A katasztrófa-elhárítási hivatal szakemberei szerint a gyorsan terjedő lángok a szárazság és a szokatlanul nagy forróság miatt vannak. Kaliforniában 2015 óta szinte minden esztendőben bozóttüzek pusztítanak. Tavaly ennek következtében például Észak-Kalifornia csaknem teljes szőlővidéke tűzben pusztult el. Jelenleg három északi megyében több mint kétszáz tűzoltó küzd a lángokkal.
A parlament felsőháza tegnap fogadta el a törvényt, amely tiltja az arcot csaknem teljesen elfedő viseletet, így a burkát és a nikábot a középületekben, köztük iskolákban, kórházakban, közhivatalokban és a tömegközlekedésben. A hidzsáb nevű fejkendőre – amely csak a hajat és részben a homlokot takarja – nem vonatkozik a tilalom, amely egyébként nem érint hatalmas tömegeket Hollandiában, legfeljebb pár száz nőt. Hasonló tilalom van érvényben Franciaországban és Belgiumban is, Dánia parlamentje pedig május végén fogadta el a törvényjavaslatot, amely augusztus 1-jétől pénzbírsággal sújtja azt, aki arcát teljesen elfedi közterületen.
Klaus Johannis államelnök vezetésével elkezdődött ma délelőtt a Legfelsőbb Védelmi Tanács ülése a Cotroceni-palotában, amelyen részt vesz Viorica Dăncilă miniszterelnök is. A napirenden szerepel többek között Románia Verespatakkal kapcsolatos álláspontjának megfogalmazása. A napirendi pontok között szerepel a brüsszeli NATO-csúcs előkészítése, de arról is tárgyalnak, hogy a román hadsereg erői milyen külföldi bevetéseken vesznek majd részt 2019-ben.