You are here

Blogroll

423. Vita után: ezzel gyakorlatilag eldőlt Macron elnöksége

Bár Le Pen ideológiai téren karakteresebbnek, Macron pedig a konkrétumokban felkészültebbnek tűnt, a szekértáborok már az első reakciók alapján befagyottak voltak. A reggeli mérések ezt meg is erősítették. Ha nem történik valami rettenetesen váratlan, felkavaró vis maior, akkor Franciaország következő elnöke Emmanuel Macron lesz. Eldőlt a dolog.

Emmanuel Macron kockázatkerülő két forduló közötti kampányt folytatott, ezért volt a kampánya erőtlen. Ugyanez volt a célja tegnap este is: nem elveszíteni a vitát. Ez tulajdonképpen sikerült, kétharmadban őt találták a nézők meggyőzőbbnek, s ezzel Macron nyert.

Le Penen, mint az elmúlt két hétben végig, nagyobb volt a nyomás: neki győznie kellett volna, előnyt kellett volna – valahogy – kovácsolnia. Reálisan persze első sorban arra pályázhatott, hogy biztosan 40% fölé tornássza a támogatottságát. Taktikája láthatóan az volt, hogy támad, és ezzel felhergeli Macront. Utóbbi fel is vette a kesztyűt, és sokszor ugyancsak erőszakosan – nem egyszer Nicolas Sarkozy stílusára emlékeztetve – válaszolt a Front jelöltjének.

Le Pennek már a két forduló közötti mozgásai alapján is az lehetett a fő célja, hogy összetartsa, illetve 40% fölé vigye a bázisát, no meg üsse és hibára kényszerítse Macront (aki, ha meg is választják, történelmileg alacsony bizalmi index-szel indíthat). Le Pennek az is benne lehetett a célok listájában, hogy bebizonyítsa, Macron arrogáns (és néha Macron az is volt).

A jelöltek igyekeztek egymást definiálgatni: Macron azt hangsúlyozta, hogy Le Pen Jean-Marie Le Pen örököse, Le Pen pedig azt mondogatta, Macront Hollande elnök rángatja madzagon. A beszólások, a definíciós kísérletek, a cinizmus tette a vitát egyébként nagyon erőszakossá. Az értékelések szerint hiányzott a tartalom, szerintem viszont ez így ebben a formában nem igaz. Arról is folyt ugyanis egy erőszakos metavita, hogy milyen szinten folyjék a vita: Le Pen ideológiaibb volt, Macron kicsit tárgyilagosabb és technokratább, a francia elvárások szerint pedig utóbbi, tehát a szakpolitikai kérések részletes tárgyalása a tartalom.

Reggel a Kossuth Rádió adásában gyorselemeztem:

Categories: Blogroll

422. Kell-e nekünk VI. Köztársaság?

Sokszor előkerül a VI. köztársaság gondolata: vessünk véget a félelnöki rendszernek, demokratizáljunk, és így tovább… igaz, hogy ezek az ötletek általában a radikális baloldalon tenyésznek, ezért a megvalósulásnak sok esélye nincs, de rendszeresen felütik a fejüket. Idén Jean-Luc Mélenchon turnézott azzal, hogy VI. köztársaságot akar.

Mélenchon idei javaslata egy alkotmányozó nemzetgyűlésről szólt, amely egy teljesen máshogy működő politikai rendszert hozott volna létre Franciaországban: többségi helyett arányos választást, a félelnöki rendszer helyett parlamentáris rendszert, illetve a képviselők visszahívhatóságát ígérte. Mondanom sem kell, hogy ez az ígért rendszer lehet, hogy szám szerint a VI. lenne, de azért nagyon hasonlít a méltán hírhedt IV. köztársasághoz.

A rettentően plurális, megosztott francia politikai rendszerben az arányos képviselet, no meg a képviselők visszahívhatósága garantálja a kormányképtelenséget, ahogy a IV. köztársaság idején is instabil kormányok és koalíciók váltottak instabil kormányokat és koalíciókat. Az a rendszer 11 év alatt 22 kormányt fogyasztott el, mígnem megérkezett De Gaulle, és megalkotta a ma ismert francia alkotmányt, amely egyszerre vette figyelembe a stabilitás, a kormányozhatóság és a demokratikus reprezentáció és véleménynyilvánítás szempontjait.

Az V. köztársaság alkotmánya ideológiailag nem értelmezhető. Ez nem egy objektíve “jó” alkotmány, hanem egy olyan rendszer, amely a francia politikai kultúrának, valamint a kormányozhatóság és a stabilitás szempontjainak egyaránt megfelel. Egy nagyon fájdalmas történelmi folyamat révén létrejött kompromisszum, ha úgy tetszik.

Nem mondom, személy szerint imádnám a visszatérést az instabilitáshoz, a bukdácsoló koalíciókhoz. Az üzletemnek jót tenne a változás, a megemelkedett politikai kockázatok miatt szó szerint halálra keresném magam. Több kockázat, az több politikai válság, a több politikai válság pedig több aggódó, információra szomjazó ügyfél… nos, ez nekem személy szerint isteni lenne.

De szeretem Franciaországot. Ezért nem kívánnám neki a visszatérést egy olyan rendszerhez, amely ott bizonyítottan rosszul működik, sőt, egyáltalán nem működik. És nem kívánnék magunknak, Európának sem egy állandóan válságban fetrengő Franciaországot…

Márpedig aki a francia politikai rendszerrel barkácsolna elvi, ideológiai okokból, az szerencsejátékot játszik, és éppen ezt kockáztatja.

Categories: Blogroll

421. Kire szavaztak a muszlimok?

Sokszor megkérdezik tőlem, hogy kire szavaznak a francia muszlimok. Ezt elsősorban közvélemény-kutatásokból tudjuk, 2012-ben például mintegy 86%-uk Hollande-ot támogatta a második körben. De az első forduló árnyaltabb. Ahogy idén is. Mutatom a számokat.

A kiindulópont: 2012

Először is mutatom a Le Figaro ábráját az Ifop adatai alapján, mely mutatja a 2012-es állapotot az első és a második fordulóban:

Mit tudunk meg? Először is azt, hogy 2007-ben az első fordulóban a muszlimok 58, 2012-ben pedig 57%-a szavazott a Szocialista Párt jelöltjére (Ségolène Royalra, majd a későbbi Hollande elnökre). Emellett 2012-ben Jean-Luc Mélenchon is bezsebelte e bázis szavazatát 20%-ban. Vagyis a muszlimok a teljes népességnél nagyobb arányban szavaztak balra, ez teljesen egyértelmű.

A 2017-es állapot

Megint csak az Ifop adatait mutatom 2017-tel kapcsolatban, ebből a mérésből (a képet viszont a kutatási jelentésből vágtam ki).

Az utolsó előtti oszlopot érdemes nézni: 2 – 37 – 17 – 24.

Ebből mit tudunk meg? Azt, hogy a muszlimok továbbra is a nemzeti átlag felett szavaznak balra, de sokkal megosztottabbak, mint 2012-ben, ami nyilvánvalóan a baloldali átrendeződésnek köszönhető. A radikális baloldali és bevándorláspárti Jean-Luc Mélenchon (37%) e réteg kedvenc jelöltje, tőle jócskán lemarad a 2007-ben és 2012-ben taroló szocialista jelölt, aki ezúttal Benoît Hamon (17%).

Arra is felhívom a figyelmet, hogy a bevándorláspártinak tartott (valójában visszafogottan bevándorláspárti, az elutasított menedékkérőket kiutasítani akaró) Macron a muszlim szavazatokból nagyjából a nemzeti átlagának megfelelően részesül (24%).

A május 7-i kérdés…

Meglátjuk a második fordulós adatokat. Nem lennék meglepődve, hogy az a szám ismét nyolcassal vagy kilencessel kezdődne, elsősorban az ellenfél személye miatt. Marine Le Pen az első fordulóban a muszlim szavazat 5%-át kapta e mérés szerint.

Categories: Blogroll

420. Macron: egy összeesküvés terméke?

Tegnap megjelent a The Guardian-ben egy cikk, ami sok mindenről szól, arról is, hogy Macron még veszíthet, de nem ezért említem meg. Hanem azért, mert ebben a cikkben volt egy nagyon érdekes rész, amely azt sugallta, hogy Emmanuel Macron sikere, második fordulós jelenléte valamiféle elit-összeesküvés terméke.

Egy összeesküvés gyanúja?

Íme a kérdéses rész, amely a szerző és egy francia balközép hetilapnak dolgozó újságíró beszélgetéséről számol be (kiemelések tőlem):

I asked him if had there been a deliberate effort among intellectuals and mainstream politicians to engineer a run-off between Macron and the far-right Marine Le Pen in the second round of the presidential election. “Why, of course,” he laughed. “We’ve been at it for a year.” Considering how obvious the strategy had been, I cannot claim to have revealed much of a secret. Still, it’s nice to know I was not being paranoid.

Vagyis, a beszélgetés szerint az értelmiség és a mainstream elit elismerten azon dolgozott volna az elmúlt évben, hogy egy Marine Le Pen – Emmanuel Macron elnökválasztási döntőt alakítson ki, nyilván azért, hogy Macron nyerjen.

De lehet-e a 2017-es kampány egy nagy “összeesküvés”?

Elemzőként nagyon nehéz arra válaszolni, hogy ez elképzelhető-e. Nincs információm, nem tudom. Az meg elemzőként kifejezetten dolgom, hogy mindent elképzeljek, de ne lépjem át az összeesküvés-elméletek határait.

Bevallom például, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban a politikai ösztönöm (a gyomrom, ahogy mondani szokták) azt sugallta nekem, hogy Macron előretörésében, a Fillon-ügy kiszivárogtatásában benne lehet Hollande elnök, vagy legalábbis a szocialisták jobbszárnyának a keze – de ez mégiscsak egy megérzés, semmilyen tény nem támasztja alá, semmi nem igazolja, és az elemző azért elemző, hogy tényekkel dolgozzon, ne fantáziákkal. Ezért soha nem írtam róla. (Ez persze közismerten a politikai elemzés egyik korlátja: sokszor nem rendelkezünk elegendő információval…) Márpedig erről semmilyen információm nincs.

Mindenesetre most nézzük meg, hogy – az ismert és elérhető adatok alapján – mi az, ami ezen a téren elképzelhető, és mi az, ami nem!

2011: Strauss-Kahn csapdája?

Emlékszem, 2011-es őrizetbe vétele után francia és nem francia balos ismerőseim folyamatosan azt magyarázták nekem, hogy Nicolas Sarkozy akkori köztársasági elnök személyesen buktatta meg ellenfelét, az IMF-vezér Dominique Strauss-Kahnt (DSK-t), csapdát állított neki a New Yorki szállodában, csak azért, hogy kiemelje a 2012-es elnökválasztási versenyből.

Én már akkor is úgy gondoltam, hogy ha ez a gyanú igaz is, a csapda olyan dolog, hogy ahhoz két ember kell: az egyik, aki felállítja, és a másik, aki belesétál.

Dominique Strauss-Kahn szabados szexuális erkölcseiről mindig is szóltak mindenféle politikai pletykák, rendőrségi aktákról, prostituáltakról, a Boulogne-i erdőről, miegyébről lehetett hallani. Azt gondolom, hogy ha valaki a Francia Köztársaság elnöke akar lenni, akkor – elnézést a közönséges kifejezésért, de – legalább az előkampány és a kampány idejére kössön csomót a farkára, és ne adjon maga ellen támadási felületet (hozzáteszem, hogy a franciákat alapvetően nem hatja meg a ki kivel-narratíva, elég lett volna, ha DSK elkerüli az olyan helyzeteket, amelyek a rendőrség részvételét igénylik).

A lényeg, hogy Sarkozy állítólagos csapdája – ha az volt – azért működhetett, mert tudni lehetett, hogy DSK bele is sétál. Vagyis ha volt is csapda, a bukás felelőssége mégiscsak DSK-t terheli.

Fillon ügye: ki lehet a kiszivárogtató?

François Fillon korrupciós ügyei kapcsán is felmerül, hogy esetleg valaki segített a Canard Enchaîné újságíróinak megtalálni Fillon ügyeit. Erről pontosan ugyanazt gondolom, mint DSK dolgáról: ha valaki köztársasági elnök akar lenni, éljen olyan életet, hogy ne kaphassák el könyékig a közösben turkálva. Esély se legyen a politikai ellenfelek kezében!

François Fillon ügyeit egyébként, ha már itt tartunk, sokan kiszivárogtathatták. Lehetett François Hollande és környezete, lehetett a Szocialista Párt (hiszen övék a parlamenti többség, most ők látják az adatokat), de lehetett valamelyik – az adatokat korábban betárazó – republikánus jóakaró is, aki saját céljait fontosabbnak tartotta, mint Fillon győzelmét (ne felejtsük, ezek az ügyek évtizedes ügyek, sokan tudhattak róluk, jobb- és baloldalon egyaránt). Aztán az is lehet, hogy úgy történt, ahogy a Canard mondja: amikor Penelope Fillonról kezdtek kérdezgetni, nagy lett a csend, ami gyanússá tette a dolgot.

Akárhogy is, az ilyen esetekben sosem a történetet kihasználó politikai ellenfél a hibás, hanem az a politikus, aki kirakja magára az ide lőjetek!-táblát. Ezért nem tudok mit kezdeni Fillon azon érvével, hogy ő itt áldozat, aki ellen állami, meg ilyen-olyan lejáratókampány folyik. Ha így is van, ennek lehetőséget ő teremtette meg, a bukás felelőssége az övé (ahogy Bruno Le Roux volt szocialista belügyminiszter sem mutogathat Fillonra, meg arra, hogy példát statuáltak vele: nem kellett volna a tini gyerekeit közpénzből foglalkoztatnia).

És akkor nézzük a kampány mentét! Hol nyúlhatott bele Hollande, az elit stb.?

Ha végiggondoljuk a kampány menetét, túl sok olyan pont van, ahol egy ilyen “összeesküvés” megbukhat. Ott van például a republikánus előválasztás – mi van, ha nem Fillon a jelölt, hanem Juppé (aki nyilvánvalóan óvatosabban közelítheti meg a “necces ügyeket” az elítéltetése óta)? Mi van, ha a republikánusok ügyesebb kampányt folytatnak? Mi van, ha nem Hamon a szocialista jelölt? Mi van, ha Macron nem képes “újként” eladni magát, és ráragad a Hollande-kormányzásra?

Gondolkodjunk úgy, ahogy – az egyszerűség, meg az egységes cselekvő kedvéért – Hollande gondolkodhatott! (Hangsúlyosan mondom, hogy a továbbiakban találgatok, és a politikai racionalitást hívom segítségül, mivel tényadat nem áll a rendelkezésemre.)

  1. Az elnök népszerűtlen. Jobb, ha nem indul újra. Az újraindulását viszonylag sokáig kell lebegtetnie, hátha javul a helyzet, és mégis megpróbálkozhat az újrázással.
  2. A pártja az ő népszerűtlensége miatt is gyenge, kicsi az esélye annak, hogy egy szocialista válthatja. Ezért a maga esélyeinek a javítása mellett egyetlen feladata van: gondoskodni arról, hogy legyenek nem túl ellenséges alternatívák is kéznél, méghozzá olyanok, akik nem teljesen esélytelenek.
  3. A Hollande-hoz ideológiailag közel álló Emmanuel Macron és a mozgalma lehet az egyik vas a tűzben: építse a kis mozgalmát, aztán jó ütemérzékkel lépjen ki a kormányból, haladjon előre. Ha 2017-ben jut valamire, jó, ha meg csak befolyást szerez a baloldalon és a centrumban, lehetőséget a baloldal és a centrum későbbi elfoglalására, az is jó. Fontos, hogy Macron ne vegyen részt a szocialista előválasztásban, hanem tartson távolságot a PS-től.
  4. A Hollande-hoz ideológiailag közel álló Manuel Valls kicsit később elkezd leválni az elnökről, időnként támadja, majd bejelenti, hogy indul a szocialista előválasztáson. Egy próbát ez az út is megér – hátha sikerül átvenni az irányítást a PS-ben.
  5. A mérsékelt, szociális gaulle-ista Alain Juppé republikánus jelöltsége nem lett volna annyira rossz Hollande-nak, nincsenek ők olyan messze egymástól – mindenesetre jobb forgatókönyv ez, mint Nicolas Sarkozy-é, vagy Filloné. Kicsit olyan ez, mint az 1995-ös Mitterrand-Chirac-váltás, amikor – úgy hírlik legalábbis – a háttérben Mitterrand egyre gyakrabban segített egykori ellenfelének, hogy utódja lehessen…

Vagyis ha Hollande lettem volna, nem egy forgatókönyvön dolgoztam volna, hanem többön, egyszerre, remélve, hogy valamelyik bejön. Még csak megbeszélni, egyeztetni sem kell a kinézett “forgatókönyvekkel”: csinálják a dolgukat, elég itt-ott a háttérből kicsit segíteni. Mindenesetre nem lett volna politikailag racionális egyetlen lóra tenni, kellett a több vas a tűzben, ezért vagyok kicsit szkeptikus azzal kapcsolatban, ami a fenti idézetben elhangzik.

Ha belegondolunk, a papírforma tavaly ősszel az volt, hogy a következő elnök republikánus lesz, akárki is a jelölt. Vagyis tavaly nyár végén a Juppé forgatókönyv kellett, hogy az A-forgatókönyv legyen minden épeszű politikus agyában. Fillon jelöltsége meglepetés, váratlan volt, és simán el tudom képzelni, hogy Hollande-éknak szerencséjük is volt, amikor kiderült (vagy valaki segített kideríteni), hogy Fillon könyékig megmerítkezett a közösben.

A lényeg: Hollande-nak és az ún. elitnek lehettek szimpátiái (a jobboldali elit mondjuk biztos nem Macron elnökségén dolgozott, ezt azért tegyük hozzá), de nem hiszem, hogy egyetlen forgatókönyvön dolgoztak. Okos politikus mindig több forgatókönyvet vesz számításba, és mindegyik esetben megpróbálja abból a maga számára a legtöbbet kihozni.

Még egyszer mondom: lövésem nincsen, hogy mi hogyan történt a valóságban, ki kinek segített. Ez a politikai elemzés rákfenéje, végül is ezért tartanak minket: hogy rendet teremtsünk a hiányos információk és a rendetlenség tengerében. Mindenesetre Hollande szempontjából a fenti cselekvési sor, gondolkodási menet nagyjából racionális lett volna. Remélem, megérem a levéltári irtok nyilvánosságra kerülését, a visszaemlékezések megírását, és megtudom, valójában mi történt :)!

Mekkora volt a Macron-mozgástér?

A gyomrom azért mondta, hogy Macron a háttérből kapott segítséget, mert az ellene felhozott ügyek vagy pszeudoügyek elég gyorsan elültek, sokszor kormányzati nyilatkozat segítségével. Másodszor, egészen biztos vagyok, hogy bizonyos kontaktokat régi szocialista ismerőseitől kapott meg (gondolok itt Barack Obamára, vagy Obama egykori csapatára). Harmadszor, tény, hogy a média nagyon szerette Macront (kérdés, hogy ez a médiamunkások szimpátiája miatt volt így, vagy azért, mert az újdonságra vágyó franciák kattintották, fogyasztották is a rá vonatkozó híreket; a gyanúm az, hogy a kettő kombinációjáról van szó).

De! A helyzet tavalyi állása szerint Emmanuel Macron nem volt esélyese az elnökválasztásnak. Akármilyen jól játszotta el a kilépést, a belső kritikust, nem ő volt az elnökválasztás esélyese. A-tervként arra készülhetett, hogy a centrumból mozogva átveszi a baloldal és a centrum vezetését, befolyást szerez, 2022-re pozicionálja magát. A B-terv csak később érkezett, amikor Fillont elkapták a közösben turkálva, és amikor Fillon elkezdett gyengülni, és ismét kiadóvá vált a “másik befutó hely” Marine Le Pen mellett.

Hogy utána a teljes szocialista és baloldali-liberális elit suttyomban Macron sikeréért dolgozott, azt is elnézve neki, hogy Macron időnként kiosztja őket és centristaként nyíltan kokettál a jobboldallal, azt simán el tudom képzelni, sőt: ha ezen elit tagjai nem így tettek, nem viselkedtek racionálisan.

A lényeg viszont mégiscsak az, hogy Macron sikeréhez Fillon kellett, és az a bizonyos ide lőjetek!-tábla.

És még valami:

Abban is biztos vagyok, hogy ha Macron elnök lesz, a saját feje után fog menni, és a saját hatalmi központját fogja építeni, nem másokat fog kiszolgálni. Ilyen a hatalom természete: ha megszerzed, használod, és a magad céljaira használod. A többiek, akik így vagy úgy, de úgy érzik, segítettek, meg kell, hogy feleljenek bizonyos feltételeknek, és a majdani elnök akkor – esetleg – egy kicsit hálás lesz. Vagy nem.

(Kiemelt kép forrása: pixabay.com)

Categories: Blogroll

419. Új live kommentár (május 8-ig folyamatosan frissül)

Kicsit hosszú lett az előző live kommentár folyam, és a szerkesztő közölte, hogy elege van belőlem, és fagyással tiltakozik a hossz ellen. Ezért az előző live kommentár folyamot lezártam, és nyitottam egy újat, ezt.

A rendszer az, ami eddig is volt: folyamatosan frissítem, időről időre érdemes visszatérni, és megnézni, mik az újdonságok, amelyeket relevánsnak, fontosnak tartok.

2017. MÁJUS 2.

07:20 Lehetett-e Macron sikere egy összeesküvés terméke?

Sokakban felmerül ez  kérdés, én meg körüljártam.

05:24 Tegnap

Azon túl, hogy megvolt a szokásos összecsapás a rendőrökkel, tüntetés és ellentüntetés, a jelöltek elsősorban egymást minősítgették május 1-én. Még nem érzem pontosan, hogy ki nyerte a napot. Hátha lesz mérés.

Mindenesetre a nyilvánosságra kerülő mérések továbbra is 59-61 pont közé teszik Macront, ami elég stabil történetet jelez, a kampánya minőségétől függetlenül.

05:23 Macron tényleg Frexittel fenyeget?

Erről írtam egy rövidet.

Categories: Blogroll

418. Globalisták vs. nacionalisták, avagy az új törésvonal

Mindig mondogatom, hogy alakul a globális / lokális törésvonal Franciaországban (meg talán a nyugati világban), és váltja, illetve kiegészíti a hagyományos bal/jobb törésvonalat.

Egy ideje gyűjtögetem a cikkeket és elemzéseket a témában, nézegetem, hogy a sajtó és az elemzői kör mit ír erről – nézzünk pár gondolatot, pár érdekes cikket! Egy kis szemle, természetesen a teljesség igénye nélkül, időrendben. Nem is titkolom, engem az utolsó két beszélgetés kötött le a legjobban…

1. Egy korai elemzés – 2011-ből

A francia kutatás / sajtó évekkel ezelőtt elkezdte pedzegetni ezt a kérdést. Itt egy korai példa “az új törésvonal” értelmezéséről.

2. Egy szintén korai cikk 2011-ből

A Libération publikálta, és a szabadkereskedelem szempontjából kezdte elemezgetni a kérdést, arra kérdezve, hogy a különböző pártok hogy közelítik meg a témát – még a 2012-es kampány előtt vagyunk, ahol mindkét vezető jelöltnek szembe kell néznie a saját bázis megosztottságával.

3. Egy viszonylag friss beszélgetés a globalizációról

Itt van egy interjú Guillaume Bernard kutatóval, egyetemi oktatóval és Jean-Sébastien Ferjou újságíróval a globalizáció témájában. Érdemes végigolvasni, inkább a globalizáció és hatásainak elemzése, mint az új politikai törésvonal értelmezése, de izgalmas, mivel különböző nézőpontok, sőt, vélemények ütköznek.

4. Egy francia kerekasztal

Érdekes a France Culture nevű csatorna egy beszélgetése politológusokkal, kutatókkal és oktatókkal, a szuverenizmus és globalizmus szembenállásáról, az új törésvonalról. A beszélgetésben Orbán Viktor Fideszét is azon pártok közé sorolják az FN-nel együtt, amelyek a globalizációs törésvonal lokális oldalára pozicionálják magukat (hozzátéve, hogy a globalizáció-ellenesek sokszor egymással is teljesen inkompatibilis politikát képviselnek, és ez igaz: gondoljunk csak Marine Le Penre és Jean-Luc Mélenchonra!).

Ez egy hosszabb, egy órás történet, a globalizációellenes, alterglob mozgalmakról is szó esik, jobbról-balról egyaránt (különösen balról). Érdemes nekiülni.

5. Egy 2017 eleji TED-beszélgetés az új megosztottságról

Vagy itt van egy hasonlóan izgalmas TED Talk Yuval Noah Harari történésszel. A címe: Nationalism vs. globalism: the new political divide. Harari szerint a globalizáció által okozott az egyensúlytalanságnak két elméleti megoldása van: a gazdaság vissza-lokalizálása, vagy a politikai rendszer globálissá tétele.

Beszél még a globalizáció eredményeiről, a múlthoz való visszatérésről, a Make America great again típusú politikai hívószavakról, a globális problémákról és a globális együttműködés, kormányzás szükségességéről, a XXI. század kihívásairól, az új technológiák kihívásairól, klímaváltozásról, többes identitásról, lojalitásról és identitáspolitikáról.

Hosszú, egy órás beszélgetés, de érdemes vele eltölteni az időt.

Categories: Blogroll

417. Tényleg Frexittel fenyeget Macron?

A magyar sajtóban megjelent a hír, miszerint Macron azt mondta a BBC-nek: ha nem lesz EU-reform, jöhet a Frexit. Mit jelent ez pontosan? Tényleg Frexittel fenyeget a centrista jelölt?

Nézzük, pontosan, mit is mondott Macron, mert akkor érthetjük meg, mit is az üzenet lényege!

A félkövér kiemelések már tőlem vannak. A BBC eredeti forrása itt található.

Azt írja tehát az MTI mai anyaga:

A francia elnökválasztás független centrista EU-párti jelöltje, aki a vasárnapi második fordulóban a Nemzeti Front vezetőjével, Marine Le Pennel verseng az államfői tisztségért, hétfőn a BBC televíziónak nyilatkozva megerősítette, hogy Európa-párti politikát kíván folytatni.
“A választási kampányban is folyamatosan az európai ideát és az európai politikai (célokat) védem, mert meggyőződésem szerint ez rendkívül fontos a francia népnek, és abból a szempontból is, hogy hazánk milyen helyet foglal el a globalizáció folyamatában” – mondta a francia elnökjelölt.
Hozzátette ugyanakkor: szembe kell nézni a jelenlegi helyzettel, és figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a francia nép “ma rendkívül dühös és türelmetlen”.
Macron szerint az Európai Unió működési hiányosságai nem tarthatók fenn tovább, ezért ő úgy gondolja, hogy elnöki megbízatása az EU és az európai folyamat “mélységi reformjára” is kiterjed majd.
Kijelentette: “árulással” érne fel, ha hagyná, hogy az EU a továbbiakban is úgy működjön, mint most, ebben az esetben ugyanis “jön a Frexit, vagy a Nemzeti Front”.

Álláspontot változtatott Macron?

Szerintem nem. A szövegből egyértelműen kiderül, hogy Macron reformálni akarja az integrációt és nem elhagyni.

Ráadásul nem is azzal fenyeget, hogy ő maga vinné ki Franciaországot az integrációból, hanem azzal, hogy ha ő kudarcot szenved, akkor valaki más (a radikális bal- vagy jobboldal például) majd megteszi. És ebben igaza is van, tényleg ez lehet az elnöksége tétje.

Ez azt mutatja egyébként, hogy Macron kezdi érezni a “történelmi felelősségét”, vagyis valószínűleg felismerte, hogy Le Pen és Mélenchon nem a semmiből jöttek, nem véletlenül népszerűek, hanem valós problémákra, fájdalmakra reflektálnak a maguk módján (vagyis a szavazóik nem hülyék).

Politikai üzenetről van tehát szó. Az európai partnereknek azt üzeni, hogy vége a mókának, Franciaország utolsó utáni pillanatban van ebben a kérdésben, lépni kell, mert a status quo nem tartható a visszafordulás kockázata nélkül.

Belpolitikailag pedig az integrációellenes- és kritikus bázisnak azt üzeni: érti a bajaikat, a félelmeiket, és tenni is fog az orvoslásukért (bár sok konkrétumit erről nem mond…). Ez az üzenet nyilvánvalóan a Mélenchon-bázis és a Le Pen-bázis számára szóló üzenet, május 7-re hangolva – igaz, e sorok írásakor a francia sajtó még nem kapta fel a témát.

(Kiemelt kép: a Nemzeti Front egy Frexit-anyaga)

Categories: Blogroll

416. A munka ünnepe, avagy kire szavaztak a francia munkások?

A nap adja magát, hogy megnézzük, miként szavaztak a francia munkások a 2017-es elnökválasztás első fordulójában. Eddig is tudtuk, hogy a munkásság nem idegenkedik a Nemzeti Fronttól, de vajon így volt-e ez idén is?

A rövid válasz az, hogy igen, így volt.

De kezdjük az elején!

Pár évvel ezelőtt, 2015-ben írtam egy cikket a szélsőjobboldali francia munkásról a Dinamó Műhely blogjára. Ebben a cikkben a következő megállapításokat tettem (források, linkek az eredeti cikkben):

  • A munkásság “jobbra szavazásának” komoly hagyománya van Franciaországban (a gaulle-ista korszakban is), semmilyen garancia vagy kőbe vésett szabály nem mondja, hogy a munkásság automatikusan baloldali. Nem az.
  • A nyolcvanas évektől egyre több munkás szavaz a Nemzeti Frontra, a baloldal a 2000-es évek elején már nem hegemón ebben a választói csoportban.
  • Franciaországban a munkások száma 6,6 millió körül van, 25-40%-uk FN-szavazó.
  • Az FN bázisának harmada-ötöde a munkásság.
  • Az FN-választással konkurál, és sokszor győz a munkások között a távolmaradás, a lábbal szavazás.
Mi történt idén?

Az Ipsos mérése szerint a munkások és az alkalmazottak 29%-a maradtak távol a szavazástól idén (a nyugdíjasok viszont átlag felett vettek részt a voksolásban). Ami a munkások szimpátiáit illeti, 37%-uk szavazott az FN-re (az alkalmazottaknak pedig 32%-a választotta a radikális jobboldali jelöltet). A radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon a munkások szavazatainak 24, az alkalmazottak szavazatainak 22%-át kapta.

Vagyis továbbra is áll, hogy a munkásság jobbra szavazásának van tere, magas e réteg távolmaradása, miközben 35-40%-uk FN-szavazó.

Nagyon érdekes lesz majd látni a második fordulós adatokat is. Vajon nő-e a munkásság távolmaradása, és akik elmennek, kire adják a voksukat?

Categories: Blogroll

415. Le Pen vs. Macron: ki érti ezt?

A hét elején már jöttek mérések, amelyek arról szóltak, hogy a franciák jobbnak látják Le Pen második fordulós kampányát, mint Emmanuel Macronét. És valljuk be, Le Pen második fordulós kampánya jobb is, mint Macroné. Ki érti ezt?

Indokolt az óvatoskodás Macronnál

Először is, Le Penen nagyobb a nyomás. 60-40-es körülbelüli állásnál neki kell mennie, építkeznie, szavazatokért harcolnia. Emmanuel Macron számára sokkal fontosabb, hogy ne kövessen el hibát, ne veszítsen szavazatokat, ne botoljon meg. A jelenlegi előnye kényelmes, és sok szempontból indokolttá is teszi az óvatoskodást.

Lendületvesztés Macronnál?

Másodszor viszont, Macron mintha vasárnap még értette volna, hogy el kell kezdenie elnöki koalíciót építenie. De a hét közepére úgy tűnt, ezt a koalíciót (vagy egy ilyennek tűnő koalíciót, ez a politikában mindegy) inkább Le Pen tudott összehozni. Az elmúlt napokban Le Pen beszélt többet a kormányzásról, vagy legalábbis ütősebben beszélt a kormányzásról, mint Macron, aki azt hangsúlyozta, hogy a fejében ott a miniszterelnök profilja, és lesz kormánytöbbség, csak nem a most megbukott középpártokkal kötött koalíció formájában (azt viszont nem mondta meg, hogy akkor kivel és hogyan, ami gyengíti az érvet, nem kicsit, nagyon). Ennek a bizonytalankodásnak két oka lehet: az első pontban megfogalmazott óvatoskodás (ne ijesszünk el senkit, amíg nem muszáj!), vagy pedig az, hogy a szűk négyes versenyben Macronék sem hittek igazán a második fordulós részvételben, és nem voltak igazán felkészülve (szeretném azt hinni, hogy ennyire egyetlen elnökjelölt sem amatőr, de engem is érhetnek meglepetések).

Le Pen más naptár szerint dolgozik?

Harmadszor, Le Pen valószínűleg tudja, hogy nem ő lesz az elnök (vagy nem az a legvalószínűbb, hogy ő lesz az elnök), ezért számára nem is relevánsak azok az érvek, melyek szerint a Dupont-Aignan-megegyezés akár mobilizálhat is ellene. Ettől még elvégezhet néhány fontos politikai feladatot: odaragaszthatja a nevéhez a “kormányzás” és a “miniszterelnök kinevezése” szavakat, és a megegyezés révén puhíthatja a programja azon részeit (eurozónából kilépés), amelyek ijesztően hathatnak. Ehhez viszont szükséges az a jól megrendezett színház, amely az elmúlt három napban uralja a francia közbeszédet.

Macron háttérmunkákat végez?

Negyedszer, a kényelmes vezetés persze lehetővé teszi Macronnak azt is, hogy ne kampányoljon ezer százalékkal, hanem a háttérben készüljön a kormányzásra. Vagy akár a május 3-i vitára, amelyet milliók követnek majd, és ahol már nem lesz elég az első fordulós vitákban mutatott “egyrészt-másrészt” pragmatizmus. Macronnak május 3-án oda kell tudnia rakni magát, erőt kell sugároznia, arrogancia és nagyképűség nélkül. Szerdán csak ketten lesznek a versenyzők, és Marine Le Pen jó szónok, jó debattőr, azaz veszélyes ellenfél. Azon se lennék meglepődve, ha Macron az elmúlt héten diszkréten vitafelkészítőkön vett volna részt. Indokolt lett volna. Nagyot veszíteni ugyanis a vitán lehet, és Macron szempontjából az sem mindegy, hogy 55 vagy 60%-kal lesz elnök (hogy Le Pennek mennyire fontos lenne egy 40-45%-os eredmény, azt nem kell külön részleteznem).

Categories: Blogroll

414. A gaulle-isták Le Pen körül

Sokakat meglepett a hír, hogy Nicolas Dupont-Aignan, a magát gaulle-istának, szuverenistának, nemzetinek stb. mondó Debout la France mozgalom elnöke bejelentette: Marine Le Pent támogatja a második fordulóban, sőt, kormányzati megállapodást is kötött vele (Dupont-Aignan első fordulós eredménye 4,7% volt, ennyi szavazót mozgathat). Engem nem lepett meg a dolog, a lépés teljesen logikus: a szuverenista tábor soha nem szavazna olyan jelöltre, aki Európa-párti, a globalizációs törésvonal mentén viszont erőre kaphat a szuverenizmus. Le Pen pedig aranyat érő támogatót talált.

Egyrészt Dupont-Aignan, aki ha nem is a mainstream, de a “bevett” jobboldal része volt eddig, most elmondta, hogy szerinte Le Pen nem szélsőjobboldali. Le Pen boldog. Másrészt Marine Le Pen neve mellé odakerült a “kormányzati” kifejezés. Szintén nem hátrányos számára. A Debout la France-ot természetesen megosztotta a döntés, több tisztviselő is bejelentette, hogy lemond – Dupont-Aignan pedig magyarázó hírlevelet is küldött a támogatóknak.

Ha alaposabban megnézzük, egyértelmű, hogy Le Penék fontosnak tartják, hogy a magukat gaulle-istáknak nevezők az ő táborukba tartozzanak, hiszen a Nemzeti Front átalakítását egyfajta lassú “gaulle-izációnak” is tekinthetjük (ami nagy paradox, ha belegondolunk az FN eredetébe). Florian Philippot, a párt alelnöke nemcsak meleg, de gaulle-ista is, ami sokaknak nem tetszik (és sokszor nem lehet tudni, hogy melyik hergel jobban). Az FN egyik volt kádere meg is jegyezte, hogy ő végigcsinálta Algériát, és neki mégiscsak túlzás, hogy “egy buzi gaulle-ista” képviselje.

Le Pen tehát minden bizonnyal hajlandó volt engedményeket tenni azért, hogy – az együttműködést korábban kategorikusan kizáró -Dupont-Aignan a táborához közeledjen, mert beleillik a stratégiába, sőt, kell a hosszú távú stratégia megvalósításához (tegnap hosszabban írtam arról, hogy Le Pen az idei elnökválasztáson alsó hangon mit ért el). Mivel Dupont-Aignan mozgalma nem érte el az 5%-ot az elnökválasztáson, pénzügyi gondjaik is vannak, nem kapnak visszatérítést: egyes hírek szerint nemzetgyűlési helyekért (és az azzal járó állami támogatásért) cserébe vállalták az elnökválasztási támogatást. (És ugye mindig mondom, hogy az elnökválasztási és a nemzetgyűlési megállapodásokat csomagban kötik?)

Egyébként még egy fontos történelmi gaulle-ista csatlakozott Le Penhez, egy olyan név, akiről keveset hallani, de Georges Pompidou-nak és Jacques Chirac-nak is embere, bizalmi embere volt, háttéremberi befolyását tehát nem lehet túlbecsülni az elmúlt évtizedek francia jobboldali politikájában. Ez pedig Marie-France Garaud, aki eddig is közel állt a szuverenistákhoz, most pedig Marine Le Pen mellé állt. Bár kritizálják, ez is egy komoly trófea a gaulle-izmus hagyatékát bezsebelni akaró Nemzeti Frontnak, és egy újabb lépés arra, amerre Le Pen tart.

UPDATE 2017. ÁPRILIS 29. 11:35: Le Pen bejelentette, hogy megválasztása esetén Dupont-Aignan lesz a miniszterelnök.

(Kiemelt kép forrása: atlantico.fr)

Categories: Blogroll

413. Tíz válasz az első forduló után

Az első forduló előtt feltettem tíz kérdést, s nagyjából mindegyikre érdemi választ is kaptunk a napokban. Nézzük, mi a helyzet!

1. Rendben lesznek-e a közvélemény-kutatások?

Bár nagyon sokan voltak a bizonytalanok (egyes mérések szerint 30% körül), a közvélemény-kutatások igen pontosnak bizonyultak. Ez azt jelenti, hogy a bizonytalanok is körülbelül olyan arányban szavaztak a jelöltekre, mint a döntésüket biztosra mondók, illetve megmondók.

2. Képes lesz-e Macron mozgósítani?

Emmanuel Macron En Marche-mozgalma sikeresen mozgósított. A részvétel ráadásul váratlanul magas volt (77,77%), ami csak kicsit maradt el a 2012-estől. Ez arra utal hogy Macron győzelmét nem a szerencse, vagy az fegyelmezett szavazóbázis megjelenése okozta (ráadásul nem is a Macron-bázis volt a legstabilabb ebből a szempontból…).

3. Folytatódik-e a Nemzeti Front beágyazottságának erősödése?

Igen, egyértelműen folytatódott. Ezért írtam, hogy Marine Le Pen megint tett egy lépést az Élysée-palota felé. Az erre vonatkozó gondolataimat, elemzésemet itt olvashatjátok.

4. Kire szavaznak a bizonytalanok?

Úgy tűnik, a bizonytalanok ugyanolyan arányban szavaztak a jelöltekre, mint a döntésüket megmondók, illetve biztosra mondók.

5. Kinek kedvez a csütörtöki merénylet?

Különösebb előnye senkinek nem származott belőle (ez engem is meglepett, vártam egy kis elmozdulást Fillon és / vagy Le Pen javára).

6. Megijednek-e a szavazók Mélenchontól?

Ez a kérdés arra vonatkozott, hogy mi történik, ha Mélenchon bejut a második fordulóba. Nem jutott be.

7. Megzavarja-e valami a választás rendjét?

Semmilyen komoly terrorista incidens vagy egyéb rendzavarás nem zavarta meg a voksolást.

8. Lesz-e még egy vita?

Bizony, lesz. Május 3-án este csap össze Emmanuel Macron és Marine Le Pen a televízió nyilvánossága előtt.

9. Megkerülik a (teljesen feleslegessé vált) kampánycsendet például külföldi sajtótermékek?

Megkerülték, különböző felmérések szivárogtak belga lapokban, lapoktól, magam is tudósítottam róluk. Ennek a szabályozásnak így tényleg nincsen semmi értelme.

10. Olyan eredmény születik-e, amely tartósan háttérbe szoríthatja az eddig kormányzó, hagyományos nagy pártokat?

Mint az előző posztban írtam: “Ha Macron és Le Pen jutnak a második fordulóba, az felgyorsíthatja a régi bal-jobb törésvonal sokat emlegetett átalakulását, a Macron és Le Pen által is képviselt globalizációs törésvonal jelentőségének a növekedését. A két jelölt között ugyanis ebben a témában lehet a leginkább kifeszíteni a politikai teret.” A válasz a kérdésre pedig az, hogy igen, olyan eredmény született, amely a felgyorsíthatja az említett átalakulást, és igen nehéz helyzetbe hozhatja a nagy közzéppártokat.

A francia középpártok bukásáról hosszabban is írtam az Élet és Irodalom április 28-i számában.

(Képek forrása: pixabay.com)

Categories: Blogroll

412. Le Pen: egy lépéssel közelebb az Élysée-hez

Ha a közvélemény-kutatásokból indulunk ki, akkor az a legvalószínűbb, hogy Franciaország következő elnöke Emmanuel Macron lesz. De Le Pennek sincsen oka panaszra, megint tett egy lépést előre az Élysée-palota felé.

Először is, a Nemzeti Front története legjobb eredményét érte el az első fordulóban. A belügyminisztérium oldalának tanúsága szerint az első fordulóban Le Pen 7 679 493 millió szavazatot kapott, ami az előző rekordokhoz képest is nagy ugrás: a 2015-is regionális választás második fordulójában 6,82 millió voksot kapott a radikális párt (a 2012-es első fordulós elnökválasztási eredmény 6,42 millió szavazat volt, ami szintén kiugró). Vagyis az FN és Marine Le Pen töretlenül folytatja az építkezést és a menetelést az idei elnökválasztáson, és ez még csak az első fordulós eredmények alapján levont következtetés.

Másodszor, ha megnézzük, hogy hol erősödött az országban a leginkább az FN, akkor azt látjuk, hogy az ország északi részén, ahol átlagosan 30%-kal nőtt az FN-szavazat aránya. Ez Le Pennek a párton belüli erőviszonyok szempontjából fontos és előnyös, mivel ez a kiugró növekedés igazolni látszik a szociális, balra húzó populista FN stratégiáját a déli radikálisokkal szemben, akiket Le Pen még mindig nem kontrollál teljes mértékben. Vagyis ez a mintázat potenciálisan lehetővé teszi Marine Le Pen számára, hogy “elhallgattassa” vagy háttérbe szorítsa azokat a párton belüli ellenfeleit, akiknek nem tetszik a párt jelenlegi irányvonala.

Harmadszor, jól látszik, hogy immáron kevés azzal érvelni, hogy “állítsuk meg az FN-t!”. Le Pen e percben a szavazatok mintegy 40%-ára számíthat a második fordulóban, ami barátok közt is mintegy 15 millió szavazat (80%-os részvételt feltételezve). Egy ekkora választói tömeget nem lehet azzal elintézni, hogy milyen csúnya dolog az FN-re szavazni. Az FN népszerűségét az adja, hogy olyan problémákat vet fel, amelyeket az emberek problémának érzékelnek, és ezekre a problémákra ad is valamiféle választ. A párt normalizációja azt jelenti, hogy ezekkel a problémafelvetésekkel és válaszokkal érdemben kell vitatkozni. És ez Marine Le Pennek kifejezetten jó.

P.S. Érdekességképpen, Le Pen a napokban bemutatott második fordulós plakátján egy könyvtárban látható, ami sok szempontból korábbi hivatalos elnöki portrékra hajaz:

Categories: Blogroll

411. Live kommentár (folyamatosan frissül!)

Marine Le Pen és Emmanuel Macron a második kör résztvevői az első becslések szerint. Nem történt rendzavarás a szavazás során. A 47 millió szavazásra jogosult meglepően nagy arányban vonult a déli adatok szerint az urnákhoz, ez a lelkesedés 17 órára kissé alábbhagyott.

A hírfolyamot késő estig frissítem, így érdemes időről időre visszatérni. Kisebb-nagyobb elemzések, infók, minden jön, amit érdekesnek és fontosnak tartok.

06:09 Jó reggelt mindenkinek! Folytatom a közvetítést. Íme a közel-végeredmény, 97%-os feldolgozottságnál:

22:36 Most lezárom a frissítést…
… de reggel hat körül jövök vissza az éjszaka folyamán véglegessé váló eredményekkel. A napot 06:30 körül az ATV-ben kezdem, aztán a nap folyamán számos elemzéssel jelentkezem (a csúcsforgalomban ülőknek-araszolóknak 7:30 körül a Kossuth Rádiót, vagy 8:20 körül a Civil Rádiót javaslom!). Addig is mindenkinek jó éjszakát!

22:33 Macron a franciákhoz szól

Azt mondja, érti az elvárásaikat, és elnök akar lenni, minden francia elnöke, a patrióták elnöke (a nacionalistákkal szemben). Hosszan sorolja, hogy milyen elnök szeretne lenni és mit kíván tenni elnökként és kéri a franciák szavazatát és támogatását. Nagyon fontos, hogy máris arról beszél, hogy milyen kormányzati többséget szeretne, azaz az elnökválasztás utánra is néz (nyilván nem véletlenül, tudja, és mondja is, hogy többséget kell építenie). A szinte már elnökként előadott beszédnek nagy demobilizációs kockázata nincs, mert a mobilizációt Le Pen jelenléte majd elintézi, Macronék valószínűleg ezzel is tisztában vannak. Macron arról beszél továbbá, nincs sorsszerűség – ezt a gondolatot mintha Sarkozy szótárából szedte volna…

22:26 Macron beszél

És úgy tudja, megnyeri az első fordulót. Üdvözli, megtapsoltatja az összes első fordulós jelöltet, akik kiestek mellőle. Nagyon barátságos köszönőbeszédet mond – szélesre nyitja a karját, tudja, hogy jobbról és balról is kell választókat elvinnie május 7-én, néha olyanokat, akik alapvetően nem szimpatizálnak a programjával, a személyével. Minden franciának ígéri az összefogást, békülékeny, hálás, kicsit mintha már győzelmi beszédet mondana…

22:20 Még Le Pen is megnyerheti az első fordulót

Az Europe1 a belügyre hivatkozva azt mondja, egyelőre Le Pen vezeti az első fordulós versenyt, de ez nem változtat azon, hogy mostantól (vagy még mindig?) Macron ennek a választásnak az esélyese.

22:13 Macron 62%-kal nyerné a második fordulót, ha most lenne.

A mérés, az adat friss vasárnap este készült.

22:05 Tíz kérdés, tíz válasz

Tegnap feltettem az első fordulóval kapcsolatban tíz kérdést. A kérdések legtöbbjére most már van válaszunk.

  1. Igen. Nagyjából igen.
  2. Igen.
  3. Igen.
  4. Nagyjából ugyanúgy szavaztak, mint azok, akik nem voltak bizonytalanok.
  5. Nagy mozgás nem volt.
  6. Ez a forgatókönyv nem játszik.
  7. Nem.
  8. Még nem tudjuk.
  9. Igen.
  10. Igen.

22:00 Mélenchon beszél

Azt mondja, éjfélig is eltarthat a számolás, majd lendületből támadja Emmanuel Macront és Marine Le Pent, a két potenciális finalistát. De azt azért elmondja, hogy akármi lesz az eredmény, elismeri.  Bejelenti, hogy konzultációt kezdeményez az aktivistáival arról, hogy mi legyen a második körös támogatás sorsa.

21:51 Jean-Marine Le Pen arról beszél az Europe1 rádión,

hogy keményebb, nemzetibb, provokatívabb kampánynak örült volna jobban Marine Le Pen részéről, de azért majd gratulál neki és megteszi a magáét a győzelméért. Daniel Cohn-Bendit megpróbálta kiszedni Le Penből, hogy akkor most nem tartja-e elég nemzetinek a lányát, de jött a reklámszünet. Kis színes.

21:50 Le Pen csütörtökön Nizzában kezd

Aztán május 1-én következik a szokásos nagy FN rendezvény.

21:25 Hogy készülnek a most ismert becslések?

A most közölt számok már nem közvélemény-kutatások, hanem szakértői becslések. Valódi szavazókörökben, valódi szavazatokból vett mintát használnak ehhez a közvélemény-kutatók. Azért bizonytalan a helyzet, mert most később zártak be a szavazókörök, később kezdődhetett a számolás, és a becslés.

21:17 Mélenchon nem ismeri el az eredményeket, amíg nem ér véget a számolás, még reménykedik a nagyvárosokban?

21:15 Marine Le Pen beszél

Le Pen történelminek nevezi az eredményét, és kifeszíti a politikai teret Emmanuel Macronnal szemben: az ellenfél a globalizáció, no meg Hollande örököse. Származástól függetlenül szólítja meg a “hazafiakat” és “nemzeti egységre” szólít fel. És De Gaulle-ra is hivatkozik… annak a pártnak a jelöltje, amely a gaulle-izmus elleni aktivistákat is tömörítette.

21:08 A kampány még hat hétig tart

Sem Emmanuel Macron számára, sem Marine Le Pen számára nem garantált a parlamenti többség. Vagyis a választás nem ér véget május 7-én. Akárki lesz az elnök, a kormányzása első heteit azzal fogja tölteni, hogy kőkeményen harcol a parlamenti többségért, koalíciós partnereket keres, választókat győzköd…

20:58 Az előzetes mérések szerint Emmanuel Macron lehet a második forduló győztese…

…azaz Franciaország következő elnöke. Ideje olvasgatni egy kicsit arról, hogy mit is képvisel.

20:57 Alain Juppé is Macron mögé áll

Ezen azért nem lepődünk meg.

20:54 Hollande elnök ma este nem nyilatkozik

De később fog.

20:53 És azért ne feledkezzünk meg Hollande elnökről sem

Mert ő ugyan nem indult, de ilyen “sikeres” és “népszerű” kormányzás után jó eséllyel egy volt minisztere költözhet az Élysée-palotába. Ami azért nem semmi politikai teljesítmény, ha jobban belegondolunk.

20:50 Úgy hírlik, kezdődnek az utcai megmozdulások…

… a Bastille-nál állítólag már összecsapások voltak.

20:45 Fillon magára vállalja a vereség felelősségét

Nem is nagyon tehet mást. Már a nemzetgyűlési választásokról beszél, azt üzeni a szavazóknak, hogy szavazzanak a jobboldalra. A második fordulóra azt javasolja, hogy a választók Emmanuel Macronra szavazzanak, ne a radikális jelöltre. Azaz azt mondja, ő oda szavaz – de ez mégiscsak azt jelenti, hogy a szavazói is tegyenek így…

20:40 Jean-Luc Mélenchon ma este nem mondja meg, kit támogat a második körben

Gondolom, a lelkiismereti szavazás és Macron között hezitál, egyes hírek szerint az aktivistákkal is lehet erről konzultáció.

20:35 A Le Monde csinált egy érdekes képet

Arról, hogy a két nagy párt az első fordulóban történetileg milyen eredményeket ért el. Látszik, hogy az idei első forduló történelmileg alacsony közös arány.

20:28 A miniszterelnök megszólalt

Bernard Cazeneuve ugyancsak Macron támogatására szólított fel.

20:21 Két olyan jelölt jutott a második körbe, akik nem vettek részt előválasztásban…

… hanem a karizmájuk emelte fel őket. Az előválasztás rendszerét mind a szocialistáknak, mind a republikánusoknak újra kell gondolniuk. Idén olyan jelölteket választottak, akik nem bizonyultak – lelkesítőnek.

20:20 A Fillon mögötti összezárás végül is irracionális döntésnek bizonyult

Persze utólag könnyű okosnak lenni. De továbbra is igaz: ha Fillon kiszáll, a republikánusok megnyerhették volna a választást.

20:16 A baloldal nem halott…

… mondja Hamon a beszédében. Igaza van, a Szocialista Párt, mint a baloldal eddigi vezető pártja, végül is nem halott, csak haldoklik. Hamon egyébként Macron támogatására szólított fel, akit egyben politikai ellenfélnek nevezett. Mint mondta, Marine Le Pen nem ellenfél, hanem ellenség.

20:11 François Fillon fél évvel ezelőtt még tuti befutó volt

Ma megalázó vereséget szenvedett és valószínűleg véget ért a politikai karrierje. A hagyományos nagy pártok jelöltjei ezzel kiestek. A pártrendszer átalakulása folytatódhat.

20:10 A kormányzó Szocialista Párt ennyire rossz estére nem számíthatott

A párt jelöltje, Benoît Hamon 6 (hat!) százalék körül áll. Elképesztően nagy vereség.

20:05 Ne felejtsük el, hogy ezek becslések, lehetnek még mozgások

Az Ipsos számai szerint Fillon és Mélenchon 20% alatt lehetnek és a harmadik helyért harcolnak.

20:05 A francia média által közölt becslések (!!!) szerint szerint az eredmény…

… nagyon szoros. Amit tudunk, az az, hogy a becslések szerint

Emmanuel Macron és Marine Le Pen vezet 22-23%-kal. A Le Monde a Sofres számait közli.

19:47 A 17 órás részvételi arányok térképen a Fraceinfo-ról

Kapásból franc tudja, kinek jó. Az FN mintázata biztos nem látszik rajta.

19:40 Ez itt a reklám helye

A francia riporterek bort isznak. A magyar elemző kénytelen évszakhoz illő (heh ) forró italokkal beérni…

19:25 Most készülnek a becslések

A sajtó pedig azzal foglalkozik, hogy kinek hogy néz ki az eredményváró rendezvénye, melyik jelölt éppen mit csinál. Van, ahol bort is felszolgálnak a riportereknek. Vive la France, a borral együtt.

18:59 Le Pen estéje lehet?

Nagyon izgalmas estének ígérkezik a mai. Ne menjünk el amellett, hogy a papírforma azt jelenti, az FN erősödése töretlen és folyamatos, és amikor a bizonytalanságnak vége, könnyen lehet, hogy nagyon feszült politikai pillanatok várnak a franciákra.

18:55 A belgák védik  döntésüket…

… hogy publikálták a számokat, hitelesnek nevezve őket. Jelezték, hogy később olyan számokat is kaptak, amelyekben Fillon versenyben van. További belga források is közölnek adatokat francia intézetektől, azokban is Macron – Le Pen második forduló tűnik a leginkább valószínűnek.

18:53 Ha Macron bejut a második körbe, és ha nyer…

… akkor az azt jelenti, hogy az elnökség megnyeréséhez már Franciaországban sem feltétlenül van szükség állandó pártszervezetre. Elég, ha valaki elég ügyes és hatékony kampányszervezetet tud építeni. Kicsit mint az amerikai mintában. Ilyesmiről beszélgetnek a fejem mellett elemzők, és ebben igazuk van.

18:40 Mi lesz a szavazókörök zárása után?

Amikor 19 órakor bezárnak a szavazókörök, két intézet mintavételes eljárással elkezd becsléseket készíteni az eredményekről. A későbbi zárás miatt gyorsabban kell dolgozniuk, mint eddig bármikor, hiszen két óra helyett csak egy órájuk lesz (a későbbi nyitvatartást a szivárgások elkerülése céljából találták ki, mert ugye a belga sajtó…). Ha nem nagyon szűk, akkor 20 órakor kettő, ha nagyon szűk, akkor 20 órakor három nevet hallunk majd. Aztán jöhet a számolás.

18.28 Most kicsit csönd van

De fél óra múlva zárnak az első szavazókörök. Aztán nyolcra készülnek a becslések, két vagy három név jelenik majd meg a képernyőkön.

17:27 A belga lapban megjelent exit pollról…

… azt mondja a közvélemény-kutatásokkal foglalkozó testület, hogy a nyolc legnagyobb intézet egyike sem készítette (vagy egyik sem vallja be, és a cikkben nincs megjelölve a készítő), ezért halálosan komolyan senki ne vegye. Mondjuk egyik intézetnek sem érdeke, hogy elismerje, ha az ő számairól van szó. A szivárgásokat elég szép bírságokkal jutalmazza a törvény.

17:14 Donald Trump olyat tweetelt, hogy azzal nem lehet vitatkozni, se jobbról, se balról

Very interesting election currently taking place in France.

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2017. április 23.

17:12 Ma nehéz határon túli franciának lenni

Mert sokat, akár 3-4 órát is várni kell, hogy az ember szavazhasson. SOk európai nagyvárosból érkeztek kígyózó sorokat mutató képek.

17:08 69,42%

Ennyi a részvételi arány 17 órakor. A 2112-es adat ugyanekkor 70,6 volt (lásd lejjebb). Viszont ne felejtsük, hogy most hétkor, sőt, egyes nagyvárosokban nyolckor zárnak a szavazókörök. Korábban hatkor vége volt a mókának.

17:00 Az AFP munkatársai unatkozhatnak

Mert az fotózták, hogy milyen kutyusok kísérték el a derék polgárokat szavazni. Az alábbinak az alkotója például Jeff Pachoud, forrás: Francetvinfo.fr.

16:52 Negyven éves összehasonlításban is kiugróan magas a déli részvétel…

… pedig mennyit bizonytalankodtunk a sok bizonytalan miatt! Most áttérhetünk az érvénytelen szavazatokon való agyalásra. Mert ugye attól, hogy a polgár úgymond teljesíti a kötelezettségét, nem biztos, hogy érvényesen is szavaz. Az AFP grafikája beszédes:

16:36 Az exit poll is felmérés…

… tehát van hibahatára. Ezt se felejtsük el! Vagyis ugyanolyan óvatosan kell kezelni, mint a korábbi méréseket, főleg ennyire szűk különbségek esetén.

16:27  Le Pen – Macron összecsapás felé?

Ha Marine Le Pen 20% feletti eredménnyel jut a második fordulóba, az kétségtelenül a párt valaha volt legjobb elnökválasztási eredménye lesz. Marine Le Pen helyét szinte biztosra mérik a döntőben hosszú hónapok óta, emlékeztek, mindig amellett érveltem, hogy a második hely (azaz a “másik kiadó hely”) a kérdéses, ezért mindenki arra megy. Az FN számára tehát kifejezetten kudarc és csalódás lenne egy harmadik hely, akkor is, ha az abszolút szavazatszám esetleg soha nem látott magasságba ugrana…

16:17 Van már kiszivárgott exit poll

Egy Belgiumban kiszivárgott exit poll szerint Emmanuel Macron és Marine Le Pen juthatnak a második körbe, 24, illetve 22%-kal. Fillon 20,5, Jean-Luc Mélenchon pedig 18%-ra számíthat. Ha minden így marad, az papírforma. Franciaországban a kampánycsend kissé archaikus szabályozása miatt nem lehet ezeket az eredményeket publikálni – de a belga, svájci stb. lapokat semmi nem korlátozza.

Categories: Blogroll

410. Tíz kérdés az első forduló előtt

Négy éllovas, bizonytalan végkimenet, több kérdés, mint válasz: akár így is jellemezhetnék a 2017-es francia elnökválasztás. De azért érdemes alaposabban is megnézegetni, hogy milyen kérdésekre szeretnénk vasárnap este (vagy röviddel utána) választ kapni!

1. Rendben lesznek-e a közvélemény-kutatások?

A Brexit-népszavazás és Donald J. Trump amerikai elnökké választása kapcsán szokásos arról beszélni, hogy “tévedtek” a közvéleménykutatók és az elemzők. Ez csak részben igaz – sőt, inkább nem igaz. A számokban egyértelműen benne volt a Brexit győzelme is és Trump elnöksége is, csak az elemzők és a reménykedők felkészületlenek voltak, nem tudtak mit kezdeni a hibahatár problémájával, no meg azzal, hogy ilyenkor elsősorban valószínűségekről, nem bizonyosságokról beszélünk (lásd még: választást kell nyerni, nem közvéleménykutatást). A dologból természetesen mindannyian tanulhatunk, és tanulnunk is kell.

A jelenlegi francia mérések kapcsán teljesen egyértelmű, hogy a négy éllovas jelölt hibahatáron belül mozog (azt szoktuk mondani, hogy egy 6 pontos különbség azért még nem életbiztosítás), s bár a mérések átlaga szerint alapvetően a Macron-Le Pen páros van előrébb, nem számítana óriási meglepetésnek, ha holnap az eredmény nem így alakulna az urnákban (a közvélemény-kutatók azt mondják: lehet, hogy este nyolckor még csak három nevet tudnak mondani, azaz elmarad a két finalista szokásos, ünnepélyes “bejelentése”, és meg kell várni a teljes számolást). Már csak azért is fontos ez, mert a francia közvélemény-kutatók módszereit (kiigazítás kvóták szerint, netes mérések túlsúlya) érik bizonyos kritikák, kérdések, még akkor is, ha az elmúlt években igazán nagy meglepetések, kudarcok nem érték a kutatókat. Elképzelhető, hogy a mintavétel módszereit majd újra kell gondolni, de azért a jelenlegi számok alapján akkor sem állítható, hogy Mélenchon vagy Fillon “előreugrása” földrengésszerű meglepetés lenne.

2. Képes lesz-e Macron mozgósítani?

Emmanuel Macron En Marche-mozgalma viszonylag új. A beágyazottságáról, szervezettségéről nem sok mindent tudunk, csak amit maga a szervezet közöl (abban meg korlátozottan hiszünk, mert vagy igazat mond, vagy nem). A Macron-szervezet élesben még sosem próbálta ki magát, hiszen Macron még egy előválasztáson sem indult, rögtön élesben az elnökségért jelentkezett be. Bár Macron mozgalma sokat átvett Barack Obama 2008-as kampánymódszereiből és élvezi Obama hangsúlyozottan nem hivatalos szimpátiáját is (lásd itt, itt és itt), abban sem lehetünk biztosak, hogy ezek a módszerek mennyiben fogják segíteni a mobilizációt. Egészen egyszerűen a puding próbája az evés, és az evés április 23-án lesz. (Addig is, amíg holnap megtudjuk a kérdésre a választ, íme egy hosszabb cikkem Emmanuel Macron programjáról és személyéről.)

3. Folytatódik-e a Nemzeti Front beágyazottságának erősödése?

Hasonló problémákkal küzd Marine Le Pen és a Nemzeti Front is. A párt nemzeti beágyazottsága közismerten egyenletlen, az elmúlt években viszont komoly előrelépéseket sikerült elérnie ezen a téren (lásd pl. itt is itt). Nem is biztos egyébként, hogy Marine Le Pennek most komolyan érdeke lenne a győzelem (amire nincs a számok alapján komoly esélye): egy viszonylag szűk, a 2002-esnél szűkebb vereséggel, mely egyben a párt valaha volt legjobb eredménye, sokkal inkább megerősíthetné a pozícióját a Fronton belül, és sikerrel fordulhatna rá 2022-re.

Márpedig a párton belüli pozíciója megerősítésére nagy szüksége lenne, hiszen még mindig nem kontrollálja teljesen a pártot, gondolva itt például az unokahúga által fémjelzett vidéki, katolikus, déli érdekköre. És ha már Obama: abban sem vagyok biztos, hogy Marine Le Pennek sokat segít Donald Trump szintén nem hivatalos szimpátiája, hiszen a Trump-újdonság kifulladóban van, a kormányzás eddig nagyon felemás eredményeket tudott felmutatni, bár egy csomó szimbolikus kérdésben pontosan azt hozta, amit a kampány ígért.

4. Kire szavaznak a bizonytalanok?

A legutolsó mérések szerint a szavazni készülő bizonytalanok még mindig mintegy 30%-nyian vannak. A legmagasabb a bizonytalanok aránya a szocialisták és összességében a baloldali szavazók között (30 és 50%). Utóbbi azért nagyon fontos, mert a baloldali bázis az elmúlt 15 évben nagyon jól megtanulta a hasznos szavazat elvét, hogy tudniillik már az első fordulóban is olyan jelöltre kell szavazni, akinek van esélye a végső győzelemre (a 2002-es Jean-Marie Le Pen siker nagyon élénken él az emlékezetekben). Ugyanez az idézett mérés azt mutatja, van némi aggodalom egy potenciális Mélenchon-Le Pen és egy potenciális Le Pen-Fillon második körtől, ami, mondanom sem kell, elsősorban Emmanuel Macron malmára hajthatja a vizet, hiszen arra ösztönzi a szavazókat, hogy olyan valakire szavazzanak már az első körben, aki képes győzni a másodikban.  Emmanuel Macronnak is sikerült egyébként mostanra relatíve jól stabilizálnia a szavazóbázisát. A szavazó bizonytalanokat tehát megint csak tegyük hozzá ahhoz a kalaphoz, amelybe a mérések kapcsán felmerülő problémákat pakoltuk.

5. Kinek kedvez a csütörtöki merénylet?

A csütörtök esti merénylet annyira az utolsó pillanatban érkezett, hogy nehéz megbecsülni a hatását. A programok alapján mindenesetre úgy tűnik, hogy Le Pennek és Fillonnak “kedvezhetett” a csütörtök esti lövöldözés, Jean-Luc Mélenchonnak viszont nem, hiszen ő a biztonság és a bevándorlás dolgában sokkal megengedőbb, mint a két jobboldali jelölt (a biztonság ügyében Macron sem tekinthető “liberálisnak” vagy puhának). Eközben nincsen olyan jelölt, aki inkumbens, akire “rá lehetne mószerolni” az újabb merénylet felelősségét (a szocialista jelölt ugyanis a Hollande-kabinet belső ellenzékéből érkezik, így nem valószínű, hogy a választók “vele vitetik el a balhét”, noha Hamon korántsem annyira keményvonalas biztonsági ügyekben). Egyelőre úgy tűnik tehát, hogy nem változott a helyzet, és a rendőrség kiszolgáltatottságának a vitája sem került vissza a napirendre, noha erre az első felhördülés során még számítani lehetett, és magam is számítottam. A hivatalos kampány véget ért, a polgárok és aktivisták nyilván folytatják a beszélgetést, ez még a bizonytalanság magas szintje miatt okozhat elmozdulást. Ismétlem magam: ezt is tegyük hozzá ahhoz a kalaphoz, amelybe a mérések kapcsán felmerülő problémákat pakoltuk.

6. Megijednek-e a szavazók Mélenchontól?

Hogy a Nemzeti Fronttal szemben gyakran összeáll a köztársasági front, az közhely, bár úgy tűnik, hogy ennek az ereje egyre gyengébb (a jelenlegi mérések szerint Marine Le Pen egészen biztosan nem fog olyan megsemmisítő vereséget szenvedni, mint Jean-Marie Le Pen 2002-ben). A nemzetközi sajtót figyelve, a félelem elsősorban Le Pen megválasztását érinti (már Jean-Claude Juncker EB-elnök is fontosnak tartotta megszólalni Le Pen esetleges választási győzelme érdekében, sugallva, hogy szerinte nincs szükség európai B-tervre). Pedig a piacok joggal aggódnak mind a radikális jobboldali, mind pedig a radikális baloldali jelölt programja miatt. Márpedig a radikális baloldali jelölt bizonyos forgatókönyvekben elnök – például Marine Le Pen ellen, míg Marine Le Pen egyetlen párosításban sem győztes. Létezik tehát egy tagadhatatlan kettős mérce a radikális jobb- és baloldal között, s ezért sokkal bizonytalanabb kérdés, hogy milyen front állhat össze a másik radikális jelölttel, a kommunisták által támogatott Jean-Luc Mélenchonnal szemben (akinek a programjáról itt olvashattok bővebben). Kialakulhat-e egy, a jobboldaltól a mérsékelt baloldalig húzódó front a radikális baloldallal szemben? Ezzel összefüggésben, Mélenchon esetleges második fordulóba jutása megdobja, vagy éppen ellenkezőleg, csökkenti a támogatottságát? (Ne felejtsük el, a jelenlegi hipotetikus forgatókönyv-mérések egy nagyon steril, elméleti dologra kérdeznek rá, egészen más, ha az elképzelt dolog meg is történik…)

7. Megzavarja-e valami a választás rendjét?

Bár a francia hatóságok valóban 50 000 plusz rendőrt mobilizálnak a 67 000 szavazókör védelmére, s nagy erőkkel védik a jelölteket és a kampánystábokat is, biztonsági incidens vagy provokáció nem zárható ki, ismerve az Iszlám Állam, vagy akár más nagyhatalmak érdekeit, taktikáját. Bár a hatósági kommunikáció a választói megmozdulások biztosításáról szól, érződik, hogy a kormányzat készül az ismeretlenre. Az sem kizárt ugyanis, hogy Marine Le Pen – és kisebb rész Jean-Luc Mélenchon – esetleges második fordulóba jutása spontán megmozdulásokhoz vezethet. Az sem elhanyagolható, hogy a jelöltek személyes biztonságát is érték fenyegetések a elmúlt időszakban, s a veszély a következő napokban sem lesz alacsonyabb (olyannyira, hogy a leginkább fenyegetett Fillont védő rendőrök már golyóálló mellényt is akartak a jelöltre adni, ami jelzi a helyzet komolyságát).

8. Lesz-e még egy vita?

Talán már holnap este kaphatunk jeleket azzal kapcsolatban, hogy megrendezésre kerül-e a hagyományos elnökjelölti páros vita, amelyet a jelenlegi helyzet szerint 2017. május 4-ére terveznek. 2002-ben az idősebb Le Pennel elmaradt ez a vita, de nem vagyok benne biztos, hogy Marine Le Pennel szemben ugyanez a taktika működne (szerintem kifejezetten kontraproduktív lenne egyébként). Az utolsó, nagy vita azért lenne lényeges, mert az is nagy hatással lehetne a preferenciákra, különösen olyan párosítások esetén, ahol mindkét finalista “problémás” valamilyen szempontból (gondolok itt elsősorban a Fillon-Le Pen és a Mélenchon-Le Pen párosításokra).

9. Megkerülik a (teljesen feleslegessé vált) kampánycsendet például külföldi sajtótermékek?

Bár Franciaországban hivatalosan van kampánycsend, az Internet megjelenése óta ennek semmi értelme. Svájci, luxemburgi, belga stb. francia nyelvű lapokban rendszeresen lehet olvasni francia vonatkozású híreket, sőt, az exit-pollok is keringenek a twitteren még urnazárás előtt, csak a francia sajtó erről nem beszélhet (2012-ben a #holland-magyar kulcsszót volt érdemes figyelni például…). Mivel aki nagyon akar, alapvetően hozzáférhet információkhoz, terjesztheti is, noha a törvény mindenféle bírságokat és büntetéseket ír elő azoknak, akik nem tarják be ezeket a szabályokat.

10. Olyan eredmény születik-e, amely tartósan háttérbe szoríthatja az eddig kormányzó, hagyományos nagy pártokat?

Emmanuel Macron és Marine Le Pen a számok alapján inkább esélyesei ennek a választásnak (legalábbis az első fordulónak), mint Fillon és Mélenchon, bár ismét utalnék a hibahatár problémájára. Ha Macron és Le Pen jutnak a második fordulóba, az felgyorsíthatja a régi bal-jobb törésvonal sokat emlegetett átalakulását, a Macron és Le Pen által is képviselt globalizációs törésvonal jelentőségének a növekedését. A két jelölt között ugyanis ebben a témában lehet a leginkább kifeszíteni a politikai teret. A régi pártok számára a jelenlegi formájukban tehát könnyen a lét lehet a tét, még akkor is, ha Emmanuel Macron nyilvánvalóan François Fillon korrupciós ügyeinek köszönheti az éllovas helyzetét.

(Képek forrása: pixabay.com)

Categories: Blogroll

409. Érik a “meglepetés”, avagy Mélenchon is odaérhet (de a ki az a Mélenchon?)

Kevés dolog lehet annyira ijesztő a francia gazdaság és politika legalább viszonylagos stabilitásáért aggódó befektetőknek, vállalkozóknak, polgároknak és politikusoknak, mint egy Marine Le Pen – Jean-Luc Mélenchon elnökválasztási második forduló. Márpedig lassan el kell kezdeni ezt az eshetőséget is beárazni. A kommunisták és a radikális baloldal jelöltje ugyanis az elmúlt hetekben felért a Le Pen, Macron és Fillon hármas nyakára, négyszereplőssé téve az elnökválasztás befutóját, és elsöpörve a bizonyosságot, hogy biztosan jut mérsékelt kormányképes jelölt a második fordulóba. Itt az ideje tehát, hogy kicsit alaposabban megnézzük, mit is kínál Mélenchon a franciáknak.

Amikor bejön az önérdek

Akik Mélenchont a kezdetektől támogatták, de ellenezték az ún. baloldali összefogást, most igazolva láthatják magukat: lám, Mélenchon erősödik, jó mozgósítással bejuthat a második fordulóba, akár a győzelemre is esélyes lehet, mi értelme lett volna visszalépnie az igen gyengén muzsikáló szocialista jelölt javára? A szocialisták (PS) a maguk részéről meg már túl vannak azon a pillanaton,  hogy károk elszenvedése nélkül segíthessék Mélenchon jelöltségét: Mélenchon nem tudna pénzt, paripát, fegyvert, képviselői helyeket adni a támogatásért cserébe, legalábbis a szocialisták így látják (az elnöki támogatásokat és visszalépéseket gyakran csomagban tárgyalják a nemzetgyűlési helyekkel, ráadásul Mélenchonnak vissza kellene fizetnie a visszalépő Benoît Hamon tízmilliós kampányköltéseit, amit nyilván nem fog és nem is tud megtenni). Vagyis Mélenchon rettenetesen rosszul fordítható nevű La France insoumise mozgalma (Lázadó Franciaország-mozgalom) olyan helyzetbe került, hogy könnyen átveheti a vezető helyet a Szocialista Párttól a baloldalon, ha ügyesen keveri a lapokat, figyel a szervezettségre és kihasználja a rendelkezésére álló lehetőségeket – és ez akkor is igaz, ha Mélenchon történetesen nem nyeri meg az elnökválasztást.

A mai francia helyzetet úgy lehet választástechnikailag a legegyszerűbben elképzelni, mintha Gyurcsány Ferenc 19-re lapott húzott volna, elutasította volna a baloldali összefogást (és ezzel a baloldali szavazatok valamilyen szintű összeadódását), csak azért, hogy építhesse magát a baloldali ellenfél kárára – ráadásul még be is jött volna a húzás, azaz Gyurcsány Ferenc nemcsak lehagyta volna Botka Lászlót, de még versenyben is lenne a miniszterelnöki pozícióért (persze a hasonlat annyiban sántít, hogy Mélenchon nem töltötte be korábban azt a pozíciót, amiért most indul, és nálunk erőteljesebb a pártok szerepe, de a baloldai erőviszonyok szempontjából erről van szó).

Kicsoda Mélenchon?

Az 1951-es születésű Jean-Luc Mélenchon politikai veterán, s mint politikai veterán épített egy tulajdonképpen tiltakozó, rendszerellenes mozgalmat, maga alá temetve a szebb napokat látott kommunisták romjait is (a maradék Francia Kommunista Párt támogatja Mélenchon jelöltségét). Mélenchon a Szocialista Pártból vált ki, politikai karrierje nagy részét a PS-ben töltötte: volt miniszter, szenátor – és bizony EP-képviselő is, ami ismerve EU-ellenes programját, érdekes színes elem. 2012-ben a baloldal baloldalának jelöltjeként 11%-ot szedett össze az elnökválasztáson – elemzők is kommunikációs szakértők szerint azóta nagyban puhította a kommunikációját, elhagyta a vörös sálat, az internacionálét és a többi potencilisan félelmet keltő jelképet, s ez nagyban hozzájárult a 2017-es sikeréhez (az is közismert, gyakran emlegetett elem, hogy Mélenchon szinte meghódította a Youtube-ot, a francia politika szereplői közül messze ő kezeli a legjobban ezt az igen fontos, sokakat elérő platformot).

Mélenchon ugyanakkor a mai napig nem tudta levetközni “különleges” szimpátiáit, Hugo Chavez politikáját szociáldemokrata politikának nevezte, de bizonyos esetekben a Fidel Castro-féle Kubával is azonosulni tudott (legutóbb pontosítania is kellett: nem akar Kuba-típusú rendszert Franciaországban). Programjában egy antiglobalizációs szövetségi rendszer létrehozása mellett szerepel például az ún. bolivári szövetséghez (Bolivári Szövetség a Mi Amerikánk Népeiért, ALBA) való közeledés (egyes források szerint csatlakozás, de ezt Mélenchon mintha puhította volna). Az említett szövetséget éppen a két fentebb említett úriember, Chavez és Castro hívta életre 2004-2005 fordulóján…

A világból ki?

Jean-Luc Mélenchon programjában alig szerepel olyan nemzetközi szervezet, amelyből nem szeretne kilépni, kivéve az ENSZ-et, ahol részt venne kizárólag békefenntartó műveletekben. Otthagyná a NATO-t, az IMF-et, a WTO-t és a Világbankot, és ezek csak azok a szervezetek, amelyekből feltétel nélkül lépne ki. Az Európai Unió egy fokkal jobban jár, ott csak azt mondja Mélenchon, abból akkor viszi ki Franciaországot, ha az nem az esetleges új kormányzatnak tetsző irányba fejlődik tovább. 

A javasolt fejlődési irány pedig radikálisan ellentétes a Németország által képviselttel, ami azért nagyjából sugallja, hogy mi lenne a Mélenchon-elnökség vége: ahogy korábban Hollande, Mélenchon is megpróbálkozna a déli álamokkal való együttműködéssel Németországgal szemben, átalakítaná a pénzügyi kormányzást, nem alkalmazná a kelet-európai cégeknek kedvező kiküldött munkavállalókról szóló irányelvet, felszámolná az Európai Központi Bank függetlenségét és engedélyezné a monetáris finanszírozást is. A külpolitikában együttműködne Oroszországgal, elvetné az Európai Unió és Törökország megállapodását migrációs ügyekben, újragondolná a közös határvédelmet, de elsősorban a migránsok fogadási körülményeinek javítására fókuszálna. Ami pedig a Franciaországba érkezőket illeti, 10 éves tartózkodási engedélyeket adna ki, megkönnyítené az állampolgársághoz jutást, szavazati jogot adna a helyi választásokon a legálisan az országban tartózkodóknak, és legalizálná az illegálisan az országban tartózkodó idegen munkavállalókat. 

Adóemelés, szabályozás, állami foglalkoztatás

Mélenchon gazdasági programja a 35 órás munkahetet 32 órásra csökkentené, miközben minden munkavállaló kapna még egy 6. heti szabadságot is. A programban ezen felül szerepel járulékemelés, a munka törvénykönvye módosításának visszavonása, a piacon adható fizetések maximalizálása és a részvényopciók betiltása, a tőkemozgások kontrollálása, valamint a külföldön élő (!) francia állampolgárok megadóztatása. A személyi jövedelemadózást Mélenchon 14 (!) sávossá alakítaná, a legmagasabb sávban, vagyis 360 000 – 400 000 euró felett az állam gyakorlatilag minden (!) jövedelmet elvonna). Ezen túlmenően Mélenchon egy 175 milliárdos gazdaságélénkítő csomagot is ígér, mely szerinte nyereséges lenne államháztartási szempontból, mivel várakozásai szerint beindítaná a növekedést.

Ami a munkanélküliséget illeti, Mélenchon ezt a problémát állami eszközökkel oldalán meg, vagyis joggá emelné a munkát: ha valaki a piacon hosszú távon nem kap feladatot, akkor az államnak kellene számára munkát biztosítania közpénzből. Átalakítaná az ÁFA szabályozását is, bevezetne egy luxus ÁFA-kulcsot, hogy a legalapvetőbb cikkek ÁFÁ-ját csökkenthesse.

Intézmények: vissza a múltba?

Mélenchon teljesen egyértelművé teszi, hogy szeretne visszatérni a IV. Köztársaság pártokráciájához, és véget vetne a mai francia félelnöki rendszernek (igaz, ezt ő VI. Köztársaságnak hívja, de valójában a IV. Köztársaság francia viszonylatban sajátosan instabil intézményeiről van szó). Arányos választáson választana képviselőket, a miniszterelnök lenne a végrehajtó hatalom feje, és a parlamenti koalíciók alakíthatnának kormányt (ez elvben bizonyára jól hangzik, de a IV. Köztársaságban átlag fél évente jött egy új kormány hasonló politikai agoltság mellett, az ország szinte kormányozhatatlan volt, mígnem Charles de Gaulle javaslatára 1958-ban átalakították a politikai rendszert – az V. Köztársaság intézményrendszerét amúgy nem kell szeretni, nem azért van, de azt el kell ismerni, hogy legalább stabilan működik).

Amiben Mélenchon és programja ellenfelei reménykedhetnek, az ugyanaz, mint amiben azok reménykednek, akik Le Pen uniós kilépési programjától félnek: lehet, hogy Mélenchon elnök lesz, de ha elnök is lesz, nem kap többséget, azaz a franciák a nemzetgyűlési választást nem az elnöki erő felpumpálására, hanem éppen a kiegyensúlyozására használják, s olyan többséget választanak, amely nem egyezik az elnök politikai nézeteivel. Ebben az esetben az elnök kénytelen lesz egy politikai ellenfelét miniszterelnöknek kinevezni, és egy ellentétes többségű parlamenttel együttműködni (persze 12 havonta egyszer bármikor feloszlathatja a Nemzetgyűlést, de akik ismerik a francia intézmények működését és a politikatörténetet, tudják, hogy az elnöknek az újraválasztása szempontjából sokszor inkább megéri a belső ellenzékiség, mint a konkrét “kormányzás”).

Április 20-án este a francia elnökjelöltek utoljára csapnak össze egymással az április 23-i első forduló előtt. A radikalizmusokra és populizmusokra, meg az európai békére (vö. az Európai Unió megmaradására) érzékenyek jól teszik, ha lejönnek a kizárólagos Le Pen-tripről, és figyelnek Mélenchonra is. Merthogy a két jelölt programjában igencsak sok a hasonlóság – csak a Mélenchon-program eddig radar alatt futott, a sajtóban megjelent mindenféle összehasonltások ellenére is…

Categories: Blogroll

SKRENVIL 2017

CSDP Blog (András István Türke) - Fri, 04/07/2017 - 22:14

From 3 to 14 April 2017 in the Western Mediterranean, 1 000 French soldiers participate in SKRENVIL operational training. This joint exercise between the French Army and the Navy is designed to ensure amphibious deployment procedures.

As part of this operational training, an amphibious group is deployed in the Mediterranean. It is composed of the Dixmude (Projection and Command Ship,BPC), Cassard (Antiaircraft Frigate, FAA), Montcalm (Anti-submarine Frigate, FASM) and the Mediterranean demining group (GPD Med). Command Landing Group / CLG is provided at the 2nd Foreign Infantry Regiment (2nd REI).

A Joint Battle Group (GTIA) of the 6th Light Armored Brigade composed of different units of the 2th REI, 1st REG (Foreign Regiment of Engineers), 1st REC (Foreign Cavalry Regiment), 3rd RAMa (Marine Artillery Regiment) of the 5th RHC (Combat Helicopter Regiment), is created for the occasion. The major equipment involved is 15 VBCI (Armored Infantry Combat Vehicle) and a dozen VAB (Front Armored Vehicle), as well as 4 Puma and Gazelle helicopters.

The amphibious detachment boarded the Diksmuide with its 2 Equipment Chalands (CTM) and a Rapid Amphibious Landing Craft (EDAR).
This training consists of two phases:
- evacuation of nationals,
- followed by a grounding of the GTIA.
In total, some 20 vehicles, maneuver helicopters and attack helicopters will have to land in a coordinated way to make a progression of about 30 kilometers.

This training is characterized by a suitable training ground, the realism of the scenario, the means and the military capabilities. These are all specific features that allow the Army and the Navy to maneuver jointly and to be sufficiently reactive in the event of an amphibious operation.

Tag: SKRENVIL-2017
Categories: Blogroll, CSDP

408. A nép nevében – franciás inspiráció a Jobbiknál?

A Jobbik bejelentette, hogy plakátkampányt indít. A közterületen már megjelent plakátokon például a Habony-Rogán, illetve a Mészáros-Orbán párosok láthatók. És van itt egy érdekes francia kapcsolat is.

A plakátokon ugyanis nemcsak az egyszerűen érthető “Ti dolgoztok – ők lopnak” felirat látható:

Nézzétek a bal alsó sarkot, a zöld feliratot (a kép forrása amúgy a Jobbik Facebook-oldala). Ott áll, hogy “a nép pártján”. Nem ismerős ez valahonnan?

Hát dehogynem. Innen:

Igen, ez Marine Le Pen egyik friss kampányanyaga, rajta öles betűkkel, hogy “a nép nevében”.

Több, mint érdekes egybeesés, s bár van esélye, hogy véletlenről van szó – én ezt azért kétlem, szerintem a Jobbik adaptált. 

Az egyes politikai eszmék, szlogenek, ötletek utaznak, inspirálnak, működnek máshol is. Különösen pártcsaládon belül. Elvégre a legtöbb tisztességes tanácsadói munka ott kezdődik, hogy az ember megnézi, máshol mi működik… 

Nem kell feltétlenül feltalálni a spanyolviaszt, ha más már feltalálta.

Categories: Blogroll

407. Ajjaj :)! Megint április 1. van!

​Ajjajj! Már aggódom! Ez az a nap, amely minden évben hülyét csinál belőlem, elsősorban önmagam előtt… 

Furcsa módon lassan minden évben elhiszek ugyanis legalább egy, a francia sajtó által gondosan megkomponált áprilisi tréfát. Mondjuk mindig csak egy pillanatra, de akkor is… 

Két éve benyalintottam, hogy a francia kormány titokban lehallgatókat tesz a kötelező füstjelzőkbe. Közel volt az NSA-botrány, na. Tavaly meg azt gondoltam komolynak, hogy feltörték Manuel Valls akkori miniszterelnök telefonját, és kiderült, minden tevékenységét percre rögzíti, ideértve a szexuális aktusokat is. Utóbbi ott lett gyanús, amikor rájöttem, egy ekkora, nemzetbiztonságilag is értelmezhető balhét csak megírna minden lap…

Kicsit tartok tőle, vajon mára mit tartogat nekem a francia sajtó pihentebb agyú szekciója!

Tippeljetek!

Categories: Blogroll

406. Itt az idő megismerkedni Macron elnökkel?

Aki gyakori olvasója ennek a blognak, az tudja, hogy fél évvel ezelőtt még semmi sem szólt Emmanuel Macron elnöksége mellett. Ám a republikánusoknak sikerült – teljesen irracionális módon – elrontaniuk ezt a kampányt, így ebben a pillanatban Emmanuel Macron a toronymagas esélyes. Ha nem történik újabb nagy fordulat, és ha a mozgósítása is jól sikerül, akkor május közepétől Franciaország elnökét Emmanuel Macronnak fogják hívni. De ki is ez a fiatalember, aki 2017 meglepetésembere lehet? Nézzük!

Vidékről az Élysée-be

Emmanuel Macron vidéki értelmiségi szülök gyermeke, apja egyetemi professzor, édesanyja orvos. Ő maga azonban filozófia alapszakon szerzett diplomát (Révolution, azaz Forradalom című könyvében hosszan magyarázza, miért). Ezután a párizsi Sciences-Po-n fejezte be egyetemi tanulmányait. 2004-ben elvégezte a híres közgazdasági iskolát, az ENA-t is (ahova a magyar NKE-vel ellentétben csak diplomás embereket vesznek fel). Nős, felesége, Brigitte Trogneux volt tanára, 24 évvel idősebb nála, a családot három gyerek és hét unoka egészíti ki (e házasság aztán számos pletykát is életre hívott, elterjesztették például, hogy Macron homoszexuális, ő viszont azt mondta: ha meleg lenne, melegként élne).

Szakmai pályáját a Gazdasági Minisztériumban kezdte, de csakhamar – 2008-tól – kitérőt tett a magánszektorban is, amikor befektetési bankár lett a Rothschild & Cie bankháznál. A közszférába 2012-ben tért vissza, az akkor megválasztásra kerülő Hollande elnök kérésére: az Élysée főtitkár-helyettese lett. 2014 augusztusában volt főnöke meglepetésre gazdasági miniszternek nevezte ki, ám Macron ezt a tisztséget is csak két évig töltötte be: 2016 augusztusában – számos polémia után – távozott a kabinetből, hogy teljes egészében a frissen gründolt mozgalmának, az En marche!-nak szentelhesse magát.

Alkalom szüli az elnököt?

Amikor Macron 2016-ban kilépett a kormányból, arra lehetett számítani, hogy 2022-re építkezik, azaz befolyást igyekszik gyűjteni a következő elnöki ciklusra. Szervezetileg és politikailag sem tűnt valószínűnek, hogy 2017-ben akár egy pillanatra is az elnökség közelébe kerülhet. 2016-os lemondása után és még jelöltsége novemberi bejelentésekor is kis téteket tettem volna arra, hogy 2017-ben bármire is esélye lesz – azon túl, hogy felépítheti magát, és komoly zsarolási potenciálra tehet szert a baloldalon és a centrumban a következő kormány felállásakor.

A republikánus François Fillon botrányai azonban megváltoztatták az erőviszonyokat. A szocialista Benoît Hamon és Fillon radikalizálódása egyébként is nyitva hagyta a teret egy centrista jelöltnek, ám Fillon korrupciós ügyei erre rátettek még egy lapáttal, és megnehezítették a természetes örökösnek, a következő elnöknek tekintett republikánus jelöltnek a megkapaszkodást és a bázis-bővítést. A feleség-botrány tehát az a rendkívüli körülmény, amely megkövetelte Emmanuel Macrontól, hogy átalakítsa a terveit, és olyan kampányt csináljon, amely befolyás-szerzés helyett immáron ténylegesen is a nyilvánosan megfogalmazott célra, vagyis az elnökségre fókuszál.

Hol áll Emmanuel Macron?

Emmanuel Macront centristának, harmadik utasnak vagy szociálliberálisnak szokták nevezni, miközben saját mozgalmát se nem jobb, se nem baloldalinak jellemzi, és a szövegeiben gyakran megjelenik a “progresszív jobb- és baloldal” összefogásának, Franciaország haladó, “hatékony” újragondolásának az igénye is. Egy biztos: ahogy lenni szokott, a baloldaliak jobboldalinak, a jobboldaliak baloldalinak tartják, s érdeküknek megfelelően a baloldaliak jobbra próbálják tolni, a baloldaliak pedig jobbra…

A politikai támogatók azonban mindenhonnan jönnek, a centrista MoDem nevű párt és François Bayrou után állt már ki Macron mellett republikánus szenátor, de a végnapjait élő Hollande-ia egyes képviselői sem fogják vissza magukat, amikor nem a szocialista Hamont, hanem Macront választják.

Ezekben a napokban utóbbi egyébként éppen kockázatnak tűnik, Manuel Valls volt szocialista miniszterelnök támogatása után a Macron-stáb vélhetően éppen könyörög, hogy több szocialista most ne jöjjön, nehogy úgy tűnjön, mintha Hollande klónozná magát éppen (ezt a narratívát már Fillon is építi, hiszen azzal vádolja Hollande-ot, hogy a korrupciós ügyeiről szóló szivárogtatásokat egyenesen az Élysée-palota irányítja).

A centrista kétarcúság azonban nemcsak hátrány, hanem előny is Macron számára: a centrumhoz viszonylag közel álló progresszív jobboldaliak éppúgy szavazhatnak rá, mint a progresszív baloldaliak. Ez persze egyben egy volatilis, viszonylag illékony szavazóbázist is jelent. Nem véletlen, hogy Fillon csapata a jó mozgósításban és abban reménykedik, Macron frissen gründolt pártja csődöt mond, s a bizonytalan bázis a döntő napon otthon marad. És valljuk be, ez benne is van a pakliban: egy rossz Macron-mozgósítással és egy jó republikánus mozgósítással könnyen lehet, hogy a Macron-elnökség az utolsó pillanatban lufinak bizonyul és kipukkan…

Mit képvisel a (most) legesélyesebb elnökjelölt?

Macront sokáig  vádolták azzal, hogy nincsen konkrét programja (végleges programját csak március elején mutatta be), céljairól és értékeiről beszédein és a már említett könyvén keresztül azonban értesülhettünk.

Ha Marine Le Pen az Európa-ellenesség szimbóluma, akkor Macron az Európa-pártiságé. Ha Le Pen védekezni akar a globalizáció ellen, akkor Macron meg akarja nyerni azt. (Viszont egyfajta protekcionizmus Macrontól sem áll távol, amikor egyfajta Buy European Act-et javasol.) Ha Le Pen azért tárgyalna a németekkel, hogy rendezze az eurózónából való kilépés dolgát, Macron azért, hogy dinamizálja a híres-nevezetes német-francia tengelyt, amelyet Hollande ideológiai okokból finoman fogalmazva sem használt Franciaország javára. (A hírek szerint egyébként Le Pen kifejezetten szeretne Macronnal csatázni a második körben, mert úgy véli, vele szemben rajzolhatná fel legtisztábban a saját ideológiáját. Emmanuel Macron és Marine Le Pen elemzése és érdeke egyébként egy nagyon fontos ponton egyezik: mindketten úgy gondolják, hogy már nem a jobb-és baloldaliak, hanem a bezárkózók-szuverenisták és a nyitottak-globalisták állnak egymással szemben, így közös érdekük, hogy egymást támadják, mert ezzel kölcsönösen erősítik ezt a törést.)

A Forradalom című kötetből és a programból összességében megtudhattuk, hogy Macron véget vetne a formális egyenlőségnek, “az uniformizált” Franciaországnak, azaz a pozitív diszkrimináció híve, és nem ragaszkodik minden szerzett jog-státus védelméhez sem. Megtudhattuk, hogy erősebben védené Európa határait, de támogatna egy olyan menekültpolitikát, amelyet gyors és hatékony döntéshozatal és – a sikertelen kérelmezők esetén – kitoloncolás is jellemezne. Híve az eurozóna közös költségvetésének és politikai irányításának, és ahogy Fillon is, ős is úgy gondolja, hogy a németekkel való hatékony együttműködéshez, az európai projekt lendületbe hozásához és újragondolásához francia belső reformokon keresztül vezet az út. Nyitott a többsebességes és à la carte integráció irányába, azt vallja, hogy aki nem akar részt venni, ne blokkolja a többiek haladását.

Ami a belpolitikát illeti, Macron 50 milliárdos beruházási csomagot, egységesülő nyugdíjrendszert, munkavállalói adócsökkentéseket ígér, ahogy foglalkoztatásbarát intézkedéseket és egyszerűsítéseket is a vállalkozóknak. Folytatná az utat tovább a 2016-os munka törvénykönyve által kitaposott úton, és támogatná a vállalati demokratikus döntéshozatal terjedését az uniformizált központi döntéshozatallal szemben. A biztonság terén Macron nem tűnik liberálisnak: 10 000 további rendőrt és csendőrt állítana csatasorba, illetve 15 000 új börtönhelyet építene és többet költene a hadseregre is.

És akkor most tényleg Macron lesz az elnök?

Ha a republikánus kampány nem fullad irracionalitásba, akkor most arról beszélnénk, hogy mire juthat Macron 2022-ben. Így viszont kezdhetünk barátkozni a gondolattal, hogy a fiatalember bizony elnök lehet. Persze politikában és szerelemben a “mindig”, meg a “soha” tiltott szavak, ahogy lassan a “tuti” is.

Maradjunk annyiban, hogy ha ma lenne az elnökválasztás, Macron nyerné. A többi három hét múlva meglátjuk.

(Kiemelt kép forrása: Emmanuel Macron elnöki programja)

Categories: Blogroll

Pages