Brazília mellett Portugália is igényt tart a francia haditengerészet SIROCCO (L9012) partraszállító hajójára. Az 1998 decembere óta szolgáló egység ebben az évben kerül kivonásra Franciaországban. Testvérhajója a FOUDRE még 2011-ben kerül kivonásra, majd eladásra Chile számára. Akkor 80 millió dollárért vásárolták meg a MISTRAL-osztály megjelenésével feleslegessé vált FOUDRE-osztály névadó egységét. A 12000 tonnás, 1990-ben szolgálatba állt FOUDRE (L9011) személyzete 223 főből áll, tartósan 467 katonát, 30 napnál nem hosszabb időre 700 főt, míg vészhelyzetben akár 1600 főt vehet a fedélzetére. A hajón egy kórház is található két műtővel és 47 ággyal. A helikopterek a két részre osztott, lépcsőzetesen kialakított, összesen 1450 m²-es fedélzeten szállhatnak le, ez a hely elegendő egyidejűleg három Super Puma fogadására.
A franciák a hangárban két Super Frelon helikoptert vagy négy Super Puma helikoptert helyeztek el. Super Pumaból összesen hét darabot tudnak a FOUDRE-osztály egységei a fedélzetükön és a hangárban lehelyezni. Az elárasztható dokkfedélzet lehetőséget biztosít partraszálló naszádok alkalmazására is. A járműfedélzet nagysága lehetővé teszi 100 gépjármű, vagy 22 Leopard 2A4 harckocsi elhelyezését. A SIROCCO műszaki állapotának felmérését még tavaly végrehajtották a portugál haditengerészet szakemberei. Vételi ára várhatólag 80 millió euró lesz, ami 30%-al magasabb, mint amit anno a testvérhajóért kértek. Egy új egység építése nagyjából 500 millió dollárba kerülne, mindezt úgy kellene kiügyeskedni a költségvetésből, hogy két régi U-209PN tengeralattjáró is cserére szorul. Ez nagyjából 2,9 milliárd dolláros kiadást jelent.
Késhet az orosz haditengerészet harmadik és negyedik Project 22350 ADMIRAL GORSKOV-osztályú fregattjainak átadási időpontja, köszönhetően az Ukrajnával szemben beállt állapotnak. Ugyanis a hajók mozgatását végző M90FR gázturbinák Ukrajnában készülnek, és a fegyveres összetűzések miatt a fent említett két egység számára már nem kerültek leszállításra. Az ADMIRAL GOLOVKO és az ADMIRAL ISAKOV számára az orosz kormány a Szaturn-t kérte fel a megfelelő gázturbinák legyártására. Az M90FR erőforrással várhatólag 2017-re készülnek el és kezdődik meg a tesztsorozata. A Severnaja Verf hajógyár által épített hadihajókból összesen 15 egységre tart igényt a haditengerészet.
Eldőlt viszont, hogy két Kalasnyikov leszármazott fog szolgálni a jövőben az orosz hadsereg kötelékében. A 7,62x39mm-es lőszerrel működő AK-103-4-es mellett, a 5,56x45mm-es AK-12 variáns is rendszeresítésre fog kerülni az elkövetkező évtized alatt, összesen 50000-70000 darabos mennyiségben. Ez utóbbi változat várhatólag 25%-al nagyobb mennyiségben kerül beszerzésre.
Ez év őszére (szeptember-október) tervezik az új orosz kiképzőgép, a Jakovlev Jak-152-es első felszállását. A dugattyúmotoros gép az alapfokú kiképzésben fog tevékenykedni, a kadétok erről már a Jak-130-as katapultülésébe szállhatnak majd át.
India hivatalosan is felkérte Tokiót, hogy vegyen részt a levegőfüggetlen meghajtó rendszerrel felszerelt tengeralattjárók beszerzésére kiírt Project 75I tenderen. Új-Delhi reményei szerint Japán a 4200 tonnás SORYU-osztállyal száll majd be a 8,1 milliárd dolláros kiadással járó versenybe. A közel hét éve húzódó beszerzésben a DCNS, a HDW, a Navantia, és a Rosonboronexport jelentkezett tengeralattjárókkal. Az első kört várhatólag 2016-ban zárják le, ezek után már csak a szűkített keretbe került tervek maradnak versenybe 2018-ig.
A lézerfegyver megjelenéséig nem fog eltűnni az AC-130-as csatarepülőgépek fedélzetéről a 105mm-es löveg. A 14 AC-130U Spooky és 12 AC-130W Stinger II utódja a Super Hercules-en alapuló AC-130J Ghostrider lesz, amit már nem terveztek felszerelni a löveggel, csak a GAU-23/A 30 mm-es gépágyúkkal és precíziós irányítású AGM-176 Griffin rakétákkal és GBU-39-es bombákkal. Az első két Block 10-es Ghostrider még ágyú nélkül kerül szolgálatba, de a harmadik Block 20-as példány már ezzel felszerelve kerül átadásra, míg másik két társa később kerül majd ellátására a 105mm-el. Ez érthető, hiszen egy 400 dolláros lövés áll szemben egy 125000 dollárba kerülő bombával, vagy rakétával. A későbbi Block 40-en viszont már a lézerfegyveré lesz a főszerep a tervek szerint.
NETARZENÁL GALÉRIA
Hawker Siddeley Buccaneer S.2B.
World affairs today appear to ignore ‘order.’ Enshrined in the age-old Westphalian system, the role of the nation-state is more than ever under challenge. Governments compete with multinational businesses, NGOs and ever-multiplying informal networks to attempt to control the narrative. Globally, analysts ponder whether newcomers such as ISIS constitute ‘anti-state’ actors that do not adhere to any rules which civilised parties recognise. Elsewhere, some states behave as if adherence to international rules is merely optional while others modulate cautiously their influence and responsibility. Competition for scarce natural resources worldwide is as fierce as it has ever been. The United Nations Security Council, foreseen in 1945 as a main arbiter of disputes between and among nations, seems paralysed, often impotent beyond rhetoric.
Figyelem, kedves olvasók! Ezen a héten egyik szerkesztőnk, Rammjaeger83 ismét a Szent Korona Rádió Hadak útján c. hadtörténeti műsorának vendége lesz. A beszélgetés témája a II. világháború folyamán a kölcsönbérleti szerződés keretében az Egyesült Államok által a Szovjetuniónak nyújtott katonai segítség. Mivel ez nyilvánvalóan túl szerteágazó kérdéskör ahhoz, hogy megpróbáljunk kb. 50 percben részletes körképet adni róla, a haditechnikai vonatkozásokat többnyire mellőztük. Széndékaink szerint azok majd egy későbbi adás témáját képezik majd, de ígéretet erre inkább nem teszünk. Az adás január 31-én, szombaton 17:30-tól, ill. vasárnap 02:00-től és 09:00-től hallgatható meg itt. A hanganyag később letölthető lesz a műsor archívumából. Jó szórakozást!
UPDATE: letölthető a hanganyag
In recent years, the international community has examined and promoted the unique role of women and girls in countering violent extremism. But what does this mean in practice? How can the international community best support women and girls facing the challenge of recruitment and radicalization to violence?
This event will focus on the work governments and civil society have done to address the threats facing Iraqi and Syrian women and girls by Da’esh/ISIL/ISIS.
Public Discussion: "After Paris: The Challenge of Returning Fighters", 17 February 2015