A német kancellár újévi köszöntőjét vasárnap este sugározza majd az ARD és a ZDF német országos közszolgálati televízió.
Angela Merkel a kancellári hivatal által előzetesen ismertetett beszédben kiemelte, hogy Németország helyzetéről élesen eltérő véleményeket hallani, és megjelent a társadalom megosztottságának érzése is. Az egyik jellemző vélemény szerint Németország „csodálatos ország”, ahol az alaptörvény értékeinek jegyében zajlik az élet, és amely erős, gazdaságilag sikeres. Olyan ország, ahol minden eddiginél több embernek van munkája, és amelynek „a világra nyitott, sokszínű társadalmában erős az összetartás”. Így nap mint nap milliók hoznak áldozatot másokért önkéntes munkával, például a sport, a betegápolás, vagy a menekültek ellátásának területén.
A másik jellemző vélemény szerint viszont sok ember nem részesül a közös sikerből. Sokan „nem tudnak lépést tartani korunk tempójával”, és azt kell megélniük, hogy gyermekeik a nagyvárosokba költöznek, magukra hagyják őket olyan vidékeken, ahol a bevásárlástól az orvosi ellátásig egyre nehezebb a mindennapi élet. És aggódnak, hogy „túl sok a bűnözés és az erőszak”, és azt kérdezik, hogy „miként tudjuk rendezni és szabályozni a bevándorlást” – fejtette ki Angela Merkel. Aláhúzta, hogy mindkét vélemény a németországi valóságot jeleníti meg, „a sikert és a bizakodást, de a félelmeket és a kétségeket is”, és őt mindkettő munkára ösztönzi, hiszen a polgárok azzal bízták meg a politikusokat, hogy gondoskodjanak a jövő kihívásainak megválaszolásáról, és ebben legyenek tekintettel minden egyes állampolgár igényeire, szükségleteire.
Stabil kormányt, méghozzá gyorsan!
Hozzátette, eleget kíván tenni a megbízatásnak azzal is, hogy törekszik egy „stabil kormány gyors megalakítására”. Mint mondta, a világ nem vár Németországra, és most kell megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy 10-15 év múlva is jól menjen a németek sora. Ezért a többi között tenni kell a munkahelyek megőrzéséért és új munkahelyek megteremtéséért, „a digitalizáció éllovasává kell változtatni az államot”, ösztönözni kell a kutatásfejlesztést. „Mindenekelőtt a lehető legjobb oktatással és továbbképzéssel fel kell készítenünk magunkat és gyermekeinket a digitális haladásra” – mondta Angela Merkel, hozzátéve, hogy „még több pénzt kell beruházni egy erős államba, amely megvédi együttélésünk szabályait, és gondoskodik mindannyiunk biztonságáról”.
Kiemelte, hogy Németország jövője elválaszthatatlanul összefonódik Európa jövőjével, és „a következő évek döntő kérdése” az lesz, hogy miként sikerül összetartani az Európai Unió 27 tagállamának közösségét. A következő évek arról szólnak majd, hogy „mi, európaiak a globális és digitális világban képviseljük-e értékeinket szolidárisan és öntudatosan úgy befelé, mint ahogy kifelé is, dolgozunk-e a gazdaságilag sikeres és igazságos Európáért, és fellépünk-e következetesen külső határaink védelméért és polgáraink biztonságáért”. Hangsúlyozta: Németország és Franciaország együtt kíván küzdeni azért, hogy mindez sikerüljék, ezzel járul hozzá ahhoz, hogy Európa felkészüljön a jövőre.
A kancellár aláhúzta, hogy a közösség előtti kihívások megválaszolását célzó heves vita hozzátartozik az „eleven demokráciához”. Németország „a legjobb értelembe, sokszínű társadalom”, amelyet azonban egyesítenek az alaptörvény értékei is, az ember méltóságának és szabadságjogainak tisztelete – mondta Angela Merkel. Hozzátette: 2018-ra azt kívánja, hogy a németek még jobban tudatosítsák, mi is az, ami összetartja társadalmukat, és ismét helyezzék hangsúlyosabban előtérbe mindazt, ami összeköti őket. Az új évben mindenkinek törekednie kellene arra, hogy ismét nagyobb tisztelettel forduljon másokhoz, figyeljen rájuk, hallgassa meg, és próbálja megérteni őket – mondta a német kancellár.
December 30-án az ungvári Ice Land műjégpályán lejátszották a megyei jégkorongbajnokság újabb fordulóját. 2017 utolsó mérkőzésein az Ungvári Farkasok (Uzshorodszki Vovki) a Szpartakkal, míg a Szinevér a Sahtai Párducokkal (Sahtarszki Barszi) csapott össze.
A mérkőzéseken a papírforma érvényesült – az összecsapások az esélyesek győzelmével értek véget. Az újévi-karácsonyi időszakban szünetel a bajnokság, a következő mérkőzéseket 2018. január 20–21-én játsszák.
Az első meccsen az Ungvári Farkasok 7-3-ra legyőzték a Szpartakot. Majd a Szinevér gond nélkül nyert a meggyengült játékosállományú Sahtai Párducok ellen (7-1).
A Beregszászi járáshoz tartozó Zápszonyban él a fiatal zenepedagógus házaspár, Gácsi András és Klára. Tizennégy éve házasok, és négy gyermek szülei. Klárával zápszonyi otthonukban beszélgettem a családról és annak ügyes-bajos hétköznapjairól.
Ismerjük meg a Gácsi családot!
– Honnan származtok a férjeddel?
– András egy beregszászi nagycsaládban nőtt fel, két húga van. Jómagam zápszonyi születésű vagyok, a húgommal itt nevelkedtünk, ezen a településen. Itt jártam általános iskolába is. A szüleim zeneiskolába is beírattak, ahol zongorázni és csellózni tanultam.
Johanna
– Hol folytattad a tanulmányaidat a kilencedik osztály befejezése után?
– Az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolába kerültem, ahol a cselló lett a hangszerem. Négyéves képzés után kaptam zenetanári diplomát.
– Hol álltál először munkába?
– A Mezőkaszonyi Művészeti Iskolába kerültem, ahol csellót oktattam a gyerekeknek.
– Mikor ismerkedtél meg Andrással?
– Ungváron találkoztunk. Ő is zenepedagógusnak tanult. Mindketten 2001-ben végeztünk. Két év múlva, 2003-ban kötöttünk házasságot.
Áron
– Hol telepedtetek le?
– Zápszonyba, az én szüleimhez költöztünk, azóta is velük élünk.
– Csakhogy időközben szépen bővült a család…
– Így van. Négy gyermekünk született. Mindig is nagycsaládra vágytam. A férjem is hasonlóan gondolkodott.
– Mikor született meg az első gyermeketek?
– Johanna lányunk 2007-ben jött a világra Munkácson. Kinézetében és természetében is leginkább az édesapjára hasonlít. Eleven, szókimondó gyermek. A Zápszonyi Általános Iskola ötödik osztályos tanulója. Az alsós osztályokban jó volt a tanulmányi eredménye. Számos jutalomkiránduláson is részt vehetett. A felső tagozaton már nagyobb a követelmény, hamarosan meglátjuk, hogy hogyan a teljesített az első félévben.
Eszter
– Zenét is tanul Johanna?
– Igen, első osztályos korában beírattuk a művészeti iskolába. Hegedű a hangszere. Sajnos eddig nem igazán szerette meg.
– Térjünk vissza Johanna testvéreire!
– 2009-ben született meg Áron, majd őt követte 2012-ben Eszter lányunk és 2014-ben András fiunk. Áron másodikos a helyi iskolában, valamint csellózni tanul. Egyre ügyesebben játszik rajta. Ő csendes, szófogadó gyermek. Szeret a barátaival futballozni. Eszter most abban a korban van, hogy példaképet keres, akit követhet. Leginkább Johannára akar hasonlítani. András még kicsi, nem tudom, hogy milyen lesz a természete. Kinézetre az édesapjára hasonlít.
– Nagyon szép bibliai eredetű neveket választottatok a gyermekeiteknek. Gondolom, ez nem véletlen.
– Vallásos család vagyunk. A helyi református gyülekezethez tartozunk. Még 2004-ben – miután elvégeztem a kántorképzőt Beregszászban – vállaltam el a kántori szolgálatot a templomban. Az énekek vezetése mellett orgonálok is az istentiszteleteken.
András
– A négy testvér közül ki kivel találja meg leginkább az összhangot?
– Eddig többnyire a két idősebb kereste egymás társaságát, illetve a két kisebb gyermekünk játszott egymással. Általában nincs gond a viselkedésükkel. Gyakran nálunk tartózkodnak az unokatestvéreik, így mindenki megtalálhatja a játszótársát.
– Hogyan éltétek meg a karácsony ünnepét?
– Istentiszteleten voltunk. Johanna és Áron énekelt és verset mondott a templomban. Utána megajándékoztuk egymást, és meglátogattuk a nagyszülőket.
– A férjeddel mivel foglalkoztok most?
– Mind a ketten a Mezőkaszonyi Művészeti Iskolában tanítunk. András klarinétot, szaxofont, furulyát, én csellót oktatok. Korábban egy éven át külföldön dolgozott a férjem, ám nem akartunk így élni, így András hazajött, és visszament a zeneiskolába. Az is megfordult a fejünkben, hogy elköltözzünk Magyarországra, de lakás és stabil munkahely nélkül ezt nem láttuk megvalósíthatónak.
– Mire vágytok?
– Szeretnénk magyar nyelvű iskolában taníttatni a későbbiekben is a gyermekeinket.
– Bízzunk benne, hogy lesz rá lehetőségetek! Isten áldja meg a családotokat!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma
A Csendes-óceán kellős közepén lépnek be mindig a leghamarabb az új esztendőbe az időzóna rendszer miatt. Azonban volt arra is példa, hogy az édenben elmaradt a szilveszter.
Újév az édenkertben
A Szamoa és a Kiribatihoz tartozó Kiritimati szigetének alig több mint ötezer lakosa lép be elsőként a 2018-as évbe, közép-európai idő szerint délelőtt 11 órakor. Kiribati Köztársasága az Egyenlítő mentén elhelyezkedő, harminchárom korallszigetből áll. Ebből huszonegy lakott, egyikük neve Kirimati, ami magyarul Karácsony-szigetet jelent. A sziget Hawaii és Ausztrália között található félúton.
Közép-európai idő szerint Kritimati szigete után egy órával később, délben már Tongán is ünnepelnek. De nagyvárosban először csak délután két órakor durrannak az első szilveszteri pezsgők, ekkor ünneplik az újévet Sydneyben. Nepálba este negyed nyolckor, Indiába és Sri Lankára fél nyolckor köszönt be az újév.
Sereghajtóból éllovas
Pár évvel ezelőtt Szamoa szigetállam átkerült a dátumválasztó vonal másik oldalára. Addig attól keletre éltek, így huszonhárom órával voltak Új-Zéland mögött. Szamoa így 2011. december 30-át egyszerűen átugrotta: az egész ország kereken huszonnégy órával előbbre állította óráját, így azóta nem utolsóként, hanem az elsők között üdvözölheti az új esztendőt.
A sziget 1892-ben átkérte magát a dátumvonal túloldalára, hogy Amerikával egy napon legyen. A váltást július negyedikére időzítették, amit így a naptárban egy újabb július negyedike követett. Így akkor a szigeten tartózkodó amerikaiak duplán ünnepelhették a függetlenségüket.
A 2011-es váltás szerencsére nem okozott komoly fennakadásokat, annak ellenére, hogy az ország konkrétan átugrotta december 30-át. Sőt a szamoai kormány akkor külön rendeletet hozott arról, hogy a a munkáltatók kötelesek kifizetni a munkabéreket, a szállodák viszont nem számlázhatják le a vendégeiknek a szobákat az elmaradt napra.
Itt durrannak legkésőbb a pezsgők
Mikor mi már javában az újévet tapossuk, New York városában még este kilenc van, és még javában áll az utcabál. Hasonló a helyzet az Angyalok városában, Los Angeles-ben is, amely hozzánk képest csak kilenc órával később lép be az újévbe. A legtovább Hawaii, Amerikai Szamoa és a Midway-szigetek lakói várnak 2018-ra. Náluk közép-európai idő szerint csak hétfőn délelőtt 11, illetve 12 órakor mondanak búcsút az óévnek.
A biztonság és a rendfenntartás érdekében fokozott üzemmódban dolgoznak a hatóságok az elkövetkezendő újévi és a karácsonyi ünnepek alatt.
Minden nap 300 rendőrségi munkatárs figyel majd a rendre a kárpátaljai településeken. A gyülekezési helyeken, stratégiai objektumoknál, templomoknál és szórakozóhelyeknél éjjel-nappali őrjáratot végeznek.
A biztonsági intézkedésekben részt vesz az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) is.