You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Mintaíven jelenthetjük a kétnyelvűség hiányát

Kevéssé ismert ténynek számít, hogy a kisebbségi nyelvhasználaról szóló 184/1999 sz. törvény értelmében azokon a településeken, ahol a kisebbségek aránya meghaladja a húsz százalékot, a közigazgatási szervek a születési anyakönyvi kivonatot, házassági anyakönyvi kivonatot, halotti anyakönyvi kivonatot, engedélyeket, jogosítványokat, igazolásokat, nyilatkozatokat és rendelkezéseket kérésre kétnyelvűen is kötelesek kiadni, mégpedig államnyelven és a kisebbség nyelvén. A valóságban azonban ez nem így működik: sok esetben hiányoznak a megfelelő nyomtatványok, ha pedig vannak, akkor a hivatalok csak szlovákul töltik ki őket. Az utóbbi érvényes a három leggyakrabban kért dokumentumra is – a születési bizonyítványra, a házassági levélre és a halotti bizonyítványra.

Mivel a kérvényezők többnyire nincsenek tisztában a jogaikkal, ezért csak a legritkább esetben tesznek panaszt az egynyelvűen kitöltött dokumentumok miatt. A kormányhivatal vonatkozó statisztikái szerint az elmúlt évben (2014) mindössze egy bejelentés érkezett hasonló ügyben. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala a Jogsegélyszolgálat közreműködésével ezért olyan panaszmintát tett elérhetővé (lásd a mellékletben), amelyet a probléma orvoslására bárki könnyen kitölthet és elküldhet. A dokumentumban mindössze a pirossal jelölt részek helyett kell behelyettesíteni a megfelelő adatokat, valamint a zölddel jelölt szövegrészből ki kell választani a megfelelő verziót (a többi törlendő). Adatvédelmi okokból a szóban forgó iratok másolatát ajánlatos a születési dátumok és a születési számok takarásával csatolni a panaszhoz. A bejelentésnek a bejelentőre nézve természetesen semmilyen személyes negatív következménye nincs. Kérdéseikkel, tapasztalataikkal (egyéb kisebbségi jogok sérelmével kapcsolatban is) bátran forduljanak a Jogszegélyszolgálathoz (http://www.jogsegely.sk)!

Március 15. – a szabadság napja

A XIX. században a modern magyar nemzet születése általános felemelkedést hozott magával. A jogegyenlőség megjelenése a kiváltságok helyett, az anyanyelvi művelődés elterjedése az idegen nyelvű oktatás helyett, a népakaratból eredő hatalom mások uralma helyett mind előrelépést jelentett a korábbi állapotokhoz képest. Ugyanakkor nekünk, kisebbségi magyaroknak ma is kihívást jelent ezen célok elérése. El akarjuk érni jogegyenlőségünket az uralkodó nemzetállamisággal szemben! Nyelvünk egyenlő státusát az államnyelv dominanciájával szemben! És magunk szeretnénk dönteni saját életünk legfontosabb kérdéseiben, ahelyett hogy mások döntsenek rólunk.

Európa boldogabb felében mindez már megilleti a nemzeti kisebbségeket. A kisebbségek szabadsága egyben a többség szabadságát is növeli. Így szabadulhatnak meg a többségi nemzet tagjai régi előítéleteiktől, félelmeiktől, agresszív nemzeti szenvedélyeiktől, egyben ellenállóvá is válhatnak a nacionalista manipulációval szemben. Csak így lehetnek szabadok! Mi sem csak a magunkért, hanem az egész országért, sőt térségünkért küzdünk. A mi jogaink, a mi méltóságunk másoké is. Jogaink és a többség szabadsága az egész térséget szabadítaná ki az évszázados szellemi béklyóból.

Ezért ne lankadjunk! A márciusi ifjak üzenete ma is hangosan szól. Nekünk, de a többségi nemzetnek is szól. Szabaddá lenni nem egyszerű, szabadnak maradni még ennél is nehezebb. Csak azért érdemes érte küzdeni, mert megéri, és mert nincs más út.

Éljen a szabadság, az egyenlőség és a testvériség!

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala

Egy óra a gazdaságról

A középiskolai diákok pénzügyi ismereteit bővítő előadássorozat indult a fenti címmel szerdán, a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában.

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Gazdasági bizottság és az OpenReg – regionális fejlesztési ügynökség szervezésében létre jött sorozat azt a célt hivatott szolgálni, hogy az adott témában minimális ismeretekkel rendelkező fiatalokkal könnyed stílusban beszélgessenek a pénzügyekről.

„Nem titkolt kihívás előtt állunk, hogy egy közös gondolkodást indítsunk el a fiatalok körében. A diákok ugyanis az a korosztály, amelynek csupán minimális ismeretei vannak a pénzügyekről, ez pedig komoly veszélyeket rejt magában, hiszen néhány év múlva különálló háztartást kell majd vezetniük. Elemzések kimutatták, többek közt az információhiánynak is köszönhető az ország lakosságának eladósodottsága, amely a déli régióban még erőteljesebb“ – mondta el kérdésünkre Rajkovics Péter, az előadás ötletgazdája, aki a dunaszerdahelyi középiskolában két csoportnak is előadásokat tartott.

„Szerettem volna velük beszélgetni arról, mit is gondolnak a pénzről, milyen jövedelem vár rájuk az iskola után és hogyan kívánják azt beosztani. Nagyon hasznos volt mindkét óra, s bízom benne, hogy nem csak számomra, hanem a diákoknak is, akiket láthatóan érdekelt a téma.“

A pénzügyi intelligencia témáját érintő sorozat már holnap folytatódik, ugyancsak Dunaszerdahelyen, de már az Építészeti Szakközépiskolában, jövő héten pedig a komáromi Selye János Gimnázium diákjai is egy érdekes órát hallgathatnak meg a gazdaságról.

A szervezők nem titkolt célja, hogy amennyiben sikeres lesz a körút, akkor a következő tanévben akár több órából álló előadásokat is készítsenek, de már most indítottak egy Facebook-os oldalt, ahol a jövőben szakértőktől a diákok nem csak kérdezhetnek, de érdekes anyagok segítségével maguk is képezhetik magukat.

Foto: Ranostaj Tibor

Készítsd el Te a kétnyelvű kürti logót!

Kétnyelvűsíti logóját a nyolcadik alkalommal megrendezendő Kürti Borfesztivál. A logó a borfesztivál egyik legláthatóbb jellegzetessége, tömegek szeme elé kerül, megjelenik az óriásplakátokon és meghatározza a rendezvény identitását. A vizuális kétnyelvűség azért is fontos, mert a magyar feliratok jelenléte javít a nyelvhasználati tudatosságon, bátrabban merünk és akarunk megszólalni az anyanyelvünkön.

A kürti pályázat beküldési határideje március 15., a legjobb pályázó ingyenes belépőjegyet nyer a kürti fesztiválra. A nyertes a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szimbolikus díját is elnyeri. A pályázati munkák pontos paramétereit és a pályázat módját a kiírásban lehet megtekinteni.

 

Tomislav Nikolic Szerbia új elnöke

Ex-YU / Szerbia (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 21/05/2012 - 19:40

 

Alaposan rácáfolva a közvélemény-kutatásokra, Tomislav Nikolic, az ellenzéki Szerb Haladó Párt (SNS) elnökjelöltje nyerte meg a szerbiai elnökválasztás második, vasárnap tartott fordulóját.

 

Negyven éves a Vaskapu

Ex-YU / Szerbia (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 16/05/2012 - 19:40

 

Négy évtizeddel ezelőtt adták át Szerbia legnagyobb vízierőművét a Dunán, a Vaskapu szorosnál. A 230 milliárd kilowattóra elektromos energiát termelő Djerdap I erőművet közösen építette az akkori Jugoszlávia és Románia, s ma is közösen üzemelteti - írta szerdán a Tanjug hírügynökség.

 

Újraszámlálás Szabadkán

Ex-YU / Szerbia (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 11/05/2012 - 19:40

 

A Vajdasági Magyar Szövetség több száz szimpatizánsa gyűlt össze a szabadkai Új Városháza előtt péntekre virradóra, ahol újraszámolják azokat a szavazatokat, amelyeket a május 6-án tartott szerbiai általános választások keretében a helyi képviselő-testületre adtak le – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

 

Leállt Vajdaság közlekedése

Ex-YU / Szerbia (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 25/04/2012 - 19:40

 

A szerbiai gazdák útelzárással járó tiltakozása miatt szerdán Délvidék egy jelentős részén megbénult a közlekedés – jelentette a Vajdaság Ma internetes hírportál.

 

Eltorlaszolták a dunát Újvidéknél

Ex-YU / Szerbia (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 11/04/2012 - 19:40

 

Fizetésük folyósítását követelik azok hajósok, akik több hajóval elzárták a dunai vízi utat a szerbiai Újvidéknél. Cégük, a Donau Gruppe 470 dolgozójának fél éve nem fizetett bért.

 

Tadic és Nikolic párbaja

Ex-YU / Szerbia (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 10/04/2012 - 19:40

 

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint fej fej mellett áll a szerbiai demokrata tábor vezérének számító Boris Tadic volt államfő és legfőbb ellenfele, a szélsőségesből mérsékelt nacionalistává vált Tomislav Nikolic egy hónappal a szerbiai elnökválasztás előtt – jelentette kedden a Vajdaság Ma hírportál

 

Muravidéki stratégia

EX-YU / Szlovénia (Szlovénia/Muravidék) - Fri, 06/04/2012 - 19:40

 

Április közepéig várják az észrevételeket a muravidéki magyar közösség most készülő stratégiájához, amely a szlovéniai magyarság céljait kívánja összefoglalni.

 

13 éve kezdődtek a NATO bombázások

Ex-YU / Szerbia (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 24/03/2012 - 19:40

A Tanjug szerb hírügynökség pénteken kiadott jelentésében összesítette a NATO-bombázás által okozott károkat. Ezek szerint a 78 napig tartó légitámadásokban legalább 2.500-an vesztették életüket, a sebesültek száma 12.500-ra tehető. Az akkor még Szerbiából és Montenegróból álló Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (JSZK) elleni támadásban 1.031 katona és rendőr vesztette életét, a civil sebesültek között 2.700 gyerek volt.
A légitámadások által okozott anyagi kár nagyságát akkor körülbelül 100 milliárd dollárra becsülték. A NATO háborús veszteségeit azóta sem hozták nyilvánosságra.

 

Fogy Szerbia lakossága

Ex-YU / Szerbia (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 14/03/2012 - 19:40

 

A szerbiai települések 25 százalékában egyetlen gyermek sem született 2010-ben, s az ország lakossága 2008 és 2010 között 280 ezerrel csökkent – jelentette az újvidéki Magyar Szó a szerb statisztikai hivatal kimutatására hivatkozva.

 

 

Horvátország a schengeni övezetbe tart

 

Horvátország két évvel 2013 nyarára tervezett EU-csatlakozása után a schengeni övezetnek is tagjává akar válni - jelentette ki csütörtökön Ranko Ostojic horvát belügyminiszter.

 

Vir magyar sziget lett

 

A legtöbb turista magyar volt a horvátországi Vir-szigeten tavaly, köszönhetően annak is, hogy az itt lévő ingatlanok 10 százaléka magyar tulajdonosok kezében van - mondta Vir polgármestere az MTI-nek, a budapesti Utazás kiállításon.

 

Szerbia hivatalosan is EU tagjelölt

Ex-YU / Szerbia (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 02/03/2012 - 09:40

 

Megállapodtak az európai uniós tagországok állam- és kormányfői csütörtök este arról, hogy Szerbia megkapja az EU-tagjelölt ország hivatalos státusát.

 

Újra magyar mise Vukováron

 

A Vukovári Magyarok Egyesületének közreműködésével az idei évtől minden hónap harmadik vasárnapján magyar katolikus misét tartanak a horvátországi Vukováron.

 

Román vétó a szerb EU tagságra?

Ex-YU / Szerbia (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 24/02/2012 - 09:40

 

Románia megakadályozza, hogy Szerbia EU-tagjelölti státust kapjon, ha Belgrád nem hoz konkrét intézkedéseket a vlach kisebbség helyzetének javítására – közölte pénteken honlapján a Danas című szerb újság az ország vezetéséhez közel álló forrásra hivatkozva.

 

Bíróság előtt Dubrovnik polgármestere

 

Bíróság elé állították Horvátországban Dubrovnik polgármesterét; a vád szerint átszámítva 300 ezer eurós kölcsönt nyújtott a város pénzéből a városi tanács egyik tagjának.

 

Több magyar nyaral saját horvát ingatlanban

 

Egyre több magyar tölti horvátországi nyaralását saját vagy rokonai, barátai tulajdonában lévő ingatlanban – derül ki a horvát statisztikai hivatal most publikált, 2011-es összesített adataiból.

 

Pages