You are here

Afrika

Kiakadtak a sztárok a fogorvoson, aki végzett Afrika leghíresebb oroszlánjával

Origo / Afrika - Wed, 29/07/2015 - 15:41
Nem éppen kedves sorokat intézett közösségi oldalán Cara Delevingne és Candice Swanepoel Dr. Walter Palmer fogorvosnak, aki brutális módon végzett a zimbabwe-i oroszlánnal, Cecillel.
Categories: Afrika

Tragédia! Hotelszobájában találták meg a légiutas-kísérő lány holttestét

Origo / Afrika - Wed, 29/07/2015 - 15:26
Emily Dunn nem jelent meg az Angolából Heathrowba tartó járaton, ahol dolgozott volna. Kollégái hotelszobájában találtak rá a 22 éves stewardess holttestére.
Categories: Afrika

Saif halálos ítéletének margójára: hol vannak most a líbiai ex-vezér gyermekei?

Mindennapi Afrika - Tue, 28/07/2015 - 23:18

Líbiában négy évvel Muammar Gaddafi és rezsimjének bukása után egy tripoli bíróságon a mai napon (07.28.) jelentették be, hogy hosszú tárgyalások után távollétében halálra ítélték az egykori vezér egyik fiát, politikai hagyatékának örökösét és a korábban lehetséges utódjának tartott, Saif al-Islam Gaddafit és vele együtt Gaddafi utolsó miniszterelnökét, Baghdadi Mahmoudit, az egykori titkosszolgálati vezetőt, Abdallah Senoussit (mindkettejüket egy másik ország adta át Líbiának pénzjutalomért cserébe) és további hat, kevésbé ismert egykori tisztviselőt. Mindannyiukat a 2011-es líbiai forradalomban betöltött szerepük és annak során elkövetett tetteik miatt ítélt sortűz általi halálra a nemzetközi közösség által el nem ismert tripoli kormányzat által felhatalmazott bíróság, de Saif al-Islam Gaddafin valószínűleg nem fogják tudni végrehajtani az ítéletet, hiszen a fiú jelenleg is a tripoli vezetés ellenségének tartott Zintan városában tartózkodik, amely város vezetése és milíciái elutasították kiadatását Tripolinak és a Nemzetközi Büntetőbíróságnak is, sőt utóbbi megbízottjait többször megtámadták és 2012-ben el is rabolták a városban. Ez a hír viszont most tökéletes apropót szolgáltat ahhoz, hogy röviden végigfussunk rajta, a Gaddafi-örökség valódi örököseiről, tehát gyermekeiről mit is tudunk. Az egykori vezetőnek 10 gyermeke volt, 8 fiú és 2 lány, akik közül 2 adoptált gyermek – a számok ismerete után rá is térhetünk a biztosan ismert tényekre:

A fiatalságának legnagyobb részét Münchenben bulikkal töltő Saif al-Arab Gaddafi még a forradalom kezdetén, 2011. április 30-án veszítette életét egy NATO- légicsapásban Tripoliban, amelyet ugyan Gaddafi kormánya elismert azonnal, sokáig viszont a NATO és kormányellenes lázadók csak kampányfogásként tekintettek a haláleset hírére.

Khamis Gaddafi az előbb említett Saiffal ellentétben igen aktívan vett részt a forradalmi eseményekben, a nevét viselő Khamis-dandár vezetőjeként több komoly katonai akció is fűződik a nevéhez, emiatt pedig a harcok során végig fontos célpont volt a lázadók és a NATO számára, amely utóbbi végül 2011. augusztus 29-én a Tripolitól 60 kilométerre fekvő Tarhuna mellett bombázta a Khamist szállító konvojt, végezve a katonai parancsnokkal. Halálának híre elég sokáig kérdéses és kétséges maradt, még egy évvel később is voltak pletykák arról, hogy életben látták, de a jelenlegi ismeretek szerint a 2011-es légitámadásban életét veszítette.

Mutassim Billah Gaddafi szintén a hadseregben töltött be vezető pozíciót, privát rendezvényein Beyoncé és Mariah Carey is fellépett, de végül a forradalom során apjával együtt 2011. október 20-án a sirtei csatában elfogták majd kivégezték.

Saif al-Islamról már esett szó fentebb, ő jelenleg is Zintanban van házi őrizetben, ahol várja további sorsát, hiszen a zintani városvezetés nem ismeri el a mostani halálos ítéletet, a fiú ügyében egy teljesen másik tárgyaláson szeretnének majd ítéletet hozni.

Gaddafi legidősebb gyermeke, a politikai szerepvállalás iránt nem túlságosan nagy érdeklődést mutató és jelenleg sem körözött vagy keresett Muhammad Muammar 2012 végén Algérián keresztül Ománba menekült, ahol politikai menekültstátuszt kapott és számára ezzel végetért a menekülés és a félelem korszaka.

Az apjának köszönhetően nagyon gyorsan futballkarriert építő és playboyként ismertté vált Al-Saadi Gaddafi 2011. szeptemberében a sivatagon átkelve jutott el Nigerbe, ahol hosszú eljárás után végül az a döntés született, hogy kiadják Líbiának, ami meg is történt 2014-ben és így jelenleg Tripoliban van őrizetben és ugyanitt zajlik is a tárgyalása egy 2006-ban eltűnt, valószínűleg meggyilkolt labdarúgó ügyében.

Valószínűleg a fiúk közül a legkevesebbet a hihetetlen költekezéseiről, ittas vezetéseiről, párizsi, svájci balhéjairól ismert Hannibalról tudni, aki 2012-ben Muhammaddal együtt menekült Ománba, ahol állítólag jelenleg is tartózkodik.


Az örökbefogadott unokaöccs, Milad sorsa szintén eléggé ismeretlen (őt egyébként azért fogadta örökbe az egykori elnök, mert állítólag 1986-ban megmentette az életét), egy-egy korábbi hírben feltűnt még, például amikor hackerek próbáltak pénzt szerezni a nevével, de a legvalószínűbb álláspont szerint a család nagyobbik részével szintén Ománba menekült.

Az ENSZ jószolgálati nagyköveteként is dolgozó egyetlen vérszerinti Gaddafi lány, a szintén brutális költekezéseiről (színaranyból készült kanapéja is volt villájában) ismert Alsha 2012-ben a többiekkel együtt menekült Ománba Algérián keresztül, további sorsa ismeretlen.

Az örökbefogadott Hanaa esetén sokszor még létezésében sem lehetett biztos a nemzetközi közvélemény, sokáig úgy gondolták, hogy örökbefogadását is csak kitalálták, aztán arról szóltak a hírek, hogy 1986-ban, egy bombázásban életét veszítette, de később bizonyítékok láttak napvilágot életéről, most pedig már tudjuk, hogy testvéreivel együtt Ománba menekült. További sorsa ismeretlen.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.
Categories: Afrika

A kötelező poszt: Barack Obama Afrikában

Mindennapi Afrika - Mon, 27/07/2015 - 21:58

Rengeteg esemény történt Afrikában az elmúlt hétvégén, mégis egyszerűen kizárt, hogy ne a fekete kontinens két országa számára oly rendkívüli pillanatról, azaz az Egyesült Államok elnökének, Barack Obamának a látogatásáról írjunk, hiszen a politikus jelenleg történelmi afrikai körútjának második állomásán, Etiópiában tart, miután korábban felkereste ősei földjét, Kenyát. Nem volt kérdés előzetesen sem, hogy miért célpont Kenya és Etiópia, hiszen utóbbi egyrészt az afrikai kontinens eme régiójában igen fontos és stratégiai szövetségese Washingtonnak, másrészt pedig az etióp gazdaság fontosságáról, erősségéről és fejlődésének üteméről ódákat lehetne zengeni (persze lehetne beszélni a nyomorgó és szegénységében élő társadalmi rétegekről is, de a fejlődés megkérdőjelezhetetlen és látható).

Egyértelmű tehát, hogy Halemariam Desalegn etióp elnök és Obama mai (07.27.) megbeszélésének témalistája elég hosszú volt, gazdasági, kereskedelmi kérdések mellett hangsúlyosan helyet kapott a biztonság és a régiós stabilitás kérdése (főként a dél-szudáni polgárháború és a szomáliai szerepvállalás kapcsán) valamint a Washington által Etiópiának nyújtandó segélyek és fejlesztési támogatások kérdésköre is (a nyilvánosságra került ígéretek azonban elmaradnak a hatalmas kínai vállalásoktól).

Egy amerikai politikai elemző friss publikációja szerint egyébként elég sokan bíznak abban, hogy a zárt ajtók mögötti tárgyalások során Obama közbenjárt annak érdekében, hogy a régiós stabilitás megszilárdítása céljából Addisz-Abeba kezdjen hozzá az Eritreával hosszú évek óta fennálló feszült viszonya rendezéséhez, amely a történelmileg szorosan összekapcsolódó két állam közötti több mint 1000 kilométeres határvonal pontos helye miatt áll fenn Eritrea függetlensége óta és amely feszült viszony mindkét fél gazdaságára, társadalmi helyzetére komoly hatásokat gyakorol. Obama mindenesetre az etióp elnökkel a mai nap (07.27.) végén tartott közös sajtótájékoztatón erről nem ejtett nagyon szót, de kiemelte, hogy Etiópia igen fontos partner az Egyesült Államok számára a szélsőséges fundamentalisták elleni harcban, kiemelten Szomáliában.

Az amerikai elnök a margón reagált azokra a vádakra is, amelyeket etióp ellenzékiek és civil szervezetek fogalmaztak meg a látogatás kapcsán, azaz hogy Obama útjával legalizálja a független etióp sajtó és szabad ellenzék elleni harcot valamint a nemrégiben 100%-os szavazati aránnyal megnyert kormánypárti választási győzelmet, hiszen egészen nyíltan rámutatott, hogy van még mit tennie kollégájának a felelős kormányzás és sajtószabadság ügyében, hiszen egy szabad sajtó egy szabad társadalom alappillére. Utóbbira még az etióp elnök is kitért egy kérdés kapcsán, megemlítve, hogy Etiópiában civilizált újságírásra és nem terroristákkal kokettáló riporterekre van szükség, tehát tévedés elfojtott sajtószabadságról beszélni, hiszen Etiópia egy demokratikus ország.

A hangzatos nyilatkozatok és ígéretek mellett azért elég sok sajtóorgánum és szakértő, publicista támadta be az Egyesült Államok elnökét, főként két váddal, az egyik szerint Obama igazából csak azért látogatott el most Afrikába, hogy valamelyest próbálja ellensúlyozni a már 2009 óta egyre növekvő kínai előnyt a fekete kontinensen és megpróbálja egy stabil amerikai Afrika-politika képét megteremteni, a másik szerint pedig Washingtonnak igazából olyan támogatókra van szüksége Afrikában, akik Kenyához hasonlóan embereket is hajlandóak egy-egy válsággócba küldeni a nemzetközi érdekek védelmében (egyértelműen Szomáliára szólt az utalás), ráadásul erre még maga Obama is ráerősített, amikor hangsúlyozta, hogy az etióp és kenyai katonák nagyon jól ellátják a szükséges feladatokat a háborús övezetekben, így nincs szükség amerikai tengerészgyalogosok bevetésére. És az erős Afrika-politika további hangsúlyozása érdekében történelmi etióp útja (első amerikai elnökként látogatott el az országba) következő állomásaként szintén történelmi eseményeként Obama kedden (07.28.) az 54 tagú Afrikai Unió közgyűlésén fog beszédet mondani.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.
Categories: Afrika

Obama: Afrika mozgásban van

Kitekintő / Afrika - Sat, 25/07/2015 - 13:46
"Afrika mozgásban van" - jelentette ki szombaton Kenyában, apja szülőhazájában Barack Obama amerikai elnök.
Categories: Afrika

Kiborgrinocérosz buktatja le az orvvadászt

Origo / Afrika - Tue, 21/07/2015 - 18:34
Az orvvadászat Afrikában még mindig komoly probléma, nemsokára azonban maguk az állatok buktathatják le gyilkosaikat.
Categories: Afrika

Nulla dignissim imperdiet lorem.

Afrika Központ (Pécs) - Tue, 21/07/2015 - 11:31
Integer ut pharetra ligula, sit amet luctus purus. Mauris rutrum neque nec ullamcorper facilisis pulvinar. Nullam quis commodo mi. Aenean luctus diam non semper consectetur.
Categories: Afrika

Hall of Flowers

Afrika Központ (Pécs) - Tue, 21/07/2015 - 11:30
Aliquam elemen tum massa at placerat elemen tum. Vestibu lum eu luctus turpis. Vivamus dictum ipsum vel ex vehicula, a mollis dolor aliquam varius tellus.
Categories: Afrika

A világ talán legrövidebb miniszterelnöki mandátuma: Siaka Stevens és a sierra leonei etnikai politizálás története

Mindennapi Afrika - Mon, 20/07/2015 - 22:54

Ha a konkrét elnöki létet tekintjük, akkor valószínűleg nem kérdés, hogy minden idők legrövidebb vezetői mandátumát Siaka Stevens, Sierra Leone első elnöke töltötte be, aki 1971-ben kezdődő elnöki mandátuma előtt 1967. március 17-én a Népi Tömörülés (APC) baloldali mozgalmának élén választást és minimális többséget nyert az ország törvényhozásában, így március 21-én a kormányzói palotában fel is esküdött, mint Sierra Leone új miniszterelnöke, de egy jó fél órával (mondjuk az időpontról megoszlanak a vélemények, egyes források szerint volt több óra is, mások szerint csak néhány perc) esküjének befejeződése után katonák törtek be a terembe és letartóztatták a miniszterelnököt – hiába volt ez a katonai puccs alapvetően elég kérészéletű, mégis azt mondhatjuk, hogy az egyik legrövidebb vezetői mandátum Stevens nevéhez köthető.

Az már más kérdés, hogy 1968. elején egy újabb puccsal a megbuktatott politikus visszajutott miniszterelnöki posztjába majd 1971-től 1985-ig államelnök is volt a köztársaságban. Az 1967. március 17-én megnyert választás egyébként a Dél-Afrikai Köztársaságot leszámítva az első olyan választás volt a fekete kontinensen, amelyen az uralkodó párt elveszített egy demokratikus voksolást, de ezt Sierra Leonéban igazából magának köszönhette, hiszen 1962-ben a Sierra Leonei Néppárt (SLPP) még be tudta húzni elég könnyen a győzelmet, de miután Albert Margai irányítása alatt eléggé diktatórikus rendszer kezdett el kiépülni, elszabadult a korrupció is, ráadásul Margai és az SLPP elkezdte a saját holdudvarába tartozó etnikumokat (például a mendéket, fulákat) előnyben részesíteni az APC mögé felsorakozó temnékkel, susukkal vagy éppen mandinkákkal szemben, az APC közel 7%-os különbségű győzelme nem is volt olyan óriási meglepetés 1967-ben, ahogy az sem, hogy a Stevens-győzelem után az SLPP-hez hű katonai erők David Lansana vezérkari főnök vezetésével Stevenst őrizetbe vették és puccsot hajtottak végre.

Ezután Lansana magát helyezte pozícióba, majd módszeresen hozzálátott, hogy a mendékkel szembenálló északi törzsek tagjait kigyomlálja a hadsereg soraiból. De nem sokáig tudta ezt megtenni, előbb két nappal a puccsa után 1967. március 23-án egy kreol, egy bizonyos Andrew Juxon-Smith vezette Nemzeti Reformtanács vette át a hatalmat és függesztette fel az alkotmányt, majd 1968. áprilisában a limba és a szintén limba Stevenshez közel álló John Amadu Bangura vezetésével egy nem túl magas pozícióban lévő tisztekből álló csoportosulás, az Antikorrupciós Forradalmi Mozgalom buktatta meg Juxon-Smith szedett-vedett kormányát (az egész történetet elindító és szinte egyedüli sierra leoneiként a sandhursti katonai akadémián tanult Lansanát 1975-ben hazaárulásért kivégezték), hogy végül Stevenst állítsák vissza a miniszterelnöki pozícióba.

Ha most a konkrét politikai tevékenységtől eltekintünk, akkor is egyértelműen látszik, hogy az adott etnikumhoz tartozás mennyire komoly szerepet játszott az 1960-as évek vészterhes éveiben Sierra Leonéban, hiszen már a függetlenné válás után az egész ország politikája a mende-dominancia köré épült fel. Siaka Stevens 1960-ban pont azért alapította meg ellenzéki mozgalmát, hogy a limbák, temnék, susuk, lokok, mandingók és kreolok támogatásával ellensúlyt képezzen a mendékkel illetve szövetségeseikkel, a sherbrokkal s fulákkal szemben és ez néhány év alatt sikerült is, hiszen 1963-ra már a legtöbb északi járás APC támogató volt. A két oldal közötti ellentét a hadseregben is egyre markánsabbá vált és a mende Albert Margai lépéseinek köszönhetően 1967-re a katonaság szinte teljes vezetése hozzá hű etnikumok soraiból került ki, de hogy a mendék között sem volt teljes az egység azt igazolja Lansana bukása is, hiszen Juxon-Smith egy, az SLPP-hez közel álló katonatiszt volt, aki az SLPP-n belüli, Lansanával nem szimpatizáló frakció óhaját teljesítve buktatta meg a ex-vezérkari főnököt.

De amikor 1968-ban Bangura Smith kormányával leszámolt, akkor nem csak politikailag változtatott, hanem az etnikai dominancia kerekét észak felé forgatta és értelemszerűen meg is kezdődött a mendék kigyomlálása a hadseregből Stevens irányításával. Aztán ahogy az 1970-es évek elejére a mende etnikumot és az SLPP-t sikerült saját árnyékává varázsolni, azonnal fellángoltak az ellentétek a vezetésben is, főként a temnék és a limbák között, olyannyira, hogy előbbiek az APC-t elhagyva saját pártot alapítottak – ezzel magukra vonták Stevens haragját, aki a mendék után a temnék kigolyózását kezdte el (pedig ez a két etnikum a sierra leonei lakosság 60%-át tette ki akkoriban) és az őt hatalomra visszajuttató Bangura is teljesen marginalizálódott. De ez már egy másik történet.

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.
Categories: Afrika

Messi gaboni utazása is feszültséget gerjesztett a közösségi oldalakon

Mindennapi Afrika - Sun, 19/07/2015 - 08:55

Ha már hétvége, akkor vegyük egy kicsit bulvárosabbra, könnyedebbre a témaválasztást, hiszen ahogy arról már sok posztban esett szó, Afrika nem csak a robbantásokról, a konfliktusokról, az etnikai problémákról szól, sőt többségében nem ezekről szól, hiszen a fekete kontinensen történő események jelentős része békés, “nyugati” szemmel is megszokott és időnként még szórakoztató is. Például a nigériai robbantásokkal ellentétben nem sok helyen esett róla szó, hogy a világ legjobb labdarúgójának már négyszer megválasztott argentin csoda, Lionel Messi Gabonban tölti szabadságának egy részét és ennek keretében hivatalos eseményeken is részt vett: miután szurkolók tömegének adott autogrammot, a gaboni elnökkel, Ali Bongo Ondimbával együtt letette a második legnagyobb gaboni városban, Port Gentilben épülő új, 20 ezer férőhelyes stadion alapkövét – ebben az építményben tervezik majd játszani a 2017-es Afrikai Nemzetek Kupájának mérkőzéseit.

Ahogy az esemény kapcsán Ali Bongo elmondta, még évekkel korábban találkozott Barcelonában Messivel, ahol megbeszélték, hogy előbb-utóbb a klasszis felkeresi Gabont és Bongo ki is emelte, hogy az argentin betartotta a szavát. Persze igazságtalanság lenne nem megemlíteni, hogy egyrészt egykori barcelonai csapattársa Deco is elkísérte útjára és a stadionavatóra, másrészt hogy egy másik egykori csapattársa, Samuel Eto’o elég sokat dolgozott azon, hogy Messi ellátogasson Gabonba, ahol egyébként Eto’o több labdarúgó-akadémiát is üzemeltet (a kameruni játékosnak több nyilatkozata alapján is Gabon a “második hazája”). És ezzel máris választ kaphattak azok a Barcelona-drukkerek, akik csodálkoztak, hogy az argentin sztár miért is nem utazik a Barcelonával az Egyesült Államokba a csapat túrájára – öröm látni, hogy egy ilyen út miatt mondta le a pénzkereső haknit (persze nem biztos, hogy ez nem az volt).

Az út folytatásaként hamarosan majd Kamerunt is felkeresi a két labdarúgó, ahol találkoznak majd remélhetőleg Eto’oval is, akinek nem ez volt az első ilyen szuper húzása, 2012-ben Víctor Valdést és Xavit csábította Gabonba. A margón azonban mindenképpen meg kell említeni, hogy több francia újságban (például a Le Figaroban) is lehetett olvasni Messi mostani útja kapcsán olyan meg nem erősített vádakat/pletykákat, hogy a szociális feszültségekkel küzdő afrikai ország jelentősebb összeggel kompenzálhatta az argentin fáradozásait, ahogy egy hasonló esemény során már megtörtént – akkor Pelé 2012-es idelátogatásáért fizetett Ali Bongo majdnem 4 millió eurót. A mostani út kapcsán ezt a feltevést erősítheti az a programsorozat is, amelyet Messinek állítottak össze, hiszen a focista a stadionavatás és egy kórház meglátogatása mellett még Ali Bongo fiának éttermének avatóján is részt vett, ami egy kicsit azért visszatetszőnek tűnhet.

A gaboni ellenzék is kirohanást intézett Messi ellen, hiszen szerintük a sztár teljes mértékben megalázta a gaboni népet azzal, hogy borostásan, rövidnadrágban és zsebredugott kézzel állt fogadóbizottsága és szurkolói elé – de ezt azért még bőven el lehet nézni neki. Vagy nem? Akárhogy is legyen, úgy tűnik, hogy Afrikában még egy ilyen esemény kapcsán is vannak negatív felhangok, de ez nem afrikai jelenség, valószínűleg minden Olvasó tud ilyeneket felidézni Európából is.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.
Categories: Afrika

Miért tartják Botswanát az egyik legsikeresebb afrikai országnak?

Kitekintő / Afrika - Sat, 18/07/2015 - 14:12
A nyersanyag-átok előrelátó gazdaságpolitikai döntésekkel elkerülhető.
Categories: Afrika

Két bomba is robbant a piacon, többtucatnyi a halott

Origo / Afrika - Fri, 17/07/2015 - 08:40
Két robbantás történt egy északkelet-nigériai város piacán. A helyszíni jelentések szerint a detonációkban legalább 49-en meghaltak és 71-en megsebesültek.
Categories: Afrika

Dél-Szudán és a bukott állam kifejezés egyre gyakrabban kerül egy mondatba

Mindennapi Afrika - Tue, 14/07/2015 - 21:57

Nem kétséges, hogy a mostanival teljesen ellentétes képet mutató listát is össze lehetne hozni, de a helyzet tragikusságát és kilátástalanságát figyelembe véve egyértelműen arra a kérdésre kell keresni a választ, hogy vajon Dél-Szudán megbukott-e, mint állam – következzen tehát 5 érv, amelyek szerint igen.

1. A polgárháborús helyzet tükrében nem kérdéses, hogy az első pontban arról kell említést tenni, hogy a 2011-ben függetlenné vált Dél-Szudánban a hozzávetőleg 12 milliós lakosság egyhatoda menekültként él és legalább 5 millió embernek nemzetközi segítségre van ahhoz szüksége, hogy egyáltalán életben maradjon, legyen lehetősége élelmiszerhez, ivóvízhez jutni.

2. Miután a szünet nélküli polgárháborús állapotok és a Szudánnal fennálló tranzitdíj-vita miatt a gazdaság konkrét megszűnt működni, bevételek híján az állam képtelen volt bármiféle működő intézményrendszert kialakítani – ergó képtelen megbirkózni bármiféle humanitárius problémával, ahogy azt tökéletesen láthattuk nemrégiben Juba államban a kolerajárvány kapcsán.

3. Bár anno a függetlenségi népszavazáson látott 99%-os szavazati arány az igen voks mellett azt mutathatta egy külső szemlélő számára, hogy egységes és stabil társadalmi szerkezetről beszélhetünk az ország kapcsán, ez valójában nem így van, ráadásul ez a megosztottság nem újkeletű – a dinkák politikai és katonai dominanciája (ebbe az etnikumba tartozik Salva Kiir elnök is) már az elmúlt évtizedekben is elég erőteljesen marginalizálta, elszigetelte az egyéb etnikumokat, köztük a mostani polgárháborúban a másik felet jelentő nuereket is.

4. A fentebb már taglalt állami intézményrendszer hiánya mellett a kommunikációs és közúti infrastruktúra is igencsak megsínylette az elmúlt éveket, aki járt mostanában arrafelé, tudhatja, hogy a kimagaslónak eddig sem nevezhető állapotok a háborús körülmények következtében teljesen értékelhetetlen szintre süllyedtek. Ez pedig az állami szolgáltatások teljes hiányával együtt olyan vákuumot teremtett, amelyben elég nehéz elképzelni, hogy ne lennének elégedetlen közösségeket, etnikumok, tehát a biztonsági helyzet sem éppen egy stabil állam képét mutatja.

5. A felelősségteljes, a Dél-Szudán sorsáért valóban aggódó politikai vezetők hiánya pedig egyértelműen egyre közelebb viszi ezt a fiatal államot ahhoz, hogy megszűnjön létezni, mint állam, hiszen a vezetők a legsúlyosabb pillanatokban is képtelenek voltak nézeteltéréseiket, saját céljaikat félretenni és elásni a csatabárdot egy jobb jövő érdekében és most is azt látni, hogy semmiféle komoly lépést nem próbálnak tenni a kritikus állapotok felszámolása érdekében – talán a sok évtizedes háborúskodás után már nem is tudják, milyen a békés élet.

És hogy a fentiek fényében mi lenne a megoldás? Valószínűleg a nemzetközi közösség által következetesen cáfolt ENSZ protektorátus lehetne az egyetlen út, hiszen ez lehetővé tenné a katonai jelenléten alapuló béketeremtést, az állami rendszer újraépítését, alapvető szolgáltatások ellátását, ahogy azt láttuk már Namíbiában is a nyolcvanas években. A kérdés persze, hogy erre van-e tényleges esély, hiszen egy ilyen küldetés igen komoly erőforrásokat emésztene fel a nemzetközi közösségtől – ezt majd a jövő eldönti, viszont előbb-utóbb lépni kell, ugyanis nem kell már sok hozzá, hogy ténylegesen kijelenthessük, hogy Dél-Szudán megbukott, mint állam.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.
Categories: Afrika

Újabb keretmegállapodás Líbiában – egy aláírás megint hiányzik

Mindennapi Afrika - Mon, 13/07/2015 - 21:32

Talán azért, mert még a nemzetközi közösség sem akarja elhinni igazán, de túlságosan komoly felületet nem kapott a sajtóban a hétvégi nagy eredmény Líbiából, amely szerint az ENSZ közreműködésével létrejött békeszerződést, demokratikus átmenetet megelőző előzetes megállapodást az ország majdnem összes szembenálló fele aláírta, tehát lefektették az alapjait egy új, stabil Líbia számára – így a hangzatos szavak. A Líbiai Politikai Egyezmény névre hallgató megállapodást szombaton (07.11.) írták alá a marokkói Skheiratban, úgy, hogy közben Líbiában véres harcok dúltak több városban is, csak a legtöbb menekültnek (közel 100 ezren vannak) otthont adó Bengáziban legalább 10-en haltak meg az elmúlt néhány nap alatt, köztük több gyermek is.

Persze az első mondatban felvázolt kétkedés nem a szokásos pesszimista hozzáállás, hiszen az a tény, hogy az észak-afrikai ország politikai palettájának egyik jelentős, iszlamista tényezője, az Általános Nemzeti Egység (GNC) elutasította a dokumentum aláírását, arra való hivatkozással, hogy abban a jövőbeni Líbiában betöltött szerepe az elvárthoz képest jelentősen kisebb, egyértelműen mutatja, hogy ennek az egyezménynek is ugyanaz a szűk keresztmetszete, mint a korábbi, hasonló megállapodásoknak. A GNC félelmében akár még lehet is bizonyos fokú igazság, mégis azzal, hogy a jelentősebb líbiai városok – köztük Tripoli és Bengázi – vezetői is aláírták a megállapodást a nemzetközileg elismert tobruki kormány mellett, bizonyos mértékben kényszerpályára állították a magát legitim kormányzatnak tartó, tripoli székhelyű GNC-t.

De ezt a kényszerpályát azért ne gondoljuk annyira erősnek, hiszen a hétvégi harcok az iszlamista fegyveresek és a magukat a hadsereg egységeinek tartó milíciák között egyértelműen mutatják, hogy túlságosan nagy jelentősége nincs ennek az alkunak (és akkor még nem is beszéltünk a Dernában zajló súlyos harcokról, amelyekben egy iszlamista csoport felvette a kesztyűt az Iszlám Állammal és elfoglalta tőlük a várost). A GNC aláírásához több tényező együttes meglétére lenne szükség és a skheirati tárgyalóküldöttségek abban bíznak, hogy a böjt végének megünneplését takaró Eid al-Fitr napja után a Líbiai Hajnal fegyveres csoportja által támogatott GNC is csatlakozni fog majd az egyezményhez és a tárgyaláshoz – ennek megtörténtéhez persze szükség lenne még arra is, hogy a tobruki kormány által a hadsereg vezetőjének kinevezett Khalifa Haftar tábornok távozzon pozíciójából és szüntesse be a Líbiai Hajnal elleni hadjáratát, ez ugyanis a GNC egyik fő követelése.

Tehát ahogy a fentebb taglalt dolgokból is látszik, jelenleg nincs nagyon közel a stabil, békés Líbia és mi sem mutatja ezt, az a tény, hogy Habib Essid tunéziai miniszterelnök nemrégiben jelentette be, hogy Tunézia több mint 160 kilométeres falat fog építeni az ország líbiai határszakaszának egy részére (több mint 500 kilométer, zömében sivatagos szakaszról van szó), hogy így próbálja megakadályozni az elmúlt időszakban történt tragikus támadásokhoz hasonló eseményeket – ugyanis az elég gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a múzeumi és a szállodai akciókat egy líbiai táborban kiképzett fegyveresek hajtották végre. És csak erősítendő a tunéziai aggodalmakat, Dominic Asquith, egykori brit líbiai nagykövet is azt nyilatkozta a napokban, hogy Nagy-Britanniának fegyveres alakulatokat kellene küldenie Líbiába, hogy így állítsák meg az Iszlám Állam térnyerését és a szinte kezelhetetlen migrációs áradatot.

Persze ez csak egy kis összefoglalója az elmúlt napok Líbiával kapcsolatos eseményeinek, hiszen ebből még nem fog kiderülni, merre tart az ország, mi lehet a megoldás kulcsa, de az biztos, hogy a rendkívül kaotikus, komplex kapcsolatrendszer okán egy, a mostanihoz hasonló alku még nem jelenti a végleges megoldást, hiszen annyi milícia, annyi különböző csoport harcol a hatalomért, hogy ha mondjuk most a GNC alá is írná a keretmegállapodást, az még bőven nem jelentené az azonnali békét és a stabilitást – ott van az Iszlám Állam, ott vannak a misratai milíciák és még sorolhatnánk a különböző érdekek, célok mellett szerveződő szövetségeket.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.
Categories: Afrika

Földreform Zimbabwéban

Kitekintő / Afrika - Sun, 12/07/2015 - 17:43
Mi történik, ha hatezer fehér földjét szétosztjuk 245 ezer fekete között?
Categories: Afrika

Az idei év legjobb afrikai novellája: a Zsák

Mindennapi Afrika - Tue, 07/07/2015 - 21:43

A tegnapi bejelentés szerint (07.06.) Namwali Serpell a díj 16 éves történetében első zambiai íróként nyerte meg az afrikai írók támogatására létrehozott Caine-díjat, a Sack (Zsák) címet viselő alig 7 oldalas novellájáért (amelyet itt egyébként bárki elolvashat), amelyben két, egy beteg és egy őt ápoló férfi történetét ismerhetjük meg, akik egyrészt ősidők óta barátok, másrészt viszont vetélytársak is egy nő miatt, akiről később kiderül, hogy már elhunyt és csak egy kisfiút hagyott maga után, akiről nem tudni, hogy melyik férfi gyermeke.

A Caine-díjat még 2000-ben alapították, hogy itt mérethessenek meg a legjobb afrikai rövid, angol nyelvű novellák és általában minden év júliusában történik meg a győztes bejelentése egy egész héten át tartó programsorozat utolsó állomásaként, amelyen egyébként sajtóesemények, felolvasások és író-olvasó találkozók is vannak. Az elmúlt években a nigériai írók eléggé domináltak a győztesek között, de például nyert díjat egy zimbabwei gettóról szóló, “Hitting Budapest” című novellájával NoViolet Bulawayo is. Serpell egyébként nem Zambiában él, 1989-ben kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol a mai napig angolt tanít a kalifornai Berkeley egyetemén és nyilatkozata szerint a díjjal járó 10 ezer fontot szét fogja osztani a legjobb ötbe bejutott másik négy író, a két nigériai, Segun Afolabi (ő 2005-ben már nyert egyszer) és Elnathan John valamint a két dél-afrikai, F.T. Kola és Masande Ntshanga között, hiszen ahogy ő utalt rá, “az írás sosem lehet verseny”.

Érdekes volt egyébként olvasni, hogy Serpell számára a novella megírásakor nagy inspirációt jelentett a legendás japán horrorrendező, Takashi Miike Meghallgatás című filmje, amelyben szintén egy zsák játssza az egyik főszerepet. Az RFI-nek adott interjújában az írónő azt is kiemelte, hogy rendkívül meglepett volt már amiatt is, hogy a legjobb ötbe beválogatták, hiszen a Zsák egy különös, szürreális történet és amikor az interjú készítője azt feszegette, hogy most akkor megnyílik-e számára a nagy karrier lehetősége, hiszen ezzel a díjjal az elismert írók közé emelkedett – szimpatikus módon azt nyilatkozta, hogy számára csak az olvasók elismerése számít és pont ez volt az oka annak is, hogy a díjjal járó pénzt fel fogja osztani írótársai között. Ez a poszt igazából nem volt több, mint egy hír bemutatása és Namwali Serpell népszerűsítésére tett kísérlet, hiszen a lényeg az, hogy a kedves Olvasók kicsit megismerjék az afrikai irodalmat, legalább egy nem túl sok időt igénylő apró novellán keresztül. Szóval rajta hát olvasni!

twitter.com/napiafrika

4 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.
Categories: Afrika

Nem csak Európában látják egy kerítésben a megoldást: egy példa Afrikából

Mindennapi Afrika - Sat, 04/07/2015 - 23:24

Az elmúlt hetekben Magyarországon az illegális migránsok megállítását célzó, a szerb határon felhúzott több tucat kilométeres kerítés volt az egyik fő téma a sajtóban és egyáltalán a társadalom különféle rétegeiben, de egyes megnyilvánulásokból az volt leszűrhető, hogy sokan nem tudják, az efféle kerítések egyáltalán nem szokatlanok a világon, Ázsiától kezdve Észak-Amerikán át már sok helyen alkalmazták ezt a határvédelmi megoldást – és igen, Afrikában is.

Ha most tippelni kellene, valószínűleg kevesen mondanák Botswanát (egyébként sem csak egyetlen ilyen kerítés áll a kontinensen, van ilyen Marokkóban, de a Dél-afrikai Köztársaságban is), pedig a dél-afrikai régió egyik mintaországának számító államban épült egy közel 500 kilométer hosszú, két méter magas drótháló a zimbabwei határon, alapvetően mondjuk nem migrációs, hanem inkább egészségügyi okokból (legalábbis ez az eléggé gyenge lábakon álló hivatalos verzió), ugyanis Gaborone 2003-as döntésével így próbálta megfékezni a különféle haszonállatokat veszélyeztető fertőzéseket egy Zimbabwéban korábban kitört szám- és körömfájás járvány után.

És hát miután Botswanában az állattenyésztés a gyémántipar mellett a legnagyobb bevételi forrás, nem volt kérdés, hogy a beteg állatok kötelező leölése olyan komoly veszteséget jelentett, hogy megérte befektetni egy ilyen kerítésbe – Zimbabwe mondjuk akkor és azóta is azt állítja, hogy valójában a zimbabwei migráció megfékezése miatt épült a drót, de biztosat nem tudni, hacsak azt nem, hogy mag a kerítés nem igazán látja el feladatát, hiszen például illegális migránsokból is havonta több ezret utasítanak ki Botswanában.

A kerítés több okból sem látja el eredeti célját, egyrészt azért nem, mert nem figyelik, nincsenek járőrök és az eredetileg tervezetthez képest nem helyezték áram alá (anno igen komoly nemzetközi nyomást kapott Gaborone, nehogy megpróbáljon egy áram alatt lévő kerítést üzembehelyezni a határon), másrészt azért sem, mert rengeteg helyen folyók és egyéb természeti képződmények miatt megszakad az építmény és bármikor áthaladhatnak állatok és akár migránsok is a két ország között, úgyhogy a hatékonyságról is komoly kétségeink lehetnek. Az biztos, hogy az illetékes minisztérium álláspontja minden évben ugyanaz, a meglévő problémák orvoslásra kerülnek és a kerítést folyamatosan karbantartják, a közelében élő farmereket és állattenyésztőket is bevonták ezekbe a munkálatokba, ugyanis az állatok – különösen az elefántok – vándorlása miatt igen komoly sérülések alakultak már ki az építmény sok részén.

Az is biztos persze, hogy a Zimbabwe által eredetileg felhozott “afrikai Gáza-övezet épül” érv is a múltté már, bár még 2008-2009 környékén is voltak hírek arról, hogy milyen sikeresen tartja távol a bevándorlókat az alig 2 milliós országtól a kerítés, mára biztossá vált, hogy a kerítés semmilyen formában nem gátolja az illegális bevándorlást (ahogy a képeken is látható, egy ilyen kerítés nem igazán nagy kihívás egy elkeseredett embernek – lásd a spanyol enklávék kerítéseinek példáját), sőt, jelenlegi állapotát figyelembe véve igazából mintha nem is létezne.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.
Categories: Afrika

Hihetetlen sztori! Vacsorája végzett az állattal

Origo / Afrika - Sat, 04/07/2015 - 14:17
Dél-Afrikában találták azt a pitont, aminek egy tarajos sül okozta a halálát: belülről szúrta agyon a kígyót.
Categories: Afrika

Lesotho: teljes sebességgel lefelé a lejtőn?

Mindennapi Afrika - Fri, 03/07/2015 - 22:55

Rendkívüli biztonsági ülést hívtak össze a mai napra (07.03.) a Dél-afrikai Köztársaságban a Dél-Afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) országai, hogy szót ejtsenek az egyre aggasztóbbá váló lesothói biztonsági helyzetről és átbeszéljék a lehetséges opciókat is, ugyanis az aprócska, és a Dél-Afrika vízellátása szempontjából rendkívül fontos országban a tavaly puccskísérlet után valamelyest normalizálódó helyzet ismét a teljes összeomlás esélye jelent meg, amelyhez az újabb lökést Maaparankoe Mahao egykori vezérkari főnök fényes nappal, katonák által végrehajtott meggyilkolása adta.

Ez még múlt héten történt, de az azóta eltelt pár napban több ellenzéki vezető is elmenekült az országból, a dél-afrikai elnökhelyettes és a lesothói ügyekre kijelölt közvetítő, Cyril Ramaphosa is eltöltött két napot a lesothói fővárosban, Maseruban, hogy tárgyaljon a szembenálló felekkel valamint bejelentse, hogy külföldi nyomozócsoport is segíteni fogja Mahao gyilkosainak felkutatását és elfogását (jelzésértékű mondjuk, hogy Pretoria csak kórboncnokokat küldött). Persze ez csak a konkrét ügyben jelenthet megnyugvást, a puskaporos hordó robbanásközeli helyzetét eredményező problémákra (itt gondoljunk az iszonyú szegénységre, a hadsereg és a rendőrség soraiban jelenlévő politikai megosztottságra, a hatalmas korrupcióra és egyes politikusok önző politizálására) nincs nagyon válasza sem az ország, sem az SADC vezetésének – hacsak a ma (07.03.) kezdődő, Robert Mugabe vezette SADC kétnapos konferenciáján nem sikerül valamiféle tervet kidolgozni.

Az autó, amiben az egykori vezérkari főnököt lelőtték.

Az egykori vezérkari főnök meggyilkolásával kapcsolatban a hivatalos álláspontot maga a lesothói elnök, Pakalithi Mosisili ismertette, aki szerint Mahao akkor sérült meg végzetesen, amikor megpróbálták letartóztatni a katonák – a nem hivatalos verzió szerint a gyilkosságot Mahao utódja, a tavalyi puccskísérlet egyik fő kitervelőjének számító Tlali Kamoli rendelte meg, ami persze lehet egyszerű találgatás is, mégis talán jelzésértékű, hogy a merénylet óta Mahao egyik nagy szövetségese, az egykori miniszterelnök, Tom Thabane is menekülőre fogta a dolgot a Mosisilivel szembenálló ügyvédek, újságírók, ellenzékiek egy részével együtt.

Ha azonban az SADC és Lesotho egyik fő külföldi támogatója, az Egyesült Államok nem képes megoldást kínálni, akkor elmondhatjuk, hogy tökéletes példáját láthatjuk majd annak, hogy a nemzetközi segítség mennyire behatárolt, mennyire korlátozott opciókat kínál, hiszen jelenleg úgy tűnik, hogy az állami struktúra alapjaiban rohad ebben az apró kis államban – gondoljunk csak például arra, hogy amikor Mosisili 14 év után békésen elbukta a választásokat 2012-ben és létrejött egy Tom Thabane vezette egységkormány, akkor is pillanatok alatt egyértelművé vált, hogy a hadsereg és a rendőrség csak a továbbra is egymással szemben álló politikai felek eszközeként szolgálnak: katonák támadtak gránátokkal Thabane barátnőjének házára, katonák és rendőrök privát testőrként és verőemberként szolgáltak és hát az ominózus puccsban a Thabane által elbocsátott Kamoli katonáival már elbocsátásának másnapján megrohamozta a fővárost és a Thabanéhoz hű rendőri erőket.

A lesothói politikai élet nagy öregje, Mosisili

Pedig elvileg mindkét testületnek teljesen függetlennek kellene lennie és kizárólag a nép érdekeit kellene néznie – mégis eme poszt szerzője az Afrikához fűződő sok-sok éves kapcsolata alatt sosem látott ilyen függetlenséget Lesothóban. Aztán a puccskísérlet után az SADC közreműködésével kicsikart februári választáson Mosisili ismét visszakerült az ország élére és egyik első intézkedésével ismét pozícióba ültette hű jobbkezét, Kamolit, aki aztán állítólagosan hozzálátott a politikai ellenfelekkel való leszámolásnak – kezdődött minden a Thabanéhoz hű katonák és üzletemberek eltüntetésével majd most jött ez a gyilkosság. Persze ne vessük el teljesen a sulykot, a komplex, korrupciós ügyektől átszőtt lesothói politikai életben minden vagylagos, tehát a fent említett mondatok mindegyikében ott bújkál, ott kell bújkálnia a bizonytalanságnak, hiszen jelen pillanatban megjósolhatatlan mit hoz a jövő Maseru és a világ egyik legnagyobb HIV-fertőzöttségi arányával bíró kis ország számára.

És akkor még arról nem is nagyon esett szó a posztban, hogy a jelenlegi koalíciós kormányzatban komoly szerepet betöltő Lesothói Demokratikus Tömörülés (LCD) vezetője, a lesothói politika egyik nagy alakjának számító Mothetjoa Metsing és a dél-afrikai alelnök, Ramaphosa között fennálló régi jó viszonyt nem igazán nézi jó szemmel Mosisili, ami nem túlságosan jó előjel a jövőre nézve. És várva az SADC rendkívüli ülésének fejleményeit, zárjuk most ezt az írást azzal a rövid megjegyzéssel, amellyel Mosisili szóvivője, Motumi Ralejoe kommentálta a helyzetet: “Hogy valóban problémáink lennének? Hát nem hiszem.”

twitter.com/napiafrika

4 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.
Categories: Afrika

A Szaharában volt egykor a bolygó legnagyobb édesvizű tava

Origo / Afrika - Thu, 02/07/2015 - 18:03
6000 éve a Szaharában terült el a Föld legnagyobb édesvizű tava: a ma már csak egykori vízfelületének 5%-val rendelkező Csád-tó valaha nagyobb volt, mint az észak-amerikai Nagy-tavak területe összesen.
Categories: Afrika

Pages