Biztonságpolitika.hu

Az internetes weboldalakon megjelenő hírek, döntések generálta viták, eszmecserék új dimenziókat nyitottak meg a politikai vélemény kinyilvánításban. A szerveződő csoportok állandó kapcsolatban kerültek egymással, így az információáramlás, véleménynyilvánítás és a csoporton belüli koordináció is hatékonyabban valósulhat meg. Az okos telefonok megjelenésével párhuzamosan, rohamos fejlődésnek indultak az új lehetőséget kínáló chat, illetve egyéb mobiltelefonos applikációk. A hordozható, egymással és a világgal valós időben kommunikáló (LIVE) készülékek már az események pontos, individuális dokumentálását is lehetségessé tehetik bárki számára.

A transzparencia növekedésével együtt, a demonstrációk céltudatos, hatékony és gyors koordinációja is szerepet kapott a politikai akarat kikényszerítésében. „Légy olyan, mint a víz”. .A harcművész és színész Bruce Lee híres kvótája mára a hongkongi és katalóniai megmozdulások egyik vezér frázisává vált. A továbbiakban digitalizált kommunikáció és annak hatásait szeretném bemutatni a modern kor tüntetéseinek vonzatában.

Hongkong

A Kínában található autonóm státuszú városállamban június eleje óta folynak a tüntetések Carrie Lam kormányzó által indítványozott kiadatási törvénytervezet miatt. A demonstráló tömegek szembekerültek a világ legnagyobb totalitárius megfigyelő rendszerével, amely kijátszásához saját digitális és fizikai „fegyvertárat” hoztak létre.

A Kínában folyamatosan működő állami cenzúra és kontroll szükségessé tette a tüntető csoportok számára a gyors és hatékony mobilizáció megszervezését, valamint a különálló csoportok között az anonim, ezzel együtt védett kommunikációs csatornák biztosítását. A 2014-es esernyős tüntetések után megnevezhetőek voltak azok a személyek, akik a megmozdulások vezetőiként funkcionáltak, így őrizetbe vételük után a tüntető tömeg irányítása megakadt, a további tervezés és szervezés leállt, a demonstráció lecsillapodott, majd megszűnt. A 2019-es hongkongi tüntetések egyik forradalmi újítása volt a decentralizált koordinációs modell bevezetése. Az applikációkon keresztül zajló anonim kommunikáció során nem lehet célzottan megnevezni olyan vezető személyiségeket, akik egyértelműen fontos szerepet töltenek be az atrocitások kialakulásában, így a kormányzati szervek nem tudnak célzottan fellépni a tervező és szervező csoportokkal szemben.

Tüntetések Hongkongban. Forrás: Nikkei.com

A demonstrálók a tüntetéseken viselt gázálarcokon és esernyőkön felül, mindennapos internet használati szokásaikban is egyre óvatosabbakká, körültekintőbbé válnak, félve az állami megfigyeléstől. A résztvevők igyekeznek előnyben részesíteni a készpénzes fizetést a kelet-Ázsiában igen népszerű mobilfizetés helyett (Alipay, WeChat), eldobható SIM-kártyákat használnak, valamint metró, illetve tömegközlekedési jegyeiket is egy útra váltják meg, így elkerülve bármilyen személyes okiratszám megadását.

A város fejlett hálózati lefedettsége és korszerű technikai környezete kedvező feltételeket biztosít a digitális koordinációra. A tüntetők az étel- és vízkészletek elosztására, valamint a taktikai, illetve stratégiai célok megvitatására a Telegramm-ot használják. Az applikáció fő előnye, hogy akár nagyobb titkosított csoportok is tudnak egymással kommunikálni, mindezt teljesen névtelen módon. A tüntetések elindulásakor Kínából indított kibertámadásokkal (DDoS) próbálták destabilizálni az alkalmazás rendszerét, de nem jártak sikerrel. Népszerű még a LIHKG app, amely kizárólag helyi internetszolgáltatókon keresztül érhető el, azonban lehetőséget biztosít az anonim tervezésre és a felmerülő alternatívák szavazásra bocsájtására. A túlterhelt vagy zavart hálózatok kiküszöbölésére Person to Person (vagy peer to peer, P2P) alapú applikációkat kezdtek el használni, mint a Bridgefy, vagy a Firechat. A P2P rendszer lényeg, hogy nincs egy központi szerver (+kliens), amelyen bejövő és kimenő adatok könnyűszerrel ellenőrizhetőek, hanem a készülékek egyenrangúan, egy helyi hálózaton keresztül kommunikálnak egymással (pl.: Bluetooth), mindezt internet kapcsolat nélkül. Az üzenetek telefonról telefonra titkosítottan „ugrálnak”, míg el nem érik a címzett készüléket.

Forrás: medium.com

A nagy digitalizáltság azonban komoly veszélyeket rejt magában. Míg a tüntetők mobiltelefonjaik segítségével igyekeznek egyre hatékonyabban működni, addig a feltehetően Kína által támogatott, kormányzati oldalon próbálják meggátolni a további zavargások kialakulását. A rendőri jelenléten és tömegoszlató eszközök (könnygáz, vízágyú) alkalmazásán túl, jelentős a köztéri megfigyelő kamerák szerepe az eseményekbe befolyásolásában. A Kínában már javában működő társadalmi kreditrendszer alapjául szolgáló mesterséges intelligencia komoly fenyegetést jelent a hongkongiak személyes (biometrikus) adataira, hiszen a két rendszer közötti együttműködés szintje továbbra sem ismert.

Spanyolország, Katalónia

A madridi legfelsőbb bíróság 9 szeparatista katalán politikust 9-13 évig terjedő szabadságvesztésre ítélt a 2017-es eseményekben való részvételéért. Ahogy az ázsiai metropolis esetében, úgy a katalán demonstrációk szervezésében is kulcs szerepet kapott a hatékony és gyors mobilizáció, valamint a virtuális anonimitás kérdésköre.

Az október óta zajló tüntetések egyik csoportja, a Demokratikus Cunami (Tsunami Democràtic) egy új applikációt fejlesztett ki. Az alkalmazás képes egységesíteni, ezzel együtt dekoncentráltan irányítani a nagy tömegeket, miközben koordinál a kialakult kisebb csoportok között. A felhasználóknak engedélyezniük kell az app. számára saját helyadataikhoz való hozzáférést, ezzel egy viszonylagos helyzetet közölve a többi közelben lévő készülékkel. A tüntetés elindulása előtt a közelben lévők egy értesítést kapnak, amely után önkéntes alapon jelezhetik részvételüket, vagy távolmaradásukat, így az organizátorok fel tudják mérni az érdeklődést az egyes helyszíneken. A résztvevőkből szerveződő sejtek bármikor könnyen mozgósíthatóak és akár gyorsan fel is oszlathatóak, ha komolyabb rendőrségi ellenállásba ütköznek. A gyors információcserének köszönhetően értesülhetnek a rendőri jelenlétről, a biztonsági zónákról, egy újabb csoportszerveződésről (egy adott hatósugáron belül), vagy éppen tanácsokkal láthatják el egymást anonim módon. Előfordulhat, hogy azonos időben párhuzamosan több sejt szervez megmozdulást, amivel a rendfenntartó erők koncentrációját, valamint koordinációját is egyszerre gyengíthetik.

Forrás: techcrunch.com

Az alkalmazás csak android operációs rendszerű készülékekre tölthető le egy tömörített APK fájl formájában (Android Package File). Az applikáció terjesztése sem a megszokott Google Play áruház segítségével, hanem meghívásos alapú rendszeren (friend to friend) működik. A hálózat egyes tagjai 10 darab QR kódot oszthatnak tovább a csatlakozni kívánóknak, így nagymértékben megszűrve az rendőri, nemzetbiztonsági szervek beépített embereit. Nagy hátránya a Hong Kongban alkalmazott Bluetooth vagy más helyi hálózatokkal szemben, hogy (bár ugyanúgy P2P rendszer alapján működik) internet segítségével kommunikál az applikáció, így a kialakuló csomópontokat fel lehet térképezni, ha a spanyol internetszolgáltatók erről hajlandóak adatokat szolgáltatni.

A szervezet saját applikációját, mint a „békés polgári engedetlenség eszközeként” írja le, ennek ellenére az eldurvuló harcok a tüntető tömegek és rendfenntartó erők között más képet mutatnak.

Az anonimitás ambivalenciája

Az előbbiekben bemutatott demonstrációk legnagyobb vívmánya az anonim, dekoncentrált koordináció. Felvetődik azonban a kérdés, hogy egy arctalan irányítási rendszer mennyire megbízható és az általa adott utasítások mennyire vannak összhangban a megmozdulások valódi céljaival.

A hongkongi és katalán tüntetések alapkoncepciója egy olyan rendszer létrehozása volt, ami a hatalmi erők hierarchikus, centrális felépítésével ellentétes, kölcsönös bizalmon alapuló és egy adott politikai helyzet megváltoztatására törekszik. A nagyfokú anonimitás azonban komoly biztonsági kockázatokat hordoz magában. Az applikáció mögött megbúvó stáb kiléte és szándékai nem ismertek, így a résztvevő tüntetők könnyen befolyásolhatóak, avagy dezinformálhatóak (Fake news), akár önkényes célok elérésének érdekében is. A terrorista szervezetekhez kísértetiesen hasonlító sejtek kialakításával meglepetésszerű akciók kivitelezhetőek, amelyek lefolyása és módszerei könnyen összevethetőek akár a hibrid hadviselés jellemzőivel.

Forrás: thesafety.us

Egy titkos hadsereg feletti korlátlan rendelkezéssel, amelynek állományát az adott ország civil állampolgárai szolgáltatják, akár külső nemzetközi szereplők számára is lehetővé válhat olyan politikai folyamatokat befolyásolni, amelyek mind a nemzeti, mind a nemzetközi térben nagy jelentőséggel bírhatnak.

A „kétarcú” nyilvánosság

A közösségi média platformok elterjedésével az egyéni élettapasztalatok megoszthatóvá váltak a világ számára. A képek és írott szövegen túl az élő közvetítések nagy népszerűségre tettek szert, hiszen valós időben válik egy-egy esemény az arra érdeklődők számára közvetlenül megoszthatóvá. A digitalizált demonstrációk egyik legfőbb aspektusává is az állandó LIVE-stream vált, azaz az események folyamatos közvetítése a világhálón egy okostelefon segítségével. Az individuális dokumentáció lehetővé teszi az események több szemszögből való megismerését, elemzését, valamint információk továbbítását a külvilág számára, ezzel ellehetetlenítve az adott térség izolálását a nemzetközi közösségtől.

Másfelől azonban a valós idejű felvételek segítségével az eseményekben résztvevők koordinátái és személyes adatai is meghatározhatóak. A hatóságok eszközrendszerében szerepel az internet és a sajtó folyamatos figyelése, így egy esetleges rövidebb idejű bejelentkezés, vagy tudósítás iránytűként szolgálhat az adott szerveződő akció felderítésére és meggátolására.

Összegzés

A technológiai fejlettség új kapukat nyitott meg a véleményszabadság számára és ezzel együtt újabb fenyegetések is megjelentek. A modern kor demonstráció túllépték a fizikai teret, így a világ számára megtapasztalhatóvá és hatalom számára nehezebben ellenőrizhetővé váltak. Az alulról szerveződő, a virtuális térben koordináló mozgalmak forradalmasították a polgári engedetlenség fogalmát, ezzel tovább bővítve az információs társadalom ismérveit. A kibertérben megjelenő általános személytelenség azonban sok kérdést vet fel ezen új modell megbízhatóságával és átláthatóságával kapcsolatban.

Szerző: Zernig Csombor

„Vízkonfliktusok” sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a  világban jelenlévő lehetséges vízkonfliktusokkal kapcsolatban.

Miért fontosak a nagy folyók?

Az emberi civilizáció bölcsőjének is szokták hívni azokat a folyómenti területeket, ahol az ókorban kialakultak az első nagy civilizációk. Afrikában a Nílus-völgy, a Közel-Keleten Mezopotámia, Indiában az Indus-völgy, míg Kínában a Sárga-folyó az, amely életre hívta az első államokat. Erre azért kerülhetett sor, mert ezeken a területeken az öntözéses földműveléssel nagy terméshozamot lehetett elérni, a nagyobb hatékonyság érdekében pedig a folyókat szabályozni kellett. A sok élelmiszer adta népesedés és a folyószabályozás szervezettséget igénylő mivolta vezetett el az első államok kialakulásához.

Gyakran hívják éléskamrának ezeket a területeket, mivel az ókor óta magasfokú mezőgazdasági tevékenységről híresek, ami a technológia fejlődésével jobb és jobb terméshozamhoz vezetett. Ehhez elengedhetetlen volt a folyók megbízhatósága, vagyis az, hogy nagyjából mindig ugyanannyi víz folyt le a medrükben.

A mai Irak területén lévő hajdani Mezopotámia, vagyis a Tigris és Eufrátesz folyók köze is évezredekig lehetővé tette, hogy az ottani mezőgazdaság virágozzék, amihez a víz volt a kulcs. Manapság viszont más hírek jönnek Irakból: a vízhozam csökkent, a víz szennyezett, a folyóköz kiszárad, emiatt pedig egyre elégedetlenebbek az irakiak. Mindezért háborúk sora és Irak kiszolgáltatott helyzete a felelős.

Az iraki víz

A mai Irak területe azért válhatott mezőgazdasági paradicsommá, mert a mezopotámiai vízgyűjtő területen hatalmas mennyiségű víz folyik át. A két fő folyó a Tigris és az Eufrátesz, amik Törökország délkeleti hegyeiben erednek több ezer méter magasan, hogy aztán egyesüljenek a Shatt al-Arab folyóban és elérjék a Perzsa-(Arab-)öblöt.

Irak problémája abból fakad, hogy a rajta átfolyó vizeknek legalább a 81%-a külföldön ered: 71% Törökországban, 6% Iránban és 4% Szíriában. Ez azt jelenti, hogy Irak nagymértékben függ a szomszédos államoktól, sőt Törökország egymaga képes a folyók szabályozásával ellehetetleníteni az évezredes hagyományokkal rendelkező iraki földművelést.

Fogy a víz

Az 1970-es években indította el Törökország a Délkelet-Anatólia Projektet, aminek a célja a folyószabályozással elektromosságot termelni és javítani a mezőgazdasági lehetőségeket. A projekt keretében 22 gátat, 19 hidroelektrikus erőművet és 1,8 millió hektárt lefedő öntözőrendszert terveznek építeni a Tigrisen és az Eufráteszen, illetve azok mellékfolyóin. Ezek megvalósítása jelenleg is folyamatban van, például idén töltötték fel a legutóbb elkészült Ilisu-gátat. Törökország mellett Irán 12, Szíria pedig 4 gátat épített, amelyek bár kisebbek a török gátaknál, jelentősen hozzájárulnak az iraki vízhiányhoz.

Mezopotámiai vízgyűjtő medence és az ott található folyószabályozási infrastruktúra 2009-ben. Forrás: University of Victoria.

Vízben Törökország sem bővelkedik, így nem meglepő, hogy stratégiai erőforrásként kezeli a nagy folyóit, ezzel azonban befolyással van a Tigris és az Eufrátesz alsóbb folyására, főként az ezekre támaszkodó Irakra. A folyók apadása drasztikus, ugyanis nagyjából megfeleződött a rajtuk lefolyó víz a XX. századhoz képest.

Szennyezett a víz

A vízmennyiség csökkenésével párhuzamosan lett egyre szennyezettebb az iraki folyók vize, ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott egészséges értéket nem mindenhol éri el (lásd 2. ábra). Ennek egyrészt oka a vízmennyiség csökkenése is, ugyanis kevesebb vízben a több szennyező jóval nagyobb hatást fejt ki. A folyók vízhozamának csökkenése okozott egy másik problémát is: a Shatt al-Arab sodrásának gyengülése lehetővé tette, hogy Dél-Irakban a sósvíz egyre feljebb folyjon, így gyorsítva az egyébként mocsaras terület elsivatagosodását.

Az iraki víz minőségére a víztisztító infrastruktúra hiánya is nagy hatást gyakorol. Az elmúlt évtizedekben több háborúba is belekeveredett Irak, sőt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet pusztítása és polgárháborús állapotok is sújtják a közel-keleti államot. Ezek során gyakran volt a harcok célpontjában az iraki infrastruktúra, de arra is volt példa, hogy a vizet fegyverként alkalmazzák. Az Iszlám Állam 2014-ben sikeres offenzívát hajtott végre Irakban, és dél felé haladva egyre több gátat és víztisztító állomást foglalt el, amiket megmérgezve az iraki fegyveres erők és lakosság ellen is felhasználtak.

Irak főbb folyóinak emberi fogyasztásra való alkalmassága 2018-ban. Sötétkék: kiváló, piros: fogyaszthatatlan. Forrás: Iraq Energy Institut.

Iraki vízkatasztrófa közeleg

A gátak építésének folytatásával és a klímaváltozás hatásaival együtt nem valószínű, hogy Irak vízkészletei nőni fognak az elkövetkező évtizedekben, hacsak a szomszédos országok nem engednek át több vizet vagy nem fejleszti Irak a víztisztító infrastruktúráját.

Ennek a helyzetnek a következményei súlyosak. Az öntözéses földművelés visszaszorulásával a termőterületek elsivatagosodhatnak, miközben a rendelkezésre álló élelmiszer is csökkenne a tiszta ivóvízzel együtt. Eközben Irak lakossága rohamosan nő, az évezred közepére a mostani közel 40 millió főről 70 millióra nőhet, amit az iraki állam nem tudna ellátni.
Hogy milyen lesz a jövő, már látszik: Irak legdélebbi tartományának fővárosában már tüntetések zajlanak a víz minősége miatt. A 2,5 milliós Bászra egykor Irak gazdasági központjaként funkcionált, ma viszont már nem jut el odáig elég fogyasztható víz, így a helyiek egyre elégedetlenebbek.

Szerző: Petróczki Márk

Napjainkban a szakértők által Latin Amerika mintaállamának nevezett Chile a jobboldali diktátor Augusto Pinochet 1990-es bukása óta történelme legnagyobb tüntetéssorozatával néz szembe.

A 2018-ben megválasztott államfő Sebastian Pinera, a tüntetésekre válaszul kihirdette a szükségállapotot, valamint parancsot adott a hadsereg bevetésére a közrend visszaállításának érdekében. Civil szervezetek a demonstrációsorozatot az eddigi halálesetek, a kormány reakciói, valamint az demonstrálók száma miatt a demokratikus Chile legnagyobb hatású tiltakozásának tekintik.

A tüntetés kiváltó okai:

A tüntetések október 7.-én kezdődtek amikor a bérlet- és jegyáremelésekre válaszul középiskolások és egyetemisták csoportjai szervezetten megtagadták a menetjegyek kifizetését. Egy héttel később a folyamatosan növekvő tiltakozók csoportjai összecsaptak a metró biztonsági személyzetével, valamint a rend helyreállítására kivezényelt rendőrökkel.

A tüntetők szerint a demonstrációk mozgatórugója az országban tapasztalható egyenlőtlenség. A demonstrálok szerint a mindennapi életet jelentősen nehezítik a magas lakhatási költségek, a részben privatizált oktatási és egészségügyi rendszer, valamint több bírálat érte a privatizált nyugdíjrendszert is.

A társadalmi csoportok között valóban jelentős egyenlőtlenségek tapasztalhatók, 2017-ben a chilei lakosság leggazdagabb 20%-a 8-9-szer többet keresett, mint a lakosság legszegényebb 20%-a, a fejlett országok között sehol máshol nem található ilyen méretű eltérés. Bár az elmúlt évtizedben a szegénységi ráta is jelentősen csökkent, valamint reálbérnövekedés történt, még így is csak a lakosság fele éri el a chilei bérek mediánjának megfelelő 400 ezer (kb.550$) pezo havi keresetet.

A tüntetések:

A tüntetések október 18-án eszkalálódtak amikor is a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel a chilei főváros Santiago utcáin, az összecsapások során több épület is jelentős károkat szenvedett, valamint az egész metróvonalat le kellett zárni a folyamatos támadások miatt. A demonstrációk hevessége miatt a kormány a rendőrség megerősítése miatt bevetette a hadsereget, első alkalommal a demokratikus Chile történetében. Az összecsapások során összesen 11 ember vesztette életét, valamint a kormány kihirdette a vészhelyzetet mely értelmében korlátozhatók a gyülekezés szabadsága, emellett a nagyobb városokban kijárási tilalom lépett érvénybe. A kormány a szükségállapot kihirdetését a privát és magántulajdon védelmével magyarázta. Sebastian Pinera elnök egy TV beszéde során kijelentette, hogy az utcákon randalírozó és a rendőrökkel összecsapó emberek nem mások, mint bűnözők, valamint kifejtette, hogy a demonstrációk mögött bűnözői szervezést és szervezettséget észlel. Pinera elnök beszédében kijelentette, hogy minden káresetért felelősségre fogják vonni az elkövetőket.

Forrás: New York Times

Michelle Bachelet az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Chile korábbi elnöke közleményt adott ki, melyben a chilei közélet politikai és civil szereplőit egy békés megoldást garantáló párbeszéd megkezdésére sürgeti. A főbiztos fokozottan felszólította a fegyveres erők tagjait, hogy munkájuk során tartsák be a nemzetközileg is elfogadott emberi jogi normákat, emellett elítélte az eddigi rendőri túlkapásokat. A főbiztos véleménye szerint a helyzet békés rendezéséhez a közélet minden szereplőjére szükség van.
Közeledési kísérletek:
A folyamatos tüntetések hatásra, Sebastian Pinera egy TV által közvetített bocsánatkérés során több reformtervezetet jelentett be:
• a kormány által garantált minimálbér;
• a kormány által támogatott nyugdíjak;
• villamosenergia árának csökkentése;
Az elhúzódó tüntetések hatására a Pinera elnök bejelentette, átalakítja a kormányát, hogy jobban megfeleljen a chilei polgárok igényeinek, ezért felmentette 8 miniszterét, köztük a belügy és pénzügyminisztert. Azonban Pinera ígéretei nem tudták lecsillapítani a tüntetőket, akik nem tartották elégségesnek a kormányzat eddigi lépéseit.
Az országban tapasztalható feszültségeknek köszönhetően Pinera elnök úgy döntött, hogy lemondja a tervezett APEC (Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés) csúcstalálkozót, amelynek Chile a házigazdája lett volna. A találkozó során tárgyalta volna meg Donald Trump amerikai elnök és Xi Jinping kínai államfő a két állam közötti kereskedelmi megállapodás első kérdéseit.
Az APEC konferencia mellett lemondásra került az ENSZ COP25 elnevezésű klímakonferenciája is melynek december 2. és 13. között szintén Chile adott volna otthont, a konferencia során a Párizsi egyezmény bevezetésnek lehetőségeit fogják megtárgyalni. A klímakonferencia lemondása tovább szította az elégedetlenséget, a chilei fővárosban Santiagoban előfordultak olyan tüntetések is amiken a 1 millió demonstráló vett részt.
A tüntetések hatására több városban „tanácsokat” szerveztek melyek részeként, a chilei polgárok elmondhatták véleményüket az országot érintő fontos problémákról. A résztvevők szerint továbbra is szükséges fenntartani a nyomást Pinera elnökön, hiszen így változásokat kényszeríthetnek ki az egészségügyi és a nyugdíjrendszerben.
A legfontosabb kérdés a chilei polgárok szerint egy új alkotmány bevezetése, mivel a jelenleg érvényben lévő chilei alkotmány 1980-ban August Pinochet diktatúrája alatt került elfogadásra. Az alkotmány ellenzői szerint, nem garantálja megfelelően az alapvető emberi jogokat, valamint nem biztosítja kielégítően a részvételi demokrácia védelmét, ezért nem jelképezi megfelelően a modern Chilét. November 10.-én Gonzalo Blumel belügyminiszter kijelentette, hogy a kormány elfogadta a tüntetők követelését egy új alkotmány kidolgozásáról. A belügyminiszter ezt azután jelentette, hogy tanácskozott a kormányfővel, valamint a kormánykoalíciót alkotó jobboldali pártok képviselőivel. A belügyminiszter szerint a legjobb megoldás, egy alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása lenne, melynek munkájában a lakosság széleskörűen részt vehet. A közvéleménykutatók mérései szerint a lakosság 78%-a támogatja egy új alkotmány létrehozását. Korábban a kormányzó jobboldali koalíció leszavazta az előző elnök Michelle Bachelet alkotmánytervezetét, melynek fő pontjai, mint az egészséghez, az oktatáshoz való jog megjelentek a tüntetők főbb követelései között is.
Szakértők szerint a kormány vállalása nem feltétlenül elég a tüntetések azonnali felfüggesztéséhez, de lehetőséget nyújt a tüntetők többségét kitevő középosztály kibékítéséhez. A hírekre a piac is reagált, mivel az új alkotmány bejelentésének hatására a chilei pezo értéke tovább csökkent a dollárhoz képest, és ennek köszönhetően elérte a 760,43 pezo/1$ árfolyamot, ami az eddig mért legalacsonyabb a pezo története során.

Sebastian Pinera elnök. Forrás: BBC

Mit hozhat a jövő?

A tüntetők eddig visszautasították Pinera legtöbb reformtervezetét és a lemondását, valamint egy új alkotmány megalkotását követelik, amire a feszült helyzet és a bizonytalan politikai klíma nem teremt sok esélyt. Szakértők szerint Sebastian Pinera előtt egy nehéz csata áll, meg kell fékeznie a demonstrációkat, vissza kell nyernie a chilei polgárok támogatását, hiszen támogatottsága a tüntetések kezdete óta 14%-ra csökkent. A legnehezebb feladatnak az új chilei alkotmány megalkotása és elfogadása tűnik, hiszen az ellenzék többségben van a chilei kongresszusban, így valószínűsíthető, hogy a kérdésben legkésőbb a 2021-ben esedékes választások után születik döntés.

Szerző: Párducz Árpád

70. évforduló

2019. 12. 03. – A NATO vezetői Londonban gyűltek össze a Szövetség 70. évfordulója alkalmából (Györgyi Dominika)

A szövetséges állam- és kormányfők 2019. december 3-án, Londonban találkoztak a NATO 70. évfordulója alkalmából. A vezetők döntöttek a Szövetség további megerősítéséről és a változó biztonsági környezethez való alkalmazkodás folytatásáról. Az est folyamán II. Erzsébet királynő tartott fogadást a NATO vezetőinek a Buckingham-palotában.

December harmadikán, Jens Stoltenberg NATO Főtitkár a nagyszabású diplomáciai rendezvényen adott tájékoztatást a tárgyalás fő témáiról. Másnap a tisztviselők a The Grove Hotelben találkoztak az aktuális biztonsági kérdések megvitatása céljából, valamint döntéseket hoztak a NATO jövőbeli adaptivitásának növelése érdekében. Tárgyalás zajlott a szövetséges erők készenlétének további javításáról, az űr operatív területként való elismeréséről és a NATO terrorizmus elleni cselekvési tervének frissítéséről, stratégiai vitát tartottak Oroszországról, a fegyverzet-ellenőrzés jövőjéről, valamint Kína felemelkedéséről.

A védelmi beruházások növekvő tendenciái alapján az európai szövetségesek és Kanada, 2020 végére 130 milliárd USD értékben járulnak hozzá a szövetség terheinek megosztásához, mely összeg 2024 végére 400 milliárd dollárra növekedhet.

 

2019. 12. 04. – Stoltenberg: ahogy a világ, úgy fog a NATO is változni (Tóth Milán)

A NATO megalapításának hetvenedik évfordulója alkalmából, december 4-én Londonban ült össze az évben utoljára a Szövetség vezetése annak érdekében, hogy megoldást találjanak a következő évtized kulcskérdéseire. A gyűlés sikerességét méltatva Jens Stoltenberg NATO Főtitkár az ülés végén kifejtette, hogy a Szövetség maradt az egyetlen olyan platform, ahol Európa és Észak-Amerika államai a mindennapi biztonságukat érintő stratégiai fontosságú kérdéseiket hatékonyan megvitathatják.

A NATO vezetői számos lényeges területen tudtak döntést hozni annak érdekében, hogy a szervezet készenléti képességeit növelni tudják. Ennek keretében az űrt hivatalosan is új hadszíntérré nyilvánították, valamint elköteleződtek a telekommunikációs infrastruktúra védelmének biztosítására. Hangsúlyozták továbbá a terrorizmus elenni közös fellépés fontosságát is, melynek gyakorlati megvalósítása érdekében egy erre vonatkozó tervezetet is elfogadtak. Jens Stoltenberg szerint immáron ötödik éve, hogy a NATO államai évről-évre folyamatosan növelik védelmi kiadásukat. Kiemelte továbbá az európai tagországok és Kanada egyre növekvő szerepét a költségek vállalásában, melynek eredményeként a jelenlegi 130 milliárd dollárról 2024-re 400 milliárd dollárra szeretnék emelni a NATO-s védelmi ráfordításaikat.

A találkozón szó esett még Oroszországról is, illetve a fegyverkorlátozás sem maradt napirenden kívül. Ez utóbbival kapcsolatban a Főtitkár elmondta, hogy sikerült leküzdeniük a Kína által generált problémákat, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben az ázsiai ország is részt fog venni fegyverkorlátozásról szóló egyezmények megkötésében.

 

Fejlesztések és változások

2019. 12. 11. – Többnemzetiségű légierő-kiképző bázis nyitotta meg kapuit Horvátországban (Gönczi Róbert)

Horvátország mellett Bulgária, Magyarország és Szlovénia is részt vett azon a zárai ceremónián szerdán, december 11-én, ahol hivatalosan is elindították a Nemzetközi Speciális Légierő Kiképző Programot. A centrum feladata egy repülőgép  kezelőszemélyzet kiképzése lesz, amely felelősen el tudja látni a különleges műveleti erők szállításának teendőit.

A megnyitó házigazdája a honvédelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes Damir Krstičević volt, aki vendégül látta a másik három ország védelmi minisztereit, valamint egyéb képviselőit, szintúgy, mint a horvát fegyveres erők parancsnokát, Mirko Šundov tábornokot, a NATO védelmi beruházásaiért felelős helyettes főtitkárt Camille Grandot, illetve a NATO különleges műveleti parancsnokát, Eric P. Wendt altábornagyot.

„A Nemzetközi Speciális Légierő Kiképző Program tömören összefoglalja miről szól a NATO – a szövetségesek együtt többet érhetnek el, mint egyedül bármelyikük” – fogalmazott Grand helyettes főtitkár.  „Azzal, hogy komoly kiképzésnek vetjük alá a különleges műveleti erők következő generációját, befektetünk egy olyan jövőbe, ahol sokkal zökkenőmentesebben mennek a közös műveletek.” – tette hozzá.

A kiképző központ 2020-ban fogja megnyitni akadémiáját, a légi-kiképzést pedig 2021-től fogják megkezdeni az intézményben. Zára nem véletlenül lett a központ helyszíne: a régió számos egyedi földrajzi lehetőséget biztosít a helikopteres személyzet kiképzésére, így hegyek közt, a tengeren és szigeteken is gyakorolhatnak az itt tanulók.

A Nemzetközi Speciális Légierő Kiképző Program (NSLKP) fő patrónusa a NATO Különleges Műveleteinek Központja, akiknek a lehetőség kifejezetten jó alkalmat biztosít állományának feltöltésére, valamint a résztvevő szövetséges államok számára. Ez a fajta különleges műveleti együttműködés egyedi jelenség a NATO-ban. A NATO szabványok alkalmazásával lehetőség nyílik az átjárhatóság bővítésére a résztvevők között, így a szövetség és a NATO partnerek között. Azzal, hogy már meglévő, vagy jövőbeli NATO partnerek majd csatlakozhatnak az NSLKP-hoz, azzal a szövetség egy lehetséges kiterjedés-köri bővítését segíthetik elő.

 

2019. 12. 17. – A NATO és az EU kibervédelmi együttműködése (Kertai Zoltán Péter)

A NATO és EU szakértői 2019. december 17-én ültek össze a NATO brüsszeli főhadiszállásán, hogy megbeszéljék a múltban kialakult kibervédelmi együttműködést, továbbá, hogy a jövő lehetséges perspektíváit kilátásba helyezzék. Az eddigi eredmények közé tartozik, hogy a két szervezet kibervédelemre szakosodott egységei valós idejű információcserét folytatnak, közös gyakorlatokat és kutatásokat végeznek. Kijelentették, hogy a jövőben a következő generációs hálózatok védelmét kívánják erősíteni, valamint a kiberstabilitást biztosítani az államok között, illetve a rosszindulatú kibertevékenység megelőzésére, elrettentésére, válaszadására is tettek javaslatokat. „Tartanunk kell a lépést, miközben tovább mélyítjük az együttműködésünket” – nyilatkozta Pawel Herczynski az EU részéről. A közös stratégiai érdekek miatt a NATO és EU együttműködése számos más területre is kiterjed, de a kibervédelem kiemelten fontos szerepet fog betölteni a jövőben – jelentette ki.

 

2019. 12. 30. – Lengyelország átvette a NATO VJTF vezetését (Szilágyi Laura)

Németországtól a lengyel hadsereg vette át 2020 januárjában a NATO Nagyon Magas Készenlétű Összhaderőnemi Műveleti Erő (VJTF) vezetését és ezer katonát állított készenlétbe, akik pár napon belül bevethetőek lennének egy esetleges incidens bekövetkezése esetén.

Jens Stoltenberg köszönetét fejezte ki az országnak a feladat elvállalásáért, mely „jelentősen hozzájárul a kollektív védelemhez és Lengyelország képességeinek erőteljes megjelenítéséhez“.

A VJTF ereje azonnal rendelkezésre áll a Szövetség megvédése érdekében, bármilyen fenyegetés ellen, ami a jelenlegi biztonsági kihívások közt még fontosabb, mint valaha – jelentette ki.

Idén a lengyel haderő egységei mellett bolgár, brit, cseh, magyar, lett, litván, olasz, román, spanyol, szlovák és török erők fognak szolgálni a VJTF-ben.

A VJTF a NATO Reagáló Erőinek (NRF) részeként szárazföldi, légi, tengeri és különleges erőkből áll. Létrehozásáról a 2014-es Walesi Csúcstalálkozón határoztak válaszul a megváltozott biztonsági környezetre (ide értve a Krím-félsziget oroszok általi illegális annexióját).

 

(írta: Györgyi Dominika, Tóth Milán, Gönczi Róbert, Kertai Zoltán Péter, Szilágyi Laura)

(szerkesztette: Szilágyi Laura)

Omán közvetítésével szeptemberben kezdődtek tárgyalások a jemeni húszi lázadók és Szaúd-Arábia között, azt követően, hogy a rebellis erők támadást intéztek több szaúdi célpont ellen. A rijádi döntéshozók értékelése szerint, komolyan megrendülhet az országon belüli hatalomgyakorlásuk, amennyiben nem sikerül rendezni a jemeni konfliktust.

Azt egyelőre nehéz megítélni, hogy mennyire lesznek célra vezetőek a tárgyalások, hiszen korábban már sikerült egy asztalhoz ültetni a szembenálló feleket, előremutató rendezési tervről azonban nem született döntés. Szaúd-Arábia alapvető félelme egy újabb polgárháború kialakulása volt a polgárháborúban, ami elsősorban az Áden körül kialakult kaotikus helyzetre koncentrálódott. A dél-jemeni várost október végén hagyták el az emirátusi erők, így az irányítást az Aidarus al Zubaidi vezette Déli Ideiglenes Tanács vette át, ami azonban nem vonta maga után Abu-Dzabi érdekérvényesítő potenciáljának a csökkenését, mivel az Ideiglenes Tanács továbbra is az Egyesült Arab Emirátusok támogatását élvezte, így komoly tényezővé vált lokális szinten.

A dél-jemeni városban kialakult helyzet az 1990 előtti állapotokat idézte fel, amikor is az ország kétállami berendezkedéssel prosperált. Ez precedensként szolgált a jelenlegi szeparatista ádeni vezetés számára, így tulajdonképpen gyújtóponttá vált egy független állam megteremtéséhez, ami az ország további fragmentálódásával és a konfliktus  elhúzódásával fenyegetett. A terület széttagolásának elkerülését a déli egyezménynek is nevezett szerződéssel sikerült elérni, amit november 5-én írtak alá Rijádban. Ennek értelmében az ádeni Déli Ideiglenes Tanács és az Abd-Rabbuh Manszúr Hádi vezette erők megosztva gyakorolják a hatalmat Dél-Jemenben.

Az egyezmény Rijád szempontjából stratégiai fontossággal bírt, hiszen sikerült megőriznie Jemen egységét, ezzel szemben komoly engedményeket biztosított az autonómiát követelő erőknek. Egy olyan status quót sikerült kialakítani, amely a polgárháború előtti szálehi berendezkedésű Jemenre emlékeztet, melyben a különböző politikai és törzsi tényezők között egyensúlyozva sikerült megtartani a törékeny egységet. A jelenlegi egyezmény azonban egy ponton igen komoly jelentőséggel bír. Szaúd-Arábia ugyanis egyfajta kondomíniumot szerzett az érintett területeken, ezzel gyakorlatilag felelősséget vállalt a jövőbeni eseményekért.

Bár az egyeztetések már korábban megkezdődtek, így például szeptember 20-án a húszik ígéretet tettek arra, hogy nem alkalmaznak drónokat szaúdi objektumok támadásához, Hádi hatalmának kezdetleges konszolidálásával és Jemen viszonylagos stabilizálásával nyílt lehetőség a tényleges tárgyalások megkezdésére, amik az aktuális helyzet rendezését célozzák meg.

A jelenlegi stratégiai irányvonal nem a hosszú távú célok megfogalmazását tekinti elsődleges feladatnak, hanem első sorban olyan konkrét projektekre koncentrálódik, mint Szanna repterének újranyitása, valamint egy nagyobb fogolycsere realizálása. A legmarkánsabb kérdéskört továbbra is Szaúd-Arábia határainak a védelme, illetve a húszik ballisztikus rakéta arzenáljának és a drón állományának a leszerelése adja. A tervek között szerepel az észak-jemeni határon − szaúdi és húszik által ellenőrzött sávban − ütköző zónák kialakítása.

Mindeközben, a konfliktusban érintett Teherán, úgy értékelte Szaúd-Arábia törekvéseit, valamint a november elején megkötött egyezményt, hogy ezzel Rijád és szövetségeseinek a pozícióit legitimizálták Dél-Jemenben. Az Iráni Iszlám Köztársaság külügyi szóvivője, Abbász Muszávi  leszögezte, a békéhez első sorban fel kell hagynia Szaúd-Arábiának az értelmetlen vérontással, egyúttal fel kell oldania a kulcsfontosságú kikötők blokádját. A stockholmi egyezmény alapján az ENSZ életbe léptette a 2451-es határozatot, ami a legfontosabb jemeni kikötők biztonságát és átjárhatóságát szavatolja annak érdekében, hogy a civilek megfelelő egészségügyi és élelmiszer ellátáshoz jussanak. Hodeida kikötőjének a blokádja ugyanis komoly logisztikai fennakadást eredményezett, ezzel humanitárius katasztrófa szélére sodorta a lakosságot. A jemeni konfliktus során eddig 100.000 civil személy vesztette életét.

Megállapítható, hogy a tárgyalások kimenetele bizonytalan, tekintettel a térség kiemelt stratégiai helyzetére, valamint a fegyveres összecsapások intenzitására, amik elsősorban Jemen partszakaszára koncentrálódnak. Ugyanakkor az ENSZ legutóbbi közleménye szerint a Jement ért légicsapások száma nyolcvan százalékkal esett vissza.  Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere, Anvár Gargash kijelentette: a jemeni társadalom szerves részét képezik a huszik és Jemen jövője velük együtt képzelhető el.

Továbbá árnyalja a képet az a tény is, hogy míg a húszik egyenlő partnerként artikulálhatják érdekeiket, Hádi kimaradt az egyeztetési folyamatokból, ezáltal helytartói szerepbe kényszerült Szaúd-Arábia jemeni játszmájában.

Szerző: Lázin Áron

2019. december 12-én rendezték meg harmadik alkalommal a Biztonságpolitikai Szakkollégium Válságkörzetek a XXI. században című konferenciáját a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Dr. Kaló József, a Szakkollégium elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a konferencia hallgatói kezdeményezésre jött létre, és hallgatói szervezés által valósul meg, Elnök Úr külön kiemelte Petróczki Márk, a Diákbizottság ügyvezető alelnökének szervező munkáját. Az előadók körében gyakorlatilag az egyetemi szféra minden területe képviseltette magát: szakkollégiumi tagok, nem szakkollégiumi egyetemi hallgatók, doktoranduszok, illetve egyetemi oktatók is előadták kutatási témáikat a konferencián. A konferencia két szekcióra különült el, mindegyik szekcióban hat, 30 perces előadást hallhattak az érdeklődők. A Szakkollégium célja, hogy a hagyományt folytatva, a jövőben is megrendezhessük a Válságkörzetek konferenciát.

„A” szekció

Fodor Márk Joszipovics: Az izraeli telepesmozgalom

Első előadóként Fodor Márk Joszipovics, a Biztonságpolitikai Szakkollégium Diákbizottságának szakmai alelnöke, illetve az NKE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának megválasztott elnöke ismertette kutatási témáját, amely Izrael kül-és biztonságpolitikáját foglalja magába. Ezen témakörbe tartozik az izraeli telepesmozgalom vizsgálata is, mely a XXI. század legvitatottabb és legforróbb konfliktusai közé tartozik. Az előadás elején fogalmi kérdések tisztázásán túl az előadó rövid történeti áttekintést nyújtott a telepesmozgalommal kapcsolatban, amely a XIX-XX. század fordulóján, főleg a magyarországi születésű Theodor Herzl kezdeményezésére kezdődött el, célja pedig a bibliai Szentföld újbóli elfoglalása volt. Az 1967-es hatnapos háború is egy fontos mérföldkő volt a telepesmozgalom történetében. Napjainkban léteznek legálisan működő és illegális telepek is Ciszjordánia területén. A hallgatóság képet kaphatott Ciszjordánia közigazgatási rendszeréről is: létezik külön A, B és C megszállási terület. Az A terület teljesen a Palesztin Hatóság igazgatása alatt áll, a C területen pedig egyáltalán nincs jelen a palesztin igazgatás.

Az előadó a telepesmozgalom okait Barry Buzan 5 biztonsági szektora szerint vizsgálta meg. A katonai dimenzió szerint, a földrajzilag igen keskeny Izrael, amely nem rendelkezik hadászati mélységgel, minél nagyobb kontrollt kíván szerezni Ciszjordánia területén, ezt pedig a telepesek által meg tudja valósítani. A zsidó állam célja tehát a határok „kiszélesítése”, és a biztonsági kockázat csökkentése. Politikai szempontból, az 1970-es években lezajlott nagy jobboldali fordulat hatására az izraeli kormányzat erőteljesen támogatni kezdte a telepeseket. Ennek alapját az 1967-es háború sikere adta, amely után vallási mozgalmak célul tűzték ki, hogy visszatérnek Ciszjordániába, őseik földjére. Izraelben azóta is erős jobboldaliság alakult ki, és mára már nincs olyan meghatározó politikai mozgalom, amely a telepesek kivonására törekedne. A gazdasági szektor alapján, Izrael egyrészt törekszik a Ciszjordániában található gazdasági erőforrások megszerzésére, másrészt Izraelben jelentősen megnövekedtek a megélhetés költségei, míg a Ciszjordániába költöző telepesek számára az állam kedvező hitelkonstrukciót nyújt, és kiépíti a szükséges infrastruktúrát. A társadalmi dimenzió szerint, egyesek számára a Ciszjordániába való költözés egyfajta menekülést jelent a szekuláris Izraelből; emellett, főleg az 1980-as években, szélsőséges nézeteket valló csoportok is telepesekké váltak. Izrael geopolitikájának egyik legfőbb mozgatórugója azonban a környezeti biztonság kérdése, azon belül is a vízkészletekhez való hozzáférés. A Jordán-folyó völgyének birtoklása létszükséglet Izrael számára – nem véletlen, hogy a cionista mozgalom tagjai már az 1919-es párizsi békekonferencián is nagy jelentőséget tulajdonítottak ennek a kérdésnek.

Az előadás további részében a telepesmozgalom perspektíváiról esett szó. Az előadó egy saját szerkesztésű, szemléletes ábrával mutatta be a lehetséges jövőbeni kimeneteleket. A telepek radikális felszámolását egyetlen kormányzat sem vállalná, már csak a várható belpolitikai feszültségek miatt sem. Ennek ellentéte, a telepek erőteljes támogatása, a palesztin lakosság jogainak további korlátozása pedig erőszakos ellenálláshoz vezetne a palesztinok részéről – ez esetben is a deportálás eszközéhez kellene nyúlni. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy fennmarad a status quo, a telepeket továbbra is támogatni fogja az izraeli kormány, és a palesztin ellenállást lassan, hosszú távon kivéreztetik.

Összefoglalásként az előadó megjegyezte, hogy ez a téma egy tipikus ún. „hot topic”, amelyet sokféle szempontból lehet vizsgálni, kutatni. Emellett megemlítette, hogy véleménye szerint az izraeli-palesztin békefolyamat véget ért, mivel az USA támogatása, úgy tűnik, hogy megszűnt a békefolyamat iránt. Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy az utóbbi években Izrael és az arab államok valamelyest közeledtek egymáshoz, viszont a helyzet még mindig nagyon feszült. Emiatt is érzékeny kérdés a telepesmozgalom, hiszen meggondolatlan döntések akár ismét lángba boríthatják a térséget.

Gönczi Róbert: Mi a helyzet Moldovában? – Alkotmányos válság Oroszország előkertjében

Gönczi Róbert, a Biztonságpolitikai Szakkollégium szakmai koordinátora, a Mandiner.hu publicistája a Moldovai Köztársaság helyzetét mutatta be, különös tekintettel a teljes 2019-es évet jellemző alkotmányos és politikai válságra. Először pár bevezető kérdés következett annak felmérése céljából, hogy a hallgatóság mennyit tud valójában Moldováról. Érdekességként felmerült, hogy bár hivatalosan két szomszédja van (Ukrajna és Románia), de facto a Dnyeszter- menti Köztársaságot is ide kell számítanunk. Emellett sokak számára ismeretlen, hogy z országnak a Dunához is van hozzáférése, a Dnyeszter és a Prut folyók mellett. 3 fő nemzet van jelen az országban: a moldávok, akik a románokkal rokon, szláv behatású népcsoport, az ukránok-oroszok, akik főleg a Dnyeszer-menti Köztársaságban élnek, illetve a gagauzok. Ezután a könnyen összekeverhető fogalmak tisztázása következett, mint például Moldova (ország), Moldva (Románia keleti része), és Moldávia (magyar nyelvű kifejezés). Az előadó kiemelte, hogy az egyik legnagyobb kihívás, amivel az ország szembenéz, az a drasztikus népességcsökkenés: három év alatt 1 millió fővel csökkent az ország lakossága, amely a hatalmas munkanélküliségnek és a gazdaság ingadozó teljesítményének tudható be. Külön kiemelte, hogy a Dnyeszter-menti Köztársaság az 1990-es évek eleji transznyisztriai háború után jött létre, Oroszország támogatásával – a terület mindig is Oroszország és Románia közötti ütközőzóna volt. Az oroszok számára stratégiai jelentőséggel bír a Dnyeszter-menti Köztársaság. Időről időre felmerül a de facto állam Oroszországhoz való csatlakozása is. Napjainkban ez egy befagyott konfliktusnak nevezhető. Az előadás során szó esett a gagauzokról, mint török eredetű népcsoportról, illetve Gagauziáról is, mint önálló autonóm régióról. Ezután több fontos információt hallhattunk az ország közelmúltbeli történelméről is. A 90-es években gazdasága nagyban függött Oroszországtól, így az 1998-as gazdasági válság mélyen érintette Moldovát. A 2001-ben kommunista vezetés került hatalomra, a várakozásokkal ellentétben azonban Vladimir Voronin nyugatbarát politikát hirdetett meg, és megszakította a kapcsolatokat Oroszországgal. A kommunista vezető végül 2009-ben lemondani kényszerült. Az előadás kitért ország Romániával való kapcsolatára is. Románia részéről a politika kommunikáció szintjén több ízben megjelenik a Nagy-Románia iránti vágy (2018-as centenáriumi gyűlésre való meghívás), illetve több romániai párt is aktívan támogatja a két ország egyesülését, azonban az utóbbi években az oroszbarátnak titulált Igor Dodon moldovai elnök kevésbé volt nyitott. A moldovai társadalom részéről sincsen elsöprő támogatás a Romániával való egyesülés.

Az előadó ezután rátért a fontos politikai szereplők ismertetésére, illetve az elmúlt évek jelentős politikai eseményeire. Szóba került a 2010 és 2016 között hatalmon lévő Vladimir Plahotniuc, a közelmúltig Moldova legbefolyásosabb és leggazdagabb embere. A 2016-os elnökválasztás kapcsán szó esett Maia Sandu és Igor Dodon személyéről is. A győztes Dodon volt kommunista, aki oroszbarát irányultsága ellenére sokszor szembement az orosz politikával. 2016-ban állt fel az ún. oligarchaellenes kormánykoalíció. A 2019-es parlamenti választások után patthelyzet alakult ki, a politikai játszmáknak köszönhetően napjainkban is zajlik egy kormány felállítása. Az előadás végén elhangzott, hogy Moldova célja természetesen az EU-hoz történő csatlakozás, azonban napjainkban ettől az ország még nagyon távol áll.

Lángné Petruska Szidónia: Koszovó napjainkban

A következő előadó, Lángné Petruska Szidónia az NKE Hadtudományi Doktori Iskola hallgatója a koszovói kérdésben meghatározó szereplők érdek-és érvrendszerének alakulását mutatta be a 2019-es események tükrében. Az előadás elején a hallgatóság megismerhette a legfontosabb tényeket a térség XX. századi történelmével kapcsolatban. Mérföldkőnek számít a 1244/1999-es ENSZ BT-határozat, amely nemzetközi igazgatás alá helyezte Koszovót, így az elindulhatott a függetlenedés útján, melyet 2008-ban deklaráltak. Az újdonsült ország nemzetközi elismertsége folyamatosan változik. Ezután bemutatásra került a Belgrád-Pristina párbeszéd alakulása is, mely során 2013-ban Brüsszelben kötött megállapodást a két állam. E megállapodás hatására Szerbiával elindultak a csatlakozási tárgyalások, Koszovóval pedig aláírták a stabilizációs és társulási megállapodást. A fő konfliktusforrás az észak-koszovói szerbek, illetve a Presevo-völgyi albánok helyzete. 2018-ban felmerült egy területcsere lehetősége is, azonban ezt rövidesen elvetették. Az előadó külön kiemelte az EU „berlini folyamatát”, amely a párbeszéd előrehaladását hivatott szolgálni. Az EU ugyanis egy jogilag kötelező erejű megállapodáshoz köti e két ország csatlakozását. Azonban előadónk felhívta arra a figyelmet, hogy számos politikusnak lételeme a másik országgal való szembehelyezkedés, így tőlük nem várható a párbeszéd újraindítása. Napjainkban ez egy befagyott konfliktus, sok feszültséggel: Szerbia megvétózta Koszovó Interpol-csatlakozását, így Pristina 100 %-os vámot vetett ki a Szerbiából érkező termékekre. Emellett fontos fejlemény, hogy a koszovói biztonsági erők immár hadseregként működnek. Ezután sor került a legfontosabb politikai szereplők ismertetésére, mint a koszovói elnök Hashim Thaci, a lemondott miniszterelnök Ramush Haradinaj, az idén októberben tartott választásokon győztes Önrendelkezés párt vezetője, Albin Kurti, illetve szerb részről Aleksandar Vucic elnök és Ivica Dacic külügyminiszter. Az előadó ismertette a jelenleg is felállítás alatt álló koszovói kormányzat lehetséges külpolitikai lépéseit. Ezután az előadó ismertette a Koszovóban jelen lévő nemzetközi szervezetek misszióit, így az EULEX-et, a NATO KFOR-misszióját, illetve az ENSZ-et, majd rávilágított az Albániával és a többi balkáni állammal való kapcsolatrendszer sajátosságaira, külön kiemelve a tervezett ún. balkáni MiniSchengen – kezdeményezést. Az előadás végén sor került a térségben jelen lévő nagyhatalmak szerepvállalásáról is: az USA számára kikerült a Nyugat-Balkán a külpolitikai prioritásokból, Kína az Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében építi gazdasági befolyását, Oroszország és Törökország pedig hagyományosan jelen vannak a Balkánon.

Az előadás végén elhangozott, hogy napjainkban egyfajta idővel való versenyfutás zajlik a térségben – az EU-integráció lassulása más hatalmak befolyásszerzésének kedveznek. Az USA ismét növekvő aktivitását reménykeltőnek nevezte az előadó, míg kiemelte, hogy Magyarország számára az EU határának minél délebbre tolása a prioritás.

Sztankai Krisztián százados: Kulturális antropológia és a hadtudomány kapcsolata

A következő előadó, Sztankai Krisztián százados Úr, a Hadtudományi Doktori Iskola hallgatója, doktori disszertációjának témájában tartotta meg előadását, melyet a kulturális antropológia fogalmának ismertetésével kezdett. Eszerint a műveleti hatékonyság növeléséhez szükséges az adott társadalomra vonatkozó kulturális ismeretek begyűjtése, felhasználása, a helyi viszonyok alapos ismerete. Meglátása szerint a terror és az erőszak sok esetben a hibás katonai akciók következményei. A kulturális antropológia tudománya egy empirikus tudományág, amely sajátságos módszerekkel dolgozik. Kitért arra is, hogy születőben van egy új tudományág, a katonai antropológia, amelynek célja a katonai vezetők számára jobb ismeretek nyújtása a helyi lakosság jobb megértéséhez, a katonai szemlélet tágítása, és ehhez kapcsolódóan a kulturális félreértésekből eredő konfliktusok számának csökkentése, mellyel számos emberélet menthető meg. Ennek eléréséhez az ún. TOMAV-rendszer szükséges: Tervezés, Oktatás, Megelőzés, Alkalmazás, Visszacsatolás. Az előadó mottója: „„Az ellenség legyőzéséhez elkerülhetetlen annak gondolkodásmódjának ismerete”. Ennek érdekében bírni kell a civil lakosság támogatását, mert az segíthet beazonosítani az ellenséges elemeket, mivel a katonai békeműveletek zöme napjainkban a civil szférában zajlik. Az előadó kiemelte, hogy ehhez szükséges  a kulturális kompetencia birtoklása, mely által a helyiekkel jobb együttműködés alakítható ki, illetve segítheti az ellenséges erők- melyek szintén ugyanabból a kulturális közegből származnak- motivációinak jobb megértését. A százados úr rámutatott, hogy a műveleti hatékonyság növelésének lényege, hogy csökkentsék a felkelő csoportok támogatottságát, és növeljék a helyi, nemzetközi közösséggel együttműködő kormány támogatottságát. Amiatt is szükséges a műveleti hatékonyság növelése, hogy minél kevesebben álljanak be a felkelő csoportokhoz. Zárásként az előadó kifejtette, hogy a katonai antropológia tudományos ágként való elismerése még folyamatban van.

Szabó László András: Migrációs hátterű személyek radikalizálódása, a magányos elkövető kriminológiai szempontú vizsgálata és megelőzési irányai

Szabó László András, az NKE Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola hallgatója aktuális kutatási témáját ismertette az érdeklődőkkel, amely nem más, mint a migráció hatása a közigazgatási szervezetekre. A fogalmak tisztázásán túl kitért a befogadó – kibocsátó országok kérdéskörére, és megemlítette harmadik kategóriaként a tranzitországokat is, melyek közé Magyarországot is besorolta. Számos statisztikai ábra bemutatása után felhívta a figyelmet az integrációs paradoxon problémájára. Eszerint minél nagyobb fokú asszimilációt várnak el, annál nagyobb az esélye az agresszív cselekmény-elkövetői hajlandóságnak. Másképp szólva, minél teljesebb egy bevándorló integrálódása, annál nagyobb bűnügyi kockázatot jelent a befogadó ország számára. Ezután ismertette a radikalizálódás előjeleit: szélsőjobboldali, vallási és morális ideológiák. A merénylővé váláshoz többek között személyes, társadalmi és politikai sérelmek elszenvedése vezethet. Külön kiemelte a magányos merénylők körét, akik sok esetben börtönökben teszik magukévá az iszlamista ideológiákat. Ezután az előadó kifejtette a kriminálpolitika fogalmát, amely a bűnözés okait és hatásait vizsgálja, és amely rendelkezik rendészeti, bűnmegelőzési, áldozatvédelmi és büntetőpolitikai alrendszerrel. Mindezek után szóba került az ún. elrettentés elmélete is, mely szerint öt lépcsőfoka van a bűnelkövetésnek. Továbbá kiemelte, hogy a „bűn nem maradhat büntetlenül” elv érvényesülése rendkívül fontos. Az elrettentés legelterjedtebb formájaként előadónk az őrizetbe vételt nevezte meg, amely azonban véleménye szerint magányos elkövető kapcsán nem működik. Hangsúlyozta, hogy a bűnmegelőzés terén nem mindig találkozik a szakmai és a politikai döntés. Emellett elhangzott a bűnmegelőzés hármas rendszere is: az egész társadalomra kiterjedő prevenció, a veszélyeztetett csoportokra és egyénekre kiterjedő prevenció és a büntető-igazságszolgáltatás. Az előadás konklúziójaként elhangzott, hogy várhatóan növekedni fog a bevándorló hátterű személyek radikalizálódása, és az Iszlám Állam Európába visszatérő tagjainak lehetséges terrorcselekményeiből adódó fenyegetés is növekedhet. Emellett a befogadó államok polgárainak jobboldali radikalizációja is bekövetkezhet, amely bevándorló-ellenes bűncselekményekben ölthet testet.

Dr. Mártonffy Balázs: Egy posztpoláris világ hajnala

Az „A” szekció utolsó előadójaként Dr. Mártonffy Balázs, az NKE ÁNTK Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszékének munkatársa ismertette kutatási területét. Elsőként megemlítette, hogy a polaritás, mint elemzési koncepció a nagyhatalmak egymás közötti viszonyainak kapcsán, megszűnik komoly magyarázó erővel bírni. Ennek egyik oka, hogy maga a koncepció soha nem volt kellően megmagyarázva: a kutatók egymásnak ellentmondó definíciókat határoztak meg. Az 1945 előtti multipoláris és az 1945-90 közötti bipoláris rendszerek egyértelműek voltak, ezért a polaritás koncepciója működőképes volt. Általában napjainkra a posztbipoláris jelzőt határozzák meg, azonban az előadó érvelése szerint inkább egy posztpoláris rendszer felé haladunk, így a polaritás elveszíti érvényességét. Előadónk kitért több vitás elméleti kérdésre is, illetve arra, hogy melyek azok az okok, melyek miatt a polaritás megszűnőben van. Az egyik, hogy az erőteljes globalizáció hatására nem lehet pontosan meghatározni, hány szereplő van jelen a rendszerben. Emellett az országokon belül az állami struktúrák erősen meggyengültek, ráadásul manapság már nem az  a nemzetközi kapcsolatok központi kérdése, hogy a nagyhatalmak milyen feltételek mellett háborúznak egymással. Zárásként elhangzott, hogy napjainkban a polaritás koncepciója nem alkalmazható jól, és új gondolkodásmódra lesz szükség a politika és politikatudomány részéről annak érdekében, hogy a posztpoláris világ hajnala ne okozzon komoly válságot a XXI. században.

„B” szekció

Majorosi Ádám: Muszlim Testvériség Egyiptomban

A B. szekció előadás sorozatát Majorosi Ádám (Magyar Honvédség Civil-Katonai Kapcsolatok és Lélektani Műveleti Központ értékelő-elemző tisztje) „Muszlim Testvériség Egyiptomban” című előadása nyitotta meg. A prezentáció során a hallgatóság számára bemutatásra került az 1928-ban alakult iszlám szervezet jellemzői, tevékenysége és története Egyiptomra leszűkítve. A kezdetben legálisan működő Testvériség tagjait a kispolgári és szegényebb rétegekből verbuválta, miközben reformista iszlám eszméket hirdetett és a Korán feltétlen elsőbbségét hangsúlyozta. A szervezet alapvetően egy békés reformista célt tűzött ki maga elé, amellyel azonban nem minden tagja tudott azonosulni. Politikai befolyást remélve támogatták az 1952-es forradalom során Gammal Abden-Nasszer hatalomra jutását, aki ellen 1954-ben merényletet követtek el, ezzel megindítva a mozgalom radikalizálódását. Anvar Szadat elnöksége alatt, aki maga is szimpatizált a csoport eszméivel, rehabilitálták a Testvériség elfogott tagjait, azonban befolyásuk túlzott megnövekedése miatt újra veszélyt jelentettek a hatalomra. Az Arab Tavasz kirobbanásával Egyiptomban a hadsereg mellé álltak a kirobbanó tüntetések során, ezzel sokat veszítve népszerűségükből. 2013-ban terrorszervezetnek minősítették a szervezetet.

Petróczki Márk: Iraki vízválság

A következő előadó Petróczki Márk, a Budapest Corvinus Egyetem hallgatója és a Szakkollégium ügyvezető alelnöke volt, aki az iraki vízválság kérdéskörét, következményeit járta körbe. A történelmi áttekintés során Márk áttekintette a térségben legfontosabb két nagyobb folyó, a Tigris és az Eufrátesz szerepét a civilizációk kialakulásában, valamint stratégiai jelentőségüket a térség országainak vízpolitikájában. Ókori nevén Mezopotámia, a területén áthaladó folyóknak köszönhette a korban egyedülálló fejlettségét. A mederből kilépő víz folyami törmeléket rakott le, amely nagyban hozzájárult a mezőgazdasági termelés növekedéséhez és az élelmiszer ellátás javulásához. Az újkor beköszöntével a terület oszmán fennhatóság alá került, majd az I. világháború végeztével brit, népszövetségi mandátum státuszba került. Az ország ezután folyamatos belső harcoknak és viszálykodásnak volt kitéve, amely az 1979-es Szaddám Husszein rezsimmel érte el tetőpontját. Az öbölháborúk és a végtelenek tűnő fegyveres harcok nemcsak az ország népességét, gazdaságát, hanem természeti környezetét is nagymértékben megviselték. A szomszédos államok folyószabályozási törekvésével a helyzet tovább romlott. A törökök délkelet-anatóliai folyamszabályozási projektje következtében az Eufrátesz és a Tigris vízhozama drasztikusan megcsappant, így az amúgy is szennyezett vízminőség mellett az alacsony hozam is komoly problémákat okoz az országban. Az előadás alatt további problémaként a folyó szándékos megmérgezése került említésre, amely az ISIS síiták lakta területek elleni akciójaként is interpretálható. A víz ihatatlanná válásával az ország kiszolgáltatottsága megnő, így teret engedve a radikális eszméknek és a terrorista szervezeteknek.

Nagy Imre: Maritime Security – A tengerek biztonságáról, különös tekintettel a Guineai-öböl térségére

A konferencia első felét Nagy Imre (NKE Hadtudományi Doktori Iskola PhD hallgatója és az MH Altiszti Akadémia kiképző altisztje) prezentációja zárta „Maritime Security- A tengerek biztonságáról, különös tekintettel a Guineai-öböl térségére” címmel. Előadásában kitért világtengereken meghúzódó kereskedelmi útvonalak és az ezeket szegélyező fojtópontok (chokepoints) geopolitikai és geostratégiai jelentőségére, illetve az e pontokat fenyegető biztonsági kockázatokra. A tengerszorosokon áthaladó hadi- és szállítóhajók könnyű célpontot jelenthetnek a kalózok és terroristák számára, hiszen ezeken a területeken sebességük csökken, manőverezési képességük romlik. Az előadás során több olyan tengerjárók, kikötők elleni támadás került bemutatásra, amelyet a közelmúltban kalóz, illetve terrorista csoportotokhoz lehet kapcsolni.

Edl András: Meteors in the trash yard – Near Earth Space and its Problems

Az „B” szekció második felét az NKE Hadtudományi Doktori Iskola PhD hallgatójának, Edl Andrásnak „Meteors in the trash yard- Near Earth Space and its Problems” angol nyelvű előadása nyitotta meg. András bemutatta az űrben keletkező törmelék és hulladék jelentette problémákat és veszélyeket a bolygónkra nézve. Előadásában statisztikai adatokkal és modellekkel szemléltette a Föld körül keringő különböző anyagok pusztító képességét egy esetleges becsapódás esetén (lökéshullám, elektromágneses zavarok, szökőár), valamint az ilyen jelenségek elleni védekező mechanizmusok is említésre kerültek. Felvetődött a kérdés vajon ki a felelős a felhalmozódó törmelék eltakarításáért. A részes államok számára különböző nagyságú zónákat határoztak meg, ám ezek „tisztántartása” máig nem megoldott feladat.

Bartók András: Anti-Access/Area-Denial koncepció

A soron következő előadásban Bartók András doktorjelölt, az NKE tanársegéde, a BSZK senior-tagja, mutatta be a Tajvanban kiépülő Anti-Acces/Area-Denial (hozzáférést gátló/ területmegtagadó) koncepció részleteit. A rendszer elsősorban a tengeri erőkivetítéssel szembeni összhaderőnemi védelmi mechanizmusokat foglalja magában, amelyek főként egymásra épülő csapásmérési képességeket jelentenek. A stratégiai kommunikáció megvalósulásával és az eszközök közös koordinálásával az ellenfél számára, olyan kritikus veszteségek eredményezhetőek, amelyek a további katonai benyomulást lassítják, eközben olyan veszteségeket okozva az ellenfélnek, amellyel akár a politikai akaratot is meggyengíthetik a további akciók folytatására. Az előadás során felmerült a Kína Népköztársaság viszonyulása Tajvan védelem politikájához. Kína számára fontossá vált az „aktív védelemhez” szükséges képességek fejlesztése, ezzel kiterjesztve geopolitikai dominanciáját a térség szigetei között. Az egyre bővülő és fejlődő kínai haditechnikai eszközök és hadsereg komoly fenyegetést jelentenek a térség államai számára.

Németh Csenge: Katalónia jövője és története

A konferenciát Németh Csenge Biztonság- és Védelempolitikai alapszakos hallgató előadása „Katalónia jövője és története” címmel zárta. Csenge bemutatta a katalán történelem sarkalatos pontjait, valamint ismertette függetlenségi törekvések gyökereit. 2017. október 1-én népszavazást rendeztek a Spanyolországtól való elszakadásról, amelyet a spanyol alkotmánybíróság és a spanyol elnök is érvénytelennek nyilvánított. A szavazást rendőri erőszakkal próbálták megakadályozni: szavazóhelyiségeket zártak be, valamint szavazó urnákat és lapokat foglaltak le. 2017 októberének végén büntető eljárás indult a katalán kormánnyal szemben. 2019. október 14-én 12 katalán politikust ítélt el a spanyol legfelsőbb bíróság, amellyel újra fellángoltak a katalán tüntetések. A Demokratikus Cunami nevű elszakadás párti szervezet vezetésével demonstrálók elfoglalták a barcelonai repteret, megbénítva a teljes légi közlekedést. Az előadás zárásául megismerhette a hallgatóság egy esetleges kiválás előnyeit (a tőke „helyben maradása”, több pénz a helyi gazdaság fejlesztésére) és hátrányait (nemzetközi kapcsolatok elvesztése, EU. tagság megszűnése, ellenséges viszony Spanyolországgal).

Írta: Kőbányai Dénes és Zernig Csombor

A Biztonságpolitikai Szakkollégiumon belül működő Balkán Műhely tagjai és kísérőjük tanulmányúton vettek részt Koszovóban november 20-24. között. A látogatás során betekinthettünk Magyarország Pristinai Nagykövetségének, az EULEX misszió, a magyar KFOR-erők, illetve pristinai kutatóintézetek működésébe, valamint felfedeztük a legfiatalabb európai állam kultúráját és történelmét.

A repülőgép landolása után a szakkollégiumi küldöttségi szinte azonnal belevetette magát a főváros nevezetességeinek feltérképezésébe. Első napi programként meglátogattuk a volt amerikai elnök, Bill Clinton tiszteletére emelt szobrot, majd buszra szálltunk és az észak-koszovói − albánok és szerbek által közösen lakott − (Kosovska) Mitrovica irányába folytattuk utunkat. A közel fél napos kirándulás során átsétáltunk a várost kettévágó Ibar hídon, így megtapasztalhattuk a helyiek között egyes esetekben gyújtópontként felsejlő etnikai megosztottságot, melynek köszönhetően a koszovói békefenntartók és a helyi rendfenntartó erők is kiemelten figyelik az eseményeket. Az albán és szerb városrész különleges egyediséget mutatott, így kijelenthető, hogy maradandó emlékekkel távoztunk a kora esti órákban.

A második napot szakmai programok színesítették, ennek megfelelően meglátogattuk a pristinai magyar nagykövetséget, ahol dr. Márkusz László misszióvezető nagykövet úr bevezetett minket az albán-magyar kapcsolatok múltjába és jelenébe, valamint bemutatta Koszovó aktuális kihívásait és lehetőségeit. Ezt követően az EULEX koszovói civil missziójának szakértői  ismertették a jogállamisággal kapcsolatban tevékenykedő szervezet szerteágazó feladatkörét.

A harmadik napon két pristinai székhelyű kutatóintézet ügyvezető igazgatójával és projekt menedzser munkatársával mélyülhettünk el egy kötetlen beszélgetés keretei között Koszovó politikai aktualitásaiba, így például a legutóbbi választás eredményeiben vagy a koszovói-szerb kapcsolatok lehetséges irányvonalaiba. Ezt követően a magyar KFOR kontingens parancsnokával, Farkas Gábor alezredes úrral és politikai tanácsadóként tevékenykedő, Tóth Krisztián úrral találkoztunk, ami kiváló alkalom volt, hogy megismerjük a KFOR magyar kontingens rendeltetését és ízelítőt kapjunk a kint szolgálatot teljesítő magyar katonák hétköznapjaiból.

Tanulmányutunk zárásaként a dél-koszovói Prizren városában barangoltunk, ahol többek között meglátogattunk egy mecsetet, illetve egy kisebb testmozgás igénybevételével megmásztuk a híres, város felett tornyosuló erődöt is. A gazdag történelemi múlttal rendelkező Prizren, mind vallásilag és etnikailag egy sokszínű város látványával szolgált, így foglalva keretbe a tapasztalatokban és élményekben bővelkedő utazásunkat Koszovóba.

Bevezető

Irakban 2019 október elsején tüntetések robbantak ki egy népszerű, az Iszlám Állam elleni háborúban hírnevezet szervezett tábornok leváltása kapcsán. Mind az iraki hatóságok, mind a nemzetközi közvélemény kezdetben alábecsülte a tiltakozások erejét és kiterjedtségét, amely a fővárosból napokon belül egész Dél-Irakra átterjedt. A tiltakozások egy rövid szünet után, 2019. október 25-én újraindultak, a halálos áldozatok száma hamarosan megduplázódott, miközben a demonstrációk semmit sem vesztettek erejükből, sőt egyre szélesebb társadalmi rétegek csatlakoztak a tüntetőkhöz.

A Mahdi kormány túlreagálta az eseményeket, a hatóságok és különböző milícia csoportok éles lőszert is bevetettek a tüntetők ellen. Jelenleg mintegy 250 áldozat és több ezer sebesült az eredménye a megmozdulásoknak, miközben a demonstrációk egyre inkább a jelenlegi politikai elit egésze ellen irányulnak.

A tüntetések általános okait keresve valójában a 2011-es ún. „arab tavaszt” kiváltó társadalmi és gazdasági problémákat látjuk visszaköszönni, ám nagyon fontos különbség, hogy Irakban a politikai berendezkedés demokratikus alapokon áll, így elvileg a hatóságok fellépését, a gyilkosságokat és egyéb túlkapásokat a törvények és különböző szabályoknak kellene korlátoznia.

A tiltakozásokból egyelőre látványosan távol maradt a Kurdisztáni Regionális Kormányzat és Észak-Irak szunnita lakossága. A tüntetők főleg a fővárosból és a déli városok síita arab fiataljai voltak, akik egyébként a kormánykoalíció adó síita iszlamista pártok potenciális szavazói is egyben.

Elemzésünk célja megvizsgálni, hogy a mostani tiltakozáshullám milyen hatással lehet az ország rövid távú politikai stabilitására. Ennek érdekében először bemutatjuk a tiltakozások kirobbantó eseményeket, illetve megvizsgáljuk, hogy miként kezelte „félre” az iraki kormány az tüntetéseket. Ezt követően a különböző releváns iraki politikai szereplők reakcióját mutatjuk be, annak érdekében, hogy feltérképezhessük, hogy a politikai elit egyes szereplői mennyire tekinti külső erők manipulációjának vagy jogos társadalmi sérelmeknek a tiltakozók követeléseit.

A tiltakozások kirobbanásának okai

Az iraki közvélemény elégedetlensége az közállapotokkal és a politikai elittel nem új keletű, sőt még csak nem is iraki sajátosság, hiszen a közállapotok, a gazdasági vagy demográfiai jellegzetességek sok tekintetben hasonlóak a Közel-Kelet többi országához. Ami megkülönbözteti Irakot az arab országok többségétől, az a demokratikus politikai berendezkedése. Mivel egy demokráciában a jog uralma érvényesül, az alkotmányban biztosított jogok számon kérhetőek a választott politikai testületeken és a politikai felelősség elve pedig elvileg korlátként funckionálna a végrehajtó hatalom fellépése során.

A tüntetések tömegbázisát azok a fiatalok adják, akiknek a 2003-i, Szaddám Husszein jellemezte diktatúrától semmilyen élményük sincs. Ez a korosztály Irakban is reménytelen helyzetben van. A Világbank egyik 2018-as elemzése szerint a munkanélküliség aránya a lakosság körében 16, a fiatalok esetében 36 százalék. 2030-ig 12 millióan válnak felnőtté, azaz ennyi új munkahelyre lenne szükség, miközben a 15–29 év közötti korosztály 33 százaléka analfabéta, ugyanennyi pedig csak általános iskolát végzett. Bár Bagdadban és Dél-Irakban az arányok valamivel jobbak az átlaghoz képest, ám iraki állam vagy a stagnáló magánszektor képtelen elsősorban álláslehetőséget nyújtani a fiataloknak.  A munkanélküliség nem egyszerűen egy frusztráló állapot számukra, hanem egy olyan perspektíva, ahol a társadalomban elvárt hagyományos férfi szerep, a családalapítás, a társadalmi normáknak való megfelelés is lehetetlenné válik.

Az „arab tavasz” idején Irakban is voltak tüntetések, de azok akkor néhány nap után lelohadtak. Később a szolgálgatások színvonalának emeléséért az áramszolgáltatás visszatérő kimaradásaiért, vagy korrupt tisztviselők lemondásáért szerveztek tüntetéseket. 2015 nyarán hasonló tüntetéssorozat zajlott le Bagdadban vagy Irak déli városaiban, 2018 nyarán a déli nagyvárost, Bászrát rázták meg több napos tüntetések. Akkor – a mostani eseményekhez hasonlóan – a hatóságok erőszakkal számolták fel az eseményeket, különböző a síita félkatonai szervezetet is beavatkoztak a tüntetők ellen, politikai aktivisták váltak azóta sem felderített célzott likvidálások áldozatává. Baszrában az erőszak mellett a megfélemlítés is fontos szerepet játszott.

2019 júliusi közvélemény kutatások szerint a közvélemény hangulata némileg bizakodó volt. Bár a korrupciót továbbra is súlyos problémának tekintette, az Iszlám Állam legyőzése a társadalmi kohézió egyfajta erősítését hozta magával a síita-szunnita ellentétek tekintetében. Az iraki biztonsági erők megítélése sokat javult, hiszen jelentős áldozatok árán, de legyőzték a terrorszervezetet. A hangulatot javította, hogy az előző évi választások után „technokrata kormány” alakult a szektariánus politizálástól távol álló Ádel Abdul Mahdi vezetésével.

Az új kormányfő egyik első intézkedése volt a főváros közlekedését megbénító, a 2006-os amerikai felkelés-ellenes műveletek eredményeként kihelyezett betonfalak eltávolítása volt. A népszerű lépés hatására a város megerődített jellege csökkent, a közlekedés, a napi élet könnyebbé vált, a városrészek közötti átjárás normalizálódott. Egyes vélekedések szerint ez, valamint az új kormány felé mutatott türelem vezetett oda, hogy a nyár folyamán megszokott áramkimaradások miatti tüntetésekre végül nem is került sor idáig.

Ezt a viszonylagos nyugalmat zavarta meg Abdul Vahháb asz-Száidi tábornok elmozdítása. A nyugaton nagyrészt ismeretlen vezetőt a miniszterelnök szeptember végén mentette fel az Iraki Terrorellenes Szolgálat vezetése alól és „felfelé buktatva” helyezte át a Védelmi Minisztériumba. Általános meglepetésre a tábornok volt hajlandó csendben tudomásul venni a döntést, hanem több interjút is adott az iraki médiának, amelyben kifejezte nem tetszését, és felmentését egyértelműen politikai motivációjúnak minősítette.

A Terrorellenes Szolgálat nevével ellentétben egy, 10.000-12.000 fős, jelentős katonai erők képviselő fegyveres alakulat, amely Irak legjobban kiképzett és legfegyelmezettebb egysége. Az alakulat jellegzetes fekete egyenruhás katonái és a feketére festett Humvee terepjárói a terrorszervezet elleni háború szimbólumává váltak, mivel szinte mindig ez az egység vette fel a harcot fel először a harcot.

A korábbi években Al Szaadi szervezete kapta a legtöbb és legjobb kiképzést az amerikai haderőtől és ők voltak azok, akikkel az amerikai különleges műveleti erők a legszorosabban együttműködtek. A síita arab származású Al Szaadit sokan Amerika barátnak tekintették, aki gyakran járt az USA-ban előadásokat tartani, és aki professzionalizmust előbbre tartotta az Irakban oly fontos politikai lojalitásnál. A tábornok és a Terrorellenes Szolgálat népszerű volt a társadalom síita és szunnita oldalán is, mivel őket tekintették az ország felszabadítóinak, szemben a rendőrséggel és a hadsereggel, amelyek 2014-ben elfutottak Moszulban, amikor az Iszlám Állam megtámadta a várost.

A tábornok nyilvános szembeszegülése, véleménynyilvánítása felmentésével kapcsolatban már önmagában is szokatlan volt. Ezt követően egy twitter kampány indult az országban „Mindnyájan Abdul Vahab al Szaadi vagyunk” hashtaggel. Iraki celebek osztották meg a posztokat, amelyek így irakiak millióihoz értek el. A közösségi média kulcsszerepet játszott az mobilizációban, de a követelések szinte egy napon belül túlterjedtek az eredeti tiltakozáson és a régóta meglevő problémákra fókuszáltak.

A demonstrációknak két sajátossága volt. Egyrészt a tiltakozásnak nem volt szektariánus jellege, sőt szinte teljes egészében síiták tiltakoztak saját kormányuk ellen. Iraki Kurdisztánban nem voltak hasonló megmozdulások, míg a szunnita területek csendben maradtak. Vélekedések szerint ennek nem az azonosulás hiánya volt az oka, hanem sokkal inkább a félelem a megbélyegzéstől, hogy egy esetleges megmozdulás a terrorizmus, az Iszlám Állam melletti támogatásként lenne értelmezve és a hatóságok (és a síita milíciák) határozott és erőszakos fellépésével találkozna.

A másik sajátosság, hogy a tiltakozások szerveződésének jellege volt. A korábbi civil szervezetek vagy pártok által kezdeményezett tüntetésekkel szemben, most teljesen spontán mentek az fiatalok az utcára és ez a szervezetlenség továbbra is egyfajta védjegye maradt a tiltakozásoknak. Számos kommentár felhívta arra a figyelmet, hogy a demonstrációk tömegbázisa a fiatal 18-25 között korcsoportból került ki, és nem csak a nem csak a szegény, alacsony társadalmi rétegek képviselői voltak jelen, hanem az középosztály fiataljai is. A spontán szerveződött tiltakozások vidéken gyakran kiegészültek a helyi problémákkal felemlegetésével vagy a tartományi szintű politikai konfliktusokkal.

A hatalom válasza a tüntetésekre

Bár a közel-keleti autoriter országai kapcsán talán hozzászoktunk ahhoz, hogy a hatalom erőszakkal lép fel bármilyen politikai követeléseket megfogalmazó tüntetéssel szemben, Irak esete más. Bár az iraki demokráciát annak egyes jegyei miatt gyakran fenntartásokkal emlegetjük, a síita lakossági tiltakozásaival szembeni fellépés tekintetében idáig többnyire az önmérséklet és a visszafogottság volt jellemző 2003 óta.

2019 októberében, a tüntetések első hullámában több mint százan haltak meg, és több mint hatezren sebesültek meg, az október 25-én újraindult tiltakozások során idáig további 70-80 áldozatról tudni és több mint 3000 sebesültről. Ezek a számok a hatalom példátlanul durva, brutális fellépéséről tanúskodnak, amire nem volt példa idáig 2003 óta, ráadásul az ország többségi, eddig politikai támogatóbázisnak gondolt síita fiatalok körében.

A hatalom részéről alkalmazott túlzó erőszak kapcsán több magyarázat is született. Egyrészt korábbi tüntetések kapcsán a síita milíciák vezetői világossá tették, hogy amíg az diszfunkcióival (korrupció, szolgáltatások hiányosságai) szembeni tiltakozásokat legitimnek tekintik, addig az ezen túlmenő, politikai követeléseket az állam elleni fellépésnek tekintik. Egy másik magyarázat szerint a hatalom és vele a síita milíciák azért mertek fellépni ilyen erőszakkal a tüntetések első heteiben, mert a demonstrálók egyetlen politikai párt támogatását sem élvezték, azaz nem kellett újabb politikai konfliktustól tartani ahogy attól sem, hogy barikádok két oldalán különböző milíciák fognak összecsapni. Moktada al-Szadr is csak október 21-én, három héttel a demonstrációk kezdete után jelezte támogatását a tüntetők felé.

A kormány első reakciója a kijárási tilalom elrendelése és az internet hálózat lekapcsolása volt, abból a megfontolásból, hogy egyrészt a tüntetések kirobbanásában kulcsszerepet játszott a közösségi média, másrészt a megosztott hírek és különösen a fotók, videók tovább tüzelték a közhangulatot. Mint már említettük a rendőrség és a különböző milíciák éles lőszert is alkalmaztak a tüntetők ellen. Sok esetben nem is volt egyértelmű, hogy ki alkalmazta az erőszakot, mesterlövészek háztetőkről tüzeltek, maszkos férfiak azonosító nélkül kergettek, tartóztattak le demonstrálókat.

A kormány érdeminek szánt válaszai két nappal az első tüntetések után érkeztek meg. Mahdi miniszterelnök feloldotta a kijárási tilalmat, amely a pénteki az imára özönlő tömeg miatt amúgy is tarthatatlan lett volna. A lakossághoz intézett televíziós beszédében elismerte a tüntetések jogosságát és megígérte, hogy kormánya mindent megtesz, hogy igényeiket teljesítse. Ugyanakkor hozzátette, „nincs olyan varázsszer” mely az ország minden bajára megoldást találna”. A kijárási tilalom feloldásával ismét lángra kaptak az erőszakos összecsapások tüntetők és rendőrök között, a halálos áldozatok száma pedig tovább nőtt.

Sokan várták a hatalmi elittel kritikus, egyfajta morális iránytűnek tekintett Ali Szisztáni nagyajatollah véleményét, aki péntek esti beszédében kiállt a tüntetők mellett. A kormányt, a parlamentet és az igazságszolgáltatást egyaránt elmarasztalta a valódi reformok hiánya miatt és arra intette a kormányt, hogy vegye figyelembe a tüntetők követeléseit, mielőtt túl késő lenne.

A Mahdi-kormány a helyzet csillapítására október első hétvégéjén egy 13 pontos reformcsomagot jelentett be. A homályosan megfogalmazott intézkedések lakhatási segélyt és egyfajta alaptámogatást ígértek a szegényeknek, képzési és munkahely teremtési akciókat és támogatásokat a munkanélküli fiataloknak. A kormány ígéretet tett a gyilkosságok kivizsgálására, amelynek egyébként a felelősségét a biztonsági erők elvétve ismerték be. Tekintettel a milliókat megmozgató a közelgő síita zarándokaltra, Arbaínre, a kormányfő állítólag megegyezett a tüntetések felfüggesztésről az ünnepé végéig. Nem tudni, hogy ez, vagy a hatósági erőszak és megfélemlítés, esetleg a tüntetők kifáradása volt-e az ok, de a demonstrációk valóban szüneteltek egy a zarándoklat alatt. Sajtóhírek azonban már ekkor jelezték, hogy a tüntetők október 25-én újra akarják majd kezdeni a megmozdulásokat. Az ígéret dömping és a bejelentett intézkedések csak tűzoltásra voltak alkalmasak, a strukturális gazdasági és társadalmi problémák megoldására nem reflektáltak, bár irreális elvárás lett volna, ha a kormány ilyen javaslatokkal tud előállni egy héttel az események után.

Újraindult tüntetések az Arbaín után

Október 25-én az tüntetők korábbi ígéretének megfelelően újra föllángolt az erőszak, és az őszi tüntetéssorozat új fázisba lépett. A demonstrálok ismét utcára vonultak Bagdadban, és számos dél-iraki városban, köztük Karbalában, Nedzsefben vagy a kormányfő szülővárosában, Naszírijjában. A dél-iraki városokban több helyen a síita iszlamista pártok székházait is megtámadták, összetűzésbe keveredve a síita milíciák tagjaival. A hétvégei tüntetések után máris majd annyian haltak meg, mint október elején, aminek valószínű oka, hogy a fegyveres milíciákkal is rendelkező pártok azonnal erőszakhoz nyúltak központjaik megtámadása alkalmával. Különösen Karbalában (18 halálos áldozat) és Nasszirijjában (kilenc halott) történtek súlyos atrocitások. Bagdadban a tiltakozók a kijárási tilalom ellenére is kimentek az utcákra, ahol a hatóságok csak mérsékelten mertek fellépni ellenük. Szakértők szerint az utolsó napokra a fővárosban tartott megmozdulások jelentősen át is alakultak, a konfrontatív hangulat helyett egyfajta népünnepély hangulata lett a megmozdulásnak, ahova egyre többen mennek ki olyanok is, akik korábban nem voltak támogatták a tiltakozásokat.

Abdul Mahdi miniszterelnök október 24-én, megelőző célzattal újabb félórás beszédet intézett az iraki lakossághoz, amelyben egyrészt további reformokat ígért: kabinetje újraszervezését, a magas rangú hivatalnokok fizetésének megvágását, valamint egy 66 millió dolláros munkanélküli segélyalap elkülönítését, képzési központok felállítását, 100.000 otthon építését a szegénynegyedekben. Az akadozó közszolgáltatások javítására egy újabb tanács felállítását is megígérte. Ezek azonban egyre inkább megkésett lépéseknek tűntek mivel, az események dinamikájára reagálva a miniszterelnök eddigi támogatói is kihátrálni látszanak. Jelenleg ellentmondásos hírek vannak a technokrata kormány sorsáról. Bár két héttel korábban Mahdi felajánlotta lemondását, akkor sajtóhírek szerint két fő politikai blokk a maradásra kérte. Ehhez képest október végén Moktada al-Szadr lemondásra szólította fel a kormányfőt, mondván Irak Szíria sorsára juthat. Miután Mahdi ez alkalommal elutasította a távozására vonatkozó felszólítást, a síita vallási vezető riválisához Hadi al-Amírihez fordult, hogy a két blokk alkotta parlamenti többséggel döntsenek a kormányfő megbuktatásáról és az előrehozott választások kiírásáról.

 A legutóbbi hírek szerint október 31-én (a kézirat lezárásának napján) Amirí és Szadr valóban megegyezett abban, hogy előrehozott választásokat fognak tartani Irakban, miközben Mahdi is jelezte, hogy ebben az esetben lemond kormányfői megbízatásáról.

Konklúzió

Irakban egy hónapja tartanak tüntetések a kormány és a mögötte álló politikai elit ellen. A tiltakozások általános okai azok az állami diszfunkcionális működéséből adódó jelenségek, amelyet a lakosság az uralkodó politikai elit korrupciójával, nepotizmusával és hozzá nem értésével azonosít. Miközben az ország a világ egyik legnagyobb olajtermelője, az életszínvonal alacsony, a szolgáltatások akadoznak (vagy nem működnek), az élet – különösen a lakosság többségét alkotó fiatalok számára – kilátástalan.

A tüntetések jelentőségét az iraki kormány kezdetben alulbecsülte, és túlzott erőszakkal reagált a megmozdulásokra. Mint elemzésünkben felvetettük ennek lehetett az oka, hogy a tiltakozások – szemben a megelőző évek hasonló eseményeivel – most először fogalmaztak az általános elégedetlenség kinyilvánítása mellett politikai követeléseket is. Ezek a 2003 óta kialakult, 2014 óta domináns Irán barát politikai erők (és a mögöttük levő milíciák) eddig megszerzett politikai és gazdasági befolyását is veszélyezteti.

Ádel Abdul Mahdi sajátos kényszerhelyzetben kell manőverezni a válságkezelés során két okból kifolyólag. Egyrészt a 2018-as választások eredményeként kormánya „szakértői”, azaz egyik politikai blokk sem áll érdemben mögötte. A kormány döntései és teljesítménye a parlamenti pártok jóindulatától és érdekeitől függ, miközben azok csak a saját politikai és gazdasági érdekeik teljesülését tekintik irányadónak. Ennél fogva Mahdi hiába is törekedne reformokra, a korrupció visszaszorítására, a túlburjánzott bürokrácia megnyirbálására, ha ezek érdemben sértik a főbb síita iszlamista pártok politikai és gazdasági érdekeit. Másrészt a kormányfő nem ura teljesen a tüntetések felszámolására kirendelt biztonsági erőknek sem. A saját milíciákkal is rendelkező síita pártok az állami erőszakszervezetekben is jelentős befolyással, informális hatalommal rendelkeznek. Mahdi hiába ígért vizsgálatokat a tüntetések első fordulója során elkövetett atrocitások miatt, azok eredménytelenek maradtak, miközben október 25-én és utána hasonló brutalitással léptek fel a hatóságok.

A jelenlegi politikai krízisből nehéz lesz megoldást találnia a kormánynak, mivel a tiltakozók az teljes politikai elit cseréjét követelik. A cselekvés egyik iránya az erőszak további eszkalációja az újabb ígéretek mellett. Ezek a típusú intézkedések eddig sem hoztak eredményt, és kérdéses, hogy a síita iszlamista pártok megengedhetik-e egykori támogató bázisuk teljes elidegenítését. Másik megoldás lehet a jelenlegi koalíció fenntartása de Ádel Abdul Mahdi „beáldozása” abban a reményben, hogy ez csökkentheti a tiltakozások erejét. Végül elképzelhető új választások megtartása is, amelyet teret engedne akár új politikai szerveződések parlamentbe kerülésének és a meglevő társadalmi elégedetlenség láthatóbb (ha nem is hatékonyabb) becsatornázását az iraki belpolitikába.

Amennyiben az elmúlt hónap eseményei miatt átalakulnak a pártpreferenciák a síita közösségen belül és határozott felhatalmazást kap akár a Szajrún, akár a Fatah koalíció (vagy esetleg egy új, harmadik erő) az új kormány megalakítására, még akkor is kérdéses lesz, hogy a meglevő gazdasági és hatalmi érdekek hálójában, miként lehet az új kormánynak olyan változásokat elindítania, amely kielégíti és eredményeket hoz a tiltakozó lakosságnak.

Szerzők: Wagner Péter és Zelei Péter

Újabb tanév, újabb nagy sikerű előadások. Idén harmadik alkalommal rendezi meg a Biztonságpolitikai Szakkollégium a Válságkörzetek a XXI. században című konferenciáját, ahol ifjú, ám ambíciózus kutatók adják elő témájukat. A rendezvény december 12-én 10:00 és 15:00 közt kerül megrendezésre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Oktatási Központjában.  A délelőtt és kora délután folyamán 30 perces előadásokat fogunk hallani, amelyek pontos összetétele az előadói jelentkezés lezárulta után, december elején derülnek ki.

A tradíciót követve az előadások során biztonságpolitikai szempontból hallhatunk az előadók témáiról. Kis ízelítőnek ajánljuk a tavalyi konferencia összefoglalóját, ahol többek közt a Közel-Kelet, az orosz geopolitika és a konfliktusok vallási elemei kerültek terítékre.

Az előadási helyek jelentős része még nyitott, úgyhogy szívesen várjuk leendő előadóink jelentkezését november 28-ig! A jelentkezéshez a biztpolszakkoll@gmail.com e-mail címre kell elküldeni a következőket:

• Név
• Intézmény neve
• Szakmai önéletrajz
• Előadás rezüméje (maximum 2, A/4-as lap)

„Vízkonfliktusok” sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a  világban jelenlévő lehetséges vízkonfliktusokkal kapcsolatban.

Az Indus-folyó a kínai fennhatóság alatt álló Tibetből ered, átszeli az India és Pakisztán között vitatott hovatartozású Kasmírt mielőtt átlép Pakisztánba és az országon át el nem éri az Arab-tengert. Éves vízhozama 243 km3, ami a Nílusénak éppen a duplája. A folyó hossza összesen 3200 km, mely egy hatalmas delta torkolatban végződik, menedéket nyújtva gazdag növény és állatvilágnak.

A folyó vize legfőképpen hóolvadékból és gleccserek vízéből áll a kismértékű esőzések miatt, ami azt eredményezi, hogy a folyóra nagy hatással van a globális felmelegedés. A jövőben a hóhatár emelkedésével, szélsőségesebb áradásokra és szárazságokra számíthatunk.

Az Indus műholdképe. Forrás: Google Earth

Az Indus az India és Pakisztán által két részre osztott történelmi Pandzsáb régiót is átszeli. A Pandzsáb elnevezés 5 folyót jelent, mivel itt található az Indus 5 fő tápláló folyója. Ezek a Dzshelum, Csenab, Ravi, Szutledzs és Beasz. Ezektől a folyóktól lesz Pandzsáb régió Pakisztánon belül a legnagyobb gazdasági erő, a mezőgazdaságnak megfelelő talaj és az így kialakult ipara által. Ez a régió a legsűrűbben lakott Pakisztánon belül. A pandzsábi folyók forrásai azonban mind Indiában találhatóak, így eredményezve egy bizonyos fokú pakisztáni kitettséget Indiának.

A vízelosztásból keletkező kisebb-nagyobb konfliktusokat az 1960. szeptember 19-én aláírt Indus Vízegyezmény helyezte nyugvópontra. A szerződést a Világbank közvetítésével kötötte Pakisztán és India. A szerződés rendelkezik az Indus és az öt táplálófolyó vízhasználatáról. India korlátlan vízhasználati joggal rendelkezik a három keleti folyó vizei felett. Ezek a Beas, Ravi, Szutlej, amelyek az Indus vízhozamának 20%-át teszik ki. A három nyugati folyó, Indus Dzshelum, Csenab, Pakisztán vízbiztonságát hivatott biztosítani. Ezekkel a folyókkal India bizonyos korlátok között rendelkezhet, de biztosítania kell Pakisztán számára az őt megillető vizeket. Az egyezményt az Állandó Indus Bizottság felügyeli, és a két ország békétlen történelme során is jól működött. A folyókat érintő kérdések, mind az egyezmény jogi keretei között kerültek rendezésre.

Az Indus-völgye. Forrás: The Daily Journalist

Pakisztán fő vízforrása tehát az Indus. Az ország legnagyobb részét jellemző szerény csapadékhozam miatt a folyót kell felhasználnia lakosságának, és a brit uralom alatt épült csatornarendszerrel a gazdaságának 80%-t adó mezőgazdaságának fenntartására is.

A Kína által kihirdetett “Egy Övezet, Egy Út” infrastruktúrafejlesztési programban Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosó néven kapott helyet az ország. A programon belül számos beruházás valósul meg, ami az ingatag pakisztáni gazdaság fejlődés feltétele. E cél érdekében az Induson, és azok tápláló folyóin új vízerőművek épülnek. A megvalósuló beruházások összes energiatermelésének 20%-át teszik ki a vízerőművek, míg 69%-t vállalnak a széntüzelésű hőerőművek. Ez közép-, illetve hosszútávon is növeli a vízerőműveken keresztül az Indus folyó jelentőségét. Nem beszélve a jövőbeni gazdasági- és népességnövekedés megugró igényeiről, amiket még ma se elégítettek ki teljes mértékben (Pakisztán lakosságának 29%-a áramszolgáltatás nélkül él).

Ezért a jövőben Pakisztán számára létfontosságú, hogy az Indus Vízegyezmény továbbra is hatályban maradjon, és működjenek azok a jogi mechanizmusok, amelyekkel érvényt tud szerezni érdekeinek Indiával szemben. Vízbiztonságát veszélyeztető gátak, tározók építésének megakadályozása határain túl, továbbá, hogy minimalizálja az Indusnak való kitettséget. Ezt saját területein a víztározók fejlesztésével, karbantartásával, újak építésével érheti el.

Indiai oldalon is fontos szerephez jutottak a vízierőművek. Habár Indiában a népesség csupán kevesebb, mint 8% él áramszolgáltatás nélkül, az energiaigényük pusztán 12%-át termelik ki az vízi erőművek. Azonban ezek jelentőségének növekedésére számíthatunk itt is. A változó klíma és a késő monszun kihasználtabb vízgazdálkodást igényel. Mivel az egyezményben Indiának szánt folyók 95%-ban jelenleg is felhasználás alatt vannak, az új projekteket (gátakat, csatornákat, erőműveket) a nyugati folyókon valósítanák meg.

Ez oda vezethet, hogy India kialakított képességeit felhasználhatja a pakisztáni gazdaság gyengítésére. Víztározóival akár 20-25 napra is visszatarthatja a Csenab vizét, majd kinyitva a tározóit áradást idézhet elő. Ezzel a lépéssel azonban saját területeit is veszélyeztetné. A felhalmozott majd továbbengedett vízmennyiség hatással lenne az általa adminisztrált kasmíri területekre, illetve a régióban tevékenykedő terrorszervezetek megnövekedett aktivitását lehetne megfigyelni. Egy kritikus infrastruktúrának számító gát alkalmas célpont a Kasmír függetlenségét, India kiűzését célul kitűző terrorszervezeteknek. Láttunk már arra példát, hogy gátépítési munkálatokat állítottak meg, pusztán egy kézigránáttal, ami elijesztette a munkásokat.

A kemény retorika ellenére, a vízegyezmény felrúgása India számára se lenne előnyös. Kételyek fogalmazódnak meg azzal kapcsolatban is, hogy India „hatékonyan” tudná-e felhasználni gátrendszerét Pakisztán megszorítására, hisz ez hatalmas infrastruktúrát igényel és egy hosszú, elnyújtott folyamat része lenne. Ráadásul egy ilyen politika a nemzetközi elmarasztaláson túl a helyi, más szomszédos országokkal köttetett vízegyezményeket is alapjaiban ingatná meg.

Az Indus-folyó ügye közvetlen összeköttetésben van a kasmíri helyzettel, és indikátorként működik a két ország kapcsolatában, így egyik vita sem tud rendeződni a másik nélkül. Bár a vízügyekben érzékelhető több évtizedes diplomatikus viszony bizakodásra adhat okot, ez ügyben is további tényezők borzolhatják a kedélyeket. A nyugati folyók India általi kihasználásának, vagy túlhasználásának mértéke, vagy esetlegesen Kína megjelenése az Indus Vízegyezményben.

Végeredményében hosszú távon a klímaváltozás, illetve a víz értékének növekedése szülhet még további konfliktust. Pakisztán esetében ez különösen érzékeny pont, hisz az Indus nélkül az ország teljes elsivatagosodását prognosztizálják.

Szerző: Kertai Zoltán Péter

A barcelonai látványosságok listájára felkerülhetnének a senyera zászlók, amelyek az épületek homlokzatán, illetve a lakások erkélyén lobognak. Ezek a lobogók a katalán függetlenség jelképei, arany mezőben négy vörös pólya található. A lakosság egy részét ez cseppet sem zavarta, sok közintézmény homlokzatán szintén lobognak az ellenállás zászlajai. Azonban az ingatlantulajdonosok nem szimpatizálnak ezzel az ellenállással, a bérlőkkel levetetnék a lobogókat. Nem csoda, október végén újra megkezdődtek a tüntetések a katalán fővárosban.

A katalán függetlenségi botrány tovább folytatódott 2019-ben is. Miután a katalán elnök Brüsszelben maradt, és nem tért vissza Spanyolországba, a többi katalán vezető ellen pedig ítéletet hoztak. A legkomolyabb büntetést a katalán elnökhelyettes, Oriol Junqueras kapta, a többi vezető 9 évnyi szabadságvesztést kapott, 12 évre ítélték a volt katalán külügyminisztert, a munkaügyi minisztert, és 12 évig eltiltották a hivatali tisztség betöltését.

Az elítélt katalán vezetők. Forrás: AFP

Az ítélet nem maradt visszhang nélkül. Többségben diákok, körülbelül 25 ezren vonultak az utcára tiltakozva a katalán vezetők ellen hozott ítélet miatt, a hatóságok pedig mindent megtettek, hogy a tüntetést elnyomják. A lázadók a madridi ítéletet bosszúnak tartják az előző évi katalán függetlenség ellen. Blokád alá került a barcelonai reptér is, az El Prat, ahol a tüntetők ülősztrájkot hirdettek. Az egész megmozdulás a közösségi oldalokon kezdődött, „Demokrácia Cunami” jelszóval buzdítottak mindenkit, hogy tiltakozzanak az ítélet ellen és foglalják el a repülőtér T1-es terminálját. Csak érvényes jeggyel rendelkezőket engedték át az ellenőrzésen, és több járat is késve indult el a reptérről. A spanyol hatóságok más megmozdulásokról is jelentettek, szimpatizáló tüntetések alakultak ki; Gironiában, Lleidában, Tarranogában, illetve más kis lélekszámú katalán városban. A tiltakozás megbénította a közlekedést, egy órára szünetelt a metró és vasúti forgalom, és több mint 60 járatot törölni kellett. A demonstráció erőszakossá vált, a kivezényelt hatóságok különböző eszközök segítségével próbálták a tüntetőket megbénítani, tizenhárom embert a kellett tüntetők  ellátni kisebb sérülések miatt.

Ennél is nagyobb ellentüntés alakult ki október 16-án, amikor is erőszakba torkollott a demonstrálók békés tiltakozása. A kiindulási helyszín a spanyol nemzeti rendőrség székhelye volt, a Via Laeitana-nál. és nagyobb megmozdulások történtek Placa Urquinaona-nál. Több épületet, köztük a spanyol központi kormány képviseletének épületét kövekkel és petárdákkal dobálták meg, áttörték a rendőri kordonokat, kontraként könnygázzal és gumilövedékekkel válaszoltak a rendőrök. Fekete füst lepte el a várost, a tüntetők szemeteskukákat, újságosbódékat gyújtottak fel, több ezren gyűltek össze az utcákon, skandálva a megmozdulás jelmondatát: „The streets will always be ours” vagyis az utcák mindig a miénk lesznek. Igazi csatahelyszínné vált a Via Laeitana. A következő napon általános sztrájkot hirdettek, azonban a helyzet annyira elfajult péntekre, hogy a Sagrada Familia bejáratát a tüntetők lezárták és 57 járatot töröltek a repülőtérről. A spanyol labdarugó szövetség bejelentette, hogy az El Classico, Barcelona – Real Madrid futballmeccset elhalasztották a zavargások és a nyughatatlan állapotok miatt. A tüntetők barikádokat építettek, a rendőrség könnygázat, gumilövedéket és vízágyút is bevetett, több mint 130 ember sérült meg és 35 embert kezeltek súlyosabb sérülésekkel, 107 rendőri jármű megsérült. A barcelonai tisztviselők a károkat körülbelül 2,7 millióra becsülik.

Eközben a Spanyolország legfelsőbb büntetőbírósága, az Audiencia Nacional bírója elrendelte a rendőrségnek, hogy állítsa le a függetlenség támogató szervezet, a Cunami Democràtic webhelyét és közösségi médiahálózatát , amely olyan alkalmazásokat használt, amelyek a tüntetéseket összehangolták. A volt katalán elnök nem hagyta tett nélkül a történteket, Carles Puigdemont pénteken átadta magát a belga igazságügyi hatóságoknak. Kiadási meghallgatását október 29-ére tervezték. Több olyan álhír is érkezett, hogy a szomszédos Franciaországból, Baszkföldről és Németországból többen is akarnak csatlakozni a tüntetésekhez. A spanyol hatóságok felkészülten várják az érkezőket.

Katalán tüntetők barikádok emelnek az utcákon. Forrás: El Pais

Az ítéletet meghozó spanyol bíróság elviekben független, de hatalmas a politikai és a társadalmi nyomás rajtuk. A katalánok Spanyolországon belül jelentős autonómiával rendelkeznek; saját parlamentjük; kormányuk; nyelvük is van. Ettől már csak Baszkföld kap nagyobb önállóságot, viszont ott sikerült mindkettő félnek egy kedvező kompromisszumot kötnie.

Az, hogy mi lesz Katalónia sorsa az egyelőre bizonytalan. Esetleg egy olyan kompromisszum születhetne, ahol mindkettő fél enged egy keveset a követeléseikből. Ha a katalánok lemondanának a függetlenségükről, a spanyol kormány tovább bővítené az autonómiát a feszültségek enyhítésére. Vagy egyszerűen húzzák az időt, megvárják, amíg lenyugszik a helyzet, és a katalán kormányzatban többségbe kerülnek azok a politikusok, akik ellenzik a függetlenséget, valamint a lakosság is “kifárad”.

Szerző: Németh Csenge

Technológia, kihívások

2019. 10. 01. – NATO nagykövetek és katonai vezetők tartottak megbeszélést a „felforgató technológiákról“ (Szilágyi Laura)

André Lanata tábornok, a Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának vendéglátásával került megrendezésre a felforgató technológiák hatásairól szóló megbeszélés. Napjainkban ezen technológiák mélyen befolyásolják a Szövetségesek képességét alapvető feladataik ellátásában. Ha megértjük és beépítjük használatuk módjait eljárásainkba, az nagyban meghatározná jövőnk biztonságát.

A találkozóra a belgiumi Genvalban került sor a Szövetség döntéshozó képességei fejlesztésének érdekében, mely törekvés összhangban van a 2018-as brüsszeli csúcson meghatározottakkal, azaz a hírszerzési rendszer, a stratégiai tudatosság, valamint a tervezési és döntéshozatali eljárások erősítésével.

2019. 10. 04. – A NATO a fejlett technológia jövőjére összpontosít

A NATO tag- és partnerországokból érkezett kutatók megvitatták hogyan tudnának a fejlett technológiák elvezetni a modernizációhoz és innovációhoz. A rendezvényt a NATO Tudomány a Békéért és Biztonságért Program szervezet meg Belgiumban. Több, mint 50 kutatót vontak be és 25 folyamatban lévő vagy lezárult projektet néztek át. A fejlett technológiák áthidalnak a Szövetség múltján, jelenén és jövőjén, főként a jövőbeli tendenciák meghatározásáról és a fenyegetések feltérképezéséről esett szó.

2019. 10. 14. – Az űr, mint a NATO védelem és elrettentés alapvetően szükséges eszköze (Haiszky Edina Julianna)

A NATO Katonai Bizottságának 2019. október 14-ei ülésének fókuszában az űr kérdése állt, melynek jegyében John Raymond, az újra megalapított US Space Command parancsnoka tartott eligazítást.

Elsőként a NATO Katonai Bizottságának helyettes elnöke Scott Kindsvater altábornagy szólalt fel, aki kiemelte, hogy az űr kérdése a NATO politikájában előkelő helyet foglal el illetve ismertette az 2019 júniusában elfogadott első szövetségi űrpolitika jelentőségét. Hiszen az űrben lévő eszközök, az általuk biztosított összeköttetések behálózzák az emberek mindennapi életét, illetve ezeket az eszközöket már nem csak békés célokra lehet alkalmazni.

Ezt követően John Raymond vette át a szót, aki részletes tájékoztatást adott a NATO-ban jelenleg folyó tevékenységekről. A US Space Command parancsnoka hangsúlyozta, hogy a szervezetük célja a NATO űrbeli pozíciójának erősítése, ehhez első sorban szorosabb együttműködésre van szükség a szövetséges nemzetekkel és külső kereskedelmi cégekkel.

Scott Kindsvater altábornagy az ülést azzal a következtetéssel zárta le, miszerint a NATO nem kívánja militarizálni a világűrt, ami ettől függetlenül azonban fontos szerepet játszik az információk megosztásában, az interoperabilitás fokozásában, így védelme igenis kiemelt pozíciót kell hogy kapjon a NATO politikájában.

Partnerkapcsolatok

2019. 10. 09. – A NATO és Japán fokozza a kibervédelemről folytatott párbeszédet (Györgyi Dominika)

A NATO és Japán október második hetében megbeszéléseket folytatott a jelenlegi kiberfenyegetésekről és a jövőben várható fejlesztési intézkedésekről.

„A kiberfenyegetések egyre összetettebbé, kártékonyabbá és kényszerítőbbé válnak. Tartós és fejlődő természetük megköveteli, hogy folyamatosan alkalmazkodjunk és megfelelően reagáljunk rájuk. Ebben a gyorsan változó környezetben a NATO-nak a szövetségesei, partnerországai és szervezetei alkotta egyedülálló hálózatára kell támaszkodnia”- nyilatkozta Christian Liflander, a NATO Főhadiszállás Kibervédelmi Intézetének vezetője. A tisztviselők megosztották egymással a NATO és Japán jelenlegi kibertámadások elleni erőfeszítéseivel kapcsolatos észrevételeiket. A figyelem középpontjába továbbá a normákon alapuló, kiszámítható és biztonságos kibertér került.

„Amint a japán új Nemzeti Védelmi Program-iránymutatásaiban szerepel, prioritást élvez a kibervédelmi képességünk megerősítése. Mivel a kibernetikus tér körüli kockázatok manapság egyre nagyobb kihívást jelentenek, hatékonyan együtt kell működnünk más, hasonló gondolkodású országokkal a kibertámadások elleni gyors és megfelelő intézkedések meghozatala érdekében és úgy hiszem, hogy a Japán-NATO együttműködés megerősítése a kibertérben hozzájárul ehhez.” – hangsúlyozta Kyosuke Matsumoto, a Japán Védelmi Minisztérium Stratégiai Tervezési Osztályának igazgatója.

A NATO számos partnerországgal együttműködik a nemzetközi biztonság előmozdítása érdekében, a kibervédelem tekintetében ez a közös értékeken és megközelítésen alapul.

A Tokióban tartott tárgyalásokat követően a NATO képviselői kapcsolatba léptek az egyetemekkel is. Liflander úr megnyitotta a CYDEF 2019 konferenciát, amelyet a NATO Tudomány a Békéért és Biztonságáért Program finanszíroz, és amelynek célja a kibervédelem érdekeltjei közötti hatékony együttműködés, valamint az új technológiák kibervédelemben való eredményes felhasználása áll.

Konferenciák

2019. 10. 16. – Washington ad otthont a 2019. évi NATO Ipari Fórumnak (Németh Csenge)

Az Észak Atlanti Szerződés Szervezetének képességeinek tervezéséről és fejlesztéséről szóló eseményt Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára szponzorálta. A Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnoka, André Lanata tábornok és a NATO Védelmi Beruházási Főtitkár helyettese, Camille Grand társszervezőkként segítették a főtitkár munkáját.

Ebben az évben a fórum további lehetőséget kínált a NATO 70. évfordulójának megünneplésére is, illetve megrendezésre került a decemberi londoni NATO-vezetők találkozójának döntéshozatal előtti ülése.

Az első napon négy szekció foglalkozott a döntéshozatalhoz hozzájáruló elemekkel: feladatszabás, információ gyűjtés és feldolgozás, siker kifejlesztése és kiterjesztése; adatfelhasználás; operatív tudatosság és előrejelzés; és az emberi döntéshozatal támogatása.

A második napon tartott plenáris ülésen a döntéshozatalt befolyásoló kialakuló tendenciákról és a változó információ elemzésről volt szó, amelyben a NATO jelenlegi geopolitikai biztonsági környezetében a NATO elrettentő képességének és védelmi helyzetének javítására irányuló ajánlásokkal foglalkoztak.

A NATO Ipari Fóruma a NATO nagyköveteinek és katonai képviselőinek, az Egyesült Államok fogadó nemzetének magas rangú képviselőinek, a NATO és az európai intézményeknek, a védelmi, biztonsági és kereskedelmi ipart képviselő vezérigazgatóknak és magas rangú vezetőknek, a kutatóközpontoknak és az egyetemeknek a hozzászólásaival került megrendezésre.

Az eseményre 2019. november 13–14-én, Washington DC-ben kerül sor. További információk a http://www.act.nato.int/industryforum oldalon találhatók.

2019. 10. 23. – NATO Főtitkár beszédet mondott a fegyverzetellenőrzésről szóló konferencián (Szilágyi Laura)

Jens Stoltenberg kiemelte a NATO erős és tartós elkötelezettségét a fegyverzetellenőrzés, a leszerelés és a non-proliferációs folyamatok mellett. Napjainkban ezeken a területeken sok nehézség adódik, az eddigi globális fegyverzetellenőrző rendszer omladozik. Mindez adódik Oroszország nemzetközi kötelezettségeket felrúgó magatartásából és az új szereplők és technológiák megjelenéséből.

Ahhoz, hogy a fegyverzetellenőrzés továbbra is hatékonyan működhessen, szükség van ezen eljárásoknak a megváltozott környezethez alkalmazkodniuk. A Főtitkár négy területet emelt ki, melyeken megvalósulhatna az együttműködés a témában. Fontos egy non-proliferációs szerződés elfogadása, a nukleáris fegyverzetellenőrző rendszer fejlesztése, a Bécsi Dokumentum modernizálása, valamint új szabályok és szabványok felállítása.

A NATO-nak gondoskodnia kell róla, hogy a fegyverzetellenőrzés továbbra is a kollektív biztonság  fenntartásának hatékony eszköze lesz.

2019. 10. 25. – Védelmi miniszterek előkészítették a londoni NATO-csúcstalálkozót (Kertai Zoltán Péter)

A Szövetség védelmi miniszterei két napos ülésezés után megágyaztak a londoni NATO csúcstalálkozónak. A tárgyalások témái közt szerepelt Észak-Szíria kérdése, a tehermegosztás harmonizálása, a NATO missziók és Afganisztán.

A szíriai helyzet kezelésére a Szövetség hangsúlyozta a politikai megoldás szükségességét, és kiemelte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen tett győzelem megőrzésének kulcsfontosságát. Német javaslat érkezett egy biztonsági zóna kialakításáról és a jelenlét növeléséről a térségben, amit a Főtitkár szívesen fogadott.

Mindemellett új eredményről számolt be Jens Stoltenberg, NATO Főtitkár. A Szövetséges küldetéseket ellátó repülőgépek elsőbbségi légi irányításban részesülnek Európa-szerte. „Ezt nevezzük a Gyors Légi Mobilizálásnak” – mondta a Főtitkár.

Közösen az Európai Unióval, Finnországgal és Svédországgal a Szövetség a hibrid veszélyekre adható válaszokat is feltárta a nagyobb tűrőképesség érdekében. Megegyeztek a polgári telekommunikáció új követelményeiben. Ilyen például az átfogó kockázatelemzés, kibertámadások beazonosítása és veszélyek minimalizálása.

A költségmegosztás harmonizálásáról elmondható, hogy már 5. éve folyamatosan növekednek a védelmi kiadások az európai szövetségesek és Kanada költségvetéseiben. „ A következő év végére a szövetséges államok összesen 100 milliárd dollárt adnak hozzá a költségekhez, de még ennél is többet kell tennünk.” – jelezte a Főtitkár.

Afganisztán a fő témák között szerepelt a tárgyalásokon. Az afgán biztonsági erők továbbra is számíthatnak a támogatásra, és kiképzésre, hogy képesek legyenek fenntartani a békét és küzdeni a nemzetközi terrorizmus ellen. Továbbá a Szövetség elkötelezett a béketárgyalások folytatásában, azonban ehhez szükség lesz a tálibok kompromisszumkészségére.

Belső, szervezeti változások

2019. 10. 25. – Négy szövetséges fog össze egy regionális különleges erők parancsnokságért (Kertai Zoltán Péter)

Október 25-én a horvát, a szlovák, a szlovén és a magyar honvédelmi miniszterek egy közös egyetértési megállapodást írtak alá, amelyben egy magyar vezetés alatt álló Regionális Különleges Műveleti Parancsnokság létrehozásáról tettek nyilatkozatot. A parancsnokság 2021 januárjára éri el kezdeti, és 2024 decemberére teljes működését. Az aláírás alkalmával a NATO főtitkárhelyettese, Mircea Geoana tábornok kiemelte – „Ahogyan a különleges műveleti erők egy sokoldalú eszközt képviselnek a modern konfliktusokban, ez az aláírási ünnepség egy fontos lépést tesz a régió különleges erőinek megerősítésében és növeli a Szövetségen belüli együttműködést és interoperabilitást.“

Szerzők: Györgyik Dominika, Haiszky Edina Júlianna, Kertai Zoltán Péter, Németh Csenge, Szilágyi Laura

Összeállította: Szilágyi Laura

Brexit

Október 14-én a királynő beszédével kezdődött meg a brit parlament új ülésszaka. II. Erzsébet beszédében felolvasta a kormány programját, amelynek fő prioritása a szigetország október 31-ei kiléptetése az Európai Unióból. Boris Johnson kormányfő a parlament megnyitása után el is utazott az Európai Tanács október 17-18-ai ülésére, ahol a kilépési megállapodás módosításáról fognak dönteni az uniós kormány- és államfők.

2019. október 17-én, intenzív tárgyalásokat követően, megállapodás született a az Egyesült Királyság és Európai Bizottság között. Az Európai Bizottság felvetette az Európai Tanácsnak, hogy hagyja jóvá elsősorban a módosított politikai nyilatkozatot, amely az Unió és az Egyesült Királyság jövőbeli kapcsolatrendszerét foglalja össze, valamint a módosított megállapodást, mely a kilépésről és az Észak-Írország, Írország helyzetről szóló jegyzőkönyvről is rendelkezik. Az EB felkérte az Európai Parlamentet, hogy adja egyetértését a megállapodáshoz.

Ezt követően az EU27-ek elfogadták módosított politikai nyilatkozatot és a kilépésről rendelkező megállapodás módosított változatát. Az Európai Tanács rendelkezései újabb lépést jelenthetnek a rendezett kilépés felé.

„Megszületett a megállapodás, így elkerülhetjük a káoszt, valamint a feszült légkör kialakulását az EU27-ek és az Egyesült Királyság között.” – Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Forrás: Business Insider

A brit parlament október 19-én szombatra hívott össze rendkívüli ülést, melyen az Európai Unióval újonnan letárgyalt kilépési megállapodásról vitáztak és szavaztak az alsóházi képviselők. Az ülés közben tízezrek tüntettek a parlament épülete előtt egy második brexit-népszavazást követelve. A képviselők végül a megállapodásról nem szavaztak, ugyanis egy olyan módosító indítványt került elfogadásra, amely biztosítaná, hogy a kilépési megállapodás gyakorlati megvalósításához szükséges törvények menjenek át a törvényhozáson és utána fogadják el a megállapodás egészét. A képviselők ezzel kívánják elkerülni a rendezetlen kilépést. A döntés elhalasztása miatt azonban Boris Johnson kormányfőnek kérvényeznie kellett a halasztást az Európai Uniónál. A kormányfő ezt ígéretei ellenére megtette, ugyanis törvény kötelezte rá.

Október 21-én az Európai Unió Tanácsa elfogadta a kilépésről rendelkező megállapodás aláírásáról szóló határozatot, valamint az említett megállapodás megkötéséről szóló kiigazított tanácsi határozattervezetet, melyet, az elfogadást követően továbbítottak az Európai Parlamentnek, annak érdekében, hogy a Parlament is jóváhagyja. Erre írásbeli eljárás keretében kerül sor. Az EU27-ek felkérték az Európai Bizottságot, az Európai Parlamentet és az Európai Unió Tanácsát, hogy tegyék meg az szükséges lépéseket, annak érdekében hogy a megállapodás november 1-jén hatályba léphessen.

Október 22-én szavazott a brit parlament a kilépési megállapodás gyakorlati megvalósításához benyújtott törvényjavaslat mellett szavazott, ami a későbbi esetleges elfogadásának első lépését jelentette. A javaslat megszavazásával először jött létre többség a egy brexit-megállapodás mögött. Azonban a kormányfő által javasolt három napos jogalkotási menetrendet elutasították, így biztossá tették, hogy a szigetország nem léphet ki október 31-én.

Október 29-én az Európai Tanács határozatot fogadott el az 50. cikk szerinti határidő meghosszabbításáról. A meghosszabbítás 2020. január 31-ig tart, annak érdekében, hogy megfelelő körülmények között jöjjön létre a kilépés és a ratifikáció is le tudjon zajlani. A hosszabbítás során az Egyesült Királyság az EU teljes jogú tagjának tekintendő.

Boris Johnson előrehozott választásról szóló javaslatot nyújtott be a parlament alsóházának, miután nem sikerült elérnie az Unióból való kilépést október 31-ig. Az indítványt a vita után október 29-én fogadta el az alsóház, a következő két napban pedig a Lordok Háza és a királynő jóváhagyását is megkapta törvény. A parlamenti választások napját december 12-ére tűzték ki.

Szomszédságpolitika

Nyugat-Balkán

A vártakkal ellentétben az Európai Tanács októberi ülésén nem jelentették be a csatlakozási tárgyalások megkezdését Észak-Macedóniával és Albániával. Az Európai Tanács a 2020 májusában Zágrábban tartandó EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozó előtt vissza fog térni a bővítés kérdésére. Ezzel a lépéssel az uniós intézmények vezetői és a szakértők szerint is „történelmi hibát” követtek el a tagállamok vezetői. A csatlakozási folyamat megkezdéséhez egyhangú döntésre van szükség a tagállamok részéről és mivel Franciaország, Hollandia és Dánia megvétózták a döntést, így elhalasztásra kerül a téma.

Törökország

Az Európai Tanács október 17-18-ai ülése után kiadott közleményében ítéli el Törökország egyoldalú katonai fellépését Északkelet-Szíriában, „amely elfogadhatatlan emberi szenvedéseket okoz, aláássa az Iszlám Állam elleni küzdelmet és súlyos fenyegetést jelent Európa biztonságára”. Az Európai Tanács a török offenzíva október eleji megindulása óta többször  is felszólította Törökországot, hogy szüntesse be katonai fellépését, vonja ki haderőit és tartsa tiszteletben a nemzetközi humanitárius jogot.

Fehéroroszország

Miután a breszti kerületi bíróság halálos ítéletet szabott ki Viktar Serhil fehérorosz állampolgárra, az Európai Unió október 28-án nyilatkozatot adott ki melyben kiemeli, hogy a halálbüntetés embertelen és hatástalan büntetés, amelynek nincs visszatartó ereje. Az EU szóvivője a kivégzésekkel kapcsolatos moratórium bevezetését a halálbüntetés eltörléséhez vezető út első lépésének tartja.

Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, valamint az Európa Tanács főtitkára közös nyilatkozatot tett közzé a halálbüntetés elleni világnap alkalmából október 10-én A nyilatkozat kijelenti, hogy  a halálbüntetés kegyetlen, embertelen és megalázó büntetés, amely ellentétes az élethez való joggal, és bosszút jelent, nem pedig az igazságosságot, és annak eltörlése hozzájárul az emberi méltóság fokozásához. Az EU és az Európa Tanács minden országot arra ösztönöz, hogy csatlakozzanak a Kínzásellenes Globális szövetséghez, amely elkötelezi magát a kínzás és kivégzés során használt felszerelések kereskedelmének korlátozása mellett.

Ukrajna

Az EU kiadta harmadik éves jelentését, melyben listázza 62 kereskedelmi partnerrel végrehajtott 35 fő kereskedelmi szerződését. A lista szerint az EU és Ukrajna közötti kereskedelem 2017-2018 között 9%-kal növekedett, valamint Ukrajna exportjának 42%-a az EU-s piacokon kerül értékesítésre. A jelentés kiemeli, hogy Ukrajna több kérdésben folyamatosan halad előre a jogszabályok és tervezetek EU joghoz való közelítésében. A jelentés kritikaként fogalmazza meg, hogy az országban a szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos jogszabályi környezet túl gyenge, valamint nem felel meg a nemzetközi normáknak, ezenkívül további egyeztetésre van szükség az ukrán jogszabályok és az uniós jogszabályok között, az állami támogatásokat érintő kérdésekben.

Azerbajdzsán

Az EU azerbajdzsáni nagykövetsége nyilatkozatot adott ki az országban történt tüntetésekkel kapcsolatban. A nyilatkozatban elítélték a bakui tüntetések során  békés tüntetőkkel szembeni erőszakos rendőri fellépést, valamint felszólították a hatóságokat, hogy engedjék szabadon a letartóztatott tüntetőket. Az EU megjegyezte, hogy a gyülekezés szabadsága alapvető emberi jog, és elvárják, hogy Azerbajdzsán biztosítsa annak teljes körű gyakorlását, összhangban az ország nemzetközi kötelezettségeivel.

A nagykövetség október 31-én ismét nyilatkozatot adott ki, amelyben megcáfolja azokat a médiában megjelent vádakat amik szerint, Baku utcáit csatatérré szeretnék változtatni. A nyilatkozat kiemeli, hogy Azerbajdzsán az EU fontos partnere, a keleti partnerség résztvevője, valamint energetikai kérdésekben az EU stratégiai partnere.

Grúzia

A harmadik magas szintű EU – Grúzia stratégiai biztonsági párbeszédre október 25-én került sor az ország fővárosában, Tbilisziben. A felek ismét megvitatták az Abházia és a Tskhinvali / Dél-Oszétia grúz régióinak biztonsági és humanitárius helyzetét, ideértve az Oroszországgal kapcsolatos közelmúltbeli fejleményeket, és hangsúlyozta az EU által közvetített, 2008. augusztus 12-i tűzszüneti megállapodás végrehajtásának fontosságát. A párbeszédet Vakhtang Makharoblishvili, Grúzia első külügyminiszter-helyettese és Jean-Christophe Belliard, az Európai Külügyi Szolgálat helyettes főtitkára vezette. További megvitatott témák a hibrid fenyegetések, ideértve a stratégiai kommunikáció e tekintetben betöltött szerepét és az energiabiztonságot is. Mindkét fél elismerte Grúzia hozzájárulását az EU közös biztonság- és védelempolitikájához (KBVP), többek között az EU által vezetett válságkezelési műveletekben való részvétel révén, és feltárta az e területen folytatott együttműködés fokozásának lehetőségeit.

Örményország

Október 19-én az Örményországba delegált EU-küldöttség vezetõje, Andrea Wiktorin nagykövet részt vett az Állami Bevételek Bizottságának workshopján, amelyet az Örményország migráció és határellenõrzés támogatása (MIMBA) projekt. A workshop az Állami Bevétel Bizottság 2020-2024-es stratégiáját vitatta meg, illetve a stratégia kapcsolatát más ágazatokkal. Örményország miniszterelnöke, Nikol Pashinyan szintén részt vett az eseményen, és nyitóbeszédet tartott.

Október 30-án Andrea Wiktorin nagykövet találkozott a keleti partnerség civil társadalmi fórumának Örményország nemzeti platformjának tagjaival. Az ülésen a felek megvitatták a jövőbeni együttműködést, ideértve az EU és Örményország átfogó és megerősített partnerségi megállapodás (CEPA) végrehajtását.

Moldova

Federica Mogherini az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője október 3-án látogatott Chișinău-ba, a moldáv fővárosba. Találkozott Igor Dodon elnökkel, Maia Sandu miniszterelnökkel, Nicu Popescu külügyi és európai integrációs miniszterrel, valamint Sandu kormányának más minisztereivel. Chișinăuban és Brüsszelben egyaránt hangsúlyozta a főképviselő asszony  az EU támogatását moldovai reform folyamatban, megerősítve, hogy kész további lépéseket tenni a kézzelfogható fejlődés és a kötelezettségvállalások folyamatos teljesítése tekintetében. Az EU eddig megkezdte a költségvetési támogatások kifizetését, számos finanszírozási megállapodást írt alá, magas szintű szakértelmet mozgósított a kormány számára, és a következő hetekben tervezi felszabadítani a makroszintű pénzügyi támogatás első részletét.

Forrás: Corporatedispatch.com

Az Európai Bizottság október 18-án jóváhagyta a költségvetési támogatás gyanánt 14,35 millió euró folyósítását, amelynek célja a Moldovai Köztársaság új kormánya által megkezdett reformok végrehajtása. Ez a támogatás segíteni fogja a rendőrségi reformot, a korrupció és a pénzmosás elleni küzdelmet, az energia ágazat korszerűsítését valamint  a hatékonyabb és átláthatóbb államháztartási politikát. Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és a bővítési tárgyalásokért felelős biztos hozzátette: “A mai támogatási csomag bemutatja az EU elkötelezettségét a moldovai polgárok iránt, akik már régóta követelik az ilyen reformok végrehajtását.”

Az EU és a Moldovai Köztársaság szeptember 30-án tartotta az EU – Moldova társulási megállapodás alapján a Társulási Tanács ötödik ülését. A találkozót követően az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini köszönetet mondott Moldovai miniszterelnöknek, Maia Sandunak. A főképviselő asszony beszédében kiemelte az EU-Moldáv kapcsolatok mélységét, valamint a találkozó sikerességét. Mogherini szerint az EU-nak az országnak nyújtott támogatása „továbbra is a reform előrehaladásától függ”.

Szankciós politika

Az Európai Unió Tanácsa meghosszabbította 2020. október 16-ig a vegyi fegyverek terjedését és használatát korlátozó uniós intézkedések hatályát. A szankciók kilenc személyre – akik közül 5 a szír konfliktusban vállalt szerepe miatt, míg 4 a salisburyi merénylet kapcsán – és egy szervezetre vonatkoznak. A jegyzékbe vett szervezet ellen vagyoni eszközök befagyasztása, míg a személyek esetében vagyoni eszközeik befagyasztása valamint az EU.-ba való beutazás tilalma maradt továbbra is érvényben. A szankciókkal az Európai Unió célja a vegyi fegyverek proliferációjának meggátolása, ezzel támogatva a vegyi fegyverek elleni globális fellépést és a nemzetközi biztonság javulását.

Nicaragua

A Tanács a nicaraguai belpolitikai helyzetre válaszul célzott korlátozó intézkedésekre vonatkozó keretrendszert fogadott el, amely biztosítja az olyan szervezetek és személyek szankcionálását, akik kapcsolatba hozhatók az emberi jogok megsértésével, a demokrácia és jogállam leépítésével, valamint a civil társadalom és demokratikus ellenzék elnyomásával. A korlátozással sújtott szervezetek ellen vagyoni eszközeik befagyasztása, míg a természetes személyek ellen vagyoni eszközeik befagyasztása, illetve az EU-ba történő beutazás tilalma lép életbe. Az Európai Unió felszólítja továbbá Nicaragua kormányát és valamennyi részes felet a mielőbbi konstruktív, érdemi nemzeti párbeszédre, különös tekintettel egy új, a nemzetközi standardnak megfelelő választási reform meghozatala céljából, amely elősegítené a közintézményekkel szemben támasztott bizalom visszanyerését az országban.

Összeállította: Berkes Rudolf

„Vízkonfliktusok” sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a  világban jelenlévő lehetséges vízkonfliktusokkal kapcsolatban.

Napjainkban a klímaváltozás térnyerése kapcsán a politikai kommunikációban, ismételten előtérbe került a vízkonfliktusok lehetősége és annak vizsgálata. A téma ellentmondásos, a teljes negligálás mellett, megjelennek azon vélemények is, amelyek minden napjainkban zajló fegyveres vagy társadalmi konfliktust a fogyasztható vízmennyiség lakosság számára való elérhetőségére vezetnek vissza. Az igazság nyilvánvalóan ennél árnyaltabb, „színtiszta” vízkonfliktust nem lehet egyértelműen megállapítani a nemzetközi kapcsolatok történetében, azonban az való igaz, hogy számos esetben nagy hangsúllyal volt jelen vízhez való hozzáférés az államok és/vagy társadalmi csoportok közötti összeütközésekben és ez különösen igaz a Közel-Keletre, azon belül pedig az arab-izraeli konfliktusra.

Korai cionista telepesek dolgoznak a kibucban. Forrás: Everyculture.com

A Közel-Kelet történelmében mindig is központi szerepet foglaltak el a különböző vízforrások, hiszen a közismert ókori civilizációk (Egyiptom, Babilon) mind-mind egy adott folyó mentén, vagy annak medencéjében alakultak ki és fejlődtek meghatározó birodalommá. Ugyancsak közismert, hogy bizonyos területeken kívül alapvetően vízhiányban szenved a térség, amely fokozottan növekvő kockázatot jelent a népességszám növekedését, valamint a technológiai fejlődés ezirányú igényeit tekintve. A víz ráadásul mindkét érintett nép kultúrájában nagy hangsúllyal van jelen, és rendkívül nagy hatással bírt életformájuk kialakulására, hiszen a XX. században mindkét nép életformáját alapvetően a mezőgazdaság határozta meg. Az erőforrásokért való vetélkedést mindig is valamilyen fokú vetélkedés, konfliktust kísérte az emberiség története során, nem véletlen hogy a világ vezető politikusai számos alkalommal kifejtették aggodalmukat a régió biztonsága kapcsán. Noha ezek a „jövendölések” ritkán következnek be cáfolhatatlan pontossággal (lásd Butrosz-Butrosz Gáli ENSZ Főtitkár kilencvenes években elhangzott híres kijelentését, amely szerint a Közel-Kelet következő háborúja a víz kapcsán fog kitörni), felelőtlenség lenne elhanyagolni a kérdés vizsgálatát.

Az arab-izraeli konfliktus egy rendkívül összetett, hosszú múltra visszatekintő probléma, amely alapjaiban határozza meg a közel-keleti regionális biztonsági komplexum belső dinamikáját. A konfliktust alkotó számos komponens közül a modernkori történelem folyamán mindig, de napjainkban egyre nagyobb hangsúllyal van jelen a vízkészletekhez való hozzáférés, így ennek áttekintése kiváló esettanulmánya lehet a vízkonfliktusok vizsgálatának.

A cionista küldöttek igényei Izrael Állam határait illetően. Forrás: Reddit

A vízforrások biztosításának kérdése már a XX. század elején bekerült a cionista mozgalom Palesztinát érintő terveibe. Az 1919-es párizsi békekonferencián tartózkodó cionista delegáció kiemelte, hogy Palesztina tartomány határait úgy kell kialakítani, hogy az tartalmazza a Golán-fennsíkot, a Jordán-völgyét (tehát gyakorlatilag a mai Ciszjordiániát), valamint a libanoni Litáni folyót, ahhoz hogy a terület lakosságának életkörülményei biztosítva legyenek. Jól látható, hogy már a XX. század elején meghatározásra kerültek azok a területek, amelyek stratégiai jelentéségűek Izrael Állam szempontjából, és hogy ezen kiválasztásban mekkora hangsúllyal jelent meg a vízkészletek kérdése.

A víz, mint konkrét konfliktusforrás először az 1950-es években került elő az arab-izraeli kapcsolatokban, amikor 1953-ban Izrael megkezdte a Nemzeti Vízvezető Hálózatának kiépítését, amelynek célja az volt, hogy a Genázáreti-tó vizéből az életfeltételek megteremtéséhez elegendő vizet juttasson a Negev-sivatag területére. A tervezet súlyosan sértette Szíria és Jordánia érdekeit, ezért a döntést számos kisebb katonai incidens követte kölcsönösen. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa végül Izrael javára döntött és az építkezés folytatódhatott. A vita feloldására az Arab Liga és Izrael Állam, Eric Johnston amerikai közvetítő segítségével megalkották a „Jordán-völgyének Egységes Vízügyi Tervét”, amely meghatározta, hogy mely ország mekkora mértékben részesül az érintett vízforrások készletéből. Bár a terv politikailag megbukott, mert az Arab Liga államai nem tudták azt ratifikálni, a tervben meghatározott keretszámokhoz a továbbiakban is minden fél tartotta magát.

A Nemzeti Vízvezető Hálózat és a kapcsolódó rendszerek. Forrás: Umich.edu

A Nemzeti Vízvezető Hálózat megépítése körüli indulatok azonban közel sem csillapodtak el véglegesen. Amikor 1964-ben befejezték az építkezést, az Arab Liga kairói csúcstalálkozóján döntést hoztak arról, hogy az izraeli Vízvezető Hálózat veszélyt jelent a létezésükre nézve, valamint túlságosan nagymértékben hozzájárul Izrael Állam gazdasági megerősödéséhez. Az Arab Liga ezért azt a döntést hozta, hogy elterelik a Jordán-folyó ágait, amivel 35%-al csökkentették volna az izraeli vízhozamot. A munkálatok megkezdését Izrael fegyveres erővel igyekezett megállítani, számos katonai incidens zajlott le a határok mentén, amelyek bizonyos mértékben hozzájárultak az 1967-es hatnapos háborúhoz vezető körülmények kialakulásához.

A hetvenes évek végén – nyolcvanas évek elején meginduló telepesmozgalom tekintetében fontos megjegyezni, hogy tovább mélyítette a vízforrásokkal kapcsolatos feszültséget a felek közt a telepek bekapcsolása a Vízvezető Hálózatba, amely a telepesmozgalommal kapcsolatos aktív kormányzati támogatás egyik jele volt. A helyzetet súlyosbította, hogy ezzel egy időben a régión végig söprő szárazság miatt a Begin-adminisztráció korlátozta a palesztinok vízhasználatát a megszállt területeken.

A vízkérdés a kilencvenes években meginduló békefolyamatban is központi szerephez jutott. Az 1995-ös oslói II-es békemegállapodásban Izrael Állam elismerte a palesztinok vízforrásokhoz való hozzáférésének jogát és megegyeztek egy bizonyos nagyságú vízmennyiség állandó biztosítását a palesztinok részére. Létrehozták továbbá a Palesztin Vízügyi Hatóságot, valamint egy közös Vízügyi Bizottságot is a vízellátással kapcsolatos kérdések rendezésére. Fontos megjegyezni azonban, hogy a békemegállapodásban foglaltak csupán ideiglenes megoldásként szolgáltak: a vízkérdés végleges rendezését a békefolyamat kardinális kérdéseként a jövőre hagyták.

A Palesztin Vízügyi Hatóság azonban közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ennek legfőbb oka, hogy nem rendelkezett tényleges befolyással a megszállt területeken, hiszen a megszállási zónák és a katonai igazgatás kiterjedésének következtében csupán a területek 21%-a felett rendelkezik illetékességgel, ráadásul ezeken a területeken is sokan privát kutakból látják el a háztartásukat, ezáltal pedig láthatatlanok a Hatóság számára.

A Jordán völgyének annexiójának terve. Forrás: Times of Israel

A vízkérdés még napjainkban is rendezetlen: kötelező érvénnyel nem bíró nemzetközi szokásjogokon és ratifikálatlan egyezményeken túl nincs olyan döntés vagy rendezőelv, amely megoldást kínálhatna a problémára, így továbbra is az aktuális reálpolitikai erőviszonyok fogják meghatározni a palesztin lakosság vízellátását. A nemzetközi kapcsolatok jelenlegi tendenciáit vizsgálva ugyanakkor azt láthatjuk, hogy a megoldás semmiképpen sem a mindkét fél számára megfelelő, konszenzusos irányba mutatna.

Szerző: Fodor Márk Joszipovics

Hosszú évek óta fontos és vitatott téma az európai politikai színtéren a nyugat-balkáni államok esetleges csatlakozása az Európai Unióhoz. A magyar külpolitika számára is fontos és érzékeny terület ez, a magyar kormányzat kiemelt prioritásként kezeli a nyugat-balkáni államok, köztük Szerbia csatlakozási folyamatának felgyorsítását. Jelen elemzésben a legnagyobb és legfontosabb nyugat-balkáni állam, Szerbia helyzetét és kilátásait vizsgáltam meg az európai integráció tekintetében.

A nyugat-balkáni országok közeledése az Európai Unióhoz

Az európai integráció és a Balkán államainak kapcsolata nem új keletű, hiszen az Európai Közösségek és Jugoszlávia az 1980-as években már kereskedelmi és együttműködési megállapodást kötött egymással, sőt, a ’80-as évek elején uniós körökben napirenden volt Jugoszlávia felvétele az EK-ba. Azonban az 1990-es években lezajlott délszláv háború és a súlyos etnikai konfliktusok, melyek Jugoszlávia felbomlásához vezetettek, természetesen nem tették lehetővé azt, az Európai Unió számításba vegye az újonnan épphogy megalakult országok felvételét. A szerb-koszovói konfliktus 1999-es ideiglenes megoldása után (Koszovó átmeneti ENSZ-igazgatás alá került) a 2000 júniusában megtartott feirai csúcson nyilatkoztatták ki először az uniós vezetők, hogy a Nyugat-Balkán országai potenciális tagjelöltek. Maga a „Nyugat-Balkán” fogalma nem bír semmilyen földrajzi, kulturális tartalommal, ez csupán az EU által bevezetett fogalom ezen csatlakozni kívánó államok közös megnevezésére. 2000 novemberében Zágrábban találkoztak az EU és az érintett államok képviselői, ahol nyilvánvalóvá tették a felvétel követelményeit: a koppenhágai kritériumok teljesítése és az ún. stabilizációs és társulási folyamat végrehajtása. Az Unió elkötelezettségét a nyugat-balkáni országok befogadása iránt jelezte a 2003-as Thesszaloniki Agenda is, melynek keretében az EU-s vezetők kinyilvánították, hogy a következő államok potenciális tagjelölt országoknak tekintendők: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Macedónia, Szerbia és Montenegró (Koszovót is beleértve).

Az EU és a nyugat-balkáni országok kapcsolatának keretéül szolgáló stabilizációs és társulási folyamat (Stabilization and Association Process – SAP) négy különböző részre tagolódik:

1. Az EU által biztosított egyoldalú kereskedelmi kedvezmények, ami azt jelenti, hogy ezen országok vám – és korlátozásmentesen exportálhatják termékeik nagy részét az Unió területére.

2. Stabilizációs és társulási megállapodások (Stabilization and Association Agreement – SAA), melyet minden országgal külön kötöttek meg. Ezen megállapodások hivatottak elősegíteni a magas szintű politikai kapcsolatok elmélyítését, a teljes szabad kereskedelem megteremtését, illetve az Unió joganyagának ((acquis) átvételét. Ez utóbbi cél eléréséhez a csatlakozni kívánó államok számíthatnak az EU szakmai és pénzügyi segítségére is. Ezek a megállapodások külön intézményrendszert is létrehoztak: Stabilizációs és Társulási Tanács, Stabilizációs és Társulási Bizottság, Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottság.

3. Az EU pénzügyileg is jelentősen segíti a modernizációt, fejlesztéseket, különösen az uniós csatlakozáshoz elengedhetetlen feltételek megvalósítását. 2000 és 2006 között kifejezetten a Nyugat-Balkánra vonatkozólag működött az ún. CARDS-program (Community Assistance for Reconstruction, Development and Stabilisation), melynek teljes költségvetése 4,65 milliárd eurót tett ki. 2007-től összevonták a különböző fejlesztési alapokat, és létrehozták az előcsatlakozási támogatás rendszerét (Instrument for Pre-Accession Assistance – IPA).

4. A térség államainak regionális együttműködése is elengedhetetlen feltétele a csatlakozásnak, különösen egy etnikailag és vallásilag olyan tarka helyen, mint a Balkán. Az EU elvárja, hogy intézményesítsék politikai kapcsolataikat, kössék össze infrastrukturális hálózataikat, teremtsék meg egymás között a szabadkereskedelmi viszonyokat (Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás, CEFTA létrejötte), és lépjenek fel közösen olyan belbiztonsági kérdésekben, mint a szervezett bűnözés és az illegális migráció megfékezése. Ezen célok megvalósítása érdekében jött létre a Regionális Együttműködési Tanács (RCC), amely a délkelet-európai együttműködési folyamat (SEECP) égisze alatt működik. Az EU és számos tagállam támogatja és részt vesz ebben az együttműködési keretben. Fontos, hogy a növekvő kooperáció által csökkenjen az erőszakos konfliktusok újbóli kialakulásának veszélye, hiszen az EU-tagság alapelve és feltétele a béke és egymás országainak kölcsönös elismerése.

Természetesen a régió államai nem azonos fejlettségi szintet képviseltek/képviselnek, így minden ország eltérő ütemben haladt/halad előre az uniós taggá válás útján. Minden egyes állam számára az EU külön cselekvési stratégiákat nyújt, illetve az Európai Bizottság értékeli az előrehaladást éves jelentések formájában (progress report). A nyugat-balkáni országcsoport közül eddig egyedül Horvátország lett az EU tagja 2013-ban.

Az alábbi táblázat az egyes országok előrehaladását jelzi:

Ország

SAA aláírása SAA hatályba lépése Csatlakozási kérelem benyújtása Tagjelölti státusz elnyerése Csatlakozási tárgyalások megkezdése Szerbia 2008. április 2013. szeptember 2009. december 2012. március 2014. január Montenegró 2007. október 2010. május 2008. december 2010. december 2012. június Albánia 2006. június 2009. április 2009. április 2014. június Észak-Macedónia 2001. április 2004. április 2004. március 2005. december Bosznia-Hercegovina 2008. június 2015. június 2016. február Koszovó 2015. október 2016. április

Szerbia és az EU

Az Európai Unió és Szerbia közötti tárgyalások a stabilizációs és társulási megállapodásról 2005 októberében indultak el. Az EU feltételül szabta Szerbiának a volt Jugoszláviával foglalkozó hágai nemzetközi törvényszékkel való együttműködést, azaz a háborús bűnösök kiadatását. 2006 májusának elején az EU megszakította a tárgyalásokat, mert Szerbia hajlandósága az együttműködésre nem volt kielégítő. Egy hónappal később, 2006. június 4-én az addig Szerbia és Montenegró néven ismert államszövetség két önálló államra bomlik, Szerbiára és Montenegróra.  2007 júniusában végül folytatódtak a tárgyalások, miután Szerbia elkötelezte magát a törvényszékkel való együttműködésre. Végül, 2008. április 29-én írták alá Luxembourgban a stabilizációs és társulási megállapodást, azután, hogy ezen év február 17-én Koszovó kikiáltotta függetlenségét. A megállapodás aláírása még nem jelentette annak hatályba lépését. A 2008 júliusában hatalomra kerülő új, integrációpárti szerb kormányzat teljesítette a büntetőbírósággal szembeni kötelezettségeit: 2008-ban Radovan Karadzic, 2011-ben pedig Ratko Mladic és Goran Hadzic került a hágai bíróság elé a szerb hatóságok jóvoltából.

Az EU és Szerbia közötti vízumliberalizációs megállapodás 2009 decemberében lépett életbe, ugyanezen hónapban pedig az ország benyújtotta felvételi kérelmét az EU-ba. A nemzetközi bírósággal való együttműködést honorálva az Európai Tanács 2012 márciusában elfogadta a tagság iránti kérelmet, és támogatta a 2008-ban aláírt stabilizációs és társulási megállapodás ratifikálását, mely végül 2013. szeptember 1-je óta van hatályban. A Tanács döntött a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről az ekkor már hivatalosan is tagjelölt országgal, az első EU-Szerbia Kormányközi Konferenciát 2014. január 21-én tartották Brüsszelben. A tárgyalások elindítását valószínűleg elősegítette, hogy 2013 áprilisában Szerbia és Koszovó megkötötte az ún. brüsszeli megállapodást.

A 35 tárgyalási fejezetből eddig 16-ot nyitottak meg, ebből kettőt ideiglenesen le is zártak. Ez a kettő a két talán legkevésbé érzékeny terület: a „Tudomány és kutatás”, illetve az „Oktatás és kultúra” című fejezetek. Az Európai Bizottság 2019-es Szerbiáról szóló jelentése szerint az ország jó felkészültségi szintet ért el a következő fejezetekben: társasági jog, szellemi tulajdon, közlekedéspolitika, tudomány és kutatás, oktatás és kultúra, illetve vámügy. Ez azt jelenti, hogy Szerbia az előbb felsorolt témákban közelítette a jogszabályait a legnagyobb mértékben az uniós joghoz. A Bizottság szerint az ország „mérsékelten felkészült” a közbeszerzés, statisztika, külkapcsolatok, szociálpolitika és foglalkoztatás, monetáris politika és a pénzügyi szolgáltatások terén. Az EU érdemi előrelépést érzékelt a mezőgazdaságban és az uniós közlekedési vívmányokhoz való igazodásban, míg korlátozott előrelépést az energiaügy területén. A klímaváltozás és a környezetvédelem terén való előrelépésre a jelentés szerint még várni kell.

A csatlakozást nehezítő körülmények

A legfontosabb és legnehezebben megoldható külső tényező, amely Szerbia uniós csatlakozását gátolja, az a Koszovóval való rendezetlen viszonya (amely természetesen Koszovó uniós törekvéseit is akadályozza). Az alig 11 ezer négyzetkilométernyi és 2 millió lakosú terület a szocialista időszakban, 1989-ig széleskörű autonómiát élvezett Szerbián (és természetesen Jugoszlávián) belül. Ekkor Slobodan Milosevic közvetlenül szerb kormányzás alá rendelte a területet, erre Koszovó kikiáltotta függetlenségét, viszont ez nem talált visszhangra az eldurvuló háború alatt. Ez erősítette a nagy többségben lévő albánok szeparatista törekvéseit, és az időközben megalakult Koszovói Felszabadítási Hadsereg erőszakos akciókat folytatott Koszovó függetlenségének eléréséhez. A szerb erők és az albán nacionalisták között gyakorlatilag háborús helyzet alakult ki. Szerb rendőrök sok esetben egyszerűen kivégezték az elfogott albán nemzetiségűeket. 1999 márciusában az USA és a NATO bombázni kezdte Szerbiát (ENSZ BT-felhatalmazás nélkül, Oroszország vétója miatt), melynek hatására még inkább elmérgesedett a viszony, jelentős etnikai tisztogatások zajlottak az albánok részéről a szerb csapatok kivonulása után. Az ENSZ BT 1244-es határozata alapján a terület átmenetileg ENSZ-igazgatás alá került, illetve a NATO biztosította békefenntartó erőket (KFOR). Ezzel az átmeneti rendezéssel a terület bizonyos fokú önállóságot kapott (2001-ben választásokat rendeztek). Ez a konfliktus több mint 13 ezer emberéletet követelt.

2006-tól kezdődően az ENSZ égisze alatt zajlottak a tárgyalások Koszovó státuszának rendezéséről, azonban a szerb fél határozottan visszautasította Koszovó függetlenné válását. Emiatt 2008. február 17-én a terület kikiáltotta függetlenségét, amelyet azóta több mint száz ország elismer. Az EU tagjai közül 5-en nem ismerik el hivatalosan Koszovót független államként, főleg saját határaikon belüli vélt vagy valós szeparatista törekvések miatt: Spanyolország (katalánok, baszkok), Szlovákia, Románia (magyarok), Görögország, Ciprus (törökök). Szerbián kívül például Oroszország és a Kínai Népköztársaság sem ismeri el Koszovót.

Az EU által menedzselt hosszadalmas tárgyalások után 2013. április 19-én a két fél megállapodást kötött a kapcsolatok rendezéséről, amelyet Ivica Dacic szerb és Hashim Thaci koszovói kormányfő írt alá Brüsszelben Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közvetítésével. Az egyezmény fajsúlyos pontja volt az Észak-Koszovóban élő szerbek viszonylagos önállóságának megteremtése, illetve az európai integráció fontossága. A brüsszeli szerződés azonban nem hozta meg a várt áttörést a kapcsolatok normalizálásában. 2018 novemberében Koszovó 100 százalékos vámot vetett ki a Szerbiából (és Bosznia-Hercegovinából) érkezett termékekre, mert a szerb lobbi megakadályozta Koszovó felvételét az Interpol nemzetközi rendőri szervezetbe. Szerbia válaszul felfüggesztette a tárgyalásokat, így megakadt a párbeszéd a két állam között. Az EU is felszólította Koszovót a vámok visszavonására, hiszen az sérti a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodást, illetve a stabilitási és társulási szerződést. A feszültség továbbra is fennáll a két állam között, amit az sem enyhít, hogy 2018 decemberében Koszovó hivatalosan is megalakította saját hadseregét.

Egy másik nehezítő körülmény lehet Szerbia számára az Oroszországgal való kapcsolata. A két ország között több száz évre visszanyúló történelmi barátság áll fenn, melynek természetesen része a szláv identitás, nyelv és kultúra. Szerbia gyakorlatilag Oroszország hídfőállása a Balkánon, miközben a szerb állam elméletileg elkötelezett az EU-s csatlakozás irányába is. Különösen Aleksandar Vucic 2014-es hatalomra kerülését követően erősödött az együttműködés, például katonai téren. Oroszország erősen támogatja a szerb haderő fejlesztését, amely aggodalmakat vált ki a nyugati szövetségi rendszerben. 2017-ben Szerbia áron alul vásárolt Sz-300-as orosz légvédelmi rendszert. Idén júliusban kisebb diplomáciai botrány is kialakult tíz orosz páncélozott harcjármű Magyarország légterén keresztül történő szállítása miatt. A megállapodások szerint harminc használt T-72-es harckocsi, illetve húsz darab BRDM-2 úszóképes páncélozott felderítő jármű érkezik Szerbiába (feltehetőleg ebből érkezett meg az előbb említett tíz darab). A szerb hivatalos álláspont szerint egyik katonai szövetségi rendszerhez sem kívánnak csatlakozni, megőrzik katonai függetlenségüket, az ország viszont részt vesz a NATO Békepartnerség programjában (az 1999-es bombázások emléke miatt a lakosság nagy többsége elutasítja a teljes jogú NATO-tagságot). Ugyanakkor tény, hogy az orosz fegyvereket vásárló Szerbia több szomszédja is NATO-tagállam (Horvátország, Montenegró, Bulgária, Románia), így a nyugati közvélemény attól tart, hogy ismét felerősödhetnek a balkáni konfliktusok a szerb-horvát, illetve akár szerb-koszovói fronton is. Emellett fennáll a veszélye annak, hogy egy esetleges nagyhatalmak közötti konfliktus során Szerbia területe valóban Oroszország hídfőállása legyen. Ezek a fegyvervásárlások önmagukban természetesen nem fogják megakadályozni az országot abban, hogy uniós taggá váljon. Ez esetben Szerbiának valószínűleg több lehetősége nyílik nyugati fegyverek vásárlására is.

Szerbia, mint fentebb láttuk, nagyon jó viszonyt ápol Oroszországgal, azonban ez kevésbé jelenik meg a külkereskedelmi adatokban. Az elsődleges kereskedelmi partner az Európai Unió, amely toronymagasan vezet a többi partner előtt (lásd lejjebb). 2019. január-augusztus között a szerb export 5 %-a ment Oroszországba, illetve a szerb import 8,8 %-a érkezett onnan. Természetesen ez utóbbi szám sem éppen alacsony, de összevetve az EU-val való kereskedelmi adatokkal, nagyon csekély. Oroszország célja természetesen a kereskedelem minél nagyobb arányú fellendítése, amelynek valószínűleg a szerb kormány sem fog ellentmondani csak azért, hogy kifejezze európai integrációs elkötelezettségét.

Egy másik érdekes kereskedelmi partner Kína, amely már a szerb import 9 %-át adta 2019 január-augusztus között (a teljes szerb export 1,4 %-a áramlott Kínába). Kína százalékos részesedése az importadatokban valószínűleg jelentősen emelkedni fog a következő években, Szerbia ugyanis az „Egy övezet, egy út” (Új Selyemút) gigaprojekt részes államaként több kínai befektetővel kötött és köt szerződéseket, elsősorban infrastrukturális beruházások megvalósítására. Példának okáért kínai hitelből, illetve kínai munkások közreműködésével fog felépülni egy szénerőmű, amely súlyos környezetvédelmi aggályokat vet fel. Emellett több autópálya-szakaszt is kínai pénzből építenek meg, kínai kivitelező vállalatokkal. Emellett a Magyarországot is nagyban érintő Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése is kínai pénzből valósul meg (a szerbiai szakasz munkálatai 2017 novemberében megkezdődtek). Látva a tendenciákat, a növekvő kínai gazdasági befolyás nem lehet akadálya az uniós tagságnak, hiszen az EU tagállamai közül is sokan tagjai az Új Selyemút kezdeményezésnek, illetve hatalmas üzleteket bonyolítanak le Kínával.

Oroszországon és a Kínai Népköztársaságon kívül Törökország, illetve a Közel-Kelet egyes államai is jelentősen növelik jelenlétüket a Balkán-félszigeten, nemcsak gazdasági tekintetben. Szerbia kereskedelmi áruforgalma Törökországgal 2018-ban meghaladta az 1,2 milliárd eurót, idén az első nyolc hónapban pedig 13 százalékkal nőtt. Aleksandar Vucic októberben fogadta Erdogan török elnököt Belgrádban, ahol több megállapodás aláírására is sor került. Törökország egyre fajsúlyosabb szereplő, amit az is mutat, hogy a Belgrád-Szarajevó autópálya török támogatással épül meg. Ennek fényében egyszer eljöhet az a pont, amikor az EU vezetői úgy látják majd, hogy az Unió geostratégiai és geopolitikai érdekei egyértelműen azt kívánják, hogy a Nyugat-Balkán tagállamai, köztük Szerbia, tagországgá váljanak.

Az EU megjelenése Szerbiában

Az Európai Unió egyértelműen Szerbia legjelentősebb kereskedelmi partnere. 2017-ben a külföldi beruházások 72 %-a EU-s tagállamokból érkezett az országba. A 2018-as évben több mint 24 milliárd euró értékben zajlott a kereskedelem az EU-val. Szerbia exportjának 67 % – a áramlott az EU-ba, míg importjának 60 % – a érkezett uniós országokból. A tagjelölt ország emellett jelentős fejlesztési pénzeket is kap Brüsszelből. A 2007 és 2020 közötti időszakban Szerbia összesen 2,7 milliárd euró előcsatlakozási támogatásra jogosult. Ezeket a támogatásokat meghatározott célokra fordíthatja, többek között a demokrácia és kormányzás fejlesztésére, a környezet megóvására, klímavédelemre, az energiahatékonyság növelésére, illetve oktatásfejlesztésre, munkahelyteremtésre, szociális ügyekre. Emellett az Európai Beruházási Bank 1999 óta már több mint 5,5 milliárd eurónyi hitelt adott Szerbiának, ezzel is elősegítve az ország fejlődését. Ezen kívül az EU humanitárius ügyekben is partner, például a 2014-es heves áradások után 162 millió eurós segélyben részesítette a szerb államot. A migrációs krízis enyhítése érdekében az EU támogatja a szerb határvédelmi tevékenységet is. Összességében megállapítható, hogy az Unió és Szerbia már napjainkban is nagyon szorosan kötődik egymáshoz, ráadásul az ország részt vesz az Erasmus+ programban is, melyben 2015-2018 között több mint 11 ezren vettek részt. Emellett továbbra is aktív a politikai párbeszéd, rendszeresen ülésezik a Stabilizációs és Társulási Tanács és a Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottság is. Továbbá Szerbia gazdasági téren is közelít az Unióhoz, a EU Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának ajánlásai alapján hajtja végre gazdasági reformprogramját.

2019-es bizottsági jelentés Szerbiáról

Az Európai Bizottság Szerbia csatlakozási folyamatának előrehaladását részletező jelentésében megjelölik azokat a területeket is, ahol még szükség van előrelépésre. A jelentés szerint sürgősen meg kell teremteni a platformját a pártok közötti valódi vitáknak, amely elengedhetetlen az EU-csatlakozás szempontjából. Szót ejtenek a 2018 decemberében kezdődő kormányellenes tüntetésekről, illetve az ellenzéki pártok parlamenti bojkottjáról, amely pártok szabad és tiszta választásokat követeltek. A Bizottság szerint Szerbiának alkalmaznia kell az EU ajánlásait a választások megrendezését illetően, illetve prioritásként kell kezelnie a nemzetközi megfigyelők munkáját. Emellett a jelentés megemlíti, hogy a szerb kormánypártok politikája aláássa a parlamenti viták relevanciáját és színvonalát, illetve csökkenti a törvényhozás felügyeletét a kormány felett, a sürgősségi jogalkotás magas aránya pedig nem kedvez a demokratikus rendszer hatékony kiépítésében. Szinte nincs olyan terület, ahol ne lenne szükség további előrelépésre a bizottsági dokumentum szerint. A választások esetében a párt- és kampányfinanszírozás átláthatatlansága, az egyensúlytalan médiaviszonyok, illetve a párt- és állami tevékenységek szétválasztásának hiányos volta a legnagyobb megoldandó ügyek. Az EU-csatlakozásra vonatkozóan a jelentés megemlíti, hogy Szerbiának több anyagi és humán erőforrást kellene fordítania az EU-csatlakozásra, és a kormánynak nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie az EU-val kapcsolatos hazai kommunikációra. Egy másik fontos ügy, a civil társadalom helyzete is további előrelépést kíván: a Bizottság szerint nem volt semmilyen előrelépés a civil társadalom fejlődésére és finanszírozására alkalmas környezet megteremtésében. A legtöbb területen mérsékelt fejlődés volt tapasztalható, mint például a közigazgatási reform folyamatában, a bírósági rendszer fejlesztésében, a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelemben, az alapvető jogok biztosításában (de a szólásszabadság terén nem történt előrelépés), illetve a működő piacgazdaság létrehozásában.

Jelenlegi kilátások

Az Európai Tanács 2017-ben ismételten megerősítette, hogy elkötelezett a Nyugat-Balkán államainak európai integrációja iránt, és támogatni fogja ezen országokat e cél elérésében. Az Európai Bizottság 2018 februárjában elfogadta az új Nyugat-Balkán – stratégiát, melyben részletezik a térség integrációs lehetőségeit, a szükséges reformokat, illetve a Bizottság kinyilatkoztatta, hogy az Európai Unió ezentúl nagyobb támogatást fog biztosítani az érintett államoknak. A Bel-és Igazságügyi Tanács 2018 márciusában megegyezett abban, hogy fokozottan együttműködnek a nyugat-balkáni államokkal a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni harcban. Ezután került sor 2018. május 17-én Szófiában az EU – Nyugat-Balkán csúcstalálkozóra, amely a 2003-as thesszaloniki csúcstalálkozó óta az első ilyen jellegű találkozó volt. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke ezúttal is kifejezte az EU elkötelezettségét és fokozott mértékű támogatását a csatlakozásra váró államok részére. A balkáni államok vezetői pedig elkötelezték magukat az európai értékek, illetve a reformok végrehajtása mellett. Elfogadták a szófiai nyilatkozatot, amely elvi megállapodásokban vázolja az együttműködés területeit, míg a nyilatkozat melléklete az ún. „kiemelt célkitűzések szófiai menetrendje”. Ez már konkrétabban fogalmazza meg az elérendő célokat és az ahhoz szükséges eszközöket. Széleskörű területeket ölel fel az együttműködés, többek között a biztonság, migráció, konnektivitás (közlekedési- és energiahálózatok), jogállamiság, jó kormányzás, ifjúságügy, digitalizáció, megbékélés és jószomszédi viszony. Utóbbinak éppen Szerbia és Koszovó viszonylatában van nagy jelentősége.

A szófiai csúcstalálkozó célja volt, hogy új lökést adjon a nyugat-balkáni országoknak a reformfolyamatok felgyorsítására. Macedónia esetében lezárult a névvita, amely addig gátolta a csatlakozási tárgyalások megkezdését, Montenegró csatlakozási tárgyalásai viszonylag jó ütemben haladnak, viszont Szerbia előrehaladása eléggé lassúnak mondható. Eredetileg az Európai Bizottság Montenegró és Szerbia számára 2025-öt határozta meg, mint lehetséges csatlakozási céldátum, azonban Szerbia nagy valószínűséggel csúszni fog, és szerb szakértők szerint is legkorábban 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz. Ennek legfőbb okai a tárgyalások lassú menete, a nehézkes előrelépés a legfontosabb területeken, illetve a rendezetlen viszony Koszovóval. Johannes Hahn, a Juncker-bizottság bővítésért felelős biztosa szerint is a jelentős előrehaladás ellenére Szerbiának még nagyon sok tennivalója van a sikeres csatlakozás érdekében. A biztos is a szerb-koszovói viszonyt emelte ki, mint az egyik legfontosabb tényezőt. Sok fejezet megnyitására azért is nem kerülhet sor, mert Szerbia a megnyitáshoz előfeltételként megszabott „benchmark”-oknak sem tud megfelelni. Ana Brnabic miniszterelnök szerint nem Szerbiától függ, mikor válik uniós taggá, az viszont tőle függ, hogy mikor lesz az országból egy „európai” Szerbia. A miniszterelnök szerint továbbra is kiemelt cél az uniós csatlakozás.

Szerbia gyorsabb felzárkózását az sem segíti igazán, hogy népessége drasztikusan csökken, főleg az elvándorlás miatt. 2019 januárjában a szerb statisztikai hivatal adatai szerint 7 millió alá csökkent az ország lélekszáma. Előreláthatólag a népesség csökkenésének az uniós tagság sem szabna gátat, sőt, fel is gyorsítaná azt a szabad munkavállalási jog által. A gazdasági növekedés üteme is lassul, 2019 második negyedévében 2,9 százalék volt az előző év azonos időszakához képest, ellenben 2018 hasonló időszakában 4,9 százalékos GDP-növekedést mértek. A gazdaság jó teljesítménye nélkül egyértelmű, hogy az ország sokkal lassabban tudja végrehajtani a szükséges intézkedéseket.

Összegzés

Szerbia uniós tagságát feltehetőleg azért is szorgalmazza több tagállam (így Magyarország is), hogy az uniós határvédelmet kiterjeszthessék Szerbia déli határaira, így hatékonyabban le tudnák zárni az illegális migrációs útvonalakat (kérdés, hogy ez esetben lebontják-e a magyar határkerítést – lehet-e két uniós tagállam között drótkerítés?). Magyarország az előbb említett okon kívül a Vajdaságban élő magyarok érdekében is támogatja Szerbia csatlakozását, hiszen így még könnyebben megvalósíthatóak lennének a magyar kormány nemzetpolitikai célkitűzései. Ezzel szemben ha a délvidéki magyarság is uniós polgárságot szerez, az felgyorsíthatja lélekszámuk csökkenését – valószínűleg a fiatalok közül sokan döntenének úgy, hogy Nyugat-Európában keresnek állást és megélhetést. Ezen kívül Magyarország gazdasági érdekekre is hivatkozik. A szerb uniós tagság valóban lehetőségeket rejt magában a magyar vállalatok számára is, főleg a nemzetközi téren is aktív cégek számára, mint például a MOL és az OTP. Emellett az áruk szabad mozgása révén bővülhetne a kereskedelmi forgalom is Szerbia és az EU között. Általában elmondható, hogy az EU bővítését azon tagállamok szorgalmazzák, melyek nem érdekeltek az integráció elmélyítésében. Nagy kérdés, hogy hány nyugati tagállam fogja úgy érezni, hogy a balkáni államokat, köztük Szerbiát minél előbb az EU-n belül szeretné tudni.

Az EU-tagságból természetesen maga Szerbia profitálná a legtöbbet, azonban még messze van az idő, amikor Szerbiáról, mint tagállamról beszélhetünk. Rengeteg intézményi, jogállami, bírósági és közigazgatási reform várat még magára, és persze a Koszovóval fennálló viszony mindkét fél számára kielégítő rendezése nélkül nem lehet Szerbia az Európai Unió teljes jogú tagállama.

Szerző: Kőbányai Dénes

Az amerikai kivonulás nem érte váratlanul a nemzetközi társadalmat, a török érdekérvényesítés módszere annál inkább. Bassár El-Aszad szíriai elnök különösebb áldozat nélkül kapta meg Törökországtól azt, amit ő maga Oroszország segítségével sem tudott megszerezni: azoknak a területeknek egy részét, amelyeket az Iszlám Állam (IÁ) foglalt el 2014-ben. Ezekből a keleti tartományokból a terrorista szervezetet a szíriai Kurd Fegyveres Erők (SDF) zavarta el hosszas hónapok szaggatott küzdelmei során, megalapítva ezzel a szíriai kurd autonómiát a török határ majdnem teljes hossza mentén, az Eufrátesz folyó partjaitól egészen az iraki határig. A félig-meddig sikeresnek mondható adminisztráció magába foglalta a közigazgatást, a kereskedelmet, a rendfenntartást, és a nyugat számára kiemelt fontosságú terror elleni harcot. Az így megrajzolt —Rojavára keresztelt— de facto terület legitimitását első sorban ebből nyerte, és nemzetközileg is szélesebb elismerésre tett szert, mint az északnyugati tartományok kezdetben frakcionált igazgatása a Szíriai Szabad Hadsereg (FSA) révén, majd később az iszlám szélsőségesek által kialakított Üdvözítő Kormány egyesített adminisztrációja. Az SDF a 81 ország katonai szövetségét magába foglaló Globális Koalíció segítségével megsemmisítette az Iszlám Államot, felszámolta azok erődítményeit, kiképzőtáborait, robbanószer műhelyeit és elfoglalta a kalifátus legfőbb pénzforrását képző olajmezőket.

Ez az állapot állt fenn mindaddig, amíg október 6-án Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, végleg kivonul Szíriából. Az 1000 fős kontingensből csupán 150 amerikai katona tartózkodott a török határ közelében, jelenlétük azonban egy régóta kilátásban lévő konfrontáció kirobbanását hivatott visszatartani. A bázisok elhagyását követően a török hadsereg gyorsabban lépett, mint mielőtt bármelyik ország bármit is reagálhatott volna: még 72 óra sem telt el, de Recep Tayyip Erdoğan török elnök már elindította az offenzívát. A beavatkozás kényszertárgyalásokhoz ültette a kurdokat Aszaddal, melynek keretében megegyeztek, hogy ha a szíriai kormány reguláris hadserege részt vesz az ellenállásban, akkor előbbi beengedi azt területeire és az ő oldalukon folytatja a harcot. Minek után a kormány az utóbbi öt évben minimális befolyással sem rendelkezett az Eufrátesz keleti területein, az ajánlatot nehezen utasította volna vissza: a kurdok szíriai fővárosának számító Qamishli városháza, valamint Haszaka és Kobani városok polgármesteri hivatalai felhúzták a szír kormány lobogóját. Ettől fogva ők diktálták a további feltételeket.

Forrás: Associated Press

Noha a kurd kérdését nem lehet elkülöníteni Szíriai egészétől —különösen egy ilyen többszereplős, elhúzódott háborúban—, az aktorok érdekei egy ponton mégis kereszteződnek: a rojavai övezetet illetően Törökország számára inkább Aszad kormánya, mintsem a kurdok jelenléte, a kurdok számára inkább Aszad visszatérése, mintsem a törökök bevonulása; a kettőt keresztezve magának Aszadnak pedig mi sem kedvezőbb, minthogy valaki szívességet téve feloszlassa a kurd de facto-t, felvállalva helyette az egyébként zérus következménnyel párosított nemzetközi reakciókat. Ennek tetejében a kurdok meggyengülésével az orosz és iráni érdekek semmiben sem ütköznek, mi több,  csapataik vérszemet kapva kémlelik Rojava olajmezőit, várva a megfelelő pillanatra.

De mi is lehet Ankara indítéka az offenzíva mögött? Hulusi Akar török hadügyminiszter sajtóközleménye a következőkről adott felvilágosítást: Cselekvésük mögött az önvédelem áll. Ez egy terrorelhárító művelet, mely biztonságot garantál a törököknek és a szíriaiaknak egyaránt, beleértve a kurdokat. “Az SDF, mely valójában PKK, semmiben sem különbözik az Iszlám Államtól”. Pont. Semmilyen nyomás nem tántorította el Ankarát attól, hogy ezen a retorikán kicsit is változtasson. Meglehet, ha ezt a törökök realista elméletével szemléljük, részben jogossá válhat: az SDF, mint szíriai kurd fegyveres erő az 1978-as megalakulású Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) köthető, melyet a török törvényszék már 1984-ben terrorszervezetnek minősített. A PKK szűnni nem akaró erőszakos fellépései miatt az USA 1997-től, az EU 2002-től alkalmazta a minősítést. A 81 milliós Törökországban közel 20 millió kurd él, többségük szolidaritást gyakorolva a Munkáspárt iránt. Demográfiai elosztásukban az ország népességének 1/4-ét, területének 1/3-át képzik, kiváltképp a délkeleti tartományokban. Az etnikai határokkal megrajzolt Kurdisztán törökországi része kétszer nagyobb, mint Iránban, Irakban és Szíriában együttvéve. Utóbbi kettőben a pusztán 5 milliós és 2 milliós kurd kisebbségek ennek ellenére grandiózus ambíciókkal íveltek felfelé attól fogva, hogy anyaországaik válságba süllyedtek:

A 2005 óta autonóm Iraki Kurdisztán kormánya 2017-ben egy függetlenségi népszavazást írt ki, amin a 72%-os részvétel 93%-a igennel támogatta a leszakadást, ám ezt —a katalóniai referendumhoz hasonlóan— az iraki alkotmány illegálisnak tartotta, és nemzetközi szinten sem kapott számottevő támogatást. Ettől függetlenül a tartomány továbbra is de facto államként működik. A szíriai szomszédságban ha önálló kormányt nem is, de autonóm közigazgatást hasonló módon már 2013-ban felállítottak a kurdok. Nem csoda tehát, ha Ankara aggodalommal figyelte az SDF amerikai felfegyverzését, amelyre alapjában árulásként tekintett.

Forrás: Estudios De Política Exterior

A török a motivációnak megvannak a sajátos belpolitikai vonatkozásai is: a szíriai válsággócok elszigetelése a határtérségtől enyhíti Törökország menekültproblémáját, így egyrészt a menekültek  átköltöztetésével sikerül mérsékelni a belső feszültségeket, másrészt a kurd polgárok elmenekülésével és az arab lakosság betelepítésével irányított demográfiai változás vihető végig, ami tartósan megakadályozná a PKK újraszerveződését. Az idő előrehaladtával Ankara nem az emberi jogokat és vegyifegyver-tilalmi egyezményeket semmibe vevő Aszad rezsimet, vagy a véres kezű, globális biztonságot fenyegető Iszlám Államot, hanem az SDF-et tartotta a legnagyobb kihívásnak. Az elmúlt 3 évben ez több politikai és katonai cselekvésében is megnyilvánult: az Isztambulban székhelyes Szíriai Ellenzék Nemzeti Koalíciója (SNC) —kvázi emigráns kormány— 87 tagjából 8 a kurdokat képviseli ugyan, azok érdembeli együttműködését arab képviselőtársaikkal az erős befolyást gyakorló és egyben megkerülhetetlen Ankara folyamatosan ellehetetlenítette. A megosztottságot fokozta, amikor utóbbi katonailag is elkezdett beavatkozni az ellenzék belügyeibe: egyik ilyen eset a 2016 nyarán indított Eufrátesz Pajzs hadművelet, amely az IÁ ellen irányult eredetileg, de stratégiájában az északnyugati és északkeleti kurdok egyesülését hivatott megakadályozni a köztes területre eső al-Babnál. Miután ez megtörtént, a török hadsereg az északnyugati kurd közigazgatás fővárosát, Afrint célozta meg ezúttal az Olivafaág hadműveletben 2018 telén. 2019 tavaszán a vegyes lakosságú, aleppó-vidéki kurd fellegvárat képviselő Tell Rifat befogása is ezt az eltökéltséget jelezte. Az előzményekből kiindulva mégsem volt meglepő tehát, hogy az USA kilépése automatikus török beavatkozást von maga után. A kérdés az, ismét Trump rögtönzött belpolitikai Twitter-intézkedése ez, vagy háttértárgyalások előre megbeszélt eredménye? Az akciót követő válaszhatásokat elemezve aligha elképzelhető, hogy ne lett volna koordináció az érintett felek között.

Miután október 7-én az amerikai hadsereg személyi állománya kiürítette a Manbidzs katonai bázist, ott azonnal megjelent két Kremlin-közeli orosz újságíró, akik kamerákkal várták a török hadsereg érkezését és élőben közvetítették mindazt, amit várakozásuk alatt a helyszínen találtak: kimert ételt, bontott pezsgőt, behűtött sört, Coca-Colát, hátrahagyott személyes tárgyakat, sportszereket. Az orosz ügynökök előbb tudhatták meg hogy a szóban forgó bázis evakuálva lesz, mint a bázison élők maguk. Manbidzset kezdetben a török haderő célozta meg, ma mégis orosz páncélkocsik járőröznek a ott békefenntartás gyanánt, miközben az ezzel párhuzamos, Béke Forrása névre keresztelt török hadművelet korántsem volt kíméletes az ellenállókkal:

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Szervezete (SOHR) szerint az első héten 177 SDF harcos mellett 79 civil vesztette életét és 637 esett fogságba, miközben több mint 200 ezer menekült hagyta el otthonát. A kaotikus helyzetben 785 iszlám állam fogoly szökött meg a kurd börtönökből, akik ma szabadon cirkálnak a régióban. A nemzetközi társadalom reakcióit —ha Ankaráról le is pattantak—, Washington mélyen viselte, ezért az önmaguknak is ellentmondó Trump nyilatkozatok sorozata után a Fehér Ház delegációt küldött Ankarába. Az offenzíva tizedik napján Mike Pence, az Egyesült Államok alelnöke tűzszüneti megállapodással sétált ki Erdogán palotájából, melyet mindkét oldal saját győzelmének tekintett. A szembetűnőbb mégis Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter sajtótájékoztatója volt: “Megkaptuk, amit akartunk. Az USA elismerte a műveleteink legitimitását”.

A megegyezés szerint a török hadsereg és szíriai partnerei 120 óráig szüneteltetik az offenzívát, cserébe Trump felfüggeszti a gazdasági szankciókat melyeket három nappal azelőtt léptetett életbe, valamint garantálja, hogy a kurdok visszavonulnak a határtól 30 km-es mélység mögé. Ezzel Törökország kialakítja a biztonsági zónát az Eufrátesztől Irakig. Habár Washington megakadályozott egy humanitárius katasztrófát, Ankara terveinek nem szabott gátat: nem született valódi garancia arra, hogy a későbbiekben a törökök ne lépnék át a 30 km-es vonalat a kurdok kárára, vagy hogy ne lépjenek onnan vissza az oroszok javára; de arra sem, hogy tartsák magukat a vállalásaikhoz. Sikerülhet-e ez Törökországnak?

Nem volt kétség afelől, hogy az irreguláris kurd erőket az egyébként második legnagyobb NATO hadsereg különösebb akadály nélkül visszavonulásra tudja kényszeríteni, csakhogy egy 450 km hosszú és 30 km széles biztosági zóna felállítása már nem csak katonai erőforrásokat igényel. Ez a 13’500 km2 legalább négy magyar megyének megfelelő terület, melyen a biztonság megteremtése és stabilizálása mellett a közigazgatás sem lesz egyszerű feladat. Erdogán a nála tartózkodó 3.6 millió szíriaiból 2 milliót tervez visszatelepíteni ebbe a zónába, legalábbis saját elmondása szerint ez a terve. Ennyi ember átmozdítása nem csak logisztikai kihívást fog jelenteni, de az sem biztos, hogy a zömükben középső és északnyugati tartományokból származó, évek óta Törökországban élő menekültek hajlandóak lesznek-e átköltözni a számukra idegen északkeleti tartományokba, ahova se rokonság se ingatlan nem köti őket, és ahol a térség fennhatóságának jövője is kérdéses.

Vállalások ide vagy oda, a tűzszünet utolsó óráiban Erdogán Szocsiba utazott, hogy Putyinnal folytassa ott, ahol az amerikai alelnökkel abbahagyta. Az itt született török-orosz megállapodás hosszabb távra tervezett, mint az 5 napra szóló török-amerikai: feltételként szerepel a szíriai területek integritása, célkitűzésként a terrorizmus és szeparatizmus elleni küzdelem (mint újfent használatos fogalom a szíriai konfliktusban), illetve eszközként a közös járőrözés és felügyelet, mellettük a pufferzóna hosszán felsorakozott Aszad hadsereg határvédelmi erői. A tárgyalásokba se a szír kormány, se a szíri ellenzék nem lett beavatva, az amerikai szerepvállalás csökkenésével pedig az orosz-török duó minden eddiginél nagyobb hatáskört kapott.

Ugyanezen a napon —talán nem is véletlenül—, a szír elnök látogatást tett az északi frontvonalon harcoló csapataihoz. Az eseményt közvetítő állami csatornán így szólt a katonákhoz: “Erdogán egy tolvaj. Az Iszlám Állammal lopta az olajunkat, és most a földünkkel is azt teszi. Megadjuk az amnesztiát a szeparatista kurdoknak, így mindenki készen állva léphet fel az agresszió ellen.” Ez a médiafogás azon a területen történt, ahol 2018 óta török megfigyelő pontok álltak az úgynevezett Eszkalációcsökkentést Felügyelő Erők missziójának részeként, s ez eleve az Aszad hadsereg előrenyomulását hivatott megfékezni. Egy év farkasszemezés után az orosz és az iráni megfigyelő pontokkal, a szír hadsereg az orosz légierő segítségével átlépte a törökök által meghúzott vonalat és befoglalta az ellenzéki Khán Sejkhún várost, 10-10 méteres sávban megkerülve a török katonai bázis négy oldalát. Egy szcenárió, melynek eshetősége nem áll messze az ismétlődéstől.

Forrás: Live Universal Awareness Map

A szíriai konfliktus legújabb fejezete az Iszlám Állam vezetőjének likvidálása. Abu Bakr al Baghdadi, eredeti nevén Ibrahim Awwad rejtekhelyét október 26-a éjjelén rohamozta le az amerikai Delta Force alakulat Barishán. A település 5 km távolságra esik a török határtól és az al Kaida szíriai nyúlványának felügyelete alatt áll. A Hamza bin Láden —Oszama bin Láden fia— által megalapított Hurrasz al Din terrorcsoport anyaszervezete a Levante Felszabadító Testület (HTSh, korábban Nuszra Front) kiváló kapcsolatot ápol Törökországgal, és ma már a teljes Idlib tartomány a szomszédos Aleppó tartomány nyugati felével az ő befolyásuk alatt áll. A leszámolás tökéletesen egybeesett az IÁ elleni harc beharangozott végével. Ezzel a kurdok már nem hivatkozhatnak arra, hogy feltámad az Iszlám Állam, ahogyan Törökországnak sem marad Damaszkusz felé igazolható indoklása arra, hogy bent maradjon. Jóllehet, a globális terrorfenyegetés csökken, a helyi feszültségek nem. Ellenzék, szeparatista, terrorista: egybemosva kerül elmosásra az összes. A megmaradt övezetek további ütközések helyszínéül szolgálnak majd, a hegemóniájára hagyott Oroszország akaratával pedig senki sem fog dacoskodni: előbb vagy utóbb minden visszakerül Aszadhoz. Eladva vagy elpusztítva, kényszerítve vagy elárulva, az áldozat mindig egy: a szíriai nép polgárai.

Szerző: Ibrahim Imre

2019. augusztus 8.-án, csupán pár hónappal a csernobili atomerőmű-baleset 33. évfordulója után, a történelem megismételte önmagát és Oroszországban, a Fehér-tenger partján újabb nukleáris baleset történt. A közelmúlt eseményei és a 33 évvel ezelőtt történtek számos hasonlóságot mutatnak. Úgy tűnik, mintha megállt volna az idő, az orosz hatóságok kísértetiesen hasonlóan kezelik a mostani helyzetet: nem adnak egyértelmű információkat, elhallgatják a Föderációt negatív színben feltűntető részleteket, míg a nemzetközi közvélemény érdeklődve figyeli a további eseményeket. Ennek köszönhetően sok kérdés kering a robbanás kapcsán, például „Mi okozta a detonációt?” vagy „Miért állítottak le két orosz nukleáris mérőállomást is a robbanás környékén?” illetve „Mi tehát a valóság a történtekkel kapcsolatban?”

Forrás: MSN.com

Számos dolog volt ami hosszú távon foglalkoztatta a nemzetközi sajtót, így pedig rengeteg megalapozott vagy éppen megalapozatlan elmélet született a történtekkel kapcsolatban. Az, ami az összes közül a leginkább foglalkoztatta a nemzetközi közvélemény, hogy mi váltotta ki a robbanást. Vajon egy titkos atomkísérlet, egy egyszerű üzemi baleset vagy esetleg egy új fegyver félresikerült tesztelése váltotta ki a tragédiát. Jelen cikkemben azt az elméletet kívánom igazolni, miszerint a baleset egy új orosz szuperfegyver tesztelése során következett be.

A hivatalos orosz álláspontot a Védelmi Minisztérium közölte a balesetet követő napon, miszerint semmilyen radioaktív anyag nem került a környezetbe. Ezt azonban hamar módosították és az újabb nyilatkozatban már azt írták, hogy szakembereik „egy rakéta részét képező radioizotóp energiaforrással kapcsolatos tevékenységet folytattak” egy tengeri platformon, amikor a robbanás bekövetkezett. Mint később kiderült katonai objektumban történt a baleset és egészen biztosan valamilyen új orosz fegyver tesztelése során halt meg, a Roszatom (Oroszországi Föderáció Atomenergetikai Konszern) öt, míg a Védelmi Minisztérium két munkatársa. Emellett sok további tényező bizonyította, hogy a kezdeti tagadás ellenére igenis nukleáris veszélyeztetettség áll fenn és valóban nagyléptékű a probléma.

Az első ilyen „igazolás”, hogy a kérdéses területen a központi tudósítások szerint a nukleáris sugárzás általános mértékű volt, azonban sok helyi lakos saját mérőeszközével megközelítőleg hússzor akkora értékeket mért, mint ami a normális. Ennek köszönhetően akkora pánik lett úrrá az ott élőkön, hogy a környék összes jódkészlete elfogyott.  Az emberek magyarázatot vártak a kormánytól a történtekre. A válasz az Interfax hírügynökség publikációjának formájában érkezett, ami az Orosz Hidrometeorológiai Szolgálatra (Roszgidromet) hivatkozva arról számolt be, hogy egy valóban radioaktív gázfelhő szabadult fel, amely átvonulása miatt nőtt meg átmenetileg a radioaktív háttérsugárzás. A Roszgidromet augusztus 13-ai nyilatkozata szerint a gammasugárzás 4-16-szoros felerősödését okozó felhő stroncium-, bárium- és lantánizotópok bomlásának eredményeként jött létre. Az augusztus 8-án mért maximális érték óránként 1,78 mikrosievert volt, az óránként 0,11 mikrosievertes átlagos normál háttérsugárzás helyett. Ezt észlelhették a lakosok, azonban az értékek mára már normalizálódtak és stabilizálódtak Szeverodvinszkben.

A második fontos megállapítás az orosz kormány által tanúsított hozzáállás. Az Oroszországi Föderáció vezetése saját állampolgárjait is veszélybe sodorta annak érdekében, hogy elfedje a történtek komolyságát. Vélhetően a nyilatkozatot a lakosság megnyugtatásának céljából tették közzé, azonban annak a célnak is megfelelt, hogy igazolják, nem kell kitelepíteni a környező településeken élőket. Az evakuáció tehát nem történt meg, ezzel ellentétben mégis jelentek meg cikkek arról, hogy vonatokon szállítják el az embereket otthonaikból. Sőt azért, hogy a nemzetközi és hazai közhangulatot lecsillapítsák, lekapcsolták az esethez legközelebbi két sugárzásmérő állomást a Dubnat és a Kirovot arra hivatkozva, hogy kommunikációs és hálózati problémáik voltak. Így nem kellett az esetlegesen problémát jelentő információkat takargatni, formálni vagy a közvélemény számára „megszépíteni”.

Forrás: Euronews

Mi több, a robbanást követően a hat sérültet ellátó kórházat sem értesítették arról, hogy nukleáris baleset áldozatait kezelik. Így a kezelőszemélyzet nem vette fel a rendelkezésükre álló sugárzásvédő felszerelésüket sem. Utólag százas nagyságrendben kellett megvizsgálni az egészségügyi dolgozókat, hogy milyen károsodás érte őket az eltitkolt sugárzás miatt. A vizsgálatok miatt állítólag titoktartási szerződést is aláírattak velük.
Ennek kapcsán kiemelt figyelmet kapott egy, a robbanásban megsérülteket ellátó orvos esete, akinek a szervezetében sugárzó cézium 137-es izotópot találtak. Tragikomikus jelleget kölcsönöz az esetnek, hogy a vizsgáltot végző szakértők azt állították nem az esemény, hanem az étkezési szokásai miatt lett sugárzó a férfi teste. Ezt azzal igazolták, hogy tudományosan bizonyított, a cézium 137-es nagy mennyiségben halmozódik fel gombákban, tengeri herkenytűkben és algákban. Így amikor Thaiföldön járt a doktor, feltehetőleg sugárzó fukushimai rákot ehetett ami magyarázza a sugárzás eredetét. Ennek az állításnak a valótlanságát azonban az az adat bizonyítja, hogy Fukushima és Thaiföld megközelítőleg 5000 km-re fekszik egymástól, így relatív csekély esély van arra, hogy a rák valóban fertőzött lett volna.

A harmadik megállapítás ami hitelt adott az elképzelésnek az, hogy valamilyen nukleáris tevékenység során történt a baleset az maga a sugárzás volt, annak tulajdonságai és mértéke. Nils Bohmer norvég nukleáris szakértő azt nyilatkozta a The Barents Observer portálnak ,hogy a megtalálható izotópok összetétele egyértelműen arra utal, nem egy izotópokat tartalmazó hajtómű, hanem egy (kisméretű) atomreaktor robbant fel.

„A bárium és a stroncium jelenléte mutatja, hogy a bomlástermékek nukleáris láncreakcióból származnak. Ez bizonyíték arra, hogy egy atomreaktor robbant fel” – mondta Bohmer.

Ez azért különösen érdekes mivel két állítást is alátámaszt a történtekkel kapcsoltban, egyrészt mint említettem letagadhatatlanná teszi a robbanás nukleáris jellegét, másrészt pedig további következtetéseknek biztosít alapot. Az ilyen izotópos összetétel ugyanis teljesen más, mint a radioaktív hasadóanyagokat használó, kisméretű energiaforrások összetétele (északi-sarki világítótornyok, műholdak), sokkal inkább hasonlít egy kisméretű atomreaktorban fellelhető anyagösszetételre, mintha csak egy kisméretű atomreaktorról beszélnénk.

Ez megalapozottá teszi azt az állítást, miszerint Oroszországban a Vlagyimir Putyin elnök által először 2018-ban bemutatott Burevesztnyik (Skyfall) interkontinentális robotrepülőgép tesztelése történt.

Forrás: Newsweek

A felismerés rendkívül aggasztó, hiszen ha az oroszok atomreaktoros cirkálórakétát építenek, az radikálisan lejjebb viszi az atomküszöböt, a balesetveszélyt is sokszorosára növelve. Mindemellett pedig a fegyverkezési verseny is új erőre kaphat a Nyugat és Oroszország között.

Összefoglalva, véleményem szerint ez az esemény is példázza, hogy miként próbálja meg Oroszország egyrészt leplezni, másrészt pedig elterelni a figyelmet saját felelősségéről az egyes események kapcsán. Illetve azt is bemutatja, hogy mennyi és milyen állami szintű eszközt állítanak annak szolgálatába, hogy elfedjék a valóságot nem csak a nemzetközi közvélemény, de még az orosz nép szeme elől is. A kormány számára a legfontosabb cél az volt, hogy a nyilvánosság számára ne derüljünk ki miért végezték a kísérleteket és ennek érdekében még több ember életét és egészségét is hajlandók voltak kockára tenni. Az idő és a technikák változnak, de a cél állandó maradt. Megtévesztés, ezt tartja szem előtt a kormány csak úgy, mint a jogelőd, a Szovjetunió idején.

Szerző: Haiszky Edina

Partnerkapcsolatok

2019. 06. 02. – A NATO Főtitkára dicsérettel illette Albánia politikai párbeszédre irányuló kezdeményezését (Gönczi Róbert)

Jens Stoltenberg, NATO Főtitkár június 2-án vasárnap Tiranába látogatott, hogy Albánia vezetőivel tárgyaljon. Üdvözölve Albánia 10 éves NATO-tagságát, dicsérettel illette az ország részvételét a koszovói és afganisztáni műveletekben, valamint a lettországi NATO többnemzetiségű harccsoportban. Továbbá megemlékezett azon két albán katonáról, akik nemrég életüket vesztették Lettországban egy gyakorlat közben.

“Kemény munkával és céltudatossággal Albánia példamutató a nyugat-balkáni régió békéjének védelmében.” – jelentette ki . A Stoltenberg. A Főtitkár üdvözölte az Európai Bizottság ajánlatát az EU csatlakozási tárgyalásainak felgyorsítására Albánia és Észak-Macedónia ügyében, kiemelve ezen haladás továbbvitelének fontosságát. Felszólította az összes politikai szereplőt, hogy az egyeztetések során előre meghatározott politikai módszerekkel oldják meg nézetletéréseiket, illetve mutassák meg a szükséges konszenzust az euroatlanti integrációval kapcsolatban.

2019. 06. 03. – „Készek vagyunk befogadni Észak-Macedóniát a NATO-családba“ (Németh Csenge)

Jens Stoltenberg, a NATO Főtitkára elismerő szavakkal illette Észak-Macedónia törekvéseit, melyek egyre inkább az európai és a transzatlanti integráció felé haladnak. Szkopjei látogatása során beszédében kiemelte, hogy a NATO-tagság nagyobb biztonságot és jólétet teremt az észak-macedón nép számára.

A NATO Főtitkára dicsérte a Szkopje és Athén által tanúsított elszántságot, mely Észak-Macedónia korábbi, megkérdőjelezett államnevének megoldására irányult a történelmi jelentőségű Prespa-megállapodáson keresztül. Így jelenleg a szövetségesek várakozással tekintenek Észak-Macedónia csatlakozására a NATO harmincadik tagjaként. Stoltenberg ösztönözte az országot, hogy folytassa a megkezdett reformokat, beleértve a jogállamiságot, a biztonságot és a hírszerzést érintő lépéseket. A reformok végrehajtása fontos állomás Észak-Macedónia életében a teljes NATO tagságra való felkészülésben.

A NATO Főtitkár a Észak-atlanti Tanáccsal, a NATO döntéshozó szervével érkezett meg Szkopjébe. Ez volt az első észak-macedóniai látogatás a Tanács részéről, mely folyamán egy közös találkozó keretein belül az észak-macedón kormány tagjaival közösen megvitatták a csatlakozási előkészületekben, reformokban, valamint a régió helyzetében elért előrehaladást.

2019. 06. 04. – A Főtitkár dicséri Ukrajna és a NATO partnerségét és újabb reformokat irányoznak elő (Haiszky Edina Julianna)

A NATO Főtitkára, Jens Stoltenberg üdvözölte Ukrajna új elnökét, Volodimir Zelenszkijt a NATO főhadiszállásán és a NATO–Ukrajna Bizottság ülésén egyaránt. Stoltenberg köszönetet mondott Ukrajnának azért, hogy az otthoni komoly biztonsági kihívásaik ellenére az afganisztáni és koszovói missziókban is hathatósan közreműködnek katonáik, emellett az országot “nagyra becsült partnerként” említette. Biztosította Zelenszkijt a NATO teljeskörű politikai, katonai és anyagi támogatásáról, ennek példája a tengeri és a parti őrség kiképzése, és több mint  40 millió euró folyósítása befektetési alapoknak a számítógépes védelem és orvosi rehabilitáció területén.

A NATO határozottan támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, ezt támasztják alá a Főtitkár szavai: „A szövetségesek nem ismerik el a Krím-félsziget annexióját és egyúttal elítélik Oroszország agresszív fellépéseit a fekete-tengeri régióban.”

A Főtitkár hangsúlyozta továbbá az ukrán elnök felelősségét a korrupció elleni küzdelemben és a jogállamiság megerősítésére irányuló reformok végrehajtásában, mert ezeknek köszönhetően  Ukrajna egyre közelebb kerülhet a NATO-ba való belépéshez a partnerségi viszony helyett.

2019. 06. 09. – A NATO álláspontja a kialakult helyzetről a Moldovai Köztársaságban (Gönczi Róbert)

A NATO aggódva figyeli a kialakult politikai válságot a Moldovai Köztársaságban. Arra kérték a politikai spektrum összes szereplőjét, hogy őrizzék meg a nyugalmukat és a köztük kialakult viszályt csökkentsék a párbeszéd szintjére, a törvények tisztelete mellett.

A Moldovai Köztársaság demokratikusan megválasztott vezetőinek közösen kell dolgozniuk annak érdekében, hogy a jelenlegi politikai válságra megoldást találjanak.

A NATO megerősítette, hogy a Szöveségesek a jövőben is támogatják a Moldovai Köztársaság reformjait annak biztonsági és védelmi intézményeiben. A NATO és a Moldovai Köztársaság szoros partnerek immáron több mint 25 éve és a szövetségesek továbbra is kiállnak a Moldovai Köztársaság függetlensége, szuverenitása és területi integritása mellett.

2019. 06. 11. – Jens Stoltenberg izlandi látogatása (Tóth Milán)

A NATO Főtitkára köszönetet mondott Izland támogatásáért a nemzetközi biztonságot illetőleg. A június 11-én, Reykjavíkban tartott látogatása során Jens Stoltenberg, a Szövetség főtitkára Katrín Jakobsdóttir, izlandi miniszterelnöknek elmondta, hogy országa, stratégiai helyzetének köszönhetően, 70 éve segíti Európát és Észak-Amerikát egy szorosabb kapcsolat kialakításában.

Jens Stoltenberg kiemelte Izland polgári szerepvállalásának fontosságát a NATO missziókban, valamint az országban világszerte egyedülálló mértékű, a nők egyenjogúságát, a békét és biztonságot hirdető agendáját.

Továbbá szó esett aktuális biztonsági kihívásokról is, így Oroszország INF-szerződésből való kilépéséről, a NATO képességeiről a hibrid- és kiberfenyegetések leküzdésében, valamint az északi-térség helyzetéről is. Izlandi látogatása során Jens Stoltenberg megtekintette Keflavík légibázisát is, mely elsődleges szerepet játszik az ország és az egész északi térség védelmében.

Látogatása végén a Főtitkár megjegyezte, hogy a szigetország egy erős transzatlanti köteléket biztosít egy bizonytalan világban.

2019. 06. 18. – Franciaország szándéknyilatkozatot írt alá a stratégiai légi szállítást és légi utántöltést illető együttműködésről Belgiummal, Hollandiával, Luxemburggal, Németországgal és Norvégiával (Szilágyi Laura)

A június 18-án aláírt szándéknyilatkozattal a hat szövetséges tagállam hatalmas lépést tett az MRTT-C képességek (Multi Role Tanker and Transport Capability) anyagilag megengedhetőbbé alakítása felé.

Az MRTT-C kezdeményezés biztosítani fogja a résztvevő országok számára a stratégiai légi szállítást, légi utántöltést és orvosi evakuálási képességeket, lehetővé téve ezáltal a légi műveletek rugalmasabbá tételét. Ehhez öszesen nyolc légijárművet fognak beszerezni az elkövetkezendő években.

A kezdeményezéshez való csatlakozás nyitott az összes tagállam számára.

2019. 06. 25. – A NATO-tagországok védelmi költségvetése (2012-2019) (Györgyi Dominika)

A NATO rendszeresen gyűjt adatokat a szövetségesek védelmi kiadásairól, részletesen bemutatva ezeket. Minden tagállam védelmi minisztériuma jelentést készít a jelenlegi és a jövőben várható védelmi szempontú kiadásokról.

A kiadások a nemzeti kormány által a pénzügyi év folyamán ténylegesen teljesített, illetve a fegyveres erők, a szövetségesek vagy a Szövetség szükségleteinek kielégítésére tett kifizetéseket jelentik. A NATO naprakész gazdasági−demográfiai információkkal is rendelkezik az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG-EFIN) és az OECD által.

Az említett források adatai és a tagországok GDP-előrejelzései közötti eltérésekre, valamint a fogalomkülönbségekre való tekintettel a jelentésben szereplő számadatok jelentősen eltérhetnek a médiában szereplőktől. A felszerelésre fordított kiadások tartalmazzák a fő berendezéseket és az ezekhez kapcsolódó kutatásra, fejlesztésre fordított kiadásokat. A személyzeti kiadások magukban foglalják a nyugdíjakat is.

A jelentésben használt 2018-2019-es adatok becslések.

A teljes jelentés az alábbi linken elérhető: https://www.nato.int/nato_static_fl2014/assets/pdf/pdf_2019_06/20190625_PR2019-069-EN.pdf

2019. 06. 25. – Jens Stoltenberg: Szlovákia nagymértékben hozzájárul a Szövetség közös védelméhez (Tóth Milán)

A NATO Főtitkára június 25-én találkozott Zuzana Čaputovával, Szlovákia elnökével, annak érdekében, hogy értékeljék Európa jelenlegi biztonsági helyzetét, valamint a Szövetség elért eredményeit.

Jens Stoltenberg köszönetet mondott Szlovákia NATO munkájáért, így többek között az ország Lettországban állomásozó csapataiért, az iraki és afganisztáni bevetésekben való részvételéért, valamint az Ukrajnának nyújtott pénzbeli támogatásáért. Ezen felül pozitívnak értékelte azt is, hogy Szlovákia egyre nagyobb védelmi ráfordításokba kezdett, illetve a NATO-ra nézve kulcsfontosságú területekbe fektetett be.

2019. 06. 26. – A védelmi miniszterek értekeztek az oroszok INF-szerződés szegéséről és a NATO válaszairól (Haiszky Edina Julianna)

A NATO védelmi miniszterei 2019. június 26-án, Brüsszelben találkoztak, hogy megvitassák az INF-szerződés Oroszország általi megszegését és a NATO erre adott válaszait.

Jens Stoltenberg, a NATO Főtitkára hangsúlyozta, hogy Oroszországnak még van esélye megmenteni az INF-szerződést, és a szövetségesek ezt az üzenetet a jövő héten a NATO– Oroszország Tanács ülésén közvetíteni fogják. De ehhez szükség van arra, hogy Oroszország „térjen vissza a teljes és ellenőrizhető megfeleléshez” és szüntesse be az SSC-8 rakéták további előállítását és telepítését.

Emellett kiemelte, hogy a miniszterek megállapodtak abban, hogy a NATO reagál, ha Oroszország nem tér vissza a szerződésben foglaltakhoz, tehát a szövetségesek készülnek egy INF-szerződés utáni világra.

2019. 06. 27. – A NATO-védelmi miniszterek jóváhagyták az új világűr politikát és megvitatták az afganisztáni missziókat érintő kérdéseket (Szilágyi Laura)

Csütörtökön a védelmi miniszterek jóváhagyták az új, átfogó világűr politikát, mely közelebb viszi a szövetségeseket a világűr lehetőségeinek és kihívásainak eléréséhez. A NATO olyan fórumként tudna fellépni, amely keretein belül növekedhetne az információk megosztásának és az együttműködésnek a mértéke.

A találkozó kiemelt napirendi pontja volt az afganisztáni biztonság kérdése. “Habár számos kihívás maradt még hátra az országot illetőleg, jelenleg mégis egyedülálló lehetőségünk van a béke megteremtésére.” – nyilatkozta Stoltenberg.

A szövetségesek teljes mértékben támogatják az USA politikai egyezség felállítására törekvő afganisztáni ambícióit. Emellett a NATO nemrégiben megszervezte a misszióban résztvevő erők következő váltását, valamint megerősítette az afgán biztonsági erők pénzügyi támogatását 2024-ig.

Gyakorlatok

2019. 06. 06. – Bevetették a NATO Spearhead Force névre keresztelt közös harci egységét és tesztelték készenlétüket (Szilágyi Laura)

Május 24. és június 14. között a szövetségesek 2500 német, dán és norvég katona, valamint 1000 harcjármű részvételével végrehajtották a Noble Jump 19 elnevezésű gyakorlatot Nyugat-Lengyelországban. Ez az esemény képezi a Spreadhead Force és a VJTF (Nagyon Magas Készenlétű Összhaderőnemi Műveleti Erő) fő gyakorlatozási lehetőségét, és teszteli a két egység együttműködési képességeit.

A gyakorlat egyik alappillérét a gyors reagálás és az erők hirtelen mozgatása és áttelepítése alkotta. A műveleteket, melyek magukba foglaltak ellenséges harckocsik és gyalogság elleni védekezést, valamint tűzszerész munkálatokat is, a Zagan gyakorlótéren kivitelezték.

2019. 06. 09. – A szövetséges haditengerészetek készenléti gyakorlata a Balti-tengeren (Kertai Zoltán Péter)

A 47. BALTOPS haditengerészeti gyakorlat június 9-én kezdődött 8600 fővel. A gyakorlat magába foglalta aknák és tengeralattjárók felkutatását és megsemmisítését, légvédelmi gyakorlatokat, partraszállási műveleteket és ellenséges kötelék elleni védekezést. „A hat NATO-tagállammal határolt Balti-tenger kiemelkedő stratégiai fontossággal bír.” – mondta Oana Lungeszku, a NATO szóvivője, aki kiemelte, hogy a gyakorlat „senki ellen nem irányul, azonban a térség biztonsági helyzete jelentősen romlott a Krím-félsziget illegális orosz annexiója óta.” A hadgyakorlatnak korábban az Oroszországi Föderáció is a részese volt, de az ukrán konfliktus következményeként 2014 óta kimaradt. Az ez évi hadgyakorlatot az amerikai 2. flotta parancsnoksága vezényelte le, ami 2018-ban a növekvő orosz atlanti-óceáni jelenlétre válaszul alakult újra.

2019. 06. 13. – A Szövetség új energiatakarékos felszerelése (Kertai Zoltán Péter)

A Szövetség új energiatakarékos felszerelést tesztelt a lengyelországi gyakorlat során. A Capable Logistician 2019 névre hallgató gyakorlat a szövetséges hadseregek fosszilis üzemanyagoktól való függését kívánja csökkenteni és a nemzeti hadseregek közti kompatibilitást növelni. A gyakorlat magában foglalt meglepetésszerű áramkimaradásokat, illetve a dízel- és vízforrások szennyeződését. Az eseményen szerzett tapasztalatok a későbbi fejlesztések alapját fogják képezni.

2019. június 13-án mutatta be az Antall József Tudásközpont a Biztonságpolitikai Szakkollégiummal közösen írt és szerkesztett biztonságpolitikai szak- és tankönyvet, a Biztonságpolitikai Corvinákat. A kétkötetes mű globális és regionális biztonságpolitikai kérdéseket jár körül, és arra keresi a válaszokat, hogy milyen hatások alakítják világunkat a 21. században. Helyet kapnak a fontos nemzetközi biztonsági szervezetek, illetve Magyarország biztonsági környezetét is bemutatják a kötetben.

A közel ezeroldalas könyv olyan tanulmányokat fog össze, amelyek globális és regionális biztonságpolitikai kérdéseket járnak körbe, bemutatva azokat az elmozdulásokat, amelyek a 21. századi világunkat alakítják.

Az első kötetben az energiabiztonság, a terrorizmus, a kényszervándorlás tárgyköréből olvashatók tanulmányok, majd olyan írások következnek, amelyek a Föld egyes térségeit érintő biztonsági témákat tárják az olvasó elé. Feltérképezik például az Európai Unió lehetőségeit, a kontinensek, országok területi vitáit, válaszaikat a nukleáris fegyverkezésre, a gazdasági és demográfiai tendenciákra, válságokra és nagyhatalmi befolyásra egyaránt. A második kötet a nemzetközi biztonsági intézményeket veszi sorra, tárgyalja történelmi hátterüket, stratégiájukat, működésüket, zárásként pedig szót ejt Magyarország biztonságpolitikájáról az 1990-es választásokat megelőzően, a rendszerváltoztatás után, illetve a NATO és a V4-ek kötelékében.

A könyv a 2008-ban megjelent Biztonságpolitikai Corvinák című kiadványt tartja mintájának, szándéka szerint összefoglaló mű a biztonsági tanulmányok iránt érdeklődő alap- és mesterszakos hallgatóknak. Célkitűzése, hogy tankönyvként is megállja a helyét, és a későbbi kutatásokhoz is alapot szolgáltasson.

Forrás: http://www.ajtk.hu/konyvkiadas/ujdonsagok 

A kötet szerkesztői között szerepel Dr. Szálkai Kinga és Dr. Baranyi Tamás Péter mellett Szarka Luca, a BSZK Diákbizottságának elnöke is, illetve a kötetbe több tagunk, Alumni-tagunk és oktatónk is írt, mégpedig:

Ármás Julianna, Bartók András, Berkes Rudolf, Kiss Beatrix, Kiss Tamara, Kovács Georgina, Lendvai Tünde, Mészár Kata, dr. Németh József Lajos, Petróczki Márk, Poszavecz Tamás, Rozgonyi Attila, Sánta György, Szabó Orsolya Réka, Szarka Luca.

A kötet szerkesztői: Dr. Baranyi Tamás Péter, Dr. Szálkai Kinga és Szarka Luca.

A június 13-án tartott bemutatón a panelbeszelgetésen részt vett Dr. Rada Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának tudományos és nemzetközi dékánhelyettese; Dr. Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kína Tanszék vezetője; Dr. Szálkai Kinga, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalalomtudományi Kar egyetemi adjunktusa és Dr. Baranyi Tamás Péter, az AJTK  kutatási vezetője.

dr. Németh József Lajos, a BSZK alapítója és Szarka Luca, DB elnök a bemutatón. Forrás: Facebook – Antall József Tudásközpont.