Biztonságpolitika.hu

Március 2-án a jordán hadsereg egy razzia során hét dzsihádistát ölt meg a szíriai határ mentén található Irbid városában. A hajnalig tartó razziában sajnálatos módon egy katona életét vesztette, további három megsebesült.

A Jordán Titkosszolgálat szerint az akció során meggyilkolt és elfogott személyek az Iszlám Államhoz voltak köthetőek, akik mind a civil lakosság, mind a hadsereg ellen támadást terveztek. Az eset kapcsán további 22 embert tartóztattak le, akiknél robbanószereket és gépfegyvereket találtak.

Irbid városában nem ritkák a hasonló rajtaütések. A fővárostól, Ammantól északra eső Irbid alig pár kilométerre helyezkedik el a szír határtól, így a hatóságok fokozott figyelemmel kísérik a radikális csoportosulásokat és a drogkartelleket. A terrorveszély szintje igen magas az országban köszönhetően annak, hogy Jordánia tagja annak az USA által szervezett koalíciónak, mely a múltban számos légicsapást mért az Iszlám Állam által ellenőrzött területekre, amely ezért folyamatosan igyekszik az állam stabilitását megbontani terrorakciókon keresztül.

Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy elindult TWITTER oldalunk, amely elérhető innen: https://twitter.com/biztpol vagy a @biztpol hívószót beütve a megfelelő keresőbe!

Két évtizede, 1996. február 29-én ért véget a II. világháború utáni időszak – 1425 napon át tartó – leghosszabb ostroma a boszniai Szarajevónál. Az évfordulóra emlékezve rendezett kerekasztal beszélgetést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara 2016. március 01-jén.

A beszélgetés moderátora, Dr. Kaló József egyetemi adjunktus kiemelte, hogy a boszniai háború és Szarajevó ostromának értelmezéséhez elengedhetetlen a térség történelmi adottságainak és sajátosságaikat ismerete. A közel ötszáz éves török hódoltság, a balkáni harcok és a világháborúk, valamint a jugoszláv együttélés ugyanis nagymértékben kihatott az itt élő népekre; az elnyomott indulatok a délszláv válság során felszínre törtek és folyamatosan táplálták az egyre kegyetlenebb formákat öltő harcokat. Ennek ékes példája a szarajevói blokád, amely a modern hadtörténelem leghosszabb ideig tartó ostroma volt.

A beszélgetés során első kérdésként a NATO és az EU kapcsolata, valamint azok szerepvállalása merült fel. Dr. Ujházy László alezredes hangsúlyozta, hogy az EU számára a boszniai hadszíntér volt az első, ahol felmérhette vonatkozó katonai képességeit és fejleszthette biztonságpolitikáját. Ezzel kapcsolatban Dr. Molnár Ferenc ezredes a Berlin+ egyezmény jelentőségét emelte ki, amely a NATO technikai eszközeit és mechanizmusait bocsájtja az EU rendelkezésére. Ezáltal a politikai porondon a boszniai missziók – IFOR, SFOR, EUFOR – legitimációja megnőtt, valamint költséghatékonyan tudták ellátni feladataikat. A kérdésre válaszolva Dr. Fekete Károly alezredes az infokommunikációs eszközök terén megvalósult szoros együttműködést hozta fel példaként.

A beszélgetés résztvevői 2016. március 1-jén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (Forrás: http://uni-nke.hu/hirek/2016/03/02/a-del-szlav-haboru-egyik-legnagyobb-konfliktusara-emlekeztek)

„Bosznia-Hercegovina ma sem stabil, de egyik entitás sem érdekelt abban, hogy az állam széthulljon” – fogalmazott Dr. Molnár Ferenc ezredes válaszolva arra a kérdésre, miszerint napjainkban mennyire tekinthető működőképesnek a balkáni állam. A stabilitás alapját még mindig a haderő képzi, de az elmúlt időszakban egy lényeges folyamat indult el; hamarosan ugyanis minden boszniai ezrednek szerb, horvát és bosnyák tagjai is lesznek, növelve ezáltal a hazai jelenlétet és a három államalkotó nemzet súlyát a hadseregben.

A háború utáni újjáépítés kérdéskörét tárgyalva Dr. habil. Horváth Tibor ezredes a magyar műszaki kontingens sikereit részletezte. A boszniai hadszíntéren szolgáló közel 300 fős katonai erőnek jelentős szerepe volt a NATO-csapatok mozgósításának biztosításában; a vasútvonalak helyreállítása, valamint az acél-, vasbeton- és vízi hídszerkezetek építésével jelentősen hozzájárultunk a missziók sikerességéhez.

A közel hároméves ostromállapotról beszélve Bakos Csaba alezredes kiemelte, hogy az addigi tapasztalatok a városharcokról – nevezetesen Sztálingrád és Leningrád ostroma – nem állták meg Szarajevó esetében teljesen a helyüket. A kialakult helyzetet az ostromlók ugyanis az ellenfél pszichikai megtörésére használták fel, és ennek egyik legbrutálisabb példája a civilek véletlenszerű likvidálása. Fekete alezredes hozzátette, hogy a boszniai főváros földrajzi fekvése, valamint a környéken állomásozó, kvázi munka nélkül maradt jugoszláv (főként szerb) erők is hozzájárultak a blokád kialakulásához. A civil lakosság ezen éveket pincékben, óvóhelyekben vészelte át; háborús körülményekre rendezkedtek be.

Dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző kar dékánja számos párhuzamot tárt fel a boszniai és a koszovói háború között. Utóbbira nagy hatást gyakorolt az első délszláv válságból felszabadult jelentős számú háborús tapasztalattal bíró humántőke, hiszen számos koszovói albán is megfordult a boszniai hadszíntéren a ’90-es évek elején. Közös párhuzamnak tekinthető, hogy mindkét fél részéről megfigyelhetőek voltak az erőszakos összetűzések és etnikai tisztogatások. Fontos megjegyezni, hogy mindkét konfliktus során a roma lakosság kilátásai még rosszabbak voltak, mint más balkáni népeknek.

A magyar szerepvállalás értékelése kapcsán a meghívott felek egyetértésüket fejezték ki: a magyar katonák feladataikat precízen, magas színvonalon látták el. Jól példázza ezt, hogy a magyar javaslatokat és meglátásokat a nemzetközi törzsben számos alkalommal kikérték és figyelembe vették. Az elismertség és megbízhatóság jelét az is jól mutatja, hogy a jelenlegi boszniai katonai és polgári missziókban is számos magyart találunk vezető pozícióban.

A kerekasztal-beszélgetés végére a nagyszámú hallgatóság is átfogó képet kapott a boszniai háborúról és a szarajevói blokádról. Az előadók személyes élményei pedig még jobban hozzájárultak ahhoz, hogy 20 évvel az ostrom végét követően is el tudjuk képzelni az adott helyzet összetett kihívásait és az azokra adott válaszokat.

A Krím-félsziget elcsatolásának második évfordulójához közeledve John McCain szenátor felkérte az Amerikai Egyesült Államok légierejét, hogy folytasson le vizsgálatot annak érdekében, hogy kiderüljön, az ország nem sérti-e a 2014-től bevezetett Oroszországot sújtó szankciókat az RD-180-as rakétahajtómű vásárlásával. A szankciós rezsim – melyben Amerikán kívül részt vesz az Európai Unió, Kanada és számos egyéb ország – három területen korlátozza az Oroszországi Föderációval folytatott kereskedelmet: akadályozza a kijelölt állami tulajdonú cégek nyugati pénzpiacokhoz férését a banki, energetikai és védelmi szektorok tekintetében; embargót vezet be az olajfeltárásra és -kitermelésre használt csúcstechnológiai felszerelések tekintetében; valamint szintén embargót irányoz elő a katonai és kettős felhasználású termékek vonatkozásában.

A kormányzati és kereskedelmi műholdak pályára állításához az amerikai United Launch Alliance (ULA) vállalat legtöbbet használt Atlas V hordozórakétáinak egyik legfontosabb alkotórésze az említett orosz fejlesztésű RD-180-as rakétahajtómű. Amennyiben a hajtómű importját betiltják, mind az ULA, mind az amerikai kormány kényes helyzetbe kerülhet, az országban ugyanis az ULA mellett csak a SpaceX vállalat rendelkezik jogosultsággal a nemzetbiztonságot érintő rakétaindítások kivitelezéséhez. Az RD-180-as hajtómű nélkül az ULA elsődleges profiljának számító kormányzati megbízások drasztikus csökkenésével számolhat, ami jelentős kihívás elé állítja a vállalatot.

McCain szenátor a szóban forgó rakétahajtómű szankciós rezsimnek való megfelelésével kapcsolatos kételyei azután fogalmazódtak meg, hogy napvilágra kerültek tervek az orosz űripar újrastrukturálásáról. A korlátozások bevezetése után 2014-ben a SpaceX kezdeményezésére már lezajlott egy vizsgálat, amely akkor az ULA számára kedvezően zárult: megállapították, hogy az NPO Enyergomas gépgyártó vállalattal folytatott kereskedelem nem sérti a szankciókat. Most azonban Vlagyimir Putyin orosz elnök december végi rendeletével az Enyergomas részvényeinek nagyjából 75%-ával rendelkező United Rocket and Space Corporation beleolvad az átalakított Roszkoszmoszba. Az új Roszkoszmosz irányítása pedig jelentős részben Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes irányítása alá fog tartozni, aki egyike az Egyesült Államok által jegyzett szankciós listán található személyeknek. Értesülések szerint az irányító testület tagja lesz Szergej Csemezov is, aki a kettős felhasználású és high-tech termékekkel foglalkozó Rosztyehnologiji állami cég vezetője, és mind Csemezov, mind a vállalat megtalálható a szankciós listán.

A szankciós rezsim valószínűleg még huzamosabb ideig érvényben marad, annak eltörlését ugyanis a minszki megállapodásban foglaltak teljesüléséhez kötötték.[1] Az RD-180-as rakétahajtómű ügyében folytatott vizsgálat eredménye várhatóan egy-két héten belül lesz nyilvános. Amennyiben az eredmény szerint a kereskedelem sérti a szankciókat, a légierő kénytelen lesz felfüggeszteni használatukat. Az Amerikai Védelmi Minisztérium azonban már dolgozik az alternatíván: egy február 29-i bejelentésben nyilvánosságra hozott szerződés szerint 2019 végére egy amerikai fejlesztésű hajtóművel szeretnék helyettesíteni az RD-180-at.

A korlátozások bevezetése óta egyébként több jelentős megállapodás is meghiúsult a védelmi ipar területén, ezek közül az egyik legnagyobb figyelmet a Franciaországtól 2011-ben rendelt két Mistral típusú helikopterhordozó leszállításának kérdése kapta. A hadihajókat 2014 novemberében kellett volna átadni Oroszországnak, ám a szankciók miatt ez végül nem történt meg. A hajókat később Egyiptom vásárolta meg, Franciaország pedig visszafizette a 893 millió eurós orosz előleget.

[1] Az Európai Unió Tanácsának 2015. decemberi határozata alapján újabb hat hónappal hosszabbítják meg, a 2014-ben eredetileg egy éves időtartamra tervezett Oroszországgal szembeni uniós gazdasági szankciókat.

Edgars Rinkevičs lett külügyminiszter szerint a nukleáris fegyverek szerves részét kell hogy képezzék a NATO – washingtoni szerződés 5. cikkelyével összefüggésben álló – elrettentési politikájának. Ennek értelmében a Szövetség valamely tagállamát érő külső fegyveres támadást a NATO egésze elleni fellépésként kell értelmezni, mely maga után vonja a kollektív önvédelem szerinti fegyveres erőszak – és ezen belül szükség esetén akár a nukleáris komponens – alkalmazásának lehetőségét is. “Mindnyájan értjük, hogy a hidegháború alatt az Egyesült Államok és egyéb NATO-tagállamok nukleáris fegyverei az elrettentési politika létfontosságú részei voltak, és azt gondolom, ennek ma is így kellene lennie”– nyilatkozta Rinkevičs. A lett külügyminiszter ennek szükségességét Oroszország egyre gyakrabban előforduló, nukleáris fegyvereinek alkalmazását kilátásba helyező fenyegetéseivel próbálta alátámasztani.

A NATO egyébként a legutóbbi, 2010-es Stratégiai Koncepciójában és a 2012-es Elrettentési és Védelmi Felülvizsgálati dokumentumában sem zárta ki a nukleáris fegyverek – akár elsőként történő – bevetésének lehetőségét, csupán azt hangsúlyozta, hogy erre “rendkívül szélsőséges körülmények” esetén kerülhet sor. Ennek ellenére a NATO-orosz kapcsolatok 2014-es elhidegülését megelőző években még folytak a viták a szövetségi nukleáris politika elrettentésen belüli szerepének – főként az Egyesült Államok Európában állomásoztatott B-61-es szabadesésű bombáinak teljes vagy részleges kivonása útján történő – csökkentéséről. Ennek érdekében 2013-ban létre is hoztak egy – elsősorban – a nukleáris fegyverzetellenőrzés és leszerelés lehetőségeivel foglalkozó szervezetet (Special Advisory and Consultative Arms Control, Disarmament and Non-Proliferation Committee). A biztonsági környezet drasztikus átalakulása miatt ez a – túl sok sikert egyébként sem ígérő – folyamat azonban vélhetően megakadt, és a későbbiekben minden bizonnyal inkább a szövetségi nukleáris elrettentés szerepének kisebb-nagyobb mértékű növekedésére kell számítani.

Habár a NATO nukleáris elrettentési reformja a hagyományos képességeinek kialakításához képest is csigalassúsággal halad, 2015 júniusában a szervezetnél dolgozó tisztségviselők már arról nyilatkoztak, hogy elkezdték a Szövetség nukleáris stratégiájának felülvizsgálatára vonatkozó előkészületek. Nem sokkal korábban Alexander Vershbow NATO-főtitkárhelyettes egy tallini biztonságpolitikai konferencián nyilvánvalóvá tette, hogy a Szövetség már egy ideje komolyan veszi Oroszország nukleáris fenyegetéseit és folyamatban van az ezekkel szembeni ellenlépések kidolgozása. Elmondása szerint ennek részeként külön hangsúlyt fektetnek arra, hogy kizárják az orosz taktikai nukleáris fegyverek de-eszkalációs célzattal történő sikeres alkalmazásának lehetőségét.

A NATO az elrettentésen belül alapvetően az Egyesült Államok stratégiai nukleáris erőire támaszkodik, viszont szimbolikus értelemben talán nagyobb jelentőséggel bír a nukleáris megosztás keretében Európában (ezen belül Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Olaszországban) és Törökországban telepített, eredetileg taktikai nukleáris fegyvernek számító – és így a START-szerződések hatálya alá nem tartozó – 180 db amerikai B-61-es szabadesésű bomba. Ezeket politikai jóváhagyás esetén részben amerikai, részben a befogadó nemzet pilótái saját vadászbombázó repülőgépeikkel (elsősorban PA-200 Tornadokkal és F-16-osokkal, melyek szerepét főként F-35-ösök fogják átvenni) juttathatják célba. Jelenleg folyamatban van a bombák üzemidejének meghosszabbítása és modernizációja, mellyel nagymértékben javítanak a fegyver körkörös szórásán. A jelenleg rendszerben lévő B-61-3, -4, -7 és -11-es változatok 110-170 méteres mutatója helyett a modernizált B-61-12-nél ez már várhatóan csak 30 méter lesz, így elődei feladatait jóval kisebb (400, 370 és 170 helyett 50 kilotonnás maximum) hatóerővel is el tudja majd látni. Fontos hangsúlyozni, hogy a szóban forgó bombák modernizációja már bőven az ukrán válságot megelőzően is napirenden volt, de az Oroszországgal szembeni minél hatékonyabb elrettentési és védelmi képességek kialakításának kényszere döntő erővel bírhat a fegyverekkel szemben tapasztalt európai – főként német – ellenérzések jelentőségének csökkenéséhez.

Az Egyesült Államok már figyelmeztette az Irakban tartózkodó állampolgárait, hogy az ország legnagyobb vízerőműve, a moszuli gát átszakadására reális esély van. Az Irakban lévő amerikai nagykövetség hivatalos oldalán található felhívás szerint a gát 2014-es javítási munkálatainak megszakítása okozza a veszélyt, amely az országban kialakult polgárháborúnak és a szélsőséges csoportok megerősödésének köszönhető.  A nagykövetség figyelmeztet, hogy a gát átszakadása esetén Moszultól Bagdadig, a Tigris folyó völgyében óriási pusztítást végezne a kiáradó folyó. Egyes becslések szerint Bagdadot 21 méter magas árhullám lépné el, amely szinte biztos, hogy humanitárius katasztrófával és óriási civil áldozatokkal járna. Az alsóbb folyószakaszokon lévő településeket két-három napon belül elérné az ár, amely ekkorra már nem lenne ilyen pusztító erejű, de így is képes lenne szignifikáns emelkedést okozni a helyi vizekben, amelyre a lakosság nincs felkészülve. A követségnek nincs pontos információja arra vonatkozóan, hogy mikor következhet be a szakadás, de az katasztrófa elkerülése és az állampolgárok védelme érdekében már most kiadták a figyelmeztetést. Felhívják az amerikai állampolgárok figyelmét, hogy minden óvintézkedést tegyenek meg, próbáljanak meg felkészülni az esetleges katasztrófára, ugyanis ha ez bekövetkezik a követség nem lesz képes gondoskodni az állampolgárokról, tekintettel a pusztítás várható mértékére.

Az iraki vezetés próbálja mérsékelni a kialakult feszültséget, de egyelőre nincsenek pontos információik a gát állapotára vonatkozóan. Az építményt az Iszlám Állam 2014 augusztusában elfoglalta, azonban az iraki erők amerikai támogatással körülbelül két hét alatt visszafoglalták, ugyanis akkor is attól tartottak, hogy a szervezet felrobbanthatja. Husszein Hamad, a gáton dolgozó egyik főmérnök az elmúlt hónapban úgy nyilatkozott az Al Jazeera hírportálnak, hogy a gát állapota nem 100%-os. A javítási munkálatok folytatására további forrásokat keresnek, ugyanis az iraki kormány a jelenlegi költségvetéssel nem képes finanszírozni egy ekkora volumenű építkezést.

Elindult a Biztonságpolitikai Szakkollégium legújabb rendezvénysorozata, a Szakkollégiumi Esték, amelynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy-úti Kollégiuma ad otthont. A rendezvénysorozat célja, hogy a szakkollégisták az előadásaikon keresztül bemutassák a biztonságpolitikához tartozó közkedvelt területeket, ezzel közelebb hozva és közérthetővé téve napjaink történéseit az egyetem hallgatói és minden érdeklődő számára.

A sorozat nyitányaként február 24-én Pákozdi Nóra, a BSZK tagja tartott előadást „A kihallgatás mesterei – Guantánamo története és technikái” címmel.  Nóra végigvezetett minket a “nemzetközi jog perifériáján” lévő börtön mindennapjain, a kihallgatási technikákon és a terrorizmushoz köthető hírhedt személyek elfogásán.

A Kuba területén fekvő amerikai börtönt főleg a terrorizmus támogatásának gyanújával vagy terrorcselekmény elkövetésében bizonyítottan részt vevők elzárására tartják fent. A börtönt az Egyesült Államok a 2001. szeptember. 11-én bekövetkezett terrortámadások után hozta létre. A hely körülményeivel először a Nemzetközi Vöröskereszt foglalkozott mélyrehatóan, az általuk tapasztaltakat, szörnyűségeket egy 2009-ben megjelent tanulmányban dokumentáltak. Ahogyan az előadás is részletesen kitért rá, számtalan halálközeli állapotot eredményező kihallgatási technikát használnak,  többek között említésre került az erőltetett állás, az alvásmegvonás, a hipotermiát okozó jeges fürdő, a magánzárka és a napokon át tartó frusztráló zene ismételt lejátszása. A módszerek között nem ritka az erőszak több fajtájának alkalmazása, így az erőltetett etetés és a vallási terror sem. Ezeknek a technikáknak számtalan kombinációja leginkább csak az őrök kreativitásán múlik, akik természetesen minél hatékonyabban próbálnak eljárni.

Az emberi jogok itt nem léteznek, aki bekerül, legalább 10 évre számíthat és az életkor sem mérvadó. Megtörtént eset, hogy egy személyt 13 évesen fogtak el, amihez egy gyanús cikkszámú óra viselése is elegendő volt, ugyanis ezáltal az illetőről azt feltételezték, hogy köze van a bombakészítéshez. Míg 2002-ben hozzávetőleg 780 fő raboskodott Guantánamon, ez a szám 2016-ra 100 fő körülire csökkent. Mindez részben a börtön megszüntetését célzó Obama-adminisztráció politikájának köszönhető. A korábbi választási kampányok során ígéretek születtek erre vonatkozóan, továbbá azóta több bezárási kísérelt is történt, de eddig még nem sikerült végleg becsukni a börtönt. Ezen túlmenően a rabokat gyakran nemzeti bíróságoknak is kiadnak, így ez is hozzájárult a fogvatartottak számának csökkenéséhez.

A tábor jövőjét illetően a hallgatóságtól is érkeztek kérdések.  Ezek kapcsán az előadó kitért arra, hogy Barack Obama újból ígéretet tett a börtön felszámolására, azonban ezzel szöges ellentétben áll Donald Trump, a republikánus párt elnökjelölt aspiránsának kijelentése, aki a kampányában Guantánamo mellett foglalt állást.

Összességében egy könnyed hangulatú, érdekességekkel ellátott, szemléletes előadást hallhattunk egy olyan nem mindennapi témáról, amely nem csak az amerikai elnökválasztás vonatkozásában kap figyelmet, hanem szoros összefüggésben áll Közel-Keleten zajló konfliktusokkal egyaránt.

Mark A. Milley vezérezredes, az amerikai szárazföldi haderő vezérkari főnöke február 24-én egy szenátusi meghallgatás során arról nyilatkozott, hogy szükségesnek véli a haderőnem személyi állományának – a korábban tervezett lészámcsökkentéshez képest történő – növelését, amennyiben ez megfelelő források hozzárendelésével, illetve magas készenléti szinttel párosul.

Az amerikai védelmi költségvetés csökkentése jelentős mértékben érinti a szárazföldi haderőt, melynek következtében a 2012-es csúcsévhez képest az aktív létszám már így is 80 000 fővel kevesebb (jelenleg 475 000 fő), és a teljes személyi állomány (melybe az aktív komponens mellett beletartozik a Szárazföldi Nemzeti Gárda és a szövetségi szárazföldi haderő tartaléka is) a tervezett csökkentések szerint 2018-ra 920 000 főre esik vissza. Egy, a haderőnem pozíciójának javításáért lobbizó szervezet (National Commission on the Future of the Army – NCFA) január végén hozta nyilvánosságra azt a Kongresszus és az elnök számára készült jelentést, amely szerint az Egyesült Államok előtt álló katonai kihívások megfelelő kezelése érdekében a szárazföldi haderőnem teljes személyi állományának el kellene érnie legalább a 980 000 főt.

Milley – az NCFA jelentésében foglalt javaslatokkal szinte teljesen azonos – véleménye szerint a szárazföldi haderő – a források korlátozottságának figyelembe vételével történő – modernizációja és készenléti szintje közötti egyensúly az aktív személyi állomány 450 000 fős, a tartalékos komponens 196 000 fős, míg a Szárazföldi Nemzeti Gárda 335 000 fős létszáma esetén biztosítható. Milley továbbá kijelentette, hogy véleménye szerint az Egyesült Államokra veszélyt jelentő öt legfőbb szereplő (Oroszország, Kína, Észak-Korea, Irán, nemzetközi terrorszervezetek) közül Oroszország jelenti a legnagyobb fenyegetést. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a két ország között esetlegesen kirobbanó háború össze sem lenne hasonlítható az amerikai haderő által Afganisztánban és Irakban tapasztaltakkal, ezért a szárazföldi haderőnek fel kell készülnie egy közel hasonló katonai képességekkel bíró hatalom (angol terminológia szerint near-peer competitor) által jelentett hagyományos és hibrid fenyegetések kezelésére, többek között magas intenzitású fegyveres konfliktus megvívására is.

El kell ismerni ugyan, hogy a kijelentések mögött minden bizonnyal nagy szerepet játszik az amerikai védelmi szféra szűkösebb pénzügyi forrásainak elosztása miatt felerősödő haderőnemi rivalizálás, viszont az átalakuló biztonsági környezet és az Egyesült Államok legutóbbi Nemzeti Katonai Stratégiájának megállapításai miatt az érvek nem teljesen alaptalanok. A 2012-ben meghirdetett “pivot to Asia” külpolitikai irányvonallal, az Egyesült Államok esetleges kihívójának tartott Kína feltartóztatásához szükséges erőfeszítésekkel összhangban és a két nagyhatalom közötti potenciális gyújtópontok – például a Dél-kínai- és a Kelet-kínai-tenger – természetéből fakadóan háború esetén valószínűleg inkább a haditengerészet, a légierő és a tengerészgyalogság kapna főszerepet. Milley tehát nem véletlenül hangsúlyozta most és már a korábbiakban is, hogy szerinte az Egyesült Államok számára Oroszország jelenti a legnagyobb katonai fenyegetést, mivel a két ország közötti esetleges fegyveres konfliktus kialakulására Kelet-Európában van a legnagyobb esély, ahol az amerikai szövetségesek viszontbiztosításában most – és várhatóan a jövőben is – a szárazföldi haderő az egyik legfontosabb szereplő.

A NATO védelmi miniszterei február 10-11-én tartották tanácskozásukat, amely során a kooperáció további erősítésének szükségessége mellett Grúzia és a NATO közötti kapcsolatok, a menekültáradat megoldási lehetőségei, Szíria és Irak helyzete, valamint az afganisztáni tapasztalatok feldolgozása is szóba került.

A miniszterek megerősítették a 2014-es walesi csúcstalálkozón bejelentett, Grúzia védelmi képességfejlesztését szolgáló segítség (NATO-Georgia Package/SNGP) iránti eltökéltségüket, valamint azt is, hogy további lépéseket tesznek Grúzia és a NATO együttműködése érdekében. A grúz védelem tizenhárom szektorának megerősítéséhez húsz NATO tagállam ajánlott fel tanácsadókat és képességeket. A 13 terület a következő: beszerzés, stratégiai tervezés, különleges műveleti erők, katonai rendészet, kibervédelem, tengeri biztonság, kommunikáció, közös kiképzési és értékelési központ (Tbilisziben), védelmi iskola építése, logisztika, hírszerzés, repülés és légvédelem, NATO-Grúzia hadgyakorlatok. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kiemelte: az SNGP egyaránt erősíti a grúz védelmi rendszert és interoperabilitását a NATO képességeivel. A miniszterek üdvözölték Grúzia demokratikus intézményrendszer megteremtésének irányában tett lépéseit, azonban jelezték, hogy a jogállamiság tényleges kiépüléséhez további reformok szükségesek. A főtitkár emellett kijelentette: „Abházia és Dél-Oszétia Grúziához tartoznak, mint autonóm tartományok. Felszólítjuk Oroszországot ennek elismerésére.”

A menekülthelyzetet érintve a miniszterek közös álláspontjukban kijelentették, hogy lépéseket tesznek az Égei-tengeren tapasztalt illegális embercsempészet megszüntetése és a migránsválság megoldása érdekében. A NATO haditengerészeti ereje jelenleg is hozzájárul az Égei-tenger biztosításához, azonban a továbbiakban szorosan együttműködve az EU határvédelmi szervezetével (FRONTEX), felderítő és ellenőrző mandátumot is kap. A NATO ezen felül AWACS (Airborne Warning and Control System – korai előrejelző és légtérellenőrző) repülőgépekkel fogja támogatni Törökország és a nemzetközi koalíció erőfeszítéseit az Iszlám Állam terrorszervezet elleni műveletekben. Stoltenberg beszédében említette az újonnan felállított hat NFIU (NATO Force Integration Unit – NATO-erők integrációs egysége) kiemelt munkáját és azt is, hogy a közeljövőben további kettő felépítését tervezik.

Az új típusú fenyegetések elleni képességek megerősítésé érdekében a védelmi miniszterek részletes, hibrid képességekre vonatkozó stratégiát dolgoztak ki. A gyorsreagálási képesség fejlesztése érdekében kiemelten fontos a kritikus területeken (mint például az élelem és vízkészletek, a telekommunikáció és a közlekedés) való rugalmasság kialakítása.

Zárásul az afganisztáni Eltökélt Támogatás Misszió (Resolute Support Mission) eddigi eredményeire is kitértek. A küldetés sikerességének biztosítása érdekében a miniszterek megegyeztek annak rendszeres ellenőrzésében és a tanácsadás hatékonyságának felülvizsgálatában is.

A védelmi miniszterek február 10-11-i ülését követően február 15-én egyeztetett az Észak Atlanti Tanács és a NATO Parlamenti Közgyűlés. Az ülésen résztvevők döntöttek a júliusi varsói csúcstalálkozó prioritásairól, valamint arról is egyeztettek, hogy a Szövetség miként tudna alkalmazkodni az új biztonsági kihívásokhoz.

A találkozó után Jens Stoltenberg NATO-főtitkár ismertette a varsói csúcstalálkozó két jelszavát, az egyensúlyt és az adaptációt. Ennek értelmében a Szövetségnek meg kell tennie minden szükséges lépést annak érdekében, hogy megfelelő arányban legyen képes kezelni a délről és keletről érkező biztonsági kihívásokat. Emellett olyan országok esetében, melyek nem értenek egyet a NATO által képviselt értékekkel – a főtitkár példaként Oroszországot említette –, a Szövetségnek meg kell találnia a megfelelő egyensúlyt az elrettentés és a párbeszéd között. A Stoltenberg kiemelte: az erőteljesebb fellépés nem zárja ki a párbeszéd lehetőségét, továbbá azt is, hogy walesi csúcstalálkozó során a védelmi kiadások növelésére vonatkozó elhatározás segíti a NATO-t a felsorolt célok elérésében. A találkozó során emellett a migrációs és menekültválság kezeléséről, valamint a NATO és az EU közötti együttműködésről is tárgyaltak.

Ali Akbar Szalehi, Irán alelnöke és egyben az Iráni Atomenergia-ügyi Szervezet (AEOI) elnöke február 18-án a nukleáris megállapodás sikeréről beszélt a Magyar Tudományos Akadémián. Beszédében a megfontolt, türelmes, precíz diplomácia sikereként értékelte a tavaly júliusban aláírt megállapodást. A tizenkét éven át tartó tárgyalásokat végül a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség januárban közzétett jelentése zárta, amely automatikusan feloldotta a szankciókat. Elmondása szerint ezzel Irán hivatalosan is eleget tett a júliusi megállapodásban foglaltaknak, bár utalt rá, hogy a térségben vannak államok, amelyek nem örülnek az elért eredménynek. Habár az Európai Unió a szankciók feloldásának gyors lefolyását ígéri, az Egyesült Államok gazdasági embargója továbbra is hatályos marad.

Szalehi többször hangsúlyozta, hogy Irán mindig is a nukleáris energia békés felhasználására törekedett, és a megállapodás eredményeként az ország gazdasági növekedése újabb lendületet vett. Az elmúlt évben a GDP 3%-os emelkedéséről beszélhetünk, a jövőben pedig a nukleáris energia lehet az, ami tovább bővítheti a gazdasági növekedést, megalapozva ezzel az iráni társadalom fejlődését. Az alelnök szerint a beruházások jelentősége azonban nem csak a gazdaságban, hanem a politikában is megnyilvánul, utalva ezzel az energiafüggőség eredményezte politikai függőség kérdésére is.

Az alelnök a tárgyalások aktív résztvevőjeként és a megállapodás aláírójaként a politikai érdekeken túlmenően a technikai oldalt is képviselte. Fizikusként végzett, PhD fokozatát pedig az Egyesült Államokban szerezte nukleáris energetikából.

A tervek szerint egy nagy erőmű helyett egyelőre három kisebb, 25 MW teljesítményű reaktort fognak építeni. Ennek oka az ország mérete, és a rendszer üzemeltetéshez szükséges természetes víz közelsége, ami mint ismert, Iránban szűkös, de a hűtés biztosítása érdekében elengedhetetlen.

Magyarország vonatkozásában a régóta fennálló jó kapcsolatokról beszélt, és felvetette a nukleáris együttműködés lehetőségét is, mely elképzelése szerint magyar szakemberek tervezési és gyártási folyamatokba történő bevonását jelentené.

Washington szerint sértené az Iránnal kötött nukleáris megállapodást, ha Oroszország vadászrepülőgépeket adna el a perzsa országnak. Az amerikai közlemény szerint a Szu-30-as gépek eladásához az ENSZ Biztonsági Tanács jóváhagyására lenne szükség.

Mark Toner külügyminisztériumi szóvivő elmondta, a fegyverüzlet megvalósulása esetén az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedéseket kezdeményezhet Oroszországgal szemben, ugyanis az köteles lenne betartani a nukleáris megállapodásban foglaltakat, miszerint még öt évig érvényes az iráni fegyvervásárlást korlátozó embargó.

Hosszein Degan iráni védelmi miniszter jelentette be múlt héten, hogy Szu-30-as vadászgépeket, valamint légi utántöltő repülőgépeket vásárolnak Oroszországtól, továbbá tárgyalnak az Almaz-Antej Sz-300 típusú légvédelmi rakétarendszerről is. Arról azonban nem mondott részleteket, hogy Teherán pontosan hány darab gépet vásárolna, ahogyan egyelőre a szerződés véglegesítésének időpontja sem ismert.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium meghív minden kedves érdeklődőt a következő rendezvényre, melynek címe:

“Szakkollégiumi Esték – A kihallgatás mesterei Guantánamo története és technikái ”

Előadó:

– Pákozdi Nóra, a BSZK tagja

Időpont: 2016. 02 24. – 18.30

Helyszín: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Orczy úti Kollégium, F-14-es terem

A rendezvény nyílt, viszont a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melyet ide kattintva lehet elvégezni:

A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságán (MH ÖHP) 2016. február 03-án megrendezett „Korszerű hadviselés, korszerű vezetői felfogás” című tudományos konferenciája szorosan illeszkedett az ÖHP-n 2009-ben alapított kutatóhely célkitűzéseihez. A soron következő rövid összefoglalókban az elhangzott előadásokat foglaljuk össze. Ennek első része ide, második része ide, míg harmadik része ide kattintva olvasható.

Dr. Jobbágy Zoltán alezredes a „Mission Command, Auftragstaktik és a szövetségi összhaderőnemi műveletek” című előadás második előadójaként kapott szót.[1]

Jobbágy alezredes előadásában hangsúlyozta, hogy a szövetségi összhaderőnemi doktrína szerint a vezetés olyan hatáskör, amivel egy parancsnoknak lehetősége van az események befolyásolására és döntéseinek megvalósítására. A vezetés három, egymással szoros kapcsolatban álló elemből áll, úgymint a vezetői képességből eredő parancsnoklás, a kockázatértékelésen alapuló döntéshozatal, és a folyamatos visszaellenőrzést lehetővé tevő irányítás. A vezetéshez szükség van a megkívánt eredményekre vonatkozó vízióra, a különböző elgondolások megértésére, a küldetési prioritások meghatározására, a különböző erőforrások rendelkezésre bocsátására, az emberek és kockázatok felmérésére, valamint a mindenkori helyzet folyamatos értékelésére.

Az összhaderőnemi erő parancsnokának lehetősége van hatásköröket az alárendelt parancsnokok számára átadni, így a hadműveleti folyamatok egy részét decentralizálni. Ennek megfelelően az alárendelt parancsnokok saját hatáskörükben önállóan tevékenykedhetnek egészen addig, amíg az elöljáró parancsnok szándékán belül maradnak. Ez lehetővé teszi, hogy az alárendeltek tudjanak előre nem látható eseményekre reagálni, és előnyösnek tűnő lehetőségeket kihasználni. Az összhaderőnemi erő parancsnoka egyértelműen rögzíti a hatáskörök egy részének átadása előtt a szándékát, meghatározza az alárendelt parancsnokra vonatkozó korlátozásokat és az elérendő célokat, és biztosítja a feladat végrehajtásához szükséges erőforrásokat katonai erők és eszközök formájában. Az elöljáró parancsnok szándéka lehetővé teszi, hogy az alárendelt parancsnokok a hadművelet tágabb környezetét szabadon értelmezve cselekedjen, ne pedig meghatározott hadműveleti elgondolások, manőver sémák megkötései mentén. Az elérendő végállapotot és nem az egymást követő eseményeket alapul véve elősegíti a döntéshozatali sebesség növelését, a döntéshozatalba vetett bizalom erősítését.

A NATO AJP-k rendszere (Forrás: Dr. Jobbágy Zoltán előadásának anyaga)

Az összhaderőnemi erő parancsnoka és az összhaderőnemi törzs viszonyát a hadműveleti dizájn és a hadműveleti menedzsment különválasztásával az AJP-k tárgyalják.[2] Szövetségi összhaderőnemi műveletek esetében a küldetésorientált vezetés sikeres alkalmazásának előfeltétele, hogy az összhaderőnemi erő parancsnoka és törzse alapvetően összhaderőnemi szintű hadműveleti kérdésekkel, míg az alárendelt haderőnemek hadműveleti kérdéseivel csak a szükséges mértékben foglalkozzon. Továbbá az alárendelt parancsnokok teljes mértékben értsék meg az elöljáró parancsnok szándékát és a számukra meghatározott célokat, a siker érdekében minimális elöljárói ellenőrzés mellett legyenek kezdeményezőek. A tagállamok aktívan vegyenek részt a NATO doktrínafejlesztési tevékenységében annak érdekében, hogy az erők alkalmazása közösen kidolgozott és értelmezett elvek és eljárások mentén történjen; az összhaderőnemi erő parancsnoka és az alárendelt haderőnemek parancsnokai, valamint a parancsnokok és a törzsek közötti munkakapcsolatot hassa át a bizalom és a bajtársiasság. Ilyen értelemben az összhaderőnemi erő parancsnoka kiadja és az alárendeltek számára hozzáférhetővé teszi a parancsnoki szándékát, meghatározza a hadművelet alakulására vonatkozó elgondolását, egyértelműsíti a saját hatáskörben megtartott hadműveleti szintű döntést igénylő jogköröket, és az alárendeltek számára maximális szabadságot biztosít harcászati tevékenységük végrehajtása során.

A küldetésorientált vezetés kialakulása részben visszavezethető a XIX. század második felében lezajlott gyarmatosítási hullám idejére. A fejlett államok hagyományos értelemben vett katonai mutatóiknak (felszerelés, fegyverzet, kiképzés, ellátás) köszönhetően egymás után aratták katonai győzelmeket. Képesek voltak a legegyszerűbb harceljárások alkalmazása esetén is lényegesen nagyobb ellenséges erők felett sokszor mészárlásokba fulladó győzelmeket aratni.[3] Gyarmati múltja miatt a brit haderő máig egy felkelések elleni műveletekre szakosodott hadsereg, mivel a kezdetektől fogva igen sikeresen vett részt különböző kis háborúkban. Ennek megfelelően a brit haderő fő feladata sokáig a birodalom terjeszkedésének támogatása, majd annak belső rendjének folyamatos fenntartása volt. A brit küldetésorientált vezetés kialakulásának okai alapvetően olyan tényezők mentén érthetőek meg a legjobban, mint a minimális (katonai) erő alkalmazása és a civil-katonai kapcsolatok megléte.

A XIX. század elejétől az egyre erősebbé és befolyásosabbá váló brit középosztály a tisztikar fontos utánpótlási bázisa volt. A korszak a liberalizmust és filantrópiát hangsúlyozó, a lovagiasság, becsületesség és a kötelesség köré épülő viktoriánus korszak (1837-1901) volt, s előkelő, bentlakásos iskoláinak rendszere, amely a jellemet és nem feltétlenül az intellektust helyezte előtérbe, mindenképpen fontos tényezők. A brit haderő innen kikerülő és zömében úriemberekből álló tisztikara saját magára úgy tekintett, mint akik nemcsak a brit birodalmi érdekeket szolgálják, hanem egyben brit értékeket is közvetítenek. Ezek az értékek a brit katonákat folyamatosan figyelmeztették arra, hogy a fő feladatuk az ellenség teljes és/vagy részleges megsemmisítése helyett az átmeneti zavargások elnyomása, amely során az alkalmazott erőnek mindig arányosnak kellett lennie a feladattal. Az arányos erő alkalmazásával kapcsolatos döntések meghozatala pedig alapvetően a helyi parancsnok feladata volt. A birodalmi rendteremtési és rendfenntartási feladatokat ellátó brit katonai szervezeteket sok esetben szándékosan hagyták felsőbb irányelvek, ajánlások és szabályok nélkül. Ennek következtében a katonák tevékenységét alapvetően homályosan megfogalmazott társadalmi elvárások szabályozták, aminek következtében a brit haderőben kialakult az önálló döntéshozatal kultúrája. A módszereket illetően – néhány szomorú esettől eltekintve – kijelenthető, hogy a brit hadsereget áthatotta a fair play iránti igénynek való egyfajta megfelelés, és a különböző mocskos trükköktől való idegenkedés. A minimális erő alkalmazása olyannyira a brit haderő mindennapjainak részévé vált, hogy pl. az Észak-Írországba küldött csapatoknak nem voltak bevetési szabályai (ROE[4]).

A minimális katonai erő alkalmazásának elve és az önálló döntéshozatal gyakorlata nem volt elképzelhető hatékony és jól működő civil-katonai kapcsolatok nélkül. Az együttműködés alapja a bizalom volt, mivel mind a katona, mind a civil igyekezett a feladatot olyan módon megoldani, hogy az ne hozzon szégyent a londoni kormányzatra. Az esetek többségében a tisztviselők iránymutatását követve a tisztek megértették, hogy a kis háborúk sikere megköveteli a civil iránymutatást. Nem szabad eltekinteni attól a ténytől sem, hogy mind a katonatisztek, mind a civil tisztviselők ugyanazon társadalmi csoportból jöttek és ugyanazokat az iskolákat végezték. A hasonló társadalmi származás lehetővé tette, hogy a tiszt a döntése meghozatala előtt hallgasson más emberek véleményére, ily módon legyen kész a problémákat megtárgyalni. A közös háttér jelentette kapcsolati rendszer a mai napig folyamatos megerősítést kap a meglévő formális/informális átfedésekből, a közösen szerzett tapasztalat megosztásából. A brit haderő a kis háborúkat alapvetően civil összefüggésben közelítette meg és értelmezte, amelyben a londoni politikai elit soha nem volt türelmetlen, és nem követelt gyors eredményeket. Az előadó itt föltette a kérdést, hogy mennyiben tekinthető ez esetleg a comprehensive approach brit előfutárának. Természetesen a civil-katonai kapcsolatok brit rendszere nem mindig volt problémamentes, esetenként a katonákat akár magukra is hagyták. Azonban a politikai döntéshozók bíztak a tisztek és tábornokok felkészültségében, akik pedig bíztak beosztottjaik felkészültségében, fegyelmezettségében és kiképzettségében. Ez a fajta bizalom képezte az alapját a brit küldetésorientált vezetésnek (mission command), ami mind a felelősséget, mind a feladatot lefelé delegálja. Ennek máig ható eredménye, hogy a brit katonák alacsonyabb szinteken nem várnak a parancsra, hanem amennyiben szükséges, bátran kezdeményeznek.

Elődását Jobbágy alezredes Napóleon[5] 1806-os jénai győzelmének vezetési tapasztalataival zárta: a csata során Napóleon nem tudott semmit a nap folyamán végrehajtott fő harctevékenységről, elfeledkezett két hadtestéről, nem adott parancsokat egy harmadiknak és talán egy negyediknek, teljesen meglepődött egy további (ötödik) hadteste tevékenységétől, valamint egyik alárendeltje olyan engedetlenséget tanúsított, amiért más a kivégzőosztag előtt találta volna magát. Mindezen tényezőkben nyilvánult meg a küldetésorientált vezetés fölénye, amely ilyen körülmények között is biztosította a siker kivívását.[6] A fenti gondolatok összecsengenek Dr. Porkoláb Imre, a jövő vezetőivel kapcsolatos elvárásokkal kapcsolatban megfogalmazottakkal[7] csakúgy, mint Lippai Péter ezredes által kifejtett egyes elméleti összetevőkkel[8].

[1] Jobbágy alezredes a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Összhaderőnemi Műveleti Tanszék egyetemi docense, és egyben Czeglédi százados témavezetője a Hadtudományi Doktori Iskolában.

[2] Allied Joint Publications = Szövetségi Összhaderőnemi Kiadványok (vagy Doktrínák)

[3] Az előadó itt a következő példát említette: az 1898-as omdurmani csatában egy hat darab Maxim géppuskával megerősített, de kisebb brit seregtest döntő győzelmet tudott aratni a két és félszer nagyobb mahdista sereg felett.

Összesen 28 brit katona halt meg, de a géppuskáknak hála egy halott brit katonára 393 halott dervis jutott, ami a csatát tömeges kivégzéssel tette egyenlővé.

[4] Rules of Engagement = a bevetés/harcérintkezés szabályai.

[5] Bonaparte Napóleon (1769-1821) francia tábornok, politikus, I. Napóleon néven Franciaország császára (1805-1814/1815).

[6] Dr. Jobbágy Zoltán alezredes: Mission Command, Auftragstaktik és a szövetségi összhaderőnemi műveletek, konferencia előadás anyaga, MH ÖHP, 2016. február 03., p. 1-31.

[7] Németh József Lajos: „Korszerű hadviselés, korszerű vezetői felfogás” I. – Összefoglaló Dr. Porkoláb Imre dandártábornok előadásáról az MH ÖHP-n, in: http://biztonsagpolitika.hu/cikkek/korszeru-hadviseles-korszeru-vezetoi-felfogas-i-osszefoglalo-dr-porkolab-imre-dandartabornok-eloadasarol-az-mh-ohp-n, a letöltés dátuma: 2016.02.18.

[8] Kaló József: „Korszerű hadviselés, korszerű vezetői felfogás” I. – Összefoglaló Lippai Péter ezredes előadásáról az MH ÖHP-n, in: http://biztonsagpolitika.hu/cikkek/korszeru-hadviseles-korszeru-vezetoi-felfogas-i-osszefoglalo-lippai-peter-eloadasarol-az-mh-ohp-n, a letöltés dátuma: 2016.02.18.

A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságán (MH ÖHP) 2016. február 03-án megrendezett „Korszerű hadviselés, korszerű vezetői felfogás” című tudományos konferenciája szorosan illeszkedett az ÖHP-n 2009-ben alapított kutatóhely célkitűzéseihez. A soron következő rövid összefoglalókban az elhangzott előadásokat foglaljuk össze. Ennek első része ide, második része ide kattintva olvasható.

Czeglédi Mihály százados[1] a „Mission Command, Auftragstaktik és a szövetségi összhaderőnemi műveletek” címmel tartott közös előadást dr. Jobbágy Zoltán alezredessel. Az előadó bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a fenti téma szorosan kacsolódik Dr. Porkoláb Imre által a jövő vezetőivel kapcsolatos elvárásokkal kapcsolatban megfogalmazottakhoz[2] csakúgy, mint Lippai Péter ezredes által kifejtett egyes elméleti összetevőkhöz[3].

Czeglédi százados folytatva Jobbágy alezredes előadását, II. Frigyes[4] és Napóleon[5] hadművészetének tapasztalataival kezdte. Napóleon 1806-ban egy nap alatt kétszer is döntő vereséget mért a porosz hadseregre, először Jenánál, majd Auerstädt-nél. Annak ellenére, hogy a francia támadás nem volt megfelelően koordinálva, a merev vezetésű porosz hadsereg elszalasztotta a kezdeményezés megragadását. A francia hadsereg üldözőbe vette, majd szétforgácsolta a demoralizált porosz csapatokat. Részekre szabdalva megsemmisítette azt, majd elfoglalta Berlint. [6]

A francia siker kulcsa részben II. Frigyeshez kötődik. Napóleon úgy fogalmazott, hogy „nem a porosz hadsereg volt az, amelyik hét éven át védelmezte Poroszországot Európa három leghatalmasabb birodalmával szemben, hanem Nagy Frigyes”. A későbbi Auftragstaktik[7] alapgondolata, az önállóságon, kezdeményezőkészségen alapuló szemlélet, Nagy Frigyes hadvezéri tevékenységében már megnyilvánult. Többször fenyített meg ezredparancsnokot azért, mert az nem cselekedett önállóan, annak ellenére, hogy lehetősége nyílt volna rá. [8]

Az előadó ezt követően a XVII-XX. századi hadügyi reform eredményeinek ismertetésével kezdte, s az ekkor bekövetkező hadviselési generációváltás részleteit ismertette. A fejlődést a fegyverzet, harceljárás és szervezet hármasságával lehet a legplasztikusabban szemléltetni. A három fogalom, mint egymásra ható tényezők befolyásolták és befolyásolják napjainkig is a hadviselés fejlődését. A fegyverzetben az első lépés a szurony megjelenése és elterjedése volt a XVII. század utolsó harmadában, ezt követte a huzagolt cső, a hátultöltő gyalogsági fegyverek, az ismétlőfegyverek, majd a sorozatlövő fegyverek megjelenése, s ezzel párhuzamosan fejlődött a tüzérség is. A harceljárás tekintetében a kezdeti merev vonalharcászatot felváltotta az oszlopharcászat, majd az ennél is nyitottabb csatárláncharcászat, melyeket az első világháborúban a csoportos harcrend majd a rohamharcászat kialakulása követtek. A szervezeti változásokban tetten érhető az egységes rendben vezetett kötelékek megjelenése, a vonalalakzatok helyett az oszlopok, vagy oszlopvonalak (zászlóaljoszlopok) kialakulása, a milliós tömeghadsereg és az új fegyvernemek megjelenése. Döntővé vált még a kisebb létszámú de nagyobb tűzerejű kötelékek létrejötte.[9]

Az Auftragstaktik születésénél Scharnhorst[10] az 1806-os vereségeket követően vezérkari főnökként vezette a porosz hadsereg újjászervezését. Véleménye szerint az arcvonal mögött elhelyezkedő parancsnok nem rendelkezhet pontos képpel az elöl zajló eseményekről. A harc káoszában, a „háború ködén” keresztül nem láthatja a történéseket. A „háború köde” esetében még a feketefüstű lőpor alkotta sűrű felhő volt. Az elöl harcoló parancsnokok azonban kedvezően befolyásolhatják az eseményeket. Véleménye szerint a haderő háborúra való felkészítésének legjobb módja, ha a fiatal tiszteket átfogóan készítik fel, majd arra késztetik őket, hogy önállóan hozzák meg döntéseiket. Munkássága inkább szólt a haderő rugalmasabbá tételéről, a könnyűgyalogság haladó alkalmazásának lehetőségeiről, mint a vezetés reformjáról. Nézetei azonban előmozdították ez utóbbi átalakulását is. Munkássága nyomán az 1812-es porosz Gyalogsági Harcszabályzat magasabb parancsnoki szinten a kezdeményező készséget, az önálló döntéshozatalt, az önálló csapásmérés képességét helyezte előtérbe. [11]

Moltke[12] a német haderő alapvető vezetési filozófiájává tette az Auftragstaktikot. A harcászat alacsonyabb szintjein is kiemelte a delegált döntés, a kezdeményező parancsnoki magatartás fontosságát. Elkezdte kialakítani azt a szemléletet, hogy az elérendő cél meghatározásán túl a végrehajtás mikéntjét az elöljáró csak a koordinációhoz szükséges minimális mértékben korlátozza. Mindennapi vezetői magatartásával is terjesztette az új vezetésszemlélet elveit. Munkássága nyomán az beépült a nevelésbe, a kiképzésbe, majd a hivatalos doktrínákba is. Egyik fő tanítása, mely napjainkra a küldetésorientált vezetés alapvetésévé vált, pont azt emeli ki, hogy a parancsnokoknak számtalan helyzetben kell önállóan döntenie a saját helyzetmegítélésük alapján. Kedvezőtlen lenne, ha parancsra kellene várniuk olyankor, amikor az nem adható. Az önálló tevékenység eredményessége növelhető, ha az elöljáró szándékának, elgondolásának megfelelően cselekszik. [13]

A tervezéssel kapcsolatos szlogen is tőle származik, miszerint „egyetlen haditerv sem éli túl az ellenséggel való találkozást”, de ezzel – a közhiedelemmel ellentétben – nem elvetette, hanem épp szorgalmazta a körültekintő tervezést, majd annak igazítását a kialakuló helyzethez.

A speciális porosz-német társadalmi-kulturális háttér szükséges volt az Auftragstaktik szemlélet kialakulásához. A porosz arisztokráciát és a tiszti kart összetartotta egyfajta monarchista szemlélet, mely a folyamatos háborúkkal megszerzett területek megtartására irányult, továbbá a liberalizmus és szocializmus eszméi elleni összefogásban nyilvánult meg. A kor európai országaiban a tiszti utánpótlás elsősorban az arisztokráciából került ki. Az arisztokrata múltú idősebb tiszti állomány saját, meglevő értékeit közvetítette. Modell szerepben tanácsokkal, intelmekkel segítették a fiatalabb állományt. Így egy tisztjelölt, később tiszt bizalommal fordulhatott elöljárója felé, és biztos lehetett abban, hogy az konstruktívan, építő jellegűen fogja támogatni őt. [14]

I.Frigyes[15] már a XVIII. század első felében gondoskodott a tisztképzés intézményesítéséről. Scharnhorst haderőreformja után a porosz katonai iskolák átfogó ismereteket adtak mind a tisztek, mind az altisztek számára, melyet elősegített a kiképzési szabályzók folyamatos fejlesztése, egységesítése is. A parancsnokok elsősorban agresszív kezdeményezőkészséget és nem szigorú vasfegyelmet vártak el beosztottjaiktól. A gyakorlások, gyakorlatok esetleges sikertelensége tanulságként és nem hibaként került beállításra. 1920-ig képzésük során a tisztjelöltek olyan helyzeteket is gyakoroltak, ahol szándékosan meg kellet tagadniuk a parancsot anélkül, hogy az elöljáró elgondolásától eltértek volna. [16]

Maga az Auftragstaktik kifejezés 1871 körül született. Hivatalosan az 1888-ban kiadott gyalogsági szabályzatban jelent meg először. A német szárazföldi haderő vezetés-irányítási „bibliája” szerint a küldetésorientált vezetés alapja a kölcsönös bizalom és szükséges hozzá minden katona rendíthetetlen elkötelezettsége feladatai teljesítése iránt. A parancsnok közli elgondolását, tiszta és elérhető célkitűzéseket állít fel, továbbá biztosítja a szükséges feltételeket. A végrehajtás részleteit csak akkor szabályozza, ha politikai vagy katonai megfontolásokból szükséges a koordináció. Továbbá mozgásteret biztosít az alárendelt parancsnokok számára feladataik maradéktalan végrehajtásához. [17]

A konkrét cél meghatározása (feltételek biztosítása), a kölcsönös bizalom (elkötelezettség); a felelősség vállalása, elfogadása, és a cselekvés szabadsága a második világháború vége óta változatlan formában szerepelnek a német vezetési szabályzatban. Hasonló felsorolásokat tartalmaznak NATO szövetségeseink vezetés-irányítási doktrínái is.

A korszerű német vezetésszemlélet, az ún. Innere Führung, azaz a belső vezetés 1956 után a megalakuló Bundeswehrrel együtt jött létre. Az alapelvek tekintetében és a benne található követelményekhez igazodva a „civil kontroll” német megfelelője. Alkotmányos értékek, jogi, de legfőképp erkölcsi normák összessége, mely összekapcsolja a katonát és a civilt. Történelmi gyökerei a porosz újító, katonatudós Scharnhorst „egyenruhás állampolgár” elméletében keresendők. A „belső vezetés” nagyban elősegítette az újjászülető német hadsereg öntudatának, önbecsülésének kialakulását, mely hatással volt a hagyományos egyéni kezdeményezőkészség fenntartására is. Fontos tényezője az emberközpontúság, mely nem csak a személyes leleményességnek enged teret, hanem fontos az emberi tényező megóvása szempontjából is. A szemlélet megjelenik a katonákról való minden oldalú gondoskodás hangsúlyozásában is. A feltételek biztosításán túl ez a minőségi kiképzés biztosítását is jelenti. [18]

A két fogalom egymástól elválaszthatatlan. Az Auftragstaktik, mint a belső vezetés megvalósításához szükséges stílus jelenik meg, melynek fontos jellemzője, hogy az elöljárónak időnként el kell fogadni a beosztottjai véleményét, továbbá be kell vonnia őket a fontos döntések meghozatalába.

E kijelentéseket támasztja alá a 2006. évi német Fehér könyv, mely Németország Biztonsági Stratégiáját és a Bundeswehr jövőjét rögzíti. A belső vezetés koncepciója szerint a biztonságot érintő ügyben a politikának, a társadalomnak és a hadseregnek közösen kell a válaszokat megtalálni. A felelősségvállalást, a beosztott állományról való gondoskodást, a küldetésorientált vezetést, a példával való vezetést továbbra is a Bundeswehr központi filozófiájának tartják.

Czeglédi százados egy megjelenés előtt álló tanulmányára hivatkozva megállapította: a különböző nemzetek vezetés-irányítás rendszerével foglalkozó doktrínáikban rögzítik a katonai vezetőikkel, a vezetéssel szemben támasztott követelményeket, melyeket történelmi alapokra helyeznek. Az 1996-os holland doktrína már azt javasolja, hogy a küldetésorientált vezetést kellene alkalmazni a műveletek végrehajtásánál, de a békekiképzés során is. Szó szerint megfeleltetik a német szó jelentésének saját kifejezésüket. Kanadában Elismerik a német eredetet, de a fogalom tisztázásánál kiemelik, hogy nem összekeverendő azzal a parancsnoki stílussal, amely az eljárások mentén való gondolkodást és az irányítást helyezi előtérbe. Tanulmányokat, értekezéseket szenteltek annak, hogy a kanadai parancsnokok az első világháború lövészárokharcai során merítettek a német rohamcsapatok, akkor egyedinek és újnak számító harceljárásaiból. Franciaország vezetési doktrínáiban kétfajta vezetési stílust különböztet meg, az egyik a küldetésorientált vezetés. Belgium a Hollandhoz hasonló szellemiségű doktrínákat alkalmaz. Izrael nem NATO országként, de harci tapasztalattal bőven rendelkező nemzetként szintén a küldetésorientált vezetés szellemiségének követője.[19]

Czeglédi százados előadásban leszögezte: „Ha az ezredforduló békeműveleti tevékenységeit, a közelmúlt iraki, afganisztáni tapasztalatait, napjaink és a közeljövő várható vezetési kihívásait a teljesség igénye nélkül vizsgáljuk, akkor is látható, hogy a hagyományos felülről-lefelé vezérelt vezetési szemlélet nem hordozza magában a megfelelő válaszokat.” A német Widder altábornagy[20] egy 2002-es tanulmányában[21] megállapította, hogy az ellenség egyre kevésbé megkülönböztethető, a saját erők egyre jobban szétszórtak.

Napjaink konfliktusainak területi kiterjedése kérdőjeles, nem biztos, hogy földrajzilag behatárolt területen vehető fel a harc, pl. egy terrorszervezettel szemben. Az ellenség ereje nehezen behatárolható, folyamatosan változik, nem biztos, hogy számokkal kimutatható. A konfliktusoknak nincs határozott befejezése, lezárása. Bizonyos fázisok lezárása újabb, más konfliktusokat kelt életre. Mindez életre hívta szövetségi összhaderőnemi szinten a műveletek átfogó megközelítését → comprehensive approach. Harcászati szinten felértékelődött az önálló, dönteni és cselekedni képes parancsnok szerepe.

Összegzésként Czeglédi százados megállapította, hogy mind a brit, mind a porosz/német vonal vizsgálata egyértelművé teszi: a küldetésorientált vezetés központi eleme a magasabb szinteken meglévő alacsonyabb műveleti ritmus sikeres ötvözése az alacsonyabb szinteken meglévő magasabb műveleti ritmussal. Az alárendeltek felhatalmazása, felelősséggel való felruházása eredményeként jelentkező cselekvési szabadság, a nagyfokú önállóságon nyugvó feladat-végrehajtás sikeresen ötvözi az alárendeltek kezdeményezőkészségét és az elöljáró szándékát. [22]

A küldetés orientált vezetés sajátosságai (Forrás: Czeglédi Mihály százados előadásának anyaga)

 Miközben az elöljáró szándéka nagyban meghatározza a „mi”-t, az alárendeltek tevékenysége egyértelműsíti a „hogyan”-t. A küldetésorientált vezetés további sajátossága, hogy a parancs nem hagyományos értelemben vett lineáris és merev utasítások összessége. Az alárendelteknek lehetősége van a küldetés megvalósíthatóságát megkérdőjelezni amennyiben úgy gondolják, hogy az elöljáró elgondolása nincs összhangban a kialakult helyzettel, vagy nem áll rendelkezésre megfelelő erőforrás. Amennyiben azonban megszületik egyfajta „megállapodás” az elöljáró és az alárendeltek között, az elöljárónak minden alapja megvan arra, hogy a beosztottól elvárja a feladat sikeres végrehajtását. A közös erőkifejtésként jelentkező alulról felfelé irányuló kezdeményezés, és a felülről lefelé irányuló szándék eredményeként a feladat jelentősebb kohézióvesztés nélkül kerül végrehajtásra, mivel lehetővé teszi a katonai szervezetek számára a változó feltételekhez való sikeres alkalmazkodást. A küldetésorientált vezetés tehát sikeresen ötvözi a hagyományos katonai tervezés előnyeit, valamint a tanulásban és alkalmazkodásban rejlő lehetőségeket.[23]

[1] Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár megbízott kiképzési részlegvezetője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza.

[2] Németh József Lajos: „Korszerű hadviselés, korszerű vezetői felfogás” I. – Összefoglaló Dr. Porkoláb Imre dandártábornok előadásáról az MH ÖHP-n, in: http://biztonsagpolitika.hu/cikkek/korszeru-hadviseles-korszeru-vezetoi-felfogas-i-osszefoglalo-dr-porkolab-imre-dandartabornok-eloadasarol-az-mh-ohp-n, a letöltés dátuma: 2016.02.18.

[3] Kaló József: „Korszerű hadviselés, korszerű vezetői felfogás” I. – Összefoglaló Lippai Péter ezredes előadásáról az MH ÖHP-n, in: http://biztonsagpolitika.hu/cikkek/korszeru-hadviseles-korszeru-vezetoi-felfogas-i-osszefoglalo-lippai-peter-eloadasarol-az-mh-ohp-n, a letöltés dátuma: 2016.02.18.

[4] II. (Nagy) Frigyes porosz király (1712-1786) Poroszország királya és Brandenburg választófejedelme. Uralkodása alatt a porosz állam a nagyhatalmak közé lépett. Legjelentősebb háborúi az osztrák örökösödési (1740-1748) és a hétéves háború (1756-1763) voltak.

[5] Bonaparte Napóleon (1769-1821) francia tábornok, politikus, I. Napóleon néven Franciaország császára (1805-1814/1815).

[6] PRYER, Douglas A.: Growning leaders who practice mission command and win the peace. In: Military Rewiew, Nov/Dec 2013., vol. 93., no. 6., p. 31-41. Internet : letöltve: 2015. március 8., elérhető : http://usacac.army.mil/CAC2/MilitaryReview/Archives/English/MilitaryReview_20131231_art008.pdf

[7]  Auftrag – megbízás, küldetés; Taktik – harcászat. Szó szerinti fordítása küldetésharcászat. Lippai Péter: A küldetésorientált vezetés történelmi tapasztalatai. http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany/2004/2/2004-2-8.html (letöltés ideje 2016. február 04.)

[8] Vandergriff, Donald E.: Misinterpretation and confusion: What is mission command and can the U.S. Army make it work? The Land Warfare Papers, Number 94 (February 2013), p. 3.

[9] NAGY-L. István: A császári–királyi hadsereg magasabbegység-szervezete 1765–1815. In: Hadtörténelmi közlemények, 2012., 125. évf., 1. sz., p. 5-40., 22. p; lásd még KISS Álmos Péter: Generációk a hadviselésben – A negyedik generáció. In: Hadtudományi Szemle, 2009., 2. évf., 2. sz., p. 10-18.; lásd még WIDDER, Werner: Auftragstaktik and Innere Führung: Trademarks of german leadership. In: Military Rewiew, Sept/Okt 2002., vol. 82., no. 2., p. 3-9. Internet, letöltve: 2015. november 17. elérhető: http://www.ramblemuse.com/rmtp/wp-content/uploads/2010/06/Widder_2002_Auftragstaktik_MilRevr.pdf

[10] Gerhard Johann David von Scharnhorst (1756-1813) porosz altábornagy és katonai reformer a napóleoni háborúk időszakában.

[11] LIPPAI Péter: A küldetésorientált vezetés lehetőségei és korlátai. In: Seregszemle, 2009. ápr.-jún., 7. évf., 2. sz., p. 30-45.

[12] Helmuth Karl Bernhard von Moltke (1800-1891) porosz tábornagy és katonai teoretikus. 1858–1871 között a porosz királyi haderő vezérkari főnöke, majd 1888-ig a német császári nagyvezérkar főnöke. Kiemelkedő szerepet játszott – Bismarck kancellár mellett – a Német Császárság 1871-es létrehozásában. A modern vezérkar létrehozója.

[13] WIDDER, Werner: Auftragstaktik and Innere Führung: Trademarks of german leadership. In: Military Rewiew, Sept/Okt 2002., vol. 82., no. 2., p. 3-9. Internet, letöltve: 2015. november 17. elérhető: http://www.ramblemuse.com/rmtp/wp-content/uploads/2010/06/Widder_2002_Auftragstaktik-MilRevr.pdf; lásd még: Lippai Péter alezredes: A küldetésorientált vezetés lehetőségei és korlátai, Seregszemle, 2009. 2. szám 31. o.

[14] KIRKLAND, Faris R.: Auftragstaktik, How U.S. Army officers disgruntled by the culture of “looking good”and “ticket-punching”survived the system, became generals and created a revolution in military leadership. (letöltve 2015. november 16.) http://www.fs.fed.us/fire/doctrine/philosophy/source_materials/auftragstaktik-kirkland.doc

[15] I. Frigyes (1657-1713), 1688-tól Brandenburg választófejedelme, 1701-től az első „király Poroszországban” – Poroszország csak 1713 után lett királyság.

[16]Ibid. lásd még: PRYER, Douglas A.: Growning leaders who practice mission command and win the peace. In: Military Rewiew, Nov/Dec 2013., vol. 93., no. 6., p. 31-41. Internet, letöltve: 2015.03.08., elérhető: http://usacac.army.mil/CAC2/MilitaryReview/Archives/English/MilitaryReview_20131231_art008.pdf

[17] WIDDER, Werner: Auftragstaktik and Innere Führung: Trademarks of german leadership. In: Military Rewiew, Sept/Okt 2002., vol. 82., no. 2., p. 3-9. Internet, letöltve: 2015. november 17. elérhető: http://www.ramblemuse.com/rmtp/wp-content/uploads/2010/06/Widder_2002_Auftragstaktik-MilRevr.pdf; lásd még: Lippai Péter alezredes: A küldetésorientált vezetés lehetőségei és korlátai, Seregszemle, 2009. 2. szám 31. o.

[18] Lippai Péter alezredes: A küldetésorientált katonai vezetésszemlélet lehetőségei és korlátai egy hadtörténelmi példán keresztül bemutatva (doktori értekezés); Budapest, 2009.

[20] Werner Widder (1944-) német altábornagy.

[21] Werner Widder: Auftragstaktik and Innere Führung. Trademarks of German Generalship, in: Military Review, Band 82, Heft 5 (September-October, 2002), p. 3–9.

[22] Boyd, John: Patterns of Conflict, 1986, Internet, elérve 2005. június 15., letölthető: www.d-n-i.net/boyd/pdf/poc.pdf.

[23] Czeglédi Mihály százados: Mission command, Auftragstaktik és a szövetségi összhaderőnemi műveletek, konferencia előadás anyaga, MH ÖHP, 2016. február 03., p. 1-14.; Czeglédi Mihály: A küldetésorientált vezetés tartalma. Hadtudományi Szemle. VIII. évf. 2015/2. szám. p. 68-79. http://uni-nke.hu/downloads/kutatas/folyoiratok/hadtudomanyi_szemle/szamok/2015/2015_2/15_2_tt_czegledi.pdf (letöltés ideje 2016. február 4.)

Nagy várakozások előzték meg az idén 52. alkalommal megrendezett Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciát, melynek fókuszában a szíriai polgárháború, az egyre nagyobb méreteket öltő nemzetközi migrációs válság, valamint a Nyugat és az Oroszország közötti feszültség állt. Ezeken túl számos fontos témakörben – az afrikai versenyképességtől egészen a kiberbiztonságig – zajlottak panelbeszélgetések, prezentációk. A bajor fővárosban február 12-14-e között megrendezett konferencián a szakértők mellett tiszteletüket tették a világ vezető államainak legjelentősebb politikusai is, mely különleges rangot adott az eseménynek, továbbá lehetőséget teremtett diplomácia tárgyalások lefolytatásához.

Szíriai polgárháború

Jól mutatja a szíriai helyzet jelentőségét, hogy a hagyományosan transzatlanti együttműködés problémáival foglalkozó konferencia fókuszpontja eltolódott a Közel-keleti válság irányába. Ez nem is meglepő, hiszen a transzatlanti államok számára az aktuális biztonsági fenyegetések (az Iszlám Állam és nyugati terror tevékenysége, valamint az egyre növekvő migrációs hullám) gyökerei ebben a régióban találhatók.

A válság megoldása érdekében értekezletet tartott Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport (International Syria Support Group – ISSG)[1], ahol a tagoknak sikerült megegyezniük a kormány, illetve felkelő csoportok közötti fegyvernyugvásról. A megállapodás értelmében a feleknek a harcokat egy héten belül fel kell függeszteniük. Amikor a körülmények lehetővé teszik, a nemzetközi csapatok azonnal megkezdik a segélycsomagok szállítását a harcok által leginkább sújtott régiókba. A fegyvernyugvás betartását, valamint a segélyek célba juttatását egy, az ISSG tagjaiból és az ENSZ illetékes szerveiből álló ellenőrző csapat fogja felügyelni. A válság megoldása szempontjából legfontosabb nemzetközi szereplők – az Egyesült Államok és Oroszország – lényegesen eltérő állásponton voltak a megállapodással kapcsolatban.

John Kerry amerikai külügyminiszter – brit kollégájával, Phil Hammonddal egybehangzóan – pozitívan értékelte a megállapodást, amely lehetőséget teremthet, hogy a 2012-ben megindult genfi folyamatok újrakezdődjenek. A washingtoni politikus, azonban hozzáfűzte, a sikeres megvalósításhoz elengedhetetlen, hogy a Bassár el-Aszad és az őt támogató csapatok is partnerek legyenek, célozva ezzel az orosz légierő folyamatos bombázásaira, melyet a mérsékelt ellenzéki csapatok ellen hajtanak végre. Kerry kiemelte, hogy a válság egyetlen megoldását a teljeskörű politikai átalakulás jelenti.

John Kerry amerikai külügyminiszter szerint csak teljes politikai transzformációval oldható meg a válság (forrás: reuters.com)(letöltve: 2016.02.16.)

Orosz kollégája, Szergej Lavrov kevésbé volt ilyen derülátó. Lavrov szerint az ellenségeskedés megszüntetése nem realizálható ilyen egyszerűen, így nem feltétlenül hisz benne, hogy egy héten belül sikerül megvalósítani a szükséges körülményeket a humanitárius szállítmányok megindításához. „Oroszország nem fogja beszüntetni a támadásokat, mivel a terrorista szervezetek – Al-Nuszra Front és Iszlám Állam – sem fogják ezt tenni. Ennek következtében az orosz légierő folytatni fogja tevékenységét e szervezetek ellen”– jelentette ki az orosz politikus. Lavrov egyetértett Kerryvel, hogy fontos lenne a béketárgyalások folytatása, és kifejtette: „… minél hamarabb újra kéne indítani a genfi tárgyalásokat, azonban az ellenzéknek is asztalhoz kell ülnie ehhez”.

A szakértők és a politikusok közül többen is kételkedve fogadták a megállapodást, ugyanis Oroszország geopolitikai céljai eléréséhez nem engedheti meg az Aszad rezsim bukását. Norbert Röttgen a német parlament külügyi bizottságának elnöke a konferencián elmondott beszédében kifejtette, hogy Putyin rátette a kezét a Közel-Keletre és ebből nem fog engedni.

Amint az várható volt, az orosz légierő folytatta Aleppó térségének bombázását, ezért Barack Obama amerikai elnök már február 13-án felhívta orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint. Amerikai hírügynökségek szerint a beszélgetés során az amerikai elnök felszólította Putyint, hogy a békefolyamatok előrehaladása érdekében az orosz légierő azonnal függessze fel a légi támadásokat Szíriában. A Kreml csupán annyit erősített meg, hogy a felek egyetértettek abban, hogy a müncheni megállapodás fontos lépés a válság rendezése szempontjából, valamint mindkét vezető hitet tett a humanitárius helyzet javítása mellett. A Fehér Ház is visszafogottan nyilatkozott a beszélgetésről, a kiadott sajtóközleményben csak annyit említ, hogy az amerikai kormány elégedetten nyugtázza Oroszország konstruktív hozzáállását a mérsékelt ellenzéki csapatokkal szembeni támadás beszüntetésével kapcsolatban.

Migrációs válság

Az Európát sújtó migrációs nyomás természetesen a kontinens összes felszólaló politikusának beszédében kiemelt szerepet kapott. A közelgő Európai Tanács ülés előtt különösen fontos voltak az Európai Unió vezető politikusai megnyilvánulásait, ezeknek köszönhetően jól látható, hogy honnét indulnak majd a csütörtökön kezdődő brüsszeli tárgyalások.

A német külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier a jelenlegi helyzetet a legnagyobb kihívásnak jellemezte, amivel hosszú ideje nem álltunk szembe. Mindamellett kitartott a befogadó európai menekültpolitika mellett, továbbá hitet tett a Merkel kancellár által javasolt állandó menekült befogadási kvótarendszer mellett.

Manuel Valls francia miniszterelnök prezentációjában azonnal elutasította az ötletet és kijelentette, Párizs nem fogad be több menekültet, mint amennyiben korábban az európai vezetők megállapodtak. Ennek értelmében Franciaország a 160.000-ből 30.000 migránst hajlandó fogadni. Valls szerint Németország úgy cselekszik, ahogy azt jónak látja, de Franciaország nem fog, és nem is tud több menekültet befogadni. A rendszer így is túlterhelt, tavaly több mint 80.000-en kérvényeztek menekült státuszt, amelyet már nem képesek hatékonyan kezelni.

Nem fogjuk azt mondani a menekülteknek, hogy gyertek – jelentette ki Manuel Valls francia miniszterelnök (forrás: securityconference.de) (letöltve: 2016.02.16.)

Nyugat-Oroszország viszony

Szinte minden felszólalásban felmerült, a transzatlanti térség és Oroszország feszült viszonyának kérdése. A probléma megoldása kulcskérdés lenne a szíriai helyzet kapcsán, ugyanis látható, hogy a két fél eltérő stratégiai érdekei tulajdonképpen nemhogy nem oldják meg a konfliktust, hanem még inkább konzerválják azt. Azonban a feszült viszony tekintetében sajnálatos módon javulására kevés esély mutatkozik, a NATO és az Egyesült Államok csupán üres diplomáciai megoldásokkal próbálnak eredményt elérni – miközben az Észak-Atlanti Szövetség folyamatosan erősíti jelenlétét a keleti határoknál -, míg felszólalásában Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnök igencsak kemény hangnemet ütött meg.

Néha azon gondolkozom, hogy 1962-ben vagy 2016-ban élünk-e? – elmélkedett prezentációjában Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnök (forrás: zimbio.com) (letöltve: 2016.02.16.)

Jens Stoltenberg NATO Főtitkár szombati beszédében kifejtette, hogy a NATO továbbra is partnernek tekinti Oroszországot, ugyanakkor a közelmúlt eseményeire való tekintettel állandó, szövetségi szintű alakulatok telepítését tervezi a keleti határokra. Ez lehetővé teszi, hogy adott esetben ezen államok képesek legyenek területük valós védelmére. A főtitkár szerint a közelmúltbéli iráni megállapodás során tanúsított konstruktív orosz hozzáállás pozitív a jövőre nézve. Stoltenberg kifejtette, hogy a NATO-Oroszország Tanács lehetne egy olyan fórum, ahol a fennálló vitákat elsimíthatnák, ennek felélesztéséről pozitív visszajelezést kapott Szergerj Lavrovtól is.

Dimitrij Medvegyev élesen kritizálta nyugati kollégái hozzáállását, mind a szíriai helyzet rendezésében, mind pedig a kétoldalú kapcsolatokat illetően. A miniszterelnök szerint az afganisztáni tapasztalatok megmutatták, hogy az amerikai vezetés képtelen egy konfliktus valódi megoldására. Oroszország ezért nem fogja abbahagyni a bombázásokat, míg teljesen helyre nem áll a béke Szíriában. Végezetül Medvegyev kifejtette, hogy jelenleg úgy tűnik Oroszország és a Nyugat viszonya újból a hidegháborús időket idézi.

Összegzésként elmondható, hogy bár a rendezvényen jelen voltak a világ vezető hatalmai, azonban a várakozások nem váltották be a hozzá fűzött reményeket. Sőt, az elkövetkező időszakban talán még feszültebb lehet Oroszország és a Nyugat viszonya, mint valaha, melynek következtében a szíriai konfliktus megoldása is elmarad, így Európa készülhet a tavalyinál nagyobb migrációs nyomásra.

[1] Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport – International Syria Support Group: A 2015-ös bécsi béketárgyalásokon résztvevő 17 államból és három nemzetközi szervezetből álló csoportosulás, melynek célja a szíriai béke helyreállítása. Tagjai: Amerikai Egyesült Államok, Egyesült Arab Emirátusok, Egyesült Királyság, Egyiptom, Franciaország Irak, Irán, Jordánia, Katar, Kína, Libanon, Németország, Olaszország, Omán, Oroszország, Szaúd-Arábia, Törökország, továbbá az Arab Liga, az ENSZ és az Európai Unió

További információk:

A konferencia hivatalos honlapja Müncheni Biztonsági Jelentés 2016

A kazahsztáni parlament tagjai egyre erőteljesebb nyomást gyakorolnak a kormányra annak érdekében, hogy növelje azoknak a katonai létesítménynek a bérleti díját, amiket az állam területén az oroszok használnak.

A múlt héten Okasz Szaparov védelmi miniszterhelyettest érte támadás a Szenátus részéről, amiért az oroszok a piaci ár alatt bérelnek négy katonai objektumot. Ezekért körülbelül 24 millió dollárt fizet évente Moszkva, amit a parlamenti képviselők kevésnek tartanak.

„Nem tehetünk addig semmit, amíg a szerződés hatályos. 2020 után a létesítmények visszakerülnek az állam kezébe; ezt követően egy kétoldalú bizottság fogja megvizsgálni a további bérlés lehetőségét.” – nyilatkozta Szaparov.

Kazahszán mindemellett érdekes ellenpontja azon posztszovjet államoknak, ahol Oroszország katonai bázisokat bérel. Amíg a többi hasonló országban – Örményországban, Tádzsikisztánban, Kirgizisztánban és Azerbajdzsánban – az alkufolyamat hosszan elnyúló, nyilvános és átpolitizált volt, addig Kazahsztánban a tárgyalások gyorsan és zárt ajtók mögött történtek. Asztana az utóbbi időben azonban egyre csökönyösebb Moszkvával szemben. Ezt az is bizonyítja, hogy az orosz kézen lévő bajkonuri űrrepülőtér (rakétaindító hely) kapcsán is a kazah használati jogot sürgeti.

Észak-Korea február 14-én jelentette be új stratégiai rakétaegysége, a KN-08 Dandár hadrendbe állítását. Kim Dzsongun remetekirálysága ezzel újabb tételt adott hozzá a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) körül az elmúlt két hónapban felkorbácsolt feszültségekhez.

A KN-08, vagy koreai nevén Hvaszong-13 („Tűzcsillag”), mobil platformról indítható interkontinentális ballisztikus rakéta legutóbb 2015 októberében, egy észak-koreai katonai parádén tűnt fel, a korábbi változatokhoz képest sokkal fejlettebb állapotokat mutatva, derül ki a Pentagon által a Kongresszus számára készített éves összefoglalóból. A jelentés szerint mindamellett, hogy az észak-koreai rakétaprogram az utóbbi években jelentős előrelépéseket tudott produkálni, továbbra is komoly kihívást jelent számukra az Egyesült Államok területét is elérni képes rakétákhoz tartozó visszatérő egység kifejlesztése. Komolyabb külső segítség nélkül a Pentagon szerint ez még jó ideig meghaladja majd Phenjan képességeit, ám az egy héttel ezelőtti rakétakísérlet is mutatja, mennyire központi szerepet tölt be a csapásmérő képesség kialakítása és demonstrálása a KNDK számára.

Észak-Korea az idén, viszonylagos nyugalmi időszakot követően, komoly provokatív lépésekkel indította az évet. Az észak-koreai rezsim január 6-án végrehajtotta eddigi negyedik kísérleti atomrobbantását. Phenjan szerint egy miniatürizált (kétfázisú) termonukleáris robbanófej sikeres tesztjét hajtották végre, ám a nemzetközi szakértők véleménye szerint a technológia valójában még távol állt egy ilyen összetett megoldástól. Sokkal valószínűbb, hogy ismételten egy – esetleg hidrogénizotópokon alapuló technológiával kiegészített – fissziós (egyfázisú) nukleáris robbanófejjel való kísérlet történt.

A robbantást követően az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülést tartott, mely során egyértelműen elítélte az észak-koreai atomrobbantást és az eddigi szankciók további szigorításait helyezte kilátásba. A 38. szélességi vonal túloldalán Dél-Korea érthető módon rendkívüli aggodalommal figyelte az eseményeket. Szöül az esetet követően újraindította a határ mentén működtetett propagandasugárzó berendezéseit, melyeket korábban az északi féllel való kapcsolatok enyhülésének jegyében beszüntettek. A propaganda-hadjárat újraindítsa mellett Dél-Korea tárgyalásokat kezdett szövetségesével, az Egyesült Államokkal a félszigeten állomásoztatott stratégiai fegyverrendszerek kibővítéséről.

Ez utóbbi lépést azonban nem csak Phenjan, de Peking sem nézi jó szemmel. A Kínai Népköztársaság ugyan határozottan elítélte Észak-Korea atomkísérletét, ám a kínai vezetés szerint az amerikai katonai jelenlét növelése csak további destabilizációhoz vezet.

Észak-Korea alig egy hónappal később újból felrázta a nemzetközi közvéleményt, miután rakétakilövést hajtott végre, melynek célja hivatalosan egy megfigyelő műhold pályára állítása volt. A legtöbben azonban az észak-koreai ballisztikus rakétaprogram kísérleti kilövéseként értékelték az esetet.

A korábbi tárgyalások az amerikai és dél-koreai vezetés között további lendületet vettek és immár a THAAD (Visszatérő-fázisú Nagy Magasságú Területvédelem – Terminal High Altitude Area Defense) rakétaelhárító védelmi rendszerek telepítését helyezte kilátásba Washington és Szöul.

Dél-Korea ráadásul kivonult a közös észak-déli üzemeltetésű Keszong ipari park területéről. Phenjan ezt hadüzenettel vette egyenértékűnek és Kim Dzsongun február 11-én katonai műveleti területnek nyilvánította a Keszong ipari parkot, valamint a két Korea közötti forródrót is elhallgatott.

Az Egyesült Államok február 13-án bejelentette, hogy Dél-Korea támogatása érdekében növelni fogja az országban állomásoztatott Patriot légvédelmi rakétarendszereinek a számát.

//

Észak-Korea 2016janfebInfographic

Észak-Korea megnövekedett aktivitása mögötti tényezők kapcsán a nemzetközi elemzők véleménye megoszlik. A rezsim esetleges destabilizációjától kezdve, Kim Dzsongun hatalmának megszilárdulásáig sokféle elképzeléssel találkozhatunk, ám a remetekirályság zárkózottságából adódóan ilyen rövid időn belül nehéz kézzelfogható magyarázatot találni. Ha a mélyebb hatalmi dinamikába nem is láthatunk bele, annyi bizonyos, hogy Phenjan számára fontos kérdés a figyelemfelkeltés. A KNDK számára létfontosságú segélyek kérdésében ugyanis nem utolsó szempont, milyen mértékben sikerül Észak-Koreára és a rezsimre irányítani a nemzetközi közösség figyelmét. Ez alkalommal azonban a figyelemfelkeltés akár kétélű fegyvernek is bizonyulhat. Úgy tűnik, Észak-Korea egyetlen és legfontosabb szövetségese, a Kínai Népköztársaság (KNK) az incidensek hatására akár változtathat is engedékeny politikáján, derült ki a Global Times (a legnagyobb kínai napilap, a Renmin Ribao nemzetközi ügyekkel foglalkozó, angol nyelvű on-line felülete) legfrissebb vezércikkéből.

Kína egyrészt aggódva figyeli az észak-koreai fenyegetés ürügyén kilátásba helyezett rakétavédelmi rendszerek bővítését, valamint az Egyesült Államok és Dél-Korea szorosabb együttműködését. Ám a nagyhatalmi rivalizálás dinamikája mellett egyre meghatározóbb a kínai közvélemény szerepe a KNK külpolitikájának alakításában. A Global Times szerint úgy tűnik, mind a kínai közvélemény, mind a vezetői elit nagy része egyre inkább tehernek látja a Kim Dzsongun vezette rezsimet, és elégedetlen Észak-Korea provokatív lépéseivel szembeni enyhe kínai fellépéssel. A KNK vezetésével szemben már nem csupán nemzetközi, de saját közvéleménye részéről is kezd elvárássá válni a hatékony szankciók bevezetése Észak-Koreával szemben, amely adott esetben komolyan megrendítheti Kim Dzsongun hatalmának stabilitását.

Staffan de Mistura ENSZ-megbízott február 3-án bejelentette, hogy február 25-ére halasztották a szíriai béketárgyalásokat. A döntés hátterében elsősorban a szíriai kormányerők orosz támogatással megvalósuló támadó hadművelete áll, melynek keretében Bassár el-Aszad elnök csapatai áttörést értek el Nubul és Zahra városainál, valamint jelentős utánpótlási útvonalakat vágtak el Törökország és a felkelők központjának számító Aleppo között. Az ellenzék elítélte a támadást és lemondta a keddi találkozót de Mistura-val. Főkoordinátoruk, Rijád Hidzsáb véleménye szerint a szünet lehetőséget ad a Nyugatnak, hogy nyomást gyakorolhasson az Aszad kormányra és a moszkvai vezetésre. Az orosz beavatkozás mértéke már hosszabb ideje komolyabb vitát vált ki a nemzetközi közösségben. John Kerry, amerikai külügyminiszter felszólította Moszkvát a bombázások befejezésére, ám Szergej Lavrov kifejtette, erre egészen addig nem kerülhet sor, amíg teljesen le nem győzik a terrorista csoportokat.

Mindeközben az Orosz Védelmi Minisztérium álláspontja szerint Törökország Szíria megtámadására készül. Igor Konyasenkov minisztériumi szóvivő sajtótájékoztatóján kifejtette, a hírszerzés folyamatosan növekvő katonai jelenlétet regisztrált a két ország határán, valamint Ankara február 1-e és 5-e között megtagadta az orosz megfigyelő gépek berepülését, ezzel megszegve a Nyitott Égbolt szerződést. A moszkvai vezetés beszámolója szerint a közelmúltban egyre nagyobb számú önjáró tüzérségi eszközök jelentek meg a térségben, továbbá a határmentén egyre nagyobb fejlesztések folynak, amelyek egy bázispont kialakítására utalnak. A vádak alól Ankara tisztázhatná magát, azonban a berepülések megtagadása éppen az ellenkezőjére utal, mely nem segíti a térség stabilitásának megteremtését, mondta Konyasenkov.

Az észak-koreai rezsim újabb látványos lépésre szánta el magát a január végi kísérleti atomrobbantás után. Phenjan a tegnapi nap során értesítette az ENSZ-hez tartozó Nemzetközi Tengerészeti Szervezetet terveiről, miszerint február 8-25. között egy megfigyelő műholdat kísérelnek meg pályára állítani.

A Egyesült Államok és a szomszédos országok az észak-koreai rakétaprogram egy újabb kísérleti tesztjeként értékeli a lépést, így érthetően heves ellenérzéseket váltott ki a bejelentés. Fontos megjegyezni, hogy az amerikai külügymisztérium szóvivője szerint a kilövéssel Phenjan megszegne számos ballisztikus rakétaprogrammal kapcsolatos szankciót.

A környező országok közül Japán és Dél-Korea egyaránt figyelmeztetett, hogy szükség esetén kész lelőni egy észak-koreai rakétát. A Japán Belügyminisztérium február 5-re országos szintű próbariadót rendelt el mely során a J-ALERT (全国瞬時警報システム) átfogó lakossági riasztás rendszer hatékonyságát fogják tesztelni, mely alapvetően földrengés, tsunami, illetve pont az ehhez hasonló, észak-koreai rakétaveszély esetén használt átfogó figyelmeztető rendszer.