Rengetegen küzdenek vissza-visszatérő álmatlansággal, ami természetesen rendkívül meg tudja keseríteni az érintettek mindennapjait. Bár a probléma hátterében számos tényező állhat, gyakran azonban egyszerű hétköznapi problémák állják útját a nyugodt pihenésnek.
Álmatlanság a stressztől, stressz az álmatlanságtól
“Harcolj vagy menekülj!” – nagyjából így foglalható össze a szervezet védekező reakciója a számára fenyegető helyzetekre. Függetlenül attól, hogy ma már rendszerint nem életveszélyes helyzetekkel kell megküzdenünk, az emberi test ugyanúgy reagál a káros ingerekre, mint tette azt sok-sok ezer évvel korábban a vadonban. A hormonok ilyen esetekben növelik a szervezet energiaforrásait és felkészítik a megnövekedő fizikális igénybevételre. Az így lezajló kémiai folyamatokat hívjuk stressznek.
A rövid távú stressz alapvetően hasznos, hiszen segít abban, hogy megfeleljünk a közvetlenül előttünk tornyosuló feladatoknak. Szervezetünk a kis dózisú stresszt, még ha az akár intenzív is, gond nélkül képes kezelni, a túl sok azonban már bajt okozhat. Bár az egyéni tűrőképesség természetesen változó, ugyanakkor túlzott mennyiségű stresszt olyan általános dolgok is kiválthatnak bárkiből, mint például a családi konfliktusok, a munkahelyi teendők, vagy éppen az anyagi problémák. Az ennek nyomán potenciálisan megjelenő lelki és fizikai tünetek sora pedig meglehetősen hosszú.
Az alvászavarok zömét jelentő inszomnia, azaz álmatlanság hátterében is gyakran áll akut stressz. Egyszerűbben fogalmazva nem ritka, hogy például egy-egy megerőltetőbb munkahét, esetleg egy sűrűbb iskolai vizsgaidőszak során bármennyire is fáradtnak érezzük magunkat estére, az éjszakáink zaklatottan, nyugtalanul telnek, hogy aztán másnap újra álmosan, dekoncentráltan, szétszórtan és leverten menjünk vissza a mókuskerékbe. Ilyenkor – egyfajta ördögi körként – akár maga az a tudat is a pihenés útjába állhat, miszerint már régen aludnunk kellene, de mégsem sikerül álomba merülnünk.
Félelmek fogságában
Mindezek olyan problémák, amelyek lényegében szinte mindenki életében előfordulnak időnként, de a megfelelő stresszkezelési módszerekkel a nehezebb helyzetek is jól kezelhetőek. Komolyabb gondot jelent viszont, amikor a háttérben olyan súlyosabb pszichés betegségek húzódnak meg, amelyeket csak szakember segítségével lehetünk képesek leküzdeni.
Ilyenek például a szorongásos zavarok, amikor a beteg életét irracionális, mások számára nehezen felfogadható félelmek uralják. E körbe számos jelenség tartozik: egyesek például a tömegben való tartózkodástól félnek, másokban bizonyos állatok vagy természeti jelenségek keltenek ijedtséget, megint mások a pánikbetegség tüneteitől szenvednek.
Szintén említést érdemel a depresszió, amely jelentkezhet önmagában, de más betegséggel, például éppen szorongással karöltve is. Unipoláris depresszió alatt a hangulati és az érzelmi élet zavarát értjük, amikor az érintettek az életüket sivárnak, nyomasztónak látják, a negatív érzelmeket pedig még csak időszakosan sem váltja fel felhangoltság. A kórkép egyik leggyakoribb tünete az alvászavar, ezt pedig a depresszióval összefüggésben lévő egyéb problémák is erősíthetik, mint az alkohol-, drog- vagy gyógyszerfüggőség.
Összességében kijelenthető, hogy a krónikus inszomnia mögött az esetek mintegy felében mentális betegségek állnak. Azt is érdemes hozzátenni, hogy mind a szorongásos zavarok, mind a depresszió kezelése nehéz, de a beteg életminősége szempontjából kiemelten fontos feladat. Egyebek mellett ezért is kell minden esetben orvoshoz fordulni a tartósan fennálló álmatlansággal.
A Proxima Centauri b-t, a legközelebbi idegen csillag, a Proxima Centauri nevű vörös törpe körül keringő égitest, amelyet még 2016-ban fedeztek fel. Azóta szakmai vita folyik arról, hogy a Föld-nagyságú exobolygón kialakulhatott-e az élet.
Az egyik legfontosabb kérdés, hogy alkalmas lehet-e az égitest az élet fenntartására. Mai tudásunk szerint az életnek folyékony vízre van szüksége, így a tudósok elsősorban annak megléte után kutatnak.
A bolygó a Proxima Centauri lakható zónájában fekszik, azaz elegendő hő éri ahhoz, hogy ne fagyjon meg felszínén a víz. Az égitest ugyanakkor rendkívül közel fekszik csillagához, így elképzelhető, hogy a gravitációs erők hatására kötött tengelyforgásúvá vált, azaz mindig egyazon oldalát világítja meg csillaga. Éppen ezért egyes kutatók azt feltételezik, hogy a bolygó egyik oldalán rendkívüli hőség, míg a másikon dermesztő hideg uralkodik.
Anthony Del Genio, a NASA Goddard Űrtudományi Intézet munkatársa által vezetett csapat azonban nemrégiben számítógépes modellek segítségével megállapította, hogy a Proxima Centauri b-n változatos körülmények között nagy mennyiségű víz maradhat meg. Ez kedvező lehet az élet kialakulásának szempontjából. A vizsgálatok során a kutatók egy olyan óceánnal számoltak, amely keringése során képes eloszlatni a hőt az égitest felszínén. Hasonló módon működnek a Földön is az óceáni áramlatok.
A csapat 18 különböző szimulációt futtatott le, hogy felmérje, miként viselkedne egy efféle óceán eltérő körülmények között. Az eredmények alapján a Proxima Centauri b-n szinte minden helyzetben képes fennmaradni a víztömeg.
Del Genio szerint a szimulációk fő üzenete, hogy jó esély van arra, hogy a bolygó lakható lehet.
A múlt század első feléből származik az a Kárpátalján készült felvétel, amely sertést terelő asszonyt ábrázol. Nagy valószínűséggel a gazdasszony nemigen hívta sertésnek a jószágát, sokkal inkább nevezte disznónak.
Ki gondolná, hogy egész fogalomtár tartozik ehhez a kurta farkú háziállathoz. A Magyar Néprajzi Lexikon részletesen is leírja az egyes megnevezések jelentését.
Ha például hímivarú sertésről beszélünk, akkor a kan kifejezés a megfelelő, míg női párját kocának illik nevezni. Azonban nem mindegy, hogy volt már malaca a kocának, vagy sem. Előbbit anyakocának szokás hívni, utóbbit emsének.
Aztán ott van még a göbe és a magló kifejezés is, amely a tenyészsüldőre utal.
A hím sertésnél is gazdag a szókincs, hiszen ártánynak hívják a fiatalon herélt sertést, kanlottnak az idősebb korban heréltet.
Használják még a miskárolt szót is, ami a petefészkétől megfosztott nőivarú sertésre vonatkozik.
Kor és fejődési szakasz szerint pedig megkülönböztetnek szopós malacot, süldőt, előhasi kocát, tenyészkocát, tenyészkant.
A sertéseket emellett az alapján, hogy milyen feladatot töltenek be az állományban, szokás még törzskocának és törzskannak, kereső kannak, tenyészsertésnek, hízósertésnek is nevezni.
Kirí a sorból a kutyasertés, amely gyengén fejlett izomzatú és testalkatú, ugyanis a takarmányt rosszul értékesíti, és nyugtalan természete miatt zavarja a többi sertést is, ezért hátrányosan befolyásolja az egész konda hizlalási eredményét.
Végezetül említsük meg azokat a szinonimákat, amelyeket az egyes vidékeken a disznóra használnak: koca, hízó, malac, kucu, göbe, emse, ártány, coca, röfögő, röfi, mangalica, kurta farkú, sárban dagonyázó, cinka, pucsu.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma
A The Ring sportújság rangsora szerint jelenleg az ukrán Vaszil Lomacsenko a legjobb ökölvívó könnyűsúlyban a világon – számolt be a mukachevo.net.
Mint minden évben, idén is elkészítette a The Ring a tízes listáját, melyen a világ legjobb ökölvívói kapnak helyet. Lomacsenkón kívül ebben a kategóriában az ötödik helyen a szintén ukrán Olekszandr Uszik áll, aki egy éven belül öt helyezést javított a tavalyi eredményéhez képest.
Az ukrán világbajnokot legközelebb december 8-án New York-ban láthatjuk majd bokszolni, amikor nem más lesz az ellenfele a ringben, mint a Puerto Rico-i José Pedraza.
Kárpátalja.ma
A mindösssze 17 éves ukrán Darija Bilogyid aranyérmet nyert 48 kilogrammban az olimpiai kvalifikációs bakui cselgáncs-világbajnokság csütörtöki nyitónapján.
A kétszeres Eb-győztes Gennagyij Bilogyid lánya – aki tavaly maga is Európa-bajnok lett – a fináléban a címvédő japán Tonaki Funát verte egy belső horogra kapott ipponnal.
A férfi 60 kilóban ugyanakkor sikerült megvédenie Budapesten szerzett címét Tonaki honfitársának, Takato Naohiszának.
Eredmények:
férfiak:
60 kg, világbajnok:
1. Takato Naohisza (Japán)
2. Robert Msvidobadze (Oroszország)
3. Nagajama Rjuju (Japán) és Amiran Papinasvili (Grúzia)
nők:
48 kg, világbajnok:
1. Darija Bilogyid (Ukrajna)
2. Tonaki Funa (Japán)
3. Paula Pareto (Argentína) és Otgontseseg Galbadrakh (Mongólia)
A Nagybereznai járásban szeptember 15-én rendezett Ukrán–Lengyel Jószomszédsági Nap keretében nagyszabású, a határ menti járványvédelemre irányuló szerződést írt alá a két fél. A cél a tuberkulózis visszaszorítása, melyhez anyagi hozzájárulást nyújt nyugati szomszédunk – olvasható a pmg.ua bejegyzésében a megyei egészségügy sajtónyilatkozatára hivatkozva.
A megállapodás a Lengyelország–Fehéroroszország–Ukrajna 2014–2020 határ menti együttműködési program keretében valósul majd meg. A projekt szerint befejezik a 2009-ben megkezdett, de anyagi fedezet hiányában félbemaradt alsóapsai (Técsői járás) tüdőbeteg-gondozó kórház építését, valamint korszerű orvosi eszközökkel szerelik fel az Ungváron nemrégiben átadott, tuberkulózis kezelésére szakosodott kórházat, illetve egy lengyelországi tüdőbeteg-központot.
A járványügyi felzárkóztató – megelőzésre, korszerű szűrésre és kezelésre irányuló – program három éven keresztül tart.
Kárpátalja.ma
A Beregszászi Járási Bíróság épületében szeptember 19-én megtartották a bírók gyűlését – tudatja a mukachevo.net hírportál.
A gyűlésen a napirendi pontok között szerepelt a Beregszászi Járási Bíróság új vezetőjének kinevezése. Az elkövetkezendő három évben az állami intézményt Iljtyo Ivan Ivanovics fogja irányítani.
Becslések szerint mintegy 7500 tonna hulladék kering céltalanul odafent, fenyegetve az űrmissziókat.
A háló kipróbálása egy tesztsorozat része, amely különböző technológiákat mutat be a Föld körül keringő fémhulladékok begyűjtésére – olvasható a BBC internetes hírportálján.
Az angol műhold tesztelése
A RemoveDebris műhold videót is készített a kísérletről. A rövid felvételen egy kicsi, cipősdoboz méretű tárgy látható, amint 6-8 méterrel a Surrey-i Egyetem űrhajója előtt bukdácsol. Hirtelen egy fényes háló lövell ki az műholdból, elterül és beborítja a dobozt.
„Úgy működött, ahogyan reméltük” – mondta Guglielmo Aglietti, a Surrey Space Centre igazgatója. „A céltárgy úgy forgott, ahogyan az várható egy együttműködésre nem képes szemétdarabtól, de tisztán látható, amint a háló elfogja. Nagyon boldog vagyok a kísérlet kimenetelével” – mondta a szakértő.
Ha ez valódi „fogás” lenne, a hálót összekötötték volna a műholddal, amely eltávolítaná a szemetet az űrből. Mivel ez egy demonstráció volt, hagyják, hogy a háló és a doboz – amelyet külön ebből a célból lökött ki magából a RemoveDebris –, a Föld felé zuhanjon. Kis magasságuk miatt néhány hónap múlva elégnek a légkörben.
Mielőbb megoldást kell találni az űrszemét begyűjtésére
A szakértők régóta tárgyalnak arról, milyen nagy szükség van az űrben lévő szemét eltávolítására, de az angliai egyetem műholdja az első, amely egy gyakorlati megoldást próbált ki.
Hamarosan a RemoveDebris egy új kamerarendszert fog tesztelni a szemét követésére. A későbbiekben, talán a következő év elején pedig egy olyan szigonnyal is végeznek demonstrációt, amely képes lehet szemét befogására. Több millió selejtes fém vagy más anyagú szemét v+9*/an Föld körüli pályán: régi rakétadaraboktól kezdve az asztronauták által véletlenül elejtett eszközökig igen széles skála.
A szakértők attól tartanak, hogy ha nem kezdik el hamarosan az égbolt megtisztítását a szeméttől, az jelentős veszélyt fog jelenteni az aktív műholdakra. A probléma megoldása egyre sürgetőbb, hiszen számos olyan cég van, amely több ezernyi új műhold fellövését tervezi.
A négy világbajnoki övet birtokló brit Anthony Joshua szombat este a Wembley Stadionban az orosz Alekszandr Povetkin ellen, keménynek ígérkező mérkőzésen teszi kockára ökölvívó profi nehézsúlyú vb-címeit.
A profi pályafutása során 34 győzelem mellett egy vereséggel álló (2013-ban az ukrán Volodimir Klicskóval szemben maradt alul) Povetkin a Boksz Világszövetség (WBA) kötelező kihívójaként szerzett jogot a Joshua elleni összecsapásra, s a fogadóirodák egyértelműen neki adnak kevesebb esélyt (2,08-as odds az 1,07-tel szemben).
A 39 éves orosz bokszoló 2011 és 2013 között már birtokolta a WBA övét, s nagyon fogadkozik a szombati mérkőzés előtt: mint elmondta, ezért a pillanatért, az újabb vb-címmeccsért küzdött az utóbbi években.
“Szombaton megkapom a lehetőséget arra, hogy a világ legjobbjával összemérjem az erőmet. Anthonynak négy öve van, és én mindent meg akarom szerezni. Biztos vagyok abban, hogy lélegzetelállító meccs lesz” – jelentette ki magabiztosan Povetkin, aki 2004-ben, Athénban olimpiai bajnoki címet is szerzett.
Joshua – London ötkarikás aranyérmese – úgy fogalmazott: a márciusi, Joseph Parker elleni mérkőzés óta várta, hogy visszatérjen a ringbe.
“Povetkin komoly kihívó, de alaposan felkészültem. Egyáltalán nem becsülöm le, és szerintem az sem fog számítani, hogy magasabb vagyok, hiszen szinte egész pályafutása során hozzám hasonló fickókkal küzdött” – tért ki magassági fölényére (198 cm a 188-cal szemben) a 21 profi mérkőzés után (20 KO) is veretlen brit ökölvívó, aki szerint az lesz a legfontosabb, hogy ne hagyjon ellenfelének szabad ütőfelületet.
A 28 éves Joshua 2016 áprilisában szerezte meg a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) világbajnoki övét, majd tavaly áprilisában, ugyancsak a Wembley-ben Volodimir Klicsko emlékezetes legyőzése révén lett övé a WBA és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) címe is. A negyedik világbajnoki övet, a Boksz Világszervezetét (WBO) idén áprilisában nyerte el honfitársától, Joseph Parkertől.
A Joshua-Povetkin csata magyar idő szerint várhatóan 23 óra körül kezdődik majd, a helyszínen mintegy 80 ezer néző előtt. A mérkőzés végeredményétől függetlenül Joshua jövő áprilisban is visszatér a Wembley-be, és amennyiben szombaton nyer, valószínűleg a WBC övét birtokló amerikai Deontay Wilderrel csaphat össze címegyesítő találkozón.
A folsav, vagyis a B9-vitamin rendkívül fontos szerepet játszik a sejtosztódásban, az agyi funkciók megfelelő működésének biztosításában, illetva a depresszió elleni küzdelemben. Milyen jelek esetén gyanakodhatunk arra, hogy folsavhiányban szenvedünk?
Mik a folsavhiány jelei?
Ma már sok élelmiszert dúsítanak folsavval, mégis a legtöbb ember szervezetébe általában nem jut be megfelelő mennyiség. Ennek oka lehet például az egyoldalú táplálkozás, ha valaki nem eszik eleget a folsavban gazdag ételekből (sötétzöld leveles zöldségek, keresztesvirágzatúak, tojássárgája, hüvelyesek stb.).
Folsavhiányt okozhat emellett néhány felszívódási zavar, a vesebetegségek, az alkoholizmus. Bizonyos gyógyszerek, például a rheumatoid arthritis, a daganatos betegségek vagy azepilepsziakezelésére alkalmazott szerek szintén fokozhatják a folsavhiányt.
Folsavhiányt okozhat emellett néhány felszívódási zavar, a vesebetegségek, az alkoholizmus. Bizonyos gyógyszerek, például a rheumatoid arthritis, a daganatos betegségek vagy az epilepszia kezelésére alkalmazott szerek szintén fokozhatják a folsavhiányt.
A folsav hiányának egyik legsúlyosabb következménye a vérszegénység. Mivel a folsavnak nagy szerepe van a vörösvérsejtek előállításában, így annak hiánya a vörösvérsejtek mennyiségének csökkenését, illetve minőségének romlását okozhatja. A folsavhiányos vérszegénység jellegzetes tünetei közé tartozik a fáradékonyság, kimerültség, gyengeség, a feledékenység, a hangulatingadozások, az étvágytalanság és a fogyás.
Mik a folsavhiány következményei?
A folsavhiánynak egyéb súlyos következményei lehetnek, az általános gyengeségen, az immunrendszernem megfelelő működésén kívül. Megnöveli például a szívroham, a stroke és egyéb szív- és érrendszeri betegségek rizikóját, bizonyos daganatos betegségek, például a gyomorrák kockázatát.
A várandós nők esetében a folsavhiánnyal együtt jár bizonyos, a központi idegrendszert, a gerincet és az agyat érintő fejlődési rendellenességek rizikója is. Emellett a folsav a férfi termékenységre is nagy hatással van, hiánya azt okozhatja, hogy a spermiumok között jóval több olyan lesz, mely abnormális kromoszómákat hordoz magában.
A folsavnak az agyunkra is nagy hatása van, ha nincs belőle elegendő a szervezetünkben, az koncentrálási nehézségeket, memóriazavarokat, illetve a kognitív képességek csökkenését jelentheti. Emellett a folsavval kapcsolatban megállapították, hogy hiánya növelheti a depresszió és a hangulatzavarok kialakulásának esélyét.
A kormány nem hagyja, hogy az ukrán vezetés tovább rontsa a kárpátaljai magyarok helyzetét, a megfélemlítésükre tett kísérleteket pedig a leghatározottabban elítéli – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatót követően.
Szijjártó Péter “kifejezetten barátságtalan” lépésnek nevezte, hogy a beregszászi magyar főkonzulátuson rejtett kamerával készített felvételeket felhasználták az ukrán választási kampányban, a magyarellenességet szavazatszerzési célra használva. A felvételek a tárcavezető szerint megbízásból készülhettek és szivároghattak ki.
Hozzátette, hogy a felvételen rögzített állampolgársági eskütétel minden jogszabálynak megfelel, így csak belpolitikai okokkal, a közelgő választással magyarázható, hogy az ukrán külügyminiszter kifogásolta azt.
A kettős állampolgárság bevett gyakorlat az EU-ban, az ukrán tiltakozások ezért nem arra utalnak, hogy Kijev komolyan gondolja az európai integrációt és a NATO-tagságot – fogalmazott a miniszter. A nemzetközi kötelezettségeket Ukrajnának is tiszteletben kell tartania, továbbá azt is tudomásul kell vennie, hogy a Kárpátalján élő 150 ezres magyar közösség jogokkal rendelkeznek akkor is, ha Ukrajna ezeket gyengíteni igyekszik – tette hozzá.
Szijjártó Péter közölte azt is, hogy a kormány barátságtalan és kockázatos lépésnek tekintené, ha Ukrajna kiutasítaná a beregszászi konzult, amint arra a kijevi külügyminiszter utalt. Egy ilyen lépés – tette hozzá – “új dimenzióba helyezné” a két ország kapcsolatait és nem maradna válaszlépés nélkül, de hivatalosan a Külgazdasági és Külügyminisztérium ilyen jelzést nem kapott.
A kárpátaljai magyarokat hátrányosan érintő intézkedések és megfélemlítési kísérletek után most újabb szintet lépett az ellenük irányuló támadássorozat – jelentette ki. Az eseményeket Magyarország folyamatosan figyelemmel kíséri és – tette hozzá – nem kizárt, hogy a jövőben is szükség lehet az Ukrajna integrációját lassító intézkedésekre. A helyzet miatt jövő kedden a New York-i ENSZ-közgyűlés alkalmával is “lesz miről tárgyalni” – tette hozzá Szijjártó Péter.
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter szerdán nem zárta ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását, miután a YouTube videomegosztón egy rejtett kamerával készült felvétel jelent meg, amelyen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán.
A miniszter újságírókkal közölte, hogy New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának keretében találkozik Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, akinek meg fogja mutatni a beregszászi magyar konzulátuson készült videofelvételt, amely szerinte hiteles.
“Közlöm Szijjártóval, hogy a konzulnak semmi dolga Kárpátalján, jobban teszi, ha Budapesten osztogatja a magyar útleveleket a magyar állampolgároknak” – mondta a külügyi tárcavezető, jelezve, hogy “meglehetősen feszített lesz találkozójának napirendje” magyar kollégájával.
Abe Sindzó japán miniszterelnököt ismét, immár harmadszor megválasztották csütörtökön a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) elnökévé, és ezzel lehetőséget kapott arra, hogy ő legyen Japán történelmének leghosszabb ideig hatalmon lévő miniszterelnöke.
Az LDP tisztújító gyűlésén Abe kihívója Isibe Sigeru egykori védelmi miniszter volt. Abe főlényes győzelmet aratott: 553-en szavaztak rá, míg riválisa 254 szavazatot kapott. Abét harmadszor választották meg pártelnöknek, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy megtarthatja a miniszterelnöki tisztséget is. Abe Sindzót 2012-ban választották meg másodszor miniszterelnökké, és azóta a japán kormány élén áll. Ha a jövő novemberig is a posztján marad, megdönti Kacura Taró rekordját, akit a múlt század elején háromszor választották meg miniszterelnöknek, és összesen 2886 napot töltött a kormányfői székben.
Az újraválasztott pártelnök a választást követőn azt mondta, hogy a tagsággal meg akarja vitatni a II. világháborút követően elfogadott, az Egyesült Államok égisze alatt született pacifista alkotmányt. Ez Abe egyik régi keletű célja. Az akkor elfogadott demokratikus alkotmányt a társadalom többsége támogatta, de sok konzervatív igyekszik helyreállítani Japánnak a világháborút megelőzően képviselt értékeit, és az újabb alkotmányt az amerikaiak által rájuk erőltetettnek, az ország számára megalázónak tekintik.
A miniszterelnökre egyébként már a jövő héten nehéz feladat vár, mert Donald Trump amerikai elnökkel tartandó csúcstalálkozóján szóba kerül a japán-amerikai kereskedelmi kapcsolatokban megmutatkozó 69 milliárd dolláros többlet, aminek kétharmada a japán autóexportból származik. Washington növelni akarja az autók vámját, ami Tokió szerint súlyos csapást mérne kettőjük gazdaságára és a világkereskedelemre. Abénak egyben otthon fenn kell tartania a gazdasági növekedést. A kormányfő korábban radikális monetáris lazításból, fiskális élénkítésből és strukturális reformokból álló gazdaságpolitikát hirdetett meg, ez azonban kezdi kifulladás jeleit mutatni.
Az országnak hatalmas államadóssága van, miközben egyre növekszik a gyorsan öregedő lakosság miatti szociális kiadás. Abe azt ígéri, hogy megreformálja a társadalombiztosítást. Tervei alapján az embereknek könnyebb lenne munkában maradni, a nyugdíjba vonulás korhatára pedig 65 éves kor fölé emelkedne. A kormányfő azt is ígérte, hogy az utóbbi idők természeti katasztrófáit követően nagyobb beruházásokat eszközölnének az infrastruktúrába, bár a nagyobb költekezés megnehezítené a költségvetés egyensúlyának fenntartását. Azt is mondta továbbá, hogy 2019 októberétől végrehajtja a forgalmi adó tervezett emelését a jelenlegi 8 százalékról tíz százalékra, ami azonban gondot okozhat a gazdaságnak, akárcsak az amerikai elnöknek a japán exportokat érintő protekcionista politikája.
A tanévkezdettel elindul az őszi megbetegedések időszaka is. A közösségbe visszatérő vagy az iskola kapuját először átlépő gyerekeket számtalan vírus és baktérium is elkíséri az osztályterembe.
Lehetetlennek tűnik, hogy a kicsi teljesen egészségesen vészelje át az őszi hónapokat, de néhány óvintézkedéssel és hasznos szokás bevezetésével csökkenthetjük az ágyban töltendő napok számát.
Dr. Lehoczky Hajnalka, a Czeizel Intézet fül-orr-gégész szakorvosa szerint a nap nagy részét ismét zárt közösségben töltő gyerekek között hamarosan megjelennek a cseppfertőzéssel terjedő a felső légúti betegségek. A betegségeket teljesen kiküszöbölni nagyon nehéz, mégis sokat tehetünk az óvodások, iskolások immunrendszerének –nem csak gyógyszeres – erősítéséért.
„Fontos, hogy a gyermekek számára rutinná váljon az alapvető higiéniai szabályok betartása. Szoktassuk rá, hogy evés előtt, az udvaron töltött szünet után, ill. mosdóhasználat esetén lehetőség szerint akár előtte és utána is, alaposan, szappannal mossa meg a kezét, tüsszenteni pedig zsebkendőbe próbáljon, vagy legalábbis takarja el a száját. Az óvodai helységek és a tantermek gyakori szellőztetéséről se feledkezzenek meg a pedagógusok” – mondja Dr. Lehoczky Hajnalka, a Czeizel Intézet fül-orr-gégész szakorvosa.
Az ősz beköszöntével az idényzöldségekben, gyümölcsökben gazdag étrend és rendszeres mozgás biztosításával felkészíthetjük szervezetünket a közelgő időszak megpróbáltatásaira. Próbáljuk változatosan elkészíteni a hazai, vitaminokban, antioxidánsokban gazdag zöldségeket, mint pl. a cékla, sárgarépa, sütőtök, gesztenye, birsalma, káposzta. A házi feladat mellett figyelmet kell fordítani a gyerek játék-és mozgásigényének kielégítésére is, lehetőleg szabad levegőn. Ugyanilyen fontos, hogy időben ágyba kerüljön, és legalább 9 óra alvás után vágjon neki a következő tanítási napnak.
„Egy évtizeddel ezelőtt még mindenhol azt hallottuk, hogy C vitamin rendszeres szedésével könnyebben megelőzhetőek a légúti fertőzések. Napjainkban egyre több klinikai vizsgálat igazolja, hogy a D3 vitamin rendszeres szedésével, illetve legalább az ősztől tavaszig tartó időszakban történő bevitelével erősíthetjük immunrendszerünket, nem csak fertőzéses kórképek megelőzésének céljából. C vitamin nagyobb dózisára a vírusos megbetegedések kezdeti szakában van szüksége a szervezetünknek. Jó ha tudjuk, hogy heveny megbetegedés esetén a multivitaminok szedését is ajánlott felfüggeszteni, mert ezek vastartalma elősegíti a bakteriális felülfertőződést! Ha gyermekünk mégis megbetegedne, inkább ne vigyük iskolába, mert legyengülve nem tud jól teljesíteni, állapota valószínűleg csak rosszabbodna, és a többieket is megfertőzheti. Ha az otthoni ápolás nem hoz javulást, inkább forduljunk orvoshoz” – figyelmeztet a szakember.
Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy az oktatási-nevelési támogatás megérkezett. A támogatást a kedvezményezettek már felvehetik a bankkártyájukról.
Azok, akik még nem rendelkeznek bankkártyával, a megfelelő OTP-bankfiókban átvehetik a kártyájukat.
Az oktatási dolgozók pályázatának 2. köre 2018. szeptember 15. és október 15. között zajlik. Aki első körben már pályázott, annak csak a munkáltatói igazolást kell benyújtania. Ezzel kapcsolatban forduljanak az alapítvány helyi megbízottaihoz.
Azok részére, akik nem rendelkeznek magyarigazolvánnyal, a magyar nyelvvizsga lehetősége 2018. szeptember 21-én és 27-én egész nap 8.30–16.30 között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületében biztosított. Szükséges dokumentumok: személyi igazolvány és annak a másolata.
Gulácsy Géza,
a „KMKSZ” JA igazgatója
Négynapos tájékozódó látogatásra érkezett Nyugat-Ukrajnába az EU–Ukrajna Parlamenti Társulási Bizottság (EU–UA PAC), amely az Európai Parlament és Ukrajna Legfelső Tanácsának képviselőiből áll, és évente kétszer ülésezik Brüsszelben, Strasbourgban, illetve időnként Ukrajnában. A bizottság társelnöke az Európai Parlament részéről Dariusz Rosati lengyel néppárti képviselő, ukrán részről pedig Mikola Knyjazsickij. Dariusz Rosati alelnöke a magyar Szanyi Tibor a szocialisták részéről, illetve tagja még a bizottságnak Bocskor Andrea is, az Európai Néppárt kárpátaljai képviselője.
A nyugat-ukrajnai látogatás első napján (szeptember 17-én) a Lemberg Megyei Tanács üléstermében találkoztak Ukrajna kisebbségeinek képviselőivel, tájékozódva az új oktatási törvény és a nyelvtörvénytervezetek fogadtatásáról. A kerekasztal-megbeszélésen a kárpátaljai magyarság álláspontját Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese, a KMKSZ alelnöke ismertette. Az ülésen jelen volt még Irina Herascsenko, az ukrán parlament elnökének első helyettese és Pavlo Hobzej, az ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium egyik miniszterhelyettese.
Bocskor Andrea EP-képviselő a megbeszélés után tudósítónknak elmondta: „A kerekasztal-megbeszélés megszervezését a kijevi Verhovna Rada titkárságára bízták, és az utolsó percig nem tudtuk, hogy kik vesznek részt ezen a találkozón. Az én határozott kérésemre meghívták a KMKSZ elnökét, Brenzovics Lászlót is, akit végül Barta József helyettesített. Érdekes, hogy rajta kívül olyan, főleg Lembergben élő kisebbségi vezetőket hívtak meg az ukránok, akik mind teljes mértékben egyetértettek az ukrán kormányzat összes kisebbségi jogokat korlátozó intézkedésével. Ezek a Lembergben élő zsidó és hucul közösség és az ottani roma egyesületnek a képviselői. Az ukrajnai román közösséget egy hivatalnok, a Csernyivci Megyei Közigazgatási Hivatal Oktatási Osztályának helyettes vezetője képviselte, aki arról beszélt, hogy a románok ugyancsak elégedettek az új oktatási törvénnyel, hisz ígéretet kaptak arra, hogy az óvodában és az általános iskolában továbbra is anyanyelven folyhat az oktatás. Ez szerinte a románoknak elegendő, hangsúlyozta, hogy az ő karrierje is bizonyítja, mennyire fontos az ukrán nyelv ismerete. Kijelentette, hogy a románok integrálódni szeretnének az ukrán társadalomba, és tudják, hogy ez csak az ukrán nyelvű iskolai oktatás segítségével valósulhat meg.
A mostani kerekasztal-beszélgetés végén csalódott vagyok és örülök is, hisz sikerült elérnem, hogy legyen a felszólalók között egy hiteles résztvevő is, Barta József. Az általa elmondottakra tényleg nagyon odafigyeltek, a kollégák közül már most, az esti fogadáson többen elmondták, hogy érthetően és őszintén mondta el a gondokat” – emelte ki Bocskor Andrea képviselő asszony.
Barta József hangsúlyozta a fórumon, hogy a magyarok több mint ezer éve Kárpátalján élnek, az ottani nemzetiségekkel együtt évszázadok óta békében, egyetértésben, együttműködésben, és ott akarnak élni ezután is. A kárpátaljai magyarság lojális az ukrán hatalomhoz, integrálódni akarnak az ukrán társadalomba, de ellenzik az asszimilációt, és ragaszkodnak az alkotmány és más törvények, nemzetközi szerződések által garantált kollektív jogaikhoz. Támogatják az ország európai integrációját, hogy Ukrajna demokratikus jogállam legyen, ahol a kisebbségek jogai is tiszteletben vannak tartva. A KMKSZ alelnöke emlékeztetett arra, hogy Ukrajnában viszonylag komfortosan érezhettük magunkat mint kisebbség az elmúlt év szeptemberéig, amikor az ukrán parlamentben elfogadták az új oktatási törvényt, amely jelentősen szűkíti alkotmányos jogainkat, és számos, Ukrajna által ratifikált kétoldalú szerződést is sért, ezért mi ez ellen tiltakoztunk. Örülünk, hogy a Velencei Bizottság ebben a kérdésben állást foglalt, kidolgozta javaslatait. Elvárjuk, hogy a törvényt azoknak, és a mi elvárásainknak megfelelően módosítsák, illetve a hamarosan az ukrán parlament elé kerülő általános és középfokú oktatásról szóló kerettörvény megalkotásánál azt majd figyelembe vegyék.
Barta József aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy az Alkotmánybíróság eltörölte a nyelvtörvényt, amely minden kisebbség számára kellő nyelvi jogokat biztosított az élet minden területén. Most a nyelvkérdés szabályozatlan Ukrajnában, a benyújtott törvénytervezetek közül pedig mindegyik jelentősen szűkíteni szeretné a nyelvhasználati jogokat. Ezt nem látják jónak a KMKSZ vezetői, és írásban be is nyújtották észrevételeiket, javaslataikat az illetékes bizottságnak az etno-nacionális koncepcióval kapcsolatban. Ez a koncepció minket, magyarokat harmadrendű ukrán állampolgároknak minősít, nem tart államalapító népnek.
A KMKSZ alelnöke emlékeztette a jelenlévőket a magyarellenes provokációkra, a szélsőségesek megfélemlítő felvonulásaira, a székház elleni támadásokra és az általános magyarellenes sajtókampányra, amely hamisan szeparatistákként kívánja az ukrán közvélemény előtt beállítani a kárpátaljai magyarokat.
Barta József kifejtette, hogy gyakran ér minket az a vád, hogy a gyerekeink az iskolában nem sajátítják el megfelelően az ukrán nyelvet. Az alelnök elismerte, hogy ez részben igaz, de hangsúlyozta, hogy ez nem annyira az ukrán állam és az ukrán többség problémája, mint a miénk. Hiszen aki itt akar maradni a szülőföldjén, annak érdeke tudni az államnyelvet, mert másként nehezen boldogul a munkaerőpiacon és a felsőoktatás terén. Ezzel minden kárpátaljai magyar tisztában van, akik meg is szeretnének tanulni ukránul. Mi ehhez kérünk már régóta segítséget, hogy a minisztérium dolgozzon ki egy állami programot, a javaslatainkat ezzel kapcsolatban már meg is tettük, hogy miről szóljon ez a program, illetve hogyan lehetne javítani az ukrán nyelv elsajátításának szintjét. Együttműködést kérünk ehhez, és ha nem is lesz konszenzus közöttünk, kompromisszumra kell jutnunk, amely elfogadható az ukrán államnak és a magyar közösségünknek is. Meg kell erősíteni az ukrán nyelv oktatását, ugyanakkor meghagyni a jogot a kisebbség számára, hogy anyanyelvén tanulhasson az oktatás minden szintjén.
Részletes tájékoztatása végén Barta József az általa elmondottakat írásban is átadta Dariusz Rosatinak – az angol nyelvű tájékoztató minden sérelmünket tartalmazza.
Irina Herascsenko, az ukrán parlament első elnökhelyettese reagált a Barta József által felvetettek közül kiragadott kérdésekre. Elmondta, hogy a KMKSZ székháza elleni támadások kapcsán a rendfenntartó erők operatívan reagáltak, és az elkövetők kilétét ki is derítették. Kifejtette, hogy ezeket a provokatív támadásokat az oroszok által felbérelt tettesek hajtották végre. Megtudhattuk, hogy minden magyarellenes provokatív akciót Oroszországból szerveznek, és az utcáinkon vonuló ukrán szélsőségeseket is az oroszok pénzelik azért, hogy úgy tűnjön, Ukrajnában a kisebbségeket megfélemlítik. Irina Herascsenko szerint ez az ukrán hatalomnak nem érdeke, és ilyen akciókat nem szervez. Az alelnök asszony hangsúlyozta továbbá, hogy a kisebbségek, és elsősorban a magyarok nem tudják az ukrán nyelvet, ami nemzetbiztonsági érdekeket is sért. Ezért, és a magyarok érdekében is fogadták el az új oktatási törvényt, hogy egyenlő esélyeket biztosítsanak minden ukrán állampolgár számára a munkaerőpiacon és a felsőoktatásban. Kijelentette, hogy nem a kisebbségi nyelveken zajló oktatást akarják ellehetetleníteni, egyszerűen csak az ukrán nyelven történő oktatás színvonalát akarják javítani. Szerinte azzal, hogy egyes tantárgyakat ukránul fognak tanítani a nemzetiségi iskolákban, nem veszik el a jogot attól, hogy magyarul is tanuljanak a nemzetiségi diákok – győzködte hosszasan Herascsenko az Európai Parlament képviselőit, tudtuk meg Barta Józseftől.
Bocskor Andrea elmondta még: „Akadtak a bizottságban, akik nem értették, hogy miért van az, hogy minden megszólaló mindennel elégedett, csak a magyaroknak nem jó megint semmi. A listában szereplő öt lengyel közül egy sem jött el, a román, a roma, a zsidó közösségek képviselői pedig már-már feltűnően lelkesedtek az új ukrán szabályozásokért.
Elmondták, hogy amilyen kulturális igényeik nekik vannak, azokat meg tudják valósítani. Az ukrán kormányzat részéről láthatóan készültek arra, hogy mi fel fogjuk vetni az oktatási jogok korlátozásának ügyét, ezért volt ott Pavlo Hobzej miniszterhelyettes és Irina Herascsenko, akik aktívan bekapcsolódva a vitába győzködték az EP-képviselőket az ukrán kormányzat általunk már jól ismert érveivel. Herascsenko asszonytól megtudhattuk például, hogy azért nincs egy magyar származású miniszter sem Ukrajnában, mert nem tudunk jól ukránul, de a következő generációnak majd esélye lesz erre. Ügyeltek arra is, hogy a kormányzat érveivel zárják le gyorsan a vitát, időhiányra hivatkozva. Több nyugat-európai képviselőt meg is győztek arról, hogy valóban a magyarok érdekében tesznek mindent, az fel sem tűnt, hogy a magyarok akaratával szemben teszik mindezt.
Kiemelkedő jelentőségű volt, hogy Barta József elmondta az álláspontunkat és tájékoztatta a képviselőket a valós helyzetről. Fontos, hogy minden fórumon ott legyünk, hogy hiteles információkat adjunk az európai és nemzetközi intézményeknek az ukrajnai kisebbségellenes intézkedésekről” – mondta el végezetül Bocskor Andrea.
Badó Zsolt
A virtuális valóság (VR) technikájával mutatja be a Kárpát-medence és a Mecsek több millió évvel ezelőtti tájait és jellegzetes ősállatait a pécsi állatkert – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a VR-szemüveg segítségével “az országban egyedülálló módon” az állatkert zoopedagógiai foglalkozásain résztvevő diákok több millió évvel ezelőtti, rég elmúlt földtörténeti korszakokba utazhatnak vissza.
Az alkalmazás 11 olyan földtörténeti korba kalauzolja el a felhasználóit, amelyek Pécs és a Mecsek ősi környezetét, valamint a Kárpát-medence évmilliókkal ezelőtti tájait modellezik és mutatják be – írták.
A közlemény az eszköz óriási előnyének nevezte, hogy a megteremtett virtuális valósághoz tartozik egy háttértudás-bázis is, amelyet a pécsi állatkert zoopedagógusai biztosítanak, akik megszabhatják, hogy melyik kort, hogyan, milyen szempontok alapján mutassák be az adott korcsoportok diákjainak.
Az alkalmazást a suIT Solutions nevű cég munkatársai fejlesztették az állatkert szakemberinek közreműködésével. A 15 millió forintból beszerzett VR-szemüveggel és a hozzá tartozó alkalmazással a fiatalok a jövőre induló foglalkozásokon ismerkedhetnek meg – derült ki a kommünikéből.
Az ilosvai járási Oláhcsertészen (Підгірне) bíróság által szankcionált házkutatást tartottak egy lakosnál. A rendőrség elmondása szerint az 50 éves férfi ingatlanában közel harminc kendertövet találtak.
A férfi hátsó kertjében szaporította a kábítószer hatású növényt. A lakóházban ezenkívül szárított marihuánát, töltényeket és egy RGD–5-ös gránátot találtak. A hatóságok minden talált tárgyat lefoglaltak és szakértői vizsgálatra küldtek.
Az ügyben büntetőeljárás indult – tudatja a mukachevo.net hírportál.
„Az élet olyan, hogy mindig másképp történik minden, mint ahogy elgondolta előre az ember.”
Móricz Zsigmond
EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:
Láng Mihály (Kálmánd, 1856. szeptember 13. –?, 1930. január 30.) Pedagógus, iskolaigazgató. Gimnáziumi tanulmányait Nagykárolyban, az elemi tanítóképzőt Szatmáron és Máramarosszigeten, a polgári tanítóképzőt Pesten végezte. Szatmárnémetiben, Pancsován és Kapuváron tanítóskodott, majd 1881-85-ben ő volt a nagyszőlősi polgári iskola első igazgatója. Később Nagyszebenben és Sepsiszentgyörgyön lett igazgató, végül az eperjesi kisded-óvónőintézet igazgatójává nevezték ki. Cikkei jelentek meg a Néptanítók Lapjában, a máramarosszigeti Nevelésben, a Polgári Iskolában, a Kisdednevelésben, a Népművelőben, a Kolozsvárban, a Beregben és az Ugocsában. Több magyar nyelvtankönyvet írt idegenajkúak számára.
Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)
MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:
– Vedres Márk szobrász (1870) klasszicizáló stílusa ellenére az avantgarde útját egyengette.
Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.
HOGYAN KAPHATOD MEG, AMIT SZERETNÉL?
„Kívántok valamit… de nem kapjátok meg, mert nem kéritek.” (Jakab 4:2 RÚF)
Figyeld meg: 1) Vannak javak, amiket nem kaphatsz meg, amíg nem kéred őket. Ráadásul a „kérjetek és adatik néktek” csodákat tud tenni az önértékeléseddel. Képzeld el Celofhád öt lányának örömét, amikor kérésüket teljesítették. Nyilván volt elég biztonságérzetük ahhoz, hogy egyáltalán kérjenek, különben meg sem próbálták volna. Isten megváltott gyermekeként te is bátran mondhatod: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róma 8:31). 2) Fontos az időzítés. „Az előrelátó, ha látja a veszedelmet, óvintézkedéseket tesz, az együgyűek pedig vakon belemennek, és megjárják” (Példabeszédek 27:12 NLT). Celofhád leányai akkor szólaltak fel, amikor még a pusztában voltak, a nép még nem foglalta el az Ígéret földjét. A jó tervezéssel semmi sem ér fel. Nem teheted meg, hogy ölbe tett kézzel üldögélsz, feltételezve, hogy majd mások törődnek a jóléteddel. Például nem akkor kell fizetésemelést kérned a főnöködtől, amikor épp bejelentették az áremelkedéseket. Celofhád leányai minden izraelita nő számára jobbá tették az életet. Tehát ha egy adott helyzetben felszólalsz, azzal nemcsak magaddal teszel jót, de mások számára is áldás leszel. 3) Igyekezz olyan helyzetet teremteni, amiben mindenki nyer. A csata még nem ért véget. Celofhád leányainak voltak nagybátyjai is, akik fellebbeztek az új törvény ellen, rámutatva, hogy ha ezek a nők másik törzsbeli férfihoz mennek feleségül, akkor földjeik másik törzshöz fognak kerülni. Ezért Isten újabb törvényt hozott, hogy csak a saját törzsükbeli férfihoz mehetnek feleségül, ha a földbirtokot meg akarják tartani (ld. 4Mózes 36:5-11). Ez lelki értelemben is igaz a házasságra: „szabadon férjhez mehet ahhoz, akihez akar, de csak az Úrban” (1Korinthus 7:39). Ugyanez érvényes a férfiakra is.
A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.
Aranyszájú Szent János
A nagy tanító, a nagy prédikátor. 344 és 349 között Antiochiában született, előkelő családja révén kitünő nevelést kapott. Magasrangú katonatiszt apját korán elvesztette. Anyja nem kötött új házasságot, csakhogy teljesen fia nevelésének szentelhesse magát. János 18 évesen keresztelkedett meg. Szónoklattant tanult, ügyvédnek készült. Anyja halála után aszketikus életet élt, remeteségben akart élni, bár püspökké szerette volna tenni az antiochiai pátriárka. Itt, az antiochiai hegyek közt megírta “A papságról” című híres művét arról a papi eszményről, amit ő szeretett volna szentségben, tudományban és életbölcsességben a papságban megélni.
Öt évi ima, Szentírás-tanulmányozás, vezeklés és elmélkedés után egészsége megromlott, vissza kellett térnie a városba. Itt diakonussá szentelik, majd hat év múlva, 386-ban pappá szentelték, nagyhatású szónok lett, nyelve kristálytiszta görög nyelv volt. Világosan fejtette ki az igazságot, szebbnél szebb képeket és hasonlatokat alkalmazott. Az új adókivetések hírére a nép lázadozását sikerült bűnbánatra fordítania és a császár kegyelmét is sikerült kieszközölnie.
A császár csellel 397-ben konstantinápoly püspökévé, pátriárkájává tette. Konstantinápolyban is szigorú beszédeiben az erkölcs pontos szabályozására törekedett, szembeszállt a császári fényűzéssel, szót emelt az igazságtalanságok ellen. Emiatt a féltékeny előkelők 403-ban megfosztották főpapi székétől és kétszer is száműzték Kis-Örményországba. A viszontagságoktól elcsigázva Kománában (Pontusz) a Fekete-tenger mellett halt meg 407. szeptember 14-én.
Holttestét 438-ban átvitték Konstantinápolyba. Ezer bárka vett részt az ünnepi ceremóniában, és a gyermekei azoknak, akik száműzetésbe küldték, vagy küldették.
Példája: Mindenkor a legtökéletesebben végezd feladatodat!
bacskaplebania.hu
A magyar női futsalválogatott története első tétmérkőzésén bravúros, 4-4-es döntetlent játszott a házigazda ukránok vendégeként szerdán, a Cserkasziban zajló Európa-bajnoki selejtezőtorna első napján.
Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint Kota Gabriella két gólt szerzett, Sipos Lilla is betalált, illetve egyszer az ukránok kapusáról került a hazai kapuba a labda. A magyarok 2-0-ra vezettek, a hazaiak 4-2-re fordítottak, de Dombó János szövetségi edző csapatának végül sikerült értékes pontot szereznie.
Az UEFA tavaly döntött arról, hogy 2019-től a női futsalválogatottak számára is megrendezi hivatalos Európa-bajnokságát, így ez volt a magyar csapat történetének első tétmeccse. Korábban Dombó János elmondta, az ukránokat jóval magasabban jegyzik, sőt a kontinens legjobbjai között tartják számon őket.
Csütörtökön Kazahsztán, szombaton pedig Fehéroroszország lesz a magyarok ellenfele, a jövő évi, négycsapatos kontinenstornára a csoport első helyezettje jut ki. Szerdán a fehéroroszok 8-0-ra legyőzték a kazahokat.
Egy ötvenezer éves barlangi oroszlánkölyök tökéletesen megőrzött tetemére bukkantak a szibériai Jakutföldön.
A kölyök egyhónapos lehetett, amikor elpusztult, még túl fiatal volt ahhoz, hogy kinyissa szemét – idézte Valerij Plotnyikov orosz tudóst a Siberian Times című napilap honlapja.
A kutatók a Szpartak nevet adták a barlangi oroszlánkölyöknek, amelyről feltételezik, hogy testvére lehet a tavaly megtalált hasonló leletnek, amely a Borisz nevet kapta.
Néhány héttel ez előtt a jakutföldi nyári feltárások idején bukkantak Szpartak teljes tetemére. “A lágy szövetek, a bundája és hosszú farka teljesen érintetlen. Feltételezések szerint fiú- vagy lánytestvére lehet a nagyon közeli helyszínen tavaly talált leletnek” – mondta Plotnyikov.
A jakutföldi tudósok svéd, amerikai és brit kollégáikkal folytatják a tetem vizsgálatát.
Mind Borisz, mind Szaprtak tetemét tökéletes állapotban őrizte meg a szibériai örökfagy. A kölykök maradványai jobb állapotban vannak, mint a térségben három éve talált két másik fiatal barlangi oroszlánok tetemei.
Amikor tavaly Borisz tetemére bukkantak, Albert Protopopov kutató úgy vélekedett, hogy a lelet növeli a reményét annak, hogy kihalt fajokat klónozással életre keltsenek.