You are here

Oroszország és FÁK

Orosz világcég van születőben

Posztinfo.hu / Oroszország - Sun, 22/11/2015 - 14:52

Oroszországra egyáltalán nem jellemző utat jár be egy, a harmincas évei elején járó vállalkozó, Fjodor Ovcsinnyikov. A cége öt éve jött létre eleve azzal a céllal, hogy egy nemzetközi franchise rendszert hoz létre, jelenleg már hat országban működnek, nyitás előtt áll az amerikai és kínai egységük is. Összesen 66 üzletük van, hozzánk legközelebb Brassón, a terv szerint 2020-ra már 2500 egységük lesz, Magyarországon is.

Mindezt a Komiban található Sziktivkarból, ahonnan nem költöztek el, sőt irodájukat is csak most adták át. És mindezt a pizzára alapozva. A cég névadója dodó madár az Alice Csodaországban meséből és a történet szereplői visszaköszönnek a designban.

Az irodában egy oktatókonyha is helyet kapott: itt ehetnek a dolgozók, itt tesztelik az új recepteket és itt oktatják a partnereket. Ugyanis csak az a cég lehet franchise partner, melynek vezetője személyesen részt vett az oktatáson.

Árbevételük idén már eléri az 1 milliárd rubelt (4,5 Mrd forint) ami egyszerűen nyomon követhető: minden pénztárgépük adatát online összekötötték és az összesített számok folyamatosan láthatók egy kivetítőn.

A vendégek szórakozásáról pedig saját rádiójuk, a Dodo Fm gondoskodik, ahol teret adnak kezdő orosz zenészeknek is.

Categories: Oroszország és FÁK

Hivatalosan is terrortámadás áll az orosz légiszerencsétlenség hátterében

Posztinfo.hu / Oroszország - Tue, 17/11/2015 - 22:07


Késő este a Kremlben Putyin elnök találkozót szervezett a honvédelmi miniszterrel, a külügyminiszterrel, a vezérkari főnökkel, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatóival és a külföldi hírszerző szolgálattal. Jelentést tettek az egyiptomi légikatasztrófa nyomozási eredményeiről A Szövetségi Biztonsági szolgálat (FSZB) vezetője megerősítette a terrortámadás tényét. Az orosz repülőgép fedélzetén bomba volt.
“Laboratóriumi vizsgálatok folytak a poggyászok személyes tartalmára és az Egyiptomban lezuhant repülőgép részeire vonatkozóan. A minden tárgyra kiterjedő vizsgálat eredményeként – amelyekről beszéltem – külföldi gyártású robbanószer anyagaira derült fény. Szakértőink szerint, a repülőgép fedélzetén közel egy kilogrammnyi TNT teljesítményének megfelelő házi készítésű robbanószer lépett működésbe. Ennek eredményeként történt a repülőgép megsemmisülése a levegőben. S hogy mivel magyarázható a repülőgép törzsrészeinek szétszóródása ilyen nagy területen?- Egyértelműen kijelenthető, hogy ez egy terrorista cselekmény “- mondta az oroszországi FSB vezetője, Alexandr Bortnyikov.
“Oroszország nem először szembesült barbár terrorista bűncselekménnyel. Leggyakrabban, minden látható külső vagy belső ok nélkül. Ilyen volt a 2013-as év végén történt robbanás is a volgogradi vasútállomáson. Mi soha semmit nem felejtünk el. És nem fogjuk kitörölni a könnyeket szívünkből és a lelkünkből. Ez örökre velünk marad. De ez nem akadályoz meg minket abban, hogy megtaláljuk és megbüntessük a bűnösöket. Ezt nekünk elévülési idő nélkül meg kell tennünk, megismerni mindannyiukat név szerint. Keresni fogjuk őket mindenhol, ahol csak bujkálnának, meg fogjuk találni őket bárhol a világon, és megbüntetjük őket- mondta Vlagyimir Putyin.
– Ugyanakkor támaszkodnunk kell azokra az emberekre, akiknek az erkölcsi, etikai értékrendjük azonos a mi politikánkkal, adott esetben külpolitikánkkal , biztonságpolitikánkkal és terrorizmus ellen folytatott küzdelmünkkel. A Szíriában zajló harci tevékenységünket nem egyszerűen folytatni kell, hanem meg kell erősíteni oly módon, hogy a bűnözők észrevegyék, hogy a megtorlás elkerülhetetlen.”
Az elnök kérte a Honvédelmi Minisztériumot és a vezérkart, hogy ennek megfelelően nyújtson be javaslatokat, valamint megemlítette, hogy ellenőrízni fogja, hogyan haladnak a dolgok.
“Kérem az Orosz Föderáció Külügyminisztériumát, hogy minden partnerünkkel vegye fel a kapcsolatot. Mi bízunk minden barátunkban e munka során, beleértve az elkövetők felkutatását és megbüntetését is. Mi az Egyesült Nemzetek Szervezete 51. cikkelyének megfelelően fogunk eljárni, amely jogot ad az államnak arra, hogy megvédje magát. Mindazok, akik megpróbálják segíteni a bűnözőket, tudniuk kell, hogy az milyen következményekkel jár, s hogy az ilyen kísérletek eltitkolása teljes egészében az ő felelősségük. Kérem minden egységünket, összpontosítsanak erre a munkára. ” – mondta az Elnök.
Az FSB Oroszország már megkezdte az intézkedéseket azon személyek felkutatására vonatkozóan, akik a terrortámadásban részt vettek, és 50 millió dolláros jutalmat ígért azon információért, amely segít elfogni a bűnözőket.
A “Kogalymavia” repülő a Sínai-félszigeten október 31-én az egyiptomi üdülővárosból, Sharm el-Sheikh-ből Szentpétervárra hazafelé tartva semmisült meg, fedélzetén 217 utassal. Ők mindannyian, valamint a héttagú legénység életüket veszítették.

Forrás: www.1tv.ru

Kép: politikus.ru

 

 

 

Categories: Oroszország és FÁK

Hamis a kalifa

GasparusMagnus Blog - Mon, 16/11/2015 - 15:01

Nem vagyok Közel-Kelet szakértő. Nyilvánvaló okokból, hiszen még a nyelvet, a közvetítőnyelvet, az arabot se ismerem, nemhogy a kurdot, vagy arámit vagy fárszit.

Read more...

Categories: Oroszország és FÁK

Kórházat épített milliárdjaiból

Posztinfo.hu / Oroszország - Wed, 11/11/2015 - 16:35

Vlagyiszlav Tyetyuhin a Forbes listája szerint a világ 153. leggazdagabb embere.
Volt.
Mert hogy üzletrészét eladta az államnak és vagyonából egy egészségügyi komplexumot épített városában, Nyizsnij Tagilban. Német berendezésekkel, az ország legjobb orvosait odacsábítva.

Ő maga pedig egy lepukkant lakásban él, igen szerényen és közben finanszírozza a központ teljes fenntartását.
Egyébként 1956 óta dolgozott ugyanazon a helyen egy titánfeldolgozó üzemben, melynek később a vezérigazgatója és főrészvényese lett.

 

Categories: Oroszország és FÁK

A mieinket nem hagyjuk hátra. De ők nem a mieink.

GasparusMagnus Blog - Tue, 10/11/2015 - 15:26

Kijevben megkezdődött Alekszandr Alekszandrov és Jevgenyij Jerofejev pere, akiket az ukrán ügyészség terrorizmussal vádol.

Read more...

Categories: Oroszország és FÁK

Ljubljanka - a pokol kapuja

GasparusMagnus Blog - Mon, 09/11/2015 - 17:28

Pjotr Pavlenszkij az éjjel felgyújtotta a Ljubljanka, a rettegett KGB korábbi, és az FSZB mai székházának ajtaját Moszkvában.

Read more...

Categories: Oroszország és FÁK

Felgyújtották a KGB-t

Posztinfo.hu / Oroszország - Mon, 09/11/2015 - 11:02

Egy magát festőművésznek tartó alak egy kanna benzinnel felgyújtotta a KGB-utód Szövetségi Biztonsági Szolgálat székházának bejáratát. Pjotr Pavlenszkij szerint ez egy művészeti performance.

Ő az aki három éve a Pussy Riot elleni per miatt tiltakozott úgy, hogy összevarrta saját száját. Majd rá egy évvel a meztelenül leült a moszkvai Vörös téren a földre, és a macskakövek közé szögezte a saját heréjét. Igen, jól olvasta, a heréjét.

Categories: Oroszország és FÁK

Mennyit keresnek az oroszok?

Posztinfo.hu / Oroszország - Wed, 04/11/2015 - 15:09

A statisztikai hivatal adatai szerint jelenleg az orosz átlagfizetés 33.278 rubel, ami 150 ezer forintnak felel meg bruttó.

A különböző térségek között azonban jelentős különbség van, ami leginkább nem az olajmilliárdoknak köszönhető, hanem az északi, szibériai régiókban fizetett pótlékoknak. Mert hogy hideg van ugyebár.
Így a 10 legmagasabb bérű térségből 9 tartozik ebbe a körbe, egyedül Moszkva került be ide, de Szentpétervár már nem.

Az éllovasok:
Jamalo-nyenyeci körzet – 78-998 rubel
Csukotka – 78.847
Nyenyec körzet – 71.886
Moszkva – 62.855
Magadan – 61.863

A lista alján általában közép-orosz és kaukázusi körzetek vannak, a sort Dagesztán zárja, ahol mindössze 18.819 rubel az átlagbér.

A 85 orosz régióból egyébként mindössze húszban magasabbak az átlagbérek az országos átlagnál.

Categories: Oroszország és FÁK

36 km = 1800 forint

Posztinfo.hu / Oroszország - Mon, 02/11/2015 - 15:09

Épül az M11, vagyis a Moszkvát Szentpétervárral összekötő fizetős autópálya. A 2018-as foci vb-re kéne elkészülni, amitől még igen messze állnak. A közel 700 kilométeres távból  ugyanis eddig kb. száz kilométer készült el. Ennél is jobban érdekli azonban az autósokat, hogy mennyibe fog kerülni az utazás. A most átadott 36 kilométeres szakaszon hétköznap csúcsidőben akár 1800 forint is lehet egyetlen út.

 

Categories: Oroszország és FÁK

Megalakult a Putyin Baráti Kör

Posztinfo.hu / Oroszország - Fri, 30/10/2015 - 13:43

A Honfoglalás 2000 Egyesület és a Nemzeti Szociáldemokraták több tagja megalakította a Vlagyimir Putyin Baráti Kört. Szerintük Putyin a legtöbbet tette a világbékéért. Az orosz nép értékteremtő kultúráját preferálják a dekadens Nyugat hanyatló világával szemben.

Categories: Oroszország és FÁK

Ki is kapta az irodalmi Nobelt?

GasparusMagnus Blog - Fri, 09/10/2015 - 14:37

Szvetlána Alekszijevics belorusz írónő kapta idén az irodalmi Nobel Díjat.

Read more...

Categories: Oroszország és FÁK

Ungváron nem a méret a lényeg

GasparusMagnus Blog - Sun, 27/09/2015 - 13:38

Ungvár a második legkedvesebb városom Kárpátalján, sejtem azért csak második, mert Munkácson jóval több időt töltöttem.

Read more...

Categories: Oroszország és FÁK

Reszkess Apple!

GasparusMagnus Blog - Thu, 24/09/2015 - 16:38

Az Apple tevékenységét betilthatják Oroszországban, vagy 1 millió rubeles büntetést fizethet.

Read more...

Categories: Oroszország és FÁK

Megnyílt Európa legnagyobb mecsetje

Posztinfo.hu / Oroszország - Wed, 23/09/2015 - 13:22

Sokéves rekonstrukció után átadták a kibővített főmecsetet Moszkvában. Az eredetileg 1904-ben felavatott épület egyszerre 10 ezer hívő befogadására képes.

Ez azonban messze nem oldja meg a muzulmánok gondját, az orosz fővárosban ugyanis mintegy 2 millióra becsülik az iszlám hitet követők számát.

Categories: Oroszország és FÁK

Lenyűgöző videó a MiG 29-es orosz vadászgépről

Orosz Hírek - Tue, 22/09/2015 - 20:01

Lenyűgöző videó a MiG 29-es orosz vadászgépről.

Categories: Oroszország és FÁK

A Szpartak Moszkvával csaphat össze februárban a hokiválogatott

Orosz Hírek - Tue, 22/09/2015 - 19:47

A jövő februárban sorra kerülő budapesti olimpiai selejtezőtorna előtt az orosz profiligában (KHL) szereplő Szpartak Moszkvával játszhat felkészülési mérkőzést a magyar jégkorong-válogatott a Papp László Sportarénában. A barátságos találkozó előkészületeiről tartott keddi sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy jelenleg a pénzügyi feltételekről folynak még a tárgyalások, de jó esély van arra, hogy október elején-közepén hivatalossá váljon az orosz együttes magyarországi fellépése.

Categories: Oroszország és FÁK

Szír dilemma

GasparusMagnus Blog - Tue, 22/09/2015 - 17:31
Érdekes kérdéseket vet fel ez a rövid kis poszt, amire előbb-utóbb válaszolnia kell sokaknak Oroszországban. A poszt szerzője Reggae Mortis néven publikál, Kijevbe emigrált orosz állampolgár. A fordítás:

Read more...

Categories: Oroszország és FÁK

Szíria: bízunk Oroszország kormányában és hiszünk a határozottságában

Orosz Hírek - Tue, 22/09/2015 - 16:29

Walid Muallem, Szíria külügyminisztere az RT Arabicnak adott exkluzív interjúban a terrorizmus elleni harc elleni nemzetközi egyesülésre szólította fel a külföldi erőket – írja a Rusvesna. Szavai szerint Oroszország is ezen az állásponton van, az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció pedig mindez idáig nem hozott eredményt. Az amerikaiak által végrehajtott légicsapások hatástalanok az Iszlám Állam ellen.

Categories: Oroszország és FÁK

Aknavetővel lőtték az orosz nagykövetséget Damaszkuszban

Orosz Hírek - Mon, 21/09/2015 - 20:07

Aknavetőgránát csapódott be a damaszkuszi orosz nagykövetség területére - közölte az orosz külügyminisztérium. A tárca határozottan elítéli a támadást és egyértelműen a kormányellenes erőket tartja felelősnek a történtekért. A külügyminisztérium tájékoztatása szerint senki nem sérült meg az incidensben, amely vasárnap délelőtt történt.

Categories: Oroszország és FÁK

Videó: Iszkander ballisztikus rakéta teszt

Orosz Hírek - Mon, 21/09/2015 - 18:55

Videó: Iszkander ballisztikus rakéta teszt

Categories: Oroszország és FÁK

Pages