You are here

Európai Unió : hírek magyarul

EuVI - Eredményességi mérlegünk

EuVI Blog - Tue, 11/11/2014 - 11:06

Intézetünk függetlenségét megőrizve az utóbbi időben meglepődéssel tapasztalja a magyarországi külügyi és külügyi elemzői apparátus teljes átalakítását, mely számos nagytudású és évtizedes tapasztalatokkal rendelkező diplomata vagy elemző háttérbe szorulását is eredményezte. Csak reménykedhetünk, hogy az új apparátus hasonló nyelvismeretekkel, diplomákkal és főleg azzal az évtizedes tapasztalati és kapcsolati tőkével is rendelkezik, mely egy ország diplomáciájának alakításához alapvető fontosságú.

Az Europa Varietas Intézet projektjei révén számos külföldi, valamint európai uniós kül- és biztonságpolitikával foglalkozó intézmények, szakfolyóiratok (stb.) számára egyaránt készít elemzéseket. Magyarországon a mindig aktuális kormány szinezetétől függetlenül szintén számos minisztériummal dolgozunk, dolgoztunk együtt. Ugyanakkor ki kell jelentenünk a külügyek szempontjából jelentősen csökkent az utóbbi években a magas szintű elemzői anyagok iránti érdeklődés. A Magyar Külügyi Intézet megszünésével pedig lényegében végképp megszűnt az az intézmény, mely által jórészt ezen anyagok becsatornázódhattak.

A teljesség igénye nélkül szeretnénk felsorolni pár példát, melyben intézetünk sikeres prognózisokat adott ki
Hamarosan linkeljük a vonatkozó anyagokat

- A KDK-ban az ARTEMIS-hoz hasonló missziók gyakorlati eredménye csekély, permanens misszió kell, meg kell erősíteni az ENSZ misszió mandátumát (2003-2006). Releváns, közös uniós Afrika stratégia kell. > Megerősített ENSZ misszió MONUC>MONUSCO, segítségével az M23 lázadók legyőzése. Az EU "stabilizál" továbbra is melyből a legnagyobb hasznot Kína húzza. Továbbra sincs releváns Afrika-stratégiája az EU-nak. (2013-2014)

- A darfúri helyzet megoldását csak a Csáddal és a KAK-el közös csomagban lehet megoldani (2006) > Elindult az EUFOR Csád/RCA misszió 2008-ban, bár ahogy megjósoltuk nem a konfliktus megoldása, csak tüneti kezelése céljából.

- Sarkozy elnök fölényes győzelmet fog aratni (2006 nov) > Sarkozy győz az elnökválasztásokon (2007)

- A Nabucco projekt nem biztosítja megnyugtatóan a magyarországi ellátást a Déli Áramlat hamarabb elkészülhet, de az oroszkat mindkét projekt esetében nehéz lesz kikerülni, mert Németországtól Algériáig felvásárolják a vezetékszakaszokat. Felül kell vizsgálni az orosz kapcsolatokat és felgyorsítani a tározóink kiépítését (2007) > A Nabucco projekt tetszhalott állapotban van, az ukrán válságok miatt a magyar ellátás kockázatos, de megépültek a tározók, a Déli Áramlat projektben is úgy tűnik részt vesz az ország. (2014)

- Már rövid távon nagyon visszaüthet, hogy nincs az EU-nak külön közös Ukrajna stratégiája a földrajzi Európa legnagyobb államára nézve, sürgősen ki kellene dolgozni (2007). > Orosz-ukrán konfliktus (2014), melyet az USA és Oroszország "menedzsel" az EU ismét csak statiszta.

- Az orosz beavatkozást Grúziában a Krím kisajátítása fogja követni, ha a NATO továbbra is Ukrajnában szeretne terjeszkedni, az oroszok csak a megfelelő alkalomra várnak a beavatkozáshoz. A konfliktusra fel kell készülni a kárpátaljai magyarok vonatkozásában. (2008) > Orosz-ukrán konfliktus, a Krím visszacsatolása Oroszországhoz (2014)

- Az EUSSR Guinea Bissau missziót sürgősen át kéne gondolni, mert jelen formájában az SSR szimplán az elnök politikai ellenfeleinek lefegyverzésére szolgál, mely megkönnyíti az elnöki milíciák számára a leszámolást az ellenfelekkel, s mindezt az EU legitimációjával. Az SSR elsietett a DDR nem végrehajtott (2009) > Az EUSSR misszió gyakorlatilag megbukik 2010 szeptemberében (nem hosszabbítják meg) és tényleges eredmény nélkül távozik az országból. (2010)

- Magyarországnak a PSC/COPS-ban fokozottabb figyelemmel kellene kísérnie az afrikai ügyeket (és ahogyan a szlovénok kezelik a kérdést), mert könnyen lehet, hogy afrikai konfliktusok ügyében is közvetítenie kell majd az Európai Unió Tanácsa 2011-es magyar elnökségének. > Líbiai konfliktus, a magyar nagykövetség marad csak Tripoliban, és sikeresen képviseli az EU-t.

- A líbiai krízis törzsi-területi alapú, az európai beavatkozás a "líbiai nép mellett" ellenjavalt, a nyugat-európai olajárak tartós emelkedéséhez vezethet, a líbiai olajinfrastruktúra évtizedekre leépülhet, megindul az ország szétszakadása, állandósul a belső zűrzavar, az Al-Kaida megerősödik, a térség államait destabilizálni fogja (2011) > Líbiai szecessziós mozgalmak, az AQMI megerősödése, a tuaregek felerősödése, szecessziós mozgalmak Maliban és Nigerben.

- Az ENSZ (OCHA) nem fogja jó szemmel nézni, hogy az EU humanitárius misszió álcája alatt próbál konkrét katonai segítséget nyújtani a líbiai felkelőknek, a tervezett misszió elbukhat (2011). > Az EUFOR Líbia missziót nem sikerül elindítania az EU-nak (2011)

- Sólyom László államelnök kitiltási ügye kapcsán a magyar diplomácia hibásan fordul nem megfelelő fórumhoz, az Európai Bírósághoz. A magyar keresettel nem érhetünk el pozitív eredményt és vissza kéne vonni (2011 nov.) > A magyar kereset megbukott, az EB állásfoglalása több mint 90%-ban a mi véleményünket tükrözte. (2012 március)

- Inkább Sarkozy elnök fogja elveszíteni, mint François Hollande fogja (igen szoros eredménnyel) megnyerni a francia elnökválasztást, a %-os arányok szorosak lesznek és az utolsó pillanatig bizonytalanok lehetnek (2011 nov.-dec.). François Fillon indításával (mely csak elvi lehetőség) az UMP akár újrázhatna is. > A szocialista elnök győzelme 2012-ben, majd népszerűsége gyorsan megdönti Sarkozy elnök negatív rekordjait is.

- A Front National erősödik és az élen fog végezni a regionális és az EP választásokon (2012-2013). Az UMP regionális győzelme csalóka, győzelmét csak annak köszönheti, hogy a PS százalékosan dupla annyi szavazót vesztett (10%), az igazi nyertes a FN még okozhat meglepetést. > Az FN megnyerte az EP választásokat (2014)

- ...
- Arab tavasz destabilizációs hatásai
- Szír helyzet megrekedése az orosz-amerikai nagyhatalmi érdekek miatt (Hidegháború 2.0, "második felvonás")
(folytatjuk)

Dr. Türke András István Ph.D
az Europa Varietas Intézet igazgatója

A „láthatatlan” elemzők és a magyar külpolitika

EuVI Blog - Tue, 04/11/2014 - 12:35

RÁCZ ANDRÁS
// 2014 // nov // 03
Komment.hu

A magyar külpolitika első számú tudományos háttérintézete, a Magyar Külügyi Intézet 2014. július 31-én megszűnt. A nyolcéves történet befejeződése nemcsak a korábbinál sokkal központosítottabban működő jogutód intézmény, de a magyar külpolitika iránt érdeklődők számára is szolgálhat tanulságokkal.

A Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) főigazgatója, Gallai Sándor 2014. október 12-én interjút adott a Népszabadságnak, amelyben érintette az általa vezetett KKI-be beolvasztott Magyar Külügyi Intézetet is. Ahhoz, hogy Gallai interjúját kontextusba tudjuk helyezni, érdemes röviden kitekinteni az egykori Magyar Külügyi Intézetre.

Pontosítani kell
Az MKI 2007. január 1-i létrehozása óta a Külügyminisztérium alárendeltségében, önálló költségvetésű állami szervként működött, és munkatársai közalkalmazottak voltak. Fő feladatait három csoportba lehetett sorolni: a külpolitikára vonatkozó tudományos elemzések készítése, a külpolitikai döntéshozatal szakmai támogatása, valamint a külpolitikával kapcsolatos ismeretek terjesztése, beleértve ebbe a nyilvános rendezvények és konferenciák szervezését is. A Magyar Külügyi Intézet 2014. július 31-én szűnt meg, beolvadva az augusztus 1-gyel létrehozott Külügyi és Külgazdasági Intézetbe (KKI).

A KKI főigazgatója az interjúban úgy fogalmazott, hogy a Magyar Külügyi Intézet kutatói nem voltak felkészülve a magyar külpolitika elemzésére, illetve hogy az egymást követő igazgatók távol tartották a kutatókat attól, hogy a magyar külpolitikát elemezzék. Ezek az állítások azonban lényeges pontosításra szorulnak.

Szükségszerű különbségek
Először is szükséges különválasztani a magyar külpolitika szempontjából releváns események kutatását, és konkrétan a magyar külpolitika mint szakpolitika mozgásterének, és a lehetséges külpolitikai opcióknak az elemzését. A két tevékenység tartalmi, műfaji és formai oldalról is erősen különbözhet, illetve a hazai viszonyok között szükségszerűen különbözött is, azzal együtt, hogy természetesen voltak átfedések.

Ami a magyar külpolitika szempontjából releváns események, folyamatok elemzését illeti, a Magyar Külügyi Intézet egykori kutatói a saját szakterületükön ezt a feladatot jól ellátták. A kutatók az általuk ismert szakterületet lefedték, a témában rendszeresen publikáltak Magyarországon és külföldön egyaránt, az MKI pedig évente nyilvános rendezvények tucatjait tartotta külpolitikához kapcsolódó témákban. Az egykori MKI kutatóinak szakmai munkássága jól nyomon követhető volt nemcsak a régi honlapon még elérhető szakmai önéletrajzaikból, de a különféle nyilvános tudományos adatbázisokból is.

Korlátozott létszám
Azon lehetett – és talán célszerű is lett volna – vitatkozni, hogy a lefedett szakterületek szempontjából jól voltak-e összeválogatva az MKI kutatói. Az összetételre azonban rányomta a bélyegét a rendkívül korlátozott, húsz főben maximált összlétszám, amelybe a kutatók munkáját támogató adminisztratív munkát végző kollégák is beletartoztak. Bár szerződéses, és projekt-alapú foglalkoztatásokkal, illetve a Külügyminisztériumból átkerült kollégákkal néha sikerült néhány fővel növelni a létszámot, egyidejűleg tizenhét kutatónál-elemzőnél több sosem dolgozott az MKI-ban. Ennyi emberrel pedig értelemszerűen nem lehetett a világpolitika minden területét lefedni, szükségszerűen maradnak tehát fehér foltok, illetve kevésbé kutatott területek. Ez azonban az intézményi keret hibája volt, amiről nem a kutatók tehettek.

A magyar külpolitika elemzése
Mivel a fentiekkel természetesen Gallai is tisztában van, ezért az interjúban megfogalmazott kritikája nyilvánvalóan a másik tevékenységre, tehát a magyar külpolitika mint szakpolitika elemzésének a hiányára irányult. Ebben azonban a főigazgatónak nincs igaza. Az egykori Magyar Külügyi Intézet állományának többsége ugyanis aktívan részt vett a magyar kül- és biztonságpolitika szakpolitikai szempontú elemzésében is – csak éppen ezt nem nyilvános keretek között tette.

Elsősorban azért, mert a konkrét külpolitikai cselekvésre vonatkozó információk, értékelések a tervezési-értékelési fázisban csak a legritkább esetben nyilvánosak, könnyen belátható biztonsági okokból. Másodsorban pedig azért, mert a szakpolitikai elemzésnek a kritika is részét képezi, az MKI közvetlen külügyminisztériumi alárendeltségével viszont nehezen fért össze a magyar külpolitikával kapcsolatos nyilvános kritika megfogalmazása. Eseti jelleggel természetesen ilyesmire is volt példa, szakcikkben és médiának adott interjúban egyaránt, de az alapvető működési modell nem a külpolitika nyilvános kritikájára épült. Nyilvánosság hiányában az intézet tevékenységének erről az oldaláról a közvélemény nem is tudott - beleértve ebbe Gallait is, aki nem a szűkebben vett külügyi establishmentből érkezett. (Az, hogy az általa vezetett intézménybe beolvadó MKI korábbi éves beszámolóiból ez miért nem vált-válhatott egyértelművé számára, érdekes, ám jelen elemzés szempontjából irreleváns kérdés.)

Konkrét ajánlások
Az intézet 2011 óta, az akkori igazgató kezdeményezésére MKI Tájékoztató címmel készített kétoldalas, nem nyilvános elemzéseket a magyar külpolitika szempontjából releváns elemzésekről. E Tájékoztatók, amelyeket az intézet közvetlenül a külpolitikai döntéshozatal aktorainak (KÜM, Miniszterelnökség, HM, az Országgyűlés illetékes bizottsága, stb.) juttatott el, műfajilag úgy voltak felépítve, hogy az utolsó bekezdések a magyar külpolitikai cselekvésre vonatkozó konkrét ajánlásokat tartalmaztak. A visszajelzések szerint a műfaj kifejezetten sikeres volt: a döntéshozók értékelték a rövid, tömör, jól használható, konkrét ajánlásokat is megfogalmazó anyagokat. E Tájékoztatók létéről egyébként a szélesebb nyilvánosság is tudomást szerezhetett, amikor 2012 szeptemberében az egyik ilyen, az azeri "baltás gyilkos" átadásával kapcsolatos, a károk mérséklésére javaslatot tévő "Merjünk buták lenni!" munkacímű anyag máig nem egyértelmű körülmények között nyilvánosságra került. A Tájékoztatók értéket jól mutatta, hogy a kiszivárgási botrányt követően sem szűnt meg rájuk a döntéshozói igény.

Továbbá az MKI munkatársai tevékenyen részt vettek a magyar kül- és biztonságpolitikai utóbbi 5-8 évének legtöbb kül- és biztonságpolitikai stratégiai dokumentumának előkészítésében, sőt, esetenként a megszövegezésében is. A 2008-ban készült Külkapcsolati Stratégia elkészültét – azóta is páratlan módon – széleskörű, nyílt társadalmi vita előzte meg, és nyilvános háttértanulmányok tucatjai születtek. Ebben a munkában oroszlánrészt vállaltak az MKI kutatói. A 2011-es Nemzeti Biztonsági Stratégia és Nemzeti Katonai Stratégia elkészítésének folyamatában több egykori kollégájával együtt e sorok írója is részt vett.

Szakmai háttér
A jelenlegi külügyminiszter, Szijjártó Péter 2012. augusztus legelején még a Miniszterelnökség képviseletében azzal a kéréssel fordult az intézethez, hogy a "keleti nyitás" stratégiájának kidolgozásához szüksége volna egy nagyobb lélegzetű, nem nyilvános áttekintő tanulmányra a magyar külpolitika keleti lehetőségeiről, egy hónapos határidővel. Az MKI állománya a rövid határidő, és a korlátozott kutatói létszámot időlegesen tovább apasztó nyári szabadságolások közepette is elkészítette a kért anyagot, igazodva a megrendelő által megfogalmazott igényekhez. Nem az MKI-n múlt, hogy azóta sem készült nyilvános "keleti nyitás" stratégia. A tényleges stratégiaírás ugyanis mindig az adminisztráció feladata, hiszen övék a végrehajtás felelőssége is. A tudományos kutatóintézetek a stratégia-alkotáshoz csak szakmai inputot és háttér-támogatást biztosítanak.

Regionális együttműködés
Mindezek mellett az MKI a visegrádi együttműködés keretében alapítóként vett részt a Think Visegrad kutatói hálózat munkájában is. A Think Visegrad lényege, hogy a V4-es együttműködés stratégiai kérdéseinek elemzése (az úgynevezett long-term analysis-ek készítése) mellett a résztvevő intézetek képesek nagyon rövid, néhány napos határidővel is szakpolitika-orientált, konkrét ajánlásokat is megfogalmazó, nem nyilvános elemzéseket (short-term analysis) készíteni a visegrádi elnökséget éppen betöltő állam külügyminisztériumának kérésére. A Think Visegrad a projektben résztvevő MKI-s munkatársak részéről lényegében állandó készenlétet, és esetenként a felelősséghez képest rendkívül gyors munkát igényelt, ám a kutatók a tudományos munkában megszokott tempó ellenére is kifejezetten jól boldogultak a feladattal.

A fel nem használt tudás
Gallainak fent idézett állítása abban az értelemben viszont kétségtelenül igaz, hogy az egykori MKI-ban rendelkezésre álló tudás intézményesített, szervezett formában sosem volt becsatornázva az egymás követő külügyi adminisztrációkba. Ennek megoldása az intézet felett a szakmai felügyeletet gyakorolni hivatott Külügyminisztérium feladata lett volna. A Bem téri vezetésnek azonban– kormánytól függetlenül – sosem volt arra stratégiai léptékű elképzelése, hogy mire is lenne jó ténylegesen egy külügyi intézet, mire volna alkalmas – és mire nem. Eseti jellegű közös munkára számos sikeres példát lehet hozni (többek között a fentebb felsoroltakat is), de szervezett, intézményesített információ-elemzési és értékelési együttműködés sosem valósult meg.

Alapvető koncepciótlanság
A Bem tér alapvető koncepciótlanságát mutatták a Magyar Külügyi Intézet élén bekövetkező gyakori igazgatóváltások is. Az MKI-t annak 2007. január 1-i létrehozásától 2014. július 31-én történt megszűntetéséig nem kevesebb, mint hat (!) igazgató irányította, beleszámítva ebbe a két főállású igazgató pozícióba kerülése közötti időszakban az ideiglenesen kinevezett vezetőket is. A leghosszabb ideig hivatalban lévő igazgató két évig állt az intézet élén – ebből kiszámolható, hogy a többiek átlagosan alig egy esztendeig irányították az MKI-t. A vezetők között akadt évtizedes nemzetközi tapasztalattal rendelkező biztonságpolitikai kutató, több generációt oktató, ismert és elismert egyetemi professzor, féltucatnyi nyelven folyékonyan beszélő, nagyformátumú diplomata, stratégiai távlatban gondolkodni képes, üzleti szektorban tapasztalatokat szerzett menedzser is – de egyiküknek sem adatott elég idő ahhoz, hogy végig tudja vinni a saját elképzeléseit. Valójában a rendelkezésükre álló idő többnyire ahhoz is kevés volt, hogy a rájuk bízott intézet és kollégák munkájával megismerkedve stratégiai léptékben irányítani is tudják az intézet munkáját, túllépve a napi feladatok menedzselésén.

Stratégiai távlat nélkül
Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban – de egyébként Oroszországban és Ukrajnában is – a hasonló intézetek vezetőit 4-5 éves, határozott idejű mandátummal szokták kinevezni. Ennyi idő alatt az igazgató valóban meg tudja valósítani a saját elképzeléseit, a fenntartó által szabott feladatokhoz igazítva az intézet működését, és szükség esetén személyi állományát is. Nem mellesleg a határozott idejű, többéves kinevezésre támaszkodva az igazgató a saját életét is tudja tervezni, szakmai, egzisztenciális és magánéleti oldalról egyaránt. Az MKI vezetőinek nem adatott meg sem ez a stabilitás, sem pedig az, hogy valóban stratégiai távlatban gondolkozhassanak. A korlátozott költségvetési és létszámkeret, valamint a kutatók közalkalmazotti jogviszonya pedig tovább szűkítette a mozgásterüket, így a fenntartó Külügyminisztérium lehetőségeit is.

A Gallai Sándor vezette Külügyi és Külgazdasági Intézet működési keretét és állományt tekintve jelentősen különbözik a Magyar Külügyi Intézettől. A változást a régi MKI-s állomány egy része nyilván veszteségként éli meg, különösen annak hirtelensége miatt. Az intézet megszűnésről szóló első hivatalos hír ugyanis csak 2014. július 19-én jelent meg a kormány honlapján, a vonatkozó 182/2014 (VII. 25) számú kormányrendelet pedig csak a július 25-i Magyar Közlönyben látott napvilágot, miközben július 31-gyel már hatályba is lépett, ami nem volt a legelegánsabb lépés a kormányzat részéről. Az átalakulás nemcsak az intézeti állományt, de a szélesebb külpolitikai kutatói szakmát is váratlanul érte, míg a nyári szünet miatt a nagyközönség számára jobbára észrevétlen maradt.

Tanulni a múltból
Az, hogy a Magyar Külügyi Intézet helyébe lépő Külügyi és Külgazdasági Intézet a fenntartó magyar kormány szempontjából sikeresnek bizonyul-e, majd az idő és az eredmények eldöntik. Szakmai és emberi oldalról is veszteségekkel járt, mint minden radikális átalakulás. Természetesen nem zárható ki, hogy kormányzati szempontból kifejezetten eredményes lesz, mint ahogy az sem, hogy látványos kudarcnak bizonyul majd a korábbinál sokkal központosítottabb kutatóintézeti működési koncepció. Mindkét irányba mutatnak jelek, a végeredményt azonban még korai – és tartalmi szempontból is inkorrekt - volna megítélni. Két dolgot azonban érdemes leszögezni.

Egyrészt, azt tisztán kell látni, hogy az egykori MKI-ban megvolt a képesség és tudás ahhoz, hogy érdemben, szakpolitikai szinten is elemezze és támogassa a mindenkori magyar külpolitikát. A minisztériumon múlott, hogy ezt a tudást sosem sikerült intézményesítetten becsatornázni és hasznosítani.

Elveszett szaktudás?
Az is a minisztériumon múlik, hogy az intézetből az átalakulással távozott, vagy az új körülményekhez nehezen alkalmazkodó kutatók szaktudása nem vesszen el a magyar külpolitika számára. Ennek lehetséges kereteit célszerű volna mielőbb végiggondolni. Magukat univerzálisnak tartó, önjelölt zsenikből sajnos a külpolitika-tudomány területén sincs hiány, ám valóban hozzáértő, választott szakterületét mélységében ismerő, évtizedes tapasztalattal, tudományos fokozattal és kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező szakemberből nagyon kevés van. Ilyeneket kinevezni nem, csak kinevelni lehet. Célszerű volna tehát megbecsülni a rendelkezésre álló erőforrásokat amellett, hogy oda kell figyelni az utánpótlás biztosítására is.

Csekély esélyek
Másrészt, az előbbiekből következik, hogy ha a Bem téren nem dolgozzák ki azt, hogy mire lehet használni egy külpolitikai kutatóintézetet (és mire nem, mert ez is fontos!), és nem biztosítják az ehhez szükséges stabilitást, akkor Gallai Sándornak ugyanolyan csekélyek az esélyei a tartós sikerre, mint elődeinek voltak, hiába rendelkezik határozott elképzelésekkel az intézet működéséről. Ha ugyanis a fenntartó sem tudja, hogy mit akar, akkor értelemszerűen nem lehet neki megfelelni sem. A koncepció részletes kidolgozásához érdemes volna részletesen vizsgálni nemcsak a hasonló profilú, külföldi kutatóintézetek, de az egykori MKI működését is.

Egy korszak vége
A Magyar Külügyi Intézet megszűnésével a magyar külpolitika-tudományban egy korszak véget ért. Sem a külpolitika-kutatás, sem annak szükségessége nem szűnik azonban meg - függetlenül attól, hogy jelenleg a magyar külpolitika egy erősen külkereskedelem-orientált irányba próbál elmozdulni. A külpolitikai kutatáshoz pedig megfelelő intézményei keretek és személyi állomány szükséges, stabil vezetéssel. Az MKI történetéből számos tanulságot lehet – és kellene - leszűrni, pozitívat és negatívat egyaránt, amit a jogutód intézmény hasznosíthatna. Ezúttal érdemes volna jobban csinálni. Sokkal olcsóbb ugyanis a más - és önmagunk - hibáiból tanulni, mint újra elkövetni azokat.

A szerző 2014 januárjáig az MKI munkatársa volt, jelenleg a Helsinkiben működő Finn Külügyi Intézet kutatója. A cikkben leírtak a személyes véleményét tükrözik.

European Parliament elects Juncker Commission

Európai Bizottság hírei - Wed, 22/10/2014 - 00:00

22/10/2014 00:00:00

The European Parliament gave its strong support to the new European Commission with 423 votes in favour, 209 against and 67 abstentions. ...

EuVI Könyvbemutató

EuVI Blog - Tue, 21/10/2014 - 08:47

Soós Eszter Petronella : François Hollande Franciaországa (2012-2014)
ELTE ÁJK, Egyetem tér 1-3, Pázmány terem, 2014. október 20, 18:00 Moderátor : Türke András




Napirenden a Srí Lankáról származó halászati termékek behozatalának tilalma

Európai Bizottság hírei - Wed, 15/10/2014 - 00:00

15/10/2014 00:00:00

Az EU javaslatot tett a Srí Lankáról származó halászati termékek behozatalának tilalmára, mivel a szigetország nem tett eleget az illegális halászat felszámolásáért. Az EU ugyanakkor üdvözli, hogy több más ország elkötelezte magát az illegális halászat felszámolása mellett. ...

NATO Konferencia Veszprémben

EuVI Blog - Tue, 14/10/2014 - 22:11

„NATO-tagság és a NATO-partnerség”
Az összefoglalót készítette : Oszlánszki Mirtyll (Pannon Egyetem, az Europa Varietas Intézet gyakornoka)

Magyarország – Csehország és Lengyelország mellett – 15 éve lépett be a NATO-ba. Az évfordulókban rejlő lehetőséget megragadva szervezett közösen biztonságpolitikai konferenciát a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézete valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE-SVKK). A konferenciának a Pannon Egyetem B épületének konferenciaközpontja adott helyet 2014. október 10-én. A közös gondolkodás fókuszában a NATO-bővítés óta eltelt időszak tapasztalatainak összegzése, s erre alapozva a jövőbeli tendenciák felvázolása állt.

Az eseményt Prof. Dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora és Fucsku Sándor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka nyitotta meg, reprezentálva a konferencia két pólusát: egyaránt kívánt rávilágítani a NATO-tagságra és partnerségre kutatói szemszögből, illetőleg egy műveleti „katonai” oldalról. (A Pannon Egyetem rektora kilátásba helyezte egy olyan konferencia létrehozását is, mely e két pillért kiegészítené a műszaki oldallal is.) Őket követve Dr. Horváth Géza, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar dékánja köszöntötte a tanárokat, kutatókat és a hallgatóságot.

Az egyes előadásokra 20-30 perc jutott, melyeket tematikus szekciókba csoportosítottak a szervezők. Három szekciót különítettek el egymástól:

- Az I. szekciót Dr. habil. Molnár Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, vezetése fogta össze. Ez a rész mindenekelőtt bevezető célt szolgált, mely a NATO-tagságot, mint felelősségteljes titulust mutatja be. Prof. Dr. Gazdag Ferenc (NKE) kronológiai láncra fűzte Magyarország csatlakozásának főbb pontjait. Ezután NATO partnerség kihívások, értékek és érdekek címmel tartott előadást Siposné Prof. Dr. Kecskeméthy Klára ezredes, egyetemi tanár (NKE): Rávilágított arra, hogy az egyes tagállamok és partnerországok eltérő geopolitikai helyzetben vannak, illetve a NATO-partnerség célkitűzései az idők folyamán változnak és módosulnak – hiszen ez elengedhetetlen egy ekkora méretű és ilyen stratégiai és védelmi jelentőségű szervezetnél.

A változások a hidegháború lezáráshoz, a Szovjetunió felbomlásához és a Varsói Szerződés megszűnéséhez köthetők, ugyanis ezáltal az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) megszűnt az ellenségképe. A stratégiaváltás így a konfliktusok megelőzésére irányult. A szövetség e célból létrehozta a Partnerség a Békéért (Partnership for Peace : PfP) programot, melynek céljai : a demokratikus átmenet elősegítése a partnerországokban, Közép-Kelet-Európa térsége államainak rendszerváltozásainak és az együttműködés elősegítése. Tehát a nemzetközi biztonság, a liberális és demokratikus elvek védelme megkérdőjelezhetetlenül állandósult a feladatok körében.

A Pannon Egyetem habilitált egyetemi docense, Dr. Garaczi Imre NATO az euroatlanti és eurázsiai érdekek metszetében című előadása zárta az I. szekciót. Fő problémának azt emelte ki, hogy a NATO képes-e kezelni azon geopolitikai küzdelmeket, melyek az euroatlanti térséget érintik, illetve ezek nem vezetnek-e el a NATO és az Amerikai Egyesült Államok vezető szerepének csökkenéséhez.

- A II. szekció specifikusabb előadásokat foglalt magába : a mediterrán térség és a NATO kapcsolatait ölelte fel, amelyet Dr. habil. Kalmár Zoltán (Pannon Egyetem) tekintett át, mint szekcióvezető. A NATO és Afrika témát Dr. Marsai Viktor egyetemi adjunktus (NKE) mutatta be. Afrika és a NATO viszonya méltatlanul, sosem kapott túl nagy visszhangot, a NATO egyéb műveletei mellett. A kérdés azonban nyitott; nem csodálkozhatunk azon, hogy a NATO távol tartotta magát Afrikától. Elsősorban Franciaország és Németország próbált elhatárolódni a Szövetségesektől, és a sajátos biztonságpolitikai érdekeit érvényesíteni, olyan területeken, ahol a NATO nincs jelen, így ez vált az európai biztonság- és védelempolitika fő komponensévé.
Mindez azért lehetséges, mert a NATO afganisztáni szerepvállalása után tisztán látja azt, hogy államépítő kísérletei meglehetősen bonyolultak, illetőleg jelentős tőke-és időráfordítást igényelnek, így igyekszik kimaradni az afrikai szerepvállalásból. Mindezzel ellentétben természetesen a NATO a kétezres évektől jelen van a térségben egy kisebb és egy kicsivel jelentősebb szerepvállalás kapcsán: Szudántól kezdve, az AMISOM logisztikai és pénzügyi támogatásán keresztül Szomáliában, az Operation Active Endeavour (OAE) karantén műveleten át, a kalózkodás visszaszorítására létrehozott Operation Ocean Shield (OOS) műveletig.

Mindezt követően újabb problémákat vetet fel Dr. Molnár Anna habilitált egyetemi docens (NKE) Olaszország biztonság- és védelempolitikájáról a megszorítások tükrében, valamint Dr. Szente-Varga Mónika egyetemi adjunktus (PE) Viták Spanyolország NATO- Tagságáról című előadásában. Szuhai Ilona PhD-hallgató, egyetemi tanársegéd (NKE) Törökország NATO-tagságáról tartott előadást, mely ország a Szövetség második legnagyobb létszámú hadseregét birtokolja. A II. szekciót egy szintén PhD hallgató előadása zárta a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, Vízi Sándor személyében, aki a NATO szerepének átalakulását és a kétpólusú világrendszer felbomlása utáni helyzetet mutatta be.

- Végül peidg a III. szekció kelet felé tekintett, fókuszban a NATO-Orosz kapcsolattal. Emellett a balti köztársaságok NATO-csatlakozásának problematikáját is pedzegette. Mindemellett lehetőséget nyújtott a Pannon Egyetem nemzetközi tanulmányok mesterszakos hallgató, (valamint az EuVI gyakornoka) Bognár Klaudia előadásának megtartására is, Románia és a NATO címmel. A szekcióvezető Prof. Dr. Szenes Zoltán volt.

Dr. Kalmár Zoltán habilitált egyetemi docens (PE) beszélt a balti köztársaságok csatlakozásáról, ami azért is kulcsfontosságú, hiszen a geopolitikai elhelyezkedésekből fakadóan Moszkva ezt fenyegetettségként éli meg : Míg az Európai Unió gazdasági szervezetként nem okoz problémát, a NATO, mint „ellenséges” katonai-politikai szervezet már annál is inkább. Az ukrán válság pedig minden eddiginél nagyobb figyelem-összpontosítást váltott ki mind két fél részéről.

Figyelembe véve a jelen helyzetet, két kiemelt fontosságú előadást kell megemlíteni. Az I. szekcióban esett szó a walesi csúcs utáni értékelésről Prof. Dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes, egyetemi tanár (NKE) tolmácsolásában. Az összegzés kulcsfontosságú elemének is ezt az előadást tartottam, hiszen történelmi csúcsról beszélhetünk. Idén, 2014. szeptember 4-én és 5-én, 1990 óta ismét Nagy-Britanniában volt a NATO csúcstalálkozója. A központi témája azonban ennek a találkozónak - melyről még 2013-ban, a csúcstalálkozó megszervezése kapcsán döntöttek – főként a „post-ISAF” időszak megkezdése, azaz az afganisztáni műveletek lezárása, partnerkapcsolatok erősítése, a szövetség esetleges bővítése és a képességfejlesztés volt. Az ukrajnai válság azonban felülírt mindent és a hidegháború óta nem látott mélypontot okozott a NATO-orosz kapcsolat között. Az előadót idézve "visszavezethet egy új hidegháborúba".

Ez pedig új feladatok deklarálásához vezethet, melyek az alábbiakban összpontosulnak:
1. NATO kollektív védelmi képességeinek megerősítése
2. Védelmi kiadások növekedésének szükségessége
3. Képességfejlesztés
Mindemellett megmaradnak az eredetileg kitűzött célok is, mint az afganisztáni műveletek lezárásának az előkészítése, illetőleg a partnerkapcsolatok és a bővítés kérdésköre.

A III. szekcióban Dr. Tálas Péter NKE-SVKK igazgató előadása a walesi csúcshoz kapcsolódott, melyben a NATO-Oroszország kapcsolatokat elemezte az ukrán válság tükrében. Váratlanul vált ez a walesi-csúcs központi témájává, hiszen igazi meglepetésként érte a NATO-t, hogy Moszkva Ukrajna kapcsán hajlandó fegyveres úton, annexióval érvényesíteni az érdekeit. Dr. Kalmár Zoltán előadása is ide csatolható, hiszen ez leginkább a balti államok és emellett Lengyelország kül- és biztonságpolitikáját módosítja.

A biztonságpolitikai konferenciába tömörített előadások sora méltóképpen összegezte milyen fontos stratégiai és biztonsági pont a NATO a világban. 1949, azaz megalakulása után, az első negyven év az "elrettentés zászlója" alatt telt, azonban felvéve a ritmust a világ változásaival, a hidegháború lezárásával, a Varsói Szerződés megszűnésével képes volt megújulni és új célokat megfogalmazni. A biztonsági fenyegetések azonban soha meg nem szűnő probléma, természetesen nem mindig ugyanaz az „ellenség”, ezért a NATO-tagság és a partnerség mondhatni fokozódó potenciál az egyes országok körében.

EuVI Könyvbemutató

EuVI Blog - Mon, 13/10/2014 - 16:23

Könyvbemutató - 2014. október 20. hétfő 18:00

Két év Hollande-iában - Esszék François Hollande Franciaországáról
az ELTE ÁJK PTI és az Europa Varietas Institute rendezésében

A kötetről beszélgetnek:
Soós Eszter Petronella (a kötet szerzője, politológus, ELTE ÁJK)
Türke András István (történész, igazgató, Europa Varietas Institute)

ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (1053, Egyetem tér 1-3.), Pázmány-terem (földszint)

Mindenkit szeretettel várunk!

Az Európai Unió Irodalmi Díja – kihirdették az idei év nyerteseit

Európai Bizottság hírei - Wed, 08/10/2014 - 00:00

08/10/2014 00:00:00

Kihirdették az Európai Unió 2014. évi Irodalmi Díjának nyerteseit: az idén 13 pályakezdő, illetve feltörekvő európai író veheti át a díjjal járó ötezer eurós pénzjutalmat. ...

Ünnepélyes keretek között vehették át a nekik odítélt díjat Európa legkiválóbb fiatal tudósai

Európai Bizottság hírei - Thu, 25/09/2014 - 00:00

25/09/2014 00:00:00

Nagyszabású díjátadó ünnepséggel zárult ezen a héten Varsóban Európa legígéretesebb fiatal tudósainak versengése, melynek során az indulók nemzetközi bírálóbizottság előtt ismertették kutatási projektjeiket. ...

A munkavállalói mobilitás kulcsfontosságú az EU munkaerőpiacán

Európai Bizottság hírei - Tue, 23/09/2014 - 00:00

23/09/2014 00:00:00

Az európai gazdaság szempontjából létfontosságú, hogy a munkavállalók képesek és hajlandók legyenek más állásban, vagy akár más régióban elhelyezkedni, áll a Bizottság és az OECD most közzétett közös jelentésében ...

Tegyük zöldebbé és élhetőbbé városainkat!

Európai Bizottság hírei - Tue, 16/09/2014 - 00:00

16/09/2014 00:00:00

Immár tizenharmadszor kerül megrendezésre az Európai Mobilitási Hét, melynek során több száz, a fenntartható fejlődést népszerűsítő eseményt szerveznek Európa-szerte. ...

The Juncker Commission: A strong and experienced team standing for change

Európai Bizottság hírei - Wed, 10/09/2014 - 00:00

10/09/2014 00:00:00

President-elect Juncker unveiled his team and the new shape of the next European Commission. ...

European Council: No military solution to Ukraine crisis, says President Barroso

Európai Bizottság hírei - Sat, 30/08/2014 - 00:00

30/08/2014 00:00:00

President Barroso has insisted that that there can be no military solution to the crisis in Ukraine, and that time is quickly running out to reach a compromise. ...

EU – Rekordot döntött az Erasmus program népszerűsége

Európai Bizottság hírei - Tue, 19/08/2014 - 00:00

19/08/2014 00:00:00

A 2012–2013-as időszakban csaknem 270 ezer európai diák vett részt az Erasmus csereprogramban, ami rekordnak számít a program 27 éves történetében. ...

Egyre jobban teljesítenek az európai fogyasztói piacok

Európai Bizottság hírei - Tue, 12/08/2014 - 00:00

12/08/2014 00:00:00

A legújabb felmérés szerint javulnak a feltételek az európai fogyasztói piacokon, bár a szolgáltatások és az energiaszektor területe némi aggodalomra ad okot. ...

Drasztikusan csökken az adatroaming díja az EU-ban

Európai Bizottság hírei - Tue, 05/08/2014 - 00:00

05/08/2014 00:00:00

Az európai utazók számára jó hír, hogy az EU nemrégiben több mint 50%-kal csökkentette az adatroaming díját, 2016-ra pedig valamennyi barangolási díj megszüntetését tervezi. ...

Kezünkben Európa városainak jövője

Európai Bizottság hírei - Wed, 30/07/2014 - 00:00

30/07/2014 00:00:00

Hogyan lehet tökéletesíteni a városfejlesztési célú uniós intézkedéseket? Nyilvánítson véleményt Ön is! ...

A kis élelmiszer-beszállítókat meg kell védeni az óriáscégekkel szemben

Európai Bizottság hírei - Wed, 23/07/2014 - 00:00

23/07/2014 00:00:00

Az EU intézkedéseket szorgalmaz, hogy védelemben részesítse a kisebb élelmiszercégeket azokkal a tisztességtelen kereskedelmi módszerekkel szemben, melyeket néhány nagyobb élelmiszergyártó cég és szupermarket alkalmaz. ...

MH17: EU aviation crisis cell to ensure full coordination

Európai Bizottság hírei - Fri, 18/07/2014 - 00:00

18/07/2014 00:00:00

Following the crash of the Malaysian Airlines plane in Ukraine, Vice-President Kallas today activated the EU aviation crisis cell to manage the effects on airspace and to guarantee the safety of flights. ...

Külföldre készül? Ne felejtse otthon európai egészségbiztosítási kártyáját!

Európai Bizottság hírei - Thu, 17/07/2014 - 00:00

17/07/2014 00:00:00

Ha Ön hazájából egy másik EU-országba készül, érdemes kiváltania az egészségbiztosítási kártyát, mert szükség esetén azzal könnyebb lesz ott orvoshoz vagy kórházba mennie, időt és pénzt takaríthat meg vele.  ...

Pages