Június 10-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen rendezték meg a TehetségPaletta program kárpátaljai szemléjét. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a Nemzeti Művelődési Intézet együttműködésében megvalósult eseményen táncosok, énekesek, hagyományőrző közösségek és képzőművészek mutathatták be tehetségüket, miközben szakmai mentoroktól kaptak értékelést és útmutatást.
A rendezvény résztvevőit Zalai Mihály, a Nemzeti Művelődési Intézet kiemelt programok igazgatója köszöntötte. Beszédében a bibliai talentumok példázatát idézte fel, hangsúlyozva, hogy minden ember más-más adottságokkal rendelkezik, a lényeg azonban az, miként él ezekkel a lehetőségekkel.
– Nem az a fontos, hogy ki mennyi talentumot kapott, hanem az, hogy mit kezd vele, hogyan fejleszti és kamatoztatja azt. A TehetségPaletta program is azért jött létre, hogy segítsen felismerni és kibontakoztatni ezeket az értékeket – fogalmazott.
Hozzátette: a program egyik legfontosabb célja, hogy a résztvevők versenyhelyzet helyett szakmai támogatást kapjanak, fejlődjenek, kapcsolatokat építsenek, és egymástól is tanulhassanak. Kiemelte azt is, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet számára fontos küldetés a Kárpát-medence magyar közösségeinek támogatása, valamint az, hogy a kulturális programok határokon átívelően is elérjék a magyarságot.
A jelenlévőket Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és a Pro Cultura Subcarpathica elnöke is köszöntötte. Beszédében a művészet közösségformáló erejét hangsúlyozta.
– Csak az a nép képes megérteni más népek lelkét, amely a sajátját is ismeri. Ez a mai nap erről is szól. A népdalok, a táncok és a közös alkotás mind olyan értékek, amelyeket továbbadhatunk a következő generációknak – emelte ki.
Az elnök rámutatott arra is, hogy Kárpátalján az amatőr művészeti mozgalmak mindig jelentős közösségépítő szerepet töltöttek be. Felidézte, hogy számos kulturális kezdeményezés, színjátszó kör és művészeti közösség vált később meghatározó intézménnyé, bizonyítva, hogy a tehetséggondozás és a közösségi alkotás hosszú távon is értéket teremt.
A szemlén a produkciókat két elismert szakember, Szilágyi László táncoktató, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem docense, valamint Ivaskovics József Magyar Örökség-díjas zenetanár, karvezető és zeneszerző értékelte. A mentorok minden fellépőt személyre szabott szakmai tanácsokkal segítettek.
A rendezvényen összesen tizennégy produkció mutatkozott be. A műsorban helyet kaptak szólótáncok, csoportos koreográfiák, népzenei előadások és képzőművészeti alkotások is.
A Princess Balett- és Táncstúdió növendékei több koreográfiával léptek színpadra, köztük az Impulzus, a Tűz, a Marionett bábuk, a Napocska, az Utolsó tánc, a Rómeó és Júlia, a Pókocskák és a Cigány mulatság című produkciókkal. Szóló előadásával mutatkozott be Rebrik Kira, Hripta Krisztina és Pallagi Vanessza.
A képzőművészeti kategóriában Kutasi Csaba tiszapéterfalvai alkotó munkáit ismerhette meg a közönség. A fiatal művész alkotásait a magyarországi mentor, Halassy Csilla szobrász- és képzőművész értékelte. Kutasi Csaba munkásságában elsősorban a realista ábrázolásmód, az emberi alakok, portrék és hétköznapi életképek kapnak hangsúlyt.
A népzenei hagyományokat a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola kisgejőci helyszínén működő Tulipán Énekegyüttes képviselte rimóci népdalokkal, míg a KMKSZ Csapi Nyugdíjas Klub a Fonó, fosztó és csűrdöngölő című hagyományőrző összeállításával aratott sikert.
A bemutatkozásokat követően a mentorok összegző szakmai értékelést tartottak, majd valamennyi résztvevő oklevelet vehetett át. Az elismeréseket Orosz Ildikó és Zalai Mihály adta át a fellépőknek.
A rendezvény zárásaként kihirdették azt a két produkciót, amelyek Kárpátalját képviselhetik a TehetségPaletta Kárpát-medencei Találkozóján. A 2026. október 17–18-án Kecskeméten megrendezendő eseményre a Tulipán Énekegyüttes, valamint a Princess Balett- és Táncstúdió Pókocskák című koreográfiája jutott tovább.
A szervezők szerint a TehetségPaletta legfontosabb üzenete, hogy a tehetség kibontakoztatása közös ügy. A program egyszerre szolgálja az egyéni fejlődést, a közösségek megerősítését és a kárpátaljai magyar kulturális élet gazdagítását. A beregszászi szemle ismét bebizonyította, hogy a művészet nyelve generációkat köt össze, és maradandó értéket teremt a közösség számára.
The post Tehetségek seregszemléje Beregszászban appeared first on Kárpátalja.ma.
Written by Monika Kiss and Linda Kohl.
The EU aviation sector generates around €830 billion to €851 billion annually (about 4.4-5 % of EU GDP) and supports 1.8 million jobs directly and 14 million jobs indirectly. The workforce includes aircrew, ground handling staff, air traffic management personnel, controllers, maintenance workers, and freight staff, with aircrew forming the largest group.
Key challenges include atypical employment forms such as subcontracting, agency work, and temporary arrangements, as well as irregular schedules, fatigue and workload pressures, which can affect working conditions and wellbeing. The COVID-19 pandemic intensified job losses, staff shortages and operational strain, followed by recovery-related recruitment difficulties and labour disputes. Future challenges include decarbonisation, digitalisation, automation and AI, alongside expected traffic growth and geopolitical and energy-related uncertainties that increase pressure on the sector.
EU legislation affecting aviation workers sits at the intersection of safety regulation, labour law and social security coordination. European Union Aviation Safety Agency regulations harmonise safety, licensing and operational standards across EU Member States, while EU labour directives set minimum rules on working time, transparent and predictable employment conditions, posting of workers and work-life balance. Social security coordination rules determine the applicable Member State system for mobile workers, often linked to the ‘home base’ concept for aircrew. However, labour enforcement and employment conditions remain largely national, leading to variation in protections across countries and contract types.
The European Parliament has repeatedly raised concrete concerns, such as the incorrect application of posting rules to mobile aircrew, uncertainty over how authorities determine ‘home base’ for labour and social security rights, inadequate enforcement of fatigue and flight-time limits, and difficulties ensuring consistent labour standards for airline staff operating across multiple Member States.
Read the complete briefing on ‘Air transport workers in the EU: Working conditions and regulatory challenges‘ in the Think Tank pages of the European Parliament.
Revue de presse de jeudi 11 juin 2026
A la Une des medias ce jeudi matin: la demande des Etats Unis à la Belgique pour fermer ses frontières aux voyageurs en provenance de la RDC pour raison d’Ebola.
Ukrajnának pozitív jelzései vannak arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben sor kerülhet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter miniszterelnök találkozójára – közölte Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.
„Nem tudom megmondani a pontos dátumot és helyszínt, csak megerősíteni tudom, hogy dolgozunk egy találkozón Volodimir Zelenszkij elnök és Magyar Péter magyar miniszterelnök között, és pozitív jelzéseink vannak arra vonatkozóan, hogy ez a találkozó a közeljövőben létrejöhet” – idézte a szóvivőt az Ukrinform hírügynökség.
Tihij szavai szerint a találkozó napirendje teljesen egyértelmű: a kétoldalú kapcsolatok normalizálása.
Forrás: MTI
The post Tihij: az ukrán elnök hamarosan találkozhat a magyar miniszterelnökkel appeared first on Kárpátalja.ma.
Cinq présumés bandits armés poursuivis pour des faits présumés de terrorisme sont jugés en audience foraine depuis ce mercredi 10 juin 2026 au village Kikoti, dans le secteur d’Ibongo, territoire de Bulungu, dans la province du Kwilu. Organisée par l’auditorat militaire garnison de Kikwit, cette audience s’inscrit dans le cadre de la lutte contre l’insécurité signalée dans cette partie de la province.
Près de 500 000 citoyens ont rejoint l'Union européenne en une décennie, alimentant les inquiétudes sur l'avenir démographique et économique du pays. Mais la « fuite des cerveaux » souvent invoquée pour décrire ce phénomène résiste-t-elle à l'examen des faits ?
- Articles / Relations régionales, Courrier des Balkans, Serbie, Exode, Une - Diaporama, Une - Diaporama - En premierPrès de 500 000 citoyens ont rejoint l'Union européenne en une décennie, alimentant les inquiétudes sur l'avenir démographique et économique du pays. Mais la « fuite des cerveaux » souvent invoquée pour décrire ce phénomène résiste-t-elle à l'examen des faits ?
- Articles / Relations régionales, Courrier des Balkans, Serbie, Exode, Une - Diaporama, Une - Diaporama - En premierTánczos Barna ügyvivő miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál, hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára. A volt környezetvédelmi, jelenlegi ügyvivő mezőgazdasági miniszternek meggyőződése, hogy a romániai medveprobléma megoldásához az európai uniós szabályozáson is módosítani kell. Ezért kezdeményezni fogja a barnamedve védettségi státuszának módosítását. […]
Articolul Tánczos Barna kezdeményezi a medve szigorúan védett státuszának módosítását apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.