Két ember halt meg közlekedési balesetben a múlt héten Nagyszombat megye útjain. Összesen 88 káreseményt és 27 közlekedési balesetet regisztráltak a rendőrök.
Balesetet szenvedett csütörtökön (6. 12.) az Air India légitársaság Angliába tartó repülőgépe az indiai Ahmadábád repülőterén. Az első jelentések szerint 133 ember volt a fedélzeten, de a gudzsaráti rendőrségre hivatkozva az ANI indiai hírügynökség arról számolt be, hogy 242 ember tartózkodott a repülőn – írta a Hirado.hu.
Euronews: A háború orosz narratíváját terjesztő német-magyar propagandista személyes és szakmai kapcsolatot is kialakított az orosz titkosszolgálatoknak dolgozó figurákkal. Ilyen volt például Oleg Szmirnov volt budapesti katonai attasé, aki a GRU,az orosz katonai titkosszolgálat tisztje volt.
Megnyitott Európa legnagyobb startup és tech vására, a VivaTech Párizsban. Négy nap alatt 165 000 látogató és több mint 13 000 startup képviselője gyűlik össze ötven országból. Idén a mesterséges intelligencia áll a rendezvény fókuszában.
TASR: Peter Pellegrini kezdeményezésére csütörtökön reggel az elnöki palotában tárgyalt az államfő, a kormányfő és a házelnök a legfontosabb bel- és külpolitikai kérdésekről. Az államfő jövő hétre, a közelgő hágai NATO-csúcs előtt kerekasztalt hív össze a parlamenti pártok részvételével, melyen a védelmi kiadások emelése lesz a téma - tájékoztatta a TASR-t az elnöki hivatal kommunikációs osztálya.
Euronews: Lezuhant az Air India Londonba tartó Boeing 787-8 Dreamlinere felszállás közben a nyugat-indiai Ahmedabad repülőterén. A fedélzeten több mint 100 ember tartózkodott, áldozatokról egyelőre nincs megerősített adat.
2025 áprilisában éves szinten az ágazatok felében volt magasabb a foglalkoztatás, például a vendéglátásban és elszállásolásban, a kiskereskedelemben, az autókereskedelemben és a piaci szolgáltatásokban. A növekedés mérsékelt, csupán 0,8% – közölte a statisztikai hivatal.
Hirado.hu: A csütörtökre virradó éjszaka tartott szavazáson a jelen lévő képviselők közül 61 elutasította, és 53 támogatta a kormány ellen benyújtott ellenzéki indítványt a 120 tagú Kneszetben. A parlament feloszlatását és az előrehozott választások kiírását célzó kezdeményezést azt követően utasították el, hogy az utolsó pillanatban a korábban támogatást ígérő ultraortodox pártok legtöbb képviselője is megváltoztatta álláspontját, és ellene szavazott – írja az MTI.
Fokozódnak az erőszakos cselekmények a gázai humanitárius misszió körül, ahol halálos csapások érik a segélymunkásokat és az élelemért gyülekezőket egyaránt.
Euronews: Heves összecsapásokkal kísért zavargássorozat tört ki az észak-írországi Ballymena városában és több más helyszínen, miután két fiatalkorú külföldit szexuális bűncselekmény kísérletének vádjával állítottak bíróság elé. Az észak-írországi rendőrség szerdai tájékoztatása szerint a hajnalba nyúló összecsapásokban 17 rendőr sebesült meg, közülük többen kórházi kezelésre szorulnak.
A Duna apadása következtében szerdán (6. 11.) este egy 100 kilogrammos, második világháborúból származó légibombát találtak Párkányban, 200 méterre a Mária Valéria hídtól – közölte a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság a Facebook-oldalán.
Pénzcentrum: Vegyesen változott a forint árfolyama csütörtök (6. 12.) reggelre a nemzetközi devizapiacon. Reggel hét órakor az euró árfolyama 400,21 forinton állt a szerda esti 399,70 forinthoz képest. A dollár 347,93 forintról 347,62 forintra gyengült. A svájci frank erősödött, 424,59 forintról 425,47 forintra. (MTI)
Ha június elején parlamenti választásra került volna sor Szlovákiában, a Progresszív Szlovákia (PS) került volna be elsőként a nemzeti tanácsba. A második legerősebb párt a Smer, a harmadik pedig a Republika lett volna – derült ki az NMS ügynökség június 4. és 8. között 1.003 személy lekérdezésével végzett felméréséből.
Euronews: NATO-bázist is meglátogatott a spanyol király Romániában. A több mint 100 négyzetkilométeres Cincu bázis Közép- és Kelet-Európa egyik legfontosabb katonai kiképzőközpontja, több ezer NATO-katona számára. VI. Fülöpöt kedden fogadta a román elnök Nicușor Dan is.
60 évvel ezelőtt júniusban egy hatalmas árvíz miatt 54.000 embert kellett evakuálni a Csallóközben. A katasztrófa hatalmas anyagi károkat okozott, mintegy 4.000 ház megsemmisült, és több mint 6.000 további megrongálódott. A víz 250 kilométernyi utat és 70 kilométernyi vasúti pályát öntött el.
Az alacsonyabban fekvő vidékeken elszórtan köddel vagy alacsony szintű rétegfelhőzettel kezdődött a csütörtök (6. 12.) reggel. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) előrejelzése szerint napos, száraz időjárás várható napközben.
Eltávolítják a sövényt a betléri kastély előtti parkból, mivel invazív kártevő támadta meg a növényeket. Új növényeket ültetnek, a parkot a 19. század végi eredeti állapotába szeretnék visszaállítani.
Pages