Barti Tihamér, a megyei önkormányzat alelnöke szerint jól haladnak a munkálatok, és amennyiben az időjárás kedvező lesz az ősz folyamán az óriásberuházás nagy százalékban megvalósul az év végéig. A gyergyóremetei hulladéklerakó 1-es cellája 60 százalékban készült el, és épül az itteni szelektív hulladékválogató állomás, illetve a komposztáló állomás is. A megyei hulladékprojekt keretében további 7 átrakó és tömörítő állomást is kialakítanak, ezek közül a székelykeresztúri, a maroshévízi, a gyergyószentmiklósi, a balánbányai, a csíkszentsimoni és a szentegyházi állomások már 60-70 százalékban elkészültek. Probléma egyedül a korondi beruházással van, itt ugyanis felfüggesztették a hulladékudvar és az átrakó állomás építkezési engedélyét, tájékoztat a Hargita Népe napilap.
A szenátus és a képviselőház külügyi, nemzetbiztonsági és a schengeni csatlakozás technikai feltételeivel foglalkozó bizottságai ma délben üléseznek, hogy megvitassák az Európai Unióba áramló menekültek helyzetét, a menekültkvótás rendszer tarthatóságát, illetve azt is megvizsgálják, hogy Románia mennyire van felkészülve a menekültek fogadására. A mai egyeztetést Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke kezdeményezte. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy ekkora méretű menekültáradattal Európának még egyszer sem kellett szembesülnie, és ezért, sürgősen meg kell vizsgálni, hogy Románia mennyire van felkészülve a bevándorlók tekintetében, illetve hogy mi az ország álláspontja az európai uniós tárgyalások kapcsán.
Une trentaine de personnes se sont allongées lundi, le visage contre le sable de la plage de Rabat au Maroc, pour rendre hommage à Aylan Kurdi, cet enfant syrien dont la photo du corps sans vie est devenue le symbole du drame des migrants en Méditerrané
A jelek szerint komoly hatalmi átrendeződés zajlik a szakadárok által önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaságban: néhány napja leváltották parlamenti elnöki tisztéről, és egy politikai szövetségese szerint be is börtönözték Andrij Purhint feleségével, Olenával együtt.
A hírt hétfőn közölte az ukrán sajtó a Kremlhez közel álló orosz hírforrásokra hivatkozva. Utóbbiaknak Ellada Saftner, a donyecki szakadárok parlamentjének képviselője, Purhin politikai szövetségese mondta azt, hogy a volt házelnök jelenleg a népköztársaság állambiztonsági minisztériumának fogságában van. Állítólag pénteken vették a politikust őrizetbe feleségével együtt azután, hogy a törvényhozói testület, azaz a Népi Tanács leváltotta őt elnöki tisztéről, és helyére helyettesét Denisz Pusilint nevezte ki. A letartóztatás óta a házaspár telefonjai ki vannak kapcsolva. Saftner hozzátette, hogy a hatóságok nem hozták nyilvánosságra, mivel gyanúsítják Purhint és nejét, a népköztársaság főügyészsége pedig még csak nem is tudott a letartóztatásukról.
Purhin a Donyecki Népköztársaság létrejötte óta meghatározó politikai szereplő volt. A házelnöki poszt előtt első miniszterelnök-helyettesi tisztet töltött be. Részt vett a kelet-ukrajnai válság békés rendezését célzó tárgyalásokon a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló kontaktcsoporttal, tavaly szeptember 5-én ő írta alá az első minszki megállapodást a Donyecki Népköztársaság nevében.
Jurij Tandit, az ukrán biztonsági szolgálat vezetőjének tanácsadója hétfői sajtónyilatkozatában úgy vélekedett, hogy Purhin “eltávolítása” mögött Oroszország áll, amely belső “leszámolásokon” keresztül igyekszik megerősíteni hatalmát a Donyec-medencében.
Denisz Kazanszkij donyecki újságíró a Facebookon azt írta, hogy Purhintól azért szabadultak meg, mert népszavazást próbált kezdeményezni a szakadár területek Oroszországhoz csatlakozásáról. Ez viszont ellentétes a Kreml terveivel, Moszkva ugyanis nem akarja a kelet-ukrajnai szakadár területeket magához csatolni.
Az aszály miatt 19 ezer hektár mezőgazdasági területen jegyeztek 30 százalékosnál nagyobb terméskiesést. A legnagyobb kár a krumpliföldeken keletkezett. A beültetett 9050 hektárnyi terület egyötödén számolnak 30 százalékosnál nagyobb terméskieséssel. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, Török Jenő a Csíki Hírlapnak azt nyilatkozta, a Hargita megye 24 községéből beérkezett jelentések alapján a csíki gazdákat érte a legnagyobb kár, az Udvarhely és Keresztúr környékiek közepes károkat szenvedtek el, a legkisebb veszteség pedig a gyergyói gazdákat érte. Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen kártérítésre számíthatnak a mezőgazdászok, erről még nem döntött a mezőgazdasági minisztérium.
Hende Csaba tegnap a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének ülése után nyújtotta be felmondását, döntését nem indokolta a nyilvánosság előtt. A tegnapi nemzetbiztonsági ülésen az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetjelentést vitatták meg, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár állapotáról. Orbán Viktor miniszterelnök elfogadta Hende Csaba lemondását, és Simicskó Istvánt kérte fel a honvédelmi minisztérium vezetésére.
A kormányfő a koalíciós pártok támogatását kérte a 3 jogszabály elfogadásához, megjegyezve, hogy ezeket minél szélesebb körű politikai konszenzussal kellene megszavazni, hogy utólag ne legyen botrány az elfogadásukból. A kormányfő hozzátette, ha az államfő ezeket a törvényeket is visszaküldi a parlamentbe, akkor ebből megint politikai botrány lesz. Legutóbb az adótörvénykönyv váltott ki politikai vitát, miután az államfő júliusban visszaküldte a parlamentbe. A jogszabályt emiatt 2 hónappal később tudták csak elfogadni.
Bosnie-Herzégovine : Milorad Dodik, son référendum et les bonnes affaires de la Bobar Banka
Avis de tempête politique sur la Fédération de Bosnie-Herzégovine
Pauvreté en Bosnie-Herzégovine : le retour de la faim
Bosnie-Herzégovine : après les élections, les partis se partagent le gâteau
Bosnie-Herzégovine : la diplomatie inféodée aux partis nationalistes
Bosnie-Herzégovine : « Tuzla doit revenir aux travailleurs »
Nijaz Skenderagić : de la politique yougoslave aux juteuses affaires de la Bosnie d'après-guerre
Bosnie-Herzégovine : un an après la révolte populaire, la rage sociale ne s'éteint pas
Bosnie-Herzégovine : Milorad Dodik, son référendum et les bonnes affaires de la Bobar Banka
Avis de tempête politique sur la Fédération de Bosnie-Herzégovine
Pauvreté en Bosnie-Herzégovine : le retour de la faim
Bosnie-Herzégovine : après les élections, les partis se partagent le gâteau
Bosnie-Herzégovine : la diplomatie inféodée aux partis nationalistes
Bosnie-Herzégovine : « Tuzla doit revenir aux travailleurs »
Nijaz Skenderagić : de la politique yougoslave aux juteuses affaires de la Bosnie d'après-guerre
Bosnie-Herzégovine : un an après la révolte populaire, la rage sociale ne s'éteint pas
Roumanie : les non-dits de la « lutte contre la corruption »
Roumanie : quand la « lutte anti-corruption » fait oublier la justice sociale
Roumanie : « l'affaire Ponta », symbole d'un système politique rongé par la corruption
Roumanie : le Premier ministre Victor Ponta poursuivi pour corruption, le Président demande sa démission
Justice et corruption en Roumanie : « nous sommes au début du chemin »
Corruption en Roumanie : mobilisation citoyenne contre la « super immunité parlementaire »
Lutte contre la corruption : Roumanie qui rit, Bulgarie qui pleure ?