A katasztrófavédelmi főfelügyelőség tájékoztatása szerint 12 megye 23 településén okozott károkat az elmúlt 24 órában a vihar és a heves esőzés. Többek között Kolozs, Hunyad, Giurgiu, Iaşi, Ilfov, Suceava és Teleorman megyében volt szükség a katonai tűzoltók közbelépésére. Két házat, 40 melléképületet, 39 udvart, 47 pincét öntött el a víz, továbbá elárasztott nyolc útszakaszt és hét személyautót. Jelen pillanatban mind a közúti, mind a légi, mind a vasúti közlekedés zavartalanul zajlik.
Tegnap az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezete ösztöndíjat osztott 7 szociálisan hátrányos helyzetű kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő diáknak. Ez fejenként 3 ezer lejes támogatást jelent. Az Albert Álmos-ösztöndíjprogramban minden évben a kiválasztott a tanulók három részletben kapnak anyagi támogatást. Az ösztöndíj elindítója Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármester, amely személyes anyagi hozzájárulása mellett, még a polgármesteri hivatal és a városi RMDSZ is plusz forrásokkal támogat. De támogatják a város egykori vezetőjének nevét viselő programot dr. Albert Éva és dr. Albert István, az egykori elöljáró testvérei is.