Ahhoz, hogy az ország tartani tudja az államháztartási hiánycélt szigorúbb pénzügyi politikára van szűksége, véli az IMF egy jelentésben. Románia azt vállalta, hogy idén 3%-os lesz az államháztartási hiány. A jelentés az IMF még márciusban tett romániai látogatásának alapján készült el. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter erre reagálva egy interjúban elmondta, hogy Románia egyre vonzóbb a befektetők számára és a szaktárca dolgozik azon , hogy az adóhatóságok munkáját hatékonyabbá tegyék, illetve olyan intézkedéseket vezessenek be ősztől melyek csökkenthetik az adócsalás lehetőségét is.
A szombati PDS nagygyűlése mellett még a melegek jogaiért küzdő Bukarest Pride is felvonul, valamint a #rezist csoport is tüntetni fog. A polgármesteri hivatal által kiadott lista alapján lesznek művészeti-kulturális események, gyermekeknek szánt rendezvények, ugyanakkor összegyűlnek azok is, akik Románia Moldovai Köztársasággal való egyesülését támogatják. Felvonulnak többek között azok, akik Bukarest egyik városrészének korszerűsítését mozdítanák elő, de lesz sportesemény és bábszínház is a fővárosi köztereken.