You are here

Biztonságpiac

Subscribe to Biztonságpiac feed Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Updated: 18 hours 17 min ago

Kecskeméti repülőnap: 120 ezer látogató követte a programokat

Wed, 09/01/2021 - 12:10
Vasárnap is csaknem hatvanezren voltak a nyolc év után megrendezett kecskeméti nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutatón – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

Így szombaton és vasárnap mintegy 120 ezer ember látogatott ki a Magyar Honvédség nagyszabású rendezvényére. A rendezvény végén a látogatók vasárnap is zökkenőmentesen tudták elhagyni a rendezvény helyszínét, a kijelölt parkolókat, a repülőtér környéki utak rövid időn belül jól járhatók voltak – közölte a HM.

Mint kifejtették: a bemutató a második nap is változatlan programokkal várta az érdeklőket már reggel 7 órától. A több mint 15 ország részvételével zajlott légibemutatók és haditechnikai kiállítások mellett a látogatók kiemelt figyelemmel kísérték többek között a szárazföldi eszközök dinamikus bemutatóit.

A látogatók találkozhattak a Magyar Honvédség Sportszázadának olimpikonjaival, akik a tokiói élményeikről számoltak be. Az egész napos statikus és dinamikus bemutatók, valamint a kiállítások mellett a gyermekek játékos feladatokkal ismerkedhettek meg a katonák mindennapjaival. A legtöbb fiatal látogatót vonzó helyszínek között volt akadálypálya, lézeres céllövészet, fizikai állapotfelmérés és VR lövészet is.

“A Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató szervezői ezúton is köszönik a látogatók együttműködését, türelmét, és azt, hogy jelenlétükkel nyolc év után ismét megtisztelték a rendezvényt” – fogalmazott közleményében a HM.

A rendezvény második napját is Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség Parancsnoka nyitotta meg.

A honvédelmi miniszter a vasárnapi látogatóknak is köszönetet mondott, hogy érdeklődnek a katonák, a honvédelem ügye iránt. Kiemelte, hogy a legutóbbi kecskeméti repülőnap óta eltelt “hosszú nyolc év alatt” a Magyar Honvédség teljes átalakuláson ment keresztül, most mindenki láthatja milyen új korszerű eszközökkel szerelték fel a Magyar Honvédséget, s hogy azokat milyen mesterien kezelik a katonák.

A miniszter ismét felhívta a fiatalok figyelmét, hogy augusztus 31-ig még lehet jelentkezni az önkéntes katonai szolgálatra, amely fél év szolgálat után 32, egy év után 64 pluszpontot jelenthet a felsőfokú tanulmányokhoz. Ezalatt az idő alatt pedig meg is győződhetnek arról, hogy a honvédség mindenkinek ad lehetőséget, hogy megtalálja a számítását – jegyezte meg Benkő.

Ruszin-Szendi – utalva az előző napi forgalmi torlódásokra – mindenkinek megköszönte, hogy kivárták a sort, a beléptetési procedúrát. A repülőnap és haditechnikai bemutató programjaival igyekeznek feledtetni, hogy milyen sokat kellett várni – tette hozzá az altábornagy.

A szombaton és vasárnap az MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázison megrendezett nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató mindkét napján már reggel 7 óra előtt hosszú sorokban várták az emberek a kapunyitást. Sokan voltak továbbá a kecskeméti repülőbázis körüli térségben, akik az utak mentén, illetve a mezőn figyelték a légtérben zajló bemutatókat.

A magyar és további tucatnyi nemzet légierőjének bemutatói mellett mindkét nap volt egy meglepetés elem is a programban, amikor egy helikopterből ugrott ki ejtőernyővel a Magyar Honvédség több vezetője, köztük Ruszin-Szendi is.

A rendezvényen bemutatták az új, magyar fejlesztésű kézifegyvercsaládot, meg lehetett tekinteni továbbá azt a Szojuz kabint is, amellyel az egyetlen magyar űrhajós, Farkas Bertalan tért vissza a világűrből és előadást is tartott a rendezvényen.

The post Kecskeméti repülőnap: 120 ezer látogató követte a programokat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újraindult a magyar kézifegyverfejlesztés

Wed, 09/01/2021 - 08:35
Újraindult a magyar kézifegyverfejlesztés — jelentette be Maróth Gáspár.

A védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos elmondta: másfél évvel ezelőtt bíztak meg egy magyar mérnökcsapatot, hogy élesszék újra a magyar harcászati kézifegyverek fejlesztését. Az új magyar fejlesztésű fegyvercsalád első prototípusait be is mutatták a kecskeméti rendezvényen. A kormánybiztos elmondta, már együttműködési megállapodás is született arról, hogy a prototípusokat a Magyar Honvédség elkezdi tesztelni.

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka úgy fogalmazott: “végre lesz magyar fegyvere a magyar katonának”. Az altábornagy szerint a prototípusok “több mint ígéretesek”. Mint mondta, olyan új innovációt testesítenek meg, amely “a XXI. századba repíti” a magyar kézifegyvergyártást.

A parancsnok kiemelte, hogy a Magyar Honvédség tapasztalt katonái is részt vesznek a fejlesztésben, hiszen visszajelzéseiket folyamatosan eljuttatják a gyárba, és azok alapján dolgoznak tovább a mérnökök. Ha a katonák tapasztalatai alapján is úgy működnek a fegyverek, ahogy az elvárt, akkor a Magyar Honvédségnek magyar fegyvere lesz – jelentette ki Ruszin-Szendi.

Bozó Gábor, a Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. vezérigazgatója elmondta: a magyar fejlesztésű kézilőfegyver családnak – a pisztolytól a géppuskáig bezárólag – hat tagja van. Kiemelte: ezek a fegyverek teljesen magyar fegyverek, mindegyikben van olyan fejlesztés, amelynek szabadalmát is bejegyezték. A vezérigazgató azt mondta: bizakodóan néznek a jövőbe, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter és a Magyar Honvédség parancsnokának támogatásával hosszú távon folytathatják majd a fejlesztést.

The post Újraindult a magyar kézifegyverfejlesztés appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Most 31 iszlamista terroristát fogott el az FSZB

Wed, 09/01/2021 - 07:35
Hat orosz településen a Katiba Tauhid va-l-Dzsihád elnevezésű terrorszervezet 31 tagját vették őrizetbe a biztonsági erők – közölte szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági Szervezet (FSZB).

A FSZB, a belügyminisztérium és az orosz nemzeti gárda összehangolt nagyszabású művelete Moszkvára, Novoszibirszkre, Jakutszkra, Krasznojarszkra, a Krasznojarszki területen található Kanszk városára és a Novoszibirszk megyei Prokudszkoje falura terjedt ki.

A gyanúsítottak a tájékoztatás szerint fegyvereseket toboroztak és irányítottak át konfliktusövezetekbe, Szíriában aktív terrorszervezeteket finanszíroztak és terrorcselekmények elkövetésére bujtogattak.

A terroristáktól tiltott vallási irodalmat, propagandavideókat, kommunikációs eszközöket, elektronikus adatrögzítőket és bankkártyákat foglaltak le. Az érintettek ellen büntetőeljárás indult. Több részletet az FSZB nem hozott nyilvánosságra.

The post Most 31 iszlamista terroristát fogott el az FSZB appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kivizsgálnák a jemeni háborús bűncselekményeket

Wed, 09/01/2021 - 06:35
A jemeni háborús bűncselekmények kivizsgálását kérték emberi jogi szakértők a Nemzetközi Büntetőbíróságtól (ICC).

Toby Cadman, a kérelmet benyújtó brit ember jogi ügyvéd, a kereset benyújtója a szaúdi vezetésű koalíció által elkövetett bűncselekmények kivizsgálását kezdeményezte. A szakértő három konkrét esetére hívta fel a figyelmet: egy 2018-as légicsapásra, amely megsemmisített egy iskolabuszt, egy 2016-os, legalább 110 ember halálát okozó rakétatámadásra, továbbá civilek megkínzására és meggyilkolására az ország déli részén álló börtönökben.

Az atrocitásokat a szaúdi irányítású kormánypárti koalíció követte el. Hasonló cselekményekkel gyanúsítják a húszi lázadókat is. Az Arab-félsziget délnyugati peremén fekvő országban 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező síita húszi lázadók és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket a szaúdi vezetésű koalíció támogat.

Jemen és Szaúd-Arábia nem tagja az ITC-nek, a keresetet beadó emberi jogi szakértők viszont úgy érvelnek, hogy a koalíció egyes tagjai csatlakoztak a bírósághoz, így annak joghatósága kiterjed rájuk. A beadvány szerint Jordánia vadászrepülőgépeket bocsátott a szövetség rendelkezésére, Szenegál katonai csapatokat, Kolumbia zsoldosokat küldött.

A jemeni polgárháborúban több mint százezren vesztették életüket, és milliók váltak földönfutóvá. A jemeni a világ legsúlyosabb humanitárius válsága jelenleg.

The post Kivizsgálnák a jemeni háborús bűncselekményeket appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Deja Vu: orosz hadgyakorlat Afganisztán határánál

Wed, 09/01/2021 - 05:35
Egy orosz gépesített gyalogsági alakulat mintegy ötszáz katonája kezdett hétfőn hadgyakorlatot Tádzsikisztán hegyeiben, a szomszédos Afganisztánban uralkodó bizonytalansággal összefüggésben – számolt be az Interfax hírügynökség az orosz védelmi minisztériumot idézve.

A gyakorlaton részt vevő katonák mindegyike a Tádzsikisztánban lévő orosz katonai bázison szolgál – közölte az orosz központi katonai körzet parancsnoksága. A mostani gyakorlatsorozat már a harmadik, amelyet Oroszország az afgán határ közelében ebben a hónapban tartott.

A jövő hónapban egy Oroszország vezette biztonsági blokk újabb gyakorlatot tart Kirgizisztánban, ahol van egy orosz légi támaszpont.

Tádzsikisztán július elején a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez (ODKB) fordult segítségért Afganisztánnal közös határa védelméhez. Az ODKB-t a Szovjetunió hat utódállama, Oroszország, Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán hozta létre 1992-ben.

The post Deja Vu: orosz hadgyakorlat Afganisztán határánál appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tanévkezdés: fokozott lesz a rendőri jelenlét a fővárosi iskolák környékén

Wed, 09/01/2021 - 04:35
Több rendőr segíti szeptemberben, az iskolakezdés hónapjában a gyerekek biztonságos közlekedését a forgalmas helyen lévő fővárosi iskolák környékén – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A közlemény szerint egész szeptemberben a rendőrök a tanítási idő kezdetén és végén elsősorban arra ügyelnek, hogy a gyerekek biztonságosan tudjanak átkelni a forgalmas úttesteken. A fő cél a balesetek megelőzése és a forgalom zavartalanságának biztosítása, de a rendőrök minden esetben intézkedni fognak, ha szabálytalanságot látnak – tették hozzá.

A BRFK azt tanácsolta a szülőknek, hogy ha autóval viszik gyermeküket iskolába, mindig kössék be a biztonsági övüket. Ha pedig egy kisebb gyerek tömegközlekedéssel vagy gyalog megy iskolába, a szülők eleinte kísérjék el, gyakorolják vele az útvonalat és ismételjék át az alapvető közlekedési szabályokat.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a gyalogosok számára is veszélyes lehet a mobiltelefon-használat, ha az úttestre lépéskor belefeledkeznek a készülékbe vagy a zenétől nem hallják a közeledő autókat.

The post Tanévkezdés: fokozott lesz a rendőri jelenlét a fővárosi iskolák környékén appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Maryam Monsef kanadai miniszter “testvéreinknek” nevezte a tálibokat

Mon, 08/30/2021 - 16:35
“Testvéreinknek” nevezte az afganisztáni radikális iszlamista tálibokat egy sajtótájékoztatón Maryam Monsef kanadai nőügyi és genderegyenlőségért, valamint vidékfejlesztésért felelős miniszter. A kijelentés nagy felháborodást váltott ki politikusok és veteránok között egyaránt- adta hírül a Toronto Sun című kanadai napilap.

Monsef a kijelentést a legutóbbi kanadai evakuációs műveletekkel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatóján tette. Kanada csütörtökön fejezte be az Afganisztánban tartózkodó kanadai, illetve afgán állampolgárok kimenekítését.

A miniszternő videón jelentkezett be a sajtótájékoztatón, s úgy fogalmazott: “testvéreinkhez, a tálibokhoz szólok”. Majd felszólította a radikális iszlamistákat, hogy vessenek véget az erőszaknak, térjenek vissza a béketárgyalásokhoz és biztosítsák, hogy e tárgyalásokon a nők és a kisebbségek is hallathassák hangjukat.

Monsef már többször keveredett kínos helyzetbe; például 2016-ban, amikor magyarázkodnia kellett, hogy mégsem afganisztáni születésű, amint azt a választási kampányában, majd miniszterként is hirdette, hanem Iránban született, és ezt “véletlenül” tudta meg a Globe and Mail című kanadai lap leleplező riportja után.

Mostani megnyilvánulása politikusokat és veteránokat egyaránt felháborított. Erin O’Toole képviselő, a kanadai konzervatívok vezetője szerint “elfogadhatatlan a Trudeau-kormány által használt nyelvezet”. Több veterán nyilatkozatokban, vagy a Toronto Sunnak küldött videóüzenetben fejezte ki rosszallását.

“Ezek az emberek egyáltalán nem a testvéreink” – reagált a 36 éves Trevor Street kanadai veterán, aki 2006-ban, valamint 2009 és 2010 között szolgált a dél-afganisztáni Kandahárban. “Fel nem foghatom, hogy miként tehetett valaki ennyire felelőtlen kijelentést” – fogalmazott. Street elmondása szerint továbbra is kísérti az emléke annak, amikor a tálibok az anyja szeme láttára megöltek egy afgán kisfiút. A veterán szerint a fiú tájékoztatta az amerikai katonákat egy házilagos készítésű robbanószerkezet helyéről. “Emiatt – és egyéb okok miatt – a «testvérek» a legutolsó kifejezés, amellyel a tálibokat le lehet írni” – hangsúlyozta.

Greg Young visszavonult dandártábornok elmondása szerint nem hallotta a miniszter kijelentését, mindazonáltal kijelentette, hogy ő egyáltalán nem bízik a tálibokban. “Azt mondják nekem, hogy a tálibok már elkezdtek olyasféle dolgokat csinálni, amelyek nagyon hasonlóak a húsz évvel ezelőttiekhez” – mondta. Young szerint az elmúlt öt napban kétségbeesetten próbálta kihozni Afganisztánból egykori fő tolmácsát és annak nyolc hozzátartozóját, akik szerinte már “a tálibok radarján” vannak.

A csaknem húsz évig tartó afganisztáni háborúban 158 kanadai katona vesztette életét. A tálibokat egyébként Justin Trudeau kanadai kormányfő korábban terroristáknak nevezte.

The post Maryam Monsef kanadai miniszter “testvéreinknek” nevezte a tálibokat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Biden az iráni atomfegyverről: van élet a diplomácián túl

Mon, 08/30/2021 - 12:35
Az Egyesült Államok a diplomácián kívül – ha szükséges – egyéb lehetőségeket is megfontol, hogy megakadályozza Irán atomfegyver-fejlesztését – mondta Joe Biden amerikai elnök pénteken, miután találkozott Naftali Bennett izraeli miniszterelnökkel a washingtoni Fehér Házban.

“Megvitatjuk az Irán felől érkező fenyegetéseket, és tárgyalunk az elkötelezettségünkről annak biztosítása iránt, hogy Irán soha ne fejlesszen nukleáris fegyvert. A diplomáciát helyezzük előtérbe, és meglátjuk, hová vezet ez. Ha a diplomácia kudarcot vall, készek vagyunk más lehetőségek felé fordulni” – fogalmazott Biden.

Iránt a nyugati hatalmak azzal vádolják, hogy atomfegyverre kíván szert tenni, és bár Teherán ezt tagadja, az úgynevezett atomalku keretében vállalta, hogy az ellene bevezetett gazdasági szankciók fokozatos feloldása fejében korlátozza atomprogramját. Az Egyesült Államok azonban három éve kilépett a megállapodásból, és újból szankciókat vezetett be Irán ellen. Ezt követően az ázsiai ország egymás után sértette meg kötelezettségvállalásait az urándúsítás szintje, a dúsított urán mennyisége és az urándúsításra használt berendezések területén.

Bennett üdvözölte Biden szavait, miszerint Irán soha nem szerez nukleáris fegyvert. “Ezek a napok jól illusztrálják, hogyan festene a világ, ha egy radikális iszlám rezsim atomfegyverhez jutna. Ez a házasság egy nukleáris rémálom lenne az egész világ számára” – fogalmazott Bennett. “Mialatt itt ülünk, az irániak működtetik centrifugáikat Natanzban és Fordóban. Ezt meg kell állítanunk, és ebben mindketten egyetértettünk” – tette hozzá az izraeli miniszterelnök.

Biden kifejezte az Egyesült Államok “rendíthetetlen, megingathatatlan elkötelezettségét Izrael biztonsága iránt”. “Teljes mértékben támogatom Izrael Vaskupola rendszerének megerősítését” – tette hozzá az izraeli légvédelmi rendszerre utalva. Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy országa azon dolgozik, hogy javuljanak az Izrael és az arab, illetve muszlim államok közötti kapcsolatok.

Biden azt is elmondta, hogy munkatársait arra utasította: dolgozzák ki az Izrael és Amerika közötti vízummentességi programot.

Az izraeli miniszterelnök nyilatkozata elején részvétét fejezte ki a kabuli repülőteret ért halálos támadás áldozatai iránt. “Azok az amerikaiak egy olyan küldetés során vesztették életüket, amelynek során mások életét megmentették. Ez a bátorság és az áldozathozatal definíciója” – fogalmazott az izraeli kormányfő. A 49 éves Bennett, akinek szülei korábban az Egyesült Államokból vándoroltak ki Izraelbe, azt mondta: “Izrael mindig kiáll az Egyesült Államok mellett. Bízunk a támogatásukban. Izrael tudja, hogy soha nem lesz jobb és megbízhatóbb szövetségesünk a világon, mint az Egyesült Államok.”

Biden azt mondta: az amerikai állampolgárok és a veszélyben lévő afgánok kimenekítése “veszélyes”, de “méltó küldetés”. Tragikusnak nevezte, hogy az amerikai fegyveres erők 13 tagja életét vesztette az öngyilkos merényletben. “Ez egy veszélyes küldetés, és most jelentős amerikai személyi veszteséggel járt. De ez egy méltó küldetés, mert továbbra is kimenekítik az embereket ebből a régióból” – fogalmazott az elnök.

Megköszönte Bennettnek, hogy hajlandó volt elhalasztani az eredetileg csütörtökre tervezett találkozójukat.

Az izraeli miniszterelnök szerdán tárgyalt Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel és Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel, valamint egyeztetett az amerikai törvényhozás felsőházának republikánus vezetőjével, Mitch McConnellel is.

The post Biden az iráni atomfegyverről: van élet a diplomácián túl appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Eljárást indított a szlovák rendőrfőkapitány ellen az ügyészség

Mon, 08/30/2021 - 08:35
Büntetőeljárást indított Peter Kovarík szlovák országos rendőrfőkapitány ellen csütörtökön a pozsonyi kerületi ügyészség hatalommal való visszaélés és igazságügyi eljárás akadályozása jogcímén – számolt be a szlovák média.

Az ügyészség az eljárást egy idén júliusban történt incidensre hivatkozva indította meg. Akkor a rendőrfőkapitány ideiglenesen meghiúsította, hogy a belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatala (ÚIS) végrehajtson egy akciót a rendőrség egy speciális egységében, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségben (NAKA).

Az akció során az ÚIS három olyan úgynevezett “vezeklő tanút” akart őrizetbe venni, akik vallomásai alapján a NAKA több eljárást folytatott és folytat. Az ÚIS akcióját azzal indokolta, hogy szerintük a NAKA rendőrei esetleg befolyásolhatták a vezeklő tanúk vallomásait, ezért akarta inkább az ÚIS végrehajtani az őrizetbevételt. Az országos rendőrfőkapitány viszont az ÚIS akciójának meghiúsítását azzal indokolta, hogy – állítása szerint – az ÚIS nyomozótisztje az akció végrehajtásához nem rendelkezett megfelelő engedéllyel. Az őrizetbevételeket célzó akciót némi késéssel később sikerült végrehajtani, de a három személy közül akkBeállítás kiemelt képkéntor már csak egyet tudtak őrizetbe venni.

Kovaríkot időközben már ki is hallgatták a vele szemben indított eljárás keretében. Az országos rendőrfőkapitány visszautasította a vele szemben felhozott vádakat, illetve közölte: panasszal élt az eljárás ellen, illetve elfogultságra hivatkozva óvást emelt a pozsonyi kerületi ügyészség valamennyi ügyészével szemben.

Az elmúlt közel egy évben a szlovák rendőrség több kiemelkedő – a sajtó által élénk figyelemmel kísért – korrupciós ügyben is kizárólag “vezeklő tanúk” – vagyis a bűnügyekben személyesen is érintett, ám a tanúskodásért cserébe engedményekre számító – vallomásaira hivatkozva vettek őrizetbe gyanúsítottakat. Ezt a módszert sok kritika érte a bűnüldöző szervek berkeiből is, de főként az ellenzéki pártok részéről, melyek képviselői több eset kapcsán is azt állították, hogy a “vezeklő tanúk” a nyomozás irányítóival egyeztetve célirányosan változtatják vallomásaikat.

Kovarík egy éven belül már a harmadik szlovák rendőrfőkapitány, aki ellen eljárás indul. Az előző két rendőrfőkapitányt, Tibor Gaspart és Milan Lucanskyt tavaly novemberben, illetve decemberben vették vizsgálati fogságba korrupciós vádakkal. Gaspar azóta is vizsgálati fogságban van, Lucansky decemberben hivatalos közlés szerint közben öngyilkosságot követett el. A Lucansky halálának körülményeinek kivizsgálására indított vizsgálat mindmáig nem zárult le.

The post Eljárást indított a szlovák rendőrfőkapitány ellen az ügyészség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Franciaországban börtön jár, ha a menedékkérő elhagyja a kijelölt szálláshelyét

Mon, 08/30/2021 - 07:35
Tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökre virradó éjjel egy francia bíróság azt a titkosszolgálati által megfigyelés alá helyezett afgán menedékkérőt, akit a hét elején őrizetbe vettek, mert elhagyta a számára kijelölt szálláshelyet.

A szabálysértés egyébként három év szabadságvesztéssel és 45 ezer eurós pénzbírsággal sújtható, az ügyészség hat hónap letöltendő és hat hónap felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte a gyorsított eljárásban.

A férfit vasárnap hajnalban menekítette ki a francia hadsereg Kabulból az abu-dzabi katonai támaszpont érintésével, ahol a titkosszolgálatok belbiztonsági igazgatósága átvilágította. Párizsba érkezését követően a terrorellenes törvényeknek megfelelően Ahmat M. úgynevezett egyéni adminisztratív ellenőrzési és felügyeleti intézkedés, azaz állandó megfigyelés alá került.

Gabriel Attal kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatása szerint a férfi egy olyan afgánnak az ismeretségi körébe tartozik, aki tálibokkal állt kapcsolatban, és akit szintén kimenekítettek a francia erők Kabulból. Az utóbbi a tálibok Kabulban emelt egyik ellenőrző pontjának fegyveres vezetője volt, s ebbéli minőségében segítette franciák és francia szervezeteknek dolgozó afgánok evakuálását a kabuli nagykövetség kiürítésekor. Hírmagyarázók szerint ő feltehetően megállapodást kötött a francia titkosszolgálatokkal annak érdekében, hogy Franciaországba távozhasson. Az viszont csak az Abu-Dzabiban történt kihallgatáson derülhetett ki, hogy négy olyan ismerőse is a kimenekítettek között van, akinek szintén tálib kapcsolatai lehetnek.

Az 1991-ben született Ahmat M. a feleségével és a hároméves kislányával, valamint más hozzátartozóival együtt a Párizshoz közeli Noisy-le-Grand egyik szállodájában kapott szálláshelyet, amelynek elhagyását megtiltották számára a francia hatóságok. De néhány órával később, hétfő délután, Párizs egyik élelmiszerboltjában állították elő őt.

A férfi a jegyzőkönyv szerint azt mondta: korábban ügyészként dolgozott Afganisztánban, de zavarosan indokolta meg, hogy miért hagyta el a számára kijelölt szálláshelyet. Azt állította, hogy gyógyszert akart venni, mert Franciaországba érkezése óta fejfájástól szenved. Elmondása szerint a szálláshelyén egy férfi tanácsolta neki, hol kaphat gyógyszert. A bíróság a megjelölt férfit is meghallgatta, ő viszont azt mondta, hogy az afgán menedékérő sim-kártyákat akart venni a telefonjába. Ahmat M. azt is állította a bíróságon: nem értette meg, hogy megfigyelés alá került, mert nem volt jelen, amikor az illetékes egy tolmáccsal ezt jelezte neki, s a dokumentumot csak a felesége írta alá. A bíróságot azonban nem győzte meg a férfi érvelése.

The post Franciaországban börtön jár, ha a menedékkérő elhagyja a kijelölt szálláshelyét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Rehabilitálnák Tomori Pált

Mon, 08/30/2021 - 06:35
Az 1526-os mohácsi csatatér kutatásának legújabb eredményei alapján igazságtalanok azok a vádak, amelyek jelentős részben Tomori Pál (1475-1526) kalocsai érsek, a keresztény sereg fővezére nyakába varrják a vereséget – vélekedik el Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Mohács 500 Program vezetője.

A PTE történeti földrajz professzora a – mások mellett a PTE és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által szervezett – Háború, tájformálás, hasznosítás címmel pénteken, Pécsen zajló, több tudományt és szakterületet érintő konferencián elhangzó, hasonló tartalmú előadását követően beszélt minderről.

Elmondta: kutatócsoportjuk azután jutott az új megállapításra, hogy a csata korabeli tájrekonstrukcióját követően megvizsgálták a keresztény és a török hadvezetésnek – a környezeti viszonyokhoz való alkalmazkodás révén – valószínűsíthető haditerveit. A szakember szerint a nagy számbeli fölényben lévő ellenséggel szemben Tomori akkor remélhetett győzelmet, ha nem karolják át csapatait a törökök. A csatatéren kelet felől a Vizslaki-rét “mély mocsara”, nyugat felől a Borza-patak kiterjedt ártere korlátozta a törökök mozgását, valamint kijelölte a felvonulás és az összecsapás helyét – tette hozzá.

Pap kiemelte, úgy tűnik a felállásból, hogy a feltehető haditerv szerint ezen a jól definiált, száraz, fátlan síkon akarta Tomori megvívni a harcot úgy, hogy a török seregnek csak egy részével kelljen egyszerre megküzdeni: a víztestek közötti “csőben” korlátozottan vonulhattak fel a török csapatok.

A Tomori-terv minden bizonnyal egy döntő lovasroham volt úgy, hogy a török sereg elejét megverik, ami szerencsés esetben a csata megnyeréséhez vezet. Így biztosítani kellett, hogy az oszmánok átkelhessenek a Borza-patakon, a török hadvezetés azonban feltehetőleg megértette Tomori tervét. A oszmán fősereg nagy része nem kelt át a Borza földvári átkelőhelyein, hanem tábort kezdett verni, attól délre és nyugatra is védekezésre rendezkedett be – véli a kutatócsoport.

Pap szerint a Tomori-féle terv – amennyire meg lehet ítélni – nem volt rossz, de a kivitelezés nem sikerült jól. “Túl későn indult rohamra a keresztény lovasság, a török tűzfegyverek megtörték a páncélosrohamot, az oszmánok pedig újabb és újabb erőket vetettek harcba” – mondta. A kutató összegzése alapján Tomori haditerve egy racionális alapokon álló és jó elképzelés volt. Mint fogalmazott, alakja sok tekintetben a bűnbakképzés áldozata lett.

Pap szerint időszerű lenne az eltelt csaknem ötszáz év után rehabilitálni Tomorit és alakját a nemzeti pantheonban méltó helyre helyezni, ahogy a sereg más vezéreit, köztük az ott elesett további hat főpapot és más nemeseket is.

A kutató rámutatott: “az egyik fontos kérdés, ami körül az idei évfordulós konferencia forog, az az, hogy kik a csata hősei, kik érdemlik meg az emlékezést, a csata névtelen hősei, a pénzért harcoló zsoldosok, vagy a sereg felelősséget vállaló vezérei, köztük a jelentős bandériumokkal felvonuló főpapok, akik vértanúságot is vállaltak a csatatéren”.

Fodor Pál történész, turkológus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója előadásában utal rá: az elmúlt fél évezredben a csata emlékezete több változáson is keresztülment, a következő évforduló is magában hordozza mindezt. Szerinte 2026-ig több jelentős tudományos munka is készülhet a kormányzat támogatásával, ezek egy része már el is indult. Így például össze lehet állítani a csata jelentősebb magyar résztvevőinek életrajzát, és összefoglalás, repertórium is készülhet a csatáról szóló közép-európai szakirodalom alapján – mutatott rá.

Hóvári János történész, turkológus, korábbi nagykövet arról tartott előadást, hogy miként alakult a csatatereken az emlékezeti építmények emelésével kapcsolatos hagyomány Európában, ennek gyökerei a napóleoni háborúkra nyúlnak vissza. Azt mondta, Mohácson – vélhetően a vesztes ütközet miatt – egyelőre az itt összefogó közép-európai népek emlékezetét nem hordozza a nyugat-európaiakhoz hasonló építmény.

A pécsi konferencia további részében még mintegy húsz tudományos igényű előadás hangzott el egyebek mellett a katonai emlékezet és a csatatérkutatások témakörében.

The post Rehabilitálnák Tomori Pált appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hibákat találtak a meggyes söröknél

Mon, 08/30/2021 - 05:35
Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki – közölte a hivatal.

A Nébih a Szupermenta program tesztjében augusztusban teljes körű vizsgálatnak vetett alá 19 féle meggyes sört, köztük 14 dobozos és 5 üveges kiszerelésű italt. A termékek alkoholtartalma jelölésük alapján 3,3-tól egészen nyolc térfogatszázalékig terjedt.

A Nébih laboratóriumaiban a szakemberek ellenőrizték a termékek élelmiszerbiztonsági és -minőségi megfelelőségét. Vizsgálták többek között a meggyes sörök alkoholtartalmát, az alkohol eredetét és a penészgombatoxin jelenlétét. Ellenőrizték a tartósítószerek, színezékek, mennyiségét is és számos további mikrobiológiai és egyéb vizsgálatot végeztek. Minden tesztelt termék minden paraméterben megfelelt az előírásoknak – olvasható a hivatal közleményében.

Ugyanakkor megjegyezték, a hatósági ellenőrzéseknél négy terméknél találtak jelölési hibát, előfordult, hogy egy-egy terméknél egyszerre többet is. A Nébih az érintett három gyártó és egy forgalmazó ellen hatósági eljárást indított és élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabott ki 160 ezer forint értékben.

A hivatal ellenőrizte a nyomon követhetőséget is, ezen a téren hat terméknél tapasztaltak kisebb hiányosságot, emiatt az érintett kereskedelmi üzletláncokkal szemben 300 ezer forint élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki.

A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatában – ahol ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket – a Kézműves Meggyes sör végzett az élen, a Lindemans Kriek Meggyes sör lett a második helyezett, míg a harmadik helyet a St. Louis Kriek Meggyel ízesített belga sör érdemelte ki.

The post Hibákat találtak a meggyes söröknél appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Olaszország is befejezte az afganisztáni evakuálási műveleteit

Mon, 08/30/2021 - 04:35
Róma lezárta az afganisztáni fővárosban folytatott evakuációs műveleteit, amelyekkel csaknem ötezer afgánt menekítettek át Olaszországba.

Az olasz fegyveres erők utolsó repülőgépével a kabuli olasz nagykövet és konzul, valamint a diplomaták biztonságáért felelős utolsó katonák is távoztak Afganisztánból. Olaszország számos más államhoz hasonlóan lezárta evakuációs műveleit, miután a kabuli repülőtérről a kimenekítés biztonsága már nem garantált.

Júniustól 4890 afgán menekültet szállítottak Olaszországba, köztük 1301 nőt és 1453 gyereket. Zömében a diplomácia képviseletekkel, civil szervezetekkel, katonai missziókkal együttműködő afgánokról és családtagjaikról van szó. Az emberek jelentős többségét az utóbbi két hétben evakuálták a Kabul és Róma közötti légi folyosón, valamint Kuvaiton keresztül. Az olaszul Aquila (Sas) fedőnevű műveletben a légierő nyolc repülőgépe vett részt.

Luciano Portolano tábornok, az evakuálást irányító összfegyvernemi erők parancsnoka úgy nyilatkozott, mindent megtettek a lehető legtöbb ember segítése érdekében. Hangsúlyozta, hogy lezárult a fegyveres erők húszéves szolgálata Afganisztánban, melyben 54 katona veszítette életét és több mint hétszázan megsebesültek.

Olasz titkosszolgálati források szerint az afgán főváros repterénél a csütörtöki robbantásos merényletekhez hasonló támadások megismétlődhetnek. Az északkeleti határtartomány, Friuli-Venezia Giulia kormányzója, Massimiliano Fedriga nagyon erősnek nevezte a terroristák beszivárgását Afganisztán térségéből a migrációs útvonal “balkáni kapuján” keresztül.

A Corriere della Sera napilap helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy az afgán menekültek az embercsempészek segítségével fejenként háromszáz dollárért tudnak átkelni a Tádzsikisztánnal közös határon.

The post Olaszország is befejezte az afganisztáni evakuálási műveleteit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Úzvölgyi katonatemető: elveszett, majd sokkal később megtalált kürt megszólaltatásával emlékeztek a 77 évvel ezelőtti csatára

Sun, 08/29/2021 - 08:35
A harcban elveszett, majd sokkal később megtalált kürt megszólaltatásával emlékeztek az úzvölgyi katonatemetőben csütörtökön a szovjet csapatok 77 évvel ezelőtti úzvölgyi betörésére – számolt be a Székelyhon.ro portál.

A sepsiszentgyörgyi székely határőr zászlóalj kürtjét 1944. augusztus 26-án a városból származó egyik hírvivő honvéd találta meg és rejtette el visszavonulás közben. A férfi szovjet hadifogság után 1965-ben kereste meg a rejtekhelyet. Azóta ő és családja a háza padlásán rejtegette a hangszert, melyet unokája adott át 2019-ben, az úzvölgyi katonatemető körül kialakult konfliktus hevében Tamás Sándornak, a Kovászna megyei önkormányzat elnökének. A kürt azóta az elnök irodáját díszíti.

A kürt történetét a csütörtöki megemlékezésen Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere ismertette, a hangszert pedig a Rétyi Kováts András Fúvószenekar trombitása szólaltatta meg.

A Székelyhon beszámolója szerint a csütörtöki megemlékezés több száz résztvevője között ott volt a 97 éves Bartha Mihály is, aki Úzvölgyén szolgáló katonaként élte át az 1944-es betörést.

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára felszólalásában hangsúlyozta, hogy Kelet-Közép-Európa nemzetei a XXI. században csakis együtt lehetnek sikeresek. “Ha tudunk együttműködni, ha kölcsönös tisztelettel és elismeréssel vagyunk egymás iránt, ha valódi egyenrangú partnerei vagyunk egymásnak, Magyarország és Románia is nagy közös sikereket érhet el Kelet-Közép-Európa más nemzeteivel közösen” – jelentette ki az államtitkár. Hozzátette: a békés és jóakaratú együttműködés ugyanakkor nem követelheti meg az önfeladást.

“El kell fogadjuk, hogy a történelmünkben vannak olyan események, amelyekre mindig is másként fogunk tekinteni, amelyeket mindig másképp fogunk megítélni. Ennek szellemében szabad mindig kimondanunk, hogy nekünk Trianon tragikus veszteség. Magyarországnak mindig szívügye lesz a székelyföldi magyarság ügye. Ehhez jogunk van, és ezt senki sem veheti el tőlünk” – szögezte le az államtitkár.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke beszédében kijelentette: nincs tudomása egyetlen olyan romániai intézményről sem, amely pozitívan véleményezte volna, hogy a temetőben önkényesen román parcellát alakított ki Darmanesti önkormányzata.

A politikus reményét fejezte ki, hogy Csíkszentmárton község jogi küzdelmének az lesz az eredménye, hogy a temetőt vissza kell állítani a régi formájában.

Az Úz folyó völgyében mind az első mind a második világháborúban heves csaták folytak. A második világháború végén a szovjet csapatok három nappal a román átállást követően érték el az akkori Magyarország határát Úzvölgyénél, ahol székely határőrök teljesítettek szolgálatot. A gyengén felfegyverzett 310 fős székely határőrcsapat csak pár óráig tudta feltartóztatni a 2. Ukrán Front páncélos járművekkel felvonuló egységeit. A székely határőrök közül 70-80-an maradtak életben az ütközet után.

The post Úzvölgyi katonatemető: elveszett, majd sokkal később megtalált kürt megszólaltatásával emlékeztek a 77 évvel ezelőtti csatára appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Sun, 08/29/2021 - 07:35
Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból – jelentette be a török védelmi minisztérium.

A tárca emlékeztetett: Ankara a közelmúltban többször jelezte, hogy “amíg az afgán nép akarja”, a török csapatok készek továbbra is ellátni az afgán főváros, Kabul repülőterének üzemeltetését. A minisztérium a közleményében később azt írta, hogy több egyeztetés, valamint a jelen helyzet és körülmények felülvizsgálata után döntöttek a kivonulás mellett.

A NATO-tag Törökország katonái 2002 óta teljesítettek szolgálatot az ázsiai országban, ahol a legutóbbi időkben mintegy 500-600-an tartózkodtak.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán a kelet-törökországi Ahlatban nagykövetek előtt azt mondta, hogy egyelőre “óvatos optimizmussal” fogadják az Afganisztánban újonnan hatalomra került tálib vezetők üzeneteit. Nem a tálibok szavai, hanem a tettei határozzák majd meg az afganisztáni folyamatok alakulását – hangsúlyozta egyúttal a török államfő.

Erdogan a múlt héten már jelezte, hogy országa kész együttműködni a tálib vezetéssel.

The post Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az ukrán külügyminiszter “hisztérikusnak” nevezte a Krími Platformra adott orosz reagálásokat

Sun, 08/29/2021 - 06:35
“Hisztérikusnak” minősítette Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdán a Krími Platform elnevezésű rendezvénysorozatot megnyitó hétfői csúcsértekezletre adott orosz reagálásokat.

A tárcavezető a Facebookon emlékeztetett arra, hogy a csúcsértekezleten 46 külföldi delegáció vett részt. Ezekben a napokban több mint 300 publikációt tettek közzé a platformról a világ közel ötven országának kiadványaiban, Észak- és Közép-Amerikától Délkelet-Ázsiáig – emelte ki.

Hozzátette, hogy a publikációk száma a konferenciáról egyre nő, közöltek a külföldi sajtóban elemző cikkeket és idézeteket a kijevi csúcson részt vevő külföldi vezetők interjúiból is. “A világon emberek milliói értesültek a Krími Platformról” – tette hozzá.

A Krimi Platformnak Kijev szándéka szerint az a célja, hogy újra ráirányítsa a nemzetközi közvélemény figyelmét az Oroszország által 2014-ben annektált félsziget kérdésére. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a csúcsértekezletet megnyitó beszédében azt mondta, hogy a platform végső célja a Krím felszabadítása, és a résztvevőknek közös erőfeszítéssel rá kell kényszeríteniük Oroszországot, hogy üljön tárgyalóasztalhoz annak megvitatására, miként térhetne vissza a félsziget Ukrajna fennhatósága alá.

A csúcsértekezlet felszólalói támogatásukról biztosították Ukrajnát a Krím hovatartozásának kérdésében, és felszólították Oroszországot, hogy szüntesse meg a terület jogellenes annexióját. A konferencia végén a résztvevők a Krím megszállását elítélő nyilatkozatot írtak alá. A dokumentumban van egy pont, amely kilátásba helyezi újabb szankciók bevezetését Oroszországgal szemben, ha nem vet véget az agressziónak, továbbá első alkalommal nevezik Oroszországot agresszor államnak – emelte ki az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az értekezleten több ország államfői vagy kormányfői szinten képviseltette magát.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő kedden közölte, hogy Oroszország területi épsége elleni támadási kísérletként értékeli egyes országok és nemzetközi szervezetek részvételét a Krími Platformon. Az ukrán hírportál szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig a platformot “ruszofób akciónak” nevezte.

The post Az ukrán külügyminiszter “hisztérikusnak” nevezte a Krími Platformra adott orosz reagálásokat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Szarvasveszélyre figyelmeztet a rendőrség az utakon

Sun, 08/29/2021 - 05:35
Az utakon várható szarvasveszélyre figyelmeztet a rendőrség. Augusztus végétől november közepéig az országutakon, különösen az erdős, ligetes útszakaszokon számítani kell szarvasok megjelenésére – írta a rendőrség.

A szarvasbőgés az időjárási és földrajzi viszonyoktól függően először az ország nyugati részein kezdődik, Somogy, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében, és folyamatosan északi, észak-keleti irányba haladva a zempléni tájegységek gímszarvasai zárják a sort.

A bőgési időszakban az állatok jóval aktívabbak, veszélyérzetük csökken, ezért könnyen szaladhatnak ki az úttestre. A szarvasok mozgása szeles időszakban általában alábbhagy, de alkonyat idején, valamint hidegre forduló időjárás esetén mozgékonyabbak – tették hozzá.

A rendőrség kiemelte, hogy a szarvaselütés következményei súlyosak lehetnek, nemcsak a vadállat sérülhet, hanem a jármű vezetője és utasai is. A vadbalesetek elkerülése érdekében az erdős környezetű utakon mindig, szürkülettől pedig más útszakaszon is ajánlott mérsékelni a sebességet. Ha valaki állatot lát, érdemes lassítania, mert a vadak viselkedése kiszámíthatatlan, megugrásukra, gyors vágtázásukra, hirtelen irányváltásukra bármikor számítani lehet, és arra is, hogy többen vannak a környéken.

Ha mégis megtörténik a baleset, a vadhoz nem szabad hozzányúlni, például lehúzni az útról, mert ha még életben van, agancsával, harapásával vagy rúgásával sérülést okozhat – emelték ki.

Baleset esetén a 112-es segélyhívót kell hívni és meg kell várni a rendőri intézkedést. Az elpusztult vadállatot nem szabad a helyszínről elszállítani, az a helyi vadásztársaság tulajdonának számít, elvitele lopásnak minősül – írta a rendőrség.

The post Szarvasveszélyre figyelmeztet a rendőrség az utakon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Benkő: erős Magyarország erős honvédség nélkül elképzelhetetlen

Sun, 08/29/2021 - 04:35
Erős Magyarország erős honvédség nélkül elképzelhetetlen – jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton a kecskeméti nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató ünnepélyes megnyitóján.

Benkő Tibor hozzátette: “az a honvédelmi és haderőfejlesztési program, amelyet a nemzeti kormányunk támogat, lehetővé teszi, hogy nyugodtan, békében és biztonságban élhessünk”. A miniszter kiemelte: nyolc év után most mindenki láthatja, milyen 21. századi eszközei vannak a Magyar Honvédségnek, és hogy mire képesek a honvédség kiválóan kiképzett, felkészített, a hazájuk iránt elkötelezett, lojális katonái. Ők azok, akik a pandémiás helyzetben helytálltak az ország különböző pontjain – mondta Benkő.

Az elmúlt napokban azt is látni lehetett, hogy Magyarország, a magyar katonák saját képességeikkel mire voltak képesek Afganisztánban – tette hozzá a miniszter, kiemelve: “elismerés és köszönet nekik”. A miniszter hangsúlyozta: az elindított honvédelmi és haderőfejlesztési program nemcsak a technikai eszközökről szól, hanem a katonákról is. Ennek kapcsán elmondta, hogy 2016 óta a Magyar Honvédség létszáma folyamatosan emelkedik. 2016 óta 15 százalékkal nőtt a honvédség állománya – közölte a miniszter, hozzátéve: jelenleg több mint 11 ezer önkéntes tartalékos katonája van a honvédségnek.

Benkő azt mondta: egyre több fiatal vállalja a haza szolgálatát. Elsősorban nekik indították el az új szolgálati formát, a szeptember 15-én induló önkéntes katonai szolgálatot is. Ez a szolgálat a felsőoktatásban is pluszpontokat jelent: egyéves szolgálat után akár 64 pluszpontot is lehet szerezni. A kormány és a honvédség ezzel támogatja a fiatalokat – hangsúlyozta a miniszter, aki azt kérte, éljenek a lehetőséggel, augusztus 31-éig még várják a jelentkezőket. A honvédelmi miniszter azt mondta: a következő években is folytatják a fiatalok támogatását jelentő programot.

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka beszédében köszönetet mondott mindenkinek, aki a hétvége valamelyik napján ellátogat a MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisra. Az altábornagy úgy fogalmazott: “minden illetménynél többet jelent” a katonáknak az a figyelem és támogatás, amit a társadalomtól kapnak nap mint nap. Ennek bizonyítéka az is, hogy a repülőnapra minden jegy elkelt, vagyis valóban kíváncsiak a honvédségre, a katonákra – jegyezte meg.

A Magyar Honvédség parancsnoka köszönetet mondott továbbá a honvédelmi miniszternek és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosnak, akik támogatása és munkája nélkül most “nem lenne mit mutatni”. Az altábornagy köszönetet mondott továbbá a katonáknak, akik a repülőnap létrejöttében közreműködtek, továbbá valamennyi katonának, aki nap mint nap igyekszik tenni a honvédelem ügyéért.

A repülőnap szombati megnyitóján mások mellett részt vett Peter Hultqvist svéd védelmi miniszter, Maróth kormánybiztos, valamint Kilián Nándor, a Magyar Honvédség Parancsnokságának légierő-haderőnemi szemlélője is.

Az augusztus utolsó hétvégéjére szervezett kecskeméti nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató nagy érdeklődés mellett kezdődött meg. Már a szombat reggel 7 órai kapunyitás előtt hosszú sorokban várták az emberek, hogy bejuthassanak a kecskeméti repülőbázisra. A két nap programjai között számos légi és szárazföldi bemutató szerepel. A magyar légierő mellett mintegy tucat nemzet tart légi bemutatót. Bemutatót tart Besenyei Péter műrepülő-világbajnok is, továbbá előadást tart Farkas Bertalan, az (egyelőre) egyetlen magyar űrhajós.

The post Benkő: erős Magyarország erős honvédség nélkül elképzelhetetlen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tanévkezdés: a polgárőrség fokozottan ellenőrzi az iskolák és óvodák környékét

Sat, 08/28/2021 - 08:35
A polgárőrök a tanévkezdéstől fokozottan ellenőrzik az iskolák és óvodák környékét a reggeli és a délutáni órákban – közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

A közleményben azt írták, idén is kiemelt figyelmet fordít a tanévkezdés biztonságára a polgárőrség.

A szövetség online megtartott elnökségi ülésén Szabó Zoltán szakmai elnökhelyettes minden egyesületet arra kért, hogy a rendőrséggel együttműködve fokozottan ellenőrizzék az óvodák, iskolák környékét. Reggel és délután a polgárőrök segítsenek a forgalomirányításban, a gyalogátkelőhelyek biztonságos használatában, a gyerekek elleni jogsértések megakadályozásában, és erősítsék a drogprevenciós járőrszolgálataikat. Azokon a településeken pedig, ahol nincs oktatás, a megállókban fokozottan figyeljenek az iskolába induló vagy onnan érkező gyerekek biztonságára.

Túrós András, a szövetség elnöke minden polgárőrt arra kért, érezze kötelességének a gyermekek biztonságos iskolakezdésének segítését. Közölte: a polgárőrök intenzív jelenlétét legalább egy hónapig fenn kell tartani az iskolák és óvodák környékén.

The post Tanévkezdés: a polgárőrség fokozottan ellenőrzi az iskolák és óvodák környékét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Budapesten nyitott irodát az Embraer repülőgépgyártó vállalat

Sat, 08/28/2021 - 07:35
Irodát nyitott Budapesten az Embraer repülőgépgyártó vállalat.

A brazil cég irodájának pénteki megnyitóján Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos elmondta: az Embraer Brazília egyik legnagyobb vállalata, Dél-Amerika vezető repülőgépgyártója. Az, hogy ez a cég most Magyarországon nyitja meg európai mérnöki irodáját, kiemelkedő jelentőségű a magyar iparfejlesztés szempontjából – fűzte hozzá.

Ráadásul – jegyezte meg – ez a mérnöki tudásközpont a Műegyetem közvetlen szomszédságában kezdi meg működését.

Maróth felhívta a figyelmet, hogy az Embraer civil és katonai gépeket egyaránt gyárt. Mostantól minden ilyen jellegű mérnöki tervezésbe bevonják majd a magyar irodát is. Ez olyan technológiai ugrást jelent a magyar repülőiparban, amelyhez hasonló nem volt korábban – emelte ki a kormánybiztos.

A brazil céggel tavaly novemberben a Magyar Honvédség is szerződést kötött két KC-390-es hadszíntéri szállító repülőgép beszerzéséről. Maróth elmondta: abban az esetben, ha Magyarország olyan hadműveletben vesz részt, ahová nehéztechnikákat is vinni kell, illetve nagy mennyiségű teherhordásra, vagy deszantos műveletekre is szükség lenne, akkor ezeket a gépeket használják majd. Ilyen gépeket lehetett látni az elmúlt napokban Afganisztánban is a kimenekítések során – jegyezte meg.

A két megvásárolt gép közül az első várhatóan 2023 végén, 2024 elején, a második rá egy évre érkezik meg Magyarországra – közölte a kormánybiztos.

Jackson Schneider, a brazil Embraer Defense and Security elnök-vezérigazgatója beszédében úgy fogalmazott: “ez egy különleges nap”. A brazil cégnek korábban nem volt állandó magyarországi jelenléte, így a budapesti iroda megnyitása fontos lépést jelent számukra terjeszkedésük, erősítésük területén.

Hangsúlyozta továbbá a két ország iparának együttműködésében rejlő lehetőségeket, különös tekintettel a műszaki, technológiai, kutatás-fejlesztési területen, s úgy értékelt, a jövőben mindkét ország profitálni fog a közös munkából. Schneider megjegyezte: nem csak a cég képviseletében, hanem brazilként is úgy érzi, ezzel jelentős együttműködés indul el Brazília és Magyarország között.

The post Budapesten nyitott irodát az Embraer repülőgépgyártó vállalat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.