You are here

Biztonságpolitika és terrorizmus

Subscribe to Biztonságpolitika és terrorizmus feed
Alkalomszerű kommentálás és elemzés a terrorizmus, háborúk és biztonságpolitika témakörében. A posztok nagy része már a https://www.facebook.com/wagnerpeterofficial/ megy, mert oda egyszerűbb képeket, videokat és híreket megosztani.
Updated: 1 month 1 week ago

Hol volt az orosz légierő?

Sat, 03/05/2022 - 09:51

 Az előző posztban Michael Kofmannal hosszan beszélt légierő furcsa hiányáról.  Sokadik elemző aki ezt hiányolta, így egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a nyugati szakértőket az orosz légierő NEM alkalmazása lepte meg. Az egészen pontosan, hogy nem úgy használják a saját légierejüket, ahogy azt az amerikaiak használják. Most már nagyon kíváncsi lennék egy elemzésre, ahol az orosz légierő doktrínáról lehet olvasni, mert egyelőre csak visszafelé megy a következtetés. Ami biztosan látszik:

- nem törekedtek a totális légifölény kialakítására egész Ukrajna területén (ahogy az amerikaiak tették volna)

- a közvetlen légitámogatás nem létezik, nem használják abban a formában, ahogy az amerikaiak.

Nekünk már az amerikai elvek annyira magától értetődőek, hogy el sem tudjuk képzelni, miért ne így csinálná az ember. Milyen más szempontok lehetnek.

Az orosz légierő hadrafoghatósága szerintem itt nem lehet kifogás, ennél ideálisabb helyzetből légiháborút vívni aligha lehetne. Sok repülőtér a határ közelében, jól kiépített infrastruktúra, jó helyismeret, radarlefedettség

Categories: Biztonságpolitika

Michael Kofman az ukrán-orosz háború első 4 napjának tapasztalatairól

Sat, 03/05/2022 - 09:22

INTERPRETING THE FIRST FEW DAYS OF THE RUSSO-UKRAINIAN WAR

Michael Kofman, CNA Ryan Evans, War on the Rocks

 https://warontherocks.com/2022/02/interpreting-the-first-few-days-of-the-russo-ukrainian-war/

(az egyik FB olvasó - - aki szeretne név nélkül maradni - meghallgatta és egy  bővebb leírását készítette el a fenti podcastnek. Az interjúalany, Michael Kofman az orok haderő és startégiai gondolkodás egyik elismert szakértője)

Az ukrán ellenállás mértéke bizakodásra ad okot, de az orosz hadsereg aktivitása az első pár napban némi zavart kelt a szemlélőben. Jól fel lehetett mérni előre a támadás céljait, de a megvalósítás néha bizarr volt, nehéz volt a cselekményekből leszűrni, hogy azok miképp segítik elő a célok megvalósítását. Első körben egy őrült előretörést láthattunk a főváros, Kijev felé, hogy ezzel nyomást gyakoroljanak az ukrán vezetésre, bízva abban, hogy az összeomlik. 

Másodsorban a háború gyors lebonyolításával akarták elérni, hogy az az orosz közvélemény előtt rejtve maradjon (ez nem hiszem, hogy felmerülhetett bennük, nem tűnik reálisnak még az erős kontroll alatt lévő orosz sajtó mellett sem - magánvélemény) 

Harmadrészt azt gondolták, hogy a gyors lebonyolítással elébe mehetnek a szankcióknak. Ezért négy nap után (a podcast február 27.-én készült) a szemlélőnek nagyobb fogalma van az ukrán ellenállásról, de teljesen rossz felfogása lehet az orosz megközelítésről, arról, hogy az orosz hadsereg miképp hajtana végre egy ilyen akciót az alapján amit eddig láttunk. 

Mintha az orosz hadsereg nem követné a saját doktrináját. Az orosz légierő a partvonalról nézi az akciót, mind a merev mind a forgószárnyasok, nincs elektronikus hadviselés, csak a tüzérséget használja rengeteg tankkal. Tulajdonképpen kivették a harcból egy sor zászlóaljat, előre tolták őket fontos csomópontokba, hogy az egész gyors előrehaladásnak tűnjön. Rengetegszer látunk harckocsikat gyalogsági támogatás nélkül, különleges alakulatokat Harkovban, amiről nem igazán értjük mit csinálnak ott, mögöttük pedig a támogatást csapdába ejtik, a logisztika sem képes követni az előretörést. 

A határ mentén felhalmozott alakulatok töredékét vetették be (azóta az utolsó hírek szerint ezen alakulatok 90%-a már Ukrajnában van -  magánvélemény). Azt gondolhatták, hogy ha a hagyományos módon akarják megvívni ezt a háborút, akkor ukrán oldalon magas lesz az áldozatok száma és a pusztítás, de a legfontosabb, hogy a politikai célokra, az ukrajnai politikai vízióra (egy oroszbarát kormány felállítása Ukrajnában) nem lesz jó hatással és ez nagyon népszerűtlen lesz az orosz közvélemény szemében. Úgy tűnik, hogy a katonai műveletekre a politikai célok vannak döntő hatással. És néha a politikai célok és korlátok egy háborút nehezen megnyerhetővé tesznek. Ezt az ukránok ki is használják. Úgy néz ki az első pár napban az ukrán légierő teljes megsemmisítése érdekében sem köteleződött el az orosz fél. 

Felmerül a kérdés, hogy miért nem használják az oroszok nagyobb mértékben az erre a hadszintérre átcsoportosított légierejüket? Valószínűleg itt is a nagy pusztítás elkerülése volt a legnagyobb tényező és a nyugati szankciók megelőzése érdekében a látszat javítása. Valószínűleg úgy ítélték meg, hogy nem lesz rá szükség (tekintve, hogy azóta jöttek hírek az ukrán légierő kimerüléséről, ennek lehet valami valóságalapja - Magánvélemény) 

Azóta az orosz fél rájött, hogy a stratégiája nem működik, ezért annak az átdolgozásába kezdett. Ez előrevetíti, hogy ennek a háborúnak a rosszabb része még hátravan, mert az oroszok annak a háborúnak a megvívására kényszerülnek, amit eredetileg nem akartak (azóta ennek is vannak jelei - Magánvélemény). A helyzet jelenleg az, hogy az orosz fél elérte bizonyos céljait, taktikailag az ukrán fél jól teljesített, de számára a hadműveleti helyzet nem néz ki jól. Ami újdonság ebben a háborúban, hogy a közvélemény az interneten élőben próbálja követni az eseményeket, de az internetes tudósítások túlnyomó része elfogult. Az ukrán oldalhoz és támogatóihoz köthető megszólalásokban nagy az optimizmus, az információs hadviselés részét a háborúnak egyelőre az ukránok nyerik, aminek szerepe van abban, hogy nyugatról végül több támogatást kapnak, mint amire a kezdetekben számíthattak és ez az ukrán morált is növeli. 

Az orosz fél részéről az információs hadviselés teljes sikertelenségét látjuk és az orosz befolyás hiányát Európában és Németországban. Ez egyelőre a vas és a pénz háborúja. (Ez egy tükörfordítás, a vas kifejezés használatával a katonai eszközökre gondol) Viszont egy háború résztvevői mindig eltúlozzák az elért sikereiket és alábecsülik a veszteségeiket. Az ukrán fél jó munkát végzett az orosz csapatok városi harcokra kényszerítésében, de jelenleg még csak az orosz csapatok töredékével ütköztek meg jellemzően kisebb rajtaütésekben, az orosz csapatok nagy része még nem vette fel a harcérintkezést. 

Ha ez megtörténik, a háború jellege nagyon meg fog változni. A legrosszabb forgatókönyv, hogy az orosz fél nem húzhatja a végtelenségig a városi harcok megkezdését, előbb utóbb összeér délen a keletről és a nyugatról indított támadás Mariupolnál, bekerítik Harkovot és a menetoszlop is eléri Kijevet (ezek azóta nagyjából meg is történtek - Magánvélemény) és az orosz légierőt is előbb utóbb bevetik. Taktikai bombázók százai állnak készenlétben, míg az orosz légelhárítás eddig is jól működött (Bayraktar? - Magánvélemény). 

A megszálló erők csecsen elemei is a harcok eldurvulását hozhatják, mert az oroszokkal ellentétben, akik vonakodnak az ukrán civilekre lőni, a csecseneknek a többségében fiatal orosz katonákkal szemben van városi hadviselési tapasztalata. A nyugatról érkező eszköz felajánlások közül a hordozható eszközöknek van értelme, aminek a használatára a katonákat gyorsan ki lehet képezni.

----

A podcast a második felére kicsit szétesik, megindul a csapongás és az ismételgetés, és a személyes utalásokat is kihagytam belőle. Meglepően pártatlannak tűnik az egész, ahhoz képest, hogy a szakértő azt állítja magáról, hogy Ukrajnában nőtt fel. Vannak messzemenő következtetések is benne a interneten megjelenő hírek valóságtartalmáról és a diskurzus szinvonaláról, de ez messzire vezetne, ezért nem nagyon mentem bele. A fordítás során nem ragaszkodtam az eredeti kifejezések használatához, próbáltam inkább magyarosabban fogalmazni.


Categories: Biztonságpolitika

Az orosz-ukrán háború harmadik napja, a lengyel Keleti Kutatások Központjának (OSW) értékelésével

Sun, 02/27/2022 - 21:25

Andrzej Wilk, Piotr Żochowski, Jadwiga Rogoża: Oroszország háborúja Ukrajna ellen - helyzetkép a harmadik nap után, Ośrodek Studiów Wschodnich - OSW (2021.02.27. 13 órai állapot)

https://www.osw.waw.pl/pl/publikacje/analizy/2022-02-27/wojna-rosji-przeciw-ukrainie-stan-po-trzech-dniach?fbclid=IwAR1iQsh0kW06mCuwxI2XRtXVzfdL5Pb1LlQ314V85dbroI4sKTIOfohVgOM

[a második napról szóló leírás és elemzés itt olvasható]

Mitrovits Miklós történész majdnem teljes fordítása az eredeti lengyel szövegből, a fordító jóváhagyásával, annak FB oldaláról. A szöveg két részből áll, első rész az események sorrendje, második rész a két lengyel kutató elemzése. 

„A hadművelet negyedik napjának elején az #Ukrajna északkeleti részén tevékenykedő orosz felderítő alegységek először közelítették meg Kijev határait. A várost nyugatról, északról és keletről körbeveszik. A fehérorosz területről tevékenykedő agresszor csapatai közvetlenül elérték Kijev északi és nyugati külvárosát, míg az Ukrajna jobb partján lévő csoportosulás a városközponttól 60-150 kilométeres távolságban alakult ki. Vasárnap a reggeli órákban orosz szabotázs- és felderítő csoportok végrehajtották az első elterelést Kijev jobb parti részén (Trojescsina). Az orosz erők folytatták előrenyomulásukat a Boriszpil nemzetközi repülőtér felé.

A Kijev térségében két napja tevékenykedő orosz különleges erők és a légideszantos erők egységeit a Fehéroroszországból bevonuló keleti katonai körzet alegységei erősítik. A Kijevtől északra (a Tyerek és a Deszna folyókon) a visszavonuló ukrán csapatok által az előző 24 órában lerombolt hidakat az agresszor műszaki egységei rögtönzött átkelőkkel helyettesítették. Az északkeleti irányban folytatott harcok során az orosz csapatok elkerülték és blokkolják az ott maradt ukrán helyőrségeket, élükön Csernyihivvel. Az ukrán erők visszavonulnak Kijev felé, azzal a feladattal, hogy megerősítsék védelmét. Az ukrán főváros bekerítésére irányuló művelethez az orosz erők aktív hadműveleteket kezdtek a Zsitomir régió északi részén, Korosztenynél csapást mérve.

A fennmaradó hadműveleti területeken a főbb városi központok felett pozíciós harcok folyna, ahol az ukránok keményen védekeznek. Az oroszok áttörték Harkiv védelmi gyűrűjét, és orosz felderítő csoportok könnyű páncélozott járműveken (valószínűleg SpecNaz GRU) behatoltak a városba, és rövid harcok után visszaverték őket. Folytatódnak a harcok Szumijért, Mariupolért (a várost minden irányból bekerítették), Mikolajivért és Odesszáért (az ukrán erők további tengeri partraszállásokat hárítanak). Miután az agresszor erők ellenőrzésük alá vonták a Kahovszkij-víztározó bal parti részét (az orosz erők megközelítették Enerhodart), a helyzet stabilizálódott a front ezen szakaszán.

A következő éjszaka Oroszország rakéta- és légicsapásokat, valamint tüzérségi lövéseket és elterelő támadásokat hajtott végre célpontok ellen Ukrajna egész területén. A megsemmisített célpontok között voltak üzemanyagraktárak Vaszilkovóban és egy gázvezeték Harkivban. Egy orosz rakéta egy kijevi radioaktív hulladéktároló kerítésére zuhant. Az elterelő és felderítő csoportok akcióira először került sor nagyobb léptékben a jobb parti Ukrajnában (a cserkaszi régióban). Emellett először vetettek be stratégiai bombázót fehérorosz területről (egy Tu-22M3-as bombázót, az egyik róla indított rakétát lelőtték). Egyes források szerint a fehérorosz fegyveres erők alegységei az orosz csoportok részeként közvetlenül részt vesznek az agresszióban.

Február 26-án Zelenszkij elnök bejelentette, hogy Ukrajna visszavert egy támadást a főváros ellen, és ezzel meghiúsította a puccsra irányuló terveket. Az ukrán fél szerint a főváros elfoglalására tett kísérletek ellenére az orosz hadsereg két napja nem jutott előbbre - a megszállók elleni harcok ugyanott folynak, mint a háború kezdetén. Denisz Smihal miniszterelnök bejelentette, hogy a védekezés a teljes frontvonalon folytatódik, az ukrán erők "megsemmisítik a megszállót a szárazföldön, a tengeren és a levegőben", és az ország csak "felemelkedik", hogy ellenálljon az ellenségnek.

Zelenszkij elutasította azt a javaslatot, hogy vegyen részt a minszki béketárgyalásokon, azzal érvelve, hogy Fehéroroszország már nem semleges állam, mivel területét átadta az orosz csapatoknak. Ehelyett felajánlotta a tárgyalások máshol történő lefolytatásának lehetőségét, Ukrajna fegyverletétele nélkül. A katonai optimizmushoz lelkesedés társult a Nyugat azon döntése miatt, hogy kizárja Oroszországot az SWiFT-rendszerből. Az elnök felszólította a külföldön élő ukránokat, hogy térjenek haza és védjék meg hazájukat. Egyúttal "Ukrajna barátaihoz" fordult segítségért a megszálló erők elleni harcban, bejelentve egy speciális nemzetközi hadosztály létrehozását a területvédelmi erőkön belül. Megismételte az oroszokhoz intézett felhívását, hogy gyakoroljanak nyomást a Kremlre a háború leállítása érdekében. Felszólította a fehéroroszokat is, akiket arra buzdított, hogy szálljanak szembe a minszki hatóságokkal, amelyek fehérorosz területről engedélyezték az Ukrajna elleni agressziót. Az ukrán védelmi minisztérium információs forródrótot indított, amelyen az elesett orosz katonák és hadifoglyok adatait osztják meg. Ez az ukrán tájékoztatási politika egy újabb eleme, amelynek célja az oroszországi közhangulat befolyásolása.

Az agresszió harmadik napján drámaian megnőtt az Ukrajna nyugati része és Lengyelország felé távozó civilek száma. A lengyel határőrség adatai szerint az ellenségeskedések kezdete óta összesen 156 000 ember lépett be Lengyelországba (ebből 77 300 szombaton). Ez azonban (a bevezetett könnyítések ellenére) meghaladja a határ kapacitását, több kilométeres dugók alakulnak ki, és több tucat órát vesz igénybe a határátkelés. A szlovákiai, magyarországi és romániai határátkelőkön is sorok állnak.

Az ország keleti részén a lakosság biztonsági helyzete egyre romlik, számos város és település tüzérségi tűz alatt áll, gyakoriak a légitámadások, és az emberek idejük nagy részét óvóhelyeken töltik. A közúti infrastruktúra egy részének pusztulása miatt egyre nagyobb gondot okoz az élelmiszer-beszerzés. Az ostromlott Harkivban és a környező városokban már most érezhetők az üzletek ellátásával és az üzemanyag elérhetőségével kapcsolatos problémák. Ugyanakkor látható a megmaradt lakosok mozgósítása. Az elmúlt napokban Ukrajna-szerte 37 000 önkéntes csatlakozott a Területi Védelmi Erőkhöz. A lakosság körében sok jel utal a szolidaritásra, és a hadsereg támogatására gyűjtő alapítványok rekordbevételt könyvelhettek el.

Az energiaügyi miniszter bejelentette, hogy az ukrán villamosenergia-hálózat nem fog visszatérni az orosz és a fehérorosz hálózattal való szinkronüzemhez, és azt tervezi, hogy felszólítja az EU-t, hogy gyorsítsa fel az ukrán hálózatnak az európai ENTSO-E hálózathoz való csatlakoztatásáról szóló döntést. Az Ukrajna által az elmúlt napokban végrehajtott elszigetelt rendszerüzem tesztje (beleértve az 50 Hz-es frekvencia fenntartását) sikeres volt.

Az OWS szakértőinek magyarázata

Az orosz csapatok három irányból is megalapozták a Kijev elleni támadást, de nem magától értetődő, hogy a várost meg fogják ostromolni. Feltételezhető, hogy - más ostromlott nagyvárosokhoz hasonlóan - a különleges egységek először Kijevbe fognak bevonulni (lehetséges, hogy a fehéroroszországi Gomel régióban összegyűjtött mintegy 150 helikopterrel fognak helyszíni műveleteket végrehajtani). A legvalószínűbb, hogy az agresszor délről megpróbálja majd lezárni az ukrán főváros körüli bekerítőgyűrűt, de lehetséges, hogy hagynak egy folyosót a lakosság esetleges evakuálására a városból.

A művelet eddigi szakaszában az orosz csapatok nem értek el látványos sikereket, következetesen követik a művelet fő céljait. A krími oldalról működő csoportosulás megteremtette a feltételeket a félsziget vízellátásának helyreállításához. A fehérorosz és északkeleti területekről tevékenykedő csoportosulások elérték a hadművelet fő célját, azaz Kijev közelébe jutottak. Az Oroszországból a főváros irányába tevékenykedő csoportosulás három nap alatt több mint 250 kilométert tett meg. Egyedül a Krím felől előrenyomuló csoportosulás, amely Mariupolt (300 km-re a kiindulási bázisától) elérte, büszkélkedhet gyorsabb támadási ütemmel, azonban az ukrán erőkkel való különösebb kapcsolat nélkül. A krími csoportosulásnak az a része, amely a kezdetektől fogva folyamatosan harcban állt, 150 kilométeren át ukrán területre hatolt be, és elérte Mikolajivet. A fentiekhez képest a szumi, harkivi és donbaszi térségben zajló hadműveletek viszonylag statikusnak tekinthetők, de Harkiv bekerítése után az orosz egységek Kremencsuk irányába folytatták a csapást, ahol 120 km mélyen, Poltava felé közeledve hatoltak be Ukrajnába.

Az ukrán szárazföldi erők még mindig nem törtek meg, azonban sok helyen a helyőrségek bekerítve harcolnak, ami a logisztikai támogatás kilátásba helyezésével jelentősen korlátozza az esélyeiket, és arra kényszeríti őket, hogy szabálytalan műveletekre térjenek át. A visszavonuló egységeknek azonban még mindig elegendő szabadságuk van ahhoz, hogy Kijev felé mozogjanak, és megerősítsék a főváros védelmét. A stratégiai léptékű szabálytalan akciókra való fokozatos áttérés szükségességét bizonyítja az ukrán hadvezetés döntése az átkelők (Kijev és Harkiv környékén) megsemmisítéséről, valamint a lakossághoz intézett felhívás, hogy tömeges ellenállást tanúsítson, többek között az úgynevezett felperzselt föld taktika alkalmazásával.

Függetlenül a fehérorosz katonáknak az ukrán hadsereggel folytatott harcokban való részvételéről szóló jelentések valóságtartalmától, Fehéroroszország harcoló fél, amely közvetlenül részt vesz a konfliktusban. A Kijev elleni fő hadműveleteket eddig a fehérorosz infrastruktúrára és nagyrészt a fehérorosz hadsereg logisztikai eszközeire támaszkodva hajtották végre. Ukrajnát Fehéroroszországból lövik és bombázzák, amint azt Lukasenko hivatalosan elismerte. Ez a helyzet csak megerősíti Minszk szubjektivitásának teljes elvesztését Moszkvával szemben.

Az ukrán hatóságoknál optimista és harcias hangulat uralkodik. Az ellenállás hősiességének és az orosz csapatok bűnös tetteinek hangsúlyozása segít a társadalom megszilárdításában és mozgósításában, valamint a lehető legszélesebb nemzetközi támogatás megszerzésében. Ehhez hozzájárul Kijev rendkívül ügyes információs politikája. A nyugati politikusok és társadalmak lelkiismeretére való hivatkozás fontos elemmé vált az orosz ellenféllel szembeni információs előny megszerzésében, valamint a külföldi politikai és anyagi támogatás megszerzésében.

A félelem jelen van a közhangulatban, de még mindig nincs defetizmus, inkább az agresszor gyűlölete és az áttörés reménye. A helyi győzelmek, visszaverések és az ellenségnek okozott veszteségek minden példáját kiemelik. A média ezt a narratívát erősíti, hogy a reményt és a harci szellemet életben tartsa. A televíziók továbbra is közösen sugároznak, bár egyre több technikai problémát és a régiókból való információszerzés problémáit is látni (a tévéstúdiókban bombariasztás hallható, a tudósítók az óvóhelyek közeléből sugároznak).”

Categories: Biztonságpolitika

Az orosz-ukrán háború második napja, a lengyel Keleti Kutatások Központjának értékelésével

Sun, 02/27/2022 - 14:12

Orosz támadás Ukrajna ellen - a háború második napja

Rosyjski atak na Ukrainę – druga doba wojny - Andrzej Wilk - Piotr Żochowski

https://www.osw.waw.pl/pl/publikacje/analizy/2022-02-26/rosyjski-atak-na-ukraine-druga-doba-wojny?fbclid=IwAR3y97WqWiTt1sC8x7ueRT3RGaBqAjour_8wY4FRYOFcSvpCqwUDLZ45w-4

Mitrovits Miklós történész majdnem teljes fordítása az eredeti lengyel szövegből, a fordító jóváhagyásával, annak FB oldaláról. A szöveg két részből áll, első rész az események sorrendje, második rész a két lengyel kutató elemzése.

(Mivel Magyarországon nem tudok olyan elemzőközpontról, amely naprakész elemzéseket adna az #orosz-#ukrán háborúról, így lefordítottam a lengyel Ośrodek Studiów Wschodnich - OSW napi anyagát tájékoztatás céljával -  Mitrovits Miklós megjegyzése)


"Az #Ukrajna elleni fegyveres agresszió második napjának végére az Orosz Föderáció fegyveres erőinek egységei elfoglalták a Kijevtől északra és északnyugatra fekvő területeket, és megkezdték a városon belüli műveleteket - kezdetben eltereléssel, később pedig felderítő oszlopok bevonulásával a város határain belül. A fővárosban a harcok pontszerűek, főként az északi kerületekben és a központban zajlanak. Az ott tevékenykedő szabotázs- és felderítőcsoportokat a védők - az Ukrán Fegyveres Erők katonái mellett a területvédelmi erők és rendőrök - semlegesítették vagy kiszorították. Az ukránok kezükben tartották a Kijevet ellátó vízerőművet is Vigorodban (Kijevtől északra). A város területén található erőművet lőtték. Az Orosz Föderáció erői megszilárdították ellenőrzésüket a főváros északi és északnyugati külvárosa felett, de sikertelen volt az éjszakai légi támadási kísérletük a repülőtér és Vaszilkiv városa (Kijevtől 40 km-re délre) ellen, amelynek központjából több órás összecsapások után az ukrán 40. gépesített dandár alegységei és a területvédelem visszaverte őket.

Ukrajna északkeleti és keleti részén a felek áttértek a pozíciós hadműveletekre. A leghevesebb harcok Csernyihiv, Szumi, Ohtirka és Harkiv városai körül folynak, utóbbi városok bekerítve vannak, az orosz egységek megpróbálják áttörni a védelmi gyűrűt és betörni. Donbasszban sokkal kisebb léptékű összecsapások zajlanak, és az ukrán fél megkezdte a két napja támadás alatt álló (állítólag 80%-ban elpusztult) Scsasztja városának kiürítését. A Herszon térségben az orosz egységek áttörték a Dnyeperen átívelő híd védelmét, és Herszon megkerülésével - amelyért harcok folynak - fő erőikkel megközelítették Nyikolajevet (a város elleni támadást visszaverték), majd bevették Melitopolt. Február 25-26-án éjszaka az oroszok légi és tengeri partraszállást hajtottak végre a Fekete-tenger partvidékén. Az Odessza és Nyikolajev közötti Koblev térségében az egyiket az ukrán 28. gépesített dandár erőinek kellett visszaverniük.

Az oroszok folytatják rakéta- és légicsapásaikat ukrán területen. Február 25-26-án éjszaka a Fekete-tengeri Flotta állítólag különösen aktív volt, és szárazföldi célpontokat támadott Kalibr rakétákkal. Többnyire katonai célpontokat bombáznak, de célzott, helyszíni csapásokat mérnek polgári célpontokra is (Kijev, Harkiv).

Az ukrán egészségügyi minisztérium szerint 198 civil halt meg és 1115 sebesült meg az orosz támadások következtében. Az energiainfrastruktúra létesítményeit érintő csapások az energiaellátás első jelentős problémáihoz vezettek. Számos felsővezeték és alállomás megsérült, és számos település - 32 a Csernyihovi területen, 53 Zaporizzsjában, 11 a Szumi régióban - lekapcsolódott a hálózatról. Az ország villamosenergia-rendszere már harmadik napja üzemel elszigetelt üzemmódban.

Az ukrán fél arról számol be, hogy az orosz fegyveres erők második csapásmérő egységeket készítenek elő és telepítenek. Az orosz csapatok különleges koncentrációja Fehéroroszország Gomel régiójában figyelhető meg. A 35. összhaderőnemi hadsereg (a Keleti Katonai Körzetből) zászlóalj harccsoportjai várhatóan Mazir térségében fejlődnek ki. Mazir és Hojniki (mindkettő Belarusz terület) környékén összese 150 harci, támogató és szállító helikopter állt össze. Keleti irányban és a Krím felől is bevetésre kerülnek másodrendű egységek.

A konfliktusban részt vevő felek az ellenséges veszteségekről beszámolnak, de saját veszteségeikről nem adnak adatokat.

Az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint február 24. óta 821 ukrán katonai infrastrukturális létesítményt semmisítettek meg, köztük 14 repülőteret és 19 parancsnoki állást és kommunikációs központot. Az ukrán hadsereg állítólag szintén vesztésre állt: 24 SZ-300 és Osza légvédelmi rakétarendszer, 48 rádiólokációs állomás, 7 harci repülőgép, 7 helikopter, 9 pilóta nélküli légi jármű, 87 harckocsi és páncélozott harcjármű, 28 többpályás rakétaindító, 118 speciális katonai jármű és 8 hajó.

Az ukrán védelmi minisztérium szerint az orosz katonai veszteségek 2022. február 26-án reggel 6 órakor a következők: repülőgépek - 14, helikopterek - 8, tankok - 102, páncélozott harcjárművek - 536, ágyúk - 15, BUK rakétakészlet - 1, autók - 17, emberi veszteségek - 3-3,5 ezer (hangsúlyozták, hogy ezeket az adatokat meg kell erősíteni). Az ukránok állítólag 200 embert ejtettek foglyul.

Az ukrán társadalomban két párhuzamos folyamat figyelhető meg. Egyrészt a lakosság egy része elhagyja azokat a területeket, amelyeket leginkább veszélyeztet az orosz csapatok átvétele (kelet-ukrajnai városok és Kijev). Megnövekedett a forgalom a határátkelőhelyeken, elsősorban Lengyelországgal. A lengyel határőrség adatai szerint február 25-én 47,5 ezer ember lépett be Lengyelországba (10,8 ezren Ukrajnába távoztak). Másrészt fokozódik a mozgósítás és a társadalmi-politikai konszolidáció a hadsereg és az elnök körül, aki aktívan kommunikál a polgárokkal, hatékonyan tájékoztat az aktuális katonai helyzetről és tárgyal a külföldi partnerekkel. Ez a lakosság és a katonák moráljának fenntartását szolgálja, és hatékonyan ellensúlyozza az orosz média által terjesztett dezinformációt. Zelenszkij hozzáállását sok ukrán, köztük az ellenfelei is nagyra értékelik.

Az OSW szakértőinek megjegyzései:

A hadműveletek második napján nyilvánvalóvá váltak az orosz hadművelet jellegzetes vonásai, amelyek megkülönböztetik azt a tipikus támadó hadműveletektől. Az Orosz Föderáció Fegyveres Erői úgy kezdtek, hogy előbb nem szereztek klasszikus (legalább háromszoros) számbeli előnyt a védekező féllel szemben, ami azonban érthetőnek tekinthető a felszereltségi aránytalanságok miatt, különösen a légvédelmi és légitámadó eszközök tekintetében. Az agresszor megelégedett a viszonylagos egyensúly elérésével. A két csoportosulás - az orosz és az ukrán - egyenként mintegy 200 000 katonát és tengerészt számlál. Az orosz hadsereg eddig legfeljebb 100 000 főt vetett be az ukrán területen folyó műveletben való közvetlen, aktív részvételre (az orosz fegyveres erők teljes potenciáljának 10%-át), többségüket a szárazföldi komponensben (ukrán becslések szerint a 90 zászlóalj harccsoportból 60-at korábban közvetlenül a határvidéken vetettek be). A rakétatámadások, és különösen a légierő bevonása, amelynek fokozott részvétele már a háború első óráiban az ellenséges légierő teljes megsemmisítéséhez vezethetett volna, ami nem történt meg, viszonylag korlátozottnak tekinthető - a lehetséges célpontok listájához képest. Tekintettel arra, hogy Oroszország a támadó fél, ezt a helyzetet úgy kell tekinteni, hogy nem illik bele a hadművészet meglévő kánonjaiba. Ehelyett természetes, hogy az Orosz Fegyveres Erők a hadművelet harmadik napján kezdik meg a másodrendű egységek bevezetését.

Az orosz akciók viszonylag érthetővé váltak abban a pillanatban, amikor Kijevet a hadművelet fő célpontjaként azonosították, és az egyetlen olyan nagy célpontként, amelynek elfoglalására az orosz erők következetesen törekednek, növelve helyi potenciáljukat és kockáztatva a jelentősebb veszteségeket. A legtöbb támadó alegység elsődleges feladatának az ukrán erők lekötését kell tekinteni, és így megakadályozni, hogy azok a védekező főváros segítségére siessenek. A Kahovszkij-víztározó és a Krím vízellátását biztosító csatorna környékének elfoglalására irányuló hadmozdulatok kivételével az összes többi a fent említett csapatok lekötésének elsőbbségét mutatja a földrajzi cél elérésével szemben.

Az ukrán fegyveres erők potenciálját eddig kevéssé érintették. Kivételt képeznek a légierő és a légvédelem, amelyek elvesztették az orosz légi műveletekkel szembeni hatékony fellépés képességét, és tevékenységük a kétnapos művelet után nagyrészt szimbolikus jellegű. A hadsereg szárazföldi potenciáljának magja azonban megőrizte az ellentámadások végrehajtására való képességét, mint például Kijev felmentése. Az ukrán hadvezetés döntése, hogy egy nagyobb manővert hajtson végre a csapataival (amit megnehezít, hogy az agresszorral való harcok lekötik, és nincs megfelelő légvédelme), továbbra is nyitott kérdés marad. Egyelőre a fő városok blokádjára összpontosít, hatékonyan akadályozva az ellenség támadásának kialakulását. Az összecsapások első két napja alatt az ukrán állásokat csak Kijev (északról és keletről) és Herszon (a Dnyeper folyó feletti híd elfoglalása után, amely lehetővé tette az orosz hadműveletek mélyen a jobb parti Ukrajnába történő lehetséges kibontakozását) irányában sikerült áttörni vagy megkerülni. Eddig azonban a városokért folytatott harcok mérlege - főként a Kijevért folytatott első összecsapások - a védők számára kedvező (a nagyobb városközpontok közül az agresszor csak Melitopolt foglalta el).

Az ukránokat különösen aggasztja az orosz hadsereg előrehaladása az ország déli részén. A Herszon, Mikolajiv és Odessza környéki védelmi harcok kudarca végső soron elvágná az országot a Fekete-tengertől (a tengeri kikötők az Ukrajna által exportált áruk fő átrakodási pontjai).

A felek által a veszteségekről adott információkat óvatosan kell kezelni. A hadsereg által tett bejelentések egy információs háború részét képezik, amelynek célja a harcoló katonák és saját állampolgáraik magas moráljának fenntartása. Az infrastruktúrában keletkezett károkra vonatkozó adatokat - amelyek műholdas felderítéssel minden fél számára ellenőrizhetők - kell a legmegbízhatóbbnak tekinteni, majd a lezuhant légi járművekre vonatkozó adatokat. Az emberi veszteségekre vonatkozó információk jelenleg nem ellenőrizhetők, és az információs háború részét képezik.

Az ukrán hatóságok meg akarják védeni az országot, de nyitottak a Moszkvával folytatott béketárgyalásokra. Az orosz oldalról érkező hírekkel ellentétben azonban Kijev nem egyezett bele a semleges státuszról szóló tárgyalások megkezdésébe. Az, hogy a Kreml felvetette ezt a kérdést, valószínűleg arra irányult, hogy lejárassa Zelenszkijt. A tárgyalások lehetőségének bejelentése nem jelenti azt, hogy az inváziót megállítják, mielőtt az elkezdődne. A támadó hadműveletek folytatása eszköz arra, hogy Kijev siettesse a kapitulációra vonatkozó döntését, amit az uralkodók elutasítanak.

A védelmi mozgósítás folyamatban van: a Területvédelem (OT) nagyszámú önkéntes jelentkezését regisztrálja, és sok városban hosszú sorok állnak az önkéntesek előtt a kiegészítő parancsnokságokon - Lvivben például már 3500-an csatlakoztak az OT-hez. Sok lakos próbál fegyverhez jutni; az invázió második napján legalább 18 ezer gépfegyvert osztottak ki Kijevben az OT-állásokon. A média beszámol arról, hogy közszereplők csatlakoztak ehhez a formációhoz. A katonaság felhívására az emberek saját maguk készítenek Molotov-koktélokat, jelentik a szabotázscsoportok gyanúját a városaikban, és sokféleképpen próbálnak együttműködni a hadsereggel. A városaikban maradt polgárok a nap nagy részét óvóhelyeken és pincékben töltik. A pánik elemei ellenére hangulatukat az agresszorral szembeni ellenségesség és a védekezés iránti elszántság uralja.

Kijev a lehető legszélesebb körű nemzetközi támogatást próbálja megszerezni, remélve, hogy a szigorú szankciók megállítják Moszkva lépéseit, vagy legalábbis drágábbá teszik azokat. Ukrajna is az orosz társadalomra helyezi az ellenség megállításának reményét, ezért - Zelenszkij elnök és Olekszij Reznyikov védelmi miniszter szavaival élve - aktív tiltakozásra szólít fel a Kreml intézkedései ellen. Ezt támasztja alá Dmitro Kuleba bejelentése is, miszerint bizonyítékokat fognak gyűjteni az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök miatt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság előtt indítandó perhez.

A villamosenergia-termelés országszerte stabil, de egyes régiókban, ahol harcok folynak (Kijev, Harkiv, Csernyihiv és Zsitomír régiók egyes részein), az átviteli infrastruktúra megrongálódott és az ellátás megszakadt. Az Ukrenergo (a hálózat üzemeltetője) szerint a villamosenergia-fogyasztás nagyon alacsony (12-15 GW, órától függően), ami azt jelenti, hogy a legtöbb ipari üzem és vállalkozás vagy nem, vagy csak minimálisan működik. Eddig az oroszok elkerülték az erőművek lerombolását, bár több támadás is történt, amely ilyen típusú létesítményekben okozott károkat (többek között Tripolban). A fekete-tengeri ukrán kikötőkbe való be- és kilépés továbbra is zárva marad. Az Azovi-tenger kikötői működnek, bár Mariupol környékén összecsapások vannak. Arról nincs információ, hogy a vasúti teherforgalom zajlik-e, míg a személyforgalom (főként a lakosság evakuálása) nem állt le, bár nagy késések vannak. Február 25-én az ukrán valuta árfolyamát 29,25 hrivnya/dollár szinten befagyasztották."

Categories: Biztonságpolitika

Servale művelet Maliaban

Fri, 02/18/2022 - 10:30

 Most, hogy véget ér a francia szerepvállalás Maliban (egy időre?), megnéztem, hogy hogyan kezdődött 2011 januárjában, amikor a helyi terroristák egy 300 autós konvojjal megindultak északról Bamakó, a főváros felé és sorra vették be a a városokat dél felé. Nem néztem utána, de olyan 2-3 napi "járóföldre" lehettek a fővárostól, amikor a franciák beavatkoztak egy fontos közúti csomópont elvesztése után. 24 órán belül megtörtént az első helikopteres egységek bevetése Burkina Fasoból, amelyekkel a konvojt támadták, majd napokon belül összerántottak Bamakóba egy zászlóalj harccsoportot Szenegálból és Gabonból, és miközben ez megindult szemből az ellenség felé, a következő héten összeraktak és hajóra tettek F.oban egy második, majd F.oból repülővel egy harmadikat Nigerbe, amivel az első zászlóalj harcsoportot váltották le kb 2-3 hónap után. Ejtőernyős és különleges műveleti bevetések többször is volt. Byárra véget is ért a Serval művelet és átadta a helyét a Barkhane-nak. Ami nem derült ki, hogy eközben mit csináltak a dzsihadisták, mert ebből úgy tűnik, hogy a január eleji masirozásuk/francia válasz után inkább felszívódtak és egyetlen városban sem (talán Gao-nál csak) mutattak már érdemi ellenállást. Mondjuk logikus volt, ha így csináltak.  

Aki szereti a haditechnikát, a taktikát, a sok térképet és az ilyen fegyvernemi és egység jelzéseket a térképeken az nézze meg, be lehet állítani magyar feliratozásra is (a szokásos hátrányokkal) a youtube filmet.

Ahogy olvasgattam erről a műveletről (erről a hat hónapról), elismerés volt jellemző, hogy a franciák képesek voltak napok alatt reagálni, hetek alatt összeállítani összességében egy dandárnyi expedíciós erőt, kijutattatni, logisztikailag fenntartani, úgy hogy ezek az erők több száz vagy ezer kilométert tettek meg a hónapok alatt, úgy hogy - idéz egy francia parancsnokot - akár hat hétig is folyamatosan harcérintkezésben voltak (szorosan üldözték) a dzsihadistákat. Ezt a francia kerekes páncélosokkal megoldani, úgyhogy az ellenfél Toyotákat használ, nem rossz teljesítmény  szerintem.

https://www.youtube.com/watch?v=dT5U-JQ8Puw
Categories: Biztonságpolitika

Az orosz hadsereg logisztikájának határai egy Ukrajna vagy NATO tag elleni támadás idején

Wed, 02/16/2022 - 08:19

Fordította és kommentekkel ellátta: Végh Ferenc ny. vezérezredes, a Magya Honvédség vezérkari főnöke (1996-1999)

Feeding the beer: A closer look at Russian Army logistics and the fait accomply

Alex Vershinin

War on Rocks 2021. november 23.

Forrás: https://warontherocks.com/2021/11/feeding-the-bear-a-closer-look-at-russian-army-logistics/?fbclid=IwAR02pm4J4iyTwt9gK1Acthd09z6QRmA4pVzsJeI1x0v2miCligqt9U7yiy8

A medve etetése: Az orosz hadsereg logisztikájának és a megmásíthatatlan tényeknek az alapos vizsgálata

A cikk szerzője Alex Versinin alezredest 2002-ben avatták harckocsizó hadnaggyá. Koreában, Irakban és Afganisztánban 10 éves frontvonali tapasztalattal rendelkezik, ebből négy év harci bevetés. 2014 óta elemző és szimulációs tisztként teljesít szolgálatot a NATO és az Egyesült Államok hadseregének koncepciófejlesztési és kísérleti területein, beleértve az amerikai hadsereg fenntartásának harci laboratóriumát, ahol a kísérleti forgatókönyvek készítésének csoportját vezette. A cikk szerzője az orosz hadsereg logisztikai lehetőségeinek vizsgálatával próbál választ keresni arra a kérdésre, hogy indíthat e Oroszország nagy mélységű inváziót vagy csak korlátozott mélységű, logisztikailag támogatható műveletekbe kezdhet. 

Oroszország katonai felvonulása az ukrajnai határ mentén Kijevtől Washingtonig egyértelműen felkeltette a politikai döntéshozók figyelmét. Bill Burns, CIA igazgatója Moszkvába repült, hogy megpróbálja elérni a válság elkerülését, míg az amerikai hírszerzés tisztviselői figyelmeztették a NATO szövetségeseit, hogy nem zárható ki egy nagy orosz invázió, amely Ukrajna nagy részére is kiterjedhet.

Az Ukrajna elleni orosz agresszió lehetősége súlyos következményekkel járna az európai biztonságra nézve. Talán még aggasztóbb lenne egy NATO-tag ellen irányuló orosz támadás. Lehet, hogy Moszkva alá akarja ásni a biztonságot például a balti államokban vagy Lengyelországban, de vajon az orosz kormány végrehajthat-e sikeresen nagyszabású inváziót ezekben az országokban? Mivel a közelmúltbeli hadijátékok erre utalnak, a válasz határozott igen – és ez elég könnyen megvalósítható. Az orosz hadsereg három napon belül képes lerohanni a balti államokat. A legtöbb ilyen hadijáték, mint például a RAND (kutatóintézet) balti tanulmánya, a kész tényként kezeli az orosz kormány támadását, amelynek célja a terület birtokba vétele – majd megtartása. Ez dilemmát jelent a NATO számára: indítson költséges ellentámadást, és kockáztasson súlyos veszteségeket, esetleges nukleáris válságot, vagy fogadja el kész tényként az orosz megszállást, ami aláásná a szövetség hitelességébe vetett hitet. Egyes elemzők azzal érvelnek, hogy ezek az orosz támadások nagyobb valószínűséggel korlátozottak, egy vagy két városra terjednek ki. Noha ezt a forgatókönyvet természetesen tanulmányozni kell, továbbra is fennáll az aggodalom a jelentősebb invázió megvalósíthatóságával kapcsolatban.

Míg az orosz hadseregnek határozottan megvan a harci ereje ezeknek a forgatókönyveknek a megvalósításához, vajon Oroszország rendelkezik-e megfelelő logisztikai struktúrával, hogy támogassa ezeket a műveleteket? A kezdeti offenzíva során –a harcok kimenetelétől függően – az orosz erők teljesíthetik a közelebbi célokat, de a logisztikai felépítése megköveteli a műveleti szüneteket. Ennek eredményeként egy kész tényként elfogadott nagy mélységű területfoglalás valószerűtlen. Az orosz hadseregnek megvan a harci ereje ahhoz, hogy megvalósítsa a forgatókönyvben elképzelt célokat, de nincsenek meg a logisztikai erői ahhoz, hogy ezt egyetlen lépésben, logisztikai szünet nélkül megtegye. Az Orosz Repülő Erők (nagy erőt képviselő harcászati bombázókkal és támadó repülőerővel) a támadóhelikopterek tűztámogatásával elérhetik a tüzérségi lőszerfogyasztás mérséklését. A NATO-tervezőknek olyan terveket kell kidolgozniuk, amelyek az orosz logisztikai kihívások gyengeségeinek kiaknázására összpontosítanak, ahelyett, hogy a harci erőviszonyok egyenlőtlenségét próbálnák kezelni. Ez a terv magában foglalja az orosz hadsereg mélységbe történő előretörését a NATO területére, az orosz utánpótlási vonalak maximális megnövelését, miközben megcélozza a logisztikai és szállítási infrastruktúra, például a teherszállító oszlopok, vasúti hidak és csővezetékek támadását. A határ menti harcok az oroszok számára kedvezőek, mivel a rövidebb utánpótlási távolság kompenzálja a logisztikai hiányosságaikat.

Vasutak és az orosz logisztikai képességek

Az orosz hadsereg logisztikai erőit nem tervezték a vasutaktól távoli nagyszabású szárazföldi offenzívákra. A harcoló egységeken belül az orosz ellátó és kiszolgáló erők mérete kisebb, mint nyugati társaiké. Csak a dandárok rendelkeznek egyenértékű logisztikai képességgel, de ez nem pontos összehasonlítás. Az orosz alakulatoknak mindössze háromnegyed annyi harcjárműve van, mint amerikai társaiknak, de csaknem háromszor annyi tüzérséggel rendelkeznek. Papíron (nem minden dandárnak van teljes számú zászlóalja) az orosz dandároknak dandáronként két tüzérosztálya, egy rakétaosztálya és két légvédelmi rakétaosztálya van, szemben az egyesült államokbeli dandáronként egy tüzérosztállyal és egy megerősítő légvédelmi rakétaüteggel. Az extra tüzérségi és légvédelmi osztályok eredményeként az orosz logisztikai igények sokkal nagyobbak, mint amerikai társaiké. Ezenkívül az orosz hadseregnek az összfegyvernemi hadseregeiken belül nincs elegendő számú ellátó dandárja – vagy anyagi-technikai támogató dandárja, ahogyan ők nevezik ezeket.

A Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézete által közzétett Military Balance tíz anyagi-technikai támogató dandárt ismertet, amelyek tizenegy összfegyvernemi hadsereget, egy harckocsi hadsereget és négy hadtestet támogatnak. Oroszország nyugati és déli parancsnoksága három-három hadsereggel és három anyagi-technikai támogató dandárral rendelkezik. Védelmi műveletekben egy orosz dandár közvetlenül a kirakóállomásoktól tud vételezni. (Én: az orosz dandár a hadosztálytól vételez) Az oroszok ütőkártyája a tíz vasúti dandár, amelyeknek nincs nyugati megfelelője. Szakterületük a vasútbiztonság, az építés és a javítás, míg a gördülőállományt polgári állami cégek biztosítják.

Az ok, hogy Oroszország egyedülálló a vasúti dandárok tekintetében az, hogy logisztikailag az orosz erők a vasúthoz kötődnek a gyártól a katonai körzet raktárakig, valamint az összfegyvernemi hadseregekhez, és ahol lehetséges hadosztály/dandár szintig. Egyetlen másik európai nemzet sem használ olyan mértékben vasutat, mint az orosz hadsereg. Ennek részben az az oka, hogy Oroszország hatalmas – több mint 6000 mérföld az egyik végétől a másikig. A baj az, hogy az orosz vasutak széles nyomtávúak. Csak a volt szovjet köztársaságok, - magában foglalva a balti államokat is - és Finnország alkalmazza még mindig az orosz szabványt. A balti fővárosok előtt több átrakóállomás is létezik, de még így is több napba telhet a vasútállomások elérése és a kirakás megkezdése. Az előretolt átrakóállomásokon folyó műveletek többet jelentenek, mint pusztán a rakomány átrakodása a vonatról a szállítójárművekre. Magában foglalja a rakomány átvételét és válogatását, meghatározott készletekre történő bontását és a tartalékok földön történő tárolását. A katonai rakomány veszélyessége miatt a terepet elő kell készíteni, hogy a rakomány biztonságos, széttagolt környezetben tárolható legyen. Ez a folyamat egy-három napig tarthat. A helyszínnek az ellenséges tüzérség hatótávolságán kívül kell lennie, és biztosítani kell a partizánoktól is. Egyetlen lövedék vagy egy rakéta becsapódása komoly robbanást eredményezhet, és aránytalanul befolyásolhatja egy egész hadosztály tevékenységét. Az eredményességhez hozzátartozik, hogy a kulcsfontosságú hidak, mint például az orosz-észt határon lévő Narva híd, nem pusztulnak el, és nem kell javítani őket.

Lengyelországnak csak egy széles nyomtávú vasútvonala van, amely a Krakkó régiótól Ukrajnáig tart, és nem használhatják az orosz erők anélkül, hogy előbb elfoglalnák Ukrajnát. Fehéroroszországból Varsóba nincsenek széles nyomtávú vonalak. A határokon áthaladó vasúti forgalom a határnál általában leáll, amíg vagonokat átállítják keskeny nyomtávúra, (átállítható vasúti kocsikat használnak), a mozdonyok nem állíthatók át. Háborús időkben nagyon valószínűtlen, hogy az orosz hadsereg elegendő nyugati mozdonyt szerezne be a hadsereg támogatásához, és ez arra kényszerítené őket, hogy tehergépjárművekre támaszkodjanak. Ez azt jelenti, hogy az orosz hadsereg vasúti szállítási képessége véget érhet a volt Szovjetunió határainál. Ha az orosz hadsereget az orosz nyomtávú vasúthálózaton túl próbálják ellátni, az arra kényszerítené őket, hogy leginkább a tehergépjárművekre hagyatkozzanak, amíg a vasúti csapatok át nem állítják a vasutat vagy újat építenek. (ezzel az állítással lehet vitázni!!)

Oroszország tehergépjármű-logisztikai támogatását, amely kulcsfontosságú lenne Kelet-Európa inváziójában, korlátozza a teherautók száma és a műveletek kiterjedése. Egyszerű matematika segítségével kiszámítható, hogy a teherautók milyen távolságig tudnak működni. Feltéve, hogy a meglévő úthálózat 45 mérföld/órás (kb. 72km/ó) sebességet képes biztosítani, egyetlen teherautó naponta három utat tud megtenni akár 45 mérföldes (70-80km-es) hatótávolságig: egy óra a berakodás, egy óra az utazás a támogatott egységig, egy óra a kirakodás és egy másik óra, hogy visszatérjen a bázisra. A ciklus háromszori megismétlése összesen 12 órát vesz igénybe. A nap hátralévő részét a járműkarbantartás, az étkezés, a tankolás, a fegyverkarbantartás és az alvás tölti ki. Növelve a távolságot 90 mérföldre (145km), a teherautó naponta két utat tehet meg. 180 mérföldnél (290km) ugyanaz a teherautó napi egy utat tesz meg. Ezek a feltételezések nem működnek rossz terepen, vagy ahol korlátozott/sérült az infrastruktúra. Ha egy hadseregnek éppen elég tehergépjárműve van ahhoz, hogy 45 mérföldes (72km-es) távolságon el tudja látni magát, akkor 90 mérföldnél (144km-nél) az áteresztőképesség 33 százalékkal alacsonyabb lesz. 180 mérföldnél (290km) ez már 66 százalékkal csökken. Minél nagyobb a távolság a készletlerakóktól, annál kevesebb anyagot képesek eljuttatni a hadsereg raktáraihoz egyetlen nap alatt. Az orosz hadseregnek nincs elég tehergépjárműve ahhoz, hogy kielégítse logisztikai igényeit a tábori raktároktól 90 mérföldnél (145km-re) nagyobb távolságra. A 180 mérföldes (290km-es) hatótávolság eléréséhez az orosz hadseregnek meg kell dupláznia a tehergépjárműinek számát. 400 általános tehergépkocsi szükséges mindegyik anyagi-technikai támogató dandár számára. Az orosz logisztikai követelmények és a szállítási erőforrások megismeréséhez hasznos kiindulópont lehet az orosz összfegyvernemi hadsereg. Mindegyiküknek más az összetétele, de állománytábla szerint minden hadsereghez egy anyagi-technikai támogató dandár tartozik. Minden anyagi-technikai támogató dandárban két szállítózászlóalj van, összesen 150 általános tehergépjárművel, 50 pótkocsival és 260 speciális tehergépjárművel. Az orosz hadsereg nagymértékben alkalmaz ágyú- és rakétatüzérségi tüzet, és a rakétái igen terjedelmes méretűek. Bár minden hadsereg más és más összetételű, egy hadseregben általában 56-90 sorozatvető található. Az egyes indítók feltöltése egy tehergépjármű teljes platóját elfoglalja. Ha az összfegyvernemi hadsereg sorozatvető tüzérsége egyetlen sortüzet lőne ki, akkor 56-90 teherautóra lenne szükség a rakéta lőszer utánpótlásához. Ez körülbelül a fele az anyagi-technikai támogató dandár tehergépjármű mennyiségének csak, hogy egy rakétasort feltöltsenek. Van továbbá hat-kilenc csöves tüzérosztály, kilenc légvédelmi tüzérosztály, 12 gépesített és felderítő zászlóalj, három-öt harckocsi zászlóalj, aknavető, páncéltörő rakéta és kézi lőfegyverek lőszerei is számottevőek – nem is beszélve az élelmiszer-, műszaki, egészségügyi felszerelésekről, és így tovább. Ezeket a szükségleteket nehezebb megbecsülni, de a lehetséges utánpótlási igények jelentősek. Az orosz hadseregnek sok tehergépjárműre van szüksége csak a lőszer és a szilárd rakomány utánpótlása miatt.

Az üzemanyag- és vízellátás érdekében minden anyagi-technikai támogató dandárnak van egy harcászati csővezeték zászlóalja. Ezek kisebb áteresztőképességűek, mint nyugati megfelelőik, de az új működési terület elfoglalása után három-négy napon belül üzembe helyezhetők. Addig is üzemanyag szállító gépkocsik szükségesek az üzemanyag utánpótlás biztosításához. Lehet vitatkozni, hogy az orosz hadseregnek megfelelő-e a működési hatótávolsága ahhoz, hogy elérje céljait az eredeti üzemanyagkészletével, különösen azokkal a tartalék üzemanyag-hordókkal, amelyekkel kiegészül és szállítását meg kell oldani. Ez nem teljesen helyes megközelítés. A harckocsik és a páncélozott járművek elégetik az üzemanyagot, amikor harcban manővereznek, vagy csak üresjáratban állnak. Ez az oka annak, hogy az amerikai hadsereg az „ellátó napokat” használja az üzemanyag-fogyasztás tervezésére, nem pedig a hatótávolságot. Ha egy orosz hadsereg hadművelete 36-72 óráig tart, amint a RAND tanulmány becsüli, akkor az orosz hadseregnek legalább egyszer fel kell tankolnia, mielőtt a harcászati üzemanyag csővezetékeket beüzemelnék a műveletek támogatására. (az orosz hadsereg közelebbi feladatának mélysége 150km, 3nap, további feladata 300km, +3 nap. A harc szüneteiben és a harci nap végén történik a feltöltés. A logisztikai lépcsők a zászlóaljtól, hadseregig megfelelő készletekkel rendelkeznek. A szerző itt keveri csapatszintű logisztikai biztosítást a hadszíntéri logisztikával).

A logisztikai biztosítás fenntartása nehéz feladat

Forgatókönyv a Baltikumban

A balti országok komoly logisztikai kihívások elé állítják a nagyszabású orosz műveletek megvalósítását. A kis léptékű műveletek kis erőkkel is megvalósíthatók logisztikai kihívás nélkül, de nagy léptékben sokkal nagyobb kihívást jelentenek. A kész helyzet elé állítás stratégiája megköveteli, hogy az orosz erők lerohanják a balti államokat, és kevesebb, mint 96 órán belül felszámoljanak minden ellenállást – még mielőtt a NATO nagyon magas készenlétű erői megerősíthetik a védőket. Ez az erő nem állít meg egy orosz támadást, de szárazföldi háborúra kötelezi a NATO-t, megcáfolva a kész helyzet elé állítás célját. A logisztikai biztosítás a fő buktató a művelet tényleges megvalósulásának időszámvetésében. A vasút széles nyomtávú és használható, de az idő túl rövid ahhoz, hogy az elfoglalt kirakó állomásokat újra üzembe helyezzék. A Németország felett kilőtt tucatnyi NATO szárnyas rakéta tönkreteheti a kulcsfontosságú vasúti hidakat Narvában, Pszkovban és Velikie Lugiban, és amíg meg nem javítják ezeket a hidakat, napokra leállhat a Baltikumba irányuló vasúti forgalom. Az orosz Nyugati Parancsnokság logisztikai tervezőinek azzal kell számolni, hogy a balti államok úgy dönthetnek, hogy a fővárosaikra is kiterjesztik a harcot. Történelmileg a városi harcok hatalmas mennyiségű lőszert fogyasztanak, és hónapokig tart a művelet befejezése. A két legkiemelkedőbb példa, a csecsen háborúk grozniji csatái és a 2016-os moszuli csata során a védők négy-tízszeresét kötötték le négy hónapig. Groznijban az oroszok napi 4000 lövedéket lőttek ki – ez napi 50 tehergépjárművet követel. (Na és?)

Az orosz tervezőknek még balti forgatókönyv esetén is számolniuk kell azzal a kockázattal, hogy a négy hadosztályt felsorakoztató Lengyelország azonnali ellencsapást indít, és megpróbálja visszaállítani az eredeti helyzetet. Az orosz hadsereg nagy erőket kötne le Tallinn és Riga ostrománál, miközben kivédi a délről érkező lengyel ellencsapást. A lőszerfogyasztás hatalmas lenne. A 2008-as orosz-grúz háború során egyes orosz erők 12 óra alatt egy teljes javadalmazás lőszert használtak el. Ugyanezt az arányt feltételezve az oroszoknak 12-24 óránként jelentős mennyiségű lőszert kellene felhasználniuk. (zászlóalj szinten egy javadalmazás van az eszközökben, egy javadalmazás gépjárműveken, az ezrednél, dandárnál további 5 javadalmazás van, hadosztálynál 7 javadalmazás= ezt ki kell szállítani, a többi lőszer hadsereg raktárakban, kirakó állomásokon, gyárakban van.)

Itt van a dilemma. A balti térségben a helyi erők túlsúlya a NATO-csapatok érkezése előtt nem ad időt Oroszországnak a kirakóállomások kialakítására, így tehergépjárművek használatára kényszerülnek. 130 mérföld távolságnál (208km) csak egy utat tudnak megtenni naponta, ami tehergépjármű hiányt generál. Az orosz tervezők kevesebb harcoló erőt vethetnek be, és fennáll annak a veszélye, hogy nem győzik le a védőket. (az orosz tervezők támadásnál minimum 3x-os erőfölénnyel terveznek) Alternatív megoldásként két-három napos logisztikai szünetet tarthatnak, ezzel időt adnának a balti államoknak a mozgósításra, a NATO nagyon magas készenlétű harccsoportjainak pedig az érkezésre. Eközben a helyi partizánoktól, a NATO légicsapásaitól szenvednének veszteséget, karbantartási munkákkal, meghibásodásokkal és a rajtaütésekkel is számolniuk kell, ahogy az a legutóbbi hegyi-karabahi háborúban is tapasztalható volt. Akárhogy is, a megmásíthatatlan tény elé állítás stratégiája kudarcot vall, és a konfliktus elhúzódó háborúvá fajul, amelyet Oroszország valószínűleg elveszít. Az orosz logisztika csak akkor lenne képes támogatni egy nagyszabású műveletet, ha a NATO-erők döntő csatát vívnának a peremvonalban. Az anyagi készletek túlnyomó része ebben az esetben az orosz raktárak közelében lenne. Az orosz légierő tűztámogatással enyhíthetné a logisztikai feszültséget. Ami bizonytalan, az az, hogy az orosz légierő meddig nyújt hatékony légi támogatást a NATO légierővel szemben, tekintettel arra, hogy a NATO képes a kalinyingrádi és szentpétervári orosz légvédelem hatékony hatótávolságán túlról is indítani a levegő-levegő nagy hatótávolságú rakétákat. Hasonló a helyzet a tengeren is. A légierő, a dízel-tengeralattjárók és a parti hajóelhárító rakéták kombinációja valószínűleg megakadályozza a Balti-tengeren mindkét fél számára a felszíni flották alkalmazását. (ez a bekezdés nehezen értelmezhető, álom, álom édes álom)

Az orosz hadseregnek elegendő harci ereje van a balti államok elfoglalására, de ez a művelet nem lesz gyors lefolyású, hacsak az orosz kormány nem csökkenti le az elfoglalni kívánt terület mértékét. A logisztikai erők csak egy fokozatosan megvalósuló műveletet támogathatnak, ami nem bontja meg a NATO egységét, hanem időt ad a NATO-nak a mozgósításra és a terület elfoglalására. Még ha a NATO úgy is dönt, hogy nem veszi birtokba azonnal a területet, tagállamai valószínűleg megbénító gazdasági szankciókat vetnének be Oroszország behódolásáig. Másrészt, például egy teljes jogú tagállam meghódításával, elérhetik a NATO-egység megbontásának célját, de ezt az orosz hadsereg logisztikailag nem tudja támogatni. A téves számítások nagy kockázatával jár, ha azt feltételezzük, hogy mind a harminc tagállamnak deklarálnia kell a NATO 5. cikkelyét. Papíron ez igaz, de a gyakorlatban, ha csak az Egyesült Államok (a harci erő biztosítása érdekében), Németország és Lengyelország (a biztonság érdekében) tartaná be az 5. cikket, Oroszország akkor is súlyos konfliktusba kerülne, amely a nukleáris küszöbön túl is eszkalálódhatna.

A lengyel forgatókönyv

Az orosz hadsereg logisztikai kihívásai a lengyel forgatókönyv szerint eltérőek az előzőtől. Kevesebb az időkényszer, de nagyobb nehézségek vannak a távolságok és a széles nyomtávú vasutak hiánya miatt, amelyek a fehérorosz határnál érnek véget. Lengyelországhoz legközelebbi vasútállomás a fehéroroszországi Grodnóban és Bresztben van. Az első 130 mérföldre (208km), a második 177 mérföldre (263km) található Varsótól. Egy 90 mérföldes (144km) képességű hadsereg számára ez egy hosszú utánpótlási vonal.

Kalinyingrád is számba jöhet egy másik lehetőségként, de ez nem praktikus, mivel az érintett  NATO-tagállamok tengerparttal rendelkeznek. A NATO légierejének, haditengerészeti erőinek és a lengyel szárazföldi hajóelhárító rakétáinak kombinált alkalmazása valószínűtlenné teszi a tengeri utánpótlást. A Military Balance szerint van ott egy orosz hadtest jelentős raktárakkal, de nincsenek támogató logisztikai egységek, amelyek biztosítanák az utánpótlást. A harcoló erőket a logisztikai csapatoknak kellene ezekkel a készletekkel ellátni körülbelül 45 mérföldes (72km-es) hatótávolságban. Az ottani helyőrség hosszú ideig ki tud tartani elszigetelten, de nem hajthat végre szárazföldi támadó hadműveleteket. Az orosz hadsereg el tudja érni Varsót, de nem tudja azt elfoglalni logisztikai szünet nélkül, meg kell állnia, hogy átkonfigurálja/javítsa a vasútvonalat, és harcászati csővezetékeket és arcvonalbeli raktárakat (arcvonalban raktárakat ?) építsen. Ahelyett, hogy a balti forgatókönyvhöz hasonlóan néhány napos szünetet tartana, a lengyel forgatókönyvben a szünet akár néhány hétig is eltarthat. Ez lélegzetet ad a NATO-nak a harci erő kiépítéséhez.

A logisztika megítélése az ukrán konfliktus értékeléséhez is hasznos, mivel az orosz erők ismét tömegesen vonulnak fel a határon. Az orosz szándékok komolyságának értelmezésének legjobb módja a logisztikai erők felépítésének és az utánpótlás raktárak elhelyezésének a nyomon követése, nem pedig a határra telepített zászlóalj harccsoportok számbavétele. A logisztikai felkészülés mérete és mértéke pontosan megmutatja, hogy az orosz hadsereg milyen messzire és mélyre tervez elmenni.

Orosz stratégiai tartalékok

Oroszország megerősítheti Nyugati Összhaderőnemi Stratégiai Parancsnokságát (Nyugati Katonai Körzet) az ország más részeiről, hogy növelje logisztikai erejét, de nem sokkal. Ahogy Michael Kofman rámutatott, a NATO képes horizontálisan eszkalálni a konfliktust azáltal, hogy veszélyben tartja a legtöbb orosz hadszínteret. Az orosz vezérkar nem hagyhatja figyelmen kívül ezt a fenyegetést. Ennek eredményeként az orosz Központi Parancsnokság és a Keleti Parancsnokság egyes részei az egyetlen olyan összhaderőnemi parancsnokság, amely nem néz szembe külső fenyegetéssel, és képes megerősíteni a Nyugati Parancsnokságot. Az általuk biztosított támogató erőket azonban felemésztik az eszkalációval járó további harcoló erők. Az orosz hadseregben nincs extra tehergépjármű mennyiség, amelyek ne lennének lekötve a harcoló erők támogatásához.

Az orosz hadsereg egyik erőssége egy balti- vagy lengyelországi háborúban az lenne, hogy képes tartalékosokat és polgári teherautókat mozgósítani. Oroszország még mindig hatalmas mobilizációs kapacitással rendelkezik nemzetgazdaságában, ami a második világháború és a hidegháború öröksége. A civilek mozgósítása a háború megvívására azonban jelentős gazdasági és politikai költségekkel jár. Az otthoni politikai stabilitás fenntartásához az orosz népnek őszintén el kellene hinnie, hogy a hazájukat védik. Nem fogják eltűrni, hogy férjek, fiak és apák Putyin szeszélyére induljanak háborúba. Az orosz kormány utoljára az első csecsen háború (1994–1996) idején támaszkodott erősen a hadkötelesekre és tartalékosokra. Két hónapon belül nagy háborúellenes mozgalom indult el, amelynek élén a katonaanyák álltak.

Oroszország és a megmásíthatatlan tények

Az orosz hadsereg arra kényszerül majd, hogy logisztikai szünet nélkül szárazföldi offenzívát hajtson végre több mint 90 mérföldes (144km) távolságban a volt Szovjetunió határain túl. A NATO számára ez azt jelenti, hogy kevésbé aggódhat a balti államok vagy Lengyelország elleni jelentős orosz invázió miatt, és nagyobb hangsúlyt fektethet az orosz logisztikai hiányosságok kiaknázására azáltal, hogy távolabb vonja az orosz erőket utánpótlási raktáraiktól, és általánosságban megcélozza az orosz logisztikai infrastruktúra és logisztikai erők támadható pontjait. Ez azt is jelenti, hogy Oroszország nagyobb valószínűséggel fog korlátozott mélységű támadást indítani (elfoglalni az ellenséges terület kis részeit), amely logisztikailag fenntartható, 90 mérföldes (144km-es) hatótávolságon belül, nem pedig egy jelentősebb inváziót, az ellenfelet kész tények elé állító, nagyszabású műveleteket kiváltó, stratégiát kockáztatni.

Orosz szemszögből nem úgy tűnik, hogy az ellenfelet kész tények elé állító, nagyszabású, nagy mélységű műveleteket vagy a villámháborút szem előtt tartva építik logisztikai erőiket Lengyelországban. Ehelyett az orosz kormány ideális hadsereget épített fel az „aktív védelem” stratégiájához. Az orosz kormány olyan fegyveres erőket épített ki, amelyek kiválóan alkalmasak a hazai földön vagy határai közelében harcolni, és nagy mélységű tűzcsapásokat alkalmazni. Azonban nem képesek tartós szárazföldi offenzívára messze az orosz vasutaktól jelentősebb logisztikai leállás vagy a tartalékok tömeges mozgósítása nélkül.

Oroszország szándékait jelenleg egyre nehezebb megfejteni. A haderő struktúrája az ukrán határon lehet egy invázióra való felkészülés, vagy a kényszerdiplomácia újabb eszköze. Mindazonáltal, ha átgondoljuk Oroszország katonai logisztikai képességeit, a NATO betekintést nyerhet abba, hogy mit tervezhet Moszkva a következő lépésben – és mit tehet a nyugati szövetség saját érdekei védelmében.

A FAIT ACCOMLY JELENTÉSE: megelőző jellegű, az ellenfelet kész tények elé állító, további nagyszabású műveleteket kiváltó stratégia.

Beteljesedett eltervezett megvalósult műveletek.

Fait accomply kész helyzet elé állítás stratégiája/taktikája. Megmásíthatatlan, befejezett tény. Tényleges eredmény, tényleges tények, tényleges megvalósulás.

 

 

Categories: Biztonságpolitika

Iszlám Állam Afganisztánban, ICRC Kabulban, Biden és a befagyasztott afgán vagyonok

Sun, 02/13/2022 - 22:39

 Ma Afganisztán napot tartok itt az oldalon. Annyira érdekes és szomorú hírt volt itt az elmúlt hetekben. Az első hír egy AFP tudósítás az Iszlám Állam helyzetéről Afganisztánban. Különösen az ábra és a térkép miatt érdekes, hogy legyen valami fogalmunk, hogy mi merre a valóságban.

Látszik, hogy a rezsim összeomlás után, a tálibok alatt kilőtt az aktivitása a szervezetnek. Jó, ezt eddig is lehetett olvasni, a tálib vs. ISKP közötti küzdelem sokkal durvább lett, mert most a műveletek már csak a tálibokat érik. Azt is látni, hogy a szervezet aktivitása földrajzilag is kiterjedtebbé vált, korábban Nangarhar, Kabul és Kunar (és Nurisztán), volt a bázis (főleg az utóbbiak), most meg az ország ézsaki és nyugati területein is aktívak, még Baghlanban is. 

Stratégiai veszélyt nem jelentenek a táliboknak, de ott vannak mint potenciális szervezet, ahova a tálib vezetéssel elégedetlen tálibok csatlakozhatnak. Újat mondok, ha még egykori tálib ellenes tádzsikok is csatlakoztak az Iszlám Államhoz? Nem őrültek meg, nem lettek szélsőségesek, csak a tálibokat utálták,  utálják mindennél jobban.
https://www.france24.com/en/live-news/20220210-sanaullah-ghafari-is-operative-in-washington-s-sights

Van egy olasz orvos, Alberto Cairo-nak hívják és a Vöröskereszt  Nemzetközi Bizottsága (ICRC) által működtett kabuli kórház fizióterapeutája/gyógytornásza 30 éve. Sose menekült el, jöttek mentek a mudzsahedek, tálibok, demokratikusok megint az afgánok. Az ICRC-nek normális esetben nincsenek kórházai, de itt Kabulban a sok aknasérült ember ellátására működtetnek egyet, ahol Cairo is dolgozik.

2006-ban meglátogattam ezt a kórházat, életem egyik legdurvább élménye volt amputált lábakkal, kezekkel és az azokat pótló protézisekkel tanuló felnőttek és gyerekek láttán. A kórháznak saját is üzeme van, ahol le is gyártják a protéziseket. Nagyon kemény volt. 

Elvileg a link alatt elindul egy video Cairo-ról.

https://twitter.com/elisabethbraw/status/1492150417538658313?cxt=HBwWksC9zcS5l7UpAAAA&cn=ZmxleGlibGVfcmVjcw%3D%3D&refsrc=email  

Joe Biden elnök felszabadította az USA-ban befagyasztott afgán valutatartalékokat, a felét humanitárius segélyekre fordítják majd, a másik feléből - 3,5 milliárd USD, a 2001 szeptemberi terrortámadások károsultjai kapják. Mi? WFT? Az afgánok pénzéből a 9/11 károsultjait? Elég morbid, biztos elírás, gondoltam. De most láttam Kai Eide-től megosztva, aki egy híres norvég/EU/ENSZ diplomata, és azt írta, hogy hogyan lehet ilyen mélyre süllyedni, hogy akarja így az USA újra vezetni a világot erkölcsi, politikai értelemben. Néhány fontos ember szintén a döntés visszavonására szólít fel. Az EU is felszabadította a nála zárolt forrásokat, és leszállítják a lengyelek (?) a már legyártott afgáni bankjegyeket

https://twitter.com/kai_eide/status/1492838385739784194

Categories: Biztonságpolitika

Maradunk vagy megyünk Maliból

Fri, 02/11/2022 - 14:49

Írtam egy cikket a Mandinerbe a Maliban levő misszió jövőjéről. A kutatás során találtam egy január végi Reuters cikket, ami szerint a nyugati tagországok két hetet adnak maguknak, h kitalálják: a francia vezetésű Takuba misszió mit csináljon. Az tegnap volt, talán ma már less valami a hírekben erről?

Még figyelmesebben olvasva, felfigyeltem Trina Bramse dán védelmi miniszter idézetére: within 14 days to decide on what the “future counter-terrorism mission should look like in the Sahel region”.

Aha, nem azt mondja, hogy Maliban, hanem a Száhelben. Hoppá, akkor lehet, hogy az lesz a megoldás, hogy Burkina Fasoba és Nigerbe megy a Takuba, Bamako fulladjon bele a problémájába (vagy vezesse őket sikerre a Wagner csoport). És tényleg, a magyar kontingesnek is van mandátuma a másik két országra is. Ez  olyan Mátyás királyos, megyek is meg nem is. De kár, hogy nem ezt írtam meg a Mandinernek. (a foot Maliban készült, és így kicsiben talán a spanyol kontingens RG-31 MRAPjét látjuk szemből)

https://www.reuters.com/article/us-mali-security-idAFKBN2K20JD



Categories: Biztonságpolitika

Fairbairn Sykes kommandó tőr

Mon, 02/07/2022 - 18:37

 A tegnapi Singlaub interjúban van egy nagyon érdekes rész: „President Roosevelt had authorized William “Wild Bill” Donovan, who later conceived and organized the OSS, to go to Great Britain in 1940 to look into things like espionage that we didn’t know very much about. „

Azaz kb. Roosevelt elnök azzal bízta meg William Donovant, hogy menjen Nagy-Britanniába és ismerje meg a kémkedés mibenlétét, amiről nem sokat tudtunk. Gondoltad volna? Persze a CIA-t csak a II. VH után hozzák létre, pont a Donovan által alapított OSS alapjain, de hogy sokáig nem állt össze, hogy a gyorsan híressé és félelmetessé váló amerikai hírszerzés sehol nem volt a világháború előtt szemben a szovjetekkel, vagy az európaiakkal.

Ez a mondat is csak azért ütött „szemet”, mert egyszer beszélgettem egy történész barátommal, arról, hogy miért hangsúlyozzák annyira a történelem könyvek, hogy a teheráni és a jaltai konferencián a szovjet hírszerzés, mennyire „felkészülten” várta az amerikai és a brit delegációt, és gyakorlatilag minden – a hidegháborúból jól ismert – technikával fürkészték ki, hallgatták le, figyelték meg a két fél belső tárgyalásait. Így a szovjet fél  már azelőtt tudta a brit és amerikai szándékokat, mielőtt még leültek volna tárgyalni. Hogy lehetettek ennyire naívak az amerikaiak, hogy nem figyeltek a lehallgatásokra, poloskákra, stb.

Az amerikanista barátom mondta erre, hogy az amerikaiak semmiféle tapasztalatuk nem volt ahhoz viszonyítva, amit a bolsevikok már összekonspiráltak a 1917-től külföldön és otthon. Nem volt paranoiás vezetőjük, külpolitikailag nagyrészt passzívak voltak a két világháború között, és talán azt is hozzátette (bár lehet ezt máshol olvastam már), hogy az amerikai igazságérzetbe, példamutatásba alapból nem fért bele az ilyen szürke, morálisan megkérdőjelezhető eszközök használata.

Singlaub-nak a fenti idézete mindenesetre megerősíti azt, hogy az amerikai hírszerzés gyerekcipőben sem járt a II. világháború kitörésekor, és gyorsan el kellett sajátítani, amihez a britek tapasztalata jól jött, beleérte egészen a közelharc instruktorokig. Singlaub kiképzője William Fairbairn őrnagy volt a brit hadseregtől, aki Bill Sykes őrnaggyal (egy másik brit, az OSS tisztek egy másik kiképzője) közösen állítólag valami híres kést terveztek, amit magyarra fordítva látok harci késnek, harci tőrnek, kommandótőrnek. Ki tudja mi lehet a rendes neve? (jobb híján erről teszek be egy képet illusztrációnak)

Categories: Biztonságpolitika

John Singlaub OSS, CIA és hidegháború szolgálatában

Mon, 02/07/2022 - 18:01

 John Singlaub tábornoknak is érdekes élete volt, valahol a katonai hivatás és a hírszerzés határán egyensúlyozott. Tisztnek nem akarták felvenni, ezért egyetemre ment, hogy onnan az ROTC-n keresztül jusson be tisztként a hadseregbe. Mivel franciát és japánt tanult az egyetemen, a CIA elődjénél, az OSS-nél felkeltette az egyik toborzó érdeklődését, és az ejtőernyős és egyéb kiképzések után (részben Nagy-Britanniában mindjárt mehetett (ejtőernyővel) Franciaországba a nácik háta mögé 1944-ben. A feladat után irány Kína. Japán megadása előtt öt nappal egy Hainan szigeti hadifogolytáborhoz ugrott le különítményével, ahol meggyőzte (vagy „meggyőzte”) a túlerőben levő japán őrséget, hogy adják meg magukat és ne bántsák a foglyokat. Jó, lássuk be, azért ez a japánok esetében nem volt magától értetődő. A koreai háborúban a CIA helyettes vezetője volt a félszigeten (pedig mondom, katona volt), utána az Armynál zászlóaljalj parancsnok, mindenféle kitüntetéseket begyűjtött (beleértve talán a vietnámi háborút is?)

A vietnami háborúban titkos műveleteket irányított és a 1970-es években a Koreában állomásozó amerikai szárazföldi erők, harmadik legmagasabb rangú parancsnokaként szolgált. Itt érte utol a „végzete”, amikor Carter elnökkel nyíltan szembe ment, az ok, de hogy ezt nyilvánosan tette, az már akkor sem volt ok (sőt akkor még kevésbé volt Ok). Nem rúgták ki automatikusan, néhány fordulat után leszerelt magától, de a kommunizmus elleni harcot nem adta fel. Az 80as években magánszervezet (NGO?) vezetőjeként a kontrákat támogatta, de Oliver Northról dehonesztáló véleménye volt, mondván ő nem „szívből” csinálta. Írt könyvet, készült róla dokumentumfilm, nyilatkozott sokat, most 100 évesen halt meg.

Az alábbi interjúban a 2. világháborús dolgokat meséli el.

Categories: Biztonságpolitika

Mennyit repülnek a magyar pilóták

Tue, 02/01/2022 - 15:51

 Január hónap legjobb, magyar biztonság és védelempolitikájáról szóló cikke, az alábbi holland darab. A szerző tavaly jártak a Szentgyörgyi Dezső légibázison, és vagy jól kérdeztek, vagy egy kicsit bátrabban válaszoltak nekik a magyar kollégák (vagy mindkettő). A szokásos kötelező elemek mellett leírva látok végre olyan infokat is:

- 20 Gripen pilóta van a 14 gépre

- 100 órát repülnek gépen + 30 órát szimulátoron

- 1 db szimulátor van (csak?) Kecskeméten

- Zolnai Lea évi átlag 200 órát repül au Airbussal, de nem tudom az sok vagy kevés-e. Érdekes, hogy a A319-esek és a Falconok esetében nem kérdeztek rá vagy nem mondták, hogy hány pilóta van

- A Falcon egyik pilótája, Orosz Ákos őrnagy leghosszabb útja 12.30 óra volt Tampába/USA, ami egyben az amerikai Központi Paracsnokság és a amerikai Különleges Műveleti Erők Parancsnoksága is van (ha valaki az okokat keresné)

És amit a jövőről írnak, szó szerint próbálok fordítani (csak azt amit nem látta még magyarul megjelenni

-"fognak venni kiképző repülőgépet, Super Tucanot vagy L39-NGt".

- "Szükség van több szállító és VIP gépre, de még nem tudni, hogy lesz e invesztálás ebbe"

https://lowpassaviation.com/2021-mh-59-kecskemet-szentgyorgyi-deszoharcaszati-repulo-bazis/?fbclid=IwAR2Psz0_9RTWe6TPiCl8oAC-6L83c6v_iaRlKjzlmCa3QeKoGoMINs0pKV0

Categories: Biztonságpolitika

Egy jó riport végre a Afganisztánról a tálibok alatt: Andrew North: Is This the Future of Taliban Rule?

Tue, 01/11/2022 - 14:36

 

Jó, jó, sokat rinyálok, hogy milyen szar, amit a nyugati (keleti?) sajtó szokott írni Afganisztánról, de akkor mi az, ami elégedetten olvasok az országról? 

Hát nagyon kevés ilyen anyag van, általában a részleteket kell kiolvasnom, észrevennem, hogy valamennyire követni lehessen az ottani eseményeket. De most nemrég olvastam egy jó cikket. Egy volt BBCs újságíró írta, aki 2001n óta tudósít az országból, szóval van helyismerete, kapcsolatai, de a már csak a cikkéből derül, hogy ki látja a fát az erdőtől vagy nem. Szerintem látja. Andrew North: Is This the Future of Taliban Rule? 

Herátba látogatott ősszel, már a tálib uralom alatt, az egyik legvárosiasabb városba, ahol a vékony középosztály és annak értékei jelen vannak, ahol a tálibok tiltásai valóban nehézségeket okozhatnak. A cikkből kiderül az a tálib félutasság amit én is gondolok. Példa: While many working women were sent home, many remain in their jobs — including in some government offices in Herat. Most girls of high school age are not going to class, but the situation is ambiguous, with no blanket ban. Teenage girls have been readmitted in the northern province of Balkh, and even in the traditional Taliban stronghold of Zabul, in the south. So the group once dubbed “Islamic Maoists” has not been quite as ruthless as many feared — so far (egyszerűsítve a nőket van ahol hazaküldték a munkából a tálibok, van ahol nem, pl Herátban néhány kormányzati hivatalból. A lányok nem járhatnak közpiskolába de az északi Balkh tartományban vagy tálibok egyik központjának számító Zabul tartományban igen.

Ezek a sorok kellően árnyaltak, mert megmutatják, hogy a nemzetközi sajtó csak a negatívumokat emeli ki, hogy Afganisztánban – legyen tálib vagy demokrata vezetés – papíron minden más, mint a valóságban. Szinte mindenben lehetőség van egyezkedni, helyi megoldást keresni, „megokoskodni”, ezt nekünk magyaroknak nagyon kell érteni. 

A tálibok kormányzási technikáját szerintem nagyon jól megragadja. Én is ezt szoktam mondani: nincs nekik. Legalábbis nyugati értelemben. Van néhány szempont amit megkövetelnek, de azon túl a legtöbb kérdés helyben dől el, a helyi tálib vezetők döntik el, hogy mit és hogy legyen. Ez nekünk felfoghatatlan persze, hogyhogy olyan kardinális kérdésben, mint a lányok oktatása, nincs központi döntés Kabulban? Hogy hogy van ahol megölik a pilótákat és van ahol meg rájuk bizzák az életüket és repülnek velük?

 Ez is jellemző: Many workers are still turning up for work for a few hours, partly because they have been told to by the Taliban and partly to keep their options open. At Herat airport, the security checks are still being carried out by staff appointed under the previous government. Female staff are still at work there, but one of them confirmed she hadn’t been paid since July. I also noticed another reminder of the recent past, with the distinctive colors of the Italian flag still painted across the military side of the airport. The Taliban can still tolerate some symbols of the Western presence, it seems, though the Italian tricolor is not quite as well known as the Stars and Stripes.

Categories: Biztonságpolitika

Miracle at Litza, sarkköri hadviselés a második világháborúban

Tue, 01/04/2022 - 01:23

 Téli hadviselés és sár, jutott eszembe tegnap. Ha sarkkör, akkor mindenki fehérbe öltözött, sítalpon csúszkáló katonákat lát/mutat/vizionál, de ennek a vidéknek a jellegzetessége az év második felében a láp, mocsár, sár, amikor az idő ugyan jó, de közlekedni nem lehet. A mocsárról jutott eszembe, hogy tavaly olvastam a Miracle at the Litza: Hitler first defeat on the Eastern Front, azaz a német Ezüstróka hadműveletről, amely a mai orosz (akkor finn) Pecsenga környékéről indult Murmanszk felé. Nem volt nagy a táv, talán 100 km-t kellett volna megtenni, de ami sikerült a nagy ukrán/orosz síkságon nyáron, az kudarcba fulladt itt fent a Barents tenger partján. Sok oka volt a kudarcnak, de részben az utak hiánya, a földrajzi tényezők voltak, amit nem vettek figyelembe a hadművelet tervezői. A német offenzíva helyben a Barbarossa után csak egy héttel indult meg (ez némi időt hagyott a szovjet védőknek), először a Tyitovka folyóig tudtak előre nyomulni a németek, majd kemény harcok után a Lica (Litza) folyóig.


A norvég szerző Alf Reidar Jacobsen remek munkát végzett, én nem szoktam második világháborús könyveket olvasni, úgyhogy nem tudtam, hogy ide jutottak már a források feldolgozásával, de a szerző egyszerre használ német, orosz/szovjet és angol eredeti dokumentumokat. Murmanszk védői közül többen írtak emlékiratokat, amit a kelet-németek kiadtak annak idején, így azok is hozzáférhetőek, de levéltári anyagokat is kapott a szerző. Német oldalon a jegyzőkönyvektől és hadijelentésektől kezdve több, a fronton harcoló tiszt is megírta később az emlékiratait, feljegyzéseit. A brit anyagok az Enigma feltörése kapcsán szerepet, illetve, hogy az első brit segélyre a szovjeteknek épp Murmanszk fenyegetése miatt került sor. Ami a legjobban tetszett az a német vezérkaron belüli személyi viszonyok bemutatása. Kinek (Falkenhorst, Dietl stb.) milyen viszonya egymással és Hitlerrel, miben vitáztak, hogyan használták ki egymást, vagy tettek keresztbe a másiknak.

A könyv végén van egy külön fejezet, amit egy norvég hadtörténész írt, egyfajta áttekintést az északi német műveletekről. Ha jól emlékszem, megállapította, hogy ez nem volt egy eleve vesztésre ítélt hadművelet a németek részéről, a fő probléma az volt, hogy helytelenül mérték fel a saját képességeiket és a földrajzi adottságokat. Az Ezüstróka hadművelettel egy időben délebbre, de még mindig a sarkkör vonalán, indult egy másik művelet is, a Sarki róka (Polarfuchs), amely valamivel előnyösebb területen, kisebb haderővel gyorsabban tudott előrenyomulni.

Mikor Dietl elakadt az offenzívában Murmanszk felé, csapatai pedig kivéreztek, a német vezetés úgy döntött, hogy Sarki róka művelettől csoportosít át erőket egy második offenzívához Murmanszk ellen, ezzel azonban csak azért érték el, hogy mindként hadműveleti irányt meggyengítették.

Nem emlékszem pontosan, de mintha a német katonai vezetés egyes szintjei jelezték előre, hogy nem jó megosztani az erőket északon, és talán volt olyan javaslat is, hogy nem Murmanszkot támadják frontálisan, hanem a sarkköri Rovaniemi/Salla magasságon induljanak el, a Leningrádot Murmanszkkal összekötő vasútvonal felé, és azt elérve forduljanak északra.

Persze ennek is mi lett volna az értelme?  A norvég szerzők eljátszanak a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Dietl hegyi hadosztályai eljutnak Murmanszkba. Véleményük szerint csak egy újabb katasztrófába sodorták volna magukat, hiszen ott egyrészt kevesen voltak ahhoz, hogy hatékonyan megszállhassák a várost és környékét, másrészt csapdába kerültek volna, mert nem jutottak volna további utánpótláshoz. A brit haditengerészet ugyanis az Enigma feltörése révén már a műveletek alatt is egyre több infot fejtett meg a német haditengerészet utánpótlási műveletiről, Kirkenessbe egyre kevesebb utánpótlás érkezett hajón a norvég partok mentén, és amikor egy több száz fős friss katonai erőt szállító utasszállítót is megsemmisítettek a britek a norvég partoknál, akkor már az élőerőt csak kerülőn, Finnországon keresztül küldték fel északra (ezzel is csúszott a Dietl második offenzívája).

Szóval egy esetleges murmanszki győzelem se vezetett volna sikerhez, mert onnantól a német katonák csapdába kerültek volna (feltéve, hogy Leningrád kitart).

Akkor miért erőltették mégis ennyire a támadást? Állítólag – a könyv több forrást, visszaemlékezést idéz ehhez – Hitler egyik személyes nünükéje volt, hogy egyfelől biztosítani kell a pecsengai – akkor még finn - nikkel bányákat a német hadiipar számára (ez tény volt), másrészt ezek védelme miatt is kell elfoglalni Murmanszkot.

A szedett-vedett szovjet védők, a gulagokból összegyűjtött rabok végül a Lica folyónál állították meg a németeket, és ott is húzódott a frontvonal 44-ig, amikor a szovjetek elsöpörték a németeket.

Konklúzió? Vagy nem kellett volna támadni, vagy télen kellett volna támadni, amikor befagytak a lápok, és a behavazott tájon lehet csúszni. Tudom ennek is meglettek volna a hátrányai, de legalább a logisztikai utánpótlás biztosítva lett volna a művelethez, ami 41 nyarán és őszén biztos hiányzott.

Categories: Biztonságpolitika

Haderő modernizáció sarkköri hadviselésre Alaszkában

Mon, 01/03/2022 - 10:18

Mi a másik téma, amit szeretek? Sarkkör. Egyszer olvastam pár cikket arról, hogy a II világháború után, hogyan próbálták az amerikaiak fejleszteni a sarkköri hadviselésüket (ezt biztos nem így mondják). Az egyik megoldás az volt, hogy a finn tapasztalatokat tanulmányozták, hiszen a hidegháború idején nem csak az volt a kérdés, hogyan lehet hidegben jól harcolni, hanem az is, hogy azt hogyan lehet a szovjet katonák ellen! 

Mivel Finnország semleges volt a II. vh után, ezért ez a tapasztalat feldolgozás nem a hivatalos csatornákon keresztül folyt, hanem finn katonatisztek választották az emigrációt, költöztek az USA-ba és kerültek a kormány vagy a hadsereg alkalmazásába, hogy egész mélyreható változásokat indítsanak el, mind a hadviselés, mind a felszerelés modernizációja kapcsán (igen, tudom voltak finnek, akik az amerikai hadseregben folytatták a komcsik elleni háborút Vietnámban, de az egy másik történet)

Ez a finn szál, akkor jutott az eszembe, amikor megláttam az alábbi cikkben az egyik illusztrációt, egy sátrat. Ez a cikk arról szól, hogy az amerikai hadsereg jelenleg két dandár-harccsoporttal rendelkezik Alaszkában, amelyek kifejezetten sarkvidéki és magashegyvidéki (így mondják) hadviselésre vannak optimalizálva. Fejleszteni kell őket, azaz a felszerelésüket, mert ami van az részben elöregedett, részben elégtelen. Ez meg azzal áll összefüggésben (miért most – tehetnénk fel a kérdést), hogy eddig a 4. gyaloghadosztály katonái is inkább Afganisztánban harcoltak, most meg ők is arra készülnek, ha Kínával vagy Oroszországgal kell felvenniük a harcot (gondolom sarkköri körülmények között, de nem a Bering szorosban vagy az Aleuti szigeteken harcolva). De a cikk fő része arról szól, hogy mennyire más Alaszkában katonának lenni, mint az többi államban, és aki egyszer itt helytállt, a máshol is helyt fog állni.

Van még egy érdekes részlet a cikkben, amiről egy másik olvasmányom jutott eszembe. Hogy a sarkköri hadviselés nem csak a hóban való háborúzásról szól, hanem a mocsárban való hadviselésről is, amiben a németek óriásit szívtak 41 nyarán a Barbarossa hadművelet északi szárnyán, mikor Murmanszkot akarták elfoglalni. De ez majd egy másik története lesz.

Categories: Biztonságpolitika

459 szavattal parlamenti mandátum Afganisztánban

Fri, 12/03/2021 - 10:23

 

tegnap írtam egy véleménycikket a Mandinernek arról, hogy az EU olyan elvárásokat fogalmazott meg a tálibokkal szemben az együttműködés esetére, amelyet csak a nyugati demokráciák tudnak teljesíteni. A világ országainak fele simán elbukna, ha velük szemben is ilyen követelményeket állítana fel az EU és persze a tagországok. Nem kell Brüsszelezni, mi is megszavaztuk.

A cikkhez való kutatás kapcsán keresgéltem a nők jogaihoz dolgokat. Afganisztánban a demokratikus rendszerben az alkotmány biztosította a nők megválaszthatóságát a parlamenti alsóházába. Eszerint minden tartománynak (ezek alkották a választási körzeteket) legalább két nő mandátuma volt.

Keresés közben találtam rá Suraya Akbarira, ő volt az utolsó parlament legfiatalabb képviselője, egyben Paktika tartomány egyik női kvótájának birtokosa (az afgán választási bizottság weboldala szerint a második nő kvóta nem is lett feltöltve. Ez afgán nők jogainak kisebb megsértése volt, de 2018-ban ez senkit sem érdekelt).

Suraya Akbari 495 szavazattal szerzett mandátumot Paktika tartományban, amelynek lakossága wikipedia szerint 798.000 fő. Mivel a lakosság 46 százaléka 15 év alatt, ezért nagy ráhagyással azt mondom 55 százalék 18 év alatti, azaz 45 százalék szavazókorú. Ez Paktika esetében durván 400.000 szavazójoggal rendelkező embert jelentene, ennek 0,1 százalékát jelenti durván az Akbari által begyűjtött szavazatok.

A tartományban a legtöbb szavazatot Mohammad Mirza Katawazai képviselő szerezte, ő sem teljesített sokkal jobban, 5142 szavazatot szerzett, ami durván a szavazóképesek 1 százalékát jelenti.

Hát erre mondom én, hogy ez az afgán demokrácia is kicsit fals volt, egy faszád, egy szép külső homlokzat, ami eltakart valamit. Mennyire érezték maguknak a paktikaiak? Ilyen identitás persze nincs, vannak helyette törzsek, azoknak az identitása az, amit számít. Ennyiben semmitmondó a jelöltek neve így messziről, mert lehet azért ők nyertek valójában, mert a törzseik együttműködtek a kormánnyal (hozzájuk jött a pénzt, ők adtak katonákat, rendőröket, kormányzókat, NDSt stb. A törzsek másik csoportja meg tálibok oldalán harcolt. A wikipedia szerint az alábbi két konföderáció törzsei élnek Paktikában:

·         Ghilji (Bettani)

o    Ibrahimzai

o    Alizai

o    Sulaimanzai

o    Jalalzai

o    Alikhel

o    Boran

o    Suleimankhel

o    TanoKhel

o    Toran

o    Katawazy

o    Kharoti

o    Andar

·         Karlanri

o    Zadran (Gayan Khel Clan)

o    Wazir

o    Mahsud (Menzai Clan)

 

Általában véve afgán képviselők egy része (biztos volt, aki sok szavazatot kapott), ha akarta éppen képviselhette is az egész tartományt, amelyikből megválasztották, de rájuk leadott szavazatok helyben egy falu, vagy egy kisebb törzs, vagy klán létszámát tették csak ki.

Persze az alacsony szavazatokban épp a tálibok mesterkedése is közrejátszhatott, hiszen a biztonsági helyzet sok helyen lehetetlenné tette a szavazó körök megnyitását. Paktika például elég rossz helynek számított emlékeim szerint. De azért az négy képviselő által begyűjtött kb 11.000 szavazat még így is csücskös.

Afganisztánban demomkrácia volt 2001 és 2021 között. Legalábbis papíron. A valóságban akkor sem azok az elvek és szempontok valósultak meg, amelyek a nyugatnak oly kedvesek, hanem a legtöbb esetben a puszta erő, a pénz és a kapcsolatok számítottak a döntésekben. Persze, ha muszáj volt legalább el lehetett játszani demokráciát a sok nyugati szakértőnek, politikusnak. Aki ott volt helyben és látta, utólag nem mondhatta el, vagy nem értem meg neki elmondani, hogy mit látott, hiszen akkor a saját munkáját értékelte volna le.

Categories: Biztonságpolitika

Egy cikk és egy elemzés Maliról és a Takuba műveletről

Tue, 11/16/2021 - 22:02

Marsai Viktor írt egy elemzést a Takuba műveletbe történő magyar hozzájárulás kapcsán, részletek alább. A konkrét magyar részvételről kevés van, cserébe bőven a politikai és biztonsági helyzetről és a szembenálló erőkről

Még egy poszt Maliról. A Barkhane művelet lezárása folyamatban van, két újabb bázisról vonultak ki (Tessalit, Kidal) Észak-Maliból. A cikk érdekessége (nekem) a francia jelenlét átalakításának rövid és világos megfogalmazása 4 pontban:

1) the training and advice of the local armed forces, via the French elements in the Sahel. Senegal [EFS] and the French Forces in Côte d'Ivoire [FFCI], 2) combat support, provided by the European grouping of special forces "Takuba", 4) "reassurance" for the benefit of allied and partner forces, in particular with air assets, 3) and the pursuit of targeted actions against executives of jihadist organizations.Innen már jobban látszik a Takuba művelet helye a francia elképzelésekben.
A francia jelenlétet Gao-ba (Észak-Mali) és Niamey (Niger) fogják összevonni, harmadikként Timbuktuból lesz még kivonulás.
A cikk további része arról szól, hogy micsoda logisztikai menetet hajtottak végre a franciáj Gaoból, mert az egyik város 400 km-re a másik 700 kmre van állandó fenyegetettség mellett, hogy aztán 48 óra alatt összecsomagolják több tucatnyi teherautóra a technikát és visszainduljanak. (A bázisok a malii hadsereghez kerültek át)
A cikk végén külön foglalkozik a Wagner csoporttal, mert szárnya kapott, hogy a kormánya megegyezne velük, amire a franciák kivonulást, az EU meg szankciókat ígértek be. Elég zavaros lesz, ha jönnek az oroszok, mert valahogy laikusként úgy érzem, ez nem csak üres pletyka volt.http://www.opex360.com/2021/11/16/barkhane-a-transfere-la-base-de-tessalit-a-larmee-malienne-qui-espere-une-aide-militaire-russe-accrue/
Categories: Biztonságpolitika

Operation Pitting, brit tapasztalatok a kabuli evakuálásról

Fri, 10/29/2021 - 11:55

Nos, a britek már előálltak a saját nyilvános "tapasztalatfeldolgozásukkal" a kabuli evakuációt illetően (Operation Pitting), kifejezetten az "operational and tactical lessons"ket vizsgálják (Rusi honlapjáról).  Vizsgálják, az túlzás, három tiszt mondja el az eseményeket a saját szemszögükből, egyrészt a 2 ejtőernyős zászlóalj (2 Para, bár néhol harccsoportként beszélnek magukról) szemszögéből, akik az evakuálásban részt vettek, másrészt a 16 Air Assault Brigade Combat Team (átvették az amerikai szervezési modellt) szemszögéből, amelynek része a 2 Para és amely - ha jól értem - a műveletet irányította.

A fő feladat a tömegkezelés volt, 5000 fő evakuálával készültek, 15000 fő lett belőle. Ha jól értem már két nappal Kabul eleste után ott voltak, augusztus 17-én, első körben két századdal, majd jöttek a megerősítő erők, részben Ciprusról. 

A britek a reptér melletti Baron hotelben rendezték be a "útlevélkezelő" részlegüket, és akik itt leokéztak az sétálhatott át az Abbey Gate-hez (kapuhoz), amelyet a britek működtettek és ahol aztán beengedték a reptérre a családokat. Augusztus 22-től a távozásig öt századdal működött a művelet, egy a Baron hotel biztosításával, egy a menekülök "feldolgozásával" a hotelben, három pedig a hotel és az Abbey Gate közötti szakasz biztosításával, illetve a reptéri kapu működtetésével 

Van pár szó arról is, hogy a kommunikációs rendszerek felállítása milyen kihívás volt (honnan volt mobil internet és wifi) a járművek biztosítása, a menekültek ellátása. A logisztikai biztosítás nagyon érdekes, mert nem csak a katonák élelmezéséről kellett gondoskodni, több ezer bébiételt, pelenkát és egyéb gyerekek számára szükséges dolgot is be kellett szerezni/szállítani.

A britek narratívája azért is érdekes számunkra, mert a magyar kontingens a britekkel szoros együttműködésben dolgozott (bár ez nem tervezett volt, hanem a helyszíni események hozták úgy), ami térképeket látunk a brit tevékenységről, az nagyrészt a magyar jelenlét szempontjából is informatív.

A rendezvénynek van még egy tanulsága. A három előadó nagyrészt felolvassa, ami  mond. Ez lehet a magabiztosság miatt, de lehet azért is, hogy csak biztos olyat mondjanak, ami nem érzékeny. A konferenciának van azonban a kérdezz felelek része, ami - be is mondják az elején - nem nyilvános, nem kerül fel a netre, csak azok hallják, akik előzetesen regisztráltak az eseményre és zoomon követik, nem Facebookon. Persze a rendezvényre bárki regisztrálhatott, azaz nem a titkolózás volt az elsődleges cél (úgy nehéz is lenne tapasztalatot feldolgozni), hanem az, hogy az információk ellenőrzött körben hangozzanak el, és ott mindenki tudja, hogy off the record az előadók válaszai. Ez egy okos megoldás ha itthon akarnánk hasonló rendezvényt rendezni.

Categories: Biztonságpolitika

Kínai berepülések a tajvani légvédelmi azonosítási zónájába (Air Defence Identification Zone, ADIZ)

Fri, 10/22/2021 - 10:34

Október közepén nagy hajcihő volt abból, hogy Tajvan légvédelmi azonosítási zónájába (Air Defence Identification Zone, ADIZ) több alkalommal, rendszeresen, nagyszámú kínai harci repülőgép hatolt be. Volt ennek kapcsán minden a sajtóban, de főként háborús szellemidézés, már azt olvastam egy idő után, hogy öt év múlva jöhet az invázió is. A sajtó gyakran még arra sem volt képes, hogy különbséget tegyen Tajvan légtere és a légvédelmi azonosítási zónája között, utóbbi egy jóval nagyobb kiterjedésű légtér, ahova belépve a repülőeszközöknek, azonosítani kell(ene) magukat a tajvani légiirányítás számára. Ez sem szép, de nagyon más, mint berepülni Tajvan sziget fölé.

A Reuters most készített egy érthető infografikát az egészről, a képek innen lesznek. Az első ábrán mindjárt látjuk a különbséget a légtér és az ADIZ között, és a kínai behatolását jellegét. No para, ez jutott eszembe róla.

Az látszik belőle, hogy az kínai demonstráció nagy része Tajvantól messze, az ADIZ szélén került sor, csak néhány alkalommal repültek, akkor is csak felderítő repülőgépek az azonosítási zóna déli szélére.

Október 1 és 18 között 159 alkalommal sértették meg a kínai gépek a tajvani légvédelmi azonosítási zónát, de ha jól értem ebben igazából csak a kiugró számok voltak, ami szokatlant jelentettek. A legsúlyosabb ADIZ sértésekre október 1 és 4 között került sor, amikor tömegével repültek be kínai vadászgépek, vadászbombázók és bombázók.

Október negyedike a csúcs, akkor egyszerre 59 repülőgép lépett a tajvani ADIZ-ba de ezután napokig nem volt semmilyen berepülés. A Reuters készített egy másik táblázatot is, amely az elmúlt egy év berepüléseit mutatja be


Ebből egyrészt jól látszik az átlag (1-3 berepülés), másrészt a 4-6 havonta megismétlődő, kiugró mértékű berepülések.

Természetesen mindenki a miértekre kíváncsi. Miért pont most, miért pont ott, stb? Jó lenne ebben a magyar katonai repülési szakembert megkérdezni, aki tervezett már légműveleteket. A sajtóban és a szakértők részéről vissza köszönő válaszok általában az alábbi irányokba mutatnak:

-           a kínai légierő a saját képességeit teszteli. Nem képes ugyanis még arra, hogy hosszú időn keresztül magas műveleti tempót tartson fenn. Egy légiháborúhoz nem elég ugyanis az, hogy egy pl. egy repülőezred képes legyen egyszerre felszállni, hanem arra van szükség, hogy erre naponta háromszor legyen képes, akár heteken át, és ezt a logisztika és a műszakiak is képesek legyenek támogatni. Az repülőeszközök bírják a terhelést, legyen elég pótalkatrész, lőszer, rakéta, pilóta és karbantartó.

-          A mostani berepülések egyfajta válaszüzenet volt arra, hogy erősen sajtózott amerikai-brit-nemzetközi flotta napokkal vagy hetekkel korábban a térségben hajózott, demonstrálva, amit ilyenkor demonstrálni szokás. Most egy ellendemonstrációt láttunk arra nézve, hogy egy ilyen flotta csoportosítás mivel is találkozna kínai részről. Pávatánc mondhatnánk, teljesen bevett gyakorlatt.

-         A harmadik magyarázat ami tetszett, hogy a tajvani légvédelem működésének tesztelése folyt, egyfajta túlterheléses „támadás szimuláció”. Egyszerre 59 gépet még nem látott a tajvani légvédelem, így a teljes radarrendszerük, parancsnoki-irányítási rendszerük, légierejük maximummal pörgött, riadóztatva lehetett mindenki, amit a kínaiak szépen figyeltek, hallgattak elemeztek. Az a Reuters cikkben is benne van, hogy a tajvani légierőnek nincs légiutántöltő kapacitása, ezért az elfogók nem tudnak sokáig a levegőben maradni. Egy lassú Shaanxi Y8-as 8-10-12 órás járőrözését képtelenség végigkísérni, főleg ha az év minden második, harmadik napján jön. Ha meg többen jönnek… A napokba olvastam egy másik cikkben, hogy tajvani védelmi költségvetés 9 százaléka ment el légtérrendészeti feladatokra (repülés, készültség, de lehet konkrétan az üzemanyag) és egy ponton a tajvani légierő feladta, hogy minden kínai gépre felemeljen egy tajvani vadászt.

-         További magyarázatoknak ott vannak, amit a sajtó lehozott, ezeket könnyű felütni a neten, nem részletezem

Categories: Biztonságpolitika

A CIA kudarca Qala-i Dzsanginál

Wed, 10/20/2021 - 12:46

Ritkán látunk CIA ügynököt, nem? Összezavarodott CIA ügynököt meg még ritkábban. 20 éve megörökítettek egyet és egy ideje a youtube on is bárki megnézheti. (jó nem bárki, mert a youtube szaraxik. Aki nem lát semmit a posztban, az a "The Untold Story Of The Battle Of Mazar-I-Sharif" ra keressen rá a csatornán és talán ott megnézheti"



A tegnapelőtt posztolt CIA csoport, a Team Alpha kapcsán említettem, hogy két tagjuk Mike Spann és Dave Tyson voltak az elszenvedői a 2001-es afganisztáni harcok egyik legjobban dokumentált összetűzésének, a Qala-i Dzsangi nevű erdőben történt lázadásnak.

Spann és Tyson épp elfogott al-Káidásokat és külföldi tálibokat hallgattak ki zéró biztonsági óvintézkedések mellett, amikor az elvileg lefegyverzett és megkötözött rabok rájuk támadtak. Egy pisztoly és egy AK nem volt elég a tömeg ellen, Spann legyűrték, Tyson még időben el tudott szaladni, és ezt már az ott levő forgató csoportok is felvették. A videon 13:16-nál látszik a CIA ügynök, utána mindjárt belefut egy riporterbe, aki próbálja megtudni, hogy mi történt. Tyson sokkos állapotban, a pisztolyát hiába próbálja visszatenni a pisztolytáskába, szeretne erősítést hívni, de nincs nála telefon (igen, ezek még azok az idők). Végül a riporter műholdas telefonján felhívta a taskenti nagykövetséget és azok szóltak valakinek, és azok szóltak valakinek, vagy már az amerikai katonáknak Mazar-i Sharifban, hogy menjenek a közeli erődbe, mert baj van. Addig is amerikai bombázók megkezdték a lázadók állásait bombázni, bár ez így nem pontos, mert a koordináták esetlegesek voltak. Az afgán tolmácsok mondták, melyik épületek lehetnek a tálibok kezébe, Tyson megleadta a kb koordinátákat és a bombák nagyrészt odamentek. Talán nem világos, de ez egy nagy méretű, agyagból döngölt erőd, középen hatalmas udvarral. Az épület egyik részét (azaz a falakat és a rajta az épületeke), az erőd őrzői birtokolták, a másik felét meg a tálibok.  Innen kellett aztán majd visszafoglalni az várat.

Categories: Biztonságpolitika

A világ első légihídja - Evakuálás Kabulból 1928-29-ben

Mon, 09/06/2021 - 11:43

 A kabul evakulásá kapcsán találtam ezt a cikket, amely egy majdnem 100 évvek korábbi kabuli evakuálásról mesélt, állítólag ez volt a világ első légihídja 1928-ban (Escape From Kabul in a Flock of Flying Elephants). Akkor is volt egy kisebb forradalom, akkor is az ország konzervatív csoportjai űzték el az afgán valóságtól elrugaszkodott uralkodott, aki túl sok nyugati, vagy nyugatos dolgot akart meghonosítani az országban. Mindig ez van, ha egy afgán vezető/elit gyorsabban halad a népénél. Ekkor is, szovjetek/afgán kommunisták is, ameriakaiaknál is. Akár van külső támogató, akár nincs.

Szóval 1928-ban a brit "nagykövetség" aggódott, mivel a nagykövet korábban RAF pilóta volt, és ismerte a brit légirendészet eredményeit a Közel-Keleten de főleg az indiai szubkontinensen, mindjárt azzal a kéréssel fordult a feletteseihez, hogy legyenek felkészülve egy evakuációra. Itt meg kell állnom egy pillanatra, mert sosem érdekelt a II vh előtti brit légierő, de azt olvastam, hogy a I vh alatt a RAFnak durván 380 század volt (kb fele harcoló, fele kiképző), ez 1920-ra – itt megkapaszkodtam, tekintve, a brit birodalom méretét – 16 századra csökkent: 8 indiai szubkontinensen, 7 a Közel-Keleten, egy otthon.


Szóval az indiai vezetés gyorsan át is rendelt egy századnyi bombázót (10 gép) a Közel-Keletről a várható feladatra. Talán mert a szubkontinensen nem voltak bombázó századok? Lövésem sincs. A bombázók jöttek, de körülményesen, hat leszállással. Mondjuk a kor viszonyai között ez is rendkívüli sebesség volt, mint ahogy manapság az amerikaiak képesek a kabuli repülőtérre visszatérni egy pillanat alatt 45 percenként gépeket indítani valamelyik légibázisukra tankerekkel.

 

Az afgán légierő eközben próbálta támadni az felkelőket. Itt megint meg kell álljak. A korabeli afgán légierő sem érdekelt soha, annyira emlékeztem, hogy a független Afganisztán (amit a posztban szereplő uralkodó kiáltott ki) első vadászgépét a Szovjetuniótól kapta annak jószándéka jegyéül. Annyira még emlékeztem a doktorimból, hogy ebben az időszakban, 20-as évek, azért elég feszkós voltak a szovjet-afgán kapcsolatok, mert Moszkva épp mai szóval államépítésben volt a szomszédos Közép-Ázsiában („sztánok), ami rengeteg erőszakkal járt, ami ellen sokan felkeltek, akikből néhányan Afganisztánba menekültek. Az szovjetek által elűzött buharai emír, a háremével együtt Kabulban élt, vagy inkább háziőrizetben volt. A mellékszál mellékszála, hogy ebben az időben mindenféle európai szerzetek is megfordultak Afganisztánban, pl magyarok, akiket ’17-ig közép-ázsiai menekült táborokban tartottak, majd a káoszban kiszabadulva, néhányan délnek vették az irányt.

 

Hogy jutottunk ide? Úgy hogy a cikk szerint a afgán légierő brit gépeket repült és orosz pilótáik voltak, akik a fehérek oldalán harcoltak korábban a szu polgárháborúban.

 

A közel-keleti bombázó/transzport gépek végül megérkeztek és Pesavárból megindult a légihíd december 23-n. Miközben Kabulban és környékén folyt a trónfosztás majd 600 embert, férfiakat, őket gyereket menekítettek ki, veszteség nélkül! Nem csak a brit követséget de számos más „nyugati” állampolgárt, diplomatát, nagykövetet menekítettek ki. Konkrét veszély nem fenyegette őket, a trónfosztók sem akarták bántani őket, csak óvatosságból csinálták meg a légihidat.

 

A cikk persze ennél részletesebb, vannak benne kényszerleszállt pilóták kalandjai, T.E. Lawrence is felbukkan mint rep. szerelő, kiderül, hogy  milyen rossz fagyban repülni nyitott pilótafülkében, de ezeket már meghagyom annak, aki az eredetire kíváncsi vagy google translate-vel olvas

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.