Biztonságpolitika

A katonai szállítórepülés történetében számos jól sikerült konstrukció is híressé vált. A különféle típusok, illetve személyzeteik nemcsak a háborúkból veszik ki részüket, hanem a békésebb feladatokban is helytállnak.

Az előző két bejegyzés után továbbra is maradunk Horvátországban, mégpedig a fővárosban, Zágrábban. A horvát légierő (HRZ - Hrvatsko Ratno Zrakoplovstvo) bázisaira mindig is nehézkes volt a bejutás, ezért amikor 2007 májusában megtudtuk, hogy a zágrábi 91. repülőbázis két nap múlva nyílt napot tart, természetesen éltünk a lehetőséggel.

A HRZ 91. repülőbázisa nem más, mint a zágrábi nemzetközi repülőtér katonai szektora. A polgári és a katonai légi forgalom Zágrábban is remekül elfért egymás mellett, és a nyílt nap bemutató repüléseit is az induló és érkező járatokhoz igazították. Ahogy az a bázisszintű rendezvények esetében általában lenni szokott, a zágrábi nyílt napot is fesztelen, laza hangulat jellemezte. A szervezők siettek leszögezni, hogy nem akartak különösebb felhajtást, pusztán a mindennapjaikba szerettek volna betekintést engedni és megmutatni a lakosságnak a bázison használt technikát.

A horvát légierő 2007-ben tizenkét modernizált MiG-21bisD-t tartott rendszerben, szükség szerint elosztva a zágrábi és a pulai bázis között. Az volt az elv, hogy egy bázis sem maradhat gép nélkül, bár a nyári idegenforgalmi főszezonban az Isztriára települt MiG-ek repüléseit a zaj miatt korlátozták.

A MiG-21-es flottában ekkor már egyetlen ex-jugoszláv gép sem maradt. A horvát MiG-21-esek kommunikációs és navigációs rendszereit érintő modernizálást a román Aerostar végezte el 2003-ban és 2004-ben. Ezt követően került a gépek típusjelzése mögé a D betű (Doraboten). A váltótípussal kapcsolatos döntést 2008 elejére várták a horvát pilóták, akik a modernizálástól függetlenül nagyjából 2010-ig számoltak a MiG-21-esekkel. Akkor még hittek abban, hogy a következő évtized elején F-16-osra vagy Gripenre ülhetnek, de mint tudjuk, ez nem következett be. Akkori beszélgetőtársaink közül többen megunták a bizonytalanságot, a katonai repülésből kiválva, a közforgalmi repülésben kerestek és találtak munkát, Airbus vagy Q400-as pilótaként folytatva pályafutásukat.

A horvát MiG-21-esek elsősorban készültséget adtak, de másodlagos feladatként megmaradt a földi csapásmérés lehetősége is. A kétezres évek közepén átlagosan évi 60-80 órát repült pilótáknak évente egyszer volt lehetőségük éleslövészetre az R-60-as infravörös rakétával és a gépágyúval. Az amerikaiakkal akkoriban nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki a horvátok. Az USAFE avianói ezredével évente legalább egyszer gyakoroltak oly módon, hogy mindkét fél a saját bázisáról szállt fel, és az Adriai-tenger és a horvát lőterek felett végrehajtották feladataikat, majd ezután mindkét fél hazarepült, anélkül, hogy érintették volna egymás bázisait. (Ezen a nyílt napon szerzett ismeretségnek volt köszönhető, hogy a következő évben két napot tölthettünk Pulában, és dokumentálhattuk az Adriatic Sword 2008 horvát-amerikai gyakorlat egyes mozzanatait.)

Már a 91. repülőbázis bejáratánál is egy MiG-21UM fogadta a nyílt napra érkezőket, akik bent a zónában, közelebbről is megismerkedhettek egy MiG-21bisD-vel, fegyverzetével, katapultülésével és a pilóták felszerelésével. Egy másik, rendszerből kivont MiG-21-est darura függesztettek és a nap folyamán a tűzoltó bemutatóban kapott szerepet - a program részeként a reptéri lánglovagok habbal árasztották el a kiszolgált deltaszárnyút. A harmadik statikus MiG-et úgy állították ki a hangárban, hogy a törzs széthúzása után, különálló kocsikon, egymás mögött sorban helyezték el a hajtóművet és a törzshátsórészt. Jó ötlet volt, a laikus látogatók közelről tanulmányozhatták, hogy mi van egy MiG-21-es „hátsó felében”.

A bemutató repülésen három együléses és három kétüléses változat vett részt. A kétüléses MiG-21UMD-k egyike „Kockica”, a piros-fehér kockás MiG-21-es volt. A MiG-ek két kötelékben startoltak el. A bemutatót, amely nagysebességű áthúzásokból, orsókból és szűkített fordulókból állt, az első kötelék tartotta, a második kötelék felszállt majd eltűnt a légtérben. A demó nem volt hosszú, de a típusból egyszerre hat darabot látni-hallani a levegőben, ritkaságszámba ment már 2007-ben is.

A zágrábi katonai hangárban ott volt a légierő egykori könnyű szállítógépe, egy kétmotoros Piper PA-31T, amelyet 1999 és 2005 között használtak. Ugyancsak 2005 óta nincs rendszerben az An-2-es sem.

A horvát szállítókapacitást a 27. szállítórepülő század 1995-ben beszerzett két An-32B-je alkotta, amelyre a horvátországi klímának jobban megfelelő, az An-26-osénál erősebb, 5200 lóerős hajtóművek és a nagyobb átmérőjű légcsavarok miatt esett a választás. Az An-32-esek 2004-ben nagyjavításon és modernizáláson estek át, ekkor kapták a világosszürke festést is. A modernizálás során beépített rendszerek igazi tesztelésére 2007 tavaszán került sor. Áprilisban az egyik gép öt napra a németországi Ramsteinbe repült, hogy az USAFE személyzetével közösen gyakorolják a különböző navigációs eljárásokat. A vadászgépek mellett a szállító flotta fejlesztése is napirendre került 2007-ben, a jövőbeni nemzetközi szerepvállalások miatt 2-3 további gép  beszerzéséről esett szó akkoriban.

Zágrábban egy harmadik egység is települt, a Mi-8MTV-1-esekkel repülő 28. helikopterszázad. A helikopterekből tíz darabot modernizáltak a kétezres évek elején-közepén, és 2006-ban döntés született arról, hogy az orosz államadósság törlesztéseként tíz új Mi-171-est szereznek be. Ezek a gépek 2008-ban álltak szolgálatba és részben átvették az időközben kivont Mi-24-esek feladatait is. A helikopterek közül több is repült a nyílt napon, az egyik egy sajátos tűzoltótartállyal. A horvát fémtartály nem olyan dizájnos, mint a magyar helikopterekkel mozgatott Bambi Bucket, de ettől függetlenül ugyanolyan hatásosnak tűnt.

A nyílt nap legszínesebb szereplői a svájci gyártmányú Pilatus PC-9-esek voltak. A két gépről ugyanaz a nemzeti színű festésminta köszönt vissza, mint a Krila Oluje kötelék PC-9-eseiről. Ezzel a bemutató gépeket időnként cserélni lehet a kiképzésre használt Pilatusokkal, elosztva a bemutató repüléssel járó nagyobb igénybevételt az egyes sárkányok között.

A Pilatusok egyébként csak vendégszerepeltek Zágrábban, mivel a horvát PC-9-es flotta állandó bázisa Zadarban van, bár a kiképzési igényektől függően Pulába is gyakran települtek. A svájci típusból hármat használtan, tizenhetet újonnan szereztek be a leendő vadászrepülők haladó kiképzése céljából. A pilóták a dugattyúsmotoros típuson eltöltött 60 órás légcsavaros alapképzés után ülhettek a PC-9-esre, amelyen 130 órás haladó képzést kaptak. Az oktatói átképzés további 60 órát igényelt. 

* * *

 Fotó: Szórád Tamás

Az Amerikai Légierő új harci kutató-mentő helikoptere, a Sikorsky HH-60W Jolly Green II sikerrel teljesítette egyhónapos, extrém körülmények között végzett tesztsorozatát.

Bosznia-Hercegovina államiságának kezdete óta vitatott és rendszeresen felmerülő kérdés a többségében szerbek lakta entitás, a Boszniai Szerb Köztársaság (Republika Srpska) esetleges függetlensége. Az 1992-95 között zajló, körülbelül százezer halálos áldozattal járó boszniai háború eseményei is főleg a boszniai szerbek elszakadási, önállósodási törekvései körül forogtak. Végül a daytoni békemegállapodás széles autonómiát biztosított Bosznia Hercegovina mindkét fő részegységének (a bosnyák-horvát többségű Bosznia-Hercegovinai Föderációnak és a Boszniai Szerb Köztársaságnak), azonban szerb részről időről időre napirendre kerül az elszakadás, főleg ha valamilyen sérelem éri a Republika Srpska autonómiáját. E téma ismét aktuálissá vált, miután Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina hármas államelnökségének szerb tagja egy, a szerb többségű entitásra nézve hátrányos alkotmánybírósági döntés után kilátásba helyezte az elszakadásról szóló népszavazás megtartását, ráadásul az állami szintű döntéshozatalban a szerb képviselők felfüggesztették tevékenységüket. E cikk célja megvizsgálni és bemutatni, hogy az országban ismét fellángoló feszültségek milyen eredményre vezethetnek, illetve hogy a nemzetközi közösség miként viszonyul a Boszniai Szerb Köztársasághoz, amelynek Szerbiával való kapcsolataival is kiemelten foglalkozom.

Milorad Dodik, az Államelnökség szerb tagja (Forrás: EPA/ Andrej Cukic)

Elszakadási törekvések rövid történeti áttekintése napjainkig

Az 1995-ös daytoni megállapodás nem szolgáltatott galapot Bosznia-Hercegovina részegységeinek teljes önállósodására vagy más államhoz való csatlakozására. Ennek ellenére már egy évvel a megállapodás megkötése után napirenden volt a Republika Srpska (RS) a Jugoszláv Szövetségi Köztársasághoz aló csatlakozása (amely abban az időben a mai Szerbia Montenegró és Koszovó területét foglalta magában) . Biljana Plavsic, az RS akkori elnöke, később háborús bűnökért elítélt, biológusprofesszorból lett politikus azonban kénytelen volt meghátrálni a nemzetközi közösség nyomása miatt.

A 2000-es évek során a Boszniai Szerb Köztársaság függetlenedési törekvéseit összekapcsolták Koszovó státuszával. A közvélemény szerint, amennyiben Koszovó egyoldalúan kinyilvánítja függetlenségét, függetlenségi referendumot kell tartani a Boszniai Szerb Köztársaságban is. 2008 februárjában az RS törvényhozói olyan határozatot fogadtak el, amely kimondta, hogy amennyiben a nemzetközi közösség többsége, különösen az Európai Unió elismeri Koszovó függetlenségét, úgy megtartják a függetlenségi népszavazást. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy alapvetően a boszniai szerbség sem nézte jó szemmel a koszovói törekvéseket, ezért sem ismerte el Bosznia-Hercegovina az új állam függetlenségét.) Milorad Dodik akkoriban az RS miniszterelnökeként koordinálta az eseményeket, a Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) elnökeként. Hivatkozási alapként az önrendelkezéshez való jogot hozták fel, mint legfőbb érvet: ha a koszovóiaknak volt joguk meghatározni a saját jövőjüket, a boszniai szerbeknek miért ne lenne? Az USA és az EU is hevesen ellenezte ezt a lépést, így a népszavazást azonban nem tartották meg. Az akkori Bosznia-Hercegovináért felelős főképviselő (High Representative for Bosnia-Herzegovina), Miroslav Lajcák elmondása szerint a Republika Srpskának nincsen joga elszakadni Bosznia-Hercegovinától, hiszen annak területi integritását a daytoni békemegállapodás arantálja. g

2011-ben ismét napirenden volt egy népszavazási kezdeményezés, azonban a korábbihoz hasonló okok miatt ez is meghiúsult. Milorad Dodik 2012 októberében, már a Republika Srpska elnökeként, kijelentette, hogy az általa irányított entitás függetlenné fog válni, és hogy az RS önálló államként is képes lenne fennmaradni.  A helyzet 2015-ben kezdett ismét élesedni, amikor Dodik és pártja gyakorlatilag pártprogrammá tette a régió függetlenségének elérését, azzal érvelve, hogy a bosnyák többség aláássa a Republika Srpska autonóm jogköreit. A tervek szerint amennyiben 2017 végéig az RS nem tudja bővíteni autonómiáját, 2018-ra népszavazást kezdeményeznek az elszakadásról. A nemzetközi közösség természetesen ismét kritikával illette e törekvéseket, a daytoni egyezményre hivatkozva. Milorad Dodik erre válaszul azzal érvelt, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság saját alkotmánya (amelyet a daytoni egyezmény alapján módosítottak 1995-ben) tartalmazza az önrendelkezés jogát. Emellett Bosznia-Hercegovina szerb nemzetiségű vezetői sérelmezték, és napjainkban is sérelmezik az állami szintű bíróságok és ügyészségek tevékenységét, szerbek elleni elfogultsággal vádolva működésüket. Az állami szintű Alkotmánybíróságot pedig a három idegen állampolgárságú bíró jelenléte – amely a daytoni megállapodásban elő van írva – miatt támadja a szerb vezetés. Dodik végül 2017 szeptemberében jelentette be, hogy nem lesz függetlenségi népszavazás 2018-ban. Mivel azonban az elnök csak halasztásról beszélt, így várható volt, hogy az ügy pár évvel később ismét aktuálissá válik. Ez pedig 2020 februárjában következett el.

A daytoni szerződés aláírása (alsó sor, balról jobbra) Alija Izetbegovics (Bosznia-Hercegovina képviselője), Franjo Tudjman (Horvátország képviselője) és Szlobodan Milosevics (Jugoszlávia képviselője) által (Forrás: Anadolu Agency)

A jelenlegi szituáció

Bosznia-Hercegovina Alkotmánybíróságának 2020. február 7-i, 117-ik plenáris ülésén az ország alkotmányával ellentétesnek találta a Republika Srpska törvényhozása által alkotott mezőgazdasági földterületekről szóló törvény 53. cikkelyét, mely szerint az egykor a jugoszláv állam tulajdonában álló mezőgazdasági területek nem Bosznia-Hercegovina, hanem a Republika Srpska tulajdonát képezik. A szerbek fő érve, hogy az oszmán uralomi idején a városokba költöző, közigazgatási tisztségekhez és egyéb előnyökhöz jutó bosnyákok lemondtak földterületeikről, így azok hitelt érdemlően, földhivatali könyvek által is szerb tulajdonban kerültek. Az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint a föld állami tulajdon, így az a föderatív szintű állam tulajdonát kell, hogy képezze. A Republika Srpska Népek Tanácsának (Council of Peoples – olyan szerv, amelyben mindhárom nemzetiség képviselteti magát az RS-ben) hét bosnyák képviselője indítványozta ezen alkotmánybírósági eljárást, amely azt eredményezheti, hogy az ügy a kelleténél is több etnikai színezetet kap (főleg annak tükrében, hogy Dodik 2008-ban felvetette, hogy muszlim, azaz bosnyák bírók ne járhassanak el a Boszniai Szerb Köztársaságra vonatkozó ügyekben).

Ezen határozat volt a kiindulópontja az azóta húzódó politikai válságnak. Milorad Dodik (aki 2018-tól a háromtagú, rotációs államelnökség szerb tagja) vezetésével a boszniai szerbek ismét a külföldi alkotmánybírók jelenlétét támadják, az Alkotmánybíróságot elfogultsággal vádolják és működését az RS elleni támadásként értelmezik. Felmerült az is, hogy a két szerb nemzetiségű alkotmánybírót eltiltják a szerv munkájában való részvételtől. Annyi bizonyos, hogy az állami szintű döntéshozatali szervekben a szerb képviselők felfüggesztették részvételüket, és egy új, az Alkotmánybíróságot megreformáló törvény elfogadását sürgetik – ez azonban alapvetően alkotmányellenesnek minősül. Hasonló bojkottra sor került már 2019 márciusában is, amikor az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősített egy, a Boszniai Szerb Köztársaságban bevezetett ünnepnapot. Tavaly a szerb ellenzéki pártok nem támogatták Dodik lépését, mivel akkor a központi kormányzat működőképességének fenntartásában voltak érdekeltek, abban való részvételük miatt. Idén azonban minden szerb párt támogatja a döntéshozatali bojkottot. A Szerb Demokrata Párt (SDS) alelnöke szerint az Alkotmánybíróság döntéseivel a szerbek identitását rombolja. Milorad Dodik ismét a Republika Srpska elszakadását helyezte kilátásba, élesen szembehelyezkedve az Egyesült Államokkal és az EU-val.

A boszniai szerb vezetés 2020. február 15-én Belgrádba látogatott, ahol Aleksandar Vucic szerb elnökkel vitatták meg az aktuális helyzetet. Vucic kihangsúlyozta annak fontosságát, hogy a Republika Srpska lépései, intézkedési ne vezessenek a régió destabilizálásához, azokat jogszerűen, intézményi úton kell megvalósítani. Dodik ennek ellenére elkötelezett a népszavazás megtartása mellett, kérdés, hogy lendülete kitart-e az éles külföldi bírálatok ellenére is. A jelek szerint Bosznia-Hercegovina az egy évig tartó kormányalakítás után pár hónappal újabb politikai válsággal néz szembe.

Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, a háromtagú boszniai államelnökség soros vezetője (b) és Aleksandar Vucic szerb elnök a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásainak huszadik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a dél-szerbiai Nisben 2019. március 24-én. A katonai szövetség a jugoszláv haderő Koszovóból való kivonását kényszerítette ki az 1999. március 24-én indított légicsapással
(Forrás: MTI/EPA/Djordje Savic)

Nemzetközi felügyelő szervek tevékenysége Bosznia-Hercegovinában

A boszniai háborúnak véget vető, a nemzetközi közösség által kidolgozott békemegállapodásról (General Framework Agreement for Peace in Bosnia and Herzegovina) 1995 novemberében állapodtak meg az érdekelt felek, az USA Ohio állambeli Wright-Patterson légibázisán. A hivatalos aláírásra Párizsban került sor ugyanezen év december 14-én. Azon kívül, hogy ezen megállapodás IV. melléklete tartalmazza Bosznia-Hercegovina alkotmányát, a nemzetközi közösség jelentős ellenőrzési jogokat állapított meg magának az egyezmény megalkotásakor. Az egyik legfontosabb a békefenntartó missziók további jelenléte az országban, amelyek a daytoni egyezmény katonai aspektusait hajtják végre és azok betartását ellenőrzik. Az 1992-től jelen lévő UNPROFOR-t (United Nations Protection Force) felváltotta a NATO IFOR-missziója (Implementation Force), amely 1995-96-ban tevékenykedett az országban. Ezt váltotta a szintén NATO által vezetett Stabilisation Force (SFOR), melyet 2004-ben az Európai Unió tagállamainak újdonsült kül- és biztonságpolitikai együttműködése jegyében az EUFOR Althea missziója váltott fel, amely napjainkig is működik. A békemegállapodás civil, politikai rendelkezéseinek érvényesüléséért az Office of the High Representative (OHR, Főképviselői Hivatal) felelős. A főképviselő szoros kapcsolatot tart fenn az ország különböző politikai és civil szereplőivel, koordinálja tevékenységüket, emellett az 1997-es bonni konferencián többletjogokat is kapott: amennyiben úgy találja, hogy valamely helyi tisztviselő a békemegállapodás elveivel ellentétes tevékenységet folytat, eltávolíthatja hivatalából. Ezen felül szükség esetén beavatkozhat a törvényhozási folyamatokba, jogot alkothat. Összességében megállapítható, hogy napjainkban Bosznia-Hercegovinában a főképviselő gyakorolja a legnagyobb politikai hatalmat. A Szarajevóban székelő Főképviselői Hivatalnak 1996 májusától a Republika Srpska adminisztratív központjában, Banja Lukában működik egy regionális irodája is. Az általános cél az, hogy a főképviselő döntéshozó szerepe folyamatosan átalakuljon egy közvetítői szerepkörré, amelyhez azonban a helyi viszonyok számottevő javulása volna szükséges, a társadalmi élet minden területén. A főképviselői posztot 2009 óta Valentin Inzko osztrák diplomata tölti be. 2011-től az Európai Unió külön képviselteti magát Bosznia-Hercegovinában, a Special Representative (különleges képviselő) személyében, aki jelenleg a szintén osztrák Johann Sattler. E posztot legfőképp az ország EU-integrációs folyamatának koordinálására hozták létre. A nemzetközi közösség ország feletti legteljesebb kontrollját az ún. Peace Implementation Council („Béketeremtő Tanács”) testesíti meg, amelyben összesen 55 állam, illetve nemzetközi szervezet vesz részt. Ezen szerv rendelkezik egy irányító testülettel (Steering Board), amelyben főleg a nagyobb nyugati országok és az EU képviselői foglalnak helyet. Az irányítóbizottság rendszeresen ülésezik Szarajevóban a főképviselő elnöklete alatt, ahol a résztvevő államok nagykövetei politikai tanácsokkal szolgálnak a főképviselő számára.

Olasz katona készül, hogy felhúzza az SFOR zászlóját Szarajevóban, miután aláírásra került a daytoni megállapodás (Forrás: SSGT Michael Featherston/U.S. Department of Defense)

A nemzetközi közösség válasza a kialakult helyzetre

A 2. pontban vázolt helyzettel kapcsolatban a Peace Implementation Council irányító testülete 2020. február 19-én jelentetett meg egy állásfoglalást. A Steering Board először is támogatásáról biztosítja Bosznia-Hercegovina Alkotmánybíróságát és az abban szolgáló bírákat is. Emellett felhívja a figyelmet az alkotmánybírósági határozatok kötelező voltára, melyek végrehajtása minden esetben kötelező az illetékes hatóságok számára. Az Alkotmánybíróságot a jogállamiság és a demokrácia legfontosabb építőköveként említi a közlemény, amely elfogadhatatlannak minősíti a Republika Srpska tisztviselőinek bojkottját az állami intézményekben. A nemzetközi közösség ugyanezen dokumentumban kihangsúlyozza, hogy a Bosznia-Hercegovina két entitása közötti Inter-Entity Boundary Line em jelent államhatárt, így az nem implikálja a Boszniai Szerb Köztársaság államiságát. A közlemény világossá teszi, hogy Bosznia-Hercegovina szuverén állam, melynek területi integritását és államberendezkedését a nemzetközi közösség a daytoni békemegállapodás endelkezéseinek fenntartásával szavatolja. Ennek megfelelően egyik entitásnak sincsen joga az elszakadáshoz. Kiemelik, hogy a két entitás csupán a Bosznia-Hercegovina Alkotmánya által létrehozott képződmények, így ez azt jelenti, hogy az alkotmánynak teljes körűen alá vannak rendelve. A Peace Implementation Council arra szólít fel minden politikai szereplőt, hogy tevékenységükkel segítsék elő az országban végrehajtandó reformokat, amelyek elengedhetetlenek a Bosznia-Hercegovina Európai Uniós integrációjához vezető úton. Jelzésértékű, hogy Oroszország, bár tagja az irányító testületnek, e közlemény kiadásában nem vett részt.

A közlemény gyakorlatilag nem tartalmaz semmilyen új információt, a nemzetközi közösség hosszú évek, évtizedek óta ugyanezen érvekkel próbálja lecsillapítani a szeparatista törekvéseket. Egyértelműnek látszik, hogy ha Milorad Dodik és a Republika Srspka vezetése kiírná a népszavazást az elszakadásról, a nemzetközi erők (például az EUFOR-misszió) azonnali közbeavatkozása miatt meghiúsulna a lebonyolítása. Amennyiben a Republika Srpska ennek ellenére önkényesen kikiáltja függetlenségét, alig lenne olyan állam a nemzetközi porondon, amely elismerné (a nyugati szövetségi rendszerbe tartozók közül előreláthatólag egy sem). Emellett kérdéses, hogy Dodik retorikája ellenére mennyire lenne egyáltalán életképes egy önálló RS. Ha a földrajzi jellemzőket nézzük, láthatjuk, hogy a mindkét entitáshoz tartozó Brcko-i körzet pontosan kettévágja a Republika Srpska területét, emellett a horvát határ mentén beékelődik az RS területébe a Bosznia-Hercegovinai Föderáció legkisebb kantonja, a Posavina kanton is, mely két részre oszlik (Orasje és Odzak). Nehezen elképzelhető, hogy egy állam ilyen előnytelen földrajzi elhelyezkedéssel képes lenne megfelelően működni és egy gazdasági-jogi egységet alkotni.

A világ egyik legbonyolultabbjaként számon tartott bosznia-hercegovinai választási rendszer, valamint a regionalitás kérdését jelentősen megbolygató Brcko-i körzet és Posavina kanton (Forrás: Center for Strategic & International Studies)

A Republika Srpska kapcsolatai Szerbiával

A daytoni egyezmény lehetővé teszi Bosznia-Hercegovina két entitása számára, hogy kapcsolatokat alakítsanak ki más államokkal, összhangban és egyetértésben az állami szintű kapcsolatokkal. Ennek megfelelően 1997. február 28-án a Boszniai Szerb Köztársaság együttműködési megállapodást kötött a Jugoszláv Szövetségi Köztársasággal (későbbiekben Szerbia). Eszerint a felek számos területen szoros együttműködést alakítottak ki, emellett a két fél elnöke, miniszterelnöke és kormányzata között is rendszeres párbeszéd zajlik a 2006-ban felújított egyezmény által létrehozott Együttműködési Tanács, illetve más formális és informális csatornák keretében. Kiemelt az együttműködés az infrastrukturális és energiaügyi fejlesztések terén, Szerbia ráadásul jelentős összegekkel támogatja a Boszniai Szerb Köztársaságban megvalósítandó projekteket. Zeljka Cvijanovic, a Republika Srpska elnöke egy 2019 eleji közleményében kifejezte háláját Szerbia segítségéért és külön kiemelte, hogy Szerbia az „RS belügyeibe való beavatkozás nélkül” törekszik a régió helyzetének javításához hozzájárulni. Emellett Vlagyimir Putyin 2019. januári belgrádi látogatásának alkalmából kiválónak nevezte Oroszország és a Boszniai Szerb Köztársaság partneri kapcsolatát. Említésre méltó, hogy a boszniai szerbek elszakadását Oroszország sem támogatja, többek között azért, mert a szerbek vétói nélkül Bosznia-Hercegovina lényegesen közelebb kerülne a NATO-hoz, az ország esetleges NATO-tagsága pedig újabb ütés lenne a balkáni befolyását megtartani kívánó orosz külpolitikának.

Már az 1997-es egyezmény is tartalmazta, hogy a két fél kooperációja Bosznia-Hercegovina területi integritásának teljes körű elismerése mellett zajlik. Sok más külső tényező mellett Szerbia közvetlen támogatásának hiánya is szerepet játszhat abban, hogy a boszniai szerb vezetés a sok ígéret ellenére sohasem tartotta meg a függetlenségi népszavazást. Az egymást követő szerb kormányzatok a hivatalos megnyilatkozásokban következetesen elzárkóztak a Republika Srpska Szerbiához csatolásától. Milorad Dodik egy 2017. novemberi interjúban megjegyezte, hogy az „egyetlen akadály a Boszniai Szerb Köztársaság elszakadására az maga Szerbia”. Ebből is következik, hogy az RS szeparatista irányultságú vezetői a Bosznia-Hercegovinától való elszakadás során elsősorban a Szerbiához való csatlakozást tekintik prioritásnak, hiszen az entitás önmagában kudarcra lenne ítélve. Továbbá Szerbia számára nemzetközi hitelességét is negatívan érinthetné a boszniai szerbség nyílt támogatása az elszakadásra: ha az alapvetően etnikai alapon kivált Koszovó függetlenséghez való jogát nem ismeri el, a szintén etnikai alapon elszakadni kívánó RS függetlenségét, illetve anyaországhoz való csatlakozását sem támogathatja nyíltan, figyelmen kívül hagyva a daytoni egyezményt.

Milorad Dodik és Vlagyimir Putyin találkozója 2016 szeptemberében (Forrás: Kremlin.ru)

Összegzés

Összességében megállapítható, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság esélye az elismert, független állammá válásra vagy a Szerbiához való csatlakozásra szinte minimális. Ezzel a boszniai szerb politikusok is tisztában vannak, azonban a szeparatista retorika (melynek ékes példája Dodik 2020 februárjában a Banja Luka-i parlamentben elhangzott „Goodbye BiH, welcome RS-Exit” kezdetű beszéde), a függetlenségi népszavazás lebonyolításának ismétlődő ígérete, az állami szintű döntéshozatal bojkottal való megbénítása nem engedi lecsillapodni a nacionalista érzelmeket, és ez politikai hasznot jelent az érintett pártoknak és politikusaiknak. A fenyegetések gyakorlatba való átültetése beláthatatlan következményekkel járna a régió stabilitására nézve, így hivatalosan Szerbia is ellenzi Bosznia-Hercegovina területi egységének megbontását.

A nemzetközi közösség, bármennyire kiterjedt jogkörrel is rendelkezik az ország irányításában, a szerb nemzetiségű lakosság alapvető érzelmi attitűdjeit nem tudja megváltoztatni. Amennyiben ez a tendencia a jövőben is folytatódik, szinte biztos, hogy Bosznia-Hercegovina nem fog tudni érdemben előrelépni a működőképes és modern állammá váláshoz, és az euroatlanti integrációhoz vezető úton.

Írta: Kőbányai Dénes

Korszerűsített BRDM-2-es páncélozott felderítő járműveket kapott az ukrán hadsereg. A nyolc darab járművet helyben alakították át a kor igényeinek jobban megfelelőnek. Az így létrejött BRDM-2L1 páncélozott felderítő jármű megalkotása során figyelembe vették az ukrán hadsereg harci tapasztalatait. Ennek köszönhetően a BRDM-2L1 büszkélkedhet a legújabb navigációs és kommunikációs eszközökkel, egy hőkamerás rendszerrel, jobb ülésekkel és belső ergonómiával, valamint megerősített páncélzattal. A járműtest oldalsó páncélzatának futóművek közötti részéről eltűntek a mankókerekek, helyüket mindkét oldalon egy-egy, a deszanttérben vezető ajtó foglalta el.

A lengyel PCO SA és az izraeli RAFAEL Advanced Defense Systems együttműködési nyilatkozatot írt alá a TOPLITE elektrooptikai rendszerek Lengyelországban történő közös előállításáról. A TOPLITE szenzorgömbjében összesen hét berendezés foglal helyet. A TOPLITE jelentős múlttal rendelkező, érett, bevált technológia, amit több mint 20 országban használnak már. A két társaság nem ismeretlen egymás számára, hiszen 2007 óta együttműködnek az elektrooptikai rendszerek szállításában a lengyel Gluszec helikopterek számára. A mostani együttműködésnek a fő célja a lengyel Mi-24 helikopterek jövőbeli korszerűsítése lesz. Varsó a Mil Mi-24 Hind-okat mind a fegyverzet, mind a célfelderítő és a célzórendszerek szintjén korszerűsíteni tervezi.

Hollandia megrendelte a DE ZEVEN PROVINCIEN-osztályú fregattjainak hajóágyúit. A 127 milliméteres fegyvereket Leonardo készíti el. Típusjelzésük 127/64 LW-Vulcano, és ezekből mind a négy hajó egy-egy darabot fog megkapni 2026-ig bezárólag.

Az Orosz Védelmi Minisztérium azt tervezi, hogy korszerűsíti a Mil Mi-28N harci helikoptereket a Mi-28NM szintre. Az elsőnek átépített prototípus 2020 őszén hajthatja végre az első repülését. A gyártó által végzett tesztek csak ez után kezdődhetnének el a géppel. Az elképzelés szerint a korszerűsített harci helikopterek erőforrás, erőátviteli rendszer, rotorlapátok és a fegyverzet tekintetében is teljesen meg fognak egyezni az NM változatokkal. Azt azonban most még nem tudni, hogy a rotoragy fölé szerelt rádiólokátorral el lesznek-e látva.

Nagy dobást jelentő exportsiker előtt áll az oroszok új 8x8-as kerékképletű lövészpáncélosa, a Bumeráng. A Bumeráng a 2015-ös Győzelem Napi parádén gördült a nagy nyilvánosság elé. Az erős fegyverzetű (30 milliméteres 2A42 gépágyú, koaxiális 7,62 PKT/PKTM géppuska és négy 9M133 Kornet (NATO-kód: AT-14 Spriggan) irányított rakéta) Bumeráng K-17-es jelzésű gyalogsági harcjármű a BTR-80-ok utódja lesz, de az újabb BTR-82A típussal egy ideig még együtt fog szolgálatot teljesíteni. A K-16-os variáns fegyverzetét viszont csak egy 12,7 milliméteres nehéz géppuska alkotja és éppen ezért a páncélozott szállító harcjármű kategória tagja. Moszkva nagyjából 2000 darabot fog majd beszerezni a különféle Bumeráng változatokból az elkövetkező években. A Roszoboronexport elmondása szerint a jármű iránt már most nagy az érdeklődés. Afrika, a Közel-Kelet, valamint Délkelet-Ázsia számos állama, és a volt szovjet tagköztársaságok egy némelyike is a lehetséges vásárlók listáján található. Az oroszok nem kevesebb, mint 1 milliárd dolláros megrendelésben reménykednek világszerte.

Indiában a Nagpur városa közelében található üzemben április 20-án újraindult a termelés. A néhány hetes leállásra természetesen a koronavírus miatt volt szükség, de a Dassault Reliance Aerospace Limited (DRAL) francia leányvállalat ezen a héten már újra elkezdte a Rafale vadászbombázók, valamint a Falcon 2000-es üzleti repülőgépek alkatrészeinek előállítását.

Április közepén a China North Industries Group Corporation (NORINCO) elkezdte az első, pakisztáni megrendelésre legyártott VT4-es harckocsik átadását a megrendelőnek. A Pakisztáni Hadsereg 2019-ben választotta ki a VT4-et, melyből várhatólag 100 darab körüli mennyiséget fognak beszerezni, az ország nem kellően termelékeny harckocsi előállító kapacitásából kifolyólag. A helyi építésű Al Khalid II még fejlesztés alatt áll. Az Al-Khalid-II-es harckocsi alapjaként a kínai VT4-es, vagy más néven MBT-3000-es harckocsi szolgált, amit 2012 közepén mutattak be, mint külföldre is eladható terméket. Az MBT-3000-es a szintén exportra ajánlott MBT-2000-es, más néven VT1A továbbfejlesztése. Ez utóbbi egyébként a kínai hadseregben rendszeresített Type 98/99-es harckocsikon alapul. Az MBT-3000-es erősebb, vízhűtéses, turbófeltöltős, elektronikus vezérlésű, 1300 lóerős, Kínában gyártott motorral és páncélzattal, valamint új felfüggesztéssel és futóművel lett ellátva. Erőátviteli rendszerként a hidromechanikus C1000B került beépítésre. A teljesen digitális elektronikával ellátott MBT-3000-es műholdas navigációs rendszerrel, távirányítású géppuskával, a lövegirányzó és a parancsnok számára külön irányzórendszerrel lett ellátva, ami éjszakai viszonyok között is jobb célfelderítést tesz lehetővé.

Ez utóbbi által válik elérhetővé, hogy miközben az irányzó célba veszi az ellenséget és tüzel, addig a parancsnok már új célpontot keressen. A 49 tonnás MBT-2000-es képest némileg súlyosabb, immáron 51 tonnás MBT-3000-es legénysége 3 fő, 125 milliméteres lövegéhez természetesen töltőautomata csatlakozik. Teljesítmény-lóerő aránya 25 LE/t, hossza löveggel együtt 10,1 méter, szélessége köténnyel együtt 3,50 méter, magassága 2,40 méter. Legnagyobb közúti sebessége 67 kilométer per óra, hatótávolsága 500 kilométer, fegyverzetét egy 7,62 milliméteres koaxiális, valamint a már említett távirányítású 12,7 milliméteres géppuska egészít ki. Lőszerkészlete 38 darab, ebből 22 a 8 lövés/perces tűzgyorsaságot garantáló töltőautomatában kerül elhelyezésre. A páncélosokat előállító pakisztáni Heavy Industries Taxila (HIT) vezetése szerint képesek lennének évente akár 50 harckocsi legyártására is, azonban az elmúlt időszakban messze alacsonyabb volt a gyártási kapacitás. Ez a jövőben teljesen kihasználásra is kerülhet, hiszen az Al-Khalid-II-es harckocsiból a hírek szerint több száz darabot vásárolna Iszlámábád.

Körülbelül 15 hónappal az első repülése után (2018. szeptember 28-án), már meg is született az első megrendelés a Guizhou Aviation Industry Corp FTC-2000G szuperszonikus felfegyverezhető kiképző repülőgépre. A vásárló egy meg nem nevezett délkelet-ázsiai ország. A hírek szerint a 2020 januárjában aláírt szerződésben foglalt gépmennyiség első példányait 2021-ben adják át, míg az utolsót 2 évvel később. 4-5 darabos évi gyártási mennyiséget feltételezve 8-10 gépről szólhat a megrendelés. A társaság nem tárt fel további kulcsfontosságú részleteket az ügyletről, például a költségeket, vagy az eladásra került repülőgépek számát. Az FTC-2000G az FTC-2000 Mountain Eagle (JL-9 Shanying) továbbfejlesztett változata, többfunkciós képességekkel. A továbbfejlesztéseknek köszönhetően – félszárnyak alatt 3-3 és a törzs alatti 1 felfüggesztési pont, valamint az ezeken szállítható 3 tonnányi fegyverzet - az FTC-2000G nehezebb, lassabb és kisebb hatótávolságú, mint az FTC-2000-es. Spekulációk szerint a vásárló Kambodzsa lehet, mivel mindössze öt L-39 Albatros sugárhajtású kiképzőgéppel rendelkezik, amelyeket 1996-ban vásárolt a Cseh Köztársaságból. Tehát az FTC-2000G ideális átmenet lehet Kambodzsa számára a kiképző és a harci repülőgépek között.

Vízre került április 22-én Kína másodiknak megépült Type 075-ös (YUSHEN-osztályú) partraszállást támogató helikopterhordozója a sanghaji Hudong-Zhonghua hajógyárban. Ez mindössze egy nappal a Kínai Néphadsereg Haditengerészetének megalakulásának 71. évfordulója előtt történt. A frissen elkészült partraszállást támogató helikopterhordozó tolóhajók segítségével hagyta el az építésére szolgáló dokkot. Az első Type 075-öt 2019. szeptember 25-én bocsátották vízre. A kínai Type 075-ök méreteik megfelelnek a legnagyobb ilyen típusú hajókénak, hiszen vízkiszorításuk 40000 tonna lesz, teljes repülőfedélzetük 250 méter hosszú, szélessége pedig 30 méter. A 30 darab helikopter szállítására képes egységek rendelkezni fognak elárasztható dokkfedélzettel és két légpárnás partraszállító járművel is. Összesen hat Type 075-ös megépítéséről szólt eddig a kínai haditengerészet terve.

Lőkiképzés közben készült fotók kerültek fel a világhálóra a Tajvani Kínai Köztársaság Hadsereg által használt CM-32-es Cloud Leopard II, 8x8-as kerékképletű lövészpáncélos a gyalogsági harcjármű variánsáról. A gyalogsági harcjármű variánst a tornyával együtt a NCSIST (National Chung-Shan Institute of Science and Technology) alkotta meg. A toronyba a 30 milliméteres Mk44 Bushmaster II gépágyú mellé egy azzal párhuzamosított 7,62 milliméteres géppuska is beépítésre került. A gépágyúból pár éve rendelt meg Tajvan 285 darabot 112 millió dollárért. A szigetország 2019-es védelmi költségvetéséből látható volt, hogy 2020-ig 652 darab, különféle felszereltségű CM-32-es Cloud Leopard II-est szeretnének hadrendbe állítani, ebből 284 darab lesz a gyalogsági harcjármű változat. A típus sorozatgyártását 2019 januárjában kezdték meg.

A könnyű átszerelhetőségnek köszönhetően a 120 milliméteres aknavetőt hordozó, 105, vagy 120 milliméteres löveggel ellátott variánsok is igen könnyedén megvalósíthatók lesznek a 12,7 milliméteres nehézgéppuskával ellátott páncélozott szállító harcjármű bázisán, akárcsak az egészségügyi, vagy parancsnoki változatok. A 2018-as évben bemutatásra került a CM-32-es Cloud Leopard II-es 120 milliméteres aknavetőt hordozó variánsa is. A deszanttérbe beszerelt, 1000 kilogrammnál némileg könnyebb rendszeren egyaránt elhelyezhető 81, vagy 120 milliméteres aknavető. Innen a szétcsúsztatható tetőpáncélzat kinyílása után hajható végre tűzfeladat. Az aknavető a kor követelményeinek megfelelően automatikus tűzvezetéssel rendelkezik. A jármű önvédelmére egy távirányítású fegyverállvány szolgál 7,62 milliméteres géppuskával ellátva. Egy másik CM-32-es Cloud Leopard II-es nagyobb mérvű beavatkozáson esett át. Ezt a kettős lengőkaros felfüggesztés helyett hidropneumatikus felfüggesztéssel látták el. Ez a nagyobb rugózási komfort elérése mellett lehetővé teszi a magasság +/- 80 milliméteres változtatását is.

Ausztráliában április 15-én átadtak Chile számára két ADELAIDE-osztályú fregattot. Az ausztrál igények szerint módosított, OLIVER HAZARD PERRY-osztály tervei szerint megépített hajók közül négy az USA-ban, (ADELAIDE-FFG 01, CANBERRA-FFG 02, SYDNEY-FFG 03, DARWIN-FFG 04) a másik kettő (MELBOURNE-FFG 05, NEWCASTEL-FFG 06) Ausztráliában készült el. A fregattok 2000 elején egy nagyobb mérvű korszerűsítésen estek át. A 2010-es évek második felében a testvérhajók beszerzésének tervével több állam is kacérkodott, így hírbe hozták Brazíliát, Chilét, valamint Görögországot és Lengyelországot is.

Tavaly, vagyis 2019. október 26-án 27 éves szolgálata után, a sydneyi Garden Island kikötőjében tartott ünnepségen búcsúztatták el a MELBOURNE fregattot. Testvérhajója esetében erre az eseményre 2019 áprilisában került sor. A chilei a parlament elé 2019 novemberében került a haditengerészet részére a két használt ausztrált fregatt beszerzési tervének jóváhagyása. A 2020-as chilei költségvetési tervezetben már megtalálható volt egy 3,7 millió dolláros tétel, amely a hajók majdani személyzetének képzésének fedezetére is szolgált. Míg magát a megvásárlást a 2020-as évben tervezték tető alá hozni. A hajóknak a nemrégiben leszerelt, valaha a Holland Királyi Haditengerészet LATORRE-osztályú légvédelmi fregattjait (ALMIRANTE LATORRE-FFG 11, és CAPITAN PRAT-FFG 14) kell majd felváltaniuk, amelyeket az 1980-as években építettek és Chile 2004-ben vásárolta meg ezeket az egységeket.

A Lockheed Martin kevesebb F-35 Lightning II-es vadászbombázó legyártására lát esélyt a 2020-as évben, mint azt tervezték. Az ok, koronavírus járvány, ami a típus kiterjedt globális ellátási láncára kedvezőtlen hatást gyakorolt.  Ez egyaránt észlelhető mind a beszállítóknál, mind az összeszerelést végző üzemekben. A gyártó még nem tudja pontosan, hogy az átadott gépek darabszáma mennyivel fog csökkenni a várthoz képest. Ebben az évben 141 darab F-35-öt terveztek elkészíteni. Az első negyedév eredményei azt mutatják, hogy március 31-ig 22-őt adtak át, tavaly ez idő alatt 26 gép gördült le a gyártósorokról.

További érdekesség a típussal kapcsolatban, hogy az április 21-én bejelentett szerződés alapján úgy tűnik, alaposan megemelkedett a rövid távon fel-és függőlegesen leszálló F-35B-kben alkalmazott Pratt&Whitney F135-PW-600-as hajtóművek darabára. A bejelentés szerint a Pentagon 111,13 millió dollárt fog fizetni a négy sugárhajtómű esetében, vagyis mindegyik 27,78 millió dollárt kóstál. Figyelemre méltó, hogy a 2019. november 21-én - öt hónappal ezelőtt - a tíz F135-PW-600-ast tartalmazó szerződés értéke 240,9 millió dollár volt, vagyis mindegyik 24,1 millió dollárért került megvásárlásra. A 15% -os növekedés okára eddig még nem érkezett válasz sem a gyártóktól, sem a Pentagonból.

Az Amerikai Haditengerészet április 17-én átvette az utolsó Boeing F/A-18 Super Hornet Block II-es vadászbombázóját. Az együléses, E változatú repülőgépet az Oceana haditengerészeti támaszpontot szárazföldi otthonául tudó VFA-34-es repülőszázad fogja megkapni. A Block II-ek 2005 óta voltak gyártásban, ezekből ezen időszak alatt több mint 550 darab készült el. A jelentősen továbbfejlesztett Block III-as Super Hornet-ek közül az első kettő átadása júniusra várható. Ezeket az első időben tesztelésre fogják használni a Patuxent River-i és a China Lake-i támaszpontokon. A flotta 72 darab Block III-as Super Hornet repülőgépet fog beszerezni a 2019-es és 2021-es költségvetési év között.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Szuhoj Szu-22M3

Dassault Rafale B

General Dynamics F-16DM Fighting Falcon

Mil Mi-28UB Havoc

Boeing KC-135R Stratotanker

Mitsubishi F-2A

Sikorsky CH-53G

Sepecat Jaguar GR.3A

McDonnell Douglas F-4G Phantom II

Szuhoj Szu-34 Fullback

Lockheed P-3C Orion

Airbus A310MRTT

Boeing EA-18G Growler

Kawasaki T-4

LTV Aerospace A-7P Corsair II

Agusta-Westland EH-101 Merlin Mk.512

Boeing C-17A Globemaster III

Panavia Tornado IDS

Agusta-Bell AB-205A-1

MiG-29A Fulcrum

McDonnell Douglas F-15C Eagle

Westland Sea King HAR.3A

General Dynamics EF-111A Raven

PZL-Mielec TS-11 Iskra

Boeing P-8A Poseidon

Eurofighter EF-2000 Typhoon

Fairchild A-10A Thunderbolt II

NHIndustries NH90TTH

MiG-23MF

Agusta-Bell AB-206C-1 JetRanger

Saab J35Ö Mk.II Draken

AMX International AMX

A 2011 óta máig tartó líbiai konfliktust rengeteg tényező befolyásolja. A regionális és globális hatalmak érdekszféra építése, a földrajzi elhelyezkedéséből adódóan a migrációs válságban játszott szerepe, valamint az olaj- illetve gázmezők birtoklása, amiből jelentős nyersanyag exportot folytat. Azonban a koronavírus kapcsán bejelentett ENSZ fegyverszüneti javaslatot követő súlyos bombázások közepette is jelen van egy kevésbé ismert, de meghatározó vallási felekezet, amely a Halifa Haftár tábornok vezette Líbiai Nemzeti Hadseregben jelent meg. Szélsőséges nézeteik folytonosan teret nyernek és a vallási, politikai, katonai ranglétrán egyre magasabbra emelkednek.

Rabee al-Madkhali a vallási csoport megteremtője szaúd-arábiai születésű szalafista tudós. Itt nevelkedett és tanult. Egész életét a Hadísz és az iszlám vallás tanulmányozásának szentelte. Eleinte nem támogatta, de aztán később a szaúdi királyi család pártolója lett az 1990-es évektől. Az 1990 és 1991 között zajló Öbölháború után kiemelkedő szerepe volt a királyi család reputációjának megőrzésében, miután amerikai csapatok állomásozását engedélyezték az országban.  Tanulmányait az első számú vallástudományi intézményben, a Medinai Iszlám Egyetemen végezte.

A szalafizmus és propagandista ága, a madkhalizmus
A szalafizmus legelterjedtebb változata a kvietizmus, melynek fő tézise a politikától való semlegesség és a regnáló hatalom elfogadása. Szerintük a változás csak a vallás útján hozható el. A politikai semlegességet annyira szigorúan veszik, hogy a közösség vezető tagjai nem is vettek részt a 2011. február. 11-e utáni választásokon és a Kadhafit megbuktató harcokban sem, ezeket nyíltan elítélték. Nevük is az iszlám vallást gyakorlók első három nemzedékére utal, ez a  „al-salaf al-ṣāliḥ” avagy „kegyes felmenők” kifejezésből származik. A hitközösség jellemzője továbbá, hogy szimpatizál a szunnita nézetekkel, ezzel is növelve elfogadottságát a többségben az iszlám ezen irányzatát követő líbiai lakosság körében.

A különböző ágakhoz tartozó szunnita, síita és ibadi lakosok aránya a világon (Forrás: Diarmuid Shiel)

Rabee al-Madkhali a vallási csoport megteremtője szaúd-arábiai születésű szalafista tudós. Itt nevelkedett és tanult. Egész életét a Hadísz és az iszlám vallás tanulmányozásának szentelte. Eleinte nem támogatta, de aztán később a szaúdi királyi család pártolója lett az 1990-es évektől. Az 1990 és 1991 között zajló Öbölháború után kiemelkedő szerepe volt a királyi család reputációjának megőrzésében, miután amerikai csapatok állomásozását engedélyezték az országban.  Tanulmányait az első számú vallástudományi intézményben, a Medinai Iszlám Egyetemen végezte.

Később ide tér vissza és a Hadísz és Iszlám tanulmányok kar vezető oktatója lett. Nagy befolyással bír a királyi családhoz köthető viszonyai miatt, bár nem tagja egy hivatalos vallással foglalkozó kormányszervnek sem.

Rabee al-Madkhali (Forrás: Aberfoyle International Security)

A szalafizmus három ága közül Madkhali a harmadik, az úgynevezett „propagandisztikus” ágat képviseli. Ez az elnevezés abból adódik, hogy a szaúdi királyi családot és általánosan az autoritást elfogadják, és ezek tiszteletét szinte a vallás alaptézisének tekintik a követők. Alapvetően agresszívabb retorikát alkalmaz, és buzdítja híveit a különböző akciókra a szellemi vezetők által kijelölt ellenséggel szemben. Ez az ideológia vonzó a szélsőséges gondolkozóknak is, mivel más irányzatokat követő muszlimok ellen is szót emel, mint például a Muszlim Testvériség és a politikai szalafisták. A szalafizmus radikális , Rabee al-Madkhali által közvetített tanait követő muszlimok, az LNH kötelékén belül brigádokba szerveződve kimagasló pozíciókat töltenek be.

Szerepük a konfliktusban és Líbia életében

A madkhalisták a 2014 óta tartó második líbiai polgárháborúban mindkét oldalon képviseltetik magukat. Bár szellemi vezetőjük kinyilatkoztatásai (fatvák) eredményeként nagyobb számban állnak Haftár, mintsem a Nemzeti Megállapodás Kormánya (GNA) mellett. Ezekben a fatvákban Madkhali bátorította híveit, hogy csatlakozzanak Haftár erőihez. Azóta is igyekeznek jelenlétüket növelni a felsőbb katonai vezetésben és a vallási intézetekben, mind a nyugati és a keleti térfélen.
Aggodalomra ad okot az az antidemokratikus és dogmákhoz ragaszkodó látásmód, amit megjelenítenek a madkhalisták. Befolyásuk a vallási intézményekben lehetőséget nyújt számukra, hogy a saría bevezetése felé tett lépéseket megtegyék.
Mára egyértelművé vált, hogy a madkhalisták  eltávolodtak a kvietista , a politikától távolmaradó szemlélettől, céljaik ennél már távolabb mutatnak. Prioritást képez számukra a vallási szféra feletti dominancia. Különös tekintettel a nyugati régióban , ahol a Haftár uralta régióval szemben ezeket a posztokat 2018-ig csak  ideológiai riválisaik töltötték be, akik,  a líbiai tradíciókhoz szorosabban kötődő szunnita iszlámot hirdették. A vallás feletti teljes uralom legfőbb sajátossága a mecsetek ellenőrzése és az ottani indoktrináció. A médiát felhasználva pedig szélesebb köröket tudnak elérni a propaganda módszerével. Hasonlóan hittestvéreikhez, a Fájez esz-Szarrádzs vezette országrészben is tevékenyek a madkhalisták. A vallási ügyekért felelős intézmény (Awqaf) élére Szarrádzs 2018-ban kinevezte Mohamed Abbanit, aki közel áll madkhalista körökhöz. Ugyanebben az évben a helyi szúfi közösség nem tarthatta meg a maulid ünnepét madkhalista nyomásra. Abbani engedélyezte, hogy új madkhalista prédikátorok tarthassanak szertartásokat a korábbi, konszolidáltabb vallást tanítók helyett szerte a nyugati régióban.
A vallási befolyáson túl a kultúra forrásait is megszabják az LNA biztonsági erői, mint egyfajta „morális rendőrség „. 2017 januárjában egy Egyiptomból érkező könyvszállítmányt foglaltak le al-Marj városában. A könyvek terjesztését akadályozzák, mert iszlámellenesnek és pornográfnak tartották az írásokat. A rakomány többek között Freidrich Nietzsche, Paulo Coelho  és Naguib Mahfouz műveit tartalmazta.
A nemi alapon történő szegregációt és a nők szabad mozgásának korlátozását szorgalmazzák. Abdelrazeq al-Naduri a LNA vezérkari főnöke 2019-ban pár napra bevezette, hogy a 60 év alatti nők kísérő nélkül nem mehettek az utcára. Ezt pár nap múlva vissza is vonta a közfelháborodás hatására.
A líbiai társadalom és a konfliktus miatt érintett országok számára is riasztó, hogy a vallási csoport kész együttműködni kétes hátterű paramilitáris alakulatokkal mindkét oldalon. Ez a tény a nyugati térségben rendfenntartó tevékenységük során megszerzett bizalmat is lerombolja.
Pozitívumként lehet tekinteni az Iszlám Állam elleni harcban nyújtott segítségüket, és a dzsihadista szervezetek nyílt elítélését. Ezzel szemben a Muszlim Testvériség elleni agresszív fellépésük, valamint a vallási kisebbségek elnyomása beárnyékolja ezt a képet.
A vallási vezetők sokszor uszítják követőiket az ENSZ által elismert Fájez esz-Szarrádzs kormánya ellen. Éppen ezért veszélyforrásként lehet tekinteni a nyugati kormányerőkben szolgáló madkhalistákra , hiszen bármikor oldalt válthatnak.
Erre jó példa a stratégiailag fontos Szurt város bevétele, ahol a helyi madkhalista milíciák és a Kadhadhfa törzs (ahonnan a korábbi diktátor Moammer Kadhafi is származott) átállt Haftár oldalára. A törzsi meghatározottság napjainkban is jelen van a Líbiában, még ha városi környezetben is.

Szúfi szentély lerombolása (Forrás: STR/ EPA/ Landov)

Vallási tisztogatás
A madkhalisták fellépése a vallási kisebbségekkel szemben leginkább a szúfizmus, ami az iszlám egy ezoterikus megközelítése (a misztériumokra, hiedelmekre épül) és a kereszténység hívői ellen elkövetett bűncselekményekben érhető tetten. A líbiai amerikai nagykövetség 2018-as jelentése alapján a madkhalista szalafisták részt vettek keresztények bántalmazásában. Több alkalommal romboltak le szúfista szentélyeket Tripoliban, Bengáziban és az ország több pontján. Ezek szinte mindegyike történelmi emlékhely is volt. A szúfista templomokkal, kegyeleti helyekkel szembeni vandalizmus nem új keletű az országban. Más csoportok is, mint az al- Sharia vagy az ISIS is követtek el vallási indíttatású rongálást. Ezeket az UNESCO is elítélte.

Salman bin Abdulaziz találkozója Hatftárral (Forrás: Courtesy of Saudi Royal Court/Handout via Reuters)

Nemzetközi vonatkozások

A nagyhatalmi befolyás a vallási vonatkozásban is megjelenik. Mint köztudott, Madkhalinak jelentős kapcsolatai vannak a szaúdi királyi családdal. Ez a kapcsolat szolgál az érdekérvényesítés egyik eszközeként, amellett, hogy Rijád jelentős pénzösszeggel is támogatta Haftárt még 2019 áprilisában. Gyakori vád Madhkalival szemben, hogy a szaúdi rezsim által meghatározott forgatókönyvet igyekszik keresztülvinni a líbiai hívőkön keresztül, ahogy azok egyre nagyobb befolyást igyekeznek kiépíteni az állam felett. Ezen agenda egyik fő eleme a Muszlim Testvériséghez hasonló politikai iszlámot követő körök felszámolása és meggyengítése. A szaúdihoz hasonló hatalmi berendezkedés kialakítása az arab országokban ugyancsak érdeke a királyságnak.
Egy másik szereplő a konfliktus színpadán a Nemzetközi Büntetőbíróság. A nemzetközi szervezet a háborús bűnösök elítélésével foglalkozik. 2017. augusztus 15-én és 2018. július 4-én adtak ki letartóztatási parancsot Mahmoud Al-Werfalli ellen, aki csoportos kivégzéseket hajtott végre Bengáziban és környékén, amiket az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa fedett fel.
Werfalli a különleges erők al-Saiqa nevű dandárjának parancsnoka, ami az egyik leginkább a madkahlisták által befolyásolt egység. Ez az alakulat vett részt az Bengáziért folytatott „Operation Dignity” elnevezésű hadműveletben.  A letartóztatási parancsot követően a LNA közleménye szerint őrizetbe vették, és eljárást is kezdeményeztek ellene. Azonban pár nap múlva Haftár szabadlábra helyezte és alezredessé léptette elő.

Haftár és Werfalli (Forrás: Screengrab)

Líbia a jövőben
A madkhalisták jelenléte egy további dimenziót ad a sok összetevőből álló líbiai polgárháborúnak. Szerepük a felülreprezentáltságuk miatt meghatározhatja az ország jövőjét. Egy olyan irányzatot ismerhettünk meg, amely saját érdekei mentén építi ki hatalmát és befolyását a párhuzamosan létező állami szervekben. A csoport így teszi függővé mindkét oldalt a mozgalomtól. Léteznek ugyan mérsékeltebb képviselői is az eszmének, de mindent figyelembe véve nem lehet konstruktívnak nevezni őket, ha az ország demokratizálásáról van szó. Külső szereplők befolyása alatt állnak, akik közvetett módon igyekeznek érdekeiket megjeleníteni. Nézeteik hátráltatják az állam szekularizálását, beleértve a hadsereget is, ahol a professzionizmus szem előtt tartása lenne a fő cél és nem a vallási hovatartozás. A társadalom demokratikus gondolkodása nem tud kialakulni, ha a legalapvetőbb jogokat, mint a vallásszabadság és egyenlőség nem tarják tiszteletben. Haftar tábornok egy olyan fegyvert tart, ami visszafelé is elsülhet. Semmi sem biztosítja, hogy a madkhalisták nem radikalizálódhatnak tovább, és csatlakozhatnak más szélsőséges szervezetekhez. Jövőbeli hatalmát is veszélyeztetik, mivel a törzsek függetlenségüket féltve nem hajlandók alávetni magukat a madkhalista önkénynek. Féltik hatalmukat a városokban és a saját övezeteikben. A tábornok esetleges eltűnésével egy olyan hatalmi vákuum alakulhat ki, amiben a  madkhalisták egy egységes mozgalomként magukhoz ragadhatják a kezdeményezést, ezzel is kétségessé téve egy stabil és egységes Líbia jövőképét.

Werfalli által elkövetett kivégzés (Forrás: Screengrab/ Twitter)

Írta: Kovács Ádám

Források:

Libya: Are Haftar’s forces harbouring ‘the new ISIL’?: https://www.aljazeera.com/news/2020/02/libya-haftars-forces-harbouring-the-isil-200226133944416.html

Analysis- Libya and the salafi pawns in the game: https://www.aa.com.tr/en/africa/analysis-libya-and-the-salafi-pawns-in-the-game/1697641

Adressing the rise of Libya’s madkhali salafis: https://www.crisisgroup.org/middle-east-north-africa/north-africa/libya/addressing-rise-libyas-madkhali-salafis

Salafism: https://oxfordre.com/religion/view/10.1093/acrefore/9780199340378.001.0001/acrefore-9780199340378-e-255

Military Prosecutor under Haftar’s command refuses to surrender Al-Werfalli to ICC:

https://www.libyaobserver.ly/news/military-prosecutor-under-haftars-command-refuses-surrender-al-werfalli-icc

Libya: New Wave of Attacks Against Sufi Sites:

https://www.refworld.org/docid/5a2907e44.html

 

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a koronavírus járvány okozta válság miatt áprilisban utasforgalma több mint 99%-át elveszítette.

Az utasok és munkatársak egészségének védelme érdekében fokozott biztonsági intézkedéseket vezet be az Emirates a járatain és a Dubaj Nemzetközi Repülőtéren.

A Lockheed Martin a közelmúltban nyerte el az Egyesült Államok légierejének (USAF) 50 millió dolláros szerződését az U-2 felderítő repülőgép korszerűsítésére.

Az Indiai Légierő összesen 36 darab Rafale-t rendelt a Dassault Aviation cégtől, az első 4 példánynak májusban kellett volna megérkeznie. A COVID-19 járvány hatására ezt a dátumot módosították július végére.

Németország egyik legnagyobb munkavállalói szakszervezete figyelmeztetett, hogy amennyiben az ország amerikai vadászgéppel tervezi leváltani a Luftwaffe kiöregedő Panavia Tornado flottáját, azzal az egész európai hadiipart veszélyezteti. Úgy tűnik, az amerikai típus mégis megjelenhet Németországban

Kedves Olvasó!

A Vallás és Biztonság hírfigyelő mellett mostantól jelenlegi és volt műhelytagok írásait is nyomon követhetik. A hírfigyelőkkel szemben az elemzésekben az érdeklődő jobban elmélyülhet a vallás és a biztonság egy-egy regionális vagy tematikus aspektusába. Elsőként fogadják szeretettel egy volt V&B műhelyes hallgató, Mészáros Kinga cikkét a bhutáni vallási radikalizmusról!

Gönczi Róbert

(A Vallás és Biztonság Műhely koordinátora)

 

A távol-keleti, mindössze 750 ezer főt számláló lakosságú és 38 ezer négyzetkilométer területű Bhután adatai alapján elenyészőnek tűnhet a hatalmas ázsiai országok közeli szomszédságában. Bhután valóban nem gigászi méreteiről ismert a világon, azonban mégis egyedülállóként tarthatjuk számon: a távol-keleti parányi ország a lakosság, egyedi mutató alapján való méréséről híresült el az 1970-es években, ami nem más, mint a boldogságindex. Emellett, vallása a buddhizmus, amelyet a világ egyik legtoleránsabb vallásai között tartanak számon. Így, meglepően hathat, hogy ebben a piciny és békésnek tűnő, a világ legboldogabb országaként számon tartott ázsiai államban mégis milyen mérteket ölt a vallási radikalizmus mind állami, mind társadalmi szinten. Az ország ugyanis 45. az amerikai Open Doors szervezet által minden évben publikált listán, amely a világ államait a keresztényeket sújtó jogfosztások, illetve egyéb atrocitások, a keresztényüldözés foka szerint rangsorolja.

Az ország rendkívül tagolt, mind földrajzi, mind etnikai, mind vallási tekintetben. Az ország ugyan főként buddhista többségű, azonban jelentős számú, a népesség közel 20 százalékát kitevő hindu kisebbség él területén, míg a keresztények létszámát 3,6 százalékára becsülik. A tibeti eredetű, politikailag és kulturálisan domináns ngalongok vagy ngalopok az ország nyugati és középső területein élnek. A ngalongok a buddhizmus tibeti ágát követik, s a dzongkha nyelvet beszélik. Beszédes is, hogy Bhután történelmében főként a tibeti buddhizmus követői domináltak, illetve a függetlenedés óta regnáló királyi dinasztia is ezen etnikum tagja. Szintén jelentős etnikum a sharchopok, akik indo-burmai eredetiek, s főként az ország keleti részén élnek, s dzongkhához közel álló tshangla nyelvet beszélik. A két etnikumot közösen drukpáknak nevezik. A harmadik fő etnikum a többségében hindu kisebbség, akik nepáli eredetűek ás a déli részeken élnek, nepáli nyelvet beszélnek. A konfliktus főként a drukpák és a nepáli származásúak között áll fent, amely 1970-től éleződött ki. Az etnikai széttagoltságra súlyosbító körülményként hat Bhután fejletlen infrastruktúrája és ipara, a Himalája miatti elszigeteltsége, valamint a társadalmi és vallási széttagoltságot lekövető – az ország nagy szintkülönbsége miatti – éghajlati megosztottság: míg Dél-Bhutánban az éghajlat trópusi, a középső országrészeken már szubtrópusi, s az északi, hegyes területeken meglehetősen hideg, mindez tovább fokozva a konfliktusokat, hiszen a lakosság jelentős többsége vidéken él, erősen támaszkodva a mezőgazdasági termelésre, így mindezen éghajlati és földrajzi körülmények eltérő feltételek biztosítanak az élelmiszer-termelésnek.

Bhután a II. világháborút követően vált függetlenné, ekkortól éleződött ki a politikai akarat az egységes bhutáni identitás kialakítására, amelynek egyik sarkkövévé a buddhizmust kívánták tenni. Mindez nem meglepő, hiszen az alkotmányos monarchia kormányformáját gyakorló Bhután életében a buddhizmus a kezdetektől fogva rendkívül fontos szerepet töltött be: Bhután már időszámításunk előtt 2000-ben biztosan lakott volt, azonban történelmét általában 747-hez kötik. Ebben az évben érkezett meg ugyanis Padma Sambhava, buddhista szent Tibetből az országba, s ismertette meg a tibeti buddhizmust. A vallás az elmúlt közel 1300 évben ugyan számos változáson ment keresztül, azonban Bhutánt, s annak politikai fejlődését elsősorban a vallás határozta meg.  A bhutáni államalakulat központi összefogására is egy tibeti szerzetes tett kísérletet az 1600-as években, azonban az ország hamar több évszázadig tartó polgárháborúba süllyedt. A távol-keleti ország mai berendezkedésének megalapozása és kialakítása elsősorban a britekhez köthető a XX. század hajnalán, s politikai intézményrendszerének kialakulására is nagy hatással volt a brit monarchista berendezkedés. Mindennek megfelelően, 1907-ben egy tartományi kormányzó, a tibeti buddhista iskola követője, Ugyen Wangchuck vette át a hatalmat, aki örökletes monarchiát vezetett be, s így leszármazottjai követték a trónon. Jól látható tehát, hogy Bhután államának közel 1300 éves történetében a buddhista vallás és annak képviselői voltak meghatározóak, jelenleg is éreztetve hatását.

Buddha szobor Timpuban, Bhután fővárosában (Forrás: BBC)

A bhutáni vezetés a buddhizmust nemcsak az ország kulturális, hanem szellemi örökségnek tartotta a kezdetektől, amely végül a 2008-as alkotmányába is bekerült az országnak. Az 1947-ben függetlenné váló ország így nem meglepő, hogy mekkora hangsúlyt fektetett a kezdetektől a többi vallással és etnikummal szemben a buddhizmusra, s annak védelmére, különösképpen a maoista Kína felülemelkedésének időszakában, illetve a hindu India közvetlen szomszédságában. A függetlenedéssel trónra kerülő Wangchuck-dinasztia megkezdte tehát az ideológiai alapok kialakítását, amely a kollektív identitástudat kiépítése alapjául szolgálhatott. 1963-ban a király megváltoztatta címét a Druk Gyalpo-ra, azaz sárkány királyra, mindezzel is erősítve a bhutáni identitást.  Mind a lakosság bhutánizálását célozta a házasodási törvényt, illetve az állampolgársági törvényt. A nepáli kisebbséget célba vevő, ámde a keresztény lakosság életére is negatívan ható intézkedések főként az 1970-es évektől jelentek meg igazán, ugyanis ekkor kezdett el növekedni a kisebbségek létszáma és szerepe a bhutáni ngalong etnikum rovására, amelyet az ország vezetése fenyegetésként azonosított.  A buddhizmus kulturális öröksége volt az egyik alappillére a vallási kisebbségeket kirekesztő kulturális nacionalizmus elvének. Jól látható, hogy a nemzeti és vallási identitás keveredik, s összemossák, már-már a buddhizmus a bhutáni identitással azonosítják, tehát rendkívül intoleránssá válik az ország vezetése és az uralkodó az eltérő vallásokkal és a vezető ngalongon kívüli etnikumokkal szemben, hiszen az nem bhutáni, mi több fenyegetésként azonosítják őket a bhutáni identitásra nézve.

Az 1990-es évek elejére mindez fokozódott: az uralkodó meghirdette „az egy nemzet, egy nép” politikát, az ország bhutanizálásának következő mérföldköveiként, s ezen jelszó keretében meghirdette kulturális politikát, azaz a Driglam Namzha-t, amely tehát a megkülönböztetett bhutáni nemzeti identitás létrehozására irányult, a ngalong uralkodó kultúrája alapján. Mindezek jegyében, kötelezővé tették a dzongha nyelv használatát és a ngalong népi viseletet bizonyos alkalmakon. 1979-ben az állam még a kereszténység nyilvános gyakorlását és térítését tiltotta be, azonban 1992-re teljes tiltássá csúcsosodott. A bhutáni vezetés azonban a hindu vallás gyakorlását nem tiltotta be, amely mindannak tudható be, hogy a kereszténység a keleti kultúráktól és vallásoktól még inkább eltér, s az ország vezető rétege aggódik, hogy még erőteljesebben megosztja a társadalmat. 1994-ben már a különleges ENSZ előadó jelezte a bhutáni kormány felé, hogy a keresztényeket rossz bánásmódban részesítik és kényszerítik az ország elhagyására. Mindezt megerősíti, hogy 1993-ban 100 keresztény hagyta el Bhutánt, de az állami vezetés ezt hevesen tagadta. A keresztény menekültek mellett, különböző becslések szerint ebben az időszakban százezer, bhutáni állampolgárságát elvesztő, nepáli származású hagyta el az országot, akik Nepálban felállított menekülttáborokban leltek menedékre, s sokan az Amerikai Egyesült Államokban találtak végleges lakóhelyre.

A 2008-tól elkezdődő demokratikus folyamat, amelynek első fontos mérföldköve a bhutáni alkotmány, amelyben ugyan megjelenik a buddhizmus, mint az ország szellemi öröksége, azonban elviekben garantálja a vallásszabadságot. A vallás szabadsága azonban nem teljes mértékben valósult meg. Ennek egyik oka, hogy az elmúlt 70 évben az ország vezetése igyekezett kialakítani a bhutáni identitástudatot, illetve mindennek a védelmét. Így nem meglepő, hogy a kétezres években a keresztények elleni atrocitások a demokratizálódási folyamat ellenére sem fejeződtek be. További okok közé tartozik az, hogy az alkotmány csupán a hindu és buddhista vallást említi külön. Az alkotmány rendelkezései ellenére, gyakori a keresztények hátrányos helyzetbe hozása bizonyos tartományokban, különösképpen a munkához és az oktatáshoz való jogra, továbbá a zaklatás, a fizikai erőszak, a fenyegetés, az állampolgárság megvonása, illetve a falvak vezetői vagy családfők is igyekeznek a keresztényeket áttéríteni. A Bibliák kiadása, a térítés, illetve a keresztény iskolák építése továbbra is tilos. Manapság is rengeteg bejelentés érkezik az Open Doors szervezetéhez. Az egyik házi gyülekezet például arra kényszerült, hogy bezárja és megszüntesse az istentiszteleteket, miután a hatóságoktól figyelmeztetéseket és fenyegetéseket kaptak. Emellett, a szervezet tudomást szerzett olyan atrocitásokról is, hogy a keresztény tanulókat kötelezték a reggeli és esti buddhista szertartásokon való részvételre, és egy esetben még a buddhista szentélyek tisztítására is. A bhutáni gazdálkodók egyik hagyománya a közösségi ültetés és betakarítás, ahol több gazdálkodó megosztja a munkaterhelést és segít egymásnak. A keresztény gazdákat általában kizárják ezekből a közösségi összejövetelekből.

A bhutáni keresztények helyzetének kilátása továbbra is kettős: a bhutáni állami vezetésnek nyílt szándéka a demokratizálódási folyamat véghezvitele, amely a vallásszabadság és a vallási alapú diszkrimináció elutasításának gyakorlati végrehajtását is jelentené, továbbá az állami vezetők is tesznek ígéretet minderre. Emellett, Bhután egyre inkább igyekszik kitörni elszigeteltségéből, s nemzetközileg is kiépíteni kapcsolatait, amely remélhetőleg hatással lesz arra is, hogy az ország vezetése ne fenyegetésként, s a társadalmi megosztottságot erősítő faktorként azonosítsa az eltérő kultúrákat, s így a lakosság is nyitottabb legyen minderre. A régóta tartó bhutáni nacionalista politika azonban várhatóan még sokáig érezteti a hatását a társadalomban.

Írta: Mészáros Kinga

2020. április 14-én végrehajtotta első felszállását a Katari Légierő számára kifejlesztett F-15QA típus első példánya. A repülésre a Boeing St. Louisi gyára mellett található Lambert nemzetközi repülőtéren került sor.

„This ship was built for work, not for comfort!” - Ezekkel a határozott szavakkal köszöntötte a USS Enterprise repülőgép-hordozó vezető altisztje a fedélzetre érkező civileket, emlékeztetve őket, hogy egy hadihajón vannak, nézzenek a lábuk elé.

Erre a mozzanatra 2006. május 17-én, a spliti kikötőnél került sor, ahol az Enterprise négynapos pihenőre állt meg. Splitnél 1976 óta nem járt repülőgép-hordozó, akkor a USS Saratoga horgonyzott itt. Ezután hosszú szünet következett és egészen az ezredfordulóig kellett várni, hogy egy másik horvát kikötőben, Dubrovnikban kikössenek ilyen hajók. Magyar vonatkozása is volt az amerikai hordozók adriai jelenlétének. 2000 májusában a USS Dwight D. Eisenhower F/A-18-asai, októberben pedig a USS George Washington F-14-esei és F/A-18-asai települtek Taszárra és gyakoroltak közösen a magyar vadászrepülőkkel.

A USS Enterprise (CVN-65) május 2-án futott ki Norfolkból, hogy másnap már kint, az Atlanti-óceánon fogadja repülőezredének gépeit és elinduljon féléves bevetésére. Az első „port visit” helyszíneként a választás nem véletlenül esett a dalmát kikötővárosra. 1941. december 7-én, a Pearl Harbor elleni támadás során, a torpedótalálat következtében oldalára borult USS Utah egyik kazánházában életét vesztette egy horvát bevándorlóból lett altiszt. Az Amerikában már Peter Tomich néven élt Petar Herceg Tonic életeket mentett azzal, hogy a többiek menekülését biztosítva a szolgálati helyén maradt. Helytállásáért már csak posztumusz elismerést kaphatott Roosevelt elnöktől: az Egyesült Államok legmagasabb katonai kitüntetését, a Becsületrendet. A kitüntetés évtizedekig a US Navy egyik altiszti akadémiáján volt kiállítva, végül az Enterprise elhozta Splitbe, ahol május 18-án, egy ünnepség keretében átadták a néhai tengerész egyik rokonának, Srecko Herceg alezredesnek, a horvát hadsereg tisztjének.

*

Miközben a hajó legénysége a másnapi ünnepségre és a parton eltöltendő szabadidőre készült vagy megszokott napi feladatát végezte, mi egy órát kaptunk arra, hogy körülnézzünk a fedélzeten.

Az Enterprise a megadott időben bukkan fel az öböl bejáratánál és lassan megközelíti a horgonyzásra kijelölt helyet. Eközben egy Seahawk helikopter folyamatosan a levegőben van és kíséri a hajót.

Úton a hordozóhoz, egy pillantás vissza a kikötőbe. Ahol egykor Diocletianus római császár palotájának tengerrel határos fala húzódott, most az olasz vám- és pénzügyőrség, a Guardia di Finanza iskolahajója, a Giorgio Cini áll.

Két, egyenként 32 tonnás horgonyán áll a szürke óriás. Itt még orral a part felé, de lassan befordul majd szélirányba.

A korán reggel kivontatott pontont az Enterprise végéhez kötötték. A hadihajó és a part közötti személyforgalmat lebonyolító kis hajók - így a miénk is - ehhez kötnek ki. Előtte azonban körbehajózzuk a Big E-t.

A repülőfedélzet vége hagyományosan a „Fighter Country". Itt valaha F-14-esek álltak, de az Enterprise fedélzetén már Hornetek és Super Hornetek vannak. A hordószerű szerkezetek a leoldás után automatikusan felfújódó mentőtutajokat rejtenek.

A felépítmény, vagyis a sziget jobb oldala. A 65-ös szám alatt álló fehér kupola a hajó közeli légvédelmét biztosító Phalanx-rendszer radarját rejti. A szám előtti erkélyen szintén egy védelmi rendszer, a Sea Sparrow rakéták egyik alávilágító radarja van, a tetőn lévő nagyméretű négyzet a hordozó elsődleges légtérellenőrző radarja, a 3D-s SPS-48-as.

Az Enterprise egyik liftje a hangárfedélzet szintjén áll. A rajta álló emberek jó viszonyítást adnak a hajó méreteihez és ahhoz, hogy a repülőfedélzet milyen magasan van a vízfelszín felett. Jó nagy zuhanást kell túlélnie annak, akit egy hajtómű lefúj a fedélzetről, márpedig olykor előfordul ilyen baleset.

A hajó orrát megkerülve a sziget másik oldalát vehetjük szemügyre. Az ablaksorok közül az alsó a tengernagyi hídé, a középső a parancsnoki hídé, a felső, kisebb pedig a repülésvezetőé. A homlokzat alján lévő tányéron újabb Sea Sparrow alávilágító radart helyeztek el, a kupolák alatt a műholdas kommunikáció antennái vannak. A 65-ös szám előtti fülkében a repülőüzem alatt egy kamerás dolgozik és rögzít minden fel- és leszállást.

A sziget sarkán, akárcsak elöl, a hajtóművek gázsugarától tányérok védik a Sea Sparrow-k alávilágítóit. Az alsó tányér mögötti két, kúpos antenna a precíziós megközelítést és leszállást segítő SPN-46-os radaré, a felettük lévő két labda újabb műholdas kommunikációs antennákat takar. Az égre néző, kör alakú OE-82-es vevők szintén a műholdas kommunikációhoz tartoznak. A hátrafelé néző 2D-s radarok a légiforgalmi irányítók munkáját segítik, a tetőn az SPS-49-es, az árbocon az SPN-43-as van.

Élet a repülőfedélzet végén: a Horneteken karbantartás zajlik, mögöttük a kikötőben használt rudat állítják fel, rajta a hajó nemzeti hovatartozását jelző lobogóval. (Nem mintha kérdéses lenne, hogy kié a CVN-65-ös ... ) A VFA-86 Sidewinders század parancsnoki F/A-18C-je alatt az egyik 2x4-es Sea Sparrow indító látható. 

Az ütközőkkel védett beszálló platformot az Enterprise egyik nagyjavításakor alakították ki, eredetileg nem volt a hajó tartozéka. A hangárfedélzetre két lépcső vezet, egyirányú használattal. A jobb oldalit lefelé használják a tengerészek, menjünk fel a másikon!

A hátsó liftek melletti hangárajtók zárva vannak, kevés lámpa világít, a hangárfedélzet hátsó részében viszonylag sötét van. A szorosan egymás mellé állított gépek között járni-kelni nem veszélytelen. A jobb szélen egy Hornet felhajtott szárnyának részlete látható, amelynek sarkaira kis párnákat ragasztószalagoztak, mielőtt egy arra járó tengerész feje vagy válla megsérülne.

A hangárban használatos vontató az U két szára közé veszi a repülőgép orrfutóját, a kezelő egy joystick segítségével tudja szabályozni a jármű sebességét és menetirányát. A tricikli kerékelrendezés lehetővé teszi, hogy a vontató helyben megforduljon, így egy gyakorlott kezelő csodákra képes a szűk hangárfedélzeten történő repülőgép-mozgatásban.

Ha a hangárban tűz ütne ki, az oltást és a mentést a magasban lévő tűzálló fülkéből koordinálnák. A válaszfalon lévő feliratok is a tűzoltórendszerhez adnak információt.

A VFA-211 Checkmates század F/A-18F parancsnoki gépét a hangárfedélzet elejébe állították. A gép mögötti galérián a repülőműszakiak egyik műhelye (AIMD - Aviation Intermediate Maintenance Depot) van.

A műhely alá egy konditerem került.

Helytakarékos megoldás az éppen nem használt Prowler-póttartályok tárolására.

A hangárfedélzet szintjén álló lift belülről. Fenti helyzetében a repülőfedélzetbe épített zárak rögzítik.

Fent vagyunk a repülőfedélzeten. A hölgy helikoptervezető, de mint a legtöbb tisztnek, neki is van másodlagos feladata. Ő a helyettes sajtótiszt és egyben a kísérőnk is.

A felépítmény előtt, a tengerészgyalogos VMFA-251 Thunderbolts század egyik F/A-18C gépét nyűgözték. A figyelemfelkeltő piros-sárga csíkok a fedélzetből kiemelkedő huzalkorlát rését és a lift szegélyét jelölik.

Kétüléses Super Hornet tanker konfigurációban (five wet), négy póttartállyal a szárnyak és egy utántöltő konténerrel a törzs alatt.

Az egyik traktor a fedélzet széléhez tolja a tengerészgyalogosok F/A-18-asát. A repülőfedélzeten sok helyet lehet megtakarítani azzal, hogy a gépet kerekeivel a fedélzet peremére szerelt ütközőig tolják és ezzel a hátsó rész kilóg a víz fölé.

A tengerészgyalogság gépén látható aszimmetrikus (egy törzs alatti és egy szárny alatti) póttartály-konfiguráció tipikusnak volt mondható a típuson. A rövid hatósugár mindig is a Hornet gyengéje volt, egy-egy hosszabb feladaton más típusnál gyakoribb utántöltésre szorult.  

Nyűgöző láncok a Super Hornet orrfutóján és védőburkolat az utántöltő konténeren.

A VAW-123 Screwtops század négy E-2C Hawkeye géppel települt a hajóra. A legnagyobb hordozófedélzeti gép szélvédőjét és a pilótafülkét takaróval védik a tűző naptól.

NP2000-es nyolcágú légcsavarok és csillagos-sávos díszfestés az E-2-esen. A gépet nyűgöző láncokat azokhoz a nyílásokhoz akasztották, amelyek a hajó tűzoltó rendszeréhez csatlakoznak. Ezeken keresztül lehet habbal kevert tengervizet juttatni a repülőfedélzetre.

A HS-11 Dragonslayers század SH-60F és HH-60H helikopterekkel települt a hordozóra. Itt az előbbi egyik példánya látható a tároláshoz hátrahajtott forgószárny lapátokkal.

A helikopteren műszakiak kezdik a munkát. A forgószárnyas alatt gőz gomolyog; a szögfedélzet egyik katapultját felfűtötték.

A sziget mellett parkoló gépen is munka folyik. A repülésvezérlő rendszert és a hidraulika-szivattyúkat takaró, előrecsúsztatható fedelet a jobb hozzáférhetőség miatt levették és a gép elé tették.

A helikoptereken a helytakarékosság miatt nem csak a forgószárny lapátokat, hanem a farokrészt és a stabilizátort is tárolási helyzetbe állítják és rögzítik. Ezt az SH-60-ast a század nevéhez illően dekorálták, a póttartályra hazafias színek kerültek.

EA-6B Prowler, az elektronikai hadviselés immár kivont nagy öregje, amelynek feladatát egy Hornet-leszármazott, az EA-18G Growler vette át. A képen látható Prowlert a szögfedélzeten kijelölt leszállópálya szélére tolták. Itt már nem a figyelemfelkeltő piros-sárga, hanem a veszélyt jelző piros-fehér csíkozás van.

A VAQ-137 Rooks század két Prowler gépének jellegzetes függőleges vezérsíkja. A gépek mögött látható az a huzalkorlát, amely a lift lefelé indulásakor kiemelkedik a fedélzetből.

A VS-32-esek századparancsnoki Vikingje. Az S-3B-n ezen az úton alkalmazták először az F-14-esektől örökölt LANTIRN konténereket. Az első LANTIRN-Viking, csak Krétán csatlakozott a századhoz, mert mire a típus megkapta a konténer használatához szükséges összes engedélyt, a hajó már kifutott Norfolkból. 

A Viking légi utántöltő feladatot is végzett, az ehhez szükséges hajlékonycsöves-kosaras konténert a gép bal szárnya alá függesztették. 

A Sivatagi Vihar műveletben a VS-32-esek csapásmérő-tanker kettős feladatú Vikingje 1991. február 20-án elsüllyesztett egy iraki járőrhajót. A személyzet a három Mk 82-es bomba mellett izgalmában egy ilyen utántöltő konténert is a hajóra dobott.

Hajtóművező kosár a Viking General Electric TF34-es hajtóművén. Ennek a hajtóműnek egy másik változata van az A-10-esen, polgári változata pedig a Bombardier CRJ sorozatán is. A gépre egy 1135 literes póttartályt is függesztettek.

A személyzet egy része a kikötőben is éppúgy végzi a dolgát, mint kint a tengeren. Ők majd csak a következő napok egyikén szállhatnak partra.

Az öreg Vikingek folyamatos munkát adtak a műszakiaknak. A típust 2009 januárjában vonták ki a szolgálatból.

A sziget falain nagyméretű feliratok figyelmeztetnek a hajtóművek gázsugarára, a forgó légcsavarokra és forgószárnyakra. Biztonság dolgában jól állt az Enterprise; ezt jelzi a sárga E betű, amelyet a hajó és a repülőezred kapcsolatának jelképe, a szárnyas horgony alá festettek fel.

A földi áramforrásként használt kocsiban háromhengeres dízelmotor hajtja a generátorokat, de a jármű elektromos meghajtású. A kocsi kábelein váltóáram és egyenáram egyaránt juttatható a repülőgépek elektromos rendszeréhez.

Kifejezetten hajófedélzeti használatra tervezett tűzoltókocsi és fiatal személyzete. A jármű tartályaiban 2800 liter víz és 205 liter hab van, kézi tűzoltó készülékekkel is felszerelték.  A kocsi mindkét oldalán csatlakozást alakítottak ki, hogy az oltóanyagot a hajó tűzoltó rendszeréből közvetlenül is fel lehessen tölteni.

A fedélzet a repülőgépekből és a járművekből kifolyó kenő- és üzemanyagoktól csúszóssá válik. A takarítógép két, ellenforgó keféje feltakarítja és beszívja a fedélzetre fecskendezett tisztítófolyadékot. Ez a fedélzeten dolgozók testi épsége miatt is fontos, mert a guruló repülőgépek között a tengerészek biztosabb lábakon állhatnak egy jobban tapadó felületen.

Ez a leszállópálya középvonalára parkolt lapos traktor a repülőfedélzet ikonikus darabja, szinte mindig a repülőgépek között sürgölődik. Hátsó kerekeit háromhengeres dízelmotor hajtja, sebességváltója automata. A jármű elején és hátulján egyaránt van vonóhorog, így vontatni és tolni is tudja a repülőgépeket.

A traktor érdekessége, hogy az alapjármű hátuljára hajtóműindító egység is felszerelhető. Ez egy kisméretű gázturbinát tartalmaz, amely egyes repülőgéptípusok hajtóművének indításához szükséges. A gázturbina az üzemanyagot és az elektromos energiát is a traktortól kapja.

A hajtóműindító egység használata különleges odafigyelést igényel. A kör alakú nyíláson kifújt forró gáz embert, gépet, üzemanyagot vagy fegyverzetet érve katasztrófát okozhat, amelyre már volt példa az Enterprise fedélzetén is.

Az indítóegység nélküli alaptraktor. A mögötte magasodó sziget több átépítés után már csak nyomokban emlékeztet eredeti formájára.

A fedélzetre érkező ládákat, dobozokat, konténereket, raklapokat targoncákkal mozgatják a fedélzet egyes pontjai és a hangár között. A használaton kívüli targoncákat - és a többi járművet - ugyanúgy nyűgözni kell, mint a repülőgépeket.

Az egyetlen hajófedélzeti jármű, amely mérete és tömege miatt hatkerekes, az a daru, amelyet a balesetet szenvedett repülőgépek felemelésére és mozgatására használnak.

A darut és más eszközöket - járműveket, állványokat, emelőket, kézikocsikat, segédberendezéseket - a sziget mögött tárolják, ezért ez a hely a szlengben a „roncstelep” elnevezést kapta. A kép előterében nitrogénes kocsik állnak.

Tűz esetén a bombákat és rakétákat gyorsan el kell távolítani a repülőfedélzetről, a gépek közeléből. Erre a fedélzet szélén kialakított csúszdák szolgálnak, amelyeken át a tengerbe lehet lökni a hadianyagot.

Az egyik fékezőkötél nyílása és csatlakozója. A leszállófedélzet két oldalán, a fedélzet alatti fékező berendezéshez futó drótköteleket egy harmadik köti össze, amelyet a gép a fékhoroggal elkap. Itt ez az összekötő kötél hiányzik, csere vagy karbantartás miatt szerelhették le.

A leszállásirányító tisztek platformja. Használaton kívül összecsukott állapotban van. A jobb oldali, ablakos fal a menetszéltől védi a leszállásirányítókat, akik a fekete rácson állnak. Műszerfalukat a kisebb fedelek takarják. Ha úgy ítélik meg, hogy a leszállást elhibázó gép legázolná a platformot, a párnázott tölcsérbe ugorhatnak.

Az Enterprise másik önvédelmi fegyvere a RIM-116-os. A 21 rakétát magában foglaló indítóból kettőt kapott a hajó.

Folyosó részlet, úton vissza a hangárba. A fal és a korlát faburkolata arra utal, hogy ezt a folyosót a hajó parancsnoki állománya is használja. Az általuk használt terekben kicsit több a luxus - mert ez itt annak számít.

A hangárfedélzetet tűzálló ajtókkal lehet szakaszolni és ezzel az égő részt elzárni a többitől.

A hangárfedélzet középső részét kiürítették és a másnapi VIP eseményhez készítik elő.

A hangár hátsó részében a tengerészgyalogos Hornetek mellett haladunk el.

Ismét lent vagyunk a pontonon. A leszállófedélzet középvonalát jelző, fényekkel ellátott sáv a hajó végén függőlegesen folytatódik. Fent az SPN-41 műszeres leszállító rendszer iránysáv adója szakítja meg, amelytől jobbra egy újabb műholdas antenna van.

A titkosított adattovábbításra, kép és videó továbbításra és telefonvonalak működtetésére használt műholdas rendszer antenna burkolatától jobbra egy Sea Sparrow indító és az egyik Phalanx látható.

Ha a Phalanx rendszer hatcsövű 20 mm-es gépágyújára van szükség, akkor már nagy a baj. Az azt jelenti, hogy az ellenség átjutott a vadászgépek és a kísérőhajók alkotta védőernyőn.

Idegen kikötőben a hajó több pontján is fegyveres őrség van.

A kinézete alapján egy hollywoodi kalóztörténetben is szerepelhetne ez a második világháború idején épült horvát áruszállító hajó, amely mindjárt ráköt az Enterprise pontonjára. Vajon mit rejt a raktere?

A partraszálló szerencsések már civil ruhában sorakoznak a kiszálláshoz. Érthetően ők vidámabbak, mint a fedélzeten maradók. A kék műanyag ponyva a kiszerelt hajtóművek karbantartás utáni próbájára szolgáló állványt takarja. Ezért van rajta a csak részben látható felirat: In Thrust We Trust - A tolóerőben bízunk.

A legénységi állományúaknak gyakran csak Hamupipőke-szabadság jut. Így nevezik azt az időt, amit a parton tölthetnek, mert mint a mesebeli leánynak, nekik is vissza kell érkezniük éjfélig. A hajó 3000 fős személyzetének túlnyomó részét ők teszik ki, 2700-an vannak, felettük áll a 150 fős altiszti és a szintén 150 fős tiszti állomány. A repülőezred nagyjából 2000 főből áll, 250 hajózóból és a repülésüket kiszolgáló 1750 fős altiszti és legénységi állományból. Így együtt alkotják az Enterprise 5000 fős legénységét.

Lejárt a kapott idő, a szabadságos tengerészek első csoportjával együtt elindulunk a part felé. A jobb hátsó (3-as) felvonó szélén színes jelzések mutatják az ellátó hajó személyzetének, hogy a menet közbeni utántöltés közben ezen a ponton mit lehet a hordozóra juttatni.

A 2-es felvonó fenti, az 1-es lenti helyzetben van, mögöttük nyitva állnak a hangárajtók. Az Enterprise mellé egy horvát olajszállító áll, a hordozó vélhetően gázolajat vételez a dízelüzemű berendezések és járművek számára.

A parancsnoki motoros üzemképtelenné vált, vissza kell vontatni a hajóhoz (a part felé tartó tengerészek nem kis derültségére).

Viszlát, Big E!

*

A USS Enterprise május 20-án folytatta útját. Megállt Krétán, áthajózott a Szuezi-csatornán, a Vörös-tengeren és az Arab-tengeren majd repülőgépeivel bő egy hónapos, folyamatos repülőüzemmel a Perzsa-öbölből támogatta az Iraki Szabadság és a Tartós Szabadság műveleteket. Az Öbölből keleti parti hordozótól szokatlan módon, az Indiai-óceánt átszelve Dél-Korea felé vette az irányt, és kikötött Puszanban. Ezután Hongkong, Szingapúr és Malajzia majd az Egyesült Arab Emirátusok következett. Az európai vizekre csak késő ősszel tért vissza és csak egy helyen, Portugáliában állt meg. Itt szállhatott be a tengerészek hozzátartozói közül az a 370 fő, akik a hazavezető utat a fedélzeten tehették meg. Az Atlanti-óceánon áthajózva nem csak a repülőüzemet kísérhették figyelemmel, hanem szinte az egész hajót bejárhatták. Különböző bemutatókat is szerveztek számukra, többek között egy erődemonstrációs légibemutatót is. A Big E 2006. november 18-án érkezett vissza Norfolkba. Féléves bevetése alatt a repülőezred nyolc századának 72 repülőgépe 22 500 repült órát és 8300 felszállást teljesített.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Recep Tayyip Erdoğan Törökország elnöke február 29-én bejelentette, hogy nem kívánja tovább visszatartani az Európai Unió területére igyekvő menekülteket. Ez az intézkedés az EU-s országok közül kiváltképp Görögországot érinti súlyosan , hiszen a most bedőlni látszó együttműködésnek az Európai Unió és Törökország között nagy szerepe van a görög határ tehermentesítésében. A konfliktus az Idlib provinciában elszenvedett török veszteségek után robbant ki a két fél között.

A válság csúcspontja

2015-ben rekordméretű bevándorlási hullám érte el az Európai Uniót, a migráció fő útvonala pedig áthelyeződött Olaszországból Görögországba. A Kelet-Mediterrán útvonalon több mint 885 ezer illegális határátlépést regisztrált ebben az évben az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex), összehasonlításképp ez a szám 2014-ben nagyjából 50 ezer volt. A menekültek többsége csónakokkal szállt partra valamelyik közeli szigeten, azonban csak kevesen kértek menedékjogot Görögországban. Lehetőség szerint a macedón határon keresztül távoztak, és a nyugat-balkáni útvonalon tovább haladtak a horvát és magyar határ felé. Az Európai Bizottság a Schengen értékelési jelentés alapján bírálatokat fogalmazott meg Görögország hiányos határellenőrzésével kapcsolatban, rámutatott többek közt a dokumentumok ellenőrzésének és ujjlenyomat vételének rendszeres elmulasztására.

Illegális határátlépések az EU külső határain 2015-ben (Forrás: Frontex)

2015 novemberében a macedón hadsereg határkerítés telepítésébe kezdett a déli, Görögországgal határos szakaszon. Amikor 2016 februárjában Ausztria határozott az egy nap alatt benyújtható menedékjogi kérelmek felső határáról (szám szerint 80), a balkáni országok is elkezdték szigorítani a menekültek belépését. Macedónia megtiltotta az afgánok átengedését, majd márciusban teljesen lezárta déli határát, így jelentős számú embertömeg ragadt a görög oldalon. A gazdasági válságot még mindig nyögő Görögország egyedül nem volt képes megbirkózni a kialakult helyzettel, ezért az Európai Bizottság igyekezett folyamatos pénzbeli támogatást nyújtani (Belső Biztonsági Alap és Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap), azonban az elsődleges cél a Törökországból kiáramló embertömeg korlátozása volt.

Az Európai Unió és Törökország együttműködése

Az EU-török tárgyalások már 2015 végén elkezdődtek, októberben született meg az EU-Törökország Közös Akcióterv, aminek legfontosabb rendelkezései, hogy az Európai Unió vállalást tesz rendszeres pénzbeli támogatás folyósítására a törökországi szíriai menekültek helyzetének javítása céljából (összesen 6 milliárd euró), míg Törökország keményebben fellép az embercsempészek ellen, és szorosabban együttműködik a görög és bolgár hatóságokkal a migrációs válság hatékonyabb kezelésében.

Ennek mentén jött létre 2016 márciusában az EU-Törökország Nyilatkozat, és a közös akcióterv mentén kibővítették az együttműködés kereteit: minden Törökországból a görög szigetekre illegálisan átlépő, illetve nemzetközi védelemre nem jogosult migránst Törökországnak vissza kell fogadnia, illetve minden visszaküldött szír migráns után egy másik szírt telepítenének át Törökországból az Európai Unió területére. Ismét megerősítették Törökország kötelezettségvállalását az újabb szárazföldi és vízi migrációs útvonalak megnyílásának megakadályozására, az EU pedig felgyorsítja a menekültek ellátására szánt 6 milliárd euró összegű segély kifizetését. Fontos megjegyezni azonban, hogy a nyilatkozatnak hivatalosan nem volt kötelező ereje egyik fél számára sem, végrehajtása kölcsönös bizalmi elven alapult. Nem elhanyagolható része a nyilatkozatnak még a török csatlakozási tárgyalások felgyorsítása az EU-val, tárgyalások vámunió létrehozásáról, illetve a vízumkötelezettség eltörlésének végrehajtása, ám érdemleges előrelépés ezen ügyekben nem történt, nem kis részben a 2016 nyarán kitört sikertelen török katonai puccs, és az azt követő erőszakos megtorlás miatt.

Az Európai Bizottság minden évben értékelést készít a nyilatkozatban rögzített együttműködések eredményességéről. A legfrissebb, 2020-as értékelés szerint 2016 márciusa után napjainkig naponta átlagosan 105 migráns érkezett vízi úton a görög szigetekre, összehasonlítva ez a szám 2015 októberében naponta átlagosan 6360 fő volt, tehát sikerült 94%-os visszaesést elérni az intézkedéseknek köszönhetően. Négy év alatt nagyjából csupán 27000 szír migránst sikerült áttelepíteni Törökországból az EU valamelyik tagállamába, és a görög visszaküldési folyamat is nagyon lassan halad, különösen a szírek esetében, ugyanis 2016 óta alig több mint 2700 migránst sikerült visszafordítani Törökországba. Összességében az együttműködés sikeresnek mondható, hiszen a fő célokat: a migránsok tömeges kiáramlását Törökországból és az életveszélyes vízi közlekedést az Égei-tengeren, így a halálozási rátát is sikerült visszaszorítani.

Harcok az Idlib-térségben

2020. február 27-én szíriai kormányerők támadást intéztek a török csapatok ellen Idlib tartományban Baluonnál, amiben 33 török katona életét vesztette, többen pedig megsebesültek. A támadás azután történt, hogy a törökök által támogatott Aszad-ellenes felkelő csapatok elfoglalták Saraqib városát. Az oroszok által támogatott Aszad-csapatok folyamatosan próbálták kiszorítani a dzsihadistákat és a törökök által támogatott felkelőket a területről, ám Oroszország tagadta részvételét a törökök elleni csapásban. Vladimir Putin részvételét fejezte ki az elesett katonákért, és felmerült egy esetleges csúcstalálkozó gondolata a két fél között a helyzet deeszkalációjára. Március 5-én hosszas tárgyalások után tűzszünetet vezettek be Idlib területén. Erdoğan a Tavaszi Pajzs Hadművelet keretében török katonai jelenlét fokozásával megtorló válaszcsapásokat hirdetett a rezsim katonái ellen, és az ezt követő napokban lelőttek két szíriai vadászgépet. Az észak-szíriai harcok fokozódása a térségből menekülők újabb hullámait indította el a Török határ felé. Az Európai Unió legtöbb tagállama a kezdetektől fogva elítélte a török hadműveleteket Észak-Szíriában.

Beváltott ígéret és összecsapás a határnál

Törökország az egyezség megkötése óta többször fenyegetőzött annak felbontásával, a migránsok szabadon átengedésével, jellemzően a megromlott EU-török politikai kapcsolatok miatt, azonban a határ megnyitására egészen idáig nem került sor. A bejelentés futótűzként terjedt a Törökországban veszteglő migránsok közt, több ezer migráns indult el a görög-török szárazföldi határ felé nem ritkán szervezett buszjáratokkal, kihasználva az alkalmat. A görög hatóságok azonban lezárták az átkelőt, és a kormány bejelentette a menedékkérelmek benyújtásának felfüggesztését egy vészhelyzeti záradékra hivatkozva az Európai Unió működéséről szóló szerződésben. Szembenállás alakult ki a határszakaszon a görög határőrök és az azt ostromló migránsok közt, miközben a török hatóságok próbálták átjuttatni az embertömeget a túloldalra.

Az ostromban a határőrök nagy mennyiségű könnygázt és gumilövedéket is bevetettek, amitől többen megsérültek, és török források szerint egy szír férfi életét is vesztette. Erdoğan a határok megnyitására bíztatta a görög politikusokat, és elítélte a rendvédelmi szervek kemény fellépését a határon átjutni kívánó migránsok ellen. Március közepére a helyzet ismét normalizálódni látszott, az emberek többsége visszatért Törökországba, csak néhányan maradtak a következő diplomáciai fejleményeket várva. Bár a menedékkérelmek benyújtásának egyhónapos felfüggesztésének jogossága megkérdőjelezhető, az EU több államának vezetője, köztük az Európai Bizottság elnöke méltatta Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök lépését a határok védelmében, és infrastrukturális fejlesztésekre szánt pénzbeli segélyt ígért.

Komolyabb összetűzések történtek például Leszbosz szigetén a helyiek, valamint a bevándorlók és a civil szervezetek képviselői között (Forrás: Euronews)

Elszabadult indulatok a görög szigetvilágon

A határok megnyitásának hírére a vízi útvonalak újra aktivizálódtak az Égei-tengeren. A görög szigeteken januárban a kormány új, zárt menekülttáborok megépítésének tervét hozta nyilvánosságra, amik a már erősen túlzsúfolt ideiglenes táborokat lennének hivatottak felváltani. A szigetlakók tüntetéssorozatokat rendeztek Leszbosz, Számosz és Híosz szigetén több migráns elszállásolása ellen az amúgy is telített területeken, és többször összecsaptak a helyszínre vezényelt rohamrendőrökkel.

A helyzet Erdoğan bejelentésével pattanásig feszült a helyiek és a menekültek közt, akik egyre nagyobb számban érkeztek csónakokkal a tengeren keresztül. Több nemzetközi segélyszervezet munkatársát is támadás érte Leszboszon, amiért a vádak alapján segítik az embertömegek behozatalát, így kénytelenek voltak kivonulni a területről. A reakció nem meglepő, egy 2018 elején készült felmérés alapján a többi vizsgált ország közül Görögország lakosai ellenezték a legjobban további migránsok betelepítését.

A koronavírus-járvány veszélye a görög menekülttáborokra

A WHO március 11-én először nyilatkozott világjárványként a COVID-19-ről.  Nemzetközi segélyszervezetek és orvosok közösen próbálták felhívni a figyelmet a járvány veszélyeire a túlzsúfolt görög menekülttáborokban. Elmondásuk szerint súlyos hiány van egészségügyi dolgozókból, és a táborok nagy népsűrűsége és a higiénia hiánya nem teszi lehetővé a védekezési irányelvek betartását. Az első fertőzött menekültet egy athéni kórházban diagnosztizálták március végén, ezután április 2-ára Görögország Migrációs és Menekültügyi Minisztériuma karantén alá vetette a ritsonai menekülttábort, ahonnan a fertőzött nő kórházba került, és további 20 menekült tesztje hozott pozitív eredményt. Április 5-ére karantén alá került a malakasai tábor is, ahol egy 53 éves férfit diagnosztizáltak a vírussal. Több ezer orvos állt be a leszboszi Moria tábor kiürítésére létrehozott petíció mögé. Moria a görög szigetek egyik legzsúfoltabb menekülttábora, ezzel az egyik legveszélyeztetettebb a betegséggel szemben. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy egy önkéntes EU-s kezdeményezés keretében 2000 eurót kaphatnak fejenként azok a migránsok, akik hazatérnek, ezzel is segítve a kritikus állapotú táborok tehermentesítését. A kezdeményezés célközönsége egyértelműen azok az emberek, akik gazdasági érdekből mennének az EU-s országokba, de nagy valószínűséggel nem kapnának menekültstátuszt.  Az Európai Unió egyes államai megállapodtak 1600, kísérő nélküli gyermek átvételéről a görögöktől, ebből az első csoportot Hollandia fogja átvenni.

Az együttműködés jövője

Mára még nem egyértelmű, mi lesz az EU-Törökország nyilatkozat utóélete. Optimizmusra adhat okot, hogy folyamatos tárgyalások folynak a felek közt az együttműködésben vállalt kötelezettségek tisztázásáról, és annak jövőbeli végrehajtásáról. Erdoğan elnök korábbi nyilatkozatában kifejtette, hogy az EU nem tesz meg mindent a törökországi menekültek segítésére, és a szíriai hadműveletekhez sem kap elég támogatást. Törökországban az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság szerint nagyjából 4 millió migráns tartózkodik, abból 3,6 millió Szíriából érkezett. Ahogy a harcok Észak-Szíria Idlib kormányzóságában tovább élesednek, emberek tízezrei menekülnek a török határ felé, ezért a két félnek minél hamarabb megegyezésre kell jutni. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felvetette, hogy az EU kész a megállapodott 6 milliárd eurónál több pénzt fordítani a szír menekültek segélyezésére Törökországban, de ennek feltétele, hogy Ankara befejezze a menekültekkel való politikai nyomásgyakorlást.

Írta: Kocsis Máté

Április 14-én a spanyolországi Sevilla-ból felszállva végrehajtotta első repülését az az Airbus A400M Atlas (MSN104) katonai teherszállító repülőgép, mely Luxemburg tulajdonába fog kerülni.  Luxemburg az A400M fejlesztésének kezdete óta, vagyis 2003 májusától tagja a NATO szövetségesek (Belgium, Franciaország, Németország, Luxemburg, Spanyolország, Törökország és az Egyesült Királyság) által alkotott csoportnak. A helyi idő szerint 16:08-kor végzett elemelkedést 5 óra múlva követte a landolás, az eseménymentes repülés végeztével. A CT-01 lajstromszámú repülőgépet 2020 második negyedévében tervezik átadni, üzemeltetése a belgiumi Melsbroek repülőtérről, belga segítséggel fog megvalósulni a 15. Légiszállító Ezred állományában és használata is a két ország általi lesz. A belgák első A400M-jének az MSN106-nak az építése a befejező szakaszában van, és átadása röviddel a luxemburgi példány után várható. A 7. belga gép 2024-ben kerül majd leszállításra. Jelenleg 88 darab A400M van használatban, Franciaországban, Németországban, Malajziában, Spanyolországban, Törökországban és az Egyesült Királyságban.

Dánia két EH-101 Merlin helikopterrel és 70 főnyi katonával támogatja az afrikai Maliban folyó harcokat. A Franciaország által vezetett Barkhane terrorizmus ellenes műveletekben a dán helikopterek 2019. december 24-től vethetők be korlátozások nélkül. Március végéig a gépek és személyzeteik 120 bevetést teljesítettek, 250 órát töltöttek a levegőben, 1800 katonát és 45 tonnányi árut szállítottak. A jó együttműködés alapja a brit eljárások ismerete volt, de a franciák és a dánok viszonylag hasonló műveleti eljárásai miatt sem volt gond a többnemzetiségű bevetések során.

Március utolsó, illetve április első napjaiban a svédországi Lindköping és Grastorp közötti közút lezárására került. Ugyanis a Svéd Légierő Saab JAS39 Gripen C/D vadászbombázói hajtottak végre közútról történő üzemeltetési gyakorlatot. A 7. Légibázis gépei több fel-és leszállást hajtottak végre, így a légi és a földi személyzetek számára is lehetőséget teremettek egy esetleges széttelepítés alkalmával végzendő feladatok gyakorlására.

A legújabb hírek szerint az Orosz Légierő 2024-től fogja hadrendbe állítani a Berijev A-100 Premier radargépet. Az Iljusin Il-76MD-90A (a tervezési szakaszban Il-476 projekt néven is ismert) katonai tehergépen létrehozott új típus ugyanazt a kétáramú sugárhajtóműveket, a PS-90A-76-ot használja, mint a szállítógép. Ennek 15%-al nagyobb tolóerő, vagy kevesebb fogyasztás és hosszabb levegőben tölthető idő a legfőbb hozadéka az olcsóbb üzemeltetés mellett az eredeti D-30KP-val szemben. A fedélzeti elektronika is jelentősen modernizáláson esett át, elég csak megemlíteni a tömegét, ami 20 tonna körül mozog. Persze a képesség terén is előrelépés tapasztalható, hiszen a némileg nagyobb méretű, a törzs felett elhelyezett radarkupola alatt immáron 3 darab radarantenna található meg.

A 120 fokonként elhelyezett, a moszkvai Vega rádióelektronikai vállalat által tervezett új Vega Premier AESA antennával rendelkező radar 4-5 másodperc alatt tesz meg egy fordulatot, így a gyorsan mozgó célok követése is megbízhatóbbá vált. Légi eszközöket képes 600 kilométerről észlelni, míg a hajók esetében ez a távolság 400 kilométer. A fedélzeti rendszereket már 2016 októbere óta egy légi-és bizonyos földi tesztekre és kísérletekre szolgáló A-100LL (a szovjet/orosz kísérleti gépeknél megszokott „repülő laboratórium” rövidítése) jelölésű gépen nyüstölik. Ezt egy szabvány A-50 Mainstay átalakításával hozták létre, amely az eredeti Il-76-on alapul. Ennek a verziónak is létezik már egy korszerűsített változat, az A-50U, amiből 2018. december végén vehette át az orosz légierő az első példányát. A szolgálatban tartott 15 darab A-50-es radargép 26 és 35 év közötti szolgálati idővel rendelkezik. Korszerűsítésük valószínű, főleg annak fényében, hogy az elektronikai felderítésre is képessé vált A-100-as sorozatgyártása 2020-ban indulhat majd el legkorábban. Az állami berepülések az új fejlesztésű radargéppel 2019 elején kezdődtek el.

Oroszországban egy 4 millió rubeles költségkeret felhasználásával tanulmányozzák egy, a Szuhoj Szu-57-nél kisebb méretű harcászati vadászbombázó megalkotásának lehetőségét. Az elképzelés nem teljesen új, hiszen 2017-ben bejelentették be az ötödik generációs könnyű vadászgép létrehozásának eshetőségét a MiG tervezőiroda égisze alatt. Ennek a két hajtóművel rendelkező repülőgépnek az akkori nyilatkozat szerint 2025-re repülnie kell. Később már az is napvilágra került, hogy a MiG-29-ben és a MiG-35-ben használatos RD-33-ok erősebb változatát fogja megkapni az új gép. Az IDEX-2019-es kiállítás idején tárgyalások kezdődtek az Egyesült Arab Emírségekkel egy könnyű ötödik generációs könnyű vadászgép létrehozásának lehetőségéről. Azóta semmit sem hallani a közös munkáról. A MAKS-2019-en viszont újra felbukkant a tervezet, immáron MiG-XX név alatt. A csökkentett észlelhetőséget a fegyverzet belső terekben való hordozásával is szerették volna csökkenteni a tervezők.

Moszkvában úgy döntöttek, nem csak hézagpótlóként fognak szolgálni a modernizált Mil Mi-24 Hind harci helikopterek az újabb Mi-28-as és Ka-52-es harci helikopterek mellett. A legutóbbi Szíriai tapasztalatok alapján bebizonyosodott a régi helikopter konstrukció is használható a mai napokban, de ehhez természetesen egy alapos korszerűsítés kell. Itt a fő cél, az éjszakai alkalmazhatóság megvalósítása.  Másik oldalról megnézve, egy a kor igényeinek megfelelően modernizált Mi-24-es fele annyiba kerül, mint az újabb típusok. További előnyként említették meg a nyolcfőnyi deszant szállításának lehetőségét, valamint azt, hogy a már legyártott sárkányokban jelentős üzemidő van még. Egy korszerűsítés messze rövidebb idő alatt megvalósítható, mint egy új helikopter legyártása.

Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma jóváhagyta a 10 darab Boeing AGM-84L Harpoon Block II hajók elleni robotrepülőgép és a hozzájuk kapcsolódó felszerelések eladását Marokkó kormányának. Az üzlet becsült költsége 62 millió dollár. Ezek a 124 kilométeres hatótávolságú fegyverek a Lockheed Martin F-16 Block 52+-es vadászbombázók fegyverzetébe fognak kerülni. Ezekből 15 együléses C és 8 kétüléses D verzió áll hadrendbe, valamint rendeltek még 25 darabot.

Algéria állítólag tárgyalásokat folytat további Mi-28 harci helikopterek vásárlásáról Oroszországgal. A már hadrendben álló 12 darab Mil Mi-28NE mellé az elkövetkező 3 évben újabb 30 forgószárnyas kerülhetne beszerzésre. A hírek szerint az algériai hadsereg 2,7 milliárd dollárt szánna a Mi-28NE-k, valamint 6 további Mi-26T2-es szállítóhelikopter megvásárlására.

Katar számára elkészült első Boeing F-15QA (Qatari Advanced) vadászbombázó végrehajtotta első repülését. A St. Louis-i Lambert Nemzetközi repülőtérről felszálló géppel, mely az F-15-ös típuscsalád legfejlettebb verziója, a 90 perces első repülése során függőleges emelkedéseket és 9G-s túlterhelésű fordulókat is végrehajtottak. A fedélzeti rendszerek, például az avionika és az AN/APG-82(V)1 rádiólokátor repülés közbeni ellenőrzése szintén sikeres volt. Katar 2017-ben rendelte meg 36 darab F-15QA vadászbombázóját 6,2 milliárd dollárért. Az első F-15QA gyártását 2018 közepén kezdte meg a Boeing és 2021-ben kezdi meg a repülőgépek leszállítását.

Nigériába április 8-án érkezett meg egy hajó Kínából. A jelenlegi helyzetben a legtöbben szájmaszkokat, vagy orvosi felszerelést sejthetnének a rakományjegyzékben, azonban fegyverekkel volt megrakva a kikötőbe befutó hajó. A nyugat-afrikai Nigéria, mely a Föld egyik legnagyobb olajtartalékának birtokosa, ugyanis tavaly írt alá Kínával egy igen tekintélyes fegyverbeszerzésről szóló szerződést. Az idő sürgetett, ugyanis a Boko Haram terroristái ellen kellettek a páncélosok. Ezekből most 17 darab érkezett meg, amelyek között a 8x8-as kerékképletű ST-1-es (a ZTL-11-es exportra kerülő jelölése), 105 milliméteres löveggel felszerelt páncélvadászok, SH-5-ös 105 milliméteres önjáró tarackok, és VT4-es harckocsik is voltak. A járművek mellett 15 darab 40 láb hosszú konténer is a szállítmány része volt, amelyek alkatrészeket és tartozékokat rejtettek. A nigériai katonák Kínában ismerkedhettek meg az új harci eszközeikkel, azonban a koronavírus miatt a kijelöl kínai oktatóállomány még nem érkezett meg az afrikai kontinensre.

Nigéria lett a régió első országa, amely ilyen fejlett harckocsikkal rendelkezik. A VT4-es, vagy más néven MBT-3000-es harckocsit 2012 közepén mutatták be, mint külföldre is eladható terméket. Az MBT-3000-es a szintén exportra ajánlott MBT-2000-es, más néven VT1A továbbfejlesztése. Ez utóbbi egyébként a kínai hadseregben rendszeresített Type 98/99-es harckocsikon alapul. Az MBT-3000-es erősebb, vízhűtéses, turbófeltöltős, elektronikus vezérlésű, 1300 lóerős, Kínában gyártott motorral és páncélzattal, valamint új felfüggesztéssel és futóművel lett ellátva. Erőátviteli rendszerként a hidromechanikus C1000B került beépítésre. A teljesen digitális elektronikával ellátott MBT-3000-es műholdas navigációs rendszerrel, távirányítású géppuskával, a lövegirányzó és a parancsnok számára külön irányzórendszerrel lett ellátva, ami éjszakai viszonyok között is jobb célfelderítést tesz lehetővé.

Ez utóbbi által válik elérhetővé, hogy miközben az irányzó célba veszi az ellenséget és tüzel, addig a parancsnok már új célpontot keressen. A 49 tonnás MBT-2000-es képest némileg súlyosabb, immáron 51 tonnás MBT-3000-es legénysége 3 fő, 125 mm-es lövegéhez természetesen töltőautomata csatlakozik, teljesítmény-lóerő aránya 25 LE/t, hossza löveggel együtt 10,1 méter, szélessége köténnyel együtt 3,50 méter, magassága 2,40 méter. Legnagyobb közúti sebessége 67 kilométer per óra, hatótávolsága 500 kilométer, fegyverzetét egy 7,62 milliméteres koaxiális, valamint a már említett távirányítású 12,7 milliméteres géppuska egészít ki. Lőszerkészlete 38 darab, ebből 22 a 8 lövés per perces tűzgyorsaságot garantáló töltőautomatában kerül elhelyezésre. A VT4-es harckocsikat már exportálták Thaiföldre, 49 darabos mennyiségben.

Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma jóváhagyta 10 darab Boeing AGM-84L Harpoon Block II hajók elleni robotrepülőgép és 19 darab Raytheon MK 54 könnyű torpedó eladását India számára. Az összesen 155 millió dolláros fegyverbeszerzést az indiai haditengerészet P-8I Neptune repülőgépeire szánják. Az AGM-84L Harpoon Block II hajók elleni robotrepülőgépekért 92, az MK 54 könnyű torpedókért 63 millió dollár lesz kifizetve.

A thaiföldi kormány úgy döntött, hogy nem vásárolja meg a tervezett két Korea Aerospace Industries (KAI) T-50TH sugárhajtású kiképzőgépet. A délkelet-ázsiai ország 14 darabosra szerette volna növelni a T-50TH-s mennyiségét. A gépek megvásárlásának lemondásáról azért döntöttek, mert a védelmi költségvetésből pénzeszközöket kellett elkülöníteni a koronavírus okozta válság kezelésére.

Tajvan körüli nemzetközi vizeken hajózott az elmúlt napokban a kínai LIAONING repülőgép-hordozó és az általa vezetet hajócsoport. A japán hadihajók és repülőgépek által is kísért hajókötelékbe a hordozón kívül két-két romboló és fregatt, valamint egy ellátóhajó is tartozott. A hajókötelék az éves kiképzési tervben szereplő feladatát hajtotta végre a hajóút alkalmával.

Rossz hírek is érkeztek a kínai flottáról, ugyanis április 10-én a sanghaji Hudong-Zhonghua hajógyár dokkjában kigyulladt az elsőnek megépült Type 075-ös partraszállást támogató helikopterhordozó. Az internetre felkerült fotókon látható volt, hogy a hajó középső és hátsó részén tomboló tűz okozta füst a hajó középső részén és az elárasztható dokkfedélzet hátsó ajtaján dőlt ki. A tavaly szeptember 25-én vízre bocsátott egységen a tüzet gyorsan eloltották, de a hadihajón okozott károk mértéke eddig még nem ismertek. A kínai Type 075-ök méreteik megfelelnek a legnagyobb ilyen típusú hajókénak, hiszen vízkiszorításuk 40000 tonna lesz, teljes repülőfedélzetük 250 méter hosszú, szélessége pedig 30 méter. A 30 darab helikopter szállítására képes egységek rendelkezni fognak elárasztható dokkfedélzettel és két légpárnás partraszállító járművel is. Összesen hat Type 075-ös megépítéséről szólt eddigi a kínai haditengerészet terve.

A kínai állami médiában megjelentek szerint a Xian Aircraft Corporation (XAC) Y-20A Kunpeng stratégiai szállító repülőgép képes akár két Type 15-ös, vagy más néven ZTQ-15-ös könnyű harckocsi egyidejű szállítására. A 220 tonnás legnagyobb össztömegű Y-20A becsült maximális hasznos teherbírása 66 tonna. A 105 milliméteres löveggel ellátott, a kínai haderőben 2018-ban rendszeresített Type 15-ös könnyű harckocsi tömege 33 tonna, ezt 36 tonnára növelheti a pótlólag felszerelhető páncélzat.

Saját fejlesztésű elektronikai zavarókonténert alkottak meg Tajvanon az F-CK-1 Ching-Kuo vadászbombázók számára. A Taipei Times információi szerint az elektronikai zavarókonténert a Csungsan Tudományos és Technológiai Intézet tervezte meg. A fejlesztők az F-CK-1 Ching-Kuo vadászbombázók kis mérete miatt kényszerültek a külső felfüggesztésű elhelyezés megvalósítására.

Már márciusban megérkeztek Japánba a szigetország légierejének vásárolt harmadik és negyedik Northrop Grumman E-2D Advanced Hawkeye radargépek. Az amerikai tengerészgyalogság Iwakuni támaszpontján lévő 473-as és 474-es oldalszámú gépek (gyártási számuk 169322 és 169323) átadása azonban késik. Az összeszerelt és berepült E-2D-k a koronavírus járvány miatt rostokolnak még az amerikai fennhatóság alatt álló bázison. Jelenleg még nincs kitűzött időpont az ünnepélyes átadásukra.

Elkezdődtek a légi üzemanyag-felvételi tesztek a Sikorsky Aircraft CH-53K King Stallion nehézhelikopterrel. 2020. április 6-án végrehajtott 4,5 órás csatlakozási tesztet a Chesapeake-öböl felett repülő, Lockheed Martin KC-130J Super Hercules légi utántöltő repülőgép segítségével hajtották végre. Az egymást követő összekapcsolódások során üzemanyag átadására nem került sor, de folyamatosan emelték a repülési sebességet, így vizsgálva a helikopter irányíthatóságának változását a Hercules mögötti örvényekben repülve. Ezek során bebizonyosodott, az utántöltés megvalósítása nem lehetetlen feladat a helikoptert vezetők számára.

Az amerikai légierő azt tervezi, hogy a Lockheed Martin AGM-183A ARRW hiperszonikus (5 Mach) rakétákat külső felfüggesztési pontokon is el fogja helyezni a Rockwell B-1B Lancer stratégiai bombázókon. A 17 géppel újból csökkenő mennyiségű B-1B flotta továbbra is hadrendben maradó 44 példányán így a forgó bombatárakat is felhasználva a 8 külső felfüggesztési pontnak köszönhetően, amelyeket még az AGM-86B csapásmérő robotrepülőgépek szállítására terveztek felhasználni, egyszerre 31 darab Martin AGM-183A ARRW hiperszonikus rakétával lesz felszerelhető. Ezekből a felfüggesztési pontokból az utóbbi időben csak egyet használtak rendszeresen, erre került felszerelése a Sniper célzókonténer. Az első körben mindössze egy századnyi, vagyis 18 darab B-1B-t érintene ez az átalakítás és átfegyverzés. A B-1B hadrafoghatósága az utóbbi hónapokban javult, a 2019-es évben volt olyan időszak, amikor csak mindössze hat gép volt bevetésre alkalmas állapotban. Jelenleg ez már 25 Lancer-ről mondható el.

A Boeing nemrég leszállította az 500. AH-64E Apache Guardian harci helikoptert, jelentette be a társaság április 16-i nyilatkozatában. Az AH-64E előállítása (teljesen új gépek építésével, illetve a régebbi D változatok modernizációjával) a koronavírus járvány ellenére eddig folyamatos volt arizonai Mesa-ban, az első példány 2011-es elkészültét követően. Az első AH-64A 1984-es elkészülte óta a különféle továbbfejlesztett változatokból összesen 2485 darab készült el, és a típust a világ 10 országában rendszeresítették.

Három hetes szünetet követően április 14-én a Boeing újraindította a P-8 és a KC-46 típusú repülőgépeinek gyártását. A katonai célokra módosított változatok előállítását március 25-én állították le ideiglenes jelleggel. Az Everettben gyártott KC-46A Pegasus légi utántöltő és szállító repülőgép, valamint a Rentonban készülő P-8A Poseidon tengeri járőrgép újbóli gyártása 2500 ember munkáját tette újra szükségessé. A Boeing 2020 első negyedévében 35% -kal kevesebb katonai repülőgépet szállított le, mint a 2019-es évben.

Április 2-án befejeződtek a Sikorsky HH-60W Jolly Green II harci kutató-mentő helikopter extrém időjárási viszonyok között végzett tesztjei a floridai Eglin légitámaszponton. A gépet és a rendszereit egy speciális hangárban tették próbára +49°C és -51°C hőmérsékleten is, de ugyanígy megnézték a 72 kilométer per órás szél, valamint egy percenként majd 500 literes vízmennyiséget produkáló felhőszakadás hatásait is. A rendszerek ellenőrzése hő, hideg, heves szél és eső hatása alatt valós adatokkal szolgált a helikopter azon képességéről, hogy a mentőakciót világszerte végre tudja majd hajtani különböző környezeti viszonyok között.

Igen jól halad a Lockheed Martin F-35-ös típuscsalád hadrendbe állítása a még fennálló hibák ellenére. Egy érdekes, fontos, ám kissé kevesebb rivaldafényt kapó szelete ennek a légi-és földi személyzetek képzésének üteme. Ezen a héten bejelentették, befejeződött a 1000. pilóta, valamint a 9000. műszaki képzése is.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Aero L-39ZO Albatros

AgustaWestland Merlin HM.1

Lockheed F-104G Starfighter

Kawasaki T-4

Northrop F-5E Tiger II

Panavia Tornado ECR

Westland Sea King HC.4

General Dynamics F-16AM Fighting Falcon

Iljusin IL-78M Midas

Fairchild A-10C Thunderbolt II

Airbus A400M

McDonnell Douglas C-15 Hornet

MiG-29 Fulcrum

Boeing Vertol Chinook HC.2

British Aerospace Harrier GR.7

Grumman EA-6B Prowler

Saab Sk35C Draken

PZL-Swidnik W-3A Sokol

Szuhoj Szu-30SzM

Boeing B-52H Stratofortress

Eurofighter Typhoon FGR.4

Douglas A-4N Skyhawk

Dassault Mirage IIIRS

English Electric Canberra T.4

Canadair CL-13B Sabre 6

Hindustan Aeronautics Rudra

Vought F-8E(FN) Crusader

Fiat G-91Y

Raytheon U-125A

Westland WG-13 Lynx HMA.8DSP

Szuhoj Szu-22M4 Fitter K

Sepecat Jaguar A

Lockheed U-2S

MBB Bo-105CB

Kawasaki C-2

General Dynamics EF-111A Raven

IAI Kfir C.10

A Budapest Airport legfrissebb, 2020. április 17-én, pénteken kiadott tájékoztatója, melyben új információk, adatok olvashatóak, többek között a húsvéti forgalomról, az újra üzemelő I. futópályáról és a megújuló gurulóutakról, repülőgép állóhelyekről is.

Tévedtem, mint olyan sokszor.

Közel-keleti híreket olvasgatva láttam, hogy a Patriot ütegek nem is Erbilbe kerültek, hanem Harirba. Ez a város hetven km-re északra van Erbiltől, természetesen szintén kurd terület. Egyszer elautóztam mellette, akkor láttam, hogy egy repülőtér is van ott. Pár éve volt, 2014 után, és az interneten rákeresve nem jött ki semmi rá. Régen, amikor még sok amerikai katona volt itt, 2003 után, de a 90-es évek kvázi függetlensége alatt az USA használta bázisként.
A 90-es években konkrétan a CIA, más amerikai nem volt itt, de 2003 után az amerikai hadsereg, a különleges műveleti erők, -  és gondolom a CIA megint :)
Az invázió előtti és utáni pillanatokról van egy jó könyv, The CIA War in Kurdistan: The Untold Story of the Northern Front in the Iraq War címmel, friss, 2020-as. Ezt is egy olyan CIA-s írta, akinek a szövegből ítélve, tele lett a f@sza a saját főnökeivel. Amit el lehet olvasni a könyvből abből világosan átjön, hogy ez a CIA utánpótlás reptere volt 2003 előtt, majd az invázió idején ide dobták le a 173-as légideszant dandár katonáit, miküzben Kuvait felől jöttek a tankok.

Az amcsik hazamentek 2011-ben, de 2014-ben - az Iszlám Állam elleni háború miatt - visszajöttek. A kurd területeken Erbilbe elsőként mégiscsak az a "főváros". 2015-ben aztán elkezdték megint Harirt használni, az olvasom, hogy kiképzési céllal. Ekkortól indult be a helyi peshmerga erők nemzetközi kiképző programja, Magyarország is ekkortól vesz rész kint. 2018-ban szóba került, hogy bővítik a bázist.

Mégegyszer tévedtem. Most újraolvasva a januári híreket, amikor Irán rakétatámadást intézet két iraki bázis ellen, abban a hitben voltam az olvasott hírek lapaján, hogy Erbil volt az egyik célpont. Igaz az is benne volt a hírekben, hogy a rakéták útközben lezuhantak. .

Most kifejezetten Harirra keresve rá, látom, hogy az irániak eleve Harirt célozták az Al Asad bázis mellett. Ez nagyon ciki, mert nem vettem észre. Erbil támadása eleve értelmetlennek tűnt, mert az egy nemzetközi repülőtér, ami mellett a katonai táborok vannak. Ott eltalálni valami civil célpontot, ciki lett volna. Harirt támadni viszont Teherán szemszögéből racionális lett volna (az is volt).

A bázisról a google maps csak valami ősrégi, rossz felbontást ad ki. De satelite.pro térképe éles. Kb 2016-2017-re saccolom a fotót, mert Erbilben akkor még tartott az Iszlám Állam elleni légiháború viszont a nemzetközi tábor építményei már nem voltak olyan kezdetlegesek, a sátrak eltüntek.

Harir távolról, látszik, hogy egy egyszerű reptérről van szó, nincs gurulóút külön, hanem a pálya végén tud megfordulni gép, illetve tényleg főként raktárépületek és egy két hangár van csak a másik oldalon. Az is érdekes, ami hiányzik erről a fotóról. Nincs körülötte bázis - legalábbis ezen a régi fotón. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha van is peshmerga képzés, az nem itt van/volt, és hogy ez inkább egy logisztikai állomás, semmint egy katonai bázis. Nem véletlen, hogy az angolban többször Harir Campként emlgetik csak. Bashur airfield-ként is ad ki találatot a google, régebben (2003 és előtt) így is használták.

Azért érdekes, hogy mikori a kép, mert a nagyításban azt is látni, hogy a reptér éppen felújítás alatt volt ekkor, kétharmadától homok van a páylán és sok teherautó szorgoskodhat valamin.

Az Európai Unió Tanácsa 2020. április 3-án nevezte ki Miroslav Lajcákot a Belgrád-Pristina dialógusért és Nyugat-Balkán régióért felelős különmegbízottnak. A szlovák karrier diplomata mandátuma 12 hónapra szól és a következő feladatokra terjed ki: Szerbia és Koszovó kapcsolatának normalizálása, illetve a nyugat-balkáni országok közötti megbékélés előmozdítása és jószomszédi kapcsolatok kiépítése.

Az 57 éves Lajcák önéletrajzi adataiból kiderül, hogy folyékonyan beszéli az angol, német, orosz, bolgár, francia, és a szerb-montenegró-horvát-bosnyák nyelvet. Tanulmányait a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézmény (MGIMO) nemzetközi kapcsolatok szakán, a pozsonyi Comenius Egyetem jogi karán, illetve a Németországban működő George C. Marshall Európai Biztonsági Tanulmányok Központjában végezte.

2001 és 2005 között Szlovákia jugoszláv, albán és macedón nagyköveteként szolgált, majd 2006-ban az EU főképviselőjének személyes megbízottjaként szervezte meg a Montenegró függetlenségéről tartott népszavazást. A 2007-2009. közötti időszakban az EU bosznia-hercegovinai különleges képviselője volt. 2012-től a 2020 februárjában tartott szlovák parlamenti választásokig külügyminiszter-helyetteseként és a külügyi tárca vezetőjeként funkcionált, amit 2017-2018-ban az ENSZ Közgyűlés 72. ülésszakának elnöki tisztsége egészített ki.

A fentiek alapján vélelmezhető, hogy olyan tapasztalt és megfelelő tudással rendelkező szakemberrel van szó, aki ismeri a terület kihívásait. Mégis kritika illeti a kinevezését és annak bizonyos részleteit.

Az időzítés megkésett és korántsem tökéletes. Egyrészt Trump elnök 2019 augusztusában adott felhatalmazást Matthew Palmernek a nyugat-balkáni régió békéjének, stabilitásának és jólétének támogatására és az egyes államok nyugati intézményekbe történő integrálására, illetve októberben bízta Richard Grenellt a Szerbia és Koszovó közötti megbékélés előmozdításával. ENSZ felhatalmazás alapján az EU 2010-óta látja el közvetítő szerepét a Belgrád-Pristina párbeszédben, azonban néhány technikai egyezmény gyakorlati megvalósításán kívül nem tudott jelentős előrelépést felmutatni, azzal együtt, hogy a bosnyák és szerb árukra kivetett 100%-os büntetővám miatt, 2018 novembere óta teljesen megszakadtak a hivatalos tárgyalások. Mindazonáltal a technikai megállapodások eredményeit hiba lenne lebecsülni, hiszen − teljesen vagy részben − például olyan problémás ügyeket oldottak meg, mint az észak-koszovói szerb rendőrség párhuzamos működésének megszüntetése, az igazságügyi rendszer integrálása, a villamos energia ellátás biztosítása vagy a Szerbia és Koszovó közötti szabad mozgás feltételeinek megteremtése, a felsőfokú végzettséget igazoló dokumentumok kölcsönös elfogadása, illetve a vámkezelési és határigazgatási eljárások bevezetése.

Másrészt a koronavírus járvány elleni küzdelem köti le a kormányok figyelmét és erőforrásait jelenleg, amit tovább nehezít, hogy Koszovó politikai válságból próbál kiutat találni, miután a március végén benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták Albin Kurti adminisztrációját. Ehhez szükséges még hozzávenni az áprilisra kiírt, de a járvány miatt elnapolt szerb parlamenti választásokat, aminek kampányidőszakában nem valószínű, hogy Vucic felvállalna olyan stratégiai egyezményt, ami bármilyen módon kedvezne Pristinának.

Vajon mi lehetett az EU célja azzal, hogy ilyen szűk időkeretet határozott meg Lajcáknak, és beemelte portfóliójába a nyugat-balkáni régiót is, illetve milyen tényezők akadályozhatják tevékenységét?

A kettő látszólag kontraproduktívan hat egymásra, hiszen az elsődleges prioritásként azonosított szerb-koszovói kétoldalú kapcsolatok felfuttatására sem áll rendelkezésre elegendő idő, nem, hogy az egész térségre. Nem zárható ki, hogy kapkodva meghozott döntés született, ugyanakkor a mandátum minden bizonnyal meghosszabbítható. Az időkorlát kikötése akár üzenetértékkel is bírhatna, mégpedig azzal, hogy az EU nem akarja elnyújtani a „műveletet”, ámbár az uniós szakértőknek tisztában kellett lenniük ennek irrealitásával. A dupla pozícióval történő megjelölés pedig azért vált szükségszerűvé, hogy élét vegye az olyan megállapításoknak, miszerint a szlovák diplomata állampolgárságából kifolyólag a szerbeket favorizálja.

Az Egyesült Államok korábban elismerte az EU Belgrád-Pristina dialógusban betöltött vezető szerepét és háttérbe húzódott, azonban napjainkban ez látványos fordulatot vett. Ezt egyfelől az indokolja részükről, hogy a novemberben esedékes amerikai elnökválasztáson gyors külpolitikai sikerekkel tudjanak kampányolni, másfelől gyengíteni akarják az EU pozícióit a Balkán geopolitikai „játszóterén”. A februárban megírt levelében Kurti arra hívta fel Trump figyelmét, hogy a koszovói alkotmány értelmében a miniszterelnök és kormánya felelős a dialógusért. Ennek ellenére Aleksandar Vucic és Hashim Thaci elnök, illetve Grenell március elején találkoztak Washingtonban, ami után a koszovói államfő arról számolt be, hogy egy végső megállapodás lehetőségéről egyeztettek, illetve úgy jellemezte az Egyesült Államokat, mint a folyamatok új irányítóját.

Thaci két egymásba fonódó okból kifolyólag is az amerikaiak mellett kardoskodik. Egyrészt 2021-ben elnökválasztást tartanak Koszovóban, amire politikai tőkét akar kovácsolni egy gyors megállapodással, akár a 2018-ban felvetődött területcserének a realizálásával is, amit Kurti mellett az ellenzék és a társadalom jelentős része, illetve Lajcák is elutasít.

Másrészt a Koszovói Felszabadítási Hadsereg által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló különleges bíróság és ügyészi hivatal nagy eséllyel vizsgálatot fog indítani ellene, amivel szemben csak egy újabb elnöki ciklussal és társadalmi támogatottsággal tud egyfajta ellenállást kifejteni. Leegyszerűsítve tehát a jelenlegi képletet, a következő ábra rajzolható meg: Thaci-Egyesült Államok és Kurti-EU tengely, míg Vucic egyensúlyozó „játékosként” cselekszik. Mivel Kurti a belpolitikai túlélésért küzd, Lajcák kevésbé számíthat arra, hogy közreműködésével ellenpólust tud képezni.

Az amerikaiak összességében jó érzékkel használták ki a 2019-es európai parlamenti választások után elhúzódó EU-s intézmények és egyéb szervek felállítását. A brüsszeli döntéshozók csak áprilisban tudtak reagálni a súlyponteltolódásra Lajcák kinevezésével, a kezdeményezés hiánya így komoly mulasztásként rögzíthető.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a koszovói politikusok kevésbé voltak lelkesek Lajcák személyét illetően. Szlovákia ugyanis nem ismeri el Koszovó függetlenségét, továbbá tartózkodott azon az elutasítással végződött szavazáson, ami az Interpolhoz való csatlakozásról döntött. Természetesen Lajcák az EU-t képviseli, és a gazdasági, illetve politikai érdekek felülírják a negatív viszonyulási pontokat, viszont egy év alatt kellene „átvágnia” magát a szkeptikus koszovói döntéshozók hálóján, egyúttal visszaállítani az EU hitelességét a vízumliberalizáció elmulasztása miatt kiábrándult társadalomban. Ennélfogva minimális az esély arra, hogy Lajcák közvetítésével egy végső megállapodásban rendezze Szerbia és Koszovó a vitás kérdéseket, főként amennyiben figyelembe vesszük azt, hogy az EU közel tíz éve próbálkozik ezzel sikertelenül.

 

Horvátország második legnagyobb városában, Splitben, a hegyoldalon áll egy, a XVII. század közepén épült erőd. A tengerre néző építmény egykor a török támadásoktól védte a várost, napjainkban a Horvát Tengerészeti Múzeumnak ad otthont. Az Adriai-tenger hadi és kereskedelmi hajózásának történetét feldolgozó kiállítás 1997 óta látogatható, a kiállított anyag túlnyomó részét a régi spliti tengerészeti múzeum és az egykori jugoszláv haditengerészet múzeumának gyűjteménye alkotja. A megnyitó óta eltelt 23 évben többször átrendezték és bővítették a kiállítást. Kis tenger, kis múzeum, vagyis nem szabad akkora gyűjteményre számítani, mint a világ óceánjain kalandozó, gyarmatosító és a meghódított területeket kifosztó tengerésznemzetek múzeumaiban. Ennek ellenére számos érdekességet őriznek Splitben; ezekből válogattam néhányat.

Az erőd bejáratánál ágyúk jelzik, hogy jó helyen járunk.

A múzeumba belépőt az I-II. századból fennmaradt tárolóedény fogadja, amelyet Split mellett emeltek ki a tengerből. A lyukak arra utalnak, hogy a sekély vízben tartott edényben élő halakat tároltak.

Kézifegyver gyűjtemény. A haditengerészeti kiállítást a bejárattól balra eső termekben alakították ki.

Ágyú és elkorhadt talpa. A kötelek a lövéskor hátramozduló fegyvert tartották vissza. 

Nem kellett közvetlen találat ahhoz, hogy egy ágyúgolyó gyilkoljon vagy letépje egy tengerész valamelyik végtagját. Ehhez sokszor elég volt egy nagyobb faszilánk, amit az ágyúgolyó találata hasított ki a hajókból.

Vízhűtéses Steyr géppuska 1918-ból.

Húszezer tonna kicsiben. A Tegetthoff-osztályú SMS Viribus Unitis modellje.

A Viribus Unitis 306 mm-es lövedékei.

Egy matróz egyszerű vászonruhája és egy tengerésztiszt egyenruhája.

Tengerészeti jelzőzászlók tárolója a XIX. századból. A lécekre felfestették, hogy melyik kampóra milyen zászlót kell akasztani, alatta a használatukat ábrázoló fénykép és egy torpedórombolót ábrázoló 1924-es festmény látható.

A kormánykerékhez csak annyi információt írtak, hogy a XX. századból való. A vitrinben két hidroplán makettet helyeztek el. 

Egy hidroplán légcsavarja az 1920-as, 1930-as évekből. A dalmát partvidék térképe alatt, az üvegtárlóban egy háromárbocos modelljét állították ki.

A jugoszláv légierő J-21 Jastreb gépének katapultülése. A gépet alacsonytámadás közben lőtték le Brač szigeténél, 1991. november 15-én.

A múzeum büszkesége a torpedó gyűjtemény. A tabló tetején az az 1866-ban készült torpedó látható, amelyet az Osztrák-Magyar Monarchia olasz származású tengerésztisztje, Giovanni Luppis és a Fiumében dolgozó angol mérnök, Robert Whitehead közösen fejlesztett ki.

Egy 450 mm-es TR/45b torpedó. 1920-ban gyártották Fiumében, majd 1946-ban módosították – immár Rijekában. Mellette egy Higgins indítócső fekszik.

Torpedó alkatrészek: az előre beállított haladási mélységet biztosító szerkezet, és három, különböző típusú detonátor.

Giroszkópok a múlt század elejéről és közepéről.

Tengeralattjáróról felengedhető mentőbója, amely a felszínre úszik és jelzi a felmerülni képtelen tengeralattjáró helyét. A bóját az alatta látható kábel kapcsolta a tengeralattjáróhoz és egyben kommunikációs vonalat is biztosított a mélyben rekedtekhez.

*

Ezek a képek már a kereskedelmi hajózást bemutató termekben készültek.

A Bakar teherhajó modellje. Az eredeti hajó orr-része a múzeum udvarán áll kiállítva.

Egy törékeny kollekció: amfora gyűjtemény a tenger mélyéről. Vélhetően ugyanannak a hajónak a rakománya volt valamennyi.

Látni és látszani. A múzeum tárlóiban nagyon sok hajólámpa van kiállítva, de külön falat is szenteltek ennek a hajózás biztonsága szempontjából fontos eszköznek.

Korčula XIX. századi hajóiról származó orrdíszek.

Tengerészláda és roncsdarab.

Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi hajói ilyen lobogó alatt hajóztak.

Díszlövésre használt mini ágyú a XIX. századból. Kis méretét jól mutatja a felette lévő, alig 10x10 cm-es fali konnektor.

Hajómodellek, rézkormány és egy géptávíró.

A festmények között középen Ivan Visin képmása van kifüggesztve, aki 1852 és 1859 között első horvátként hajózta körbe a földet Splendido nevű kétárbocosán.

*

A múzeum bejáratától kissé távolabb rendeztek be egy szabadtéri kiállítást. Leglátványosabb darabja az a fehér hajó, amelyet az egyik szigeten megépítettek, a másikon pedig szétbontottak.

A beltérivel ellentétben a szabadtéri gyűjtemény egy része elhanyagolt állapotban van, akárcsak maga a szabadtér. A fotózáshoz egyébként szerencsésebb a délutáni órákban meglátogatni a múzeumot, akkor kevesebb az árnyékos terület. A következő képeket ezért egy korábbi, 2006-os látogatás során készültekből válogattam.

A Bakar teherhajó a Wight-szigeten épült 1931-ben. A második világháborúban olasz szolgálatban állt, majd a háború után Jugoszláviába került. A hajót 1982-ben bontották szét Korčula szigetén, de a képen látható darabot sikerült megmenteni a múzeum számára.

Az eredetileg Streljko névre keresztelt 17 tonnás halászhajót járőrhajóvá (PČ - Patrolni Čamac) alakítva és felfegyverezve jugoszláv partizánok használták a második világháborúban. A faépítésű hajót ma már drótkerítés veszi körbe és a mögötte álló fa is jócskán megnőtt.

Vízi aknák és torpedók.

2006-ban még a szabad ég alatt álltak ezek a tradicionális dalmát halászcsónakok, azóta fedél került föléjük. 

Ez is 2006-os fotó: kilátás az erődből a kikötő előtti öböl felé, amelynek közepén a USS Enterprise repülőgép-hordozó horgonyoz. A következő bejegyzésben felmegyünk a fedélzetre.

* * *

Fotó: Szórád Tamás