A Delta Airlines első hetvenöt évében amerikai repülőgéptípusok voltak a meghatározóak a légitársaságnál. Az európai Airbus első gépe a kilencvenes évek elején jelent meg a cégnél, de az igazi áttörésre az ezredforduló utánig kellett várni. Akkor viszont fordult a kocka, az Airbusok gyakorlatilag minden kategóriában átvették a vezető szerepet a Delta útvonalain és segítségükkel a cég a világ harmadik legnagyobb légitársaságává fejlődött. A Delta Airlines történetét flottafejlesztésén keresztül bemutató sorozat negyedik, befejező részében erről az időszakról lesz szó.
A Delta Airlines és az Airbus közös történetében megkerülhetetlen szerepe volt a légitársaságok felvásárlásának. Az A310-es 1991-ben a Pan Am-től került az atlantai céghez, a következő flottabővítés pedig a Northwest Airlines és a Delta 2008-2010 között lezajlott összeolvadásának volt köszönhető.
With just five years left to achieve the Sustainable Development Goals, the global financing gap has widened to $4.3 trillion per year. The Fourth International Conference on Financing for Development (FfD), held in Sevilla in July 2025, sought to renew multilateral consensus around mobilizing resources for sustainable development.
This issue brief by David Mulet analyzes the Compromiso de Sevilla—the conference’s negotiated outcome—and the Sevilla Platform for Action (SPA), a voluntary registry of 130 coalitions and initiatives. It highlights how new mechanisms on sovereign debt, blended finance, and climate-linked instruments are translating commitments into action.
At the same time, the brief underscores persistent gaps in systemic reform, including of the international debt architecture, international tax cooperation, the large-scale reallocation of special drawing rights, governance of the multilateral development banks, and climate finance. It argues that closing the global financing gap requires bridging intergovernmental commitments with voluntary innovation to ensure that experimentation accumulates into structural change.
The post The Financing for Development Agenda after Sevilla: Aligning Commitments and Actions appeared first on International Peace Institute.
Ahogy közeledik az elkerülhetetlen, egyre fontosabb a légierő ikonikus, közel fél évszázada rendszerbe állt típusának, a Mi-24-esnek a megörökítése. Mert - különösen a "mihut" idehaza kiszolgáló/repülő magyar katonák és civilek generációi által végzett munka - a hálás nemzettől főhajtást érdemel.
Légilövészet légifotón, a színes őszi Bakony díszletei között. Dolgozik a GS-30-2K gépágyú a körös-hegyi lőtéren.
Előkészületek még a lövészet előtt: a fegyverbölcső leeresztése. Innen a gép mellől a Sturm irányított rakétarendszer rávezető alrendszere, a Raduga-S optikai egysége is jól látható.
A gép infraképének elnyomására szolgáló (hűtőradiátort tartalmazó, ugyanakkor a hajtómű forró égéstermékét a főrotor síkba irányító, így hideg levegővel keveredését elősegítő) EVU rendszer a földi ellenőrzés során. Kevesen tudják, hogy megegyező funkciójú, hasonló kialakítású eszköz a Super Puma családhoz is rendelkezésre áll.
Földközelben a lőtéren. A szárnycsonk alatti belső tartókon PTB-450 póttartályok, melyek a típus "második hazai eljövetele" idején rendszeres használatot élveztek.
Újabb feladat előtti indítás. Lángot okád az AI-9V kissárkány.
Az ex-NDK-s 334-es az egyik utolsó mohikán, Magyarországon az átadás után 24 évvel repült először (1995-2019).
Felszállás a "0"-pont melletti füves placcról.
Alacsony felhők, maradék fények, Mi-24-es lőtéri várakozón.
Tűzcsapás 30-asokkal hosszú expozíciós felvételen. Nem először, de lehet, hogy utoljára?
Zord
Üdvözlet Bécsből, a semleges Ausztria haderejének 70.születésnapja, az államszerződés ünnepe (Nationalfeiertag) alkalmából.
Skyranger 30 Pandur EVO csapatlégvédelmi prototípus/demonstrátor a parádé előtt várakozik, még a Hofburgon kívül.
Itt már a rendezvény végén, az elvonulás közben, még az Udvarban. A torony erősen mokáp jellegű, és a korábbi osztrák változatról készült rajzokkal szemben nagyon hasonlít a többi megrendelőére.
Ausztria réskitöltő radarja, a (Thomson CSF) Thales RAC 3D és egy manó.
A jelen Black Hawkjai és a jövő C-390-ese.
A portugál légierő gépe vett részt Magyarország szomszédjának egy kori társnemzetének jubileumi parádéján. Jól megfigyelhetőek a szárny alá (az utántöltő konténerek felerősítési csomópontjaira) függesztett Elit Spear elektronikai hadviselési konténerek.
Nemzeti színű pirotechnika az Eurofighterek áthúzása előtt.
Leopard 2A4 "Litzi", speciális festésű példány.
Pillantás közelebbről.
Leonardo AW169, egyelőre békeidős változat, felszállóban a Hofburgból.
Az egy kör után visszanéző 5MID szép esti fényben.
Zord
A három évvel ezelőtti angliai körút alapvetően pozitív tapasztalatokkal járt, az ország egész kellemesnek és érdekesnek bizonyult, olyannak ahová szívesen látogatnék el újra. Azt azonban nem gondoltam, hogy erre a látogatásra a közeljövőben sor kerülne, és egyébként is inkább az északi, skót területeket terveztem be következő úti célként. Azonban úgy adódott, hogy idén ismét lehetőség nyílt egy angliai kirándulásra, és nem láttam okát annak, hogy ne éljek vele. A célpont ezúttal kimondottan Portsmouth volt, innen indultunk tovább más kikötők felé.
Az angliai beutazás ezúttal korántsem volt olyan egyszerű, mint három éve, mivel éppen indulás előtt két hónappal tették itt is kötelezővé a beutazási engedélyt. A hasonló amerikai engedély megszerzése annak idején nagyon egyszerű volt, a neten ki kellett tölteni és be kellett küldeni egy formanyomtatványt, be kellett fizetni az illetéket, és gyakorlatilag automatikusan megküldték a beutazási engedélyt, hacsak az ember nem nyilatkozott úgy, hogy beutazásának célja terrorista merényletek elkövetése, és az USA államrendjének megdöntése. Az angol engedély beszerzése már jóval macerásabb, le kell tölteni hozzá egy külön applikációt, és be kell szkennelni az útlevelet. A legtöbb gondot szerintem mindenkinek a fényképes azonosítás okozza, a rendszer elég nehezen fogadja el a szelfiket. Végeredményben nem egy ördöngösség, nekem félóra se kellett az egészhez, de elég bosszantó, és szerintem feleslegesen bonyolult. Az engedély két évig érvényes.
Resolution 2719—adopted in December 2023—established a framework for using UN assessed contributions to fund up to 75 percent of AU-led peace operations authorized by the Security Council. Yet nearly two years later, the Security Council has yet to authorize an AU-led peace support operation that could mobilize funding under Resolution 2719 after efforts to apply the framework in Somalia failed to achieve consensus.
In this context, the International Peace Institute (IPI), the Stimson Center, and Security Council Report convened a workshop on September 10, 2025, to assess progress in implementing UN Security Council Resolution 2719. Participants discussed the AU–UN joint roadmap for implementing the resolution, the political and financial challenges that have emerged, and lessons from the failed attempt to apply the resolution to the AU Support and Stabilization Mission in Somalia (AUSSOM).
The workshop underscored the need to maintain political momentum behind the resolution, secure predictable and sustainable funding, and strengthen coordination between the AU and UN. Participants highlighted that its success will depend on flexible, context-specific implementation and on demonstrating tangible results for peace and security on the ground.
The post Partnership in Peace Operations: Implementing Resolution 2719 appeared first on International Peace Institute.
Si vis pacem, para bellum - unos-untalan belénk sulykolt mondat, hogy aki békét akar, készüljön a háborúra. Bár alighanem önmagában is több jogos kérdést generál, mint megválaszol, nem alkalmas arra sem, hogy válaszul szolgáljon arra a kérdésre: vajon mit csináljanak azok, akik valamiért nem tudnak készülni a háborúra? Amire viszont roppant egyszerű a válasz is, nevezetesen, hogy a békéért tegyenek meg mindent, amire csak képesek. Kivéve persze a háborúra készülést, mert arra nem, hiszen abból indultunk ki.
A háborúra, hadviselésre való készség ugyanis nem magától értetődő, hiányában pedig a fenti alternatíva az egyetlen opció. Olyannyira összetett, erőforrásigényes és magas kockázatú dologról van szó, hogy roppant alacsony azon országok, entitások száma, amelyekrōl ma állítható ténylegesen - és nem csak veszélyes illúziójának vezetési/lakossági szintű megléte, mert az valami más. Az előbbi esetében büntetőjogi kategória, az utóbbi esetében kollektív tudatlanság, éretlenség és a kiszolgáltatottság indikátora.
A háborúra való képtelenség összetevői változékonyak, de kiragadott példa bōven akad, amire ismérvként tekinthetünk, figyelembe véve persze a kontextust is:
- a koncepcionális, politikai keretek elégtelensége, belső ellentmondásossága, a tényleges stratégiai lépésekkel, kommunikációval való inkoherenciája vagy fordítva
- csapongás
- doktrínális, terminológiai, definíciós hiányosságok, beleértve ebbe a nemzeti szaknyelv elhanyagolását is. A "lost in translation" valós veszély. Aki nem akarja lefordítani, az valószínůleg meg sem érti (jól), ami aztán dominóelven fut tovább térben és időben
- nárcizmus, egoizmus és erőszakosság, urizálás, mint a vezetői kiválasztási szokásjog/kultúra nem kizáró, hanem jellemző érvényesülési kritériuma, gyakorlata
- külsō entitás akár csak szellemi-intellektuális dimenziójú befolyásának az objektív, valós képalkotást ellehetetlenítő, torzító jelenléte, az idegen neveltség, a copy-paste szellemiség dominanciâja
- a háború (is) kollektív műfaj. Az egyéni vezetői nünükék szimbolikusnál nagyobb mérvű érvényesítése, kiszolgálása képességlimitáló faktor
- krízistagadás, szőnyeg alá söprés
- a transzparencia hiánya, mely jellemzően 95 százalékban képességhiány rejtése, csak 5 százalékban valós képesség jogos fedése
- az önmagunknak hazudás prioritása a másoknak hazudás felett
- valamire rámondani, hogy mi, pedig nagyon nem
- a képességlétesítés, fenntartás és fejlesztés intézményének illetve összehangoltan működő rendszerének hiánya, párhuzamosságok, ellenáramok és ebből evidensen fakadó konfliktusok, melyek a problémák elmélyítésére alkalmasak, nem a megoldásukra
- képességösszetevők kezdeti és "normálissá érő" hiánya, üres, vagy javarészt üres képességdobozok az illúziókeltésnek is csak a küszöbértékén.: fenntartási-karbantartási feltételek, infrastruktúra, kiképzés, pusztítóeszköz, stb. elégtelensége
- a figyelmeztető jelek, válsághelyzetek elégtelen kezelése, erőforrások ilyenkori elvonása, nem fokozása
- aktív erōk alacsony feltöltöttsége, alacsony hadrafoghatósága
- prototípusok, papírprojektek, nem késztermékek, kis szériás termékek visszatérő preferálása fő fegyverrendszereknél, ahol sajnos számít
- követelménytámasztási, termékvizsgálati, tesztelési (önálló értékelési) kêpesség elégtelensége
- platform, nem pedig konfiguráció-centrikusság
- felülpozícionált, hosszú távon kétes fenntarthatóságú ipari projektek az ágazati beszállítói potenciál becsatornázása, reális ütemű fejlesztése helyett
-"A' konjuktúra elszalasztása kreatív kereskedelmi/eredet/cimkézési opciók feltárása- alkalmazása helyett
- dotált, garantált tranzakcionális korporatív illúziókeltés, valós termelés és hozzáadott érték helyett átcímkéző/vendori/"rendszerintegrátori" ténykedéssel
A sort még lehetne folytatni, hangsúlyozottan konstruktív éllel.
Addig is, ha nem vagy képes háborúzni, keresd a bêkét.
Si bellum gerere non potes, pacem pete.
Zord
Az idén százéves Delta Airlines történetét röviden áttekintő sorozatban többször szóba került az 1978-as légitársasági deregulációs törvény, amely átalakította az amerikai légiközlekedési iparágat. Véget vetett a légitársaságok kormányzati szabályozásának és hatására olyanok is „levegőhöz jutottak”, akik korábban nem. Éles piaci verseny alakult ki, és az amerikai társadalom szélesebb rétegei számára is elérhetővé vált a repülés. A Delta sorozat negyedik, befejező része előtt erről a törvényről lesz szó.
A légitársaságok deregulációjáról szóló törvényt megelőzően az 1939-ben alapított Polgári Légiközlekedési Tanács (CAB – Civil Aeronautics Board) felügyelte és szabályozta az Egyesült Államok egyes államai közötti légiközlekedést. Az államokon belül zajló repülések felett a CAB nem rendelkezett, azok az adott állam kormányzatának hatáskörébe tartoztak. A légitársaságok működésének szabályozása szigorú, bürokratikus keretek között zajlott. Amikor egy társaság új útvonalon szeretett volna repülni, engedélyt kellett benyújtania a CAB-hez, amely sokszor évekig húzódó eljárás keretében vizsgálta a kérelmet. Gyakorlatilag mindenbe beleszólhattak, még a díjszabásba is, meghatározva a viteldíj árának alsó és felső határát. Ellenőrzést gyakoroltak a légitársaságok összeolvadása felett is, ami egyfajta kiskapu volt, amelyen át a felvásárló légitársaság hozzájutott a felvásárolt fuvarozó útvonalhálózatához és repülőgépeihez. Ez a szabályrendszer megakadályozta, hogy a légitársaságok az útvonalkínálat, a jegyárak és a fedélzeti szolgáltatás színvonala alapján versenyezzenek egymással. Mivel valamennyien nagyjából azonos szolgáltatást nyújtottak, az utasok nem ragaszkodtak egy adott társasághoz, ha a másik menetrendje kedvezőbb volt a számukra. Ennek eredményeként a járatsűrűség lett a piaci részesedés legfontosabb meghatározója, amibe meglepő módon a CAB általában nem szólt bele. Ez a négy évtizeden át alkalmazott eljárásrend a CAB bürokratáinak biztos munkahelyet és hatalmat biztosított, de a hetvenes évek végére eljött az idő, amikor ki kellett mondani, hogy éppen ideje a változásnak.
A nyolcvanas évekre a Delta Airlines öt évtizedes működést tudhatott maga mögött és a mezőgazdasági repülőgépektől eljutott a szélestörzsű óriásokig. Olyan repülőgépek üzemeltetése kezdődött ebben az évtizedben, amelyek közül néhány ma is forgalomban áll. A nyolcvanas évek azonban nem indultak könnyen. A gazdasági helyzet, az üzemanyag ára és az 1978-as deregulációs törvény miatt kialakult verseny nehéz helyzetbe hozta a légitársaságot, amely további beszerzésekkel igyekezett előrelépni. Ezek középpontjában a Boeing volt.
A Delta Airlines nem volt egyedül a problémáival, számos más iparági szereplő küzdött hasonló gondokkal, és ahogy az lenni szokott, létszám csökkentéssel igyekezett túlélni. A Deltánál másképp gondolkodtak, a dolgozók közel tíz százalékos fizetésemelést kaptak, továbbá olyan repülőgépek beszerzését célozták meg, amellyel leválthatták az öregedő és kevésbé gazdaságos típusokat.
A Tennessee-t néhány nappal a leytei ütközet után visszavezényelték a nyugati partra, a régóta esedékes nagyjavításra. A csatahajó november 26-án érkezett meg Bremertonba, ahol a hajó szárazdokkba állt, a legénységet pedig szabadságolták. A Big Five többi csatahajója a Hetedik Flotta kötelékében tovább folytatta a Fülöp-szigeteken előrenyomuló csapatok tüzérségi támogatását, melynek során majdnem mindegyikük szerzett kisebb-nagyobb sérüléseket, többnyire a kamikazéknak köszönhetően.
A Coloradót november 27-én találta el két kamikaze, melyek súlyos fedélzeti károkat, és nagy emberveszteséget okoztak a hajónak, melynek legénységéből 19 tengerész meghalt, 72 megsebesült. Sérülései ellenére a csatahajó december közepéig folytatta a szigetek ágyúzását, és csak ezt követően tért vissza a Manus-szigeti támaszpontra, ahol elvégezték a sérülések ideiglenes javítását. A Colorado 1945 január elsején tért vissza a flottához, hogy részt vegyen a Lingayen-öbölben tervezett partraszállás előkészítésében. Kilencedikén azonban ismét megsérült, ezúttal „baráti tűz” következtében. A mélyrepülésben támadó japán gépekre tüzelő légvédelmi ágyúk tüzérei sokszor annyira belefeledkeztek a lövöldözésbe, hogy lövegeikkel akkor is követték a támadó gépeket, amikor azok már saját hajók közelébe, vagy éppen takarásába kerültek. Az ilyesfajta balesetek nem mentek ritkaságszámba, és gyakran komoly veszteségekkel jártak, mint ebben az esetben is. A Colorado nyitott állásokban elhelyezett légvédelmi ágyúinak kezelői között nagy pusztítást végeztek a becsapódó gránátok repeszei, melyek 18 tengerészt öltek meg, 51-et pedig megsebesítettek. Magában a hajóban nem keletkeztek komolyabb károk, az Ulithinél elvégzett javítások után a Colorado néhány héttel később ismét csatlakozott a már az okinawai partraszállásra készülődő flottához.
Megjelent a nagyvállalatok, a kutató- és tudásközvetítő szervezetek, valamint az innovatív KKV-k tudástranszfer előmozdítását célzó pályázat. A felhívás keretében a nagyvállalatok, illetve a nagyvállalatok konzorciumi tagjai akár 3 000 000 000 Ft támogatást is igényelhetnek.
A TINTA Könyvkiadó idén ősszel is meghirdette a Wekerle Sándor könyvtárbővítési pályázatát, amely iskolai és közkönyvtárak könyv- és szótárállományának bővítését támogatja, 50%-os kedvezménnyel.
Megjelent a kis- és középvállalkozások innovációjának piacra vitelét támogató pályázat, amely a hazai innovatív vállalkozások eredményeinek piaci hasznosítását ösztönzi, különös tekintettel új termékek, technológiák és szolgáltatások kísérleti fejlesztésére.
Pendant que la France se cherche un budget, un gouvernement, et une majorité, les dossiers non traités s'accumulent. Ainsi, ce qui devait constituer le plus grand projet d'armement européen est au point mort : le système de combat aérien du futur (SCAF), initié dès 2017 entre la France et l'Allemagne, rejointes par l'Espagne, pourrait ne jamais voir le jour. Ce programme, longtemps chouchouté par l'exécutif français mais miné depuis plusieurs années par les divergences entre Paris, Berlin et Madrid, risque d'être une victime collatérale, parmi d'autres (1), de l'actuelle crise politico-économique en France.
- Défense en ligne / Europe, Armement, Défense, Aéronautique1960-ra a Delta maga mögött hagyta első 35 évét; az úttörő húszas-harmincas éveket, a nagy gazdasági világválságot, a második világháborút és az ötvenes évek légcsavaros korszakát. Megkezdődött és egy évtized alatt lezajlott az átmenet a sugárhajtású gépek üzemeltetése felé, a hetvenes években pedig szolgálatba álltak a szélestörzsű típusok is. Sorozatom második részében ezen időszak meghatározó repülőgép beszerzéseiről lesz szó.
A Delta történetében tizenhét dugattyús motoros, légcsavaros utasszállító típust jegyeztek fel. Ezek a gépek a negyvenes-ötvenes években a flotta gerincét képezték, aztán fokozatosan kiszorultak a társaság útvonalairól és a hatvanas évekre már csak négy típus maradt forgalomban. A DC-3-ast mindjárt az évtized elején, 1960-ban búcsúztatták, nyolc évvel később, a négymotoros DC-6-ostól és DC-7-estől is megváltak, végül a légcsavaros korszakot a Convair 340-es és 440-es gépek kivonása zárta 1970-ben. A Delta ezután egy rövid kitérőtől eltekintve már csak sugárhajtásúakkal repült; olyan Douglas, Lockheed és Boeing gépekkel, amelyekre manapság nosztalgiával szokás visszagondolni. Egyes típusok még az ezredfordulón túl is repültek, másokat kivonásuk után, a változó piac diktálta igények miatt modernebb kivitelben, hosszabb-rövidebb időre ismét forgalomba állítottak.
A Fülöp-szigeteki partraszállás hevenyészve összecsapott hadművelet volt, melynek szokatlan módon nem volt főparancsnoka. A flotta és a hadsereg nem egyeztetett, és nem hangolta össze a tevékenységét. Nimitz nagylelkűen MacArthur parancsnoksága alá rendelte az egész Hetedik Flottát, melyhez a régi csatahajók is tartoztak, míg a korszerű egységekből álló, és a flotta fő csapásmérő erejének számító Harmadik Flotta, melynek feladata a várható japán ellentámadás elhárítása volt, William Halsey parancsnoksága alatt önállóan tevékenykedett. A két flotta tevékenysége nem volt kellően összehangolva, és a köztük levő kommunikáció is akadozott, ami később sok probléma forrása lett.
A japánok szintén szétaprózták erőiket, három, egymástól gyakorlatilag függetlenül tevékenykedő hajórajra osztva őket. A tervek szerint a hadműveletet Ozawa Jisaburo tengernagy északról érkező köteléke nyitotta volna meg, melynek faladata az volt, hogy a figyelmet magukra vonva elcsalogassák az amerikai főerőket Leyte közeléből. A partraszálló erők elleni támadást ezután Kurita Takeo tengernagy nyugatról, és Shima Kiyohide altengernagy délről érkező köteléke hajtotta volna végre, harapófogóba kapva a Leyténél álló amerikai erőket. Kurita és Shima kötelékének a légifedezetét a szigeteken állomásozó, Onishi Takajiro altengernagy irányította légierő biztosította volna. Elvileg mindegyik támadó csoportot Toyoda Soemu tengernagy irányította volna a tokiói főhadiszállásról, azonban a japán rádió-összeköttetés teljesen csődöt mondott. Toyodának végig fogalma sem volt róla, mi történik a Fülöp-szigetek környékén, tehát nem volt lehetősége semmilyen központi irányításra.