You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Befejeződött a Germanwings-légikatasztrófa áldozatainak azonosítása

Erdély FM (Románia/Erdély) - Wed, 20/05/2015 - 09:13

Ezt tegnap jelentette be a vizsgálatokat vezető marseilles-i ügyészség. A földi maradványokat a DNS-minták alapján azonosították és átadták a hozzátartozóknak, így a katasztrófa után csaknem két hónappal meg lehet tartani a temetéseket. A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő gépe március 24-én zuhant le Franciaország déli részén, az Alpokban. A gép két fekete dobozának adatai alapján a másodpilóta bezárkózott a pilótafülkébe és szándékosan idézte elő a katasztrófát.

Kibocsátják a Schweighofer rétyi fűrészüzemén épülő erőmű beindításához szükséges engedélyeket, ha rendben találják a dokumentációt

Erdély FM (Románia/Erdély) - Wed, 20/05/2015 - 09:13

Ezt a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Gheorghe Neagu jelentette ki a rétyi községházán tartott közmeghallgatáson. Elmondta, hogy pár hónapig elhúzódhat a folyamat, de ha a dokumentumokat rendben találják, nem tagadják meg az engedély kibocsátását, tudósít a Krónika. A közmeghallgatáson megjelent környezetvédő aktivista ismételten arra kérte a környezetvédelmi hatóságokat, hogy se a Schweighofer fűrészüzemének, se a hozzá tartozó erőműnek ne bocsássanak ki működési engedélyt, amíg a peres ügyekben nem születik jogerős döntés. Az elmúlt héten négy civil szervezet beadvánnyal fordult a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökséghez, amelyben kérték a hatóságot, hogy utasítsa el az erőmű beindításához szükséges integrált környezetvédelmi engedély kiállítását. A környezetvédők szerint az erőmű a feldolgozóüzem része, a két létesítmény környezetvédelmi hatásait együtt kell vizsgálni, és azt is jelzik, hogy hogy az engedélyeztetési kérelemből több dokumentum is hiányzik. A hónap elején a civil szervezetek a rétyi fűrészüzem tevékenységének beszüntetését is kérték arra hivatkozva, hogy nincs működési engedélye, mégis beindították a termelést.

Nem belügyi kérdés az egyes kisebbségek helyzete Potápi Árpád János szerint

Erdély FM (Románia/Erdély) - Wed, 20/05/2015 - 09:12

Az Európai kisebbségvédelem kihívásai címmel tegnap, Budapesten rendezett nemzetközi konferencián a magyarországi nemzetpolitikai államtitkár kifejtette, hogy a kisebbségi jogérvényesítés fontos szereplőjeként tartja számon az Európai Nemzetiségek Föderatív Unióját, mivel a szervezet ráirányítja a közvélemény figyelmét a nemzeti kisebbségek megoldatlan kérdéseire. Kiemelte, hogy a szervezet tevékenységének igen fontos eleme a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés, amelynek révén azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió fogadjon el a kulturális és nyelvi sokféleségét erősítő jogi aktusokat. Megjegyezte, hogy Magyarország támogatja a programot, annak ellenére, hogy egyes tagállamok, köztük Románia és Szlovákia nem ért egyet a kezdeményezéssel. Hans Heinrich Hansen az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke kitért arra, hogy vannak jobb helyzetben levő kisebbségek Európában, mint például a német kisebbség Dániában, de léteznek olyanok is, akiknek érdekeit nem veszik figyelembe. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unióban 40 millió ember él kisebbségben, azaz minden hetedik személy.

A romániaiak háromnegyede véli súlyos problémának az illegális fakitermelést

Erdély FM (Románia/Erdély) - Wed, 20/05/2015 - 09:11

A legfrissebb IRES-felmérés szerint nem viszonyulnak érdektelenül a romániaiak az illegális erdőirtáshoz, és elégedettek az intézkedéssel, hogy a Legfelső Védelmi Tanács napirendjére tűzte az ügyet. A miniszterelnök azzal vádolt liberális képviselőket, hogy befolyásolták a módosított erdészeti törvény kihirdetésének visszautasítását annak érdekében, hogy az osztrák Schweighofer fakitermelőt előnyben részesítsék, az államfő viszont tagadta ezt. A megkérdezettek több mint fele az elnöknek hisz, 20 százaléka Victor Pontanak, 13 százaléka egyiknek sem, 14 százalék pedig vagy nem ismeri a helyzetet vagy nem válaszolt.

Nem érteni Orbánt...

FELVIDÉK.ma (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 20/05/2015 - 09:04
Nemzetpolitika címszó alatt az elmúlt napokban valami iszonyú méretes és penetráns szagot árasztó valami úszott le a magyarországi közéleti sajtó különféle csatornáin.

Mária út – a Pozsonyi Magyar Galériában

FELVIDÉK.ma (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 20/05/2015 - 08:45
Az Esterházy János éremmel kitüntetett Pozsonyi Magyar Galéria tavaszi kiállításán, ahol társszervezőinkkel, a Via Mariae és a Kuckó Polgári Társulással, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetséggel, a Csemadok óvárosi alapszervezetével, a Szövetség a Közös Célokért társulással, s a Posoniummal közösen egy olyan Mária út című vándorkiállítást hoztunk el Pozsonyba, amely  gyönyörű témát dolgoz fel.

Mons. Stanislav Stolárik lett a Rozsnyói Egyházmegye új püspöke

FELVIDÉK.ma (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 20/05/2015 - 07:21
Mons. Stanislav Stolárik lett a Rozsnyói Egyházmegye új püspöke. A hivatalba való beiktatás Nepomuki Szent János ünnepén történt, aki a rozsnyói Szűz Mária Mennybemenetele-székesegyház patrónusa.

Egy csésze „hosszú kávé" Nyáry Éva festőművésznővel

FELVIDÉK.ma (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 20/05/2015 - 06:30
A párkányi városi múzeumban hamarosan látható lesz Nyáry Éva festőművésznő Egyiptom c. kiállítása. Ennek apropóján beszélgetünk a csodálatos képek festőjével.

Együttműködésről tárgyalt Egerben Nagykapos város küldöttsége

FELVIDÉK.ma (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 20/05/2015 - 06:19
Az Egerben székelő Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál tett látogatást a nagykaposi önkormányzat képviseletében Petrikán Péter polgármester és Mihók Gábor, az önkormányzat Határon Átnyúló Együttműködés Bizottságának elnöke.

Játékvár Játszóház: Egy mesés rajzpályázat Csallóközcsütörtökön

FELVIDÉK.ma (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 20/05/2015 - 01:13
A csallóközcsütörtöki Játékvár Játszóház Polgári Társulás által meghirdetett rajzpályázat ünnepélyes díjátadójára és a rajzokból készült kiállítás megnyitójára május 15-én került sor a csallóközcsütörtöki kultúrházban.

Ipari kémkedéssel vádolnak kínai professzorokat az Egyesült Államokban

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 19/05/2015 - 19:55
Az amerikai kormány kémkedéssel vádol hat kínai állampolgárt, akik a washingtoni igazságügyi minisztérium keddi közlése szerint olyan információkat tulajdonítottak el, amelyek haditechnikai célokra is felhasználhatóak.

Tízezer eurót fizetett egy virágos táskáért Leonardo DiCaprio

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 19/05/2015 - 19:45
Tízezer eurót fizetett egy virágokkal díszített kék Chanel Neoprene táskáért Leonardo DiCaprio amerikai filmsztár egy jótékonysági árverésen, amely hétfőn este zajlott Cannes-ban.

Eurovíziós Dalfesztivál – Boggie bízik a továbbjutásban

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 19/05/2015 - 19:32
Nagyon bízik a továbbjutásban Csemer Boglárka Boggie, aki Magyarországot képviseli Wars For Nothing című dalával az Eurovíziós Dalfesztiválon, és a kedd esti első elődöntőben lép színpadra a bécsi Stadthalléban.

Féreg falta fel a lány szemgolyóját

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 19/05/2015 - 19:15
Horrorba illő történetről számol be az Express brit lap. Egy 18 éves lány bal szemgolyójába olyan féreg költözött, amely feltehetően a kontaktlencséjéről került a szemébe.

Csehországi és szlovákiai körútra indult a Csehszlovák Légió híres vonata

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 19/05/2015 - 18:53
Többéves csehországi és szlovákiai körútra indult kedden Prágából a Csehszlovák Légió híres vonatának másolata.

A britek mondják meg, ki legyen az új húszfontoson

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 19/05/2015 - 18:24
Először segíthet dönteni a brit közvélemény arról, hogy mely történelmi személyiség arcképe kerüljön az új húszfontos bankjegyekre – jelentette be kedden a Bank of England.

Gubík Ágival jár Szellő István

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 19/05/2015 - 18:07
Újabb RTL Klubos kapcsolat van kibontakozóban, a híradós már nyaralni is elvitte a sorozat egyik főszereplőjét.

Őrizetbe vettek hét embert a legnagyobb értékű londoni ékszerrablás miatt

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 19/05/2015 - 17:42
Őrizetbe vett kedden hét gyanúsítottat a brit rendőrség az előző hónapban elkövetett londoni ékszerlopással kapcsolatban, amelyet a szigetország legnagyobb értékű lopásaként emlegetnek.

Nem kell évente kérvényezniük a szülőknek, hogy gyermekük vallásórára járjon

Erdély FM (Románia/Erdély) - Tue, 19/05/2015 - 16:27

A szenátus tegnap elfogadott egy törvénytervezetet, amely lehetővé teszi, hogy az egyszer megírt kérelem érvényes legyen a 12 éves iskolai ciklusra. Csak akkor kell újabb okmányt benyújtani, amennyiben időközben valaki meggondolja magát, és már nem kíván részt venni a vallásórákon. Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor szerint ez az intézkedés tehermentesíti a szülőket és iskolákat a felesleges bürokratikus eljárások alól. Az oktatási minisztérium a folyamatban lévő tanév közepén rendelte el, hogy márciustól csak azok a diákok járhatnak vallásórára, akiknek a szülei ezt írásban kérik. A rendelkezést követően a szülők a diákok 88 százalékát íratták be hittanórára.

Hétvégén átadják a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház felújított intenzív osztályát

Erdély FM (Románia/Erdély) - Tue, 19/05/2015 - 16:26

A termeken még az utolsó simításokat végzik, a szellőztető rendszer azonban egyelőre nem készült el. Ettől függetlenül hétvégén már beköltöztetik a termekbe a betegeket, a szellőztető rendszerre pedig a napokban kiírják a közbeszerzést, tájékoztatott ma Barti Tihamér, a Hargita Megyei Tanács alelnöke.

„Az elmúlt hónapokban a kollégáim a tervezővel közösen azon dolgoztak, hogy a teljes kórháznak a szellőztető berendezéséhez tartozó csövezetet újratervezzék, hiszen a korábbi el volt tervezve. Azt kell tudni, hogy ez elkészült, a kiírásra most küldjük el Bukarestbe, itt 2 millió lej plusz ÁFA nagyságú beszerzésről beszélünk, és ez szükséges ahhoz, hogy a beruházást be lehessen fejezni.”

Az intenzív osztály felújítását 2012-ben kezdték el, a munkálatok befejezésének határidejét azonban többször is módosították. Legutóbb április 30-át szabták meg határidőként, de végül csak újabb pár hetes késéssel sikerül átadni az osztályt. A mai sajtótájékoztatón Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azt mondta az osztály felújításának első lépése volt a kórtermek, mellékhelyiségek, személyzeti szobák felújítása, ezt követi majd az új műszerek és gépek beszerzése, majd harmadik lépésként új szakorvosokat toboroznak a kórházba, és tervben van az is, hogy orvosi lakásokat építsenek, vásároljanak vagy béreljenek az itteni szakembereknek.

Pages