Diplomacy & Defense Think Tank News

2014. november 12-e mérföldkőnek számít majd az űrkutatás, illetve a Naprendszer kutatása történetében: a Rosetta az európai űrügynökség (ESA) szondája Philae leszállóegysége simán leszállt az üstökösmag felszínére. A sikerben magyar mérnököknek és kutatóknak is jelentős része van.
Jó lenne, ha végre az európai GPS rendszer, a Galileo is hasonlóan átütő sikereket érne el...

Forrás, részletek

2014 november 15-én az ukrán válság újabb szakaszba lépett. Petro Porosenko ukrán elnök szombaton elrendelte minden közszolgálati intézmény kivonását az oroszbarát szeparatisták ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területekről.

Alexandr Dugin, az orosz neo-eurázsiai ideológia egyik kidolgozója. Putyin fő ideológusának tekintik, bár az orosz elnök politikai terveiben (még?) jelentősen "mérsékeltebb" annál, mint amit az eurázsia tanok megkövetelnének.

Dugin szerint az ún. "orosz tavasz" forgatókönyve a következő lépésekben fog megvalósulni az ukrajnai válság folyományaként. Valahol a 4. pont közepénél tartanak az események :

1. Kijev csapatait a Krím határán vonja össze, fenyegetőzik, de tényleges beavatkozásra nem kerül sor. Az Egyesült Államok erős nyomást gyakorol Oroszországra, számlákat fagyasztanak be. Intenzív kommunikációs háború veszi kezdetét, de az USA és a NATO végül is igyekszik elkerülni a közvetlen beavatkozást. Kijev jelentős támogatást kap nyugatról, most azonban leginkább a belső problémákra fordítja figyelmét. Lezárják az orosz határt. A népszavazás (amelyen a Krím félsziget Oroszországhoz való csatlakozásáról döntenek) szinte zavartalanul lezajlik. A többség az Oroszországhoz való csatlakozásra voksol. Oroszországon kívül egyetlen ország sem ismeri el a referendum végeredményét. A Krím annektálása estén felvetődik az Oroszországgal szembeni megtorló intézkedések kérdése is. A Duma mindkét háza azonnal ratifikálja a csatlakozást. A Krím visszatér Oroszországhoz és a félszigetre orosz csapatok vonulnak be. A Nyugat erős nyomást gyakorol Oroszországra. Az Észak-kaukázusi fegyveres csoportok, illetve Moszkvában az ötödik hadoszlop* is készültségben állnak. Putyint mindenki támogatja, népszerűsége a csúcson van. Ez segíti őt a belső kihívásokkal szembeni küzdelemben.

2. A következő szakaszban Kelet-Ukrajnában Kijev kemény megtorló akciókba kezd. Már egy nyíltan nacionalista diktatúráról beszélhetünk. Egyesek megpróbálnak támadásokat és szabotázsakciókat végrehajtani a Krímben. Mások bosszút akarnak állni az elvesztett Krím-félsziget orosz, illetve oroszajkú polgárain. Ez azonban egy ellenálláshoz kialakulásához vezet. Az ukrán dráma a második szakaszba lép: Harc az Új Oroszországért. Az emberek azonnal felébrednek. Ukrajna a "moszkvai agresszióra" hivatkozva, bevezeti a szükségállapotot. A demokrácia utolsó maradványi is eltünnek. A májusi választások már háborús légkörben zajlanak.

3. Oroszországban a nacionalisták több terrortámadást is végrehajtanak. De Oroszországon belül is változik a helyzet, felkészítik az "ötödik hadoszlopot".

4. Új-Oroszországban növekszik az ellenállás, amely fokozatosan átcsap a « kijevi bérencek » elleni nyílt lázadásba, véres polgárháború alakul ki. Moszkva hatékony támogatási rendszert épít ki, ezzel párhuzamosan a nyugat is segítséget nyújt Kijevnek. Egy adott pillanatban, válaszként a nacionalisták felforgató és egyéb véres cselekményeire, valamint az elnyomó kijevi apparátus civilek elleni Kelet-Ukrajnai akcióira, Oroszország csapatokat küld Kelet-Ukrajnába. A Nyugat atomháborúval fenyegetőzik. Mindez sorsdöntő pillanat Putyin számára, de őt ez a fenyegetés sem állítja meg. Nagy nehézségek (és valószínűleg súlyos veszteségek) árán felszabadítják Új Oroszországot. Ezzel egy új állam jön létre, Ukrajna, vagy Novorossia néven, de az is lehetséges, hogy a Krími forgatókönyv ismétlődik meg.

5. A Dnyepertől nyugatra nem ismerik el az elszakadást, (ahogyan Milosevics idejében Jugoszlávia, majd később Szerbia sem Koszovó függetlenségét) ezzel tulajdonképpen egy második Ukrajna jön létre. A NATO azonnal támaszpontokat épít ki a nyugati területeken, megakadályozandó egy esetleges - Kijev irányába történő - orosz előrenyomulást.

6. Az új - szélsőségesen nacionalista - ukrán vezetés hamarosan válságba kerül. Összecsapások kezdődnek a különböző etnikai csoportok között (ruszinok, magyarok, lengyelek, románok, és más kisebbségek) de politikai okok is szerepet játszanak a konfliktusban. (A központi hatalom meggyengülése miatt Ukrajna elveszti területeinek felét) Az állam egyre gyengébbé válik. A hatalomvesztés egy új fázisba lép.

7. Oroszország sem áll meg ezen a ponton, sőt fokozza tevékenységét Európában, ami már az Európai Konzervatív Forradalom kulcselemének tekinthető. Európa kettészakad: egyes országok az USA mögé állnak, míg mások egyre inkább Oroszországra kezdenek figyelni. A gazdasági válság elleni küzdelem közepette az orosz álláspont egyre vonzóbbá válik számukra. Oroszország védelmébe veszi a több pólusú világ, a kontinentalizmus és az újkonzervativizmus eszméjét (lásd: a dougin féle Negyedik Politikai Elmélet)

8. Nyugat Ukrajnában (második Ukrajna) Európa párti (értsd : német párti) erők kerülnek hatalomra, enyhülni kezd az oroszellenes politika, miközben egyre távolabb kerülnek az USA-tól.

9. Európában gyengül az amerikai befolyás. Egy NATO-tól független európai haderőt állítanak fel, amelyben a francia és német erők játsszák a vezető szerepet.

10. Egy nagy Kontinentális Szövetség jön létre, Eurázsia és Európa, az Európai Unió és az Eurázsiai Unió Konföderációja. Az oroszok, ukránok és az európaiak már a barikád egyazon oldalán állnak, míg az amerikaiak a másikon. Amerika és a dollár hegemóniája, akárcsak az atlantizmus és a liberalizmus, valamint pénzügyi körök uralma véget ér. Egy új fejezet kezdődik a történelemben. A szlávok újra egyesülnek, de nem Európa ellenében, hanem - egy többpólusú világrendszer keretein belül - vele szövetségben. Lisszabontól Vlagyivosztokig.

Az "orosz tavasz" doktrinális alapjairól itt olvashat.

Orosz eredeti forrása itt
Magyar fordítás forrása

A NATO által észlelt orosz csapatok behatolása Ukrajnába - Forrás : http://www.leparisien.fr/

Oroszul :
Русская весна, конец света или глобальный хаос
(сценарии развития украинского кризиса и ситуации вокруг Крыма на ближайшую неделю)

Отвлекаясь от эмоции, попробуем дать холодный геополитический и реалистский анализ возможных вариантов последующего развития событий.
Вначале рассмотрим самый оптимистичный (для нас) сценарий (в рамках реального). Это можно рассматривать как желательный горизонт, наше самосбывающееся пророчество (self-fulfilling prophecy).

Сценарий Русская весна

1. Киев занимает выжидательную позицию, сосредотачивает войска на границе с Крымом, угрожает, но к прямым действиям не переходит. США всячески давят на Россию, замораживают счета, ведут активную информационную войну, но сами и в рамках НАТО от прямых столкновений уклоняются. Киев получает существенную поддержку от Запада, но сосредотачивается на внутренних проблемах. Границы с Россией закрыты.
Референдум проходит успешно, сбои минимальны. Подавляющее большинство за вхождение в Россию. Референдума никто не признает, кроме России. Россия ставит вопрос о ответных действиях по приему Крыма в состав России. Обе палаты оперативно ратифицируют. Крым возвращен. В него входят российские войска.
Запад негодует, на Россию оказывается мощное давление. Активизация боевиков на Северном Кавказе, волнения пятой колонны в Москве. Путин все выдерживает, его популярность среди народа достигает кульминации. Это помогает справиться с внутренними вызовами.
2. На Востоке Украины Киев приступает к жестким карательным мерам. Прямая националистическая диктатура. Отдельные попытки нападения на Крым и диверсионные акты. Русским и русскоязычным на Востоке и Юге начинают мстить за потерю Крыма. Это приводит к началу сопротивлению. Начинается второй этап украинской драмы: битва за Новороссию. Народ просыпается не сразу и не быстро. В Украине в связи с тем, что определяется как «агрессия москалей», устанавливается чрезвычайное положение. Последние следы демократии упраздняются. Выборы в мае проходят в условиях военного времени.
3. Националисты устраивают ряд терактов на территории России. В самой России ужесточается режим, начинается чистка пятой колонны.
4. В Новороссии сопротивление нарастает и постепенно переходит к фазе прямого восстания против киевских ставленников. Кровь, гражданская война. Россия развертывает массированную эффективную структуру поддержки, симметрично Западу, поддерживающему Киев. На определенном моменте, в ответ на диверсии на территории России и кровавые действия националистов и репрессивного аппарата Киева против мирных граждан Востока и Украины, Россия вводит свои войска на Восток. Запад снова угрожает ядерной войной. Еще один экзистенциальный момент для Путина. Но он уже не может остановиться. Идет трудное (возможно с большими потерями) освобождение Новороссии. Левобережная Украина отвоевана, граница по Днепру. Там создается новое Государство: например, Украина или Новороссия. Либо повторяется вариант Крыма.
5. В Правобережной Украине, не признающий сецессий (как Югославия при Милошевиче и позднее Сербия в отношении Косово), формируется по факту новое Государство – Украина-2. На ее территории немедленно размещается военная база НАТО, останавливающая саму возможность русских двинуться на Киев.
6. Новое украинское Государство, жестко националистическое, довольно быстро приходит к кризису. Внутри начинаются прямые столкновения на этнической почве (русины, венгры, поляки, румыны, другие меньшинства) и на политической почве (власть обвиняют в потери половину территорий Украины). Государство слабнет. Начинается процесс новых сецессий.
7. Россия не останавливается на достигнутом, но переносит активность в Европу, выступая как главный элемент европейской Консервативной Революции. Европа начинает раскалываться: часть стран стоят за США, но часть начинает все больше прислушиваться к России. На фоне финансового кризиса, позиции России становятся более привлекательными. Россия берет на щит многополярность, континентализм и новый консерватизм (Четвертую Политическую Теорию).
8. В Западной Украине, Украине-2, в конце концов, к власти приходит проевропейская (прогерманская) политическая сила, которая начинает смягчать антироссийскую политику и дистанцироваться от США.
9. Во всей Европе начинается процесс деамериканизации, создается автономная система Еврокорпс, независимых от НАТО на базе ВС Германии и Франции.
10. Создается новая велико-континентальная Ассоциация, как конфедерация Европы и Евразии, Европейского Союза и Евразийского Союза. Русские, украинцы и европейцы оказываются по одну сторону баррикад, американцы – по другую. Американская гегемония и господство доллара, а также доминация атлантизма, либерализма и финансовой олигархии завершается. Начинается новая страница мировой истории. Славяне вновь соединяются не против Европы, но вместе с Европой в рамках многополярного полицентричного мира. От Лиссабона до Владивостока.

Сценарий мировая война

1. США находится в таком чудовищном экономическом и политическом положении, что трезво осознает, что ситуацию спасет только Мировой Война. В этом случае, США постараются вести ее чужими руками, но все-таки вести.
2. В Крым в ближайшие дни подтягиваются ВС Украины, Киеву Вашингтон обещает поддержку НАТО и оказывает ее. В Черное море входят корабли 6-го флота ВМФ США из Средиземного моря. Перед лицом прямого военного давления Путин теряет решимость. Начинает делать шаги назад: не спешит с включением Крыма, предпринимает попытки начать переговоры с Киевом. Видя, что ядерный шантаж действует, американцы и украинцы переходят к захвату Крыма. В Крыму гражданская война в Югославском формате с активным участием сил НАТО (в первую очередь, поддержка с воздуха, бомбежки и т.д.)
3. Путин понимает, что обратного пути нет, и включается в войну полностью. Россия начинает оказывать отчаянное сопротивление в Крыму (оборона Севастополя-2). Российские войска с боями прорываются на Восток Украины и идут к Киеву.
4. Силы НАТО начинают бомбардировки российских территорий. Грузия вступает в войну и атакует с Юга. Китай возмущается, но напрямую в войну не ввязывается.
5. Поняв, что мы оказались в безысходной ситуации, Путин заявляет о готовности применить ядерное оружие. Украина уже не имеет никакого значения, значительная часть ее населения вообще уничтожена в битве ядерных держав. О том, что было причиной Третьей Мировой все забывают.
6. Мир застывает над бездной.
7. Дальше прогноз обрывается в силу понятных причин.

Сценарий мировой Майдан

1. На этой неделе давление Запада на Москву достигает кульминации. Стянутые украинские войска готовятся вторгнуться в Крым. Счета политической элиты России на Западе арестованы. Путин признан «диктатором». Паника начинается в верхах России. Либеральная агентура на высших этажах власти переходит к открытому саботажу. Все давят на Путина извне и изнутри, приводя тысячи аргументов, чтобы он не аннексировал Крым и начал переговоры с Киевом. Американские корабли в Черном Море. (Однако, США, на самом деле, не готовы к Третьей Мировой и все это только блеф). На Путина совершается покушение (неудачное).
2. Путин опускает руки. Дает обратный ход. На первый план выходит Медведев, устанавливающий отношения с Киевом.
3. Референдум остается подвешенным или вообще сорванным. Внутри Крыма начинаются волнения. Поднимается пятая колонна, отдельные территории и военные объекты присягают Киеву.
4. В это время все заложенные с 90-х годов проамериканские либеральные сети, включая террористов на Северном Кавказе, либеральную интеллигенцию столицы (Болотные) и управляемых из Вашингтона атланто-фашисты, а также часть мобилизованной украинской диаспоры переходят в фазу активизации. Начинается рост протестного движения. Патриоты разочарованы слабостью Путина, оппозиция этим пользуется и нагнетает обстановку, виня Путина в кризисе. Экономические санкции против России ухудшают положение дел. Начинаются перебои с зарплатами, взлетает инфляция. Информационная война достигает пика. Учащаются столкновения на этнической почве, которые искусственно раздуваются. Занимается междуособной войной Северный Кавказ.
5. Власть Путина начинает слабеть. Его окружение один за одним либо исчезает, либо переходит в оппозицию. Иностранные счета и эгоизм превращают «партию власти» в «партию регионов».
6. Наступает коллапс режима – в духе Горбачева. Хаос и гражданская война перекидывается на Россию.
7. Рикошетом все это сказывается на Европе. На фоне успехов украинских атланто-фашистов (шовинизм + ориентация на США как у «Правого Сектора» Яроша), начинается подъем европейских ультраправых группировок. На фоне растущей иммиграции и ультралиберализма европейских режимов атланто-фашизм в альянсе с анархизмом и революционным левачеством (а также либертарианством) становится силой, аналогичной салафитам и ваххабитам в исламском мире. Начинается европейский Майдан. Опыт некоторых практически неконтролируемых властью районов Афин переносится на другие европейские страны.
8. Мировой порядок рушится. Наступает хаос.
9. США продлевают свою гегемонию, так как на фоне глобального коллапса и во многом за счет его им удается списать на чрезвычайные обстоятельства все остальные проблемы и противоречия.
10. Старый мир, в котором мы живем еще сегодня, уступает новому, в котором не будет таких стран как Украина или Россия, и скорее всего, как Германия, Франция, Италия, Грузия, Турция, Греция, Венгрия, Румыния и т.д. Начнется глобальный Майдан с неопределенным исходом.

Реализм

Очевидно, что мы набросали только самые общие и грубые силовые линии вероятного будущего. Сами они альтернативны, и в каждом пункте могут быть раздвоения, осцилляции, отклонения или неожиданные повороты. В этом анализе нет ни предвидения, ни пророчества. Это, скорее, дедукция, просто продолжающая силовые линии того, что происходит сейчас с учетом того, что привело к такому актуальному состоянию. Если мы видим, что какое-то тело (вещь, существо) довольно долго движется скажем по прямой, мы можем прогнозировать, что оно и дальше будет так двигаться. А если по кругу, то и дальше продолжит кружиться. Это совсем не обязательно, история открыта. Но ее силовые линии более или менее постоянны и устойчивы, как колея.
Важно заметить: что в эпохи кризиса само содержания реализма становится иным. Если в мирное и предсказуемое время, катастрофа всегда мыслится как нечто исключительно, и следовательно, маловероятно, не реалистичное, то когда катастрофа разразилась, то самым нереалистичным сценарием является, наоборот, что мол все само как-нибудь постепенно устроится и главное – не поддаваться панике. Панике поддаваться не стоит, это верно. Это самое надежное и разумное пожелание барану, приведенному на скотобойню. Но не баранам, совершенно очевидно, стоит задуматься: ситуация сейчас критическая, и что-то из описанного выше, непременно реализуется – до какой степени, в какой форме, с какой быстротой? Это мы сказать не беремся. А дальше – каждый выбирает свой окоп, свою «партию», и активно или пассивно, в качестве субъекта или в качестве объекта участвует в мировой истории, вновь пронзительно и страшно давшей о себе знать.

Das Interview ist nicht nur eine Aneinanderreihung von Fragen, sondern ein komplexer Vorgang, der gute Vorbereitung und journalistisches Know-how voraussetzt. Praktische Übungen vor laufender Kamera oder im Tonstudio boten den Stipendiaten vom 14. bis 16. November 2014 in Kloster Banz die Möglichkeit, mit erfahrenen Interviewpartnern ihr erlerntes Wissen umzusetzen.

Die Beratungen der Vereinten Nationen (VN) über eine Post-2015-Agenda sind in vollem Gange. Aufgabe der Unter-händler ist es, Ziele und Indikatoren zu formulieren. Doch gleichzeitig stellt sich die grundsätzliche Frage: Wie wird die Umsetzung der nachhaltigen Entwicklungsziele (SDGs) überwacht und überprüft?
Dafür ist ein Post-2015-Überprüfungsmechanismus notwendig. Dieser Mechanismus soll sicherstellen, dass Akteure Verantwortung übernehmen, aus ihren Bemühungen lernen und so handeln, dass die SDGs transparent umgesetzt werden. Die Debatte um einen solchen Mechanismus hat gerade erst begonnen.

Bisher haben VN-Mitgliedstaaten erst wenige allgemeine Elemente eines Überprüfungsmechanismus vereinbart. Wich¬tig dabei: Er wird freiwillig, unverbindlich und von Staaten gesteuert sein. Das wirft die Frage auf, wie sich Regierungen und andere Akteure zur Teilnahme motivieren lassen. Der stärkste Anreiz ist wohl der eigene Ruf: Staaten können ihr SDG-Profil schärfen und „Best Practices“ demonstrieren. Auch finanzielle Förderung, Unterstützung beim Capacity Development und Technologietransfer könnten Anreize sein, besonders für die am wenigsten entwickelten Länder.
Allerdings müssen Anreize durch Eigenverantwortung auf nationaler Ebene ergänzt werden. Der Mechanismus sollte in einem integrativen Bottom-up-Ansatz wurzeln, in dem jede Regierung ihr Ambitionsniveau selbst festlegt. Ferner sollten Regierungen ihre nationalen Anstrengungen mit SDG-Debatten auf regionaler und internationaler Ebene in einem Mehrebenen-Ansatz verknüpfen können.
Derzeit befasst sich eine lose Ansammlung internationaler Gremien mit Teilaspekten der vorgeschlagenen SDGs. Für jedes der 17 Ziele gibt es eine Unzahl von Institutionen, im VN-System sowie außerhalb davon. Alle behaupten von sich, globale Koordinationsfunktionen zu erfüllen, aber viele arbeiten bloß parallel. Wenn diese Inkohärenz bestehen bleibt, wird aus dem Überprüfungsmechanismus eine unkoordinierte Sammlung isolierter Bemühungen. Auf einem solchen Flickenteppich wird die Umsetzung einer ehrgeizigen Agenda sehr schwer werden.
Vor diesem Hintergrund bietet die Post-2015-Debatte eine einmalige Gelegenheit, einen Überprüfungsmechanismus zu schaffen, der Akteure institutionenübergreifend einbindet. Er würde Doppelungen verhindern und Synergien fördern. Seine größte Stärke aber bestünde darin, Hauptakteure in wenigen fokussierten Diskussionen zusammenzubringen, die wirksamer und legitimer wären als die momentan eher fragmentierte internationale Zusammenarbeit.
Ein kohärenter Mechanismus sähe ein im Vergleich zu den Millenniumsentwicklungszielen (MDGs) verbessertes Monitoring und Berichtswesen und damit eine verstärkte Überprüfung vor. Er sollte drei Komponenten haben: Hauptakteure (Regierungen, VN-System, andere Akteure), Verknüpfungen (inner- und außerhalb von VN-Strukturen) und Ambition (in Bezug auf Design und Verpflichtungen).
Die internationale Staatengemeinschaft sollte nicht länger zögern, einen Überprüfungsmechanismus zu diskutieren. Nur so bekommt die Post-2015-Agenda von Anfang an ein solides Fundament.

This article originally appeared in the World Economic Forum Blog.

 

The latest scientific advances will soon enable us to take charge of evolution itself. Synthetic biology is a new form of engineering that involves the creation of complex, new biological systems. It is the result of the confluence of knowledge in life sciences, engineering, and bio-informatics, and the most promising innovations in this new field – genetic design, protein manufacture and natural product synthesis – could have a revolutionary impact on our lives, particularly with regards to the production of energy and medicine. It brings with it gigantic opportunities and risks.

Early innovations may include personalized, genome-specific medications for the treatment of cancer and degenerative diseases such as Parkinson’s and Alzheimer’s, and pro-environmental bacteria designed to counter the effects of pollution; picture a microbe that ‘eats’ the toxicants in a contaminated body of water. As an alternative to existing, limited energy sources, we could also engineer the mass production of cellulosic ethanol – a renewable plant-based biofuel that produces very low carbon emissions.

On the other hand, synthetic biology could also prove to be extremely hazardous. Even among enlightened citizens and scientists, there’s a great deal of concern surrounding the field – and rightly so. These innovations have tremendous possibilities for good, but they could be devastating without proper regulation. Certain DNA products have huge capacity for virulence or pathogenicity: Mad Cow Disease is no more than a prion – a tiny little protein, smaller than a virus – but its effects are potentially devastating.

These new DNA products are quite consequential in terms of health and global security, but it wouldn’t require much for a rogue state or scientist to duplicate the technologies involved. The core knowledge isn’t difficult to acquire, and if an entity with an understanding beyond amateurish were intent on using or misusing it, they wouldn’t find it hard to do so. Even among engineers with positive intentions, working with nanomaterials is extremely risky: if you create tiny particles without the necessary oversight, sometimes the results are small enough to integrate into normal DNA sequences when they come into contact with them, producing unforeseen mutations.

In addition to these security threats, the rise of synthetic biology poses a series of ethical considerations. On a philosophical level, I believe that man is an emotional, amoral egoist. Our moral compass is steered by the frameworks in which we find ourselves, and we are governed primarily by self-interest and emotional motivations. These motivations, combined with biological innovations are now leading us towards personal enhancements, both physical and cognitive.

The cognitive enhancements are far more problematic, not least because the mind defines who we are. Within a decade or so we will have the ability to enhance our mental dexterity, not only in terms of mental ability, but also our emotionality (or lack thereof). While we might like to pretend otherwise, emotions are physical, cellular and subcellular neurochemical events; once we understand this better – we know quite a bit already – we should be able to influence mood.

The very concept of biological and cognitive enhancements poses significant questions. Who will be enhanced, and will this create a dangerous societal divide between the enhanced and the non-enhanced? With the chronic gap between rich and poor citizens now the top trend in this year’s  Outlook , could synthetic biology result in even more dangerous inequalities both within and across societies? Do parents have the ethical and legal right to design their babies the way they want to, or should there be bio-ethical oversight approval mechanisms? These are serious concerns, and they operate at the state level in addition to affecting individuals.

The protective response required is not easy, but necessary. We must aim at creating oversight mechanisms that mitigate risks without stifling innovation. Because of the diverse national and commercial interests involved, oversight can only be provided by a powerful multistakeholder organization – one that can hold states to account, as well as non-state actors, from biotechnology companies to individual scientists.

Above all, we should remember that human nature is an uncertain variable. The idea that we have innate morality competes with the brutality, inequality, and everything else that fills the history of our species. We must never be complacent about the virtues of human nature – thus the need for very stringent governance paradigms for these extremely powerful new tools.

The Outlook on the Global Agenda 2015 report  is now live.

Author: Nayef al-Rodhan is an Honorary Fellow of St. Antony’s College at Oxford University and Senior Fellow and Centre Director of the Centre for the Geopolitics of Globalisation and Transnational Security at the Geneva Centre for Security Policy.

 

 

>> Back to GCSP Staff Publications

Intézetünk függetlenségét megőrizve az utóbbi időben meglepődéssel tapasztalja a magyarországi külügyi és külügyi elemzői apparátus teljes átalakítását, mely számos nagytudású és évtizedes tapasztalatokkal rendelkező diplomata vagy elemző háttérbe szorulását is eredményezte. Csak reménykedhetünk, hogy az új apparátus hasonló nyelvismeretekkel, diplomákkal és főleg azzal az évtizedes tapasztalati és kapcsolati tőkével is rendelkezik, mely egy ország diplomáciájának alakításához alapvető fontosságú.

Az Europa Varietas Intézet projektjei révén számos külföldi, valamint európai uniós kül- és biztonságpolitikával foglalkozó intézmények, szakfolyóiratok (stb.) számára egyaránt készít elemzéseket. Magyarországon a mindig aktuális kormány szinezetétől függetlenül szintén számos minisztériummal dolgozunk, dolgoztunk együtt. Ugyanakkor ki kell jelentenünk a külügyek szempontjából jelentősen csökkent az utóbbi években a magas szintű elemzői anyagok iránti érdeklődés. A Magyar Külügyi Intézet megszünésével pedig lényegében végképp megszűnt az az intézmény, mely által jórészt ezen anyagok becsatornázódhattak.

A teljesség igénye nélkül szeretnénk felsorolni pár példát, melyben intézetünk sikeres prognózisokat adott ki
Hamarosan linkeljük a vonatkozó anyagokat

- A KDK-ban az ARTEMIS-hoz hasonló missziók gyakorlati eredménye csekély, permanens misszió kell, meg kell erősíteni az ENSZ misszió mandátumát (2003-2006). Releváns, közös uniós Afrika stratégia kell. > Megerősített ENSZ misszió MONUC>MONUSCO, segítségével az M23 lázadók legyőzése. Az EU "stabilizál" továbbra is melyből a legnagyobb hasznot Kína húzza. Továbbra sincs releváns Afrika-stratégiája az EU-nak. (2013-2014)

- A darfúri helyzet megoldását csak a Csáddal és a KAK-el közös csomagban lehet megoldani (2006) > Elindult az EUFOR Csád/RCA misszió 2008-ban, bár ahogy megjósoltuk nem a konfliktus megoldása, csak tüneti kezelése céljából.

- Sarkozy elnök fölényes győzelmet fog aratni (2006 nov) > Sarkozy győz az elnökválasztásokon (2007)

- A Nabucco projekt nem biztosítja megnyugtatóan a magyarországi ellátást a Déli Áramlat hamarabb elkészülhet, de az oroszkat mindkét projekt esetében nehéz lesz kikerülni, mert Németországtól Algériáig felvásárolják a vezetékszakaszokat. Felül kell vizsgálni az orosz kapcsolatokat és felgyorsítani a tározóink kiépítését (2007) > A Nabucco projekt tetszhalott állapotban van, az ukrán válságok miatt a magyar ellátás kockázatos, de megépültek a tározók, a Déli Áramlat projektben is úgy tűnik részt vesz az ország. (2014)

- Már rövid távon nagyon visszaüthet, hogy nincs az EU-nak külön közös Ukrajna stratégiája a földrajzi Európa legnagyobb államára nézve, sürgősen ki kellene dolgozni (2007). > Orosz-ukrán konfliktus (2014), melyet az USA és Oroszország "menedzsel" az EU ismét csak statiszta.

- Az orosz beavatkozást Grúziában a Krím kisajátítása fogja követni, ha a NATO továbbra is Ukrajnában szeretne terjeszkedni, az oroszok csak a megfelelő alkalomra várnak a beavatkozáshoz. A konfliktusra fel kell készülni a kárpátaljai magyarok vonatkozásában. (2008) > Orosz-ukrán konfliktus, a Krím visszacsatolása Oroszországhoz (2014)

- Az EUSSR Guinea Bissau missziót sürgősen át kéne gondolni, mert jelen formájában az SSR szimplán az elnök politikai ellenfeleinek lefegyverzésére szolgál, mely megkönnyíti az elnöki milíciák számára a leszámolást az ellenfelekkel, s mindezt az EU legitimációjával. Az SSR elsietett a DDR nem végrehajtott (2009) > Az EUSSR misszió gyakorlatilag megbukik 2010 szeptemberében (nem hosszabbítják meg) és tényleges eredmény nélkül távozik az országból. (2010)

- Magyarországnak a PSC/COPS-ban fokozottabb figyelemmel kellene kísérnie az afrikai ügyeket (és ahogyan a szlovénok kezelik a kérdést), mert könnyen lehet, hogy afrikai konfliktusok ügyében is közvetítenie kell majd az Európai Unió Tanácsa 2011-es magyar elnökségének. > Líbiai konfliktus, a magyar nagykövetség marad csak Tripoliban, és sikeresen képviseli az EU-t.

- A líbiai krízis törzsi-területi alapú, az európai beavatkozás a "líbiai nép mellett" ellenjavalt, a nyugat-európai olajárak tartós emelkedéséhez vezethet, a líbiai olajinfrastruktúra évtizedekre leépülhet, megindul az ország szétszakadása, állandósul a belső zűrzavar, az Al-Kaida megerősödik, a térség államait destabilizálni fogja (2011) > Líbiai szecessziós mozgalmak, az AQMI megerősödése, a tuaregek felerősödése, szecessziós mozgalmak Maliban és Nigerben.

- Az ENSZ (OCHA) nem fogja jó szemmel nézni, hogy az EU humanitárius misszió álcája alatt próbál konkrét katonai segítséget nyújtani a líbiai felkelőknek, a tervezett misszió elbukhat (2011). > Az EUFOR Líbia missziót nem sikerül elindítania az EU-nak (2011)

- Sólyom László államelnök kitiltási ügye kapcsán a magyar diplomácia hibásan fordul nem megfelelő fórumhoz, az Európai Bírósághoz. A magyar keresettel nem érhetünk el pozitív eredményt és vissza kéne vonni (2011 nov.) > A magyar kereset megbukott, az EB állásfoglalása több mint 90%-ban a mi véleményünket tükrözte. (2012 március)

- Inkább Sarkozy elnök fogja elveszíteni, mint François Hollande fogja (igen szoros eredménnyel) megnyerni a francia elnökválasztást, a %-os arányok szorosak lesznek és az utolsó pillanatig bizonytalanok lehetnek (2011 nov.-dec.). François Fillon indításával (mely csak elvi lehetőség) az UMP akár újrázhatna is. > A szocialista elnök győzelme 2012-ben, majd népszerűsége gyorsan megdönti Sarkozy elnök negatív rekordjait is.

- A Front National erősödik és az élen fog végezni a regionális és az EP választásokon (2012-2013). Az UMP regionális győzelme csalóka, győzelmét csak annak köszönheti, hogy a PS százalékosan dupla annyi szavazót vesztett (10%), az igazi nyertes a FN még okozhat meglepetést. > Az FN megnyerte az EP választásokat (2014)

- ...
- Arab tavasz destabilizációs hatásai
- Szír helyzet megrekedése az orosz-amerikai nagyhatalmi érdekek miatt (Hidegháború 2.0, "második felvonás")
(folytatjuk)

Dr. Türke András István Ph.D
az Europa Varietas Intézet igazgatója

Das 32. Medienseminar in Kooperation des Cartellverbandes der katholischen deutschen Studentenverbindungen (CV) mit der Hanns-Seidel-Stiftung beschäftigte sich vom 7. bis 9. November 2014 in Kloster Banz mit Qualitätsanforderungen an den Journalismus. Diskutiert wurden die Rolle und Aufgabe der Medien am Beispiel zweier Medienkampagnen in jüngster Vergangenheit.

Die Ebola-Pandemie ist eine Krise globalen Ausmaßes und Anlass zu weltweiter Sorge. Räumlich konzentriert, verlangt sie lokale Maßnahmen mit globaler Reichweite. Ihr voraussichtlicher Verlauf ist Thema wechselnder Prognosen, widersprüchlicher Nachrichten, gefährdeter Maßnahmen und zunehmend auch großer Ängste. Ebola ist eine Gesundheitskrise mit gravierenden Folgen für die Wirtschaft sowie eine Bedrohung für Frieden und Sicherheit in der Region, aber auch darüber hinaus.
Eine Erfolg versprechende Reaktion auf die Ebola-Pandemie muss auf zwei Ebenen ansetzen:

• Die aktuelle Krise muss unter Kontrolle gebracht werden. Wir schlagen eine Reihe kurzfristiger Maßnahmen vor, die vor allem gekennzeichnet sein sollten durch eine bessere Koordinierung innerhalb der Staatengemeinschaft. Sie dienen dem Aufbau allgemein akzeptierter Führungsstrukturen für die globale Gesundheit: im System der Vereinten Nationen (UN) verankert und von wichtigen globalen Akteuren wie den USA und der EU unterstützt.

• Dieser Pandemie-Ausbruch sollte so bewältigt werden, dass zukünftige verhindert werden können. Dazu müssen internationale Akteure die herrschenden strukturellen Defizite bearbeiten. Entsprechende Maßnahmen müssen drei Aspekte berücksichtigen: Erstens ist die Ebola-Pandemie eine globale Krise. Neben den Folgen einer Infektion für den einzelnen, kann sie schnell eine Panik auslösen, die medizinische, soziale, wirtschaftliche und politische Kosten unkalkulierbar macht. Zweitens ist Ebola nicht nur für die betroffenen Menschen, sondern  auch für die betroffene Region eine Krise, die Gesundheit, Wirtschaft und Sicherheit bedroht (u. a. wo Menschen abseits der Ebola-Zentren medizinische Hilfe suchen). Drittens stellt die Infektion eine Gesundheits-, Wirtschafts- und Sicherheitskrise für Westafrika und darüber hinaus dar: Ihre Ausbreitung bedroht die zerbrechlichen Erfolge der Post-Konflikt-Gesellschaften von Guinea, Liberia und Sierra Leone. Darüber hinaus kennzeichnen den Großraum Westafrika und die Sahelzone fragile gesellschaftliche Strukturen. Angesichts von Quarantäne, Angst und einbrechendem Handel kämpft die Bevölkerung um ihre Existenz; sozioökonomische und politische Spannungen können unter diesen Bedingungen rasch zunehmen.

Ebola verdeutlicht Schwächen der internationalen Zusammenarbeit. Für die Herausforderung einer engagierten, koordinierten Reaktion ist Folgendes wichtig:

• Der Ebola-Ausbruch auf dicht besiedeltem Stadtgebiet zeigt, dass funktionsfähige lokale, nationale und globale Gesundheitssysteme überlebenswichtig sind. Zoonosen sind leicht übertragbar und werden auch zunehmend die Menschheit betreffen. Wir müssen vor allem präventiv agieren, und damit auch lernen, erste Anzeichen zu erkennen und zu reagieren. 
• Das macht deutlich, dass schwache lokale Systeme, gerade in Postkonfliktregionen, nicht nur eine lokales Risiko, sondern eine globale Bedrohung sein können.
• Das aktuelle Krisenmanagement der Staatengemeinschaft ist weder wirksam noch ausreichend. Ein Haupt-grund ist die chronische Unterfinanzierung von Kernaufgaben großer internationaler Institutionen. 
• Die Staatengemeinschaft sollte ihre Möglichkeiten systematischer nutzen, die Leistungsfähigkeit des (globalen) Gesundheitssektors zu steigern.

Date de publication: Jeudi 06 Novembre 2014Couverture: Type de publication: Document de travailRésumé long: Ce document compile une cinquantaine d’indicateurs internationaux de performance des politiques publiques et examine l’évolution du rang de la France sur les dix dernières années.

RÁCZ ANDRÁS
// 2014 // nov // 03
Komment.hu

A magyar külpolitika első számú tudományos háttérintézete, a Magyar Külügyi Intézet 2014. július 31-én megszűnt. A nyolcéves történet befejeződése nemcsak a korábbinál sokkal központosítottabban működő jogutód intézmény, de a magyar külpolitika iránt érdeklődők számára is szolgálhat tanulságokkal.

A Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) főigazgatója, Gallai Sándor 2014. október 12-én interjút adott a Népszabadságnak, amelyben érintette az általa vezetett KKI-be beolvasztott Magyar Külügyi Intézetet is. Ahhoz, hogy Gallai interjúját kontextusba tudjuk helyezni, érdemes röviden kitekinteni az egykori Magyar Külügyi Intézetre.

Pontosítani kell
Az MKI 2007. január 1-i létrehozása óta a Külügyminisztérium alárendeltségében, önálló költségvetésű állami szervként működött, és munkatársai közalkalmazottak voltak. Fő feladatait három csoportba lehetett sorolni: a külpolitikára vonatkozó tudományos elemzések készítése, a külpolitikai döntéshozatal szakmai támogatása, valamint a külpolitikával kapcsolatos ismeretek terjesztése, beleértve ebbe a nyilvános rendezvények és konferenciák szervezését is. A Magyar Külügyi Intézet 2014. július 31-én szűnt meg, beolvadva az augusztus 1-gyel létrehozott Külügyi és Külgazdasági Intézetbe (KKI).

A KKI főigazgatója az interjúban úgy fogalmazott, hogy a Magyar Külügyi Intézet kutatói nem voltak felkészülve a magyar külpolitika elemzésére, illetve hogy az egymást követő igazgatók távol tartották a kutatókat attól, hogy a magyar külpolitikát elemezzék. Ezek az állítások azonban lényeges pontosításra szorulnak.

Szükségszerű különbségek
Először is szükséges különválasztani a magyar külpolitika szempontjából releváns események kutatását, és konkrétan a magyar külpolitika mint szakpolitika mozgásterének, és a lehetséges külpolitikai opcióknak az elemzését. A két tevékenység tartalmi, műfaji és formai oldalról is erősen különbözhet, illetve a hazai viszonyok között szükségszerűen különbözött is, azzal együtt, hogy természetesen voltak átfedések.

Ami a magyar külpolitika szempontjából releváns események, folyamatok elemzését illeti, a Magyar Külügyi Intézet egykori kutatói a saját szakterületükön ezt a feladatot jól ellátták. A kutatók az általuk ismert szakterületet lefedték, a témában rendszeresen publikáltak Magyarországon és külföldön egyaránt, az MKI pedig évente nyilvános rendezvények tucatjait tartotta külpolitikához kapcsolódó témákban. Az egykori MKI kutatóinak szakmai munkássága jól nyomon követhető volt nemcsak a régi honlapon még elérhető szakmai önéletrajzaikból, de a különféle nyilvános tudományos adatbázisokból is.

Korlátozott létszám
Azon lehetett – és talán célszerű is lett volna – vitatkozni, hogy a lefedett szakterületek szempontjából jól voltak-e összeválogatva az MKI kutatói. Az összetételre azonban rányomta a bélyegét a rendkívül korlátozott, húsz főben maximált összlétszám, amelybe a kutatók munkáját támogató adminisztratív munkát végző kollégák is beletartoztak. Bár szerződéses, és projekt-alapú foglalkoztatásokkal, illetve a Külügyminisztériumból átkerült kollégákkal néha sikerült néhány fővel növelni a létszámot, egyidejűleg tizenhét kutatónál-elemzőnél több sosem dolgozott az MKI-ban. Ennyi emberrel pedig értelemszerűen nem lehetett a világpolitika minden területét lefedni, szükségszerűen maradnak tehát fehér foltok, illetve kevésbé kutatott területek. Ez azonban az intézményi keret hibája volt, amiről nem a kutatók tehettek.

A magyar külpolitika elemzése
Mivel a fentiekkel természetesen Gallai is tisztában van, ezért az interjúban megfogalmazott kritikája nyilvánvalóan a másik tevékenységre, tehát a magyar külpolitika mint szakpolitika elemzésének a hiányára irányult. Ebben azonban a főigazgatónak nincs igaza. Az egykori Magyar Külügyi Intézet állományának többsége ugyanis aktívan részt vett a magyar kül- és biztonságpolitika szakpolitikai szempontú elemzésében is – csak éppen ezt nem nyilvános keretek között tette.

Elsősorban azért, mert a konkrét külpolitikai cselekvésre vonatkozó információk, értékelések a tervezési-értékelési fázisban csak a legritkább esetben nyilvánosak, könnyen belátható biztonsági okokból. Másodsorban pedig azért, mert a szakpolitikai elemzésnek a kritika is részét képezi, az MKI közvetlen külügyminisztériumi alárendeltségével viszont nehezen fért össze a magyar külpolitikával kapcsolatos nyilvános kritika megfogalmazása. Eseti jelleggel természetesen ilyesmire is volt példa, szakcikkben és médiának adott interjúban egyaránt, de az alapvető működési modell nem a külpolitika nyilvános kritikájára épült. Nyilvánosság hiányában az intézet tevékenységének erről az oldaláról a közvélemény nem is tudott - beleértve ebbe Gallait is, aki nem a szűkebben vett külügyi establishmentből érkezett. (Az, hogy az általa vezetett intézménybe beolvadó MKI korábbi éves beszámolóiból ez miért nem vált-válhatott egyértelművé számára, érdekes, ám jelen elemzés szempontjából irreleváns kérdés.)

Konkrét ajánlások
Az intézet 2011 óta, az akkori igazgató kezdeményezésére MKI Tájékoztató címmel készített kétoldalas, nem nyilvános elemzéseket a magyar külpolitika szempontjából releváns elemzésekről. E Tájékoztatók, amelyeket az intézet közvetlenül a külpolitikai döntéshozatal aktorainak (KÜM, Miniszterelnökség, HM, az Országgyűlés illetékes bizottsága, stb.) juttatott el, műfajilag úgy voltak felépítve, hogy az utolsó bekezdések a magyar külpolitikai cselekvésre vonatkozó konkrét ajánlásokat tartalmaztak. A visszajelzések szerint a műfaj kifejezetten sikeres volt: a döntéshozók értékelték a rövid, tömör, jól használható, konkrét ajánlásokat is megfogalmazó anyagokat. E Tájékoztatók létéről egyébként a szélesebb nyilvánosság is tudomást szerezhetett, amikor 2012 szeptemberében az egyik ilyen, az azeri "baltás gyilkos" átadásával kapcsolatos, a károk mérséklésére javaslatot tévő "Merjünk buták lenni!" munkacímű anyag máig nem egyértelmű körülmények között nyilvánosságra került. A Tájékoztatók értéket jól mutatta, hogy a kiszivárgási botrányt követően sem szűnt meg rájuk a döntéshozói igény.

Továbbá az MKI munkatársai tevékenyen részt vettek a magyar kül- és biztonságpolitikai utóbbi 5-8 évének legtöbb kül- és biztonságpolitikai stratégiai dokumentumának előkészítésében, sőt, esetenként a megszövegezésében is. A 2008-ban készült Külkapcsolati Stratégia elkészültét – azóta is páratlan módon – széleskörű, nyílt társadalmi vita előzte meg, és nyilvános háttértanulmányok tucatjai születtek. Ebben a munkában oroszlánrészt vállaltak az MKI kutatói. A 2011-es Nemzeti Biztonsági Stratégia és Nemzeti Katonai Stratégia elkészítésének folyamatában több egykori kollégájával együtt e sorok írója is részt vett.

Szakmai háttér
A jelenlegi külügyminiszter, Szijjártó Péter 2012. augusztus legelején még a Miniszterelnökség képviseletében azzal a kéréssel fordult az intézethez, hogy a "keleti nyitás" stratégiájának kidolgozásához szüksége volna egy nagyobb lélegzetű, nem nyilvános áttekintő tanulmányra a magyar külpolitika keleti lehetőségeiről, egy hónapos határidővel. Az MKI állománya a rövid határidő, és a korlátozott kutatói létszámot időlegesen tovább apasztó nyári szabadságolások közepette is elkészítette a kért anyagot, igazodva a megrendelő által megfogalmazott igényekhez. Nem az MKI-n múlt, hogy azóta sem készült nyilvános "keleti nyitás" stratégia. A tényleges stratégiaírás ugyanis mindig az adminisztráció feladata, hiszen övék a végrehajtás felelőssége is. A tudományos kutatóintézetek a stratégia-alkotáshoz csak szakmai inputot és háttér-támogatást biztosítanak.

Regionális együttműködés
Mindezek mellett az MKI a visegrádi együttműködés keretében alapítóként vett részt a Think Visegrad kutatói hálózat munkájában is. A Think Visegrad lényege, hogy a V4-es együttműködés stratégiai kérdéseinek elemzése (az úgynevezett long-term analysis-ek készítése) mellett a résztvevő intézetek képesek nagyon rövid, néhány napos határidővel is szakpolitika-orientált, konkrét ajánlásokat is megfogalmazó, nem nyilvános elemzéseket (short-term analysis) készíteni a visegrádi elnökséget éppen betöltő állam külügyminisztériumának kérésére. A Think Visegrad a projektben résztvevő MKI-s munkatársak részéről lényegében állandó készenlétet, és esetenként a felelősséghez képest rendkívül gyors munkát igényelt, ám a kutatók a tudományos munkában megszokott tempó ellenére is kifejezetten jól boldogultak a feladattal.

A fel nem használt tudás
Gallainak fent idézett állítása abban az értelemben viszont kétségtelenül igaz, hogy az egykori MKI-ban rendelkezésre álló tudás intézményesített, szervezett formában sosem volt becsatornázva az egymás követő külügyi adminisztrációkba. Ennek megoldása az intézet felett a szakmai felügyeletet gyakorolni hivatott Külügyminisztérium feladata lett volna. A Bem téri vezetésnek azonban– kormánytól függetlenül – sosem volt arra stratégiai léptékű elképzelése, hogy mire is lenne jó ténylegesen egy külügyi intézet, mire volna alkalmas – és mire nem. Eseti jellegű közös munkára számos sikeres példát lehet hozni (többek között a fentebb felsoroltakat is), de szervezett, intézményesített információ-elemzési és értékelési együttműködés sosem valósult meg.

Alapvető koncepciótlanság
A Bem tér alapvető koncepciótlanságát mutatták a Magyar Külügyi Intézet élén bekövetkező gyakori igazgatóváltások is. Az MKI-t annak 2007. január 1-i létrehozásától 2014. július 31-én történt megszűntetéséig nem kevesebb, mint hat (!) igazgató irányította, beleszámítva ebbe a két főállású igazgató pozícióba kerülése közötti időszakban az ideiglenesen kinevezett vezetőket is. A leghosszabb ideig hivatalban lévő igazgató két évig állt az intézet élén – ebből kiszámolható, hogy a többiek átlagosan alig egy esztendeig irányították az MKI-t. A vezetők között akadt évtizedes nemzetközi tapasztalattal rendelkező biztonságpolitikai kutató, több generációt oktató, ismert és elismert egyetemi professzor, féltucatnyi nyelven folyékonyan beszélő, nagyformátumú diplomata, stratégiai távlatban gondolkodni képes, üzleti szektorban tapasztalatokat szerzett menedzser is – de egyiküknek sem adatott elég idő ahhoz, hogy végig tudja vinni a saját elképzeléseit. Valójában a rendelkezésükre álló idő többnyire ahhoz is kevés volt, hogy a rájuk bízott intézet és kollégák munkájával megismerkedve stratégiai léptékben irányítani is tudják az intézet munkáját, túllépve a napi feladatok menedzselésén.

Stratégiai távlat nélkül
Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban – de egyébként Oroszországban és Ukrajnában is – a hasonló intézetek vezetőit 4-5 éves, határozott idejű mandátummal szokták kinevezni. Ennyi idő alatt az igazgató valóban meg tudja valósítani a saját elképzeléseit, a fenntartó által szabott feladatokhoz igazítva az intézet működését, és szükség esetén személyi állományát is. Nem mellesleg a határozott idejű, többéves kinevezésre támaszkodva az igazgató a saját életét is tudja tervezni, szakmai, egzisztenciális és magánéleti oldalról egyaránt. Az MKI vezetőinek nem adatott meg sem ez a stabilitás, sem pedig az, hogy valóban stratégiai távlatban gondolkozhassanak. A korlátozott költségvetési és létszámkeret, valamint a kutatók közalkalmazotti jogviszonya pedig tovább szűkítette a mozgásterüket, így a fenntartó Külügyminisztérium lehetőségeit is.

A Gallai Sándor vezette Külügyi és Külgazdasági Intézet működési keretét és állományt tekintve jelentősen különbözik a Magyar Külügyi Intézettől. A változást a régi MKI-s állomány egy része nyilván veszteségként éli meg, különösen annak hirtelensége miatt. Az intézet megszűnésről szóló első hivatalos hír ugyanis csak 2014. július 19-én jelent meg a kormány honlapján, a vonatkozó 182/2014 (VII. 25) számú kormányrendelet pedig csak a július 25-i Magyar Közlönyben látott napvilágot, miközben július 31-gyel már hatályba is lépett, ami nem volt a legelegánsabb lépés a kormányzat részéről. Az átalakulás nemcsak az intézeti állományt, de a szélesebb külpolitikai kutatói szakmát is váratlanul érte, míg a nyári szünet miatt a nagyközönség számára jobbára észrevétlen maradt.

Tanulni a múltból
Az, hogy a Magyar Külügyi Intézet helyébe lépő Külügyi és Külgazdasági Intézet a fenntartó magyar kormány szempontjából sikeresnek bizonyul-e, majd az idő és az eredmények eldöntik. Szakmai és emberi oldalról is veszteségekkel járt, mint minden radikális átalakulás. Természetesen nem zárható ki, hogy kormányzati szempontból kifejezetten eredményes lesz, mint ahogy az sem, hogy látványos kudarcnak bizonyul majd a korábbinál sokkal központosítottabb kutatóintézeti működési koncepció. Mindkét irányba mutatnak jelek, a végeredményt azonban még korai – és tartalmi szempontból is inkorrekt - volna megítélni. Két dolgot azonban érdemes leszögezni.

Egyrészt, azt tisztán kell látni, hogy az egykori MKI-ban megvolt a képesség és tudás ahhoz, hogy érdemben, szakpolitikai szinten is elemezze és támogassa a mindenkori magyar külpolitikát. A minisztériumon múlott, hogy ezt a tudást sosem sikerült intézményesítetten becsatornázni és hasznosítani.

Elveszett szaktudás?
Az is a minisztériumon múlik, hogy az intézetből az átalakulással távozott, vagy az új körülményekhez nehezen alkalmazkodó kutatók szaktudása nem vesszen el a magyar külpolitika számára. Ennek lehetséges kereteit célszerű volna mielőbb végiggondolni. Magukat univerzálisnak tartó, önjelölt zsenikből sajnos a külpolitika-tudomány területén sincs hiány, ám valóban hozzáértő, választott szakterületét mélységében ismerő, évtizedes tapasztalattal, tudományos fokozattal és kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező szakemberből nagyon kevés van. Ilyeneket kinevezni nem, csak kinevelni lehet. Célszerű volna tehát megbecsülni a rendelkezésre álló erőforrásokat amellett, hogy oda kell figyelni az utánpótlás biztosítására is.

Csekély esélyek
Másrészt, az előbbiekből következik, hogy ha a Bem téren nem dolgozzák ki azt, hogy mire lehet használni egy külpolitikai kutatóintézetet (és mire nem, mert ez is fontos!), és nem biztosítják az ehhez szükséges stabilitást, akkor Gallai Sándornak ugyanolyan csekélyek az esélyei a tartós sikerre, mint elődeinek voltak, hiába rendelkezik határozott elképzelésekkel az intézet működéséről. Ha ugyanis a fenntartó sem tudja, hogy mit akar, akkor értelemszerűen nem lehet neki megfelelni sem. A koncepció részletes kidolgozásához érdemes volna részletesen vizsgálni nemcsak a hasonló profilú, külföldi kutatóintézetek, de az egykori MKI működését is.

Egy korszak vége
A Magyar Külügyi Intézet megszűnésével a magyar külpolitika-tudományban egy korszak véget ért. Sem a külpolitika-kutatás, sem annak szükségessége nem szűnik azonban meg - függetlenül attól, hogy jelenleg a magyar külpolitika egy erősen külkereskedelem-orientált irányba próbál elmozdulni. A külpolitikai kutatáshoz pedig megfelelő intézményei keretek és személyi állomány szükséges, stabil vezetéssel. Az MKI történetéből számos tanulságot lehet – és kellene - leszűrni, pozitívat és negatívat egyaránt, amit a jogutód intézmény hasznosíthatna. Ezúttal érdemes volna jobban csinálni. Sokkal olcsóbb ugyanis a más - és önmagunk - hibáiból tanulni, mint újra elkövetni azokat.

A szerző 2014 januárjáig az MKI munkatársa volt, jelenleg a Helsinkiben működő Finn Külügyi Intézet kutatója. A cikkben leírtak a személyes véleményét tükrözik.

„Eine bessere Stadt, ein besseres Leben“. Unter diesem Motto steht der Weltstädtetag der Vereinten Nationen, der für den 31. Oktober festgesetzt wurde. Ziel ist es, auf die Herausforderungen und Chancen der Verstädterung hinzuweisen und kreative Lösungen für eine nachhaltige Stadtentwicklung zu fördern. Genau dies war auch Anlass und Inhalt der Podiumsdiskussion, zu der die Hanns-Seidel-Stiftung einlud.

Invité: Eric Wohleber, Directeur général, BlackRock France

Club Choiseul : présentation et liste des précédents invités

var hupso_services_t=new Array("Twitter","Facebook","Google Plus","Linkedin");var hupso_background_t="#EAF4FF";var hupso_border_t="#66CCFF";var hupso_toolbar_size_t="medium";var hupso_image_folder_url = "";var hupso_title_t="Petit déjeuner du Club Choiseul, Eric Wolheber";

The Ebola pandemic is a crisis of global proportion and of global concern. It is locally concentrated and requires responses on a local scale with a global scope. Its projected trajectory is the subject of volatile predictions, confused communication, imperilled responses and, increasingly, panic. It is at once a health crisis, with severe economic repercussions, and a threat to peace and security, espe­cially in the region and even beyond.
The response to the Ebola pandemic should be twofold.

• The immediate crisis must be brought under control. We propose a set of short-term actions that are based on a much stronger commitment and co­ordination by the international community. Above all, these are geared towards establishing an acknow­ledged and legitimate global health leadership structure: based in the United Nations system and supported by key global players such as the United States and the European Union.

• In order to overcome the current Ebola outbreak with a view towards drawing conclusions to prevent another such crisis, international actors need to reflect on the structural aspects undergirding this crisis. Three elements of such a response need to be recognised. First, the Ebola pandemic is a global crisis; in addition to the individual impacts of infection, a global pandemic can easily lead to a panic in which health, social, economic and political costs are impossible to quantify. Second, it is a health crisis not only for those infected with and affected by the Ebola virus, but also for the most affected region - in health, economic and security terms (as people seek health care apart from Ebola treatment). Third, Ebola poses a health, economic and security crisis for the West Africa region and beyond: its spread threatens the fragile gains made in the post-conflict societies of Guinea, Liberia and Sierra Leone. The broader West Africa region and the Sahel are characterised by fragile social cohesion, as people struggle to sustain livelihoods curtailed by quarantines, fear and falling trade while authorities work to maintain and manage socio-political tensions.

The current Ebola crisis illustrates the shortcomings of the way international cooperation is organised. In rising to the challenge of a committed, coordinated response, the following points must be acknowledged.

• Ebola's eruption into densely populated urban areas reinforces the vital necessity of functioning local, national and global health systems. Zoonoses are likely to multiply; learning to predict and prepare for them is vital.

• It makes it clear that weak and fragile local systems, especially in a post-conflict setting, pose not only a local hazard but a global threat.

• Current crisis response mechanisms of the international community are neither effective nor adequate. To a large extent, the situation is caused by chronic underfunding of the core functions of leading international institutions.

• There are urgent opportunities that the international community should take advantage of to improve the workings of the (global) health sector, e.g. compre­hensively supporting health systems' development

United Nations (UN) deliberations are underway towards a post-2015 agenda that unites poverty eradication and sustainable development. While negotiators are tasked to determine goals and indicators, another fundamental question is: How will progress towards the sustainable development goals (SDGs) be monitored and reviewed?
A post-2015 accountability framework is needed to document and guide how stakeholders take responsibility, learn from their efforts and adjust their behaviour towards achieving the SDGs in a transparent manner. Discussions on such a framework are still at an early stage.
Only some general elements of an accountability framework have been agreed among UN Member States. Most importantly, the framework will be voluntary, non-binding and state-led, which raises the question of how governments and other actors can be incentivised to participate. The main incentives are likely to be reputational: states can strengthen their SDG profiles and showcase “best-practices”. They could also benefit through exchanging lessons learnt. Financial support, capacity development support and technology transfer can be additional incentives, particularly for least developed countries.
Incentives, however, have to be complemented by a strong commitment and ownership at the national level. The framework should be rooted in an inclusive, bottom-up approach, in which each government determines its own level of ambition. Further, governments should be able to link their national efforts to SDG discussions at the regional and international levels in a multi-layered framework.    

Currently, a fragmented landscape of international bodies is dealing with individual elements of the proposed SDGs. For each of the 17 goals, myriad entities and platforms exist, both within and outside the UN system. All claim global coordination functions, but many continue to work in parallel. Without addressing this incoherence, the accountability framework risks becoming a loose collection of disconnected efforts. Such a patchwork approach will not suffice in supporting the realisation of an aspiring agenda.
Therefore, the post-2015 discussions offer the unique opportunity of setting up a coherent accountability framework that engages stakeholders across all platforms. Such a framework would help to avoid duplication and promote synergies. Its major benefit is to bring key stakeholders together in a few focused discussions that are more effective and legitimate than the current fragmented setup of international cooperation.
A coherent framework would feature improved monitoring and reporting as compared to the Millennium Development Goals (MDGs) and would enable a strengthened review process. It should consist of three key components: key actors (governments, the UN system, other stakeholders), interlinkages (within UN structures and outside of them) and ambition (in design and commitments).
The international community should engage in discussions on the accountability framework without delay. Only then can the post-2015 agenda be placed on solid footing from the start.

Soós Eszter Petronella : François Hollande Franciaországa (2012-2014)
ELTE ÁJK, Egyetem tér 1-3, Pázmány terem, 2014. október 20, 18:00 Moderátor : Türke András

Ende Juli 2014 hat die Open Working Group (OWG) der Vereinten Nationen (UN) ihre Arbeit beendet. Damit ist der Prozess zur Annahme universeller Ziele nachhaltiger Entwicklung (Sustainable Development Goals – SDGs) in die entscheidende Phase getreten. Eingerichtet nach dem „Rio+20“-Gipfel über nachhaltige Entwicklung 2012, hat die OWG ihre Aufgabe wohl erfüllt: Ihr umfassender Vorschlag, „ein integrierter unteilbarer Satz globaler Prioritäten für nachhaltige Entwicklung“ mit „ambitionierten globalen Zielen“, liegt auf dem Tisch. Er reflektiert das globale Ambitionsniveau und trägt nationalen Gegebenheiten Rechnung.
Jetzt ist es an UN-Generalsekretär Ban Ki-Moon und der Generalversammlung, den Vorschlag der OWG aufzugreifen und einen globalen Konsens herzustellen. Gleichzeitig müssen die SDGs in einem institutionellen System verankert werden, das ihre schrittweise Umsetzung fördert und Verantwortlichkeit sicherstellt. Die OWG hat den Weg geebnet und viel erreicht. Doch die Debatte wird weitergehen – bis die Generalversammlung 2015 einen konsolidierten SDG-Katalog verabschiedet hat. Dieser steckt den politischen Spielraum für einen Zielkatalog ab, der so pragmatisch ist, dass er im „Norden“ und im „Süden“ gleichermaßen mitgetragen wird, und zugleich ehrgeizig genug, um „Business as usual“ zu überwinden. Auf vier Aspekte sollten Entscheidungsträger und Unterhändler dabei besonders achten:

1. Sie sollten sich nicht von der Frage ablenken lassen, wie die Zahl der Ziele reduziert werden kann. Die Gesamtzahl der SDGs sagt nichts darüber aus, ob das einzelne Ziel hält, was es verspricht. Entscheidend sind der Inhalt und die Realisierbarkeit einzelner Zielgrößen und nicht, ob sich alle Ziele leicht einprägen.
2. Ein konsolidierter SDG-Katalog sollte das Potenzial in¬tegrierter Konzepte stärker betonen, zum Beispiel bei den Zielen zur Versorgung mit Wasser, Nahrung und Energie. Die von der OWG vorgelegten Ziele bleiben hinter den Möglichkeiten zurück, das für die Millenniumsentwicklungsziele (MDGs) typische „Silodenken“ zu überwinden.
3. Die Ziele müssen ambitioniert sein, sowohl was ihren Inhalt betrifft als auch die Lastenverteilung in der geplanten ‚globalen Partnerschaft‘. Jetzt ist der Moment, um festzulegen: Wer soll was, bis wann und mit welchen Mitteln tun?
4. Die Ziele sollen universell und damit bedeutsam und gerecht für und in allen Industrie- und Entwicklungsländern sein. Das Prinzip, ‚niemanden zurückzulassen‘, sollte durchgängig im ganzen Zielkatalog seinen Niederschlag finden.

Das vorliegende Papier erläutert diese Punkte näher und setzt sich kritisch mit den Ergebnissen der OWG auseinander. Außerdem beleuchtet es Umsetzungshindernisse, vor allem für Deutschland und die Europäische Union. Sein Fazit lautet, dass alle Länder gut daran täten, nationale Umsetzungspläne zu erarbeiten, die eine innenpolitische Integration der SDGs fördern. Diese Pläne sollten ehrgeizig sein und flexibel genug für eine allmähliche Anpassung, wenn sich die globale Partnerschaft für nachhaltige Entwicklung über 2015 hinaus weiterentwickelt.

Rohstoffe, insbesondere Agrarrohstoffe aus aller Welt, stellen mehr als ein Drittel aller Güter im Welthandel dar. Sie sind größtenteils die Grundlage unserer alltäglichen Waren und Lebensmittel. Das Fachforum Wirtschaftswissenschaften vom 17. bis 19. Oktober 2014 in Kloster Banz beleuchtete die Komplexität des Themas "Börsenspekulation und Rohstoffmärkte" aus verschiedenen Perspektiven.

„NATO-tagság és a NATO-partnerség”
Az összefoglalót készítette : Oszlánszki Mirtyll (Pannon Egyetem, az Europa Varietas Intézet gyakornoka)

Magyarország – Csehország és Lengyelország mellett – 15 éve lépett be a NATO-ba. Az évfordulókban rejlő lehetőséget megragadva szervezett közösen biztonságpolitikai konferenciát a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézete valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE-SVKK). A konferenciának a Pannon Egyetem B épületének konferenciaközpontja adott helyet 2014. október 10-én. A közös gondolkodás fókuszában a NATO-bővítés óta eltelt időszak tapasztalatainak összegzése, s erre alapozva a jövőbeli tendenciák felvázolása állt.

Az eseményt Prof. Dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora és Fucsku Sándor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka nyitotta meg, reprezentálva a konferencia két pólusát: egyaránt kívánt rávilágítani a NATO-tagságra és partnerségre kutatói szemszögből, illetőleg egy műveleti „katonai” oldalról. (A Pannon Egyetem rektora kilátásba helyezte egy olyan konferencia létrehozását is, mely e két pillért kiegészítené a műszaki oldallal is.) Őket követve Dr. Horváth Géza, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar dékánja köszöntötte a tanárokat, kutatókat és a hallgatóságot.

Az egyes előadásokra 20-30 perc jutott, melyeket tematikus szekciókba csoportosítottak a szervezők. Három szekciót különítettek el egymástól:

- Az I. szekciót Dr. habil. Molnár Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, vezetése fogta össze. Ez a rész mindenekelőtt bevezető célt szolgált, mely a NATO-tagságot, mint felelősségteljes titulust mutatja be. Prof. Dr. Gazdag Ferenc (NKE) kronológiai láncra fűzte Magyarország csatlakozásának főbb pontjait. Ezután NATO partnerség kihívások, értékek és érdekek címmel tartott előadást Siposné Prof. Dr. Kecskeméthy Klára ezredes, egyetemi tanár (NKE): Rávilágított arra, hogy az egyes tagállamok és partnerországok eltérő geopolitikai helyzetben vannak, illetve a NATO-partnerség célkitűzései az idők folyamán változnak és módosulnak – hiszen ez elengedhetetlen egy ekkora méretű és ilyen stratégiai és védelmi jelentőségű szervezetnél.

A változások a hidegháború lezáráshoz, a Szovjetunió felbomlásához és a Varsói Szerződés megszűnéséhez köthetők, ugyanis ezáltal az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) megszűnt az ellenségképe. A stratégiaváltás így a konfliktusok megelőzésére irányult. A szövetség e célból létrehozta a Partnerség a Békéért (Partnership for Peace : PfP) programot, melynek céljai : a demokratikus átmenet elősegítése a partnerországokban, Közép-Kelet-Európa térsége államainak rendszerváltozásainak és az együttműködés elősegítése. Tehát a nemzetközi biztonság, a liberális és demokratikus elvek védelme megkérdőjelezhetetlenül állandósult a feladatok körében.

A Pannon Egyetem habilitált egyetemi docense, Dr. Garaczi Imre NATO az euroatlanti és eurázsiai érdekek metszetében című előadása zárta az I. szekciót. Fő problémának azt emelte ki, hogy a NATO képes-e kezelni azon geopolitikai küzdelmeket, melyek az euroatlanti térséget érintik, illetve ezek nem vezetnek-e el a NATO és az Amerikai Egyesült Államok vezető szerepének csökkenéséhez.

- A II. szekció specifikusabb előadásokat foglalt magába : a mediterrán térség és a NATO kapcsolatait ölelte fel, amelyet Dr. habil. Kalmár Zoltán (Pannon Egyetem) tekintett át, mint szekcióvezető. A NATO és Afrika témát Dr. Marsai Viktor egyetemi adjunktus (NKE) mutatta be. Afrika és a NATO viszonya méltatlanul, sosem kapott túl nagy visszhangot, a NATO egyéb műveletei mellett. A kérdés azonban nyitott; nem csodálkozhatunk azon, hogy a NATO távol tartotta magát Afrikától. Elsősorban Franciaország és Németország próbált elhatárolódni a Szövetségesektől, és a sajátos biztonságpolitikai érdekeit érvényesíteni, olyan területeken, ahol a NATO nincs jelen, így ez vált az európai biztonság- és védelempolitika fő komponensévé.
Mindez azért lehetséges, mert a NATO afganisztáni szerepvállalása után tisztán látja azt, hogy államépítő kísérletei meglehetősen bonyolultak, illetőleg jelentős tőke-és időráfordítást igényelnek, így igyekszik kimaradni az afrikai szerepvállalásból. Mindezzel ellentétben természetesen a NATO a kétezres évektől jelen van a térségben egy kisebb és egy kicsivel jelentősebb szerepvállalás kapcsán: Szudántól kezdve, az AMISOM logisztikai és pénzügyi támogatásán keresztül Szomáliában, az Operation Active Endeavour (OAE) karantén műveleten át, a kalózkodás visszaszorítására létrehozott Operation Ocean Shield (OOS) műveletig.

Mindezt követően újabb problémákat vetet fel Dr. Molnár Anna habilitált egyetemi docens (NKE) Olaszország biztonság- és védelempolitikájáról a megszorítások tükrében, valamint Dr. Szente-Varga Mónika egyetemi adjunktus (PE) Viták Spanyolország NATO- Tagságáról című előadásában. Szuhai Ilona PhD-hallgató, egyetemi tanársegéd (NKE) Törökország NATO-tagságáról tartott előadást, mely ország a Szövetség második legnagyobb létszámú hadseregét birtokolja. A II. szekciót egy szintén PhD hallgató előadása zárta a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, Vízi Sándor személyében, aki a NATO szerepének átalakulását és a kétpólusú világrendszer felbomlása utáni helyzetet mutatta be.

- Végül peidg a III. szekció kelet felé tekintett, fókuszban a NATO-Orosz kapcsolattal. Emellett a balti köztársaságok NATO-csatlakozásának problematikáját is pedzegette. Mindemellett lehetőséget nyújtott a Pannon Egyetem nemzetközi tanulmányok mesterszakos hallgató, (valamint az EuVI gyakornoka) Bognár Klaudia előadásának megtartására is, Románia és a NATO címmel. A szekcióvezető Prof. Dr. Szenes Zoltán volt.

Dr. Kalmár Zoltán habilitált egyetemi docens (PE) beszélt a balti köztársaságok csatlakozásáról, ami azért is kulcsfontosságú, hiszen a geopolitikai elhelyezkedésekből fakadóan Moszkva ezt fenyegetettségként éli meg : Míg az Európai Unió gazdasági szervezetként nem okoz problémát, a NATO, mint „ellenséges” katonai-politikai szervezet már annál is inkább. Az ukrán válság pedig minden eddiginél nagyobb figyelem-összpontosítást váltott ki mind két fél részéről.

Figyelembe véve a jelen helyzetet, két kiemelt fontosságú előadást kell megemlíteni. Az I. szekcióban esett szó a walesi csúcs utáni értékelésről Prof. Dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes, egyetemi tanár (NKE) tolmácsolásában. Az összegzés kulcsfontosságú elemének is ezt az előadást tartottam, hiszen történelmi csúcsról beszélhetünk. Idén, 2014. szeptember 4-én és 5-én, 1990 óta ismét Nagy-Britanniában volt a NATO csúcstalálkozója. A központi témája azonban ennek a találkozónak - melyről még 2013-ban, a csúcstalálkozó megszervezése kapcsán döntöttek – főként a „post-ISAF” időszak megkezdése, azaz az afganisztáni műveletek lezárása, partnerkapcsolatok erősítése, a szövetség esetleges bővítése és a képességfejlesztés volt. Az ukrajnai válság azonban felülírt mindent és a hidegháború óta nem látott mélypontot okozott a NATO-orosz kapcsolat között. Az előadót idézve "visszavezethet egy új hidegháborúba".

Ez pedig új feladatok deklarálásához vezethet, melyek az alábbiakban összpontosulnak:
1. NATO kollektív védelmi képességeinek megerősítése
2. Védelmi kiadások növekedésének szükségessége
3. Képességfejlesztés
Mindemellett megmaradnak az eredetileg kitűzött célok is, mint az afganisztáni műveletek lezárásának az előkészítése, illetőleg a partnerkapcsolatok és a bővítés kérdésköre.

A III. szekcióban Dr. Tálas Péter NKE-SVKK igazgató előadása a walesi csúcshoz kapcsolódott, melyben a NATO-Oroszország kapcsolatokat elemezte az ukrán válság tükrében. Váratlanul vált ez a walesi-csúcs központi témájává, hiszen igazi meglepetésként érte a NATO-t, hogy Moszkva Ukrajna kapcsán hajlandó fegyveres úton, annexióval érvényesíteni az érdekeit. Dr. Kalmár Zoltán előadása is ide csatolható, hiszen ez leginkább a balti államok és emellett Lengyelország kül- és biztonságpolitikáját módosítja.

A biztonságpolitikai konferenciába tömörített előadások sora méltóképpen összegezte milyen fontos stratégiai és biztonsági pont a NATO a világban. 1949, azaz megalakulása után, az első negyven év az "elrettentés zászlója" alatt telt, azonban felvéve a ritmust a világ változásaival, a hidegháború lezárásával, a Varsói Szerződés megszűnésével képes volt megújulni és új célokat megfogalmazni. A biztonsági fenyegetések azonban soha meg nem szűnő probléma, természetesen nem mindig ugyanaz az „ellenség”, ezért a NATO-tagság és a partnerség mondhatni fokozódó potenciál az egyes országok körében.

Zahlungen für Ökosystemdienstleistungen (payments for ecosystem services, PES) sind Zahlungen an Grundbesitzer, deren Landbewirtschaftungspraktiken helfen, Ökosystemdienstleistungen (ecosystem services, ES) zu erbringen. Im Kontext von Wassereinzugsgebieten sind die wichtigsten Leistungen die Bereitstellung, Reinigung und Regulierung von Wasser.
PES wurde als Instrument konzipiert, das den Übergang zu einer ökologischen Wirtschaft erleichtern soll. Aus dieser Perspektive ist es eine Win-Win-Lösung für Umweltzerstörung und Armut.
Heute ist PES ein weit verbreitetes Instrument für den Naturschutz. Als vereinzelte, privat finanzierte Projekte begonnen, hat PES seinen Weg in viele nationale und internationale Naturschutzpolitiken überall auf der Welt gefunden. Der PES-Wert für Vorgänge in Wassereinzugsgebieten betrug für das Jahr 2011 8-10 Mrd. US$ und er steigt weiterhin schnell an.
Dieses Themenpapier wendet sich gegen die Vorstellung von PES als Allheilmittel gegen Umweltzerstörung und Armut. PES ist ein sich schnell verbreitender Mechanismus für die Bewirtschaftung natürlicher Ressourcen und Naturschutz; bei der Umsetzung von PES mangelt es jedoch mitunter am Verständnis ihrer sozialen und wirtschaftlichen Wirkungen. Wir benennen deshalb eine Reihe kritischer Punkte, die im entwicklungspolitischen Kontext wenig politische Aufmerksamkeit erhalten haben, jedoch von großer sozialer Relevanz und Wirkung sind.
Das Verständnis der kritischen Punkte rund um PES kann helfen, die folgenden Mängel zu überwinden oder zu verringern:

• Machtasymmetrien in PES-Verhandlungen. Bei PES verhandeln häufig Regierungen und Privatunternehmen mit marginalisierten Bevölkerungsgruppen. Die unterschiedlichen Ressourcen und Fähigkeiten dieser Akteure sind geeignet, sowohl die Ergebnisse der Verhandlungen als auch Umsetzung von PES zu beeinflussen. Die Interessen der marginalisierten Bevölkerungsgruppen zu schützen ist nicht nur eine gesellschaftliche Notwendigkeit, es trägt auch zur Nachhaltigkeit bei.
• Die Teilnahme an PES ist nicht immer freiwillig. Umweltgesetze, strenge Vertragsklauseln, unklare Partizipationsmechanismen und Druck von Intermediären tragen dazu bei, Dienstleister zu PES zu zwingen. Den implementierenden Organisationen sollte eine freiwillige Teilnahme garantiert werden. Darüber hinaus sollten PES-Politiken die Perspektive der Bauern berücksichtigen (d.h. was meinen Dienstleister zu benötigen?), sodass PES ein Werkzeug statt ein Hindernis für ländliche Entwicklung ist.
• PES-Systeme werden in Kontexten eingeführt, in denen eine ungleiche Verteilung der natürlichen Ressourcen auftritt. PES kann diese ungleiche Verteilung verschärfen und sogar die Verfügungsgewalt der weniger mächtigen Gruppen über ihre natürlichen Ressourcen schwächen. In vielen Situationen kann PES dazu führen, dass Dienstleister überhaupt keinen Zugang mehr zu den Leistungen haben, die sie zu schützen helfen, oder dass sie die Kontrolle über ihre Ressourcen verlieren. PES sollte an eine faire Verteilung der Rechte an natürlichen Ressourcen gebunden werden.
• PES kann im Wettbewerb mit kommunalen Organisationen stehen und die kulturellen und Naturschutzpraktiken untergraben, die nicht auf Geldzahlungen basieren

Texte du Header: "Les Barbares attaquent les politiques publiques !" est un cycle de douze conférences consacré à l’impact de la transformation numérique de l’économie sur l’action publique, organisé par l'Institut Montaigne et TheFamily.Introduction: Un mardi par mois, nous dressons un état des lieux des transformations que l’irruption du numérique a entraînées dans les principaux champs de l’action publique : éducation, décentralisation, transports, défense, santé, etc., et nous étudions les schémas d’action qui permettront aux décideurs publics de faire du numérique un levier pour créer la croissance et les emplois de demain. Chacune de ces séances donne ensuite lieu à une échange entre quelques grands témoins de ces enjeux et le public.#8 - Les Barbares attaquent… la politique familiale !Huitième séance sur la politique familiale, le mardi 12 mai.En présence de :Julien Damon, sociologue et professeur associé à Sciences PoDaniel Lenoir, directeur général de le Caisse nationale des allocations familialesConsulter la présentationRevivez les moments forts de ces échanges en parcourant le résumé de notre live tweet[video:x2rjl9y_8]#7- Les Barbares attaquent… l'environnement !Septième séance sur l'environnement, le mardi 14 avril.En présence de :Pascal Chazal, président-directeur général d’OssaboisDaniel Clément, directeur scientifique adjoint de l’ADEMEPauline Mispoulet, présidente-directrice générale du GesecConsulter la présentationRevivez les moments forts de ces échanges en parcourant le résumé de notre live tweet[video:x2nivrc_7]  #6- Les Barbares attaquent… la protection sociale !Sixième séance sur la protection sociale (Consulter la présentation), le mardi 17 mars.En présence de :Thomas Fatome, directeur de la Sécurité socialeBruno Palier, directeur de recherche au CNRSVéronique Weill, directrice des opérations du groupe AXAConsulter la présentationRevivez les moments forts de ces échanges en parcourant le résumé de notre live tweet   #5- Les Barbares attaquent… le dialogue social !Cinquième séance sur le dialogue social (voir la présentation), le mardi 20 janvier.En présence de :Thierry Cadart, secrétaire national de la CFDTMichel Guilbaud, directeur général du MedefDuc Ha Duong, co-fondateur d’OfficienceConsulter la présentationRevivez les moments forts de ces échanges en parcourant le résumé de notre live tweet[video:x2fxkh6]   #4- Les Barbares attaquent… le marché de l'emploi !Quatrième séance sur l'emploi (voir la présentation), le mardi 16 décembre.En présence de :Pierre Cahuc, économiste et professeur à l'Ecole PolytechniqueThomas Cazenave, directeur général adjoint de Pôle emploiStéphanie Delestre, co-fondatrice et CEO de qapa.frConsulter la présentationRevivez les moments forts de ces échanges en parcourant le résumé de notre live tweet[video:x2d44sz]   #3- Les Barbares attaquent… les transports !Troisième séance sur les territoires (voir la présentation), le mardi 18 novembre.En présence de :Sophie Boissard, directrice générale déléguée de la Stratégie et du Développement, SNCFJean-Daniel Guyot, cofondateur de Capitaine TrainEmmanuel Pitron, secrétaire général, RATPConsulter la présentationRevivez les moments forts de ces échanges en parcourant le résumé de notre live tweet #2- Les Barbares attaquent… les territoires !Deuxième séance sur les territoires (voir la présentation), le mardi 14 octobre.En présence de :Luc Belot, député du Maine-et-Loire, secrétaire national adjoint au Numérique au Parti socialisteLaurent Davezies, économiste, professeur au CNAM, titulaire de la chaire "Économie et développement des territoires"Edouard Philippe, député-maire du HavreConsulter la présentationRevivez les moments forts de ces échanges en parcourant le résumé de notre live tweetLes Barbares attaquent… les territoires ! Introduction de Nicolas Colin[video:x28rw88]Les Barbares attaquent… les territoires ! Avec Luc Belot, Laurent Davezies et Edouard Philippe[video:x28rvzz] #1- Les Barbares attaquent… l'Education !Le 16 septembre, les Barbares attaquaient l'éducation. A cette occasion, nous avons reçu Florence Robine, directrice générale de l’enseignement scolaire.Consulter la présentationInterview de Florence Robine, directrice générale de l’enseignement scolaire[video:x27j1y8]Interview d'Oussama Ammar, serial entrepreneur, cofondateur, TheFamily[video:x27j206]Interview de Nicolas Colin, inspecteur des finances, cofondateur, TheFamily[video:x27j1zj]Interview de Laurent Bigorgne, directeur, Institut Montaigne (1/2)[video:x27j1z1]Interview de Laurent Bigorgne, directeur, Institut Montaigne (2/2)[video:x27j1yp]Interview de Christophe Gomes, chargé de mission, Agir pour l'école[video:x27j1xr]