Biztonságpolitika

Egy nő becsülete minden korban olyan érték volt, amiért a férfiak kész voltak harcba szállni. Különösen igaz volt ez a középkorban, ahol a nő ártatlanságát, illetve a házasság szentségét a társadalom alapkövetként őrizte nemcsak a katolikus egyház, hanem az egész feudális társadalmi rend is. Így aztán, mikor egy nemesasszonyon erőszak esett, és sor került Franciaország utolsó perdöntő bajvívására, az igen nagy, és évszázadokig nem lankadó figyelmet eredményezett. A KatPol Kávéház 66. adásában Az utolsó párbaj címmel nemrég bemutatott filmet vettük górcső alá, amelynek alapja Eric Jager 2004-es azonos című könyve (idehaza idén jelent meg).

[...] Bővebben!

2021. október 27-én a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis ismét lehetőséget biztosított a sajtósok és a spotterek számára, hogy dokumentálják a Gripenek délutáni, esti kiképzési repüléseit. Mutatjuk a fotókat!

A közép-amerikai államok közbiztonsága az elmúlt fél évszázadban nagy mértékben romlott, többek között a helyi és nemzetközi bűnszervezetek megerősödése és felemelkedése következtében. Az úgynevezett Északi Háromszög (El Salvador, Honduras és Guatemala) különösen érintett a kérdésben. A bűnöző hálózatok nemzetközi jellege elsősorban abból adódik, hogy ezek a szervezetek a szövetségi köztársaság területén képesek a bevándorló közösségek adott tagjainak mozgósítására – ebből adódóan az általuk végzett illegális tevékenységek mértéke és spektruma egyaránt nő, fenyegetést jelentve a föderáció közbiztonságára. Bár a bandákkal a köztudatban férfiak csoportját azonosítjuk, érdemes kitérni a női bűnszervezetekre, illetve a nők szerepére ezekben a sajátos közösségekben.  Fogalmak elkülönítése

Magyarországon Közép-Amerika és Latin-Amerika sok esetben egymást helyettesítő fogalomként, szinonimaként jelenik meg, viszont érdemes különbséget tenni közöttük. Az amerikai kontinensen található, spanyol és portugál nyelvű államok együttesét, tehát a dél- és közép-amerikai országokat, valamint Mexikót értjük a Latin-Amerika kifejezés alatt. Ezzel szemben Közép-Amerikát az Amerikák alrégiójaként határozhatjuk meg, amely tranzithelyzetéből következően létfontosságú a kontinens biztonsági folyamatainak formálása során. Guatemala, Belize (korábbi brit gyarmat), Honduras, El Salvador, Nicaragua, Panama és Costa Rica a közép-amerikai országok közé tartoznak, ugyanakkor egyes geopolitikai megközelítések szerint Kolumbia és Venezuela partvidéke, a Karib-térség szigetei, továbbá Mexikó is ide sorolandók. A tanulmányban a Közép-Amerika-fogalom alatt a szűk, földrajzi megközelítés szerinti, a Mexikótól délre, Kolumbiától északra fekvő, hét, földhídon elhelyezkedő államot értem.

A latin-amerikai bandák és bűnöző szervezetek vizsgálatánál lényeges a fogalmak lehatárolása. Jelentős különbség fedezhető fel a „mara” és a „pandilla” szerveződések között, noha magyarul mindkét kifejezést bandának fordítjuk. A marák transznacionális gyökerekkel rendelkeznek, általában a célországban hozzák létre őket a kivándorló közösségek. A szakirodalom két szervezetet sorol be a marák közé: az MS-13-mat és a 18. utcai bandát, az elemzés fókuszpontjait.  A „pandilla”-k ezzel szemben lokalizált, főként a közép-amerikai országokra jellemző, többnyire fiatalokból álló szervezetek, melyek a földhíd államaiban zajló belső konfliktusok következtében az 1990-es évek során alakultak ki, működésük során meglehetősen erőszakosak voltak. Napjainkban elmondható, hogy a különböző bevándorlási és bűnözéssel kapcsolatos politikák következtében a közép-amerikai „pandilla”-k asszimilálódtak, beolvadtak a nemzetközi bűnöző tevékenységet végző marák közé, formálták azok bűnözési tendenciáit. 

Bandák és bűnszervezetek

A vizsgált szervezetek, a marák, azaz a Mara Salvatrucha (MS-13) és a 18. utcai banda (Barrio18) fenyegetést jelentenek az Amerikai Egyesült Államok belbiztonságát, a közép-amerikai térséget és Európát tekintve egyaránt. Eredetük a kaliforniai Los Angeles városához köti őket: a Barrio18-at az 1960-as években a mexikói-amerikaiak, az MS-13-mat 1980-as évek elején egyrészt el salvadori származású személyek a közösség védelme céljából hozták létre, emellett azonban identitáserősítő szereppel is rendelkeznek a szervezetek. A spanyol-amerikai bandák Kaliforniában területüktől függően az egymással ellenséges Sureño (déli) vagy a Norteño (északi) szervezetek alatt egyesülhetnek. A mindenkori „la Eme” szinte minden spanyolajkú banda ellenőrző szervezete Dél-Kaliforniában, ebből adódóan a Sureños, beleértve az MS-13 és a Barrio18 is alárendelt viszonyban van vele. Ennek ellenére rivalizálni kezdtek, egymás ellenségeivé váltak, ez a vonás a mai napig jellemző rájuk, bár a jelenlegi tagok már nem ismerik a konfliktus eredeti okát, nem is vitatják, mivel identitástudatot kölcsönöz nekik a rivalizálás, kohéziót és bajtársiasságot épít a bandatagok között.

 Az 1990-es évek során az MS-13 legmeghatározóbb vonásává az erőszak és a kíméletlenség vált. A bandák taglétszáma hatalmas, követhetetlen és folyamatosan nő. A szakadatlan utánpótlásához a munkanélküliség és a szegénység, a felfelé irányuló szociális mobilitás hiánya, az óriási társadalmi különbségek egyaránt hozzájárulnak. A bandák tagjai könnyen felismerhetőek a testüket és arcukat borító tetoválásaikról, jellegzetes kommunikációjukról – saját szókinccsel és kézjelekkel különböztetik meg magukat a civilektől, effektíve párhuzamos társadalmat alakítanak ki. Strukturális sajátosságaikat vizsgálva nem találunk tisztán kivehető, minden esetben érvényes hierarchiát, azonban a szenioritás elve és a bizonyos pozíciókat („palabrero”, „ranflero”, „corredor”) övező tisztelet meghatározó a bandák működése során. Los Angelesben és Közép-Amerikában a legfelsőbb vezetők tanácsot alkotnak, szabályrendszert dolgoznak ki bandatagok számára, amely tartalmazzák a közösség találkozóin való kötelező részvételt, az erőszak tilalmát a bandával azonosítható személyekkel szemben, illetve döntenek az illegális tevékenységekről. A szervezetek elsődleges bevételi forrásai a területükön fekvő vállalkozások és lakosok zsarolása, védelmi pénz beszedése, ezen kívül a helyi és nemzetközi kábítószerkereskedelem. Időről időre összecsapások zajlanak a Mara Salvatrucha és a Barrio18 tagjai között, melyek során különös kegyetlenséggel alkalmaznak erőszakot, és melyeknek gyakran esnek áldozatul civilek. El Salvadorban 2012-ben a kormányzat, az MS-13 és a Barrio18 két frakciója fegyverszünetet hirdetett, amely következtében hirtelen csökkenés állt be a gyilkosságok számában, azonban a bizalomhiány és a bandák alapvetően erőszakos természete miatt a kezdeményezés kudarcba fulladt. 

Nők a bandaéletben

A bandák el salvadori jelenlétének vizsgálata során figyelembe kell vennünk az két szervezethez kapcsolódó nőket – ideértve a női bandákat, a bandák női tagjait, illetve az úgynevezett dadusokat.

A Fekete Özvegyek (Black Widows, Viudas Negras) vezetői, köztük Esmeralda Aravel Flores Acosta bonyolult életbiztosítási csalás elkövetése következtében 2020 tavaszán álltak bíróság elé. A Fekete Özvegyek tevékenységük során tehetős férfiakat ismertettek össze olyan fiatal (elrabolt) nőkkel, akik házastársként hozzásegíthették férjeiket az Egyesült Államokbeli vízum megszerzéséhez, miközben elhitették velük, hogy az életbiztosítás megkötése a vízumhoz való hozzájutás előfeltétele. A női banda megbízásából az MS-13 tagjai meggyilkolták a férjeket, majd a frissen megözvegyült nőket az életbiztosítási összegek átadására kényszerítették. A Fekete Özvegyek tevékenysége a bandákra eddig kevéssé jellemző, rejtett erőszakra ad példát, ebből is megmutatkozik fejlődőképességük. A 21. századi trendeknek megfelelően a nők gyakrabban érnek el vezető státuszt a bűnszervezeteken belül.

Annak ellenére, hogy a bandák tagsága többnyire férfiakból áll, nem szabad elfeledkezni a nőkről és fiatal lányokról, akik egyre jelentősebb szerephez jutnak az illegális tevékenységek végrehajtása során. Számos gazdasági, társadalmi és személyes tényező befolyásolja a fiatal lányok bandákba való csatlakozását. Ezeket a tényezők általában a szegénységhez kapcsolódnak – különösen azokon a területeken, ahol a vagyon és az alapvető szolgáltatások elosztása nagyon egyenlőtlen – viszont a szexuális erőszak, családon belüli erőszak és gyermekbántalmazás előli menekülés, középiskolai lemorzsolódás, munkanélküliség, fegyverekhez és kábítószerekhez való hozzáférés és a kitaszítottság érzése, valamint a hatóságoknak való kitettség is jelentős motiváció. LA Tiny, korábbi bandatag a Isabel Aguilar Umaña és Jeanne Rikkers által készített, „Violent Women and Violence Against Women” kutatása keretében adott interjúban így nyilatkozott: 

„12 éves koromban léptem be a 18. utcai bandába, mert anyám arra használt, hogy pénzt szállítsak. Nem érdekelte, honnan jött, nekem kellett cipelnem. Az bandában mindent megtanultam. Letartóztattak, mindenféle drogot kipróbáltam. Már 18 éve élek egy ex-bandataggal, de szeretném, ha a lányaimnak más élete lenne.”

 A kutatásból az is kiderült, hogy a nők jelentős része azért csatlakozik, mert a barátja bandatag.

A nők kettős szerepet töltenek be a bandákban: egyszerre hajtják végre az általában férfiakra bízott illegális tevékenységeket és töltik be a tradicionális női szerepet, tehát gondozzák a közösséget. Mivel feltételezik, hogy a nők kevésbé keltenek gyanút a hatóságokban, gyakran alkalmazzák őket a kábítószer-szállítmányok kézbesítésére, ezen kívül a büntetés-végrehajtási intézetekben lévő tagokkal elsősorban a női látogatók tartják a kapcsolatot, funkciójuk ezért is kiemelten fontos. A nőkkel szembeni egyenlőtlen bánásmód a már korábban említett beavatási szertartások során is megmutatkozik – a Barrio18-ban a nők a 18 másodpercig tartó verés vagy a csoportos erőszak között választhatnak. Kivételt képez ez alól, ha az adott nő barátja bandatag, mivel ekkor automatikusan bekerülnek a közösségbe, viszont tolerálniuk kell a partner hűtlenségét amellett, ha ők tesznek hasonlót, halálbüntetésre számíthatnak.

A bandák számára elengedhetetlen a hűség, ezért a távozás különösen nehéz: a banda jóváhagyása nélkül kilépni próbáló tagokat árulónak tekintik, és életüket gyakran veszély fenyegeti. Általában két fő oka van annak, hogy a nők elhagyják a bandát. Az első a terhesség. Annak ellenére, hogy a bandatagok általában megvédik a várandós nőket, azok jobb életkörülményeket akarnak teremteni gyermekeiknek. A bandából való kilépés második oka a vallás, mely lehetőség férfiak és nők számára egyaránt nyitva áll. Általánosságban a bandák tiszteletben tartják a tagok döntését, hogy valamilyen egyházhoz csatlakozzanak. Számos fiatal azonban inkább spirituális és társadalmi támogatást keres a vallásban, mint kiutat a bandából. Gyakran fájdalmas vagy tragikus személyes tapasztalatból fakad, például egyik közeli hozzátartozó meggyilkolásából. A bandából való kilépés bármely más okát gyakran árulásnak tekintik, amely félelmet ébreszt a nőkben, és megakadályozza őket abban, hogy a kilépés mellett határozzák el magukat. A félelem és az erőszak olyan elemek, amelyek hozzájárulnak a standardizált kohézióhoz és kontrollhoz ezekben a csoportokban, azonban a férfiak és a nők felett különböző módon gyakorolják ezeket. A bandák gyakran úgy vélik, a nők ellenőrzése akkor a leghatékonyabb, ha tudatosítják bennük a szerepüket, mely elsősorban nem az illegális tevékenységet végző bandatag, hanem a bandatagok ellátásáért felelős, gondoskodó figura, akinek a hűsége nem vonható kétségbe. A társadalomba való visszailleszkedés nehézségei további aggodalomra adnak okot. A bandákon kívüli élet szintén nem könnyű. A női bandatagok továbbra is diszkriminációval és társadalmi megbélyegzéssel néznek szembe az állami intézmények és a közösségek részéről. A tagsággal járó identitás, a tetoválások és az erőszakos tapasztalatok nem szűnnek meg a bandából való távozást követően sem. A kutatásból kiderült, hogy az érintett nők a későbbiekben továbbra is kitettek a férfi hatalmának és uralmának.

El Salvador fővárosában, San Salvadorban a Barrio-18 „Revolucionarios” frakciójának ellenőrzése alá tartozó szomszédságokban különös jelenségre lettek figyelmesek a kutatók: dadusok vigyáznak a bebörtönzött bandatagok gyermekeire – ugyanakkor nem fizetésért dolgoznak, mivel a bandának nem mondhatnak nemet. Ezek a nők általában fiatalok, gyakran tinédzserek, akik a Barrio18 szabályait betartva, annak szellemiségében úgy nevelik a tagok gyermekeit, mintha sajátjaik lennének – a banda várományosai már négy-ötéves korukban úgy viselkednek, mint szüleik, agresszív tendenciákat mutatva. A dadusok jogköre erősen korlátozott, például csak a helyi „ranflero” engedélyével vihetik kirándulni a gyerekeket. A szomszédságot nem hagyhatják el, belekényszerülnek a bandák által előírt életkörülményekbe, modernkori rabszolgákká válnak. El Salvadorban eddig csupán a nemzetközi finanszírozású rendelkező nonprofit szervezetek fordítanak figyelmet a bandák dadusaira és a gyermekekre.

Konklúzió, kitekintés

A globális trendeknek megfelelően látható a nők szerepének erősödése a bandák irányítását tekintve, viszont továbbra is rendkívül kitettek az erőszakos életmódnak, a társadalomba való visszailleszkedés nehézkes számukra. A bandák jelentős gazdasági kárt okoznak a közép-amerikai országoknak és az Amerikai Egyesült Államoknak egyaránt, az ellenük történő fellépés szabályozása folyamatosan fejlődik, viszont ez nem jár az illegális tevékenységek visszaszorulásával. A 21. század új, nem állami szereplőiként érdemes biztonságpolitikai szempontból vizsgálni a latin-amerikai bűnszervezetek jellegzetességeit. 

Felhasznált irodalom

Amaya, L. E., & Martínez, J. J. (2013). Los sistemas de poder, violencia e identidad al interior de la Mara Salvatrucha 13: Una aproximación desde el sistema penitenciario. In Anuario de investigación 2011 (pp. 103-203). San Salvador, El Salvador: UFG Editores

Avelar, B., & Albaladejo, A. (2019.09.13). The ‘Nannies’ of El Salvador’s Barrio 18. Elérhető: https://www.insightcrime.org/news/analysis/barrio-18-nannies-el-salvador/ (2021. 10. 13.)

De Blij, H. J. (2011). 4A Middle America: Defining the Realm. In The world today: Concepts and regions in geography (5.th ed., pp. 144-155). New York: Wiley.

Finklea, K. (2018). MS-13 in the United States and Federal Law Enforcement Efforts. Elérhető: https://fas.org/sgp/crs/homesec/R45292.pdf  (2021.10.13.)

InSightCrime & CLALS (2018). MS13 in the Americas How the World’s Most Notorious Gang Defies Logic, Resists Destruction. Washington: American University. Elérhető: https://www.insightcrime.org/wp-content/uploads/2018/02/MS13-in-the-Americas-InSight-Crime-English.pdf 

Knox, G. W., Etter, G. W., & Smith, C. F. (2019). Chapter 2 – Los Angeles Area Street Gangs. In Gangs and organized crime (pp. 44-80). New York, NY: Routledge. 

Umaña, I. A., Rikkers, J. (2012): Violent Women and Violence Against Women. Gender Relations in the Maras and Other Street Gangs of Central America’s Northern Triangle Region. Initiative for Peacebuilding. Elérhető: https://www.interpeace.org/wp-content/uploads/2012/09/2012_09_18_IfP_EW_Women_In_Gangs.pdf

Wolf, S. (2012). Mara Salvatrucha: The Most Dangerous Street Gang in the Americas? Latin American Politics and Society, 54(1), 65-99

Zislis, A. (2020.03.26). El Salvador’s Black Widows – Female Leadership in MS13. Elérhető: https://www.insightcrime.org/news/brief/el-salvador-black-widows-ms13/ (2020. 11. 12.)

 

Kiemelt kép: Koronavírus- El Salvador
Izalco, 2020. április 28.
A Barrio 18 bûnszervezet tagjai az El Salvador-i Izalco egyik börtönének cellájában 2020. április 27-én. El Salvador elnöke elrendelte, hogy a bûnszervezet vezetõi magánzárkába kerüljenek, miután a koronavírus-járvány okozta helyzetet kihasználva a szervezet szabadon lévõ tagjai több embert is megöltek.
Forrás: MTI/EPA/EFE/Rodrigo Sura

A Nők a latin-amerikai bűnszervezetekben – a női bandáktól a kívülállókig bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Nos, a britek már előálltak a saját nyilvános "tapasztalatfeldolgozásukkal" a kabuli evakuációt illetően (Operation Pitting), kifejezetten az "operational and tactical lessons"ket vizsgálják (Rusi honlapjáról).  Vizsgálják, az túlzás, három tiszt mondja el az eseményeket a saját szemszögükből, egyrészt a 2 ejtőernyős zászlóalj (2 Para, bár néhol harccsoportként beszélnek magukról) szemszögéből, akik az evakuálásban részt vettek, másrészt a 16 Air Assault Brigade Combat Team (átvették az amerikai szervezési modellt) szemszögéből, amelynek része a 2 Para és amely - ha jól értem - a műveletet irányította.

A fő feladat a tömegkezelés volt, 5000 fő evakuálával készültek, 15000 fő lett belőle. Ha jól értem már két nappal Kabul eleste után ott voltak, augusztus 17-én, első körben két századdal, majd jöttek a megerősítő erők, részben Ciprusról. 

A britek a reptér melletti Baron hotelben rendezték be a "útlevélkezelő" részlegüket, és akik itt leokéztak az sétálhatott át az Abbey Gate-hez (kapuhoz), amelyet a britek működtettek és ahol aztán beengedték a reptérre a családokat. Augusztus 22-től a távozásig öt századdal működött a művelet, egy a Baron hotel biztosításával, egy a menekülök "feldolgozásával" a hotelben, három pedig a hotel és az Abbey Gate közötti szakasz biztosításával, illetve a reptéri kapu működtetésével 

Van pár szó arról is, hogy a kommunikációs rendszerek felállítása milyen kihívás volt (honnan volt mobil internet és wifi) a járművek biztosítása, a menekültek ellátása. A logisztikai biztosítás nagyon érdekes, mert nem csak a katonák élelmezéséről kellett gondoskodni, több ezer bébiételt, pelenkát és egyéb gyerekek számára szükséges dolgot is be kellett szerezni/szállítani.

A britek narratívája azért is érdekes számunkra, mert a magyar kontingens a britekkel szoros együttműködésben dolgozott (bár ez nem tervezett volt, hanem a helyszíni események hozták úgy), ami térképeket látunk a brit tevékenységről, az nagyrészt a magyar jelenlét szempontjából is informatív.

A rendezvénynek van még egy tanulsága. A három előadó nagyrészt felolvassa, ami  mond. Ez lehet a magabiztosság miatt, de lehet azért is, hogy csak biztos olyat mondjanak, ami nem érzékeny. A konferenciának van azonban a kérdezz felelek része, ami - be is mondják az elején - nem nyilvános, nem kerül fel a netre, csak azok hallják, akik előzetesen regisztráltak az eseményre és zoomon követik, nem Facebookon. Persze a rendezvényre bárki regisztrálhatott, azaz nem a titkolózás volt az elsődleges cél (úgy nehéz is lenne tapasztalatot feldolgozni), hanem az, hogy az információk ellenőrzött körben hangozzanak el, és ott mindenki tudja, hogy off the record az előadók válaszai. Ez egy okos megoldás ha itthon akarnánk hasonló rendezvényt rendezni.

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra látogatott dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy október 28-án, csütörtökön. A Magyar Honvédség parancsnokát dr. Koller József dandártábornok, a helikopterbázis parancsnoka, Sánta Gábor ezredes, az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár parancsnoka, valamint Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa fogadta.

A kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató díszvendége a svéd védelmi miniszter volt, és a Magyar Légierő vadászgépeinek gyártója is több érdekességet mutatott be pavilonjában.

A szokottnál nagyobb elfoglaltság és az ebből eredő csekély szabadidő miatt még jobban értékeltem, hogy a legutóbbi hétvége, ha olykor szeles, de mindenképpen napsütéses idővel köszöntött be és jutott némi idő a ferihegyi fotózásra. A használatos pályairány és a háttér miatt elsősorban a Cargo City és a spotterdomb közötti, őzek által is előszeretettel látogatott terület között ingáztam, de hazafelé menet készültek fotók a kargódombról is.

Egy kissé csípős még a levegő, amikor induláshoz tolják hátra az Aerotranscargo (ATC) Boeing 747-esét. Az utasforgalomból kikopott Jumbók közül sok folytatta teherszállítóként, de az ER-BBJ-n nyoma sincs eltakart ablaksornak, a gép már eredetileg is áruszállítónak készült a Boeing everetti gyárában, 23 évvel ezelőtt.

A reggelnek ebben az órájában a nap fénye nagyjából pályairányú, a svájciak Airbus 220-300-asát is hátulról világítja meg.

Ez már egy délutáni Air Baltic járat, szintén A220-300-as típussal.

Amíg a Swiss az Airbus és a Boeing mellett tette le voksát, addig az ugyancsak svájci Helvetic Airways a brazil Embraert választotta. A képen látható 100 üléses E190E-2-esen Pratt and Whitney PW1919G hajtóművek dolgoznak, a korábbi E190-eseken a karcsúbb General Electric CF34-esek vannak.

Az éppen felerősödő pályairányú szélben finoman, mondhatni lábujjhegyen ér földet a KLM Cityhopper Embraerje.

Francia A319-es a 31R pálya felett. Az Air France 60 darab Airbus 220-300-ast rendelt az A318-asok, 319-esek és néhány 320-as fokozatos leváltására, és szeptember végén az első példányt át is vette.

Egy fénylő ezüstszivar, az Aeroflot A321-ese érkezik. Talán egyszer sikerül elcsípni a díszfestésű példányokat is.

A Smartwings Hungary Boeing 737-ese 2002-ben OK-TVB lajstromjellel a cseh Travel Service-nél állt szolgálatba, majd először a lajstromjel, azután a légitársaság neve és a festésminta is megváltozott.

A spotterdomb felé vezető utat sorompó zárja le, onnan már gyalog kell továbbmenni. A számos LOT járat egyikét teljesítő E170-esről erről a helyről készült a fotó.

Egy korai festésmintájú Wizz Air A320-as dugja fehér orrát a felhőárnyékba.

Tartós álmot alszik a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium A330-as teherszállítója. A HA-LHU korábban katari színekben és A7-AFF lajstrommal járt Budapestre.

Ha péntek vagy vasárnap, akkor Korean Air Cargo.

A Korean kék-fehér 777-eséhez hasonlóan a Qatar Cargo szürke-fehér Triplahetese is állandó látogatója Ferihegynek. A távol-keleti géppel megegyező korú, mindössze hat és fél éves teherszállító főfutóinak hátsó kerékpárjai éppen földet érnek.

Vasárnapra is jutott egy ATC Jumbo, az ER-JAI lajstromjelű, hosszú púpos B 747-400F. Az egykori utasszállítóból 2011-ben áruszállításra átalakított gép a típustól megszokott látványos gumifüstöléssel száll le.

A hidegben különösen szépen kirajzolódik a közeledő Boeing hajtóműveinek gázsugara.

Kilátás a kargódomb lejtőjéről naplemente idején - Falcon 900-as érkezett.

Irány Prága! Rakodás után tovább(sz)áll a katari teherszállító.

Futóbehúzás Boeing 777-es módra.

A teherszállító katariakat az utasszállító kollégák követik egy Boeing 787 Dreamlinerrel.  

A hétvége utolsó képe az Amszterdamba visszainduló holland Boeing 737-esről készült.  

* * *

Fotó: Szórád Tamás

A legfrissebb hírek szerint, 2021 végén nyugdíjazzák a Norvég Királyi Légierő F-16AM/BM flottáját, átadva a stafétabotot az ötödik generációs F-35A-nak.

A holland királyi légitársaság fokozatosan állítja helyre útvonalhálózatát, a téli időszakban 162 célállomásra repül, a hosszútávú járatokon felkínált kapacitás már csak 25 százalékkal marad el a járvány előtti szinthez képest.

Jelentős felháborodást váltott ki francia és európai uniós vezetők részéről a nemrég bejelentett új védelmi megállapodás. A döntést Jean-Yves Le Diren, francia külügyminiszter hátba szúrásnak és a Trump-i politika folytatásának értékelte. A felháborodást elsősorban az okozta, hogy Ausztrália felbontotta a 2016-ban kötött megállapodását Franciaországgal, amely szerint 12 dízel-elektromos tengeralattjárót vásárol az európai államtól. Ehelyett az AUKUS megállapodás keretein belül fog az USA és Nagy-Britannia technológiát és képességeket biztosítani számára, hogy nukleáris meghajtású tengeralattjárót rendszeresítsen. Ez lesz a második alkalom, hogy az USA egy másik országgal oszt meg nukleáris tengeralattjáró technológiát. Az első eset 1958-ban volt, amikor az Egyesült Államok Nagy-Britanniának segített. Jelen cikk ennek a tengeralattjáró megegyezésnek és szélesebb értelemben az AUKUS megállapodásnak a hátterét vizsgálja. 

Bár a sajtóban a legnagyobb hangsúlyt a tengeralattjárók kapták, messze nem ez az egyetlen dolog, amelyről a három fél megállapodott. Egy 2021. szeptember 16.-i sajtóközleményben Scott Morrison, Ausztrália miniszterelnöke ismertette, hogy milyen témákat fog érinteni a megállapodás és mik lesznek az első lépései. Az együttműködés kiterjed a kiberképességekre, mesterséges intelligenciára, kvantumtechnológiára és a tengeralatti képességek fejlesztésére. Emellett hiperszonikus rakéták közös fejlesztésében is megállapodtak. Az első lépés az AUKUS keretei között a bevezetőben már említett tengeralattjárókat érintő együttműködés. Ausztrália a másik két szerződő féllel együttműködve legalább 8 atommeghajtású tengeralattjárót kíván beszerezni. A következő 18 hónapban az USA és Nagy-Britannia meg fogja vizsgálni a pontos követelményeket, amelyeknek a tengeralattjáróknak meg kell felelniük. Az együttműködést a nyilatkozat az Indiai-Csendes óceáni térség biztonsági kihívásainak növekedésével, a régió katonai modernizációjával és Ausztrália és szövetségeseinek technológiai fölényének csökkenésével indokolja. Ebben az indoklásban bár közvetlenül nem említik Kínát, még a sorok közt sem kell olvasni, hogy egyértelmű legyen melyik ország modernizálja „precedens nélküli sebességben” haderejét és melyik állam helyezkedik szembe Ausztráliával és szövetségeseivel. 

Azt, hogy Kína ellen jött létre ez a szövetség, mi sem bizonyítja jobban mint Kína reakciója. Míg a kínai kormány kezdeti megnyilvánulásai visszafogottnak voltak mondhatók, és csak olyan mondatok hangoztak el mint például az AUKUS aláássa a régió stabilitását és felelőtlen döntés, addig a kínai tulajdonban lévő és a kommunista párt véleményét képviselő Global Times szerint „nem számít, hogy fegyverzi fel magát Ausztrália, akkor is az USA kutyája marad”. Ami még ennél is beszédesebb, hogy a megállapodás bejelentése utáni napon Kína beadta jelentkezését a Csendes-óceáni térség partnerségéről szóló átfogó és progresszív megállapodáshoz (Comprehensive and Progressive Agreement for Trans-Pacific Partnership – CPTPP) és rá egy nappal, szeptember 17-én a Kína és Oroszország által dominált Sanghaji Megállapodás felvette Iránt tagjai közé. Bár természetesen egyik döntés sem egyik napról a másikra történt, bejelentésük időpontja beszédes. A CPTPP egy olyan gazdasági együttműködés, amelyet még az Obama-adminisztráció hívott életre, hogy elszigetelje Kínát. A Trump-adminisztráció azonban kilépett a megállapodásból. 

Miért döntött úgy Ausztrália, hogy felbontja a szerződést a francia Naval Group-al? Kiinduló pont lehet az előbb idézett sajtóközlemény, amely szerint a nukleáris meghajtású tengeralattjárók nem rendelkeznek olyan korlátokkal, mint konvencionális társaik. Azonban feltételezhetően nem ez az egyetlen indok. Az Ausztrál Nemzeti Könyvvizsgáló Iroda  2020-as jelentésben megemlíti, hogy a 2016 decemberében létrejövő Tengeri Hajóépítő Tanácsadó Testület 2019 szeptemberében már azt tanácsolta a Védelmi Minisztériumnak, hogy keressen alternatívákat arra az esetre, ha a tárgyalások megrekednének a Jövő Tengeralattjárója Stratégiai Partnerségi Megállapodásról. Emellett azt a nézetét is kifejtette, hogy a Védelmi Minisztérium fontolja meg, hogy valóban a nemzeti érdeket szolgálja-e a megállapodás. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a védelmi tárcát már hosszabb ideje foglalkoztatta a szerződés felbontása. A Reuters értesülései szerint a döntésben az is közrejátszott, hogy a költségek már azelőtt jelentősen emelkedtek, hogy a gyártás elindult. 2016-os cikkek még 40 milliárd dolláros szerződésről írtak. Jelenleg már 66 milliárd dolláros költségekkel számolnak úgy, hogy a gyártás még meg sem kezdődött és további megközelítőleg 104 milliárd dollárba kerülne a fenntartásuk. Emellett jelentős csúszásban is volt a program. A 2016-ban aláírt szerződés tervezési szakaszát a Naval Group 2020-ban tizenöt hónappal akarta kitolni, majd a Védelmi Minisztériummal történő tárgyalások után kilenc hónapban állapodtak meg. Ez azért kiváltképp kritikus szempont az ausztráloknak, mert a fent már hivatkozott Ausztrál Nemzeti Könyvvizsgáló Iroda jelentése arra is kitér, hogy a 3 évnyi csúszás a programban képességhiányt eredményezne, a jelenleg hadrendben lévő Collins osztályú tengeralattjárók állapota miatt. Tehát az ausztrál kormány három nyomós érvvel is rendelkezett, hogy felmondja a szerződést: 1.) Az új biztonsági környezet miatt nem felelnek meg a konvencionális tengeralattjárók. 2.) A program költségei már a tervezési fázisban jelentősen megnőttek. 3.) Már a tervezési fázisban 9 hónap csúszással kellett számolni, ami a teljes program alatt nem érhette el a 3 évet anélkül, hogy képességeket ne veszített volna Ausztrália.

A szerződés egészét nézve pedig kiemelendő, hogy az ausztrál és kínai kapcsolatok meglehetősen hűvösek voltak az elmúlt években. Ausztrália már régóta óvatos a kínai tech-cégekkel. 2012-ben az akkori miniszterelnök, Julia Gillard azt a döntést hozta, hogy nem engedi a Huaweit jelentkezni a nemzeti hálózat kiépítésére. 2018-ban pedig a kormány úgy döntött, hogy a Huawei és a ZTE nem vehet részt az 5G hálózat kiépítésében. 2019-ben Kína lelassította a szén importját Ausztráliából. Ausztrália az USA támogatásával kezdeményezte a WHO-nál a koronavírus kitörésének kivizsgálását, erre válaszul Kína de facto kitiltotta az ausztrál szenet, a homárt és a fűrészárut. 80%-os vámmal sújtotta az árpát, 200%-os vámmal a bort. Emellett a Global Times rakéta támadással is megfenyegette Ausztráliát. Egyfelől ebbe a mélypontot elérő ausztrál-kínai kapcsolatba pusztán egy új fejezetet jelent az AUKUS megállapodás, másfelől viszont a Kínai politika elérte, hogy Ausztrália szakítson a semlegességre törekvő politikájával és szorosabbra fűzze az USA-val az együttműködését. 

Áttérve a másik két szerződő országra, Nagy-Britannia nagykövetét Franciaország vissza sem hívta. Ennek oka lehet, hogy Franciaország nem tekinti Nagy-Britannia szerepét olyan jelentősnek, mint a másik két államét, elvégre a technológiát az USA adja, a vásárló pedig Ausztrália.  Másik oka lehet, hogy Franciaországnak szüksége van Nagy-Britanniára és különösen védelmi költségvetésére. Amióta Emmanuel Macron ’agyhalottnak’ nevezte a NATO-t, az egyik leghangosabb szószólója egy olyan európai haderőnek, amely független az USA-tól. Egy ilyen európai haderőhöz a Brexit és a brit-francia konfliktusok mellett is szükség van a brit hadiipari komplexumra. Ettől függetlenül azonban nem tett jót a franca-brit kapcsolatoknak a megállapodás. Le Diran, francia külügyminiszter szerint Angliától a „szokásos opportunizmus” látható. Milyen megfontolásból vesz hát részt Nagy-Britannia a megállapodásban? A miniszterelnök által a parlamentnek készített, 2021 márciusában kiadott „Global Britain in a competitive age” című dokumentumban bemutatja a kormány a 2030-ig szóló terveit. Ebben szerepel, hogy 2030-ra jelentősen növelje az Indiai-csendes-óceáni jelenlétét. Ebbe bele tartozik a gazdasági kapcsolatok erősítése és a kereskedelem növelése a térséggel. Ezzel összekapcsolva a stratégia része a terület biztonságának növelése, mivel a régióban geopolitikai verseny figyelhető meg. Továbbá a szöveg kiemeli, hogy támogatni kell a nemzetközi szabályokat és normákat. A térséggel kapcsolatos célkitűzés, hogy Európában Nagy-Britanniának legyen a legszélesebb és legintergáltabb jelenléte. Ebbe a stratégiába tökéletesen beleillik az AUKUS megállapodás. Ausztrália támogatásával megjelenik mint katonai szövetséges a térségben, a kínai hatalomgyakorlással szemben kiállhat a nemzetközi normák mellett és nem mellesleg gazdasági implikációi is lesznek az együttműködésnek. Emellett a PR szempont sem elhanyagolható. A Brexit után Nagy- Britanniának szüksége van az olyan megállapodásokra, amelyekkel demonstrálhatja a nemzetközi jelenlétét.

Az Egyesül Államok szempontjából a megállapodás tökéletesen beleillik Kína megfékezésére és elszigetelésére irányuló törekvésekbe. Bár az atomtechnológia az USA egyik legféltettebb titka, átadása valószínűleg meg fog térülni. Ebben az esetben az USA és Ausztrália érdekei összeérnek. A kínai tengeri erőkivetítéssel szemben a jelenleg szolgálatban álló 6 ausztrál tengeralattjáró és a flotta egésze nem rendelkezik elég elrettentő erővel. Az ausztrál flotta fejlesztése nem csak ausztrál szempont, hanem amerikai is. Tágabb értelemben az AUKUS-nak hasonló a célja, mint a 2017-es QUAD-nak, amelynek India, Japán, Ausztrália és az Egyesült Államok a tagjai. 2020-ban közös hadgyakorlatot tartottak és 2021. szeptember 24-én közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben elkötelezték magukat egy „szabad és nyitott” Indiai-csendes-óceáni térség mellett. Rövid időn belül az AUKUS már a második ilyen szövetség. Látható, hogy az Egyesült Államok sorban gyűjti maga köré a Kínával szkeptikus vagy ellenséges államokat. Ebbe az ívbe illik a 2021-es brüsszeli NATO csúcs deklarációja is, amely szerint  „Kína ambíciói és tolakódó viselkedése szisztematikus kihívást jelent a szabály alapú nemzetközi rendszernek”. Ez az első NATO csúcs, amely megemlíti Kínát, eltekintve a 2019-es „lehetőség és kihívás” kategóriába soroló egyszeri említéstől. Az USA nagystratégiája mellett a PR szempontot itt is kell emelni. Az afganisztáni kivonulás után a Biden adminisztrációnak szüksége volt olyan külpolitikai eredményre, amely azt mutatja, hogy a kormány felkészült és kompetens döntéseket képes hozni külpolitika terén.

Konklúzióként levonható, hogy az AUKUS védelmi megállapodásához mindhárom felet gazdasági és geopolitikai érdekek vezérelték. Ausztráliának ki kellett lépnie egy költséges és elhúzódó szerződésből, miközben Kínával való kapcsolata folyamatosan romlott az elmúlt években. Nagy-Britannia részvétele magyarázható az ország Indiai-csendes-óceáni térség felé fordulásával – amelyet stratégiai szinten is rögzítettek – és a Brexit utáni útkereséssel. Az Egyesült Államok szemszögéből pedig a külpolitikai fókusz keletre tolódásának újabb állomása ez, egy újabb szövetség kötésével. A megállapodásnak azonban nem csak a három szerződő félre és Kínára lehet hatással, hanem Európára és a NATO-ra is. Bár Franciaország erősen felháborodott a bejelentésen, akár előnyt is tud az esetből kovácsolni. Macron az AUKUS megállapodás bejelentése után nem sokkal bejelentett egy együttműködést Görögországgal, mely keretein belül arról beszélt, hogy az USA az elmúlt tíz évben saját magával törődött és Kína és a Csendes-óceán felé fordult. Európának pedig le kell vonnia a következtetéseket és nem szabad naivnak lenni.  Bár Franciaországnak fájhat az az összeg, amelytől az AUKUS megállapodás miatt elesett, nem kellett sok idő, hogy Macron számára ez csak egy újabb érv legyen az európai haderő mellett. Így ez hosszú távon akár előnyös is lehet Franciaországnak. NATO szempontból pedig ez a Biden adminisztráció alatti második eset, amikor az európai szövetségesekkel való egyeztetés nélkül hozott az USA más szövetségeseket is érintő döntést (az első az afganisztáni kivonulás volt). Bár az nem valószínű, hogy az Egyesült Államok teljesen magára hagyná Európát, az ilyen lépések azt a benyomást kelthetik a kontinensen, hogy az USA figyelme elfordul Európáról. Ez pedig azt eredményezheti, hogy Európa újragondolja katonai függőségét az USA-tól.

Írta: Szalkai Patrik

Kiemelt kép: Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok biztonsági partnersége
Washington, 2021. szeptember 16.
Joe Biden amerikai elnök (k), Scott Morrison ausztrál miniszterelnök (b) és brit hivatali partnere, Boris Johnson (j) videokonferencia keretében tart sajtótájékoztatót a washingtoni Fehér Házban 2021. szeptember 15-én. A sajtóértekezleten bejelentették, hogy háromoldalú védelmi és biztonsági partnerséget hoztak létre. A három ország angol nevének rövidítésbõl AUKUS-nak elnevezett kezdeményezés elsõdleges céljai közé tartozik az ausztrál haditengerészet felszerelése nukleáris meghajtású, de hagyományos fegyverzettel ellátott tengeralattjárókkal, az indiai- és a csendes-óceáni térség stabilitásának fenntartása érdekében.
Forrás: MTI/EPA/Sipa USA pool/Oliver Contreras

A Az AUKUS védelmi megállapodás geopolitikai és gazdasági háttere bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az 1921-es év a Horthy-rendszer megszilárdulását hozta magával (ezzel foglalkozik Veszprémy László Bernát új könyve is). Ez a Bethlen István nevével fémjelzett konszolidációs időszak első napjaiban véget vetett a tiszti különítmények kihágásainak, és végre szertefoszlatta IV. Károly király álmát a trónra való visszatérésről, valamint nagy szerepe volt a soproni népszavazás sikerében.

[...] Bővebben!

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér gurulóútjainak májusban indult fejlesztése az eddigi legösszetettebb szakaszához érkezett, amelynek során a P1-P2 és Q gurulóutak korszerűsítése kezdődött el.

Az európai integráció, az európai egység ötletének felvetődése egészen a XIV. század derekáig, Pierre Dubois-hoz nyúlik vissza, s az ezt követő évszázadokban folyamatosan visszaköszön Európa nagy történelmi személyeinek (pl. Podjebrad György, Sully hercege, Dante) gondolatiságában. Az európai kontinens fő döntéshozói az 1950-es években teremtették meg a gondolatokból a valóságot: a mai intézmény alappilléreinek számító, Európai Szén- és Acél Közösséget (továbbiakban: ESZAK), az Európai Gazdasági Közösséget, illetve az Európai Atomenergia Közösséget (továbbiakban: Euratom). Ezt követően azonban nem csupán az európai kontinensen folytatódott az integráció, hanem olyan szomszédos területeken is igyekszik a mára már Európai Unióként ismert integrációs szervezet kiépíteni kapcsolatait, s értékeit, vívmányait meghonosítani mint a déli vagy keleti szomszédság területe, illetve a 2016-os stratégiai irányváltást követően messzibb országokban is (pl. Szomália).  Mindezt az Európai Unió kiterjedt szakpolitikai eszközkészletével hajtja végre, elsősorban az európai közös kül-  és biztonságpolitika vívmányaival, így ma már beszélhetünk olyan külpolitikai területekről is, mint a klímadiplomácia, energiadiplomácia vagy a cikk tárgyát képező, a cselekvési területek széles körét átfogó szomszédságpolitika. A szomszédságpolitikának jelenleg két területi dimenziója van: a Mediterráneumot lefedő déli, illetve a posztszovjet térséget magába foglaló keleti. A cikkben a szomszédságpolitika déli dimenziója kerül áttekintésre, amely tíz mediterrán országot foglal magában: Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyiptom, Izrael, Palesztin Hatóság, Jordánia, Libanon, illetve a felfüggesztett tagságú Szíria.

Az európai integrációnak mindig is stratégiai érdeke volt a szomszédos országokkal való jó viszony, illetve az integráció alapvető céljának megfelelően, a gazdasági kapcsolatok kiépítése, illetve a szabadkereskedelem ösztönzése különböző régiókkal. Ezen célok elérésére, már az 1960-as évektől jelen volt a vizsgált régióban. Az első formális kapcsolat létesítése 1964-ben kezdődött, amikor az Európai Unió kereskedelmi megállapodást kötött Izraellel. Ezt követte az arab országokkal való együttműködési szerződések megkötése is az olajárrobbanások időszakában: 1976-ban a Maghreb – térség, míg 1977-ben a Mashreq – régió országaival. 1974-ben újabb mérföldkőként az Európai Unió és az 1945-ben alakult Arab Liga létrehozta az Euro-Arab Párbeszédet francia kezdeményezésre. Mindez azért tartható mérföldkőként számon, mert a Párbeszéd intézménye már politikai jelleget is kapott, amely különösen fontos volt e válságokkal tűzdelt időszakban. Az Euro – Arab Párbeszéd azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s a következőkben a partnerségi viszony ellaposodott.

A két térség kapcsolatának fejlődésében a következő fontos állomást a Barcelona-folyamat jelentette, amikor a két térség vezetői felismerték, hogy szükséges szorosabban együttműködniük stratégiai közelségük miatt. Minderre azonban közel húsz évet várni kellett: végül 1995-ben a két régió országainak külügyminiszterei közös konferencián kötelezték el magukat ismét az euro – arab partnerség iránt. A tanácskozás legfontosabb eredménye a Barcelonai Nyilatkozat, amely olyan fontos – a mai szomszédságpolitikában is fellelhető – célokat tűzött ki, mint a béke, a stabilitás és a prosperitás előmozdítása. Ennek keretében főleg a biztonsági és gazdasági együttműködést szorgalmazta. A folyamatban részt vevő mediterrán országok jórészt lefedik a mai szomszédságpolitikában résztvevő államokat, a barcelonai folyamatnak tagja volt Marokkó, Algéria, Tunézia, Egyiptom, Szíria, Libanon, Izrael, Jordánia, a Palesztin Nemzeti Hatóság, valamint Törökország, Málta és Ciprus. A Barcelonai Nyilatkozat másik fontos eleme, ami szintén a szomszédságpolitikával mutat hasonlóságot az az, hogy ezen együttműködés keretében is közös programok és projektek felállításával igyekeztek előmozdítani az együttműködést. 

A sok hasonlóság okán és a duplikáció elkerülése érdekében, az Európai Unió igyekezett a barcelonai struktúrát a 2004-ben létrejövő szomszédságpolitika intézményrendszerébe olvasztani.  A szomszédságpolitika ideája 2002-ben született meg, amikor az Európai Tanács koppenhágai ülésén az európai vezetők döntöttek arról, hogy kihasználva a bővítéseket, előmozdítják az új szomszédos országokkal a kapcsolataikat. A szomszédságpolitika létrehozása a 2003-ban közzétett „Európai Biztonsági Stratégia – Biztonságosabb Európa egy jobb világban” elveivel is összhangban van, 2001-es terrortámadások felnyitották Európa szemét, hogy törekedjen a szomszédos régiókkal való kapcsolatépítésre, illetve a meglévő partnerségek szorosabbra fűzésére. A Stratégia kiemeli, hogy Európa továbbra is szembesül kihívásokkal és fenyegetésekkel, s egyetlen ország sem képes arra, hogy e komplex problémákat egyedül kezelje. A Stratégia rendelkezik a dél-mediterrán kapcsolatok erősítéséről, amelynek célja a jó kormányzás előmozdítása térségben. 

Ugyanebben az esztendőben a Bizottság közzétette a „Tágabb Európa – Szomszédság: új keretek keleti és déli szomszédainkkal fenntartott kapcsolataink számára” dokumentumot, amelyben lefektette a szomszédságpolitika intézményrendszerét. A szomszédságpolitika létrehozásának elsődleges okát a 2004-es nagy EU bővítésekben látja. Az Európai Unió területi kiterjedése roppant mód megnövekszik ekkor, s mindez egy új politikai helyzetet teremt az Unió számára: új szomszédai lesznek (Dél-Mediterrán és posztszovjet térség), illetve a bővítés átformálja az EU politikai és gazdasági kapcsolatait a világ más térségeivel. A dokumentum az új helyzetnek megfelelően rögzíti, hogy a szomszédos országok az Unió első számú partnerei, azonban számukra nincs kilátásban a csatlakozás lehetősége, elsősorban az EU „geopolitikai gátjai” miatt. Az Unió hosszú távú célja, hogy a megerősített kapcsolat közös értékeken nyugodjon (demokrácia, emberi jogok, jogállamiság), amelyek hosszú távon reformokat, fenntartható fejlődést, illetve prosperitást hoznak a szomszédságban. A dokumentumban elsősorban gazdasági motivációk, így a négy szabadság szabadon áramlásának célja jelenik meg, azonban kijelenti, hogy a szomszédságpolitika céljainak eléréséhez szükséges más szakpolitikák, s azok elveinek integrálása, illetve a szomszédos régiókban keletkező kihívásokra történő válaszadás. A szakpolitika tartalmazza a főbb biztonsági területeken való együttműködés lehetőségét is, illetve a konfliktuskezelésbe való mélyebb bevonását is az európai integrációnak. 

A célkitűzések tehát meglehetősen ambíciózusak, s rengeteg területre kiterjednek. Az ambiciózus célok elérése azonban számos korlátba ütközik, amelyek mind a világpolitikai történésekből fakadnak, mind a térség országaiban fennálló sajátos helyzetből. Például, a 2007-es nagy pénzügyi világválságot követő éveket a visszaesés és kiútkeresés jellemezte Európa számára is, s kevésbé tudott erőforrásokat fordítani az olyan szakpolitikai területekre, mint a szomszédságpolitika. A 2011-es arab tavasz, amely azóta meghatározza a térség biztonsági dinamikájának alakulását is számos kihívás elé állította az öreg kontinens döntéshozóit. Emellett, a szomszédságpolitika születése óta az Unió is számos átalakuláson ment keresztül, illetve maga is több ízben felismerte a szomszédságpolitikában rejlő további lehetőségeket, illetve hibás megfontolásokat. Ennek megfelelően, már 2006-ban, a déli partnerség beindítása után 18 hónappal javaslatokat tett az ENP megerősítésére és kiterjesztésére a különböző szakpolitikai területekre. A Lisszaboni Szerződés még inkább előrelép, s a szupranacionalitás szintjére emeli az entitást: önálló jogalanyisággal ruházza fel az Uniót, amelynek birtokában képes nemzetközi szerződéseket kötni, amely lépés dolgozatom vizsgálati tárgyából következően rendkívüli relevanciával rendelkezik.

A szomszédságpolitika első átfogóbb felülvizsgálatára 2010 nyarán került sor, ugyan már 2006-ban is születtek javaslatok annak megerősítésére és kiterjesztésére. 2011-ben, az Európai Parlament, a Tanács, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága publikálta az „Új válasz a változó szomszédságra” című jelentést. A jelentés elsősorban a Lisszaboni Szerződés által bevezetett külpolitikai újításokat, illetve a térségben végbemenő mind pozitív (demokratikus folyamatok), mind negatív (fegyveres konfliktusok) folyamatokat jelölte meg a felülvizsgálat okaként. A felülvizsgálat elismeri, hogy főként gazdasági motivációjú volt a partnerség, egyben elismeri annak szükségességét, hogy az együttműködést tovább kell terjeszteni a gazdasági dimenziókon túl, ügyelve az egyes partnerországok sajátosságaira. A felülvizsgálat emellett újabb célokat tűz ki a demokráciaexport területén, kijelenti, hogy az Európai Uniónak katalizátornak kell lennie, motiválnia szükséges a nemzetközi közösséget, hogy hasonlóképpen hozzájáruljanak és támogassák a demokratikus változást, a gazdasági fejlődést, illetve a társadalmi változást a térségben. Leírja, hogy a partnerségnek a kölcsönös elszámoltathatóságon és elkötelezettségen kell alapulnia az EU értékei iránt. Mindezzel, világosan kijelenti, hogy elvárja az értékek átvételét a támogatásért cserében, s a partnerországok felé elvárás az átláthatóság.

A szomszédságpolitika második jelentős felülvizsgálatára 2015-ben került sor. 2015-ben az Európai Parlament, a Tanács, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága közzétette „Az európai szomszédságpolitika felülvizsgálata” című közleményét. A felülvizsgálat oka a régióbeli dinamikus biztonsági változások, amelyek Európa biztonságára is nagy hatással voltak. A bevándorlás és a francia terrortámadás-sorozat különösképpen destruktívan érintette a kontinenst. A közlemény szerint mindez a terrorizmus és extrémizmus erősödéséből, az alapvető emberi és nemzetközi jog megsértéséből, illetve a fegyveres konfliktusokból ered. Mindennek kiküszöbölésére, kiemeli az Unió alapvető értékeit, de megjegyzi, hogy a szomszédságpolitika a stabilizációt fogja ezentúl fő prioritásnak tekinteni. Kiemeli még a differenciálás szükségességét a partnerországokkal fenntartott kapcsolatok tekintetében. Az Unió elismeri, hogy egyedül nem tud úrrá lenni a térség konfliktusos ügyein.

Már a 2015-ös felülvizsgálatban jól nyomon követhető az az irány, amelyet az Európai Unió 2016-os „Közös jövőkép, közös fellépés: Erősebb Európa Globális stratégia az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájára vonatkozóan” határoz meg. A Stratégia az Európai Unió akkori kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéhez, Federica Mogherini-hez kötődik, aki meghatározó volt az új stratégia megalkotásának folyamatában, s így az Unió általi realistább szemléletmód követésének előmozdításában is. A realistább szemléletmódra való átállásban elsősorban az előzőekben kifejtett motivációk járultak hozzá, illetve a Lisszaboni Szerződés által bevezetett intézményi változások is meghatározóak az önállóbb és átgondoltabb külpolitika megalkotásának folyamatában, így az EU önálló jogalanyiságának megszületése, a külügyi- és biztonságpolitikai főképviselő szerepének megerősítése, a külpolitikai trojka megszüntetése, illetve az – európai szomszédságpolitikát is felügyelő – Európai Külügyi Szolgálat létrehozása.

Az európai szomszédságpolitika mai működésének keretét elsősorban a 2015-ös felülvizsgálat adja meg. A szomszédságpolitika alapja azonban a társulási megállapodások megkötése. Az ország-specifikusabb megközelítés elérése érdekében, az Európai Unió cselekvési programokat „köt” vagy partnerségi prioritásokat léptet életbe a szomszédságpolitika országaival külön-külön, amelyek általában 3-5 éves időtartamra szólnak, s ezekben határozza meg a két fél azokat a szakterületeket, amelyekre kiemelt figyelmet fordít, s operatív projekteket indít el. A szomszédságpolitika eszközrendszere tekintetében tehát beszélhetünk bilaterális együttműködésekről, határokon átnyúló együttműködésekről (Cross Border Cooperation, továbbiakban: CBC), regionális és a teljes szomszédságot magába foglaló kooperációkról is, amelynek keretében támogatja az EU a gyakorlati projekteket. A szomszédságpolitika végrehajtásában fontos tényezőt jelentenek még a különböző szervezetek, így például az Egyesült Nemzetek Szervezete, továbbá a 43 országot magába foglaló Unió a Mediterráneumért (Union for Mediterrean, továbbiakban: UfM) civil szervezet is. Emellett, a finanszírozásban, illetve a kedvezményes hitelek biztosításában fontos kiemelni az EU pénzügyi intézményeit is. 

A szomszédságpolitika végrehajtásában fontos tényezőt jelentenek még a különböző szervezetek, így például az Egyesült Nemzetek Szervezete, továbbá a 2008-ban, az Európai Uniótól különállóan, ámde szorosan együttműködve létrehozott, 43 országot magába foglaló Unió a Mediterráneumért (Union for Mediterrean, továbbiakban: UfM) civil szervezet. Fontos megemlíteni még a különböző regionális szervezeteket is (pl. Arab Liga), továbbá a tematikus nemzetközi intézményeket (pl. Európai Átvitelirendszer- üzemeltetők Szövetsége). Emellett a finanszírozásban, illetve a kedvezményes hitelek biztosításában és különböző alapok létrehozásában kiemelendő az Európai Beruházási Bank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szerepe is.

A déli szomszédsággal való együttműködési törekvések vélhetően a jövőben még inkább erőre kapnak, mivel az Európai Unió 2018-ban elővetítette az eddigi pénzügyi finanszírozási rendszer leváltását, egy annál jóval rugalmasabb pénzügyi allokációt lehetővé tevő eszközre. A Szomszédsági, fejlesztési és nemzetközi együttműködési eszköz (Neighbourhood, Development and International Cooperation Instrument, a továbbiakban: NDICI) a 2021–2027 közötti időszakra 80,6 milliárd eurós költségvetéssel számolhat. A NDICI három komponensből áll: egy földrajzi, egy tematikus és egy gyorsreagálású alapból. A földrajzi komponensbe tartozik az európai szomszédságpolitika finanszírozása is, amelyre 22 milliárd euró van jelenleg előirányozva. Emellett a 7 milliárd euró tervezett költségvetésű tematikus szegmens világszerte fellépő problémákat célzó programoknak fogja a pénzügyi alapját nyújtani, így vélhetően az energiabiztonságot érintő tevékenységeknek is. Előremutató, hogy a szomszédságpolitikára előirányzott költségvetés 24 százalékkal több, mint az előző hétéves időszakban az erre a területre allokált összeg. Mindezen pénzügyi forrásokból széles szakpolitikákat támogat az Európai Unió a célországokban, amelyet a következő ábra szemléltet:

A szomszédságpolitika tekintetében mindenképpen pozitív változás, hogy az Európai Unió igyekszik realistább stratégiát folytatni az elmúlt időszakban. Ámde továbbra is fontos számára az általa képviselt értékek átvétele, amely problematikája az országspecifikus megközelítés teljes körű elsajátításával kiküszöbölhető. Az Európai Unió szomszédságpolitikai kezdeményezése mindenképpen unikális, s stratégiai jelentőségű, különösképpen az olyan kiemelt területeken, mint az energiabiztonság. A történeti áttekintéssel megállapítható, hogy az Európai Unió már régóta igyekszik valamilyen intézményes formában együttműködni szomszédságával, ám sok esetben a kapcsolatok elhalnak. Remélhetőleg a szomszédságpolitika tekintetében ez a tendencia nem folytatódik, annak ellenére sem, hogy a koronavírus okozta járvány következményei vélhetően ismét elterelik az EU figyelmét ezen területekről. A szomszédságpolitika mindenképpen egy üdvözlendő kezdeményezés, hiszen olyan, az Európai Unió számára kulcsfontosságú területeket foglal magába, mint az energiapolitika, a klímapolitika vagy a demokratikus intézményrendszerek erősítése. Mindenképpen javítják az Európai Unióról alkotott véleményeket a térségben a szakpolitika által támogatott projektek, továbbá hozzájárul annak egyedülálló természetéhez, miszerint az EU normatív és civil hatalom, s így felelős szomszéd. A terület országaival való partnerségi viszony fenntartása a földrajzi közelség és a biztonsági (át)hatások miatt mindenképpen jelentős az Unió számára, különösképpen, hogy számos hatalom is igyekszik pozíciókat szerezni a vizsgált régióban.

Irodalomjegyzék:

 Mikkeli, Heiki: Europe as an idea and identity, MacMillan Press Ltd., Basingstoke. 1998.

2 Molnár Anna: Az Európai Unió külkapcsolati rendszere és eszközei. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018. 71. oldal.

3 Komlósi Orsolya – Molnár Anna: Az Európai Unió mediterrán térséggel összefüggő kapcsolatai: Párbeszéd és konfliktusok. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2019. 

4 Egypt, European Comission. Hozzáférhetőség: https://ec.europa.eu/neighbourhood-enlargement/neighbourhood/countries/egypt_en 

5 Esther Barbé & Pol Morillas (2019) The EU global strategy: the dynamics of a more politicized and politically integrated foreign policy, Cambridge Review of International Affairs, 32. évfolyam 6. szám, 753-770. oldal. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-2-II-NKE-65 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

Címlapkép: Európai Parlament, Strasbourg, 2021. október 19.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a lengyel alkotmánybíróság legutóbbi, a lengyel alkotmány és az európai uniós jog viszonyát illető döntéséről tartott vitán az Európai Parlament stasbourgi üléstermében 2021. október 19-én. Forrás: MTI/EPA pool/Ronald Wittek

 

A A Földközi-tenger partvidékein: az Európai Unió szomszédságpolitikája bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Október közepén nagy hajcihő volt abból, hogy Tajvan légvédelmi azonosítási zónájába (Air Defence Identification Zone, ADIZ) több alkalommal, rendszeresen, nagyszámú kínai harci repülőgép hatolt be. Volt ennek kapcsán minden a sajtóban, de főként háborús szellemidézés, már azt olvastam egy idő után, hogy öt év múlva jöhet az invázió is. A sajtó gyakran még arra sem volt képes, hogy különbséget tegyen Tajvan légtere és a légvédelmi azonosítási zónája között, utóbbi egy jóval nagyobb kiterjedésű légtér, ahova belépve a repülőeszközöknek, azonosítani kell(ene) magukat a tajvani légiirányítás számára. Ez sem szép, de nagyon más, mint berepülni Tajvan sziget fölé.

A Reuters most készített egy érthető infografikát az egészről, a képek innen lesznek. Az első ábrán mindjárt látjuk a különbséget a légtér és az ADIZ között, és a kínai behatolását jellegét. No para, ez jutott eszembe róla.

Az látszik belőle, hogy az kínai demonstráció nagy része Tajvantól messze, az ADIZ szélén került sor, csak néhány alkalommal repültek, akkor is csak felderítő repülőgépek az azonosítási zóna déli szélére.

Október 1 és 18 között 159 alkalommal sértették meg a kínai gépek a tajvani légvédelmi azonosítási zónát, de ha jól értem ebben igazából csak a kiugró számok voltak, ami szokatlant jelentettek. A legsúlyosabb ADIZ sértésekre október 1 és 4 között került sor, amikor tömegével repültek be kínai vadászgépek, vadászbombázók és bombázók.

Október negyedike a csúcs, akkor egyszerre 59 repülőgép lépett a tajvani ADIZ-ba de ezután napokig nem volt semmilyen berepülés. A Reuters készített egy másik táblázatot is, amely az elmúlt egy év berepüléseit mutatja be

Ebből egyrészt jól látszik az átlag (1-3 berepülés), másrészt a 4-6 havonta megismétlődő, kiugró mértékű berepülések.

Természetesen mindenki a miértekre kíváncsi. Miért pont most, miért pont ott, stb? Jó lenne ebben a magyar katonai repülési szakembert megkérdezni, aki tervezett már légműveleteket. A sajtóban és a szakértők részéről vissza köszönő válaszok általában az alábbi irányokba mutatnak:

-           a kínai légierő a saját képességeit teszteli. Nem képes ugyanis még arra, hogy hosszú időn keresztül magas műveleti tempót tartson fenn. Egy légiháborúhoz nem elég ugyanis az, hogy egy pl. egy repülőezred képes legyen egyszerre felszállni, hanem arra van szükség, hogy erre naponta háromszor legyen képes, akár heteken át, és ezt a logisztika és a műszakiak is képesek legyenek támogatni. Az repülőeszközök bírják a terhelést, legyen elég pótalkatrész, lőszer, rakéta, pilóta és karbantartó.

-          A mostani berepülések egyfajta válaszüzenet volt arra, hogy erősen sajtózott amerikai-brit-nemzetközi flotta napokkal vagy hetekkel korábban a térségben hajózott, demonstrálva, amit ilyenkor demonstrálni szokás. Most egy ellendemonstrációt láttunk arra nézve, hogy egy ilyen flotta csoportosítás mivel is találkozna kínai részről. Pávatánc mondhatnánk, teljesen bevett gyakorlatt.

-         A harmadik magyarázat ami tetszett, hogy a tajvani légvédelem működésének tesztelése folyt, egyfajta túlterheléses „támadás szimuláció”. Egyszerre 59 gépet még nem látott a tajvani légvédelem, így a teljes radarrendszerük, parancsnoki-irányítási rendszerük, légierejük maximummal pörgött, riadóztatva lehetett mindenki, amit a kínaiak szépen figyeltek, hallgattak elemeztek. Az a Reuters cikkben is benne van, hogy a tajvani légierőnek nincs légiutántöltő kapacitása, ezért az elfogók nem tudnak sokáig a levegőben maradni. Egy lassú Shaanxi Y8-as 8-10-12 órás járőrözését képtelenség végigkísérni, főleg ha az év minden második, harmadik napján jön. Ha meg többen jönnek… A napokba olvastam egy másik cikkben, hogy tajvani védelmi költségvetés 9 százaléka ment el légtérrendészeti feladatokra (repülés, készültség, de lehet konkrétan az üzemanyag) és egy ponton a tajvani légierő feladta, hogy minden kínai gépre felemeljen egy tajvani vadászt.

-         További magyarázatoknak ott vannak, amit a sajtó lehozott, ezeket könnyű felütni a neten, nem részletezem

A mai napon, 2021. október 21-én, csütörtökön rendezték meg a Kecskeméti Repülőbázison a CENTRAL HAWK 2021 névre keresztelt, magyar-brit kétoldalú repülő harcászati gyakorlat sajtónapját. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszíni képgalériánkat!

Az RAF elsősorban A-A kiképzéstámogatásra (agresszorként) szolgáló Hawk T1-eseit repülő 100. Repülőszázadával közös gyakorlat, a Central Hawk zajlott az elmúlt napokban Magyarország felett.

Az orkánerejű szél miatt sajnos ma törölték a repülést, így a lefedés elé kihúzott résztvevő típusokat tudtuk fotózni...

...valamint a NATO-hangárban zajló karbantartást.

Figyelmes gesztus Kővári Laci barátunk emlékére Zsig Zolitól.

Zord

Vannak helyzetek, amikor meg kell állni egy kicsit. Aztán persze ismét összeszedjük magunkat, és folytatjuk a menetelést, mert egyszerűen így kell lennie. A hónap kétharmadánál ugyan, de induljon az októberi hírbejegyzés egy mai, még szinte forró - és persze szerencsés - felvétellel, a szolnokiak körös-hegyi éjszakai lövészetéről.

Zord

Az elmúlt hetekben Azerbajdzsán és Irán kapcsolatát beárnyékolták a két ország területén, illetve határainál zajló hadgyakorlatok. Szeptember elején Azerbajdzsán Törökországgal közösen hadgyakorlatot indított Lacsin régióban, amellyel – az esemény Lacsin-korridort felvigyázó orosz csapatokhoz való közelsége miatt – Moszkva nemtetszését is kivívta. Szeptember 21-én viszont már arról is szóltak a hírek, hogy Irán is hadgyakorlatot kezdett Azerbajdzsán országhatárának közelében.

Az esemény a tavalyi hegyi-karabahi háború után azerbajdzsáni fennhatóság alá kerülő területek – Zangilan, Fizuli és Dzsabrail kerületek– közelében zajlott le és ez volt az első olyan, Irán által megtartott művelet, amely ennyire közel folyt a dél-kaukázusi állam határaihoz. Irán a továbbiakban „Conquerors of Khaibar” név alatt folytatta hadgyakorlatát, amelyben a perzsa állam nagyjából egy hadosztálynyi katonát és felszerelést vonultatott fel, ugyancsak az Azerbajdzsánnal közös határhoz. Ezek után nem sokkal Azerbajdzsán és Törökország újabb műveletet indított Azerbajdzsán exklávéjának, Nahicsevánnak területén, „Unshakeable Brotherhood – 2021” néven, Irán közvetlen közelében. Emiatt az elmúlt napokban felmerült az az eshetőség is, hogy a két fél között növekvő feszültség még esetleg egy fegyveres konfliktusba is torkollhat. 

De mi áll a két ország erőfitogtatásainak hátterében? Irán elsődleges indokaként Izraelt nevezi meg, de reális ok az is, hogy a perzsa állam regionális vetélytársának, Törökországnak a térségben nyert befolyásával szemben nem akar nyíltan konfrontálódni és ezért próbálja meg más indokokra hivatkozva, mintegy elrettentésként megmutatni erejét a szunnita államnak.

Annak, hogy Azerbajdzsán és Izrael viszonya kétségeket ébreszt Irán vezetőiben, több oka is lehet. Az egyik ok az, hogy Izrael a dél-kaukázusi ország fontos partnere a haderőfejlesztésben: a tavalyi hegyi-karabahi háború során az Izraeltől vásárolt drónok jelentősen befolyásolták a háború végkimenetelét – Azerbajdzsán javára. Mindemellett Izrael az azeri olaj második legnagyobb felvásárlója, az ország olajellátásának több mint 40%-át Azerbajdzsán fedezi, tehát a két ország között több területen is van együttműködés. Viszont a dél-kaukázusi országra közeli katonai szövetségeseként leginkább Törökország tekint, ugyanis – részben a pántürkizmus ideológiáját kihasználva – a törökök is kivették a részüket a 44 napos háborúból és segítették az általuk gyakran csak testvérnépként nevezett azerieket.  Az azeri győzelemmel Törökország is nyert: amellett, hogy a két ország partnersége erősödhetett, Törökország eljuthatott a Kaszpi-tenger nyugati partjaira, „megvethette lábát” a Kaukázusban is. A háború óta az azeri-török kapcsolatok fénykorukat élik, ezt mutatja az is, hogy a 44 napos háború első évfordulóján Törökország és Azerbajdzsán elnökei, Recep Tayip Erdogan és Ilham Alijev egy telefonbeszélgetés során biztosították egymást arról, hogy mindent megtesznek azért, hogy a két ország között minden téren erősödjenek a kapcsolatok. 

Azonban az előbb említettek mellett Irán nemtetszésének egy banálisabb oka is van: a térség átrendeződéséből adódó gazdasági változások. A 44 napos háború lezárásával, a hegyi-karabahi területek Azerbajdzsán tulajdonába kerülése miatt megváltoztak egyes, az addig Irán által is igénybe vett kereskedelmi útvonalak. Ezek közül Irán számára kulcsfontosságú az országot Örményországgal összekötő Goris és Kapan között futó autópálya. A háborút lezáró tűzszüneti megállapodás végett ennek az útnak egy, nagyjából 20 kilométeres szakasza Azerbajdzsán fennhatósága alá került. A dél-kaukázusi síita állam ezt kihasználva minden áthaladó iráni kamionra mintegy 130 dollárnyi vámot vetett ki. Az elmúlt hetekben ebből több konfliktushelyzet is adódott: Ilham Alijev, Azerbajdzsán elnöke szerint augusztus és szeptember között körülbelül 60 iráni kamion hajtott be engedély nélkül a területre, illetve az azeriek több kamionsofőrt is őrizetbe vettek. Az iráni külügyminiszter szóvivője, Saeed Khatibzadeh figyelmeztette Azerbajdzsánt, hogy Baku – a további konfliktushelyzetek elkerülésének érdekében – jobban ügyelhetne a határőrök irániak felé tett lépéseire.

Látható tehát, hogy az elmélyülő viszály több forrásból ered. Egy esetleges háború kirobbanása viszont a térség egyik nagyhatalmának és Azerbajdzsánnak sem állna érdekében. Így október 6-án Szergej Lavrov Hossein Amirabdollahian, iráni külügyminiszterrel tartott találkozóján szorgalmazta egy 3+3 formátum összehívását, amelyen a „nagy szomszédok” – Irán, Oroszország és Törökország -, illetve a három dél-kaukázusi állam, Azerbajdzsán, Georgia és Örményország meg tudnák vitatni gazdasági és diplomáciai kérdéseiket. Habár Amirabdollahian biztosította Lavrovot arról, hogy Irán hajlandó a formátumban résztvevő államokkal való egyezkedésre, nem valószínű, hogy a hat ország tárgyalásai meg fogják oldani a jelenlegi helyzetet eredményező, háttérben húzódó feszültségeket.

Kiemelt kép: Hadgyakorlat Iránban
Irán, 2021. október 1.
Az iráni hadsereg által közreadott képen hadgyakorlat Irán északnyugati részén, az azerbajdzsáni határ közelében 2021. október 1-jén.
Forrás: MTI/EPA/Iráni hadsereg

A Út a konfliktushoz – Mi vezetett az elmúlt hetek viszályához Azerbajdzsán és Irán között? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

2021. október 19-én, kedden rendezték meg a Helikopter Harcászati Oktatói Kiképzés sajtónyilvános napját az MH Pápa Bázisrepülőtéren. Mutatjuk Olvasóinknak az eseményről összeállított képgalériánkat!

Az amerikai hajózók által vezetett hat Super Tucano szeptember 15-én indult el a Moody Légibázisról és szeptember 24-ig kellett volna megérkezniük Nigériába, ám az átrepülés az izlandi rossz időjárás miatt kissé megkésett.