Megnyílt a „Versenyképes erdőgazdálkodást szolgáló beruházások támogatása” című pályázati felhívás negyedik benyújtási szakasza, amelynek keretében az erdőgazdálkodás és a fafedolgozó üzemek fejlesztésére igényelhető vissza nem térítendő támogatás akár 400 millió Ft értékben, 45-65%-os támogatási intenzitással. A pályázat utolsó szakaszában szeptember 17. és szeptember 30. között lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.
Közlekedésbiztonsági ötletpályázatot hirdet a KTI Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet és az Eötvös Loránd Tudományegyetem, amelyre felsőoktatási hallgatókból és kutatókból álló csapatok nevezhetnek. A mintegy 4 millió Ft összdíjazású versenyen közúti közlekedésbiztonságot javító, támogató megoldásokkal lehet indulni.
Megjelent az „Egyes kiemelt hulladékáramok hasznosításának elősegítése (ERFA)" pályázati felhívás, amelynek keretében a vállalkozások 150 millió és 5 milliárd forint közötti vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek többek között műanyag- és üvegcsomagolási hulladék, akkumulátor-, elektronikai-, gumiabroncs- és gépjárműhulladék újrafeldolgozását szolgáló beruházások megvalósítására, új technológiák bevezetésére és kapacitásbővítésre.
Május 5-én immár hatodik alkalommal elindul a Generali vállalati felelősségvállalást és fenntarthatóságot támogató pályázata, amelyen idén három új kategóriában várják a fenntarthatóság iránt elkötelezett mikro-, kis- és középvállalkozások jelentkezést, összesen 15 millió forintos díjjal.
Megjelent a vállalati fenntarthatóságot és körforgásos működést elősegítő demonstrációs mintaprojektek pályázati felhívás, amelynek keretében akár 125 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető, akár 70%-os támogatási intenzitással. A támogatás során a vállalkozások olyan demonstrációs mintaprojekteket valósíthatnak meg, amelyek elősegítik a fenntartható működést és a körforgásos gazdaságra való átállást.
A vendéglátóipari akcióterv keretében megjelent az 5+5-ös pénzügyi konstrukcióhoz kapcsolódó pályázati felhívás, amely az éttermek számára biztosít vissza nem térítendő támogatási lehetőséget és kedvező hitelt. A konstrukció keretében az 5 millió Ft összegű KTH Start beruházási vagy forgóeszköz-kölcsön mellé további 5 millió Ft vissza nem térítendő állami támogatás igényelhető.
Megjelent a zártkerti területek vidéki infrastruktúrájának fejlesztését célzó felhívás, amelynek keretében akár 50 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető, 95%-os támogatási intenzitással. A támogatás kiemelten szolgálja az infrastrukturális fejlesztések megvalósítását, az alapellátáshoz szükséges feltételek javítását, valamint a vadvédelem és a helyi természeti értékek megőrzését.
A február végén bejelentett Szolgáltatóipar Fejlesztési Program lehetőséget biztosít a vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások számára, hogy jelenleg használt ingatlanuk megvásárlásával kapacitásbővítésükhöz és szolgáltatásfejlesztésükhöz megfelelő, saját tulajdonú működési környezethez jussanak, és megerősítsék gazdasági önállóságukat. A program keretében 10 és 50 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás igényelhető, legfeljebb 50%-os támogatási mérték mellett.
Jelentős támogatási kerettel 2026 májusában nyílik meg az erdőgazdálkodást, ezen belül fűrészüzemek fejlesztéseit támogató új pályázat. 45% - 65%-os támogatási intenzitással akár 400 millió forint vissza nem térítendő támogatás várható.
Tavasszal új pályázati lehetőség nyílik az erdőgazdálkodók és fafeldolgozó üzemek számára, a támogatás keretében fejlesztésenként akár 400 millió forint is igényelhető, amelynek célja a hazai erdőgazdálkodás versenyképességének és fenntarthatóságának növelése korszerű eszközök és technológiák segítségével.
A TINTA Könyvkiadó idén tavasszal meghirdeti a Lőrincze Lajos könyvpályázatot, amely célja, hogy a magyar közoktatásban széles körben elérhetőek legyenek a magyar nyelv mai állapotát leíró új szótárak, és a Könyvkiadó 50% kedvezménnyel támogatja a pályázókat.
Hamarosan megjelenik a vidéki infrastruktúra fejlesztést támogató felhívás, amely keretében a zártkerti területeken megvalósuló fejlesztések támogathatóak, akár 95% támogatással 50 millió forintig, különös tekintettel az infrastruktúra fejlesztésére, az alapellátások biztosítására, valamint a vadvédelem és a helyi értékek megőrzésére.
Hamarosan megjelenik az éttermi szektort célzó, 5+1 pontból álló akcióterv részeként egy vissza nem térítendő támogatást és 2,5%-os kedvezményes hitelt tartalamazó konstrukció modernizálásra, beruházásra, és működésre.
Január 26-tól indul a pályázat kiegészítő támogatásra a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Start-kölcsönei mellé. A különleges, egyedi akció célja, hogy a legkisebb üzemméretű turisztikai szereplők mellett a mikro-, kis- és középvállalkozások gyorsan, kedvező feltételekkel, egyszerűen jussanak finanszírozási forráshoz, elősegítve versenyképesebb pozíciójukat a következő főszezonban, és biztosítva üzemszerű működésüket.
Hamarosan indul a Falusi Civil Alap pályázat, amely a kistelepüléseken működő civil szervezetek számára nyújt jelentős támogatási lehetőséget. A program keretében akár 7 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető közösségi célú fejlesztések és eszközbeszerzések támogatására.
Februárban indul a vállalati fenntarthatóságot és körforgásos működést elősegítő demonstrációs mintaprojektek pályázat, amely komplex, szemléletformáló fejlesztések megvalósítását támogatja a körforgásos gazdaságra való átállás elősegítése érdekében. A konstrukció keretében legfeljebb 125 millió forint akár 70%-os támogatási intenzitással igényelhető.
Az Eurostars program innovatív kis- és középvállalkozások, valamint partnereik nemzetközi kutatás-fejlesztési és innovációs projektjeit támogatja. A programban való részvétel lehetőséget biztosít arra, hogy a szervezetek állami finanszírozást vegyenek igénybe a K+F projektek megvalósításához, akár 100%-os támogatással.
2026. február 19.-től lehet pályázni olyan 100%-os intenzitású, nem termelő jellegű beruházási támogatásra, amely keretében földhasználat-váltást és élőhely-helyreállítást szolgáló, valamint vízvédelmi célú fejlesztések valósíthatók meg, legfeljebb 100 millió Ft támogatási összegig.
Az Országos Műjégpálya Program keretében lehetőség nyílik arra, hogy országszerte egyre több településen létesüljenek műjégpályák, bővítve a téli szabadidős és közösségi programok kínálatát. A támogatási konstrukcióban legfeljebb 50 millió forint igényelhető január 23-ig, amely jelentős segítséget nyújt az önkormányzatok és szervezetek számára a beruházások megvalósításához.
2026. január 15.-től akár 60 millió forintra is pályázhatnak az 5000 főnél kisebb lakosságszámmal rendelkező települések a Magyar Falu Program keretében az önkormányzati tulajdonú ingatlanok fejlesztésére, és önkormányzati feladatellátáshoz kapcsolódó beszerzésekre.