You are here

Erdély FM (Románia/Erdély)

Subscribe to Erdély FM (Románia/Erdély) feed
Erdély FM, a bizalom hangja
Updated: 2 weeks 3 days ago

Nagyobb lesz a gázszámla idén télen

Tue, 06/19/2018 - 06:14

Közölte tegnap Vasile Ciolpan, a Romgaz kereskedelmi igazgatója és hozzátette, hogy mindez az olajárak növekedése miatt van. Az energiaügyi konferencia keretében a Romgaz kereskedelmi igazgatója többek között elmondta, hogy az előző telek tapasztalatai azt mutatják, hogy a csúcsfogyasztás időszakaiban szükség lesz import gázra is. Anton Anton energiaügyi miniszter szerint viszont nem fog emelkedni a földgáz ára a következő télen.

Marosvásárhely főterének átalakítására várnak ötleteket

Tue, 06/19/2018 - 06:13

 A polgármesteri hivatal közzétette a városközpont átalakítására vonatkozó pályázati kiírást. Az ötletpályázat célja, olyan megoldásokat találni, amelyek által csökkenthető az autós forgalom illetve jobban előtérbe kerülnek a belváros műemlék épületei, épületegyüttesei. Az ötletpályázat a My City Marosvásárhely nevet viseli, és a Győzelem tér, a Rózsák tere, a Petőfi Sándor tér, a Bernády György tér és a Vár sétány által körülhatárolt városrész átalakítására vonatkozik. A munkák benyújtásának határideje augusztus 27. A legjobb ötleteket jelentős díjakkal jutalmazzák. Részleteket az önkormányzat honlapján, a www.tirgumures.ro oldalon lehet találni.

Ismét károkat okozott a heves esőzés

Mon, 06/18/2018 - 12:49

A katasztrófavédelmi főfelügyelőség tájékoztatása szerint 12 megye 23 településén okozott károkat az elmúlt 24 órában a vihar és a heves esőzés. Többek között Kolozs, Hunyad,  Giurgiu, Iaşi, Ilfov, Suceava és Teleorman megyében volt szükség a katonai tűzoltók közbelépésére. Két házat, 40 melléképületet, 39 udvart, 47 pincét öntött el a víz, továbbá elárasztott nyolc útszakaszt és hét személyautót. Jelen pillanatban mind a közúti, mind a légi, mind a vasúti közlekedés zavartalanul zajlik.

Albert Álmos ösztöndíjat kaptak sepsiszentgyörgyi diákok

Mon, 06/18/2018 - 12:48

Tegnap az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezete ösztöndíjat osztott 7 szociálisan hátrányos helyzetű kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő diáknak. Ez fejenként 3 ezer lejes támogatást jelent. Az Albert Álmos-ösztöndíjprogramban minden évben a kiválasztott a tanulók három részletben kapnak anyagi támogatást. Az ösztöndíj elindítója Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármester, amely személyes anyagi hozzájárulása mellett, még a polgármesteri hivatal és a városi RMDSZ is plusz forrásokkal támogat. De támogatják a város egykori vezetőjének nevét viselő programot dr. Albert Éva és dr. Albert István, az egykori elöljáró testvérei is.

Európa harmadik legnépszerűbb autója a Dacia Duster

Mon, 06/18/2018 - 11:35

Az Automotive News Europe tájékoztatása szerint az év első felében a harmadik helyen áll a városi terepjárók piacán a Dacia Duster. A Dusterből az idei év első 3 hónapjában több mint 46 ezret adtak el, ami 31 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest. Tavaly 1,4 millió Dustert adtak el az európai piacon.

Megalakítanák a Romániai Bábák Nemzeti Kollégiumát

Mon, 06/18/2018 - 11:34

 Egy a szociáldemokrata és független képviselők által benyújtott törvénytervezet intézményesítené a bába szakmát. A tervezetben megfogalmazódik, hogy ki lehet bába, milyen képzésen kell részt vegyenek és hogyan vehetnek részt az egészségügyi rendszer munkájában. Külön rendelkezésben a bábák jogi felelősségrevonása is megjelenik, azaz nem vonhatóak ki a malpraxis ügyek alól sem. A tervezetet első körben a szenátus tárgyalja, de a végső döntést a képviselőház hozza meg.

A közlekedési miniszter lemondását kéri az USR

Mon, 06/18/2018 - 11:34

 A Mentsétek meg Romániát Szövetség Lucian Şova közlekedési miniszter lemondását a hétvégén Sinaián tett kijelentései miatt. A miniszter szerint jelenleg az alacsony fizetések miatt jönnek az országba a külföldi vállalatok, az autópályák megépítésével azonban megnőnek a bérek és így a nagy befektetők elkerülik az országot. A közlekedési miniszter ellen már előkészített egyszerű bizalmatlansági indítványban azt is sérelmezik, hogy kijelentése szerint Románia felfüggesztené a világbankkal közösen kidolgozott Comrnic-Brassó autópálya pályázati és kivitelezési dokumentációját.

Román-Amerikai hadgyakorlat kezdődik Aranyosgyéresen

Mon, 06/18/2018 - 10:42

 A Dacian Eagle 2018 román-amerikai katonai gyakorlat az aranyosgyéresi 71-es légitámaszponton kerül megszervezésre és múlt péntektől egészen szeptemben 15-ig tart. A gyakorlaton mintegy 200 román pilóta és műszaki személyzet vesz részt 6 repülővel és 4 helikopterrel, valamint 300 amerikai katona 12 vadászgéppel. A hadgyakorlat célja a légi műveletekkel kapcsolatos eljárások és taktikák NATO sztandardoknak megfelelően való gyakorlása, közösen az amerikai partnerekkel – közölte a védelmi minisztérium.

A romániaik nem értenek egyet azzal, hogy a főügyészeket az igazságügyi miniszter nevezze ki

Mon, 06/18/2018 - 10:41

Egy IMAS közvélemény kutatásból kiderült, hogy a romániaik 23 százaléka ért egyet azzal, hogy a főügyészeket az igazságügyi miniszter nevezze ki. Az is kiderült a felmérésből, hogy ha az államfő referendumot írna ki a Laura Codruța Kövesi korrupcióellenes főügyész leváltásának kérdésről, meglenne a 30 százalékos érvényességi küszöb. Az IMAS felmérése azt is megmutatja, hogy az állampolgárok 15 százaléka nagyon elégedett, 28 százaléka elégedett,  25 százalék pedig semleges Klaus Johannisnak az igazságügy függetlenségének megőrzésére irányuló intézkedéseivel. Az igazságügyi törvények módosításával megbízott parlamenti különleges bizottság módosította a főügyészek kinevezését szabályozó törvényt, mely alapján a szakembereket az igazságügyi minisztérium nevezné ki. A Legfelsőbb Bírói Tanács kéri ennek módosítását, viszont Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerint ez már nem lehetséges, mert a parlament már elfogadta.

Idén is indul a Transilvania Train luxusvonat

Mon, 06/18/2018 - 10:41

A 2 turisztikai ügynökség szervezésében idén, második alkalommal is Erdélyi körutat tehetnek az érdeklődök luxuskörülmények között, vonattal. Ez augusztus 22-én indul Brassóból és 26-án ugyan oda tér vissza. A 600 km-es körút során a résztvevők 20 erődtemplomot és várat tekinthetnek meg, de kultúrális és hagyományos népi programokon is részt vehetnek. Az utazás egy személy számára 900 euróba kerül, pároknak több, mint 1500, egy négy tagú családnak pedig közel 2400 euróba kerül. A Transilvania Train tavaly körútjára mintegy 100 személy vásárolt jegyet, a nagy érdeklődés miatt pedig az idénre 200 helyet hirdettek meg.

Atombunkert fejleszthet Oroszország

Mon, 06/18/2018 - 10:27

 A Kalinyingrádi bunkerének fejlesztésébe fektetett Oroszország – véli  az Amerikai Tudósok Szövetsége, műholdas képekre hivatkozva. Ezekből látszik, hogy a Lengyelország és Litvánia között működő épületen dolgoznak. Hans Kristensen, a FAS nukleáris információkért felelős igazgatója szerint az építmény minden jel szerint tipikus atombunker. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy nukleáris robbanófejeket már szállítottak a bunkerbe, vagy nem. A bunkert 2016 elején kezdték el tovább fejleszteni, a nyár elején kapott új tetőzetet.

Bepereli a Charlie-Hebdót az Európában élő románok egyesületeinek szövetsége

Mon, 06/18/2018 - 10:27

A francia szatirikus lap karikatúrát tett közzé múlt héten Simona Halep teniszező  Roland Garros-i győzelméről. A FADERE elfogadhatatlannak és gusztustalannak tartja a lap gesztusát, hogy a román teniszező trófeáját ócskavasnak nevezik. Ezzel negatívan befolyásolták a franciák románokról alkotott képét, véli a Szövetség és beperelik a Charlie-Hebdó szatirikus lapot.

Az autópályák elriasztják a multinacionális cégeket

Mon, 06/18/2018 - 08:43

 Lucian Șova közlekedési miniszter kijelentette, hogy ha Romániában autópályák épülnek, akkor elmennek az országból a multinacionális cégek. A miniszter szerint jelenleg az alacsony fizetések miatt jönnek az országba a külföldi vállalatok, az autópályák megépítésével azonban megnőnek a bérek és így a nagy befektetők elkerülik az országot. A képviselőház szállításügyért és infrastruktúráért felelős szakbizottságának hétvégi ülését Sinaián tartották, ahol felmerült a Comarnic-Brassó autópálya megépítése, amely 2002 óta szerepel a kormányprogramokban és eddig háromszor fogtak neki a tervezéséhez és kivitelezéséhez.

A Velencei Bizottsághoz fordul egy alkotmánybíró az államfő miatt

Mon, 06/18/2018 - 08:42

 Az alkotmánybíróság a taláros testület egyik tagja, Petre Lăzăroiu és Simina Tănăsescu államfői tanácsadó közötti találkozó ügyében fordul a Velencei Bizottsághoz. Az alkotmánybíró pénteken azt nyilatkozta, hogy találkozóra hívta őt Klaus Johannis államfő egyik tanácsadója, Simina Tănăsescu, és megmutatta neki a VeDem Just Alapítvány által az államfőnek küldött igénylést, amelyben a szervezet a menesztését kéri az államfőtől. Lăzăroiu rámutatott, hogy az államfőnek nem tartozik a hatáskörébe az alkotmánybírák leváltása azonban az elnök mégis egy ilyen rendelet kibocsátására készül. Szerinte mindez ürügyként szolgálhat az államfőnek arra, hogy tovább halogassa Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész leváltását, amire alkotmánybírósági döntés kötelezi. Az elnöki hivatal leszögezte, hogy nem történt nyomásgyakorlás.

Eugen Tomac a Népi Mozgalom Párt új elnöke

Mon, 06/18/2018 - 06:28

 A PMP szombati rendkívüli kongresszusán arról is szavaztak, hogy az alakulat ügyvezető elnöki tisztségét Marius Paşcan Maros megyei parlamenti képviselő tölti be ezután. Traian Băsescu volt államfőt pedig a párt tiszteletbeli elnökévé választották. Eugen Tomac eddig a párt ügyvezető elnöke volt és egyedüli jelöltként indult a PMP elnöki tisztségéért. Beszédében elmondta, hogy programjának központjában Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülésének megvalósítása áll. Az alakulat rendkívüli kongresszusát azután hívták össze, hogy Traian Băsescu korábbi elnök bejelentette, lemond a tisztségről, mert át akarja adni helyét egy új, fiatal csapatnak.

Folytatódik a beiratkozás a szakiskolákba és a duális oktatásba

Mon, 06/18/2018 - 06:28

 A nyolcadik osztályt végzettek beiratkozása pénteken kezdődött és holnapig tart. A szakoktatást és a duális oktatást biztosító tanintézmények holnap teszik közzé a beiratkozottak listáját, illetve az előválogatás menetrendjét, ahol ez szükséges. Az esetleges előválogatást szerdán és csütörtökön tartják meg. Ha az előválogatás után a jelentkezők száma meghaladja a helyek számát, június 25-e és 29-e között felvételi vizsgát tartanak. A szaklíceumokba és duális oktatásba felvett diákok névsorát július 3-án teszik közzé. A megüresedett helyekről július 6-án tesz közzé tájékoztatást a minisztérium.

Tizenhat megyében okozott károkat a vihar a hétvégén

Mon, 06/18/2018 - 06:27

 A heves esőzések miatt összesen 44 lakást, 39 pincét, 120 udvart öntött el a víz, továbbá egy autót is elsodort az ár, és nyolc útszakaszt tett járhatatlanná. Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség tájékoztatása szerint emberi áldozatokat nem követelt a rossz idő, és kilakoltatásokra sem került sor. Maros megyében Palotailva térségében adódtak nagyobb problémák a Kútas-patakán kialakult árhullam következtében. Az Országos Katasztrófavédelemi Felügyelőség bejelentette, hogy folyamatosan figyelik az időjárást, hogy szükség esetén hatékonyan tudjanak közbelépni.

Árvízkészültség van több erdélyi megyében

Mon, 06/18/2018 - 06:27

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet 14 megyére másodfokú, 34 megyére pedig elsőfokú árvízkészültséget rendelt el. A narancssárga és sárga riasztás ma délig érvényes. Az érintett megyék többek között Maros, Hargita, Kovászna, Brassó, Kolozs, Hunyad és Bihar megyék.

Gabriel Vasile szociáldemokrata politikus kerülhet a Külföldi Hírszerző Szolgálat élére

Thu, 06/14/2018 - 13:32

A PSD-s politikust Kalus Johannis államfő ma jelölte a SIE igazgatói tisztségére. A Külföldi Hírszerző Szolgálat igazgatói tisztsége csaknem két éve üresedett meg és azóta betöltetlen. A titkosszolgálatok vezetőit az államfő javaslata alapján, a parlament nevezi ki.

Orosz-Dél-koreai csúcstalálkozó lesz jövő héten

Thu, 06/14/2018 - 13:31

Június 21 és 23-a között tárgyal Moon Jae-In Dél-koreai és Vladimir Putyin orosz elnök. Az Oroszországban esedékes csúcstalálkozón egyebek mellett, várhatóan Észak-Korea atommentesítéséről és a koreai-félszigettel való békekötésről is tárgyalnak a vezetők. 1999 óta ez lesz az első alkalom, hogy dél-korai és oroszországi vezetők találkoznak.

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.