A magyar műsorvezető és színésznő, Schumacher Vanda jelenleg Zanzibáron nyaral, ahol eddig nem voltak olyan remek élményei, amit egy nyaralástól elvárhat az ember. A hotel miatt is panaszkodott a színésznő, majd egy teknős is annyira megharapta, hogy kórházba kellett mennie.
A tudósok még 2017-ben kezdtek el dolgozni az észak-zimbabwei Pebbly Arkose Formáció területén, ahol öt évnyi feltárás után végre bemutatták az ásatás ?fénypontját": az Mbiresaurus raathi egy majdnem teljes csontvázát, amelyet ?Mbire"-ről, a régiót egykor uralkodó Shona-dinasztiáról neveztek el. A faj neve Michael Raath nevét tiszteli, aki segített az első kövületeket felfedezni a területen.
Zimbabwében 157, többnyire oltatlan gyerek halt bele az április elején kitört kanyarójárványba az afrikai ország tájékoztatási miniszterének szerdai közlése szerint.
Ahogy a fosszilis tüzelőanyagok iránti globális kereslet egyre nő, az afrikai országok úgy növelik folyamatosan a kőolaj- és földgázkitermelésüket. A nyugati országok közben fokozatosan csökkentik a kibocsátást, vagyis Afrika szerepe egyre fontosabb lehet a következő évtizedekben az olaj- és gázpiacon.
Lewis Hamilton meglehetősen aktívan tölti a nyári szünetet, ugyanis Afrikába utazott, hogy felkutassa a gyökereit. Legutóbb Ruandában járt, ahol rálelt az ?új legjobb barátjára" is. Természetesen minderről egy képet is megosztott rajongóival a közösségi oldalán.
Életfogytiglani börtönre, de akár halálbüntetésre is ítélhetik azt a férfit, aki agyonlőtte feleségét egy afrikai szafariparkban, majd pénzt követelt az életbiztosítótól. A férfit gyilkosság, és csalás miatt is bűnösnek nyilvánították. Mint kiderült, ekkor már viszonya volt egy alkalmazottjával, ennek ellenére a tárgyaláson tagadta, hogy a pénz, illetve a szeretője miatt gyilkolta meg az asszonyt.
Elkezdődött a fehér gólyák gyülekezése. A megfigyelések szerint a fiatal gólyák augusztus 20-30. között indulnak melegebb tájakra, az öregek viszont csak szeptember elején.
Elefántcsontpart 2023-ra jelentős olajkitermelő országgá kíván válni, amit megtámogat egy most feltárt hatalmas olaj- és földgázlelőhely.
Sadio Manét választották az Év afrikai labdarúgójának.
A koronavírus okozta járványhelyzet óta egyre többen aggódnak, hogy egy újabb veszélyes kórokozó szabadul el a világban. A különféle fertőző betegségek mindig is velünk voltak a Földön, de világjárvánnyá csak kevés fejlődött. A szakújságírók azonban kiemelt figyelmet fordítanak most a vírusokra.
Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali megerősítette a Sky Sportsnak, hogy egy nagy lehetőség előtt állnak, ami a sport iránti hatalmas érdeklődésnek köszönhető. Domenicali szerint jelentősen át fog alakulni a következő években a Forma-1 versenynaptára.
Az elmúlt évtizedben több mint 60 százalékkal nőtt az állatokról emberre átterjedt járványos megbetegedések száma Afrikában - közölte csütörtökön Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint ez aggasztó jele lehet annak, hogy a jövőben egyre több állatról emberre terjedő betegséggel nézhetünk szembe, olyanokkal, mint például a majomhimlő, az ebola és a koronavírus.
Afrika déli országainak gyümölcstermesztői egyre nehezebb helyzetben vannak, ennek pedig jelentős hatásai is lehetnek. Egy helyi iparági szervezet vezetője szerint ugyanis az ország citruságazatának szereplői egyre nehezebben tudnak csak nyereségesen termelni.
Hallottál már a Dél-Afrikai himba törzsről? Ők egy félnomád, önfenntartó pásztornép Namíbia északi részén. Többségük a külvilágtól elszigetelten él, különös ismertetőjelük vörös bőrük és hajuk, ám ennél sokkal érdekesebb az, ahogyan a gyermekáldásról gondolkodnak.
Állatvédők 250 elefánt átköltöztetését tervezik Malawin belül: a jövő héten az ország déli részén fekvő Liwonde Nemzeti Parkból a középső részen elterülő Kasungu Nemzeti Parkba viszik az állatokat.
A tehetős afrikai vezetők vagyonának nagy része közösségi adományokból, vállalkozásokból, örökségből, állami adókból és egyéb üzleti vállalkozásokból származik. Ugyanakkor a kontinens uralkodóinak vagyona között hatalmas különbségek vannak. Cikkünkben összegyűjtöttük Afrika leggazdagabb vezetőit, akiknek több tízmillió dollár a nettó vagyonuk, és befolyásuk az ország határain túlra is elér.
Csád vezetése igyekszik visszaszerezni az ellenőrzést az ország jelentős aranytartalékai felett, miután az afrikai országban kiújultak a halálos harcok a nemesfémért. A terület azonban már hosszú ideje súlyos konfliktusoktól terhelt.
Pages