Heves esőzések és erős széllökések kíséretében elérte helyi idő szerint tegnap Florida partjait az Alberto névre keresztelt szubtrópusi vihar, amelynek megérkezése előtt egy nappal szükséghelyzetet hirdettek több amerikai szövetségi államban. Az esőzések sok helyen árvizeket okoztak, több mint 2600 háztartás maradt áram nélkül Florida északnyugati részén. Halálos áldozatok is vannak. Alabamában, Mississippiben és Floridában már vasárnap szükségállapotot hirdettek. Alberto az idei hurrikánszezon első vihara, amely nevet kapott. Az amerikai óceán- és légkörfigyelő szolgálat az idén átlagos vagy átlagosnál erősebb hurrikánszezonra, 10-16 trópusi vihar érkezésére számít.
Közölte tegnap Federica Mogherini. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az uniós külügyminiszterek brüsszeli ülését követően tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, az iráni nukleáris egyezmény felmondása nemcsak a régió, hanem Európa biztonságát is veszélyeztetné. Az EU és külügyminiszterei ismét közölték, hogy teljes mértékben kitartanak a megállapodás mellett mindaddig, amíg Irán is betartja az egyezményben vállalt kötelezettségeit.
Sergio Mattarella olasz államfő felkérését a közgazdász tegnap elfogadta – közölte az olasz elnöki palota. A politikus minél előbb bemutatja az államfőnek a miniszterek névsorát, majd bizalmat kér a parlamentben. Ez már a következő napokban megtörténhet. Cottarelli elmondta, hogy a héten ismerteti kormánya programját a parlamentben. Ha bizalmat kap, akkor a szakértői kormány év végéig vezeti Olaszországot és a következő választások jövő év elején lehetnek. Ha pedig kormányát leszavazza a törvényhozás, akkor augusztus után ismét általános választást tartanak Olaszországban. A meghiúsult kormányalakítás után az Öt Csillag Mozgalom és a Liga minél előbbi választásokat sürget.
A PSD a pontos dátumot várhatóan ma jelenti be – tájékoztat a Mediafax. Dumitru Buzatu a PSD Vaslui megyei szervezetének elnöke elmondta, hogy mindenkit várnak, akik bíznak a PSD és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége alkotta kormányban. A tüntetést azért szervezi a nagyobbik kormánypárt, mert Klaus Johannis államelnök többször is kérte az utóbbi időben a kormányfő lemondását, Viorica Dăncilă azonban azt mondta, nem mond le tisztségéről. Liviu Dragnea PSD-elnök kiállt a miniszterelnök mellett, hangsúlyozva, hogy nincs oka a lemondásra, és továbbra is élvezi a kormánypárt támogatását.
A bejelentést az újonnan létesített Pró Románia párt 2018-2024-es politikai programját ismertető eseményen tette Ponta. Ősszel kongresszut tartanak, amelyen kiderül, kiket jelöl a párt a 2019-ben esedékes európai parlamenti választásokra. Az elnökválasztás kapcsán pedig azt mondta Victor Ponta, hogy alakulata “örömmel támogatná” Ecaterina Andronescu szociáldemokrata párti szenátor jelölését. Az elmúlt napokban a Pró Románia párthoz több PSD-s politikus is csatlakozott. A Digi24 hírtelevízió szerint a kormánykoalíció elveszítette többségét a képviselőházban emiatt. Ez helyzetbe hozhatja az RMDSZ-t a törvényhozásban.
Szögezte le a skót miniszterelnök tegnap Brüsszelben. Fenntarthatatlannak nevezte a Brexit-tárgyalásokon képviselt jelenlegi brit álláspontot, és arra szólította fel a londoni kormányzati tervek ellenzőit, hogy ne adják fel a harcot a szigetország belső piaci és vámunióbeli tagságának megőrzése érdekében. A skót miniszterelnök szerint az egyetlen hiteles és fenntartható megoldás, ha az Egyesült Királyság egésze tagja marad a vámuniónak. Az ír-északír határ kérdése a Brexit-tárgyalások egyik legkényesebb pontja.
Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az év első négy hónapjában mutatható ki a csökkenés. A bűncselekménynek minősülő tettek száma majdnem 1 százalékkal csökkent a tavalyi év ugyanezen időszakához viszonyítva. A gazdasági bűncselekmények száma 7,2 százalékkal esett vissza. A rablások száma 3 és fél százalékkal csökkent. Viszont a bejelentett személy elleni bűncselekmények száma 7,7 százalékkal nőtt. Ezen belül az ütlegelés és egyéb erőszakos tettek száma nőtt a legnagyobb arányban. Csökkent viszont az emberölések és a nemi erőszakok száma. 11 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik családon belüli erőszak esetén feljelentést tettek a rendőrségen.