Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nem jutott elődöntőbe és hetedikként zárta a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, miután a szerdai negyeddöntőben 28-23-ra kikapott a társházigazda holland csapattól Rotterdamban.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese a vereséggel együtt is az elmúlt húsz év legjobb vb-szereplését produkálta.
A négy közé legutóbb 2005-ben jutott be a magyar válogatott, akkor bronzérmet szerzett Szentpéterváron. Azt követően kétszer volt nyolcadik, 2007-ben és 2013-ban, utóbbi óta egészen mostanáig a negyeddöntőbe sem került be a nemzeti csapat.
A célkitűzés a legjobb hat közé kerülés volt.
Eredmény, negyeddöntő:
Hollandia-MAGYARORSZÁG 28-23 (14-9)
Rotterdam, 9000 néző, v.: Hansen, Madsen (dánok)
lövések/gólok: 51/28, illetve 46/23
gólok hétméteresből: 5/3, illetve 3/3
kiállítások: 8, illetve 8 perc
piros lap: 1, illetve 1
MAGYARORSZÁG: Szemerey – Falusi-Udvardi 1, Vámos 3, Papp, Tóvizi 1, Kuczora 1, Márton 2, cserék: Klujber 3, Simon 3, Bordás, Kovács 2, Albek 3, Csíkos 3, Hársfalvi 1, Janurik
a holland gólszerzők: Housheer 8, Van Wetering 5, Malestein 4, Van der Vliet 3, Dulfer 3, Nüsser 3, Vollebregt 1, Maarschalkerweerd 1
A két együttes legutóbb a tavalyi párizsi olimpia csoportkörében találkozott, akkor a már biztos negyeddöntős magyar válogatott 30-26-as vereséget szenvedett.
Az örökmérleg így is kedvező, a rotterdami negyeddöntőt megelőző 48 mérkőzésen hét holland siker mellett 41 magyar győzelem született.
Az eddigi mind a hat vb-meccsét megnyerő társházigazdát négy magyarországi légiós erősíti, a győri Bo van Wetering, Dione Housheer és Kelly Dulfer, valamint a ferencvárosi Angela Malestein egyaránt kulcsjátékos a riválisnál, amely számíthatott a teltházat jelentő kilencezer szurkoló túlnyomó többségének támogatására. Köztük volt a mérkőzésre kilátogató Vilmos Sándor holland király is.
A helyi műsorközlő egy órával a kezdés előtt erősen tört „Isten hozott! Gratulálunk!” üdvözléssel köszöntötte a magyar drukkereket.Ezúttal a kapus Bukovszky Anna és a beálló Szmolek Apollónia maradt ki a magyar válogatott keretéből, amely a hatvan évvel ezelőtt vb-aranyérmes nemzeti csapat előtt tisztelgő szerelésben lépett pályára. Vállalta a játékot a dánok elleni vasárnapi középdöntős rangadót betegség miatt kihagyó Vámos Petra.
Az első három hazai támadás góllal zárult, valamennyit magyarországi légiós szerezte, a magyar együttes első találatai pedig a szélekről érkeztek.
Golovin Vlagyimir együttese hat perc után, 4-3-nál vezetett először, higgadtan, kapkodás nélkül kezdte a negyeddöntőt az Eb-bronzérmes.
Mindkét védelem keményen állta a sarat, az első tíz perc után 4-4 állt az eredményjelzőn úgy, hogy ekkor három perce már egyik csapat sem szerzett gólt.
Szemerey Zsófi hétméterest védett, negyedóra után 6-4-es holland vezetésnél kért időt a magyar szövetségi kapitány, a játékmegszakításnál fesztiválhangulat uralkodott a lelátón.
A magyar válogatott több mint tíz percig tartó gólcsendjét Klujber Katrin hétméteresből zárta le, ám két figyelmetlenség és villámgyors holland találat után 22 perc elteltével először volt négy gól a különbség a társházigazdának úgy, hogy Van Wetering sorozatban háromszor volt eredményes (10-6).A maroknyi magyar tábor szakadatlan támogatása többnyire hallható volt a találkozót csendben figyelő holland nézők mellett, utóbbiak eseti jelleggel kezdtek szurkolásba.
Az első félidő végét sok hiba jellemezte, ebből pedig a szünetre ötgólos előnyt kidolgozó hollandok jöttek ki jobban.
A hazaiak lövési hatékonysága 61, a magyaroké 39 százalék volt ekkor ugyanannyi próbálkozásból, miközben a holland hálóőr csupán eggyel védett több kísérletet, azaz sok magyar lövés nem talált kaput.Emberhátrányban kezdte a második játékrészt Golovin együttese, ám így is tartani tudta a különbséget.
A folytatásban viszont – részben ugyancsak létszámfölényes szituációban – 17-11-re távolodott el Hollandia.
Vámos rövid időn belül háromszor is betalált, a csapatkapitány Klujber Katrin viszont piros lapot kapott a 39. percben, mivel visszafutás közben szabálytalankodott, elgáncsolta kitörő ellenfelét. Ebben a periódusban több erősen vitatható játékvezetői ítélet tette bizonytalanná a magyarokat, kevesebb mint húsz perccel a vége előtt 20-13-s hazai vezetésnél időt kért Golovin Vlagyimir.„Harcoljatok!” – kérték a szurkolók, és a válogatott küzdött is, a kapuba csereként beállt Janurik Kinga többször nagy helyzetben védett, a nemzeti csapat pedig faragott hátrányából, de igazán közel, „látótávolságba” nem tudott kerülni.
A hajrára Dulfer megkapta harmadik két percét, így a piros lapot is, a magyar válogatott pedig a végéig hajtva öt találattal maradt alul.
Szemerey nyolc, Janurik hat, a túloldalon Yara ten Holte 15 lövést védett.
A pénteki elődöntőben a holland válogatottra az olimpiai és Európa-bajnok Norvégia vár, amely sorozatban hatodszor van ott a vb elődöntőjében. A 2007-es torna óta csupán egyszer, 2013-ban nem került be a legjobb négybe a skandináv együttes.
Forrás: MTI
Nyitókép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt
The post Női kézilabda-vb: nem jutott a legjobb négy közé a magyar válogatott appeared first on Kárpátalja.ma.
Le pôle pénal économique et financier du tribunal de Sidi M’hamed a prononcé ce mercredi le 10 décembre les verdicts dans l’affaire liée à la […]
L’article Affaire Mazouz : un entrepreneur et 2 autres accusés lourdement condamnés est apparu en premier sur .
Le processus de revalorisation des pensions et allocations de retraite est désormais officiellement engagé. L’annonce de cette mesure très attendue par les retraités devrait intervenir […]
L’article Revalorisation des retraites : après la validation du Conseil des ministres, l’État passe à l’action est apparu en premier sur .
By External Source
Dec 10 2025 (IPS-Partners)
In a world of turbulence and doubt, one promise remains.
In 1948, nations adopted the Universal Declaration of Human Rights.
It named dignity, freedom and equality as rights for everyone, everywhere.
Yet too often, power, profit and prejudice push those rights aside.
Civilian deaths in conflict rose sharply again in 2024.
Every 12 minutes, a civilian is killed in war.
Every 14 hours, a human rights defender, journalist or trade unionist is killed or disappears.
One in five people say they experienced discrimination in just one year.
By the end of 2024, over 120 million people were forcibly displaced from their homes.
Almost three quarters of humanity now live where civic freedoms are tightly restricted.
From Gaza to Haiti, Sudan to Myanmar, civilians pay the highest price.
736 million women—almost one in three—have suffered physical or sexual violence.
Each year, 16 days of activism link violence against women to Human Rights Day.
Young people are demanding futures free from addiction, climate chaos and hate.
Their marches, open letters and strikes keep the promise of rights alive.
Against this backdrop, human rights are not abstract ideals.
They are our everyday essentials.
In the food we eat, the air we breathe, the homes that shelter us.
In fair work and equal pay, safe schools and free, independent media.
Human rights are POSITIVE, ESSENTIAL and ATTAINABLE—when we act together.
On 10 December 2025, we mark Human Rights Day Human Rights: Our Everyday Essentials
Follow @IPSNewsUNBureau
A Zakarpattyaoblenerho megyei áramszolgáltató közzétette a csütörtöki áramszünetek ütemtervét.
December 11-én 2 órányi áramkimaradásra lehet számítani.
Az ütemterveket az Ukrenerho állami áramszolgáltató diszpécserének utasítására alkalmazzák.
Az áramkimaradásokkal kapcsolatos tájékoztatás a Zakarpattyaoblenerho oldalán is elérhető.
The post A december 11-ei áramkimaradások ütemterve appeared first on Kárpátalja.ma.
La troisième phase de l’opération d’indemnisation des personnes impactées par le projet Rocades débute ce jeudi 11 décembre à Kinshasa.
Selon la Commission interministérielle chargée des expropriations dans le cadre de ce projet, plus de 100 personnes sont attendues en la salle des réunions du Secrétariat général aux Infrastructures et Travaux publics, dans la commune de Lingwala, à Kinshasa.
Les États-Unis d’Amérique et plusieurs pays européens ont exhorté, mardi 9 décembre, le mouvement rebelle M23/AFC et les forces rwandaises à cesser immédiatement leurs offensives dans l’Est de la République démocratique du Congo.
Le FC Lupopo a largement dominé l’US Tshinkunku sur le score de 4 buts à zéro, mercredi 10 décembre, en match en retard de la 8ᵉ journée du championnat national de football (LINAFOOT).
Cette rencontre s’est disputée au stade Kibassa Maliba de Lubumbashi.