Biztonságpolitika

A kedves olvasók talán még emlékeznek a Konfliktus és Konspiráció adásaira, melyekben szerkesztőségünkből is többen szerepeltek, és melyeknek egy év után vége szakadt. Ez alátámasztani látszik azt a széles körben készpénznek vett tételt, mely szerint a hazai közönséget alig érdeklik a különféle helyeken zajló háborúk, meg általában a külvilág eseményei sem nagyon. Mi azonban úgy véljük, emiatt még nem kell koporsóba tenni a biztonságpolitikai témájú magyar podcast koncepcióját, sőt érdemes ezzel magunknak is megpróbálkozni, igaz nem teljesen azonos módon. Az elhatározás eredménye a KatPol Kávéház lett, melyet most a közönség elé tárunk. A beszélgetés során azt vettük szemügyre, hogyan jelent meg a médiában az elmúlt év "felkapott" fegyveres konfliktusai közül kettő, a kelet-ukrajnai és a szíriai.

[...] Bővebben!

December 28-án az olasz légierő négy Eurofighter vadászgépe landolt a litván Siauliai légitámaszponton. A gépek a balti államok légterére vigyáznak január elsejei kezdéssel négy hónapon keresztül.

Oroszországban egy új önjáró tüzérségi eszközt szeretnének kifejleszteni az ejtőernyős csapatok számára. A 2S31 Vena önjáró aknavetőn alapuló fegyverrel szemben az eddigi ejtőernyős tüzérségi fegyvereknél nagyobb lőtávolság és pusztító erő a két legfőbb elvárás a légi szállíthatóság mellett. Űrmérete ezért 120 és 152 mm között várható, az első példányokat 2016-tól tervezik átadni.

Meg nem erősített hírek szerint Libabon hadserege részére az olasz Iveco Defense által gyártott aknavédett járműveket szerez be. Ezek mellé 10, Brazíliában licenc alapján gyártott VBTP-MR Guarani páncélozott szállító harcjármű is érkezni fog.

Eladásra kínálja fel a szolgálatból kivont Northrop F-5E/F Tiger II harci repülőgépeit Szaúd-Arábia. Az 1970-es és az 1980-as években beszerzett 110 F-5E /F/RF-5E repülőgépekből 79 példányra keresnek vevőt. A típus még számos országában hadrendben áll és a Northrop 2010-ben tett bejelentése szerint még jó 20 évnyi üzemidő is lehet a megkímélt, rendesen üzemeltetett gépek sárkányszerkezetében. 2009-ben Rijád már megpróbált vevőt találni 55 F-5E/F-re, akkor nem köttetett megállapodás egyetlen egy állammal sem.

Közúti és vasúti szállítás során fotózták le egy új, könnyű harckocsi példányait Kínában. A típust helyi médiaforrások szerint a Norinco fejlesztette ki a Type 62-es könnyű harckocsik leváltására. A 105 mm-es löveggel felszerelt páncélos futóműve új fejlesztésnek látszik, védelméről réteges páncélzat gondoskodik. A típus példányait Tibet környékére szállították, gyaníthatóan a helyi szélsőséges klimatikus viszonyok közötti tesztek végett.

Dél-Koreában a Hyundai Rotem 821,29 millió dolláros szerződést írt alá, melynek értelmében K2-es harckocsik kerülnek legyártásra. Első tételben 100, majd később további 400 darab készül el a páncélosból, amelynek fejlesztése nem volt problémamentes. Ugyanis a Doosan Infracore által gyártott 1500 lóerős motor nyomatéka nem tette lehetővé a hadsereg által elvárt gyorsulást mértékét az 55 tonnás páncélos számára. Az sorozatgyártás előtt készült néhány darab némelyikébe német MTU erőforrások kerültek, ezek gond nélkül hozták az elvárt értékeket a próbák során. A hadsereg megoldásként csökkentette elvárásit a K2-es szemben, így elhárult a sorozatgyártás előtt álló legfőbb ok. Az első sorozatban gyártott K2-ek 2016-ban kerülnek átadásra, bevethetőségüket 2017-re érik el.

December 29-én megérkezett Szingapúrba a USS FORT WORTH (LCS 3) fregatt. Az egység 16 hónapig fogja otthonául tudni az ázsiai városállamot, ez idő alatt legénységét négyhavonta teljesen lecserélik. A FORT WORTH hangárjában jelenleg a HSM-35-ös század egy-egy MH-60R Seahawk és MQ-8B Fire Scout helikoptere található meg.

December 10-én első alkalommal indított AGM-119 Penguin hajók ellen rakétát egy brazil MH-16 Seahawk helikopter.

NETARZENÁL GALÉRIA

Type 10.

Hawker Siddeley Harrier GR.3.

Boeing KC-46A Pegasus.

Eurofighter EF-2000 Typhoon FGR.4.

AgustaWestland EH-101 Mk.514.

McDonnell Douglas F-4E Phantom II.

Szu-24M: 1., 2.

Eurocopter EC-665 Tigre HAP.

Grumman E-2C Hawkeye.

Kawasaki C-1.

Lockheed F-104G Starfighter.

Shenyang FC-31.

Bell-Boeing MV-22B Osprey.

Republic F-105F Thunderchief.

December 13-án a Riva Trigoso hajógyárban befejezték az ötödik olasz FREMM-osztályú fregatt építését. A még nem teljesen elkészült egységet egy uszály segítségével szállították át a Fincantieri muggianói hajógyárába, ahol a további építése folytatódik. Az ALPINO (F 594) fregatt a tervek szerint a 2015-ös esztendő vége felé fog szolgálatba állni.

Az Aero Vodochody után az Alenia Aermacchi is felbukkant Thaiföldön, hogy felfegyverezhető kiképzőgépet próbáljon meg eladni az ország légiereje számára. Az M-346 Master darabára várhatólag 35 millió dollár körül fog alakulni, ez némileg több, mint amit az ázsiai országban elkülönítettek négy repülőgép beszerzésére. A 106 millió dolláros beszerzés elnyerésért várhatólag még versenybe fog szállni a GAIC FTC-2000 (JL-9 Shanying), a HAIG L-15 Lieying, a Jak-130 Mitten, a dél-koreai KAI F/A-50 Fighting Hawk, és a BAE Systems Hawk.

December 18-tól már hat darabra nőtt a francia trikolórral szárnyaló Airbus Military A400M Atlas szállítógépek darabszáma. Az MSN 18-as jelzésű példány ugyanis ezen a napon érkezett meg az Orléans-Bricy-i légibázisra.

Leszállításra került az első tétel a litván hadsereg számára a lengyel gyártmányú Grom kézi légvédelmi rakétákból. A 4 millió eurós értékű tételt 2021-ig, a program befejeztéig még számos fogja követni, így összértékben 34 millió eurót költ a balti állam légvédelmének erősítésére.

Oroszországban december 19-én hivatalosan is szolgálatban állónak minősítették a VLAGYIMIR MONOMAH BOREJ-osztályú, 955-ös típusként is emlegetett tengeralattjárót. A nukleáris meghajtású rakétahordozók legújabb generációját képviselő hajóosztály harmadik tagja 170 méter hosszú, 13 méter széles és a fejlesztés során gyakran meg hibásodó a Bulava (SS-NX-30) ballisztikus rakétákkal lett felfegyverezve. A szeverodvinszki hajógyárban tartott ünnepséget követően a VLAGYIMIR MONOMAH a Csendes-óceán felé vette az útját, mivel az ott székelő flotta tagja lesz.

A héten két újabb Szuhoj Szu-34-es vadászbombázó is átadásra került a légierő számára Novoszibirszkben, így a Moszkva által az erre az évre megrendelt Szu-34-en felül két példánnyal többet szállított le a gyártó.

Hat fővel a fedélzetén december 21-én Bahrainben lezuhant az amerikai haditengerészet egyik MH-60S helikoptere. A HSC-26-os század gépe egy kiképzőrepülésen vett részt Kuvaitból felszállva. A helikopteren tartózkodók kisebb-nagyobb sérülések elszenvedése árán túlélték a balesetet.

Az ez évi utolsó F-35 Lightning II-es átadására is sor került december 22-én. A Lockheed Martin ezen hordózó fedélzeti C variánsa az idén elkészült 36. példány volt a típusból, (23 USAF A, 2 RAAF A, 4 USMC B, 7 NAVY C modell mellett) míg összességében már a 109. elkészült példány. A CF-19-es a tengerészgyalogság állományába kerül, ahol további 79 társával együtt fogja képviselne ezt a változatot. Most azonban még a pilóták és a földi személyzet átképzését végző VFA-101 Grim Reaper század állományába fog kerülni. A típus mindhárom változatának gyártása még mindig csökkentett sebességgel folyik, a teljes termelési kapacitás elérése 2016-ra várható, ekkortól körülbelül egy gép fog elkészülni naponta.

106 millió dollárért az Elbit Systems of America fogja az az USA-béli Marsh Aviation Company alvállalkozójaként korszerűsíteni a brazil haditengerészet által beszerzendő négy Grumman C-1A Trader szállító- és légi üzemanyag utántöltő repülőgépet. Az turbólégcsavaros hajtóművekkel és korszerű fedélzeti elektronikával ellátott KC-2 Turbo Trader gépek programja csúszásban van, mivel a 2011-es döntés megszületésekor az első gép átadását 2014. április 1-re, míg az utolsóét 2015 októberére prognosztizálták.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

Saab 39 Gripen NG Demo.

Panavia Tornado GR.4.

Transall C-160NG.

Alenia Aermacchi T-346A Master.

McDonnell Douglas F-4E-2020 Terminator.

General Dynamics F-16C Fighting Falcon.

Saab JA37D Viggen.

Fairchild AU-23A Peacemaker.

Dassault Super Etendard.

Szu-22M4.

McDonnell Douglas F-15J Eagle.

 

BOLDOG ÚJ ÉVET!

A barátság, együttműködés és kölcsönös segítségnyújtás újabb közös posztot eredményezett a KatPol és a Lemil részéről, melyet a kedves olvasó itt tekinthet meg. A tágabb téma ismét a II. világháború, ami így jobban belegondolva bizony némileg ellentmond a kezdetekkor körvonalazódó bloggeri szándékunknak, hogy alapvetően nem a kommersz és állandóan felkapott háborúkról fogunk okosságokat tálalni a zinternet közönsége elé. Azért csak némileg, mert ma az 1939-45 közötti vérzivatar egyik végső soron szükségtelennek ítélt és feledésbe merült epizódját, a Japán elleni invázió előkészületeit és a hozzájuk köthető, nem kevésbé elfeledett fegyvertípusokat vizsgáljuk meg közelebbről. A bejegyzést ennek megfelelően főleg haditechnikai érdeklődésű olvasók figyelmébe ajánljuk. Jó szórakozást!

[...] Bővebben!

Trautmann Balázs ismét egy jó konferencián járt Washingtonban. Viszonylagos közmegeyezés van nyugaton, hogy a szankciók milyen súlyos hatással vannak az orosz gazdaságra, ennek már számos jele van. De a végső kérdés mégiscsak az, hogy mindezek képesek lesznek-e moderálásra bírni Putyin elnököt? És ha nem, akkor hol lesz a történet vége?

Balázs a beszámolóját egy viccel zárta, de én inkább ezt előre teszem, utána pedig jöhetnek a komoly dolgok.

Vlagyimir Putyin, az euro és egy hordó kőolaj találkozik a Vörös téren. Mi bennük a közös?
.
Mindannyian nemrég érték el a hatvanat.

-------

A Woodrow Wilson Center két izgalmas előadóval és egy remek beszélgetéssel járta körbe: beszélhetünk-e Oroszország és irányvonaláról vagy csak a már megszokott irány kapott új színeket?  A két beszélgetőtárs, Nyikolaj Zlobin és Szergej Alekszasenko meglehetősen erős képet vázolt fel a mai, putyini Oroszországról, elsősorban Vlagyimir Putyin orosz elnök személyére építve a másfél órás rendezvényt.

Saját magának konstruált világkép, abban a végletekig hívő, egyszemélyi vezető, aki az orosz történelemben mindig is meglévő "erős ember" iránti népigényt is kielégíti. Stratégia, hosszú távú gondolkodás nincs, pillanatnyi döntésről döntésre haladó, az ellenvéleményeket vagy párbeszédeket teljesen kizáró elnök van. Ami nem fér bele Vlagyimir Putyin vízióiba, az nincs is, legyen szó akár hazai, akár külföldi hangokról vagy akár alapvető közgazdasági tényekről. A Nyugat nem tehet mást, mint elfogadja: Putyint megváltoztatni nem lehet, így meg kell tanulni együtt élni az orosz elnökkel, legalább 2024-ig. 

Szergej Alekszasenko, az orosz központi bank volt elnökhelyettese, volt pénzügyminiszter-helyettes éppen a stratégiai tervezés, gondolkodás teljes hiányát tartja az orosz elnök legnagyobb hibájának. Véleménye szerint Putyin nem szereti a tervezést, a bonyolult összefüggések vizsgálatát: dönteni szeret, nem előre gondolkodni. Éppen ezért gyakran mennek szembe egymással saját döntései. Putyin a legerősebb politikusnak tartja magát az egész világon, senki más (ellen)véleménye, javaslata nem érdekli.  

Igaz, döntéseivel 15 év alatt megváltoztatta Oroszországot. Azt az országot, mely mindig is az erős kezű vezetőket szerette és Putyin a jelcini, a demokrácia felé forduló és araszolgató, de gazdasági, kül- és biztonságpolitikai szempontból kudarcból kudarcba bukdácsoló Oroszországot ennek megfelelően alakította át. Ma már minden az elnöktől és az elnöki hivataltól függ, a demokratikus intézményrendszer maradéka is az elnök akaratának végrehajtó eszköze csupán.

Alekszasenko az egyik legfontosabb elemként kiemelte: Putyin nem nyúlt hozzá a piacgazdaság alapvető működéséhez, így az árszabályozást sem vezette be. Ironikus módon az előadás után alig egy nappal lebegtette meg éves beszédében az orosz elnök az élelmiszerek, a gyógyszerek és más, alapvető fontosságú árucikkek hatósági árszabályzásának "gond nélküli" bevezetéséről beszélt. 
Pedig Alekszasenko szerint éppen az alapom érintetlenül hagyása miatt volt képes az orosz gazdaság eddig működni. 

Az orosz nép elfogadta Putyin országlását, s nem csak az erős kéz miatt, hanem a hétköznapokban tapasztalt, évről évre érezhető jövedelembővülés miatt. Hogy ez nem az orosz gazdaság modernizálódásának, a gazdaság fejlődésének, a világpiaci kapcsolatok javulásának köszönhető, hanem az olajárnak, nem számít: Putyin adta.

Szergej Alekszasenko szerint Putyin, mint minden orosz elnök, hatalomra jutása után nagyon és őszintén Amerika-barát volt, de később ez pont ellenkezőjére fordult. Mindig is egyenlő partnerségre vágyott, s nem véletlen, hogy 9/11 után ő volt az első külföldi vezető, aki felhívta Washingtont és teljes együttműködését ajánlotta fel. A változást a 2007-es müncheni beszéde  hozta: nem lehetek a klub tagja, akkor alakítsunk ki partneri viszonyt. Az ukrán területek ellen indított orosz hadművelet viszont már azt üzeni: nem érdekel a partneri viszony sem. Ha akartok valamit, akkor tárgyaljunk a játékszabályokról. Ha nem akartok tárgyalni, azt csinálok, amit akarok. 

Alekszasenko szerint Putyin mára már zéró összegű játszmaként fogja fel a világot. Csak a nyers erőt, a győzelmet fogadja el, a win-win helyzetnek még a lehetőségét sem. Ennek megfelelően nem várható az ukrajnai visszavonulás, Kelet-Ukrajnát befolyásgyakorló eszközként fogja fel és használja. Putyin nem érdekelt Ukrajna modernizációjában, s egyáltalán, az Oroszországgal szomszédos államok sikerében sem. Ukrajnát egyértelműen büntetni, destabilizálni akarja. Putyin egyszemélyi döntéseivel Oroszország egyre távolabb kerül a nemzetközi szervezetektől, radikális változás nem várható.

Nyikolaj Zlobin történész, politológus, újságíró érdekes háttérinfóval indított. A tavalyi, nagy vihart kavart "hidegháborús" Putyin-beszéd tulajdonképpen visszafogott, finomított megszólalás volt, ahhoz képest, amit közvetlenül előtte az elnök közvetlen környezetében személyesen hallott és tapasztalt. A tanácsadók, keményebben, ellenségesebben, Nyugat-ellenesebben  beszéltek, mint maga az elnök. Ő is Putyin tipikus orosz vezetői szerepét emelte ki: az oroszoknak nemzeti vezér kell, nem egy amerikai mintájú, kompromisszumokra épülő politikai rendszer. "Russia trusts leaders!"

Putyin véleménye szerint a vezérségnek megfelelően ideológiai, vallási vezetői szerepet is pótol, így valóban sokkal nagyobb erővel rendelkezik, mint bármelyik demokratikusan megválasztott vezető. Ennek megfelelően csak akkor tud megsérülni a helye, szerepe, ha vezetői képességeit kívülről  kérdőjelezik meg - Putyin jelenleg éppen ezért sérülékeny. 

Zlobin szerint Vagyimir Putyin nem politikus, soha nem is volt az, s ezt saját maga is többször elmondta neki beszélgetéseikkor. "Véletlenül lettem elnök", mondta maga Putyin, akit még Borisz Jelcin emelt ki a posztra. "Ne ítélj meg politikai szempontok alapján!"
Putyinnak ekkor se politikai hátországa, se oligarchái, se támogatása nem volt. MA már más a helyzet és ezért elismerés jár neki, tette hozzá a politológus. Értékelése szerint a gyenge, nyugati típusú demokráciából Putyin egy erős, orosz típusú demokráciát épít ki, ahol maga a demokratikus rendszer is csak az elnök kiszolgálását végzi. Putyin politikai sprinter, döntésről döntésre ugrál, taktikázásban kiváló.

Vlagyimir Zlobin szerint 2003-04-ben változott meg drasztikusan az addig Amerika-barát orosz elnök véleménye. Ezzel együtt eddig igazán Amerika-ellenes dolgot nem tett, sem a 2007-es müncheni beszéd, sem a 2008-as grúziai háború nem az USA ellen irányult: ez utóbbit Zlobin a jaltai rendszer végeként értékeli. 

2003-ig Putyin meghallgatta mások véleményét is, akár hazai, akár külföldi véleményről volt szó. Saját maga is nagyon szívesen mesélte el, vagy inkább mesélte volna el, hogyan működik Oroszország. A nyugati politikai vezetők azonban erre nem voltak kíváncsiak, így Putyin "bezárt", onnantól fogva csak kinyilatkoztat, nem érdekli senki más véleménye. Felépítette a saját világát, amibe még a tények sem illenek be, ha nem ezt támasztanák alá. A személyes világképe mára már saját realitásává nőtte i magát, amiben az őt körülvevőknek is hinnie kell. 

A jelenleg kialakult ukrajnai helyzetet főleg az amerikai külpolitika taktikai hibáinak sorozata tette lehetővé. Vlagyimir Putyin felismerte: Amerikai meggyengült, az USA-Európa egység már nem szoros, s úgy gondolta, szabad kezet kapott. Zlobin szerint Oroszország ma a régi hidegháborús Egyesült Államok szerepét akarja magára venni, ehhez helyet keres, mint amilyen a BRIC-csoport. Putyin úgy gondolja, hogy az erő többet ér, mint a törvény, ha megvan az előbbi, nem érdekel az utóbbi. Ennek támogatására komoly haderőfejlesztést folytat Oroszország már évek óta. Ennek megfelelően Putyin már a "soft power" országok közé sorolja az Egyesült Államokat, míg 

Oroszország a katonai erejét bátran alkalmazó "hard power" lett. Végül Zlobin értékelése szerint az orosz elnök teljesen feladta az Amerikával kiépített kapcsolatok normalizálását. Ma már csak az érdekli, hol tud betartani és ennek fontos eszköze az európai országok közötti ellentétek kiaknázása, az ékek szorgalmas beverése. Így kívánnak egy olyan világrendet kialakítani, ahol Oroszország erős szereplő lehet.

Vlagymir Zlobin szerint az Egyesült Államok hibát követ el akkor, amikor egy olyan Oroszországról beszél, amelyet saját maga elképzel, de valójában nem létezik. Ennek megfelelően viszont Amerika nem fogadja el azt az Oroszországot, ami a valóságban létezik. Ha valakinek nincsenek stratégiai tervei, elképzelései, akkor nem is tudod őt azok megváltoztatására kényszeríteni, utalt Putyinra a politológus.

Igaz, a valóság és az elképzelések különbsége nem csak az Egyesült Államokra, hanem Oroszországra is érvényes. Szemmel látható megdöbbenéssel mesélte el Zlobin, hogy az előadás előtti napon egy orosz politikus hívta fel telefonon, tanácsot kérve tőle. A politikus problémája az volt, hogy nem érti: ha a Nyugat örült a Szovjetunió felbomlásának, akkor most miért nem fogadja el Ukrajna felosztását?

Döbbenet járja be Európát, a gázmegvonás döbbenete. V. Putyin az Orosz Föderáció elnöke megunta a bolgároknak – az Európai Unió ihlette - packázását a Déli Áramlat építésének engedélyezésével kapcsolatban, és bejelentette: „ha Európának nem kell az orosz gáz, hát nem erőltetjük”. A Gázprom nem építi meg az orosz gáz szállítására hívatott csövet a Fekete tenger alatt Bulgárián keresztül a Balkánon és Magyarországon át Ausztriába.

Ugyanakkor az orosz államfő azt is bejelentette, hogy Törökország kérésére, a már évek óta üzemelő Kék Áramlat csővezetéken eddig szállított gáz mennyiségét jelentősen megemelik. Ezen kívül a görög határig meghosszabbítják a csövet és az ott létrehozandó gáztározókat alkalmassá teszik a Déli Áramlat kiesése miatt fennmaradó mennyiség befogadására, s igény szerinti tovább szállítására Dél-Európába egy erre megépítendő vezetéken.

Miért tehát a döbbenet? Az európai politikusok annyira beleélték magukat az Oroszország problémáiról általuk kialakított előítéletekbe, hogy fel sem tételezték az oroszok „bátorságát” az érdekeik megvédésére ilyen drámai lépéssel. Pedig, évek óta érlelődött már az elválás. Első jele 2006 évkezdésekor mutatkozott, amikor az ukránok először zárták el az orosz gázszállítás csapját Európa felé.  (lásd az alábbi elemzésem 2006-ból) Azóta a geopolitikai érdekek folyamatosan szőtték a feszültségeket. Az USA érintett érdekkörei mind erősebben sugalták Európának, hogy szüntesse be „függőségét az orosz gáztól”. Nos, megszűnt a függőség – mert Oroszország kilépett belőle. Európának most meg kell ennie, amit megfőzött!        

 

A globálisan integrált világ energetikai problémái

 Európai Tükör 2006/3 (file:///C:/Documents%20and%20Settings/Kem%C3%A9ny%20L%C3%A1szl%C3%B3/Dokumentumok/Downloads/eutukor2006oldmarc%20(3).pdf)

 Minôségi fordulat érlelôdik a világban az energia forrásait és hordozóik

hasznosítását illetôen. Kitüntetett szerepet játszhat e vonatkozásban a

2006-os év. Nem lehet véletlen, hogy szinte napra azonos idôben hozta

nyilvánosságra Bush amerikai és Putyin orosz elnök országaik új energiastratégiáját.

Koncepciójukból kiderül, hogy olyan folyamatok indultak be,

amelyek elôrevetítik az energiahordozók tekintetében a gáz- és olajkor

végét, és egyúttal új verseny kezdetét a globális energiapiacon. Olvasva a

különbözô tudományos közleményeket az energiahordozók várható tartalékairól

és az alternatívákról, egyre erôteljesebben fogan meg az a gondolat,

hogy Oroszországban történelmi elhatározásra jutottak. Minél gyorsabban

fel kell használni a rendelkezésre álló – fôként olaj- és földgáz- – tartalékokat,

mert az új energiahordozók olyan intenzitással lépnek a helyükbe,

hogy néhány évtized múlva már nem is lesz rájuk szükség.

 

Úgy léptünk az új évbe, hogy január elsején, vasárnap, magyar idô szerint 13 óra 54

perckor a Gazprom orosz földgázipari óriás elzárta az Ukrajnát ellátó gázvezetéket,

mert az orosz-ukrán üzleti vitában nem tudtak megegyezni a földgáz áráról. Annak

bizonyításaként azonban, hogy az árvita mögött Oroszországnak a nyugati integrá-

cióba, az Európai Unióba törekvô Ukrajnával szembeni geostratégiai nyomásgyakorlása

húzódik meg, az ukránok érzékelhetôen megcsapolták az európai tranzit-gázvezetékeket.

Mindennek következményeként az Európai Unió országai is megérezték,

hogy az energiaellátás területén milyen gazdasági és politikai természetû

függôségek, veszélyeztetettségek léteznek. Bár az orosz-ukrán „párviadal” három

nap alatt – mintha mi sem történt volna – lerendezôdött, és Európa gázellátása rendben

folytatódott, az érintett országok kormányainak és lakosságának döbbenete

azóta is tart. Brüsszelben az EU energiaellátását koordináló bizottság válságtanácskozásra

jött össze, regionális és országokon belüli válságstábok üléseznek: kiderült,

hogy nincs senki felkészülve az energialánc bármilyen – politikai, gazdasági, technikai,

esetleg kriminalisztikai vagy éppen meteorológiai – okból történô tartós megszakadásának

kivédésére, s fôként biztonságos alternatív helyettesítésére. Többen –

talán politikai elôítéletektôl vezérelve – az oroszoktól való függôségben keresik a

bajok forrását, de a reálisan és távlatokban gondolkodók már rájöttek, hogy a kölcsönös

egymásrautaltság korában tudomásul kell venni az eltérô érdekeket, és azok

érvényesítését a partnerségi bizalom mentén, a mindenki számára elfogadható

elônyös együttmûködésben lehet csak elérni. A történtek – így vagy úgy – energiapolitikájuk

újragondolására késztetik a világ valamennyi országát: a termelôket épp-

úgy, mint a nagy felhasználókat.

George W. Bush az unió helyzetérôl elmondott hagyományos beszédében új energiapolitikát

javasolt az USA-nak. Ennek lényege kettôs: a közel-keleti – és általában

– a kôolajimport csökkentése 2025-re 75 százalékkal; az alternatív üzemanyagok –

különösen az etanol – kifejlesztése és versenyképessé tétele. A közel-keleti

olajfüggéstôl történô megszabadulás szoros összefüggésben áll a mostani iraki

helyzetrôl, az iráni nukleáris törekvésekrôl és a terrorizmus veszélyérôl alkotott

amerikai politikai értékeléssel; az alternatív energiahordozókra vonatkozó új straté-

gia pedig a versenyképesség, az amerikai világelsôség megôrzésével indokolt.

Vlagyimir Putyin ugyancsak január végén fejtette ki nézeteit, többek között az energiapolitikára

vonatkozóan is, a már szintén hagyományosnak mondható évnyitó beszélgetésén,

a nemzetközi és a hazai sajtó mintegy ezer képviselôje elôtt. A különbözô

indíttatású kérdésekre adott válaszaiból három lényegi elem bontható ki. Oroszország

piacgazdaság, és az ennek megfelelô árakat érvényesíti minden világpiacra szánt termé-

ke – így a gáz és az olaj – esetében is. Mindent elkövet annak érdekében, hogy

megôrizve a szállítások biztonsága és pontossága iránti bizalmat, diverzifikálja jelenlé-

tét ezekkel a termékekkel a világpiacon. Az energiaellátást illetôen – a hagyományos

energiahordozók (szén, gáz, olaj stb.) és az új „alternatív” források terén is – minden

szempontból a világpiacon meghatározó központi helyet foglaljon el.

Az amerikai elnök – miként washingtoni megfigyelôk fogalmaznak – „energiaforradalmat”

kínál az eddig az amerikai illetôségû multinacionális vállalatok által vezé-

relt globális energiahasznosításban. Ebbe beletartozik, hogy csökkentik a régió olajimportját,

a tervek szerint 2025-ig 5 százalékra. 2005-ben az USA volt a világ legnagyobb

olajvásárlója, kétszer annyit importált, mint a második helyezett Japán. Az

importcsökkentés mögött az az elképzelés is meghúzódik, hogy sokkal kevesebb

nyersolajat és olajszármazékot használjanak a közlekedésben és a háztartásokban.

Jelenleg a világ olajtermelésének az egytizedét az amerikai utakon robogó gépkocsikban

„égetik” el. De a világ közlekedése használja el a kitermelt olaj 70 százalé-

kát, és a közlekedés energiaszükségletének 92 százalékát az olaj biztosítja. Ha nem

következik be valóban forradalmi fordulat az energiaforrások és a felhasználás

tekintetében, akkor egyes számítások szerint, a jelenlegi technológiát figyelembe

véve, nem lehet majd annyit termelni, amennyire szüksége lenne a világnak. Amerika

eddig is számos alternatív energiahordozót, üzemanyagot, ipariolaj-helyettesítôt

(vízenergia, bioenergia származékok, szél, nap, atomenergia stb.) próbált ki és használ

is elég jelentôs hatékonysággal. Most Bush elnök azzal, hogy bejelentette:

Amerika „túllép az olajalapú gazdaságon”, a helyzet komolyságát támasztotta alá.

Vélhetôen fontos technológiai áttörés elôtt áll a világ, ennek mibenlétét azonban még

nem ismerhettük meg. Bár a Nobel-díjas Oláh György a Népszabadságnak adott

interjújában (2006. január 18.) éppen azt a könyvét ismertette, amelyben a metanol

alapú gazdaságról értekezik. A professzor azt állítja, hogy „a szénhidrogének végül

kifogynak, de az áruk még azt megelôzôen elviselhetetlenül magasra emelkedik

majd. Rövid és hosszú távon egyaránt a metilalkohol lehet a megoldás”. A tudomány

számára még az a kérdés vár megoldásra, hogy miként lehet a metilalkoholt (metanolt)

energiatárolásra felhasználni. A metanol alapú gazdaságról, két éve egyik budapesti

elôadásában, más összefüggésben is beszélt Oláh György. Akkor, arra a kérdésre,

hogy az USA miért nem írja alá a kiotói klímajegyzôkönyvet, azt a választ adta,

56 EURÓPAI TÜKÖR 2006/3 • MÁRCIUShogy azért, mert rövidesen nem lesz probléma a levegôbe kerülô szén-dioxiddal.

Most az interjúban is megerôsítette, hogy „hosszabb távon az sem kizárt, hogy a

légkörbôl vonjunk ki nagy mennyiségû szén-dioxidot, … a metilalkohol-gyártás a

megoldás – egész egyszerûen ez a legjobb módja a széndioxid-tárolásnak”. A megoldásra

tehát várni kell, de egyes reménykedôk már megelôlegezik, hogy Bush elnök

az üzemanyag-függôség távlati bejelentésével együtt „virtuálisan” a kiotói

klímajegyzôkönyvet is aláírta.

Putyin elnök ezt a jegyzôkönyvet már jóval korábban valóságosan is aláírta, és láthatóan

a globálisan integrált világ energiaproblémáit és ezekkel kapcsolatban

Oroszország szerepét és lehetôségeit másként fogja fel, mint amerikai kollegája.

Nemcsak a nemzetközi sajtóbeszélgetésen elhangzott látványos bejelentései, hanem

már az ukránokkal folytatott polémiában vállalt nyilvános szereplései is arra utalnak,

hogy az orosz vezetésnek kész tervek állnak a rendelkezésére. Az utóbbi hetek eseményei

pedig arról gyôznek meg, hogy Moszkva olyan energetikai stratégiát készül

megvalósítani, amely rendszerszerû hatással lesz a világ geopolitikai viszonyaira is.

Expanzió indult meg mind az olaj és a földgáz; mind a nukleáris, vízi és egyéb erômûi

villamos energia termelése, hazai hasznosítása, szállítása és exportja területén.

Olvasva a különbözô tudományos közleményeket az energiahordozók várható

tartalékairól és az alternatívákról, egyre erôteljesebben fogan meg az a gondolat,

hogy Oroszországban történelmi elhatározásra jutottak. Minél gyorsabban fel kell

használni a rendelkezésre álló – fôként olaj- és földgáz- – tartalékokat, mert az új

energiahordozók olyan intenzitással lépnek a helyükbe, hogy néhány évtized múlva

már nem is lesz rájuk szükség. Belátható idôben még magas áron, jó feltételekkel

lehet nagy mennyiségben értékesíteni a gázt és a kôolajat. Belföldön ennek következtében

gazdasági és szociális felzárkózás érhetô el a legfejlettebb világ szintjére,

külföld felé pedig a szállítási útvonalak és feltételek átrendezésével a geopolitikai

környezet változtatható az ország javára.

Az orosz „energiaforradalomnak” a másik oldalát pedig jól szemlélteti a Föderáció

2006–2015 közötti ûrkutatási programja beharangozójának a címe: „A világûr – a

mi kôolajunk”. Tartalmilag ez arra utal, hogy a továbbiakban elsôsorban gazdasági

célokat követnek az ûrkutatásban: amely az energiaforrásokat tekintve a geológiai

feltárások elôsegítését; az ûrhajók (és más jellegû rakéták!) számára kikísérletezett

üzemanyagok polgári hasznosítását; és a Holdon talált hélium-3 izotóp folyamatos

kitermelésére bázis és szállító kapacitás kiépítését jelenti.

A teljesség igénye nélkül tekintsünk át az erre a stratégiaváltásra utaló néhány –

különösen a geopolitikát érintô – eseményt. Oroszországban a ’90-es évek elején

közel 40 ezer „billegô fejû” olajkút rozsdásodott munka nélkül. 2005-ben azonban

már 478 millió tonna kôolajat hoztak felszínre, és ez a mennyiség folyamatosan

emelkedik is, mintegy 500 millióra a következô években. Jelenleg nincs elég piac

ennek a mennyiségnek a gazdaságos értékesítésére. A Transznyefty vezetôje,

Szemjon Vajnstok arról tájékoztatta a sajtót, hogy az orosz kôolajat szinte teljes egé-

szében nyugatra adják el, de ma már új piacokat keresnek, mert szükség van a szállítási

útvonalak diverzifikálására.

A GLOBÁLISAN INTEGRÁLT VILÁG ENERGETIKAI PROBLÉMÁI 57Az orosz államfô, ezzel is kapcsolatos, jelentôs külföldi körutakon vett részt 2005

utolsó heteiben. Elôször Törökországban Erdogan miniszterelnökkel és Berlusconi

olasz miniszterelnökkel közösen hozták mûködésbe a „Kék folyam” elnevezésû új

gázcsôvezetéket a Fekete-tenger kikötôvárosában, Samsunban. Az 1987 óta

Törökországba szállított 130 milliárd köbméter földgáz az eddigi csövön Ukrajnán,

Moldávián, Románián és Bulgárián keresztül jutott a címzetthez. Az új, 2000 méterrel

a tenger alatt futó vezeték jelentôsen megrövidíti az utat és olcsóbbá teszi a szállítást,

hiszen nem kell tranzitdíjat fizetni. A vezeték teljes hossza 1213 kilométer, és

az olaszokkal kötött megállapodások alapján rövidesen leágazik a Dél-Balkánra és

Olaszország felé, majd késôbb más dél-európai országokba és Izrael felé is. A tervezett

teljesítményét 2010-ben éri el, amikor évi 16 milliárd köbmétert szállít majd,

és teljesíti 25 év alatt a törökökkel kötött szerzôdés szerinti 365 milliárd köbméter

földgáz leszállítását. Meg kell jegyezni, hogy a közelmúltban nyitották meg hivatalosan

a Baku–Ceyhan kôolajvezeték grúziai szakaszát, amelyen szintén közvetlenül

Törökországba történne az azeri olaj szállítása, de ebben az esetben Oroszországot

megkerülve. Az oroszok azonban ma már nagy nyugalommal szemlélik ezeket az

eseményeket, mert tudják, hogy az azeri, a kazahsztáni és a türkmén olaj- és gázkitermelés

is gyorsan növekszik, és az orosz infrastruktúra már nem tudja a

megnövekedett mennyiséget kiszolgálni. Az orosz kormányt ezzel összefüggésben

más izgatja: szeretnék elkerülni, hogy a grúziai csôvezetékük védelmére az Egyesült

Államok katonai támaszpontot létesítsen.

Azért is fontos az orosz-török tengeralatti vezetéknek az üzembe helyezése, mert

– miként Hrisztyenko ipari és energetikai miniszter a vezeték átadási ünnepségén

bejelentette – ugyanezzel a különleges technológiával kívánják megvalósítani a Balti-

és az Északi-tenger alatt annak az Észak-Európa gázvezetéknek az építését, amelyik

az orosz partot a némettel köti össze közvetlenül, ugyancsak kikerülve a korábbi

tranzitországokat, Ukrajnát, Lengyelországot, illetve a balti államokat. Az elsô csö-

veket azóta lefektették, bizonyítván, hogy az új német kormány is felvállalta ezt a

geostratégiai átrendezést. Nekik is érdekükben áll a német partról tovább vinni a

vezetékeket Franciaországba, Spanyolországba, Angliába és másfelé.

Putyin elnök ennek a sikernek a tudatával utazott Dél-Koreába, ahol Puszanban

részt vett az APEC-országok 13. csúcsértekezletén. Ezt követôen tárgyalt Szöulban,

majd Tokióban, és közben találkozott a kínai vezetôkkel is. Mindez arról szólt, hogy

a délkelet-ázsiai országok egyre nagyobb érdeklôdést mutatnak az orosz olaj és gáz

importja iránt. Jelenleg a szállítások vasúton történnek, de már döntés született

arról, hogy a Gazprom gázvezetékeket épít ebben a régióban. Ezeknek a vezetékeknek

a feladata lesz évi 20–30 milliárd köbméter szibériai gáz eljuttatása Kínába; a

többi délkelet-ázsiai térséget és az észak-amerikait pedig fôként a Szahalin-2 projekt

keretében, a koviktyinszki feltárásokból látnák el. A japán miniszterelnökkel folytatott

tárgyalások egyik témája a közös érdekeltségben készülô tervek szerinti

csôvezeték-rendszer kiépítése volt, amely Kelet-Szibériából a Csendes-óceán partjá-

ig vinné a gázt, majd onnan tovább minden irányban a tengerek és az óceán alatti

vezetékeken, valamint vasúton Kína, Japán, Dél-Korea és Észak-Amerika felé.

58 EURÓPAI TÜKÖR 2006/3 • MÁRCIUSAz utóbbi hetekben már napvilágot látott az a terv is, amely még egy stratégiai

útvonalat nyitna meg: gáz- és olajvezeték építésérôl kezdôdtek tárgyalások Iránon,

Pakisztánon keresztül Indiába.

Ez az új orosz stratégia jelentôsen megnövelné és diverzifikálná a piacokat; csökkentené

a tranzit-függôségeket és megváltoztatná az eddigi szállítási útvonalakat, s

ezzel együtt a politikai és gazdasági kapcsolatok mélyülésén keresztül a geopolitikai

viszonyokat. Az Oroszország körüli államoknak újra kell gondolniuk hozzáállásukat

ehhez a megváltozott stratégiához. Az oroszok csak világpiaci áron hajlandók szállí-

tani; kizárva az eddigi bartert a tranzitért cserébe. Ha pedig ezt nem fogadják el az

eddigi tranzitországokban – pl. Ukrajnában –, és „kisajátítják” az Európának szánt

kôolajat, gázt, akkor a továbbiakban nem rajtuk keresztül látják el Európát. Putyin

a moszkvai televízió nyilvánosságát felhasználva magyarázta el a világnak, hogy a

tenger alatt szállított gáz ára Nyugat-Európa számára jóval olcsóbb lesz, hiszen nem

terhelik tranzitdíjak; az ukránok pedig az általuk felvállalt európai piacgazdasági normák

szerint gazdálkodhatnak a továbbiakban. Miután ezek a stratégiai jellegû változások

jelentôsen átrendezhetik a gazdasági fejlôdés geopolitikai hátterét, prognosztizálható

a folyamatos nemzetközi konzultációk sorozata, és a piacok átalakulása, az

árak jelentôs mozgása.

Az orosz stratégia másik lényegi fejezete – az amerikai bejelentésekhez hasonló-

an – az alternatív energiaforrások megtalálása és használatba vétele. Oroszországban

jelenleg is meghatározó a vízenergia, a vízi erômûvek és az atomenergia teljesítménye,

különösen a villamosenergia-termelésben. Kevésbé használatosak más

jellegû – pl. bio- és szél-, vagy napenergia – források. Az utóbbi idôben nyilvánossá-

got kapott programokban nem is lehetett találkozni ezek fokozottabb felhasználásá-

ra vonatkozó elképzelésekkel. Sokkal nagyobb visszhangja volt annak a tervnek,

amelynek a komolyságát és megalapozottságát jelzi, hogy maga Putyin elnök jelentette

be: Oroszország azt tervezi, hogy a Holdon üzemet épít a hélium energiaforrásként

hasznosítható izotópjának kitermelésére. Azt is hozzátette, hogy ez egy

olyan energiaforrás, amellyel az egész világ rohamosan növekvô energiaszükségleteit

hosszú távra biztonságosan ki tudják elégíteni.

Mirôl is van szó? Nyikolaj Szevasztyijánovnak, az Energija ûrkonszern elnökének

magyarázata szerint, a hélium-3 a közönséges hélium radioaktív izotópja, amelyet

magfúziónál lehet hasznosítani. Ideális nukleáris üzemanyagnak tekinthetô, mivel

úgy szabadít fel rendkívüli energiát a fúziós reaktorban, hogy az égése során szinte

nem keletkezik radioaktív hulladék. Egyes számítások szerint húsz tonna hélium-3

fedezhetné az USA egyévi energiaszükségletét.

Azt nem lehet még teljes biztonsággal prognosztizálni, hogy milyen mértékben

valósulnak meg az USA, illetve Oroszország tervei az „energiaforradalom” véghezvitelére.

Az energia és az energiapiac gyökeres átrendezôdésének folyamata azonban

mindenki számára érzékelhetôen elkezdôdött. A kérdés az, hogy partnerség vagy

kíméletlen konkurenciaharc érvényesül majd ebben a folyamatban? Hogyan érinti

mindez azokat az országokat és régiókat, amelyek fôként fogyasztókként vannak és

lesznek is jelen ebben az átrendezôdésben. Európa már megérezte a „szelét”, és

késve, nem igazán kompetensen, „hideglelôsen” reagált. Még nem késô, hogy az EU

felismerje: az energiaellátásnak legalább olyan fontosságot kell tulajdonítani, mint a

terrorizmus elleni harcnak. Magyarország – miután az egyik legnagyobb mértékben

energiafüggô ország – különösen érdekelt, és kezdeményezi is, hogy az EU mielôbb

kiépítse a feltételeket a tagországok együttmûködô és szolidáris energiapolitikája

számára. Emellett és ennek keretében saját stratégiával kell rendelkeznie, amely szá-

mol az ország történelmileg kialakult sajátosságaival. Semmiképpen nem az

energiafüggôségnek a jelenlegi viszonyok között értelmezhetetlen politikai szemben-

állásként történô kezelése a stratégia alapja, hanem az együttmûködés, a kölcsönös

egymásrautaltság szükségének a felismerése. Ilyen irányú kezdeményezés valósul

meg az orosz Gazprom, a német E.ON és a magyar MOL rendszerszerû együttmû-

ködésében a gáz- és kôolajmezôk kiaknázásáról, szállításáról, a kereskedésrôl, a

tulajdonlásról stb. történô megállapodásában.

Az energetikai kérdések nemzetközi összefüggéseinek megtárgyalásával kíván

foglalkozni a G-8 soros összejövetele Szentpéterváron és az APEC következô, 2006-

os csúcsértekezlete Moszkvában. A vendéglátó orosz kormányzat nagy volumenû

célokat készül e tanácskozások elé tárni. A jövô útja jórészt attól függ, miként fogadják

a többiek – elsôsorban az USA és az EU tagországai – az orosz stratégiai kezdeményezéseket

és ajánlatokat. A tét a globálisan egymásra utalt világ további egyenjogú

együttmûködô integrációja, vagy egy olyan új világrend, amelyik visszahozza a

feszültségeket, a kiszámíthatatlan következményû szembenállásokat. Biztonsághoz,

békéhez, avagy háborúságra vezet-e az energiaforradalom?

 

 

Az Akadémiai Kiadó gondozásában (a közkedvelt Hadiakadémia sorozat legfrissebb tagjaként) nemrégiben jelent meg Robert Kershaw Harckocsizók című munkája. A könyvről a KatPolos kollégák már írtak egy recenziót, ezért nem is vesztegetjük erre az időnket, tessenek azt elolvasni.

Hogy a mi posztunknak akkor mi az értelme? Nos, a kiadó olyan könyvbemutatót szervez Kershaw mester és magyarul megjelent legújabb könyve tiszteletére, amilyenből (sajnos) nagyon kevés van a hazai piacon. Csak hogy elcsöppenjen a nyálatok, tessék, itt a program:

dr. MOLNÁR György, a kötet fordítója: Robert Kershaw: Harckocsizók. Egy fegyvernem kialakulása – a harcjármű és a katona egymásra találása;

dr. SZÁMVÉBER Norbert őrnagy, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár vezetője: Határvadászból páncélos ász: vitéz Tarczay Ervin százados, a legeredményesebb magyar harckocsizó;

SZEKERES József nyugállományú ezredes, a tatai harckocsidandár volt parancsnoka: A T-34-es vezetőüléséből a T-72-es dandár parancsnokságáig;

HATTYÁR István alezredes, az egyetlen ma működő magyar páncélosalakulat, a 25/11 harckocsizászlóalj parancsnoka: A harckocsizó fegyvernem korunkban;

MICZI Béla (KatPol blog): Reflexiók a könyvre és az előadásokra.

Szóval ha akár csak minimális mértékben is érdekelnek a harckocsik (és a harckocsizók), ha a szívverésed egy kicsit felgyorsul, ha meglátsz 40-50 tonna acélt és meghallod a lánctalpak semmi máshoz nem hasonlítható csikorgását, ha szeretnél jó társaságban kiváló előadásokat (és előadókat) meghallgatni, majd esetleg egy kis eszmét cserélni a hasonszőrűekkel, akkor 2014. december 3-án, szerdán 17.00 órai kezdettel feltétlenül tedd tiszteleted a Stefánia Palota Pódium Bárjában (tudjátok, ez a Honvéd Kulturális Központ Budapesten), a XIV. kerületi Stefánia út 34-36. alatt. Ha van Facebook-profilod, ezen a linken jelezheted a megjelenésed, így a szervezők nagyjából be tudják majd lőni, hogy hányan leszünk.

És szerintem még sört is lehet kapni valahol a környéken, arról nem is beszélve, hogy a könyvet jelentős kedvezménnyel lehet a helyszínen megvásárolni.

Felhívjuk a kedves olvasók figyelmét, hogy az általunk már ismertetett Harckocsizók: a páncélos hadviselés emberi története c. kötet bemutatójára 2014. december 3-án du. 5 órakor kerül sor a Pódium Bárban (Stefánia Palota, Honvéd Kulturális Központ, 1143 Budapest, Stefánia út 34–36.). A könyv brit fókuszú ugyan, ám a vetítéssel egybekötött előadások fókuszába a magyar harckocsizás történelme kerül majd. Dr. Számvéber Norbert őrnagy, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár vezetője a legeredményesebb magyar páncélosász, vitéz Tarczay Ervin százados tetteit ismerteti. Szekeres József nyugállományú ezredes saját tapasztalatait foglalja össze a T-34 vezetőüléséből a T-72-vel felszerelt tatai harckocsidandár parancsnokságáig. Hattyár István, az egyetlen ma működő magyar páncélosalakulat, a 25/11. harckocsizászlóalj parancsnoka a harckocsizó fegyvernem jelenlegi szerepéről és helyzetéről értekezik. A kötetet pedig annak fordítója, dr. Molnár György mutatja be. A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket.

[...] Bővebben!

Az utóbbi hetekben nagy változások zajlanak a magyar – s más kelet-európai országok – közéletében. Olyan emberek, társadalmi csoportok jelennek meg a politikai harcok szinterén, amelyekről eddig a „politika-csinálók” azt feltételezték, hogy politikailag „névtelenek”, s nem is igen számoltak velük. Most azonban zajosan „betörtek” a közéletbe, kimentek az utcára, s ellentmondást nem tűrően kiáltották: „mi vagyunk a nép” és „miénk itt a tér”.

Az eddigi közszereplőket ez a „modortalanság” megütközéssel töltötte el. Megszokták, hogy ők rendelkeznek a közélet szereplői és terei felett, s most – lám – valakik-senkik ezt egy lendülettel elorozzák. Az még valahogyan rendben lenne, hogy a regnáló hatalmat akarják „elsöpörni” – hiszen mi is – de, hogy mindenkit, aki úgymond „rendszert-váltott”, az már tűrhetetlen.

 Azt gondolom, hogy valami itt "félreértődik". A "rendszerváltás utáni nemzedék" elsősorban nem a '89 utáni szereplőket itéli el, hanem magát a kialakult rendszert. Az "új nemzedék" ezeket a régi figurákat már nem ismeri, s nem is akarja megismerni.

Ez a nemzedék már a "tudományos-technikai forradalom" terméke és az új civilizációs körülményeknek adekvát társadalmi rendszert hiányolja. Ilyen (még nem tudják milyen!, de más) „rendszerre” akarna váltani. Az új nemzedék számára a most és a holnap az érdekes. A mai rendszert nem szeretik, s nem foglalkoznak azzal, hogy miként alakult ki ílyenné. Új rendszert akarnak, és azt akarják elsöpörni, aki most az útjukban áll.

Mi is történt valójában? Mellőzve a „részleteket”, csupán a „kicsontozott” lényeg. A "gyengére sikerült szocializmus" nem tudott felülkerekedni a "még nagyon erős fejlett kapitalizmussal" szemben. A hidegháborút úgy hagyták abba, hogy az ideológiai kérdésekben viszakozás lett, s a "partneri kapcsolatokhoz" a rendszereket "kompatibilissé" kellett tenni. Magyarul: a lényeg a tulajdonviszonyok megváltoztatásában volt: a „mindenre kiterjedő állami-tulajdont” szétosztották „mindenre kiterjedő magán-tulajdonra”. Ma a globálissan integrálttá vált világban egységesen a kapitalista gazdasági (és részben társadalmi!) berendezkedés lett a meghatározó. Ugyanakkor a kapitalizmus elkerülhetetlen ciklikus válsága - már az egyre erőteljesebben kibontakozó tudományos-technikai (civilizációs) forradalom következtében - nem a klasszikus "túltermelési”, hanem "túlfogyasztási" jellegű, s már áthatja a társadalmi berendezkedés szinte minden elemét. Ahogyan az "ipari-forradalom" megszülte a kapitalizmust, mint társadalmi-gazdasági formációt, ugyanúgy a TTF megszüli a kapitalizmust felváltó új formációt. Ennek vagyunk a kezdeténél. A mi bajunk az, hogy át kellett térni a kapitalizmusra, akkor, amikor már történelmileg napirenden van a meghaladása.

A belépő "internet" és "robotizált" újgeneráció ezt már nem érti és nem is érdekli. A folyamatok sokkal gyorsabbak lesznek, mint gondoljuk. Érdemes átismételni, hogy miként zajlott le az "ipari-forradalom", mert hasonló – de sokkal erőteljesebb és gyorsabban lezajló - folyamatoknak leszünk (vagyunk!) tanui.

Természetesen „nem derült égből villámcsapás” az, ami történik. Számítani lehetett rá. Mellékelem 16 évvel ezelőtti előadásom-írásom azokról a „gyermekekről”, akik most már felnőttként tőrtek be „új időknek új dalaival”!

 

A gyermek az átalakuló társadalomban.

 

Szinte közhelyszerű a rómaiaknak az a klasszikus mondása, mely szerint az ifjúság szél. Való igaz, hogy a gyermek már születésétől megváltoztatja a környezetét, ifjúként pedig mint a "forgószél" alakítja át a társadalmat is. Így volt ez a rómaiaktól napjainkig. Most azonban olyan korszakba érkezett az emberiség fejlődése - megítélésem szerint -, amikor a társadalom gyorsabban változik, mintsem az ifjúság lázadhatna ellene, mintsem a belépő új nemzedék "felforgathatná" a korábban mindég "begyöpösödött" világot. Olyan korba érkeztünk, amikor a felgyorsult társadalmi változásokkal a fiatalok versenyezni kényszerülnek, s nagy erőfeszítésükbe kerül, hogy lépést tartsanak a mindent átrendező folyamatokkal, hogy megtalálják a helyüket a mozgásban lévő társadalomban. A tapasztalatok azt mutatják, hogy többségük nehezen éli meg az ilyen követelményeket, s a szülei, az előző nemzedékek élettapasztalata sem adhat a korábbi korokhoz hasonló támpontokat.

Miről van szó? Arról, hogy a XXI. századhoz közeledve, a civilizációs fejlődésben a neolit és az ipari forradalomhoz hasonló gyökeres átrendeződések mennek végbe. Az elemzésekben ezt a folyamatot különbözőképpen definiálják: ­második, vagy harmadik ipari forradalomnak stb., - de valószínűleg a legkifejezőbben a tudományos-technikai forradalom elnevezés tükrözi a lényegét. A tudományos­-technikai forradalom a társadalom minden alkotóelemében mélyreható és átfogó megújulást indukál. Az elsődleges tartalma kicsit leegyszerűsítve úgy összegezhető, hogy a termelésben alkalmazásra kerülő kibernetikával vezényelt automatizált rendszerek részben nem teszik lehetővé, részben pedig feleslegessé teszik az ember közvetlen jelenlétét. Ennek következtében az ember kikerül a termelés közvetlen folyamatából és ezentúl a kreatív alkotással, vagyis azzal foglalkozhat, ami csak neki sajátja. S, ha ebből indulunk ki, akkor azt is látnunk kell, hogy a ma gyermekei egy olyan társadalomban nőnek majd fel, amelyről jelenleg még szinte semmit sem tudunk. Századok óta döntő mértékben a szülők és gyermekeik, sőt több generáció is a lényegét tekintve azonos társadalmi berendezkedésben szocializálódtak. Ezzel szemben most azt látjuk, hogy szülők és gyermekeik gyökeresen ellentétes társadalmi közegben szerezték illetve szerzik meg élettapasztalataikat. Hangsúlyozni kell, hogy itt nem csak - s főként nem elsődlegesen - az államszocializmusról a kapitalizmusra visszaváltott rendszerről van szó, hanem a civilizációs fejlődés fő sodrában globálisan jelentkező termelési forradalom valamennyi állam társadalmi viszonyait átrendező hatásmechanizmusairól.

A civilizációs fejlődés fő vonulatának csupán néhány elemét emelem ki vázlatosan ahhoz,  hogy érzékelhető lehessen a változások jellege. Elsőként említem meg a globalizációt. Az űrkutatás  eszközei lehetővé tették azt is, hogy egyszerre és egységesen a világ bármely pontjáról és mindenki számára láthatóvá vált a Föld teljes felszíne és az is ami alatta van. A média az egyik fő motorja annak a folyamatnak, amelynek következtében a világ már napjainkban is szinte mindenki számára egységes egészként és átfogóan egyre teljesebben megismerhető és elsajátítható. Azt is jelenti ez, hogy ami a földgolyó másik felén történik, az ugyanabban a pillanatban itt - mondjuk Magyarországon - élő ember számára is hozzáférhető ismeret. Ennek eredménye, hogy "karosszékben" ülve nézzük végig, pl. az "öbölháborút" vagy az olimpiai versenyeket, a TV képernyője előtt ülve – mint beavatottak, részvevők - várjuk, hogy bekövetkezik -e egy újabb háború, vagy szörnyülködünk, hogy a délkelet-ázsiai pénzpiac összeomlása után, pl. Indonéziában, miként fordul tragédiába a mindenüket elvesztettek sorsa stb. A globalizálódás kiteljesedését jellemzi, pl. az is, hogy a világgazdaság egységes egészként működik, s benne a multinacionális szervezetek és vállalatok világhálózata a működést irányító és biztosító érrendszer. A világgazdaságban a pénzmozgás pedig a másodpercek tört része alatt zajlik, hiszen a számítástechnika, a kibernetika, az informatika és egyéb tudományok, technikai rendszerek jóvoltából nem maga a dollár, vagy a márka stb., hanem a róluk szóló információ áramlik. Az egyes ember számára is egyre szélesebb körűen ez a globalizáció jelenti a természetes gazdasági és társadalmi közeget. A bankkártyák a világ bármely pontján ma már a pénzéhez juttatják, az internetről lehívhatja valamennyi jelentős könyvtár vagy adatbázis ismeretanyagát stb. A globalitás egyúttal feltételezi az eleddig elkülönült vagy elszigetelt nemzetállamok együttműködését, sőt bizonyosfajta egységesülését (pl. szabványosítás, jogharmonizáció stb.), az emberek, az eszmék, a gazdasági folyamatok szabad áramlását vagyis az országok globális és regionális integrációját. Nehéz lenne eltalálni, hogy a most beszélni tanuló gyermek, pl. milyen nyelven kommunikál majd a mai elkülönült nemzeteket meghaladó, az integráció eredményeként kialakuló intézményekkel; szervezeti rendszerben szerzi-e meg majd a valamilyen módon elismert tudását stb. Sorolhatnánk tovább, hogy milyen összefüggéseket hordoz, s milyen következményekkel jár a média által is generált globális, integrált világjövő, de úgy vélem a kiinduló gondolatok is alátámasztják azt a hipotézist, mely szerint gyermekeink gyökeresen új és jórészt ismeretlen, beláthatatlan közegben teljesítik ki életpályájukat.

Mindezek tudatában nézzünk még egy - részben már említett, a tudományos-technikai forradalom lényegét megjelenítő - összefüggést. A gépi nagyiparra épülő termelés rendszerében meghatározó a termelő eszközök magántulajdona és az ezen eszközök használatával a tulajdonosnál munkát vállalók teljesítménye. Ez a kapcsolat kettős alávetettséget tartalmaz. Egyrészt a munkavállaló kiszolgáltatott a termelőeszköz tulajdonosának, abból adódóan, hogy tőle függ megveszi-e, s ha igen milyen módon a munkáját. Ez így szociális tartalmú alávetettség. Másrészt azonban a munkavállaló tevékenységét - teljesítményét, munka- és életkörülményeit, díjazását stb. - jelentősen meghatározza az a technika, technológia, üzemi szervezet stb., amelynek használatával a munkavégzés megvalósul. Ennek az alávetettségnek technikai tartalma van. A tudományos-technikai forradalom olyan új termelési rendszert hoz létre, amelyben részben lehetetlenné, másrészt pedig feleslegessé válik az ember közvetlen jelenléte. Gondoljuk csak meg pl. egy atomenergetikai rendszerben miként lehetne jelen az ember? Azt pedig, hogy az ilyen rendszer működési zavarai milyen következményekkel járnak az emberekre, Csernobil óta mindannyian megtapasztaltuk. Azt is könnyű belátni, hogy a robotok pontosabbak, megbízhatóbbak, vagyis feleslegessé teszik a monoton, rutin munka elvégzésében az embert, miként, pl. az automatizált, zárt gyártási technológiában és a távvezérelt átviteli rendszerekben stb. is.

Megváltozik tehát a munka végzés tartalma, jellege, szervezete. Folyamatosan és egyre meghatározóbban az ember kikerül a technikával szembeni alávetettség alól, s a kérdés az lesz, mit tud kezdeni a munkaerejével, képes lesz-e hasznosítani, hiszen a termelőeszközök - a robotok, az automatizált rendszerek stb. ­továbbra is más tulajdonában maradnak, s így a szociális alávetettsége nem szűnik meg. Ez a körülmény hozza létre a munkahelyet elveszítők egyre népesebb táborát, az un. strukturális munkanélkülieket. Kialakulnak ugyanakkor az új típusú munkaszervezeti formák, mint pl. a távmunka végzés stb., amikor a nagy, helyhez kötött szervezeti egységek helyett az emberek saját belátásuk és lehetőségeik szerinti helyen és többnyire maguk teremtette eszközökkel teljesítik vállalásaikat. A fő "eszköz" pedig a vállalt munka elvégzéséhez a felkészültségük, a tudás-szintjük, a kreatív szellemi kapacitásuk lehet. Ez a korábbi, a tulajdon nélküliségből következő munkavállalási kényszer helyett minőségileg új helyzetet teremt, mert a tudás már nem csupán eszköz lesz a munkavállaláshoz, hanem egyfajta tulajdon is, amellyel a birtokosa viszonylag szabadabban rendelkezhet. A jelenlegi körülmények között a családok számára létbizonytalanságot, lecsúszást, szegénységet jelent a munkanélküliség, a munkahely elvesztése. Mindkét féle alávetettségtől meg kell szabadulnia az embereknek ahhoz, hogy elfelejthessék a munkanélküliség borzalmait. A ma gyermekei, ­a munkanélkülieké is - minden bizonnyal már a posztindusztriális technikai és társadalmi körülmények között valósítják meg életpályájukat. Ezért is fontos és felelősségteljes olyan körülmények megteremtése, amikor esélyegyenlőség jön létre a tudás megszerezhetőségében. Ettől függ ugyanis, hogy ki rendelkezhet majd saját tudástulajdonnal és így munkával, megélhetéssel.

A világ egészére vonatkozó civilizációs fejlődés fő sodrának kikerülhetetlen hatásaival egy időben napjainkban Magyarországon jelen vannak az 1989-90-től kiteljesedő "rendszervisszaváltó" folyamatok is, s ezek szintén hatással vannak a gyermekekre, a fiatalokra. Ezzel összefüggésben szintén csupán néhány elemet hangsúlyozok. Az elmúlt közel évtized alapvetően négy rendszerszerű változást hozott a magyar társadalom életében. A mindent átfogó állami tulajdon helyett a magántulajdon lett a meghatározó. A tervgazdaságot felváltotta a piacgazdaság. Az egypárt-rendszerről áttértünk a többpárt­ rendszerre. A keleti (KGST) kapcsolatok elsődlegessége helyett az Európába ill. a világ egészébe integráló folyamat részesei lettünk. Ezek az átváltások külön-külön is, együttesen pedig hatványozottan gyökeres átalakulásokat eredményeznek minden egyes ember életében. A belépő új generációk – a szüleiktől eltérően - ezeket az új körülményeket saját szocializációs valóságukként élik meg. Az így keletkező ellentétes szocializációs bázisra építkező életszemléletek gyakran családi konfliktust és társadalmi feszültségeket is kiválthatnak.

Ilyen probléma pl. a tulajdoni rendszer megváltoztatása. A mindent átfogó állami tulajdon rendszerében alapvetően az állam "gondoskodott" mindenről. Az állami paternalizmus körülményei között az egymást követő korosztályok arra szocializálódtak, hogy elsősorban nem maguknak kell gondoskodniuk magukról, hanem el kell fogadniuk, amit az állam ad, vagy az államtól kell számon kérniük, ha valamiből nincs elég. Helyettük - s többnyire a megkérdezésük nélkül – az életük menetén végig a fő kérdésekben (iskola, lakás, munka, egészségügy stb.) az állam fog róluk gondoskodni. A helyzet napjainkra alapvetően változott meg: az állam néhány év alatt szinte teljes egészében felhagyott a paternalizmussal, s magára hagyta polgárait, gondoskodjanak magukról. Miután azonban még nem teremtődtek meg a feltételek ahhoz, hogy az egyes ember teljes egészében gondoskodni tudjon önmagáról, az önállóság szabadsága helyett a magárahagyottság feszültsége, tragédiái lettek úrrá sokakon. A szülők számára ez a közeg általában idegen, az öngondoskodáshoz - magukat és gyermekeiket illetően -, még nem szoktak hozzá. A szülők generációjának a többsége, valószínűleg nem is szokja meg, esetleg elviseli, de a gyermekek már önmagukról gondoskodva szocializálódnak, számukra ez lesz a természetes közeg. Nehezen megválaszolható azonban az a kérdés, hogy miként tudnak majd önmagukról gondoskodni? Minden valószínűség szerint rendkívül differenciáltan. Döntő mértékben a lehetőségeik attól függnek, hogy a szüleik részesedtek-e az állami tulajdon szétosztásából. Amikor ugyanis privatizálták a mindenre kiterjedő állami tulajdont, akkor a gyermekek, a fiatalok döntő többsége abból nem részesedhetett. A ma már mindent átfogó magántulajdon rendszerben nem a gyermekek, a fiatalok lettek a termelőeszköz tulajdonosok, vagyis hátrányos helyzetbe kerültek az előző generációkkal szemben, akik részt vehettek az állami vagyon magánosításában. A gyermekeknek, a fiataloknak a korábbi időszakban a tulajdonhoz viszonyított egyenlően közömbös életpálya start-pozícióját, viszonylagos esélyegyenlőségét, felváltotta a szülők tulajdonhoz jutásából következő egyenlőtlenség, a tehetősséghez, vagyonhoz kapcsolódó előnyök és a szülők tulajdon nélküliségéből levezethető hátrányok. Akinek a szülője nem tudott tulajdonhoz jutni, az kettős hátrányba került: az állam a továbbiakban nem gondoskodik róla, s az állami tulajdonból sem részesült. A gyermekek társadalmi helyzete tehát, máris rendkívüli mértékben differenciálttá vált.

Van azonban lehetőség az előbbiekben vázolt módon kialakuló életpálya esélyegyenlőtlenség jelentős mértékű kompenzálására. Az informatikai forradalom következtében ugyanis olyan ismeretekhez juthatnak a gyermekkorú generációk, amely mintegy tudás-tulajdonként kiegyenlítheti az egyébként igazságtalanul keletkezett hendikepet. Van azonban egy feltétel: ehhez a tudáshoz ne a tehetősség, hanem a tehetség, a szorgalom, az akarat útján lehessen hozzájutni. Ez a lehetőség - miközben a gyermekkorú generáción belül esélyegyenlőséghez vezethet, - az előző, a szülők generációjával kapcsolatban kontinuitás zavart is kiválthat. Gondoljuk csak meg, a mi nemzedékünk még a tízes számrendszer alapján nőtt fel, a gyermekeink pedig már a kettes számrendszert tekintik logikai alapnak, s a számítástechnika nyelvét beszélik olyan perfekt módon, mint mi fújtuk az egyszer-egyet. Elegendő bizonyítékként a televízió műsoraiban megnézni azoknak a gyermekeknek a produkcióját, akik a legismertebb számítástechnikai, kibernetikai, informatikai szakemberekkel, professzorokkal partnerként képesek megosztani a gondolataikat. Az ő ismeretanyaguk lényegileg más jellegű, mint az előző nemzedékeké volt. Ha még figyelembe vesszük mind azt, amit az ember termelésben betöltött munkafunkcióinak megváltozásáról mondottunk, akkor könnyű belátni, hogy amennyiben a gyermekeink rendelkeznek majd az információs társadalomra jellemző konvertálható alapismeretekkel, akkor olyan tudást birtokolnak, amely "tulajdonosaként" szabadon és tehetősen lesznek képesek önmagukról gondoskodni. Ehhez azonban a mai viszonyok között e tudáshoz jutás esélyének a feltételeit mindenki - a munkanélküli szülők gyermekei - számára, az állam által garantálva szükséges biztosítani.

A tudástulajdonával szabadon rendelkező, az önmagáról minden tekintetben gondoskodó ember már individuumként vehet részt a vele ekként is számoló társadalmi szervezetben. Amennyiben a felnőttek "nem szúrják el" háborúkkal, környezeti katasztrófákkal, akkor a gyermekeinknek meg lehet az esélye arra, hogy minden bizonnyal ilyen jellegű társadalomban éljenek. Ezért is érdemes néhány kérdésfelvetés erejéig kitérni az individuum problémakörére. Miként említettük a termelési rendszerek fejlődési tendenciája egyrészt a multinacionalitás, másrészt az egyéni tudásra építkezés irányába mutat. Azok a klasszikus munkahelyek, ahol sok száz vagy ezer ember együtt, egy helyen, egy épületben vagy területen dolgozott, már jelenleg is tapasztalhatóan eliminálódnak. Velük együtt megszűnnek a klasszikus értelemben vett dolgozó kollektívák, tanuló csoportok stb. Ezek helyébe a szabad individuumok önkéntesen szerveződő kooperációja, közössége léphet. A meghatározó tehát - az egyénnek önmagáról való gondoskodásából, a szükségletei kielégítésének fedezetére és önmaga fejlesztésére vállalt tevékenységének a saját tudástulajdonához kötödéséből adódóan - az egyén és a személyisége lesz vagy lehet. Természetesen azt még nem, vagy nagyon dús fantáziával lehet csak belátni, hogy milyen kapcsolatok szerveződnek majd az individuumok között, lesznek -e valamiféle közösségek, s ha igen, milyen szerepet játszhatnak? Azt azonban már a most kibontakozó folyamatokból ki lehet következtetni, hogy az emberek az ismereteiket - a jelenlegi helyzettel szemben - nem meghatározóan szerzik majd az, úgymond közszolgálati médiából. Egyrészt a tömegkommunikáció eszközrendszerét is hasznosító, a mai internethez hasonló, annak technikai megoldásain túllépő eszközökhöz köthető, de mindenki számára hozzáférhető struktúrák szolgálnak majd az egyén felkészülésének bázisaként, s befolyásolják valamilyen módon életpályája alakulását is. Másrészt a társadalom szerveződéséhez olyan technikai megoldások szükségeltetnek, amelyek interaktív kapcsolatokat tesznek lehetővé. Az Internet ebből a szempontból a ma technikájaként és eszközeként az egyik meghatározó elem, de milyen lesz a jövőben, azt még nem tudjuk, mert napjainkban kötődik a drága telefóniához, s ezért nehézkes a működtetése és a hozzáférhetőség. Azt azonban már tudjuk, hogy olyan technikai eszközök is léteznek, - pl. a műholdakon keresztüli variációk -, amelyek megkönnyítik az elterjedését. Azt lehet mindezek következményeként mondani, hogy az informatikai eszközök nem csupán egyszerű technikai eszközökként, hanem társadalomszervező erőként is megjelennek. Nem véletlenül definiálja a tudomány (egy része legalább is!) informatikai forradalomnak a folyamatot és informatikai társadalomnak a jövő társadalmi rendszerét. A média - főként a televízió és azok az eszközök, amelyek a televíziós technikából származtathatók - ilyen értelemben a gyermekek számára meghatározóan olyan eszközök, mint valamikor a palatábla, vagy a toll és a papír voltak. Ennek a körülménynek van azonban még egy viszonyulata, amely részben az eszközök fejlődéséhez, másrészt pedig az embernek a termelésben és társadalomban már említett módon megváltozó funkciójához, szerepéhez kapcsolódik. Ha az individuum és a tudástulajdona lesz a meghatározó, akkor azt is előre lehet látni, hogy az informatikai eszközökre nem csak azért lesz szükség, mert az egyén számára közvetítenek ismereteket, hanem azért is, mert az emberek tudásának társadalmi hasznosítását szintén segíthetik.

Az informatikai társadalom kommunikációs eszközei előreláthatóan interaktív rezsimben működnek majd. Az emberek egymás közti tudományos, kulturális, gazdasági és társadalmi jellegű érintkezése is bizonyára nem olyan közvetlen személyes jelenléttel zajlik majd, hanem többnyire interaktív rezsimben működő technikai eszközökön keresztül. Már ma is érzékelhető, hogy növekszik az interneten keresztül kommunikálók tábora, sőt barátságok, szerelmek is szövődnek már ily módon. Vagyis a távkapcsolatokat biztosító eszközök, bázisául szolgálhatnak a társadalomszervezés erőinek is. Az a demokrácia, amelyet ma ismerünk, és amelyet elsősorban a képviseleti demokráciában jelenítünk meg, eliminálódik, a parlamenti döntéshozatalnál a képviselők személyes jelenlétére nem lesz szükség, s az interaktív informatikai eszközök felhasználásával a közvetlen, folyamatosan valamennyi polgár részvételével működő demokrácia válhat a társadalom rendszerszervező erejévé. Az interaktivitás lehetővé teszi, hogy ne egymáshoz utazva, valahol összegyűlve kommunikáljunk. Az információ fog áramolni és mindenki maga szabad akaratából választhatja meg, hogy mikor és miként vesz részt a társadalomszervezésben, az ügyek intézésében.

Az tehát napjaink kérdése a gyermekeink szocializációja nézőpontjából, hogy a jelenlegi hazai viszonyokból következik-­e a civilizáció fő sodrának adekvát fejlődési lehetőségük, avagy az ország félperiférikus helyzetéből, társadalomszervezési politikai hibákból, kényszerpályákból stb. következően nem lesznek képesek lépést tartani az új követelményekkel. Ha a jelenlegi viszonyokat nézzük, akkor azt tudjuk csak megállapítani, hogy a gyermekkorban lévők generációjának jelentős része Magyarországon a mai szocializációs körülmények között nem tud a jövőbe mutató folyamatokhoz illeszkedni, nem "integrációképes”. Ha végig elemezzük, hogy milyen ma hazánkban a gyermekek helyzete, akkor a tapasztalatok figyelembe vételével mindaz, amit a jövő tendenciáiról felvázoltam annyira utópisztikusnak tűnik, hogy nem is lenne érdemes rá szót vesztegetni. Mégis azt gondolom, hogy szükség van a magyar realitásból levezethető és a civilizációs fejlődés fő sodrából adódó folyamatok együttes ábrázolására. A realitások is, de a civilizációs robbanás is kikerülhetetlen. Ez utóbbi - ha külső erőként is, - de egyre inkább érzékelhetően áthatja életünket, s a gyermekek életét pedig - bármilyen körülmények között élnek ma, bárhogyan is nevelődnek - meghatározza. Ilyen szempontból csak dicsérni lehet az iskolai Internet-program elindítását, mert hozzájárulhat a jövőre orientált esélyegyenlőség elősegítéséhez. Persze azt is kezelni kellene valahogyan, hogy a társadalmi struktúrában bekövetkezett elfogadhatatlan mértékű differenciálódás hatására kialakult helyzet - amikor nem a tehetség, hanem a tehetősség határozza meg a tanulási lehetőségeket - a jövő társadalmi követelményeinek megfelelően változzon meg. Hiszen bárkinek a lemaradása ebben a folyamatban elviselhetetlenül kártékony következményekkel járhat, mind az adott személyre, mind ­végső soron - a társadalom egészére vonatkozóan.

Végül csak felsorolva említem azokat a problémákat, amelyek kibontására, csak pl. az integrációs folyamatok előrehaladtával, vagy a magyarországi rendszerváltozás konszolidálódásával lesz lehetőség. Ilyen probléma a "nemzetpolgár" illetve "világpolgár" dilemája. A globalizáció folyamatában az integráció elmélyülése során egyre érzékelhetőbben utat tör a nemzetekfelettiség ideológiája és szervezeti struktúrája. Azon korosztályok számára, akik az interneten keresztül a világot a maga globalitásában elsajátítva nőnek fel a nemzeti hovatartozás nagyon keveset jelenthet, a nemzettudat, a nemzeti identitás eliminálódhat. Hacsak ebben az információ áramlásban valahogyan nem tudunk a nemzetről, a hazáról olyan módon kommunikálni, hogy a kötődésük vállalható legyen. Hasonlóképpen vetődik fel az értékek problémája is. A világban felhalmozódó ismeretekhez való szinte teljes körű és szabad hozzájutás új értékek felismerésével is jár, miközben az előző generációk megingathatatlannak vélt "értékei" elveszítik hatásukat. Egyelőre megválaszolhatatlan, hogy miként valósul meg ennek a széleskörű tudásnak a társadalmi hasznosulása, az új értékek konstruktívan vagy összességében destruktívan formálják át a társadalmi kapcsolatokat. Az is kérdéses, hogy a gyermekeink új tudása és értékrendje mennyiben lesz összhangban azokkal az érdekekkel, amelyek a rendszerváltás után meghatározzák a társadalom mozgásterét. Az új társadalmi elitnek, az új politikai osztálynak érdekében lesz-e valamiként integrálni a számukra idegen, de a gyermekek által elsajátított ismereteket? Ma úgy tűnik, hogy sok ilyen értéket az érdekek megkérdőjeleznek, és nem engedik megfelelően érvényesülni. Tapasztalhatóan az az érdeke a társadalom vezető rétegének, az ország sorsát ma irányító nemzedéknek, hogy saját életpályájukat az eddig volt értékek presztízsével végigjárják, és ezért nem támogatják kellően a kibontakozó innovációt. Az tehát a kérdés: többek leszünk e többlet ésszel? Hogyan nő fel, hogyan szocializálódik a mai magyar valóságot figyelembe véve gyermekeink generációja? Élhet-e majd mindenki a XXI. század civilizációs szintjén? Ha a mai gazdasági, s főként szociális állapotokat, tendenciákat és törekvéseket nézzük, akkor ezekre a kérdésekre sajnos a válaszunk csak az lehet, hogy nem, nem tudjuk! Az bizonyos, hogy gyermekeink rendkívül bonyolult társadalmi változások közepette, s vélhetően nagy nehézségeket átélve szocializálódnak majd. Azok körében pedig, akiknek felelőssége van ebben, olyan gyökeres - elsősorban szemléleti ­- változásokra lenne szükség, amelyek stratégiai jellegűek, túllátnak a napi érdekeken.

(Gyermekek és fiatalok a média vonzásában. Tudományos konferencia. Kiadvány 1998. 02.04. 49-63 old.)

 

"Kifejezetten a logika tagadásának tűnt azt feltételezni, hogy minden törvényszerűség dacára te életben maradsz." - Andrew Wilson főhadnagy, Királyi Harckocsihadtest, 141. zászlóalj

"Egyszerűen fel nem foghattuk, hogy a legmagasabb fokon iparosított országok, amelyek tőlünk, egymást sok éve gyilkoló európai hatalmaktól olyan messzire vannak, hogyhogy nem a világ legkiválóbb harckocsijával jönnek Normandiába - na, ezt tényleg képtelenek voltunk megérteni." - Fritz Langanke Untersturmführer, 2. SS-páncéloshadosztály

A XX. század haditechnikai találmányai közül a gépkarabély és a vadászrepülő mellett alighanem a páncélosról lehet bizonyosan elmondani, hogy a szélesebb közönség szemében is szimbólummá vált. Noha már az I. vh. nyugati frontján megjelent, mára megismert formáját annak a technológiai és elméleti forradalomnak köszönhetően nyerte el, amely a hadviselés terén a világ fejlettebb felén a későbbi évtizedekben lezajlott, s ennek következtében nem csekély várakozások fűződtek hozzá. Már méretével és zajával megragadja a figyelmet, másrészt nem elhanyagolható körülmény, hogy "rendteremtő" beavatkozások, puccsok, fegyveres villongások visszatérő kellékeként a hidegháborús időkben is mondhatni jobban "szem előtt" volt, mint a hasonló összetettségű fegyverrendszerek. Köznapi nevén a "tankból" így vált egy meglehetősen specifikus szerepkörre szánt harceszközből a katonai agresszió és egyben a politikai elnyomás jelképe.

[...] Bővebben!

1.       Как Вы считаете почему Украина стала так интересна Евросоюзу и США, что является чуть ли не краеугольным камнем современной европейской политики?

В современной европейской политике краеугольным камнем является – по моему - историко-стратегический выбор направленности в глобальном развитии и интеграционных партнёрах в её осуществлении.

После договора Буша (старшего) и Горбачёва о прекращении холодной войны открылись три направления возможностей нового миропорядка. Многие считали, что так как «победила» США, то вместо двух-полюсной системы, Америка в одинолично будет править миром. Другая точка зрения проповедовала об «открытом мире», где всё будет либерализованно и все смогут свободно осуществлять свои мечты без всяких ограничений и препятствий во всём мире. А, наиболее реальный взгляд сформировал тенденцию развития в направлении образования сети взаимодействующих интеграций,  создающихся вокруг стран-полюсов, наиболее способных привлечь к себе партнёров для взаимодействия. В 90-ые годы преволировала роль США в качестве «мирового жандарма». А, после террористической трагедии 11 сентября 2001 года, все поняли, что новый миропорядок должен строиться на равноправном партнёрстве и глобальной интеграции.

  Евросоюз в 2000-ые годы начал сотрудничать с другими интеграционными системами и странами, в том числе и с такими, которые только, что вновь обрели независимость после распада Советского Союза. Главным партнёром ЕС стала Россия, вплоть до такой степени, что планировали осуществить колоссальную сеть взаимодействий «от Лисабона до Владивостока». 18-19 октября 2010 г. в Довиле (Франция) состоялась трехсторонняя встреча Президента РФ Дмитрия Медведева, Президента Франции Николя Саркози и Федерального канцлера Германии Ангелы Меркель. Лидеры трех стран обсудили проблемы европейской и глобальной безопасности, сотрудничества Россия-ЕС, а также – по совместному заявлению - «перспективы строительства в регионе Евро-Атлантики и Евразии демократического пространства равной и неделимой безопасности, которая должна отвечать современным политическим реалиям и позволять сообща реагировать на общие угрозы и вызовы». В контексте обеспечения евробезопасности французская идея «создания единого пространства в области экономики и безопасности». В такой колоссальной сети - с одной стороны интеграции стран вокруг Германии и Франции - «Евросоюза», и - с другой стороны интеграции вокруг России - «Евроазиатского Союза», Украина могла бы стать «связующим звеном».

Вот почему и состояние, развитие Украины находится в центре пристального внимания мировой общественности. Украина  - хотя, разумеется, она не может быть страной-полюсом, ведь вокруг неё нет пространства интеграции (эту нишу занимает Россия) - всё же, из-за территориального величия и численности населения (вторая по территории в Европе, почти 45мил. населения), а также по геополитическому раскладу неотъемлемая часть и Европы и русско-славянского мира.То что происходит в Украине, или случается с Украиной, значительно касается не только жителей страны, но и непосредственного окружения, безопастности Европы и всего мира. Поэтому очень важно рассмотреть вопрос: в каком состоянии сейчас Украина, какие тенденции приоритетны в её геополитических действиях и с чем надо считаться по отношению её поведения?

К сожалению, за последние годы изменились тенденции мирового развития. Экономическое, военное усиления и политическое самоопределение влиятельности на мировые процессы таких стран как Китай, Индия, Бразилия и тд., и главным образом России взбудоражили консервативные силы Америки, Великобритании и тд.. Появилась риторика, недовольная новым раскладом сил в мире. Збигнев Бжезинский заявил, что «новое устройство мирового сообщества может строится только против России и за счёт России», указывая и на то, что Украина имеет решающее значение в ослаблении России. В соответствии с этим Вашингтон сыграл свою роль и в возможностях, предоставляемых Евромайданом. Европейский Союз, по-своему, тоже присоединился к этим стараниям.Идея проекта «Восточного Партнёрства» Европейского Союза – которая должна была послужить важным шагом на пути дальнейшей интеграции в европейское социально-экономическое и политическое пространство в том числе и Украины – превратилась в стратегию противостояния бывщих советских республик, а ныне независимых государств, к России и идеи интеграции их с Россией. Опасаясь «одиночества», Россия считала данный проект вызовом своим интересам в регионе, намерением Евросоюза окончательно дезинтегрировать постсоветское пространство с помощью «Восточного партнёрства» и вывести страны СНГ из-под влияния России.

Украину поставили перед искусственной дилеммой: либо вперед, в светлое будущее с Евросоюзом, либо назад — с Россией. Началась большая геополитическая игра, в которой  нынешний кризис, на самом деле, касается России, а Украина является лишь инструментом, если хотите, жертвой в этой игре.

Европейский Союз тоже частично проигрывающий участник, который просто дрейфует на стороне дергающего за нити Атлантического союза, ведь – вместо проекта «от Лисабона до Владивостока» - США взяла ЕС под свой контроль в Евроатлантическую свободную торговую зону.

А мир движется к такому состоянию, когда два главных героя те же, что и во времена холодной войны.Реальную ставку представляет собой Россия, для которой жизненно важным является не только экономическая и культурная общность, но и вопрос защищенности - держать западных славянских соседей в сфере своего влияния или хотя бы в нейтральном пространстве.

2. Как Вы оцениваете историю развития украинской госудаственности?

Суверенная государственность Украины (также как и других советских республик) – результат мирного договора после окончания холодной войны.

Распад СССР вызвал сильнейшее политическое землетрясение, которое перестроило соотношение политических сил на международной арене. И на территории бывшего единого государства, Советского Союза - в соответствии с различными великодержавными политическими и экономическими интересами, и при активнейшем участии местных элит - возникли более или менее жизнеспособные национальные государства. Однако, необходимо добавить, что распад СССР не являлся условием завершения холодной войны. Это было иниционировано, но системно недостаточно продумано, в первую очередь, сепаратистскими силами Прибалтики и либерал-националистическими российскими политиками. Не раскрывая более детально все аспекты этой проблематики, можно констатировать, что, например, относительно Украины не считались со сложной историей той территории, на которой образовалась и развивалась в составе великой державы, Советского государства, эта административная его составляющая, под названием Украинская Советская Социалистическая Республика. Не считались с тем, что на этой территории проживали люди, которых собрал сюда именно советский строй, что многонациональное население идентифицируется и объединяется в «советский народ», что части территории присоединились именно к СССР, как результат мирного договора окончания Второй мировой войны, или с целью достижения разных политических соображений.

Для оценки истории развития самостоятельной государственности, во первых, должны исходить из того факта, что она не является внутренним продуктом украинской политической элиты. Во вторых,одним из главных критериев, определяющих качества государственности какой-либо страны является то, что насколько она суверенная в своём существовании, в своих системах связей, и каким образом может свободно, независимо, самостоятельно, безопасно осуществлять свою политическую, экономическую, культурную, военную и административную волю. Особенно относится это определение к вновь созданным странам, будь они освободившиеся от колониальной судьбы, или образующиеся после распада империи, либо разваласоюзных связей государств.

Украина такая страна.К тому же – как уже говорилось - наделённая многослойным прошлым, и сложными переплетениями настоящих процессов. Еще не просохли чернила на документе 1991 года, декларировавшего создание независимого украинского государства, но уже было ясно, что эксперимент по созданию единого и централизованного украинского государства будет непродолжительным. Несмотря на это, объяснить провал попытки формирования украинского национального государства непросто. Это явление имеет несколько аспектов.

Новая украинская элита должна была разработать свою дальнейшую концепцию: как воссоздать государство в пределах, унаследованных от Советского Союза, и развивать страну по требованиям XXI века. В течении двух десятилетий украинская политическая элита со своей исторической задачей не сумела справиться. Остались незавершённые стратегические задачи. Например, необходимо было бы закончить новообразование суверенного украинского государства, которое в своей природе многонациональное, многоконфессиональное, многоязычное, и в своём единстве и целостности учитывает и исторически природно-различные интересы регионов и стремления их к самоопределению, самоуправлению. Это безусловно означало бы наличие государственной мудрости для образования федеративного единства страны. Конечно, в этом случае нельзя было бы назвать критерием суверенитета лозунг: «Украина не Россия».

     Так как всё это откладывалось, и проблемы решались либо за кулисами между олигархами, либо силовыми методами «на Майдане», государственность Украины не развивалась должным образом. В том числе не успели принять конституцию на многие десятилетия; стабилизировать отношения граждан к суверенному украинскому государству и разным нациям, образующим украинский народ; принять и вести в действие системообразующих законов (политической системы; отношения центральной власти и местного самоуправления и т.д.). Необходимо было бы также создать стратегии и программы социально-экономического развития страны. Определить приоритеты; внутренние финансовые источники; форумы согласования интересов разных общественных групп; политику соседства и тд.

В настоящее время украинская суверенная государственность можно считать находится под вопросом. Идёт гражданская война, государство почти неуправляемо, и под нажимом геополитических интересов вообше теряется самостоятельность управления государством.

3.    Как Вы оцениваете новую Верховную Раду и как Вы думаете, куда она заведет Украину?

Прогнозировать поведение нового состава Верховной Рады Украины нереально в условиях системной нестабильности страны и непрекращения военных операций, а также продолжающегося внешнего, геополитического нажима. Хотя уже появились окончательные результаты выборов, но всё ещё много неясностей в соотношении сил влияний и стремлений разных партий и отдельных лидеров, в том числе и тех олигархов, которые из вне парламента стараются регулировать ситуацию. Первое заседание Рады ещё не состоялось, и множество неадекватных информаций о возможных вариантах коалиции, лидера и состава правительства и тд. только сгущают туман, утаивающий будущее власти страны.

Пока можем  более менее оценивать лишь процесс, в котором рождалась новая Рада. Внеочередные парламентские выборы в Украине проходили в более сложных условиях, чем когда либо, в условиях серъёзного противостояния политических сил, проведения военных операций на востоке строны и как следствие – при наличии большого количества вынужденных переселенцев. Несмотря на напряжённую обстановку в стране, большое количество отмеченных нарушений при организации избирательной кампании и проведения дня выборов, процесс досрочных выборов в Верховную Раду являлся состоявщимся легитимным актом волеизъявления большинсва граждан страны.

Выборы доказали, что лучше выбирать, чем воевать. Проблемы необходимо решать, в первую очередь, мирным путем, а это всем на пользу. Украина не первая страна, в которой выборы проходят во время военных действий. Главное, что они состоялись, потому, что это может быть началом стабилизации общественно-политической обстановки в стране.

В этот раз явка чуть превышала только половину зарегистрированных избирателей. Это означает, что люди голосовали и «ногами». Можно предполагать, что нынешние выборы создали лишь ситуацию для легитимизации украинской государственности и управления государственного аппарата. Для разработки всеукраинской идентичности и принятия её народом, видимо, необходимо будет провести в ближайшее время ещё одни, соответствующие такому требованию, выборы. Сейчас речь идет только о том, что Украина должна быть, а какой она должна быть – это следующий вопрос. Поэтому абсолютно неважно, кто победил, в каком составе поборется новая Верховная Рада, самое главное, что выборы состоялись.

 Как уже отметил, политическую элиту Украины ждут основополагающие задачи, для решения которых необходимы,в первую очередь, мир, но не ценой уничтожения Донбасса, а прекращением военных действий, и переговоров о дальнейших условиях, правилах сожительства с легитимными представителями этих территорий. После установления мира станет возможным  объединить усилия всего многонационального украинского народа за принятие принципов идентичности Украины, как суверенного государства, восстановления разрушений и обеспечения экономической, социальной нормализаций всей страны. Рада в новом составе вынуждена принять этот исторический наказ в качестве направляющего компаса в благоприятное русло, и тогда Украина может получить шанс.  

Nemrég jött ki a magyarországi mozikban a Fury (nálunk Harag) néven futó, második világháborús akciófilm Brad Pitt-tel a főszerepben. Miután a szerkesztőséget mindig is érdekelte a második világháború rögvalóságát bemutató kapcsán Hollywood fejéből kipattanó agymenések sora, így mi is adtunk egy esélyt a filmnek. Figyelem - a kritika spoilereket tartalmaz, valamint militarista szemszögből értékeli a filmet, azaz számunkra érdektelen az operatőri munka, vagy a karakterek jellemfejlődése, amíg a német csapatok megfelelően tudják kezelni a Panzerfaust-okat.

[...] Bővebben!

A krími és kelet-ukrajnai konfliktusok körüli médiacirkusz elég egyértelműen demonstrálja, mennyire eltérő szemszögből látják az amerikaiak és az oroszok ugyanazt a biztonságpolitikai helyzetet. És mivel az ezzel kapcsolatos értekezések gyakran visszakanyarodnak a szovjet múlthoz, továbbá annak visszásságaihoz és örökségéhez, az egyik mozgatórugó gyaníthatóan az, hogy azt a korszakot is hajlamosak másképp megítélni. Ez az ellentét persze egyáltalán nem új, és nem is feltétlenül külpolitikai összezördülések apropóján nyilvánul meg. Tavaly pl. a Relic Entertainment Company of Heroes 2 stratégiai játéka olyan mértékű felháborodást váltott ki az orosz gamerközösség körében a 2. világháborúban játszott szovjet szerep sajátos ábrázolása miatt, hogy válaszul az 1C Softclub inkább a FÁK teljes területén eltekintett annak forgalmazásától.

[...] Bővebben!

Kedves Olvasó,

tájékoztatlak, hogy a köztem és az Exhibition Zrt. között fennálló polgári peres eljárás a felek közötti egyetértéssel lezárult. Személyes találkozók során megbizonyosodtam az Exhibition Zrt. jóhiszeműségéről.

A fentiek értelmében a 2014. december 22-re kitűzött tárgyalás okafogyottá vált, tehát nem kerül rá sor. Tudom, hogy sokan eljöttetek volna, így azonban még rohangálhattok egy kicsit ajándékvásárlás ürügyén a túlzsúfolt üzletekben.

A megállapodás részleteiről a felek egyike sem ad tájékoztatást. Megértéseteket kérem, köszönöm.

tiboru

A statikus védelem a 20. századi hadtörténet egyik többnyire lesajnált elgondolása, melyet az újfajta motorizált hadviselés apostolai csak kiröhögtek. A Maginot-vonal neve pl. örökre egybefonódott a francia hadsereg nem túl meggyőző teljesítményével az 1940-es tavaszi hadjárat során. De Európában máshol is épültek hasonló célú védelmi vonalak. Ezek végül nagyrészt vagy nem váltották be maradéktalanul a hozzájuk fűzött reményeket, vagy a nagypolitika fordulatai következtében kihasználatlanul váltak az enyészet martalékává  - hogy ez üdvözlendő fejlemény volt vagy sem, azt mindenki döntse el magának. Egy földrajzilag közeli példáról következzen most egyik törzskommentelőnk, sirdavegd fényképes beszámolója, amelyért ezúton is köszönetet mond neki a szerkesztőség. A képekre kattintva megtekinthető azok nagyobb változata, a teljes album pedig megtekinthető itt. Jó szórakozást! 

***

A csehszlovák kormány 1935 és 1938 között az ország legfontosabbnak tekintett területeit egy bunkerekből álló védelmi vonallal kívánta megvédeni a növekvő német (és másodsorban magyar) fenyegetéssel szemben. Az erődrendszer rendeltetése egy meglepetésszerű támadás feltartóztatása lett volna annyi időre, hogy a csehszlovák hadsereg időben végrehajthassa a mozgósítást, és végeredményben sikeresen vegye fel a harcot a franciák, magyar támadás esetén pedig a románok oldalán - legalábbis valami ilyesmiben reménykedhettek az ötletgazdák.

[...] Bővebben!

"Ez nem Párizs, itt nem fogtok parádézva átvonulni!" /Sztálingrád védőinek tulajdonított fenyegetőzés/

A 2. világháború keleti/orosz (Moszkvából nézve pedig nyugati/német) hadszínterének eseményei közismert módon az igen jelentős vérveszteségekről híresültek el, melyeket szokásossá vált az egymásnak feszülő két fővezér hadvezetési kérdésekben való járatlanságával, továbbá a szovjet tisztikar egy jelentős hányadának már-már arcpirító hozzá nem értésével magyarázni. A küzdelem élethalálharc jellege is vitathatatlan szerepet játszott, meglehetősen végletes magatartási formákra sarkallva a harcoló feleket. Ám ennek leginkább magától értetődő következménye a háború többi vetületéhez képest alighanem relatíve kevés figyelmet kap laikusok és hozzáértők részéről egyaránt.

[...] Bővebben!

A had- és rendvédelem história blog szerzőivel eddig nem szerveztünk közös programot, de tekintettel az olvasótáborok nem csekély átfedésére ez is olyasmi, amit illő elkezdeni valamikor. Mellőzve tehát a további körítést a kedves olvasókat most meghívjuk első közös blogbulinkra.

Időpont: 2014. október 11. (szombat). Helyszín: Budapest belváros.

[...] Bővebben!

Figyelem, kedves olvasók! Egykori interjúalanyunk, dr. Békési László kérésére hívjuk most fel a figyelmet egy tudományos konferenciára, amely hamarosan az ő elnökletével kerül megrendezésre az I. világháború geopolitikai vonatkozásairól, és egy kapcsolódó témájú kiállítás megnyitója is lesz egyben. A konferencia időpontja: 2014. szeptember 18. 13.00-18.00, helyszíne: Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtár (1093 Budapest, Közraktár u. 4-6.), 1. emeleti oktatóterem. A részletes program megtekinthető itt. Akiben részvételi szándék fogalmazódik meg, legyen szíves jelezze ugyanott, az oldal alján. Kellemes művelődést!      

"50 ezer embert kell majd megölnünk, 25 ezer felforgatót és 20 ezer szimpatizánsukat. És el fogunk követni 5 ezer hibát is." - Luciano Menéndez tábornok, 1976

Figyelem, kedves olvasók! Ezen a héten két szerkesztőnk, Rammjaeger83 és SchA ismét a Szent Korona Rádió Hadak útján című, a nyári adásszünet után újra jelentkező hadtörténeti műsorának vendége lesz. A beszélgetés témája a válogatás nélküli módszerekkel vívott, s ezért a médiában "piszkos háborúnak" is nevezett argentínai konfliktus, amely 1976-83 között zajlott az egymást váltó katonai junták és a diktatúra baloldali ellenzékét alkotó gerillaszervezetek között. Kitérünk a történelmi előzményekre, a következményekre és a történelmi párhuzamokra is. Az adás szeptember 13-án, szombaton 17:30-tól, ill. vasárnap 02:00-től és 09:00-től hallgatható meg itt. A hanganyag később letölthető lesz a műsor archívumából. Jó szórakozást!

UPDATE: letölthető a hanganyag

[...] Bővebben!

Bizonyára az olvasóknak is feltűnt már, hogy hazánkban kb. az elmúlt évtized folyamán elszaporodtak a haditechnikai parkok, nem véletlenül párhuzamosan a honvédség feleslegesnek ítélt harceszközeinek folyamatos kiselejtezésével. Az ilyen célú zsámbéki és zamárdi műintézményeket röviden már bemutattuk, de működik hasonló többek között Kecelen és Zánkán is. Lehet, hogy csak mi vagyunk tájékozatlanok, de úgy tűnik, a múltban nem sok precedens akad erre a trendre. Hadimúzeumok persze azóta léteznek, hogy a politikai vezetők jó ötletnek találták a nemzet katonai múltjával való dicsekvést, illetve az arra való méltó megemlékezést. Ettől eltérő "műfajt" jelent, amikor páncélosokat, repülőgépeket talapzatra emelnek köztéri dekoráció gyanánt, mint a nagy győzelmek jelképeit. De mindkettőtől különbözik a haditechnikai park, melynek lényegét úgy is össze lehet foglalni, hogy a szolgálatból kivont, lestrapált állapotú harcjárművekből mászókákat csinálnak kisgyerekes családok szórakoztatására.

[...] Bővebben!