You are here

Blogroll

449. Ez lehet a Macron-kormány első korrupciós ügye: Richard Ferrand célkeresztben

Nem pihen a Le Canard Enchaîné. A szatirikus oknyomozó lap robbantotta ki a Fillon-ügyet, és most megtalálta  Richard Ferrand-t, a Macron-párt központi figuráját, frissen kinevezett területfejlesztési minisztert is. Ő is foglalkoztatta képviselőként családtagját, és a feleségének is talált egy jó üzletet. Ez lehet a Macron-kormányzás első korrupciós ügye.

Richard Ferrand-t konkrétan két dologgal támadják.

Ingatlanügy Bretagne-ban, a kedvezményezett: a feleség

Először is azzal, hogy 2011-ben, amikor a nonprofit, egészségbiztosítókat tömörítő Mutuelles de Bretagne vezérigazgatója volt, a cég bérbe vett egy akkor még nem létező cégtől egy olyan egészségügyi intézmények szánt ingatlant, amely akkor még nem is volt az illető cég tulajdonában. Az érintett cég tulajdonosa pedig nem volt más, mint a vezérigazgató felesége.  A feleség cége ezután a bérletnek köszönhetően remek bankhitelhez jutott. Az ingatlan felújítása sem az ő költségére történt meg, viszont hozzájárult az értéknövekedéshez.

A miniszter elismerte, hogy ez történt, az ügylet így valósult meg. Hozzátette, hogy álláspontja szerint ez volt a legjobb megoldás. A sajtó azt nem vitatja, hogy az ügylet legális volt (és magáncégről lévén szó, közpénz nem fordult meg benne), de azt igen, hogy erkölcsös-e.

A csúnya optika miatt ez lehet Macronék első korrupciós ügye

Igen rosszul néz ki viszont a dolog annak fényében, hogy Ferrand is azon képviselők közé tartozott, akik közpénzből családtagot foglalkoztattak. Ő konkrétan a fiának adott munkát néhány hónapra, amikor egy munkatárs egészségügyi gondjai miatt kellett beugró.

(Forrás: Twitter)

Így együtt nagyon rosszul néz ki a dolog. Politikai értelemben ez több, mint ciki. Ezért mondom, hogy ez lehet a Macron-kormányzás első korrupciós ügye. Lehet, hogy csak morális szempontból, de akkor is. Ezen sok elemezni való nincs. Ami ciki (és ma már tudjuk, végzetes) volt Fillon és Bruno Le Roux szocialista belügyminiszter esetében, az ciki Ferrand esetében is. Akkor is, ha történetesen az ingatlanügy legális volt, és esetleg a fiú tényleg végzett érdemi munkát. Politikai értelemben, a nyilvánosságban nyilvánvalóan védhetetlen, ha valaki “pénzközelbe” kerül, és tendenciózusan a családjának kedvez vele. A Fillon-ügy óta a franciák egyre kevésbé néznek megértő szemekkel az efféle gyakorlatokra. (Ferrand is érzi ezt, mert nyilvánosan exkuzálta magát.)

Ha legális, akkor is gondot okoz a kormányzatnak

A republikánusok természetesen gondoskodnak róla, hogy legyen feljelentés. Ugyanakkor a korrupciós ügyek felderítése céljára létrehozott speciális ügyészség, a PNF egyelőre nem érzi magát kompetensnek az ügyben. Az igazságszolgáltatás így vagy úgy, de nyilván tenni fogja a dolgát. Ebben biztos vagyok, ez a politikai ellenfelek érdeke. De még egyszer mondom, nem a jogi, hanem a politikai megítélés a fontos, és a politikai megítélés az, hogy ez lehet Macronék első korrupciós ügye.

Finoman fogalmazva is kellemetlen ez a dolog egy olyan kormányzatnak, amely azon dolgozik, hogy “megtisztítsa a közéletet” (éppen készül az erről szóló törvényjavaslat…), meg hogy lecserélje a politikai elitet. Ezt még a kormányszóvivőnek is ki kellett mondania.

The post 449. Ez lehet a Macron-kormány első korrupciós ügye: Richard Ferrand célkeresztben appeared first on Francia politika.

Categories: Blogroll

Emmanuel Macron külpolitikai ambíciói: világpolitikai űrt töltene be

Ha Franciaországnak egy jelenlegi diplomáciai űrt betöltve sikerülne közvetítőként fellépnie Oroszország, Németország és az Egyesült Államok között, akkor Emmanuel Macron elnök vezetésével a nagy világpolitikai ügyekben kiterjeszthetné a befolyását – mondta Soós Eszter Petronella, Franciaország-szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel.

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték,

hogy csütörtökön a NATO-tagországok csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben, és azon első ízben vesz részt Donald Trump amerikai, valamint Emmanuel Macron francia elnök. A francia államfő hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is találkozik.

Soós Eszter Petronella azt mondta:

biztosra vehető, hogy az amerikai és a francia elnök kétoldalú találkozót is tart Brüsszelben. Ezen várhatóan szóba kerül majd az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP), a közel-keleti helyzet és a francia diplomácia egyik nagy sikerének számító párizsi klímaegyezmény, amely mellett azonban Donald Trump nem elkötelezett.

Az Emmanuel Macron – Vlagyimir Putyin találkozóval kapcsolatban

a politológus arról beszélt: Oroszországnak mindenképpen érdeke normalizálni viszonyát Franciaországgal – mint az EU egyik fontos tagállamával -, mert ez kitörést jelenthetne a jelenlegi elszigeteltségéből. Emmanuel Macron pedig felismerte, hogy – mivel mind az Egyesült Királyság, mind az Egyesült Államok mással van elfoglalva – van egy diplomáciai űr: az oroszokkal való együttműködés, vagyis az Oroszország, Németország (az unió) és az Egyesült Államok közötti közvetítés által Franciaország újra kiterjesztheti a befolyását a nagy világpolitikai ügyekben – fogalmazott a szakértő.

(Szöveg: MTI, kép: Élysée)

 

The post Emmanuel Macron külpolitikai ambíciói: világpolitikai űrt töltene be appeared first on Francia politika.

Categories: Blogroll

448. Centrális erőtér Macron-módra? Így alakítja Macron a francia pártrendszert

A magyar “centrális erőtér” gondolata unalomig ismert. A Fidesz középre pozicionálja magát a kétoldali, végtelenül megosztott ellenzékéhez képest. E helyzetnek köszönhetően akár matematikai kisebbségből is tud választást nyerni, illetve magát az egyetlen kormányképes erőként felmutatni. Emmanuel Macron valami hasonlóval próbálkozik most Franciaországban. Szándékai szerint úgy osztaná az ellenzéket, hogy az elnöki párt maradjon középen az egyetlen kormányképes erőként. Ha ugyanis marad a status quo, marad Macron is.

2012 után: hármas játék három párttal

A francia helyzet persze valamennyire bonyolultabb, mint a magyar. Franciaországban nem egyszerűen a radikális jobb és és baloldal között kell egyensúlyoznia a középen maradni kívánónak. Persze nem volt ez mindig így. 2012 után az UMP / republikánusok, a szocialisták és a Nemzeti Front hármasa képezett egy háromosztatú pártrendszert, melyben igen sok volt a felismerhető magyar áthallás, ezt korábban hosszan elemeztem.

Minden párt – így a centrum pozíciójára vágyó republikánusok is – arra törekedtek, hogy a másik két felet valamilyen címke alatt összetolják (“jobboldaliak”, “szélsőségesek”, “kormányképtelenek”, “UMPS-rendszer” stb.), s ők maguk egyedül maradjanak.

Centrális erőtér à la Emmanuel Macron

Most viszont megjelent egy olyan politikai szereplő, aki nem egyszerűen ezt a hármas játékot akarja játszani, hanem a saját mozgásai révén alakítani is akarja a többieket, az ő mozgásterüket. (Ezt akár nevezhetnék profi politizálásnak is, de ebbe most nem megyek bele.)

Emmanuel Macron nem egyszerűen középre áll, nem egyszerűen szélsőségesnek, vagy kormányképtelennek bélyegzi az ellenfeleit. Meg is bontja őket, megpróbálja elszívni és magához csatolni azokat, akik koalícióképesek. Ez mutatis mutandis olyan, mintha Orbán Viktor beszippantaná a szocialisták konzervatívabb elemeit, és a Jobbik progresszívabb elemeit is a maga zászlaja alá. Közismert, hogy megosztott ellenfelet sokkal könnyebb kezelni, mint egy egységes politikai ellenfelet, és Macron ezt a játékot a hagyományos pártok között nagyon jól játssza. Egyelőre, persze…

Orbán VIktor Szegeden (MTI)

Csavar az erőben: a Nemzeti Front

Van azonban egy pont, ahol a centrális erőtér hasonlata megbicsaklik, ez pedig nem más, mint a Nemzeti Front kérdése. Franciaországban a hagyományos pártok közötti verseny sokáig elsősorban gazdasági természetű volt. A sokat emlegetett – részben kulturális, identitás-alapú – globalizációs törésvonal viszont megosztotta őket, és megerősítette a Nemzeti Frontot.

Emmanuel Macron nem egyszerűen centrális erőteret akar létrehozni a mérsékelt pártok, a súlyos válságban szenvedő szocialisták és a szakadás szélén egyensúlyozó republikánusok között. Nem, Macron azt akarja, hogy a globalizációs törésvonal “progresszív oldalát” teljesen uralja a fent leírt taktikával, és egyúttal biztosítsa, hogy a másik oldalon a Nemzeti Front és még néhány globalizációellenes kisebb erő elég erős legyen ahhoz, hogy Macron kénytelen-kelletlen támogatására kialakuljon az ún. köztársasági összefogás. Ám egyúttal a globalizációellenes blokknak elég gyengének is kell lennie ahhoz, hogy a Macron-párt legyen “az egyetlen kormányképes erő”.

Vagyis ez egy libikóka-politika: életben tartani az ellenzéket, de megakadályozni, hogy túl nagyra nőjön. Macron hatalmi politikája racionálisan a következő öt évben éppen úgy status quo politika lehet, mint Orbán Viktoré. Maradjanak csak a szerepek és az erőviszonyok, akkor maradok én is! Ebből a szempontból egyértelműen megáll a hasonlóság a magyar centrális erőtér, és a Macron-párt mozgásai között. Hogy eredményességében is megáll-e a hasonlat, azt a történelem eldönti. Egyetlen politikus sem dolgozik légüres térben: sok függ az ellenzék ügyességétől, felkészültségétől, leleményességétől is.

Orbánéknek egyelőre két ciklusnyi előnyük van Macronnal szemben.

(Kiemelt kép: az Élysée, a francia köztársasági elnöki hivatal fotója Emmanuel Macronról; illusztráció: Orbán Viktor Szegeden, MTI, Koszticsák Szilárd)

The post 448. Centrális erőtér Macron-módra? Így alakítja Macron a francia pártrendszert appeared first on Francia politika.

Categories: Blogroll

447. Soha nem látott siker, mégis omladozik a Nemzeti Front. Miért?

A 2017-es elnökválasztáson soha nem látott sikert ért el a Nemzeti Front. Kicsivel ezelőtt mégis arról számolhattam be, hogy a párt belső válságtól szenved, Marine Le Pennek pedig komoly gondot okoz a helyzete stabilizálása. Ezt azért meg kell magyarázni. Mi ennek az oka? Néhány lehetséges magyarázó szempont.

2017 vagy 2022? Vagy 2027?

Mindig azt mondtam, és mondom most is: Marine Le Pen stratéga, aki nem 2017-re építkezik, hanem 22-re és 27-re. Ha ezt a hosszú távú célt nézzük, akkor a Nemzeti Front tisztességes eredményt ért el 2017-ben és tett egy lépést az Élysée felé.

Mégis, mintha ezt a Nemzeti Front egy része nem így érezné. Mintha komolyan elhitték volna, hogy Marine Le Pen 2017-ben elnök lesz. Ez persze benne volt a pakliban, nem volt esélytelen, viszont nem ez volt a legvalószínűbb forgatókönyv. A legvalószínűbb forgatókönyv a 40% körüli eredmény volt, ami aztán szintén nem valósult meg, elsősorban a pocsék vita-teljesítmény miatt.

(Mint kiderült egyébként, Le Pen esetleges elnökségére az államigazgatás is alaposan felkészült. Kiderült, hogy a miniszterelnök tényleg hivatalban maradt volna, hogy blokkolja az új elnök tevékenységét, ahogy azt én magam is elemeztem korábban.)

A Nemzeti Front elhitte

A Nemzeti Front egyes politikusai elkövették azt a hibát, hogy elhitték, amit mondtak. Ez nagyon cinikusan hangzik, tudom, de tény: kifelé egyetlen elnökségre ácsingózó jelölt sem mondhat mást, mint hogy nyerni akar. Az viszont egy politikus legnagyobb hibája, ha el is hiszi, amit mond, és nem készül arra az esetre, ha máshogy alakulnak a dolgok…

És a Nemzeti Front elhitte. Marine Le Pen pedig képtelen volt csökkenteni a belső elvárásokat, majd bizonyítani, hogy az eredménye lépés előre a saját stratégiája szempontjából. Ezért fontos a Nemzetgyűlési választás, ahol 10 képviselő alatt egészen biztos vagyok az újabb belső csalódásban.

Éhes érdekcsoportok

Amikor egy párt úgy érzi, nyerhet, a dolgok hirtelen komolyra fordulnak. Hirtelen élet-halál harc dolga, hogy kinek az irányvonalán nyernek. És ha valaki nem képes erőből szállítani az eredményt, mint Le Pen most, akkor az erőcsoportok elkezdenek marakodni. Ez történik most.

Csakhogy a növekedést, az emelkedést, a győzelem lehetőségét Le Penék stratégiája hozta, nem a nemzeti liberális szárnyé. FLorian Philippot alelnök és Le Pen szociális-szuverenista stratégiája hozott eddig ennyi szavazatot, és egyáltalán nem biztos, hogy a két irányvonal csereszabatos. Kíváncsi vagyok, hogy ezt mindenki érzékeli-e a Nemzeti Front soraiban.

Bár a politika türelemjáték, egy évtizedekig mindenhonnan kiszorított politikai csoport éhes, és türelmetlen. Ez politikailag nem racionális, de pszichológiailag érthető. Az érdekcsoportok nem kaptak okot arra, hogy továbbra is türelmesek maradjanak, így hát megindultak.

Két tanulság

Tanulság, hogy nincs a politikában örök barátság. Marine Le Pen meg fog szabadulni Florian Philippot alelnöktől, ha az érdeke úgy kívánja. És most úgy tűnik, úgy kívánja.

Jean-Marie Le Pen ellenjelöltjei azt mutatják, hogy az idős politikus lányát szereti, adott is neki pénzt a kampányára, nem is támadja személyesen – de a köztük kitört vita és a volt elnök kizárása valós volt. A politikai ellentét a két politikus között valós. És ez még kiszámíthatatlanabbá teszi a dolgokat.

(Kimelt kép: Marine Le Pen kmpányplakátja)

The post 447. Soha nem látott siker, mégis omladozik a Nemzeti Front. Miért? appeared first on Francia politika.

Categories: Blogroll

446. Marine Le Pen bajban, Le Pen papa kívülről támad

Marine Le Pen nem tudja a pozíciója megerősítésére használni a nemzetgyűlési kampányt. Bár az ellenfél irányzat szimbolikus alakja, Marion-Maréchal Le Pen bejelentette a (z átmeneti) visszavonulását, a nemzeti-konzervatív szárny az eurozónából való kilépés programjának elhagyását követelve éket tudott verni a Philippot – Le Pen páros közé. A pártelnök is kezdi osztani azt a véleményt, hogy e pont hangsúlyozása nem segít új szavazatokat szerezni. Marine Le Pen továbbá nyilvános mea culpára kényszerült a vitán nyújtott teljesítménye miatt. Ss ha mindez még nem lenne elég, Jean-Marie Le Pen is jelölteket indít az FN ellen.

Maréchal-Le Pen visszavonul

Az idősebb Le Pen a Front egy részének az érzelmeit fejezhette ki, amikor Maréchal-Le Pen bejelentett visszavonulását szomorúan vette tudomásul. (Sőt, még megváltoztathatónak nevezte a döntést, és nagyapaként még azt is hozzátette, hogy szerinte unokája döntése dezertálás.) A párt liberális-nemzeti szárnya számára Marion Maréchal-Le Pen egyfajta reménység volt eddig, ezért a csalódás. De ez a szárny most a vezéralak nélkül is úgy érezheti, eredményeket érhet el a Le Pen – Philippot-féle szociális szuverenista szárnnyal szemben. Mondom, miért.

Vitatott Frexit

Az elnökválasztás második fordulója óta ugyanis a Nemzeti Fronton belül komoly vita alakult ki arról, hogy mit kell gondolni a Frexitről és az euró kivezetéséről. Mint emlékezetes, már a két forduló között is igyekezett Le Pen ezt a témát puhítani, alakítani (nehogy szavazókat veszítsen középen). Ám ennek egy meglehetősen kakofón helyzet és álláspont lett a vége. A kakofónia álláspontom szerint még menthető lett volna, hiszen a mérséklés indokolt volt. De menthetetlenné vált a helyzet, amikor a stratégiai óvatoskodás az igen rosszul sikerült, agresszív vitában kulminálódott.

Egyébként azt magának Marine Le Pennek is nyilvánosan el kellett ismernie, hogy rossz vitataktikát választott:

A választás utáni értékelések örvén elképzelhető, hogy az FN ismét elszedi az a tervét, amely már egy-két évvel ezelőtt is napirenden volt: a Frexit és az eurozóna kilépés programpontjainak elhagyását.

Philippot-Marine Le Pen: egy politikai barátság vége?

Florian Philippot, az FN gaulle-ista szuverenista alelnöke azzal fenyegetőzik, hogy ha az FN feladja az erre vonatkozó terveit, akkor otthagyja a pártot. (Ezt a sokak által “zsarolásnak” tekintett álláspontot még azzal is megfejelte, hogy május közepén létrehozott egy párton belüli egyesületet Les Patriotes néven.)

Az eddig együtt futó Philippot-Le Pen páros felbomlása most jó eséllyel megtörténhet. Marine Le Pen mára olyan helyzetbe került, amikor Philippot-t feláldozása lehet a saját párton belüli hatalmának az ára. Úgy tűnik, Le Pen nyitott arra, hogy a Front programjából kikerüljön a Frexit és az euró elhagyása. Erről a párt következő kongresszusán születhet végleges döntés. Sőt, maga a pártelnök beszélt arról, hogy igen, Philippot akár távozhat is a pártból.

Le Pen papa kívülről támad

Le Pennek amúgy nemcsak a belső elégedetlenséggel kell megküzdenie. Saját hatalma stabilizálása egyre sürgetőbb számára (bár szerencséje, hogy Maréchal-Le Pen kiesésével nincs igazi alternatíva). Jean-Marie Le Pen ugyanis egy radikális jobboldali szövetséggel bejelentette, hogy az FN-nel szemben is indítanak júniusban jelölteket. De azért a volt pártelnök tett egy gesztust is: a saját lánya ellen nem lép fel. Abban a körzetben, ahol Marine Le Pen indul, visszavonták a jelölést. Persze a pártelnök Marine Le Pen számára ettől még a probléma probléma… és nem is kicsi.

Az FN nemzetgyűlési kampánylogója (fnlegislatives.fr)

Marine Le Pen akkor erősödhet igazán meg…

… ha a párt jól szerepel a nemzetgyűlési választáson, és hozza a 10-15 képviselői helyet, amely jelzi a Front folyamatos erősödését. Ehhez azonban pártegységre lenne szükség, no meg arra, hogy Jean-Marie Le Penék ne vigyenek el értékes százalékokat. Persze ahol nagyon erős az FN mint márka, ott a papa elsősorban zsarolási potenciált szerezhet a második fordulóra. Vagyis nem feltétlenül tudja megakadályozni a második körbe jutást. Ám ez éppen a nemzeti liberális szárny erősödését jelentené a szuverenista gaulle-istákkal szemben, és akkor ezzel visszatértünk az induláshoz. Nagyon érdekes, ami a Nemzeti Frontban történik, természetesen figyelni fogom, merre megy a vita.

(Kiemelt kép forrása: Marine Le Pen elnökválasztási plakátja)

The post 446. Marine Le Pen bajban, Le Pen papa kívülről támad appeared first on Francia politika.

Categories: Blogroll

FF12. Amber’s: francia kávézó a Fővám téren

Mintegy háromszor próbáltam már az Amber’s nevű francia helyet a Fővám téren. Nagyon kellemes! Kritika.

Nevével ellentétben az Amber’s egy francia kávézó és pékség. Viszonylag nagy, kint is és bent is le lehet ülni, szépen kényelmesen.

Mivel már háromszor voltam itt, volt alkalmam kipróbálni – többekkel – több dolgot (én a konzervatív, kávé-croissant-baguette térben mozogtam, mástól tudom, hogy a limonádé is jó volt).

Szóval finom a croissant és a baguette, finom a vaj, és igen, mindenféle varázslatok is vannak: smoothie-k, limonádék, szendvicsek stb. Még egyszer, úgy hallom, ezek is jók!

A hangulat nem túl intim, mivel a hely nagy, és sokszor akkora a tömeg, hogy sorba kell állni a rendeléshez, de ezt pozitívumnak veszem: a hely népszerű, és minden frissen készül.

Ha nagyon akarok valamit keresni, amit kritizálhatok, akkor azt tudom mondani, hogy a székek nem elég tiszták, főleg kint, ahol szabadon garázdálkodnak a tér galambjai. De ezért is kárpótol az íz és a legfelső képen is látható édességek, az élmény…

Végül, kifejezetten jó pont jár azért, hogy van teljes kiőrlésű croissant (sok-sok jó pont!).

Szóval ajánlom mindenkinek ezt a helyet, akár egy kávéra, akát egy megbeszélésre, akár egy kis kulináris kirándulásra. Megéri.

A város másik kellemes francia kávézójáról, az A table ! nevű helyről itt olvashatsz.

Categories: Blogroll

FF11. Frankofón moziajánló: François Ozon: Frantz

Nagy várakozásokkal ültem be erre a filmre, hiszen François Ozon rendezte, akinek egy korábbi filmje, a 8 nő a mai napig az egyik legizgalmasabb moziélményem (a sztori, a zene, és természetesen a felülmúlhatatlan sztárparádé miatt is). Nem csalódtam.

A Frantz kisebb-nagyobb részben egy 1932-es filmre épül, annak az adaptációja (Ernst Lubitsch: Broken Lullaby), de azt nem láttam, így összehasonlítani nem tudok. A Frantz jórészt fekete-fehér, de bizonyos kulcsjeleneteknél, ahol színre van szükség, a rendező átvált színesbe.

Az első világháború után járunk, számos német család még éppen elhunyt fiait, testvéreit, vőlegényeit gyászolja. A faluban megjelenik egy titokzatos francia férfi, Adrien, aki azt állítja, az elesett Frantz párizsi barátja volt, bár ellenséges oldalon harcoltak. Barátságot köt a családdal, a szülőkkel, s nem utolsó sorban (a Paula Beer által kiválóan alakított) Anne-nal, Frantz egykori menyasszonyával. A falu egy része ellenségesen fogadja a franciát – így a háború utáni német hangulatról is képet kaphatunk.

Ahogy haladunk előre a történetben, ahogy kibomlanak hazugságok és érzelmek, na meg ahogy új hazugságok születnek, egyre közelebb kerülünk a háború valóságához is.

Ez a német-francia vegyes nyelven született film elgondolkodtatja az ember arról, hogy kik az ellenségek, kik a barátok, és egyáltalán, mi volt az európai nemzetek egyesülésének az alternatívája. Ebből a szempontból nekem a Frantz nem egy háborúval, gyászmunkával, lelkifurdalással foglalkozó mű, bár az is, hanem egy nagy európai politikai üzenet.

Feltétlenül nézzétek meg!

(Kiemelt kép: részlet a Frantz című film traileréből)

Categories: Blogroll

FF10. Frankofón moziajánló: Elveszve Párizsban

Bevallom, kezdtem aggódni, amikor az Elveszve Párizsban kissé erőltetett nyitójelenete elindult – igen, ez volt az első találkozásom a Dominique Abel – Fiona Gordon páros humorával, és kicsit soknak éreztem. Aztán elkezdett visítani a moziterem.

Egy kanadai faluban járunk, ahol a könyvtáros Fiona segítségkérő levelet kap párizsi nagynénjétől, s a levél úgy érkezik meg, hogy ajtónyitás közben majdnem kifújja a szél a népet a könyvtárból. Túlzás, és korlátozottan vicces. Ráadásul nehezemre esett szimpatizálni a főszereplővel is, hiszen Fiona nem más, mint az ún. kommunikációs balfék női kiadásban – bár azt mondják, ez a személyiség része a burleszk műfajának. Legyen! Amúgy kanadai zászló lóg a nála kétszer nagyobb táskája tetején, első adandó alkalommal elveszíti a telefonját, kétszer is beleesik a Szajnába…

Ám amikor a tizenötödik percben már visítva nevetett ezen a gegparádén a nézőtér, hagytam magam szórakoztatni, és nem bántam meg. Én először akkor nevettem fel, amikor Dom, a párizsi hajléktalan megtalálja Fiona táskáját, benne a ruháival… a poént nem lövöm le, a lényeg, hogy innentől kezdve egy bájos, kellemes, szórakoztató kis film következett, amely nem fél mindenből, életből és halálból egyaránt viccet csinálni.

Mondjuk mély mondanivalót azért nem keresnék ebben a moziban, már ha az nem számít mély mondanivalónak, hogy a halálon éppen úgy lehet nevetni, mint az életen. Aki nem akar vagy nem szeret nevetni a halálon, az nézze ezt a mozit a szerelmi sztori és a párizsi helyszín miatt – természetesen számos mindannyiunk által ismert és szeretett helyszín, műemlék megjelenik a képernyőn.

Dominique Abel alakítása a hajléktalan Dom szerepében kifejezetten tetszett. De!

De. Az öregek otthona elől menekülő Martha nénit alakító Emmannuelle Riva egészen parádés alakítást nyújtott a moziban. Az igazi sztár mégiscsak ő. És ez volt az egyik utolsó filmje 2017 eleji halála előtt. (Van egy közös, aranyos kis táncos jelenete Pierre Richard-ral a filmben, s talán nem lövöm le a poént, ha elárulom, a Père Lachaise temető kellős közepén játszódik).

A következő posztban a Frantz című moziról olvashattok.

(Kiemelt kép: részlet az Elveszve Párizsban című film traileréből, avagy Martha néni akcióban!)

Categories: Blogroll

FF9. Frankofón moziajánló: Rég nem szerelem

Szellemi fáradtságomat sokszor mozizással pihenem ki, a mozi a(z egyik) legjobb hely arra, hogy kénytelen legyek a mobilomtól kissé eltávolodva kikapcsolni az agyamat. A legutóbbi ilyen maratonon három frankofón filmet néztem meg. Így vagy úgy, de mindegyik jó volt, mindegyik megérte a jegy árát – így örömmel ajánlom őket a figyelmetekbe. Íme az első!

Ha az egy menetben látott három film közül valamelyiket ki kellene emelnem, akkor azt mondanám, hogy a belga-francia Rég nem szerelem tette rám a legmélyebb hatást: egészen mesterien adja vissza azt a folyamatos feszültséget, amely a válni készülő Marie és Boris között van. Egyes pillanatokban szabályosan azon veszi magát észre a néző, hogy a torkában dobog a szíve, mintha résztvevője, és nem szemlélője lenne egy házasság végnapjainak, annak, ahogy a szerelemből gyűlölet lesz, és ahogy ez a gyűlölet még a legszebb családi és emberi pillanatokat is megmérgezi.

A sztori lényege, hogy bár a kapcsolatuknak vége, Boris és Marie addig nem tudnak (vagy talán nem is akarnak) szétköltözni, amíg Marie ki nem vásárolja Boris-t (az utóbbi által követelt áron) a közös lakásból. Ez a közös lakás tulajdonképpen a film díszlete végig, innen – és a pár tagjai közötti osztálykülönbségből – a feszültség, a folyamatos viták, melyeknek a pár kisgyerekei, barátai, szülei is eszközei, sőt, áldozatai. Éppen utóbbinak a felismerése viszi végül arra a párt, hogy megoldást találjon a tarthatatlan helyzetre.

Egy egészen rettenetes, realista film, nagyszerű lélekábrázolással. Különösen kiemelendő Bérénice Bejo játéka Marie szerepében: egészen elképesztően jól hozza a boldogtalan, dührohamokkal küzdő feleség szerepét (akit a Cédric Kahn által szintén jól játszott, igazából kedves trógernek tűnő Boris annak rendje és módja szerint provokál).

Érdekesség, hogy a film írói között megtaláljuk Mazarine Pingeot-t, akit a nagyvilág úgy ismerhetett meg korábban, mint François Mitterrand egykori francia elnök “eltitkolt” lányát, “másik családját”.

A következő posztban az Elveszve Párizsban című moziról olvashattok.

(Kiemelt kép: részlet a Rég nem szerelem című film traileréből.)

Categories: Blogroll

445. Új kormány: kampánykormány az elnöki stratégia mentén

Ígértem egy gyorselemzést a kormánnyal kapcsolatban: először is jegyezzük meg, hogy ez a mostani kormány egy kampánykormány, melynek alapvető célja, hogy a júniusi nemzetgyűlési választáson segítsen az elnöknek kormányképes többséget szerezni.

Vagyis most (még) ne számítsunk másra, mint például fontos, az elnök programjában szereplő, szimbolikus javaslatok előkészítésére, lehetőség és hatáskör szerint pedig megvalósítására – fontosak a szimbólumok, hiszen az elnöki párt, az En Marche! láthatóan lendületben van, a nemzetgyűlési választás fő esélyesévé lépett elő már csak a győzteshez húzás révén is, minden “szállított, látványos eredmény” a Macron-párt választási esélyeit növelheti, és gondolom, nem kell magyaráznom, hogy ez mennyire fontos az elnöknek. 

Másodszor: ez a kormány, ahogy a miniszterelnök személye is, elsősorban a republikánusoknak szóló kihívás, a republikánus párt megosztására törekszik, a balszárny demonstratív elnöki többséghez csatolása által. Egyben egy érdekes neo-gaulle-ista kísérletet is láthatunk (pártok felett lebegés) – persze Macron egész mozgalma arról szól, hogy a Nemzeti Fronttal szemben létrehozzon egy új, a régi pártokat meghaladó erőközpontot.

Tudom, hogy sok szó esik a civilek arányáról, a patikamérlegen kimért férfi-nő arányról. Engem ezek kevésbé hatnak meg, mert francia kontextusban ez azért annyira nem új. Nicolas Sarkozy is hasonló szimbólumokkal kezdte a kormányzását (emlékezzünk az első, szocialista külügyminiszterére, Bernard Kouchner-re, vagy Fadela Amara miniszterségére!), aztán Hollande elnök is hasonlóan tett. Nem Justin Trudeau itt a minta, hanem a francia elődök. Ha úgy tetszik, ezek olyan szimbólumok, amelyek lassan a kötelező köztársasági hagyomány részévé válnak – legalábbis egy első kormány esetében. A fő kérdés, hogy Macron képes lesz-e e szimbólumokat tartósan életben tartani. Sarkozy “nyitott” kormánya folyamatosan tolódott jobbra és záródott, egyre kevesebb nőt felvonultatva, Hollande viszont a paritás elvét végig megőrizte (nála a baloldal baloldala hullott ki a kormányzásból két év után).

Mivel Macron egész politikai stratégiája arra épül, amiről itt beszélünk, esetében még izgalmasabb lesz figyelni hogy képes-e öt évet így végigkormányozni, a kormány jellegét megőrizni.

És nem is feltétlenül ennek a kormánynak a jellegét. Szintén hagyomány lassan: azoknak a minisztereknek, akik elindulnak, de veszítenek a nemzetgyűlési választáson, le kell mondaniuk. Ha nyer is tehát az elnôki párt, emiatt is lehetséges egy komolyabb átalakítás a választás után…

(Kiemelt kép: a miniszterelnök Twitter-profilja.)

Categories: Blogroll

444. Macron Berlinben: kezdeti lelkesedés, V4-es kockázatok

Emmanuel Macron első teljes hivatali napján – gyakorlatilag már a szokásoknak megfelelően – Berlinben fejezte be a munkanapját. A hangulat és a stílus nyitott volt, de azért még hosszú az út az integráció reformjáig. A leginkább a V4-es tagállamoknak lesz érdekes figyelni a mozgásait.

A tegnap esti Macron-Merkel találkozó jó hangulatban zajlott, mindkét fél nyitottságát fogalmazta meg az unió reformjával kapcsolatban – Merkel bizonyos feltételek mellett az alapszerződések megnyitása elől sem zárkózott el. A francia elnök és a német kancellár első megbeszélésükön abban is megegyeztek, hogy közös német-francia ütemtervet készítenek az integráció reformjáról (megelőzve a Macron elnök által ígért tagállami konzultációkat). A francia nemzetgyűlési választás után közös francia-német kormányülésre is sor kerül.

Első körben tehát kimondhatjuk, hogy a német-francia tengely elméletben ismét működőképesnek tűnik, a szándék megvan mindkét félben “az integráció motorjának felélesztésére”. Vagyis még egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, amit a kampányban többször is valószínűsítettünk, hogy tudniillik a status quo mindenképpen meg fog változni az unióban.

Emmanuel Macron az eurozóna eddigi adósságainak a közössé tételét (mutualizálását), az ún. eurókötvényeket viszont, mint mondta, nem támogatja, mert a közössé tétel szerinte felelőtlen gazdálkodásra sarkall. Ez megnyugtató üzenet a német CDU héjáinak, és mindenkinek, aki a francia gazdasági reformok sikerétől teszi függővé az eurózóna mélyítését (Emmanuel Macron a főbb francia reformokat gyakorlatilag nyárra, kormányzása első fél évére ígéri).

A V4-ek számára mindez érdekes kihívás lehet, hiszen a Macron és Merkel által vizionált mélyebb együttműködés egyelőre az eurót már használó Szlovákia számára a legközelebbi. Érdekes kérdés, hogy a majdani reformterv hogyan számoltatja át a stratégiákat a V4 tagállamaival, hasznosabbnak tarthatják-e ezután például a saját monetáris politika feladását, a gyors csatlakozást az eurózónához. Ilyenkor ráadásul mindenki azt is figyeli, merre mozog a másik…

Mert abban igaza van a magyar kormánynak, hogy a többsebességes Európa nem érdeke azoknak, akik kimaradnak belőle.

Categories: Blogroll

443. Republikánus miniszterelnök: kihívás a republikánusoknak

Emmanuel Macron miniszterelnöke republikánus. Mérsékelt republikánus, de republikánus. Az LR most nehéz helyzetben van: meg kell őriznie a pártegységet legalább a nemzetgyűlési választásig. Kihívások.

A republikánus mozgalom (Les Républicains, LR) nehéz helyzetbe került azáltal, hogy Emmanuel Macron köztársasági elnök egy republikánus politikust nevezett ki miniszterelnöknek. A köztársasági elnök célja teljesen egyértelmű: minél előbb leválasztani a republikánusok balszárnyát, és az elnöki többséghez kapcsolni őket (a republikánus párt önérdeke persze az, hogy minél tovább együtt tartsa magát, és ezáltal igyekezzen minél nagyobbra nőni a júniusi nemzetgyűlési választáson).

Számos mérsékelt jobboldali politikus személyesen gratulált Édouard Philippe-nek, de hangsúlyozta, hogy nem arról van szó, hogy a párt állt volna be az új elnök mögé. Sokak számára – akik részt szeretnének venni az elnöki többségben – ez a helyzet egy nehéz személyes kihívás is: lojálisnak maradni a párthoz, de közben nyitottnak is mutatkozni a kormányzásra… elsősorban a nemzetgyűlési választás után.

Mások igyekeztek elhatárolódni és azt hangsúlyozni, hogy ez a kinevezés nem tartalmi dolog, hogy Macron csak taktikázik, hogy a republikánusoknak van saját programjuk (nem ugyanaz, mint amit anno François Fillon kínált), és azt igyekeznek megvalósítani, ahhoz kérik a többséget… a párt nem is igazán mondhat persze mást, ha nem akar abba a helyzetbe kerülni, amelyet a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon már kész tényként tálalt: “az elnök annektálta a teljes hagyományos politika elitet”.

A Nemzeti Front pedig igazolva látta az UMPS -tengelyről szóló érvét, miszerint “ezek mind ugyanazok”, összenő, ami összetartozik.

Az LR-nehézség az, hogy az elnökválasztás után az elnök pártja általában erősödik, vagyis a lendület nem a republikánusoknál van, és teljesen nyilvánvaló, hogy a Philippe-kinevezés által generált problémás, többirányú kommunikáció sem éppen az, ami lehetővé teszi a kezdeményezés visszavételét. Meglátjuk, hogy kik szerepelnek majd a kormánynévsorban, és kik szerepelnek az elnöki párt, a REM végső jelöltlistáján, de előre tudom vetíteni, hogy republikánus szempontból még tud romolni a helyzet (hétfő délután 22 olyan republikánusról tudunk, aki Macron mellé állna). Hogy fog-e romolni a helyzet, az egy-két napon belül kiderül. Gondolom, az hisszú távon senkit nem vigasztal az LR soraiban, hogy a szocialistáknak még ennél is rosszabb.

P.S. Hogy mennyire a politikai érdekek, a taktika és a változó évszakok irányítják ezt a kinevezést, Philippe miniszterelnöki szerepét, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a kormányfő összegyűjtött korábbi szavai a köztársasági elnökről: cinikus, intelligens, technokrata, bankár…

Categories: Blogroll

442. Hivatalba lépett Emmanuel Macron: amit az új elnökségről (eddig) tudni kell

Vasárnap hivatalba lépett Emmanuel Macron. Hétfőn kinevezte az új kormányfőt is, Édouard Philippe-et, Le Havre republikánus polgármesterét. Összefoglaló és elemzések.

Vasárnap délelőtt – öt év vitatható eredményességű Hollande-kormányzás után – hivatalba lépett Emmanuel Macron, az új francia köztársasági elnök. Az elnöki beiktatás szokásairól, protokolljáról – így történtek a dolgok tegnap is – itt olvashattok.

Az elnök 39 éves, de nemcsak ő az érdekes, a felesége személye is nagy érdeklődésre tart számot: sokat beszélnek a házasságukról, mivel 24 év köztük a korkülönbség. Az új first lady minden bizonnyal aktív szereplője lesz az új köztársasági elnök politikájának.

Vasárnap este az M1 Ma este című műsorába elemeztem a helyzetet, Macron első elnöki munkanapját:

Hétfőn reggel pedig a Kossuth Rádió 180 perc című adásában beszéltem arról, ami vasárnap történt, és ami a következő napokban várható:

Hétfőn délután az is kiderült, hogy a jobboldali, mérsékelt republikánus Édouard Philippe lesz EMmanuel Macron első miniszterelnöke. Ez egy erős üzenet a jobboldalnak – mármint a republikánusok balszárnyának, hogy ne féljenek az elnöki többséghez csatlakozni (korábban beszámoltam róla, hogy a jelöltállítás, hogy tudniillik jobb- és baloldali jelölteket is találjon az elnöki párt, első körben bizonyos nehézségekbe ütközött).

Az új miniszterelnök személyének politikai jelentőségéről itt olvashatjátok a gyorselemzésemet.

Emmanuel Macron hétfőn este, délután Angela Merkel német kancellárral találkozik Berlinben, kedden pedig – inkább délután, mint korábban – következik az új kormány tagjainak a kinevezése, és a miniszteri átadás-átvételek.

Categories: Blogroll

441. Édouard Philippe az új miniszterelnök

A várakozásoknak megfelelően egy viszonylag ismeretlen 46 éves republikánus polgármester, Le Havre első embere az új francia miniszterelnök. A politikus Alain Juppé köréhez áll közel a republikánus párton belül, ami erős üzenet a jobbközép párt balszárnyának: gyertek!

Édouard Philippe nemcsak képviselő, hanem polgármester is. Azaz parlamenti, és helyi szinten végrehajtói tapasztalata is van. Ez fontos, hiszen a francia miniszterelnöknek tulajdonképpen az is feladata, hogy a parlamenti többséget biztosítsa a kormány számára. Az új kormányfő pályafutása hasonló a köztársasági elnökéhez: Sciences-Po, ENA… a Köztársaság talán legjobb iskoláiról van szó.

Teljesen egyértelmű, hogy az Alain Juppéhez közel álló republikánusoknak szóló üzenet ez a kinevezés: Emmanuel Macron a francia sajtó – teljesen helytálló – értelmezése szerint ezzel elő akarná segíteni a republikánusok balszárnyának közeledését az elnöki párthoz (május 19-ig lehet leadni a jelöltek neveit a nemzetgyűlési választásra, úgyhogy most minden bizonnyal komoly tervezgetések vannak minden pártszékházban).

Valószínűleg a kormánytagok körüli tárgyalások miatt tartott viszonylag sokáig ennek a tegnap óta keringő névnek a bejelentése (noha az Élysée főtitkárának a sajtótájékoztatója mindössze hat másodpercig tartott: “a köztársasági elnök kinevezte Édouard Phipille urat miniszterelnöknek, és megbízta az új kormány megalakításával”). A kormánytagok neveit holnap tudjuk meg, az átadás-átvételek szintén holnap lesznek.

Az első kormányülésre szerdán kerül sor.

Az En marche, az elnöki párt kampányát a kormányfő fogja vezetni, a következő hetekben elsősorban “kampánykormányzásra” kell számítani.

(Kiemelt kép forrása: Edouard Philippe twitter-profilja.)

Categories: Blogroll

440. Brigitte Macron: az új francia first lady

Brigitte Macron, az új francia first lady sokak szemében népszerű, sokan támadják viszont a kora miatt. Férje, az új köztársasági elnök azt is ígéri, az egész ország hozzászokhat a jelenlétéhez. Úgy tűnik, hogy az elnök feleségének nemcsak informális feladatai lesznek (ez eddig is szokás volt), hanem valamiféle fizetés nélküli státusa is.

Az új first lady már a kampányban is nagy érdeklődésre tartott számot, már csak azért is, mert a férje és közte lévő 24 éves korkülönbség – Brigitte Macron Emmanuel franciatanára volt a középiskolában – mindenféle rosszindulatú pletykára adott lehetőséget. Megpróbálták például elterjeszteni, hogy ez a házasság egy meleg kapcsolat takarására jött létre, s a 39 éves fiatal politikus kettős életet él. Emmanuel Macron, aki nyilvánosan nekiment a témának, azt mondta, ha meleg lenne, melegként élne és nem bujkálna.

Brigitte kora és a házaspár természetesen folyamatosan támadások, viccek célpontja, s ezeket igyekeznek humorosan kezelni. Több helyen is idézik Brigitte Macront, aki hangsúlyozza, hogy férjének 2017-re kell készülnie, akkor kell nyernie, hiszen hogy fog ő kinézni 2022-ben… (a legutóbbi, a biztosítékot sokaknál kiverő alkotás, melyet itt is láthattok, a Charlie Hebdótól származik, az újság terhesen rajzolta le Brigitte Macront, odabiggyesztve, hogy Macron “majd csodákat tesz”).

(Egyébként arról is születtek kevésbé rosszinulatú cikkek, hogy Brigitte Macron szereti a szép dolgokat – általában a Louis Vuittontól kölcsönöz ruhákat nyilvános megjelenéseire, ami természetesen kiváló reklámlehetőség a luxusmárkának. Emlékezetes, hogy Nicolas Sarkozy elnöksége alatt sok kritika érte az elnököt a csillogás és a pénz szeretete miatt, érdekes lesz látni, hogy Brigitte Macron esetében ez majd népszerűséget hoz, vagy visz.)

A 24 éves korkülönbség sokak számára felveti a kérdést, hogy “biztos minden rendben van-e Macronnal”, elvégre “egy 39 éves férfi mit csinálhat egy 64 éves nővel”. A pár valójában több, mint 20 éve fut közös pályán, vagyis Emmanuel Macron még a középiskolában szeretett bele akkori tanárába. Kitartóan udvarolt az akkor még házas, háromgyermekes asszonynak, aki 2007-ben végül hozzá is ment feleségül. Ez – az ezúttal jóindulatú értelmezésben – azt jelenti, hogy Emmanuel Macron nem az a típusú férfi, aki egymás után cseréli a feleségeket, vagy aki közleményben dobja ki a szeretőjét, a de facto first ladyt…

Brigitte Macron. Forrás: Twitter.

Úgy tűnik, hogy a Brigitte Macron kora és személye körüli viták elindítottak egy filozófiai-politikai gondolkodást arról, hogy van-e e témában szexista kettős mérce a nőkkel szemben (miért furcsább az, ha a férfi a fiatalabb, mint ha a nő a fiatalabb), s egyáltalán, nőgyűlölő-e azt felvetni, hogy egy fiatalabb férfi nem szerethet egy idősebb nőt, s ha mégis egy idősebb nőt szeret, akkor jogos-e feltételezni, hogy ott valami nincs rendben (Emmanuel Macron gyakorlatilag ezekkel az érvekkel állt bele a vitába, szerinte fordítva senkit nem érdekelne a korkülönbség, az ezen való lovaglás viszont sokat elmond arról, hogy gondolkodik a társadalom a nőkről).

Ezek a viták most kezdődtek, és a házaspár láthatósága miatt, biztosan mondhatjuk, a következő öt évben folytatódni fognak. Vagyis a Macron-ciklus izgalmas lehet a nőiség, a nőképek, a nők közéleti szerepe körüli viták dolgában is. Természetesen figyelni fogom, hogy merre halad ez a vita, most csak jegyzem, hogy van egy ilyen beszélgetés.

A franciákat persze az elnökök magánélete önmagában kevéssé érdekli, az Élysée-t olyan típusú prüdéria nem lengi körül, mint a Fehér Házat. François Mitterrand kettős élete, Nicolas Sarkozy nyilvános válása és még nyilvánosabb új házassága, François Hollande kismotoros magánélete önmagukban nem voltak hatással politikai életükre.

Brigitte Macron viszont nemcsak magánélet, hanem szakmai is. A sajtó szerint aktívan jelen volt és van a férje szakmai életében, anyagokat olvas, ügyekben mond véleményt, naptár-egyeztetéseken vesz részt, egykori franciatanárként beszédeket ír át – ez minden bizonnyal az Élysée-ben sem lesz másként. Emmanuel Macron – aki a felesége nyilvános személyiségét, a “romantikus szerelmi történet” narratíváját éppen olyan tudatosan építette, mint a sajátját – nyilvánosan vallja ugyanis, hogy a jó munkavégzéshez szüksége van arra, hogy boldog legyen, és a felesége jelenléte boldoggá teszi.

Úgy tűnik tehát, hogy az elnöki ambíció közös a Macron-házaspárban – s bár a francia választók egy elnököt választottak, a gyakorlatban akár két Macront is kaphatnak.

(Kiemelt kép: a Charlie Hebdo Facebook-oldala)

Categories: Blogroll

439. Öt év: mit hagy maga után François Hollande?

François Hollande öt év után adta át az Élysée kulcsait Emmanuel Macronnak. Ezzel véget ért egy öt éves periódus, egy vitatott kormányzás, és megnyílt egy új fejezet. Ami Hollande-nak eredmény (esetleg kudarc), az Macronnak kiindulópont. Vagyis jogos a kérdés: mit hagy maga után François Hollande? A munkanélküliség: egy nagy kudarc

Bár Hollande elnökségének egyik legfontosabb kimondott és ki nem mondott ígérete volt, a munkanélküliségi rátát nem sikerült csökkenteni. Maga az elnök is ennek a csökkenéséhez kötötte az újraválasztását, de a munkanélküliségi ráta 2016 végén pontosan ott tart, ahol 2012-ben tartott. A gazdasági növekedés is visszafogott, az államadósság a GDP 100%-a felé közelít.

Terrorizmus

A terrorizmus elleni fellépés az egyik téma, amelyben Hollande kénytelen volt lépni – és lépett is. Ebben a témában igaztalanok a vádak, hogy nem történt semmi. A titkosszolgálatok hatáskörének kiszélesítése, új jogintézmények, új büntetőjogi tényállások, gondolkodás deradikalizációs programokon, fellépés a muszlim radikalizmus ellen, szinte folyamatos rendkívüli állapot: Hollande kormányai ezekben az ügyekben léptek, amikor lépni kellett, noha – mint sokszor elmondták – 100%-os biztonságot teremteni nem lehet. És nem is tudtak.

Európa: visszahúzódó Franciaország

Hollande elnök – s ez biztonsági, migrációs szempontból is érdekes – nem volt képes igazán hatékonyan működtetni a német-francia tengelyt. A görög válság után a migrációs válság kezelésében is inkább Németországon volt a világ szeme, a francia politika befolyás egyértelműen háttérbe szorult a német gazdasági befolyás mögött. A Brexit ugyanakkor lehetőséget is biztosított Franciaország számára. Ezzel a lehetőséggel Hollande kormányai igyekeztek is élni, úgy tűnik, felismerték, hogy az uniót gazdasági projektként kezelő britek kiesése francia uniós befolyásnövekedéshez vezethet. Emmanuel Macronra marad a lehetőség beteljesítése, valamint a német-francia együttműködés tisztességes felélesztése az uniós status quo átalakításának érdekében.

Házassági egyenlőség

Hollande elnök a gazdasági és európai kudarcok mellett néhány szimbolikus jelentőségű intézkedése miatt biztosan bekerül a történelemkönyvekbe. A ciklus egyik legvitatottabb intézkedése a házassági egyenlőség megvalósítása volt, amely a heteroszexuális házaspárokkal azonos jogokat adott a meleg pároknak, ugyanakkor tiltakozó százezreket mobilizált az utcán, és bizony mobilizálta a katolikus fundamentalizmust is, ami a laikus Franciaországban izgalmas – sok szempontból a mai napig tartó – politikai fejlemény.

COP21

Magyarországon keveset beszéltünk a COP21 ENSZ-konferenciáról, melynek eredménye a globális felmelegedés visszafogását előirányzó ún. párizsi klímaegyezmény volt 2015 végén. A francia diplomácia számára ez volt a 2015-ös év legfontosabb eseménye, Hollande elnök hagyatékának fontos elemeként tekintettek rá. Ez az a bizonyos klímaegyezmény, amelynek az elhagyása felmerült az Egyesült Államok részéről Donald Trump megválasztása után – így minden bizonnyal sokat hallunk még e témáról a következő hónapokban.

De betartotta-e az ígéreteit François Hollande?

Ha megnézzük a kiváló Lui Président oldal nyilvántartását (onnan vágtam ki a képet), a mérleg nem rettenetes, sőt, egészen tűrhető, ha azt nézzük, hogy mennyire nem volt Hollande-nak igazi nemzetgyűlési többsége a ciklus végén.

A Lui Président oldal által értékelt 538 Hollande-ígéretből ugyanis az elnök 219-t maradéktalanul, 129-et részben megtartott, 61 ígéret pedig értékelhetetlen (például annyira elvont, hogy nem lehet hozzá szakpolitikai döntést kötni). Mindössze 129 olyan ígéret van, amelyet Hollande nem tartott meg.

Íme tehát képen is:

Categories: Blogroll

438. Miért fontos nekünk, magyaroknak, hogy mi történik Franciaországban?

Mindig hatalmas örömmel olvasom, hallom, amikor valaki azt mondja, hogy a munkám eredményeképpen érdekli a francia politika – éppen ez a célom ugyanis! No meg az, hogy megmutassam: ami Franciaországban történik, közvetlenül érint bennünket, magyarokat is.

Bár Magyarország hagyományosan inkább német érdekszféra, mint francia, hogy mit gondol a francia elnök, mit gondol a francia kormány – vagy hogy egyáltalán stabil-e a francia gazdaság, politika, Magyarországot is érinti. Márpedig most olyan korszakot élünk Franciaországban, amikor semmi nem garantálja az öt éves kormánystabilitást (persze a júniusi választásnak lesz még ehhez egy-két szava).

Az Európai Unióban a “nagy” döntések az elhíresült német-francia tengely egyetértése nélkül ritkán születnek meg. A következő években az eurozóna mélyebb integrációja, a védelmi integráció, a közös határvédelem mind napirendre kerülhetnek, és tudjuk, hogy a kétsebességes Európa Magyarországnak kevésbé érdeke (abban az esetben legalábbis, ha kimarad a mag együttműködéséből). Érdemes figyelni tehát, hogy merre megy a francia gondolkodás ezen a téren.

A francia tervek megvalósításának azonban van feltétele: a belső gazdasági reformok megvalósítása, ami Németország számára elfogadhatóvá teszi például a mélyebb gazdasági integrációt. Innentől kezdve a francia gazdaság helyzete ugyancsak közvetlenül fontos számunkra. Ahogy a francia gazdasági törvényhozás is, mert esetenként bizony területen kívüli hatálya van, ezáltal a Magyarországon működő francia leányvállalatokra és magyar beszállítókra is vonatkozik (éppen pár hete fogadtak el egy ilyen törvényt).

Közhely, hogy Franciaországnak és Magyarországnak számos közös érdeke van uniós szinten,  gondoljunk csak a közös agrárpolitikára.

A francia védelmi gondolkodás ugyancsak izgalmas Magyarország számára. Franciaország a Brexit után az Európai Unió egyetlen nukleáris hatalma, ráadásul hallani arról, hogy egyes műhelyekben felmerült már annak a lehetősége, hogy a francia nukleáris védelmet kiterjesszék az uniós szövetségesekre – ez azért a védelmi együttműködésre vonatkozó macroni tervek fényében igen érdekes és konkrét lehet.

És akkor ott a Brexit, amely kikapcsol egy olyan tagállamot az uniós együttműködésből, mely elsősorban gazdasági térségnek gondolja az uniót. Franciaország és Németország számára ez egy politikai projekt, egy békeprojekt, s ez a gondolat most meg fog erősödni: azért működünk együtt, hogy a vitáinkat fehér asztal mellett tudjuk rendezni, nem pedig fegyverekkel. Franciaország politikai befolyása, ha ügyesen politizál, és eddig ügyesen igyekezett megragadni a Brexit lehetőségeit, érdemben nőhet ebben a békeprojektben. Még egy fontos ok tehát, hogy Magyarország odafigyeljen Franciaországra.

(Kiemelt kép forrása: pixabay.com)

Categories: Blogroll

437. Ma lép hivatalba Emmanuel Macron

Ma délelőtt lép hivatalba Emmanuel Macron. Az átadás-átvétel puccos ügy, gyakorlatilag protokoll protokoll hátán, a “hagyományos” forgatókönyv szerint a távozó és a hivatalba lépő elnök megbeszélésével kezdődik az Élysée-palotában, délelőtt 10 órakor.

A megbeszélésen vélhetően átadják a nukleáris kódokat az új elnöknek, aki a megbeszélés végén kikíséri a régi elnököt a palotából (2012-ben Hollande nem ment el Sarkozy-vel a kocsiig, volt is ebből némi felhördülés, maga később azt mondta, bánja, hogy udvariatlan volt, vagy legalábbis annak tűnt).

Miután a az új elnök átvette az Élysée-t, az Alkotmánybíróság ünnepélyesen kihirdeti az elnökválasztás eredményét, az új elnök aláírja az erről szóló dokumentumot, és megtartja beiktatási beszédét. Átveszi azokat a kitüntetéseket is, amelyeket hivatalból visel.

A beiktatás után az elnök az ismeretlen katona sírjához megy, megkoszorúzza azt, végigmegy a Champs-Élysée-n, illetve lehetőség szerint meglátogatja a párizsi városházát is.

Persze elképzelhető, hogy egyes elnökök változtatnak kicsit itt-ott a protokollon, ez mindig az Élysée és a győztes csapat közötti tárgyalások eredménye. Hogy Macron beiktatása hogy fog kinézni, pár perc múlva kiderül, de úgy tűnik, hogy ezek az elemek benne lesznek. A Városházára délután ötkor megy az új elnök, és elképzelhető, hogy az új miniszterelnök nevét is megtudjuk még ma este, bár egy reggeli nyilatkozat szerint ez inkább hétfőre várható (a kormány formálisan a héten már lemondott).

A két elnök találkozója 10 órakor várható, a folyamatot itt követhetitek élőben!

(Kiemelt kép: részlet a francetvinfo közvetítéséből.)

 

Categories: Blogroll

Magyar civilizátor Bosznia-Hercegovinában : Kállay Béni

Europa Varietas Institute`s Blog - Sat, 05/13/2017 - 22:32

Kállay Béni 1882-1903 között az Oszták-Magyar Monarchia közös külügyminiszere volt. Ebbéli minőségében a frissen okkupált (1878) Bosznia-Hercegovina kormányzói tisztségét is ellátta, ahol számos reformot hajtott végre, melyekről Mikszáth Kálmán Az Alkirály ötletkéi c. írásában számol be. Kállay korának jelentős Balkán-szakértője volt és a kor liberális felfogása alapján alkotta meg a boszniai nemzet fogalmát. Véleménye szerint vallástól függetlenül a térségben élő szlávok egy népet alkotnak, ez azonban se nem horvát, se nem szerb. Utódától, Burián Istvántól eltérően nem a boszniai szerbekben, hanem a bosnyákokban találta meg legfőbb helyi szövetségeseit.

AZ ALKIRÁLY ÖTLETKÉI (1)

Bosznia évenként egy napot él, illetőleg mint a kórházi matrac, évenként egy napon át kitétetik a napfényre. (Ha ugyan napfénynek lehet nevezni a delegációt.) Ekkor megtudjuk, hogy Bosznia "önköltségen kormányoztatik". Ez a refrén elmaradhatlan az expozékból, mint a Béranger strófáinak a végéről.
Csodálatos önigazító gépezet. Olyan, mint a szökőkút. Annyi hektoliter ugrik ki belőle, amennyi megint visszafolyik bele. Nem oszt, nem sokszoroz, csak éppen témának volt jó évenként egyszer. Egy-két kirohanás a delegációban kitelt belőle s itthon néhány vezércikk. Szűk békességes világban az is valami volt.

Hanem most, mikor Pitreich is van, mit kötekednénk Purián báróba, aki a mi emberünk. És mit kötekednénk éppen a tegnapi beszéde után, melyből újra kisült, hogy Bosznia önköltségen kormányoztatik. Hiszen igaz, hogy Kállay is a mi emberünk volt, mégis folyton bántottuk. De talán éppen azért. Hisz ami a mienk, azzal azt tehetjük, amit akarunk. Azt agyon is üthetjük. Kinek mi köze hozzá? Azért a mienk.
Foly a delegáció, foly, foly, de a hatalmas "alkirály" nem bánja többé, némán pihen a Kállayak ősi kriptájában. Delegátusok szava nem jut el hozzá. Csak a böjti szél süvít tehetetlenül sírjának ívei fölött.
S én, aki ennél az alkalomnál rendesen meg szoktam őt csipkedni, ma az ő eredeti egyénisége és nagy kormányzási képessége fölött elmélkedem. Egy kis zsarnokságért hiszen nem kellett éppen a középkorba elmenni, volt őbenne elég kényúri hajlam, de szentelt vízzel végre is nem lehet kormányozni. Önérzetes és kemény magyar úr volt, ha nem csalódom, unokája annak a híres Kállay alispánnak, aki egyhangú választásainál mindig ezt a kijelentést tette:
- Ha pedig csak egyetlenegy ember van is, aki engem nem akar alispánnak, jelentkezzék, mert én azonnal lemondok.

Persze egy ember se volt soha. Sőt nem is lehetett, mivelhogy mindjárt lélek lett volna belőle, azaz agyonütik a fütykösökkel és fokosokkal ellátott nemes atyafiak.
Kállay Béni keménysége abban állott, hogy akaratát makacsul végrehajtotta, tűzzel-vassal, furfanggal, erőszakkal, minden poklokon keresztül. De az akarata mindig egy atya akarata volt, mely a nép jólétét célozza. Nem tartozott a sablon kormányzók közé, aminőket Ausztria tucatjával termeszt a paragrafusok jászolához kötve, kormányzási zseni volt, aki sokszor ötletekkel dolgozott, mint akár egy regényíró az egyes bonyodalmak megoldásánál. Innen az a rapid haladás, hogy Bosznia úgyszólván röpült a civilizáció felé.
Csodálatos, milyen apróságokra kiterjedt a figyelme. Minden bosnyák minden évben új adókönyvecskét kapott, amelynek a végén egy-egy cikk volt az illető nyelve szerint vagy törökül, vagy szlávul, például a szilvatermesztésről és felhasználásáról, vagy a szőlőművelésről. E gazdasági cikkecskék, melyeket magyar írók dolgoztak fel vonzó formában, valódi kis remekek voltak, s ha volt a bosnyák családban olvasni tudó tag, az bizonyosan egész évben forgatta az egyetlen könyvecske olvasmányát, míg annak tartalma akaratuk ellen is beleragadt a koponyákba.

Valahányszor Boszniába utazott, mindig tele volt a noteszkönyve a legszemenszedettebb ravaszságok terveivel, amelyekkel becsapja a bosnyákot, hogy jó irányban menjen. De ha ő maga ötletekkel dolgozott, a másokét is tudta respektálni. Egyszer azt jelentették neki a katonatisztek a tuzlari kerületben, midőn arra kocsin átutazott, hogy szükséges volna a kaszárnyához még egy szárnyat építeni, mert a katonaság sokat szenved a lakáshiány miatt.

- Hm! - szólt a mindenható kormányzó, ki lábfájása miatt csak úgy a kocsin ülve fogadta az előtte megjelenő tisztikart. - Egy új épületszárny? És mennyibe kerülne az?
S fürkésző kék szemeivel mohón, kedvetlenül látszott várni az összeget.
Galgócy ezredes lépett az előtérbe, mondván:
- Attól függ, hogy ki építi; a magas aerarium-e vagy én?
- Hogyhogy? - kérdé a miniszter.
- Ha a magas aerarium építi- felelte katonás egyenességgel Galgócy -, akkor belekerül ötvenhatezerbe.
- És ha ön építi?
- Akkor belekerül nyolcezer-ötszáz forintba.
Kállay elmosolyodott.
- Az ördögbe is, ezredes úr. Ön nagyon rossz véleménnyel van a magas aerarium iránt. De nem akarom önt megcáfolni, azért hát építse ön.
S ezzel kivette zsebéből noteszkönyvét, kitépett belőle egy lapot s ráírta az utalványt a nyolcezer-ötszáz forintról.

De ha makacs volt Kállay a maga tervei keresztülvitelében, a bosnyák se kutya a maga maradiságában. Könnyebb visszafelé igazítani a Drinát, mint előreigazítani a bosnyákot. Különösen a vaseke behozatala képezte a legnagyobb nehézséget, pedig a vaseke sine qua non volt a Kállay terveiben, mert szerinte megkétszerezi a föld termőképességét. Próbálta olcsón adni a vasekét (olcsóbban a faekénél), próbálta doboltatni a falvakban annak célszerűségét, nem használt semmit, az elöljáróságok abban laboráltak, hogy rábeszéljék a falubelieket, mindhiába, a bosnyák fülében nagy vatta az apai hagyományok, azon át be nem szivárog semmi.
Kállay tehát a leleményes megoldáshoz nyúl. Minden falusi bíró udvarába beállít egy úgynevezett csász. kir. ekét (ti. egy vasekét), mely úgy áll ott, mint hatalmi büntető jelvény, ahogy hajdanta a magyar falusi bírónál ott meredezett mogorván a kaloda - hogy nagy hátborzongatással tekintett arra minden jó járatban levő jámbor lélek. Egyben elrendeltette, hogy a kisebb kihágásoknál a vasekével való szántás mint mellékbüntetés hozassék be.

Így lőn aztán, hogy a bírák ekképpen ítélkeztek:
- Vétkeztél, atyámfia, tehát bűnhődöl. Fizetsz három forint bírságot, és tartozol a szántóföldednek egynegyedét a csász. kir. ekével beszántani, mégpedig hatósági ellenőrzés mellett.
Csikorgatta fogait a bosnyák, szabadkozott a bírság ellen, rimánkodott a bírónak, hogy változtassa pénzre az egészet, ne kelljen azzal az ördögszerszámmal megpiszkítania a földjét, de ebben a pontban nem volt szabad kegyelmet gyakorolni; az ítélet legfeljebb a terület mennyiségére volt enyhíthető, mivelhogy egyenes parancs volt, hogy a büntetés csak a szántóföld egy részére mérhető és sohasem az egészre.

Éppen emiatt világlott aztán ki szembetűnően az a csoda a következő nyáron, hogy a vetés azon a részen volt szebb és a termés jobb, ahol a vaseke szántott. Fejcsóválva nézte a bosnyák, és ha muzulmán volt Ill Allah-t morgott, ha katolikus keresztény volt, keresztet vetett magára:
- Nini, nini, mit cselekedett az ördög!
De minthogy a szomszédnak is éppen ott volt jobb termése, ahol bírságból a császár ekéje járt, és az egész határban egyebütt is ehhez igazodott a becsületes anyaföld, lassan-lassan megnyílt a bosnyákok esze is.
- Ha már ilyen istentelen ez ami földünk, hát meg kell a kedvét keresni.
Két év múlva büntetés nélkül kezdték kölcsönkérni a bírótól az ekét, négy év múlva pedig már minden bosnyák saját vasekéjével hasogatta a "matyernát" (a föld-szülét).
Mikor ugyanakkor éppen az én jelenlétemben ragyogó arccal dicsekedett el ezekkel a furfangos "vicekirály" a klubban, Tisza Kálmán röstelkedve horgasztotta le okos ősz fejét.
- Ne mesélj. Ne szégyeníts meg, Béni...
Kállay csodálkozva nézett rá.
- Csak nézz meg jól - folytatá szelíd mosolyával a generális. - Engem, az utolsó bosnyákot. Mert nekem még vannak faekéim.
...Hanem ez régen volt. És Bosznia már akkor is önköltségen kormányoztatott.

---
(1) Az alkirály ötletkéi. I. Az Ujság 1904. febr. 17., 1-3 o., a tárcarovatban, Az "alkirály" ötletkéi címmel, Scarron névjelzéssel. II. Az én kortársaim. I. köt., MKm 32, Budapest, 1907. Révai, 224-230. III. Jk 20, Az én kortársaim I, 192-197. A főszöveg a II. változaton alapul, amelyben tudatos változtatásra vall egy sajtóhiba kijavítása és egy szóismétlés kiküszöbölése. Az I. eltéréseit alább közöljük:

8. bekezdés, 3. mondat: kormányzási zseni volt (U: kormányzási genre volt [Nyomdahiba.] AÉK2: kormányzási genie volt)

27. bek. 1. m.: szembetűnően (U: szembetűnőn)

27. bek., 2. m.: Ill Allah-t (U: Ins Allah-t)

31. bek. 1. m.: Két év múlva büntetés nélkül (U: Két év múlva már büntetés nélkül)

Forrás : Magyar Elektronikus Könyvtár ( MIKSZÁTH KÁLMÁN : CIKKEK, TÁRCÁK 1904. Összegyűjtötte és "sajtó alá" rendezte: Hajdu Péter, 2011.)

Dr. Türke András István

Language Undefined Tag: Kállay BéniBosznia-Hercegovina

436. Macron és a politikai elitváltás: nehezen halad

Az elmúlt egy hét centrifugális folyamatokat indított el a francia politikában: sok ismert arc esik ezekben a percekben ki a politikai elit soraiból. De nehezen halad az ún. új elit összerakása is… A magyar sajtóban is lehetett arról olvasni, hogy Emmanuel Macron mozgalma nehézségekkel küzd a nemzetgyűlési jelöltek megnevezésekor.

Visszalépő jelöltek, később törlendő, vagy a jelölést elutasító jelöltek, tévedések, vita a centrista szövetségesekkel: az elmúlt napokban a Macron-párt (REM) nem éppen a totális profizmusról tett tanúbizonyságot. Azt tudjuk, hogy sokan jelentkeztek a REM képviselői helyeire. Nem az amúgy széles és elégséges merítéssel van baj, hanem azzal, ahogy a párt igyekszik patikamérlegen mérni a jelölteket.

Ráadásul a már bejelentett neveket sem szabad véglegesnek venni. A héten a szövetséges Modem elnöke, François Bayrou keményen támadta Macronéket, mert a Modem érdekeit nem vették eléggé figyelembe a jelöltállításnál, így a bejelentett 428 fős listához máris hozzá kellett nyúlni. Ez nem jelent mint hogy május 19-ig, a jelöltállítások végéig semmi sem biztos.

Első körben amúgy amúgy 24 volt szocialista képviselő szerepelt a listán (Manuel Valls végül nem lesz REM-jelölt, de nem is indítanak ellene senkit), s most arra várunk, hogy kiderüljön, kik azok a republikánusok, akiket Macronék meg tudnak győzni a csatlakozásra, és kik azok, akik ellen esetleg nem indítanak jelöltet (Fillon kampánycsapatából viszont sikerült egy képviselőjelöltet leakasztani).

Egészen biztos, hogy lesznek ilyen jobboldali képviselők, mert Macronnak ez a fajta egyensúlyozás a stratégiája, s a legkevésbé sem érdeke már május 19-én, a jelöltállítás végén ráégni a haldokló szocialistákra. Úgy hírlik, az átlépésre nyitott jobboldaliak egy feltételt szabtak: hogy a miniszterelnök jobboldali legyen, az pedig a jövő hét elejére eldől. A jövő hét tehát mozgalmasnak ígérkezik.

Egy felmérés szerint Alain Juppé, François Bayrou Modem-elnök, Jean-Yves Le-Drian honvédelmi miniszter és a mérsékelt jobboldali Jean-Louis Borloo lehetnek a “legnépszerűbb” jelöltek a miniszterelnöki posztra. A republikánusoknál is Juppé vezet, Xavier Bertrand előtt (utóbbi azóta visszautasította a Macron-párt közeledését):

Retrouvez mon interview dans @Le_Figaro ⬇️ pic.twitter.com/UQmRTkHh3c

— Xavier Bertrand (@xavierbertrand) May 12, 2017

Mindenesetre egyelőre azt jegyezzük meg, hogy nehezen halad az “elitváltás”, s május 19-én már egy lépéssel közelebb leszünk a válaszhoz, hogy mekkora “se nem jobb, se nem bal” összefogást sikerült Macronnak összehoznia…

Categories: Blogroll

Pages