Biztonságpolitika

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál egy éve kaptunk először tájékoztatást a H225M típus fogadására való felkészülésről. Az akkor felvázoltak jelentős része megtörtént vagy folyamatban van, zajlik a helikoptervezetők és a repülőműszakiak képzése és gyakorlati tapasztalatszerzése és a nyár folyamán átadott két helikopter mellé további négy érkezett Szolnokra. 

[...] Bővebben!

A tavalyi évhez hasonlóan 2023 utolsó bejegyzése is egy vegyes album, amelybe a cikkekből és bejegyzésekből kimaradt fotókból válogattam, de olyan képek is helyet kaptak itt, amelyek bár nem idén készültek, de szintén van 2023-as aktualitásuk

[...] Bővebben!

Zord

A JAS39 Gripen 1995. október 30-án, a kecskeméti repülőbázison mutatkozott be a szakmának és a sajtónak, majd az 1997-es és 1998-as NATO Express nemzetközi repülőnapon, ugyancsak Kecskeméten, már a nagyközönség is megnézhette a svédek új típusát. Nagyjából ezzel párhuzamosan a cég elkezdte a sajtóanyagok, fotók rendszeres küldését. Mivel az internet szolgáltatástól ekkor még egy-két év választott el minket, a papíralapú képek és a fotó-CD-k postai úton érkeztek. Azt nem tudom, hogy egy, a piacra éppen bevezetés alatt álló harcászati repülőgép fotóit milyen megfontolásból küldték akkori munkahelyem, egy alapvetően munkarepüléssel foglalkozó kisgépes cég címére, hiszen e két ágazat feladat- és eszközrendszere annyira áll közel egymáshoz, mint a bábszínház az operához, de a fotók rendszeresen jöttek. Nagyjából azóta lapultak egy dobozban, amelyet a közelmúltban nyitottam fel és úgy döntöttem, hogy az évszaknak megfelelő képekből felteszek néhány darabot ide.

[...] Bővebben!

A napokban zajlott a NATO telepíthető légi vezetés-irányítási képességének gyakorlata Olaszországban. Számunkra ez azért is érdekes, mert a képességet adó DACCC a szövetségi csatlakozásunkkor még CAOC 5-ként ismert Poggio Renatico légi vezetési pont bázisán - több lépcsőben - létrehozott szervezet. No meg azért is, mert ha elcsattan a "big one", biztos szerepet játszik a keleti fronton.

Az áttelepített, alárendelt erők legegzotikusabbját a török Phantomok adták, melyek Istranából, az olasz 51. Stormo bázisáról repültek.

A 111. Filo díszfestett F-4E 2020T Phantomja repülőnapi ismerősként köszön vissza.

A korszerűsített török Phantomok még mindig használják a Pave Spike célzókonténert, mely hosszú évtizedekig a típus precíziós csapásmérő képességének a záloga volt. Hogy a podban ugyanaz az elektronika van ma, mint anno, már csak az alkatrészelavulás miatt is kérdéses. Ez viszont képességnövekedést is jelenthet.

"Szabadság és függetlenség a jellemem". Centenáriumi festés a másik Phantom farkán, grafikus utalással az örökkévalóságra.

A gyakorlat tematikájához illően hat avianói F-16-os is Istranába települt. Immár több mint három éve, hogy a 31. Wing gépeinek egy része új, az 5. generációs vadászokéra hajazó "fémes" festést, Have Glass V-t kapott.

Hagyományos kinézetű gépből is jutott.

A helyi olasz alakulat is kivette a részét Eurofightereivel. Ha minden igaz, Istrana jövőre teljesen F-2000A bázissá válik a maradék AMX leállásával.

Gyakorló légiharc konfiguráció, két póttartállyal, egy gyakorló IRIS-T-vel és egy FPR konténerrel.

Az egyik Eurofighter low approach közben húzza a futóját. Jól látszik a 132. Gruppo "négy macskás" jelvénye, ahogy a Olasz Légierő idei centenáriumára készült logo is.

Nagy előd, immár kiállítva a városközpontban.

A gyakorlat utolsó előtti napja lévén, a visszatelepülés támogatására érkezik a 221. Filo (Erkilet-Kayseri) A400M-je.

Zord

Radarok a hóban.

Zord

Az amerikai hadsereg OH-6 Cayuse könnyű helikopterének kifejlesztése ugyanakkor kezdődött, mint a korábban már bemutatott forgószárnyasé, az OH-58 Kiowáé. A mindössze négy változatban készült Kiowa története viszonylag egyszerűen nyomon követhető, a Cayuse esetében azonban sokkal összetettebb a feladat. Az alaptípustól indulva a kisebb-nagyobb módosítások miatt számtalan alváltozattal lesz dolgunk, amelyeknek nemcsak a típusjelzése és a neve változott, hanem a képességeik is folyamatosan bővültek.

A Cayuse és a Kiowa történetének közös szála az a felhívás volt, amelyet a US Army egy könnyű megfigyelő helikopterre (LOH – Light Observation Helicopter) írt ki 1960-ban. A helikopterek a második világháború után terjedtek el az amerikai hadseregben, elsősorban tüzérségi megfigyelő és szállító feladattal. A dugattyús motorral felszerelt Bell OH-13 Sioux, és a Hiller OH-23 Raven is ebben az időszakban állt rendszerbe, és becsülettel szolgálta a békeidős feladatokat otthon és a harctéri műveleteket Koreában. Üzemeltetésük során rengeteg tapasztalat halmozódott fel.

[...] Bővebben!

A Kongói Demokratikus Köztársaságban (Továbbiakban: KDK) szinte függetlenedésének első percétől folyamatos fegyveres harcok dúlnak. Mára az országnak rendkívüli mértékű gazdasági, etnikai, vallási, biztonsági és nem utolsó sorban politikai problémákkal kell szembenéznie. Az évtizedek óta tartó harcok, ellentétek és humanitárius katasztrófák során a KDK a Föld egyik legnagyobb veszélyzónájává vált. Mindez olyan kritikus és kilátástalan helyzetbe sodorta az országot, amely teljes helyreállítása szinte már lehetetlen, de legalábbis hosszú évtizedekre lenne szükség ahhoz, hogy egy békés, demokratikus, jól működő állammá válhasson.

A Kongói Demokratikus Köztársaság

A Kongói Demokratikus Köztársaság Közép-Afrikában található, a kontinens második legnagyobb országa és egyben a Föld második legszegényebb állama is. Több mint 103 millió lakosa van, világszinten is meglehetősen népes államnak számít. A népesség nagyrésze a keleti országrészben koncentrálódik.

1960. június 30-án kihirdették az ország Belgiumtól való függetlenedését, jelenlegi nevét pedig 1997 óta viseli. Ez a megnevezése volt 1971 előtt is, de ebben az évben Mobutu Sese Seko tábornok megváltoztatta Zaire Köztársaságra azzal indokolva döntését, hogy így egy hitelesebb afrikai neve lett az országnak. 1996 óta a KDK területén szinte folyamatosan harcok dúlnak, amelyek során több mint 4 millió ember vesztett már életét és több ezren eltűntek. Az instabil helyzet miatt rendkívül rossz a közbiztonság, folyamatosak az erőszakos bűncselekmények és a kannibalizmus sem ritka ebben a térségben. Komoly etnikai ellentétekkel néz szemben az ország és ezáltal súlyos etnikai küzdelmek árnyalják az ott élők mindennapjait. Több mint 200 különböző etnikum lakik a KDK területén, de a szomszédos országok faji és vallási problémái is hatással vannak az itt élőkre. Tehát a politikai, gazdasági konfliktusokon és a fegyveres harcokon túl egyfajta humanitárius krízisről is beszélhetünk a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Számos nemzetközi szervezet van jelen az országban annak érdekében, hogy a szegénység, rossz higiéniás viszonyok, valamint a humanitárius katasztrófa mérséklésében közreműködjenek és azokat elősegítsék.

A konfliktus gyökerei

A Kongói Demokratikus Köztársaságban évtizedek óta zajló konfliktusok egyik legkiváltóbb oka az ország olyan ásványkincsekben való bővelkedése, mint például a kobalt, réz, cink, urán, valamint a KDK a Föld legnagyobb fém- és ritkaföldfémekkel rendelkező országa. A világ minden eddiginél jobban függ azoktól az ásványi anyagoktól, amik ebben az országban megtalálhatók, így a helyi és külső erők egyre inkább ösztönözve vannak abban, hogy részt vegyenek a KDK területén lévő konfliktusban. Egyértelműen kijelenthető, hogy a KDK-ban található természeti erőforrások globalizálták a küzdelmet. Többek között Kína és az Egyesült Államok is részt vesz a KDK belső konfliktusában és nagy befolyása van a gazdaságában is, de pénzügyi érdekeltséggel rendelkezik még a kongói bányákban például Ruanda és Uganda is.

Az országban zajló konfliktusok, a kialakult ellentétek egészen 1960-ig és politikai eseményekre vezethetőek vissza. Az 1960-as, első parlamenti választásokat a Kongói Nemzeti Mozgalom jelöltje, Patrice Lumumba nyerte meg, akivel nem sokkal ezután két tartomány is szembeszállt és azok deklarálták saját autonómiájukat. Ezekután a hadsereg vezetője, Joseph Mobutu katonai puccsot hajtott végre az országban, valamint felfüggesztette az alkotmányt és a parlament működését. Továbbá létrejött egy újabb rivális kormány az ország keleti részén és ezzel négy különböző kormányzati rendszer volt hatalmon. Ezen politikai események hatására bontakoztak ki a katonai konfliktusok és alakultak hosszú évekig tartó, állandó harcokká az ország teljes területén. Mindez hatalmas emberáldozatokat követelt, amelynek eredményeként, pár hónapon belül az ENSZ is beavatkozott, azonban kevés sikerrel jártak a missziók. Ezek az összecsapások, fegyveres harcok 1965-ig tartottak, amikor viszonylag megszilárdult a politikai vezetés és az országban egy békés időszak vette kezdetét. Mindez kevesebb mint 20 évig tartott, ugyanis 1994-ben újra súlyos etnikai összecsapások és polgárháború bontakoztak ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban és mindez a mai napig tart. 1996-ban kitört a véres harcokkal teli első kongói háború, amelyhez az 1994-es ruandai népírtás vezetett és két évig tartott. 1998-ban kirobbant a második kongói háború és ez is hasonlóan borzasztó és pusztító volt, sőt, Afrika legvéresebb modernkori háborújaként tartják számon. Kilenc ország katonái harcoltak egymással a KDK területén. Végül ezt a háborút 1999-ben tűszünettel felfüggesztették, de a harcok nem sokkal később, 2001-ben ismét kiújultak. 2003 júliusában ért véget a háború egy átmeneti kormány megalakulásával.

2006-ban tartották 40 év után újra az első, többpárti választásokat, ugyanis a függetlenedés óta egypártrendszer volt az országban. Ekkor a KDK államformáját köztársaságként rögzítették. A szavazás után ismét egy fegyveres összecsapás alakult ki, amely meglehet csak két napig tartott, mégis számos áldozatot követelt és csak a beavatkozó ENSZ erők tudták megfékezni a harcok további proliferációját.

A konfliktus 2016 nyarán kezdődött újra, amikor az ország keleti részén lévő egyik régiójában egy helyi vezetőt meggyilkoltak a biztonsági erők. A fegyveres összecsapások azóta is tartanak a kormányerők és a helyi milíciák között és ez minden további problémának – éhínség, alultápláltság, belső migráció, szexuális erőszak, gyermekkatonaság – az okozója.

Jelenkori konfliktusok

A közép-afrikai állam évtizedek óta erőszakos konfliktusok kereszttüzében áll, amely az ország keleti részén koncentrálódik. Mintegy 5 békésnek mondható év után, 2022 márciusában a fegyveres csoportok ismét offenzívát indítottak ami a mai napig tart, sőt egyre csak súlyosabbá válik a helyzet. Több mint 100 fegyveres csoport tevékenykedik az ország keleti részén és családok százait, több százezer embert kényszerítenek arra, hogy elhagyják otthonaikat. Ez vezetett ahhoz, hogy jelenleg a KDK a világ azon országai közé tartozik, ahol a legnagyobb a belső menekültek száma. 2022 márciusától, amikor ismét fegyveres offenzíva vette kezdetét, 2023. október 30-ig majdnem 7 millió ember kényszerült elhagyni a lakóhelyét, ami a korábbiakhoz képest a legmagasabb szám és mindez kevesebb idő alatt történt, mint korábban bármikor.

Ez a 2022-ben kiújult konfliktus a humanitárius segítségnyújtást jelentősen akadályozta, majd teljesen megszakította, hiszen a segélyszervezetek akadályoztatva vannak abban, hogy eljussanak a bajba jutottakhoz. A jelenleg is zajló fegyveres konfliktus során a nők és gyermekek elleni támadások száma is jelentős mértékben megnövekedett a korábbiakhoz képest.

Komoly kihívást jelent az ország számára mindezek mellett az is, hogy a gazdasági körülményei közel sem mondhatók jónak, valamint olyan betegségek rohamos terjedésével kell szembenézniük, mint az ebola, malária vagy kanyaró. Az egészségügyi válsághelyzet mellett komoly problémát jelent, hogy az élelmiszer-biztonság hiánya egyre csak súlyosbodik az utóbbi hónapokban, hiszen elmondható, hogy minden negyedik kongói állampolgárnak nem áll rendelkezésére elegendő élelem. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre több ember éhezik és kényszerül kétségbeesett döntéseket hozni a túlélés reményében.

A legfrissebb tudósítások, jelentések alapján napjainkban egy ismét eszkalálódó válság van kibontakozóban a KDK területén és emiatt az elmúlt 2 hónapban újabb több százezer ember kényszerült arra, hogy elhagyja lakóhelyét és az országon belül máshova meneküljön a túlélés reményében. A férfiakra a halál jelent nagy veszély, míg a nők az ellenük elkövetett erőszakolások miatt rettegnek. Ehhez hozzájárultak a militáns csoportok összecsapásai, a politikai erőszak, a szomszédos országokkal fennálló feszültségek, valamint a biztonsági erők által elkövetett gyilkosságok.

A humanitárius segítségnyújtásnak továbbra is útját állják, a főbb útvonalakat elzárták, így korlátozottan tudják elérni és segíteni a rászorulókat. Ezzel több mint 200 ezer ember esett el attól a lehetőségtől, hogy bárki a segítségére legyen. Az ország jelenlegi helyzetét, ha egy mondatban kellene összefoglalni, akkor azt mondhatnánk, hogy: Az állampolgárok, az egymást követő generációk csak a túlélésért küzdenek.

A jelenlegi konfliktusok a KDK keleti részén hátráltatják a békefolyamat iránti törekvéseket, hiszen több fegyveres csoport is tevékenykedik a régióban, terrorizálják a civileket és ami talán a legfontosabb, akadályozzák a hosszútávú béke fel vezető utat. Az áldozatok száma továbbra is növekszik, mivel a fegyveres csoportok civileket, önvédelmi csoportokat és menekülttáborokat támadnak. Az ország kapcsolata a szomszédos államokkal továbbra is feszült, hiszen a Ruandával fennálló konfliktusok a 2023-as évben csak tovább eszkalálódtak, így ez is oka az országban fennálló instabilitásnak és az erőszak súlyosbodásának.

Mindent összevetve egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaságban az évek óta zajló lázadói konfliktusok és az ebből kialakuló társadalmi gondok a világ egyik legnagyobb humanitárius válságának kialakulásához vezettek.

A közelgő parlamenti választások

A Kongói Demokratikus Köztársaság területén zajló fegyveres konfliktusokhoz, a humanitárius katasztrófákhoz, az erőszak jelenlétéhez, valamint az instabilitás rendkívüli mértékéhez a 2023. december 20-án tartandó egyfordulós, általános választások is nagyban hozzájárulnak. A mintegy 44 millió szavazati joggal rendelkező lakos megválasztja a nemzeti parlament és a 26 tartomány regionális gyűléseinek tagjait, valamint a helyi tanácsosokat. A jelenlegi miniszterelnök, Felix Tshisekedi ismét indul a választásokon és 25 kihívóval kell szembenéznie.

A politikai nyugtalanság is egyre csak fokozódik az országban, különösen a keleti tartományokban. Több vád is napvilágot látott az utóbbi hetekben, miszerint a vezetők szándékosan konfliktusokat szítanak és azokat támogatják annak érdekében, hogy minél több választópolgárt maguk mellé tudjanak állítani.

Az utóbbi két hónapban ismét fellendültek az erőszakos bűncselekmények az ország keleti részén, újabb összecsapások vették kezdetét a lázadó csoportok között és így újabb több tízezer civil állampolgár kényszerült elhagyni lakóhelyét.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy bár 2022 márciusa óta az ENSZ békefenntartói részvételének száma megháromszorozódott, a külföldi erők népszerűsége csökkent a helyi lakosság körében, mivel képtelennek bizonyultak az erőszak megfékezésére. Ennek következményeként az ENSZ békefenntartói ellen is számos tüntetés volt az országban 2023 júliusa óta. Ezek az ENSZ békefenntartó missziók, valamint a nemzetközi és regionális kontingensek most ki is vonulnak az országból, több mint 25 éves folyamatos jelenlét után, annyira fellendült az ellenük való lázadás.  A külföldi erők kivonását 2023 decemberében, az elnökválasztással egy időben tervezik majd. Egyértelművé válik mindezekkel, hogy a KDK komoly biztonsági és logisztikai kihívásokkal néz szembe ezelőtt a kulcsfontosságú decemberi választás előtt.

Felerősödhetnek a pártok támogatói és a politikai jelöltek között már amúgy is meglévő feszültségek, amelyek a konfliktus további elmélyedéséhez, a tüntetések eszkalálásához, valamint a politikai feszültségek súlyosbításához vezethetnek.

Legutóbb a KDK-ban 2018-ban tartották meg az általános választásokat, amikor azt kétszeri elhalasztás után sikerült lebonyolítani, így ennek példáján nem elképzelhetetlen, hogy így lesz ez a 2023. december 20-án esedékes választásokkal is. A sikertelenséget okozhatják a technikai gondok, a csalás és még számos más kihívás, amivel most szembe kell néznie a szervezőknek, hisz ugyanúgy fenyegetést jelentenek, mint öt évvel ezelőtt. Rendkívül fontos lenne a jövő alakulásának tekintetében, hogy elkerüljék ezeket a választásokat befolyásoló, akadályozó zűrzavarokat és késedelmeket. Mindezek fényében egyértelműen kijelenthető, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság 2023. december 20-án döntő fontosságú, általános választásokra készül, amelynek eredménye nagyban meghatározza majd az ország jövőjét.

A borítókép Kaysha fényképe az Unsplash-ről.

Érdekli a téma? Válogasson hasonló cikkeink közül ide kattintva!

A Konfliktusok a Kongói Demokratikus Köztársaságban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Vallás és Biztonság műhelyének hírfigyelője. A beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak. Az ide első szám Izraelre koncentrál.

Mi történt Izraelben?

2023. október 7-én brutális támadást indított a Hamasz terrorszervezet. Az átfogó, tehát szárazföldön, tengeren és levegőben megindított, meglepetésszerű támadás során több ezer izraeli civilt lemészároltak, több mint 240 embert túszul ejtettek, és a gázai bázisukra hurcoltak. A támadást közvetlenül több ezer rakéta civil célpontokra történő megindítása előzte meg. Izrael október 8-án bejelentette: az ország hadban áll, amire 1973 óta, a Jom kippuri háború óta nem volt példa.

A Hamasz támadása az „Al-Aksza Özön” nevet viseli. Érvelésük szerint a zsidó állam túlságosan erős kontrollt gyakorol az Al-Aksza mecset felett (ez a jeruzsálemi Templom-hegyen található mecset), ami az Iszlám harmadik legszentebb helye (a zsidóságnak viszont a legszentebb helye). A Templom-hegy, és így a Ciszjordánia státuszát nem fenyegette semmi az elmúlt években, hiszen az izraeli elnök Benjamin Netanjahu többször is kiemelte, hogy nem célja megdönteni a status quo-t, bár valóban tény, hogy soha annyi zsidó látogatta meg a Templom-hegyet, mint az elmúlt évben. Tény azonban az is, hogy a mecset felett a jordán és palesztin vezetésű iszlám tanács (Vakf) felügyelete alatt áll. A Hamasz nem csupán Izraelre kívánja kiterjeszteni a hatalmát, erre utalt a Hamasz vezetőjének üzenete is: „Az egész Földön a mi törvényeink lesznek érvényben, nem lesz több zsidó vagy keresztény áruló”. A Hamasz támadása azért is váratlanul érte Izraelt, mert a hatnapos háborúhoz hasonlóan, a támadás napja sabbath napra esett, a zsidók szent pihenőnapjára.

Izrael a napokban megindította bosszúálló támadását Gáza ellen. Október 7-e óta több mint 9000 ember hunyt el Gázában és több mint 24 000 ember sebesült meg. Gázából 2005-ben vonult ki Izrael, az ott élő népesség választotta meg a Hamaszt vezetőjüknek. 

A háborút a nemzetközi közösség nagy része elítélte, ám a legtöbben a megtámadott Izraelt teszik felelőssé. Az Izrael mellett kiálló nemzetek közül kiemelkedik az Egyesült Államok, illetve hazánk, Magyarország, hiszen egyik ország sem volt hajlandó a „humanitárius békéről” szóló ENSZ határozatot elfogadni. Az Izraellel szembeni politika azonban aktívabb. 

Törökország: Törökország kezdetben békére sürgette a feleket, majd a második napot követően kezdett támadólag fellépni Izraellel szemben. Erdogan azóta többször is szabadságharcosoknak titulálta a Hamasz terroristáit, valamint megszállónak nevezte Izraelt. A török elnök szerint az Izrael által Gázára mért csapás aránytalan, és célja a palesztinok mészárlása. Hogy gyakorlatba is ültesse szavait, hazarendelte Törökország tel-avivi nagykövetét.

Irán: A háború legelső napján az iráni ajatollah tanácsadója „büszke hadműveletnek” nevezte a Hamasz terrortámadását. Megnyilvánult az iráni ajatollah is: „ha Isten úgy akarja, a bitorló cionista rezsim rákos megbetegedéseit a palesztin nép és az ellenálló erők kezei fogják kiirtani az egész régióban.”

Izraeli ellenzék: Az izraeli ellenzék a politikai tőkekovácsolás helyett egyből a kormány segítségére sietett, az ellenzéki pártok egységkormányt ajánlottak a kormánynak rögtön az első napokban. Naftali Benett, a Netanjahut megelőző elnök is egységre hívott: „Soha nem gondoltam volna, hogy jönnek és mészárolnak, elvágják a gyerekek torkát. Ezek állatok… úgy kell kezelnünk ezt, mintha nácik lennének.” – fogalmazott. Izrael tehát a valós megosztottságok ellenére is egységes, mind az ellenzék, mind a kormány kiáll az egységes és oszthatatlan Izrael mellett.

A nyugati közvélemény az első napokban egyöntetűen Izrael mellé állt, azonban a harmadik-negyedik nap derekán elkezdtek megerősödni az Izrael-kritikus hangok. Rotterdam, London, New York, Sydney és még sok, a nyugati civilizációhoz tartozó ország palesztin és arab lakosa aktivizálta magát, hogy kifejezze véleményét a konfliktussal kapcsolatban. Ezen megmozdulások során izraeli zászlókat égettek, sok helyen pedig zsidó származású emberek elleni támadásokba is átcsaptak ezek a békésnek meghirdetett események. A legdurvább esemény Los Angelesben történt, ahol egy tüntetés alatt halálra vertek egy 69 éves zsidó férfit a tüntetők. Párizsban és Berlinben megjelentek a hitleri Németországból ismert sárga Dávid csillagok is a zsidók által birtokolt épületeken, Oroszországban pedig egy izraeli felségjelzésű repülőgépet is megrohamoztak a szélsőséges muszlim csoportok. A német Die Welt országos német napilap cikket közölt, ahol Németországot is közvetetten felelőssé tette a kirobbant konfliktus miatt, hiszen „Berlin már évtizedek óta finanszíroz olyan palesztin tankönyveket, amelyekben Izrael elpusztításáról írnak”. Az Unió kezdetben a palesztinoknak szánt évi 600 millió eurós támogatás felfüggesztéséről tanácskozott, ám később visszakozott, és mégis a támogatások kifizetése mellett döntött annak ellenére, hogy eléggé nagy a valószínűsége, hogy ezt a gázai kormányzatot vezérlő Hamasz fegyverekre fogja költeni.

Mire számíthatunk? Benjamin Netanjhau kiemelte: hosszú háborúra készül Izrael. Bár a gázai övezetbe már megkezdték a beszivárgást és a terület átfésülését, még messze nem értek el akkora eredményt, amivel el tudnák rettenteni a Hamaszt és Izrael ellenségeit egy újabb támadástól. Izrael továbbra is a „tetőkopogtatás” politikáját folytatja, vagyis, hogy egy adott területre mért csapások előtt szöveges üzenetekkel, telefonhívásokkal figyelmezteti az ott élő lakosságot a bombázásra.

Szerző: Nagy Jonatán Imre

Libanon és a Hezbollah az izraeli-gázai háború kezdetén

Libanon, Izrael északi szomszédja, már a háború kitörése napján – október 7-én – a figyelem középpontjába került. Ennek egyik oka, hogy ebben az államban működik a Hámasz egyik legfontosabb szövetségeseként számontartott Hezbollah, az Irán által (is) támogatott síita terrorszervezet. Másrészt Libanonban majdnem fél millió palesztin menekült él, többségük menekülttáborokban. 

Bejrutban került sor az egyik első tüntetésre, ami kiállt Palesztina, és a palesztinok mellet, amit aztán még számos hasonló megmozdulás követett országszerte. Ezekben elsősorban a palesztin menekültek vettek részt, de számos libanoni is kifejezte szolidaritását az Izrael-szerte elkövetett atrocitások palesztin áldozatai iránt, és állt ki a Hámasz által megindított, Operation Al-Aqsa Flood néven elhíresült hadművelet mellett. A Hezbollah is üdvözölte a Hámasz által végrehajtott (terror)támadásokat. 

A libanoni kormány részéről Nadzsíb Míkáti miniszterelnök október 9-én nyilatkozott, amikor kijelentette, hogy Libanon nem kíván belesodródni a háborúba, és a kormány számára a prioritás a béke és a stabilitás megőrzése Dél-Libanonban.

A Hezbollah részéről már sokkal fenyegetőbb megnyilvánulások érkeztek, ugyanis szinte egyből kijelentették, hogy egyelőre csak figyelemmel követik az eseményeket, de amennyiben Izrael szárazföldi műveletekbe kezd a Gázai övezetben, ez gyorsan megváltozhat. Emellett már október 8-án sor került az első ütésváltásra az izraeli-libanoni határ mentén. Elsőként a Hezbollah támadta rakétákkal az Izrael által 1967 óta megszállt Shebaa Farms területét, amire válaszul Tel-Aviv is rakétacsapásokat hajtott végre dél-libanoni célpontok ellen, amiben a Hezbollah 3 tagja is életét vesztette. A helyzet további eszkalálódását viszont sikerült elkerülni. Izrael megelőzve bármilyen beszivárgást, vagy meglepetés szerű rajtaütést a Hezbollah részéről, megerősítette katonai jelenlétét mind a Libanonnal, mind a Szíriával közös határszakaszai mentén. 

Továbbá a Hezbollah tudatta Joe Biden amerikai elnökökkel, hogy amennyiben az USA közvetlenül beavatkozik a konfliktusba, ők válaszul amerikai célpontokat fognak támadni a Közel-Keleten. Ez válasz volt arra, hogy Biden figyelmeztette Izrael térségbeli ellenfeleit, hogy ne akarjanak hasznot húzni a kialakult helyzetből, és támogatása jeléül még a USS Gerald R. Ford repülőgéphordozót is Izrael partjaihoz vezényelte.

Az izraeli-libanoni határon azóta állandósultak a kisebb-nagyobb rakétacsapások mind Izrael, mind a Hezbollah részéről, amik több halálos áldozatot is követeltek már, viszont a konfliktus továbbra is alacsony intenzitású maradt.

Szerző: Veres Máté

Irán szerepe az izraeli-palesztin háborúban

2023. október 7-én a Hamasz több ezer felfegyverzett katonája behatolt Dél-Izraelbe. Rakéták ezreit lőtték ki és ezzel kitört az izraeli-palesztin háború. A Hamasz terroristái megkezdték a mészárlást, megszállták a városokat, ártatlan, civil lakosokat ejtettek foglyul. Mióta kitört a háború több mint 4600 embert öltek meg, köztük gyermekeket, nőket és időseket, valamint közel 10 000 ember sebesült meg. Több százan kerültek fogságba, akik hollétéről és hogylétéről aligha lehet tudni valamit.

Az Izraeli Államban még soha nem volt ilyen nagyszabású és kiszámított támadás, mint az október 7-i. Mindenidők egyik legpusztítóbb és legvéresebb háborúja zajlik most a Közel-Keleten. 

A háború kitörése után egyből felmerült a kérdés, hogy Iránnak lehet-e köze a bombázásokhoz. Több biztonságpolitikai elemző úgy véli, hogy Teheránnak köszönhető az Izrael elleni meglepetésszerű palesztin támadás. Jogosan feltehető ez a kérdés, hiszen Irán szoros kapcsolatot ápol a Hamasszal, évtizedek óta támogatja az Izrael-ellenes militáns csoportokat és műveleteket. Tovább erősíti ezt a felvetést a tény, hogy Irán vezetői bátorítással és támogatással reagáltak az offenzívára. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy Irán rendelte el a Hamasz támadását és azt sem, hogy ők irányítják a palesztin fegyveres erőket.

Irán kulcsfontosságú szerepet játszik a Hamasz katonai fejlődésében, valamint rendszeresen hatalmas pénzösszegeket bocsát a szervezet rendelkezésére. Egy, az amerikai külügyminisztérium által közzétett jelentés szerint Irán nagyságrendileg évi 100 millió dollárral finanszírozza a palesztin fegyveres csoportokat. Mindezt annak érdekében teszi, hogy azok megfelelő fegyverekkel, illetve megfelelően képzett katonákkal rendelkezzenek. Az elmúlt évtizedekben számos fegyverkezési programját támogatta Irán, rakétákat küldött, valamint a megfelelő szakértelmet is biztosítja. Ezen ellátások Teherán kialakított különböző csempészútvonalakat, valamint a tengeren keresztül is szállítottak fegyvereket és rakétagyártó anyagokat.

Az iráni támogatás vélelmét alátámasztja az is, hogy 2023. augusztus végén nemzetközi terrortalálkozót tartottak Libanonban, ahol a Hamasz és az Iszlám Dzsihád tisztviselőivel találkozott az iráni külügyminiszter. A nem nyilvános megbeszélés után kijelentette az iráni diplomáciai vezető, hogy nem hagyják magára a palesztinokat és elkötelezetten támogatják a palesztin ellenállást. Határozottan kijelentette, hogy nem hátrálnak meg és folytatják azokat a műveleteket, amelyekkel a palesztinokat segíteni tudják.

Ezek alapján egyértelmű, hogy az iráni szponzoráció jelentős szerepet játszott abban, hogy a Hamasz meg tudta kezdeni az október 7-i harcokat. Különböző hírportálok szerint Irán az Izrael elleni támadás kitervelésében több héten keresztül segítette a palesztinokat. 

Konkrét választ érdemi bizonyítékok hiányában mégsem lehet adni arra a kérdésre, hogy Iránnak valóban szerepe volt-e a háború kitörésében, ugyanis Teherán tagadja, hogy köze lett volna a támadásokhoz és minden erről szóló hírt hamis pletykának minősít.

A legfőbb nemzetközi cél az, hogy a Hamasz iráni támogatását csökkentsék, majd teljesen megszüntessék. Ehhez szükség lenne egy szigorú ellenőrző mechanizmus biztosítására, valamint a csempészet visszaszorítására. Másik módja lehetne a támogatás csökkentésének Irán növekvő befolyásának ellensúlyozása a Közel-Keleten. Ebben nagy szerepet játszhatna az Egyesült Államok, hiszen segíthetne az arab államoknak és Izraelnek további normalizációs megállapodásokat kötni, amelyek mindkét felet jobb helyzetbe hozzák az együttműködésben. Erre azonban egyelőre nagyon csekély az esély, ilyesfajta megoldásokról, próbálkozásokról majd csak akkor lehet beszélni, ha a háború véget ér és Izrael megindul az újjáépítés irányába.

Szerző: Mócsán Evelin

Az iráni külügyminiszter október 7-ét követő közel-keleti körútja az iráni média tükrében

Irán és Izrael kapcsolata számos pontos szorosan kapcsolódik egymáshoz, a két nép közös történelmi múlttal is rendelkezik. A zsidók története Irán területén 2500 évre tekint vissza, így az iráni a diaszpóra egyik legrégibb zsidó közössége. A két közel-keleti állam viszonyában az 1979-es-ig tartó iráni iszlám forradalom hozott gyökeres változást. A forradalom előtt stratégiai szövetségesek voltak, hiszen a nemzetgazdaság és nemzetbiztonság számos aspektusát érintő szoros együttműködést tartottak fenn. A Khomeini ajatollah vezetésével győzelemre jutó forradalmat követően azonban megszakították a diplomáciai kapcsolatokat.

Az Izrael-ellenesség az iráni politikai krédó alapját képezi, a zsidó államra nyugati gyarmatosító hatalomként tekintenek. Továbbá Irán – és számos arab állam – politikai nyelvezetében Izraelt „gyarmatosító hatalomként”, „cionista entitásként”, „cionista rezsimként” és „kis Sátánként” emlegetik, kerülve az Izrael kifejezést. Sőt, Mahmúd Ahmadinezsád konzervatív elnök (2005–2013) egy 2005-ös beszédében úgy fogalmazott, hogy Izraelt „le kell törölni a térképről”. A rendkívül agresszív politikai retorika ellenére Irán sosem intézett nyílt katonai támadást Izrael ellen. Az óvatos perzsa állam viszont az „ellenállás tengelye” nevű Teherán-központú hálózat egyes, Izraelt már számos alkalommal megtámadó tagjait (Hezbollah, Hamász, Palesztin Iszlám Dzsihád, jemeni húszik) pénzügyi, technológiai és informatikai támogatásban részesíti. A hálózat stratégiai előnye, hogy a nemzetközi jog szempontjából „tagadhatóságot” biztosít, és Irán a saját határain kívül tudja tartani az ellenfeleivel fennálló konfliktusait, akikre így közvetve nyomást tud gyakorolni. 

A Hamász Qasszám Brigádok nevű fegyveres szárnya és a velük szimpatizáló gázai civilek által elkövetett terrortámadás 1400 ember, jelentős többségében civilek halálát okozta Dél-Izraelben. Az iráni média a Hamász által elkövetett terrortámadás kegyetlenségéről keveset ír, helyette az izraeli válaszcsapásokban elhunyt gázaiak magas számára helyezi a hangsúlyt. Egy iráni tisztségviselő a Hamász támadását a „cionista rezsim óriási megalázásának” nevezte, valamint kiemelte, hogy a szervezet akciója az Izraelt támogató Egyesült Államok társadalmi és gazdasági összeomlása felé vezető út egyik állomását jelenti. A támadást követően az iráni külügyminiszter, Hoszein Amir-Abdollahián közel-keleti diplomáciai körútján öt arab államot is érintett: ellátogatott Irakba, Libanonba, Szíriába, Katarba és Szaúd-Arábiába is. 

Bagdadban Mohamed Siá al-Szudáni iraki miniszterelnökkel és az iraki kormány nemzetbiztonsági tanácsadójával, Qászim al-Aradzsival is találkozott. Az iráni külügyminiszter a két ország közötti biztonsági megállapodásra, a regionális kérdésekre és főként az aktuális gázai fejleményekre fókuszáló tanácskozást követően tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Irán álláspontja a palesztin kérdésben egyértelmű, a perzsa állam mindig is támogatta a palesztinok elidegeníthetetlen jogát az „izraeli megszállással” szemben. Kiemelte továbbá, hogy a Hamász hadműveletében Irán semmilyen formában nem vett részt, az teljes egészében „spontán” palesztin akció volt válaszul a „cionisták palesztinok ellen elkövetett folyamatos bűncselekményeire”. (Ezt később az iráni külügyminisztérium szóvivője is megerősítette, noha a Hamász megköszönte Irán támogatását.)

Hoszein Amir-Abdollahián ezt követően Bejrútba utazott. A háromnapos látogatás során Nadzsíb Mikáti ügyvezető miniszterelnökkel, Abdullah Búhabib külügyminiszterrel, valamint Nabíh Berri házelnökkel is találkozott. A találkozók központi témáját a libanoni politikai helyzet és a libanoni gazdasági problémák jelentették. Az iráni külügyminiszter leszögezte, hogy hazája támogatja Libanon belső stabilitását és biztonsági helyzetének megerősítését, és ha szükségessé válik, ehhez kész segítséget is nyújtani. Libanon energetikai problémáira reflektálva felajánlotta, hogy Irán vállalja a libanoni erőművek javítását és új erőművek építését, valamint az ország olajjal való ellátását, hiszen ez az iráni nemzeti érdekekkel is egybeesik. A jemeni helyzet megvitatásán túl az iráni külügyminiszter kiemelte, hogy a Hamász által elkövetett támadás az Egyesült Államok által támogatott Benjamin Netanjahu vezette izraeli kormány „szélsőséges politikájára” adott „természetes és arányos válasz”. Meglátása szerint Izrael amerikai segítséggel elkövetett Gáza elleni támadásának célja az egész övezet elpusztítása. Kijelentette, hogy a folytatódó izraeli csapások „kemény választ fognak kiváltani az iszlám világból” és ez új frontok megnyitását is eredményezheti.  Kiemelte továbbá, hogy a palesztin ellenállás az izraeli támadás dacára továbbra is „jelentős képességekkel rendelkezik”, illetve felszólította Izraelt „a palesztin nép ellen elkövetett háborús bűneinek”, valamint a Gáza elleni „véres támadások” és az „embertelen ostrom” beszüntetésére. 

Az iráni külügyminiszter a libanoni vezetőkön kívül egyeztetést folytatott a Hezbollah főtitkárával, Haszan Naszrallahval, Zijád al-Nakhala, a Palesztin Iszlám Dzsihád főtitkárával, valamint Száleh al-Arúrival, a Hamász politikai irodájának vezetőhelyettesével is. A megbeszéléseken a palesztin nép felszabadításáért folytatott ellenállás és küzdelem támogatását az Iráni Iszlám Köztársaság külpolitikája központi elemének nevezte, valamint kifejezte reményét a Szaúd-Arábiához fűződő kapcsolatok normalizálását illetően is. Úgy fogalmazott, hogy az október 7-ei események ráirányították a figyelmet arra, hogy a palesztin ügy továbbra is létezik, és annak Izrael egyes arab országokhoz való közeledése sem fog véget vetni. Ismertette továbbá Irán diplomáciai erőfeszítéseit a „cionista rezsim” Gáza elleni „háborús bűneinek” felszámolására is. 

Hoszein Amir-Abdollahián Damaszkuszban a szíriai elnökkel, Bassár al-Aszaddal és Fejszál Miqdád külügyminiszterrel tárgyalt. A találkozó során Amir-Abdollahián hangsúlyozta a két ország közötti kapcsolatok megerősítését, felajánlotta Irán segítségét Szíriai gazdasági újjáépítéséhez és a biztonsági helyzet megerősítéséhez. A sajtótájékoztatón az iráni külügyminiszter Szíriát „az ellenállás tengelye egyik centrális elemének” nevezte, és hangsúlyozta, hogy az „ellenállás tengelye” a palesztinok döntéseit is figyelembe véve fogja „teljesíteni a kötelességét”. 

Az iráni külügyminiszter dohai látogatása során Iszmáil Haníjével, a Hamász politikai irodájának Katarban élő vezetőjével is találkozott, aki – a Hamász libanoni tisztségviselőjéhez hasonlóan – kiemelte, hogy az izraeli civil foglyok ügyét prioritásként kezelik, és amint a feltételek adottak lesznek, tárgyalni fognak a fogolycseréről. Az iráni diplomata megbeszélést folytatott a katari emírrel, Tamim bin Hamad al-Szánival is, és újra kijelentette, hogy az izraeli támadás folytatása a konfliktus eszkalációjának veszélyével fenyeget. A megbeszélés központi témája a Hamász által ejtett izraeli foglyok szabadon bocsátása volt. 

Az iráni külügyminiszter ezt követően a szaúd-arábiai Dzsiddában folytatott megbeszélést az Iszlám Együttműködés Szervezetének főtitkárával, Hoszein Taha Ebrahímmal. A Gázai övezetben tapasztalható humanitárius helyzettel és az izraeli kormány döntésével kapcsolatban, miszerint leállítják az övezet víz-, áram- és üzemanyagellátását, az iráni külügyminiszter kezdeményezte a szervezet rendkívüli, külügyminiszteri szintű találkozóját a gázai lakosságnak nyújtott humanitárius segítségnyújtás megfontolása céljából. (A találkozóra október 26-án került sor.) Hangsúlyozta továbbá a muszlim umma egységének szükségességét, a muszlim országokat Izrael teljeskörű embargójára és a „bitorló rezsim” nagyköveteinek kiutasítására szólította fel. Kezdeményezte egy muszlim jogászokból álló testület felállítását is, amelynek feladata az „izraeli háborús bűnök” dokumentálása lenne, előkészítendő az „izraeli háborús bűnösök” és támogatóik későbbi perét egy nemzetközi bíróság előtt. 

Mindeközben a Hamász politikai irodájának vezetője, Iszmáil Haníje személyes megbeszélést folytatott Ali Khamenei legfőbb vallási és politikai vezetővel és Ebrahím Raiszi iráni elnökkel Teheránban. Az egyeztetés résztvevői a gázai és ciszjordániai fejleményeket vitatták meg. Khamenei ajatollah nagyrabecsülését fejezte ki Gáza „állhatatos lakosságának” türelmét és kitartását illetően, melyet a „cionista rezsim” és a nyugati államok által ellene elkövetett bűneivel szemben mutat. Az október 4-ei találkozót követően Raiszi elnök a norvég miniszterelnökkel, Jonas Gahr Støre-vel folytatott megbeszélése során kijelentette, hogy a Hamász adja Gáza törvényesen megválasztott legitim kormányát, és ezáltal Izrael Hamász ellen indított háborúja a demokrácia elleni háború. Az iráni elnök a Hamász támadását korábban dicsérő szavakkal is illette, és gratulált a támadásban résztvevők „bátorságáért” és a gázai nép „példaértékű ellenállásáért”. 

Szerző: Kmeczkó Sára

Iszlám Állam és a Hamász

Október 7-én a Hamász Izraelre mért támadását követően Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök így nyilatkozott: Hamász úgy lesz szétverve, ahogy az Iszlám Állam. Ennek hatására a közösségi médiában is szárnyra kapott a „#HamasisISIS” hashtag. 

Ezzel a kijelentéssel nyíltan üzent a szervezet számára, de mi van még mögötte azon túl, hogy egy olyan végkifejletet vázolt fel a terror szervezet számára, amelyet az Iszlám Államot is utolérte. Fontos és érdekes megjegyezni, hogy ez esetben csak bizonyos célok egyesítik a két szervezetet mivel alapvetően több szempontból eltérnek. Míg a Hamász egy nacionalista iszlamista mozgalom az Iszlám Állam egy transznacionális pán-iszlamista mozgalom. Az Iszlám Állam Sínai-félszigeten leányvállalatának, Ansar al-Bayt al-Maqdisnak szintén kevés kapcsolata van a Hamásszal.

Azon túl, hogy a titkosszolgálati jelentés is mely a szerb határon megjelent szervezetek között is egy lapon említi a Hamász-t és az Iszlám Államot több közük is van egymáshoz az elmúlt hónap eseményeit tekintve. 

A Szufa kibuc (Héber szó, amely egyszerűen összegyűjtést jelent. Az első kibucok a múlt század tízes éveiben alakultak meg, s ezeknek a gazdaságin túl védelmi-katonai rendeltetésük is volt, lévén, hogy ellenséges arab környezetben működtek.) elleni támadást követően az IDF erői egy ISIS zászlót is találtak, amiről október 12-én posztolt fotót az IDF. Szufa kibuc elleni támadásról több videó is készült, amiben a támadók test kamerás felvételeit láthatjuk, az egyiken azt nézhetjük testközelből végig, ahogy éppen az egyik terroristát lelövik és ezt saját test kamerája is rögzíti. 

Az Iszlám Állam csak október 19-én foglalkozott nyilvánosan a támadással az al-Naba heti számának vezércikkében. Az Al-Kaida és az Iszlám Állam is támadásokra szólít fel zsidók, amerikaiak és Izrael ellen világszerte. 

Szerző: Csesznegi Márk

Jelentős haditengerészeti erők a Közel-Kelet körül

Az Izraelt ért október eleji terrortámadások, majd az ezek nyomán indult katonai műveletek nyomán rég nem látott erőkoncentrációt figyelhetünk meg a térségben. Elsősorban az Amerikai Egyesült Államok haditengerészetének jelenléte növekedett meg, de a Földközi- és a Vörös-tenger, valamint az Ománi- és a Perzs-öböl vizet számos nemzet hadihajói szelik. 

Már az Izrael elleni terrortámadást követő napon az Egyesült Államok a Földközi-tenger keleti medencéjébe, az izraeli partok közelébe vezényelte a 12. csapásmérő köteléket, mely a USS Gerald R. Ford repülőgép-hordozóból, a USS Normandy rakétás cirkálóból, valamint három Burke-osztályú rombolóból és támogató hajóikból áll. A kötelék hozzávetőleg 50-70 vadász és/vagy bombázó repülőgépet képes többszáz kilométeres sugarú körben bevetni, emellett vélhetően jelentős cirkálórakétás és robotrepülőgépes csapásmérő képességgel is rendelkezik. 

A Ford-kötelék még nem is érte el őrjárati helyét, amikor az Egyesült Államok egy második, összetételében és ütőerejében hasonló kötelék telepítéséről döntött. A 2. számú, Dwight D. Eisenhower csapásmérő köteléket a névadó hordozó és kísérő- valamint támogatóhajói alkotják. A CSG 2 (Carrier Strike Group 2) a november 4-én haladt át a Szuezi-csatornán, hogy ezt követően elfoglalja állomáshelyét a CENTCOM, tehát az Egyesült Államok fegyveres erőinek központi parancsoksága által meghatározott területen. A pontos járőrterülete még nem ismert a hordozónak, de várhatóan az Ománi- vagy Perzsa-öbölben erősíti majd az Egyesült Államok érdekérvényesítő képességeit. 

További jelentős ütőerőt képvisel az október 10-én ismét egy járőrterületre összpontosított 2. NATO haditengerészeti csoport az HMS Duncan vezetésével. A Királyi Haditengerészet rombolójához hat NATO-tagállam egységei csatlakoztak a Földközi-tenger keleti medencéjében, így spanyol, olasz, francia és török rombolók, illetve fregattok, valamint egy német és egy spanyol támogatóhajó látnak el közös járőrszolgálatot, és hajtanak végre gyakorlatokat a térségben. 

További, amerikai és NATO jelenlétet erősítő tényező a USS Bataan által vezetett Partraszálló Készenléti Egység és a USS Mount Whitney, mely egy elsősorban partraszálló egységek műveleti vezetését szolgáló parancsnoki hajó. OSINT-források szerint ezeken túl további, nagyjából harminc, NATO-tagállamok zászlaja alatt szolgáló haditengerészeti jármű tartózkodik a közel-keleti térségben. 

Viszonylag jelentős sajtóvisszhangot produkált a Kínai Népköztársaság haditengerészetének jelenléte is a közel-keleti vizeken, a PLAN hat rombolója ugyanis Ománban és Kuwaitban is látogatást tett. A korai, vészjósló riportokkal ellentétben azonban nem rapid és újkeletű erőmozgatás történt a gázai eseményekre válaszul, hiszen a kínai hadihajók már május óta a térségben állomásoznak, számos gyakorlatot végrehajtva és udvariassági látogatást is téve környező államok kikötőiben. 

Egészen friss, november 5-i hír, hogy a CENTCOM hivatalos csatornája tájékoztatott egy Ohio-osztályú ballisztikus rakétahordozó térségbe érkezéséről. Az erről való puszta híradás is merőben eltér a haditengerészeti zsargonban „boomerként” emlegetett rakétahordozók normál modus operandi-jétől, hiszen az amerikai nukleáris csapásmérő arzenál talán legfontosabb elemeit képző tengeralattjárók őrjárati régióit, ütemterveit sem szokás nyilvánosságra hozni. Nehéz tehát másképp értelmezni a CENTCOM bejelentését, mint kemény és egyértelmű üzenetet a Közel-keleti régió országai, különösen Irán részére. Az üzenet tartalma 20 nagy hatótávolságú, Trident II típusú, nukleáris robbanófejekkel ellátott ballisztikus rakéta, melyek jelenléte jelzi: az Egyesült Államok komolyan gondolja régiós szövetségesei megvédését és hegemóniája elleni kihívásnak tekinti az eddigi közel-keleti rend felforgatására tett kísérleteket. 

Szerző: Töll Konrád

Szerkesztő: Patócskai Péter

A hírfigyelő korábbi részei ide kattintva érhetők el.

A borítókép Claire Satera fényképe az Unsplash-ről.

A Vallás és Biztonság hírfigyelő – 2023. október-november bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Jó kérdés, hogy egy nemzetet mi tesz azzá, ami. Az elsők között ott van ugye a nyelve. Amíg a dolgokat magunk közt tudjuk, magyarul megbeszélni, addig kommunikációs értelemben szuverének lehetünk. Ez vonatkozik az általános (köz)ügyekre, de a részletekre, mondjuk a szakmai-érdeklődő közösségek fórumaira is, mint a repülés. Az anyanyelvi publikáció lehetősége ezért kulcsfontosságú, legyen szó akár tudományosan jegyzett, akár szélesebb körnek szóló, a szakmaiság és közérthetőség határmezsgyéjén operáló kiadványokról. Hogy egy adott korban hogy alakul mindennek a közvetítő közege, gyakorlati megvalósítása, tulajdonosi, finanszírozási háttere, ehhez képest másodlagos kérdés. A lényeg, hogy legyen és legyen aki csinálja. És mindig maradjon ehhez elég játéktér.

Mint az egyik "ősszerző", szubjektíve úgy gondolom, hogy az Aeromagazin, Sajtos Zoltán főszerkesztővel az élen, az egyik ilyen szereplő. Már csak azért is, mert Magyarország egyetlen általános repülési és űrhajózási újságjáról van szó.

Ráadásul immár 25 éve.

Zord

A helyszín ismét Hollandia, Maastrich közvetlen és kicsit távolabbi környéke, ahol a tiszta, rendezett kisvárosok közterein a háborús relikviák is helyet kaptak és a városkép szerves részei lettek. Ezúttal nem egy repülőgép lezuhanásának emlékművét, a környéken kiállított szövetséges harckocsit vagy más járművet kerestem fel, hanem a német hadsereg két páncéltörő ágyújánál álltam meg.

A két fegyver közül a Wehrmach legnagyobb számban használt páncéltörő ágyúja, a 75 milliméteres PaK 40-es az, amely a valkenburgi városháza előtti gondozott parkban áll. Valkenburgot az amerikai 30. lövészhadosztály, az Old Hickory 119. ezrede szabadította fel 1944. szeptember 17-én a reggeli órákban. Ők zsákmányolták a kiállított ágyút, amely a háború utáni évtizedekben egy kertben rozsdásodott. Ott találtak rá és egy felújítás után 1989-ben jelenlegi helyére szállították. Mellette egy pekándió fa és egy sziklatömb áll, mindkettő a várost felszabadító katonáknak állít emléket.

[...] Bővebben!

Őszintén szólva tőlünk egy fejvakarásnál többre aligha futotta volna eddig, ha meg kell neveznünk akár egyetlen filmet is (vagy bármi mást), amely az amerikai FBI testületét mint egy megkülönböztetett, üldözött etnikai kisebbség egyetlen jótevőjét ábrázolja. Azt pedig végképp nem gondoltuk volna, hogy egy ilyen alkotás nemcsak hogy el is készül, hanem ez ráadásul a megfelelő hírverés mellett a nagy Scorsese keze nyomán történik meg. A nálunk Megfojtott virágok címen forgalmazott film nem illeszkedik ugyan podcastunk szokásos témáiba, de mivel a híres rendező egyik filmjét már gorcsó alá vettük (New York bandái), ahogy botrányos pereket bemutató egyéb filmeket is (Tiszt és kém, Nem hagytak nyomokat), úgy véltük, ennyi erővel miért ne tehetnénk meg ezzel az igen terjedelmes bűnügyi drámával is podcastunk 101. adásában.

[...] Bővebben!

Szudán a déli országrész 2011-es kiválásáig és Dél-Szudán néven független állammá alakulásáig Afrika legnagyobb területű országa volt, most „csak” a harmadik. Az országban az afrikai törzsi és az iszlám arab kultúra keveredik és miután 1956-ban felszabadult a brit fennhatóság alól, a demokratikus időszakokat puccsal hatalomra jutott katonai kormányok sora követte. A legutóbbi lázadás idén április 15-én tört ki. Mivel az országban tartózkodó magyar állampolgárok biztonsága nem volt garantálható, a Kormány megszervezte hazatérésüket, amelyhez a Magyar Honvédség légiszállító képességét vette igénybe.

Szudánban az iszlamista Omar el-Besír 1989-ben vette át a hatalmat és mintegy három évtizeden át irányította a kelet-afrikai országot. Az egykori ejtőernyős tisztből lett politikust 2019-ben menesztették, és az átmeneti kormányzást egy civil-katonai szuverén tanács vette át Abd el-Fattah el-Burhán tábornok vezetésével. Egyes források szerint el-Burhán 2021-ben magához ragadta a hatalmat, míg más vélemények az el-Besír 2019-es megbuktatásában vele együttműködő tábornokkal, Mohamed Hamdán Dagalóval közösen végre hajtott puccsról szólnak. Bárhogy is történt, az egykori harcostársak összekülönböztek azon, hogy miként lehetne Dagalo kis létszámú, de harcedzett gyorsreagálású erőit az el-Burhán vezette, nagy létszámú reguláris haderőbe integrálni. Ennek következtében április közepén Kartúmban heves harcok kezdődtek a két tábornokhoz hű erők között. A gyorsan eszkalálódó, több száz halálos áldozattal járó helyzet miatt földön, vízen és levegőben elkezdődött a külföldi állampolgárok evakuálása Szudánból.

[...] Bővebben!

Hagyományos országvédelmi helyzetben az át- és széttelepülés a repülőerők túlélőképességének, harcoló erőként való fennmaradásának alapfeltétele. Kicsi volumen esetén meg pláne. A napokban zajló ADHU23 gyakorlat keretében a honvédség harci repülőgépes közössége több évtizedes kihagyás után ismét rálépett erre a nyilvánvalóan követendő ösvényre. Bengált, akarom mondani az egykori sármelléki magyar, majd szovjet katonai repülőteret választották, mely a rendszerváltás óta civil funkcióval, javarészt a Hévízre érkező charterforgalmat bonyolítja.

Gripenek a "Hévíz-Balaton" repülőtér termináljának közelében lévő hármas apronon.

Felszállás 16-.os irányba, háttérben a sármelléki toronnyal.

Más forgalom is akadt.

Visszatérés az "ingabevetés" után.

Hosszúfalon, nyitott futóval a naplemente előtti pillanatokban.

Forduló a fájnelre.

Bengál szó szerint falutól faluig tart. Északon Sármellékbe, délen Zalavárba lóg bele. Itt az utóbbi házai fölött látható a dél felőli bejövetel közben az egyik Gripen.

Betonfogás után nem sokkal.

Aerodinamikai- és keréfékezés a 34-es irányba történt leszállást követően.

Narancs háttér felhőfoszlányokkal és Holdsarlóval, előtérben az áttelepített Pumákat az apron kandeláberei derítik :-)

Zord

Ismét indul a Biztonságpolitikai Szakkollégium Orosz-ukrán háborúval foglalkozó műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak.

Oroszország visszavásárolja fegyvereit

Oroszország az orosz-ukrán konfliktus miatt elkezdte visszavásárolni más országoktól az eladott védelmi rendszereit, hogy feltöltse raktárait. 2023.  áprilisában orosz tisztviselők találkoztak Kairóban Abd el-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel azzal a céllal, hogy visszavásároljanak több mint 100 helikopter motort, jelentette a Wall Street Journal lapja. A források alapján Kairó engedélyezte a szállítmányokat és decemberben várható érkezésük. 

A lap szerint Oroszország felvette a kapcsolatot Fehéroroszországgal, Brazíliaival és Pakisztánnal azzal a céllal, hogy helikoptereket és motorokat vásároljon vissza. A vásárláson túl várható, hogy Oroszország megnöveli a fegyvergyártását is. Oroszország azonban tagadja, hogy ezt azért tenné mert fogytában vannak készletei.

Dél Korea szerint Oroszország többek között Észak Koreától is elkezdett fegyvereket vásárolni, ezt azonban Észak Korea tagadja.

November 7-én Oroszország kilépett a CFE-szerződésből (Hagyományos fegyveres erők Európában) azzal az indokkal, hogy a NATO terjeszkedés miatt ilyen szerződést fenntartani már lehetetlenné vált.

Eközben Ukrán katonai szakértők szerint Kiev ellentámadása azért volt sikertelen mivel a Nyugat nem hatékony módon küld fegyvereket és egyéb felszerelésket. „A stratégiai célok nem lettek elérve ebben az évben és aligha lehetséges, hogy az elkövetkezendő hónapokban el lesznek érve”. Így számolt be Igor Romanenko az Ukrán Fegyveres Erők vezérkari főnöke az Al Jazeera hírügynökségnek.

Szerző: Lázár Sebastian

Szlovákia beszünteti a fegyverszállításokat Ukrajna felé

A 2023. szeptember 30-án Szlovákiában tartott parlamenti választás eredményeként a baloldali Smer (Irány – Szlovák Szociáldemokrácia) párt szerezte a legtöbb szavazatot, így ez a politikai egység Robert Fico-t jelölte miniszterelnöknek, aki nem sokkal később megkapta mandátumát negyedik kormányának megalakítására egy hárompárti koalíció élén.

Ez a politikai átalakulás nemcsak a belpolitika, hanem a külpolitika színterét illetően is jelentős változásokat hozott el, ugyanis a koalíció elítéli az Ukrajnának szánt katonai segélyeket, és az Oroszország elleni szankciókat. Robert Fico miniszterelnök már miniszterelnökségének első hetében megerősítette, Szlovákia nem szándékozik további fegyverekkel támogatni Ukrajnát, egyedül a humanitárius segélyek szállítását teszi lehetővé. Ezzel összhangban kritizálta az Európai Uniót is az Ukrajnának történő fegyverszállítások miatt, valamint a katonai műveletek beszüntetésének fontosságára hívta fel a figyelmet. 

Korábban Szlovákia is az Ukrajnát fegyverrel támogató országok közé tartozott, ez az állam volt ugyanis az első, amely 2022. február 24-e után légvédelmi rendszert adott át Ukrajnának. Egészen idáig Szlovákia közel 671 millió euró értékben biztosított katonai segélyt Ukrajnának, a fegyverszállítások többek között olyan eszközöket is magukban foglaltak, mint a Szlovák Légierő 13 darab Mig-29-es elfogó-vadászrepülőgépe. 

A Szlovákiában történt politikai változás tehát a katonai segélyek leállításával közvetlenül is érintheti az orosz-ukrán háború alakulását, és bár Dmitry Peskov orosz szóvivő szerint a lépés a szlovák fegyverszállítások alacsony aránya miatt nem fog jelentős hatást eredményezni, Lengyelország hasonló szeptemberi külpolitikai fordulatával egyértelmű változást hoznak az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos európai külpolitikában.

Szerző: Kertész Bence

Avgyijivka: az új Bakhmut vagy inkább Debalceve?

A 2023-ban indított „tavaszi” (nyári) ukrán ellentámadás sikertelensége után, az orosz fél a jelek szerint egy hasonló tematikához nyúl vissza e télen, mint azt tette előző télen. Ismételten fokozza támadásait az Ukrán energia ellátás és kritikus infrastruktúra ellen, és ismételten kisebb offenzív műveleteket próbál meg végrehajtani a Harkov-Donyeck vonalon. Ezen belül az előző évhez hasonlóan ismételten van egy település, amely kiemelkedik a többi közül, Eddig minden jel arra mutat, hogy ez a település nem más, mint Avgyijivka, mely mindkét országnak fontos a háború szempontjából, és szimbolikusan is nagy jelentőséggel bír.

Az Oroszok a jelenlegi információk alapján északi és déli irányból végeznek offenzív műveleteket, mely során jelentősebb veszteségek árán ugyan, de sikerült elérni, hogy a településtől északra lévő már-már magaslatnak számító hulladéklerakót.

Orosz oldalról a település birtoklása két szempontból fontos; egyrészt a város birtoklásával az ukrán fél nem lenne képes az egyszerű tábori tüzérséggel zavarni a város ellátását és ezáltal megkönnyíteni Moszkva dolgát abban, hogy a várost ellátási központként használhassa, e mellet a település a 2014-óta kiépített ukrán védelmi vonal egyik legfontosabb „erődje” melynek bevétele jelentős mértékben befolyásolhatja a harcoló ukrán csapatok morálját, mint ahogy az történt Bakhmut-nál is.

Az elkövetkező hónapok eseményei majd egyértelművé teszik, hogy a település egy lassú több hónapos véres összecsapások áron fog e esetleg gazdát cserélni. Vagy az orosz csapatok északi és déli manőverei olyan helyzetbe kényszerítik az ukrán vezérkart, hogy csapatait visszavonja, ezzel elkerülje a településen lévő harcoló alakulatok bekerítését, mint ahogy ez 2014-ben fenyegette az ukrán csapatokat Debalceve-nél.

Szerző: Horváth Kristóf

Oroszország kilépésre készül a nukleáris kísérletek betiltásáról szóló szerződésből

Az orosz törvényhozók jóváhagyták az Átfogó Atomcsend-szerződés (CTBT) ratifikációjának visszavonásáról szóló törvényjavaslatot. A lépés tovább növeli a Moszkva és a Nyugat közötti feszültséget Oroszország ukrajnai háborúja közepette.

A Duma egyhangúlag szavazott az átfogó nukleáris fegyverek kísérletét betiltó, mérföldkőnek számító megállapodás felmondásáról szóló törvényjavaslatról. A hatályba lépéshez már csak Vlagyimir Putyin elnök aláírására van szükség.

Moszkva október 6-án jelentette be, hogy ki kíván lépni a szerződésből, célja ezzel az volt, hogy reflektáljon az Egyesült Államok álláspontjára, amely maga is aláírta, de soha nem ratifikálta a szerződést. Az továbbra sem világos, hogy a felmondás következménye ként Oroszország újra megkezdi a nukleáris fegyverek tesztelését.

Az amerikai külügyminisztérium szerint a lépés célja az USA és azon más országokra történő nyomásgyakorlása volt, amelyek támogatják Ukrajnát az orosz erők elleni harcban.

A CTBT felmondásával Washington és Moszkva között az utolsó fennmaradó kétoldalú atomfegyver-szerződés az Új START egyezmény, amelynek keretében a két fél rendszeresen ellenőrizte egymás nukleáris létesítményeit és korlátozta a robbanófejeket. Oroszország februárban felfüggesztette a szerződést, amely 2026 elején jár le.

Szerző: Parádia Cintia Kitti

Rakétacsapás érte egy kárpátaljai dandár katonáit

November 3-án orosz rakétatámadás sújtotta a dél-ukrán Zaporizzsjai régiót, erősítette meg az ukrán védelmi miniszter, Rusztem Umerov. A támadás során a kárpátaljai 128-as különálló hegyi rohamdandár katonái súlyosan megsebesültek, egyes jelentések szerint 20 halálos áldozata is lehet a tragédiának. Egyes információk szerint a munkácsi dandár katonái egy kitüntetési ünnepségen vettek részt, amiről – egyelőre nem tudni, hogy az orosz hírszerzés egyik ügynöke vagy csak egy civil – értesítette az orosz erőket. Az áldozatok emlékére Kárpátalján 3 napos gyászt hirdettek. Kárpátalja kormányzója, Viktor Mikita a Telegram-csatornáján arra kérte a lakosságot, illetve a vendéglátóipari egységeket, hogy a következő napokban óvakodjanak a nagyszabású események, rendezvények, koncertek megtartásától. 

Az ukrán légierő parancsnoka, Mikola Olescsuk a Telegram-csatornáján bejelentette, hogy sikeres rakétacsapást mértek az oroszok által 2014-ben annektált Krím-félsziget Kercs városában található hajógyártó üzem és infrastruktúra ellen. Az orosz védelmi miniszter szerint az ukránok 15 rakétát indítottak, amelyből az orosz légvédelem 13-at még a levegőben hatástalanított és a becsapódó rakéták egy orosz hadihajóban tudtak kárt okozni. Olescsuk szerint annál a kikötőnél állomásozott az orosz hadiflotta egyik legmodernebb hadihajója is, de egyelőre csak találgatni lehet, hogy mely hajót sikerült eltalálnia az ukrán légierőnek. 

Szerző: Németh Merse

Szerkesztő: Patócskai Péter

A hírfigyelő korábbi kiadásai ide kattintva érhetők el.

A borítókép Jade Koroliuk fotója az Unsplash-ről.

A Orosz-ukrán háborús hírfigyelő II. – 1.rész bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

The European Commission has made a significant step towards EU enlargement on November 8th when it adopted the 2023 Enlargement Package, providing a detailed assessment of the state of play and the progress made by Albania, Bosnia and Herzegovina, Kosovo, Montenegro, North Macedonia, Serbia, Türkiye, and for the first time also Ukraine, the Republic of Moldova and Georgia on their respective paths towards accession to the European Union. This could mark the end of the so-called ‘enlargement fatigue’ that has characterised the EU since Croatia’s accession in 2013. The push for enlargement is mainly due to the fear of a further escalation of the conflict in Ukraine and the growing Russian and Chinese influence in the region.

The EU accession process is a complex and time-consuming journey. The length of the process is heavily affected by a number of factors, including the country’s performance in terms of the EU accession criteria, the political will of EU Member States and the European Union’s own internal dynamics.

Following the Thessaloniki summit in 2003, which affirmed that all Western Balkan countries would join the EU (they ‘will become an integral part of the EU’) upon fulfilling the established Copenhagen criteria, the EU’s dedication to enlargement has faced several setbacks. Over the two decades following the summit a vicious circle has emerged in the Western Balkans due to the slowdown in the dynamic towards membership. The political will to introduce radical reforms has significantly decreased in the states concerned.

Meanwhile, Ukraine’s determined efforts for EU integration has brought about a paradox in the EU’s accession process. With a total population of 17 million, the six Western Balkan countries do not threaten the EU’s absorption capacity. Yet the EU is reluctant to move forward with their accession, whereas with Ukraine, there is a perceived urgency to move forward, but concerns about its size may introduce absorption capacity issues.

Where do the Western Balkan countries currently stand in the accession process, and which one is making the most progress?

Albania officially applied for EU membership in 2009 and was granted candidate status in 2014. Since Albania’s accession has been connected to North Macedonia, concerning which Albania’s Prime Minister, Edi Rama, has expressed his desire to achieve accession separately from Northern Macedonia, the first formal intergovernmental conference with the EU took place in July 2022. The European Union has given the green light to begin accession talks with Albania and North Macedonia following the resolution of a longstanding dispute between Skopje and its EU neighbour Bulgaria.

Albania has undertaken significant judicial reforms in recent years. The aim is to enhance the efficiency, transparency, and independence of the judicial system. The reforms include vetting of judges and prosecutors to ensure their integrity and competence, as well as the establishment of new institutions to oversee the judiciary. These efforts are part of Albania’s broader commitment to meeting EU accession criteria and improving the rule of law within the country.

Albania takes a pro-European position, with the government and a vast majority of its citizens supporting its EU integration. According to a survey conducted in 2022, 95.9 percent of the respondents support the country’s accession to the EU. However, the process could last for years – as for Croatia, it took eight years to achieve full membership of the European Union.

North Macedonia applied for membership in 2004 and was granted candidate status in 2005. The path to opening accession negotiations has been slow and difficult. The decades-long name dispute with Greece was a major obstacle. With the signing of the Prespa Agreement in 2018, the almost 30-year-long name dispute ended, and the debated name of the Western Balkan state officially became Northern Macedonia, allowing the start of Euro-Atlantic integration, a process that was previously hindered by Greek objections.

Following these events in 2020, North Macedonia could fairly assume that accession negotiations could finally begin. In November 2020, however, Bulgaria has expressed its opposition, claiming that its neighbour does not respect their common history, ethnic and linguistic roots. Negotiations did not start until July 2022, when legislators in North Macedonia approved an agreement brokered by France, designed to resolve a conflict with Bulgaria and pave the way for overdue European Union membership talks. The agreement suggests amending North Macedonia’s constitution to acknowledge a Bulgarian minority without necessitating Bulgaria’s recognition of the Macedonian language. As part of the deal, Bulgaria will permit its western neighbour to start negotiations talks with the European Union.

As a result of these setbacks, public opinion in North Macedonia has also undergone a change regarding the country’s accession to the EU. According to the public opinion poll of the Balkan Barometer 2023, 25 percent of the population think the country will be a member of the EU by 2030, 28 percent expect the country to achieve membership by 2035, and 37 percent believe the country will never join the European Union. Such doubts may be overruled by future political and economic reforms and diplomatic efforts.

Bosnia and Herzegovina applied to join the European Union in 2016 and was officially granted candidate status by the European Council in December 2022. The ongoing conflict between Russia and Ukraine has reinvigorated the European Union’s readiness to explore the possibility of including more of its eastern neighbours, breaking a prolonged period of stagnation. The country is at the bottom of the list in terms of readiness for EU accession.

The distribution of power based on ethnic lines, persistent veto mechanisms, and the ongoing presence of the High Representative as the top authority in the country impede Bosnia’s progress toward EU integration. Constitutional reform is essential for the country to become a functioning democracy and, with it, to fulfil its EU accession aspirations. In May 2019, the European Commission identified 14 priorities hat Bosnia must fulfil in order to start accession negotiations, including democracy and functionality, the rule of law, fundamental rights and public administration reform.

The start of accession negotiations is still pending, as the Member States’ positions regarding Bosnia’s readiness are not the same. While Hungary, Slovakia, and Croatia support it, the Netherlands and others strongly oppose it. Simultaneously, according to the Balkan Barometer 2023 survey, 41 percent of respondents believe that Bosnia and Herzegovina will become a member of the European Union by 2035.

Montenegro is one of the relatively young states, having declared independence from Serbia in 2006. The country applied for EU membership in 2008 and was given candidate status in 2010, with EU accession negotiations starting in 2012. Up to this point, all the 33 of 35 screened chapters have been opened, with three of them being provisionally closed. After 11 years, however, Montenegro’s legislators have shown little commitment to implementing the reforms needed to become a member to the European Union. There has been minimal advancement in terms of the comprehensive reform of the electoral, legal, and institutional framework.

On 31 October, after an all-night debate, MPs in the Montenegrin Parliament voted for the new Montenegrin government led by Milojko Spajic. The coalition government includes the pro-European, the pro-Russian, as well as the pro-Serbian parties. The new Prime Minister announced that one of the country’s foreign policy priorities would include obtaining full membership to the European Union.

Earlier this year, the High Representative of the Union for Foreign Affairs and Security Policy, Joseph Borell, stated that Montenegro is the most advanced accession candidate. According to Prime Minister Jakov Milatović, Montenegro stands out as the top contender among the 10 countries aspiring for membership. He emphasizes that Montenegro has been a NATO member since 2017, the country’s national currency is the euro (which the country unilaterally adopted), and it enjoys a per capita prosperity equivalent to 55 percent of the EU average.

Montenegrin public opinion continues to support the country’s EU accession efforts and considers the EU as its most important political and economic partner. Opinion polls have revealed, however, that people are not satisfied with the pace of the country’s admission to the EU.

Serbia embarked on its journey toward European Union membership in 2000, following the overthrow of the authoritarian regime led by Slobodan Milošević. The country applied for EU membership in 2009 and granted EU candidate status in 2012. During this period, Serbia encountered significant challenges, including cooperation with the International Criminal Tribunal for the Former Yugoslavia (ICTY), the dissolution of the state union with Montenegro, and ultimately, the issue of Kosovo, which declared independence in 2008.

Since the start of the accession negotiations in 2014, Serbia has not managed to demonstrate any major and tangible results. So far, 22 out of 35 chapters have been opened (including all chapters under cluster 1 on the fundamentals of the process and cluster 4 on Green agenda and sustainable connectivity), two of which are provisionally closed. The European Commission’s 2021 report on Serbia’s efforts in essential reform areas emphasized a disturbing absence of media freedom, attacks on opposition and civil society activists, corruption, organized crime, and state influence over the police and judiciary. The country seems to be moving towards autocracy and democratic institutions have seriously deteriorated. The accession process is further complicated by the Serbian government’s reluctant attitude towards sanctions against Russia.

This downturn is also reflected in public opinion. For the first time in two decades, a majority of Serbs are against the country’s EU accession. According to a survey, 35 percent of the respondents were in favour of Serbia’s EU membership, while 44 percent were against it. Regarding the date of accession, 19 percent of the participants think that Serbia will join the EU by 2030, 28 percent say it will join by 2035, and 40 percent believe that the country will never join the European Union.

Kosovo, as the youngest state in Europe, formally applied to join the European Union in December 2022. Although candidate status is currently unavailable for the country, Kosovo is listed as a potential EU candidate. The key barrier to Kosovo’s integration is that although Kosovo unilaterally declared independence from Serbia in 2008, five EU member states, including Cyprus, Greece Romania, Slovakia, Spain, do not recognise it as an independent state.

On 8 October 2008 (resolution 63/3), the General Assembly decided to ask the International Court of Justice to render an advisory opinion on the following question: “Is the unilateral declaration of independence by the Provisional Institutions of Self-Government of Kosovo in accordance with international law?”. Serbia argued that the unilateral declaration of independence violates the internationally confirmed territorial integrity of Serbia guaranteed by norms of international law. In contrast, Albania declared that “Kosovo’s declaration of independence is in full accordance with international law, it being an expression of the right of self-determination of the people of Kosovo”. Ultimately, the Court concluded that the adoption of the declaration of independence had not violated any applicable rule of international law. By the time the Court’s ruling, 69 states—including 22 of 27 European Union (EU) member states—had already recognized Kosovo’s independence.

Despite ongoing diplomatic efforts in the region, relations between Serbia and Kosovo remain tense. The EU and other international actors are actively engaged in supporting bilateral dialogues and promoting stability in the region.

Conclusion

The integration of the Western Balkans into the European Union can be understood in several relevant ways. First, it could contribute to the stability and security of the region. The EU accession process implies the strengthening of democratic institutions, the promotion of the rule of law and economic and social development. Secondly, the Western Balkan countries’ EU membership could boost the EU’s expansion by extending shared values and economic opportunities. This expansion could also promote peace and cooperation in the region. The countries of the Western Balkans are moving towards a common goal, even if at different speeds, and their progress towards European integration will be crucial in the coming years.

Further efforts are required in the fields of the rule of law and corruption in the 6 countries, as these are necessary preconditions for EU accession. Giving up the reform path and turning in the opposite direction could lead to additional decline in democratisation. The challenges of EU integration of the Western Balkan countries include political and ethnic tensions, which could continue to influence the regional stability and relations among the countries.

Read similar articles clicking here.

Photo by Christian Lue on Unsplash.

A From Aspiration to Action: The Western Balkan’s EU Accession bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Kedves hallgatóink! A KatPol Kávéház a századik alkalomhoz - reményeink szerint - méltón egy különleges adással jelentkezik. Az eddig megszokottaktól eltérően nem egy filmet vagy sorozatot elemzünk, hanem egy regényt. Könyvből is elég rendhagyót választottunk, méghozzá Trenka Csaba Gábor 1991-es művét, az Egyenlítői Magyar Afrikát. Csapatunk elsőkörben igyekezett tisztázni a kötet műfaji sajátosságait, mivel ez egy alternatív történelmi mű és egyfajta karrierregény keveréke, ami egy terjedelmes önéletrajzként került leírásra.

[...] Bővebben!

A Kína-Tajvan konfliktus egy régóta tartó politikai és katonai vita a Kínai Népköztársaság és a Kínai Köztársaság, közismertebb nevén Tajvan között. A konfliktus gyökerei a Csang Kaj-sek vezette Kínai Nacionalista Párt és a Mao Ce-tung vezette Kínai Kommunista Párt közötti kínai polgárháborúig (1945-1949) nyúlnak vissza. A Kínai Nacionalista Párt a polgárháború elvesztése után 1949-ben Tajvanra vonult vissza. Ugyanebben az évben alakult meg a Kínai Népköztársaság is, valamint Tajvan is ugyanezen esztendőben alakította meg saját kormányát. Kína külpolitikájának legérzékenyebb pontja hosszú idők óta és jelenleg is a szigetországgal való kapcsolata. Továbbá ma a Kína és Tajvan közötti feszültség a világ egyik fő törésvonala.

Tajvan

Tajvan egy sziget Kína délkeleti partjainál, körülbelül 160 kilométerre az országtól. Tajvanon többpárti demokrácia van és egy rendkívül szabad, demokratikus társadalomnak tartják. Teljesen úgy működik, mint egy önálló állam: saját hadserege, diplomáciai tevékenysége, pénzneme és választott kormánya van. A szigeten élők is saját, külön országukként tartják számon Tajvant.

Katonai erejét tekintve 2023-ban az éves GFP-felülvizsgálat (Global Firepower) alapján elvégzett mérések eredményeként a vizsgált 145 ország közül a 23. helyen áll. Egy saját összeállítású képlet alapján születnek meg az eredmények. Minél közelebb áll az adott ország értéke a nullához, annál jobb a katonai ereje. Ez alapján Tajvan pontszáma 0,3639 volt 2023-ban. A legjobban teljesített ország az Egyesült Államok 0,0712 ponttal, míg a leggyengébb katonai erővel rendelkező államnak Butánt minősítették 6,2017 ponttal.

Tajvan hadereje szárazföldi erőkből, légierőből és a haditengerészetből áll. A fegyveres erők összlétszáma csekély, mindössze 169 000 aktív katonája van. Ehhez képest viszont a tartalékos állománya meglehetősen nagy 1,66 millió fővel.

Hivatalosan a Kínai Népköztársaság része és sem Kína, sem pedig Tajvan nem deklarálta önálló országként. Tajvan hivatalos neve a Kínai Köztársaság és 1949 óta kormányozzák függetlenül.

Mi áll a konfliktus mögött?

A Kína és Tajvan közötti eltávolodás 2016-ban kezdődött el ismételten, amikor a tajvani választásokat a baloldali függetlenségpárti Demokratikus Haladó Párt nyerte meg, élén Caj Jing-ven elnökkel. A párt elnöke a választások során egyértelművé tette, hogy nem kívánja a jövőben fenntartani a Kína-barát politikát, inkább a békés függetlenedést szeretné előmozdítani. Ez vezetett ahhoz, hogy Kína és Tajvan között még jobban kiéleződött a konfliktus, ugyanis mindezt a kínai vezetés nem nézte jó szemmel.

Kína befagyasztotta intézményes kommunikációs csatornáit Tajvannal. Válaszul az új tajvani kormány elutasította az „egy Kína” elvet. Az „egy Kína” elv azt jelenti, hogy Kínának egy legitim vezetése van, a Kínai Népköztársaság és ennek részeként tartják számon Tajvant is. Tehát a sziget saját irányítású kormányát nem ismeri el a kínai vezetés. Mivel nem fogadja el Kína, hogy Tajvan függetlenedni akar, megfogadta, hogy egyszer visszaszerzi a szigetország felett az irányítást és az ismét Kínához fog tartozni.

A 2020-as tajvani választásokat is a Demokratikus Haladó Párt nyerte meg, ráadásul fölényes győzelemmel. A következő elnök- és parlamenti választást 2024. január 13-án tartják majd Tajvanon, ami sorsdöntőnek ígérkezik, hiszen Kína és Tajvan politikai és gazdasági kapcsolatát tekintve évtizedekre meghatározhatja a sziget sorsát.

Az Amerikai Egyesült Államok szerepe a konfliktusban

Kína töretlenül a saját tartományaként tekint Tajvanra és ebben megerősíti az is, hogy hivatalosan csupán néhány ország ismeri el a sziget önálló létezését. Az évek során ez a csekély szám is egyre csak csökken, ugyanis sorra lépnek vissza az elismeréstől az államok. A Tajvannal szövetkezni kívánó országok száma is kevés, folyamatosan szakítják meg a diplomáciai kapcsolatokat.

Jelenleg 13 ország tart fenn hivatalos diplomáciai kapcsolatot a szigettel, amely a világ 193 országához viszonyítva meglehetősen csekély szám. Hozzá kell tenni azt is, hogy itt nem a legnagyobb és legbefolyásosabb államokról beszélünk, hanem néhány latin-amerikai, a Karib térségi és kelet-ázsiai kevésbé fejlett országról van szó.

Az Amerikai Egyesült Államok sem tekinti önálló államnak Tajvant. 1979-ben ismerte el az amerikai vezetés, hogy Tajvan Kína része, de ezzel párhuzamosan megtartotta a kulturális és kereskedelmi kapcsolatokat is a szigetországgal. Ezen felül mindenben támogatja, teljes mellszélességgel kiáll mellette, minden rendelkezésre álló eszközével igyekszik segíteni a szigetországot a mai napig. Az akkori miniszterelnök, Ronald Reagan kijelentette, hogy készen áll Tajvan védelmére kelni, de erre valójában sose kötelezte el magát hivatalosan az Egyesült Államok.

Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnöke is határozottan kijelentette – először 2021-ben – hogy készen állnak megvédeni Tajvant egy esetleges kínai támadással szemben. Biden úgy nyilatkozott, hogy kötelességük lenne odaállni Tajvan mellé. Ezt azonban nem tudjuk, hogy hogyan kellene értelmezni, hiszen ilyen kötelezettség az amerikaiak részéről nem létezik. Ezt a kijelentést az évek során többször is megismételte. Emellett meglehetősen következetesen jelentette ki azt is az amerikai miniszterelnök, hogy az Egyesült Államok fenntartja az „Egy Kína elv” politikáját. Az amerikai politikára ebben a konfliktusban stratégiai kétértelműség jellemző és nem tudni, hogy a továbbiakban is ez marad-e vagy valamelyik irányba változás fog bekövetkezni.

Az Amerikai Egyesült Államoknak azért kulcsfontosságú a szerepe a konfliktusban mert annak biztonságára és egyben jólétére is jelentős hatással lesz Tajvan sorsa. Fontos megjelölni, hogy a nemzetközi rend és a demokrácia jövőjének alakulására is nagyban kihat a konfliktus és majd annak az eredménye.

Kína és az Egyesült Államok kapcsolatára rányomja a bélyeget az, hogy Joe Biden és kormánya kiáll Tajvan mellett és a szigetország függetlenedését támogatja. Ez magában hordoz egy egyfajta fenyegetést is, hiszen a két állam között fokozatosan nő a feszültség. Ezzel még nem mondható az, hogy ez fenyegetést jelentene a világ számára vagy egy kitörőben lévő háborúval néznénk szembe, azonban ezek a szcenáriók nem elkerülhetetlenek.

Az Amerikai Egyesült Államok számára meglehetősen fontos, hogy Tajvan ne kerüljön Kína ellenőrzése alá, ugyanis, ha ez megtörténne akkor nagyon nehéz lenne fenntartaniuk a hatalmi egyensúlyt az indiai-csendes-óceáni térségben. További nehézséget okozna az is, hogy megakadályozzák a kínaiak regionális dominancia iránti törekvését, illetve, ha ez bekövetkezne akkor megváltoznának az erőviszonyok. Ha Kína annektálná a szigetet, az Egyesült Államoknak könnyen csökkenne a befolyása és ez a regionális és globális instabilitás növekedését eredményezné.

Az Egyesült Államok már régóta fegyvereket ad el a szigetországnak, az idei évben is több száz millió dollár értékben vásárolt Tajvan az amerikaiaktól. 2023 júniusában a Biden-kormányzat hagyott jóvá egy összesen 440 millió dolláros fegyvereladási folyamatot. Tajvan vásárol lőszereket, járműveket, valamint fegyverek alkatrészeit. Az amerikai külügyminisztérium úgy nyilatkozott az eladásról, hogy ez az Egyesült Államok nemzeti, gazdasági és biztonsági érdekeit szolgálja, azáltal, hogy támogatja Tajvant a fegyveres erőinek modernizálásában és a hiteles védelmi képességének fenntartásában. A kínai külügyminisztérium ezt meglehetősen ellenzi, sőt fel is szólította az Egyesült Államokat, hogy fejezze be a fegyverek eladását Tajvannak, mert ezzel csak további feszültséget kelt és teljesen aláássa a béke és stabilitás lehetőségét a felek között.

Ezek alapján egyértelművé válik, hogy nagy tétje van annak, hogy Kína indít-e támadást Tajvan ellen vagy sem. Ezért az Egyesült Államoknak hatványozott erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy Kínát elrettentse attól, hogy erőszakot alkalmazzon a szigetország ellen. Tovább kell fejleszteni a Tajvannal kapcsolatos politikáját az Egyesült Államoknak azért, hogy a szigetország meg tudjon küzdeni az egyre nagyobb képességű, magabiztosabb, kockázatvállalóbb, és egyre elégedetlenebb Kínával.

Jelenleg nem fenyegető egy katonai konfrontáció kialakulása a Tajvani-szorosban, viszont fontos kiemelni, hogy erre az esély egyre csak nő.

A konfliktus alakulása 2023-ban

Kína az elmúlt néhány hónapban egyre csak fokozta katonai, diplomáciai és gazdasági kényszerét Tajvanra. Ennek oka, hogy ezt egy elveszett területként konstatálja és mindent megtesz annak érdekében, hogy visszaszerezze a szigetet és ha arra szükség van, erőszakot fog ennek sikeressége érdekében alkalmazni. A kínai elnök célja az, hogy teljes ellenőrzése alá vonja Tajvant és erre az erősforrást sem sajnálja ráfordítani. Egyértelművé tette a pekingi vezetés, hogy hajlandó katonai beavatkozásra is amennyiben Tajvan egyoldalúan kikiáltaná függetlenségét.

Egy kínai támadás Tajvan ellen nagy mértékű monetáris viszályokat eredményezne, mivel dollárbilliókkal csökkentené a globális gazdasági teljesítményt. Ez azért következne be mert hatalmas szerepe van Tajvannak a világgazdaságban; a tajvani vállalatok a világ vezető félvezetőcsip-gyártói; ők adják az össztermelés 70 százalékát. Egy kínai támadás leállítaná ezen termékek gyártását és szállítását. Ez olyan árucikknek a hiányához vezetne, amely technológiát tartalmaz – okostelefonok, számítógépek, autók, mesterséges intelligenciára épülő fegyverrendszerek gyártásához létfontosságú – és ennek bekövetkezte egyik országnak sem érdeke.

2023 nyarán több tízezer kínai katona haladt át a Tajvani-szoroson, erre pedig Tajvan a saját erejével válaszolt. Korábban, 2023 áprilisában volt nagyszabású kínai hadgyakorlat Tajvan partjai közelében, de a nyári manőver sokkal komolyabb erődemonstráció volt. A műveletben több hadihajó és vadászrepülőgép is részt vett. Több harci repülő áthaladt a tajvani légvédelmi azonosító zónán, ráadásul ezek között voltak nukleáris fegyver hordozására alkalmas gépek. Erre válaszul Tajvan is mozgósította saját katonai gépeit és hajóit, hogy nyomon tudja követni a kínai tevékenységet. A műveletek kiváltó oka lehet, hogy a tajvani elnök, Caj Jing-ven és más tajvani politikusok, miniszterek többszöri alkalommal találkoztak más országok minisztereivel, politikusaival – amerikai és kanadai küldöttek, amerikai házelnök, német igazságügyi miniszter – az elmúlt egy évben. Kína ezt nem nézi jó szemmel, sőt az ilyenfajta törekvéseket ellenzi, mert úgy gondolja, hogy ezzel az államok beavatkoznak Kína belügyeibe.

2023 szeptemberében sem csökkentek a kínai hadgyakorlatok, bevetések a Tajvani-szorosban. A kínai Népi Felszabadító Hadsereg – People’s Liberation Army (továbbiakban: PLA) – szeptember hónapban 18 nap alatt 225 bevetést hajtott végre Tajvan légvédelmi zónájában, valamint nagyszabású haditengerészeti gyakorlatokat is tartott. Mindezt a sziget hadserege felügyelte. Annak ellenére, hogy ezek a műveletek nemzetközi vizeken és légtérben zajlottak, egyértelmű célja Kínának, hogy Tajvant megfélemlítse. A kínai vezetés ezzel akarja bizonyítani, hogy ha oda kerül a sor akkor képes erő alkalmazására is annak érdekében, hogy visszaszerezze a sziget feletti ellenőrzését. Hszi Csin-ping, Kína vezetője utasította a PLA-t, hogy 2027-re álljon készen egy sikeres invázió végrehajtására. Ez nem jelenti azt, hogy ígéretet tett arra, hogy az említett évben fog sor kerülni Tajvan megtámadására, csupán fel kívánta hívni a figyelmet, hogy mennyire komolyan összpontosítanak és milyen ambíciói vannak. Jelenleg a PLA tartós, alacsony szintű, nem harci műveletekben vesz részt, amely több elemző szerint is erodálja Tajvan katonai felkészültségét és előnyeit.

2023. október 22-én látott napvilágot a hír, miszerint Tajvan hadserege egyhetes éleslövészetet indított Közép-Tajvan térségében azért, hogy a szárazföldi csapatok felkészültségét teszteljék. Ezt egyértelműen megkövetelte a Kína felől érkező növekvő katonai fenyegetés. A gyakorlatokkal az a cél, hogy az abban részt vevő két dandár harccsellel kapcsolatos vezetési technikáját teszteljék. Vizsgálják, hogy megfelelően képzettek-e az egységek a hírszerzés, parancsnokság, elfogás, kommunikáció és a logisztikai támogatás terén.

A két ország katonai erejét szinte összehasonlítani sem lehet. Míg Kína a világ legnagyobb állandó hadseregével rendelkezik – 2 millió tag – addig Tajvannak mindösszesen 169 000 aktív katonája van. Ebből adódik, hogy sokkal erősebb légi, szárazföldi és tengeri hadszíntéren is Kína, mint a szigetország.

Itt azonban fontosnak tartom megjegyezni, hogy két olyan országról beszélünk, amelyek nukleáris fegyverekkel rendelkeznek. Nem lehet látni, hogy mi történne akkor, ha közvetlenül szembe kerülnének egymással és nukleáris fegyvereiket használnák, hisz ilyen korábban még soha nem fordult elő.

Az elmúlt hónapokban azt figyelhettük meg, hogy egyre gyakoribbak a kínai hadgyakorlatok, a repülőgépek, hajók és katonák mozgósítása. Hszi Csin-ping azt nyilatkozta, hogy a fokozott haditervezés és kiképzés, valamint a megerősített parancsnoki struktúra biztosítja, hogy a kínai hadsereg ne csak harcolni, hanem győzni is tudjon egy esetleges összeütközésben Tajvan ellen.

Az évek óta tartó politikai huzavona eredményezte azt, hogy jelenleg a Kína és Tajvan közötti tengerszoros a Föld legfenyegetőbb és legbizonytalanabb térségévé vált. Ezen felül a kínai külpolitika legérzékenyebb pontjaként tartják számon a szigetországgal való kapcsolatát.

Jelenleg Tajvan státuszára azt mondhatjuk, hogy meghatározatlan. Nem érték még el azt a végpontot, ahol meg lehetne mondani, hogy Tajvan Kína része, egy független állam vagy valami egészen más. Kutatásom alapján azt a konzekvenciát tudom levonni a ma fennálló helyzetből, hogy előre nem látható, hogy mikor fog eldőlni a szigetország sorsa, milyen végkimenetele lesz a konfliktusnak és hogyan, milyen eszközökkel, mennyi idő alatt fogják tudni rendezni a nézeteltéréseket. Továbbá ezekből az információkból, adatokból arra tudok következtetni, hogy a háború kitörésének fenyegetése egyre nagyobb, valamint egyre beláthatóbb időn belül van a konfliktus eszkalálódása. Azonban a helyzet összetettsége miatt nehéz lenne megjósolni a Kína-Tajvan szembenállás jövőbeni alakulását.

Érdekli a téma? Olvassa el hasonló cikkeinket!

A borítókép Chi Lok TSANG fényképe Unsplash-ről.

A A Kína-Tajvan konfliktus alakulása az elmúlt hónapok tükrében bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A választások eredménye

Kelet-Közép Európa legnagyobb geopolitikai súllyal rendelkező államában 2023. október 15-én tartották a rendszerváltást követő tizedik szabad választást. A rekordszámú, (74,4%) közel 22 millió választópolgár részvételével lezajló választás nagyban oszlatja a potenciálisan felállítandó a PO (Polgári Koalíció) – Trzecia-Droga (Harmadik út) -Lewica (Baloldal) (30,7%, 14,4%, illetve 8,61%) kormánykoalícióval kapcsolatos legitimitási aggályokat. A legtöbb szavazatot begyűjtött Jog és Igazságosság Párt (35,38%) nem szerepelt különösebben rosszul és stabil választói bázisát is többnyire sikerült megnyernie. A nyugati országrész városiasabb régióinak, Varsónak-, illetve a külhoni lengyelek jelentős részének (mintegy 600.000 levélszavazat) magasabb fokú mobilizációja azonban valószínűsíthetően a PO-Lewica-TD koalíció kormányalakításához fog vezetni. Ugyan Andrzej Duda, október 26-án bejelentette, a november 13-án esedékes parlamenti alakulóülésig semmiképp sem történik miniszterelnöki kinevezés, a kormánypárnak még a tőle jobbra lévő Konföderáció párttal összefogva sem rendelkezik elegendő mandátummal (231, a 460 fős Szejmben) a kormányalakításhoz. A PiS megfelelő koalíciós partner hiányában tehát maximum november végéig maradhat kormányon, mivel az alkotmány értelmében a köztársasági elnöknek a parlamenti alakulóülést követő 14 napon belül ki kell nevezze az elégséges mandátummal rendelkező párt(koalíció) jelöltjét.

Belső és külső katalizátorok a jogalkotásban

A választási kampányban a politikai tömörülések közötti nézetkülönbségek számos területen kiütköztek, (EU-hoz-, kulturális- és társadalmi kérdésekhez való viszony) és ezek közt nem jelentéktelen a Lengyel Fegyveres Erők fejlesztésének és modernizációjának kérdése sem, mely a megelőző két ciklusban kormányon lévő Jog és Igazságosság Párt kiemelt ügyének számít. Lengyelország már a 2010-es évek elejétől közel állt a NATO 2014-es walesi csúcsán előírt GDP 2%-át kitevő védelmi költségvetéshez, azonban 2022. február 24-i Ukrajna elleni orosz agressziót követően az ország rohamos mértékben kezdte növelni a védelmi szférára, és azon belül is főleg a fegyverbeszerzésekre szánt összeget.

Míg 2015-ben (a Krím-félsziget orosz annexióját követő évben) a lengyel védelmi költségvetés 37 milliárd zlotyi-t (az akkori GDP 2,2%-át) tette ki, addig 2023-ra a Szejm a költségvetésben eddigi rekordösszegnek számító 97,4 milliárd zlotyit szánt, mely a GDP 4%-val egyenértékű. A PiS honvédelem iránti elszántságát és percipiált orosz fenyegetés elleni fellépésének komolyságát húzza alá, hogy ezen tetemes összeggel Varsó az USA-t és Görögországot megelőzve a legnagyobb arányban fordít védelmi célokra a NATO-n belül. Az ország gazdasági teljesítő képességéhez mért gigantikus méretű erőforrás-allokáció nem csupán a fegyveres erők létszámának gyors növelését, de a haditechnikai eszközállomány átfogó modernizációját is finanszírozza. E tekintetben a jobboldali-konzervatív PiS kormány nem szerény tervekkel állt elő az ország védelmi képességeinek rohamos növelése érdekében.

A jelenlegi belpolitikai változások azonban minden bizonnyal változást jelentenek számos szakpolitikai kérdésben. Kérdés, hogy vajon a védelmi költségvetés magasan tartása, valamint a lengyel fegyveres erők védelmi képességeinek további fejlesztése az új balközép kormánykoalíció prioritásai között marad-e?

A lengyel külpolitika egyik többé-kevésbé kormányokon átívelő, konszenzusos elvének számító atlantizmus, valamint az Egyesült Államokkal való szívélyes viszony fenntartása fontos feltétele a tavaly kitűzött ambícióknak is. A PiS kormány által tavaly márciusban végül elfogadott Honvédelmi Törvényt Jarosław Kaczyński pártelnök már jóval az orosz támadás megindulása előtt, 2021 októberében a Szejm (alsóház) elé terjesztette. A korai időpontban való „orosz imperializmusra” való hivatkozás is megerősíti azt, hogy a lengyel kormány hitelt adott az USA és más nyugati országok hírszerző szolgálatai által terjesztett információnak, miszerint Moszkva határmenti csapatösszevonásaiból és erőkoncentrációjából arra lehet következtetni, hogy valamikor a 2022-es év elején támadás várható Ukrajna ellen. A törvényjavaslatot a Szejmben, illetve a Szenátusban (felsőház) óriási többséggel fogadták el a képviselők és 2023. március 18-án Andrzej Duda államfő aláírásával törvényi erőre lépett.

Jelenlegi beszerzési és fejlesztési tervek és projektek

A nagy hatású, több mint 450 oldalas jogszabály számos fontos változást hozott a lengyel védelempolitikában, és összesen 14 korábbi törvény helyettesítését volt hivatott ellátni. Többek között olyan jelentős területeken hozott változásokat, mint a személyi állomány növelése, anyagi ösztönzők és kedvezőbb katonai életpálya, a költségvetésen kívüli védelmi alap bevezetése, az önkéntes rendszer és a kiképzés fejlesztése, valamint az új haditechnikai eszközök (akár lízing általi) beszerzése. Ezen utóbbi területén különösen is figyelemreméltó az USA-val és szövetségesének számító Dél-Koreával kötött szerződések, melynek keretében az ország meglévő 247 darab Leopard 2 (A4-, A5- és PL-lengyel variáns típusok) harckocsija mellé már a háborút megelőzően további képességfejlesztésre törekedtek ezen fegyvernem terén.

A lengyel kormány már 2021 júliusában 250 M1A2 Abrams típusú beszerzését jelentette be mintegy 4,7 milliárd dollár értékben, majd ezt követően 2022 áprilisában a tényleges megállapodás is megszületett Varsó és Washington között. Ezt tetézte a tavaly júliusban tett védelmi miniszteri nyilatkozat, melyben Mariusz Blaszczak további 116 használt amerikai M1A2-ről megkötött szerződést jelentett be. Az Abrams harckocsik fokozatos leszállítása várhatóan 2025-2026 körül fog teljesülni, így a már jelenleg is igen komoly szárazföldi képességekkel rendelkező Lengyel Fegyveres Erők az évtized második felében minden bizonnyal az európai élmezőnybe tartoznak majd. Ezzel párhuzamban a lengyel védelmi tárca 2022 júliusában egy másik beszerzés részeként összesen 960 K2 típusú harckocsi-, 648 K9 önjárólöveg, valamint 48 FA-50 Golden Eagle 4. generációs (amerikai-koreai) közösfejlesztésű vadászrepülőgép beszerzéséről állapodott meg Dél-Koreával. A szerződés keretében a K2-ből az első 180 db Dél-Koreából érkezik (már megérkezett decemberben), míg a maradék 800-at Lengyelországban gyártanak le 2026-tól kezdődően. Ehhez hasonlóan az első 48 K9 megérkezését követően, a következő 600-at 2024-re várják, és 2026-tól pedig az önjáró lövegek gyártását is belföldön tervezik a lengyelek. Ezenfelül az ukrajnai háború tapasztalatait látva 2023 szeptemberében a kormány bejelentette, hogy 486 indító-töltőmodul-készletet szándékoznak beszerezni az amerikai M142 HIMARS (High Mobility Artillery Rocket Systems) rendszerek számára, hogy ezzel is erősítsék a tüzérségi fegyvernem képességeit. Ezen modulkészlet, még a 2019-ben megkötött 20 HIMARS-ról (2 kiképzési célokra) szóló üzlet kvázi „kiegészítésének” tekinthető, és a védelmi miniszter szerint az egyeztetett ütemtervnek megfelelően 2025 körül várható a leszállítás.

A forgószárnyas képesség vonatkozásában fontos fejleményt jelentett a 2022. szeptemberi bejelentés Blaszczaktól, hogy Lengyelország 96 db AH-64 E (Apache) támadó helikopter beszerzését tervezi az Egyesült Államokból. Hivatalosan idén augusztusban tette közzé a washingtoni külügyi tárca, hogy a kormány beleegyezett a lengyel kérésbe, így 12 milliárd dollár értékben szerződés született, melynek tárgyát képezik a helikopterekhez szükséges Hellfire rakéták, levegő-föld rakéták, Stinger rakéták, valamint gyakorló rakéták is. A fegyverkezési láz a légvédelem területén is éreztette hatását, így 2023. június végén a fegyverexport ellenőrzéséért felelős Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség bejelentette, hogy hozzájárul Lengyelország 48 MIM-104 Patriot légvédelmi rakétaindítóra és ehhez tartozó 644 rakétából, illetve radarokból és egyéb alkatrészekből álló légvédelmi rendszerre vonatkozó igényéhez. A légi komponens fejlesztési tervének integráns részének tekinthető Lengyelország részvétele az F-35-ös projektben, melynek részeként Varsó a 48 db F-16-sa (régebbi verzió), valamint az említett dél-koreai FA-50-sek mellé 32 db F-35 hadrendbe állítását tervezi melyek fokozatos beérkezése 2024-től várható.

Ezen mennyiségű haditechnikai eszközpark és a különböző fegyverrendszerek integrálása a fegyveres erőkbe nemcsak a képzés, de a logisztika és a folyamatos szervízelés területén is irdatlan összegeket emészt fel, így nem kizárt, hogy a hosszú távú beszerzési programokban a 2023-tól a GDP 4%-ra növelt védelmi költségvetés, valamint a szeptember végén bejelentett 2 milliárd dolláros közvetlen védelmi fejlesztési hitel ellenére is lehetnek fennakadások. Ez annak ellenére is gazdasági kockázatként jelentkezhet Varsó számára, hogy az USA többek közt Lengyelország ukrajnai háborúban betöltött „logisztikai csomópontként” betöltött szerepére, valamint az elkötelezett anyagi segítségére való tekintettel az átnyújtott szovjet-, illetve régebbi lengyel gyártású haditechnikai eszközök (MiG-29 vadászgép, T-72 harckocsi, Krab önjáró löveg, Rosomak páncélozott szállító harcjármű) pótlására jóval kedvezőbb feltételek mellett hajlandó modern fegyvereket biztosítani.

Várható-e változás?

A különösen éles hangvételű, vádaskodásoktól sem mentes választási kampány a védelmi szféra terén is kiéleződött. Mariusz Blaczak védelmi miniszter ugyanis egy szeptember 17-én (a Lengyelországi II. világháborús szovjet invázió 84. évfordulóján) közzétett videóban azzal vádolta meg Tuskot, hogy egy potenciális orosz támadás esetén kész lenne akár a keleti országrész feladására is. Ennek során Blaszczak egy titkosítottnak mondott 2011-es katonai dokumentumból (Donald Tusk elnöksége) képeket mutatva állította, hogy az akkori vezetés Kelet-Lengyelország elvesztésével is számolt. Számos ellenzéki érzelmű védelmi elemző, valamint katona Blaczczakhoz hasonló „ízlésességgel” fejezte ki aggodalmát az ilyen típusú nyilatkozatok és a védelmi minisztériumi dokumentumok kiszivárogtatásával kapcsolatban. Stanisław Koziej PO jelölt, valamint nyugállományú dandártábornok az esettel kapcsolatban az nyilatkozta: „Kérem, ébresszenek fel, azt hiszem, álmodom! Ez egy pártcélokból elkövetett nyílt és tudatos tett Lengyelország biztonsága ellen.” Koziej bejegyzése végén arra kérte a választókat, hogy „mentsék meg Lengyelországot ettől a kormánytól”.  Ezen eset és a hangnem ékes példája a lengyel belpolitikai harc intenzitásának, az ellenségképpel, valamint a védelmi célok fontosságával kapcsolatban mégiscsak alapvető konszenzus van a lengyel társadalomban.

A PO-TD-Lewica koalíció programjának védelemre vonatkozó részei számos pontban azonban helytelenítik a jelenlegi stratégiát. A PO elmondásuk szerint nagyobb értékben szerezné figyelembe a lengyel védelmi ipari vállalatok érdekeit a modernizációs törekvések során. Czesław Mroczek volt védelmi miniszterhelyettes kijelentette: „Ez az ügy egy nagyon komoly problémát illusztrál: a lengyel ipar kihagyását, amely a jelenlegi tenderek nagy részében nem vesz részt. Ez máris gyengítette a hazai ipari potenciált, és az ukrajnai háború világosan mutatja, hogy a saját védelmiipar a fegyveres erők mellett a védelmi potenciál egyik pillére.”

A jelenlegi szerződésekkel kapcsolatban az ellenzéki párt alapvetően nem ellenkezik, azonban az újonnan beszerzett eszközök logisztikai- és főképp személyi működtetési hátterével kapcsolatban is vannak kétségeik. A PO véleménye szerint azonban elemzés alá kéne venni a már meglévő szerződések egyes részleteit, mivel azok egyfelől egy hosszútávú elköteleződést jelentenek, másrészt nem biztos, hogy összeegyeztethetőek a fegyveres erők személyállományának jövőbeli létszámával. Az ellenzéki pártok ugyanis nem osztják a PiS reményeit a fegyveres erők 2035-ig történő 300.000 főre emelését a jelenlegi 180.000-ről, (említett Honvédelmi Törvény) így saját elmondásuk szerint lassabban és megfontoltabban hajtanák végre. A KO állítása szerint először a műszaki-logisztikai-személyi modernizációra törekedne, hogy ezt követően a Lengyel Fegyveres Erők sikeresebben tudják ellátni az eszközök fenntartását. Nagyobb hangsúlyt fektetnének a Területi Védelmi Erők fejlesztésére és a többi szolgálati ágba való integrációjára, melytől anyagi források megspórolása is várható. Ezenfelül a párt fontosnak érzi a gabonavita miatt Ukrajnával megromlott viszony minél előbbi rendezését és a további odaadó támogatás biztosítását. Külpolitikai módosulás lehet, hogy a nyilatkozatok szerint a PO bár továbbra is nagyon fontosnak tarja az USA-val védelmi kérdések terén is meglévő erős bilaterális kapcsolatokat, de a legfontosabbnak a „NATO hatékony szervezetként való működését tekinti”. Mindazonáltal a PO és a Lewica között feszül némi ellentét a védelmi költségvetés mértékét illetően, mivel utóbbi párt tartaná a NATO által előírt GDP 2%-át kitevő összeget, melynek 20%-át fordítaná modernizációra. (bár a jelenlegihez hasonló különösen intenzív beszerzési programok idején elfogadhatónak tartanák ennek emelését). Éppen ezért a PO egy a költségvetésen kívül álló, az EU-s Újjáépítési Alapból való finanszírozást sem tart kizárandó opciónak a jelenlegi és a közeljövőben várható igen súlyos védelmi költségek finanszírozására.

Összességében megállapítható, hogy a hamarosan minden bizonnyal megalakuló új lengyel kormány elődjéhez képest nem folytat majd merőben más védelempolitikát. Külpolitikai téren azonban valószínűsíthető, hogy Varsó számra a kelet-közép európai térség jelentősége csökkenni fog, míg a weimari hármak (Lengyelország-Németország-Franciaország) szorosabb együttműködésére egyéb szakpolitikák mellett akár a katonai-védelmi területen is sor kerülhet.

Érdekli a téma? Olvassa el hasonló cikkeinket!

A borítókép Kris Cros fényképe Unsplash-ről.

A Lengyel választások potenciális hatásai az ország fegyverkezési törekvéseire bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.