You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

„Érezzék csángó testvéreink is, hogy a Szűzanya várta őket”

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Sat, 23/05/2015 - 18:18

A moldvai csángók számára idén a csíksomlyói kegytemplomban tartották meg a több éves hagyományra visszatekintő liturgiát. A csángó misét, akárcsak a tavaly, ezúttal is Berszán atya celebrálta.
Kategória: Aktuális/Pünkösdi búcsú

Ha megveszi a Magyar Szót, nyerhet!

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 23/05/2015 - 18:17

Több nyereményt szereztünk Önöknek, kedves Olvasóink. Belépőjegyeket a petrőci Petrolend fürdőbe, belépőjegyeket az Exit fesztiválra, kétszer két személyre szóló szeptemberi, egy hetes nyaralést a Brač-szigeti Fülöp apartmanházban, Sutivánon. Ezen kívül lesznek még meglepetések. Ha megveszzzi a Magyar Szót, nyerhet, pihenhet és szórakozyhat!

Első nyereményjátékunk a Petrolendhez kacsolódik, és telefonos. Ez azt jelenti, hogy az aki felhívja a 021/ 459-066-os számot, az első tíz jelentkezőnek egy-egy jegyet ajándékozunk. A jelentkezéskor le kell diktálniuk nevüket, címüket és telefonszámukat. A játék kedden kedődik, és délelőtt 10-től 12-ig lehet a fent említett számot hívni. A másnapi, szerdai újságban közöljük a nyertesek névsorát, és ott közöljük az újabb telefonszámot, amelyen tovább lehet játszani. Ahoz, hogy megtudják, nyertek-e és megtudják az új telefonszámot meg kell venniük a másnapi lapot.

Második nyereményjátékunk az újvidéki Exit-fesztiválhoz kapcsoldik. Több jegyet osztunk ki, de csak azoknak az Olvasóinknak, akik megveszik a június 3-i és 17-i számunkat, és a Képes Ifjúság mellékletből kivágják az exites szelvényt. A két szelvényt borítékolni kell és legkésőbb július 1-ig beküldeni címünkre (21000 Novi Sad, Vojvode Mišića 1.) Exit felirattal. A nyertesek névsorát július 7-én, közöljük a Magyar Szóban. Az Exit-fesztivál július 10-én kezdődik és 12-ig tart.

Harmadik nyereményjátékunk június 5-án kezdődik és július 25-én ér véget. A brači Fülöp Apartmanház kétszer két személyes nyaralást ajándékoz Olvasóinknak a gyönyörű villában és a csodálatos Sutivánon. Június 5-án, pénteki számunkban közöljük az első szelvényt és július 25-én, szintén pénteki számban az utolsót. Összesen 8 szelvény jelenik meg (mindig a pénteki számokban), ezeket legkésőbb július 30-ig kell beküldeni, ugyanis a húzást augusztus 1-jén a Strandszépe-választáson ejtjük meg.

A nyereményjátékainkkal kapcsolatos információkat lapunkban minden nap frissítjük.

Offenzíva indult az Iszlám Állam ellen

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 23/05/2015 - 18:16
Az iraki hadsereg gyors reagálású csapatai indultak harcba, hogy visszafoglalják az Iszlám Államtól Ramádit. Az utóbbi egy év legnagyobb vereségét szeretnék így helyrehozni.

Kevesebben szorultak egészségügyi ellátásra

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Sat, 23/05/2015 - 18:10

Idén kevesebb búcsújárónak volt szüksége a mentősök segítségére, mint tavaly. A legtöbb esetben ájulás miatt hívták az egészségügyi szakembereknek.
Kategória: Aktuális/Csíkszék

Emelkednek a diplomák előállítási költségei

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 23/05/2015 - 18:06

Az ukrán oktatási minisztérium hivatalos levelet intézett a felsőoktatási intézmények vezetőihez. A közleményben az áll, hogy a felső végzettséget igazoló állami dokumentum előállítási költsége nem haladhatja meg a 34 hrivnyát. A közelmúltban ugyanis számos panasz érkezett a minisztériumhoz a diplomák árának növekedése miatt.

Az idevonatkozó törvény értelmében a felsőoktatási intézményeknek önállóan kell előállítaniuk a felső végzettségről szóló okmányt. A Miniszteri Kabinet márciusban fogadott el rendeletet az államilag elismert diplomákra vonatkozóan, amelyben meghatározzák, milyen adatokat kell tartalmaznia az államilag elismert diplomának, és azt is megszabják, hogy a dokumentum előállítási költsége nem haladhatja meg az állampolgárok adómentes minimáljövedelmének kétszeresét.

A törvény maradéktalan betartása érdekében a minisztérium azt javasolta a felsőoktatási intézmények vezetőinek, hogy 2015. május 20-ig hozzák nyilvánosságra hivatalos weboldalukon az általuk kiadott diploma előállítási költségét.

Kárpátalja.ma

A kormány szociális intézkedéscsomagját bírálja az ellenzék

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 23/05/2015 - 17:56
POZSONY. Heves bírálattal illette az ellenzék a kormány újabb, sorrendben második, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia szombati közgyűlésén ismertetett szociális intézkedéscsomagját.

A Saul fia kapta a nemzetközi kritikusok díját

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 23/05/2015 - 17:55
Nemes Jeles László első filmje, a Saul fia nyerte el a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját a 68. cannes-i filmfesztiválon.

Hitbeli indítattásból, Mária áldásával

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Sat, 23/05/2015 - 17:52

A kis Vincének az idei az első búcsúja – tudjuk meg egy pihenő sepsibükszádi családanyától a kegytemplomnál. „Öt éves vagyok” – vág közbe Vince, akitől megtudjuk, hogy nagyon tetszik neki a búcsú, és ennyi embert egyszerre még nem látott.
Kategória: Aktuális/Háromszék

Súlyos baleset Ausztriában

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 23/05/2015 - 17:47

By tklaura

Vasúti kereszteződésen áthaladó hétszemélyes autó ütközött össze egy személyvonattal péntek este a felső-ausztriai Purgstall an der Erlauf településen. A szerencsétlenségben két felnőtt és három gyermek meghalt, és tovább három gyermek súlyosan megsérült – közölték szombaton az osztrák hatóságok.

A rendőrség közleménye szerint az autót vezető 26 éves férfi a közeledő vonat A cikk folytatása …

Read more here: Pannon RTV

    

Akadályba ütköztek a Nagysomlyó-hegy magaslati akrobatái

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Sat, 23/05/2015 - 17:47

A budapesti Albert Zalán minden csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával felmászik a Nagysomlyó-hegy tetején lévő „messzilátóra”. Kivéve az ideit, mivel rendhagyó módon a csendőrség hegyi alakulata őrizte az építményt.
Kategória: Aktuális/Pünkösdi búcsú

„Két hetes” zarándok Ozsdoláról

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Sat, 23/05/2015 - 17:40

A kegytemplom előtti zöldövezetben, falatozás közben köszönünk rá az ozsdolai Szőcs Dávid bácsira. Kérdezzük, és ő frappánsan válaszol, majd visszakérdez.
Kategória: Aktuális/Háromszék

Valószínűleg megszavazták az azonos neműek házasságának legalizálását

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 23/05/2015 - 17:40
Mind a támogatók, mind az ellenzők táborának prominens képviselői szerint megszavazta az ír lakosság az azonos neműek házasságának legalizálását. Ez derül ki hírügynökségek szombati tudósításaiból.

Boldog Apor Vilmos vértanú püspökre emlékeztek Győrben

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 23/05/2015 - 17:19
GYŐR. Boldog Apor Vilmos vértanú olyan főpap volt, aki példa a mai és a jövő nemzedéknek is, ezért tiszteletnek kell öveznie - írta Orbán Viktor miniszterelnök abban a levélben, amelyet szombaton olvastak fel a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban a boldog Apor Vilmos pappá szentelésének 100., halálának 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen és kiállítás megnyitón.

A kárpátaljai tömbmagyarságot átfogó területi-közigazgatási egységet szeretne a KMKSZ

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 23/05/2015 - 16:58
BEREGSZÁSZ. A kárpátaljai tömbmagyarság településeit magában foglaló, magyar többségű területi-közigazgatási egység létrehozásának lehetőségeit vitatta meg – a folyamatban lévő ukrajnai közigazgatási reform tükrében – a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmánya szombaton Beregszászon.

Kétszáz diák mutatkozott be az I. Felvidéki Tehetségnapon

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 23/05/2015 - 16:32
IZSA, PATHFÜRDŐ. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége mellett, Pék László, az SZMPSZ volt elnökének az irányításával működő Felvidéki Tehetségsegítő Tanács május 22-én első alkalommal tartotta meg a Felvidéki Tehetségnapot. Az izsai kultúrházban és a pathfürdői Wellnes szálló konferenciatermében zajló eseményen Királyhelmectől Dunaszerdahelyig 14 tehetségpont 200 diákja jeleskedett.

Végleg leírják a tejtermelőket?

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 23/05/2015 - 16:23

 

Újfent gondok merültek fel térségünkben a nyers tej felvásárlása terén. A napokban a belgárdi Imlek Rt. tejgyár szabadkai üzemének illetékesei egyoldalú döntése értelmében a Tisza mentén és Topolya község bizonyos felvásárlóhelyein egyik napról a másikra 6-tól 15 napig terjedő időszakra beszüntette a nyers tej felvásárlását a kistermelőktől. Az ügyben felkerestük a tejátvevő állomások tulajdonosát, a termelésszervezőt, a kistermelőt, a tejtermelőket tömőrítő egyesület, valamint a politikum képviselőjét, és nem utolsósorban az Imlek tejgyár sajtószolgálatát is. Míg az egyik fél a tej kiváló minőségét hangsúlyozza, a másik épp ennek az ellenkezőjére hivatkozva szünetelteti a felvásárlást.


A Janus-arcú ház

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 23/05/2015 - 16:15

Egy város képét nem csupán épületei, közterületei, zöldfelületei – természetesen azok múltja, története –, hanem a városlakók, azok habitusa, a történelemben elfoglalt helyük, szerepük alakítja. Így, együtt.

Tovább javult Schumacher állapota

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 23/05/2015 - 16:07
Tovább javult a 2013 végén súlyos fejsérülést szenvedő Michael Schumacher állapota – árulta el a német menedzsere.

A hithez, nemzethez, anyanyelvhez való ragaszkodásra buzdított Csíksomlyón a gyulafehérvári érsek

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 23/05/2015 - 15:47
CSÍKSOMLYÓ. Az őseik hitéhez, a nemzetükhöz és az anyanyelvükhöz való hűségre buzdította a csíksomlyói búcsúba érkezett hívek százezreit a pünkösdszombati szentmisén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.

Áldott ünnepet!

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Sat, 23/05/2015 - 15:44
A Szentlélek kiáradását ünnepeljük ezen a hétvégén, Pünkösd van. Pantea Tibor ferences szerzetessel, a kolozsvári Ferences Templom papjával az ünnep üzenetéről beszélgetünk. Riporter: Csatári Melinda....

Pages