You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Visszaküldik Magyarországra a menekülteket

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 05/06/2015 - 09:48

Tucatnyi charterjárattal küldik vissza nyáron Magyarországra a német, svájci és francia hatóságok azokat a menekülteket, akiket illegális határátlépés után először nálunk vettek nyilvántartásba – erről Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke beszélt a TV2 Mokka című csütörtöki műsorában.

Környezetvédelmi világnap és szecessziós játszóház a Szabadkai Városi Múzeumban

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 05/06/2015 - 09:46

A környezetvédelmi világnap alkalmából ma a Szabadkai Városi Múzeumban megnyílik a Naša radost Iskoláskor Előtti Intézmény és a Múzeum által közösen kiírt „Az erdő és én” című rajzpályázatra beérkezett munkákat bemutató tárlat. A pályázat témáját a „Szecesszió és természet” című vendégtárlat ihlette, s a beérkezett 115 gyermekrajz e tárlat keretében kerül bemutatása három héten át. A megnyitó után, a pályázaton résztvevő gyerekek a múzeum tárlataiban különféle játszóházakban vehetnek részt. A 4 és 7 év közötti korosztály színes munkáit a következő összetételű bírálóbizottság nézte át: Szalma Viktória és Emil Kadirić képzőművészek, Violeta Odri Vrcelj pedagógus és Ljubica Suturović óvónő a Naša radost IEI  képzőművészeti szakmunkatársa, valamint Ljubica Vuković Dulić, a Szabadkai Városi Múzeum művészettörténésze. A tizenkét díjazott rajz, illetve festmény, alkotói és az azokat felkészítő óvónők névsora: Barna Márk és Tóth Kiss Bence, Gyurcsik Katalin óvónő, Barabaš Lana, Kovács Anikó óvónő, Ana Kostić, Edin Tahiri és Lena Vujačić, Dijana Burnać és Aleksandra Radić óvónők, Lena Perčić, Ana Pertet i Livia Tričko Stantić óvónők, Dimitrije Dragojević, Kmezić Aleksandra és Kolar Tanja óvónők, Luka Arsenić és Nikola Gligorić, Biljana Pilipović és Magdalena Vujević óvónők, Jovana Šustran, Vanja Zelić, Ivona Miljački, Biljana Mamužić és Sandra M. Sarić óvónők.

A Szabadkai Városi Múzeum a Naša radost Iskoláskor Előtti Intézmény közreműködésével, a fenti programon kívül, A szecesszió világnapja alkalmából, június 11-én, 18 órai kezdettel megismétli az Otthonom szívében a szecesszió dobog elnevezésű műhelymunkát családok számára.

A szervezők kérik az érdeklődőket, hogy részvételi szándékukat előre jelezzék a 024-555-128-as telefonszámon. A műhelymunka előkészítői és kivitelezői: Biljana Pilipović óvónő-képzőművészeti specialista és Violeta Vrcelj Odri pedagógus, a Naša radost Iskoláskor Előtti Intézmény munkatársai, valamint Bába Anikó múzeumpedagógus, Ljubica Vuković Dulić és Ninkov K. Olga művészettörténészek, a Szabadkai Városi Múzeum munkatársai. Az első ilyen műhelymunka május 15-én a Család Nemzetközi Napján lett megtartva és nagyon sikeresnek bizonyult.

Kaszálón közlekednek az autók

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Fri, 05/06/2015 - 09:45

A mederkotrásból származó hordalék, iszap, szemét, nád foglalja el egy mezei út helyét a kicsi Olt mellett Csíkszeredában. A járművek ezért a szomszédos kaszálón közlekednek, amelynek tulajdonosa a helyzet rendezését szeretné.
Kategória: Aktuális/Csíkszék

A napokban ismertetik a magánosítási modellt

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 05/06/2015 - 09:28

A francia Lazard Freres SAS pénzügyi tanácsadó cég – amely elnyerte a Szerbiai Telekom privatizációbiztosának tisztségét – a napokban teszi közzé a postaforgalmi és telefonszolgáltató közvállalat eladási modelljét – jelentette be Miroslav Joksimović, a Telekom szakszervezeti elnöke.

Joksimović úgy véli, hogy a Lazard több magánosítási változatot is asztalra tesz, ezek közül a szerb kormány választja majd ki a legmegfelelőbbet.

Kasimir és Karoline az abszolút győztes

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 05/06/2015 - 09:26

A jubileumi színházfesztivál zsűrije – Branka Krilović színházkritikus elnökeletével, Olga Dimitrijević drámaíró, Darko Lukić teatrológus, Igor Bojović drámaíró és Milivoje Mlađenović teatrológus – a kilenc, versenyprogramban részt vevő előadás közül díjazta szerda este a kiemelkedő előadásokat és színészeket.

Autók és sétatér

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Fri, 05/06/2015 - 08:32
A kolozsvári sétatér és a stadion közötti útszakasz forgalmának rendezését fontolgatja a városháza. Az egyik tanácsos felhívta a figyelmet, hogy főleg hétvégente nem lehet közlekedni jóformán sem gyalog, sem autóval. Sok az ember és sok az autó, az autókat pedig a járdára parkolják. A lehetséges meg...

Aggódik a Fehér Ház

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Fri, 05/06/2015 - 08:22
Aggódik a Fehér Ház az Ukrajnában ismét felerősödött erőszak miatt. Az utóbbi napokban legalább 25-en vesztették életüket a fegyveres összetűzésekben. Barack Obama emlékeztetett, hogy a minszki egyezmények jegyében február közepe óta tűzszünet van érvényben. A vasárnap esedékes G7 csúcs több vezető ...

Bukik-e a kormány?

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Fri, 05/06/2015 - 08:18
Pénteken benyújtja  az ellenzék a bizalmatlansági indítványát. A PNL társelnöke, Vasile Blaga szerint van rá esély, hogy megbuktassák a kormányt. Hozzátette: minden a többi párton múlik, hiszen neki 173 képviselője van, de a kormány megbuktatásához 280 szavazatra van szükség. A bizalmatlansági indít...

A háború dominója

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 05/06/2015 - 06:00

Négy színész, tizenkettő szerep egy háborúellenes előadásban, a színtér London, Bécs, Berlin, Belgrád és Európa. Nenad Prokić darabjában, az Ujj, ravasz, golyó, pisztolyban az első világháború előestéje elevenedik meg a színpadon.

Programajánló

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 05/06/2015 - 06:00

AUTÓVERSENYZÉS

16.00, 20.00, Sportklub 1: Formula–1, Kanadai Nagydíj, Montreal, szabadedzések.

KÉZILABDA

Német élvonal, 34. forduló: Kiel–Lemgo (20.00, Arena Sport 4), Magdeburg–Löwen (20.00, Arena Sport 5).

18.00, RTS2: Spartacus/Železničar–Radnički–Vojvodina (szerb férfi kupadöntő).

20.25, Duna World: Ausztria–Magyarország (női világbajnoki selejtező, első mérkőzés).

KOSÁRLABDA

18.30, Sportklub 2: Trabzonspor–Efes (török élvonal, rájátszás, elődöntő, negyedik mérkőzés, az állás: 0:3).

20.45, Sportklub 3: Reggio Emilia–Venezia (olasz élvonal, rájátszás, elődöntő, negyedik mérkőzés, az állás: 1:2).

21.30, Arena Sport 2: Barcelona–Unicaja (spanyol élvonal, rájátszás, elődöntő, első mérkőzés).

LABDARÚGÁS

Barátságos mérkőzések: Magyarország–Litvánia (18.00, Duna), Hollandia–Egyesült Államok (20.30, Digi Sport 1, Sportklub 2), Chile–El Salvador (0.00, szombat, Arena Sport 3).

Ifjúsági torna, Toulon, B csoport, 5. forduló: Marokkó–Mexikó (17.00, Arena Sport 1), Kína–Anglia (19.00, Arena Sport 3).

9.00, Eurosport2: Ukrajna–Egyesült Államok (U20-as vb, Új-Zéland, A csoport, 3. forduló).

RÖPLABDA

20.40, Arena Sport 1, RTS2: Olaszország–Szerbia (világliga, A csoport, 3. forduló).

TENISZ

11.30, Eurosport2, 13.00, Eurosport: Roland Garros.

Tragédia szülte emléknap

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 05/06/2015 - 01:31

Immár negyedik alkalommal került megrendezésre a nemzeti összetartozás napja alkalmából a királyhalmi Jézus Szíve-plébánia templomkertjében a Vajdasági Magyar Szövetség központi ünnepsége. A rendezvényt megelőzően főtisztelendő Paskó Csaba főcelebrálásával ünnepi szentmisét tartottak. Mint azt főtisztelendő Paskó a szentmise kezdetén megjegyezte, a misét a magyarok egységéért tartotta.

Viselheti a sastollat az indián diák a bizonyítványosztáson

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 04/06/2015 - 23:25

Viselhet sastollat a talárkalapján egy őslakos amerikai diák a bizonyítványosztó ünnepségen: az utolsó pillanatban engedélyezték számára, hogy elkerüljék a bírósági eljárást.

A Kalifornia északkeleti csücskénél található Pit Rivernél élő, a folyóról elnevezett indián törzsből származó Christian Titman, aki a kaliforniai Clovis középiskolában fejezte be tanulmányait, többször fordult kérelemmel az illetékesekhez, hogy a bizonyítványosztási ceremónián a törzsi jelképet, a sastollat viselhesse. A kérést azonban minden alkalommal visszautasították, ezért a diák hétfőn beperelte a tankerületet. Kedden pedig az az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetségének (ACLU) észak-kaliforniai csoportja támogatásával újabb eljárást kezdeményezett az ügyben.

Az iskola az javasolta, hogy a diák egyszerre kapja meg a tollat és az érettségi bizonyítványt, majd ezután tűzze a tollat talárkalapjára, de a fiú a teljes szertartás alatt viselni akarta a sastollat. Az ügyvédeknek az utolsó pillanatban sikerült megállapodniuk az iskolával: a kompromisszumos megoldás értelmében a diák a bizonyítvány átadásáig a hajában, majd ezután a kalapján viseli a tollat.

A sastoll nemcsak törzsi jelkép, de azt is jelenti, büszke vagyok arra, hogy ehhez a törzshöz tartozom és büszke vagyok az örökségemre. Amikor a tollat viselem, az az őseimmel köt össze" - jelentette ki Titman. Novella Coleman, az ACLU ügyvédje szerint "Christian és a családja nagyon örül" a megegyezésnek.

Janet Young, a tankerületi vezető szerint "az iskola célja volt már az elején olyan békés megoldást találni, amely tiszteletben tartja az amerikai indián diákok kultúráját csakúgy, mint az iskola hagyományait és normáit".

Az iskola korábban arra hivatkozva utasította el a diák kérését, hogy tilos a hagyományos egyenruhán kívül mást viselni a ceremónián a végzős diákok egységes öltözködésének biztosítása érdekében.

Támogatják a reformokat és az európai közeledést

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 04/06/2015 - 23:11

Csütörtökön fejezte be háromnapos egyesült államokbeli látogatását Aleksandar Vučić szerb kormányfő, melynek során amerikai tisztségviselőkkel, nagy vállalatok vezetőivel tárgyalt a bilaterális kapcsolatok fejlesztéséről, gazdasági együttműködésről és Washington támogatásáról Szerbia európai uniós csatlakozását illetően. A hazai idő szerint kedd este megtartott találkozók egyikén a miniszterelnököt Susan Rice, az USA államfőjének nemzetbiztonsági tanácsadója fogadta. Mint arról a kormányfő beszámolt, a beszélgetés során megerősítették: az USA támogatja Szerbiát és nagyra értékeli az elindított gazdasági reformokat. Rice támogatta a csatlakozási tárgyalások első fejezeteinek mielőbbi megnyitását is. Minden könnyebb, amikor egy állam maga mögött tudja az USA jó szándékát – értékelte a találkozót követően Vučić.

Több tízezren tüntettek Münchenben a G7 csúcstalálkozója ellen

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 04/06/2015 - 22:40

Több tízezren tüntettek csütörtökön Münchenben a legfejlettebb iparú országokat összefogó G7 csoport vasárnap kezdődő csúcstalálkozója ellen.

A békés demonstráción a vártnál jóval többen, csaknem 35 ezren vettek részt a BR bajor közszolgálati televízió beszámolója szerint. A tüntetést környezetvédő, valamint baloldali és a globalizációval szemben kritikus német és nemzetközi civil szervezetek és német ellenzéki pártok széles koalíciója szervezte. A transzparenseken, a skandált jelszavakban és beszédekben három fő követelés fogalmazódott meg: az Európai Unió és az Egyesült Államok, illetve Kanada közötti szabadkereskedelmi övezet kialakítását előirányzó szerződések megakadályozása, az éghajlatváltozás megfékezését szolgáló technológiák következetes alkalmazása és a szegénység felszámolása a méltányos kereskedelem elveinek érvényesítésével.

Tüntettek a csúcstalálkozó helyszínének közelében, az Alpokban fekvő Garmisch-Partenkirchenben is, ahol a G7-et elutasító csoportok több száz tagja sátortábort állított fel egy réten. Rendbontás ott sem történt. A csúcstalálkozó végéig a bajor fővárosban és Garmisch-Partenkirchenben még több  mint egy tucat tüntetést tartanak.

A Hetek - a soros elnök Németország mellett az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Olaszország - állam-, illetve kormányfői a Münchentől 100 kilométerre fekvő Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau) tartanak kétnapos tanácskozást. Angela Merkel német kancellár és Barack Obama amerikai elnök a találkozó előtt, vasárnap kora délelőtt együtt meglátogatja a kastélyszállóhoz legközelebb fekvő települést, a Krün nevű alpesi falut, ahol a helyiekkel reggeliznek és beszélgetnek majd.

A G7-csúcs biztosítása a bajor rendőrség történetének legnagyobb szabású művelete, 17 ezer rendőrt mozgósítottak, a szomszédos ausztriai Tirolban pedig több mint 2 ezret. A találkozó helyszínén rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be. A kastélyszálló körül 3 méter magas szögesdrót kerítést állítottak fel, amelynek teljes hossza 7 kilométer. A helyszín tágabb környezetét egy második kerítéssel zárták el, annak teljes hossza 17 kilométer.

A találkozó miatt nemcsak az alpesi szállónál, hanem Bajorország déli részén szinte mindenütt korlátozásokkal kell számolni az utakon és az autópályákon, és a csúcs miatt Németország teljes területén visszaállították a határellenőrzést, egészen június 15-ig. A hatóságok mindenkit arra kérnek, hogy csak érvényes úti okmánnyal induljon az országba.

A Hetek vasárnap kora délutántól  hétfő délutánig lesznek együtt, hat munkaülést tartanak. A német adófizetők szövetsége bajorországi tartományi szervezetének számításai szerint a csúcstalálkozóra 359 millió euró közpénzt fordítanak, ami azt jelenti, hogy a Hetek tanácskozása percenként 90 ezer euróba kerül az adófizetőknek.

Sátortábor épül Bécs közelében

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 04/06/2015 - 22:34

Sátrak felállíttatását kezdte meg félezer menekült elszállásolására szerdán az osztrák belügyminisztérium a Bécs közelében fekvő Traiskirchen területén, hogy csökkentse a település ideiglenes befogadó állomásán lakó, mintegy kétezer menekült számát. A kialakult helyzet tovább gerjeszti a menekültügy kapcsán Ausztriában dúló belpolitikai vitát.

Túl borsosnak találták Blair beszédét

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 04/06/2015 - 22:06

Tony Blair nem szólal fel egy stockholmi, az élelmezésügyi, elsősorban az éhezésnek szentelt világtalálkozón, a szervezők ugyanis sokallták az általa kért 450 ezer eurós honoráriumot. A volt brit kormányfő ennyit kért egy 20 perces beszédért, azaz másodpercenként 380 eurót.

Megkezdődött a fesztivál

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 04/06/2015 - 22:01

Megkezdődött a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a tíznapos eseménysorozat megnyitóján azt mondta: kezdeményezte, hogy a vidéki kulturális fesztiválok támogatása külön soron szerepeljen a jövő évi költségvetésben.

 

Egy nemzet vagyunk

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 04/06/2015 - 21:34

Nemzeti összetartozását ünnepelte csütörtökön a magyarság mindenütt a Kárpát-medencében és mindenütt a világban, ahol magyarok élnek. Megemlékezéseket tartottak a trianoni békeszerződés aláírásához kötődő napon a magyarországi és a határon túli magyar pártok is. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a budapesti Magyarság Házában mondott beszédet, Kövér László házelnök a hatvani megemlékezésen szólalt fel.

Pages