A hatalommal való visszaélés kárértéke egy havi bruttó minimálbérrel kellene egyenlő legyen – közölte Tudorel Toader igazságügyi miniszter. Ez alatt az érték alatti kár esetében nem számítana bűncselekménynek a hivatali visszaélés. Kelemen Hunor RMDSZ elnök kifejtette, hogy a büntető törvénykönyv cikkelyét úgy kell megfogalmazni, hogy a károkozásra koncentráljon, de a Szövetség nem támogat semmilyen összeghatárt erre vonatkozóan. A szövetségi elnök hangsúlyozta, hogy ezen mindenképp változtatni kell, de nem szabad azt a látszatot kelteni, hogy a cikkely módosítása személyre szabott, és a bírókra kell hagyni összeghatár megszabását. A büntetőjogi törvénykönyv módosításairól a parlamenti bizottság ma folytatja a tárgyalását.
Tegnaptól, a következő fél évben Ausztria elnökli az uniót. “Európa, amely védelmet nyújt” című programjában a biztonság megerősítésére, a bevándorlás elleni küzdelemre, a versenyképesség fokozására, a digitalizációra, illetve Európa szomszédságának stabilitására kíván fókuszálni. Ausztria soros féléves elnökségi tisztségét Bulgáriától vette át, majd 2019 januárjában Romániának adja tovább.
Júliustól 10 százalékkal nőnek a nyugdíjak, a garantált minimálnyugdíj értéke pedig 20 százalékkal emelkedik – közölte múlt héten Viorica Dăncilă miniszterelnök. Eszerint a garantált minimálnyugdíj 640 lejre nő. A kormány már az idei költségvetés-tervezetben megígérte a nyugdíjemelést, de ezt mégsem januártól léptette érvénybe, ahogyan korábban ígérte. Egyes vélemények szerint a kabinet ki akarta várni, hogyan alakulnak az államháztartás bevételei az első fél évben, ezért ütemezték év közepére a nyugdíjemelést. A pénzügyminisztérium múlthéten közölte, hogy az év első öt hónapjában az államháztartási hiány elérte a 8,14 milliárd lejt, ez a tavalyi év ugyanezen időszakában 2,2 milliárd lej volt.