Összesen 1300 migránst mentett ki az olasz parti őrség hét bevetés során Szicília partjainak közelében vasárnap óta - közölték a hatóságok.
Újabb területekre kívánja kiterjeszteni a befolyását az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet: a közel-keleti régióban valamelyest visszaszorulóban lévő milícia nagy erőkkel próbál terjeszkedni Délkelet-Ázsiában. Az IÁ-t követő csoportok jelenléte 2014 közepe óta egyre kézzelfoghatóbb a jelentős muzulmán lakossággal rendelkező térség egyes részein. Szakemberek szerint a térség ideális lehet arra, hogy az IÁ gyökeret eresszen: kisebb dzsihadista csoportosulások már korábban is működtek Indonéziában és a Fülöp-szigeteken, Thaiföld déli részén jelenleg is muszlim felkelés zajlik, Malajziában több helyen erős a támogatottsága az iszlám jogrend (saría) bevezetésének, és a Közel-Keletről hazatérő harcosok magas száma is jelentősen megkönnyíti a terrorista szervezet dolgát.
Megkezdődött a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus hétfőn Pécsen. A hatnapos konferencia fő témája a kultúra- és tudományköziség, a magyarságtudomány a 21. században.
Nyugat-Bácska magyarsága az ünnep előtt egy nappal, augusztus 19-én tartotta meg a Szent István-napi kenyérszentelő központi ünnepségét Zomborban. A program szentmisével kezdődött az Árpád-házi Szent István király templomban, majd kenyérszenteléssel folytatódott, ugyancsak a templom. A folklórcsoportok 18 óra 30 perctől menettáncban vonultak föl a sétálóutcán, majd a városháza előtti téren gyülekeztek, ahol 19 órától az épület erkélyén föllépő gombosi egyházi kórus és az ugyancsak gombosi Hózsa Zsófia énekes, zenetudós programját tekinthették meg az érdeklődők. Ezt követően a Szent István-napi ünnepség körtánccal zárult.
JO de Rio 2016 : la judoka Majlinda Kelmendi, première médaille d'or du Kosovo
Kosovo : mais qu'est-ce que ce drapeau ?
Qu'est devenu le basket croate ?
Le basket « yougo » : une usine à fabriquer des légendes
Jeux Olympiques : dans les Balkans, ce sont les Monténégrins qui jouent le plus collectif
JO 2016 à Rio : le CIO reconnaît officiellement le Kosovo

A kutatók szerint a fenyőnek is otthont adó észak-görögországi Píndosz-hegység egyik magasan fekvő erdejében több mint egytucatnyi ezeréves fa él.
Egy több mint 1075 éves balkáni páncélfenyő (Pinus heldreichii) a jelenleg ismert legöregebb élő fa Európában – állapították meg svéd, német és amerikai kutatók.
“Egészen elképesztő, hogy ez a hatalmas, komplex és lenyűgöző organizmus ilyen hosszú ideig megmaradt egy ilyen ellenséges környezetben, ahol már több mint háromezer éve megvetette lábát az emberi civilizáció” – mondta Paul J. Krusic svéd dendrokronológus, a görögországi famatuzsálemet felfedező expedíció vezetője.
A svéd kutatók, a Mainzi Egyetemen és az Arizonai Egyetemen dolgozó kollégáikkal együtt a görög mitológiából ismert Adoniszról nevezték el az Európa legöregebb élő fájának címével kitüntetett balkáni páncélfenyőt.
A szakemberek szerint az Adonisznak is otthont adó észak-görögországi Píndosz-hegység egyik magasan fekvő erdejében több mint egytucatnyi ezeréves fa él – számolt be honlapján a Stockholmi Egyetem.
“Évekkel ezelőtt olvastam egy írást erről a nagyon érdekes görögországi erdőről. Kutatásunk során megpróbálunk minél távolabb visszatekinteni a múltba a hajdani éghajlati viszonyok feltérképezése érdekében, amihez nagy szükségünk van ilyen idős korú, élő fákra. Ahhoz, hogy meghatározzuk a fa korát, mintát kell vennünk belőle. A kimetszett egyméteres mintán 1075 évgyűrűt számoltunk össze” – magyarázta a szakember.
A kutatók reményei szerint az Adoniszhoz hasonló, valamint az elmúlt évszázadokban elpusztult, de a talajon megőrződött fák évgyűrűinek éves változásai hasznos információkkal fognak szolgálni a több ezer évvel ezelőtti éghajlati és környezeti viszonyokról.
A matuzsálemi fákat a Stockholmi Egyetem, az Academy of Athens és a TEMES S.A. szervezet együttműködésével megvalósuló tudományos expedíciók keretében fedezték fel.