A lengyel Leopardok már Ukrajnában vannak – közölte Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter pénteken az Andrzej Duda elnök által összehívott, a nemzetbiztonsági tanács ellenzéki frakcióvezetők részvételével megtartott ülésén.
A Joe Biden amerikai elnök e heti lengyelországi látogatását összefoglaló, az ukrajnai orosz támadás kezdetének első évfordulója alkalmából összehívott ülésen Andrzej Duda közölte: nincs a résztvevők között Mateusz Morawiecki kormányfő, mert Kijevben tartózkodik.
„Kissé mosolyogva mondom, hogy Leopardjainkat vitte oda az általunk kezdeményezett tankkoalíció segítségének első részeként” – fogalmazott az államfő.
Mariusz Blaszczak felszólalásában felidézte, hogy a lengyel-német megállapodás nyomán, a szélesebb nemzetközi koalíció keretében a lengyel fél a Leopard 2 A4 típusú harckocsikat, a német fél pedig a legkorszerűbb Leopard 2 A6 típusúakat szállítja Kijevnek.
„A lengyel Leopardok már Ukrajnában vannak” – mondta Blaszczak. Az általa említett, január végi megállapodás értelmében Lengyelország 14 Leopard 2 A4-est, Németország 14 Leopard 2 A6-ost szállít Ukrajnának. Morawiecki később a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közös kijevi sajtóértekezletén elmondta: az első négy harckocsit adták át.
A lengyel nemzetvédelmi miniszter felidézte: tavaly novemberben Duda elnök a nyugati gyártmányú harckocsik ukrajnai szállítását célzó nemzetközi koalíció összeállítására tett javaslatot. „Valóban fel is építettük ezt a szövetséget” – szögezte le a tárcavezető, hozzátéve: összeállt a 31 tankból álló első, Ukrajnának szánt zászlóalj. Blaszczak megköszönte a norvég, kanadai, finn és más országokat képviselő partnereknek, hogy csatlakoztak a koalícióhoz.
Azt is elmondta, hogy ukrán katonák közben a nyugat-lengyelországi Swietoszówban gyakorolnak Leopard 2 típusú harckocsikkal, oktatóként lengyelek mellett kanadai és norvég katonák is részt vesznek a kiképzésben.
Pénteki hivatalos lengyel közlés szerint Morawiecki Kijevben Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel együtt a háborúban elesettek emléke előtt tisztelgett. A lengyel kormányfő Volodimir Zelenszkij elnökkel is találkozott.
Forrás: mti.hu
Nyitókép: MTI/EPA/Maciej Kulczynski
The post Varsó: a lengyel Leopardok már Ukrajnában vannak appeared first on Kárpátalja.ma.
Az ukrán fővárosban Oroszország agressziója következtében egy év alatt 160 helyi lakos vesztette életét, köztük öt gyermek – közölte pénteken Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere a Telegramon.
A Moszkva által Ukrajna ellen indított háború kezdetének első évfordulója alkalmából készített összesítésében a városvezető kiemelte még, hogy Kijevben egy év alatt 680 légiriadó volt, és az orosz erők támadásai következtében több mint 700 épület rongálódott meg. Hozzátette, hogy Kijevben több mint 229 000 belső menekültet tartanak nyilván, köztük 40 000 gyermeket.
Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Facebookon köszönetet mondott mindenkinek, aki védi Ukrajnát, és kijelentette, hogy biztos Ukrajna győzelmében. „Rendkívüli képességünk alapjai az emberek, akik betonból és vasból vannak. Hétköznapi emberek, hétköznapi hősök, akik köztünk járnak. Nekik köszönhetjük, hogy életben maradtunk, és győzni fogunk” – fogalmazott a főparancsnok.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál kormányzók jelentéseiből készített összefoglalójában azt írta, hogy az elmúlt napban az orosz erők kilenc ukrajnai régiót tartottak tűz alatt, éjszaka rakétatámadást indítottak a Donyeck megyei Kramatorszk és Szvjatohirszk ellen, ahol egy rakéta esett az egyik vállalkozás területére, továbbá 73-szor lőtték Herszon megyét.
Volodimir Zelenszkij elnök videóüzenetében arról tájékoztatott, hogy Herszonban az orosz támadások következtében megsérült egy fővezeték, amely mintegy 600 ház fűtését biztosította, emiatt több mint 40 ezer ember maradt fűtés nélkül.
Forrás: MTI
The post Egy év alatt 160 civil halt meg a háború következtében Kijevben appeared first on Kárpátalja.ma.
A német Bayer Leverkusennel találkozik a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga nyolcaddöntőjében, a magyar bajnok idegenben kezdi a párharcot március 9-én.
Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott pénteki sorsoláson az is elhangzott, hogy a visszavágót március 16-án rendezik majd a Puskás Arénában.
A Ferencváros a H csoport győzteseként egyenes ágon jutott a legjobb 16 közé, a Bundesligában 10. helyen álló ellenfele pedig a Bajnokok Ligája B csoportjának harmadik helyezettjeként került át az El-be, amelyben a legjobb 16 közé jutásért a Monacót ejtette ki.
Az Európa-liga döntőjét május 31-én, szintén a Puskás Arénában játsszák majd.
Nyitókép: Gera Zoltán a sorsoláson. EPA/SEDAT SUNA
MTI
The post Európa-liga: a Bayer Leverkusennel találkozik a Ferencváros appeared first on Kárpátalja.ma.
A háború kezdete óta 352 mentőautó rongálódott meg. További 297 autót lefoglaltak.
A fotót Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma tette közzé.
Ha Ön is készített olyan fotót, melyet szívesen közkinccsé tenne rovatunkban, küldje el nekünk az info@karpatalja.ma e-mail-címre.
The post Korkép appeared first on Kárpátalja.ma.
Az Ukrán Hidrometeorológiai Központ előrejelzése szerint meleg lesz a tavasz első hónapja az országban.
Kelet-Ukrajnában csapadékhiány várható. Kárpátalján és a Kárpátokban 49-98 milliméter közötti csapadékra számíthatunk.
Az előrejelzések szerint az országos havi középhőmérséklet +2°C és +7°C között várható, ami 2°C-kal magasabb a szokásosnál.
Kárpátalján a tavasz első napjaiban túlnyomóan napos idő várható +10°C körüli hőmérséklettel, ami éjszaka azonban helyenként fagypont alá csökkenhet.
Sztanyiszlav Scsedrin, népi időjós szerint is idén korán érkezik a tavasz, és felmelegedés várható március első napjaiban.
The post Milyen időjárás várható márciusban? appeared first on Kárpátalja.ma.
Történelmi játékfilmek mellett dokumentarista alkotásokkal, személyes visszaemlékezésekkel és szakértői interjúkkal idézik meg a közszolgálati csatornák a február 25-i emléknapon a kommunista diktatúra megrázó évtizedeit.
A volt szocialista országokban éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kivégzés által több mint egymillióan vesztették életüket, de a kommunista rendszer áldozatai azok is, akiket börtönbe zártak, vallattak, kínoztak, megbélyegeztek, vagy vallási hovatartozásuk, gondolkodásuk miatt üldöztek, megnyomorítottak, és akiket az otthonuktól megfosztottak, családjukat szétválasztották.
A kommunizmus időszakának rombolása generációkon ível át, és számtalan területen ma is érezteti hatását. Az elmúlt évtizedekben több olyan magyar filmalkotás készült, amelyek történelmünk szomorú időszakát mutatják be, ezekből tűz műsorára néhányat a közmédia február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján. A Duna szombaton 19:40-től a 2018-as A színésznő című filmet adja, amely egy szerelmi drámát jelenít meg a diktatúra idején. Az M5 kulturális csatorna 20:50-től az Elveszett idők című történelmi dráma epizódjait tűzi műsorára, amely az az ABU Prizes 2022-es versenyén, TV-dráma kategóriájában első helyezett lett. 23:15-től a GUPVI – A halál táborai dokumentumfilmmel folytatódik a megemlékezés. Vasárnap 21 órától Szász Attila filmjét, a 2014-ben bemutatott A berni követ című tévéfilmet sugározza a Duna.
Forrás: MTVA
Nyitókép: A berni követ c. magyar tévéfilm
The post Filmdrámákkal emlékezik a kommunizmus áldozataira a közmédia appeared first on Kárpátalja.ma.
Modern lélegeztetőgépeket kapott a Novák Endre Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház – tudatta a Zakarpattya Online internetes hírportál.
Az adomány az önkéntesek nemzetközi együttműködésének köszönhetően valósult meg.
Jurij Jacina, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a lélegeztetőgép nagyon fontos felszerelés: vannak olyan betegségek, melyekhez a szövődmények miatt mindenképpen szükség van lélegeztetőgépre, de előfordul, hogy a komplikációkat csökkentik egy esetleges műtétnél.
The post Korszerű lélegeztetőgépeket kapott a megyei kórház appeared first on Kárpátalja.ma.
Az Európai Bizottság Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálás Hatósága (HERA) 10 ezer ampulla, majomhimlő elleni oltóanyagot adományoz Ukrajnának – jelentette be pénteken a brüsszeli testület.
A bizottság tavaly júniusban írt alá társulási megállapodást Ukrajnával, amelynek értelmében az ország csatlakozhatott az EU4Health elnevezésű uniós egészségügyi cselekvési programhoz, így jogosult a HERA által biztosított támogatásokra. Az ukrán egészségügyi hatóságok teljes mértékben kihasználhatják a program finanszírozási lehetőségeit, az uniós tagállamokkal azonos feltételek mellett.
„Oroszország brutális ukrajnai háborúja már egy éve pusztítja a kórházakat és egészségügyi intézményeket, veszélybe sodorva ezzel az embereket és megfosztva a betegeket a kezeléstől”
– idézi a bizottság közleménye Sztella Kiriákidisz egészségügyi biztost. A politikus hozzátette, hogy a bizottság a tagállamokkal közösen dolgozik azon, hogy az EU-ba evakuált mintegy kétezer ukrán beteg számára létfontosságú, életmentő gyógykezelést biztosítson.
„Az Európai Bizottság továbbra is töretlenül támogatja Ukrajnát és az ukrán népet. Az egészségügy soha nem lehet a háborúskodás célpontja”
– tette hozzá a ciprusi politikus.
MTI
The post Az EB majomhimlő elleni vakcinákat adományoz Ukrajnának appeared first on Kárpátalja.ma.
Mérgező sajt került az ukrán boltok polcaira – jelentette be az Állami Termelési és Fogyasztói Szolgálat Csernyivci megyei osztálya.
A Franciaországból exportált sajtokban (Gaperon) Listeria monocytogenes-szennyezettséget mutattak ki.
Az Állami Termelési és Fogyasztói Szolgálat felszólította az eladókat, hogy minél előbb vonják ki a forgalomból a terméket.
Arra kérik a lakosokat, hogy amennyiben ilyen terméket találnak a kárpátaljai boltok polcain, értesítsék a fogyasztói szolgálatot a (0312) 64-71-79-es telefonszámon vagy személyesen a szolgálat irodájában (cím: Ungvár, Minaj u. 39 a).
A Listeria monocytogenes baktériummal szennyezett élelmiszer fogyasztása után kialakuló, súlyos tünetekkel járó betegséget hívjuk liszteriózisnak. Egészséges emberekben sokszor semmilyen tünetet nem vált ki a Listeriával fertőzött élelmiszer fogyasztása. Legyengült szervezetben (csecsemők, várandós nők, hetvenévesnél idősebb, valamint gyenge immunrendszerű emberek) nagyobb veszélye van a betegség kialakulásának.
Az általános tünetek alapján, pl. láz, hányás, hasmenés, fejfájás, sokszor nehéz megkülönböztetni egyéb élelmiszer-fertőzésektől. A kialakult betegségnek – főként a várandós nők körében – igen súlyos következményei lehetnek. Szövődményként agyhártyagyulladás, vérmérgezés alakulhat ki.
The post Lisztériával szennyezett sajt került az ukrán boltok polcaira appeared first on Kárpátalja.ma.
Ismét Donyeck megyébe látogatott Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás (OVA) vezetője, valamint helyettesei február 23-án. A kormányzó közösségi oldalán posztolt erről.
A delegáció a fronton szolgálatot teljesítő kárpátaljai alakulatokat látogatta meg. A csapatoknak különböző katonai felszereléseket és járműveket adtak át.
Viktor Mikita elmondta, hogy a háború első napjaitól kezdve támogatják az egységeket, és folyamatosan tartják velük a kapcsolatot.
A kormányzó kiemelte:
– Itt, a fronton, ezer kilométerre az otthonaiktól, kárpátaljai katonáink nagyon motiváltak. Köszönöm a szolgálatukat. Együtt győzni fogunk!
A látogatásról közzétett videókat IDE kattintva tekinthetik meg.
A kormányzó legutóbb február 5-én járt a fronton.
The post Donyeck megyébe látogatott Kárpátalja kormányzója appeared first on Kárpátalja.ma.