Nyugat-Balkán

Rendhagyó, de nem túl hatékony módszerrel hosszabbították meg a forgalmikat Szerbiában. Ahelyett, hogy az új érvényességi időt a műanyag kártyára írták volna, adtak a regi forgalmi mellé egy igazolást. Ezen az igazoláson az szerepel, hogy a forgalmit meghosszabbították, és az igazolás alkalmas arra, hogy belföldön és külföldön is bizonyítsa ezt a tényt. Ott a szöveg nem ragozom.

Csakhogy ez nem igaz. Egészen ostoba helyzetbe kerültem emiatt a családommal. A beregsurányi határákelőn leszerelték a rendszámomat és elvették az érvényes forgalmit is. Végül a nyolchónapos gyerekemmel az éjszaka közepén ott találtam magam az ukrán határon az árokparton az áprilisi éjszakában.

Nem nagyon tudtam, hogy mit csináljak, csak azt tudtam, hogy ugyanezzel az igazolással jöttem be Magyarországra Röszkénél, és ott ugyanolyan rendőrök engedtek be, mint akik elvették a forgalmimat Beregsuránynál.

Kiderült, hogy a problémájuk a regisztrált, biztosított, érvényes müszakival rendelkező autómmal az volt, hogy a forgalmi érvényességét külön dokumentumban hosszabbították meg. Ez pedig a Bécsi egyezménnyel ellentétes. Most a szerb nagykövetségre várunk, mert magyar rendörök szerint csak trailerrel vihetem el a kocsit a pusztából.

Elég nagy a káosz a fejekben, mert még a szerb nagykövetségnél is elhangzott, hogy ez az igazolás csak belföldre jó. Ezzel a magyar hatóság is érvelt, ami ugyancsak totális abszurdum, hiszen a papíron ANGOLUL írja, hogy a KÜLFÖLDI HATÓSÁGOK SZÁMÁRA készült. Eleve milyen hülyeség ez? Meghosszabbítani a forgalmit BELFÖLDRE. Vicc. Semmi értelme. A lényeg, hogy mind, akik ilyen papírt kaptatok, ne menjetek vele külföldre, mert leszedik a rendszámotokat és hosszú napokat vesz el az életetekből mások hanyagsága.

Rendhagyó, de nem túl hatékony módszerrel hosszabbították meg a forgalmikat Szerbiában. Ahelyett, hogy az új érvényességi időt a műanyag kártyára írták volna, adtak a regi forgalmi mellé egy igazolást. Ezen az igazoláson az szerepel, hogy a forgalmit meghosszabbították, és az igazolás alkalmas arra, hogy belföldön és külföldön is bizonyítsa ezt a tényt. Ott a szöveg nem ragozom.

Csakhogy ez nem igaz. Egészen ostoba helyzetbe kerültem emiatt a családommal. A beregsurányi határákelőn leszerelték a rendszámomat és elvették az érvényes forgalmit is. Végül a nyolchónapos gyerekemmel az éjszaka közepén ott találtam magam az ukrán határon az árokparton az áprilisi éjszakában.

Nem nagyon tudtam, hogy mit csináljak, csak azt tudtam, hogy ugyanezzel az igazolással jöttem be Magyarországra Röszkénél, és ott ugyanolyan rendőrök engedtek be, mint akik elvették a forgalmimat Beregsuránynál.

Kiderült, hogy a problémájuk a regisztrált, biztosított, érvényes müszakival rendelkező autómmal az volt, hogy a forgalmi érvényességét külön dokumentumban hosszabbították meg. Ez pedig a Bécsi egyezménnyel ellentétes. Most a szerb nagykövetségre várunk, mert magyar rendörök szerint csak trailerrel vihetem el a kocsit a pusztából.

Elég nagy a káosz a fejekben, mert még a szerb nagykövetségnél is elhangzott, hogy ez az igazolás csak belföldre jó. Ezzel a magyar hatóság is érvelt, ami ugyancsak totális abszurdum, hiszen a papíron ANGOLUL írja, hogy a KÜLFÖLDI HATÓSÁGOK SZÁMÁRA készült. Eleve milyen hülyeség ez? Meghosszabbítani a forgalmit BELFÖLDRE. Vicc. Semmi értelme. A lényeg, hogy mind, akik ilyen papírt kaptatok, ne menjetek vele külföldre, mert leszedik a rendszámotokat és hosszú napokat vesz el az életetekből mások hanyagsága.

Gavrilo Princip szülőfalujában, a boszniai Szerb Köztársaságban lévő Bosansko Grahovoban gyűltek össze megemlékezni halálának 100. évfordulójáról. A szerbek körében nagy jelentőségű esemény, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ünnepségen részt vett Bosznia háromtagú államelnökségének szerb tagja, Mladen Ivanić, a Szerb Köztársaság munkaügyi minisztere, Szerbia mostari konzulja, ünnepi misét celebráltak a falu Péter pár apostolok templomában. A szülőfaluján kívül megemlékezések voltak Belgrádban és Montenegróban is. 

                            Gavrilo Princip szülőháza (fotó: Klix.ba archívum)

Gavrilo Princip 1914. június 28-án Szarajevóban lelőtte az osztrák-magyar monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot és feleségét Zsófia főhercegnőt. A merényletet az „Ifjú Bosznia” tagjai szervezték felhívásként a Monarchia megszálló politikája ellen. 

Az elkövetőket 1914. október 12-én bíróság elé állították, október 29-én az ítéletet is meghozták: Gavrilo Principet 20 év börtönre ítélték, mivel a merénylet elkövetésekor még nem volt 21 éves, a Monarchia akkori törvényei szerint nagykorú, és így halálbüntetést nem szabhattak ki rá.   

                                  Gavrilo Princip

Ma is vitáznak róla, hogy ki is volt valójában Gavrilo Princip? Terrorista? Hős? Szabadságharcos? Megtévedt, romantikus álmokat kergető fiatal? A szerbek hazafinak, jugoszláv idealistának tartják, akire büszkén emlékeznek. 

Az idei megemlékezésen a szerb védelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy különböző országok történészei másként és másként ítélik meg Gavrilo Princip személyét, de senki nem állíthatja biztonsággal, hogy egyetlen merénylet lehetett az igazi oka egy háború, nevezetesen az I. világháború  kirobbanásának. A végzetes lövés indoka lett két katonai szövetség, az antant és a központi hatalmak közötti viszály kirobbanásának, ami előbb-utóbb a szarajevói merénylet nélkül is bekövetkezett volna. 

„Rendkívül képmutató és cinikus lenne vádolni Gavrilo Principet az első világháború kirobbantásával, és azt állítani, hogy a két szövetség békés úton  megoldott volna minden nézetkülönbséget. Az antant értékeit valló Szerb Királyság ellen Bosznia-Hercegovina osztrák annektálása után osztrák-magyar katonai körökben nagyon precízen kidolgozták egy megelőző háború tervét, ami véglegesen megakadályozná a szerb nép egyesülését a Drina két oldalán. A merényletet elkövető "Ifjú Bosznia" tagjai úgy látták, hogy a trónörökös a Szerbiával szembeni agresszió egyik szószólója”- mondta a miniszter.   

Miroslav Perišić a szerb történészeti hivatal vezetője szerint a szarajevói merénylet „kívánatos forgatókönyv” volt a nagyhatalmaknak, akik már jóval előbb háborút akartak Európában. Megemlít egy levelet, amit az osztrák-magyar hadsereg vezérkara írt 1913. februárban a német vezérkarnak, és ebben azt írják, hogy minden bizonnyal háború lesz Európában, elég csak a németek és a szlovének közötti harcokra gondolni. A történész úgy tartja, hogy a két ország magasrangú katonatisztjeinek levélváltása azt mutatja, hogy a döntést egy háborúról már jóval a szarajevói merénylet előtt meghozták. Véleménye szerint nem lehet a merényletért az akkori szerb kormányt felelőssé tenni. 

„Épp ellenkezőleg, vannak dokumentumok, amik azt bizonyítják, hogy az oszták-magyar hivataloknak voltak információik arról, hogy merénylet készül, de nem tettek semmit, hogy azt megakadályozzák.” 

Gavrilo Princip büntetését a csehországi Theresienstadt katonai börtönben töltötte.  1914. decemberben Szarajevóból egy speciálisan kialakított vasúti kocsiban, láncra verve szállították oda két társával, Nedeljko Čabrinović-csal és Trifko Grabež-zsel. Princip négy évet élt itt rettenetes körülmények között. A hírhedt börtön lakóit vizes, sötét, patkányokkal teli cellákban tartották, Gavrilo Principet magánzárkában. Levesfélét kaptak enni három naponként, Princip ötnaponként. Börtöntársaival nem érintkezhetett, és változatos módon kínozták. Egyik módja volt, hogy fahordóba zárták, amibe előtte belülről hatalmas szögeket vertek, és így gurították. 

                                    Gavrilo Pricip a börtönben 

Ez is oka lehet annak, hogy a mai napig vita van arról, vajon tényleg betegségben halt-e meg, vagy a kínzások következtében?   

Halála előtt 30 kg volt. 1918. április 28-án halt meg, hét hónappal azelőtt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia véglegesen összeomlott, és valóra vált az álma Jugoszlávia megszületéséről. 

Principet halála után éjszaka négy császári katona jelöletlen sírba temette el a helyi katolikus temetőben. A katonák megesküdtek arra, hogy életük végéig hallgatni fognak arról, hogy hol van a sír, egyikük azonban, a cseh František Lebl a világháború után egy cseh zászlót tűzött a sírra. Princip maradványait 1920-ban szállították Szarajevóba, ahol most is van.

                        Gavrilo Pricip múzeum ma Szarajevóban 

Emléktáblát már 1918-ban kapott a bosnyák fővárosban, azt 23 évvel később a Wermacht katonák levették a falról és születésnapi ajándékként elvitték Hitlernek. A II. világháború után azon a helyen, ahol a lövés eldörrent, újra emléktáblát állítottak, ezt 1992-ben a boszniai háború kezdetén leverték, napjainkban a Múzeum falán újra van kétnyelvű – bosnyák, angol – tábla. 1992-ben a járdán a lábnyomát is eltüntették, ezt nem állították vissza, a korábbi „Ifjú Bosznia”, ma Szarajevó múzeumban nézhető meg.

 

Ezt is mondta egy Zala megyei honfitársunk a Vecernji list c. napilap újságíróinak, akik átruccantak Magyarországra, körülnéztek, beszélgettek néhány emberrel és leírták.

Nem kommentálom, olvassák:

 

Nem tudom – a külföldi, aki nem beszél magyarul és valami okból mégis Magyarországon tartózkodik, a kifejezéssel: „nem tudom” minden lépésnél találkozik. Az élelmiszerboltban: nem tudom. A postán: nem tudom. A kávézóban: nem tudom. Az orvosnál: nem tudom. A zalai vidéken nagyon gyorsan világossá vált, hogy kevesen vannak, akik beszélnek bármilyen más nyelven az anyanyelvükön kívül.

És ebben mi a furcsa? – kérdezte a 70 éves Kuzma László, aki töri a horvátot, mert húsz évvel ezelőttig a horvátok rendszeresen jöttek vásárolni Letenye és Nagykanizsa piacaira. És nem csak az olcsó ruházat, hús és húsféleségek, paprika, üdítők és takarmány miatt, hanem fogorvoshoz is.  

László azt mondja: a magyarok magyarul beszélnek, mert hazaszeretők. Szeretik a hazájukat. Miért beszélnének angolul vagy németül? Csak azok tudnak nyelveket, akik a turizmusban dolgoznak, a Balatonnál, Hévízen vagy Budapesten -mondja nekünk kicsit mérgesen.

Milyen az élet ma Magyarországon? – kérdezzük gyorsan. – Nincs semmi probléma, élünk, mint hal a vízben. Nyugdíjas vagyok, a nyugdíjam 30600 forint. Nem sok, de nekem elég és nem kell több. A feleségem még dolgozik, a fizetése 200 ezer forint és az nekünk teljesen elég. Sok szabadidőm van, járok pecázni, nem tudok mást mondani, kérdezzék a fiatalokat. Ha találnak – mondja.

Ahogyan Horvátországból, úgy Magyarországról is külföldre mennek a fiatalok a magasabb fizetésért, főleg Németországba. László azt mondja, az ő fia Szlovéniában dolgozik, és 4500 eurót keres. Havonta? Nem téved?  – kérdezzük.  Igen, 4500, eurót. Ott a fizetések magasabbak, sokkal magasabbak – mutatja a kezével, mint a hatalmas halat szokták.

A kérdésre, hogy a fia mivel foglalkozik, nem kapunk választ, mert Lászlónak sehogy sem jut eszébe, hogy mondják horvátul. Természetesen szó esik a politikáról is. A magyarok április 8-án választottak, és harmadszor is bizalmat szavaztak az Orbán Viktor vezette Fidesznek, akiknek óriásplakátjai mindenhol láthatók a településeken. „Nekünk Magyarország az első” olvasható rajtuk. Emlékeztet Trump „Amerika az első” szlogenjére.

Amióta Orbán a miniszterelnök, jobban élünk. Nagyon jó miniszterelnökünk van, neki köszönhetően minden jobbra fordult. Tudja, hogy mi kell a magyaroknak. Hogy is mondjam – ráncolja a homlokát László, majd hirtelen eszébe jut a kifejezés – van esze!

Az Orbán kormányról jó véleménye van Karsai Margitnak is, akit kutyaetetés közben szólítunk meg. Minden jobb mióta ő van az ország élén. A fizetések és a nyugdíjak is nőttek. Az átlagkereset 630 euró körül van. Törődik az állampolgárokkal, az emberek támogatják a menekültekkel kapcsolatos politikáját és kerítést emelt a határra – mondja az udvarán, ahol a ház mögött áll egy kisebb épület, a fogorvos fia rendelője. Még néhány évvel ezelőttig a fúrók késő éjszakáig dolgoztak. – Reggel 8 órakor kezdett és este 9, 10 órakor hagyta abba a munkát. Jöttek a páciensek Zágrábból, Zadarból, Rijekából… A legtöbben új fogsorért. Előző este megérkeztek, szállodában éjszakáztak és reggel jöttek a vizsgálatra. A legtöbben új koronáért, implantátumért, amik még ma is sokkal olcsóbbak, mint Önöknél Horvátországban. Jönnek most is, de nem annyian, mint korábban, most csak kedden, csütörtökön és pénteken délelőttönként vagyunk nyitva. Hogy miért jönnek egyre kevesebben? Nem tudom, talán változtak Önöknél az előírások, vagy az emberek nem akarnak új fogakat? – mondja Margit elgondolkozva. És ő is azt hozza fel, hogy a fiatalok elmennek, köztük az orvosok is.

Jönnek gyógyszerért is, amik a magyarországi patikákban olcsóbbak, féláron vannak, de vannak olyanok is, amiket Horvátországban nem is lehet kapni. Például a prosztata bántalmak kezelésére szolgáló gyógyszert Magyarországon 100 kunánál kevesebbért lehet megvenni, míg Horvátországban ugyanaz 180 kuna. De az Aszpirin, a Voltaren is 30%-kal olcsóbb. 

Letenye egyes részei ma úgy néznek ki, mint egy kísértetváros, üres és gyommal benőtt hatalmas kereskedelmi raktárakkal. A város fénykorában, a 80-as évek második felében, itt napközben több volt a horvát, mint a magyar. Pénzváltók voltak tíz lépésenként, ma egy van, igaz ott ki van írva az információ horvátul is. Az Adria piacon csak az olcsó ruházati kereskedők maradtak, a parkolóban két horvát rendszámú gépkocsit látunk.

                                      a letenyei Adria piac

Valaha nem lehetett szabad helyet találni. A horvátok tömegével jöttek a 90-es évek elején –mondja egy árus, majd hátat fordít.

Senki nem akar a piacon fényképezkedni. Kedvesen elutasítanak minket. Míg a kávézóból Ed Sheeran szól, megpróbálunk emlékezetünkbe idézni néhány nemzetközileg ismert magyar együttest, vagy énekest. Nem sikerül…

Az utcákon szinte egyáltalán nincsenek fiatalok. Beszélsz angolul?- kérdezünk egy fekete dzsekis lányt. Nem tudom – rázza meg a fejét, és átmegy az út túlsó oldalára.

A rusztikus berendezésű Lili bisztróban a pincér fülhallgatóval a fülében kezd el mesélni nekünk a turisztikai látványosságokról, mint például egy valóban csodálatok könyvtár és egy szobor néhány fegyveres harcossal a Fő téren. Ezen kívül minden más témát elutasít. Minden rendben. Van munkám – mondja és nevet, majd udvariasan elköszön.

A magyarok meglehetősen zárkózottak. És úgy tűnik, bizalmatlanok.

Egy kis ismertetőt is írnak az újságírók: 

Zala megye 3700 négyzetkilométer, 270 ezer lakosa van. és most figyeljenek – 257 település! Az ország 19 megyére osztott, van 19 megyeszékhely és a főváros. Több mint 170 járás van, járásszékhelyekkel. 1962-1988 között a magyarok az úgynevezett „gulyás kommunizmus” időszakát élték, szenvedték a Szovjetuniót, 1989-ben a parlament a többpárti választásról határozott. A kommunisták 1990-ben elvesztették a választásokat, jött a piacgazdaság és elindultak az úton az Európai Unió felé.

Kulturális területen dolgozó Dömök József elmondta nekünk, hogy 1990 után hogyan változott a rendszer, milyen nagy volt az öröm, amit aztán a privatizációt látva gyorsan lehorgadt.  

Az izgalmat felváltotta a pesszimizmus, mert a gazdaság nem követte a lakosság vágyait. A fizetések túl alacsonyak voltak. Azok, akik a szocializmus utolsó éveiben előre látták, hogy mi fog történni, azoknak volt idejük átgondolni, hogy tudnak a „miénkből” „enyémet” csinálni. A volt rezsim képviselői az állami vagyont többé-kevésbé elosztották egymás között. Ez a legjobban a privatizációban látható, ez az, amit vadkapitalizmusnak emlegetnek. Ez olyan volt, mint a szabadrablás.  

Hatalmas hiteleket vettünk fel, a gazdaságban nem következtek be a várt változások, az életszínvonal nem változott. A kormány, amelyik néhány napja harmadszor kapott mandátumot, az első ciklusában nehéz, reménytelen harcot vívott, és a második ciklusban kezdtek látszani pozitív dolgok a gazdaságban és a foglalkoztatásban. Mindenki, aki ma Magyarországon dolgozni akar, az talál munkát, nem úgy, mint 10 évvel ezelőtt. Vannak társadalmi különbségek, de nem olyan látványosak, mint 20 vagy több évvel ezelőtt.

Természetesen az még várat, hogy a fizetések elérjék az Európai Unió átlagát, de lassan, de biztosan emelkednek. A gazdaság egy része elveszett, de kis-és középvállalkozások jöttek létre. Az építőipar növekszik, új házak épülnek, a régieket felújítják, mint itt nálunk a Szapáry kastélyt. Az infrasturktúra kiépítettsége 100%-os…- sorolja büszkén Dömök József.

És hogy állnak a nacionalizmussal? – kérdezzük udvariasan.

Semmivel sem rosszabbul, mint Önök, horvátok. Mi gyakran vagyunk féltékenyek a horvátok nacionalizmusára. A hazaszeretetük különösen látható volt a polgárháború alatt. Az egészséges nacionalizmusra szükség van, nálunk is jobban kellene képviselni. A világpolgárság és a liberalizmus csapás az értékeinkre. A hazaszeretet a horvátoknál, a magyaroknál, a cseheknél, szlovákoknál vagy más népeknél olyan alap, amire a társadalom épül. Van három fogalom: nemzet, haza, és család. A legfontosabb a család, mint a társadalom legkisebb egysége, aztán a haza és a hazaszeretet, és végül a nemzet. Fennmaradni és továbbélni csak az a nemzet tud, ahol ez a három fogalom egyensúlyban van. Ebben biztos vagyok – mondja.  

Orbán ügyesen használta a hazafiságot a nemzeti-konzervatív pártjával, aki az utolsó választások után azt mondta, hogy a történelmi győzelemmel „megteremtődött a lehetőség arra, hogy megvédjük Magyarországot”. A 3,8%-os munkanélküliséggel, a 4%-os GDP növekedéssel kampányolt, és erősítésképpen bevetette a jól bevált taktikát, rájátszott az állampolgárok félelmére, hogy ha elvesztik a hatalmat, elsodorja őket a menekültek áradata. Az ellenzék hiába figyelmeztetett a klientúra kiépítésére, a korrupciókra, a civil szervezetek elleni támadásokra, és a fiatalok elvándorlására.

Orbánnak a nép között nagy támogatottsága van. Minden elemző azt prognosztizálta, hogy nyerni fog, de nem lesz meg a kétharmad, és mégis, itt van, ahogy most a dolgok állnak, a 199 mandátumból 134-et szereztek meg –mondja nekünk a nyugdíjas Horváth István Nagykanizsáról. 

Mi az, ami ma Magyarországot a leginkább felismerhetővé teszi az Európai Unióban? – kérdezzük.

Budapest és a Balaton biztosan. Büszkék vagyunk a zenészeinkre, Bartók Bélára vagy Liszt Ferencre.  A gasztronómiában ismertek az ételeink, amik sok hagymát, paprikát és húst tartalmaznak. Szeretjük az erőset. Van gulyásunk, paprikásunk – sorolja. Ismertek az édes magyar borok, a tokaji, vagy a gyümölcspálinkák. Sajnos más népek keveset tudnak a kultúránkról és különösen a történelmünkről. Csak egyes részleteket ismernek és az nem elég – zárja Horváth.

Hát így. Mondom én. 

 

Tavaly nyáron a horvát szállodai és vendéglátóipari vállalkozásoknak súlyos gondot okozott a nem elégendő számú idénymunkás, több ezer munkavállaló hiányzott, ezért idén megpróbálnak minden eddiginél korábban és hatékonyabban szezonális munkásokat toborozni. Hirdetnek, együttműködnek munkaközvetítőkkel, helyi intézményekkel, középiskolákkal, felsőoktatási intézményekkel, részt vesznek vásárokon, állásbörzéken a környező országokban is. Horvátország mellett elsősorban a régióban keresnek munkaerőt, Boszniában, Szerbiában, Montenegróban.  A horvát kormány év elején 21 ezres külföldi szezonális munkavállalói keretet hagyott jóvá, például Szerbiából 5 ezren kaphatnak munkavállalási engedélyt.

Az idegenforgalom szinte minden területén kínálnak állásokat, keresnek, szinte mindenkit: szakácsokat, pincéreket, szobaasszonyokat, házvezetőket, recepciósokat, animátorokat, kisegítő személyzetet, de szemmel láthatóan kisebb az érdeklődés, mint az előző években.  Az okokhoz nincs szükség  mélyenszántó elemzésre, a potenciális munkaerő az Adria helyett gazdagabb európai országokban keres munkát, ahol ugyanazért a munkáért magasabb fizetést és jobb munkafeltételeket kínálnak.

Egy szakácsnak például 2000 euró fizetést ajánlanak, ami a jelenlegi horvát gazdasági környezetben kifejezetten jónak számít, míg Ausztriában és Németországban ennek a kétszeresét.

A pincérek alapfizetése éttermekben és szállodákban 6-800 euró, a legalacsonyabb bért a szobaasszonyok kapják, 500 euró körül.  Az idénymunkásoknak a munkáltatók a szállást és az étkezést a legtöbb helyen biztosítják. A nagyobb foglalkoztatók idén a béreket is emelik, egységesen 4%-kal. Ez alól kivétel a szobaasszonyok bére, amit 10%-kal emelnek. Bíznak abban, hogy nem fordul elő olyan, mint tavaly, amikor voltak olyan vállalkozások, ahol a szezon közepén maradtak munkáskéz nélkül.  

A horvát tengerpart legnagyobb foglalkoztatója a Valamar Riviera ügynökség, ami idén a 30 szállodájában és 15 kempingjében Isztriától Dubrovnikig 6600 embert foglalkoztat, 600-al többet, mint tavaly. A szezonális munkásoknak nettó 5-7500 kunát (kb. 620 - 930 euró) kínálnak, az ország más részeiről, vagy a régióból érkező munkavállalóknak megfelelő szállást és napi háromszori étkezést biztosítanak. Az elmúlt két évben több mint 60 millió kunát, kb. 8 millió eurót fektettek be az idénymunkások megfelelő elhelyezésére. Idén négy új „munkáshotelt” is nyitnak.  Az ügynökség szezonmunkásainak 65% -a visszatérő.

A többi foglalkoztató is állandó, visszatérő munkavállalóira számíthatott eddig a leginkább, de tavaly ez is megbicsaklott, látszott, hogy probléma van, és egyes jelzések szerint akár 15 ezer ember is hiányozhat a főszezonban.

A szomszédos országban is fennáll az a paradoxon, hogy egyrészről van sok munkanélküli, másrészről a munkáltatók nehezen találnak munkaerőt. A kormány néhány intézkedéssel igyekszik a helyzeten könnyíteni egyes járulékok csökkentésével vagy teljes eltörlésével.

Jelenleg nem csak a minőség, hanem a mennyiség is hiányzik, és idegenforgalmi szakemberek egyetértenek, hogy a problémát rövidtávon és hosszútávon is orvosolni kell, A hosszútávú megoldáshoz támogatni kell a turizmusban végzett munkát, ösztönözni az ilyen irányultságú középiskolákba való jelentkezéseket, de a magánszektornak is zsebbe kell nyúlni, be kell fektetni, hogy a munkavállalóknak jobb fizetést, kedvezőbb munkafeltételeket kínáljanak, támogassák tanulmányaikat. 

Hasonló gondokkal küszködik Szlovénia is, és ők is elsősorban a régióban toboroznak munkaerőt. A szlovén idegenforgalmi elemzők véleménye szerint kb. 5000 munkavállaló hiányzik, őket elsősorban Szerbiából és Boszniából szeretnék szerződtetni. Szükség van a külföldi munkavállalókra, mert a hazai munkások túlterheltek, és a szakszervezetük régóta panaszkodik az alacsony fizetésekre, a túlóra díjakra és a magas adókra.  

A kétmillió lakosú Szlovéniába tavaly 4,7 millió turista látogatott, és 11,9 millió vendégéjszakát töltött el. Szakemberek prognózisa szerint ez a szám idén növekedni fog, ezért érzik krónikusnak a munkaerőhiányt.  

A Horvát Kereskedelmi Pilóták Szakszervezete (HSPP) ismét nyílt levélben fordult a köztársasági elnökhöz a nemzeti légitársaság súlyos helyzete miatt.

Azt írják, hogy a repülőgépek téli karbantartásának rossz ütemezése miatt előállt az a helyzet, hogy a nyári menetrendi időszak kezdetén két saját tulajdonú repülőgép üzemképtelen, forgalomba állíthatóságuk másfél hónapot késik. Ha semmi nem jön közbe, talán május 15-én kijöhet a hangárból az utolsó gép. 

„Ezért a 76 üléses Dash Q400-as helyett 174 személyes Airbus A319/A320 gépeket állítanak be, amin 17 utast viszünk hatalmas veszteséggel. Miután márciusban növelték a járatok számát, és már nem volt lehetséges saját helyettesítőket beállítani, a légitársaság elkezdett nagyon drágán bérelni a műszaknál beragadt repülőgépeket helyettesítendő. 

Csak a március 23. - április 3. közötti 12 napon 13 repülőgépet béreltünk három különböző kelet-európai cégtől. A bérlés azonban egyre nehezebb, mert áprilisban az elérhető repülőgépek Európában már hosszútávú bérleti szerződésekkel foglaltak, így a szükséges számú repülőgép hiánya miatt a légitársaság megkezdte a járatok törlését, köztük az állam által támogatott járatokat is.” 

A szakszervezet állítása szerint csak az utóbbi néhány napban 18 járatot töröltek, átlagosan napi hármat, és március közepétől ritka volt az a nap, amikor nem volt járattörlés. 

A Croatia Airlines óriási munkaerőhiánnyal is küszködik. Elment a műszaki személyzet fele, a pilóták egyharmada, a légiutaskísérők egynegyede. Hogy a karbantartásokat el tudják végezni, a társaság úgy döntött, hogy csúcsbérezésért külföldről hoz szerelőket. 

„A szerelők hiánya miatt a helyzet május 15-ig biztosan így marad. Ezért van nagyon nagy számú járattörlésünk és késésünk, és fizetünk az utasoknak hatalmas kártérítéseket, emellett fizetjük az extrém drága rövidtávú repülőgépbérléseket.” 

A londoni slotok, a vagyontárgyak eladásával a légitársaság anyagi javak és a válságból kilábaláshoz szükséges források nélkül maradt. A banki hitelfelvétel szinte lehetetlen, mert már olyan szigorú feltételekhez kötik.

És ha ez még nem volna elég, a Croatia Airlines-nak másfél éve nincs teljes jogkörrel felruházott vezetője. 

„A pilóták, a légiutaskísérők és a műszakiak szakszervezete kisebb feltételekkel támogatják Boško Matkovićot, aki, a szakma emlékszik rá, hogy milyen jó állapotba hozta a zágrábi repülőteret.   Egy nagyon jó jelöltről van szó, aki magasan kiemelkedik a másik három közül, akiknek referenciáit sem lehet komolyan venni.”

A vezérigazgató jelöltek között van a jelenlegi első számú vezető,  Jasmin Bajić, a Piper repülőgépgyár képviselője, Zdravko Delić és Ranko Ilić korábbi Croatia légiutaskísérő, később a légiutaskísérők vezetője. 

Ahogy a szakszervezetben mondják, ők már 17 hónapja kollektív szerződés nélkül dolgoznak, kétszer lemondták a sztrájkot, mert az államminiszter azt ígérte, hogy orvosolják a gondokat. 

Hogy pontosan mit várnának el, az nem derül ki a levélből, hiszen Uniós tagállamként az állam közvetlenül nem avatkozhat be pénzügyi forrásokkal.  

A pilóták szakszervezete idén januárban már fordult nyílt levélben az államfőhöz. 

Meglehetősen hányatott sorsú Bosznia-Hercegovina polgári légiközlekedése. A délszláv háború után az Air Bosna 9 évig üzemelt, 2003-ban csődöt jelentett. 2005-ben BH Airlines néven újra indult, nem sok nyugodt év következett, 2012-ben kiszállt a stratégiai partner Turkish Airlines, a csatlakozásánál jóval rosszabb pénzügyi helyzetet hagyva maga után, majd 2015-ben a felhalmozódott adósságok miatt a légitársaság elveszítette működési engedélyét és összes vagyonát.   

A boszniai Szerb Köztársaságban is voltak kezdményezések légitársaság alapítására, de sikertelen volt az AirSrpska, ami rövid üzemelés után leállt. Az iraki Al Wand Csoport 2015-ben alapította meg a Bosnia Wand Airlines-t (BWA), európai nagyvárosokba tervezett üzemelni, de egy hónap után ők is leálltak. 

A helyi kezdeményezések sorra elhaltak, de a nemzetközi vállalatok jelentős fejlesztéseket hajtanak végre Szarajevóból és Tuzlából. A Wizz Air és a Pegasus Airlines mellett a hagyományos légitársaságok, a Turkish, a Lufthansa, az Austrian Airlines és mások is sikeres üzleti tevékenységet folytatnak Boszniában. 

A június 10-én induló FlyBosnia a szaúd-arábiai Al Shiddi csoport tagja, teljesen szaúdi tulajdonban van. A légiüzemelési engedélyhez (AOC) szükséges valamennyi dokumentumot beadták a boszniai légügyi hatósághoz, a végleges menetrendet annak kiadása után teszik közzé. Most annyit lehet tudni, hogy idén Szarajevó-Rijad között napi járatot terveznek szeptember 1-ig, az azt követő időszakban heti három napon.    

A távolabbi tervek között szerepel a Szarajevó-Jeddah járat mellett európai desztinációk bekapcsolása: Frankfurt, Stockholm és Amszterdam. 

Az új légitársaság alapítói az Al Shiddi csoport igazgatói, Nudžejma Skenderović és Sulaiman Abdullah, igazgatója Haris Čoloman, aki a rövid életű Bosnia Wand Airlinesnál is dolgozott. 

Az Al Shiddi egyike azon társaságoknak, akik a legnagyobb befektetők Bosznia-Hercegovinában. Ők a tulajdonosai a Sarajevo City Center bevásárolóközpontnak, a háborúban ismertté vált Bristol szállónak és a Poljine Hills luxuslakónegyednek. 

                               Sarajevo City Center 

A légitársaság létrehozásának világos pénzügyi okai vannak: az Öböl-menti országok állampolgárai egyre nagyobb számban érkeznek Boszniába, a várakozások szerint számuk a jövőben növekedni fog. Jelentős beruházásokat finanszíroznak, nagy súllyal vannak jelen az ingatlanpiacon, sok és nagy lakóházat építenek. Számukra kellemes a klíma, nem ellenséges a környezet és biztosak lehetnek benne, hogy például az étel, amit kapnak, az iszlám előírásai szerint készült. A mind több közel-keletről idelátogatók igénylik a biztos, biztonságos, kényelmes utazást. 

                              Poljine Hills luxus lakónegyed 

A FlyBosnia alapítói meglehetősen elszántak, annak ellenére, hogy sok a kétkedő hang: vajon életképes tud-e lenni a boszniai piacon egy újabb légitársaság?  „Új, fiatalos és dinamikus” légitársaságot ígérnek, amely „arra törekszik, hogy az utasok biztonságban, a magas szintű ügyfélszolgálat segítségével élvezhessék a repülést és érjék el úti céljukat”. 

Az Al Shiddi csoport az egyiptomi Nesma Airlines-szal együttműködve 2017 június-szeptemberben üzemeltetett heti öt járatot Szarajevó és Rijad között, de számos problémájuk volt elsősorban a boszniai határőrizeti hatósággal, ami nem engedi meg, hogy bizonyos számú szaúdi állampolgár belépjen az országba megfelelő vízum nélkül. Akkor még azzal is megfenyegették a bosnyákokat, hogy kivonják az országból a befektetési pénzeket. Azért persze ez nem történt meg.

1994 tavasza volt. A boszniai főváros akkor már két éve ostrom alatt áll, a környező hegyekből a szerb hadsereg szünet nélkül lőtte a várost, a házak tetejéről mesterlövészek vadászták az embereket. Ekkor készült egy kép egy nőről, amint emelt fővel, egyenes tartással, mintha egy kifutón lépkedne, ment a homokzsákok előtt. A képet Tom Stoddart brit fotóriporter készítette.

A fotó ismert lett az egész világon, megjelent a Life Magazinban, a Sunday Times-ban, az amerikai Cracked magazin „bátor nőkről, a történelem lázadóiról” készített fényképes összeállításában. „A nő,aki elbűvölte a háborús övezetet” írták a fényképe alá az amerikai magazinban, akinek eleganciája és szépsége a 60-as évek Sophia Lorenjére emlékeztet.

                                        1994 tavasz Szarajevó

Meliha Varešanović, a fotó főalakja mit sem tudott arról, hogy híres lett, őt akkor az foglalkoztatta, hogyan éljen túl még egy napot az ostromlott Szarajevóban.

 „Azon a reggelen, amikor a fénykép készült, a testvéremnél voltam Dobrinjan, hozzá költöztem, mert néhány hónappal előtte halt meg az édesanyánk, és itt éppen munkába mentem. Természetesen gyalog, ahogyan mindenki, keresztül a lakótelepen két mesterlövész és egy géppuska fészek között. A ruhám az egyik kedvencem, lila-kék virágos, ahogyan a fekete magas sarkú szandálom is. Emlékszem, az volt az első nap rövid hajjal, mert nem volt víz és sampon, ezért levágtam a hajamat, könnyebb volt frizurát csinálni. Rúzst tettem fel, sminket és kifestettem a körmömet is. Lassan mentem, magasra emelt fejjel. Soha nem futottam, különösen a háborúban nem.  Nem akartam, hogy azok, akik a mesterlövész puskákon át figyelnek, azt lássák, hogy félek.  Én a háborúban a legjobb ruháimat viseltem, ami csak volt a szekrényemben.”

Miközben a homokzsákok mellett ment el, lőttek, egy pillanatra megállt, majd ment tovább. Később tudta meg, hogy a brit fotós, Tom Stoddart csak néhány méterre volt tőle egy menedékhelyen, és onnan fényképezte le őt. Stoddart, amikor a fotója híres lett, elmondta, hogy valójában nagyon félt a lövöldözéstől, örült, hogy legalább a homokzsákok némi védelmet nyújtottak. A munkája szerint fotó esszét kellett készítenie a szarajevói nőkről. És akkor megjelent Meliha.

„Büszkén járt, magasra emelt fejjel, kisminkelve, magas sarkúban, színes ruhában. Sikerült három vagy négy képet készítenem Leica gépemmel, míg elhaladt előttem.”

Meliha egy interjúban elmondta, hogy a külseje, a tartása, a járása, a rendezett kinézete volt az egyetlen fegyvere, amit szinte a tökéletességre fejlesztett és ezzel harcolt az agresszió ellen.

„Ez nemcsak azoknak volt válaszom, akik minket gyilkoltak, akik úgy akartak legyőzni minket, hogy elvették a vizet, hogy ne tudjunk mosakodni sem. Ez válasz volt a nemzetközi közösségeknek, a külföldi médiának, mindenkinek. Emlékszem, a külföldi újságírók csak az üldözött nőket fényképezték, a szegény menekülő asszonyokat… Ez volt az igazság, a szörnyű igazság, de az is igaz, hogy a szarajevói nők mindent megtettek azért, hogy legalább a külsejükkel ellensúlyozzák a rettenetes háborús képeket.

Soha nem hordtam melegítőt, és még az ellenségeimnek sem engedtem meg, hogy erre kényszerítsenek. Amikor lőttek a közvetlen közelemben, körülöttem, soha nem futottam, a mosoly nem tűnt el az arcomról. Az üzenetem egyértelmű volt – nem fogtok minket leigázni. És én kitartottam ez mellett.”

Meliha a város négy évig tartó ostroma alatt egyetlen nap sem lépett utcára smink nélkül.

„Akkor 38 éves voltam, még elég fiatal, hogy ne kelljen túl sok sminket használnom. A neszeszeremben csak rúzs, szemfesték, körömlakk és hajlakk volt. A háború alatt a szemfestéket meleg vízbe tettem, felmelegítettem, körömlakkot még lehetett a piacon kapni. És a harisnya…az egy furcsa dolog volt. Békében egy harisnya volt, hogy csak három napig tartott, háborúban valahogy sokkal tovább kitartott. Isten valószínűleg ránk gondolt, és ezzel is segített”- mesélte mosolyogva.

Kalandos úton szerzett tudomást arról, hogy az arcképe után világszerte ismert lett. Egy angliai nőszervezettől humanitárius csomagokat kaptak és abban volt egy Life magazin a fotójával és egy másolat, amit az angol hölgyek bekereteztettek neki. Ez még ma is a nappalija falát díszíti.  

„Ez a fotó gazdaggá tett engem nem anyagi értelemben, hanem abban, hogy rengeteg barátot, ismerőst adott, és ami a legfontosabb, hogy el tudtam küldeni az üzenetemet: soha nem fogtok legyőzni!”

                             Meliha és Tom Stoddart (fotó: gettyimages)

Húsz évvel később találkozott Tom Stoddarttal Szarajevóban. Kimentek Dobrinjára, a helyre, ahol a fotó készült, és Tom elmesélte, hogy amikor Angelina Jolie meglátta a képet, kért egy másolatot, és ez volt a boszniai háborúban játszódó filmjének, „A vér és méz országában” inspirációja.

A rózsás ruha Bécsbe került Meliha nővéréhez, a fekete szandál pedig a tűzben végezte. „Be kellett fejezni a kenyér sütését, a tűz pedig alig pislákolt. Nem volt már semmi a lakásban, amit rá tehettünk volna, becsuktam a szemem és tiszta erőmből rádobtam a fekete szandálomat.”

Meliha ma már nyugdíjas. Egyenes dereka, büszkén magasra emelt feje változatlan. A háború mindennapi hősei köztünk járnak.

Megdöbbentő cinizmusra vall a boszniai Szerb Köztársaság kormányának újabb döntése, amivel jóváhagyott egyszeri 10 ezer eurós támogatást személyes kiadásokra Radovan Karadžić és Ratko Mladić részére. A délszláv háború két legaljasabbjáról van szó, akiknek kezéhez ezrek vére tapad. Közpénzzel támogatják őket, közte olyanok pénzével, akik a rémtettek túlélői, az áldozatok hozzátartozói.

                                                 Radovan Karadžić

A Szerb Köztársaság kormánya 2013-2017 között 80 ezer euróval segítette a hágai börtönlakókat. Hogy pontosan kiket, azt személyiségi jogokra hivatkozva nem adták ki, ami meglehetősen furcsa, mivel közpénzről van szó. Az idei támogatottak kiléte nem titok, mivel ketten vannak nem jogerősen elítéltek, és a Hágai Törvényszékkel lévő megállapodás szerint pénzbeni támogatást azok a vádlottak kaphatnak, akiknek ügyében még nem született jogerős ítélet.

Radovan Karadžićot elsőfokon népirtásért, a civil lakosság elüldözéséért 40 év börtönre, míg Ratko Mladićot népirtásért, csoportosan elkövetett gyilkosságért, üldözésért, civil lakosok terrorizálásáért, túszejtésért életfogytiglanra ítéltek.

Nekik folyósít „zsebpénzt” az a kormány, amelyik az utóbbi években a költségvetésből 200 ezer eurót fordított olyan projektekre, amiknek a célja bemutatni, hogy Srebrenicában nem történt népirtás. „Tehát azoknak a pénzét, akik túlélték a népirtást, akik elvesztették szeretteiket, arra használják, hogy megmutassák a világnak, hogy ez nem történt meg velük” –mondta a boszniai egykori fogvatartottak szövetségének elnöke. Mindeközben az egykori fogvatartottak kártérítési, sérelemdíj igényeit elévültnek nyilvánítják és még a bírósági költségeket is velük fizettetik meg.

                                                        Ratko Mladić

A hágai elítélteknek havi maximum 1500 eurót lehet utalni, és számlájukon nem lehet több 5000 eurónál. A pénz a börtönben személyes kiadásaik fedezésére szolgál, például telefonra, a kantinban vásárlásra, újságra. Hogy mire költik, azt a börtönszemélyzet ellenőrizheti. 

Nem ebből kell fedezniük a védelmi költségeket, az a hágai törvényszéket terheli. A legtöbb támogatást Mladić ügyvédeinek, és az őket segítő nyolc tanácsadónak fizették ki, a bizonyítási eljárás végéig 1.945.500 eurót.  

Szerb Köztársaság mellett Szerbia is támogatja anyagilag Mladićot, nem is kevéssel. Az elsőfokú ítéletet megelőzően neki személyesen 11.400 eurót, míg a családtagjainak látogatásokra és egyéb kiadásokra további 41.800 eurót fizettek. Havi rendszerességgel fizetik a repülőjegyeket és a hágai tartózkodás költségeit.   

A szerbiai költségvetésből 2004-2013 között 1,7 millió euró közpénzt juttattak 18 háborús bűntettekkel vádolt magasrangú katonai vezetőnek, köztük Ratko Mladicnak személyes kiadásokra és orvosi ellátásra, valamint a családok utazási költségeinek fedezésére.

A hágai vádlottaknak más forrásaik is vannak. A Szerb Köztársaságban is és Szerbiában is különféle szervezetek, egyesületek, alapítványok gyűjtenek nekik. Nem nyilvános, hogy mennyi pénzről van szó, de itt legalább az adakozók a saját pénzüket ajánlják fel. 

                                   Scheveningeni börtön és Ratko Mladić

A Boszniai Föderációban a másik két entitás nem ad semmilyen támogatást a bosnyák és a horvát elítélteknek, nem így Horvátország. Egy vizsgálat szerint Horvátország költött a legtöbb költségvetési forrást hágai vádlottakra – 28 millió eurót három emberre. Macedónia 9,5 millió eurót költött két vádlottra. 

Újságírók kutatásai eredményeként lehet tudni, hogy a horvát kormány közel 52 millió kunát (kb. 7 millió eurót) költött Tihomir Blaškić védelmére, míg a három tábornok - Ante Gotovina, Ivan Čermak és Mladen Markač – védelmére 28 millió eurót fizettek ki. Nem ismert annak a szerződésnek a tartalma, amit a kormány az elsőfokú ítélet kihirdetését követően kötött az amerikai Patton Boggs ügyvédi irodával Gotovina és Markač tábornokok védelmére. A Gong nevű civil szervezet kérte az adatok nyilvánosságra hozatalát, amit azzal utasítottak el, hogy a közzététel veszélybe sodorhatja a létfontosságú állami érdekeket. A szerződés azonban az amerikai igazságügyminisztérium honlapján hozzáférhető, e szerint Horvátország kötelezettséget vállalt arra, hogy az ügyvédi irodának havi 60 ezer dollárt fizet legkevesebb egy évig, de ha kell, akkor tovább is.  

                                            Ante Gotovina és Mladen Markač

Horvátországban a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítőkről szóló törvény szerint lehetőség van arra, hogy a tagjainak jogi segítséget nyújtsanak büntető esetekben is. A háború védőinek jogállásáról szóló törvény kiterjed a családtagoknak nyújtható segítségre is. A törvény azt nem írja elő, hogy jogerős elítélő döntés esetén a nyújtott támogatást vissza kellene fizetni. 

A „Horvátországi fiatalok az emberi jogokért” kezdeményezés tagjai azt állítják, hogy nincs részletes és átfogó jelentés arra vonatkozóan, hogy a kormány mekkora költségvetési forrásokat fordított erre a célra.

Koszovó 2013-tól nem nyújtott semmilyen segítséget hat háborús bűnökkel gyanúsított számára, kivéve azt a 16.750 eurót, amibe a szabadon engedésükre szervezett fogadás került. Összegyűlt azonban több mint 1,5 millió euró a Koszovói Felszabadítási Hadsereg két egykori vezetője, a jelenlegi miniszterelnök Ramus Haradinaj és Fatmir Limaj miniszterelnök-helyettes részére, minden eshetőségre számítva. 

 

fotó: afp/getty images

 

Megdöbbentő alkotást lepleztek le Belgrádban. Nem kisebb alak kapott szobrot a szerb fővárosban mint Jurij Alekszejevics Gagarin. A szobor talapzatán azt írja: az ember, aki meghódította a világűrt. Minden kommentár felesleges.

 

Megdöbbentő alkotást lepleztek le Belgrádban. Nem kisebb alak kapott szobrot a szerb fővárosban mint Jurij Alekszejevics Gagarin. A szobor talapzatán azt írja: az ember, aki meghódította a világűrt. Minden kommentár felesleges.

 

Néhány héttel ezelőtt, mikor újra Szarajevóban jártunk, felkaptattunk a városi libegő alsó állomásához, hogy megnézzük, hogy állnak, mert azt olvastam, hogy április 6-ára, a város születésnapjára átadják. Nos, ez a kép fogadott, és eléggé kételkedtünk abban, hogy ott két hét múlva ünnepélyes átadás és üzembe helyezés lesz.

                   Két héttel az átadás előtt az alsó állomás...

És lett. Bár lehettem volna optimistább az ottani tapasztalataim alapján, hiszen a háború után néhány évvel az augusztusban még beomlott aulájú gimnáziumot is úgy összekapták, hogy a lányom szeptemberben megkezdhette ott a tanulást. Szóval, most sem volt másként, a város születésnapján, 26 évvel a leállás után újraindult a boszniai főváros attrakciója, a Trebević felvonó.

A felvonót 1959-ben csehetk tervezték és építették, a boszniai háborúban 1992-95 között, Szarajevó ostromában teljesen megsemmisült, mi évekig csak szomorúan néztük a romjait, esély sem volt rá, hogy felújítsák. Ennek a pénzhiányon kívül a város és a felvonó tulajdonosai közötti rendezetlen tulajdonvita is volt. Utóbbit sikerült megoldani, a városi közlekedési vállalat átadta a tulajdonjogot Stari Grad kerületnek. 2008-ban a finanszírozás is megvalósulni látszott, dr. Edmond Offermann és felesége 7,5 millió márkát, 3,8 millió eurót adományozott az újjáépítésre, megteremtve ezzel a pénzügyi alapot.

A libegő ünnepélyes átadásával egyidőben a felső állomáson emléktáblát avattak Ramo Biber tiszteletére.Ramo Biber a szavajevói ostrom első halálos áldozata volt 1992. március 2-án, védelmezve a város szimbólumát.

A városi közlekedési vállalat egyszerű dolgozója volt, a munkahelyén tartózkodott, a felvonót üzemeltette, amikor megindult a támadás a város ellen és őt megölték. Fegyveres emberek körülvették a felvonó felső állomását, lőtték az ott dolgozókat, egy mérnök kollégájának sikerült elmenekülnie, Ramo Bibert megölték. Halálával a felvonó meg is állt, és most, 26 évvel később indult újra. Ramo Biber 20 évet dolgozott a közlekedési vállalatnál, 42 éves korában halt meg.

„Ő felügyelte a libegő felső szakaszát, amikor egyre több barikád jelent meg fent a hegyen. Akkor már senki nem akart felmenni a felvonóval, ő azonban elindult. Felelősségteljes ember volt a munkájában, a családjában is. Kegyetlenül meggyilkolták”-mondta most az ünnepségen a testvére.  

                        A felvonó és Ramo Biber

A munkája, a libegő nagyon sokat jelentett neki, ezért ment akkor is, amikor már egyáltalán nem volt biztonságos. „Ő adta az utolsó információkat a Trebevićen lévő állapotokról.”

                                Föntről...

A szarajevói libegő alsó állomása Bistrik kerületben van, a tengerszint felett 583 méterrel, a felső állomása az 1160 méter magasan fekvő Vidikovac csúcs a Trebević hegyen. A 2100 méteres út menetideje a korábbi 12 perc helyett 7 perc 15 másodperc.  A libegőnek 33 kocsija van, mindegyik 10 férőhelyes, a kapacitása 1200 utas óránként. A viteldíj a városlakóknak 6 márka, turistáknak 20 márka.

Folytatódhat az a közös építkezés, aminek a nemzet minden része, így a vajdasági magyar közösség is haszonélvezője lehet, mint ahogy volt is az elmúlt négy illetve nyolc évben – hangsúlyozta Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a magyarországi országgyűlési választások eredményeire reagálva.

Magyarország Szabadkai Főkonzulátusán már a kora délelőtti órákban sokan leadták a voksukat.

Ma reggel Újvidéken egy 30 év körüli nő a rakpart újvidéki oldaláról belevetette magát a Dunába, értesült a 021.

A pravoszláv húsvéti ünnepek alatt sokan utaznak Szerbiából magyarországi családi kirándulásra, bevásárlásra vagy fürdőzésre.

A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség felnőttképzésre invitálja a cserkészet iránt érdeklődőket, melynek célja, hogy elsősorban a Vajdaság területén életvitelszerűen élő, dolgozó felnőttek találkozzanak a cserkészettel, életfelfogásával és a cserkészetben rejlő ifjúságnevelési lehetőségekkel.

Szombaton, április 7-én délben indul meg a rendes vasúti közlekedés az újvidéki Žeželj-híd helyén épült új hídon, jelentette be Zorana Mihajlović építésügyi, közeledési és infrastrukturális miniszter.

A Törökkanizsáért Egyesület immár ötödik éve sikeresen pályázik a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumánál és nyújt egyszeri pénzbeli támogatást minden olyan középiskolásnak, aki magyar nyelven folytatja tanulmányait.

Szabadkán a második világháborút követően elkobzott vagyon közel felét származtatták vissza tulajdonosaiknak vagy az örökösöknek.