Feed aggregator

Le Secrétaire général de l'ONU, Ban Ki-moon, s'est dit dimanche encouragé par le paraphe d'un accord de paix par les parties libyennes samedi à Skhirat, au Maroc, où se déroulent depuis des mois des pourparlers.

Le Secrétaire général de l'ONU, Ban Ki-moon, a condamné fermement dimanche l'attentat suicide qui a visé le marché central de N'Djamena, au Tchad, hier, tuant au moins 15 personnes et en blessant beaucoup d'autres.

Russian 2S35 Koalitsiya-SV Self-Propelled Howitzer

L'entonnoir libyen par lequel l'Afrique déverse son trop-plein de population en Europe est la conséquence de la guerre insensée menée  hier contre le colonel Kadhafi. La déferlante est aujourd'hui encouragée par les technocrates bruxellois qui ordonnent aux peuples européens d'accueillir des intrus dont ces derniers ne veulent pas. Cependant, le phénomène n'est possible que parce que nos forces navales sauvent les forceurs de frontière de la noyade pour les transporter jusqu'en Italie...d'où ils seront répartis dans l'espace Schengen.
Au moment où, contre la volonté du Peuple, les dirigeants français ont décidé d'accueillir plusieurs dizaines de milliers de nouveaux clandestins-migrants qui seront discrètement "dilués" dans nos campagnes, l'urgence de salut public est de casser l'entonnoir mortifère. En effet, sans d'immédiates et très fermes mesures, cette migration-peuplement va augmenter d'autant plus automatiquement, d'autant plus inexorablement, qu'elle est la conséquence d'une démographie devenue folle, qui tue l'Afrique à petit feu, exacerbe ses conflits et pousse ses enfants à risquer leur vie pour tenter d'atteindre le "paradis européen".Tous les projets de développement du continent postulés être des régulateurs démographiques ont échoué. Les futurs, à la condition qu'ils aient une meilleure réussite que les précédents, ne donneront, au mieux, des résultats que dans plusieurs décennies[1]. En attendant, la population africaine va donc continuer de croître. De 100 millions d'habitants en 1900, elle était passée à environ 275 millions dans les années 1950-1960, puis à 640 millions en 1990 et à un milliard en 2014. Dans les années 2050 les Africains seront  entre 2 et 3 milliards (dont 90% au sud du Sahara), puis 4,2 milliards en 2100 et ils représenteront alors 1/3 de la population mondiale. En 2050, 40% des naissances mondiales seront africaines[2].
Dans l'immédiat, comme il nous est impossible d'agir sur cette démographie, notre seule marge d'action est défensive. Or, en ce domaine, nous ne sommes pas démunis: nous savons en effet d'où partent les "migrants" ; nous connaissons les filières mafieuses et islamistes qui les acheminent depuis le coeur de l'Afrique jusque sur le littoral libyen; les lieux de transit sont identifiés; nous connaissons à l'unité près les moyens de transport qu'utilisent les passeurs; nous avons les noms de leurs chefs, nous savons où ils vivent, quelles sont leurs habitudes, qui sont leurs correspondants-complices en Europe. Les moyens d'action seraient donc rapides à mettre en oeuvre, efficaces et  immédiatement dissuasifs. Mais ils déclencheraient l'hystérie émotionnelle médiatique. Or, nos hommes politiques sont tétanisés par une telle perspective. Voilà le vrai problème.
 Bernard Lugan11/07/2015
[1] Voir à ce sujet mon dernier livre Osons dire la vérité à l'Afrique. Le Rocher, 2015.[2] Unicef.Afrique/Génération 2030. Août 2014, 68 pages.

Die Beziehungen sind gut ausgebaut, aber noch nicht so stark wie sie sein könnten. (im Bild: Bundeskanzlerin Merkel Ende 2014 in Sydney.)

L'aide publique au développement (APD) est en général présentée comme un instrument politique nécessairement généreux et utile. Certes, de plus en plus d'acteurs de la solidarité internationale conviennent que le concept de « développement » est porteur d'une vision ethnocentrée critiquable, mais ce ne serait qu'une sorte de « moindre mal ». La coalition française Coordination Sud et nombre de ses membres (des associations de développement) dénoncent donc avec constance le fourre-tout que constitue l'agrégat (...) - 247 - juin 2015 / Salves, Aide Publique au Développement

Ezekben a napokban a húsz évvel ezelőtti népirtásra, a srebrenicai vérengzésre emlékezünk. Nem lehet róla elégszer beszélni, mert ilyen szörnyűségek újra és újra megtörténnek. Szembesíteni kell a történelem ezen sötét eseményeivel azokat, akik nem ismerik, azokat, akik nem akarnak tudni róla, azokat, akik a hasonló helyzetben lévőkkel, vagy éppen az országukban hasonló események elől menekülőkkel szemben ellenségesen, közömbösen, gyűlöletkeltően lépnek fel.

Pénteken az eszéki járásbíróság bűnösnek találta Milorad Momicsot háborús bűncselekményekben való közreműködésért, melyben hat civil srebrenicai bosnyák férfi, közülük három fiatalkorú meghalt és ezért 15 évi börtönbüntetésre ítélte.  

 

Milorad Momics az egykori Skorpió nevű félkatonai szervezet tagja volt. A Skorpió szervezet nem volt olyan ismert, mint az Arkan féle Tigrisek, de kegyetlenségben nem maradtak el tőlük. A Skorpió tagjai főleg horvátországi szerbek voltak. 1991-ben alakult és 1995-ig működött. Részt vettek a horvátországi, boszniai háborúban, majd később még 1999-ben a koszovói összecsapásokban is feltűntek. 

Milorad Momicsot azzal vádolták,hogy 1995 júliusában a Skorpió több tagjával együtt fogságba ejtettek hat srebrenicai bosnyák civilt és az egységük parancsnokának, Szlobodan Medicsnek irányításával a Trnova közelében húzódó frontvonalhoz terelték és ott agyonlőtték őket.

 

Így akarták azt a hazug látszatot kelteni, hogy a bosnyákok a fronton, harc közben haltak meg és nem legyilkolták őket. Így akarták leplezni a srebrenicai muzulmán férfiak és fiúk tömeges és szervezett megsemmisítését.

Momics a bíróságon elmondta, hogy a társaival együtt négy összekötözött civilt hátba lőttek, aztán a másik kettőnek megparancsolták, hogy a holttesteket vigyék egy közeli leégett kunyhóba, ahol a Skorpió tagjai őket is lelőtték, majd a holttesteket leöntötték benzinnel és felgyújtották.

A bírói tanács megállapította, hogy a bemutatott bizonyítékok minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Momics elkövette a háborús bűncselekményeket. A legmeggyőzőbb bizonyítékot maga a vádlott szolgáltatta azzal a videofelvétellel, amit saját maguk készítettek, és ez még Zvonko Vrban bíró szerint is ritkán fordul elő. Az azonban biztos, hogy jelentősen megkönnyítette a bírói tanács munkáját az elkövetők és az áldozatok azonosításában.   

A bírói tanács nem fogadta el, sőt hazugságnak vette Momics védekezését, hogy nem lőtt az áldozatokra, és csak passzív szemlélő volt, mert a videofelvételen jól látszik, hogy minden résztvevő aktívan részt vett a civilek fizikai és pszichikai kínzásában, és hogy Momics nem mutatott egy csekély könyörületet sem az áldozatok iránt, és egyetlen szóval vagy bármi más módon sem ellenezte, hogy megöljék őket.

Súlyosbító körülményként értékelte a Bíróság, hogy Momics olyan civilek elleni háborús bűncselekmény elkövetésében vett részt, akik nem voltak részesei háborús cselekményeknek, és akiket bármilyen ok nélkül öltek meg, valamint, hogy Momics az eljárás alatt nem mutatott a legcsekélyebb megbánást sem.

Momics ügyvédje, Tomislav Filakovics az ítélet ellen fellebbezett. 

A háború alatt Momics a horvátok elől előbb Szerbiába, majd Franciaországba menekült, ahol 2011-ig élt. Akkor a franciák a horvát igazságszolgáltatási szervek kérésére adták ki.

A vád ellene akkor is háborús bűncselekményekben való részvétel volt. A vádirat szerint 1991-ben fizikailag bántalmazott horvát civil fogvatartottakat a Vukovar melletti Berakban létrehozott koncentrációs táborban. Berak egyébként Momics szülőfaluja.  

 

2013-ban a vukovári bíróság nem jogerősen három év börtönbüntetésre ítélte, amit a Legfelsőbb Bíróság nem hagyott helyben és felmentették.

A szabadságnak azonban nem sokáig örülhetett, mert 2014. augusztus 25-én a srebrenicai hat civil férfi meggyilkolásáért letartóztatták.

Az eszéki megyei ügyészség a kölcsönös bűnügyi jogsegélyegyezmény alapján a   szerbiai háborús bűnökkel foglalkozó ügyészséggel együttműködve emelt vádat ellene.

Egyes újságok szerint annak ellenére, hogy a hágai nemzetközi bíróság betiltotta és elítélte a félkatonai szervezeteket, köztük 2005-ben a Skorpiót is, egységei ma is léteznek Szerbiában.

(A video felkavaró felvételt tartalmaz.)

 

À l'approche de la troisième Conférence internationale sur le financement du développement, les négociations mènent tout droit vers une promotion des montages de financement « public-privé », au lieu d'accepter de s'attaquer au sein du cadre onusien au piège de la dette publique et à l'hémorragie fiscale qui frappent désormais tous les pays. Après celles de Monterrey en 2002 et de Doha en 2008, en juillet aura lieu la troisième Conférence internationale sur le financement du développement, à Addis Abeba. (...) - 247 - juin 2015 / Salves, Aide Publique au Développement, Une

Pour tenter de gonfler artificiellement le montant de son Aide publique au développement (APD), la France aimerait y inclure une partie de ses dépenses militaires... Au sein de l'OCDE, le Comité d'Aide au Développement (CAD), composé des 29 pays figurant parmi les principaux donateurs historiques (donc sans la Chine, qui n'est pas membre de l'OCDE), édicte les règles auxquelles sont censés se conformer les pays membres s'agissant du calcul de l'aide au développement. A ce jour, celles-­ci sont assez (...) - 247 - juin 2015 / Salves, Coopération militaire, Aide Publique au Développement, Armée française, Une

Les voix singulières sont rares, de celles qui envoûtent ou mettent mal à l'aise. C'est le cas de Scott Walker, crooner baryton passé de la pop des années 1960 à l'avant-garde actuelle après une traversée du désert et l'adaptation émerveillée de Jacques Brel en anglais. Né à Cleveland, aux Etats-Unis, (...) / États-Unis, Cinéma, Histoire, Musique, Personnalités - 2015/07

Tout au long du siècle dernier, des luttes sociales et politiques ont cherché à permettre à chacun de s'approprier l'art théâtral. Avignon sera le premier emblème de ce vaste mouvement d'émancipation par la « décentralisation ». Depuis une trentaine d'années, ce projet s'est peu à peu dévoyé. / France, (...) / France, Art, Culture, Histoire, Mutation, Politique, Région, Théâtre, Associations - 2014/07

C'est une chose de constater l'usage des réseaux sociaux par les djihadistes. C'en est une autre de chercher à comprendre le phénomène. Interview.

C'est une chose de constater l'usage des réseaux sociaux par les djihadistes. C'en est une autre de chercher à comprendre le phénomène. Interview.

A srebrenicai áldozatokra emlékezni indult a szerb miniszterelnök Boszniába, de egészen másról lesz emlékezetes számára ez a nap. Bár aligha várt öleléseket és csókokat, valószínűleg Aleksandar Vučić sem számított arra, hogy kövekkel, cipőkkel dobálja meg Potočariban a tömeg.

Egy kő a miniszterelnök arcát találta el, és a Blic tudósítása szerint alig tudott kereket oldani a biztonsági kerítést bedöntő dühös emberek elől. Az esetről készült videó már felkerült az internetre.

A sok évvel ezelőtti srebrenicai kirándulásomra emlékezve hosszan keresgettem az akkor feljegyzéseimet. Ahogy autóztunk a már Szerb Köztársaság területén fekvő kisvárosba, egész úton szembeötlő volt a különbség a Föderációval. Az út jó minőségű volt, de előjelző tábla szinte sehol, ami megmaradt, az a helységnévtáblákkal együtt cirill betűs volt. Sokkal ritkábban voltak a Föderációban szinte egymást érő útszéli vendéglők, amik működtek, azok is kicsik, elhanyagoltak, egyáltalán nem olyan barátságosan hívogatóak, mint a bosnyák-horvát föderációban.

Pedig az út forgalmas, erre járnak a Belgrádba tartó autóbuszok, kamionok is. Nagyon sok volt a teljesen lerombolt település, ahol egyetlen egy ép ház sem maradt, de visszatelepülőknek, építkezésnek akkor nyoma sem volt. A több mint ezer méter magas hegyek között ún. hegyi faházakban élnek az emberek, amik kicsit emlékeztetnek az orosz faházakra. Fából készült a főépület, a zord időjárás miatt kis ablakokkal.

 

A módosabbaknak a ház alsó szintje kőből van, csak az emeleti szint épült fából. A látványuk megkapó és gyönyörű. Ezek a házak viszonylag épségben vészelték át a gyilkos háborút, de nem így Srebrenica, ahol az előző bejegyzésemben már 1995. július 11-ig jutottam az emlékezésben, addig a napig, amikor a város a szerb túlerővel szemben nem bírta tovább, és elesett.

A várost természetesen nemcsak a holland békefenntartók védték, hanem a boszniai hadsereg egysége is előbb Naser Orics, majd Ramiz Becsirovics parancsnoksága alatt. Naser Orics érdekes személyiség, korábban – nyilvánvalóan - a jugoszláv néphadsereg tisztje volt, Koszovóban is szolgált a különleges egység tagjaként, majd egy rövid ideig Slobodan Milosevics személyi védelmét is ellátta. A háború után évekig segített a nemzetközi békefenntartóknak szerb háborús bűnösök felkutatásában, letartóztatásában, ami, nem egy életbiztosítás. A Szerb Köztársaság már 1996-ban kérte a hágai nemzetközi ügyészségtől Orics letartóztatását háborús bűntettek elkövetése miatt, amire akkor nem, de később sor került, ám rövid scheveningeni tartózkodás után szabadon engedték. Néhány héttel ezelőtt ismét letartóztatták a még érvényben lévő szerb körözés alapján, de a svájci hatóságok pár nap után elengedték és a boszniai bíróságok fognak dönteni további sorsáról.

Ez csak egy rövid kitérő megint a srebrenicai népirtásról való emlékezésben, de nem lehet úgy beszélni szinte semmiről a balkáni háborúval kapcsolatban, hogy ne kalandozzon el az ember az emlékeiben és a visszaemlékezésekben.

Július 11-én a város elesett, mindenhol Mladics katonái voltak. A már többször is említett, és Izetbegovics elnök szerint egyszemélyi felelős francia Bernard Janvier tábornok, az ENSZ erők parancsnoka legalább a holland katonák sorsa iránt érzett némi felelősséget, mert a Mladicsnak küldött levelében többek között ezt írta: „az önök akciója miatt szeretném kifejezni mélységes aggodalmamat a fennhatóságuk alatti területen lévő holland zászlóalj sorsa miatt. Legnagyobb gondom az ő biztonságuk, ezért kérem, hogy teljesen szabadon mozoghassanak, hogy vissza tudjanak térni a főparancsnokságra, ha ilyen döntés születik.” A levélben a francia tábornok nem említi, hogy a negyvenezer srebrenicaiért is aggódna.  

1995. július 12-én a város védelmének vezetője Ramiz Becsirovics ezt jelentette a tuzlai (bosnyák katonai) parancsnokságnak: „Srebrenica megszállt város lett. Kb. húszezer nő és gyermek, sebesültek vannak Potocsariban, az ENSZ tábor körül. A katonák és a katonaviselt lakosság reménykedik, hogy elérnek önökhöz.” Ez azonban sikerült nekik.

Egy későbbi vizsgálat megállapította, hogy a holland katonák megakadályozhatták volna a népirtást, ha elfogadják Mladics ajánlatát. A szerb katonai vezető július 11-én, a vérengzés előestéjén – talán ő is érezve a rettenetes terv következményeit - Karremans zászlóalj parancsnokon keresztül felajánlotta az ENSZ-nek a lehetőséget, hogy ők szervezzék meg a holland egység körül lévő sok ezer bosnyák kitelepítését. Ám a parancsnok passzivitása, érzéketlensége, határozatlansága miatt ez nem történt meg, pedig ha ezt megteszik, megakadályozhatták volna, hogy a férfiakat elválasszák a nőktől, megmenekülhettek volna a környező erdőkben bujkálók és a holland zászlóalj magához ragadhatta volna a kezdeményezést.

                                 A holland kéksapkások parancsnoka - Karremans tábornok

Az ajánlatról tájékoztatták valamennyi felettes szervet, köztük a hágai védelmi minisztériumot is, ám sajnos a lehetőséget nem használták ki és Mladics július 12-én úgy határozott, hogy ő maga hajtja végre a kitelepítést. Ám ez deportálás volt, ahol a szerbek biztosította autóbuszokon a szétszakított családok nőtagjait és kisgyerekeket, öregeket elszállították és szinte ezzel egyidőben megkezdték a fiúk és férfiak tömeges kivégzését.

                       Ratko Mladics a holland parancsnokkal                            

Ebben segítségére volt Momir Nikolics tábornok, aki Hágában beismerte a politikai, vallási, etnikai alapú emberiség elleni bűncselekmények elkövetését. Nikolics részt vett közel tízezer muzulmán férfi, fiatal fiú meggyilkolásában, és a teljes bosnyák lakosság erőszakos deportálásában. Ő volt a felelős a családok szétválasztásáért, az egész vérengzés gyakorlati kivitelezéséért és ő maradéktalanul eleget tett ennek a parancsnak.

A kivégzéseket július 12-től egészen szeptemberig végezték 80-100 fős csoportokban. Mladics katonái hajtóvadászatot indítottak azok ellen a katonák, katonaviselt, vagy erejükben bízók ellen, akik megpróbáltak a környező erdőkben menedéket találni és eljutni a mintegy 40 km-re lévő, bosnyákok által ellenőrzött területre. Fáradhatatlanul kutatták és gyilkolták őket. 1995 szeptemberében és októberében Nikolics és az általa vezetett bratunaci egység feladata volt a muzulmán áldozatok holttesteinek eltüntetése tömegsírokban.

 

Emlékszem, a városból kifelé vezető út két oldalát lerombolt, kiégett, elhagyott gyártelepek szegélyezték. Így értük el Potocsarit, ahol már készen volt a nemzetközi segítséggel az egykori vérengzések színhelyén, az akkumulátorgyár területén és a kukoricaföld helyén megépült sokhektáros emlékhely és múzeum. A hely méltó az emlékezésre, méltó az áldozatok tragikus sorsához.

               Hely az emlékezésre (saját fotó 2002)               

A bejáratnál egyszerű fehér márványoszlop, rajta felirat: Srebrenica 1995. július 11. A hatalmas, bekerített területen több helyen kör alakú gránit padokat és szökőkutakat, csendes elmélkedésre alkalmas pihenőket és egy nagy fedett imahelyet alakítottak ki. A már azonosított és eltemetett – akkor még csak több száz – áldozat egyforma zöld fa fejfája és sírhantja néma vádirat.

2002-ig a város környékén 50 tömegsírt tártak fel, több mint 4500 áldozat maradványai a tuzlai, 1600 áldozat maradványai a visokói halottasházban vártak arra évek óta, hogy azonosítani tudják őket. Fájdalmas munka ez, nagyon lassan is megy még most is. A világon még sehol nem próbáltak meg DNS minták alapján azonosítani ilyen nagyszámú exhumált holttestet és emberi maradványokat ilyen rövid idő alatt. A világszínvonalú laboratórium vezetője korábban évekig az FBI DNS adatbázisának létrehozásában vett részt. Az évig mindössze 882 személyt tudtak azonosítani, de méltó temetése még csak egy részüknek volt. Ez az utódok nehéz kötelessége.

Az emlékhelyre érkezésünkkor elállt az eső, a nap is előbújt a felhők mögül, talán azt üzente, hogy hiába ez a sok szörnyűség, talán van remény a megbékélésre. Ahogy lassan körbesétáltunk az emlékkerten egyre csak az járt a fejemben, hogy ki a felelős ezért a tömegmészárlásért? Csak és kizárólag a szerbek? Milosevics és Mladics? Karadzsics és Plavsics? Európa és Amerika, akik majdnem tétlenül figyelték az eseményeket? A holland katonák, akik néhány százan, messze otthonuktól, egy őket nem is érintő háborúban próbálták végrehajtani a lehetetlent? Vagy a szarajevói háborús kormány és személyesen Alija Izetbegovics, akit a boszniai hadsereg volt első embere, Sefer Halilovics nyílt levélben vádolt meg azzal, hogy Srebrenica tragédiája az ő elhibázott politikájának eredménye? Vagy a várost védő bosnyák katonák? Esetleg Naser Orics védelmi parancsnok, akinek Szarajevó utasítására 18 tiszttársával együtt el kellett hagynia a várost a szerb offenzíva előtt, és aki 1999-ben egy interjúban elmondta, hogy birtokában vannak azok a dokumentumok, amik tanúsítják az egyezkedést Pale és Szarajevó között Srebrenicáról? Vagy, ahogyan Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök az egyik kihallgatásán mondta, az ENSZ erők akkori főparancsnoka Philip Morillon és Bernard Janvier tábornokok? Megannyi kérdés kavargott a fejemben...

Lehet, hogy az emlékhely bosnyák kerti munkásának lesz igaza, aki szerint mindenki tudott mindenről, ami Srebrenicában történt. A nemzetközi közösségek, a szerb köztársaságbeli politikusok és a bosnyák vezetők is. Úgy mondta: az igazságra soha nem fog fény derülni, vagy csak olyan sok évtized múlva, amikor a bűnösök már nem lesznek felelősségre vonhatók.

2002-ben még folyt a Srebrenica környékén állomásozó szerb alakulatok parancsnokainak pere, akik ellen a vád népirtásban, emberiség elleni bűncselekményekben való részvétel, a háborús törvények súlyos megszegése. A hágai nemzetközi bíróság addigi legsúlyosabb büntetését is Srebrenicával kapcsolatban hozta: Radoslav Krsztics tábornokot a városban elkövetett népirtásért 46 év börtönbüntetésre ítélték. Akkor mondta ki először a bíróság, hogy a bosznia-hercegovinai kisvárosban népirtás történt.

További írások a témában és itt.

http://balkanimozaik.blog.hu/2015/07/10/szubjektiv_emlekek_srebrenicarol

 

 

 

 

From Holocaust to Srebrenica Genocide : young people from different ethnics, religious and culturals groups march together to build the peace. Ambassadors of a New Era.
Une seule adresse pour participer au projet :
https://www.derev.com/it/inmarciaperlapace
We are a group of young people willing to participate in the March for Peace on the occasion of the 20th anniversary of Muslims' Genocide in Bosnia-Herzegovina. Beyond Remembrance, we wish to produce a comics book and a manual for use (...)

/ Bosnie-Herzégovine, Dans les Balkans

From Holocaust to Srebrenica Genocide : young people from different ethnics, religious and culturals groups march together to build the peace. Ambassadors of a New Era.
Une seule adresse pour participer au projet :
https://www.derev.com/it/inmarciaperlapace
We are a group of young people willing to participate in the March for Peace on the occasion of the 20th anniversary of Muslims' Genocide in Bosnia-Herzegovina. Beyond Remembrance, we wish to produce a comics book and a manual for use (...)

/ Bosnie-Herzégovine, Dans les Balkans