You are here

Serbia Insajd

Subscribe to Serbia Insajd feed
Updated: 1 week 1 day ago

Posztajánló: Beszélgetések a "sorsvonaton"

Mon, 05/01/2015 - 01:00

(Szabó Árpád írása)

Az Avala InterCity szerelvénye és a hozzá kapcsolódó Avala-élmény a Balkán sajátos, emblematikus szimbóluma, mely magában egyesíti az elvándorlást és az új kezdet lehetőségét. Már három éve ingázom vele ünnepek és szabadságidő táján az otthon és az itthon között és kevés kivétellel mindegyik úton sikerült érdekes emberekkel szóba elegyednem és diskurzusaink mentén tanulságos, megható történetekkel lettem gazdagabb. Ezen élettöredékek értelmezése kicsit olyan, mint fizikaórán a mágneses mezőkkel folytatott kísérleté: mágnes bújik meg a fehér lap alatt, melyre fekete vasreszeléket szórunk és azok kirajzolják a mező alakját és irányát – mint egy iránytű, mely mindig elfele mutat.

József (26) – Szabadkáról éppen Budapestre tart, ahol stuttgarti barátnőjével találkoznak, hogy továbbinduljanak Berlinbe, ahol a lány tanul, míg József DJ-ként dolgozik majd, mivel fiatal kora ellenére már jól ismerik Európában mint lemezlovast...

folytatás az Árpád blogon »


Categories: Nyugat-Balkán

Az általános iskolások kirándulásáról hét kislány ért haza terhesen

Tue, 16/12/2014 - 20:12

– A kiskorúak terhessége Bosznia-Hercegovinában egyre aggasztóbb méreteket ölt, emellett az aktív nemi életet élő 13-15 éves lányok száma is sokkolóan növekszik– nyilatkozta a News Blic portálnak Senad Mehmedbašić szarajevói nőgyógyász. Elmondta, hogy sajnos ez manapság trendinek számít.

[...] Bővebben!


Categories: Nyugat-Balkán

Hatezer euróért árul egy szerb férfi magyar állampolgárságot az interneten

Thu, 11/12/2014 - 10:43

A verbászi Vojislav T. egy szerb internetes apróhirdetéses portálon, a kupujemprodajem.com (adokveszek) oldalon árul magyar állampolgárságot, számolt be a belgrádi Blic napilap.

Fotó: blic.rs; a képernyőn látszik a hirdetés

"Magyar állampolgárság szabályosan" - áll a hirdetésében. Az ügyfeleinek nála kell jelentkeznie, hogy elvigye őket Szegeden a "saját embereihez".

[...] Bővebben!


Categories: Nyugat-Balkán

Amerikában verik a bosnyákokat

Tue, 02/12/2014 - 15:49

Afroamerikai tinédzserek kalapácsokkal verték agyon a 32 éves Zemir Begićet vasárnap hajnalban. A fiatalember még gyermekként, 1996-ban települt le Saint Louis Bevo Mill nevű városrészében. Saint Louisban található a világ legnagyobb bosnyák diaszpórája, mintegy hetvenezres. A kilencvenes években, a népirtások elől menekültek el. A Bevo Mill nevű városrészt egyenesen ők futtatták fel, legalábbis ebben a rövid dokumentumfilmben arról beszél egy helybéli bosnyák. A városrész főutcáján bosnyák ügyvédi iroda, biztosítótársaság, kereskedelmi kamara is található.

[...] Bővebben!


Categories: Nyugat-Balkán

Posztajánló: A vörös csillag gravitációja

Thu, 13/11/2014 - 18:30

(Szabó Árpád írása)

(...) Aztán most, pár éve elkezdődött valami megint, mintha az elfeledett őrület, melyet sikerült kiszorítani a hétköznapok bejárati ajtaján kívülre most a spájzablakon keresztül próbálna visszamászni. Minden Ukrajnával kezdődött, mikor visszaléptek az EU-val megköttetendő társulási egyezmény aláírásától: tüntetők a Majdan téren, elharapódzó erőszak, elüldözött kormányfő. Remélték a demokráciát, helyébe orosz tankok jöttek és a Medve rátette mancsát a Krímre, miközben az EU biztosság nem tudott érdemben semmit sem tenni. Megindult a politikai huzavona arról, hogy vajon vannak-e orosz katonák Ukrajnában. A felgyorsult információs társdalom az első pillanattól tudta a választ, ám a politika öregesen, ráérve malmozott, mint már oly sokszor.

Magyarország és Szerbia egén is karmazsin derengés terjed egyre, és lassan nőni kezd mindenkiben valami balsejtelem. Egyébként csodálom, hogy még nincs pánik pl. Budapesten: az szomszédos állam, Ukrajna egy része orosz megszállás alatt van, míg Szerbia először parádét tart az orosz elnök látogatásának apropóján aztán meg közös hadgyakorlatokat hajt végre azzal az Oroszországgal aki mellesleg szeptemberben interkontinentális rakétákat tesztelt, bombázókkal sértették meg a szomszédos országok légtereit, és tengeralattjáróval pedig vizeiket.

tovább az Árpád blogra »


Categories: Nyugat-Balkán

Több száz szerb radikális várta Šešeljt a belgrádi reptéren

Thu, 13/11/2014 - 00:45

Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnöke közel tizenkét évet töltött előzetesben a hágai Nemzetközi Törvényszék fogdáján. Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Vajdaság területén elkövetett háborús bűncselekményekkel vádolták meg, de ítélet mindezidáig nem született a perében. November 12-én hazatérhetett Szerbiába, mert a bíróság jobbnak látta, ha gyógykezelését "humanitárius okokból" Belgrádban folytatják. Šešeljnek áttételes májrákja van, egyesek szerint az életéből már csak hetek lehetnek hátra. Slobodan Milošević egykori szerb elnök 2006-ban a hágai börtöncellájában halt meg, ítéletet az ő ügyében sem hoztak. (A videót az Index készítette.)


Categories: Nyugat-Balkán

Šešeljt szabadon engedik (Frissült!)

Wed, 05/11/2014 - 15:00

Mint ismeretes, a Szerb Radikális Párt (SRS) alapítója és vezetője, Vojislav Šešelj 2003 februárjában önként feladta magát, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY) megkezdhesse a kihallgatását. Noha a tárgyalás csak 2007-ben kezdődött el, Šešelj immár több mint 11 éve élvezheti a scheveningeni fegyház vendégszeretetét. Ugyanarról az intézményről beszélünk, amelyben Slobodan Milošević is raboskodott halála előtt.

A radikális politikus perében mindeddig nem született ítélet, ezzel ő töltötte (és tölti) messze a leghosszabb időt vizsgálati fogságban azok közül, akiket a délszláv háborúban feltételezhetően elkövetett bűntettek miatt fogtak perbe.

[...] Bővebben!


Categories: Nyugat-Balkán

Dodik leleplezte a Nagy Összeesküvést

Wed, 15/10/2014 - 18:23

Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke átlát a szitán! A tegnapi, botrányosan félbeszakadt belgrádi Szerbia-Albánia focimeccs incidensét szerinte az európaiak és az amerikaiak azért szervezték meg, hogy destabilizálják Szerbiát Vlagyimir Putyin orosz elnök holnapi látogatásakor, amikor is az orosz államfő díszvendégként megtekinti a szerb fővárosban megrendezésre kerülő katonai parádét.

Milorad Dodik

"Az albánok, mint a szerbek természetes ellenségei kapva kaptak az alkalmon, hogy asszisztáljanak ehhez a galád összeesküvéshez és bomlasszák a szerb nemzeti érdeket." – fejtette ki korunk legnagyobb politikai gondolkodója, Milorad Dodik. Egyben mindenkit arra hívott fel, hogy menjen el a belgrádi katonai parádéra és "méltóságteljesen üdvözölje" Putyint.

[...] Bővebben!


Categories: Nyugat-Balkán

Így repült Nagy-Albánia zászlaja a belgrádi Partizan-stadionban

Tue, 14/10/2014 - 22:50

Helyesebben szólva: Nagy-Albánia térképe egy zászlón. Valaki egy drónt irányított a pálya fölé, azon függött a zászló. Bővebben a Sport Géza vonatkozó cikkében. A meccset a 42. percben félbeszakították a káosz és a verekedés miatt. Az albán miniszterelnök testvérét letartóztatták a VIP-páholyban. Komoly UEFA-szankciók várhatók.

Erről a zászlóról van szó: link


Categories: Nyugat-Balkán

20 indok, hogy miért NE legyen katonai parádé Belgrádban

Tue, 14/10/2014 - 19:00

...persze ettől még lesz.

Mint ismeretes, csütörtökön a szerb főváros felszabadításának hetvenedik évfordulója alkalmából (a hivatalos dátum 1944. október 20.) nagyszabású katonai felvonulást rendeznek, melyre évtizedek óta nem volt példa Szerbiában. Az eseményre meghívták Obama elnököt, David Cameront és Vlagyimir Putyint is – utóbbi biztosan ott lesz, hiszen amúgy is időszerű volt Szerbiába látogatnia bizonyos kétoldalú gazdasági egyezmények aláírása miatt. Nem marad sokáig, mivel még aznap tovább repül Milánóba, ahol többek között Petro Porosenko ukrán elnökkel is találkozik. A várakozások szerint azonban Belgrádban fontos bejelentést tesz majd az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

[...] Bővebben!


Categories: Nyugat-Balkán

Posztajánló: Szerbia, október 5. – 14 évvel később

Sun, 05/10/2014 - 03:00

(Szabó Árpád barátunk írása)

(...) A tavaszi NATO-bombázások után, amit gyerek fejjel megélni lényegesen egyszerűbb volt, mint felnőttként, elérkezett az ősz, az országos választásokkal együtt. Szeptember végén, mikor nyilvánosságra hozták az eredményeket, először úgy tűnt, hogy a véren vett demokrácia sikert arat, aztán a végső tisztázáskor már módosultak a mutatók, Koštunica helyett ismét Milošević javára dőlt a mérleg nyelve. Mindenki számára egyértelmű volt a választási csalás és egy emberként lázadt az ország, majd kotrógépekkel vonult a nép az országházhoz Belgrádban egy mindent elsöprő tüntetés keretén belül, de országszerte is zavargások voltak, leállt a állami apparátus, bezártak az iskolák. Október 5-én, mikor a nép trónra emelte a demokratákat, azt hittük, minden helyre kerül, minden megváltozik, olyan irányba indulunk el, amely egykettőre Európába segít bennünket és biztos jövőt teremt a számunkra. Mondanom sem kell, nem így történt.

tovább az Árpád blogra »


Categories: Nyugat-Balkán

Uzsonnáért vállalnak orális szexet újvidéki általános iskoláskorú prostituáltak

Thu, 02/10/2014 - 14:16

12-13 éves újvidéki kislányok egyre gyakrabban adják a fejüket prostitúcióra aktusonként csupán néhány száz dinárért, tájékoztatták a szerbiai Informer újságíróját az újvidéki rendőrségen.

[...] Bővebben!


Categories: Nyugat-Balkán

Rendőrök verték meg a miniszterelnök testvérét a melegfelvonuláson

Sun, 28/09/2014 - 15:33

Andrej Vučić, Aleksander Vučić szerb miniszterelnök bátyja, a Crvena Zvezda kosárlabda klub alelnöke volt a közelmúltig. Sokan támadták azzal, hogy családi kapcsolatai révén érvényesül. Valamelyest sikerült is érvényesülnie az biztos, mert testőreivel jelent meg a szerb Gay Pride-on, és a rendőrkordonon keresztül szerettek volna "csatlakozni a felvonulókhoz", adta hírül a szerb Tanjug hírügynökség. A Kurir információ szerint a miniszterelnök testvérét a belgrádi központi katonai kórházba szállították.


Categories: Nyugat-Balkán

Pages