You are here

Biztonságpolitika

Lengyel menekültválság: Putyin: kész segíteni a helyzet megoldását

Biztonságpiac - Mon, 11/15/2021 - 06:35
Oroszország kész minden lehetséges módon segíteni a migrációs helyzet megoldását a fehérorosz-uniós határon, ha bármi is ezen múlik – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.

“Miközben nekünk címzett kijelentéseket vagy vádakat hallunk, mindenkinek azt szeretném mondani: foglalkozzanak a belső problémáikkal, és ne hárítsák át másra az ügyeiket, amelyeket a saját szakintézményeiknek kellene megoldaniuk. De mi készek vagyunk minden lehetséges módon hozzájárulni (a helyzet megoldásához), ha persze itt bármi is rajtunk múlik” – mondta Putyin .

Az orosz elnök szerint a válságot a nyugati államok okozták, mert maguk alakítottak ki olyan körülményeket, amelyek több százezer embert kényszerítettek lakóhelyük elhagyására.

“Most pedig felelősöket keresnek, hogy elhárítsák a felelősséget mindazért, ami történik” – fogalmazott. Leszögezte, hogy az Aeroflot orosz légitársaság nem vett részt közel-keleti menekültek Fehéroroszországba szállításában.

Elmondta, hogy a migrációs válságról a médiából értesült, és hogy korábban soha nem tárgyalt a kérdésről Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfővel. Korábban kifejezte reményét, hogy Lukasenka és Angela Merkel német kancellár hamarosan megbeszélést folytat egymással és megvitatja a Fehéroroszország nyugati határain kialakult helyzetet is, mert sok menekült Németországba igyekszik.

Az interjúból szombaton is mutattak már be részleteket. Ezekben Putyin egyebek között szintén azt hangoztatta, hogy Oroszországnak semmi köze sincs a migrációs válsághoz, és orosz légitársaságok nem szállítottak menekülteket Fehéroroszországba.

Kifejezte azt a reményét, hogy Fehéroroszország nem fogja elzárni az Európai Unióba vezető orosz gázvezetéket.

Az is hangoztatta, hogy Oroszország nem tervez saját hadgyakorlatot a Fekete-tengeren, válaszul az ott folyó, nem tervezett NATO-manőverekre. “Vészjóslónak” nevezte azokat a nyilatkozatokat, melyek szerint Oroszország “katonai invázióra készül Ukrajna ellen”. Megismételte, hogy az orosz katonai erők mozgása az ország területén senkiből sem válthat ki aggodalmat, ez “senki számára sem jelent fenyegetést”.

The post Lengyel menekültválság: Putyin: kész segíteni a helyzet megoldását appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az uralkodó nélkül emlékeztek meg Londonban a brit háborús halottakról

Biztonságpiac - Mon, 11/15/2021 - 05:14
A több mint egy évszázadra visszanyúló hagyománynak megfelelően gyászünnepséggel emlékeztek meg vasárnap Londonban az I. világháború és az azóta eltelt évtizedek konfliktusainak brit katonaáldozatairól. Az idei megemlékezésen az udvar előzetes bejelentésével ellentétben nem volt jelen II. Erzsébet királynő, aki hátfájdalmai miatt az utolsó pillanatban lemondta a részvételt.

A Remembrance Sunday, vagyis az emlékezés vasárnapja mindig az I. világháború harci cselekményeit lezáró tűzszünet évfordulójához, november 11-éhez legközelebbi vasárnapon esedékes. Az 1919 óta évente megrendezett központi emlékünnepség helyszíne ezúttal is a háborús halottak tiszteletére emelt, London kormányzati negyedének közepén álló emlékmű, a Cenotaph volt.

A parlament híres toronyórája, a Big Ben 11 órát jelző harangjátéka után a felsorakozott tömeg – köztük a brit fegyveres erők több mint tízezer veteránja – kétperces néma főhajtással tisztelgett a halottak emléke előtt. A kétperces csend kezdetét és végét a brit hadsereg egy első világháborús ágyújának lövései jelezték.

Ezután helyezte el a királynő koszorúját az uralkodó elsőszülött fia, Károly trónörökös, aki éppen vasárnap ünnepelte 73. születésnapját.

A Buckingham-palota – a királyi család első számú londoni rezidenciája és hivatala – alig három napja még azt közölte, hogy II. Erzsébet királynő jelen lesz a háborús áldozatok emléke előtt tisztelgő vasárnapi londoni ceremónián.

Az udvar azonban vasárnap, nem sokkal a megemlékezés kezdete előtt bejelentette, hogy a 95 esztendős uralkodó mégsem tud részt venni a rendezvényen, mivel izomrándulás miatt hátfájdalmakkal küszködik, és emiatt komoly sajnálkozással ugyan, de kénytelen volt lemondani részvételét a gyászünnepségen.

A királynőnek ez lett volna az első nyilvános, hivatalos megjelenése azóta, hogy orvosai a múlt hónapban pár hét pihenést írtak elő számára.

Az uralkodó az utóbbi hetekben két másik jelentősebb programot is lemondott: a múlt hónapban a tervekkel ellentétben nem utazott el Észak-Írországba, és múlt hétfőn nem volt jelen a skóciai Glasgowban rendezett ENSZ-klímacsúcs nyitófogadásán sem.

Október második felében az udvar részletek ismertetése nélkül bejelentette, hogy II. Erzsébet királynő egy éjszakát kórházban töltött “bizonyos előzetes jellegű vizsgálatok elvégzése céljából”, de már másnap visszatért állandó rezidenciájára, a London nyugati határában fekvő Windsorba.

Orvosai október végén ugyanakkor még legalább további kétheti pihenést rendeltek el, azzal az engedménnyel, hogy könnyebb, íróasztali munkákat végezhetett, és videókapcsolaton keresztül audienciákat is tarthatott.

Az udvar azonban már akkor hangsúlyozta, hogy a királynőnek határozott szándéka a személyes részvétel a Remembrance Sunday londoni megemlékezésén, és a Buckingham-palota szóvivője csütörtök este még azt közölte, hogy az uralkodó jelen lesz a vasárnapi ceremónián.

Udvari illetékesek hangsúlyozták, hogy a hátfájdalmak, amelyek miatt a királynő végül mégsem vett részt a megemlékezésen, nincsenek összefüggésben a múlt havi kórházi kivizsgálás és az utána elrendelt pihenés okaival, egyszerű izomrándulásról van szó, amely nem igényel kórházi kezelést.

II. Erzsébet királynő a korábbi évtizedekben személyesen is megkoszorúzta a londoni emlékművet, ám miután néhai férje, Fülöp edinburghi herceg 2017-ben visszavonult a közélettől és befejezte hivatalos szerepléseit, az uralkodó sem koszorúz. Azóta Károly trónörökös helyezi el minden évben a királynő koszorúját, ahogy ez vasárnap is történt.

Az idei Remembrance Sunday volt az első ilyen megemlékezés azóta, hogy Fülöp herceg elhunyt.

Fülöpöt, aki a brit királyi haditengerészet tengernagyi rangját viselte és a második világháborúban aktív haditengerészeti szolgálatot teljesített, április 9-én, századik születésnapja előtt néhány héttel érte a halál.

The post Az uralkodó nélkül emlékeztek meg Londonban a brit háborús halottakról appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lengyel menekültválság: újabb migránscsoportok próbáltak átkelni Fehéroroszországból a lengyel határon

Biztonságpiac - Mon, 11/15/2021 - 04:35
Két újabb menekültcsoport próbált átkelni Fehéroroszországból a lengyel határon – közölte a határ őrzésében segítő lengyel rendőrség szóvivője.

Két újabb menekültcsoport próbált átkelni Fehéroroszországból a lengyel határon – közölte vasárnap reggel a határ őrzésében segítő lengyel rendőrség szóvivője. A lengyel határőrség szerint a nap folyamán nagyobb ostrom várható.

Az első kísérlet a lengyel-fehérorosz határszakasz középső részén, Klukowicze település közelében történt szombat este. Több tucat menekült próbált ott áttörni a határkerítésen, mintegy további száz külföldi pedig a közelben várakozott.

A Podlasiei Vajdaság rendőrségi szóvivője, Tomasz Krupa vasárnap reggel közölte: a helyszínen beavatkozó rendőröket az illegális bevándorlók kövekkel dobálták meg, egy rendőr könnyebben megsérült.

A másik esetben a Klukowiczétől északra, mintegy harminc kilométerre fekvő Dubicze Cerkiewne község közelében mintegy ötven menekült jutott át Lengyelország területére. A térségben szolgáló rendőrök feltartóztattak 22 iraki állampolgárt, átadták őket a határőrségnek – közölte Krupa.

A határőrség szóvivője később közölte a PAP hírügynökséggel: a csoport többi tagját közvetlenül a határvonalnál tartóztatták fel, és visszafordították őket. A határátlépést megelőzően átvágták a határkerítést, fatörzseket dobtak rá, és köveket dobáltak, a kísérletnél jelen volt néhány fehérorosz fegyveres – mondta el a szóvivő.

A lengyel határőrök irányába dobált kövek kapcsán Stanislaw Zaryn, a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője a Twitteren azt írta: az utóbbi napokban teherautókkal törmeléket és köveket hordtak fehérorosz építőipari üzemekből a határra. Zaryn a levegőbe adott lövésekről is írt.

A határőrség az közölte a Twitteren, hogy Kuznica Bialostocka környékére, ahol hétfő óta több száz menekült táborozik, fehérorosz fegyveresek újabb csoportjai érkeznek, és megjelent egy fehérorosz tévéstáb is.

“A fehérorosz fél láthatóan egy nagy határostromkísérletre készül ma” – összegzik a helyzetet a bejegyzésben, amely szerint a lengyel erők készenlétben állnak.

Lengyel hatósági értesülések szerint a fehérorosz határszakasz mentén jelenleg három-négyezer menekült tartózkodik, és hétfő óta többször próbáltak tömegesen átjutni a határon.

Szombat este Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter a Twitteren közzétett bejegyzésében megírta: a határon táborozó menekültek körében olyan értesülés terjed, hogy Lengyelország beleegyezett egy Németországba irányuló folyosó megnyitására. “A készülő provokáció kapcsán” a menekültek sms-ben angol nyelvű figyelmeztetést kapnak a lengyel kormány biztonsági központjától, abban az olvasható, hogy ne adjanak hitelt e híresztelésnek – közölte Kaminski.

A Fehéroroszországgal szomszédos európai uniós tagállamok, Lengyelország, Litvánia és Lettország keleti határához hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók. Az Európai Unió szerint a minszki vezetés, felhasználva a migránsokat, hibrid támadást indított az unió ellen, Brüsszel ezért csütörtökön kilátásba helyezte, hogy akár már hétfőtől újabb szankciókat vezethet be Fehéroroszországgal és a migránsokat odaszállító légitársaságokkal szemben. Bővíthetik például a beutazási tilalommal sújtott fehérorosz állampolgárok listáját.

The post Lengyel menekültválság: újabb migránscsoportok próbáltak átkelni Fehéroroszországból a lengyel határon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 104. (2021. nov.)

Air Power Blog - Sun, 11/14/2021 - 21:17

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Miért elképesztően veszélyes a szálszakadt gumi?

Biztonságpiac - Sun, 11/14/2021 - 12:33
A szálszakadt gumi az egyik legkevésbé vágyott dolog akkor, amikor az ember autót vezet. Amiatt is, mivel a gumik szálszakadása elképesztően veszélyes történés akár ránk, akár a többi autósra nézve.

Ezért is szerettünk volna külön bejegyzésben foglalkozni azokkal a praktikákkal és célravezető megoldásokkal, amelyekkel nem árt tisztában lenni a gumi szálszakadásának a hatékony kezelése kapcsán.

Először is vegyük át azt, hogy miben rejlik egyáltalán a szálszakadás lényege

A dolog lényege a gumiabroncsok összetételében keresendő. Tudniillik a modern autógumik rugalmasságát és tapadását valamilyen gumikeverék adja, ezzel együtt viszont a szilárdságát egy kordszálakból álló vázrendszer támasztja alá.

Nyilván nem nehéz kitalálni, hogy a szálszakadás jelensége ezen szálak sérüléséből indul ki. Ugyanis nem árt tisztában lenni vele, hogy ezek a szálak, illetve velük együtt a gumiabroncsok is egészen érzékenyek a mechanikai hatásokra.

Tehát egy-egy padkázás, nemkívánatos kátyú, vagy esetleg erőteljes ütés is meglepő könnyedséggel válthatja ki azt a folyamatot, hogy valamit kezdeni kell a szálszakadt gumival.

Miért nem tanácsos továbbhaladni az autóval, ha szálszakadt gumi van fent rajta?

A jelenség úgy néz ki, hogy az alapból rugalmas gumi a szálszakadás következtében már kevésbé tudja elnyelni a terhelést. Az egyébként szilárdító kordszálak ugyanis egyre kevésbé tudnak ellenállni és tartást adni, úgyhogy elindul a negatív spirál.

Ilyenkor egyébként csúnya is lesz a gumiabroncs külseje, ugyanis a gumi oldalfalán hurkák, kitüremkedések keletkeznek. Persze az esztétikumon túl még inkább lényeges tényező, hogy szálszakadt gumival borzasztó veszélyes közlekedni.

Mivel a szálszakadás következtében a gumi jelentősen veszít a stabilitásából és az ellenálló képességéből, emiatt az autó könnyen irányíthatatlanná válhat. Ezt értelemszerűen erősen javasolt elkerülni.

Mi a teendő akkor, amikor észleljük a szálszakadás jelenségét a gumikon?

Ha megtörténik a baj, akkor az a legjobb, ha mielőbb a pótlásról és a cseréről gondoskodunk. Például olyan formában, hogy megnézzük az Olcsobbgumi.hu webáruház gumiabroncs kínálatát.

Ott ugyanis nagy eséllyel megoldható a kifogástalan minőséget és tartós állagot képviselő, a célokhoz pedig maradéktalanul illeszkedő gumiabroncsok beszerzése. Ha a későbbiekben szerencsénk van, akkor tartósan használhatjuk az autónkat szálszakadás nélkül.

Felmerülhet másrészt a szálszakadt gumi javításának az ötlete és gondolata is. A valóság azonban úgy néz ki, hogy mindkettő egészen alacsony hatékonysággal kivitelezhető művelet. A legjobb, ha mielőbb egy új, minőségi gumit szerzünk be a szálszakadt példány helyett.

The post Miért elképesztően veszélyes a szálszakadt gumi? appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Több mint egy óráig elérhetetlen volt a rendőrség és a mentők segélyhívó száma Németország nagy részén

Biztonságpiac - Sun, 11/14/2021 - 08:35
Több mint egy óráig elérhetetlen volt a rendőrség, valamint a mentőszolgálat és a tűzoltóság közös központi segélyhívó száma csütörtökön kora reggel Németország nagy részén.

A rendőrség 110-es, és a mentőszolgálat és a tűzoltóság 112-es közös segélyhívó számát üzemeltető Deutsche Telekom távközlési szolgáltató adatai szerint a fennakadás 4:30-tól 5:40-ig tartott.

A fennakadás oka egyelőre ismeretlen.

A rendőröket, a mentőket és a tűzoltókat a 16 tartomány közül 11-ben nem lehetett felhívni, köztük Berlinben, Hamburgban, Baden-Württembergben és Szász-Anhaltban. Alsó-Szászországban a rendőrség és a kórházak nyilvános telefonvonalai is süketek voltak.

A fennakadásról mindenütt igyekeztek tájékoztatni a működő csatornákon, például a katasztrófákra figyelmeztető okostelefon-alkalmazásokon (Katwarn, Nina) és a Twitteren.

Legutóbb szeptemberben volt hasonló meghibásodás a Deutsche Telekom hálózatában, akkor főleg a 112-es telefonszámon nem lehetett segítséget kérni, egyes helyeken pedig a 110 is süket volt. A fennakadás nagyjából 30 percig tartott.

The post Több mint egy óráig elérhetetlen volt a rendőrség és a mentők segélyhívó száma Németország nagy részén appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Három ember őrizetben a cannes-i késelés miatt

Biztonságpiac - Sun, 11/14/2021 - 07:35
Három embert őrizetbe vettek a dél-franciaországi Cannes központi rendőrőrse előtt elkövetett késelés merénylet miatt – közölték rendőrségi források.

A tájékoztatása szerint az egyik előállított az elkövető alkalmazottja a kőműves vállalkozásában, egy másik pedig a szállásadója. “Még mindig az elkövető indítékait próbáljuk megérteni” – jelezte a rendőrségi forrás.

A megtámadott rendőrök szerint a támadó a prófétára hivatkozott a támadáskor, de az ügyben hivatal személy elleni emberölési kísérlet miatt indított eljárást a helyi ügyészség, a párizsi terrorelhárítási ügyészség egyelőre csak “megfigyelőként” figyeli a nyomozást.

Az algériai állampolgárságú, de Európában több mint egy évtizede legálisan tartózkodó 37 éves támadó hétfő reggel fél 7-kor jelent meg a cannes-i központi rendőrőrs előtti parkolóban, és egy járőrözésre készülő rendőrautóban helyet foglaló rendőrökre támadt késsel.

A golyóálló mellényt viselő rendőrök nem sérültek meg, a támadót szolgálati fegyverükkel ártalmatlanították a rendőrök. Az elkövetőt életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol megműtötték, az állapota már stabilizálódott, de még nem tudták kihallgatni.

A grasse-i ügyészség az elkövető cannes-i lakásában végzett házkutatás után azt közölte, hogy semmi nem utal arra, hogy a férfi iszlamista, vagy arra, hogy valamilyen dzsihadista csoporttal került kapcsolatba. A titkosszolgálatok látókörébe soha nem került, nem szerepel semmilyen nyilvántartásban, és soha nem volt dolga a rendőrséggel.

The post Három ember őrizetben a cannes-i késelés miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Mianmari puccs: az EU továbbra is elítéli a hadsereg által elkövetett emberi jogi jogsértéseket

Biztonságpiac - Sun, 11/14/2021 - 06:35

Az Európai Unió továbbra is határozottan elítéli a mianmari fegyveres erők által február eleje óta elkövetett súlyos emberi jogi jogsértéseket: a civilek és falvak elleni támadásokat, a kínzásokat, a szexuális erőszakot, az önkényes fogva tartást, valamint a magántulajdon és a vallási helyek megrongálását – hangsúlyozta hétfői sajtóközleményében Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

A főképviselő emlékeztetett: egy évvel ezelőtt Mianmar lakosai, törvényes választásokon, a demokráciára szavaztak, azonban február elején a hadsereg, a nép akaratát durván megsértve, erőszakkal megbuktatta a polgári kormányt. Ennek katasztrofális társadalmi, gazdasági és emberi jogi következményei voltak. Komoly aggodalomra ad okot továbbá, az erőszak fokozódása az ország középső és északnyugati részén, különösen Csin államban, A jogsértések elkövetőit felelősségre kell vonni – húzta alá Borrell.

A főképviselő felhívta a mianmari vezetés figyelmét, hogy tartsa magát ahhoz az öt pontból álló, válságrendezési egyezményhez, amely a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) áprilisi – a mianmari helyzet miatt összehívott – rendkívüli találkozóján született. Az egyezség szerint a kormányerőknek véget kell vetniük az erőszaknak, be kell engedniük az országba a humanitárius segélyt, és tárgyalásokat kell kezdeniük az ellenzékkel. A főképviselő emellett felszólított Vin Mjint elnök, Aung Szan Szú Kjí államtanácsos, és mindazok azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátására, akiket a puccs után önkényesen vettek őrizetbe.

“Az Európai Unió továbbra is támogatja az ASEAN erőfeszítéseit a jelenlegi válság békés megoldására, amely biztosítja az ország gyors visszatérését a demokratikus útra” – tette hozzá Borrell. A délkelet-ázsiai országban a februári államcsíny óta, mintegy ezerkétszáz, jórészt ellenzéki civilt ölt meg a karhatalom, és több ezren kerültek börtönbe.

The post Mianmari puccs: az EU továbbra is elítéli a hadsereg által elkövetett emberi jogi jogsértéseket appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ukrajnában elkezdtek felmondani a beoltatlan alkalmazottaknak

Biztonságpiac - Sun, 11/14/2021 - 05:35
Ukrajnában megkezdték a koronavírus elleni védőoltás felvételére kötelezett munkavállalók, köztük az állami tisztviselők és a tanárok munkaviszonyának felfüggesztését – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy hétfőn lépett hatályba tárcájának az a rendelete, amely felsorolja azokat a szakmákat, iparágakat és szervezeteket, amelyeknek dolgozóit kötelezték a védőoltás felvételére. Ezek a központi végrehajtó hatóságoknak és területi szerveiknek, a helyi államigazgatási szerveknek és azok részlegeinek, valamint az oktatási intézményeknek az alkalmazottai. A felsorolt intézmények azon dolgozóit, akik november 8-ig még nem kapták meg az első dózis védőoltást sem, fizetés nélkül felfüggesztik állásukból addig, amíg fel nem veszik az oltást. Nem függeszthetők fel viszont azok az alkalmazottak, akik számára ellenjavallt az oltás, és erről orvosi igazolással rendelkeznek.

Ljasko tájékoztatóján elmondta, hogy eddig már 31 millió dózis oltóanyagot szállítottak Ukrajnába. A hétvégén érkezett meg az országba 2 millió 930 ezer adag Moderna-vakcina a COVAX nemzetközi kezdeményezésen keresztül, ezen felül 1 millió 400 ezer adag Pfizer-oltóanyag, amelyet a kormány az állami költségvetés terhére vásárolt meg.

A miniszter tájékoztatása szerint mostanáig az ukrán lakosság 36,7 százaléka kapta meg az oltás első, és 25,6 százaléka a második dózisát is. Továbbra is a fővárosban, Kijevben a legnagyobb arányú az átoltottság, ahol a lakosok 57 százaléka vette fel az oltás első dózisát és 45,7 százaléka élvez teljes védettséget.

Ljasko kijelentette, hogy az oltásoknak köszönhetően már több mint 5,5 ezer ember életét sikerült megmenteni.

Jurij Hanicsenko, a Kijevi Közgazdasági Iskola (KSE) vezetője hétfőn az RBK-Ukrajina hírportálon megjelent nyilatkozatában előre jelezte, hogy a járvány tetőzése Ukrajnában november első felében, a hónap közepén várható. Szerinte a napi fertőzésszám az elkövetkező napokban még emelkedni fog. Az egészségügyi minisztérium alá tartozó Ukrán Egészségvédelmi Központ szerint viszont a járvány már ezen a héten elérheti a tetőpontot – számolt be az UNIAN hírügynökség.

Ukrajnában hétfőre 13 068-cal 3 088 501-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 473-mal 72 557-re, az aktív betegeké pedig több mint négyezerrel 494 988-ra. Az elmúlt napon 3532 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 7 938 053-an adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában, további 3 468 231-en pedig még csak az első adagot kapták meg. Vasárnap 85 083 embert oltottak be az országban.

The post Ukrajnában elkezdtek felmondani a beoltatlan alkalmazottaknak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lengyel menekültválság: a NATO határozott

Biztonságpiac - Sun, 11/14/2021 - 04:33
A NATO határozottan elítéli a kialakult migrációs válságot, amelyet Fehéroroszország okozott a lengyel, lett és litván határon politikai céllal indított hibrid támadásai részeként – olvasható a brüsszeli székhelyű szervezet pénteki sajtóközleményében.

“A fehérorosz vezetés kíméletlen cselekedetei kiszolgáltatott emberek életét veszélyeztetik, a NATO-szövetségesek felszólítják Fehéroroszországot, hogy hagyjon fel ezekkel az támadásokkal, tartsa tiszteletben az emberi és az alapvető szabadságjogokat, valamint a nemzetközi jogot” – írja a sajtóközlemény.

A szövetségesek emellett szolidaritást vállalnak Lengyelországgal, Litvániával, Lettországgal és más szövetséges nemzetekkel, továbbá támogatják az alapvető értékek és nemzetközi jog által vezérelt, egyénileg, illetve közösen hozott intézkedéseket.

A szervezet felhívta a figyelmet: továbbra is szorosan nyomon követi a fehérorosz vezetés provokatív támadásait a határokon, illetve azok hatását szövetség biztonságára.

The post Lengyel menekültválság: a NATO határozott appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz légideszantosokat vezényeltek egy fehéroroszországi hadgyakorlatra

Biztonságpiac - Sat, 11/13/2021 - 08:35
Oroszország egy ejtőernyős alegységet vezényelt Fehéroroszországba hadgyakorlatra – közölte az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint az ejtőernyős alegység az orosz légideszantos erők meglepetésszerű harckészültség-ellenőrzésének részeként az orosz ejtőernyősök egy alegysége leszállást hajt végre egy ismeretlen területen a Fehéroroszország északnyugati területén lévő Grodna megyében. Az orosz katonák közös taktikai gyakorlaton vesznek részt a fehérorosz fegyveres erők alegységeivel.

Az ejtőernyősöket Il-76-os szállító repülőgépek vitték Fehéroroszországba. A moszkvai katonai tárca tájékoztatása szerint a közös gyakorlatokat követően az orosz deszantosok visszatérnek állandó oroszországi állomáshelyükre.

A gyakorlatot azzal párhuzamosan rendezték meg, hogy Lengyelország és Fehéroroszország határán feszültség alakult ki, miután a határt több ezer, az Európai Unióba vágyó közel-keleti menekült próbálta meg átlépni fehérorosz oldalról. Lengyelország több ezer katonát vezényelt az övezetbe, szögesdrótból határkerítést épített, és szükségállapotot rendelt el az övezetben.

A napokban az orosz légierő két-két Tu-160-as hadászati rakétahordozója és Tu-22M3-as bombázója “járőrözött” Fehéroroszország légterében.

The post Orosz légideszantosokat vezényeltek egy fehéroroszországi hadgyakorlatra appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lengyel migránsválság: növekszik a feszültség

Biztonságpiac - Sat, 11/13/2021 - 07:35
Több mint ezer főre nőtt az az illegális bevándorlócsoport, amely a néhány napja bezárt Kuznica Bialostocka lengyel-fehérorosz határátkelő közelében táborozik – közölte pénteken a lengyel határőrség szóvivője. Beszámolt arról, hogy az utóbbi órákban is több csoportos határátkelési próbálkozást hiúsítottak meg.

A határátkelőnél hétfőn vertek sátrakat a fehérorosz oldalról fegyveres egyenruhások kíséretében érkezett bevándorlók. A lengyel hatóságok az utóbbi napokban mintegy nyolcszáz főre becsülték az ezen a helyszínen táborozók számát, míg az egész lengyel-fehérorosz határszakasz mentén jelenleg három-négyezer menekült tartózkodik értesüléseik szerint.

A határőrség szóvivője, Katarzyna Zdanowicz szerint péntek reggel Kuznica Bialostockánál újabb menekültek tucatjai csatlakoztak az ott táborozókhoz. Előtte átjutottak a Kuznica Bialostocka határátkelő fehérorosz részén, anélkül, hogy lengyel területre léptek volna. A határátkelőt Lengyelország bezárta.

A lengyel sajtó a fehérorosz állami határbizottság (GPK) közleményét is idézi, amely szerint délelőtt egy másik, mintegy százfős csoport is a határ irányába tartott.

A lengyel belügyi tárca azt közölte a Twitter közösségi fiókján, hogy a fehérorosz oldalon nagy menekülttábor megépítését célzó munkálatok zajlanak, ehhez a fehérorosz szervek hozzák a szükséges felszerelést.

Beszámolt a szóvivő arról is, hogy Kuznica Bialostockánál éjjel fehérorosz határőrök egy negyvenfőnyi, többségében nőkből és gyermekekből álló csoportot a határkerítéshez szorítottak. A határon végül nem jutottak át, a meghiúsult kísérlet után a csoport távozott – mondta el a szóvivő.

Egy másik csoportos határátkelési kísérletre a Kuznica Bialostockától mintegy 150 kilométerre délre eső Polowce településnél került sor. Ott mintegy száz menekült kövekkel és faágakkal dobálta meg a lengyel határőröket, de a határon nem sikerült átjutniuk.

A szóvivő szerint a lengyel határőrök az előző hetekben történt provokációk után újabbakat is észleltek a fehérorosz rendvédelmisek részéről. Ezúttal két alkalommal lézerfénysugarakat irányítottak a lengyel határőrök felé; a sugarak ereje nem ismert, és azt sem tudják, okoznak-e látáskárosodást – mondta el Zdanowicz.

Hétfő óta, amikor különösen feszültté vált a helyzet a fehérorosz határon, a lengyel határőrök több tömeges határsértési kísérletet hiúsítottak meg. Az év eleje óta a lengyel-fehérorosz határon közel 33 ezer határsértési kísérletet regisztráltak, november eleje óta mintegy 4500-at.

Lengyelország a migrációs nyomás megfékezése céljából szögesdrótkerítést emelt a fehérorosz határon, ezt a jövő év közepéig megerősíteni tervezik egy öt méter magas, mozgásérzékelőkkel és kamerákkal felszerelt acélfallal.

A lengyel nemzetvédelmi miniszter, Mariusz Blaszczak közölte: Lengyelországba brit hadmérnökök érkeztek terepszemlére, és “segítenek majd a lengyel katonáknak a határkerítés megerősítésében”.

A Fehéroroszországgal szomszédos európai uniós tagállamok, Lengyelország, Litvánia és Lettország keleti határához hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók. Az Európai Unió szerint a minszki vezetés, felhasználva a menekülteket, hibrid támadást indított az unió ellen, Brüsszel ezért kilátásba helyezte, hogy újabb szankciókat vezethet be Fehéroroszországgal és a menekülteket odaszállító légitársaságokkal szemben.

The post Lengyel migránsválság: növekszik a feszültség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Németország fokozottan kockázatos területnek minősítette Magyarországot

Biztonságpiac - Sat, 11/13/2021 - 06:35
Az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt a járványügyileg fokozottan kockázatos területek közé sorolták Magyarországot a német hatóságok.

A vasárnap nulla órától érvényes besorolás azzal jár, hogy Németországba utazás előtt ki kell tölteni a kormány online beutazási bejelentési űrlapját, amely az einreiseanmeldung.de című oldalon érhető el.

Az oltatlanok – a SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid-19) elleni teljes oltással nem rendelkezők – csak friss negatív vírusteszt lelettel utazhatnak be. A határ átlépése után rögtön házi karanténba kell vonulniuk tíz napra.

Az elzártságnak véget vethet egy újabb negatív koronavírus lelet, de a tesztet legkorábban a karantén ötödik napján szabad elkészíttetni.

A fokozottan kockázatos besorolásról közösen dönt a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI), a szövetségi egészségügyi minisztérium, a külügyminisztérium és a belügyi tárca.

Magyarország mellett Ausztria és Csehország is fokozottan kockázatos területnek minősül vasárnaptól. Ebbe a kategóriába tartozik az Európai Unió tagországai közül a három balti ország, valamint Bulgária, Horvátország, Románia, Szlovákia és Szlovénia, és további mintegy hatvan EU-n kívüli ország, köztük Szerbia és Ukrajna. A pénteki frissítéssel egy országot vettek le a listáról, az Egyesült Államokat.

Németországban az utóbbi napokban majdnem minden járványügyi mutató rekordot döntött. Az újonnan kimutatott fertőződések napi száma például egy hét alatt háromszor emelkedett új csúcsra és átlépte az ötvenezres határt, az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság – az előző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra jutó száma – pedig sorban ötször döntött rekordot, és 260 fölé emelkedett.

Emelkedett a Covid-19 miatt intenzív kórházi ellátásra szoruló fertőzöttek száma is, de messze van a járvány második hullámának idején, tavaly év végén regirsztrált csúcstól. Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) pénteki adatai szerint 2863 embert ápolnak a Covid-19 miatt az intenzív osztályokon. Ez ugyan 443-mal több az egy héttel korábbi 2420-nál, de a második hullám legsúlyosabb szakaszában feljegyzett 5762-es csúcsnak csak nagyjából a fele.

The post Németország fokozottan kockázatos területnek minősítette Magyarországot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az étrend-kiegészítők tizede kifogásolható

Biztonságpiac - Sat, 11/13/2021 - 05:36

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálatban vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítményeket, élőflórás probiotikumokat ellenőriztek, összesen negyvenegyfélét; a tárca élelmiszer és vegyipari laboratóriuma a termékek tényleges összetételét vetette egybe az előírásokkal és a csomagoláson, címkén feltüntetett jelölésekkel, csak négy esetben akadtak kifogásolható eltérésekre.

A közlemény szerint az egyik étrend-kiegészítőben a tájékoztatás szerinti mennyiségnél cinkből kétszer többet, C-vitaminból pedig feleannyit találtak.

Az étrend-kiegészítők koncentrált formában tartalmazzák a tápanyagokat. Szedésük az immunrendszer legyengülése miatt, vagy akkor javasolt, ha élelmiszerekkel nem jut elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz a szervezet. A probiotikumok élő mikroorganizmusokkal segítik az egészséges bélflóra fenntartását. Használatukra különösen antibiotikum-kúra esetén lehet szükség.

A készítmények jótékony hatása azonban csak akkor érvényesül, ha megfelelő mennyiségben tartalmazzák a hasznos mikrobákat, tápanyagokat – hívta fel a figyelmet a tárca. A fogyasztó vásárláskor a címkén feltüntetett jelölések és a tápértéktáblázat alapján tud tájékozódni, döntést hozni. Az összetevők hibás szerepeltetése a kívánt hatás elmaradásához vezethet, vagy túladagolást idézhet elő.

A laborvizsgálatok során 125 paramétert mértek a többségében kapszulaként, tablettaként kínált termékekben.

Az ellenőrzés eredménye alapján négy árucikk adott okot a kifogásolásra. A huszonegy probiotikum közül három nem felelt meg az előírásoknak, nem tartalmazta a megadott koncentrációban a jótékony mikroorganizmusokat. A húsz étrend-kiegészítőből csak egy nem tett eleget a vizsgálati követelményeknek. A címkén szereplő értéknél jóval alacsonyabb volt a C-vitamin tartalma, cinkből viszont a feltüntetetthez képest közel kétszer több volt benne.

A vizsgálat részletes eredménye táblázatos formában a Fogyasztóvédelmi portálon érhető el.

A közlemény idézi Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárt, aki elmondta: “Az ismétlődő vizsgálatokon füllentésen ért termékek gyártóit a hatóság a valós értékek feltüntetésére kötelezi. A hazai árucikkek ezúttal is megbízhatóbbnak bizonyultak, a 16 magyar készítményből mindössze eggyel volt baj.”

The post Az étrend-kiegészítők tizede kifogásolható appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egy holland bíróság Ukrajnának ítélte a Hollandiában rekedt krími kincseket

Biztonságpiac - Sat, 11/13/2021 - 04:35

A holland fellebbviteli bíróság kedden kihirdetett ítéletében megerősítette azt a korábbi határozatot, mely szerint az ukrán államnak kell visszaszolgáltatni azokat a műtárgyakat, köztük nagyértékű aranykincseket, amelyeket bő hét évvel ezelőtt egy holland múzeum kölcsönzött ki a Krím félsziget múzeumaiból, de a félsziget orosz elcsatolása miatt tulajdonjoguk vitatottá vált.

A műkincseket öt ukrán – közöttük négy krími – múzeumtól 2014 elején kölcsönözte ki az amszterdami Allard Pierson Múzeum A Krím: a Fekete-tenger aranya és titkai című kiállításhoz. Oroszország 2014 tavaszán viszont bekebelezte a félszigetet, így a holland múzeum néhány nappal a kiállítás bezárása előtt döntött úgy, hogy nem adja vissza az értékes aranytárgyakból álló gyűjteményt. Az intézmény úgy ítélte meg, hogy ha a két állam közül visszaadná a műtárgyakat az egyiknek, ez azzal a kockázattal járna, hogy a másik magának követelhetné őket.

Az orosz fennhatóság alá került krími múzeumok többször emlékeztették a hollandokat szerződésben vállalt visszaszolgáltatási kötelezettségükre, de Kijev is magának követelte a tárgyakat mint állami tulajdont. A holland múzeum bírósághoz fordult a jogvita eldöntésére.

A holland fellebbviteli bíróság keddi határozatának összefoglalóját ismertetve Pauline Hofmeijer-Rutten elnöklő bíró elmondta: Ukrajna nemzeti kulturális érdekei felülmúlják a krími múzeumok érdekeit. Az Allard Pierson Múzeum a döntés értelmében a műkincseket nem köteles visszaadni a krími múzeumoknak, az ukrán államnak az úgynevezett múzeumi törvényen alapuló jogai ugyanis elsőbbséget élveznek – mondta.

A döntés ellen a krími múzeumok a holland legfelsőbb bíróságon fellebbezhetnek.

A hollandiai tárlat mintegy száz, a Fekete-tenger partján talált, Kr.e. VI. és II. század közötti időszakból származó tárgyat mutatott be, többségük drágakőberakású aranyékszer, az ókori Görögország mitológiai alakjait idéző karperec, nyakék, gyűrű és fülbevaló, egy 2400 éves szkíta sisak, kínai lakkdobozok a Han-dinasztia korából, aranyból készült kardhüvely és más fegyverek.

The post Egy holland bíróság Ukrajnának ítélte a Hollandiában rekedt krími kincseket appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A Solana projekt lényege, valamint a vele kapcsolatos tudnivalók

Biztonságpiac - Fri, 11/12/2021 - 22:04
A Solana, vagy röviden SOL blokklánc legfontosabb hozzáadott értéke a tranzakciók meglepően gyors feldolgozásában rejlik, méghozzá egészen alacsony tranzakciós díjak mellett.

Úgyhogy csupán ennek a tudatában is indokoltnak tartottuk, hogy külön bejegyzést szenteljünk a projekt ismertetésének. Ennek megfelelően kiemeljük és részletezzük tehát a működését, a projekt lényegét, valamint a hasznosságát.

Dióhéjban a Solana projekt történetéről

A Solana kapcsán mindenképp kiemelendő, hogy egyszerre decentralizált, skálázható és biztonságos token. Maga a történet még 2017-ben kezdődött Anatoliy Yakovenko közreműködésével, aki előtte a Dropbox és a Qualcomm vállalatnál egyaránt tevékenykedett fejlesztőmérnökként.

Aztán néhány egykori munkatárssal összefogva a 2020-as évben közös erővel piacra dobták a Solana protokollt, illetve a SOL tokent. A kiindulási pont az volt, hogy a skálázási koncepciót a lehető legmagasabbra sikerüljön priorizálni.

Ezt egészen hatékonyan sikerült kivitelezni, ugyanis a Solana token másodpercenként 50 ezer tranzakció feldolgozására is képes. Mindezt úgy sikerül elérni, hogy közben a tranzakciós díjai alacsonyak tudnak maradni. Ez pedig nem éppen elhanyagolható tényező, legyünk őszinték.

Hogy működik pontosan a Solana blokklánc?

A Solana blokklánc működésének alapja az úgynevezett Proof of History konszenzus mechanizmusa. Ez biztosítja a protokoll nagyobb skálázhatóságát, miközben egy időbélyeget is társít a tranzakciókhoz, mégpedig az SH246 függvény segítségével.

Valamennyi node tud időbélyeget generálni, miközben a bemenő adatokkal dolgozó Solana az eredmény tekintetében is egyedi eredményt hoz. Már csak azért is, mivel ezt a teljesítményt előre prognosztizálni gyakorlatilag lehetetlen. 

Ki kell még emelni vele kapcsolatban a verifiable delay function eljárást is, amelynek az alkalmazásán keresztül még inkább biztonságosan képes funkcionálni.

Mi az, amit a Solana natív tokenje kapcsán hasznos tudni és ismerni?

Fontos tudnunk a Solana coin esetében azt az információt, hogy a tokent nem lehet úgy bányászni, mint ahogy mondjuk a bitcoint. A bitcoin hírek iránt érdeklődőknek ez lényeges tudnivaló.

Az előzetesen közzétett információk alapján összesen 489 millió Solana token kerül majd forgalomba. Egyébként közülük eddig mintegy 260 millió be is lépett a piacra. Ezt a számot persze nem árt folyamatos figyelem és kontroll alatt tartani, amiért egyébként a Solana Alapítvány a felelős. 

Ehelyett a következő úton és módon oldható meg, ha szeretnénk ilyen tokent. Először is a vásárlással, utána pedig stakeléssel tudod ezt a folyamatot megoldani. Hogyha ez sikeresen megvolt, akkor a megvett SOL tokenek tárolása egyrészt a Trust Walleten, vagy pedig Ledgeren és Trezoron egyaránt kivitelezhető.

The post A Solana projekt lényege, valamint a vele kapcsolatos tudnivalók appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Varrási tippek kezdőknek – miből áll egy alapszintű varrókészlet?

Biztonságpiac - Fri, 11/12/2021 - 21:58
A varrás nemcsak azért nagyszerű hobbi, mert remekül kikapcsol és felébreszti a bennünk szunnyadó kreativitást, hanem általa csodás, saját készítésű dolgokat alkothatunk. De egyáltalán hogyan kezdjünk hozzá, miket szerezzünk be? Íme pár hasznos ötlet. 

Első és legfontosabb: a varrógép

Hacsak nem kimondottan a kézi technikák iránt érdeklődünk, akkor először egy varrógépre lesz szükségünk. Ez igényli a legnagyobb anyagi ráfordítást is, hiszen egy új, minőségi varrógép nem olcsó. 

Ha kezdőként nem akarunk, vagy nem tudunk súlyos tízezreket, vagy akár százezreket kiadni rá, akkor egy használt gép is megteszi. Arra viszont figyeljünk, hogy csak megbízható eladótól vásároljunk, és kizárólag olyan varrógépet vegyünk, ami jó állapotban van, így nem kell rögtön egy szervizelés árával is megtoldani a vásárlást. 

Használt gépet soha ne vegyünk látatlanban az internetről, mindig tekintsük meg az eszközt személyesen, és lehetőleg kérjünk segítséget olyan személytől, aki otthonosan mozog a területen, és tudja, hogy mire kell figyelni. 

A szabóolló

Az anyagok kiszabásához elengedhetetlen lesz egy szabóolló. Érdemes beruházni egy drágább, de minőségi eszközbe, ugyanis ez hosszú éveken keresztül kiszolgálhat minket, valamint egyszerű lesz vele pontosan, precízen vágni. 

Válasszunk az ismert márkák termékei közül: a Fiskars & Gerber termékek webáruházában kapható Fiskars ollók között találhatunk olyanokat is, amelyek kifejezetten a textilek vágásához készültek, így alapdarabnak számítanak egy varrókészletben.

Egy jó ollóval nem okoz majd nehézséget a vastagabb, keményebb textilfajták vágása sem, és az aprólékosabb mozdulatokkal is könnyen boldogulunk. 

Alapeszközök

A varráshoz természetes szükség lesz még tűre és cérnákra is. A tűnél arra figyeljünk oda, hogy azokból a fajtákból válogassunk, melyek kompatibilisek a varrógépünkkel.

A cérna esetében pedig minél több szín áll rendelkezésre annál jobb, hiszen várhatóan sokféle anyaggal fogunk majd dolgozni, és nem árt, ha mindegyikhez akad hasonló árnyalatú cérna is. 

Ezen felül érdemes a készletet bővíteni például gombokkal, kapcsokkal, cipzárakkal, hiszen ruháknál, táskáknál szükség lesz rájuk. 

Végül természetesen az anyagok

A varrás folyamata a tervezéssel kezdődik. Először is gondoljuk végig, hogy mit szeretnénk varrni, majd ehhez mérten válasszuk ki a hozzá megfelelő anyagot. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy egy lenge, nyári ruhát, egy meleg, téli pulóvert vagy esetleg egy sminkes nesszereszert akarunk készíteni.

Egy szabásminta segítségével már tudni fogjuk, hogy megközelítőleg mennyi anyagra lesz szükségünk, így csupán annyi a dolgunk, hogy beszerezzük a kívánt mennyiségű textilt egy méteráruüzletből. 

Kezdőként ajánlott egy kicsit többet vásárolni a választott anyagból, hiszen megeshet, hogy elrontunk valamit, és javítani, esetleg átszabni kell. Ilyen esetekben jó, ha van még kéznél az anyagból, ha pedig elsőre sikerül, akkor a felesleget felhasználhatjuk a következő projektnél. 

The post Varrási tippek kezdőknek – miből áll egy alapszintű varrókészlet? appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Mire valók a PVC anyagok?

Biztonságpiac - Fri, 11/12/2021 - 21:50
Ha a fürdőszoba vagy a konyha felújítása előtt áll, biztosan hallott már a PVC anyagokról. Ezek a csövek és idomok felelősek a víz megfelelő elvezetéséért, amelyek néha cserére szorulhatnak. Megmutatjuk, pontosan hogyan is alkalmazzák ezeket.

A PVC-ről röviden

Bármilyen lakásban, házban, ahol vezetékes vízzel találkozhatunk, az a különböző csövek jóvoltából ér el hozzánk. Azonban a történet nem ilyen egyszerű, hiszen a konyhához és a fürdőszobához is más jellegű, típusú, anyagú és méretű csöveket szükséges alkalmazni.

A PVC egy hőre lágyuló kemény műanyag, amely az egyik leggyakoribb felhasználású szintetikus polimer. Gyártanak belőle PVC csöveket és különböző gépalkatrészeket is. Remek ellenállóképességük miatt előszeretettel alkalmazzák őket számos területen.

A PVC csövek

A PVC csövek a KG csövekhez hasonlóan a vízelvezetés és a szennyvízelvezetés fontos kellékei. Egészen különleges csövekről van szó, hiszen az épület falaiban, valamint a padló alatt hosszú és kanyargós utat kell megtennie a szennyvíznek, hogy a csatornában kössön ki.

Ehhez speciális alakú csövek és különböző kiegészítő idomok használata szükséges. A VasMuszakiBolt.hu PVC idomaival és csöveivel gondoskodhat a vízszerelési munkálatokhoz szükséges minőségi alapanyagok beszerzéséről.

A PVC anyagból készült csövek előnye az, hogy kis súllyal rendelkeznek, ennek ellenére remekül ellenállnak a rozsdának és a vegyi anyagoknak. Jól bírják a hideget, ugyanis fagyás esetén a kiolvadás után eredeti formájukat visszanyerve működnek tovább.

A PVC csövek jellemzően 32 mm-től 110 mm-es méretben érhetőek el, tokos és tok nélküli típusban.

PVC idomok

A PVC idomok elengedhetetlen kellékei a PVC csöveknek. Rengeteg típus létezik, amelyek hajlásszöget, átmérőt, irányt és egyéb jellemzőket is meghatároznak. A PVC könyökök közül a leggyakrabban az 50 könyök 90°-os hajlított változattal találkozhatunk, de gyakoriak a 45°-os típusok is.

A “T” és az “Y” idomok egál és szűkített verziókban kaphatóak. Az egál és a szűkített csövek között a lényeges különbség a csövek illesztésére alkalmas nyílás mérete. Találkozhatunk PVC szűkítőkkel is, amelyek szintén ezt a feladatot töltik be.

Az áttoló karmantyúk vagy toldók a szennyvíz könnyebb áthaladását segítik elő.

Egyéb vízszerelési eszközök

Fürdőszoba felújítása során előfordulhatnak egyéb, váratlan kihívások is, amelyek a vízelvezető rendszert érintik.

Ilyen kellemetlenség lehet az, ha a toalett víztartálya megadja magát. A gond többrétű is lehet, legszerencsésebb esetben csak egy új víztartályra kell beruháznunk. Ezenkívül az öblítőszelep, töltőszelep, WC bekötő vagy WC öblítőcső cseréjére is szükség lehet.

Ha bármilyen vízszerelési munkálat során szüksége van minőségi eszközökre és alkatrészekre, a VasMuszakiBolt.hu honlapján megtalálhatja azokat. Széles kínálattal és magas szakértelemmel várják a felújításban, építkezésben résztvevő vásárlókat.

The post Mire valók a PVC anyagok? appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Melyek a legnépszerűbb repülőgépmakettek 1:48 méretaránnyal?

Biztonságpiac - Fri, 11/12/2021 - 21:29
Repülőgépmakettekről lesz szó alapvetően a bejegyzésben, méghozzá 1:48 méretaránnyal. Igyekszünk egyrészt megmutatni azt, hogy méret és nagyságrend szempontjából hogyan is érdemes elképzelni az 1:48 értéket.

Illetve nyilván az sem maradhat ki a cikk tartalmából, hogy jellemzően kiknek jelenthet extra értéket és izgalmat az, hogyha bármelyik 1:48 méretaránnyal rendelkező makett összeállításán dolgozhat.

Mire is utal pontosan, ha egy repülőgépmakett 1:48 méretaránnyal bír?

Természetesen a katonai repülőgépek mellett az összes többi makett kapcsán ugyanazt a számítást érdemes alapul venni. Az 1:48 méretarány tehát arra utal ezeknél a maketteknél, hogy a kiszemelt darab negyvennyolcad része az eredetinek.

Ha láttunk már személyesen, testközelből egy-egy méretes katonai repülőt, akkor talán sejthető a dolog léptéke. Ugyanakkor persze nem biztos, hogy szemmértékkel ezt könnyű felmérni. Úgyhogy leginkább azt lehet mondani a dolog kapcsán, hogy az 1:48 méretarány nem kicsi.

Vagyis ezek a modellek bizonyosan lebilincselő elfoglaltságot és programot jelenthetnek.

Melyek a legnépszerűbb katonairepülőgép-makettek 1:48 méretaránnyal?

A kérdés kedvéért érdemes lehet szemügyre venni a Modellfutár katonai repülőgépeit 1:48 méretaránnyal, külön a legnépszerűbb opciókra szűrve. A toplistás darabok között egyértelműen a MIG-21R kívánkozik az élre, amit aztán szorosan követ a BOEING F/A-18F “SUPER HORNET”.

De hasonlóan népszerű opciónak számít a P-51D-20 MUSTANG, illetve a TAMIYA KAWASAKI KI-61-ID HIEN, mint sokak által csodált és előnyben részesített különlegesség.

Egyébként a II. világháborús katonai repülőgépek között olyan verziók is gyakran kerülnek be a virtuális kosárba, mint például a HENSCHEL HS 129 B-2 EASTERN FRONT, illetve a HENSCHEL HS 129 B-2 NORTH.

Nem kell tehát hiányt szenvedni a modellekből. Különösen akkor, ha valaki erőteljesen érdeklődik a terület iránt.

Kedvcsináló gyanánt, avagy kiknek lehet szuper egy ilyen makett 1:48 méretaránnyal?

Nyilván adja magát a dolog, hogy kik lehetnek azok, akik előszeretettel szemezgethetnek a katonai repülőgépek 1:48 méretaránnyal összeállítható darabjai között. A dologhoz bizonyosan kell egy jókora adag érdeklődés a makettek, illetve a katonai repülőgépek iránt.

A kettő együttesen tökéletes alapot jelenthet ahhoz, hogy hosszú órákon át is szívesen foglalkozzunk a frissen beszerzett makett aprólékos és precíz összeállításával. Bizonyosan megéri egyébként a dolog annak fényében, hogy a munka eredménye mennyire hangulatos, illetve szemre is roppant tetszetős lehet.

The post Melyek a legnépszerűbb repülőgépmakettek 1:48 méretaránnyal? appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Bőrgyógyászati lézerkezelésekkel a fiatalabb külsőért

Biztonságpiac - Fri, 11/12/2021 - 21:22
A lézertechnológia az utóbbi évtizedekben olyan mértékben fejlődött, hogy jelentős változások érhetők el általa több tudományterületen is. Az orvostudományban különösen fontos, hogy folyamatosan történjenek az egészséget megőrző és építő újítások.

Az orvostudomány egyik ilyen területe a bőrgyógyászat, amely, hála a lézertechnika radikális változásainak, szinte csodákra képes már a bőr megújulását illetően.

Örökké fiatalnak maradni

Tisztában kell lenni vele, hogy az örök fiatalság a jelenlegi tudomány állása szerint még lehetetlen, de számos bőrregeneráló eljárás létezik már, amellyel bizonyos időre meg lehet állítani a korral járó átalakulásokat.

Megjelent egy olyan társadalmi réteg, amely időt, pénzt és energiát fektet abba, hogy eltüntesse nemkívánatos foltjait, ráncait a testén, feszesítse idősödő bőrét. A lézertechnológia utóbbi évek hatalmas fejlesztéseinek köszönhetően a szépségipart forradalmasító kezelési eljárásokat hoztak létre, melyek sokkal időtállóbbak, mint korábbi társaik.

Gyengéd megfiatalodás® program

A hévízi Hotel Európa Fit****-ben működő Vitalium Laser Centre orvosi lézeres kezelésekkel egészíti ki gazdag és sokszínű szállodai csomagajánlatait. Ezek egyike a bőrkezelés. A Gyengéd megfiatalodás® program a legfrissebb tudományos eredményeket magába foglaló lézerterápiás kezeléseket foglalja magába.

Az arcesztétikai kezelésekkel két vonalon lehet egyszerre eredményeket elérni. Egyrészt a változás már a kezelést követően azonnal látható, másrészt ez a gyógyászati módszer a bőr kötőszöveti sejtjeiben elindít egy folyamatot, amely során a sejtek egészségesebb kollagén termelésébe fognak, melynek hatására hosszú évekig nagyon lelassul az öregedés folyamata.

Arcesztétikai kezelések

Az arc fiatalítását célzó programnak is több csoportja létezik az Európafitben. Az érdeklődők koruknak és igényeiknek megfelelően egy vagy több kezelést is választhatnak. A Face Lifting kezelés az arc külső felületét és a szájüregi részt fiatalítja meg, a Twinlight 3D különböző típusú bőrhibákat orvosol és csökkenti a ráncosodást.

Nagyon keresett szolgáltatása a hévízi Európa Hotel Fit**** szállodának az évenként ismételhető bőrmegújító Age Prevent kezelés, de a lézertechnika gyulladásos, heges bőrt és szemkörnyéket is tud már hatékonyan kezelni.

Testesztétikai kezelések

Az Európafitnél nemcsak az élményfürdőnek köszönhetően tudnak a vendégek megújulni, hanem a testet érintő lézerterápiának is. Lézeres zsírbontás, ajakkezelés várja az idelátogatókat. A kézhátakat érintő ránctalanítással fiatalabbnak érezhetik magukat az idősebb generáció képviselői, szülés után pedig kezelhetők a terhesség során esetlegesen kialakult nemkívánatos bőrelváltozások, striák.

Részletekért keresse az Európafit bőrgyógyász-kozmetológus szakorvosát a Vitalium Laser Centre-ben és egyeztessen időpontot!

The post Bőrgyógyászati lézerkezelésekkel a fiatalabb külsőért appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.