You are here

EuVI Blog legutobbi

Magyar civilizátor Bosznia-Hercegovinában : Kállay Béni

Europa Varietas Institute`s Blog - Sat, 05/13/2017 - 22:32

Kállay Béni 1882-1903 között az Oszták-Magyar Monarchia közös külügyminiszere volt. Ebbéli minőségében a frissen okkupált (1878) Bosznia-Hercegovina kormányzói tisztségét is ellátta, ahol számos reformot hajtott végre, melyekről Mikszáth Kálmán Az Alkirály ötletkéi c. írásában számol be. Kállay korának jelentős Balkán-szakértője volt és a kor liberális felfogása alapján alkotta meg a boszniai nemzet fogalmát. Véleménye szerint vallástól függetlenül a térségben élő szlávok egy népet alkotnak, ez azonban se nem horvát, se nem szerb. Utódától, Burián Istvántól eltérően nem a boszniai szerbekben, hanem a bosnyákokban találta meg legfőbb helyi szövetségeseit.

AZ ALKIRÁLY ÖTLETKÉI (1)

Bosznia évenként egy napot él, illetőleg mint a kórházi matrac, évenként egy napon át kitétetik a napfényre. (Ha ugyan napfénynek lehet nevezni a delegációt.) Ekkor megtudjuk, hogy Bosznia "önköltségen kormányoztatik". Ez a refrén elmaradhatlan az expozékból, mint a Béranger strófáinak a végéről.
Csodálatos önigazító gépezet. Olyan, mint a szökőkút. Annyi hektoliter ugrik ki belőle, amennyi megint visszafolyik bele. Nem oszt, nem sokszoroz, csak éppen témának volt jó évenként egyszer. Egy-két kirohanás a delegációban kitelt belőle s itthon néhány vezércikk. Szűk békességes világban az is valami volt.

Hanem most, mikor Pitreich is van, mit kötekednénk Purián báróba, aki a mi emberünk. És mit kötekednénk éppen a tegnapi beszéde után, melyből újra kisült, hogy Bosznia önköltségen kormányoztatik. Hiszen igaz, hogy Kállay is a mi emberünk volt, mégis folyton bántottuk. De talán éppen azért. Hisz ami a mienk, azzal azt tehetjük, amit akarunk. Azt agyon is üthetjük. Kinek mi köze hozzá? Azért a mienk.
Foly a delegáció, foly, foly, de a hatalmas "alkirály" nem bánja többé, némán pihen a Kállayak ősi kriptájában. Delegátusok szava nem jut el hozzá. Csak a böjti szél süvít tehetetlenül sírjának ívei fölött.
S én, aki ennél az alkalomnál rendesen meg szoktam őt csipkedni, ma az ő eredeti egyénisége és nagy kormányzási képessége fölött elmélkedem. Egy kis zsarnokságért hiszen nem kellett éppen a középkorba elmenni, volt őbenne elég kényúri hajlam, de szentelt vízzel végre is nem lehet kormányozni. Önérzetes és kemény magyar úr volt, ha nem csalódom, unokája annak a híres Kállay alispánnak, aki egyhangú választásainál mindig ezt a kijelentést tette:
- Ha pedig csak egyetlenegy ember van is, aki engem nem akar alispánnak, jelentkezzék, mert én azonnal lemondok.

Persze egy ember se volt soha. Sőt nem is lehetett, mivelhogy mindjárt lélek lett volna belőle, azaz agyonütik a fütykösökkel és fokosokkal ellátott nemes atyafiak.
Kállay Béni keménysége abban állott, hogy akaratát makacsul végrehajtotta, tűzzel-vassal, furfanggal, erőszakkal, minden poklokon keresztül. De az akarata mindig egy atya akarata volt, mely a nép jólétét célozza. Nem tartozott a sablon kormányzók közé, aminőket Ausztria tucatjával termeszt a paragrafusok jászolához kötve, kormányzási zseni volt, aki sokszor ötletekkel dolgozott, mint akár egy regényíró az egyes bonyodalmak megoldásánál. Innen az a rapid haladás, hogy Bosznia úgyszólván röpült a civilizáció felé.
Csodálatos, milyen apróságokra kiterjedt a figyelme. Minden bosnyák minden évben új adókönyvecskét kapott, amelynek a végén egy-egy cikk volt az illető nyelve szerint vagy törökül, vagy szlávul, például a szilvatermesztésről és felhasználásáról, vagy a szőlőművelésről. E gazdasági cikkecskék, melyeket magyar írók dolgoztak fel vonzó formában, valódi kis remekek voltak, s ha volt a bosnyák családban olvasni tudó tag, az bizonyosan egész évben forgatta az egyetlen könyvecske olvasmányát, míg annak tartalma akaratuk ellen is beleragadt a koponyákba.

Valahányszor Boszniába utazott, mindig tele volt a noteszkönyve a legszemenszedettebb ravaszságok terveivel, amelyekkel becsapja a bosnyákot, hogy jó irányban menjen. De ha ő maga ötletekkel dolgozott, a másokét is tudta respektálni. Egyszer azt jelentették neki a katonatisztek a tuzlari kerületben, midőn arra kocsin átutazott, hogy szükséges volna a kaszárnyához még egy szárnyat építeni, mert a katonaság sokat szenved a lakáshiány miatt.

- Hm! - szólt a mindenható kormányzó, ki lábfájása miatt csak úgy a kocsin ülve fogadta az előtte megjelenő tisztikart. - Egy új épületszárny? És mennyibe kerülne az?
S fürkésző kék szemeivel mohón, kedvetlenül látszott várni az összeget.
Galgócy ezredes lépett az előtérbe, mondván:
- Attól függ, hogy ki építi; a magas aerarium-e vagy én?
- Hogyhogy? - kérdé a miniszter.
- Ha a magas aerarium építi- felelte katonás egyenességgel Galgócy -, akkor belekerül ötvenhatezerbe.
- És ha ön építi?
- Akkor belekerül nyolcezer-ötszáz forintba.
Kállay elmosolyodott.
- Az ördögbe is, ezredes úr. Ön nagyon rossz véleménnyel van a magas aerarium iránt. De nem akarom önt megcáfolni, azért hát építse ön.
S ezzel kivette zsebéből noteszkönyvét, kitépett belőle egy lapot s ráírta az utalványt a nyolcezer-ötszáz forintról.

De ha makacs volt Kállay a maga tervei keresztülvitelében, a bosnyák se kutya a maga maradiságában. Könnyebb visszafelé igazítani a Drinát, mint előreigazítani a bosnyákot. Különösen a vaseke behozatala képezte a legnagyobb nehézséget, pedig a vaseke sine qua non volt a Kállay terveiben, mert szerinte megkétszerezi a föld termőképességét. Próbálta olcsón adni a vasekét (olcsóbban a faekénél), próbálta doboltatni a falvakban annak célszerűségét, nem használt semmit, az elöljáróságok abban laboráltak, hogy rábeszéljék a falubelieket, mindhiába, a bosnyák fülében nagy vatta az apai hagyományok, azon át be nem szivárog semmi.
Kállay tehát a leleményes megoldáshoz nyúl. Minden falusi bíró udvarába beállít egy úgynevezett csász. kir. ekét (ti. egy vasekét), mely úgy áll ott, mint hatalmi büntető jelvény, ahogy hajdanta a magyar falusi bírónál ott meredezett mogorván a kaloda - hogy nagy hátborzongatással tekintett arra minden jó járatban levő jámbor lélek. Egyben elrendeltette, hogy a kisebb kihágásoknál a vasekével való szántás mint mellékbüntetés hozassék be.

Így lőn aztán, hogy a bírák ekképpen ítélkeztek:
- Vétkeztél, atyámfia, tehát bűnhődöl. Fizetsz három forint bírságot, és tartozol a szántóföldednek egynegyedét a csász. kir. ekével beszántani, mégpedig hatósági ellenőrzés mellett.
Csikorgatta fogait a bosnyák, szabadkozott a bírság ellen, rimánkodott a bírónak, hogy változtassa pénzre az egészet, ne kelljen azzal az ördögszerszámmal megpiszkítania a földjét, de ebben a pontban nem volt szabad kegyelmet gyakorolni; az ítélet legfeljebb a terület mennyiségére volt enyhíthető, mivelhogy egyenes parancs volt, hogy a büntetés csak a szántóföld egy részére mérhető és sohasem az egészre.

Éppen emiatt világlott aztán ki szembetűnően az a csoda a következő nyáron, hogy a vetés azon a részen volt szebb és a termés jobb, ahol a vaseke szántott. Fejcsóválva nézte a bosnyák, és ha muzulmán volt Ill Allah-t morgott, ha katolikus keresztény volt, keresztet vetett magára:
- Nini, nini, mit cselekedett az ördög!
De minthogy a szomszédnak is éppen ott volt jobb termése, ahol bírságból a császár ekéje járt, és az egész határban egyebütt is ehhez igazodott a becsületes anyaföld, lassan-lassan megnyílt a bosnyákok esze is.
- Ha már ilyen istentelen ez ami földünk, hát meg kell a kedvét keresni.
Két év múlva büntetés nélkül kezdték kölcsönkérni a bírótól az ekét, négy év múlva pedig már minden bosnyák saját vasekéjével hasogatta a "matyernát" (a föld-szülét).
Mikor ugyanakkor éppen az én jelenlétemben ragyogó arccal dicsekedett el ezekkel a furfangos "vicekirály" a klubban, Tisza Kálmán röstelkedve horgasztotta le okos ősz fejét.
- Ne mesélj. Ne szégyeníts meg, Béni...
Kállay csodálkozva nézett rá.
- Csak nézz meg jól - folytatá szelíd mosolyával a generális. - Engem, az utolsó bosnyákot. Mert nekem még vannak faekéim.
...Hanem ez régen volt. És Bosznia már akkor is önköltségen kormányoztatott.

---
(1) Az alkirály ötletkéi. I. Az Ujság 1904. febr. 17., 1-3 o., a tárcarovatban, Az "alkirály" ötletkéi címmel, Scarron névjelzéssel. II. Az én kortársaim. I. köt., MKm 32, Budapest, 1907. Révai, 224-230. III. Jk 20, Az én kortársaim I, 192-197. A főszöveg a II. változaton alapul, amelyben tudatos változtatásra vall egy sajtóhiba kijavítása és egy szóismétlés kiküszöbölése. Az I. eltéréseit alább közöljük:

8. bekezdés, 3. mondat: kormányzási zseni volt (U: kormányzási genre volt [Nyomdahiba.] AÉK2: kormányzási genie volt)

27. bek. 1. m.: szembetűnően (U: szembetűnőn)

27. bek., 2. m.: Ill Allah-t (U: Ins Allah-t)

31. bek. 1. m.: Két év múlva büntetés nélkül (U: Két év múlva már büntetés nélkül)

Forrás : Magyar Elektronikus Könyvtár ( MIKSZÁTH KÁLMÁN : CIKKEK, TÁRCÁK 1904. Összegyűjtötte és "sajtó alá" rendezte: Hajdu Péter, 2011.)

Dr. Türke András István

Language Undefined Tag: Kállay BéniBosznia-Hercegovina

Miért « nem szeretjük » az EU-t ?

Europa Varietas Institute`s Blog - Thu, 02/16/2017 - 09:03

Elsőre talán furcsa ez a kérdésfelvetés tőlünk, akik számtalan elemzést, könyvet írtunk-szerkesztettünk az európai integrációról, védelempolitikáról, jogi fejlődésről és egyebekről. Vagy talán éppen ezért ? A kérdés azért nem ennyire egyszerű. Jelen írás apropóját az Európai Bizottság némiképpen öntömjénezés, önigazolás szagú facebook bejegyzése adta (ld. legalul), melynek több pontjaiban is fájó ellentmondást tapasztaltunk a valóság és a propaganda között. Vigyázat, beszólogatós poszt következik.

Elsőre az a melldöngetés szúrt szemet, amit a diplomák kölcsönös elismerése terén említettek. Tényleg jó, hogy egy román érettségit, BA diplomát elismernek a franciáknál is. Más kérdés, ha egy szenegáli diák teljesíti a felvételi követelményt egy francia egyetemre (nem nagyon fogja, de ha mégis), úgy az ő érettségije, BA-je is automatikusan el lesz ismerve. Tényleg nagy eredmény…

Sokkal fontosabb lenne a felső(bb) fokú diplomák valódi kölcsönös elismerése, ahol a tagállamok sokkal rafináltabb módon védik a munkaerőpiacaikat. Akkor most nézzük, mi történik a gyakorlatban. Vegyük a francia példát. Orvosi képzés esetén, Bologna ide vagy oda, egyáltalán nincs meg a diploma elismerése. Ha valaki a kinti képzésbe akar (még nem szakorvosi szinten) bekapcsolódni, gyakorlatilag az összes egyetemi vizsgát újra le kell tennie.
Mert nyilván annyira mást és « rosszat » tanítanak ugyanazokra a nyugati tankönyvekre (is) alapozva mondjuk Romániában és tényleg másról sem hallunk, csak a kelet-európai orvosok műhibapereiről Nyugat-Európában. Ha pedig az illető végzett, éppenséggel elhelyezkedhet francia kórházban dolgozni, csak éppen az ottani adott (szak)orvosi bér feléért : a francia kórház ezeket a helyeket nyíltan kelet-európai munkavállalóknak (a kvázi másodrendű uniós állampolgároknak) tartja fent, pusztán költséghatékonysági szempontból. Végül is mindkét fél jól jár, a francia kórház spórol, a bolgár orvos meg mégiscsak többet keres így, mintha Plovdiv-alsón helyezkedne el.
Ezekre a helyekre esetlegesen jelentkező francia állampolgároknak - akiknek a (francia mértékkel mérve) gyanúsan alacsony bérígéret nem szúrt eléggé szemet - a kórházak meg is « súgják » – ez a hely barátocskám bizony nem neked lett meghirdetve. Az pedig, hogy ez nyíltan szembemegy az EU alapvető elveivel, értékeivel, jogrendszerével... ugyan kit érdekel, és ugyan mi a következménye ?

Ha a francia rendszerbe mégis bekerülsz orvosként, akkor is csak kórházi szinten dolgozhatsz. Arról álmodni se merj, hogy mondjuk magánrendelőt nyiss. Ez esetben a francia orvosi kamara azonnal kigolyóz, mert a képzésedet nem Franciaországban végezted… Nem állítjuk, hogy minden egyes európai ország egészségügyi rendszerét ismerjük, és mindenhol ez a helyzet. Mégis, egy igen nagy, az integráció motorjának számító országról beszélünk, talán nem mindegy, hogy éppen ez az ország milyen követendő példát mutat. Tudunk viszont olyan európai országról Európa szívében - az unión kívül - ahol az, hogy melyik országban végezted a tanulmányaidat gyakorlatilag nem számít, már ha nem zugegyetemre jártál és bizonyítottan megvan a kellő tudásod és tapasztalatod. Nem kell különbözeti vizsgák sorozatát letenni, ráadásul ott akár magánpraxist is nyithat az illető. (Mert akkora az orvoshiány.)
Azt pedig már ne is említsük, hogy a Ph.D diplomákat sem ismerik el általában automatikusan az uniós tagállamok, azokat ugyanis honosíttatni kell, pontosan úgy, mintha Tuvaluból érkeznénk. Akkor hol itt az előny abból, hogy uniós országból mentél (volna) uniós országba, ahol állítólag elismerik a diplomádat ? Akkor most hol van az a tényleges (és szükséges) integráció, amire annyire büszke a Bizottság?
Mindenütt jó, de legjobb máshol…

Arról már ne is szóljunk, hogy állítólag közös európai védelmet is építünk. (Időről időre felröppen egy-egy újdonságnak egyáltalán nem mondható, ám annál nagyszabásúbb terv a megvalósításról, amire az elemzők már jó előre legyintenek.) Kaparjuk meg kicsit itt is az alsóbb szinteket : az uniós tagállamok hadseregei minden szinten gyakorlatilag hermetikusan zártak egy másik tagállam állampolgára előtt. Mert egy magyar bizonyára komoly érdekeket sértő kémtevékenységet tudna folytatni az alig pár darab hajóból álló dunai aknamentesítő és -telepítő flotilla számára a francia haditengerészetnél. Vagy szerintünk a magyarok még mindig az oroszoknak dolgoznak, mint ahogyan a britek az amerikaiak trójai falovai az unióban ? Ez nem is annyira kérdés volt… Ennyit az egymás között évtizedek alatt felépített bizalmi rendszerről, melyre szintén szokás hivatkozni, (nemcsak bizottsági berkekben), mint az integráció egyik fontos eredményére. Pár éve ennek az egymás előtti fokozott titkolózásnak hála ütközött össze két szupertitkos útvonalon járőröző nukleáris tengeralattjáró (egy brit és egy francia) és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett az egészből komolyabb katasztrófa.
Egy utolsó mondat a bizalomról. Német-francia-brit (és egyéb) konferencia- és munkatapasztalataim : egymás előtt smúzolás, vigyorgás, a háttérben irígység, egymás lenézése, mutogatás. (Itt megint tisztelet azon köröknek akik tényleg komolyan veszik azt, hogy együtt, összefogva kéne haladni, nem csak beszélnek róla, hanem meg is valósítják.)

Még egy gyakorlati példa. A « mezei » uniós polgárnak Schengen jelent(ett) némi kézzelfogható bizonyítékot arra nézve, hogy valóban egységet alkotunk (v.ö. …because we love to travel freely). Hiszen lám, nincsen határ, nyugodtan mehetek shoppingolni a szomszédba, mert ott olcsóbb. Nos, a migráns-válság következményeként a német-osztrák határon folyamatossá vált az ellenőrzés az autópályán. Sok uniós, szükségéppen német, osztrák polgár, család mobilitását nehezítve meg teljesen feleslegesen. Sőt, gyakorlatilag a felső-ausztriai osztrákok saját országukon belüli mozgása is hátráltatva lett ezzel, mivel az észak-osztrák autópálya (A1) az Alpok hegyei miatt szükségképpen a szomszédos Bajorországon keresztül vezet egy szakaszon. (Ez a legrövidebb autópályás lehetőség, hogy eljussunk mondjuk Salzburgból Innsbruckba.)
Embercsempészünk is majd nyugodtan fütyörészgetve végigaraszolja a sort a barátságosan mosolygó Guten Tag !-ig. Mindez csak azért történik így, mert nem bízunk meg az osztrák, illetve a magyar kollégák munkájában, a politikai « erődemonstrációról » most nem is beszélve. De nini, a svájci-osztrák határon ennél sokkal szorványosabb az ellenőrzés, ők ezek szerint jobban megbíznak bennünk, mint mi egymásban. (A svájciak csak kelet felől készülnek a saonok általános támadására, illetve a lichtensteiniektől tartanak.)
Ki hol bízik, ott fél…

Van itt más eredmény is, a béke kérdése. Az, hogy az európai államok nem estek egymásnak, az jórészt sajnos nem az európai integrációnak köszönhető, hanem annak a döntésnek, hogy az Egyesült Államok a NATO révén rájuk tette (és rajtuk tartja) a « szájkosarat » és adott némi kezdőtőkét a gazdasági boom beindításához. (Az is megérne egy misét, hogy ezért hol, mikor és hányszor nyújtották be amerikai partnereink a számlát, avatkoztak be az európai belpolitikába. Hiszen naívság lenne azt gondolni, hogy az amerikaiak bármikor bárhol is ingyen tennének szivességet. Erről ebben a könyvben sokat írtunk.)
Cserében Európának halgass a neve, különben, - hogy klasszikust idézzünk - « fuck the EU ». A « történelem végétől » a Krím orosz elszakításáig vezető folyamat záróakkordja nem egy európai országban okozott páni rémületet, mert több mint fél évszázados rutinnal az uniós államok saját maguk területvédelmi költségeinek jelentős részét elspórolják. Kvázi potyautasai a közös védelemnek. Négy évente többnyire megismétlődik egyfajta európai csengőfrász, amikor az amerikai elnökválasztási kampány során egyes jelöltek fel-felvetik, hogy Európa aránytalanul keveset fizet a NATO fenntartásához.
A potyautasság a védelem terén tehát az amerikai adófizetők számlájára történik, a felszabaduló forrásokkal növelve az európai államok jólétét, és megtermetve ezzel a lehetőséget arra, hogy – némi képzavarral élve – megmaradt globális játszótereiken vadászhassanak. Már amelyik tagállamnak volt ilyen - lásd a francia beavatkozásokat Afrikában.
Hogy is van ez akkor, a szuverenitás egyik alapvető pillérét feladva akarunk « szuverén », a saját érdekeit megvédeni tudó (hangsúlyozottan megnyomva a « megvédeni » szót) Európai Uniót felépíteni a globális kihívásokra reagálva ?
Fából Patyomkin-falu…

Ugyanakkor egy csak érettségivel rendelkező munkavállaló nem sokat ér a munkaerőpiacon, egy azzal nem rendelkező pedig szinte semmit. Bevalljuk tévedtünk, pontosabban minden esetben igaz ez, hacsak nem mondjuk Martin Schulzok vagy Margot Wallströmök vagyunk. A jéghegy csúcsai. Ja, bocsánat, tudom, hogy a román - és ki tudja még melyik távoli - Tudományos Akadémia, egyetem, tiszteletbeli tagjai, meg tiszteletbeli doktorai. A fügefalevelet mindig kitermelik a rendszer a talpnyalói. (Ezek a - csupán a kultúrdiplomácia kelléktárát képző - elemek nagyjából azok a címek, amelyeket egy valódi doktor csípőből visszautasítana.)
Wallström, a kábeltévé-királynő legalább tehetséges… De próbálnál csak te, egyszerű állampolgár csupán a tehetségedre hivatkozva « papírok » nélkül boldogulni. A politikai kapcsolatok viszont képesek bármit felülírni, sőt, a tőkés kapcsolatokkal párosulva egész egyszerűen csodákra képesek. Ilyen az elitista Európai Unió – nem mintha tagállami szinteken nem lenne a helyzet hasonló. Csak az a baj, hogy a sok báb között elvész a gyerek.
Amit szabad Jupiternek, abból is megárt a sok…

Te, az egyszerű állampolgár ott vagy 2-3 diplomával 2-3 felsőfokú nyelv ismeretével, mint alappal az uniós karriered elején. Gyakran még ez is kevés. Az uniós adminisztrációba bekerüléshez egy olyan kommunikáció-specifikus tesztet kell megoldani, amit Bourdieu (1) is « megirigyelhetne ». Főként a kelet-európai államok oktatási rendszere nagyon nem ezekre van még mindig kihegyezve. Nem állítjuk, hogy a PISA tesztek, melyeket csak futólag ismerünk – vagy az ezekre nagyon is hajazó uniós felvételi tesztek, melyeket viszont alaposan megismertünk - ördögtől valóak lennének, de szerintünk sokkal inkább a jelölt összezavarására játszanak irreálisan rövid időt adva a válaszokra, mint a valódi szaktudásra. (Szerintünk a megoldás valahol az arany középút lenne a tárgyi tudás és a képességfejlesztő « alkalmazás-centrikus » tudás között.)

Nézzünk egy európai felvételi versenyvizsga példát. Mondjuk alapból statisztikus vagy. Van egy angol szöveged, a végén kérdésekkel. Az idő arra elég, hogy egyszer sebesen végigolvasd a szöveget, majd ott van több állítás között ez is, amiről el kell döntened, hogy igaz, vagy hamis : "A jéghegyek az Antarktiszról leszakadva Észak felé úsznak". Te bejelölöd, hogy az állítás igaz, végül is ezt írta a szöveg. Nyugodt vagy. Mint később kiderül nagyot tévedtél, a szövegben a "sodródnak" kifejezés szerepel, ami - a tesztet készítők logikája alapján - lassabb mozgást feltételez az úszásnál, meg az úszik az "aktív", míg a "sodródik" az passzív. Megdönthetetlen érvelés a "nem" válasz mellett. Ergo rádbizonyult : te nem is tudsz angolul, tehát teljesen alkalmatlan vagy uniós munkavégzésre. Teljesen mellékes, hogy tudod az egész fizikai-kémiai hátterét az üvegházhatásnak meg El Nino-nak, meg miegymásnak. Senki nem kérdezte, kit érdekel. Az meg még inkább kit érdekel, hogy írtál/védtél előtte egy doktori tézist - éppen angolul, summa cum laude. (Ergo szaknyelvet használtál a legmagasabb szinten.) Hogy egyébként fiatal, de már nemzetközileg is elismert statisztikus vagy, ismerve az EU e téren jelentkező problémáit, tele megoldási javaslatokkal? Bocs, a rendszer ezeket nem tudja figyelembe venni, nem elég kocka a fejed, már az első körben kiestél...

Ha kicsit is többet tudsz, tehetségesebb vagy, a rendszer már a legelső input-nál kidob máshol is : Nem tudsz bizottsági-parlamenti stb. gyakornoki helyet szerezni, mert túlképzett vagy és bizonyára tiltakoznál a fénymásolásból - kávéfőzésből álló gyakornoki munkád miatt. Mégis, enélkül minimális az esélyed a kellő kapcsolati tőke kiépítésére.
Nem csoda, hogy valódi szaktudás helyett lényegében minimális basic tudással rendelkező, de kiemelkedő kommunikációs képességű szakemberből (tisztelet a kivételeknek) áll az EU stábja. Bizonyára azért is tartunk itt a közös problémák megoldásában.
Kételkednek ? Mikor az EUISS-nél, az EU kül- és biztonságpolitikai kutatóintézetében dolgoztunk, az első mítingen külön kis eligazítás volt, hogy elemzéseinkben kerüljük az összetett mondatokat, mert Brüsszelben ezeket képtelenek értelmezni, valamint a legalapvetőbb rövidítéseket is dekódoljuk… Mondta ezt egy tényleg elismert és kutatási területén valóban hozzáértő, szaktekintélynek számító kolléga. Akinek azonban - tegyük hozzá - frissen felvett, afrikás kutatótársa bevallotta, hogy ő még életében nem foglalkozott Afrikával. De legalább jók a kapcsolatai, így idekerült. (Az illető javaslatára aztán nem mehetett ki nyilvános anyagként a Szudán-elemzésem merthogy az túl sok tagállami érdeket sért. Itt t.i. nem érdekel senkit az, hogy mik egy konfliktus okai és miként lehetne megoldani azokat. De barátságosan javasolta, hogy azért írhatnék valamit az EU-misszió jelenlegi aktivitásáról a térségben. Mikor ez a beszélgetés lezajlott, a nevezett uniós misszió már fél éve befejeződött a térségben...)
Csodálkozunk? Nem kéne, az új igazgatót azután nevezték ki összeurópai konszenzussal, hogy sikeresen a csőd szélére vitt egy regionális kutatási hálózatot. Fél évre rá pedig csodák csodája, az EUISS-nek hirtelen arra sem lett elég pénze, hogy a saját szokásos időszakos kiadványait megjelentesse...
És, igen, kedves fenti « kivételek » nem egy esetben ismerünk titeket és egyben nagyon sajnálunk is titeket, mert láthattuk, tapasztalhattuk – gyakran éppen a ti elmondásaitok alapján - , hogy az uniós középszer mennyire megfojt benneteket, mert túl kevesen vagytok. Ti meséltétek azt is, milyen lázasan kell minden félév végén kamudokumentumok sokaságát legyártani, hogy adott szervezeti egység létezési jogalapját bizonyítani tudjátok.
Aki korpa közé keveredik, betörik a fejét.

De mit is számít mindez - nyelvtudás, diploma, versenyvizsga-eredmény, stb. - mikor mások, « más utakon » zéró tudással jutnak el a csúcsra és lesznek az Európai Parlament elnökei, az Európai Bizottság biztosai, vagy a Főképviselők ?
A kontraszelekció már-már a szocializmus alatti nómenklatúra rendszer « legszebb napjaira » emlékeztet. Pár éve írta egy szerzőtársam egy közös könyvünkben, hogy a túl sok tudás, az túl sok információ, ami csak megzavarná az adminisztrációt, meg a diplomáciát. Nem kell az nekik. Ezek szerint csak hagyjuk őket tovább álmodni, miközben a világ rég elszaladt más irányba. A lényeg, hogy a jelölt « jó elvtárs » legyen és lehetőleg minél kevésbé értsen az adott szakterülethez, annál alkalmasabb.
Most megint lehet nagyot nézni, pedig vegytisztán ez az alapelv például amikor az európai kül- és biztonságpolitikai főképviselőt választják ki. Nem mondhatni hogy a túl sok szaktudás blokkolná a cselekvőkészségüket. Az egyik kinevezése előtt, egy bizottsági meghallgatáson őszintén meglepődött, amikor szembesítették azzal, hogy az EU Afrikában is indított missziókat és hadműveleteket. Hogy ő ezekről eddig még csak nem is hallott… Nem baj, így lett az ideális befutó arra nézve, hogy ne zavarja a « nagyok » (franciák, németek, britek) köreit.
Alkalom szüli a főképviselőt, Pelikán elvtárs…

Az anomáliákat hosszan sorolhatnánk. A veszély éppen az, hogy a fent leírt rendszerszintű hibák és tagállami szintű anomáliák gyakorlatilag alapjaiban lejáratják az európai integráció - egyébként jobb sorsa érdemes - eszmerendszerét és céljait. Ledarálják a megmaradt csekély bizalmi alapokat is. Mert jelenlegi formájában az egész nem sokkal több európai kiskirály-képzőnél, az ún. európai dzsentri túlélését biztosító intézményi kereteknél. Olyan intézményi kereteknél, melyeket 3-5 évente gyökeresen átszerveznek, melyekben sok eszköz és program párhuzamosan fut ugyanazokkal a célokkal, ellenőrizetlenül, bizonytalan harmadik országbeli partnerekkel a korrupció melegágyaként, hatékony ellenőrzési mechanizmus nélkül. Így néha éppen a vérontás elkövetőinek logisztikai ellátását sikerül biztosítanunk. Vagy éppen más-más intézményél van a program és a végrehajtáshoz szükséges pénzügyi eszköz - mindezt a szent transparency és simplification nevében. Olyan intézményi rendszerrel, melynek tagjai (ld. EDA, ld. EEAS, stb.) saját maguk nyilatkozták a sajtónak, hogy lényegében nem is tudják, hogy mit is csinálnak tulajdonképpen. Hogy az átszervezések kaotikusak számukra és maguk nem látják át ezeket belülről, belsősként. Csodálkozik-e akkor ezután még valaki, hogy az oroszok a gázvita idején nem a kis bohócaink "szentháromságával" (Mi is az EU telefonszáma ? A régi jó kissingeri dilemma.) hanem egyenesen a német kancellárral akarnak tárgyalni ?
Alamuszi sok lúd nem ugrik nagyot.

Nézzünk szét főleg a magának egyre több jogot vindikáló - és sajnálatos módon azt gyakorlatilag meg is kapó - Európai Parlamentben. Komoly színvonalon működnek! Görög barátaink hisztizve kivonulnak, amikor török delegáció érkezik. Vagy ahova derogált bejárni a képviselőknek és mikor egy becsületesebb lebuktatta társait, akik a jelenléti ív aláírása után angolosan távoztak, őellene indult eljárás. Eszembe jut erről egykori kedves szomszédunk története, aki határőrként tökéletesítette a Kalasnyikov egyik alkatrészét, megnövelve a fegyver tűzgyorsaságát, mire dícséret helyett alaposan elővették, hogyan mert mégis hozzányúlni a nagy szent szovjet hadsereg fegyveréhez.

Mindezeket azért írtuk le, hogy illusztráljuk, sajnos « Brüsszel és társai » lényegében kiváló érv-alapot adnak Európa populista politikusainak a kezébe – azok saját veszélyes politikáik megvalósítását megkönnyítendő. (Ők a maguk részéről éppen a tisztességes nemzetállami szintű politizálást járatják le.) Mert az, hogy a Brüsszelt érő kritikák – ismerjük el – alapvetően teljesen jogosak, az még nem jelenti azt, hogy az alapvető közös értékeket is el kell vetni, meg kell indítani a belső bomlasztást és az unió hibáinak sok esetben ezek nemzeti szintre transzponált változata (elitizmus, haverság szakértelem helyett, korrupció és még sorolhatnánk) a megoldás. Mint ahogy a problémák eltussolása - a közös smúzolás a partnerekkel, mint bevett uniós struccpolitikai attitűd - sem célravezető.
Ha jöttök lesztek, ha hoztok, visztek…

És akkor még bárki csodálkozik, hogy az egyszerű állampolgár vagy az értelmiségi elit egyre kevésbé lelkesedik az Európai Unióért ? Csak legalább ne ünnepelnétek saját magatokat ennyire önfeledten odafent, mert « enyhén » visszatetsző.
Egyébként meg érted haragszom, nem ellened.
Hogy stílszerűen francia idézettel zárjunk : Jamais n`y parler, toujours y penser (2).

-
(1) Pierre Bourdieu : Az oktatási rendszer ideologikus funkciója (Magyarul : http://vmek.oszk.hu/01900/01944/01944.htm#2 ) Bourdieu lényegében azt állítja, hogy adott oktatási rendszer minden elemével, alkalmazott formájával egy adott szociológiai háttérre, illetve e háttér reprodukálására épül, melyet a rendszer tagjai képesek érteni és interpretálni, de a más (oktatási) rendszerekben, más szociokulturális háttérrel rendelkező outsiderek számára viszont egyértelműen hátrányos helyzetet teremt.
(2) francia : Soha nem beszélni róla, (de) mindig rá gondolni. Franciaoszág a porosz-francia háborúban (1870) elvesztette Elzász-Lotharingiát. Utána a politikai szócséplés helyett a tettekre próbálták helyezni a hangsúlyt.

Türke András István Ph.D
A szerző a svájci székhelyű Europa Varietas Institute igazgatója, a Sorbonne doktora, biztonságpolitikai szakértő.
A cikkben megfogalmazottak a szerző magánvéleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Europa Varietas Institute hivatalos állásfoglalásának.

---
European Commission
J’aime cette Page · 14 février ·

…because we love to live in peace
…because we love to be united in diversity
…because we love to travel freely
…because we love having the choice to work and live in another EU country
…because of Erasmus
…because we can receive medical attention abroad with our EU Health Card
…because the EU is the biggest humanitarian donor in the world
…because we love solidarity
…because we love when we get our Bachelor Degree in France and it is also valid in Romania
…because the toys for our kids are safe
…because we love to roam - but we don't like roaming charges
…because we have a common shared history, monuments, art, films
…because we love how the EU protects habitats, forests and the environment
…because my fundamental rights are protected

Language Undefined Tag: EUMartin SchulzMargot WallströmEUISSEurópai Bizottság

[Recenzió] Az anti-birodalom

Europa Varietas Institute`s Blog - Mon, 08/29/2016 - 14:36

Újabb recenzió, pontosabban eszmefuttatás, a KatPol Blog jóvoltából, melyet Magyarország és a CSDP könyvünk ihletett

(...) Az önkéntesség elve a terjeszkedésére is vonatkozik, közös külpolitikája pedig sosem ölt olyan formát, vesz olyan irányt, melyet bármelyik érintett ország fenyegetésnek tekintene. Nem véletlen, hogy a már említett 32 CSDP-művelet közül 18-ra Fekete-Afrikában került sor, ahol rivális hatalmi ellensúly nincs jelen, Oroszország közelkülföldjén viszont a kevés indított misszió feltűnően alacsony intenzitású maradt. Az EU vezetői arra is ügyelnek, hogy beavatkozást csak a fogadó ország kérésére, az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával indítsanak. Annak érdekében sem tettek lépéseket, hogy a NATO szerepkörét akár részben is kisajátítsák, és ezzel amerikai érdekeket sértsenek meg. Az önálló politikai kezdeményezések hiánya abban is tetten érhető, hogy az EU több esetben is már elkezdett nemzetközi műveletek feladatait vette át, vagy ilyeneknek ágyazott meg áthidaló megoldás gyanánt.

Nem kerülhető meg a kérdés, hogyan illeszkedik a magyar szerep ebbe a kissé homályos összeurópai elgondolásba. A 20 tanulmányból 3 foglalkozik ezzel, vagyis a kötet címe némileg félrevezető, de ezek alapján is el lehet könyvelni, hogy Magyarország nem tartozik ugyan az éltanulók közé a közös szerepvállaláshoz való hozzájárulás terén, de a középmezőnyben azért stabil helyet foglal el. A felajánlott erők számát tekintve az első tíz tagállam között található, három misszióban pedig a vezetői poszt betöltését is vállalta. A magyar rendőrök, katonák főleg a Nyugat-Balkánon voltak aktívak ezen a téren, de 9 afrikai műveletben is részt vettek, szakmai felkészültségüket pedig mindenki elismerte. Az efféle EU-s szerep tűnik a magyar külpolitika egyetlen területének, melyről széles körű politikai egyetértést, vagy legalábbis beleegyezést lehet tapasztalni. Tíz éve változatlanul érvényben van a törvény, mely szerint kormányhatározat is elegendő az ilyen hozzájárulások jóváhagyásához.

A magyar vetülettől eltekintve azonban elmondható, hogy a hivatalos "eredet" dacára a kincstári optimizmus hiányzik a kézikönyvből, valószínűleg joggal. A legtöbb EU-misszió legalábbis ellentmondásos eredményeket hozott, a közös külpolitika megfogalmazott céljait pedig nem sikerült jelentősen megközelíteni a 2000-es évek eleje óta. A terrorelhárításról szóló tanulmány következtetései a végrehajtás és együttműködés hiányosságairól kifejezetten megállták a helyüket annak fényében, hogy a párizsi merényletek és az idei terror-konjunktúra előtt íródott. A szerzők véleménye a nem sok jóval kecsegtető, bizonytalan jövőről is egybehangzó. A 2008-ban kezdődött gazdasági válságjelenségek általában véve csökkentették Európában a védelempolitikai aktivitásra való hajlandóságot, a missziók indítása is megcsappant eltökéltséggel zajlik. Egy kimutatás szerint az európai NATO-tagállamok államadóssága 74 százalékkal nőtt, katonai költségvetése 12 százalékkal csökkent 2006-12 között, és legalábbis kétséges, megfordul-e bármikor tartósan ez a trend. Közben pedig az EU biztonsági helyzete jelentősen romlott, a közelében lévő ázsiai és afrikai régiókban új, elég tartósnak tűnő konfliktuszónák alakultak ki.

A páneurópai eszme megvalósítására az egyre szorosabb integráció és a folyamatos bővítés jelentették a két bevett módszert, ám jelenleg mindkét téren kifáradás és érdektelenség tapasztalható, vagyis az Unió lényegében nagy, mozgósító erejű vállalkozás nélkül maradt, és a megszokás tartja életben. A bővítés következő kijelölt terepe a Nyugat-Balkán, de az erre vonatkozó tanulmány nem kelt illúziókat, és hivatalos közlés szerint sem folytatható ott a bővítés 2019 előtt. Montenegró és Szerbia állnak legközelebb a csatlakozáshoz, de ekkora államok nyilván nem fogják sokban befolyásolni az Unión belüli folyamatokat. (...)

A teljes blogbejegyzést itt olvashatja el

Language Undefined Tag: KatPol BlogCSDP

Recenzió : Magyarország és a CSDP könyvünkről

Europa Varietas Institute`s Blog - Fri, 08/19/2016 - 12:02

Col. (Ret.) Eng. László Nagy: A high-standard collection of studies on the EU security and defence policy and the Hungarian contribution - A review of the book : TÜRKE, András István - BESENYŐ, János - WAGNER, Péter (ed.) “Hungary and the CSDP – Hungary’s participation in the Common Security and Defence Policy of the European Union”, published by Zrínyi Publishing House in 2016. In: Honvédségi Szemle 5/2016, pp. 183-184.

Recenzió a Türke András István - Besenyő János - Wagner Péter (szerk.) : Magyarország és a CSDP könyvünkről a Honvédségi Szemle 2016/5-ös (144) számának 183-184. oldalán Nagy László ny. mk. ezredes tollából (részlet)

"Nagy László ny. mk. ezredes:
SZÍNVONALAS TANULMÁNYKÖTET AZ EU BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKÁJÁRÓL, A MAGYAR SZEREPVÁLLALÁSRÓL

"A Zrínyi Kiadó által 2016-ban megjelentetett könyv címe: Magyarország és a CSDP, alcíme: Magyar szerepvállalás az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikájában. Meg kell mondanom, hogy szívem szerint én a fő- és alcímet megcseréltem volna, az alcímet jobbnak, kifejezőbbnek találom, mint az igazi címként szereplő szöveget, amelyben az első pillanatra megdöbbentő módon szerepel egy angol rövidítés, a CSDP (akár Cseh Demokrata Pártnak is vélhetné a gyanútlan olvasó). Ráadásul az előszó másfél oldala sem bontja ki a kétszer is előforduló betűszót. Tudom, hogy a szakértői gárda általában beszél angolul, és a gyakran használt betűszavakat illik „becsukott szemmel” is tudni, mégis azt hiszem, hogy figyelemmel kellene lenni a kevésbé felkészült olvasókra is. (...)

A könyv összesen húsz fejezetben, önálló tanulmányban tárgyalja a közös biztonság- és védelempolitika különböző aspektusait. Ezek közül kiemelném az első kettőt és az utolsót, amelyek ténylegesen keretbe foglalják a kötet mondanivalóját. Az első fejezet az intézményi alapokkal és a jogszabályi háttérrel foglalkozik, többek között – hangsúlyosan – a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződéssel. A második fejezet jó áttekintést ad az Európai Unió katonai válságkezelő tevékenységéről, komplex módon feldolgozva ezen tevékenység törté- netét, céljait és feladatrendszerét, a műveletek és missziók változatos formáit és eljárásait, a finanszírozás és a vezetés-irányítás kérdéseit, végül az eddigi missziók mérlegét és tanulságait.

A kötet utolsó fejezete pedig – hasonlóan komplex módon – összefoglalja a közös biztonság- és védelempolitika eddigi eredményeit és felvázolja előre látható távlatait. Erre az utolsó tanulmányra érdemes külön figyelmet fordítani, mivel nagyon tanulságosan vonja meg az utolsó mintegy tíz év mérlegét, bevezetve a „képességvesztési kettős spirál” fogalmát. A lényeg abban fogható meg – és ezt a következtetést a többi tanulmány is alátámasztja –, hogy az Európai Unió tagállamai ebben az időszakban túlságosan a gazdasági válság leküz- désére koncentráltak, nem fordítottak elegendő figyelmet a védelmi, illetve válságkezelési képességekre. Ennek tudható be, hogy némileg felkészületlenül érte őket az utóbbi évek néhány kihívása (az ukrán válság, az Iszlám Állam, a menekültáradat). (...)

Recenziómban nem kerülhetem meg, hogy – nagyon röviden, felsorolásszerűen – jelezzem, milyen témákat dolgoznak fel a kötet „közbülső” fejezetei. Tehát: az EU polgári válságkezelési képességei, a katonai képességfejlesztés folyamata, képzés és tréning, a rendőri válságkezelési műveletek, magyar részvétel a nyugat-balkáni műveletekben, a bővítés biztonságpolitikai aspektusai, válságkezelés Kelet-Európában, az afrikai kapcso- latrendszer és az afrikai műveletek, az EU mediterránpolitikája és a Közel-Kelet, az iraki és az afganisztáni misszió, a transzatlanti biztonsági kapcsolatok, az EU terrorizmus elleni stratégiája, az EU energiapolitikája, illetve fejlesztéspolitikája. A témák szinte maradéktalanul kapcsolhatók a komplex biztonságfelfogás katonai pilléréhez – a legkevésbé talán az energia- és a fejlesztéspolitika. (Mert ha az energia problémakörét ideillő témának tekintjük, akkor például a természeti környezet problematikáját vagy az emberi jogok kérdését is a kötetbe kívánkozónak kellene tekintenünk.) (...)

A folyamatos olvasást egyébként is megnehezíti a lábjegyzetek hatalmas mennyisége. A 370 oldalra jutó kis híján ezer lábjegyzet egy része minden további nélkül elhagyható lett volna. Hasonlóan túlzottnak tartom, hogy az átlagosan 15 oldalas tanulmányok egyike-másika mellett Bibliográfia címmel két apró betűs oldalt is meghaladó felhasznált szakirodalmi forrás van felsorolva.
Hasonló leküzdendő akadályként említem az elképesztő mennyiségű rövidítést (betűszót), amelyek között dominálnak az angol kifejezések „rövidítései”, de előfordulnak francia és természetesen magyar kifejezések is. Különösen megrázó ebben a vonatkozásban az első fejezet. Előfordul a könyvben, hogy egy szervezet hol magyar, hol angol rövidítéssel szerepel (például NYEU és WEU). Nem véletlen, hogy a kötet végén a rövidítések jegyzéke kilenc teljes oldalt tesz ki, miközben az esetek döntő többségében a kifejezések magyar fordítása nincs is megadva. (...)

Összefoglalva: egy igen értékes tanulmánykötetet bocsátott az érdeklődők rendelkezésére a Zrínyi Kiadó. Miként az előszó is megállapítja, a kötet egyik legnagyobb értéke abban áll, hogy az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikáját ilyen komplex módon áttekintő, új szemléletmódokat is ismertető kiadvány korábban nem készült magyar nyelven. A kötet segítségére lehet a missziókban, műveletekben részt vevő állománynak, a védelmi szféra képviselőinek, de a civil szférából érkezetteknek is, továbbá haszonnal forgathatják a katonai illetve a szakirányú polgári felsőoktatásban képzésben részesülő hallgatók is. (...)"

Türke András István Ph.D főszerkesztő válaszol

Először is nagyon köszönjük Nagy ny. mk. ezredes úrnak igen színvonalas és hasznos méltató és kritikai megjegyzéseit egyaránt! Alábbiakban reagálnék ezekre.

Nagy úrnak kétségtelenül igaza van, kétségtelenül igen sok a rövidítés a könyvben - méghozzá célzatosan. Egy ilyen jellegű könyvnek mindezeket tartalmaznia kell, az EU ugyanis nagyüzemben termeli az újabbnál újabb rövidítéseket és kifejezéseket. Ezek ismerete nélkül a sötétben tapogatózunk az adott szakterületen. Közel két évtizedes hallgatói, illetve oktatói tapasztalatom, külföldi képzéseim és kutatói tapasztalataim megerősítettek abban, hogy a magyar felsőoktatásban részt vevő hallgatók angol és francia szaknyelvi ismeretei az európai biztonság- és védelempolitika (de akár a basic uniós ismeretek terén is) hagynak kívánnivalót maguk után. Nem ritkán a magyarországi szakirodalom még magyarosítja is az alapvető kifejezéseket (ld. EBVP), melyek használata nemcsak, hogy a magyar szakközönségen belül nem terjedt el, de ezeket a kifejezéseket gyakorlatilag a külföldön dolgozó magyar szakemberek sem használják. A nemzetközi szintéren ezek egyszerűen használhatatlan fogalmak.

Nemzetközi, de akár hazai karriert kezdő fiatalok esetében a csupán magyar szaknyelv, rövidítések (vagy nem ritkán az angol helytelen, magyar kiejtéssel elterjedt, pl. WEU "veu"-nak ejtése "dáböljúéu" helyett - de a "nátózást" is említhetném) ismerete komoly hátrányt okozhat az első időkben. Ezen magyar rövidítések tehát mivel nem terjedtek el, ezért könyvünkben mellőzésükre törekedtünk és feleslegesnek gondoltuk további közel félszáz új magyar rövidítés megalkotását.
Megjegyezzük, számtalan rövidítésnek nincs is, vagy nehezen fellelhetö a hivatalos magyar fordítása. Nem kevésszer még rosszabb a helyzet és többféle (nem hivatalos) változat is terjeng. Így ezen "magyarosító nyelvi vitákban" - a magyar rövidítésekről alkotott véleményünk fényében - nem kívántuk dönteni. Ugyanakkor megjegyezzük, minden egyes rövidítés első előfordulásánál (már a címlapon is) szerepel a feloldása, egyéb esetekben pedig a könyv végi rövidítésjegyzék használata ajánlott.

A szerkesztőségnek tehát az is célja volt, hogy az új (és a "kevésbé új") generációk számára leendő (külföldi) karrierjük megkezdéséhez szükséges szaknyelvi anyag és rövidítésbázis - már-már a teljességre törekedve - megtalálható legyen a könyvben, és bátran kijelenthejük, hogy a könyvnek az európai biztonság- és védelempolitika, valamint az európai kül- és biztonságpolitika területeire kiterjedő rövidítésjegyzékének gazdagsága nemzetközi szinten is egyedülálló.
Úgy gondoljuk, hogy a könyv célcsoportjai számára az angol nyelv alapvető ismerete nem jelent problémát, így a feloldott angol rövidítéseket tudják majd értelmezni. (Ha egy-egy esetben mégsem, szótár használata nem tilos.) Az Európai Unió két munkanyelve az angol és a francia, így amennyiben adott témakörben (például Afrika esetén ez elengedhetetlen) utóbbi nyelvű szó vagy rövidítés is használatos - vagy nem egy esetben elterjedtebb az angolnál - azt könyvünkben is szerepeltettük.
(Itt jegyezzük meg, a francia nyelv kétségtelenül fokozatosan visszaszorulóban van, ugyanakkor fontos hiányosságnak tartjuk, hogy a magyar szakembergárda elenyésző része beszél franciául egy olyan területen is, mint a biztonság- és védelempolitika, ahol a missziók és műveletek nagyobb része az afrikai kontinensen zajlik.)

Megfelelő lábjegyzetek nélkül egy ilyen jellegű könyv szórakoztató-ismeretterjesztő kategória lehet, nem pedig komoly szak- és tankönyv, aminek mi a miénket szántuk. Ugyanakkor korántsem állítjuk, hogy a könyv tökéletes. A szerkesztőség főként a kiadói igényeknek megfelelve kényszerült kompromisszumokra részben a terjedelem, részben az illusztrációs anyag minősége (fekete-fehér) és mennyisége miatt, hogy a könyv elfogadható áron, még kézikönyvként használható legyen.
A kritika - melyet mindig köszönettel veszünk - számos pontját megjegyezzük és a könyv újabb kiadásainál figyelembe vesszük. A kritika által túl szélesnek - általunk meg éppenhogy kissé szűkreszabottnak - érzett fejezet végi bibliográfiai útmutatók az adott témákban való elmélyülést segítik. Itt is törekedtünk arra, hogy minimum a legfontosabb uniós határozatok és a legfontosabb, általunk is ismert és ajánlott nívós szakirodalmi tételek fel legyenek tüntetve, így a könyv a legfontosabb alapismeretek átadása mellett, mintegy "irányjelzőként" is funkcionálhasson.

Language Undefined Tag: magyar EU-elnökségmagyar biztonságpolitikaCSDP

Fribourg : Egy kanton ami működik

Europa Varietas Institute`s Blog - Fri, 03/11/2016 - 10:09

Olvassuk az MNO-n a magyar helyzetet : "A tények azt mutatják – mondta Pogátsa –, azzal együtt sem sikerült dinamikus növekedést elérni, hogy az elmúlt időszakban az uniós források 5-6, majd tavaly már hét százalékát juttattuk a gazdaságba. Súlyos gond, hogy miközben az uniós források hajtották a növekedést, mindössze 80 ezer munkahely jött létre 2010 óta úgy, hogy közben 150 ezren elhagyták az országot. Pedig arról volt szó, hogy egymillió új munkahelyet hoznak létre. Vagyis ezek az uniós támogatások nem hasznosultak igazán jól."

Svájcban, Fribourg kantonban - mely egyben az Europa Varietas Intézet új székhelye is - a legnagyobb a mezőgazdasági termelés aránya. Az ország éléstárának is nevezik (Vaud/Wallis kanton mellett, mely utóbbi a gyümölcs és bortermelésért felelős elsősorban). Úgy, hogy közben az ipari termelés is kiugróan sikeres. Európa 3. legdinamikusabban fejlődő városa (Bulle) is itt található. (Bulle még arról is nevezetes, hogy világrekorder az adott városterületre jutó egységnyi körforgalom számában.)
Természetesen itt sincs kolbászból a kerítés, a hivatalok itt is lassúak és bürokratikusak. A telefon, internet gyakran nem működik, a sváciak - nagy meglepetésünkre - nagyon slendriánok, vagy inkább úgy pontosabb, hogy "könnyen veszik" a munkát. E téren egy magyar igazán otthon érezheti magát.
Ugyanakkor az ország eleve bízik benned, nem úgy állnak hozzád mintha potenciális csaló lennél. Épp ezért csalók is vannak, de ha lebuknak - és előbb-utóbb lebuknak - van következménye, kemény a büntetés, legyen az piti csaló vagy politikus.

Szociális háló szinte nincs, így a szociális háló potyautasai, a gazdasági migránsok kevesen vannak. Politikai migráns - főleg Genf környékén, az ENSZ szerveknek köszönhetően viszont épp elég van - de ez más lapra tartozik. Svájc üzenete : ha nem "ingyenélni" akarsz nálunk, a hiányszakmákat veszed célba és keményen tudsz dolgozni, akkor van itt helyed.
Nemrég kijött egy felmérés, mely a szociális rendszerek fejlettségét tekintve osztályozta a nők helyzetét, és Svájc a sor végén kullog nem egy afrikai ország után. Erre azt mondhatjuk, itt felnőtt a társadalom, fejlett az öngondoskodás szintje (v.ö. hány féle nyugdíjalap létezik) és nem állambácsi-szindrómás a társadalom. Mert lehet, hogy egy svájci nő terhessége alatt semmit nem kap az államtól, de előtte keresetéből jóval többet tud félre tenni erre az időszakra - mint mondjuk egy magyarországon dolgozó hölgy. Lehet választani...

Mindennek keményen megkérik az árát - mert tudják mennyit érnek. Fogukhoz verik a garast - nincs mutyi, meg okosba`. Ugyanakkor a farmer, a tanár, az autókereskedő, az orvos mind-mind megbecsült és megfizetett tagjai a társadalomnak. Egy társadalomnak, ami összetart. Ha éjszaka egyedül bandukol az ember az út mellett, a távolsági busz sofőrje vagy vadidegen emberek is megállnak, megkérdezik, elvigyék-e valameddig, nincs-e segítségre szüksége.

Egész Svájcban a VW Golf a legnépszerűbb autótípus - és nem azért, mert nem lenne pénzük jobb kocsira. Az életszínvonalhoz képest elenyésző mértékű a kivagyiság mértéke. Da ha egy svájci BMW-t vesz, az nem arról szól, hogy felvág vele, az ára az itteni bérszínvonalhoz képest nem kiugró. (Még akkor sem, ha az autóárak itt majd 25%-al magasabbak a vámok miatt, mint az EU-ban.) Azért vesz ilyet, mert hosszú távra keres megbízható járművet (még akkor is, ha az utóbbi 2-3 évtized autógyártása elfelejtette ezeket a fogalmakat). Feltűnően sokan járnak szalonállapotú, 8-10 éves vagy még régebbi gépkocsikkal. Nem tagadhatjuk azért sok a Ferrari, Porsche (a TESLA még viszonylag kevés), de aki igazán fel akar vágni az legalább ízlésesen csinálja : oldtimer autóval jár, illetve virágzik az oldtimer-fílingű autók (pl. Morgan) piaca.

A hadsereg itt is operett-jellegű. De díszegyenruhás parádézgatás helyett inkább nevetnek egy nagyot saját magukon az állami tévében.

A MIGROS áruházláncban szinte csak svájci termékeket lehet kapni. Az új lakások pincétől a padlásig helyi gyártású anyagokból készülnek. A nyílászárók, a háztartási gépek, a bútorok, egytől egyig magas színvonalú helyi gyártmány (adott esetben európai konzorciumban, ld. Bauknecht) és nem kínai. Ha elkezd esni a hó a legeldugottabb hegyi úton is 15 perc alatt ott a hókotró.

Így is lehetne, csak társadalmi és politikai akarat szövetsége kellene hozzá a nemzeti szócséplés helyett...

Language Undefined Tag: FribourgSvájc

Putin`s speech at the UN 28/09/2015

Europa Varietas Institute`s Blog - Wed, 09/30/2015 - 00:00

Russia`s point of view about the last evements (Arab Spring, Syria, Lybia, ISIS, democratisation, terrorism, etc.)

Language Undefined Tag: PutinUNSyriaUkraineISIS

A kínai tőzsdepánik margójára

Europa Varietas Institute`s Blog - Fri, 08/28/2015 - 12:12

az évszázad zuhanása vagy törvényszerű átmenet?
Nagy Marcell
az EuVI gyakornoka

Az elmúlt másfél hónap igen eseménydúsan telt Kínában. Míg a nyugati közvélemény a görög válság aktuális fejleményeire összpontosított, addig a Távol-Keleten, Kínában jóval nagyobb tételek mozogtak, jobban mondva tűntek el az érintettek virtuális pénztárcáiból.

2015. június 12.-e után a sanghaji értéktőzsde (SSE) több mint 30%-ot esett vissza. Ha pusztán a számadatokat nézzük, valóban párját ritkítja az az összeg - 2400 milliárd dollárnyi befektetetés tűnt el egyetlen hónap alatt. Válaszul a kínai központi bank csaknem 1,9 százalékkal, majd másnap újabb 1,6 százalékkal alacsonyabban állapította meg a jüan dollárral szembeni középárfolyamát - ezzel lényegében leértékelte a jüant.

A lépés eredményeként szerdán négyéves mélypontra süllyedt a kínai valuta árfolyama a dollárral szemben. A tiencsini ipartelepen történt katasztrófa mintegy pontot tett az i-re: több száz halott, milliós károk. Tömegek vonultak utcára, az illegálisan működő raktárban tárolt, határértéket jóval meghaladó mennyiségű nátrium-azid nemcsak a kikötői hatóságok korrupt ügyintézését mutatják példásan, de egész Kína legkomolyabb társadalmi feszültségforrását: a mindent átható korrupciót.

Bár még korai messzemenő következtetéseket levonni, annyit érdemes megjegyezni: a kínai gazdaság kezdi a kifulladás jeleit mutatni. Érdemes megnézni mi vezetett idáig, milyen gazdasági és pénzügyi döntések eredményezték a kialakult helyzetet.

Annak ellenére, hogy a kínai értéktőzsde a Teng Hsziao-ping által fémjelzett nyitással indult újra, az elmúlt években pedig Hongkonggal együtt már a világ második legnagyobb tőzsdéje piaci kapitalizáció alapján(1), több faktor is árnyalja a tőzsdepánik képét.
Egyrészt a kínai tőzsderendszer (hasonlóan politikai berendezkedéséhez – és abból kifolyólag) sajátosan megosztott. Míg Hongkongban a százhúsz éves HKEx teljesen nyitott a külföldi tőke, cégek és befektetők előtt, addig a sanghaji értéktőzsde szinte teljesen zárt rendszerben működik: külföldi cégek és állampolgárok nem kereskedhetnek. A kínai társadalom az elmúlt évtizedben óriási tömegekben kezdett tőzsdézni: jelenleg több mint 90 millióan birtokolnak részvényeket az ázsiai országban, csak májusban 12 millió tőzsdei számlát nyitottak. (2) Ehhez törvényszerűen kapcsolódik, hogy ekkora tömeg nem „tanul meg” pár év alatt a piaci folyamatokra reagálni, azokat a rendszer felépítéséből következően megfelelően használni. Így Kínában mára több tíz millió tőzsdéző teljesen laikusan és fogalmatlanul ad el és vásárol Sanghajban.

A befektetők 80 százaléka kisrészvényes, ráadásul legtöbbjük nem is a saját pénzét teszi fel, hanem hitelből vásárol – bár ez sok helyen bevett szokás, Kína ezen a téren is vezető. Természetesen, ha valaki bukik egy adott részvényen, el kell adnia egy másikat is, hogy fedezze tartozását a hitelezőjének. Ennek következtében a kínai tőzsde a végletekig polarizált tud lenni: egyik nap milliókat lehet nyerni, másnap milliárdokat lehet veszíteni rajta.

Az egyedi részvények folyamatos esése mellett nagyon fontos megemlíteni a nagyon divatos kínai cégeket összegyűjtő befektetési alapokat, részvénycsomagokat. A korábban a kínai régió erőteljes gazdasági növekedéséből profitáló kínai ázsiai alapok már 30% körüli mínusznál járnak, további csökkenésnél pedig még alacsonyabb szintre is kerülhetnek. Annak ellenére, hogy ilyen ingadozások jellemzik az SSE-t, a külföldi piacokra elenyésző hatással bír, a külföldi tőke hiánya miatt. Amíg a nyitott hongkongi tőzsdére nem gyűrűzik át ez a folyamat komolyabban, addig a „kínai tőzsdepánik” intő jel maradhat az ország gazdasági növekedésének lassulását illetően.


Az SSE elmúlt egy éve (3)

A két nap alatt végrehajtott több mint 3 százalékos jüanleértékelés apropóján több dolgot tisztázni kell. Bár mondhatni váratlan döntés volt a Kínai Központi Bank ez irányú döntése, ám már jó pár éve látni, hogy az ország gazdasági növekedése folyamatosan lassul, és mára nem éri el a vezetés (és nem utolsósorban a társadalom) által elvárt számokat. Idén a hivatalos előrejelzések szerint 7 százalék körül lehet a gazdaság bővülése Kínában. (4)

Ezen adatokkal szemben azonban a külföldi gazdasági szakértők egyöntetűen szkeptikusak. A kínai vezetés hagyományosan „szépít” minden olyan adatot, mely a nyugat szemében kedvezőtlenebbül tüntethetné fel az ázsiai országot. (5) A jüan leértékelésével Kína ezen szokása megbicsaklott: a gyengébb fizetőeszközzel nem titkoltan az exportteljesítmény felpörgetése. Az elmúlt napok történései eddig nem hozták a várt eredményt: a piacok ijedten reagáltak, a sanghaji tőzsde további zuhanásba kezdett. Mára egész Kelet-Ázsiába átgyűrűzött ez a bizonytalanság: Kazahsztántól Japánig csökkenésbe kezdtek a tőzsdék.

Xi Jin-ping 2012-es hatalomra jutása óta meghirdetett reformjai (korrupció felszámolása, hadsereg fejlesztése, gazdasági nyitás) nemcsak, hogy nem párosulnak politikai reformokkal, de mára keményebben ellenőrzik a médiát, a szociális reformok leálltak, Xi ráadásul az állampárt egészét is egyre több helyen próbálja kihagyni a döntéshozatalból, és saját belső körére támaszkodik. Az út (melyre Teng Hsziao-ping állította Kínát a 80-as években) Xi alatt elérte azt a szakaszát, amikor Peking elkezdte az exportra termelő, olcsó munkaerőt kihasználó, feltörekvő gazdaságát átalakítani, hogy egy magas hozzáadott értékkel bíró, nagyobb középosztállyal rendelkező Kína jöhessen létre.

A jüan leértékelése részben ezen célt is szolgálja: a dollár kihívójának szánt fizetőeszköz értékét szigorúan őrzi a Kínai Központi Bank. Az évek alatt nagyon kevés alkalommal változtattak a jüan értékén, ez a politika pedig évek óta visszatérő példa volt Washington számára, amikor Kína felemelkedését kellett „tompítani” a médiában, mondván: amíg Peking nem teszi ki valutáját a nemzetközi pénzügyi folyamatoknak, addig felesleges a dollár kihívójáról beszélni.

A leértékelés egyik pozitív hatása ezen ütőkártya semlegesítése, bár amennyiben a jelenlegi válság hosszú távon megmarad, úgy pont az Egyesült Államok eddigi érvelése igazolódik be. Ezen gazdasági és pénzügyi reformokhoz képest Peking a politikai reformokat teljesen figyelmen kívül hagyja, mi több, az eddig meglévő szabadságokat is, ahol lehet, óvatosan megpróbálja visszanyesni – ezt láthatjuk Hongkongban is. Törvényszerű, hogy ez a hatalomkoncentráció Kínában is kitermeli a maga párton belüli ellenzékét, bármennyire is mutat kifelé egységes képet a kommunista párt.

Az államhatalom az elmúlt húsz évben példa nélküli helyzetbe kerülhet: a Tienanmen téri események óta először kell újradefiniálni kapcsolatát és legitimitását a társadalommal szemben. Az 1990-es évektől ugyanis a gazdasági növekedés és prosperitás volt a fő támasza és ígérete az állampártnak. Amennyiben ez elvész, úgy újra „kellemetlen” helyzetbe kerülhet Peking, mivel pont annak a rétegnek kell továbbra is támogatnia, mely a leginkább hasznot akart húzni a GDP emelkedéséből és a tőzsde meredek felfelé íveléséből – ezért a legnagyobbat is bukja rajta ezekben a hetekben.

--
(1) SCHELL, Orville: Why China’ stock market bubble was always bound to burst. The Guardian. Forrás: http://www.theguardian.com/world/2015/jul/16/why-chinas-stock-market-bub... (Hozzáférés: 2015. június 19.)
(2) Why China’s stock market so volatile? Financial Times. (2015. július 2.) Forrás: http://www.ft.com/intl/cms/s/e5af8da0-1fc7-11e5-aa5a-398b2169cf79,Author... (Hozzáférés: 2015. augusztus 22.)
(3) Érdemes kiszállni a kínai részvénybefektetésekből? (ProfitLine.hu)
http://profitline.hu/hircentrum/hir/337893/Erdemes-kiszallni-a-kinai-res... (Hozzáférés: 2015. augusztus 20.)
(4) Whether to believe China's GDP figures. The Economist. (2015. július 15.)
Forrás: http://www.economist.com/blogs/freeexchange/2015/07/chinese-economy (Hozzáférés: 2015. augusztus 24.)
(5) Whether to believe China's GDP figures. id. mű.

Language Undefined Tag: KínaSEENagy MarcellXi Jin-ping

Válasz a Stop.hu cikkére

Europa Varietas Institute`s Blog - Thu, 02/26/2015 - 00:00

Tisztelt Cikkíró!
Kissé megkésve fedeztem fel a cikkét. Köszönöm, hogy alapos újságíróként elolvasta a véleményemet a Kitekintőn is - a cikk eredeti helyén - és utánanézett tevékenységemnek. Megtiszteltetésnek veszem, hogy figyelemre méltónak találta és hivatkozott rám a cikkében. Örülök, hogy kifejtette a véleményét és arra bíztatom, máskor is tegye meg ezt nyíltan, félelem nélkül.

De kérem nyugodjon meg, Önt félrevezették!

1.) Biztosíthatom, a Kitekintő nem tekinthető "jobbos" , "balos" vagy "liberális" elkötelezettségű orgánumnak. Ha az lenne, nem publikálnék ott.
2.) Másrészt a szoknyák méretével nekem soha nem volt bajom. Őszintén szólva ez nem képezte soha tudományos tevékenységem tárgyát - de elismerem, ez utóbbi lehet mégis hibának számít (?)
3.) A kisdolgomat sem szoktam ravatalozókban végezni, emiatt sem kell aggódnia. Az elhunytak meggyalázását legalább annyira elítélem, mint a humortalan blaszfémiát. Elkerülhette a figyelmét a véleményem alábbi mondata (is) : "A mészárlást természetesen minden jólelkű ember elítéli, jómagam is."
4.) Végezetül Ön természetesen azt sajnál, akit akar. A sajnálat szubjektív érzés, és talán a véleményszabadság jegyében Ön sem kívánja kötelezővé tenni. De kérem nézze el nekem – a szabad véleményalkotás jegyében – hogy az én sajnálatom nem terjed ki azon újság újságíróira, mely az eddigi legnagyobb profitját munkatársainak halálából termelte ki, és inkább azon afrikai gyerekeket érinti, akiket csak lefényképezünk – dögkeselyűk társaságában - , majd pedig otthagyjuk őket éhenpusztulni.
Tisztelettel
Dr. Türke András István

A válasz erre az írásra készült.

Language Undefined Tag: Charlie Hebdo

KIDMA Konferencia / Sajtóvisszhang (Hír24)

Europa Varietas Institute`s Blog - Mon, 02/16/2015 - 00:00

A terroristák elmebetegek
Neményi Márton
2015- február 14.
Hír24

Ezzel együtt is mindig jelen lesznek, bármit is csinálunk. A muszlimkérdés nem a bevándorlásról szól, két-három Magyarországnyi ember sorsa a kérdés, a harcosokat pedig mi, európaiak termeljük ki. Minikonferencia a terrorról.

Terror határok nélkül címmel rendeztek minikonferenciát külpolitikai és biztonsági szakértőkkel, nagykövetekkel és egy – a Hír24 olvasóinak talán már ismerős – karikaturistával csütörtök este a Bálint zsidó közösségi házban. Bár a témát – ezt az előadók is tudták – lehetetlen körbejárni húsz-húszperces előadásokkal, sok érdekes gondolat elhangzott, amely hozzátesz, vagy – inkább – elvesz a kormány által elővett, a bevándorlóveszélyről szóló, legfeljebb hangulatkeltésre alkalmas retorikájából. Sokat megtudtunk az Európában mára hatalmas iszlám közösségről és a terroristák lelkivilágáról is. Nézzük a három alapgondolatot!

1 A muszlimok nem szeretik a fegyvereket

Igaz, hogy vannak muszlimok, akik részt vesznek az Iszlám Állam-párti tüntetéseken, de ha demonstrációról van szó, az iszlám közösség sokkal inkább a békéért vonul az utcára – mondta Csicsmann László egyetemi docens. A mostani párizsi és a korábbi európai terrortámadásokból úgy tűnik, a közösség radikalizálódik, de ez egyszerűen nem igaz, a valódi kérdéssel, a beilleszkedéssel viszont nem foglalkozunk.

Európában 20-30 millió muszlim él.

A róluk szóló diskurzus a szakértő szerint „biztonságiasodik” a megmagyarázhatatlan tragédia hatására, sokan a civilizációk összecsapásaként hivatkoznak az eseményekre Huntington elmélete után, amelyet egyébként a szakértők már rég bírálnak. Nem a különböző kultúrák közti feszültségről van szó ugyanis, hanem „csupán” az iszlám – még csak nem is túl nagy létszámú – radikális szárnya és a szintén radikálisan iszlámellenes európaiak szemben állásáról. Tény persze, hogy a szélsőséges muszlimok jelen vannak Európában, dühüket a múltbéli események, botrányok (mecsetvita, börtönök, karikatúrák) szítják. Így sokaknak az iszlám vallás olyan ideológiává vált, mint a hetvenes évek politikai tiltakozásainál: szinte mindegy is, miről szól, a lényeg, hogy lehet harcolni a nevében. Sok francia úgy ment ki harcolni Szíriába a dzsihád oldalán, hogy amúgy köze sincs a valláshoz.

A nyugati társadalom eközben főleg sztereotípiáktól és az ismeretlentől való félelemtől vezérelve fenyegetve érzi magát, mondván, hogy „jönnek a bevándorlók”. Ez azonban Csicsmann szerint már rég nem migrációs kihívás, hanem belső, európai probléma, hiszen az itteni muszlimok többsége már itt született és nevelkedett. Százalékos arányuk már minden nyugat-európai nagyvárosban kétszámjegyű. Arról pedig szó sincs, hogy a muszlim közösség homogén lenne: nagyon is különbözőek a csoportok az etnikum, származási ország, vallásjogi iskola, generáció, a beilleszkedés és a radikalizáció foka szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy – ahogy most arra Magyarország elvileg készül – Európa már rég bezárta kapuit: már csak főleg családegyesítés okán lehet bejutni.

Az pedig, hogy Merkel – és most Orbán – elvetette a multikulturalizmust, nem azt jelenti, hogy nem élhetnek békében egy területen a különböző kultúrák, hanem azt, hogy megbukott a holland modell, amely szó szerint próbálta értelmezni a fogalmat. Bár utópiának tűnhet, de Csicsmann szerint igenis megvalósulat az „euro-iszlám” irányzat, azaz, hogy a muszlimok visszatérnek eredeti vallási értékeikhez úgy, hogy megszabadulnak a történelem során az iszlámra „ragadt” főleg negatív sajátosságoktól és elfogadják az európai értékeket. „A kettő között nem kellene, hogy ellentmondás legyen”, mondta a szakértő.

2 A terroristák elmebetegek

Legalábbis az elkövetők 83 százaléka biztosan – mondta Végh József klinikai szakpszichológus, gyakorlott túsztárgyaló. „Elmebetegek mindig is voltak és lesznek is, éppen ezért terrorizmus is az ősidők óta létezik és mindig is létezni fog” – fogalmazott. „Mindig lesznek olyanok is, akiknek fontos, hogy valahol elhelyezzék magukat, köztük pedig lesznek olyanok, ahol odaát találják meg a helyüket, a rendszer ellenében, függetlenül attól, mi a rendszer. Ezeket a harcosokat tehát mi, európaiak termeljük ki, az itteni válság miatt vonzó számukra, hogy fegyvert ragadjanak. Az európai radikális muszlim a tagadáson, az ellenségképen keresztül keresi identitását. Reménytelenül küzd a kisebbségi lét ellen, képtelen magát pozitívan értelmezni, érzi, hogy nem értik meg, ami erősíti a rendszerrel szembeni szubkulturális értékeket. A rendszer pedig ellent tart, amitől további értelmet nyer az azzal harcolók ellenállása.”

„A terror vezérelve a félelemkeltés:

a terroristák a félelem nyelvét beszélik és azt is értik meg.

Ebből az következik, hogy oda kell lépni keményen, ahol a legérzékenyebb. Kipusztítani viszont így sem lehet őket. Az ember arra teszi fel az életét, hogy megmutassa: itt vagyok, létezem és értek valamihez. Az pedig, aki nem érti meg a világot, teremt magának egy egyszerűbb szabályrendszert, mint például a terrorizmus.”

„A túszejtő terrorista hozzáállása a világhoz nem arról szól, hogy hogyan él, hanem hogy hogyan hal meg. A halállal van viszonya, nem az élettel, éppen ezért nagyon nehéz tárgyalni velük európai fejjel. Azt tanulják, meg kell halniuk, hogy szeressék őket. A franciaországi túszejtők kategóriájuk szerint bátortalan, demonstráló öngyilkosok voltak. Bátortalanok, mert nem ölték meg magukat, demonstrálóak, mert a hatóságokkal ölették meg magukat és öngyilkosok, mert azonnal látszott, hogy ennek nem lesz békés megoldása, ezek az emberek meg fognak halni. A kérdés csak az volt, hány túszt végeznek ki addig.”

3 Szabad Mohamedet rajzolni, csak nem lehet

A Charlie Hebdo-vita lényege, hogy vannak-e határai a szólásszabadságnak. Csicsmann László szerint vannak, azzal viszont nem ért egyet, amit az európai muszlimok nagy része mond: hogy jogilag kellene rögzíteni őket, nyilván egy muszlim testület véleménye alapján. „Ezt itt, Európában kicsit nehéz elképzelni. Én azokkal értek egyet, akik szerint a multikulturalizmus jegyében a szerzőknek kell, nos, ha nem is öncenzúrát gyakorolni, de vigyázni, hogy ilyesmi ne történhessen meg.” Hasonló a véleménye Türke András István biztonságpolitikai szakértőnek, aki szerint a terroristák egyenesen örülnek a karikatúráknak, hiszen azok hozzájuk terelhetik a bizonytalan iszlamista fiatalokat, akik a provokációt látva „fogékékonnyá válhatnak a szélsőségekre”.

Türke ugyan nem látja a humort a Charlie karikatúráiban, bár szerinte nem is ez a kérdés, hanem, hogy megkérdőjelezhetünk-e bizonyos alapértékeket, belefér-e a vallásgyalázás. Arról nem is beszélve, hogy „az események után arra kényszerülünk, hogy vagy a hetilap, vagy a merénylők oldalára álljunk, mintha nem is lenne semmi a kettő között”. A „Je Suis Charlie”-gesztussal pedig azonosítjuk magunkat a vallásgyalázással is. Pápai Gábor karikaturista – aki a Francia Intézetben pár hete már elmondta a magáét – szerint ezt a vitát most már nem is lehet lefolytatni. „A Charlie karikaturistái hősi halottak. Abba belemenni, hogy hát igen, ez meg ez a poén talán nem kellett volna, már késő. Mint a viccben az intenzív osztály: itt a hosszú sípszó előtt lehet úszni.” Az ízlésbeli vitáról pedig annyit: „Budapest nem Párizs, szekularizációban sehol sem tartunk. Itt dermedt csend fogadja azt, amit odakint röhögés.”

Pápai szerint tehát hibás a rajzokra figyelni:

az, hogy valaki célponttá válik, az elkövetőn múlik, nem az áldozaton.

„Ezek a fegyverek már meg voltak töltve. Persze, ha én az egyik áldozat apja lennék, én is azon keseregnék, hogy miért kellett a gyerekemnek ebbe az egészbe belemennie. Mégis: hiba azon gondolkodni, hogy kellett volna rejtőzködve élni – amiről egyébként nekünk is sok családi sztorink van a vészkorszak előttről. Stockholm-szindróma azon filózni, hogy nem kellett volna provokáló rajzokat közzétenni. Azzal csak lehúzták volna a fejüket, hogy a terroristák a mögöttük ülőt találják el.”

Arról nem is beszélve, hogy Mohamedet le sem lehet rajzolni – függetlenül attól, hogy szabad-e vagy sem. Lehet, hogy lerajzolunk egy figurát – ugye ez volt az ősbűn –, de azt senki sem tudja megmondani, hogy az mitől lesz a próféta profilja. Ezt nem is Pápai állítja, hanem egy iszlám sejk, akivel közös rádióműsorban szerepelt, „és akivel annyira egy nótát fújtunk, hogy az őrületbe kergettük a Kossuth műsorvezetőjét, aki nem éppen baráti céllal hívott meg engem”. Pápai tehát ha akarná, sem tudná lerajzolni Mohamedet, ahogy senki sem. Türke szerint a legzseniálisabb megoldás erre az a Facebookon terjedő paródia, amely az arcképet összeköthető pontokkal oldja meg, mint a foglalkoztató füzetekben – így le is rajzolta és nem is.

Language Undefined Tag: Charlie HebdoterrorizmusHír24KIDMA

A civilizációk összecsapása? Kérdések és adalékok a Charlie Hebdo-merényletek értelmezéséhez

Europa Varietas Institute`s Blog - Sat, 01/10/2015 - 22:19

Soós Eszter Petronella
MCC Foreign Focus - 2015.01.10.

Bevallom, nagyon irigylem azokat, akiknek kész és kompakt politikai válaszaik vannak a Charlie Hebdo-merényletek kapcsán. Azokat is irigylem, akik a bölcsek köve birtokában teljes bizonyossággal mernek most sarkos állításokat tenni. Bár a napokban magam is felvetettem néhány kezdetleges szakpolitikai javaslatot a terrorizmus elleni franciaországi fellépés céljából, a háttérben húzódó (és hamarosan minden bizonnyal felerősödő) kulturális vitakérdések kapcsán gyakran tanácstalan vagyok. Íme a kérdéseim és gondolatfoszlányaim.

1. Azt hiszem, ebben a percben a legtöbb európait (zsigerileg legalábbis) az a kérdés foglalkoztatja, hogy igaza volt-e Huntingtonnak, amikor a civilizációk összecsapásáról beszélt? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem? Elképzelhető-e, hogy egy önbeteljesítő jóslattal állunk szemben? Lehet, hogy nem mindenki Huntingtonra hivatkozik, de az egészen biztos, hogy az iszlám civilizáció ebben a percben számos európai fejében a „Másikként”, hovatovább ellenségként tételeződik. Ezt a kérdést legalább 2001. szeptember 11. óta rágjuk elölről-hátulról, és azt gondolom, hogy továbbra is szükséges foglalkoznunk vele, muszlimoknak, keresztényeknek, ateistáknak egyaránt – nyíltan, őszintén, a sajtó és a közvélemény nyilvánossága előtt.

Különösen azért, mert a francia muszlim közösségek teljes mértékben elhatárolódtak a támadástól és az erőszaktól, és úgy tűnik nekem, borzasztóan félnek attól, hogy ők bűnhődnek majd meg – ártatlanul – a véres merényletekért (a támadás után egyébként azonnal megindultak a mecsetek elleni támadások). A nyugati civilizáción kívülről (különösen az iszlám világból) érkező politikai reakciók sem sokban különböztek azoktól az elhatárolódásoktól, amelyeket nyugaton hallhattunk, szimpátiával csak radikális iszlamisták reagáltak. Ráadásul kell-e arra emlékeztetni, hogy a merényleteknek van muszlim áldozata is (Ahmed Merabet, az egyik rendőr)? Vagy elfelejthetjük-e azt, hogy a kóser boltban éppen egy fiatal muszlim segített elbújni a zsidó túszoknak? A „civilizációk összecsapása” keretben gondolkozókhoz tehát az az első kérdésem, hogy ezek az adalékok hogyan illeszkednek a keretbe (ha egyáltalán)? Hogy illeszkedik ebbe a keretbe az a tény, hogy a terrorizmus áldozatainak elsöprő többsége, több, mint 80%-a – világméretekben – nem nyugati, hanem muszlim országokból származik (Irak, Afganisztán, Szíria, Nigéria, Pakisztán)? Sokszor úgy tűnik, hogy a „Másik” igencsak rugalmas konstrukció, kedvünk és érzelmi állapotunk szerint alakítható – nem árt, ha értjük és átlátjuk ezt a gondolati folyamatot, és végiggondoljuk az ellenérveket is.

2. Az önreflexiós gyakorlat keretében ideje lenne azt is tisztázni egy vitában (amelyben nemcsak a többségi társadalom vesz részt, hanem a „Másik” is, amelynek jelenleg gondolatokat tulajdonítunk ugyan, de valójában nem hallgatjuk meg), hogy mi a különbség terrorizmus és iszlám között. Az elmúlt napok egyes dühös, félelemmel teli reakciói azt mutatják, hogy a terrorizmus hagyományos fogalma (erőszak vagy azzal való fenyegetés politikai nyomásgyakorlás céljából) egyértelműen összekötődött a sivatagban gépfegyverekkel rohangáló, kiképzést kapó, középkori nézeteket valló, majd ártatlan nyugatiakra támadó fanatikus iszlamista képével. Ez az összemosás nyilvánvaló érvelési hiba. És a slippery slope itt még nem ér véget: az iszlámot magát ezután sokan azonosítják az iszlamizmussal és áttételesen a terrorizmussal is – az elmúlt napokban tucatszám lehetett ilyen érveket is hallani. Ebből persze (ezúttal logikusan) következik az az érv, hogy az iszlámnak Európában nincs helye, nem kompatibilis a „Mi” kultúránkkal.

Ez a probléma a társadalmi vita másik fontos eleme kell, hogy legyen, mint ahogy az is, hogy pontosan mi a „Mi” kultúránk – hiszen az is sokszínű, egyesek számára a görög filozófiát, mások számára a kereszténységet, esetleg a nemzeti kereteket, megint mások számára a szekularizációt és a felvilágosodást jelenti – és a vége valószínűleg az, hogy egy kicsit mindenkinek igaza van. Gondoljuk végig, hogy mit takar a „Mi” kultúránk, a „Mi” civilizációnk! A „Másik” definiálja? Esetleg olyan, mint a pornó (nem tudom meghatározni, de felismerem, ha látom)?

3. Áttérve a konkrét francia körülményekre: egy 2013-as felmérés szerint például a megkérdezettek 73%-a negatív véleménnyel volt az iszlámról, és csak 36% gondolta úgy, hogy az iszlám gyakorlása kompatibilis a francia köztársasági törvényekkel (pl. a radikális szekularizációval). A fent ismertetett érvelési összecsúszások ezt a tendenciát nyilvánvalóan erősíteni fogják, nem lennék meglepődve, ha a következő hetekben a 73% felfelé, a 36% meg lefelé indulna el, és mind a többségi társadalom, mind pedig a muszlim kisebbség alapvető érzelmi élménye a félelem és az önmagába fordulás lenne. Ennek az első jeleit máris láthatjuk.

4. Fontos megérteni, hogy az iszlám jelen van Európában, jelen van Franciaországban, és ez egy fait accompli. Lehet azt mondani, hogy „utasítsuk ki mindet” (ilyet is hallottam a napokban és durvábbakat is), de ez egy teljesen irreális, dühös, erőszakos reakció. A francia és európai muszlimok nagy része francia, uniós stb. állampolgár. Itt születtek. Franciák. Európaiak. Ha valakinek ez nagyon nem tetszik (és sokaknak nagyon nem tetszik), akkor lehet ezen dühöngeni, lehet emlegetni a keresztény Európát, fel lehet sorolni, hogy mely politikusok és történelmi figurák ezért a helyzetért a hibásak, de a nyugati muszlim közösség integrációs problémáit – vagyis az adott helyzetet – ez már nem fogja megoldani....

A teljes cikket elolvashatja az MCC FF oldalán.

Language Hungarian Tag: Charlie HebdoSoós Eszter PetronellaiszlámFranciaország

Mit kellene tenni most? Akcióterv-terv a terrorizmus ellen

Europa Varietas Institute`s Blog - Fri, 01/09/2015 - 15:02

Míg a francia szocialisták legnagyobb gondja, hogy lehet-e együtt tüntetni Marine Le Pennel, mi úgy gondoljuk, hogy a legnagyobb probléma az, hogy sem a francia társadalom, sem a francia politikai elit, sem pedig a francia államigazgatás nincsen felkészülve arra, hogy a terrorizmus és az iszlamizmus kérdését átfogó problémaként kezelje. Az alábbiakban egy olyan szakpolitikai akciótervre teszünk javaslatot (dr. Türke András István biztonságpolitikai szakértővel, az Europa Varietas Intézet igazgatójával közösen), amely átfogó módon közelíti meg a terrorelhárítás és az iszlamizmus problémáit. Álláspontunk szerint az alábbi témákban és területeken van szükség sürgős lépések megtételére:

A cikket folyamatosan frissítjük!

1) Véget kell vetni a titkosszolgálatok és a belügyi speciális egységek közötti folyamatos konkurenciaharcnak, az állandó átszervezéseknek. Szükség van egy olyan koordinációs szervre, amely a belügy, a szolgálatok, illetve a rendőrség és a csendőrség beérkező adatait átfogó módon értékeli, és az értékeléseket szükség szerint közvetíti. Tekintettel arra, hogy a francia szervek forráshiányra panaszkodnak a sajtóban is, az elérhető költségvetési források kérdését is rendezni kell.

2) Rendbe kell tenni a terrorgyanús személyek adatbázisait.

3) Frissíteni kell a terrorgyanús személyek megfigyelésére, előállítására vonatkozó jogszabályi hátteret.

4) Tekintettel arra, hogy a börtönök Franciaországban is gyakran funkcionálnak bűnöző- és szélsőséges-képző intézményként (különösen a piti bűncselekmények fiatal elkövetői számára), újra kell gondolni a büntető igazságszolgáltatás teljes rendszerét, bármennyire is nagy a társadalmi nyomás, hogy minél több bűnöző kapjon hosszú és letöltendő börtönbüntetést. A visszaesést megakadályozni nem tudó megtorlás helyett a nevelés és az integráció céljai felé kell a rendszer fókuszát fordítani, természetesen a megfelelő költségvetési források biztosítása mellett.

5) Hatékonyabban kell fellépni a szervezett bűnözői körök és városi bandák fegyverellátási útvonalai ellen, szárazföldön és vízi úton egyaránt...

A teljes cikket elolvashatja a Francia Politika Blogon

Language Undefined Tag: FranciaországCharlie HebdoDGSEMarine Le Pen