WASHINGTON. A jövő héttől sem a látogatók, sem az ott dolgozók nem vihetik be saját mobiltelefonjaikat a Fehér Ház nyugati szárnyába, ahol az ovális iroda is található - erősítette meg Sarah Huckabee Sanders elnöki szóvivő csütörtökön.
BERLIN. Növekedik a bejelentett erőszakos bűncselekmények száma a menekültek miatt - állapította meg egy Németországban végzett kutatás, amelyről csütörtökön számoltak be német lapok. Nógrádi György szerint a migrációval nagy létszámban érkeztek bűnözők Európába.
BUDAPEST, LÉVA. Hatvan éve, 1958. január 4-én halt meg Kittenberger Kálmán Afrika-kutató, vadász, gyűjtő, a magyar vadászirodalom klasszikusa. Senki sem rendelkezett olyan átfogó ismeretekkel Afrika állatvilágáról, mint ő, és vadászként is a legnagyobbak közé tartozott.
POZSONY. Kemény fagyok köszöntöttek be a 2017-es év elején Szlovákiába, egyes helyeken -30 Celsius-fok alá csökkent a levegő hőmérséklete, az ország nagy részén ez volt az elmúlt három évtized leghidegebb januárja. Egyelőre úgy tűnik, hogy az idén nem lesz részünk hasonló zord időjárásban.
MÜNCHEN. Orbán Viktor magyar kormányfő a jogállami elvek talaján áll - jelentette ki Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője csütörtökön a bajorországi Seeon kolostorban, pártja szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőinek háromnapos tanácskozása előtt.
PODGORICA. Közepes, 5,3-as erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Montenegró, Albánia és Koszovó határvidékét - jelentette a Vijesti.me podgoricai hírportál.
POZSONY. Január 1-től megnőtt a táppénz maximális összege. Az indok az, hogy megnőtt a napi alapdíj, 58,06 euróról 59,96 euróra növekedett.
PRÁGA. A cseh kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a kvótapernek ne legyen semmilyen hatása Csehországra - jelentette ki Andrej Babiš cseh miniszterelnök a kormány csütörtöki ülése utáni sajtóértekezleten Prágában.
A divat egy adott kultúra vagy kor irányzata, amely leggyakrabban az öltözködést, protokolláris szokásokat és a társas érintkezés szabályait befolyásolja. Általánosabban divatként hivatkozhatunk az alábbi fogalmakra: az élet külső formáit, a társas érintkezést, a viselet, az öltözködés módját irányí...
POZSONY. Az ellenzék köreiben már zajlanak a tárgyalások a lehetséges köztársaságielnök-jelöltekről – mondta Igor Matovič, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek vezetője.
RÓMA. Egész Olaszországot megdöbbentette a hír. Ali Abdella 38 éves szomáliai migránst az olasz állam befogadta, kiképezte kórházi ápolónak, munkát adott neki. Kiderült, hogy korábban is követett el bűncselekményeket, de a római rendőrség tekintettel volt arra, hogy migráns, és sohasem került bíróság elé egyetlen egy erőszakosabb ügye sem. Most egy terhes asszonyt akart megerőszakolni.
Jövő héten nevesíti Mihai Tudose miniszterelnök Doina Pană utódját. Adriana Doina Pană egészségi okokból tegnap benyújtotta lemondását Mihai Tudose kormányfőnek. A Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea tegnapi Facebook-bejegyzésében azt írta, a napokban összehívják a párt Országos Végrehajtó B...
Marosvásárhely polgármestere január elsejétől leváltotta tisztségéről a helyi rendőrség magyarellenességéről ismert parancsnokát. A polgármesteri hivatal szóvivője, Cosmin Blaga elmondta, a döntés a helyi rendőrség átszervezésével áll összefüggésben, semmilyen szolgálati probléma nem merült fel a pa...
Közzétették a külföldön született magyar gyermekek után járó támogatásokról szóló ismertetőt. Január 1-jétől a magyarországi családtámogatási ellátási formák közül két juttatás elérhetővé válik a Magyarország közigazgatási határain kívül élő magyarok számára is. E két támogatási forma az anyasági tá...
CANNES. Cate Blanchett ausztrál színésznő lesz a cannes-i filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke - közölték csütörtökön a szervezők.
POZSONY. Martina Lubyová oktatásügyi miniszter megbolygatta a politikai állóvizet, amikor megnyirbálta az államtitkárok hatásköreit, kiterjesztette jogköreit Peter Krajňák (Most-Híd) és Oľga Nachtmannová (Smer-SD) rovására. Nem kizárt, hogy az ügy a koalíciós pártok elnökeinek asztalára kerül abban az esetben, ha nem kerül sor megegyezésre Lubyová és Krajňák között, aki nem elégedett a tárcavezető döntésével.
NEW YORK. Az elmúlt napokban különös szelfik jelentek meg a közösségi médiában: ismert New York-i épületek előtt állnak arcukat az Iszlám Állam zászlajával sálként eltakaró férfiak. Persze a képeket manipulálhatták is, de a rendőrség óvatosságból terrorfenyegetésként vizsgálja az eseteket.
BUDAPEST. Háromszázhetvenöt éve, 1643. január 4-én született Sir Isaac Newton angol fizikus, matematikus, csillagász, a tudománytörténet egyik legnagyobb lángelméje, akit elsőkét emeltek lovagi rangra tudományos munkásságáért.
POZSONY. Előrelépés történhet idén a nemzeti kulturális műemléknek számító oroszvári kastély felújítása terén. A kormányhivatal, amely égisze alá tartozik a kastély, a pénzügyi tárcával együtt februárban nyújtja majd be a kastély és környezete felújításával kapcsolatos finanszírozás biztosítására vonatkozó javaslatát.
Az ünnepi lakmározások után jót tesz a májnak, ha néhány napig könnyű ételeket eszünk. Szörcsey Ágnes, az ÍzStudió szakácsa egy extra saláta receptjét mutatja be. Nemcsak májkímélő, de a diabéteszesek is fogyaszthatják. Pihenős édesburgonya saláta Ha már salátát eszünk, akkor az legyen nagyon...
Pages