Biztonságpolitika

A Magyar Honvédség részére beszerzett H145M könnyű helikopterek üzemeltetésének első hónapjairól egy évvel ezelőtt ültünk le beszélgetni az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. Azóta túl vagyunk a típus üzemeltetésének első teljes évén, amelyben nemcsak a beérkezett gépek, az átképzett hajózók és repülőműszakiak száma gyarapodott, hanem a tapasztalat is.

Amikor tavaly februárban a helikopterbázisra látogattunk és az első hónapokról valamint a 2020-as év terveiről kérdeztük a típusra átképzett első két hajózót illetve a repülőműszaki zászlóalj H145M üzemeltetésért felelős századparancsnokát, a koronavírus-járvány már fenyegető közelségben volt, de még nem lehetett tudni, hogy milyen hatással lesz az új típus üzemeltetésére és mennyire hátráltatja majd a kiképzést. Ma már tudjuk, hogy jelentősen egyiket sem befolyásolta. Kezdjük a repülőműszakiakkal, hiszen a repülésben nincs az az ambiciózus terv, ami nélkülük megvalósulhatna.

- Repülőműszaki szinten nagyjából sikerült megvalósítani, amit egy évvel ezelőtt terveztünk, azaz sikerült a karbantartásokat megalapozni és most már a 12 havi illetve a 400 repült óra utáni időszakos munkákat végezzük – mondta Bagi Tamás őrnagy, a típuson dolgozó repülőműszakiak parancsnoka. - A mai napig 16 gép érkezett meg, két gépet március közepe-vége felé várunk, illetve még kettőt a második félévben. (Megjegyzés: március 25-én a két tűztámogató változatú gép megérkezett Szolnokra. SZT) Ami kihívás volt, az a tárolás és magának a gépnek a kezelése, mert az orosz típushoz szoktunk. Az mindent elbírt, ennél más a helyzet. Nem számítottunk rá, hogy az időjárás változásaira ennyire érzékeny lesz a régi típushoz képest. A párás időt nehezen viseli, és a sok elektronika miatt megérzi a gép, ha nem szellőzik a tároló hely. Az új hangárkomplexum felépüléséig a gépek tárolását úgy oldottuk meg, hogy a felállított MT-2-es sátrakba telepítettük a karbantartáshoz szükséges eszközöket. Ezekben a sátorhangárokban végezzük a napi üzemeltetéshez használt gépek ellenőrzését. Ezek a heti ellenőrzéseket, a lapátellenőrzéseket illetve a repülés előtti-utáni ellenőrzéseket (line maintenance) jelentik. A nagyobb munkákat a felújított bázishangárban végezzük, ott hajtjuk végre az időszakos munkákat, és a mélyebb hibajavításokat. Ott vannak a műhelyeink is, ahol a műszeres, számítógépes ellenőrzéseket is elvégezhetjük. A németek részéről a helyszíni műszaki támogatás december 15-én megszűnt, azóta önállóan dolgozunk. Igyekeztünk kihasználni a velük töltött időt, az első 400 órás karbantartást, ami egy nagyobb munka, még közösen csináltuk. Ez a gép repült egyébként a legtöbbet, már 500 óra felett jár.

A repülőműszakiak hétfőtől csütörtökig két műszakban dolgoznak, és a repülések folyamatos kiszolgálásával párhuzamosan a következő hét igényeit dolgozzák fel. Péntekre a gépek ellenőrzése, tisztítása marad és felkészítésük a következő hétre. Ebben a folyamatos légialkalmasság fenntartásával foglalkozó csoport (CAMO) van nagy segítségükre, amely egy hónappal a H145M-ek érkezése előtt állt fel.

- Mi, műszakiak a munkára tudunk összpontosítani, nem kell azzal foglalkoznunk, hogy mikor melyik gépen tervezzük be a karbantartást, mert sokat segítenek azzal, hogy ezt ők pontosan tudják. Gyakorlatilag kiírják nekünk, hogy melyik gépet kell reptetni, melyiken kell műszaki munkát végezni. Az energiánkat nem veszi el az, hogy a tervezéssel foglalkozzunk, mert ezt ők leveszik a vállunkról. Bemegyünk, megnézzük, hogy aznap azon a gépen mit kell csinálni és azt végrehajtjuk – mondta Bagi őrnagy.

Ismert, hogy a H145M-ek három változatban repülnek majd: szállító, kutató-mentő illetve tűztámogató konfigurációban. Amire az átkonfigurálás szempontjából a hajózók részéről egyelőre igény van, az ülések ki- és beszerelése, kereső fényszóró vagy csörlő fel- és leszerelése. Utóbbit elsősorban az indokolja, hogy megkezdődött a helikoptervezetőkkel közös felkészülés a kutató-mentő feladatokra. Ezeket a berendezéseket a sátorhangárokban szerelik fel illetve le, csak ezért nem kell a gépet a bázishangárba vontatni. A tűztámogató változat első példányai tavaly december elején érkeztek Szolnokra, egyelőre a rendszerbe vezetik be a gépeket. A repülőműszakiak HForce képzése még hátra van, a koronavírus-járvány miatt tolódott, de még a tavasszal sor kerül rá. A B1-es (sárkány-hajtómű) és B2-es (avionika) tanfolyamok 5-5 csoport, összesen 80 fő németországi képzésével befejeződtek, a magyar hatóság által előírt OJT (On Job Training, a típus ismeretének munka közbeni elsajátítása) folyamatos. Amíg itt voltak a németek, ők felügyelték ezt a fázist, most pedig az általuk kiképzettek felügyelik a típusra újonnan beáramló repülőműszakiak képzését. Időnként kisebb, rövidebb, a fedélzeti rendszerekkel összefüggő képzésekre is van igény, részben a hajózókkal közösen. Repülőműszaki részről már nincs átjárás a H145M és a korábbi orosz típusok között, aki ide kerül, az itt is marad. Egyébként is akkora a leterheltség, akkora igény van a gépekre, hogy nincs is lehetőség arra, hogy egy műszaki más típuson is dolgozzon.

A pilóták 2020-as kiképzési tervében minimális csúszást okozott a járvány. Az előírt korlátozások betartásával itthon és Németországban is folytatni tudták a képzést, a német féllel a közös a munka idén folytatódik. A csoportok a tervezettek szerint mennek, és van, aki már továbbképzésre megy vissza Németországba. Mindent összevetve, óriásit sikerült lépni egy év alatt, hiszen a hajózók úgy indultak neki 2020-nak, hogy volt két kiképzett helikoptervezető és a 2019 novemberében megérkezett két gép. Innen eljutottak odáig, hogy 2020 végétől 16 helikopteren folytathatták feladataikat. Közben kidolgozták és a megszerzett tapasztalatok alapján módosították a kiképzési kézikönyvet és elkezdték a saját állomány itthoni képzését.

Az Airbus részéről az év közepéig egy nagy tapasztalatú pilóta segíti a munkát Szolnokon. Bár civilként dolgozik, katonai múltja segíti abban, hogy megértse, mire van szüksége a honvédségi helikoptervezetőknek. A hajózók rövid, néhány napos képzéseken is részt vettek már, például a navigációs berendezésekkel vagy a kamerarendszerrel kapcsolatban. Utóbbi online módszerrel zajlott, a résztvevők a szolnoki tanteremből irányították a Kanadában lévő kamerát és az oktató szintén Kanadában volt. A következő jelentős előrelépés a HForce fegyverrendszerrel való ismerkedés lesz a nyáron. Júniustól folyamatosan érkeznek a német oktatók és velük kezdik a szolnokiak az elméleti, majd a lövészetekkel járó gyakorlati felkészülést.

A H145M kiképzési repüléseket alapvetően hétfőtől csütörtökig szervezik, naponta két váltással reggeltől estig repülnek a gépek. A pénteki nap általában arról szól, hogy felkészülnek a következő hétre, az oktatók feldolgozzák az újdonságokat, tapasztalatokat és továbbadják a többieknek. Erre épülnek az egyéb feladatok, ami ma még elsősorban szállítást és a határ menti repüléseket jelent. A szállítási feladatok között bel- és külföldi, jó és bonyolult idős egyaránt volt, sőt NVG-vel végrehajtott szállítás is. Az éjjellátó használatát külső leszállóhelyen is gyakorolják. Erre a célra a honvédség lőterei tökéletesen megfelelnek, ahol egy kijelölt területen hajtanak végre NVG-s le- és felszállásokat. Ez egyébként az egyik legbonyolultabb része a képzésnek. A végső cél az, hogy a nappali feladatokat éjszaka, NVG-vel is végre tudják hajtani. További feladat a kiépített határszakasznak a felderítőkkel közösen végrehajtott ellenőrzése. Ez alapvetően vizuálisan történik, de mivel már vannak kiképzett emberek a szenzorrendszer használatára, így annak kameráit is bevonhatják a felderítésbe. A kutató-mentő szolgálat ellátására való felkészülés várhatóan párhuzamosan történik majd a jelenlegi rendszerrel és a továbbiakról a tapasztalatok alapján döntenek.

A mindennapokkal kapcsolatban a pilóták szintén elismerően szóltak a műszakiakkal való együttműködésről. - Mi pilóták szinte nem tudunk olyat kérni, amit ne teljesítenének. Annak ellenére, hogy egy bonyolult rendszeren keresztül kell adminisztrálni, az van, hogy bejön egy feladat, mi elmondjuk, hogy mire van szükségünk és ők megcsinálják. Nagyon jó az együttműködés, amit megkönnyít, hogy van egy tervező és egy végrehajtó rész. Az elmúlt egy év erről is szólt, meg kellett szokni nekünk is, hogy hogyan megy a tervezés. Kialakítottuk mi is azt a hálózatot, amin előre tudunk tervezni, megadjuk az igényeket, hogy mikor, melyik napon, mennyi gépet, milyen felszereltséggel szeretnénk. Az igény átmegy a CAMO-n, ők megnézik, hogy melyik gépet tudják biztosítani, ez átmegy a műszaki csapathoz, és a végén ott áll az a helikopter, amit mi igényeltünk – fogalmaztak a helikoptervezetők.

A H145M üzemeltetés mögött most már négy évszakos tapasztalat van. A tavaszi és őszi időszak extra kihívást nem tartogatott, a nyári melegnek sem volt különösebb hatása és a fedélzeti légkondicionáló bizony jó szolgálatot tett a forró napokon. Az első megmérettetés az volt, amikor az igazi téli időjárás bejött, ugyanis a típuson nincsen jégtelenítő rendszer. A korábbi gépeken volt, ezért a H145M-en ezzel komolyabban kell foglalkozni és a felkészülés során figyelembe kell venni. A jegesedés veszélyével járó időjárás elkerülése érdekében szorosan összedolgoznak a meteorológusokkal illetve a külföldi oktató kolléga is segít, hogy ezt mások hogyan oldják meg, hogyan készülnek fel rá. Ez egy érdekes helyzet, hiszen a helikopter műszerezettsége teljes műszeres (IFR) repülést tesz lehetővé, ugyanakkor a jegesedési körülményekre ügyelni kell.

Arra a kérdésre, hogy mennyi idő után érzi otthon magát a típuson egy egyébként tapasztalt pilóta, többféle válasz létezik. - Ha repült időhöz kötjük, én úgy voltam vele, hogy 20 óra körül kezdtem érezni, 50 óra körül voltam úgy, hogy most már magabiztosabban megy, és 100 óra körül kezdtük el próbálgatni azt, hogy a gép mire képes egyébként – mondta Simon Zsolt alezredes, aki Dajka Attila őrnaggyal elsőként kapott átképzést a H145M-re. - Persze sokat repülünk manuálisan, de használom a robotpilótát, a navigációs rendszert és mivel minden mindennel összefügg, én azt mondom, hogy 100 óra kell, hogy továbblépjünk.

Dajka Attila őrnagy - a típuson eddig legtöbbet, 400 órát repült helikoptervezető - véleménye az, hogy annak valamivel könnyebb a dolga, akinek már van könnyű helikopteres tapasztalata. Annak se jelenthet gondot, aki a közepes szállítóhelikopterről kerül át a H145M-re, de előny lehet az AS350-es tapasztalat. Mások a mozdulatok, paraméterek, határértékek, fejben át kell állni egy más gondolkodásra. Ráadásul tovább lehet bontani a dolgot, hiszen a reptechnika csak az egyik fele az átállásnak. A másik a fedélzeti rendszerek bonyolultsága. A szolnokiakat oktató francia pilótának nagy tapasztalata van, mégis a mai napig előfordul, hogy olyan újabb dologgal találkozik, hogy inkább elolvassa az üzemeltetési utasítást. Ráadásul ott vannak a kiegészítő berendezések, amelyek üzemeltetése szerteágazó. Csak a szenzortoronynak három kamerája van, hat üzemmóddal. Külön szakma úgy működtetni, hogy az azzal készült videofelvétel értékelhető legyen. Ráadásul a németek sem tudnak mindent elmondani a rendelkezésre álló idő alatt. Olyan titkok vannak még ebben a helikopterben, amelyeket az üzemeltetési utasítások állandó tanulmányozása és a rendszerek használata közben ismernek meg a hajózók. Rendszeres szimulátoros gyakorlás ugyan nincs előírva, de Németországban van lehetőség gyakorolni. Volt már, aki visszament – például az NVG képzés miatt – szimulátorozni, és frissítő jelleggel is terveznek erre az évre szimulátoros képzést, hiszen a berendezés lehetővé teszi, hogy biztonságos körülmények között gyakorlatilag bármilyen vészhelyzetet kipróbáljanak.

Ahogy az tavaly is elhangzott, a honvédség kétfős személyzettel tervezi használni a típust. Két fő repül akkor is, ha a feladat fedélzeti rendszerkezelő jelenlétét igényli, ami a H145M esetében a csörlést illetve a bal első ülésből a kereső fényszóró, a szenzortorony és az egyéb rendszerek kezelését jelenti, aládolgozva a pilótának. A fedélzeti rendszerkezelőknek rádiólevelező vizsgájuk is van, így a kommunikációban is tudnak segíteni. Ez könnyű helikopterről lévén szó a kutató-mentő feladatoknál előnyös, mert nem kell plusz ember. A fedélzeti rendszerkezelőket a Mi-8/17-es szállítóhelikopterek fedélzeti technikusai közül választották ki, képzésük Németországban volt. A németek a pilótával együtt képzik a fedélzeti rendszerkezelőket, egy személyzetként kezelve őket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a képzés során négy fő van a helikopter fedélzetén, és elöl-hátul egyaránt oktatás zajlik: a pilótaoktató a helikoptervezetőt, a csörlőkezelő-oktató pedig a rendszerkezelőt oktatja. Az oktatók arra kíváncsiak, hogy a végén a két fő hogyan működik együtt. Jelenleg négy rendszerkezelőnek átképzett fedélzeti technikus van, ők szakszolgálati engedéllyel rendelkeznek, önállóan csőrölhetnek. Ez az átképzés a jelenlegi fedélzeti technikusoknak egy lehetőség lesz arra, hogy a jövőben a H145M-en folytassák pályafutásukat. (A 2023-tól beérkező H225M-ek is igényelnek majd fedélzeti technikusokat / rendszerkezelőket, várhatóan még nagyobb létszámban.)

Összefoglalva: a H145M üzemeltetés első éve a tapasztalatgyűjtésről szólt egy olyan összetett helikoptertípussal, amelyhez hasonlót a honvédség még nem üzemeltetett. Remélhetőleg, amikor egy év múlva ismét leülünk egy összegzésre, a kutatás-mentéssel illetve a HForce fegyverrendszerrel kapcsolatos előrelépés érdekességeiről is beszámolhatunk majd.

 * * *

Fotó: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, Udvarhelyi Teréz, Szórád Tamás. A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2021. márciusi számában jelent meg.

Az Airbus Helicopters átadta Szingapúr légiereje részére az első H225M típusú, közepes, többfeladatú, szállító helikoptert. A gyártó a jeles esemény kapcsán egy videót is közzétett, melyben közelebbről is szemügyre vehető a forgószárnyas.

In the last decade the international community has witnessed a growing frequency in the use of asymmetric / unconventional warfare. The Chinese activism on the South China Sea and the Russian aggression in Crimea illustrate the practical utilization of the novel concepts of warfare. First, I will elaborate on the conceptual and interpretative framework of the new warfare methods, which will be followed by the analysis of the 2014 Russian actions in the Crimean Peninsula and the observed Chinese activism in the South China Sea. I aim to draw parallel between these two strategies. Familiarising with new warfare methods are indispensable, nothing shows more sharply than the paralysed western reactions after the Russian actions in 2014.  Clarifying the notions

The need for change of conventional warfare methods have occurred near the end of the Cold War. The fourth generation of warfare was created this time. It differs from the basic notion of warfare in the terms of the blurring distinction of peace and war, the NGOs participation in the fight. The difference is fading away between the civil and military sphere and the image of fronts has also become hard to determine. Battles are not only fought in battlespaces but in highly populated urban centres and in cyberspace parallelly. Searching for weak spots of the enemy, blocking surveillance and sabotaging intelligence gathering have become the ordinary method of waging wars. In order to destroy the enemy’s political will in this asymmetric warfare, the weaker parties try to implement conventional and non-conventional military means at the same time. Behind this sort of strategy stands the idea that with a higher level of political will, there is a chance to beat a foe with higher military and economic capabilities. In this case, the weaker party instead of initiating direct attacks against the enemy, it combines guerrilla tactic with soft social, economic and cultural means while using disinformation and political campaigns with a goal to directly attack the political will of the enemy.

At the beginning of the 21th century, new conception started to emerge in the realm of the hybrid warfare and was used to describe the Chechen wars. The hybrid warfare notion is similar to fourth generation warfare in the sense that the borders are diminishing: belligerents simultaneously deploy regular and irregular forces, terrorists, criminal organisations in order to achieve political and military objectives. Frank Hoffman differentiates this concept from the guerrilla warfare by underlining the multimodality of hybrid warfare while emphasizing that the former’s goal is to prolong conflicts, while the latter has the ability of fast winning.

Contemporary experts use hybrid warfare to describe what happened between Russia and Ukraine however, there is plenty of uncertainty and disagreement. Some call it as Gray zone war emphasizing the complex and indirect nature of it while underline the undefinable character as it is hard to decide what is the best way to describe the conflict; it could be interstate aggression, civil war or interstate conflict.[1]

Applying what happened in the Crimea to the South China Sea, would present helpful lessons. The invasion of 2014 took place with rapidity, minimal resistance and with full foreign obscureness. Russia seized important maritime infrastructures by which it was easy to adopt a stable sea line of communications (SCLOs) while using high-end technologies to disrupt Western observers.

International status of the South China Sea

After tossing white sand on some atolls, China started swiftly building operations on those newly regained islands. The Chinese claim of the territory is attempting to take advantage of the fishery and of the raw material deposits. Since the enormous volume of the international trade happening here (30% of the world trade flow), this region has an immense importance.

China is using its fishermen as proxies to strengthen its sovereignty while building non-civilian infrastructures. Inside China there is a growing demand for a rather assertive foreign policy. To fulfil these demands, Beijing started to progressively defend the interests of its fishermen. Time to time Chinese vessels engage to protect their citizens’ businesses from other countries. Similar approach is observable when it attempts to initiate drilling processes, reconnaissance actions and to prevent such actions from adversaries. „Little blue men” appear to help blurring the borderlines of civilian and martial as such. From time to time, paramilitary units are participating hand in hand with Chinese authorities, sometimes they pretending to be ordinary fishermen. These „little blue men” appear to help blurring the borderlines of civilian and martial as such.

Due to the ongoing territorial dispute, Philippines appealed to the Permanent Court of Arbitration against China in 2016, which decided in favour of the former. China bases its claims on historical rights, which the Court rejected. It labelled the island constructions illegal due to their detrimental effects on the environment. China did not accept the judgment while the United States has to enforce international law and the principle of free navigation.

Island chain obstacle

It is important to understand how China sees its impending challenges on the sea. In the past decades there is a will to turn itself towards the maritime domains. This intention could generate claustrophobic sentiments in Chinese decisionmakers because of the position of the first island chain encircling mainland China. Most of the literature agrees on that the line stretches from Japan, through Ryukyu islands, touching Taiwan and reaching the Philippines. Despite the notion came from Chinese experts, it is wide-spread among Western terminology as well. Bernard Cole noted that while China turns its attention to the seas, focusing on the chain, contains deeply continental logic as the country determines itself focused on points of the space rather than following the logic of sailor who thinks beyond the direct natural barriers. Drawing lines arbitrarily decreasing the fleet’s manoeuvrability and flexibility. Thanks to the soviet help in building the Chinese navy, and to the Chinese historical reflexes, this kind of thinking marks that the Chinese strategists significantly incorporate land into maritime strategy, Cole says. As Beijing declares these territories as its own defence line, friction is projected in the region.

Taking into consideration that while China is pivoting towards the seas, its main political and economic centrums are located in the coastline. Despite the country’s immerse extent, it has no strategic depth where it can retreat to reorganise itself after an attack from the sea which explains its intention to pivot to maritime domains. [2]

Operational ideas concerning the artificial islands

The primary goal of China in the Spratly-islands is not power projection but gathering information, obstructing enemy intelligence while strengthening its leadership, communication, surveillance and reconnaissance capabilities. By contrast to the Western thinking, which focuses on the application of conventional kinetical weaponry of the islands, the Chinese concept rather tries to use them to wage information warfare. Fire power, manoeuvrability and high range precision rocket systems are valuable assets for China, however, reaching the information superiority is more desirable. This superiority means an increasingly extended surveillance over the battleground meanwhile obstructing the same capability from the enemy. China created AEZ (air exclusion zone) in the international waters. The goal is to impede the US. Navy in its firepower and manoeuvrability in order to protect valuable Chinese targets.

The PLAN’s (People’s Liberation Army) strategy is active defence, which is strategically defensive while on operational level has offensive means. Towers built on the islands facilitate the creation of communication networks covering the disputed area. Real time imagery enables the usage of higher range weapon systems from the continent or vessels under and above the water, maybe from aircraft carriers. Information superiority can prompt enemy fleets to function on power save mode switching off radar systems in order to avoid being detected. Many islands are capable of launching surveillance aircrafts (such as KJ-500 early detection aircraft) planes that can operate in high security while establishing real-time monitoring thanks to the „bubble” made by surface-to-air missile systems located in those islands.

The coastal guards and the fishermen’s boats do not possess highly sophisticated communications capabilities and they are not military personnel, still the PLAN employs them to get intelligence, to attack other countries’ fishermen with the chance of plausible deniability. This kind of economic activity is similar to what is observed in the case of Svalbard, where Russian presence has only one purpose: to demonstrate that they are players in that territory.

Utilising Anti-Access/Area Denial in order to achieve maritime security is not only resourceful for operational means, but it can make the regional Western allies uncertain concerning American potency. The artificial islands operate the same way as the Russian Bastion conception in defending the Kola-peninsula and its nuclear arsenals.

In a high intensity conflict, these islands can easily become from unsinkable carriers to immobile targets. Concerning that the Chinese navy has only participated in UN peacekeeping missions, their operational efficiency is debatable. Inasmuch as Chinese strategy generates aversions in the region, a country which has fought desperate battles against the US, started getting closer to Washington. The example of Vietnam could raise concerns in Beijing. The Russians were effective in the case of Crimea in the terms of reconciliation with regional players in order to avoid their more assertive response. China has a strategy beyond the conventional model which manifested in the three modes of warfare:  psychological warfare, opinion warfare with the help of disinformation, legal warfare (lawfare) by taking advantage of the holes of international law and norms.

Capturing local islands are different from the case of Crimea because these islands are mostly uninhabited or barely count as islands legally therefore the information warfare is not targeting population of the islands but the inhabitants of the contenders and China’s public opinion.

Conclusion

Since Russia and China are nuclear powers and nuclear arsenals have defensive characteristics, they have to create an international environment where the annexing party is becoming the defensive participant by fast and decisive occupation. By this method, a new fait accompli situation emerges and through achieving a new status quo, the original defender has to react. Via this rapid game-changing move, the deterrence of nuclear warheads and anti-access- area denial (A2/D2) systems are becoming crucial factors to preserve the new status.

The invasion of the Crimea and the beginning of the assertive Chinese maritime activity with high resemblance and same goals in the South China Sea occurred at the same time. These goals are in collusion with the international law therefore they contribute to the erosion of legal obligations. If the western doctrines – which are using conventional solutions – could not adapt effectively to the contemporary needs, then emerging adversaries could copy Russian and Chinese methods with success resulting a more and more instable world.

Written by: Zoltán Bán

Bibliography:

[1] Laura Maria Herta, „Hybrid Warfare – A Form of Asymmetric Conflict,” International Conference Knowledge-Based Organization Vol. XXIII, no. 1 (2017): 135-143. doi: 10.1515/kbo-2017-0021

[2] Toshi Yoshihara, „China’s Vision of Its Seascape: The First Island Chain and Chinese Seapower” Asian Politics & Policy 4, no.3 (2012): 293-314 doi: 10.1111/j.1943-0787.2012.01349.x

Cover: Constuctions on South-China Sea. 11.05.2015. Aerial view of a Chinese construction site on the Spratly Islands in the South China Sea on 11 May 2015. China is working hard on the almost scratchy artificial sand islands, although China and surrounding countries have been arguing for years about the area’s affiliation. (Source: MTI/EPA/Pool/Ritchie B. Tongo)

Címlapkép: Építkezések a Dél-kínai-tengeren. Spratly-szigetek, 2015. május 11.
Légi felvétel a Dél-kínai-tengeren fekvő Spratly-szigeteknél folyó kínai építkezésrõl 2015. május 11-én. Kína nagy erőkkel dolgozik a szinte a semmiből emelt mesterséges homokszigeteken, jóllehet Kína és a környező országok évek óta vitatkoznak a terület hovatartozása miatt. (Forrás: MTI/EPA/Pool/Ritchie B. Tongo)

A Novel concepts of warfare: an analysis of the South China Sea bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az időjárás is kegyes volt az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra érkezőkhöz március 25-én: dr. Koller József dandártábornok, a bázis parancsnoka mellett, ragyogó napsütés fogadta az Airbus Donauwörth-ben működő gyárának repülőteréről, kora délután érkező, ideiglenes német lajstromozást viselő H145M helikoptereket.

Tavaly szeptemberben kirobbant az utólag „44 napos háborúnak” is keresztelt második hegyi-karabahi háború. A konfliktust az elmúlt évek egyik legnagyobb fegyveres háborújaként tarthatjuk számon, hiszen a mintegy másfél hónapon keresztül húzódó harcok legalább 5000 katona, és több mint 140 civil életét követelték. A háború lezárása a felek hajthatatlansága miatt többször is akadályokba ütközött, néhány hét alatt több – nemzetközi közvetítéssel létrehozott – tűzszüneti megállapodás is érvényét vesztette. A háború végét egy Azerbajdzsán, Örményország és Oroszország közötti sikeres trilaterális tárgyalással, a három ország kormányfőinek, Ilham Alijevnek, Nikol Pashinyannak és Vlagyimir Putyinnak megegyezésével sikerült elérni 2020 november 10-én. A tárgyalás során a résztvevők aláírtak egy kilencpontos megállapodást is, rövid cikkemben ezen pontok jelentőségére szeretnék kitérni. Területi változások Hegyi-Karabahban

A háború lezárását követően talán Azerbajdzsán, Örményország és Hegyi-Karabah felosztását illetően történtek a legszembetűnőbb változások. A tűzszünet megkötésekor a résztvevő felek a területi felosztást is megvitatták, aminek eredményeképpen Örményország az örmények által lakott területének számottevő részét kényszerült átadni Azerbajdzsánnak. A megállapodás szerint a háború lezárását követően az örmény állam 2020 november 15-ig Kelbadzsar járást, november 20-ig Agdám-, december 1-jéig pedig Lacsin járását volt köteles Azerbajdzsán kezeire adni. Kiemelendő, hogy a két ország kulturális központjaként számontartott, a háborúban jelentős stratégiai pontként is funkcionáló Susa városa is azeri fennhatóság alá került.

A már említett Lacsin régió szerepe különösen fontos a megállapodásban, hiszen ez az egyetlen térség, amelyet az örményeknek nem kellett teljes egészében visszaszolgáltatniuk Azerbajdzsánnak: ennek az oka az, hogy a régióban található az úgynevezett Lacsin-folyosó, amely a tűzszünet megkötése után az egyetlen szárazföldi összeköttetéssé vált Örményország és Hegyi-Karabah között. A nagyjából öt kilométer széles hágón a biztonságos áthaladást az örmény katonák mellett a kihelyezett orosz békefenntartók is felvigyázzák.

Külső beavatkozás, katonai jelenlét az Arcah Köztársaság területén

A novemberi megállapodásban foglaltak szerint Oroszország békefenntartókat helyezett Hegyi-Karabah területére. A nagyhatalom összesen 1 960 katonát, 90 páncélozott járművet, speciális felszereléseket és további 380 katonai járművet küldött a térségbe. Az orosz békefenntartó erők előreláthatólag 5 éven keresztül fognak állomásozni a területen, azonban, ha a misszió vége előtt hat hónappal a felek nem jelzik kilépési szándékukat, az orosz békefenntartók további öt éven keresztül maradhatnak Hegyi-Karabahban. A területen az Egyesült Nemzetek Szervezete is szerepet vállalt: a békefenntartó erők mellett az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is felügyeli a háború miatt Hegyi-Karabahból elmenekülő örmények hazatérésének körülményeit és biztonságát. Mindemellett az első években az orosz erők feladata a lerombolt területek és az infrastruktúra újjáépítése, az aknamentesítés illetve  a humanitárius segélynyújtás lesz.

A hathetes háborúban Azerbajdzsánt támogató Törökország is megjelent a térségben. A béke fenntartására 2020 november 11-én Oroszország és Törökország megegyezett egy, a két ország által közösen működtetett támaszpont létrehozásában, amelyet az azóta a de facto Azerbajdzsánhoz tartozó Agdám járásban állítottak fel. A törökök főként az „azerbajdzsáni testvéreik” védelmét szeretnék biztosítani, így a török védelmi miniszter Hulusi Akar január 29-én bejelentette, hogy összesen 38 katonát és egy, az őket vezető dandártábornokot küld a térségbe.

A nahicseváni folyosó

A háború után Azerbajdzsánnak lehetősége nyílt egy folyosó megnyitására az exklávéja, Nahicseván felé, amikor 2021 január 11-én Vlagyimir Putyin, Ilham Alijev és Nikol Pashinyan megállapodott a régió útvonalainak fejlesztéséről és használatáról. Az ország így, a kilencvenes évek óta először közvetlen szárazföldi összeköttetést kapott exklávéjával, így mind az utazás, mind a szállítmányozás egyszerűbb lesz az egymástól körülbelül 400 kilométerre eső területek között. A megegyezés hatalmas jelentőségű Azerbajdzsán számára, hiszen a két térség között évtizedek óta csak légi- vagy a már iráni területeken áthaladó kerülőutakon volt lehetséges a közlekedés. A nahicseváni folyosó működését ugyancsak Oroszország fogja felügyelni. A korridor működése a nagyhatalomnak is érdeke lehet, hiszen az útvonal megnyitásával a Kaukázuson keresztül a regionális fuvarozás is fellendíthető lesz.

Ezek alapján látható, hogy a 2020-as hegyi-karabahi háborúból győztesként Azerbajdzsán került ki. Az ország a tűzszüneti megállapodással egyidőben nagy kiterjedésű területekre tett szert, emellett pedig több, számára előnyös pozícióhoz is hozzájutott.  A tűzszünet azonban nem jelenti azt, hogy a két ország békét kötött volna. Annak tekintetében, hogy Örményország jelentős területeket veszített, illetve az országban belpolitikai válság alakult ki, egyáltalán nem biztos, hogy az államok között létrejöhet egy sokak által régóta áhított rend.

Felhasznált irodalom

International Crisis Group : Getting from Ceasefire to Peace in Nagorno-Karabakh ( 2020. december, Forrás: https://reliefweb.int/sites/reliefweb.int/files/resources/Getting%20from%20Ceasefire%20to%20Peace%20in%20Nagorno-Karabakh%20_%20Crisis%20Group.pdf 2021. március 20.)

Címlapkép: Hegyi-Karabah, Örményország, 2020. november 13.
Orosz katonai konvoj halad a Jereván Szeván autópályán Örményországban 2020. november 13-án. Az orosz hadsereg több tucatnyi katonai járművet küldött békefenntartó katonákkal Örményországba, miután Vlagyimir Putyin orosz államfő, Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök és Nikol Pasinján örmény miniszterelnök november 10-re virradóra megállapodott a hegyi-karabahi konfliktus lezárásáról.
(Forrás: MTI/EPA/PHOTOLURE/Hayk) Baghdasaryan

A Azerbajdzsán és Örményország helyzete a második hegyi-karabahi háború után bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Megkapta első korszerűsített Sikorsky S-70A-42 Black Hawk helikopterét az Österreichische Luftstreitkräfte (Osztrák Légierő) 2021. március 15-én. Az osztrákok mind a kilenc Black Hawk helikopterét korszerűsítik, mivel már 18 évesek. A Tulln-Langenlebarn melletti Brumowski légitámaszponton állomásozó típust az USA-ban székelő Ace Aeronautics modernizálja, egy 2017 júniusában aláírt 40 millió dolláros szerződés értelmében. A helikopterek fedélzetén így megjelenik a sisakkijelző és a Garmin G5000H kijelzőrendszer is. A két évvel ezelőtti, még 2019-ben történt politikai jóváhagyás után véglegesítésre került Ausztria helikopter-beszerzése. Így három korszerűsített Sikorsky UH-60L Black Hawk érkezhet az alpesi országban. A forgószárnyasok 2006 óta repültek Jordániában. Itt az UH-60A, UH-60L és UH-60M változatok lettek rendszeresítve, majd 2018-ban arról érkeztek hírek, hogy a nyolc M variánsra vevőt keresnek. Bécs 2020-ban vásárolta meg 60 millió euró (72,8 millió dollár) ellenében a gépeket, melyek szintén az Ace Aeronautics-hez érkeztek meg a korszerűsítés végett. Ezután a már meglévő kilenc osztrák Black Hawk-hoz igencsak hasonló felszereltséggel kerülhetnek az új tulajdonoshoz. Jelenleg még nem tudni, hogy a használtan vásárolt gépek mikor érkeznek meg Ausztriába.

Közeledő rakétákra figyelmeztető rendszerrel látja el Mil Mi-17 helikoptereit a Cseh Köztársaság. Az izraeli Bird Aerosystems biztosítja ezt a rendszert a cseh légierő számára. Ez automatikusan észleli a rakétákkal kapcsolatos fenyegetéseket, feldolgozza és optimalizálja az ellenintézkedési programokat, vizuális és hang figyelmeztetést küld a személyzet számára, és a megfelelő ellenintézkedéshez beveti a csalikat, vagy ha van a lézeres elhárító rendszert. A rakétaészlelést optikai rendszer végzi, de az észlelést követően egy kisméretű radarral bizonyosodik meg a rendszer a rakéta tényleges jelenlétéről. Továbbá a radar releváns információkat gyűjt a célpontról (sebesség és távolság), és kiszámítja az becsapódás idejét, lehetővé téve a leghatékonyabb ellenintézkedést a bejövő rakéta esetében. A radar alkalmazása a rendszerben biztosítja, hogy az csak valódi rakétákat fog jelezni és reagálni. A tavalyi évben a Bird Aerosystems már elvégezte hét cseh Mi-17-en a rakétaindításra figyelmeztető optikai rendszer kiépítését.

Az utolsó hetedik, és egyben utolsó Airbus Helicopters H145 helikopter átadásával 2021. március 19-én teljessé vált a Bundeswehr kutató-mentő feladatokra vásárolt flottája. A hazánkban is rendszeresített típus Németországban a baden-württembergi Niederstetten és az észak-Rajna-Vesztfáliában található Nörvenich légitámaszpontokon már szolgálatba lépett ebben a feladatkörben és hamarosan a brandenburgi Holzdorf-ban is készültséget fognak adni a jellegzetes, élénk narancssárga festést is viselő H145-el. A gyártó ezt a megrendelést az elejétől a végéig a meghatározott időben és a kiszabott költségvetés keretein belül teljesítette. Az öregedő Bell UH-1D forgószárnyasok pótlására 2018 decemberében rendelte meg Berlin az új típust, amely szolgálatát 2020 júliusában kezdte meg.

Németországból érkező hírek szerint az évek óta meglévő hibák és hiányosságok sikeres eltüntetésével bevetésre készé váltak a Rheinmetall és a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) által közösen fejlesztett Puma gyalogsági harcjárművek. Ennek köszönhetően 2023-tól a NATO VJTF (Very High Readiness Joint Task Force) nagyon gyorsreagálású egyesített harccsoportjában is megtalálhatók lesznek ezek a páncélosok. A 40 darab Puma megjelenéséről szóló döntést a nemrégiben sikerrel lezárult többhetes gyakorlat alapján hozták meg. Ennek során tíz páncélos segítségével vizsgálták a Pumák megbízhatóságát és használhatóságát. Megállapításra került, hogy a továbbfejlesztések sikeresek voltak. A hibák elsősorban az elektronikus berendezéseket érintették, különös tekintettel a kommunikációs rendszerek helytelen működésére. A problémák olyan kiterjedtek voltak, hogy a Bundeswehr fontolóra vette a módosított Marder 1A5A1 gyalogsági harcjárművek használatát a VJTF kontingensnél.

Mindezek mellett 2019-ben a Pumák hadrafoghatósága olyan alacsonyra süllyedt, hogy az üzemeltetéshez szükséges alkatrészeket kénytelenek voltak a katonák egy másik, erre a célra kijelölt járműből kiszerelni. A szükséges hibaelhárításnak és a helyreállításnak is köszönhetően a járművek üzembe helyezésének költségei is tovább növekedtek, bár ezek már egy jó ideje magasak voltak. Egyes források szerint napjainkra ezek már mintegy 10 milliárd eurót tesznek ki. Az első Puma 2010-ben történt átadása óta módosításra került a távirányítású torony, a járműtest, de a felfüggesztést is átalakították, továbbá egy új futógörgő párral lehet többet látni a módosított gyalogsági harcjárműveken. A Mauser MK 30-2 gépágyú már az időzített robbanásra képes lőszerekkel is tüzelhet, de cserére kerül a párhuzamosított 5,56 milliméteres MG4-es géppuska is. Ennek helyébe egy 7,62 milliméteres, valamint a torony bal oldalára két EuroSpike Spike LR2 irányított rakéta került a MELLS (Mehrrollenfähiges Leichtes Lenkflugkörper-System) rendszer részeként. A torony oldalán lévő 4-4 és a test hátulján lévő 6 76 mm-es ködgránátvetőt továbbiakkal egészítették ki.

A belső térben a jármű személyzete és a szállított lövészek parancsnoka számára beépített fekete-fehér képernyőket színesre cserélték. A nappali és a hőkamerák együttes alkalmazása lehető teszi, hogy a katonák éjjel-nappal „átlássanak” a Puma páncélzatán, elsőként a nyugati harcjárművek közül. A modernizált Pumák új megfigyelő, kommunikációs, információs és harcvezetési rendszereket is kaptak. A járművek építéséből a Rheinmetall és a Krauss-Maffei Wegmann 50-50 százalékban veszik ki a részét. A használható Pumákon felül a harccsoport katonáinak felszereléséhez fog tartozni az IdZ-ES (Infanterist der Zukunft – Erweitertes System) Gladius rendszer is. Ezzel a katonák számára lehetővé teszik a digitális harcmezőre történő lépést, a közel valós idejű információ vételét és továbbítását.

A Eurofighter Typhoon egy többfeladatú repülőgép. Ezt szinte mindenki tudja róla, de a légiharc és a felszíni célpontok elleni támadások mellett még van egy szerepkör, melyben eddig nem nagyon volt látható a típus. Ez pedig a légi felderítés, de ez hamarosan meg fog változni. Ugyanis Németországban elkezdték az első pilótacsoport kiképzését a légi felderítésre. A Eurofighter-t 2019-ben már tesztelték a felderítő szerepkörben a RecceLite konténerrel.  Ezt a feladatkört 51-es Immelmann ezred Panavia Tornado repülőgépei látják el a már említett RecceLite konténerekkel a németeknél. A Eurofighter a tesztek során bizonyította, hogy ebben a szerepkörben is képes helytállni. Így némi szervezést követően elindult a taktikai légi felderítő képzés a Nörvenich-i légibázison. Ezen a Boelcke és a Richthofen ezred hajózói és gépei is részt vesznek.

A két héten át tartó képzés során 60 felderítő repülést hajtanak végre a Eurofighter törzsének középső felfüggesztési pontjára helyezett RecceLite konténerrel. A földi kiértékelő állomást az Immelmann ezred tette elérhetővé a képzés idejére. Annak érdekében, hogy megfelelő légifotók kerüljenek a kiértékelők kezei közé, a pilótáknak optimálisan kell repülniük a tervezett útvonalon. Az olyan paraméterek, mint a magasság, a megközelítési szög és a sebesség, nagy hatással vannak a képekre, és ezek gyakran változhatnak. A RecceLite konténert a felszállás előtt felprogramozzák és a készülék automatikusan rögzíti a képeket, amint a hordozó repülőgép a megfelelő helyre érkezett. Az elkészült képeket a konténer egyszerre rögzíti saját speciális merevlemezére (Solid State Recorder/SSR), de képes azt még a repülés során továbbítani a földi kiértékelő állomásra is.

Drezdában az Elbe Flugzeugwerke GmbH (EFW) megkezdte a Bundeswehr NHIndustries NH90-es helikoptereinek időszakos karbantartási munkálatait. Ezt a típus esetében 1200 lerepült óra után szükséges elvégezni. A kapacitás bővítése után Drezdában évente legfeljebb 14 helikopter lesz szervizelhető. Az EFW a karbantartási munkákat az Airbus Helicopters Deutschland GmbH (AHD) alvállalkozóként végzi, egy 10 éves időtartamot fellelő szerződés alapján. Az NH90 javításainak ipari vállalatokra történő kiszervezésével a Bundeswehr reméli, hogy a karbantartás időtartama jelentősen lerövidül, és könnyebben megtervezhetővé válik, valamint enyhül a repülőműszaki katonák munkaterhelése is.

Március 14-től kezdve egyre több belga Lockheed Martin F-16AM/BM nyeri vissza repképességét. A vadászbombázók március 9. óta álltak felszállási tilalom alatt. A Benelux-országok feletti légvédelmi készültséget éppen ezért a Holland Királyi Légierő (RNLAF) gépei vették át a belgáktól. A repülési tilalmat egy február 11-i eset miatt rendelték el, amikor is a Florennes-i támaszpontról felszállt egyik F-16-os (FA-118) Pratt&Whitney F100-as gázturbinájában meghibásodás lépett fel. A hajtóműből kirepülő alkatrészek nem okoztak komoly sérülést a repülőgépen, melynek pilótája sikeresen le tudott szállni az F-16-al. Az eset kivizsgálása során a többi F100-as gázturbinát is átvizsgálták, és olyan nyomokat fedeztek fel többön is, ami hasonló meghibásodással járhat a jövőben. Az alkatrészcserével megoldható javítás időtartama hajtóművenként 5 munkanap, de a szükséges alkatrészből kevés áll rendelkezésre. Belgiumban 40 darab együléses AM és 9 kétüléses BM változatú F-16-os van még hadrendben. Elsőként a Jordániába települt és a terroristák elleni hadműveletben részt vevő példányokat tették újra bevetésre és repülésre késszé. Mivel elsősorban ezen példányok hadrafoghatóságára koncentráltak, ezért még az új Airbus A400M Atlas teherszállító repülőgépet is segítségül hívták. Történetesen egy ilyen gép vitte el a használható Pratt&Whitney F100-as hajtóműveket, valamint a hajtóművek cseréjét végrehajtó csapatot Jordániába. Március 19-től már a légvédelmi készültség vállalása is lehetővé vált, így 09:00-tól ezen a téren is újra megjelentek a belga F-16-ok.

Norvégiában jóváhagyására került az ország haditengerészete részére beszerzésre kerülő ThyssenKrupp Marine Systems (TKMS) által épített Type 212CD (Common Design) jelzésű felszín alatti egységek ügye. Az 5,3 milliárd dolláros üzletben további két tengeralattjáró is érintett valamennyire, hiszen ezeket Berlin saját részre szerzi be, így a közös vásárlás alacsonyabb árát élvezheti mind a két állam. A német parlament még nem bólintott rá a tengeralattjárók megvásárlásra, de erre a hírek szerint még az idei nyár vége előtt sort kerítenek. Amennyiben ez megtörténik, úgy az első Type 212CD építése 2023-ban el is kezdődhetne. Ezt 2029-ben kapnák meg a norvégok, míg a német egységek átadása 2031-ben és 2034-ben várható. A német és olasz szolgálatban már megtalálható régebbi Type 212-től ezek korszerűbb rendszereikben különböznek, így hatótávolságuk, sebességük, járőrözési idejük is megnövekedett az elődökhöz képest. Az első Type 212CD tengeralattjárót a tervek szerint 2029-ben szállítják majd le.

Nem biztos, hogy a légierőtől történő kivonásuk után a szétszerelés vár a norvég F-16-okra. A Kongsberg Aviation Maintenance Services (KAMS) megállapodást kötött két kivonásra kerülő Fighting Falcon karbantartásáról és olyan állapotban tartásáról, hogy azok értékesíthetők legyenek. A szerződésben a két F-16-on felül opcióként másik három is szerepel. A KAMS 40 éves tapasztalattal rendelkezik Norvégia F-16 flottájának karbantartásában, javításában és korszerűsítésében. Norvégia összesen 74 darab F-16A/B rendelt meg. Ezek közül 56-ot frissítettek az MLU program keretében.

Szépen érkeznek az új Apache AH.2-es harci helikopterek Nagy–Britanniába. Az Apache legfejlettebb változatának, a Version 6-nak a brit képviselői esetében a lajstromjeleik ZM700-tól indulnak és egészen ZM749-ig tartanak. Elsőként a ZM704 és a ZM705 lajstromjelű forgószárnyasok érkezetek meg a típusnak és elődjének is otthont adó Wattisham-ba, 2020. november 26-án. Itt a 3. ezred 653., a 662. és a 663. százada, valamint a 4. ezred 656. és a 664. százada repüli a harci helikoptereket és ezek kerülnek majd átfegyverzésre is az új gépekre 2024-ig bezárólag. Az első két példányt másik kettő követte január 21-én, majd február 12-én (ZM706 és ZM708). A következő két (ZM707 és a ZM709) Apache március 15-én érkezett meg Wattisham-ba. Az új hajtóművek, a hajtáslánc, a főrotorlapátok és az egyéb technikai fejlesztések jelentősen növelik az AH-64E harci képességét.

A beágyazott rendszer szintű diagnosztika a hadrafoghatóságot növeli. A megnövelt hatótávolságú, tengeri üzemmóddal is ellátott radar biztosítja, hogy a helikopter tengeri környezetben még jobban működhessen majd. London 2015 augusztusában jóváhagyást kapott Washingtonból, hogy 50 darab Westland gyártású WAH-64-es, vagy Apache AH.1 helikopterét AH-64E szintre korszerűsíthesse. A 66 WAH-64-ből 16 leállításra került a költségekkel való takarékoskodás okán 2015 elején, így várható volt, hogy az új AH-64E-k megvásárlása nem fog megvalósulni, marad a korszerűsítés. Még azon év végére világossá vált, hogy a WAH-64-esben alkalmazott RMT-332-es gázturbinák helyett a T700-ok beépítése lenne a legnagyobb kiadás a 3 milliárd dolláros korszerűsítési programban. Így aztán 2016 júliusában 50 darab vadonatúj AH-64E került megrendelésre az Egyesült Királyság részéről.

Más forgószárnyas is megérkezett a héten Angliába. Ugyanis a Lockheed Martin UK szállította a Leonardo Merlin HM.2 helikopteren alapuló radargép első példányát. Ennek átadását évekkel ezelőtt 2021 elejére tervezték, így a felmerült informatikai problémák nem okoztak túl nagy késést. Ennél a forgószárnyasnál a Thales mechanikusa mozgatott antennájú Searchwater rádiólokátorát rögzítő konzolt a félgömb alakú burkolattal együtt üzemen kívüli helyzetbe a törzs mellé hajtják fel. A Crowsnest Airborne Surveillance and Control (ASaC) a brit haditengerészetnél 2018-ban kivonásra került Sea King ASaC.7 (SKASaC) radarhelikopterek utódja.  A zökkenőmentesebb fejlesztés érdekében a SKASaC-hoz eredetileg kifejlesztett rendszereket és hardvereket tervezték felhasználni, némi továbbfejlesztés után a Merlin-eken. Összesen 10 Crowsnest rendszert vásárol meg London egy 2017. január 16-án aláírt, 269 ​​millió font (351,7 millió dolláros) szerződés keretében a Merlinek számára. Az első, a Crowsnest készlettel felszerelt Leonardo Merlin HM.2 helikopter 2019. március végén hajtotta végre az első repülését a Leonardo Helikopters (korábban AgustaWestland) Yeovil telephelyén. Az első Merlin Crowsnest várhatólag az ősszel, szeptember hónapban fog majd megjelenni a HMS QUEEN ELIZABETH-osztályú repülőgép-hordozók fedélzetén. Az ekkor még csak korlátozottan hadrafogható minősítést 2023 májusában fogja felváltani a korlátozások nélküli.

Franciaországban a Védelmi Közbeszerzési Hivatal (Direction Générale de l'Armement -DGA) 367 darab MICA NG (Missile d'Interception Combat Aérien) rakétát vásárolt az MBDA-tól a Rafale vadászgépek fegyverzetébe, 1,8 milliárd euró értékben. A szerződést 2021. március 5-én írták alá és ezeket a rakétákat 2028 és 2031 között szállítják majd le. A 0,16 méter törzsátmérőjű, 3,1 méter hosszú, 112 kilogramm súly rakéta aktív radaros (MICA-RF), vagy éppen az infravörös önirányítású (MICA-IR) változatát egyaránt érinti az a korszerűsítés, amelyet az MBDA, a Safran és a Thales közösen hajtott végre. Az első generációs MICA rakéták 2030-tól kerülnek majd kivonásra. A korszerűsített MICA NG-k első példányai 2026-tól kerülnek majd átadásra. Ezekből az első 200 darabbot még 2018 végén rendelte meg Párizs. A MICA NG a jobb zavarvédelmen felül a kettős impulzusú rakétamotorjában is különbözni fog elődjétől, így hatótávolsága is növekedni fog. Az exportlehetőségek szélesítése érdekében a beszerzési árat megpróbálják minél alacsonyabban tartani a MICA NG-nél.

Átvételre került a 18. francia Airbus A400M Atlas szállító/ légi utántöltő repülőgép is. Ez hamarosan eljut majd a Francia Légi-és Űrhaderő (Arme de l'Air et de l'Espace = AAE) kijelölt alakulatához. Érdekessége ennek a példánynak az, hogy a 2013 óta átadott francia gépek közül ez az első, mely szinte minden elvárt képességgel rendelkezik már. Az ejtőernyősök a géptörzs hátulján lévő mindkét oldalajtót használhatják gépelhagyásra a levegőben, és ez már képessé vált talajkövető repülések végrehajtására is. A 15. francia példánytól kezdődően nyílt lehetőség terepről történő leszállások és felszállások végrehajtására, valamint automatikus leszállást végezni, bármilyen időjárási körülmények esetén. Szintén innentől vált megvalósítható az akár 16 tonnás tömegű teherdobás is a lenyitható hátsó rámpáról, és a tehertérbe szerelhető, a törzs középvonalában kiengedhető tömlő használata üzemanyag-átadásra. Ezeket a képességeket a jövőben az összes, eddig már átadott francia A400M-en meg fogják valósítani.

Továbbfejlesztésen fog átesni a francia-olasz Eurosam SAMP/T (Sol Air Moyen Porta/Terrestre), a francia hadseregben MAMBA-nak is nevezett légvédelmi rendszer.  Ennél már az ASTER Block 1 NT (New Technology) rakétákat alkalmaznák. Az MBDA France, az MBDA Italy és a Thales korszerű számítógépekkel és egy új AESA radarral tenné a légvédelmi rendszerét a kor kihívásainak még inkább megfelelővé. Az NT-t először 2008-ban mutatta be az MBDA és ez egy köztes lépcsőfok lenne a 3000 kilométeres hatótávolságú Block 2-es rakéták megjelenéséig. Az Aster NT képessé válna a ballisztikus rakéták elleni harcra az Aster 30-asnál használt Block 1-es rakéták 400 kilométerrel megnövelt, tehát immáron 1000 kilométeres hatótávolságú változatával. Az Aster 30 képes a célok megsemmisítésére 50 méter és 20 kilométer közötti magasságban. A 3 kilométer feletti magasságban repülő repülőgépek ellen az Aster 30 maximális hatótávolsága 100 kilométer. A 3 kilométer alatti magasságban lévő célpontoknál az Aster 30 hatótávolsága 50 kilométer.

Spanyolországban befejeződött az izraeli Spike irányított rakéták integrációs munkálata az amerikai eredetű M113A2 páncélozott szállító harcjárműre. A cél egy a költségek tekintetében optimális páncéltörő platform létrehozása volt, amely lehetővé teszi a gépesített csapatok páncéltörő képességeinek megőrzését, növelését nagyobb költségvetési kiadás nélkül. Az M113A1-es és A2-es változatából a spanyolok összesen 1214 darabot vásároltak meg, ezekből még 453 van szolgálatban napjainkban is. A Spike LR-el felfegyverzett első prototípus egy évvel ezelőtt készült el, amely ezt követően a 31. "Asztúria" gépesített gyalogezred katonái által elvégzett kiterjedt teszteken esett át. Az elfogadott menetrend szerint az év végéig huszonegy módosított járművet szállítanak majd le a tervezett ötvenötből. Spanyolországban a Spike sikertörténete 2006 decemberében kezdődött, amikor is a spanyol védelmi minisztérium 260 indítóállványra és 2600 Spike LR rakétára adott megrendelést, amelyeket a helyi Santa Barbara Sistemas cég gyártott le. A szállítás 2009-ben kezdődött és öt évvel később ért véget. Majd 2008 januárjában Spanyolország megrendelte a következő tételt is, de ezúttal már a Spike ER rakétákból, a Tigre HAD harci helikopterek részére. Most már a Milan irányított páncéltörő rakéták pótlására is a Spike LR szolgál.

Március 26-án befejeződtek az olasz CAVOUR hordozón végzett F-35B tesztek. Ezeket az amerikai tengerészgyalogság 23. légi teszt- és kiértékelő századának segítségével hajtották végre az Egyesült Államokban. A két F-35B-vel több mint 120 fel-és leszállás során összegyűjtött tapasztalatokat most majd kiértékelik.

Görögország részére két használt, de jó állapotban lévő hadihajó is átadásra kerülhet ingyen és bérmentve, amennyiben négy új francia fregatt megrendelése mellett döntenek Athénban. Az 1990-es évek óta szolgáló JEAN BART, illetve a LATOUCHE-TRÉVILLE fregattok közül előbbi légvédelmi, utóbbi tengeralattjárók elleni hadviselésre van szakosodva. Ezek a franciák szerint képesek lesznek, valószínűleg egy korszerűsítést és modernizációt követően, még 7-8 évig szolgálni, amíg az újépítésű utódaik szolgálatba léphetnek. A Naval Group által tervezett és gyártott fregattokból hármat egy görög hajógyárban építenek majd meg.

Oroszországban már próbákat végeznek egy új sisakkijelzővel. Ezt a Szuhoj Szu-57-es fedélzetére szánják.

Egy pakisztáni felségjelet viselő Iljusin IL-76-os tehergépen érkezett meg Nigériába az első PAC/CAC JF-17/FC-1 Thunder Block 2-es vadászbombázó március 21-én. A nyugat-afrikai Nigéria, mely a Föld egyik legnagyobb olajtartalékának birtokosa, eddig három példány beszerzését véglegesítette. 2004 közepén jelentések érkeztek arról, miszerint egy orosz-izraeli konzorcium felajánlotta mind a 23 megmaradt nigériai Mikojan–Gurjevics MiG-21-es átalakítását és szolgálatba állítását. Ehelyett azonban úgy tűnt, hogy Nigéria az izraeli Elbit és a román Aerostar együttműködésével létrejövő korszerűsítés mellett dönt. Ez azonban pénzügyi gondok miatt nem valósult meg. Végül Nigéria Kínához fordult, így a MiG-21-ek ottani továbbfejlesztése, a Chengdu F-7 került megvásárlásra. 2018 októberében aztán megszületett a megállapodás három darab kínai/pakisztáni fejlesztésű vadászbombázó beszerzéséről is. A gépekért 184,3 millió dollárt fizetnek majd ki a gyártónak.

A hírek szerint a gépvásárlás anyagi fedezete banki kölcsönből került előteremtésre. Az első, festése alapján Nigériának szánt JF-17 Thunder-ről 2020 januárjában jelentek meg fotók a világhálón. A világhálóra 2020 májusában felkerült képeken a már berepülés alatt álló gépek 2P 60, 61 és 62 oldalszámokkal ellátva voltak láthatók. A nem hivatalos források jelenleg igencsak eltérőek, van ahol újabb 7, de máshol már 40 darab JF-17-es megvásárlásáról tudnak. Amennyiben Pakisztánnak sikerül eladni ezt a nagy darabszámot, akkor az történelmi lesz, és hatalmas profitot fog hozni az ország számára. Emellett ez az üzlet növelheti más potenciális vásárlók bizalmát. A gépekhez Nigéria SD-10-es légiharc-rakétákat, célzókonténereket és lézerirányítású bombákat is be kíván szerezni. Nigéria számára a továbbfejlesztett Block 2-es variáns került eladásra.

Ez a változat nagyjából 10-15 %-ban tér el a Block 1-es változattól. Ezek a módosítások leginkább a fedélzeti elektronikát érintik, (adatátviteli rendszerek, elektronikai hadviselés) de a Block 2-es már alkalmassá vált légi üzemanyag-felvételre is, ezért egyik leginkább szembetűnő ismertetőjegye a merev üzemanyagfelvevő-cső. Ez a törzs jobb oldaláról nyúlik előre, nagyjából a pilótafülke szélvédőjének keretéig. Kialakítása, bár kínai tervezésűnek állítják be a források, nagymérvű hasonlóságot mutat a dél-afrikai Denel Aviation által modernizált Mirage III-on alkalmazotthoz. Ez a cég segédkezett néhány pakisztáni Mirage modernizálásában, amelyekre ez a bizonyos cső is felszerelésre került. Bár hivatalosan nem került elismerésre, a JF-17 Block 2-es repülőgépek Nigériának körülbelül 60 millió dollárba kerültek, beleértve a levegő-levegő és a levegő-föld rakétákat is. Állítólag a JF-17 darabára fegyverek nélkül 40 millió dollár.

Dél-Koreából is érkezett hír rakéták vásárlásával kapcsolatban. Szöul ugyanis 288 Lockheed Martin AGM-114R Hellfire rakétát szerez be az Egyesült Államokból, 36 millió dollárért. Ez a fegyver a Boeing AH-64E Apache harci helikoptereken került rendszeresítésre az ázsiai országban.

Kínában saját hadiiparra támaszkodva modernizálták az Oroszországtól beszerzett két SZOVREMENNIJ-osztályú romboló közül az egyiket. A HANGCSOU és a NINGBO nevet viselő egységek közül az előbbit alakították át. A még 2015-ben elkezdett munkálatok 2019-ben értek véget és 32 darab függőleges indítócellába helyezett HQ-16-os légvédelmi rakéta megjelenése mellett, a nyolc, hajók elleni YJ-12-es rakéta is feltűnt a fedélzeten. Ez utóbbiak kétszer négyes indítókonténereit a jóval nagyobb szovjet SS-N-22 Sunburn-ok konténereinek helyére szerelték fel, így könnyedén megkülönbözethetővé vált a két romboló. Természetesen a hajó elektronikus rendszereinek korszerűsítésére is sort kerítettek.

Jelenleg még érdekes kettősség jellemzi a kínai hadipart. 2011. január közepén a Csengdu J-20-as hajtotta végre első repülését, majd 2012 októberében a Shenyang FC-31-es is felszállt. A két csökkentett észlelhetőségű típussal kapcsolatban azonban a mai napig nem érkeztek hírek arról, hogy sikerült volna megalkotni a kellő teljesítményű sugárhajtóművet. Az interneten fellehető képi bizonyítékok szerint csak egy J-20-as prototípusban építették be a hazai fejlesztésű WS-10B jelzésű gázturbinát. Ez az Oroszországtól beszerzett AL-31FN hajtóművek kínai másolata, A hazai WS-10C Taihang fejlesztése elhúzódott, de 2020 eleje óta úgy tűnik sikerült kiküszöbölni a hibáit és a hírek szerint készen áll arra, hogy kiválthassa az orosz gázturbinákat. A Taihang sugárhajtómű sokkal nagyobb tolóerővel rendelkezik, mint az orosz AL-31FN, amelyet jelenleg a J-20A-ban használnak, és így a vadászgép végre képes lesz elérni az ötödik generációs vadászgépekkel szemben elvárt  teljesítményparamétereket, például a szuperszonikus cirkálást, vagyis tartósan hangsebesség felett repülni, utánégető használata nélkül.

A hazai erőforrásra való áttérés azt is jelenti, hogy függetlenedni lehet Oroszországtól. Attól az Oroszországtól, mely csak a Szuhoj Szu-35Sz repülőgépekkel lett volna leginkább hajlandó további AL-31FN-eket szállítani Kínának. A kínai média szerint a WS-10C Taihang elhúzódó fejlesztése volt az egyik tényező, amely megakadályozta a J-20-as teljes sebességgel történő gyártásának elindítását. További előnye a WS-10C gázturbináknak, hogy az AL-31FN-től eltérően már teljesen digitális a vezérlőrendszerrel és továbbfejlesztett utánégetővel is rendelkeznek. Emlékezni kell azonban arra, hogy a WS-10 nem a J-20-ban szánt erőforrás. A Taihang elsősorban a J-10C repülőgépek számára készült, míg a J-20-asok a még erősebb WS-15 Emei gázturbinákkal lennének felszerelve. A WS-15-ről olyan hírek érkeztek, hogy a megbízhatósága még messze van az elvárttól. A WS-10C-el felszerelt repülőgépek a J-20B jelölést kapták.

Megkapta a 12. SZORJU-osztályú (KÉK SÁRKÁNY) tengeralattjáróját a japán flotta március 24-én. A 2017 januárjában, a Kawasaki Heavy Industries-nél építeni kezdett TORYU (SS 512) építési költsége 496 millió dollárra becsülhető, vízrebocsátása 2019 novemberében történt. Ez a tengeralattjáró a 2. a világon, amelyiknek a fedélzetén már a korszerű lítium-ion akkumulátorok található meg az eddigi ólomsavas akkumulátorok helyett. A 2018. október 4-én Kobe városában található Mitsubishi Heavy Industries hajógyárban vízre került 11. SZORJU-osztályú tengeralattjáró, az ORJU (SS-511) lett a katonai tengeralattjárók történelmében az első, melyet lítium-ion akkumulátorokkal láttak el. A hajóosztályból addig ötöt egyébként a Kawasaki Heavy Industries hajógyártó leányvállalata, a Kawasaki Shipbuilding Corporation épített meg. A hírek szerint a GS Yuasa által tervezett lítium-ion akkumulátorok a testvérhajókban eddig elraktározható elektromos energia mennyiségének kétszeresét képesek tárolni, így jelentősen megnövekedhet majd a 15 egységesre tervezett hajóosztály utolsó tagjainak víz alatti képessége. Jelenleg ez az osztály a legnagyobb vízkiszorítással rendelkező, a levegőtől független meghajtással ellátott tengeralattjárók között. A 84 méter hosszú, 4200 tonnás tengeralattjárók felszín alatti mozgatásáról négy Kawasaki Kockums V4-275R Stirling motor gondoskodik, összesen 8000 lóerőt szolgáltatva.

A Stirling motoroknál egy rész dízel, vagy bármilyen más olajhoz négy rész folyékony oxigént adagolnak, amiket tartályokban tárolnak. A keletkező kipufogógázt lehűtik 25 fokosra, így buborékképződés nélkül kiengedhető a tengervízbe. Felszíni menetben két Kawasaki 12V 25/25 dízelmotor szolgáltatja a mozgáshoz szükséges energiát. A tengeralattjárók becsült hatótávolsága 11200 kilométer, felszínen 13, lemerülve 20 csomós sebesség elérésére képesek (13 és 37 kilométer per óra), merülési mélységük 650 méter. Az orrba hat HU-606-os típusú torpedóvető cső található, ezekből az UGM-84C Harpoon hajók elleni robotrepülőgépek is indíthatók. Az új akkumulátorok szükségességét a haditengerészet azzal magyarázta, hogy a Kockums licenc által a Kawasaki Heavy Industries-nél készített Stirling motorok két héten át csak 5 csomós felszín alatti sebesség elérést teszik lehetővé, mivel ezeket a kisebb GOTLAND-osztály számára tervezték. A nagyobb sebességű haladáshoz az akkumulátorokban tárolt energiát használják fel, ennek növelése a jövőben létfontosságú lehet a tengeralattjárók számára, az egyre növekvő kínai fegyverkezés miatt.

Japánban március 19-én átadták a második MAYA-osztályú rombolót is. A JS HAGURO (DDG 180) 2019 júliusában került vízre. A 2016-ban megrendelt MAYA-osztályú rombolók a 10000 tonnás ATAGO-osztály (ATAGO - DDG 177 - és az ASHIGARA - DDG 178 -) továbbfejlesztései, az USA-ból származó Aegis Baseline J7 ballisztikus rakéták elleni védelmi képességekkel, és Lockheed Martin/Raytheon AN/SPY-1D (V) rádiólokátorral, valamint SM-3 Block IIA rakétákkal ellátva. Ez utóbbiakból akár 96 darabot is elhelyezhetnek az Mk 41-es függőleges indítókonténerekben. Az Észak-Korea jelentette fenyegetettség miatt a HAGURO lett a nyolcadik olyan japán hadihajó, mely ballisztikus rakéták elleni védelmi képességgel rendelkezik.

Elindította a Boeing az amerikai haditengerészetnél 2007 óta alkalmazott EA-18G Growler rádióelektronikai zavarógépek Block II-es korszerűsítési programját, ami korábban Advanced Growler néven volt ismert. Az öt éves időtartam alatt mind a 160 darab repülőgépet modernizálni fogják, megalapozva a jövőbeni képességnövekedését is. Az AN/ALQ-249(V)1 következő generációs zavarókonténerek alkalmazása mellett a módosítási munkálatok a Growler különféle rendszereinek frissítéseit is tartalmazzák. A Boeing EA-18G Growler típuson bemutatkozó új fejlesztésű rádióelektronikai zavarókonténer a radarok mellett a kommunikációs rendszerek zavarására is képes lesz minden eddiginél szélesebb frekvenciatartományban. A repülőgép szárnyvégein elhelyezkedő ALQ-218 rendszere megkapja az Airborne Electronic Attack System Enhancements módosítását, amely lehetővé teszi a Growler számára, hogy az egyre bonyolultabb elektromágneses környezetben is hatásosan működjön. A további módosítások kibővítik a Growler informatikai rendszerét a gyorsabb és biztonságosabb adatátvitel érdekében, valamint jelentősen javítják az adatfeldolgozás sebességét is. Ez a modernizáció közös alapon nyugszik az E/F változatok Block III-as korszerűsítésével, ezért a Growler esetében is megjelennek a pilótafülkékben a 10×19 hüvelykes nagyméretű kijelzők és a törzs tetejére szerelhető illeszkedő üzemanyagtartályok.

Két új repülőeszközt rendelt meg az Egyesült Államok Légiereje az USAF. 182 millió dollárért két Bell/Boeing CV-22B Osprey billenőrotoros repülőgépet vásároltak meg, a különleges műveleteket végrehajtó egységeik részére. A 2006 márciusa óta szolgálatban álló variánsból eredetileg 53 darabot szereztek be, ezekből eddig kettő került veszteséglistára, így a beszerzés valójában az eredeti állapot visszaállítása lesz.  

Márciusban Raytheon elkezdte az amerikai haditengerészet részére átadni a Tomahawk Block V csapásmérő robotrepülőgépek első példányait. Az új változat legfontosabb jellemzője a tovább növelt hatótávolság és a felszíni célpontok megtámadásának képessége. Az RGM-109E/UGM-109E a Block Va lesz, ez hajók elleni felhasználásra lett kialakítva. Navigációs rendszere kombinált műholdas/inerciális, a végfázisban a célravezetést egy hőkamera is segíti, hatótávolsága 1800 kilométer. Az RGM/UGM-109M Block Vb verziót viszont a szárazföldi célpontok megtámadására használják, itt a harci rész működhet levegőben robbantva, becsapódáskor, de akár becsapódás után is. A Tomahawk eme új verzióinak fejlesztése az Egyesült Államok válasza volt a kínai DF-26 és DF-21 ballisztikus hajóellenes rakétákra. Az új Tomahawk-okat kifejezetten tengeralattjárók számára fejlesztették ki, amelyeknek így megkönnyítik a kínai védelmi vonalak áttörését. Ugyanakkor a felszíni hajók Mk41-es függőleges indítókonténereiből is bevethetők. Egyébként érdemes hangsúlyozni, hogy a tengeralattjárók a Tomahawk Block IV és a Block V verziókat csakis a függőleges indítókonténerekből alkalmazhatják, vetőcsövekből már nem.

Várhatólag csúszni fog az új amerikai stratégiai bombázó, a Northrop Grumman B-21 Raider első repülése. Ezt legutóbb 2021 decemberére várták, ám a legújabb hírek szerint az első felszállásra csak 2022 első hónapjaiban kerülhet majd sor. Az első prototípus - ami repülni fog – mellett már építeni kezdték a másodikat is, ami a földi tesztekre szolgál majd.  Az első építése közben megszerzett tapasztalatoknak köszönhetően a második prototípus építése sokkal hatékonyabban megy, mint az első összeszerelése. Jelenleg még nem ismert hány prototípust készítenek majd el. Az első rendelési állomány 21 példányt tartalmaz. 

Növelni tervezik az alaszkai Eielson légitámaszponton meglévő Boeing KC-135 Stratotanker légi utántöltő repülőgépek mennyiségét Washingtonban. Éppen ezért a már itt állomásozó 8 repülőgép mellé további 4-et terveznek áttelepíteni 220 főnyi légi-és földi személyzettel együtt. Az első Stratotanker 2022 végéig megérkezhet új állomáshelyére.

Az amerikai haditengerészet majdnem 6000 méteres mélységből emelt a felszínre egy Sikorsky MH-60S Seahawk helikoptert március 18-án. A USS BLUE RIDGE (LCC-19) fedélzetéről felszállt forgószárnyas még 2020. január 20-án zuhant az Okinawa közelében lévő szigetcsoport partjainál a Csendes-óceánba. A HSC-12 Golden Falcons század gépéből a fedélzeten tartózkodó öt fő az elmerülés előtt ki tudott menekülni, mielőtt az süllyedt volna. Kettőt közülük egy másik MH-60S mentett ki, míg a másik hármat egy japán UH-60J. A csaknem 6000 méteres vízmélységű Ryukyu-árokban, szonárok és robot-tengeralattjárók segítségével találták meg a helikoptert 5814 méteres vízmélységben tavaly tavasszal. Idén mindössze egy nap alatt sikerült egy CURV 21-es robot-tengeralattjáró segítségével kötélvégre kapni a gépet, majd végrehajtani a kiemelést. Ez lett így az új rekord, ami repülőeszközök víz alóli felszínre hozatalát illeti. A mentőhajó most a helikopter roncsát Jokoszukába viszi, ahonnan további vizsgálatok céljából az Egyesült Államokba szállítják, a baleset okainak kivizsgálása végett.

Földi célok elleni lövészet során sérült meg egy, az amerikai tengerészgyalogság által üzemeltetett F-35B Lightning II típusú vadászbombázó március 12-én. A VMX-1 tesztszázad állományába tartozó géppel éjszakai körülmények között végrehajtandó közeli légi támogató bevetést gyakoroltak ekkor. A géptörzs alá függesztett GPU-9/A gépágyúkonténerben lévő, General Dynamics GAU-22/A Gatling rendszerű 25 milliméteres gépágyúból - amelyet az ötcsövű, 25 milliméteres GAU-12/U  gépágyúból fejlesztettek ki -, kilőtt egyik PGU-32/B SAPHEI-T többcélú páncéltörő-repesz-romboló-gyújtó típusú lövedék robbant fel szinte a csőelhagyást követően. Ez a lövedék kismennyiségű cirkóniumot is tartalmaz, amely vegyület a levegővel érintkezve spontán meggyullad és nagyon magas hőmérsékleten ég, további károkat okozva. Az arizonai Yuma teszt és lőtér területén megsérült F-35B-vel a pilóta biztonságos leszállást hajtott végre. A Lightning II-en keletkezett kárt A osztályúnak minősítették, vagyis a sérülés mértéke meghaladja a 2,5 millió dollárt. Ugyanebbe a kategóriába kerülnek azok az esetek is, amelyek a repülőgép teljes elvesztését eredményezik, illetve egy vagy több ember meghal, vagy maradandó sérülést szenved általa. A géptörzs alá függesztett GPU-9/A gépágyúkonténert a hordozófedélzeti F-35C is használja, a GAU-22/A Gatling rendszerű 25 milliméteres gépágyú beépítve csak a szárazföldi A variánsokban található meg. A lövészeti teszteket a GPU-9/A gépágyúkonténerrel 2016-ban kezdték meg.

Az amerikai tengerészgyalogság szervezeti felépítésének átalakítása, akár több mint félszáz, pár éve üzembe állított helikopter kivonását is eredményezheti. Egészen pontosan 53 darab Bell AH-1Z Viper harci helikopter és UH-1Y Venom többfeladatú helikopter válik majd feleslegessé. Ez összesen nagyjából 20%-al csökkentené a bőrnyakúak helikoptereinek darabszámát. Típusra lebontva, 27 AH-1Z-t és 26 UH-1Y-t érinthet ez a leépítés a 145 Viper-ből és 116 Venom-ból.

A SpetsTechnoExport ukrán állami külkereskedelmi vállalat arról számolt be, hogy Brazília komoly érdeklődést mutatott a kijevi székhelyű LUCH állami tervező iroda által kifejlesztett modern páncéltörő rakétarendszerek iránt. Az első tárgyaláson már túl is vannak a felek. A dél-amerikai országból az irányított rakéták mellett a 90 és a 105 milliméteres harckocsi lövegekből indítható rakéták is szóba kerültek, a JAS39 Gripen-re integrálható rakétafegyverek, valamint a közös gyártású páncélozott járművek és szállító repülőgépek mellett.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Panavia Tornado IDS

McDonnell Douglas F-15J Eagle

MiG-29 Fulcrum

IAI Kfir C.12

Lockheed Martin F-35A Lightning II

British Aerospace Nimrod MRA.4

British Aerospace Harrier T.10

Boeing CH-47F Chinook

Szuhoj Szu-30MK2

Saab JA37D Viggen

Changhe Z-10

Boeing B-52H Stratofortress

Szuhoj Szu-22UM3K Fitter G

General Dynamics F-16A Fighting Falcon

Dassault Rafale EH

McDonnell Douglas F/A-18A+ Hornet

MiG-31

JF-17 Thunder

Boeing C-17A Globemaster III

Kawasaki XC-2

Vickers VC-10 C.1K

Lockheed P-3C Orion

Eurofighter EF-2000 Typhoon T

Douglas A-4N Skyhawk

Szuhoj Szu-24MR Fencer E

Alenia/Aermacchi/Embraer AMX

Boeing P-8A Poseidon

Transall C-160D

Sepecat Jaguar E

North American T-2C Buckeye

Agusta-Westland Merlin HM.2

McDonnell Douglas F-4EJ Kai

Dassault/Dornier Alpha Jet A

Az elmúlt négy év elnöki ciklusa során a Közel-Kelet jövőjét meghatározó döntések születtek. Az arab államok és Izrael viszonyában jelentős változás ment végbe a kapcsolatfelvételeknek köszönhetően. Egy érdek mentén, úgy tűnt, egyetértés van a legtöbb működőképes ország között, ez pedig az Iránnal szembeni gyanakvás és ellenérzések voltak. Jelen írás célja bemutatni, hogy miként hatott az öböl-államok térségbeli politikai harcának alakulására Donald Trump elnöksége, illetve mindez miként módosította vagy éppen őrizte meg Amerika pozícióját a régióban. Ezen kívül kitekintést tesz a kiélezett Irán-Amerika ellentétre, ami sokszor az egyes helyi szereplők támogatásán keresztül zajlik. Az ismert tények fényében megvizsgálom a Biden-adminisztráció lehetséges terveit és mozgásterét. Az első hivatalos út

Az Egyesült Államok új elnökének első diplomáciai úticéljai meghatározóak voltak, mondhatni kijelölték elnöksége külpolitikai irányának egyik fő vonalát. 2017-ben elsőként Rijadba érkezett meg Trump, ahol a tárgyalások során egyértelmű konszenzus alakult ki a felek között annak tekintetében, hogy Irán és az általa támogatatott iraki síita milíciák, a libanoni Hezbollah mind fenyegetik pozíciójukat a térségben. Az érdekkülönbség Iránnal megmutatkozik az akkor magas intenzitással zajló szíriai polgárháborúban, ahol Irán a Bassár al-Assad vezette kormányzatot támogatja, míg Amerika és a szaúdiak a lázadó erőket pártolják. A formálódó proxyháború jemeni színterén az arab monarchia az ekkor már két éve zajló polgárháborúban a kormányerőket támogatta az Irán szövetségét élvező húti népességgel szemben. Ezek a tények és Trump azon jellegű kijelentése, miszerint szakítani kíván elődje Irán-politikájával egyértelműsítették a jövőbeli együttműködést. Az Arab-félsziget keleti felének országai, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek is aggódva tekintetett az öböl másik partján fekvő Iránra, félve annak expanzív törekvéseitől. Az így létrejövő egységes érdekek egy Iránnal szembehelyezkedő tömb lehetőségeit vázolták fel. Egy törésvonal azonban keletkezett a félsziget egységében, mikor ugyancsak 2017 júniusában Egyiptom, az Emírségek, Bahrein és Szaúd-Arábia terrorizmus támogatásával vádolta Katart és azzal, hogy túl közeli viszonyt ápol Iránnal. Az ezt követően bevezetett szárazföldi és légi blokád azonban még inkább Irán felé tolta Katart, nehezítve ezzel a régió stabilizálását. Ebben a helyzetben Amerika két tűz közé szorult. Nem szerette volna feladni jövedelmező, stratégiailag is fontos szövetségeit azáltal, hogy állást foglal. A Perzsa-öböl partján elhelyezkedő országok mindegyikében rendelkezik katonai létesítményekkel és állandó erőket is állomásoztat, amely az öblön keresztül zajló olajszállítás biztosítása mellett a gyorsreagálást teszi lehetővé a térségben.

Fegyvereladás és annak hatásai

A találkozó egyik legvitatottabb eredménye a 110 milliárd dolláros fegyvereladási egyezség volt. Ez rámutatott arra, hogy Amerika fegyvereladások útján kívánja kiépíteni az újbóli jó viszonyt, ami megromlott az Obama-adminisztráció idején, annak következtében, hogy az akkori elnök kritikusan nyilatkozott a szaúdi koalíció műveleteiről a jemeni polgárháborúban, amelynek sok esetben civilek estek áldozatául. Az események tükrében felfüggesztették a precíziós irányítású lőszerek eladását a szaúdiak felé.

Az újonnan tárgyalt csomag tartalmazott: levegő-föld rakétákat, rakétavédelmi rendszereket, vízi járműveket, (ezek a forradalmi gárda kis méretű csónakjai ellen való fellépésre szolgáltak) KC-130J típusú repülőket, amelyeknek kulcsszerepe volt a légitámadások végrehajtásának támogatásában a légi utántöltés képessége révén, ami hosszabb repülési időt biztosít a gépek számára. A tárgyalások előkészítésekor tűnt fel Jared Kushner, Trump elnök veje és üzleti kapcsolatokkal is rendelkező üzletember, aki az elnökség alatt a főtanácsadói pozíciója mellett a közel-keleti ügyekért volt felelős. A későbbiek során Kushnernek jelentős szerepe volt az Izrael és az Emírségek, valamint Bahrein között köttetett diplomáciai kapcsolatfelvételről szóló egyezmény létrejöttében.

A fegyvereladásról szóló heves vitákat követően a Szenátus végül szűk többséggel, 2017 júniusában megszavazta az üzletet 47-53 arányban. Ez egy egyértelmű üzenet volt a szaúdiak számára, hogy az amerikai döntéshozók az új kabinet ellenére sem váltak támogatóbbá a fegyvereladások tekintetében. Mindenesetre a fegyverek megérkeztek az országba és bevetették őket a húti erők ellen. Az Egyesült Államok korábban a szövetségen belül megkötött bilaterális egyezmények útján rengeteg F-15-ös gépet adott el Szaúd-Arábiának, ezek kihasználására azonban csak a 2015-ös jemeni intervenciót követően került sor. A bevetett pilóták tapasztalatlansága (túl nagy magasságban oldották ki a bombákat, amik így nem a megadott célpontnál csapódtak be) és az okozott károk ignorálása vezetett a fentebb említett szankciókhoz az Obama-adminisztráció alatt. Az amerikaiak belekeveredtek egy szövetségesük által indított háború anyagi támogatásába, amiből mielőbb kiutat kellett találni.  Megfelelő választ kellett adni azon vád elhárítására, miszerint az USA olyan háborút támogat, ahol tömegesen esnek áldozatul civilek a diszkriminációmentes légi csapásoknak, illetve jelentős az okozott kár is. A megoldást eleinte a Szaúdi Királyi Légierő pilótáinak továbbképzési programján keresztül akarták megtalálni, és a korábbi elnökség által blokkolt a precíziós irányítású lőszerek eladásában. Ez sem bizonyult eredményesnek és a civil áldozatok száma nem csökkent, a lázadók katonai erejének sem tudtak döntő veszteségeket okozni.

2019-ben a Kongresszus egy, már korábban, 2018 decemberében is tárgyalt javaslattal el akarta vágni a konfliktust tápláló amerikai asszisztenciát. Az 1973-as „War Power Act” törvényi rendelkezései alapján meghozott határozat került az elnök elé, amely kimondja az elnök végrehajtó hatalmának korlátozását a nem jóváhagyott háborúk elindításának kérdésében. A Fehér Ház úgy reagált a javaslatra, hogy az Egyesült Államok nem vesz részt semmilyen összecsapásban, csupán felderítési és logisztikai támogatást nyújt, ezért a hivatkozott törvény nem mérvadó az ügyben. Annak ellenére, hogy Trump, élve vétójogával, elbuktatta a javaslatot, a Kongresszus és a Szenátus nyomásásra a Pentagon a légi utántöltések biztosítását felfüggesztette a szaúdi gépek számára. Az adminisztráció elképzelései szerint mindenképpen közel kellett tartani magához arab szövetségesét, és nem engedhetett meg magának komolyabb ellenlépéseket a kialakuló humanitárius krízis fokozódása ellenére sem, amely akkor 24 millió embert érintett.

A választási vereséget követően a kimenő elnökség egyik utolsó döntése volt az Ansár Allah húti lázadócsoport terrorista szervezetté nyilvánítása. A döntést arra alapozva hozták meg, hogy ezáltal is elszigeteljék a felkelőket, akik Irán támogatását élvezve annak kivetett horgonyaként fenyegetik az USA geopolitikai pozícióját a térségben. A döntésben az is közrejátszott, hogy a csoport rendszeresen indít rakéta- vagy drón támadásokat területéről szaúdi területekre. Az ilyen jellegű támadások egyik legnagyobb hatású esete a királyság egyik legnagyobb termelőegysége, a buqayqi olajlétesítmény elleni csapásmérés volt. Az Al-Káida tagjai 2006-ban próbálkoztak ugyan e célpont ellen, de sikertelenül. A drónok forrásaként a felkelők állításaival szemben a nemzetközi szereplők általában Iránt jelölik meg. Erre több kutatás is következtetni enged, ugyanis, ha a legtöbb esetben nem is a kész harci eszközt, de a főbb alkatrészeket Irán szállítja, ezzel viszonylagos rejtettséget biztosít magának a nyílt szembesítés ellen. Az Ansár Allah a kaotikus helyzetét kihasználva több szélsőséges csoport is teret nyert az országban, az Arab- félszigeti Al-Káida és az Iszlám Állam, amelyek elleni harc is igazolja az amerikaiak jelenlétét. Az Ansár Allah megítélése semmiképpen sem pozitív, hiszen amellett, hogy sokszor a hadi gépezet működésére használja fel a civil lakosság megsegítésére küldött ellátmányt, gyermekkatonákat is nagy számban alkalmaz. Ez a tevékenység a civil társadalom fejlődésére rombolóan hat és terhet is ró rá azzal, hogy a fiatalokat később visszaintegrálja a társadalomba. Egyfajta belső megosztottság is létezik a hútik között, aminek egyik ága a békés politikai megoldást szorgalmazná, míg a másik az erő nyelvén kívánja asztalhoz kényszeríteni a kormányt és az azt támogató koalíciót. A terrorista szervvé nyilvánítás következtében a szervezet vezetői, Abdullah Yahya al-Hakim és Abdul Malik al-Houthi nemzetközi terroristaként nem is kezdhetnének meg tárgyalásokat, emellett a nemzetközi szervezetek közvetítő szerepe is szűkülne. A probléma másik fele a humanitárius krízis felerősítése, amely a segélyszervezetek munkáját és az ellátmány szállítmányok bejutását szinte ellehetetlenítené. Ez nem elsősorban csak a lázadó csoportra, hanem az ott élő lakosságra is hatással lett volna. Az amerikai személyes érintettség abban is áll, hogy közel három éven át tartották fogva két polgárukat a hútik. A harmadik földi maradványait pedig szintén csak 2020 októberében voltak hajlandók kiadni a felkelők, a két túlélővel együtt 200, Ománban fogva tartott harcostársukért cserébe.

A frissen felesküdött új amerikai elnök, Joe Biden rendelkezések hullámait kezdte ontani beiktatása után, hűen tartva magát ígéretéhez, miszerint 180 fokos fordulatot kíván venni elődje politikájával szemben, mindezt a külkapcsolatokra is vonatkoztatva. Az első, jemeni konfliktusra vonatkozó bejelentésében Biden a szaúdiak katonai offenzívája mögüli kilépésről tájékoztatta a világot. A döntés értelmében csupán a terrorizmus elleni műveletekben és a védelmi képességek fejlesztésében vesz részt. Egy 478 milliós értékű precíziós lőszereket tartalmazó, még decemberben jóváhagyott csomag felülvizsgálatát is elrendelték. A leírt lépések és az, hogy Biden többször is felszólalt, egy alapvető attitűdváltásra enged következtetni. A két ország kapcsolata alapjaiban nem feltétlenül fog megváltozni, hiszen nyersanyag tartalékai és a térségben betöltött vezető szerepe biztosítja Szaúd-Arábiának, hogy amerikai partnere ne távolodjon el tőle. A kieső esetleges fegyverszállítmányok és az amerikai célmegjelölés egyfelől csökkentik a precíziós csapásokat, és ez növelheti a lakosság fenyegetettségét. Azonban, ha már a logisztikai és karbantartási oldalt szemléljük, látható, hogy az alkatrészek és egyéb üzemeltetéshez szükséges felszerelés hiánya a harcok részleges enyhüléséhez vezethet. Az új adminisztráció következő lépése az Ansár Allah terrorista csoportok közé sorolásának visszavonása volt. Ezzel, bár a csoporttal szembeni elítélő hangneme megmaradt, az új kabinet a békés és diplomatikus úton történő kiegyezést támogatja, remélve, hogy ennek enyhítő hatásai lesznek a polgárháborúra. A legújabb fejlemény, hogy az Egyesült Államok a szaúdi királyságot célzó rakétacsapások és a Vörös-tengeren elkövetett támadások miatt szankciókat vetett ki a húti tengerészeti főparancsnokra és a légierő parancsnokára. Láthatóan az alapvető felfogás nem változott a lázadó szervezettel szemben, csak a módszerek tekintetében. Az új megközelítés látszólag célzott retorziókban gondolkozik.

A Hasogdzsi-ügy

Dzsamál Hasogdzsi a szaúdi királyi családot élesen kritizáló újságíró halála 2018-ban még jobban beárnyékolta a két ország kapcsolatát. A disszidensként számontartott újságírót az isztambuli szaúdi nagykövetségen ölték meg, amikor házasságkötéséhez szükséges papírok miatt utazott a török városba. A nemzetközi nyomozások során feltárt telefonbeszélgetések és megszerzett információk arra engedtek következtetni, hogy Mohammad bin Salman koronaherceg rendelte el a kivégzést. Azonban a nemzetközi közösség által várt vétók helyett csupán egyes személyekre vetett ki szankciókat az Egyesült Államok. Ebben az esetben, amikor a nemzetközi reputáció nem közvetlenül forgott kockán, az elnökség elodázhatta a helyzet mélyebb vizsgálatát. A Biden-adminisztráció ígéretet tett az események teljeskörű felderítésére. A gyilkosságot tárgyaló CIA jelentés nyilvánosságra hozatala után Amerika gazdasági büntetést szabott ki azon személyekre, akik részt vettek a gyilkosság megszervezésében, köztük a szaúdi hírszerzés vezetőjével. Nincs a büntetettek között Mohammed bin Salman koronaherceg, akinek a jelentés alapján tudnia kellett Hasogdzsi kiiktatásáról, de a szöveg is arra következtet, hogy nagy valószínűséggel a trónörökös jóváhagyásával történt az eset.

Ahogy az amerikai biztonsági percepció kezd átalakulni és Ázsia-központúvá válni, elengedhetetlen, hogy a szintén a percepció részét képező Közel-Kelet a maga fojtópontjaival együtt megmaradhasson a befolyási övezetek csoportjában. Ez lényeges a világon szinte bárhol bevethető katonai erő koncepciójának fenntartásához. Az, hogy bin Salam herceget közvetlenül nem érte megtorlás a Hasogdzsi ügy kapcsán annak köszönhető, hogy a szunnita monarchia a legerősebb és legbeágyazódottabb szövetségese Amerikának a térségben. Ahhoz, hogy a fent leírt hangsúlyáttétel megvalósulhasson, erős szövetségi hálóra van szükség, amely feltartóztatja Iránt és az egyre terjeszkedő Törökországot, amely állammal ellentmondásos a szaúdiak viszonya.

Látható tehát, hogy Trump egy sokkal üzletszerűbb megközelítést alkalmazott a megkerülhetetlen fontosságú Szaúd-Arábia és hazája viszonyaira, biztosítva ezzel az olajpiac és a fegyvervásárlás zavartalan megvalósulását. Biden látszólag egy elvi alapú megközelítést igyekszik majd alkalmazni és egy sokkal aktívabb, a konfliktusban közvetítő szereplőként kíván fellépni az „America back” mottó alapján. Erre enged következtetni Tim Lenderking, Jemenbe delegált nagykövet kinevezése is. Lenderking neve nem ismeretlen a térségben. Korábban már vezető helyettesi posztot töltött be két amerikai nagykövetségre küldött misszióban is, 2013-2016-ig Rijádban, 2008 előtt pedig Kuvaitban, ahol gazdasági tanácsadó is volt, emellett pedig Bagdadban a demokratikus működésért felelős tanácsadóként is jelen volt. Így tapasztalatai és már meglévő kapcsolati hálója alapján egy stabil bástya lesz a globális sakktábla Arab-félszigetre eső felén.

Vigyázó szemetek Iránra vessétek

Az Egyesült Államok 2017-es Nemzeti Biztonsági Stratégiája 17 alkalommal említi Iránt, emellett pedig utalásokat tesz rá, mint az amerikai kulcsfontosságú regionális érdekeket veszélyeztető tényezőre. A kezdeti elnökségi szakaszban Trump kampány alatti ígéretét megtartva belépési tilalmat rendelt el több arab ország állampolgáraival, többek között irániakkal szemben is. Az Iránnal kapcsolatos viták középpontjában a 2015-ös Iráni atomalku, avagy hivatalos nevén: Joint Comprehensive Plan of Action (továbbiakban JCPOA) állt. Az egyezség Obama elnök kezdeményezésére valósult meg, és célja az iráni urándúsítás keretek közé szorítása, illetve átláthatóbbá tétele volt. A megállapodás emellett előirányozta a két ország és a nemzetközi politika prominens szereplői, valamint Irán közötti kapcsolatrendszer normalizálását, továbbá a síita ország pária státuszból való kilépését. Hasszán Rohani 2013-as megválasztása és az általa képviselt reformista felfogás is hozzájárult ahhoz, hogy az 1979 óta befagyott kapcsolat újjáéledhessen a két fél között. A részes országok a P5+1, vagyis az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai Németországgal és az Európai Unióval kiegészülve alkották az ellenpólust a tárgyalásokban. Az egyezség kezdeti alapköve az volt, hogy Irán atomprogramját olyan alacsony intenzitáson tartja, hogy az esetleges fegyverfejlesztés egy évbe teljen, így időt hagyva a többi államnak arra, hogy megfelelő választ adjanak. A szerződés megszabta a tárolható dúsított urán és plutónium mennyiségét. A dúsításkor használt centrifugák mennyiségét és minőségét is kikötötték. A hivatalos, tervezett és potenciális atomlétesítmények ellenőrzését a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) megfigyelői végezték, akik a Közös Bizottságnak (Joint Commission) jelentettek, ez a szerv közvetített vitás kérésekben. Cserébe Irán mentesült az embargók nagy része alól, néhányat kivéve, melyeket az emberi jogok megsértése és a terrorista szervek támogatása miatt szabott ki rá az USA. Az ENSZ a konvencionális fegyverekre vonatkozó ebargóját is hajlandó volt visszavonni, ha az IAEA jelentések pozitív változásokról számolnak be. Az egyezmény Iránra nézve is jó lehetőségekkel kecsegtetett, hiszen az ENSZ, az Európai Unió és az USA is feloldotta a gazdasági szankcióit, melyek éveken keresztül húzták vissza a gazdaságot és zárták ki Iránt a nemzetközi kereskedelem egy részéből. Az engedményeknek köszönhetően megkezdődhetett az olaj- és petróleum termékek exportja, ami 80%-át tette ki az ország kiviteli kereskedelmének. A gazdasági fellendülés stabilizálta az elszabadult inflációt és a korábban befagyasztott 100 millió dolláros iráni tőke szabaddá tétele a további prosperitás felé mutatott. Persze ezen változások hatásai nem az átlagos háztartások szintjén csapódtak le, sokkal inkább a központi költségvetésnek jelentettek bevételt.

A szerződés átláthatóbbá tette az atomprogram megfigyelését, így az Obama-adminisztráció egyik legnagyobb diplomáciai sikerének könyvelték el. Azonban a kirótt korlátozásoknak voltak lejárati időpontjai, mint például a nem elismert telepek látogatásának korlátozása a megfigyelők számára. Trump és csapata többek között erre is építette fel a kritikáját az egyezménnyel szemben. A viták hátterében meghúzódott az a fajta mély elköteleződés, amit Trump táplált Izraellel szemben, amely ország ellenezte az alku létrejöttét, mivel úgy látta annak intézkedései csupán látszólag szorítják vissza Irán megerősödését. A nézetet osztó elnökség szintén úgy látta, hogy a különböző síita milíciák és a Kataib Hezbollah támogatásán keresztül megszerzett mozgástér mellé társulva a növekvő gazdaság nem tartja vissza Iránt a térségben való terjeszkedéstől. Trump úgy vélte, hogy jóval átfogóbb egyezményre van szükség, amely érinti a rakétaprogramot és a közel-keleti fegyveres jelenlétet az egyes háborúkban. A végső döntés Mike Pompeo külügyminiszter ultimátumjellegű üzenete után született meg, amelyben az összes amerikai polgársággal rendelkező, Iránban fogva tartott szabadon engedését és térségbeli hatalmi politikából való teljes kivonulást követelt. Mivel ezek nem voltak egy stabil tárgyalás alapjául szolgáló feltételrendszernek tekinthetők, így 2018 májusában az Egyesült Államok egyoldalúan kilépett a JCPOA szerződésből, és ezen év novemberében visszavezette a korábbi szankciókat. A kilépést követően a maximális diplomáciai nyomás és izoláció politikáját hirdette meg az amerikai elnökség. A köztes időszakban ugyan létrejött egy barter-rendszer a szerződésben maradó felek és Irán között, ez volt az INSTEX, amely az USA által dominált pénzügyi rendszeren kívüli kereskedelem működtetését hivatott lehetővé tenni. Ez tartalmazott bizonyos termékekkel való kereskedelmet, azonban ezek köre nem terjedt tovább az élelmiszernél és a gyógyászati termékeknél, amelyek eleve kivételek az amerikai embargó alól. Irán első válaszreakciójaként dúsított urán készleteket kezdett felhalmozni, és a folyamat felgyorsításához centrifugákat kezdett fejleszteni. A megfigyelőket azonban nem utasították ki, így a munka folytatódhatott.

Ennek az időszak sajátja volt az egyre inkább a másikat felüllicitálni próbáló fenyegetések és alacsony intenzitással zajló apróbb csapások sorozata. Az atomprogram felfuttatása mellett Rohani elnök a Hormuzi-szoros lezárásával is fenyegetett, amelyen keresztül a világ olajkereskedelmének egyötöde halad át, így stratégiai jelentőséggel bír. Fontos, hogy ekkor még nem korlátozták teljesen az olajipart, létezett egyfajta felmentés a még Iránnal kereskedő országok számára, de az amerikai külpolitika egyre inkább az olajexport bojkottjára ösztönözte szövetségeseit.

A már kifejtett szaúdi elkötelezettség miatt, Izrael mellett az arab monarchia is üdvözölte a kilépést. Mivel ennek a soktényezős képletnek ők is részei, így számítani lehetett rá, hogy a kiéleződő ellentét rájuk is visszahat. 2018 júliusában ez be is következett, amikor egy Egyiptomba tartó tanker hajót a Bab-el-Mandeb-szorosban támadás ért a nyilvánvaló tengeri képességekkel rendelkező húti lázadók részéről, így a szállítást egy ideig felfüggesztették a szoroson keresztül.

A konfliktus intenzitása 2019-ben szintet lépett, amikor az iráni Forradalmi Gárdát terrorszervezetnek minősítette az Egyesült Államok. Ezt főként a szervezet külföldi tevékenységével és a szövetséges Izrael állammal szemben elkövetett támadások asszisztálásával támasztották alá. A viszontválasz az volt, hogy minden amerikai személyt és szövetségest terroristaként kezelt az iráni törvényhozás. A minősítés okán akár a Forradalmi Gárda által végzett partvédelmi feladatok során is bármely fenyegető vagy provokatív magatartást terrorista akcióként kezelhet az Egyesült Államok. Ez egyfelől kommunikációs előny is, illetve jogilag sokkal komolyabb szankciókkal szembesülhet bármely vállalat, amely kereskedik a forradalmi gárdával, ami befolyást gyakorol több iparág felett. Májusban a USS Abraham Lincoln hordozót az UNSCENTCOM térségébe vezényelték, azon belül is az Iránhoz közeli vizekre, ezzel is növelve a nyomást az országon. A lépések meghozták az „eredményt”, és júniusban egy Global Hawk típusú drónt lelőtt a Forradalmi Gárda, ami kis híján fegyveres csapásméréshez vezetett, de az utolsó pillanatban leállították a műveletet. Hosszú idő óta ez volt ez első közvetlen támadás az irániak részéről, így mindenképpen mérföldkőnek számít, és a dominószerű folyamat egyik csúcspontjának tekinthető.

Egy jóval fajsúlyosabb esemény következett be 2019 decemberében, amikor iraki tüntetők és bizonyítottan a Hezbollah tagjai megostromolták az amerikai nagykövetséget Bagdadban. Ennek közvetlen előzménye volt a kirkuki amerikai bázis megtámadása Irakban, ahol egy civil meghalt és többen megsérültek. Az esemény nem lenne különösebben kirívó, síita milíciák többször is követtek már el támadást amerikai létesítmények ellen. A válaszcsapásként elrendelt légitámadás fegyverraktárakat és vezetési pontokat érintett. Az év utolsó napján kezdődött meg a nagykövetség ostroma, aminek hatására gyorsreagálású erőket is átszállítottak Irakba. Az ott szolgáló katonák és a személyzet sikeresen elbarikádozta magát. Az iraki biztonsági szervek nem léptek komolyan közbe, hogy megállítsák az ostromot, ez is érzékeltette, hogy milyen patthelyzet elé képes állítani Irán a szomszédját és hogy mekkora befolyással bír rá. Az evakuálást január elsején sikeresen végrehajtották, azonban egy ilyen mértékű támadás már komolyabb retorziót követelt.

A tovagyűrűzés csúcspontja

2020. január 2-án Kászem Szolejmánit, az Iráni Forradalmi Gárda Kodsz Erők nevű különleges alakulatának parancsnokát és a vele egy kocsiban utazó Abu Mahdi al-Muhandiszt, a Népi Mozgósítási Erők (PMF) nevű Irán támogatta milícia vezetőjét az Egyesült Államok egy dróncsapással likvidálta. Az amerikai lépés most már egy jóval nagyobb értékű célpont ellen irányult, és Szolejmáni halálával komoly stratégiai előnytől esett el Irán. A csapást hivatalosan azzal indokolta a Védelmi Minisztérium, hogy megelőző jelleggel követték el, mivel feltételezhetően a tábornok több amerikai bázis megtámadását tervezte. Irán január 8-án ballisztikus rakétákat lőtt ki két iraki amerikai bázisra is a saját területéről. A megtorlás nem követelt áldozatokat csupán anyagi kár keletkezett, ez célja is volt az irániaknak, nem volt érdekük a további eszkalálódás. Szolemáni, mint a különleges erők parancsnoka az egyes külföldi proxy szervezetek tevékenységét koordinálta, valamint a hírszerzés területén tevékenykedett. Irán egy összetett rendszert tartott fenn Iraktól egészen Libanonig, amely saját érdekeit szolgálta és a katonai, politikai erejének kivetüléseként ezek segítségével határozott az egyes arab államok belső döntéshozataláról. A rendszer azonban jól láthatóan megroppant Szolejmáni halála után és utódja Esmail Qaani hiába vette át a kapcsolati hálót, mivel új szereplő, így kevésbé bíznak benne vagy éppen tekintik kompetensnek az egyes szervezetek, szemben a hajdani karizmatikus Szolejmánival. A műveletnek hatása volt középtávon az iraki belpolitikára is. A PMF-t vezető Mahdi al-Muhandisz elvesztése a szervezet és az iraki kormányzat közötti viszonylag kiegyensúlyozott kapcsolatot felborította. A kormányerők többször összetűzésbe kerültek a milicistákkal, letartóztatások zajlottak, különösképpen az egyes rakétatámadások után. A PMF kitüntette magát az ISIS elleni harcban, azonban ezen pozíciójával visszaél, és így próbál befolyást szerezni az eleve korrupt és kiszolgáltatott politikai berendezkedésű Irakban.

Irán enyhének mondható ellencsapása azzal magyarázható, hogy a Szoljemáni halálával meggyengült pozícióiból nem kívánt veszíteni. Az idáig vezető kisebb események alacsony erőráfordítása is azt mutatta, hogy Irán azt akarja csupán mutatni, hogy jelen van és a képességeinek köre széles. A nyílt és akár fegyveres konfliktus nem érdeke a perzsa államnak, hiszen stabilitásra van szüksége a közvetlen mikrokörnyezetében. A nemzetközi megítélés is fontos szempont e tekintetben, mivel az agresszor szerepköre sosem kifizetődő, főleg nem egy eleve szankcionált ország esetében, amely igyekszik fenntartani a jó viszonyt megmaradt partnereivel.

Az események után a feszültség még jó ideig érezhető volt az USA-Irán viszonylatban. Az új választások közeledte és Joe Biden ígéretei, valamint visszatérési szándéka a JCPOA-ba hirtelen optimizmust eredményezett, amit egyfajta visszaesés követett, amikor Bidenék nem vetették bele magukat az Iránnal való azonnali tárgyalásokba, és a szankciók feloldását sem készítették elő. Elsőként a blokád alól frissen szabadult Katar jelentette be, hogy hajlandó lenne közvetíteni a felek között, bevonva az Öböl más arab államait is. A két fél nem akart engedni, előfeltételként szabva meg, hogy a másik cselekedjen. Ezt követően nem sokkal az Európai Unió is megjelent, hogy biztosítsa a csatornát a két fél között. A konkrétumok nincsenek lefektetve, de mindkét fél részéről mutatkozik akarat a megegyezésre. Irán azt ígéri, hogy azonnal visszafogja urándúsítását, amint a szankciókat feloldják, az USA azonban Irántól várja az első lépést. Az iráni kormányzat egy 60 napos türelmi időt adott az amerikai kormányzatnak a szankciók feloldására, amelynek elmaradása esetén 20%-ra emelte volna az urándúsítás mértékét. A határidő lejárta előtt azonban egy gyors manőverként Bidenék visszavonták Trump korábbi, az ENSZ Biztonsági Tanács felé benyújtott kérelmét a korábbi szankciócsomagok visszaállításáról. Ezzel szinte párhuzamosan a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is tárgyalásokat folytatott Iránnal, amelyek után egyezség született a közös munka és az eddig bevett ellenőrzések további, három hónapos folytatásáról. Irán szempontjából fontos lenne minél hamarabb, még az iráni választások előtt lefolytatni a tárgyalásokat, hiszen Dzsávád Zaríf külügyminiszternek nagy tapasztalata van az amerikaiakkal való tárgyalásban és személye jól ismert a nemzetközi diplomáciában. Biden egy erős, az iráni kapcsolatok terén tapasztalatokban bővelkedő csapattal léphet be a tárgyalásokba. A jelenlegi CIA igazgató, William Burns, Jake Sullivan, a nemzetbiztonsági tanácsadó mindketten részt vettek az Iránnal való kezdeti kapcsolatfelvételben és az első találkozón Ománban. Wendy Sherman külügyminiszter-helyettes pedig az amerikai delegáció vezetőjeként jelent meg az atomalku tárgyalásain.

Összegzés

Donald Trump nem tért el sokban a klasszikus amerikai attitűdtől a szaúdi rezsim kapcsán. Diplomáciai döntései tükrözték üzletemberi mivoltát és a valamit-valamiért elvet. Biden megígért kemény fellépése sem váltott ki komoly hatást. Az újra felszínre hozott Hasogdzsi-ügy esetében pár, az esethez köthető személyen kívül nem érte hátrány vagy retorzió sem a koronaherceget, sem pedig az államot magát. Így láthatóan a megkerülhetetlen Szaúd-Arábia marad a közeli szövetségesek élvonalában, bár egy jóval távolságtartóbb viselkedést tapasztalhat majd az új adminisztrációtól, és haderőjének csak a terrorizmus elleni harccal összefüggő képességeit támogatja majd az Egyesült Államok. Trump kezdetektől fogva Irán-ellenes politikájába beleillett a szaúdiak nagyszabású fegyver utánpótlásának biztosítása, mivel a jemeni lázadók mögött álló Irán közvetetten érvényesítette érdekeit és fenyegette akár a kisebb öbölmenti államokban állomásozó amerikai csapatokat, de elsősorban a szaúdiakat, akik a térség hatalmi terében az egyik fő pólus. A Perzsa-öbölben zajló olajáramlás és az érdekeik megóvásáért Amerika növelte katonai jelenlétét, és az alacsony intenzitású incidensek végül a katartikus Szolejmáni elleni támadásban csúcsosodtak ki. A Trump hirdette „maximális nyomás” politikájának sikeressége megkérdőjelezhető, és ezt érdemes az atomalku körüli események prizmáján át szemlélni. Egyfelől jogos kritikákat fogalmazott meg Trump, mikor a ballisztikai képességek kérdését vetette fel, amiben Iránt semmi nem korlátozza, de ha jobban megnézzük a JCPOA keretében mégis csak egy stabilabb és átláthatóbb atomenergia felhasználást valósított meg Irán. Az újra életbeléptetett szankciók és Mohsen Fakhrizadeh atomtudós meggyilkolásának hatására, amellyel Izraelt gyanúsítják, de körülményei még mindig nem tejesen tisztázottak, kiadott törvény alapján a korábban 3,6%-ra korlátozott dúsítás januárban 20%-ra emelkedett. Az egyezményben jóváhagyott 202 kg tárolható uránium mennyisége a 2019-es megnövekedett raktározás eredményeképpen 2021 februárjában három tonna körül járt. Az adatok alapján az tűnik az ideális megoldásnak, hogy ha Bidenék újra visszatérnek az alkuhoz, amelyet egy újratárgyalással akár aktualizálhatnak is, esetleg hosszabb lejárati időket szabva az ellenőrzések és a termelési mennyiségek esetében, növelve ezzel is a bizalmat. A jelenlegi állapot elég lassú elmozdulásokat mutat és az új elnökségnek valószínűleg még időre van szüksége, hogy kiépítse a hosszútávú stratégiáját az egyezménybe való visszatéréséről.

Címlapkép: Hasogdzsi-ügy, Isztambul, 2018. október 15.
Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán nyomoz egy török rendőr 2018. október 15-én. Szaúdi és török szakértők átvizsgálják a főkonzulátust, mert Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíró sorsa azóta ismeretlen, hogy október 2-án bement a külképviseletre. (Forrás: MTI/EPA/Tolga Bozoglu)

A A Trump adminisztráció politikája a Perzsa-öböl térségében bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

2021. március 28-tól a Budapest Airport újranyitja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér korábban lezárt utasforgalmi területeit.

 

Спасибо, Ми-8!

Zord

A mai napon, 2021. március 25-én érkezett meg Portugáliából az utolsó megrendelt F-16-os vadászbombázó, mellyel teljessé vált a Román Légierő flottája.

Néhány perccel ezelőtt megérkezett Szolnokra a második kettő H145M MP (felfegyverezhető) konfigurációjú könnyűhelikopter, a 19-es és 20-as oldalszámú példány. Emlékezetes: az első három (12-13-14) decemberben ért haza.

Ahogy decemberben a 12-13-14, a mai jövevények is fel voltak szerelve fegyvertartókkal. A 19-es a D-HADU ideiglenes német lajstromot viselte a donauwörthi berepülések, majd a leszállítás (delivery flight) idejére.

A gépek sziluettjéből még meglehetősen távolról is felismerhető a konfiguráció, a fegyvertartók, a zavarótöltet kivetők, stb.

A 20-as (D-HADH Gysz: 20348) és vezére ugyanúgy bécsújhelyi tankolással repültek át, mint a megrendelt húsz gép eddig leszállított 18 példányának többsége. Már csak a Németországban kiképzésre használt 05 és 06 maradt hátra, de az év folyamán azok is megérkeznek az MH86-hoz.

A leszállításokat a gyártó személyzeteinek elutazását biztosító kisgépek szolnoki jelenléte kíséri. Ma ilyen volt a D-FSBG lajstromú Socata TBM-900...

...illetve a D-FLYW, egy Piper PA-46 Malibu.

Néhány megközelítés, illetve egy leszállás-backtrack-felszállás erejéig tiszteletét tette a 607-es Falcon 7X Kecskemétről.

A 335-ös Főnix iskolázott...

...az egyik SAR konfigurációjú okostojás pedig csörlőzést gyakorolt.

Provokatív huligán elem a reptér szomszédságában :-)

Zord

A kecskeméti nyílt napok és repülőnapok sorában az 1990-es, 1997-es, 1998-as, 2000-es, 2003-as, 2006-os, 2007-es, 2008-as és 2010-es visszatekintés után az utolsóhoz érkeztem (számomra a 2013-as kimaradt). A 2005-ös nemzetközi repülőnapot augusztus 6-7-én rendezték meg az 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.

A Royal Air Force Jaguar GR 3-asa csak a statikus bemutatón, az egyik könnyűszerkezetes hangárban volt látható. A RAF 2007-ig repülte a Jaguart.

A házigazdák 06-os MiG-29-esét vontatják a zónában. A Wright-fivérek óta tudjuk, hogy repülőgép és kerékpár jól megfér egymás mellett.

A görög légierő tűzoltásra és tengeri mentésre egyaránt használt Canadair CL-415-öse szokatlan formájával és színével egyaránt feldobta a statikus sort.

Biztos, ami biztos. A Hawk fülketetejének zárására a britek egy régóta bevált megoldást választottak.

A magyar An-26-os mellé a malackai (Malacky-Kuchyna) szállítórepülők L-410-ese került, amelyből légifotós / térképész és VIP változatot is üzemeltetnek a szlovákok.

A 410-essel szemben a francia légierő dijoni 2/2-es vadászrepülő ezredének két századától, a Sirálytól és a Kaszáló Haláltól érkezett Mirage 2000-esek kaptak helyet.

Szerbia-Montenegró MiG-21-ese. Az államszövetség 2006-os felbomlása után a 21-es Szerbiában maradt.

2005 nyarán a 6196-os aranyosgyéresi (Campia Turzii) LanceR C (MiG-21MF) képviselte a román vadászokat külföldön, így Kecskeméten is. Az izraeli segítséggel modernizált román 21-esek két évvel később már Baltic Air Policing missziót teljesítettek Litvániában.

A Fortele Aerienne Romane An-26-osa érkezik, fedélzetén a MiG-21-est kiszolgáló műszakiakkal.

F-16C az avianói 555. vadászrepülő századtól. 2005 tavaszán mindkét avianói század megfordult Kecskeméten és akkor még úgy tűnt, hogy rendszeresek lesznek a századszinten tervezett közös gyakorlatok.

Az 555-ösök lobogója két F-16-os közé feszítve. A századjelvényt ebben a formában a hetvenes és nyolcvanas években használták. Amerikában az ötcentest nevezik nickelnek és mivel a század számában három 5-ös is van, adott volt a Triple Nickel elnevezés.

Magyar An-26-osok áthúzása géppárban. Az Ancsák 2004 októberétől már Kecskeméthez tartoztak, de csak 2005 decemberében települtek át végleg Szolnokról.

Kontraszt. A német tervezésű, Rotax-motoros ultrakönnyű gépet, a Flight Design CTSW-t a Luftwaffe F-4F Phantom II-ese mellé állították.

A német Phantom orrfutóját a pilóták a magyar műszakiak segítségével igyekeznek egyenesbe állítani.

A napsütésben a Török Csillagok (Türk Yildizlari) egyik ex-holland NF-5A gépe gurul a felszálláshoz.

Ritka pillanat: Szu-22-es egy magyar repülőbázison. A lengyel légierő swidwini 21. harcászati repülőbázisának tigrismintás vadászbombázója gurul a központi zónában. (A 2006-os nyílt napon a lengyel Szuhojok ismét láthatóak voltak Kecskeméten, amikor egy olasz repülőnapról hazafelé tartva üzemanyagért szálltak le az alföldi repülőtéren.)

Tornado söpör végig a futópályán. Júniusban már jártak Kecskeméten az F3-asok - akkor a Dragon Nest gyakorlatra érkeztek - majd augusztusban a repülőnapra is eljöttek. A Tornado vadász változatának utolsó üzemeltetője a skóciai RAF Leucharson települő 43 (F) század volt, amely 1989 ősze és 2009 nyara között repülte a típust.

Egy fotó a bázison kívülről, a hétvégét megelőző napról. A kétüléses 29-es emelkedik egy véletlen fékernyőnyitást követően.

A kecskeméti üzemanyagosok a szlovákok szliácsi (Sliac) 1. századának MiG-29-esét tankolják a szállítórepülők zónájában.

A Jak-11 cseh gyártású Let C-11 változata. A gép azóta egyszínű, zöld festéssel repül.

A cseh Aero Vodochody által kifejleszetett Ae-270 Ibis sivít a kecskeméti gurulóúton. Az egy hajtóműves, légcsavaros-gázturbinás kategóriában a Pilatus PC-12-es mellett mindig is nehéz volt érvényesülni, és ez az Ibisnek sem sikerült.

A Saab Technical Support kocsija. Remek spotter járgány lehetne.

A holland légierő bemutatógépét kiszolgáló műszakiak kocsija, a demó F-16-oson akkoriban használt festésmintával megegyező színekben.

Égszínkék pajzs, napkorong és a szárnyas csikó. Az L-39-es kiképzőszázad (később 3. Felderítő és Kiképző Század), a Szárnyas Csikó jelvényét hivatalosan nem rendszeresítették és 10 éves működés után, 2004-ben a század is megszűnt.

A 2005-ös kecskeméti repülőnap egyik legjobb bemutatója a földön zajlott és a műszakiaknak volt köszönhető. A 15-ös oldalszámú MiG-29-es itt a futóműveit húzza be, de a szárnymechanizáció működését is láthatták a nézők. A 15-ös 2008-ban, egy behúzott futóval végrehajtott leszállás után lett selejt, szerencsére pilótája sikeresen katapultált.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

 

Decemberben beszélgettünk legutóbb Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület elnökével. Most ismét megkerestük őket, hiszen decemberben nagy változásokat harangoztak be! Az elnök ezúttal nem egyedül érkezett.

A dolgozatban igyekszem párhuzamokat vonni a Krím elcsatolása és a dél-kínai tengeren észlelhető kínai tengeri stratégia kapcsán. Az újfajta hadviselés megismerése rendkívül releváns, mely tényt mi sem mutat jobban, mint a nyugati világ bénultsága 2014-ben az orosz akciókat látván. Fogalmak tisztázása

A hadviselés fogalmának átalakítására, kiegészítésére a hidegháború vége felé merült fel az igény.  Többek közt ekkor alkották meg a negyedik generációs hadviselés fogalmát, mely eltér a hagyományostól abban, hogy elmosódik a határvonal a béke és hadiállapot közt, egyre több nem állami szereplő vesz részt benne. Elmosódik a civil és katona közti különbség és a csatatér, a front fogalma is gazdagon feltölthető tartalommal. A csatákat már nemcsak csatatereken vívják, hanem nagy létszámú városi területeken és a virtuális térben egyidejűleg. Az egységek jellemző taktikája az észlelés elkerülése és az ellenfél gyengeségének kihasználása.  Az aszimmetrikus hadviselésben a gyengébb felek igyekeznek egyesíteni a konvencionális és nem konvencionális eszközöket annak érdekében, hogy az erősebb fél politikai akaratát, elkötelezettségét megtörjék. Az elképzelés mögött az a logika áll, hogy a  határozottabb politikai akarattal rendelkező aktor képes legyőzni a  nagyobb gazdasági és katonai kapacitásokkal rendelkező ellenfelet. A gyengébb fél ebben az esetben nem direkt támadást intéz a katonai potenciál ellen, inkább ötvözi a gerilla harcmodort a puha társadalmi, kulturális, gazdasági eszközöket acélból, hogy polgári engedetlenséget szítson, miközben dezinformációs kampányt folytat és politikai tevékenységek révén közvetlenül támadja az ellenség politikai akaratát.

A 21. század elején újabb koncepció kezdett terjedni a hibrid hadviselés képében, melyet először a csecsen háborúk jellemzésére használtak. A fogalom ebben az esetben is a határok elmosódására utal, ami révén a hadviselő fél egyszerre vet be irreguláris és reguláris erőket, terroristákat, bűnözői csoportokat a politikai és katonai céljai elérése érdekében. Frank Hoffman annyiban különbözteti meg ezt a felfogást a gerilla harcmodortól, hogy a multimodalitását hangsúlyozza, miközben rávilágít, hogy a hibrid harcmodorral ellentétben, ami az összecsapás elkerülésével a konfliktus elnyújtására használható, a hibrid hadviselés a gyors győzelem kivívására is alkalmas.

A hibrid hadviselést a kortárs kutatók az orosz-ukrán konfliktusra alkalmazzák legtöbbet, azonban rengeteg a véleménykülönbség ezen a téren. Egyesek szürkezónás háborúnak hívják, összetett és közvetett jellegére hívják fel a figyelmet és kiemelik a meghatározhatatlanságát, mivel nehéz eldönteni, hogy államközi agresszió, polgárháború, netán államközi konfliktus-e a helyes helyzetleírás. [1]

A Dél-kínai tengerre vetítve a Krím elfoglalása hasznos tanulságokat hordozhat. 2014-ben az invázió gyorsan, minimális harc árán, teljes külföldi bizonytalanság közepette történt meg. Krím esetében az orosz fél csúcstechnológiás eszközöket használt a külföldi beavatkozás akadályozására és gyorsan szerzett meg kulcsfontosságú tengeri infrastruktúrát, ami által stabil tengeri kommunikációs vonalat (SCLO) hozott létre.

Dél-kínai tenger nemzetközi helyzete

Kína 2014-ben kezdett fehér homokot szórni néhány zátonyra a tengeren, majd lázas építkezésekbe kezdett az így a tengertől visszanyert területen. A területre jogot formáló Kína igyekszik hasznot húzni a halászatból és a nyersanyaglelőhelyekből. Rendkívül fontos a térségen folyó kereskedelem, mivel a világ kereskedelmének 30%-a halad keresztül az érintett területen.

Miközben a halászait proxyként használja, hogy szuverenitását erősítse, közben a szigeteken nem civil létesítmények is helyet kapnak. Az egyre inkább nacionalista jelleget öltő követelések által Kína egyre erősebben érvényesíti érdekeit, ami leginkább a halászai védelmén keresztül manifesztálódik. Időről időre kínai hadihajók lépnek közbe saját polgáraik érdekeinek védelmében más országok hatóságaival szemben. Hasonló módszerrel igyekszik a felderítő, majd fúró műveleteket felügyelni, más országok hasonló aktusait zavarni. A kis kék embereknek (utalás a kis zöld emberekre, akik segédkeztek a Krím elcsatolásában) is hívott félkatonai egységek (tengeri milíciák), melyek hol halásznak adják ki magukat, hol közös műveletben vesznek részt a kínai hatóságokkal, segítenek elmosni a határokat a civil és katona közt.

A területi vita miatt 2013-ban a Fülöp-szigetek a Hágai Állandó Választottbírósághoz fordult, ami 2016-ban számára hozott előnyös döntést Kínával szemben. Kína történelmi jogra alapozza követelését, amit a hágai testület a nemzetközi joggal ellentétesnek minősített. A szigetépítést illegálisnak minősítette, mivel környezetkárosító. A döntést Kína nem ismerte el, míg az Egyesült Államok lépéskényszerbe került, ha be akarja tartatni a nemzetközi jogot és a szabad hajózás elvét.

A szigetlánc akadály

Fontos megértenünk, hogy Kína hogyan tekint a rá váró tengeri kihívásokra. Az elmúlt időszakban egyre nagyobb mértékű a tenger felé fordulás, ám ez a szándék klausztrofób érzéseket kelthet a kínai döntéshozók körében, mivel a kínai parttal párhuzamosan lelhető fel az első szigetlánc, mely lezárja Kína előtt a Csendes-óceánt. A szakirodalom többnyire egyetért abban, hogy a lánc Japántól a Rjúkjú-szigeteken keresztül, Tajvant érintve a Fülöp-szigetekig húzódik. Bár a fogalom kezdetben kínai gondolkodóktól ered, mára a nyugati terminológiában is elterjedt. Bernard Cole megjegyzi, hogy miközben Kína a tenger felé fordul, a szigetláncra fókuszálás mélyen kontinentális logikát sugall, mivel térben fixált pontokhoz viszonyítja saját mozgásterét és nem a tengerész logikáját követi, ami sokkal inkább a közvetlen fizikai határokon túl gondolkozik. Az önkényesen meghúzott vonalak redukálják az igazi haditengerészet manőverezhetőségét, rugalmasságát. Cole elemzése szerint a szárazföld ilyen mértékű bevonása a tengeri stratégiába jelzi a kínai szárazföldi katonai hagyományokat és a szovjet segítség révén meghonosodott elképzeléseket. Mivel azonban a pekingi elképzelés ezt a vonalat saját védelmi vonalának tekinti és ezek más szuverén földjei, ezért prognosztizálható a súrlódás a régióban.

Míg Kína a tenger felé fordul, észben kell tartanunk, hogy az ország gazdasági és politikai centrumai végig a partvonalon húzódnak. Az ország hatalmas területe ellenére, igazából nincs stratégiai mélysége, ahova visszavonulhat egy támadás esetén, ezért igyekszik a tengerre, hogy a szárazföldi központjait biztonságban tudhassa.[2]

Műveleti elképzelések a mesterséges szigetek kapcsán

Kína elsődleges célja a Spratly-szigeteken (Dél-kínai tenger) nem az erőkivetítés, sokkal inkább az információszerzés és akadályozás, miközben erősíti a vezetési, kommunikációs, megfigyelési és felderítési kapacitásait a térségben. A nyugati koncepcióval szemben, ami a szigetek hagyományos, kinetikus fegyverek alkalmazásának képességét vizsgálja, a kínai elgondolás inkább az információs hadviselésre használná a szigeteket. A tűzerő, manőverezési képesség és a nagy hatótávú rakétafegyverek fontosak a kínai félnek is, azonban az információfölény elérését fontosabbnak tartják. Ez a fölény a csatatéren belül a minél nagyobb észlelési képességet jelenti, miközben az ellenfél hasonló képességét akadályozza. 2013-ban Peking létrehozott légvédelmi azonosítási zónákat a térség nemzetközi vizein. A cél az amerikai tűz,-és manőverezési képesség csökkentése és a flotta akadályozása abban, hogy értékes kínai célpontok közelébe kerüljön.

A PLAN (kínai haditengerészet) stratégiája az aktív védekezés, ami stratégiailag védekező jellegű, míg műveleti szinten offenzív. A szigeteken jelenlévő tornyok lehetővé tesznek egy kommunikációs hálót, ami lefedi a vitatott területet. A folyamatos valós idejű képalkotás lehetővé teszi nagyobb hatótávú fegyverrendszerek bevetését a kontinensről is, vagy vízfelszín feletti, vagy alatti hajókról, netán repülőgéphordozókról. Ez az információs fölény pedig arra késztetheti az ellenséges flottát, hogy takarékos üzemmódban üzemeljen lekapcsolva a radart annak érdekében, hogy elkerülje az észlelést. Több sziget alkalmas felderítő gépek indítására (KJ-500 korai előrejelző repülőgép), mely repülők nagy biztonsággal mozoghatnak, miközben valós idejű felderítést végeznek több száz kilométerre a szárazföldtől, köszönhetően a szigeteken elhelyezett föld-levegő rakéták jelentette védelmi „buboréknak”. Bár a területmegtagadó fegyverrendszerekre mint védekező fegyverekre gondolunk, azonban a PLAN elképzelésében ezek olyan eszközök lehetnek, melyek előnyös környezetet alakítanak ki egy offenzív akcióra is.

A parti őrség önmagában nem rendelkezik szofisztikált katonai kommunikációs képességekkel és a kínai halászhajók sem katonai szereplők, a PLAN mégis képes használni őket felderítésre, más országok halászainak megtámadására, ami után megmarad a letagadhatóság lehetősége (plausible deniability). A folyamatos gazdasági aktivitás demonstrálása hasonlatos Oroszország viselkedéséhez a Spitzbergák szigetén és a vitatott északi-sarki területeken. A jelenlét jelzése a külvilág számára az elsődleges, nem a gazdasági előnyök.

A területmegtagadással kivívott tengeri biztonság elérése nem csak műveleti előnyöket biztosít Kína számára, hanem a régiós amerikai szövetségeseket is elbizonytalanítja az amerikai haditengerészet térségbeli képességeit illetően. A mesterséges szigeteken felépített erődítések hasonló elgondolás alapján működnek, mint az orosz Bastion stratégia, mely a Kola-félszigeten állomásozott  nukleáris elrettentő arzenált védi.

Egy magas intenzitású konfliktus esetén a szigetek könnyen válhatnak elsüllyeszthetetlen repülőgéphordozókból, mozgásképtelen célpontokká. A kínai haditengerészet műveleti hatékonysága minimum kétséges, tekintettel a tényre, hogy nagyrészt csak ENSZ békefenntartó akciókban vett eddig részt. Mivel a kínai stratégia a régióban ellenérzéseket szül, ezért olyan ország is kezdett közeledni az Egyesült Államokhoz, mely nemrég még kemény harcokat vívott vele. A nyugathoz közeledő Vietnám példája joggal vethet fel aggályokat a pekingi vezetésben. A Krím esetében az oroszok ügyesen oldották meg, hogy a régiós ellenfelei ne érezzék magukat annyira fenyegetettnek, hogy erőteljesebb ellenlépéseket tegyenek.  Kína a hadászaton túlmutató stratégiával is rendelkezik, ami a három hadviselés formájában jelenik meg: pszichológiai hadviselés az ellenfelekkel szemben, vélemény hadviselés a dezinformáció segítségével, jogi hadviselés (lawfare) a nemzetközi normák kihasználása által.

A Krím elfoglalásának esetétől különbözik a régiós szigetek elfoglalása, hiszen ezek jobbára lakatlanok, vagy akár nem is minősülnek szigetnek, csupán csak zátonynak, ezért az a fajta lakosságot meggyőző információs hadviselés nem az itt élőket célozza. Sokkal inkább a külföldi és belföldi közvéleményt, valamint a szigetvitában érdekelt ellenfél országok lakosságát.

Konklúzió

Kína és Oroszország atomhatalom, az USA nukleáris védernyője pedig számos általuk fenyegetett országot véd. A nukleáris arzenál alapvetően defenzív jellegű és elrettentési célokat szolgál, a nyílt agresszió pedig hatalmas nemzetközi ellenreakciókat okoz. Ha ezen országok mégis terjeszkedni akarnak, akkor a területszerzés érdekében olyan nemzetközi környezetet kell teremteniük, ahol az ellenfél már csak a fait accompli helyzetre tud reagálni. Az új status quo gyors kivívása után pedig már a hódító válik a védekezővé, ahol a nukleáris elrettentés és a területmegtagadás (A2/AD) is hatékonyan alkalmazható az új szerzemény megtartására. A gyorsan kialakított új helyzet megteremtésének eszköze pedig az újfajta hadviselési koncepciók alkalmazása.

A 2014-es ukrajnai eseményekkel jóformán egyidőben megjelenő, egyre asszertívabb kínai tengeri aktivitás a hasonló módszerek és célok miatt fokozott odafigyelést kíván. Amennyiben a nyugati konvencionális hadászati megoldásokat alkalmazó doktrínákat nem sikerül hatásosan a kor által támasztott kihívásokhoz igazítani, úgy újabb vetélytársak kezdhetik másolni az orosz és kínai módszert, és így a világ a felboruló erőviszonyok miatt egyre kevésbé lesz biztonságos.

Írta: Bán Zoltán

Felhasznált irodalom:

[1] Laura Maria Herta, „Hybrid Warfare – A Form of Asymmetric Conflict,” International Conference Knowledge-Based Organization Vol. XXIII, no. 1 (2017): 135-143. doi: 10.1515/kbo-2017-0021

[2]Toshi Yoshihara, „China’s Vision of Its Seascape: The First Island Chain and Chinese Seapower” Asian Politics & Policy 4, no.3 (2012): 293-314 doi: 10.1111/j.1943-0787.2012.01349.x

Címlapkép: Építkezések a Dél-kínai-tengeren. Spratly-szigetek, 2015. május 11.
Légi felvétel a Dél-kínai-tengeren fekvő Spratly-szigeteknél folyó kínai építkezésrõl 2015. május 11-én. Kína nagy erőkkel dolgozik a szinte a semmibõl emelt mesterséges homokszigeteken, jóllehet Kína és a környező országok évek óta vitatkoznak a terület hovatartozása miatt. (Forrás: MTI/EPA/Pool/Ritchie B. Tongo)

A A dél-kínai tengeri konfliktus vizsgálata az újfajta hadviselési koncepciók segítségével bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

2021. március 23-án, kedden repülésre való előkészítés közben aktiválódott egy Tu-22M3 hadászati bombázó katapultrendszere, melynek során a személyzet 3 tagja életét vesztette.

Az egész világ Izraelre figyel az egyedülálló gyorsasággal és hatékonysággal megszervezett oltási kampánya miatt. Az ország nagy valószínűséggel az első lesz, amely eléri a nyájimmunitáshoz szükséges átoltottsági szintet és feloldhatja a koronavírus miatt bevezetett korlátozásokat. Mindeközben Izrael március 23-án már negyedik választását tartja az elmúlt két évben, miután a korrupcióval vádolt kormányfő, Benjámin Netanjáhú vezette Likud és Kék-Fehér egységkormány működése zátonyra futott egy évvégi költségvetési vitán. Donald Trump választási vereségével egy fontos szövetségest veszített el az izraeli politika mágusa, Netanjáhú; az amerikai elnök hivatali ideje alatt számos lépésével kifejezte támogatását Izrael irányába, legyen szó a nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről, a Golán-fennsík izraeli annektálásának elismeréséről, vagy éppen a palesztinoknak juttattot segélyek megszüntetéséről. Írásunkban összefoglaljuk az Egyesült Államok elmúlt négy esztendőben követett Izrael-politikáját, továbbá arra is kitérünk mi várható a januárban beiktatott Biden-kormányzat következő éveiben. Donald J. Trump Izrael legjobb barátja

2016 decemberében Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ Biztonsági Tanácsba delegált nagykövete, a több évtizedes amerikai állásponttal szembe menve vétó helyett tartózkodott a BT 2334-es határozatának szavazásán. A hivatalából távozó Obama-adminisztráció egyik utolsó lépéseként ezzel hozzájárult a sokak által Izrael-ellenesnek tartott határozat elfogadásához, amely felszólítja a közel-keleti államot, hogy fejezze be a telepek építését az általa megszállva tartott palesztin területeken (köztük Kelet-Jeruzsálemben).

Három héttel később hivatalba lépett Donald J. Trump, aki a hagyományosan Izrael-barát amerikai elnökök képzeletbeli rangsorában bizonyosan előkelő helyen szerepelne; az Obama-éra fagyos amerikai-izraeli kapcsolatai után Trump elnöksége elhozta a várt támogatást Izraelnek (és miniszterelnökének, Benjámin Netanjáhúnak).

Trump első hivatali útja 2017 májusában Rijádot követően Jeruzsálembe vezetett, ahol az amerikai elnökök sorában elsőként meglátogatta a Nyugat-Falat (Siratófal), majd ezt követően decemberben beváltotta korábbi kampányígéretét; Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el, ezzel egyidejűleg pedig megkezdődött Tel-Avivból az amerikai nagykövetség áthelyezése is.

A Palesztin Hatóság Jeruzsálem elismerésére válaszul megszakította diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Államokkal. Az amerikai-palesztin viszony rég nem látott mélypontra zuhant, hogy aztán 2018-ban tovább romoljon.

Májusban megnyílt az új nagykövetség Jeruzsálemben, majd augusztusban az USA törölte több mint 200 millió dollárnyi segély kifizetését, amelyet a Gázai-övezetnek és Ciszjordániának szánt, továbbá megszüntette a hozzájárulását az UNRWA (az ENSZ Segély és Munkaügyi Hivatala a Közel-keleti Palesztin Menekülteknek) finanszírozásához. Mike Pompeo külügyminiszter a Twitteren pazarlással, pénzügyi visszaéléssel és terrorizmus támogatásával vádolta meg a szervezetet, melynek működése nem segíti, hanem épp ellenkezőleg, útjában áll a béke létrejöttének. Kritizálta továbbá a UNWRA menekültjogi irányelvét, miszerint a menekültek leszármazottjainak is megadja a menekült-státuszt, Pompeo (és a Trump-adminisztráció) érvelése szerint mindezt jogtalanul.

A palesztinoknak jutatott amerikai segélyek alakulása (Forrás: Congressional Research Service)

Egyesek szerint ezen döntések valódi motívuma és végcélja is pontosan a palesztin menekültek hazatéréshez való jogának megtagadása volt, a segélyek megvonása pedig nem más, mint befolyásolás a palesztin fél tárgyalóasztalhoz kényszerítéséhez és egy számára előnytelenebb megállapodás elfogadásához. Így gondolta Száeb Erekat (húsz éven át vezette palesztin-izraeli béketárgyalásokat és tavaly novemberben hunyt el, miután megfertőződött koronavírussal) is, amikor azzal vádolta Trump vejét és közel-keleti főtárgyalóját, Jared Kushnert, hogy az a palesztinoktól megvont és átcsoportosított körülbelül évi 300 millió dollárt felajánlotta Jordániának és azon országoknak, amelyek hajlandóak a területükön élő palesztin menekülteket megfosztani a státuszuktól és honosítani.

A segélyek megvonásával párhuzamosan zajlott a PFSZ washingtoni irodájának bezárása (de-facto nagykövetségként működött), amit a külügyminisztérium szóvivője, Heather Nauert azzal indokolt, a palesztin fél anélkül ítélte el az amerikai béke terveket, hogy látta volna azt, továbbá semmilyen módon nem hajlandó kapcsolatot tartani az amerikai kormányzattal és együttműködni a béke előmozdítása érdekében. A döntés egyúttal újabb nyomásgyakorlásként is felfogható az amerikaiak részéről, ugyanis épp ebben az időszakban palesztin tisztviselők a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) próbálták elérni, hogy indítsanak vizsgálatot az állítólagosan elkövetett izraeli háborús bűncselekmények ügyében. Ez utóbbival egyébként idén februárban érték el céljukat, amikor is a Nemzetközi Büntetőbíróság több ország (köztük Magyarország) és Izrael tiltakozása ellenére kimondta joghatóságát a palesztin területeken elkövetett háborús bűnök és atrocitások felett. Ha jobban megvizsgáljuk az izraeliek esetét az ICC-vel, azt látjuk, hogy a meglévő jó kapcsolatok mellet az ügy azért sem volt közömbös az amerikaiak számára, mert az Egyesült Államok hasonló vádak elé nézett az afganisztáni szerepvállalása során felmerülő túlkapások miatt.

2019 márciusában az Egyesült Államok jeruzsálemi főkonzulátusa (korábban független diplomáciai misszióként szolgált a palesztinoknál) betagozódott a jeruzsálemi nagykövetség fennhatósága alá és Palesztin Ügyek Egységeként folytatta működését. A palesztin vezetők közül Száeb Erekat és Hanan Ashrawi is hangosan felszólalt a két misszió egyesítése ellen, a palesztin ügy háttérbe szorulását és izraeli érdekeknek való alárendelését látva benne.

Az április elején esedékes izraeli választások előtt Netanjáhú a Fehér Házba látogatott, hogy aztán hatalmas politikai győzelemmel térjen haza. Donald Trump újfent szembement a kialakult nemzetközi konszenzussal (amely a ’67-es háború óta megszállt területnek tekinti) és Izrael részének ismerte el a Golán-fennsíkot. Netanjáhu beszédében a stratégiai (és mezőgazdasági) szempontból fontos területet felbecsülhetetlennek nevezte Izrael számára: „Valóban történelmi nap a mai… fél évszázad kellett, hogy katonai győzelmünket diplomáciai győzelemre váltsuk. Izrael igazságos, önvédő háborúban nyerte el a Golán-fennsíkot, ahol a zsidó nép gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza”.

A Golán után novemberben a Trump-adminisztráció ismételten figyelmen kívül hagyta a nemzetközi jog normáit és feladta az Egyesült Államok Carter-adminisztráció (1978) óta követett álláspontját a Ciszjordániában épült izraeli telepek létjogosultságának elismerése kapcsán. Azért is volt ez példátlan lépés, mert ezzel több korábbi BT-határozatot vett semmibe (ezek közül a legutóbbi épp a bevezetőben említett 2234-es volt), amelyek a Genfi egyezmény polgári lakosság védelméről szóló részére hivatkozva tiltják, hogy a megszálló hatalom áttelepítse a saját lakosságát az általa elfoglalt területekre. Nem mellesleg a szóban forgó telepeken élő több százezer izraeli telepes ügye hosszú ideje az egyik legkényesebb pontja az izraeli-palesztin rendezésnek.

Az évszázad megállapodása (?)

Trump alatt Washington egyértelműen elállt a korábban általa betöltött mediátor szereptől a palesztin-izraeli konfliktusban, részrehajló lépéseivel diszkreditálta magát az előbbi szemében, így az amerikaiak vezetésével zajló békefolyamat újra ellehetetlenült. Ezt követően nem okozott meglepetést, hogy a 2020 januárjában bemutatott „évszázad megállapodása”, már eleve hamvába holt. A béketervezettől nem volt elragadtatva egyik fél sem, mind a ciszjordániai izraeli telepeket képviselő Jesa Tanács, mind a palesztin vezetés visszautasította, mert véleményük szerint irreális követeléseket támasztott velük szemben.

A Trump-béketervezet térképe (Forrás: France24)

Felmerül a kérdés: mégis miért tett le az asztalra Jared Kushner egy olyan tervezetet, amiről már előre tudta, hogy biztosan nem lesz sikeres? Ennek megválaszolása a későbbiek tükrében egyértelmű; a béketervnek nem volt célja a palesztin-izraeli megegyezés, az „évszázad megállapodása” csupán ugródeszkaként funkcionált egy másik nagy horderejű megállapodás, az Ábrahám-egyezmények megkötéséhez.

Mindeközben Netanjáhú az amerikaiakra hivatkozva kezdte el hangoztatni, hogy a béketerv feljogosítja Izraelt a telepek és a Jordán-völgyének annektálására. Sokan értetlenül álltak ez előtt, mert még Izraelben is kérdéses volt, hogy megvan-e hozzá a kellő támogatás. A vita három jól körülhatárolható téma mentén zajlott; először is kérdés volt a döntéssel mennyire szigeteli el magát Izrael még inkább a nemzetközi térben, másodszor szóba került a telepesek biztonságának megszervezése, legvégül pedig a palesztinok várható (erőszakos) ellenreakciója.

Amikor Ábrahám fiai üzletelnek

Amíg mindenki a lehetséges forgatókönyvek következményeit számolgatta, Netanjáhú amerikai közvetítéssel beváltotta (ez idáig informális) arab partnereinél azokat a tárgyalási pozíciókat, amelyeket az annektálással (mint fenyegetés) szerzett. Az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein megértette az üzenetet; mindkét monarchia elérkezettnek látta az időt arra, hogy hivatalosan is felvegyék a diplomáciai kapcsolatot Izraellel, cserébe pedig előmozdítsák egyéni érdekeiket és céljaikat. Mint említettük a két ország és Izrael között az együttműködés eddig is nyílt titok volt, de az ún. Ábrahám-megállapodások teljesen új szintre emelték mindazt. Látni fogjuk, hogy Abu Dzabi és Manama mindezzel olyan folyamatot indított el (Egyiptom és Jordánia után), amelyben alapvetően muszlim többségű államok bizonyos engedményekért cserébe hajlandóak normalizálni kapcsolataikat Izraellel. Nehéz megmondani, hogy mindez hosszú távon pontosan hova fog vezetni, az viszont biztosan állítható, hogy a részes felek kölcsönösen profitálnak (több területen) is egy-egy ilyen megállapodásból.

Bahrein és az Emírségek számára ez a politikailag rizikós lépés a gazdaságuk és biztonságuk területén válik majd kifizetődővé; a fejlett technológiákkal rendelkező Izraelnek kitűnő exportlehetőséget jelent mindkét ország, utóbbira pedig részükről is hatalmas (ezt megfizetni kész) igény mutatkozik (gazdaságuk diverzifikálására törekednek, mindez pedig elengedhetetlen hozzá). A megállapodás biztonságot érintő részleteinek hátterében alapvetően irániak regionális térnyerése áll. Ezért az Irán feltartóztatására létrejött, Izraellel kötött stratégiai együttműködéssel párhuzamosan az Emírségek fontosnak tartotta, hogy (Izraelhez hasonlóan) Washingtontól a legmodernebb technológiákat vásárolja meg hadseregének. A megállapodás után tehát azt remélte Abu Dzabi, hogy a térség legfejlettebb hadseregével rendelkező Izrael után megnyílik számára is a lehetőség az F-35-ös harcászati vadászbombázók és MQ-9B Reaper drónok beszerzésére az Egyesült Államokból. Ezen remények novemberben beteljesülni látszottak, amikor az amerikai Külügyminisztérium értesítette a Kongresszust, hogy előbbiből akár ötven (!), utóbbiból pedig mintegy tizennyolc darabot kész értékesíteni az olajmonarchiának.

A két kis területtel rendelkező, az arab világban mégis fontos szerepet betöltő országgal történt kapcsolatok normalizációja hatalmas sikert jelentett Izraelnek és megerősítette Netanjáhú belpolitikai pozícióját. Mindezt egy bizonytalan kimenetelű ciszjordániai annexió elhalasztásért cserébe (egy közvélemény kutatás szerint az izraeliek 80%-a preferálja a megállapodást az Emírségekkel, szemben az utóbbival). Netanjáhú egyébként politikai pályájának kezdete óta ellenezte a „földet a békéért” elvet, ehelyett a „békét a békéért” szorgalmazta, ezen életfilozófia aztán a mostani Ábrahám-megállapodásokban kulminálódott; anélkül kötött Izrael egyezményt arab államokkal, hogy a palesztinok irányába bármilyen engedményt tett volna.

Mindez rávilágít azon tényre, hogy az utóbbi évek arab világában sokat veszített súlyából és mondhatni háttérbe szorult a „palesztin ügy”. Ezzel együtt sokak szemében még mindig népszerűtlen döntés volt a palesztin érdekek erőteljesebb képviseletének elmulasztása az izraeliekkel való tárgyalások során. Igaz, ugyan Abu Dzabi a palesztinok megmentőjeként tetszeleg, mivel úgymond „elhárította” a rájuk leselkedő veszélyt (Ciszjordánia annektálását), azonban élnünk kell a feltételezéssel, miszerint nem ez volt az elsődleges motivációja; sokkal inkább hozadék amellett, hogy a már korábban ismertetett érdekeinek érvényt szerzett.

Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek példáját hamar követte Szudán és Marokkó. A kapcsolatok felvételéért viszonzásul előbbi lekerült a terrorizmust támogató országok listájáról és több milliárd dolláros segélyt kaphat a következő években, utóbbinak pedig az Egyesült Államok elismerte a fennhatóságát a vitatott hovatartozású Nyugat-Szahara felett. Ezen kívül nemrég az izraeli választások kampányfinisében bejelentette Netanjáhú, hogy közeljövőben a már meglévő négy mellett, további négy muszlim ország fogja az Ábrahám-egyezményekhez hasonló módon rendezni diplomáciai kapcsolatát Izraellel.

Új elnök Washingtonban

Választási győzelmét követően januárban Joe Biden váltotta Donald Trumpot a Fehér Házban. Annak ellenére, hogy Bident több évtizedes politikai pályafutása során mindvégig Izrael-barátjaként ismerhették meg, nem volt felhőtlen öröm Jeruzsálemben a hír hallatán. A republikánus elnök újabb négyéves ciklusát váró Netanjáhú kivárt a gratulációjával, viszonylag későn (november 8.-án), és akkor is csak egy tweetben kívánt sok sikert a Biden-Harris párosnak, cserébe viszont a frissen beiktatott elnök sem siette el izraeli kollégájának felhívását, mely több mint egy hónapot váratott magára. Korábban nem volt rá példa, hogy ilyen hosszú ideig ne vegye fel az új adminisztráció első embere a kapcsolatot a szoros szövetségesnek számító Izraellel; a jelzésértékű üzenetet tekinthetjük egy a közvetlenül Netanjáhúnak szánt célzásnak arra vonatkozóan, hogy a Trump alatt bevett, korlátlan és feltétel nélküli amerikai támogatás a személye mögül eltűnt. Másrészt értelmezhetjük az Egyesült Államok külpolitikájának következő éveiben várható hangsúlyok ismertetéseként is;  e szerint elsőként az ázsiai és az európai partnerekhez intézett telefonhívások híven tükrözik a Biden-adminisztráció azon meggyőződését, amely a Kínával és Oroszországgal való konfrontációt, valamint a megsérült kapcsolatok és szövetségek helyreállítását kezeli jelenleg legfontosabb prioritásként, mindezek mögött a Közel-Kelet (és azon belül Izrael) csupán másodlagos szerepet foglal el.

Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy Biden egy minden eddiginél megosztottabb amerikai társadalmat örökölt, továbbá belpolitikai szempontból rengeteg égető problémával kell szembenéznie (koronavírus-járvány kezelése, gazdaság helyreállítása, faji és társadalmi igazságosság, klímaváltozás stb.), tehát nem kell csodálkoznunk, ha a rendelkezésre álló erőforrásokat elsősorban ezekre és nem egy újabb izraeli-palesztin tárgyalás megszervezésére költi (amely nem vezet eredményre). Utóbbival kapcsolatban az új külügyminiszter, Anthony Blinken egyébként úgy nyilatkozott, hogy a felek nem állnak még készen, szerinte sokkal inkább az elért eredmények megőrzésére kell törekedni, továbbá óva intette a feleket olyan egyoldalú lépések megtételével kapcsolatban, amelyek árthatnak a békefolyamatnak.

Blinken ezenfelül világosság tette, hogy az Egyesült Államok továbbra is a kétállami megoldást támogatja és szakít Trump túlzottan Izrael érdekeit néző megközelítésével, ugyanakkor helybenhagyják az előző adminisztráció egyes döntéseit. Így a nagykövetség maradt Jeruzsálemben, (annak ellenére, hogy áthelyezésével nem értett egyet Biden), illetve üdvözölték az arab államokkal megindult normalizációs folyamatokat. Az új külügyminiszter következetes maradt a Nemzetközi Büntetőbíróság kontra Izrael-ügyben is, és megerősítette a mindezidáig képviselt amerikai álláspontot a szervezet tevékenységével kapcsolatban. A Golán kérdésében már árnyaltabban fogalmazott Blinken, amikor kétségbe vonta a terület feletti izraeli szuverenitás elismerésének legalitását, mindemelett hozzátette: a jelenlegi helyzetben Izrael biztonságára nézve szükségesnek tartja a fennsík izraeli ellenőrzését. Válaszul másnap az izraeli Miniszterelnöki Hivatal rövid közleményt adott ki, miszerint „a Golán örökre Izrael állam része marad” és a kérdéses terület nem képezi vita tárgyát.

Biden a kampánya során egyértelművé tette, hogy fent kívánja tartani a régióban Izrael katonai fölényét (qualitative military edge; QME), ennek folyományaként ellenezte a Trump utolsó munkanapján tető alá hozott szerződést az Emírségekkel, amely az F-35-ös vadászbombázók és drónok eladásáról szólt. A tranzakció felfüggesztésének és felülvizsgálatának hírére Kína rögtön bejelentkezett, hogy amennyiben az Egyesül Államok nem hajlandó erre, ő szívesen értékesítné saját drónjait az olajmonarchiába. A hivatalba lépő új adminisztráció jelezte az is, hogy visszatérne a Trump által felmondott 2015-ös atomalkuhoz (Joint Comprehensive Plan of Action; JCPOA), amennyiben Irán hajlandó újabb vállalásokat tenni az erről szóló tárgyalások során. Az Egyesült Államok regionális szövetségeseinek (akik kezdettől fogva nem támogatták az alkut) ez hatalmas arculcsapás, tekintve, hogy mindez éles váltást jelent a Trump-féle „maximum pressure on Iran” szankciós politikától. A bejelentés után Izraelben mind a katonai, mind a politikai vezetés közölte, hogy a hadsereg felkészül egy Irán elleni lehetséges támadó hadműveletre, megakadályozandó a perzsa állam nukleáris fegyverhez jutását (a témáról bővebben lásd cikkünket).

Kiszivárgott külügyminisztériumi feljegyzések szerint Blinkenék és az USAID legkésőbb április elején újraindítja a palesztinok segélyezését, amelyet az előző adminisztráció szüntetett meg. Számítani lehet továbbá arra is, hogy helyreáll a kapcsolat a legfelsőbb szinteken is az Egyesült Államok és a PH között, ez különösen fontos a közelgő palesztin választások tekintetében (15 éve most tartanak először). A négy oldalas dokumentumban ezenkívül szó esik még az izraeli telepes tevékenység elleni határozottabb fellépésről, a palesztin civil társadalom és média szerepének megerősítéséről, illetve azon palesztin gyakorlat beszüntetéséről, hogy a terrorizmus váddal bebörtönzött személyek anyagi támogatásban részesüljenek.

Visszavonuló amerikaiak, felértékelődő helyi szereplők

Az Egyesül Államok számára a Közel-Kelet jelentősége átalakulóban van: az Obama-érában indult, Trump idejében is folytatódó trend eddig úgy tűnik Biden alatt sem lesz másképp; azt mondhatjuk, hogy a térség mindinkább veszít fontosságából (az elmúlt évtized amerikai katonai jelentét változásai is ezt mutatják). Ennek következménye az is, hogy a régió konfliktusaiból csökkenő aktivitással veszi ki a részét az USA, azok megoldását sokkal inkább a közvetlenül érintett szövetségeire hagyja (indirekt részvétel). Az atomalku felélesztésének sikerétől független, egyre inkább az elmúlt években a kapcsolatát egymással elmélyítő szunnita arab-izraeli tengely feladata lesz a további iráni térnyerés megakadályozása, hasonlóan a ’70-es években az amerikaiak által már alkalmazott „twin pillar”-hoz, melyben az akkori két regionális szövetséges, Irán és Szaúd-Arábia felelt a szovjet befolyás feltartóztatásért. Izrael kulcsszereplő és fontos partner az Egysült Államok Közel-Kelet stratégiájában, ezért rövid- és középtávon nagy elmozdulás nem várható Washington Izrael-politikájában, (leszámítva természetesen Trump egyes intézkedéseinek visszavonását, és visszatérést a korábban is képviselt amerikai állásponthoz).

Felhasznált irodalom

Csiki Varga Tamás – Pércsi Dávid: Az amerikai globális katonai jelenlét hangsúlyeltolódása a 2010-es évtizedben, Stratégiai Védelmi Kutatóintézet, Elemzések 2021/3, 2021

Jack Thompson: Trump’s Middle East Policy, Center for Security Studies, CSS Analyses in Security Policy No. 233, 2018

Jim Zanotti: Israel: Background and U.S. Relations in Brief, Congressional Research Service, 2021

Jim Zanotti: The Palestinians: Overview and Key Issues for U.S. Policy, Congressional Research Service, 2021

Jim Zanotti – Jeremy M. Sharp – Kenneth Katzman – Christina L. Arabia – Clayton Thomas: Israel’s Qualitative Military Edge and Possible U.S. Arms Sales to the United Arab Emirates, Congressional Research Service, 2020

Kali Robinson: What Is U.S. Policy on the Israeli-Palestinian Conflict, Council on Foreign Relations, 2021

Kenneth Katzman: The United Arab Emirates (UAE): Issues for U.S. Policy, Congressional Research Service, 2020

Michael S. Doran: The Dream Palace of the Americans, Foreign Affairs, november/december 2019 vol 98., 2019

Nagy Dávid: Trump Közel-Kelete, Danube Institute, 2020

Szalai Máté – Wágner Péter: Ábrahám-megállapodások, Külügyi és Külgazdasági Intézet, E-2020/84., 2020

Varga Gergely – Isabelle Colf: Joe Biden és Donald Trump külpolitikájának összehasonlítása, Külügyi és Külgazdasági Intézet, E-2020/86., 2020

Címlapkép: Jeruzsálem, 2020. december 21. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (j) és Jared Kushner, Donald Trump leköszönõ amerikai elnök veje és tanácsadója sajtóértekezletet tart Jeruzsálemben 2020. december 21-én. (Forrás: MTI/EPA/Pool/Ronen Zvulun)

A Új időszámítás Izraelben: a Trump-korszak vége, status quo Joe Bidennel bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

2021. március 22-én, hétfőn összeütközött a Tajvani Légierő két F-5E Tiger II típusú könnyű vadászrepülőgépe. Az 5286 és 5287 oldalszámú példányok 15 óra után nem sokkal tűntek el a radarok képernyőjéről.

Az elmúlt bő egy évtized során immár több mint 30 ezer repült órát teljesített a Pápán települt Nehéz Légiszállító Ezred három, magyar felségjelű C–17 Globemaster III típusú gépe.

 

Ismerősök kérdezték múltkor, hogy az létezik-e, hogy kivontuk az erőinket Afganisztánból. Mondtam, arról biztos tudtunk volna, lett volna hír. 2015 óta konstans 80-100 fő volt a létszám, hogy tavaly még olvastam a HM hírekben, hogy a nyugat-afganisztáni Herátba is kiment talán egy szakasznyi katona egy egyszeri váltásra. 

Múlt héten aztán láttam egy hírt, az új váltásunk kiérkezéséről (Honvédségi Airbus-val, tudom valójában csak ez érdekes sokaknak :)), rákattintottam, és tényleg csak nyolc embert láttam a képben. Ezt többféle képpen lehet értékelni, egyfelől, ha  komolyan vettük az USA és a tálibok megállapodását a május elsejei kivonulásról, arról ez volt az egyetlen felelős lépés, mert az utolsó pillanatban nem lehet felszámolni a jelenlétet. Ugyanakkor az Eltökélt Támogatás misszió többi tagja nem így gondolkodott, hiszen akkor összeomlott volna a misszió. Persze lehet más országok is csökkentették a létszámot, sőt lehetnek országok, akik ugyanígy csináltak, ehhez nem ismerem a többi ország létszámtrendjeit. És természetesen releváns érv (lehet) részünkről az is, hogy novembertől indul a KFOR parancsoki beosztás, ahova extra létszámot kell biztosítani. Ha az USA nem vonul ki május elsejével, és a megkapom a COVID oltásaimat, még teszek egy utolsó kísérletet ennek a nyolc embernek a meglátogatására. Végül is ott voltam a PRT indulásakor is 2006-ban, megnézném a végét is (persze csalok, mert az afgán szerepvállalásunk nem ott kezdődött)

Hazai gyártású gyalogsági harcjárművet kapnak az ukrán tengerészgyalogosok. A hazai fejlesztésű és gyártású BTR-4E képességeit 2020 decemberében vizsgálták meg. Az itt szerzett tapasztalatok alapján dőlt el, a hányatott sorsú lövészpáncélos beszerzésre fog kerülni. Persze a szükséges egységesítés is szerepet játszott a megrendelés megszületésében. A próbák során a katonák tettek néhány észrevételt, a gyártó részéről ígéretek hangoztak el a kért módosítások végrehajtásáról. Várhatólag 75 darab BTR-4E kerül majd a tengerészgyalogosokhoz. A 2000-es évek elején a szovjet BTR-80-as alapján kifejlesztett páncélos fegyverzete az első időkben a Luch irányított páncéltörő rakétákból, 30 milliméteres ZTM-1 gépágyúból, 7,62 milliméteres géppuskából, valamint egy 30 milliméteres KBA-117 gránátvetőből áll. Pár évvel ezelőtt vált elérhetővé a BM-7 Parus távirányítású torony kétféle változata. Az egyikben csak egy 7,62 milliméteres géppuska található meg, míg a másikban egy ZTM-1 30 milliméteres gépágyú és egy AGS-17 30 milliméteres automata gránátvető alkotja a fő fegyverzetet.

Előrelépés történt a partvédelmi rendszerek terén is keleti szomszédunknál, ugyanis az ukrán haditengerészet március 15-én megkapta a Lucs Design Bureau által megalkotott P-360 Neptun hajók elleni robotrepülőgép RK-360MSz szárazföldről indítható változatának első példányát. A fegyver rendszeresítésének elkezdésére a 2021-es év volt megjelölve. Ez a 2020. december végén bejelentett megrendelés egy ütegnyi, vagyis hat USzPU-360-as indítójárművet foglal magában, összesen 24 darab hajók elleni robotrepülőgéppel. A 870 kilogrammos indulótömegű fegyver harci része 150 kilogrammos, míg hatótávolsága 280 kilométer. A Motor Szics által gyártott MS-400-as kétáramú sugárhajtómű által mozgatott szerkezet irányítását a végfázisban aktív önirányító rendszer végzi, és a harci része lehetővé teszi akár 5000 tonnás vízkiszorítással rendelkező hajók megsemmisítését is. Várhatólag kifejlesztésre fog kerülni a szárazföldről indítható variánsa mellett a hajóról, és a levegőből indítható is. A P-360-as sebessége 900 kilométer per óra körüli és a vízfelszín felett 3-10 méterrel repül. Egy 8x8-as kerékképletű teherautó alvázra épített USzPU-360-as szállító/indító járműre négy P-360 Neptun-t rejtő konténer helyezhető fel. A rendszer akár a tengerparttól 25 kilométerre is telepíthető és a telepítéshez szükséges idő legfeljebb 15 perc. 2018 augusztusának végén még csak 100 kilométeres repülési próbát hajtották végre a P-360-al, míg a 2019 végi során már 250 kilométert tett meg az indítás helyétől. Az új fegyvert három hadosztálynál fogják rendszeresíteni. Ezek a Fekete-tenger és az Azovi-tenger közelébe fognak települni.

Az amerikai légierő Rockwell B-1B Lancer bombázója először szállt le Lengyelországban egy gyakorlat során 2021. március 12-én. A texasi Dyess bázison állomásozó 7. Bombázó Ezred, 9. Expedíciós Bombázó Századának állományába tartozó szuperszonikus variaszárnyú stratégiai bombázó a Powidz légibázison landolt. Legénysége a pilótafülkében maradt, míg az üzemanyag-mennyiség pótlásra került. Tették ez járó hajtóművek mellett, ami így megvalósítva az első alkalommal történt meg Európában ezzel a típussal.

Meg nem erősített hírek szerint Lengyelország élénken érdeklődik a Leonardo C-27J NG Spartan teherszállító repülőgép iránt. Ezeket a jóval nagyobb teherbírással rendelkező, 12 évvel ezelőtt használtan beszerzett Lockheed C-130E-k pótlására vásárolnák meg. Okként az alacsonyabb üzemeltetési költségek, valamint a korszerűbb fedélzeti elektronika szerepel. A C-27J iránti lengyel érdeklődés hírét még érdekesebbé teszi, hogy Lengyelország 16 darab Airbus C-295-el is rendelkezik. A Leonardo-nál 2020 novemberében elkészült az első C-27J Next Generation taktikai szállítógép. Ez az NG konfiguráció új pilótafülke-kijelzőket, időjárási radart, modern navigációs és kommunikációs berendezéseket, valamint finomított aerodinamikai megoldásokat is tartalmaz a jobb működési hatékonyság és a még jobb teljesítmény érdekében. Ezt az új alapkonfigurációt utólagos felszerelésként kínálják majd azoknak a jelenlegi üzemeltetőknek is, akik korszerűsíteni kívánják a már meglévő C-27J gépeiket.

Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma megadta a lehetőséget a Boeing P-8A Poseidon haditengerészeti járőrgépek Németországba történő exportjára, a külföldi katonai értékesítési program (FMS) részeként március 12-én. Az amerikai kongresszus még nem hagyta jóvá ezt a lehetséges eladást. A német haditengerészetnek sürgősen szüksége van a P-3CUP + Orion tengeralattjáró vadász- és nagy hatótávolságú felderítő repülőgépek cseréjére, amelyeket Hollandiából vásároltak a Dassault-Breguet Atlantic repülőgépek pótlására. Amennyiben megvalósul a beszerzés, úgy Nagy-Britannia és Norvégia után Németország lehet a harmadik európai ország, amelyik hadrendbe állítja P-8A-t. Berlinből öt gép beszerzési kérelmével fordultak Washingtonhoz. A hadrendbe állítás időpontja 2024-re várható. A Reuters 2020. júniusi értesülése szerint a Német Haditengerészet repülőcsapatainál (Marineflieger) már elkezdték a nyolc darabos mennyiségben, hadrendben álló Lockheed P-3C Orion tengeri járőrgépek utódját keresni. Bizalmas minisztériumi dokumentumukra hivatkozva arról is írt a lap, hogy a német védelmi minisztérium abbahagyta a katonai tengeri járőr repülőgépek éppen futó felújítási programját. Ez a lépés a típus egyre dráguló üzemeltetési költségeivel volt magyarázva, amit egy gazdasági megvalósíthatósági tanulmány támasztott alá.

A Nordholz-i bázison a típust 2006 óta repülő MFG3-as Graf Zeppelin repülőezred azonban nem marad repülőgépek nélkül, az Orion-ok 2035 helyett immár 2025-ben bekövetkező - tíz évvel korábban, a tervezettnél - kivonását követően sem. Egyértelmű, hogy a tengeralattjárók vadászatára alkalmas repülőgépeknek továbbra is van helye a német haderőben, így az Orion-ok lehetséges utódjaiként az Airbus C-295 MPA, a Rheinland Air Service RAS 72 (ATR 72-es) és a Boeing P-8A Poseidon is megemlítésre került a tavalyi év közepén. Amennyiben megkötik a P-8A-król szóló szerződést, annak teljes értéke 1,77 milliárd amerikai dollár lenne, ami körülbelül 1,5 milliárd eurónak felel meg. Jó eséllyel az amerikai repülőgépek csak áthidaló megoldásként jöhetnek szóba Németországban - bár mint ilyen, a P-8 mindenképpen túl drága lenne -, hiszen a franciákkal közösen már elindult a Maritime Airborne Warfare System (MAWS) program. A MAWS program célja egy olyan tengeri járőr repülőgép kifejlesztése, amely képes lesz az Atlantique 2 és a már 37,8 éves átlag életkorral rendelkező P-3C Orion repülőgépek helyettesítésére is 2030-tól kezdődően. A program résztvevői elsősorban a repülőgép fedélzetére kerülő rendszerekre és a fegyverrendszerekre összpontosítanak a fejlesztés során, mivel a MAWS program nem csak egyetlen repülőgép, hanem egy rendszer kifejlesztését célozza. A Thales, a Hensoldt, az ESG és a Diehl társaságok, együttesen T-HED néven szerepelnek majd ebben a programban.

Mindkét ország által érintett repülőgépgyártói, az Airbus és a Dassault is 2021-ben csatlakozik majd a programhoz. A T-HED csoportnak úgy kell meghatároznia a teljes rendszer architektúráját, hogy az a jövőben többféle repülőgépre is integrálható legyen. Az elektronikus hadviselési csomag, a radar, a szonár, a szonárbóják, a fegyverek, valamint a kommunikációs és adatátviteli rendszerek mind meg kell, hogy feleljenek ennek a kritériumnak is. Az már biztos, hogy európai gyártmányú repülőgépbe kerülnek beépítésre, a konkrét típus majd csak később kerül kiválasztásra. Az Airbus már régóta javasolja az A320-on alapuló Airbus A320M3A típus használatát ebben a szerepben, de hordozóként szóba jöhet még a C295-ös, vagy akár a Dassault Falcon üzleti repülőgép is.

A brit királyi légierő Typhoon FGR.4 vadászbombázói a közelmúltban első alkalommal vetették be éles harchelyzetben az MBDA Storm Shadow csapásmérő robotrepülőgépeket. Tették ezt március 14-én, Észak-Irak felett repülve, az Erbiltől délnyugatra fekvő barlangokban megbújó Iszlám Állam fegyveresei ellen. A britek esetében az 1300 kilogrammos tömegű Storm Shadow csapásmérő robotrepülőgépeket eddig éles bevetésen csak a napjainkra már kivonásra került Panavia Tornado GR.4-es vadászbombázók alkalmazták. Most a ciprusi Akrotiri támaszpontról felszálló géppár bebizonyította, hogy ez a típus is képes ennek a darabonként több mint 1 millió dollárba kerülő fegyvernek az alkalmazására. A Storm Shadow csapásmérő robotrepülőgépek alkalmazhatóságát is megvalósító P3E továbbfejlesztés a RAF-nál egy ambiciózus hároméves, 425 millió font értékű kezdeményezés volt. Célként azt tűzték ki, hogy biztosítsa a 2019 márciusában kivonásra kerülő Panavia Tornado GR.4-es vadászbombázók által képviselt harctéri támogatási képesség hatékony helyettesítését a Eurofighter Typhoon típussal. Az Eurofighter Typhoon az 5,1 méter hosszú Storm Shadow-ból két darabot képes szállítani a szárnyai alatti felfüggesztési pontokon.

Új, többcélú felszíni célpontok elleni fegyverzetet rendszeresít majd hajóin az Olasz Haditengerészet. A hajók és szárazföldi célok ellen alkalmazható Teseo MK2 /Otomat Mk-2/A Block 4, GPS vezérlésű robotrepülőgépet a továbbfejlesztett Teseo Mk2/E fogja leváltani a FREMM és a HORIZON  hajóosztályok egységein és természetesen megtalálható lesz a következő generációs rombolókon is. Ezt a változatot az MBDA és az Olasz Haditengerészet elmúlt három év közös munkája hozta létre.

Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma március 16-án jóváhagyta General Dynamics Land Systems (GDLS) Stryker lövészpáncélosok és a hozzájuk kapcsolódó felszerelések lehetséges értékesítését Észak-Macedónia részére. Ennek a beszerzésnek a becsült költsége 210 millió dollár. Észak-Macedónia kormánya 54 darab Stryker jármű eladását kérte Washingtontól. Ebben a mennyiségben megtalálható lenne az M1126 páncélozott szállító harcjármű, az M1130 parancsnoki, és az M1129 önjáró aknavető változat is.

A héten a Lockheed Martin csapata felkereste az égei-tengeri partján fekvő görög hajógyárakat, hogy megvitassák, miként tudnak partnerként együttműködni. Görög lapértesülések szerint az ország flottája számára az Multi-Mission Surface Combatant (MMSC) fregattok jelentik majd a jövőt. Az Amerikából érkező hajók a Lockheed Martin által kidolgozott FREEDOM-osztályú egytörzsű LCS egységek módosításával jönnének létre, 118 méteres hajótesttel, és ugyanazzal a kombinált dízel- és gázturbinás meghajtórendszerrel, továbbá az Aegis rendszerből származó harci irányítási rendszert is használnák. A hajó hatótávolsága 5000 tengeri mérföld, a sebessége pedig meghaladja a 30 csomót. A négy hajón az orrban egy 76 milliméteres Oto Melara ágyút helyeznének el, ezek mögött, de még a hajóhíd előtti részen a fedélzetbe süllyesztve lennének az MK 41-es nyolccellás függőleges indítók, RIM-162 Evolved Sea Sparrow rakétákkal. Továbbá a felépítmény tetején, majdnem a helikopterhangánál a nyolc Harpoon hajók elleni robotrepülőgép indítója lesz megtalálható. A Sikorsky MH-60R Seahawk helikopternek otthont biztosító hangár bejárata felett egy SeaRAM légvédelmi rendszer tenné teljessé a fegyverzetet.

Az MMSC fregattok mindössze 4,5 méteres merülése ideális partközeli környezetben végzett hajózáshoz is, de megállja a helyét például az Égei-tengeren és az óceáni környezetben is. A görög hajógyárak az MMSC fregattok gyártásán felül beszállítóként részt vehetnének az amerikai haditengerészet következő generációs FFG (X) típusú fregattjainak építésében. Az MMSC hosszú távon pozitív előnyökkel jár a görög gazdaság számára a hajógyártásban és a védelmi ipariban is. Az MMSC-k építése Görögországban azonnali hajóépítői munkahelyeket és hosszabb távú munkalehetőségeket eredményezne, továbbá biztosítaná éveken keresztül a fenntartási, karbantartási és modernizációs munkákat is. Az LCS fregattokhoz hasonlóan az MMSC-t is a kezdettől fogva kibernetikus védelemmel tervezték meg. Az MMSC a kibervédelem szintjének előnyeit élvezi, amelyet úgy terveztek, hogy megfeleljen az amerikai haditengerészet követelményeinek. Végül az MMSC teljes mértékben együtt tud majd működni a négy modernizált görög MEKO-osztályú fregattal.

Az eddigiektől eltérő gyakorlatot tartottak Oroszországban, a Nyugati Katonai Körzet alárendeltségébe tartozó alegységeknél. Ez csak a 9P149 Sturm-Sz önjáró rakétás páncélvadász járművekkel ellátott páncéltörő tüzéreket érintette. A szovjet érában tervezett és gyártott lánctalpasok fő fegyverzete az 5 kilométeres hatótávolságú 9K114 Sturm (AT-6 Spiral) félautomata rádióirányítású páncéltörő rakétarendszer, valamint a 9M120 Ataka (AT-9 Spiral-2) páncéltörő rakéta. A mostani gyakorlat során erős elektronikai zavarás mellett nem csak kisméretű páncélos célpontok ellen tevékenykedtek a Sturm-Sz önjáró rakétás páncélvadász járművek, hanem helikopterek, valamint drón quadrokopterek ellen is. Ez utóbbi két célcsoport esetébe a repülési magasság elérte az 15000 métert is.

Oroszországban közös gyakorlatot szerveztek a BMPT-72 Terminátor 2-es tűztámogató harcjárművek és a T-72B3-as harckocsik részére. Ezt a Cseljabinszk közelében lévő gyakorlótéren hajtották végre. Ez volt a Terminátor értékelésének következő állomása. Az erős csöves és rakétafegyverzettel rendelkező jármű két változatát is bemutatták már az eltelt évek során, és a beépített területeken végzett harcfeladatok segítésére tervezett Terminátor a 2017-es évben feltűnt Szíriában is. A Terminátor létrehozásának az ötlete a csecsenföldi háború tapasztalataiból származott. A BMPT-72 létrehozásánál a tervezők felhasználták a BMPT Terminátor 1-es harctámogató járműnél megszerzett tapasztalataikat, így továbbfejlesztésen esett át a tűzvezető rendszer és megerősítésre került a torony páncélzata. Az Uralvagonzavod szerint a már meglévő T-72-es harckocsikat könnyedén, kevés ráfordítással lehet átalakítani BMPT-72 Terminátor 2-es harctámogató járművé.

A páncélos fegyverzetét két 2A42 30 milliméteres gépágyú, két AGS-17 30 milliméteres gránátvető, 4 9M120 Ataka irányított rakéta, valamint egy PKTM 7,62 milliméteres géppuska alkotja. A Terminátor-2-es egyébként könnyebb, mint elődje, ugyanis csak 44 tonnát nyom, az előd BMPT Terminátor 1-es 47 tonnájához képest. Az ellenséges harckocsikkal folytatott közös harcot is gyakorolták védelemben, nehéz terepviszonyok között. A manőverek során mindkét járműtípus együttműködésének taktikáját javították. Városi terepen egy harckocsit két Terminátor kísért, míg a nyílt terepen pont fordított volt a felállás, vagyis két harckocsi és egy Terminátor alkalmazása bizonyult hatékonynak. Két Terminátor városi harcban történő alkalmazása lehetővé tette a harckocsi személyzetének, hogy fő céljukra, vagyis más harckocsik és a megerősített állások elleni küzdelemre jobban koncentrálhasson. Hivatalos forrásból erősítették meg, hogy ezzel még nem fejeződött be mindkét járműtípus személyzete közötti együttműködés képességeinek fejlesztése. A következő gyakorlatokra hamarosan sor kerül.

Az Orosz Légi-és Űrvédelmi Erők márciusban többfeladatú MiG-35Sz Fulcrum F repülőgépeket kaptak, közölte a Krasznaja Zvezda újság. Moszkva még 2018-ban rendelt meg hat MiG-35UB kiképző és MiG-35Sz harci repülőgépet, 2023-ig történő leszállítással. A MiG évente 36 darabot tud legyártani a típusból. Moszkva eddigi terveiben 2027-ig csak 24-36 gép közötti mennyiség szerepel a még képlékeny beszerzési elképzelésben. A Fazotron Zsuk-AM AESA antennával ellátott rádiólokátor, amelyik 160 kilométeres felderítési távolsággal rendelkezik és 30 célt képes egyidejűleg követni, a továbbfejlesztett RD-33MK hajtóművek, az MSP-418KE zavarókonténer és az orosz fejlesztésű radarkeresztmetszetet csökkentő bevonat egyaránt megtalálható eme változaton. Orosz források típusmegjelölés nélkül kiemelik, hogy a MiG-35-ös az életciklusra számított költségeit tekintve legalább 20%-al alacsonyabb összeget igényel, mint a konkurencia hasonló kiadásai. A tervezők szerint a radar beépíthető a régebben gyártott MiG-29-es vadászgépekbe is, egy korszerűsítési csomag részeként.

Végrehajtotta első repülését egy Georgiában helyreállított és korszerűsített Szuhoj Szu-25-ös csatarepülőgép 2021. március 6-án. Ez év februárjának vége felé újra arról érkezett hír, hogy az egykori szovjet tagköztársaságban elkezdik a Szu-25-ös csatarepülőgépek gyártását. Ennek érdekében a Tbiliszi Repülőgépgyár (TAM), amely a Szovjetunió összeomlása óta nagyjából a bezárás küszöbén állt, részben átalakításra és felújításra került. A sikeres munkaerő toborzásnak köszönhetően idén márciusra tervezték az első, teljesen új példány felszállását. Ezt már a Ge-31 Bora típusjelzéssel illetik – a Ge Grúzia angol nevéből, a Georgia-ból származik, a 31-es a tbiliszi gyár régi szovjet nevéből - és amellett, hogy modernizáláson esett át, további fő jellegzetessége, hogy nem tartalmaz Oroszországból származó összetevőket. Itt kérdés, hogy milyen hajtóművel rendelkezik, de talán az ukrán lehet a valósághoz legközelebb álló válasz.

A TAM vezetője két évvel ezelőtt az amerikai és a francia hajtóművek iránti érdeklődésről is beszélt. A remények szerint havonta egy repülőgép elkészítése várható és ezek a hazai igények mellett akár majd külföldre is értékesítésre kerülhetnek. Mások arról tudósítanak, hogy a gyárban még mindig körülbelül öt tucat részben elkészült repülőgép sárkányszerkezet volt megtalálható, akárcsak évekkel ezelőtt, így nem biztos, hogy első példányok teljes egészében itt készültek lesznek majd. A gyártás szükségessége sokak szerint kétséges, de tény, az utolsó grúz Szu-25-ök 2017 márciusában kerültek kivonásra. Akkoriban 10-12 példány volt még hadrendben. Az ok a tartalék alkatrészek elfogyása és továbbiak beszerzési képtelensége volt. A gyár közleménye szerint nagy az érdeklődés a típus iránt Afrikából és Ázsiából is. Reményeik szerint gépeket igen versenyképes áron, 20-25 millió dollárért tudják majd értékesíteni.

Magától értetődő módon Ankara a jövőben nem szeretne olyan helyzetbe kerülni, mint az a hazai és a pakisztáni megrendelésre legyártani nem tudott TAI (Turkish Aerospace Industries) T-129 ATAK harci helikopterek esetében történt. Éppen ezért a jelenleg még fejlesztés alatt álló T-929 ATAK 2 harci helikopterekhez Ukrajnából szerzik majd be a gázturbinákat. A 2023-ban levegőbe emelkedő első ATAK 2-t két, egyenként 2500 lóerő leadására képes gázturbinával fogják ellátni. Ezekkel a helikopter maximális felszállótömege elérheti majd a 11 tonnát is, míg a szállított fegyverzet tömege 1500 kilogramm lesz. A hírek szerint a törökök az ATAK 2-t a Szíriában megszerzett harci tapasztalatok alapján fejlesztik, és kiemelt figyelmet fordítanak a személyzet védelmére.

Új, tíz éve fejleszteni kezdett precíziós aknavető-lőszert mutatott be az Elbit Systems. Az Iron Sting névre keresztelt lőszer kettős, félaktív lézeres és műholdas irányítórendszerrel egyaránt rendelkezik. Az évek óta fejlesztés alatt álló 120 milliméteres Iron Sting-el a közelmúltban hajtották végre a kísérleti lövészetet Izrael déli részén. Ezek során használták az M113-as lövészpáncélosra szerelt Cardom, illetve a Hummer-re szerelt Cardom spear aknavetőket is. Amint az Iron Sting befejezi utolsó próbáit, az Elbit megkezdi a tömeggyártást az izraeli védelmi erők számára.

Egyes források szerint Algéria közel áll ahhoz, hogy véglegesítse Szuhoj Szu-34-es megrendelését. Az észak-afrikai ország esetében már több mint egy éve keringenek hírek 14 darab Szu-34-es bombázó beszerzési terveiről. Több közel-keleti székhelyű sajtóorgánum szerint az első hat algériai Szu-34 gyártása 2021 januárjában már elkezdődött, ezeket az év végéig befejezi majd a gyártó. Így a légi és a földi személyzet képzése a 2022-es évben kezdetét is veheti majd. A többi Szu-34-et 2022-ben, illetve 2023-ban gyártják le az oroszok. Várhatólag az algériai export gépek a Szu-34ME típusjelzést viselik majd és képességeikben csak kevésben lesznek elmaradva orosz társaiktól. A repülőgépek megvásárlásával kapcsolatos tárgyalások több mint nyolc évet vettek igénybe. A múltban Oroszország a Szu-34-es nagyon lebutított exportváltozatát kínálta, amely Algériát nem érdekelte, így nagy a valószínűsége, hogy sikerült egy többet tudó variánsról megállapodni. Az értesülések azt is megemlítik, hogy amennyiben Algéria elégedett lesz a Szu-34ME képességeivel, további példányokat is megvásárolna.

Az IDEX 2021 Nemzetközi Védelmi Kiállításon és Konferencián mutatta be új, rakéták és tüzérségi lövedékek elleni rakétáját az Egyesült Arab Emírségek béli HALCON, az Edge Group 2017-ben alapított leányvállalata. A 10 kilométeres hatótávolságú SkyKnight rakéta indítására és tárolására egy 60 rakétát befogadni képes konténer szolgál. Elkélhet ez a mennyiség, hiszen a Skynight integrálható a Rheinmetall AG Skynex légvédelmi rendszerébe. A konténer 3,5 másodperc alatt összesen 16 SkyKnight rakéta indítására képes, míg a Skynex képes egyszerre akár 80 bejövő cél nyomonkövetésére és semlegesítésére, a rakéták mellett akár a 35 milliméteres RG Mk3-as gépágyúval is. A Skynex használható települések, fontos épületek, létesítmények, valamint menetben lévő erők, és hajók védelmére is.

Japánban 2021. március 17-én hajtották végre utolsó repülést a McDonnell Douglas F-4EJ Phantom repülőgépekkel. A Nagoyától északra fekvő Gifu légibázisról három példány (a 17-8301/301, 47-8336/336 és 07-8431/431) emelkedett a levegőbe, majd szállt le körülbelül 40 percnyi repülést és több áthúzást követően. Érdekesség, hogy a 301-es Phantom, az az F-4EJ volt, amelyet nem modernizáltak Kai változatra, és egyben az első F-4-es is, amelyet 1971-ben hazarepültek az Egyesült Államokból, ezáltal a japán szolgálatban a legrégebbi Phantom is lett. A Japán Légierő a típust utolsóként repülő százada, a 301-es Taktikai Vadászrepülő Század 2020. november 20-án hajtotta végre utolsó repülését az F-4EJ Kai Phantom II vadászgépekkel. A Japán által megrendelt 140 F-4EJ-ből csak az első kettőt gyártották az Egyesült Államokban, a többit a Mitsubishi Heavy Industries készítette el. Ezek közül 96 F-4EJ-t módosítottak az F-4EJ Kai szabványra, amelynek során a Westinghouse APG-66J impulzus doppler radar váltotta fel az APQ-120-at, több üzemmódot és jobb képességeket kínálva. A frissítés lehetővé tette a hajóelleni rakéták, a Mitsubishi által gyártott ASM-1 és ASM-2, valamint egyéb földi célok elleni fegyverzet alkalmazását is. Másik 15 F-4EJ és F-4EJ Kai-t átalakítottak RF-4EJ felderítő repülőgépekké. Az utolsó RF-4E-k 2020. márciusban vonultak nyugdíjba.  A világon az utolsó Phantom II is Japánban épült meg, ez az F-4EJ a 17-8440-es gyártási számot kapta és 1981. május 21-én gördült le a gyártósorról. A 301-es század volt az első japán repülőegység, amely 1972 augusztusában megkapta az F-4EJ-t.

Érdekes éleslövészetet hajtottak végre egy FIM-92J Stinger kézi légvédelmi rakétával 2020. szeptember 8-án. A Raytheon ennek során bebizonyította az amerikai hadseregnek, hogy képes a földi célpontok ellen használatos FGM-148 Javelin irányított rakéta LWCLU célzórendszerével lehetséges a Stinger rakéta eredményes alkalmazására is. Célként egy pilóta nélküli repülőgép szolgált, melyet a rakéta megsemmisített.

Március 15-én balesetet szenvedett egy Lockheed Martin F-22A Raptor lopakodó repülőgép. A floridai Eglin bázison, helyi idő szerint 15 óra 30 perc körül, egy vészhelyzet miatt landoló gépnek eddig tisztázatlan okból becsukódott az orrfutóműve. Ez csaknem két hónappal azután következett be, hogy egy másik F-22-es nagyon hasonló balesetet szenvedett a virginiai Langley támaszponton, szintén futómű probléma miatt. A mostani esetről a világhálóra felkerült képek alapján a Raptor sérülései nem tűnnek súlyosnak.

Egy fejlett orosz légvédelmi rendszert vásárolt meg Washington. A meg nem erősített hírek alapján az eladó az Egyesült Arab Emírségek volt. A rendszer pedig egy Pantsir Sz1 (SA-22), amely Líbiában tűnt fel. Ezt az egyik líbiai milíciától vásárolta meg az Egyesült Arab Emírségek, amely nem tudni mennyit fizetett az értékes zsákmányért. A Pantsir Sz1 egy Boeing C-17-es Globemaster teherterébe került egy Tripolitól nyugatra fekvő, rögtönzött leszállópálya mellett, amelyről felszállva egyesen az USA-ba repítette a teherszállító repülőgép.

Újabb probléma miatt került címlapra több helyen is az amerikai légierő új légi utántöltő és szállító repülőgépe, a Boeing KC-46S Pegasus. Az OBIGGS, vagyis a fedélzeti semleges gáztermelő rendszer a repülőgépek fedélzetén az üzemanyagtartályból elfogyasztott mennyiség helyét tölti fel robbanást nem okozó gázzal. Ez egy KC-46A-hoz hasonló tartálygép esetében is egyértelműen fontos. A hatályos előírások szerint a repülőgép csak akkor szállhat fel, ha az OBIGGS rendszer üzemkész. Az üzemképesség mértékéről egy számláló segítségével bizonyosodhatnak meg a pilóták, ami visszafelé számol és a nulla értéket elérve mutatja az üzemképességet. A probléma az, hogy a megjelenített számoknak semmi közük a valósághoz. A semleges gáz előállítása a legtöbb esetben nagyjából 1,5 órát kellene, hogy igénybe vegyen, de ismeretlen okokból ez sokkal tovább, akár több óráig is eltarthat.

Ugyanis a rendszer több alkalommal is képes eldobni az adatokat, így az eljárást, vagyis a visszaszámlálást elölről elkezdeni. Gyaníthatóan szoftverhiba húzódik meg a háttérben. Ez a hiba nem veszélyezteti a repülőgép biztonságát, épp ellenkezőleg, javítja azt. Ez azonban megnehezíti a menetrend szerint tervezett repülési feladatok lebonyolítását, mivel néha több órát kell várni a Pegasus felszállásra. Vagy éppenséggel veszélyt is jelenthet, ha a tankernek egy a tenger felett repülő géppel, gépekkel lenne randevúja, ahol igencsak szüksége lenne az életet jelentő üzemanyagra. Amíg nem találnak választ a problémára, a légierő ideiglenes megoldást fog alkalmazni. Nemes egyszerűséggel az USAF megváltoztatja az ide vonatkozó szabályozásokat, amelyek lehetővé teszik majd a repülőgépek felszállását, még akkor is, ha a rendszerindítás visszaszámlálása nincs befejezve. A módosítás várhatólag már áprilisban bevezetésre fog kerülni.

Vevőket keres az Erickson Inc. az általuk gyártott légi darura. Ez pedig nem más, mint a Sikorsky CH-54 Tarhe, melynek gyártási jogait 1992-ben vásárolta meg az Erickson, így a típusjelzése innentől fogva Erickson S-64E/F lett. A gyártás újraindítása előtt 1350 módosítást végeztek el a több évtizede tervezett helikopteren, de foglalkoztak a régebben gyártott példányok korszerűsítésével is. A teheremelés mellett tűzoltásra is alkalmas helikopterek számára most egy újabb korszerűsítés program válik elérhetővé, illetve megrendelés esetén az új gépek már ebben a konfigurációban készülhetnek el. Ez pedig az S-64F+, ami új kompozit rotorlapátokat kapott, amelyek növelik a helikopter teheremelési képességét, és csökkenti a gyártási és karbantartási költségeket. Továbbá a teljesen digitális pilótafülke műszereivel és az éjjellátó szemüveg használatát lehetővé tevő belső világításával az Erickson S-64F+ készen áll akár katonai célú felhasználásra is. Úgy tűnik, hogy az amerikai hadsereg és az amerikai tengerészgyalogosok is érdeklődnek az S-64F+ iránt, amelyekkel a teheremelési feladatok alól tudnák mentesítni a CH-47 Chinook és a CH-53 Super Stallion helikoptereiket. Továbbá a törzs alá szerelhető konténer segítségével szállítási feladatokra is igénybe tudnák venni az S-64F+-okat.

Ebben az évben is tesztlövészetet hajtottak végre az Egyesült Államokban az izraeli Rafael Advanced Defense Systems által gyártott SPIKE NLOS rakétával. A fegyver képességeit 2019-ben és 2020-ban is vizsgálták az amerikaiak. A nagy hatótávolságú, 25 kilométeres lőtávval rendelkező rakétákat a Boeing AH-64E Apache harci helikopterek fogják majd alkalmazni. 2009 végi bemutatása óta a SPIKE NLOS a rakétacsalád legnagyobb indulótömegű (70 kg) és hatótávolságú változata. Feladatkörének bővülését jelzi a harci részének cserélhetősége, így már hajók ellen is alkalmazható. Ezekből már Fülöp-szigetek és Dél-Korea is rendelt AugustaWestland AW159 Wildcat helikoptereik számára. Az izraeli AH-64-ek már évek óta alkalmazzák a SPIKE több változatát is. Az amerikai hadsereg az elmúlt években a lövészeti tesztek során kilenc SPIKE NLOS rakétát indított az AH-64E-ről. Ezek során történt éjszakai indítás is, de egy valami közös volt bennük, mégpedig az, hogy minden alkalommal sikerült a célt leküzdeni Arizona hegyvidéki sivatagában.

A mostani, 2021 februárjának második hetében végrehajtott próba alkalmával egy álló vízfelszíni célpontot semmisített meg a SPIKE NLOS Florida partjainál. A mozgó célpont elleni tesztlövészetet a rossz időjárási viszonyokra hivatkozva lemondták. 2020 júniusában Rafael bejelentette, hogy kifejleszti a SPIKE NLOS rakéta ötödik generációs változatát, amelynek maximális hatótávolsága immáron 32 kilométer lesz. Érdekesség, hogy a 2021. februári lövészet során éppen ezt a távolságot adták meg a felszíni célpont esetében, így talán már a legújabb változattal ismerkedtek meg az amerikaiak. A SPIKE NLOS a nagy hatótávolságával és pontosságával kibővíti az Apache harci képességeit, akár a kisméterű hajókkal szemben is. Az eddig nyilvánosságra került fotók alapján az AH-64E Apache harci helikopter a jobb külső felfüggesztési ponton hordozta a SPIKE NLOS rakéták konténerét, iker felfüggesztő segítségével. Ez az elrendezés megegyezik az izraeli AH-64-ekről készült fotókon láthatóval. Jelenleg még csak átmeneti megoldásként tekintenek az izraeli rakétára, míg a hasonló képességű amerikai rakéta el nem készül. Amennyiben a jövőben mégis nagyobb mennyiség megvásárlásról születne döntés, úgy a helyi gyártásban várhatólag a Lockheed Martin fog együttműködni az izraeli céggel.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Dassault Falcon 7X

Sikorsky MH-53E Sea Dragon

Dassault Rafale B

Boeing P-8A Poseidon

Tupoljev Tu-142M3

Lockheed Martin F-35A Lightning II

Panavia Tornado IDS

McDonnell Douglas F/A-18A+ Hornet

Alenia Aermacchi M-346 Master

Fairchild A-10C Thunderbolt II

Aerospatiale AS-332M1 Super Puma

McDonnell Douglas F-15J Eagle

Szuhoj Szu-27 Flanker

Lockheed F-117A Nighthawk

Agusta-Sikorsky HH-3F

McDonnell Douglas AV-8B+ Harrier II

Kawasaki P-1

General Dynamics F-111C Aardvark

British Aerospace BAe 146 C.3