You are here

Erdély FM (Románia/Erdély)

Subscribe to Erdély FM (Románia/Erdély) feed
Erdély FM, a bizalom hangja
Updated: 1 week 2 days ago

Szerbiába menekült Sebastian Ghiță volt parlamenti képviselő a HotNews hírportál információi szerint

Wed, 15/03/2017 - 13:23

A politikus ellen elfogató parancsot adtak ki, azzal vádolják, hogy 2007 és 2014 között 3 és 10 millió euró közötti összegeket kapott több számítástechnikai cégtől, hogy közbenjárjon állami intézményeknél, hogy a szóban forgó cégek közpénzekből finanszírozott, informatikai programok beszerzésére vonatkozó szerződésekhez jussanak. A DNA előzetes letartóztatásba akarta helyezni Sebastian Ghițăt, aki eltűnt az országból. A hírportál információi szerint, a román rendőrség megfigyelte Sebastian Ghiță 2 közeli munkatársát, akik többször is Szerbiába utaztak az elmúlt időszakban és vélhetően találkoztak a politikussal. A román rendőrség két nyomozója immár két hete Szerbiában tartózkodik, felvették a kapcsolatot a szerb kollégákkal annak érdekében, hogy megakadályozzák az üzletember továbbszökését az országból.

Oktatási csomagot kidolgozását vetette fel az oktatási minisztérium

Wed, 15/03/2017 - 13:22

A segédanyagokat is tartalmazó csomagot minden diák meg kéne kapja. Pavel Năstase oktatási miniszter azt nyilatkozat, hogy egy olyan, mindenki számára elérhető oktatási csomagot akar kidolgozni a tárca, melyben a tankönyveket, a munkafüzeteket és az oktatók útmutatóit is tartalmazza majd. Elsősorban meg kell vizsgálni, hogy ez mit jelentene költségvetésileg, azonban mindenképp szükség van egy egységes csomagra, hiszen a tankönyvek mellett, több olyan segédanyagot használnak az oktatásban, ami anyagi teher a szülők számára. Azt követően vetette fel ezt a lehetőséget a szaktárca, miután több panasz is érkezett a szülők részéről a plusz anyagi kiadások miatt.

 

Felújítják a szászkézdi várat

Wed, 15/03/2017 - 13:19

A Vásárhelyi Hírlap beszámolójából kiderül, hogy 1,8 millió euró vissza nem térítendő támogatást kaptak, amihez 52 ezer eurós saját forrást is hozzárendelnek a vár felújítására. A 14. században épült szászkézdi parasztvárat A kategóriás történelmi műemléknek nyilvánították, és felkerült az UNESCO világörökség listájára. Az utóbbi években annyira megrongálódott, hogy most már a látogatók testi épségét fenyegeti, félő, hogy a falak összeomlásával eltűnik egy értékes műemlék, olvasható a szászkézdi polgármesteri hivatal weboldala. Erdélyben jelenleg körülbelül 200 erődítmény van, melyeket fel kell újítani, hogy ne tűnjenek el végleg, mondta el a hírlapnak László Lóránt történész, a Borsos Tamás Egyesület elnök, aki azt is hozzátette, hogy az utóbbi években 25 esetben már elkezdődtek, vagy be is fejeződtek restaurálási munkálatok. Maros megyében többek közt Szászkézden, Zágorban, Apoldon, Dánoson, Szásznádason, Szászbogácson, Hétúron áll olyan szász erődítmény, amelyeket restaurálni kellene.

Sürgősségi eljárással, környezetvédelmi matricát vezetne be a környezetvédelmi minisztérium

Wed, 15/03/2017 - 13:17

A tárca tervezetéről a Médiafax hírügynökség számol be, és kiderül, hogy egy különböző színű matricarendszert vezetnének be, melyen feltüntetik a gépkocsi környezeti besorolását és minden autó szélvédőjére kéne ezt felragasztani. Erre tüntetnék fel tehát azt, hogy a gépkocsi Euró 1, 2, 3, 4, vagy 5-ös kategóriába tartózik a gépkocsi, vagy hogy hibrid jármű. Az autótulajdonosok maximum 5 lejt kéne fizessenek a matricáért, véli a környezetvédelmi tárca. A tervezet azt is tartalmazza, hogy 2019-ig minden gépkocsira fel kell kerüljön a matrica, addig azonban a helyi önkormányzatok határoznák meg, hogy bizonyos gépkocsikra milyen környezetvédelmi járulékot kell fizetni, ami a helyi költségvetésbe maradna. Daniel Constantin tárcavezető, egy szebeni sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy ahhoz, hogy ez működhessen, egy életképes rendszert kell egyszer kidolgozni.

Ma reggel megkezdődtek a parlamenti választások Hollandiában

Wed, 15/03/2017 - 11:44

Reggel 8 órától megnyíltak a szavazóhelyiségek és este 9 óráig várják a szavazókat. A választásokon 28 párt verseng a parlament alsóházának 150 helyéért, 13 millió választásra jogosult állampolgár adhatja le a szavazatát. Hollandiában nincs parlamentbe jutási küszöb. A közvélemény-kutató intézetek felméréseit átlagoló legutóbbi adatok szerint a VVD 24-28 képviselői helyet szerezhet a parlament 150 fős alsóházában, míg a főként muzulmánellenes megnyilvánulásairól ismert Geert Wilders vezette PVV 19-22 mandátumra számíthat. Az előzetes felmérések szerint a kereszténydemokraták maximum 21, a liberálisok maximum 19, a környezetvédők maximum 18, a szocialisták pedig 16, a Munkapárt 12, a Keresztény Uniómaximum 7 helyhez jut a törvényhozás alsóházában.

Még ebben a parlamenti mandátumban elkészülhet az erdélyi autópálya, véli Liviu Dragnea a PSD elnöke

Wed, 15/03/2017 - 11:42

A képviselőház elnöke egy televíziós interjúban fejtette ki, hogy több egyeztetés volt már az autópályák helyzetéről Romániában. Ezek alapján pedig világosan látszik, hogy mindenki úgy gondolja, hogy prioritás a romániai autópályák kiépítése. Dragnea úgy fogalmazott: “Meg vagyok győződve arról, hogy ebben a mandátumban legalább két autópálya szeli át Romániát: a IV. folyosó, azaz a Konstanca – Bukarest – Piteşti – Nagyszeben – Déva – Nagylak, és az erdélyi autópálya, a volt Bechtel-sztráda.” A Piteşti-Nagyszeben útszakasz megvalósíthatóságáról azt mondta a PSD elnöke, hogy egyelőre keresik a megoldást arra, hogy ezt az a társaság fejezze be, amelyik elkezdte, mert ha elölről kell kezdeni a procedúrát, akkor az 2-3 évvel kitolná ennek megvalósítását.

Nyilvánítsák hivatalos ünnepnappá március 15.-ét, kéri az RMDSZ

Wed, 15/03/2017 - 11:40

Ma a Szövetség törvényjavaslatot iktatott a képviselőházban, amelyben azt kezdeményezi, hogy legyen március 15. hivatalos ünnep Romániában, és legyen munkaszüneti nap a romániai magyarok számára. “A romániai magyar közösség jogos elvárása, hogy nemzeti ünnepét méltó módon ünnepelhesse, és ezt az állam tiszteletben tartsa hivatalos ünnepnapként” – nyilatkozott Kelemen Hunor a Szövetség elnöke. A törvénykezdeményezésében azt kéri, hogy igény szerint a magyar közösség tagjai szabadnapot vehessenek ki, amennyiben részt kívánnak venni a március 15. alkalmából szervezett eseményeken. Emellett azt is kéri, hogy a helyi- és megyei önkormányzatok szervezzenek megemlékező eseményeket azokon a településeken, ahol magyarok élnek, és ezek az események támogathatóak legyenek az önkormányzati költségvetésből. A tervezetet első házként a szenátus tárgyalja, az ügyben a képviselőházé a végső döntés.

Bővítenie kell a hétvégi járatain a szerelvények számát a román vasúttársaságnak

Wed, 15/03/2017 - 11:38

A román vasúttársaság személyszállítási részlegének igazgatója, Szentes József egy szenátusi beszélgetésen vetette fel, hogy miután ingyenessé vált az egyetemisták vasúti utazása, a forgalom 75 százalékkal nőtt a tavaly ilyenkor regisztrálthoz képest. A CRF azt szeretné, hogy 120 kocsival bővítsék a hétvégi szerelvényeket, különösen a nagyvárosok körzetében. Az egyetemisták február elsejétől utazhatnak ingyenes a belföldi vonatok második osztályán.

Indulhat a brexit, megvan a parlamenti jóváhagyás

Wed, 15/03/2017 - 11:35

A Lordok Háza módosítások nélkül véglegesítette a törvényt. Nem került be tehát a sokat vitatott kitét, miszerint Nagy Britannia vállaljon garanciát a kilépés után is az országuk területén élő uniós állampolgárok jogainak garantálására. Ezután Theresa May miniszterelnök a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelye alapján bármikor hivatalos értesítést küldhet Brüsszelnek arról, hogy az Egyesült Királyság ki akar lépni az Európai Unióból. Előzetes értesülés alapján a brit miniszterelnök már ezen a héten bejelentheti az 50. cikkely aktiválását. A miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint a kormányfő várhatóan március utolsó hetében küld értesítést az EU-nak a kilépési folyamat elindításáról.

A Nép Ügyvédje eljárást indít az Olaszországban kizsákmányolt román nők ügyében

Wed, 15/03/2017 - 11:34

Közleményében, Matei Vîrtosu a nép ügyvédjének szóvivője arról tájékoztat, hogy hivatalból eljárást indít az intézmény annak a hírnek kapcsán, amit a The Observer brit hetilap hétvégén tett közzé. A riport szerint több ezer román állampolgárságú nő dolgozik Szicíliában farmokon. Az ott dolgozó nők több mint felét szexuális kapcsolatra kényszerítik a munkáltatók, és legnagyobb részük “rabszolgasorsban” él és dolgozik.

Lemond a maros megyei RMDSZ ügyvezető alelnöki tisztségéről Balogh József

Thu, 09/03/2017 - 10:57

Balogh József közösségi oldalon közölte, hogy elhibázottnak tartja a Szövetség mostani politikai irányát, emiatt lemond. A vásárhelyi hírlap értesülései szerint, a Felső-Maros mente RMDSZ-es tisztségviselői körében többen tervezik benyújtani lemondásukat a következő napokban. A hírlapnak adott interjúban Balogh József elmondta, hogy a tagságáról nem mond le, tehát nem lép ki az RMDSZ-ből, csak a vezetői tisztségeitől válik meg, mert nem tartja jónak a jelenlegi politikai irányt. A Maros megyei RMDSZ elnöke, Péter Ferenc nem tudott a lemondásról, azt nyilatkozta, hogy a következő napokban egyeztetni fog Balogh Józseffel. Hozzátette, hogy a Maros megyei RMDSZ jelenleg átszervezés alatt áll, az új struktúrák kialakításán dolgoznak. Elmondta, a szervezetnek eddig – és ezután is – egyetlen ügyvezető elnöke volt Kovács Levente személyében, Balogh József a tizenhat ügyvezető alelnök egyike volt, ezek a tisztségek pedig a karcsúsításra törekedő átszervezés miatt megszűntek, mondta Péter Ferenc, megyei elnök.

Három nagy kapacitású szemétégető épülhet Romániában

Thu, 09/03/2017 - 10:56

A környezetvédelmi minisztérium jóváhagyta 3 szemétégetőknek a megépítését, ezek Bukarestben, Bákó, valamint Brassó megyékben épülhetnek meg. A terv szerint ezekben a létesítményekben égetnék el a környező régióban keletkezett háztartási hulladékot. A hulladékégetők megépítését annak ellenére hagyta jóvá a minisztérium, hogy máig nem készült el az Országos Hulladékgazdálkodási Terv. A Ciolos kormány tavaly nem hagyta jóvá a hulladékégetőket, mert azt állította, hogy azok nem lehetnek gazdaságosak a jelenlegi romániai hulladékgyűjtő rendszerben és az ezek egészségügyileg is problémásak. Raul Pop volt környezetvédelmi államtitkár mandátumának lejárta előtt azt hangoztatta, hogy a hulladékégetők létrehozása csak abban az esetben működnének jól Romániában, ha a termelt háztartási szemét mellett nagyobb kalóriaértékű hulladékot importálna az ország, és kizárna az égetés alól bizonyos újrahasznosítható anyagokat, mint a műanyagok, a papír, a gumi vagy a fa. A Bukarest-Ilfov körzetében esedékes 250 millió euró értékű beruházás ellen már aláírásgyűjtés is indult, a petícióban azt kérik a lakosok, hogy a hatóságok ne adják meg a projekthez szükséges engedélyeket.

Emil Constantinescu volt államfőt honorálja a román kormány a román oktatás javára végzett nemzetközi tevékenységéért

Thu, 09/03/2017 - 10:55

A kormány memorandummal hagyta jóvá szerdai ülésén egy 15 ezer lejes pénzügyi támogatás kiutalását az oktatási minisztérium költségvetéséből Emil Constantinescu volt államfőnek „a román oktatás javára végzett nemzetközi tevékenységéért”.

Lemond Horváth Anna kolozsvári alpolgármesteri tisztségéről

Thu, 09/03/2017 - 10:52

Ma délelőtt, Kelemen Hunor Szövetségi elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón, Horváth Anna bejelentette, hogy a soron következő tanácsülésen benyújtja lemondását az alpolgármesteri tisztségéről. Horváth Anna már öt hónapja nem gyakorolhatja hivatalát. Esetében második alkalommal is meghosszabbította a hivataltól való eltiltásról is rendelkező bírósági felügyelet a bíróság az ügyészség kérésére. Horváth Annát a DNA befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolja. Február végén az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség két esetben állapított meg összeférhetetlenséget esetében. A vád szerint, egy olyan tanácsi határozat elfogadásában vett részt, amely által több száz kolozsvári civil szervezet kulturális pályázatai is támogatást nyertek. Horváth Anna szerint nem pontos az ANI vádja, és olyan dokumentumokat mutatott fel, melyek szerint nem lehet szó összeférhetetlenségről.

Ezentúl bármelyik rendőr bírságolhat gyorshajtásért

Thu, 09/03/2017 - 10:50

A Hivatalos Közlönyben is megjelent a Legfelsőbb Bíróságnak az az ítélete, amelynek értelmében rádión kapott adatok alapján is megbírságolhatják a közlekedési rendőrök a sebességkorlátozást túllépő autósokat. Tehát gyakorlatilag bármelyik rendőr leintheti a gépkocsit, és a kollégájától kapott adatok alapján kiállíthatja a bírságolási jegyzőkönyvet. A precedens értékű ítéletet, egy megbüntetett sofőr által indított perben hozta a Legfelsőbb Bíróság január 30-án. Az illető férfi, egy 2014-ben gyorshajtásért szerzett büntetés megsemmisítését kérte a törvényszéktől. Arra hivatkozott, hogy nem az a rendőr bírságolta meg, aki az autója sebességét mérte traffipaxszal. A jegyzőkönyvet több száz méterrel a tettenérés helyszínétől, egy közlekedési járőr állította ki a radart kezelő társától rádión kapott adatok alapján. Az ügyben a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy a bírságolási jegyzőkönyvet a rádión kapott adatok alapján bármelyik közlekedési rendőr kiállíthatja.

Többen észreveszik már a korrupcióellenes kűzdelem mögötti visszaéléseket, véli Markó Attila

Thu, 09/03/2017 - 10:48

A transindex.ro megkeresésére, Markó Attila arra reagált, hogy a Legfőbb Bíróság és Semmítőszék visszaküldte a korrupcióellenes ügyészségnek azt a dossziét, amelyben őt és további 9 személyt azzal vádolt, hogy túlértékelte a visszaszolgáltatott földterületet az ANRP tagjaként és azt állítja, hogy nincs bizonyíték arra, hogy valóban bűncselekmény történt, hogy túlértékelték az ingatlanokat. Ennek kapcsán Markó Attila, aki a bizottság egyik tagja volt, úgy véli, hogy ez a döntés mindenképp jó, mert legalább többen észreveszik, hogy a korrupcióellenes küzdelem mögött milyen visszaélések vannak. A politikus azt is megjegyzi, hogy a Mikó-per kezdete óta elvesztette a bizalmát a román igazságszolgáltatásban. Ez csak akkor térhet majd vissza, ha ezekben az ügyekben győzni tud az igazság, azaz ha elismerik a Mikó-ítélet képtelenségét, a kártérítési ügyekben pedig elítélik azokat, akik valóban csúszópénzt vettek el és gúnyt űztek a reparációs folyamatból, ugyanakkor felmentik mindazokat, akik ezekhez az aljasságokhoz semmi közük nem volt – mondta Markó Attila a Transindexnek.

Lehet, hogy mégsem lesz felvonulás a Székely szabadság napján Marosvásárhelyen

Thu, 09/03/2017 - 10:46

A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a honlapján közzétett sajtóközleményben bejelentette,, hogy a pénteken tartandó székely szabadság napjára csak a székely vértanúk emlékműve melletti megemlékezést hagyta jóvá, a résztvevők felvonulását nem, és azt sem, hogy a résztvevők az úttesten vonuljanak. A polgármesteri hivatal közli, hogy a szervezők rendelkezésére bocsátja a Mihai Eminescu Központ nagytermét, hogy ott kulturális rendezvényeket tartsanak a székely szabadság napja alkalmából. A hivatal közleményében azt állítja, hogy a polgármesteri hivatal jóváhagyta, hogy legfeljebb tíz résztvevő a prefektusi hivatalhoz menjen, és ott petíciót nyújtson be, amint azt a törvény írja. A szervezők ezelőtt 2 nappal arról tájékoztattak mindenkit, hogy megkapták az engedélyt és részleges útlezárásban is megegyeztek a csendőrség és rendőrség vezetőivel. László György, a Marosszék Székely Tanácsának elnöke, a rendezvény szervezője nem érti a hivatal utólagos álláspontját. Hozzátette, hogy továbbra is úgy gondolja, hogy felvonulnak a prefektúra épülete elé és ott beadják a petíciót. A megemlékezésre 20.000-30.000 résztvevőt várnak.

Javítani kell a romániai börtönökben uralkodó körülményeken

Thu, 09/03/2017 - 10:44

A tegnap a szenátus jogi bizottsága tárgyalt a kormány tervezetéről, melynek célja a romániai börtönökben uralkodó körülmények átalakítása. A tervezetben a kormány csökkentené azoknak az elítélteknek a szabadságvesztési idejét, akik embertelen körülmények között töltik börtönbüntetésüket. A javaslat értelmében minden hónapért, amely alatt a fogvatartási feltételek nem felelnek meg a nemzetközi emberjogi normáknak, három napot vonna le a letöltendő börtönbüntetésből. Az RMDSZ szenátusi frakciója több módosító javaslatot is benyújtott a tervezethez, ebből egyet fogadott el a szenátus jogi bizottsága. Ez a mozgástér megemelésére vonatkozik. Kérték, hogy emeljék meg minimum 4 négyzetméterre a cellában kijelölt mozgásteret, hiszen az Emberi Jogok Európai Bírósága által meghatározott norma fogvatartottanként minimum 4 négyzetméter, nyilatkozta Császár Károly, az RMDSZ-es szenátora, a Szenátus jogi bizottság ülését követően. Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője közleményben kifejti, hogy a Szövetség azt szorgalmazza, hogy emberséges körülményeket kell biztosítani a fogvatartottaknak a börtönökben. A romániai börtönök nem felelnek meg a hazai és európai rendelkezések előírásainak, ezért az országot számos esetben bírálta az Európai Emberjogi Bíróság, a problémára a Nép Ügyvédje is számtalanszor felhívta a figyelmet, és legutóbb az Egyesült Államok külügyminisztériumának jelentése említette a rossz romániai börtönviszonyokat. Jelenleg az EEB is kompenzáló megoldásokat javasol, annak érdekében, hogy az elítéltek alapjogai ne csorbuljanak” - mutatott rá Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője.

A romániai lakosság bízik a legjobban az Unióban, ennek jövőjében és céljaiban

Thu, 09/03/2017 - 10:35

Az Eurobarométer adatai szerint, a romániai lakosság 52 százaléka bízik az Unióban, annak jövőjében. Ez azt jelenti, hogy tíz év után is az uniós átlag fölötti arányban bíznak a romániaiak az EU-ban, hiszen az EU többi tagállamában mért bizalmi index 36 százalékos. Románia 2007-es uniós csatlakozásakor a lakosság 65 százaléka bízott az Európai Unióban, míg más tagállamokban ez az arány 55 százalékos volt. Az Unió jövőjében is hisznek a romániaiak. Az ország csatlakozáskor 75 százalék jósolt nagy jövőt az uniónak, most ezek aránya 67 százalékra csökkent, de ez még mindig jóval magasabb az 50 százalékos jelenlegi uniós átlagnál.Az Eurobarométer adataiból az is kiderül, hogy a lakosság nagy mértékben még mindig hisz az uniós célokban, a gazdasági politikák és a szabad közlekedés, munkavállalást, letelepedést a lakosság 77 százaléka még mindig fontosnak tekinti. Érdekesség még, hogy Romániában a megkérdezettek kétharmada vallja magát európai állampolgárnak, háromötödének pedig meggyőződése, hogy minden bizonnyal valóra válnak a 2020-ra szóló európai stratégiai célkitűzései a szabad munkaerő-foglalkoztatás terén.

Aggasztó a törvényhozás, az állami intézményekhez és a civil társadalomhoz való viszonyulása

Thu, 09/03/2017 - 10:33

Klaus Johannis államfő a tegnapi parlamenti nyilatkozatra reagált, amelyben a román parlament az államfőt hatáskörének jogtalan elbitorlásával vádolja a 13-as kormányrendelet kapcsán tanúsított hozzáállásával és kijelentéseivel. Klaus Johannis szerint, ez a nyilatkozat amiatt aggasztó, mert ez valóban megmutatja azt ahogyan a törvényhozás az állami intézményekhez és a civil társadalomhoz viszonyul. Továbbá ennek jogi elemzése megkérdőjelezi az alapfogalmak és az érvek pontosságát – bár a parlament helyét akarja meghatározni a román állam intézményi rendszerében -olvasható az elnöki hivatal közleményében.

Pages