Belügyminisztérium
Közfoglalkoztatási Képzési és Szolgáltatási Főosztály
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
képzési projekt referens
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozott idejű 2016. december 31-ig tartó közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1024 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 11/b.
A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
3. számú melléklet 104. pontja Oktatással és továbbképzéssel kapcsolatos feladatkör.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A GINOP-6.1.1.-15 azonosító jelű az „Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése” című EU támogatású kiemelt projekt végrehajtása keretében a BM Közfoglalkoztatási Képzési és Szolgáltatási Főosztály Képzési Osztály vezetőjének irányításával:
- Ellátja projekt keretében biztosított képzési támogatások koordinációjával kapcsolatos feladatokat.
- Részt vesz projekt által támogatott képzési programok előkészítésében, szakmai kidolgozásában, megvalósításában, koordinációjában, dokumentációjának elkészítésében.
- Részt vesz a projekthez kapcsolódó képzési rendszer kialakítása céljából a szakmai és módszertani anyagok készítésében. Közreműködik a projekttel kapcsolatos képzési irányok kialakításában.
- A képzések szervezését, a meghatározott követelmények alapján a képzések megvalósítását ellenőrzi. A visszajelzések alapján elemzéseket, javaslatokat készít a szükséges módosításokra.
- Részt vesz a projekthez kapcsolódó képzési programok adatainak összegyűjtésében, statisztikai kimutatásokat, elemzéseket, beszámolókat készít.
- A beszámolók, az elemzések készítésekor adatbázisokat, adatbázist kezelő szoftvereket kezel.
- Feladata ellátása során kapcsolatot tart fenn, illetve együttműködik a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó felnőttképzési tevékenységgel érintett szervek/szervezetek, kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályainak, járási hivatal foglalkoztatási osztályainak munkatársaival, uniós forrásból finanszírozott projektszervezet/szervezetek vezetőivel.
- Biztosítja a projekthez kapcsolódó képzések hatékonyságának vizsgálatát.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény , valamint a(z) a Belügyminisztérium Közszolgálati Szabályzatáról szóló 2/2013. (V. 28.) BM KÁT utasítás rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
- Magyar állampolgárság,
- Cselekvőképesség,
- Büntetlen előélet,
- Főiskola,
- a 29/2012. (III. 7.) Kormányrendelet 3. számú melléklet 104. pontban az I. besorolási osztályra nézve meghatározott alábbi felsőfokú iskolai végzettségek valamelyikének megléte:
- informatikus, szociológus, humánszervező, andragógus, művelődési (és felnőttképzési) menedzser, természettudományi, bölcsészettudományi, közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű pedagógus; műszaki felsőoktatásban szerzett szakképzettség; főiskolai szintű személyügyi szervező, munkavállalási tanácsadó, művelődésszervező szakképzettség vagy államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség.
- Európai Uniós támogatású fejlesztési projektben szerzett gyakorlat;
- munkaerő-piaci vagy felnőttképzési feladatkörben szerzett szakmai gyakorlat (különös tekintettel álláskeresőkre, közfoglalkoztatásban résztvevőkre vonatkozóan);
- Microsoft Office irodai alkalmazások magas szintű használata, alkalmazása során elemzések készítése
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- minisztériumban, vagy országos hatáskörű szervnél, felnőttképzést folytató képző intézménynél szerzett gyakorlat;
- kiváló kommunikációs, szervező és problémamegoldó képesség
- határozott kiállás
- proaktivitás
- precizitás
- angol, francia, német nyelvek valamelyikének ismerete;
- közigazgatási alap- vagy szakvizsga megléte.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- Részletes fényképes szakmai önéletrajz.
- Motivációs levél.
- Végzettséget, szakképzettséget igazoló okirat(ok) másolata.
- Az elvárt gyakorlatra vonatkozó referencialistát a referenciaszemély neve és elérhetősége megadásával.
- Nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagban szereplő adatokat az eljárásban résztvevők megismerhetik.
- Nyilatkozat arról, hogy kinevezés esetén a büntetlen előéletet igazoló hatósági bizonyítványt a pályázó bemutatja.
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2015. december 16. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. november 22.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Sumné Galambos Mária nyújt, a 06/1/896-1815 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
- Elektronikus úton Sumné Galambos Mária részére a kozfoglkepzszolg.foosztaly@bm.gov.hu e-mail címen keresztül.
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A BM Közfoglalkoztatási Képzési és Szolgáltatási Főosztály vezetőjének javaslata alapján a BM közigazgatási államtitkára dönt a pályázat nyerteseiről. A pályázókat elektronikusan értesítjük a pályázat eredményéről.
A pályázat elbírálásának határideje: 2015. december 13.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A foglalkoztatás EU-s forrás terhén történik, a határozott idejű foglalkoztatást a munkáltató a támogatási forrás megléte esetén 2018. december 31-ig meghosszabbíthatja.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2015. november 10.
A pályázati kiírás közzétevője a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az NKI részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
További állások >>