Hargita megye sajtóosztálya tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy több mint 200 ezer euró a megpályázható összeg a Sóvidék-Hegyalja Helyi Akciócsoport Egyesület által meghirdetésre kerülő 6.4-es intézkedésnek, amely a vállalkozások fejlesztését szolgálja, a minőségi szolgáltatások térségi megerősítése érdekében. Az intézkedés idén január 15-én veszi kezdetét és április 6-ig lehet leadni a pályázati dokumentációt. Ennek kiírása már most tanulmányozható a Sóvidék-Hegyalja Leader honlapján, a www.sovidek-hegyalja.ro oldalon. 2018-at Hargita Megye Tanácsa az Ifjúság Évének szenteli, ezért biztatják a fiatal vállalkozókat, hogy éljenek a lehetőséggel és kreatív ötleteikkel járuljanak hozzá a térség turizmusának megerősítésében – hangsúlyozta Borboly Csaba megyeelnök, a Sóvidék-Hegyalja Helyi Akciócsoport elnöke.
Decemberben lelassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme az euróövezetben – mutatják az Eurostat adatai. Az unió statisztikai hivatalának ma közzétett gyorsbecslése szerint decemberben 1,4 százalékra csökkent az infláció a novemberi 1,5 százalékról. Az infláció fő összetevői közül éves összevetésben az energiaárak emelkedtek a legnagyobb mértékben, de a növekedés üteme 3 százalékra lassult le a novemberi 4,7 százalékról. Az élelmiszerek, az alkohol és a dohányáruk árszintje decemberben 2,1 százalékkal emelkedett az előző havi 2,2 százalékkal szemben. A szolgáltatások mindkét hónapban 1,2 százalékkal drágultak – írja az MTI.
Klaus Johannis államfő a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács plenáris ülésén ma azt nyilatkozta, hogy megjelent “egyfajta felbuzdulás”, hogy az igazságügyről beszéljenek a nyilvánosság előtt, de ez nem csoda, tekintve, hogy elítélt, bűnvádi eljárás alatt álló emberek találhatóak az államvezetésben. Az államfő ismét megerősítette, hogy szerinte ilyen személyeknek nincs mit keresniük az államvezetésben – írja a Transindex.
Tavaly közel 10 százalékkal nőtt a Háromszékre látogató turisták száma, az egy évvel korábbi időszakhoz képest. A Kovászna megyei önkormányzat alelnöke szerint tavaly november végéig mintegy 90 ezer turista látogatott Háromszékre, szembe az egy évvel azelőtti 83 ezer látogatóval. Grüman Róbert szerint a háromszéki turizmus fejlődéséhez hozzájárult, hogy az elmúlt esztendőt a „Turizmus évének” nyilvánították és jelentős összegeket költöttek a térség népszerűsítésére, ennek kezdett beérni a gyümölcse. Idén tovább folytatják a népszerűsítést – számol be a Marosvásárhelyi Rádió.
Észak-Korea elfogadta azt a dél-koreai javaslatot, hogy a két ország január 9-én, jövő kedden Panmindzsonban magas szintű egyeztetéseket kezdjen a kétoldalú tárgyalások újraindítása jegyében – jelentette be ma a két Korea egyesítésének ügyeivel foglalkozó szöuli minisztérium. Dél-Korea a napokban tett javaslatot magas szintű tárgyalásokra a két ország között arról, hogy Észak-Korea vegyen részt februárban a téli olimpián a dél-koreai Phjongcshangban. Kim Dzsongun észak-koreai vezető utasítására egyébként közép-európai idő szerint szerda reggel helyreállították a két Korea közötti kommunikációs forródrótot. Phenjan azért állította le a működését 2016 februárjában, mert így tiltakozott az ellen, hogy Dél-Korea bezárta a két ország közös ipari komplexumát – számol be az MTI.
Tegnap is folytatta a tiltakozást a háziorvosok egy része azzal, hogy továbbra sem voltak hajlandóak aláírni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által javasolt keretszerződést, amely alapján ingyenes szolgáltatásokat nyújthatnak. A biztosító tájékoztatása szerint a határidőig a háziorvosok 75 százaléka egyezett bele a keretszerződés meghosszabbításába. A CNAS közleménye szerint azok, akik nem így jártak el, meghatározott ideig – március 31-éig – érvényes megállapodást köthetnek a biztosítóval ez utóbbi által később jelzett időpontban. Az országos hatóság ugyanakkor megnevezett 59 olyan betegséget, amelynek fennállása esetén az egészségbiztosítással rendelkező személyek a háziorvos által kiállított küldőpapír nélkül jelentkezhetnek a szakorvosnál, ilyen például a cukorbetegség – írja a Mediafax hírügynökség. Rodica Tănăsescu, a háziorvosokat tömörítő országos egyesület elnöke eközben arról számolt be, hogy a szakemberek egy része folytatja a tiltakozást, mások abbahagyták, ugyanakkor szerinte sokan vannak, akik félnek, miután azzal fenyegették őket, hogy a biztosítóval kötött szerződés nélkül maradnak – számol be a Krónika.
Bulgária három, Észak-nyugati térségében lévő megyéjében nemzeti konzultációt kívánnak összehívni, hogy megvitassák a Bulgáriától való elszakadás lehetőségeit – írja a NOVA bolgár nemzeti televízióra hivatkozva a digi24. A „referendum” kezdeményezője elmondta, hogy a függetlenség elnyerés után a három megye csatlakozni szeretne Romániához. Kifejtette, hogy az országnak ebben a részében élő emberek nem akarnak többé Bulgáriában, a korrupt országban élni és valódi demokráciáért kívánnak harcolni. A kezdeményező kijelentette, hogy a román igazságszolgáltatás sokkal fejlettebb és előrehaladottabbak a reformok, mint a Bulgáriában – írja a Transindex.
Tavaly összesen 6650 gyereket anyakönyveztek Kolozsváron, ebből 3.268-at lányként, míg 3.382-őt fiúként. 2017-ben összesen 25 gyerekkel anyakönyveztek kevesebbet Kolozsváron, mint 2016-ban. A városban tavaly összesen 2.537 házasságkötés volt, összesen 4.837 halotti bizonyítványt bocsátottak ki, míg 78 válást regisztráltak. Tavaly 412 házaspár ünnepelt aranylakodalmat és 5 személy érte meg a 100 éves kort – számol be a Transindex.
Tegnap az amerikai és a dél-koreai elnök megegyezett, hogy nem tartja meg az Egyesült Államok és Dél-Korea a februári phjongcshangi téli olimpia idejére tervezett közös hadgyakorlatot. A Pentagon szóvivője közölte, hogy a védelmi minisztérium támogatja az elnök döntését, és mindazt, ami az Egyesült Államok és Dél-Korea szövetségének érdekeit szolgálja. Az évente rendszeresen megtartott hadgyakorlat elhalasztására azért került sor, mert Kim Dzsongun észak-koreai vezető újévi beszédében, békülékenynek mutatkozva párbeszédet javasolt Dél-Koreának, és felvetette, hogy küldöttséget küldene a téli olimpiai játékokra is. A szöuli vezetés azonnal válaszolt, és már a jövő hétre késznek mondta magát egy, a két ország határán tartandó találkozóra. Szerdán pedig kétéves szünet után helyreállították a két Korea közötti forródrótot is – írja az MTI.
Az Egyesült Államok legtöbb tagállamában nem szűnik a havazás, hurrikánerejű szél süvít, és több államban is rendkívüli állapotot hirdettek. Kalifornia és Arizona kivételével mindenütt hó borítja az országot, heves viharok, a keleti partvidéken bombaciklonnak elnevezett viharzónák terjeszkednek. Az előrejelzések szerint a helyzet rosszabbodni fog. Floridában, Georgiában és Dél-Karolinában három évtizede nem látott hóesés van. Marylandben a tengerparti üdülőhelyeket derékig érő hó borítja, a kormányzó pedig tegnap rendkívüli állapotot hirdetett az állam keleti megyéiben. Baltimore kikötőjébe például nem hajózhatnak be teherszállító hajók. Az Atlanti-óceán hullámait hurrikánerejű szél emeli hét méter magasra, Floridától Marylandig. Több nagyvárosból a hó súlyától leszakadt vezetékekről, áramszünetekről érkeznek jelentések. Sok helyen szünetel a tanítás, az állami hivatalok zárva tartanak. Hó alatt van New York, Boston és a keleti partvidék valamennyi települése, a meteorológusok a térség 18 nagyvárosára holnapig rekordhideg érkeztét jósolják – írja az MTI.