Biztonságpolitika.hu

Balkán mini-Schengen

Az úgynevezett Balkán mini-Schengen megállapodás első életbe lépő szakaszának köszönhetően az albán, szerb, és észak-macedón állampolgároknak kizárólag személyigazolvány szükséges a határátlépéshez, jelentették be az országok államfői november 9-én. Alekszandr Vucic szerb elnök közleményben erősítette meg, hogy az intézkedések eredményétől a turizmus növekedésére számítanak Albániában és Szerbiában. Emellett a három ország államfői aláírtak egy kooperációról szóló memorandumot is, amelynek értelmében együtt küzdenek a koronavírus járvány és annak következményei ellen. Első közös döntésként pedig lehetővé tették az országok közötti közlekedést PCR teszt nélkül.

A koszovói Önrendelkezés (Vetëvendosje) és elnöke Albin Kurti élesen elutasítják a mini-Schengenhez való csatlakozást.  A párt álláspontja szerint a megállapodás tovább veszélyezteti Koszovó határainak biztonságát, mivel annak államiságát Szerbia még mindig nem ismerte el. Emellett az Önrendelkezés szerint a megállapodás nem szolgálja az albán nép érdekeit. Albin Kurti volt koszovói miniszterelnök szerint egy Albánia és Koszovó között létrejövő Schengen övezetet lenne érdemes kidolgozni.

Albin Kurti volt miniszterelnök, a Vetëvendosje nevű koszovói párt vezetője. (Forrás: Facebook/ Lëvizja VETËVENDOSJE!)

Koronavírus és gazdaság

Az albán kormányzat újabb szigorításokat léptetett életbe a koronavírus járvány visszaszorítása érdekében. Az újonnan bevezettet rendelkezések betiltanak minden 10 főnél nagyobb gyűlést és összejövetelt. Emellett az este tíz és hajnali hat közötti kijárási tilalom továbbra is érvényben marad.

Az albán statisztikai hivatal közlése szerint az általuk vizsgált időszakban az ország külkereskedelmi mérlege 7,6%-kal csökkent. A szakértők számításai szerint az exportmutatók 12,2%-kal, míg az importmutatók 9,7%-kal csökkentek. Az elemzés szerint Albánia legfőbb kereskedelmi partnere továbbra is Olaszország.

Az Európai Tanács 103,3 millió eurós támogatást küldött Albánia számára, ezzel segítve az országot a további reformok bevezetésében, valamint a COVID-19 járvány okozta problémák megoldásában. A járványhoz kapcsolódó problémák kezelése mellett az új források lehetőséget biztosítanak az ország számára a jogállamisági reformok bevezetéséhez és a szervezett bűnözés elleni harchoz.

A német kormányzat 58,2 millió euróval tervezi támogatni Albániát, az ország gazdaságának fejlesztésében. Peter Zingraf, Németország albán nagykövete szerint a támogatás magában foglal több közös gazdasági és vízügyi infrastruktúra fejlesztő projektet.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentés szerint Albánia a Nyugat-Balkán legfukarabb országa. A jelentés szerint az albániai bankbetétek összege az ország GDP-jének csaknem 70%-át teszi ki.  A bankbetétek magas összege összefüggésbe hozható a külföldön dolgozó albán vendégmunkásokkal, akik így juttatnak haza pénzt a családjaiknak. Az IMF prognózisa szerint a koronavírus miatti GDP csökkenésnek köszönhetően az arány még inkább eltolódhat.

Írta: Párducz Árpád

Albán orvosok egy tiranai kórház Covid-osztályán. (Forrás: Facebook/ U.S. Embassy – Tirana)

Bosznia-Hercegovina

Bosznia-Hercegovina egyik nemzeti ünnepe november 25-e, az ún. államiság napja. 1943. november 25-26-án ülésezett a Nemzeti Antifasiszta Tanács, amely határozatot hozott az ország náci uralom alóli felszabadításáról. Ennek az eseménynek igen nagy jelentőséget tulajdonítanak az ország fennállása, létezése kapcsán. Az idei évben az ünneplést természetesen beárnyékolta és némileg ellehetetlenítette a koronavírus-járvány, emellett azonban az ünnep megítélése körül is felfedezhetőek az országon belüli ellentétek és törésvonalak. Az államiság napját ugyanis csak a bosnyák-horvát Föderációban ünneplik meg – november 25-e itt munkaszüneti nap, az intézmények és boltok többsége zárva tart, a tömegközlekedés ünnepi menetrend szerint működik, emellett pedig Szarajevó nemzeti színekben pompázik, és számos megemlékezést tartanak. A Boszniai Szerb Köztársaságban (Republika Srpska, RS) ugyanakkor nyoma sincs az ünneplésnek, ez egy ugyanolyan munkanap, mint a többi. Sokatmondó, hogy idén Bosznia-Hercegovina hármas államelnökségének szerb tagja (a RS képviselője) nem vett részt az ünnep alkalmával tartott fogadáson.

2020. november 29-én Bosznia-Hercegovina szaúd-arábiai nagykövete, Mohamed Jusic, Szaúd-Arábia külügyminiszterével, Adil-al Dzsubeir-rel tárgyalt Rijádban. A találkozón természetesen szóba került a koronavírus-járvány és a gazdasági krízis kezelése, a Szaúd-Arábia által megrendezett G20-as csúcstalálkozó várható eredményei, illetve a két állam közötti hagyományosan jó és baráti kapcsolat továbbfejlesztése. A külügyminiszter megerősítette a nagykövetet abban, hogy Szaúd-Arábia kiáll Bosznia-Hercegovina területi integritása és függetlensége mellett. Fontos megjegyezni, hogy Szaúd-Arábia jelentős segítséget nyújtott a boszniai háborúban a függetlenségért küzdő bosnyákok számára, emellett napjainkban is számos fejlesztést és infrastrukturális projektet támogat, illetve egyre több beruházást hajt végre az országban.

Írta: Kőbányai Dénes

Egy boszniai szerb patrióta Banja Luka utcáin. (Forrás: Facebook/ Iva Zimova)

Montenegró

A szerb ortodox egyház vezetése kórházi ellátásra szorul a COVID-19-ben elhunyt montenegrói püspök temetése után.

A 90 éves Irinej pátriáka, a szerb ortodox egyház vezetője pozitív koronavírus tesztet produkált, majd egy vírusfertőzöttek ellátásra specializálódott belgrádi korházba szállították miután részt vett egy − koronavírusban elhunyt − montenegrói püspök temetésén. A Szerb Védelmi Minisztérium nyilatkozata szerint a vallási vezető jó egészségügyi állapotnak örvend és semmilyen tünetet nem mutat. Egyes hírforrások szerint azonban közepesen súlyos tüdőgyulladással küzd.

A pátriáka megfertőződésében feltehetően nagy szerepet játszik az ortodox egyházi szokásrend, hiszen a gyászolók védőmaszkok nélkül gyűltek össze az eseményen, és sokan megcsókolták a püspök testét, miközben egy nyitott koporsóban feküdt. Mindezt annak ellenére tették, hogy Szerbiában és Montenegróban is megugrott a koronavírus esetek száma, és a hatóságok arra figyelmeztettek, hogy az esemény komoly közegészségügyi kockázatot jelent. A pátriáka megfertőződésének esete jól mutatja, hogy az ortodox egyháznak milyen erőteljes pozíciója van Szerbiában, és Montenegróban. A két nemzetet nem csak történelmi és kulturális szál köti össze, de az ortodox egyházhoz való tartozásuk is, a történelemi hagyományokból fakadóan pedig a vallási vezetők fontos szövetségesei vagy éppen kritikusai lehetnek a politikusoknak, döntéshozóknak.

Ezt támasztja alá Alekszandr Vucic szerb elnök és Irinej pátriáka között kialakult nézeteltérés is, ugyanis az erősen nacionalista beállítottságú egyházi vezetők továbbra is határozottan ellenzik azt, hogy a szerb vezetés engedményeket tegyen Koszovónak, ami nem csak a szerb alkotmány, de az ő elvi meggyőződésük szerint is tartomány jogállású terület. Ezzel kapcsolatban, 2019 májusában néhány püspök felszólította a kormány tagjait, hogy ne hátráljanak meg az albán követelésekkel szemben, illetve ne egyezzenek bele a felvetődött területcserébe.

Írta: Haiszky Edina

Irinej pátriárka a koronavírus-járvány előtt. (Forrás: Facebook/ International Orthodox Christian Charities)

Észak-Macedónia

Bulgária elutasította az Európai Unió által Észak-Macedónia számára kidolgozott tagsági tárgyalási keretrendszert, ezzel gyakorlatilag megbénította a csatlakozási tárgyalások elindítását. Ekaterina Zaharieva bolgár külügyminiszter a közös történelmi és nyelvi kérdések rendezésének elmaradásával indokolta a döntést, hozzátéve, hogy további párbeszédre lenne szükség a két állam közt. Az észak-macedón kormány hivatalos nyilatkozata szerint Bulgária magatartása szembemegy a 2017-es barátsági megállapodásban foglaltakkal, és aláássa a két ország jószomszédi viszonyát.  Zoran Zaev macedón miniszterelnök állítása szerint a vétót részben a közelgő bolgár parlamenti választások is indokolhatták, mely sokkal inkább egy politikai kommunikációs manőver volt, semmint a bolgár nép akaratának kifejezése. Mindenesetre bízik a bilaterális tárgyalások sikerében, és az év végére komoly eredményekre számít a vitás kérdések megoldását illetően.

November 23-án tartották meg a 2020-as Macedóniai Energetikai Fórumot. A fórum egyik témája az energiafüggőség csökkentése volt, melynek kapcsán felszólalt Kate Byrnes, az Egyesült Államok észak-macedóniai nagykövete is. Byrnes felhívta a figyelmet arra, hogy a földgáz beszerzése miatt a balkáni államok erősen kiszolgáltatottak Oroszországnak, ami politikai befolyásolhatóságot is eredményez. Ebből kifolyólag üdvözlendőnek tartja Görögország és Észak-Macedónia tervét egy 55 kilométer hosszú rendszerösszekötő vezeték megépítéséről, ami növelheti majd például Koszovó, Szerbia vagy Albánia ellátásának biztonságát is.

Írta: Kocsis Máté

Bulgária és Észak-Macedónia határa. (Forrás: Facebook/ Harsha Telang)

Rombolóhajókkal helyettesítheti Japán az Aegis Ashore védelmi képességét

Június közepén a japán kormány hivatalosan is felfüggesztette a tervezett két Aegis Ashore szárazföldi ballisztikus rakéta-védelmi rendszer hadrendbe állítását. A döntés mögött álló okok közül kiemelték a rendszer által használt SM-3 légvédelmi rakéták elhasznált gyorsítórakétáinak esetleges lakott területre való zuhanását, amelyek így jelentős kárt okozhatnának. Az ezt kiküszöbölni képes változtatásokat Kóno Taró védelmi miniszter túl költségesnek találta. Emellett további akadályt jelentett, hogy az Aegis Ashore telephelyeinek tervezett területén, Akita és Jamagucsi prefektúrákban a helyi lakosság hevesen tiltakozott a projekt ellen, mivel attól tartanak, hogy a telepített rendszerek miatt otthonuk kiemelt célpont lenne egy esetleges konfliktus során.

A védelmi minisztérium két új Aegis romboló építésével kívánja kiváltani az Aegis Ashore rendszert. A hajók legénységének feltöltése azonban nehézkes lehet, ugyanis a japán haditengerészet létszámhiánnyal küzd, a minisztérium a tiszti nyugdíjkorhatár emelésével oldaná meg a problémát. A japán kormánypárt, az LDP védelmi ügyekért felelős döntéshozói támogatják az új tervet. Elkészültükkel Japán összesen 10 Aegis-rendszerrel felszerelt hadihajóval rendelkezne, ezek közül a két szóban forgó romboló lenne a legnagyobb. Azonban még így sem nyújtanák azt a szinte egész Japán területére kiterjedő védelmet, amelyet a két Aegis Ashore rendszerrel elérhetnének. Továbbá a költségek akár több mint 100 milliárd jennel magasabbak lehetnek, mint az eredeti szárazföldi telepítés esetén. Ezek nyomán több LDP képviselő is elutasítaná a rombolók építését.

Írta: Varga Domonkos Bálint

Az Aegis Ashore rakétavédelmi rendszer amerikai zászló alatt Romániában. (Forrás: DefenceTalk.com)

Nem lesz saját zászlaja és alkotmánya Nágaföldnek.

Nágaföld 1881-ben vált a Brit India részévé, és a függetlenségi törekvései párhuzamosan alakultak ki a nagy indiai és pakisztáni mozgalmakkal. A Nága Nemzeti Tanács (Naga National Council) 1947. augusztus 14-én kiáltotta ki Nágaföld függetlenségét (egy nappal India függetlenségének kikiáltása előtt), melyet az 1951-es népszavazással erősítettek meg. Ezt követően 1952. március 22-én megalakult az illetékes kormány és a hadsereg.

Ezt követően az indiai központi kormány bevonult a térségbe ezzel – elindult egy hosszan elnyúló fegyveres küzdelem. Az első béketárgyalások még 1964-ben kezdődtek, de azok eredmény nélkül 1967-ben szétestek, folytatva az erőszakot. A Shillong Egyezmény megkötésével 1975-ben részben le lehetett szerelni a Nága Nemzeti Tanácsot. Egy 140 fős frakció ezt elutasította és megalapította a Nágaföldi Nemzeti Szocialista Tanácsot (National Socialist Council of Nagaland) 1980-ban, majd 1988-ban itt is törés történt és megalakult az NSCN-IM és NSCM-K, melyek közül az előbbi kezdte uralni a felkelést.

Tűzszüneti megállapodás csak 1997 augusztusában lépett hatályba, folyamatos tárgyalásokkal egyszerre, majd 1998. szeptember 30-án találkoztak az NSCN-IM vezetői Atal Bihati Vajpayee indiai miniszterelnökkel.

A nágaföldi tárgyalófél aggodalommal fogadta az Indiai Alkotmány 370. cikkelyének visszavonását, mely Dzsammu és Kasmír széleskörű autonómiáját biztosította, ugyanis hasonló intézkedéseket fogalmaz meg a 371.(A) cikkely mely Nágaföldre vonatkozik. Ravi kormányzó azonban biztosította az embereket, hogy aggodalomra semmi ok e tekintetben. A jelenlegi miniszterelnök, Narendra Modi folytatja a Vajpayee által elindított tárgyalásokat.

Ezen tárgyalások folyamatában került kijelentésre, hogy az indiai zászló és alkotmány jelentőségét nem engedik csorbítani. Az Indiára jellemző heterogenitás egységbe rendezésének alapelemei ez a kettő állami szimbólum. Ezzel párhuzamosan viszont kimondatlan bebetonozást nyert a 371(A) cikkely, melynek esetlegesen egy későbbi visszavonása, komolyabb arcvesztést, és a Nága alkotmányosság kialakulásának fontos lépcsője lehet.

Írta: Kertai Zoltán Péter

T.R. Zeliang (balra), Nágaföld korábbi vezető minisztere találkozik Narenda Modival, India miniszterelnökével. (Forrás: Facebook/PMO India)

Aláírták a világ legnagyobb szabadkereskedelmi egyezményét

2020 novemberében 15 részes állam beleegyezésével létrejött a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economical Partnership-RCEP) nevű ázsiai szabadkereskedelmi megállapodás. A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) még 2012-ben kezdeményezte egy olyan átfogó integráció létrejöttét, amelynek legfőbb célja a részes felek közötti vámok fokozatos leépítése, majd megszüntetése. Az RCEP kiterjed az áruk és szolgáltatások kereskedelmére, a szellemi tulajdon védelmére, beruházási partnerségre és technológiai együttműködésre is. A 8 évig tartó tárgyalási folyamatot követően 2020. november 15-én létrejött az ASEAN 10 tagországa, Új-Zéland, Ausztrália, a Kínai Népköztársaság, Dél-Korea és Japán részvételével a világ legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodása, lefedve a Föld lakosságának harmadát és a globális GDP 29%-át. Előrejelzések szerint, 2030-ig a globális nemzeti összjövedelem évente 186 milliárd dollárral, míg a gazdasági növekedés (tagországokra lebontva) 0,2%-kal emelkedhet az integráció keretein belül. Az eredeti tervek szerint a megállapodás 16. országaként India is csatlakozott volna, azonban – saját gazdaságát féltve a külföldi termékekkel szemben – Új-Delhi tavaly felfüggesztette a tárgylásokat. A megállapodás létrejötte az ASEAN országokhoz köthető, így anélkül csatlakozhatott a térség két jelentős állama, Kína és Japán is, hogy alárendelt szereplővé váltak volna. Az RCEP alternatívakét szolgálhat mind Peking, mind Tokió számára, hiszen a szabadkereskedelmi övezeten belül nemcsak gazdasági, hanem diplomáciai viszonyuk is javulhat, valamint multilaterális alapon kereskedhetnek a többi részes állammal.

Írta: Zernig Csombor

Az RCEP-t aláíró felek virtuális ceremóniája. (Forrás: Facebook/ Jacinda Ardern)

Ausztrál háborús bűnök Afganisztánban

Az Ausztrál Fegyveres Erők parancsnoksága november közepén hozta nyilvánosságra azt a jelentést, miszerint 2007 és 2013 között a különleges műveleti feladatokra létrehozott SASR (Special Air Service Regiment) katonái több gyilkosságot követtek el Afganisztánban. A négyévnyi vizsgálati anyagot tartalmazó Brereton-jelentés huszonhárom olyan esetet említ, amelyek során ausztrál katonák összesen mintegy 39 afgán foglyot és helyi lakost öltek meg. Az ügyben huszonöt katona érintett. A jelentés nyilvános verziója konkrétumokat nem említ, továbbá nem tartalmaz információkat arról a széles körben ismert esetről sem, amikor ausztrál katonák két 14 éves afgán fiúnak vágták el a torkát. A jelentés szerint a vizsgált eseteket egyértelműen nem a harc hevében követték el, sokkal inkább egyfajta beavatás keretében kényszeríthettek az alakulat újoncait gyilkosságra, az első „ölésük” megszerzésére. Több esetben utólag helyeztek fegyvereket és rádiókészülékeket a holttestek mellé, ezzel is próbálva indokoltnak beállítani a gyilkosságokat.

Az ausztrál ABC News 2017-ben „The Afghan Files” címmel hét részes cikksorozatban közölte a főként szivárogtatás útján szerzett információkat az ázsiai országban folyó gyanús esetekről. A hírek publikálása után alig egy évvel az ausztrál szövetségi rendőrség emberei „házkutatást” tartottak a szerkesztőségben, amely során több ezer kiszivárogtatott dokumentumot foglaltak le. Azonban a küszöbön álló botrányt nem lehetett sokáig visszatartani. November 12-én Scott Morrison ausztrál miniszterelnök bejelentette egy különleges nyomozóiroda felállítását, illetve figyelmeztette az ausztrál közvéleményt, hogy a rövidesen nyilvánosság elé kerülő jelentés „súlyos, és nehéz hírekkel fog szolgálni az ausztrálok számára.”

A Brereton-jelentés nyilvánosságra hozatala után a Human Rights Watch jogvédő szervezet felszólította a nemzetközi koalíció többi tagját – beleértve az Amerikai Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát – hogy Ausztráliához hasonlóan vizsgálják ki a katonáik által elkövetett botrányos eseteket.

Ausztrália 2001-től van jelen az ázsiai országban az Egyesült Államok egyik fontos szövetségeseként. A jelentések szerint 2014-ig bezárólag mintegy 26 ezer ausztrál katona szolgált Afganisztánban, és ez idő alatt 41 katona esett el.

Írta: Szomolányi Szabolcs

Ausztrál katonák Afganisztánban. (Forrás: Facebook/ Royal Australian Navy)

A koronavírus-járvány hatásai a dél-koreai mesterséges intelligenciára

Az új koronavírus napjainkban a legjelentősebb közegészségügyi és gazdasági kockázat, több mint 65 millió embert fertőződött meg, és több mint 1,5 millió fő vesztette életét a betegségben. Dél-Korea a járvány, és a hozzákapcsolódó válságkezelés során alkalmazta a mesterséges intelligenciát: megbízható tesztek kidolgozásától kezdve a kezelési módszerek kutatására, gyorsabb diagnosztizálásra és a karanténba került személyek ellenőrzésére egyaránt használták a technológiát. A MI nemcsak a járvány kezelésében játszik jelentős szerepet, a Moon-adminisztráció Dél-Korea gazdasági jövőjével kapcsolatos terveinek is fontos részét képezi, az innovatív növekedés előmozdítását célzó kormányzati beruházások három stratégiai területének egyikeként azonosítható. A koronavírus-járvány kitörését megelőzően a kormányzat kiadta a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Stratégiáját (National Strategy for Artificial Intelligence), mely a technológiát olyan területeken alkalmazná, amelyek közvetlenül befolyásolhatják az emberek életét, hogy a nyilvánosság megérezze a változásokat (tekintettel a környezeti biztonságra és a védelmi szférára). A nagyobb dél-koreai vállalkozások (LG, Samsung) nem zárkóznak el a mesterséges intelligencia alkalmazásától-fejlesztésétől, mivel a technológiába való befektetés nagyban növeli versenyképességüket. A MI dél-koreai jövőjének kihívásai közé sorolható a koronavírus gazdasági hatásai, illetve a nemek képviseletének aránytalansága is. A Moon-adminisztráció egyértelműen fókuszba helyezte a mesterséges intelligencia kutatását és felhasználási lehetőségeinek feltérképezését, azonban a sikerességhez további beruházásokra, képzésekre és fejlesztésösztönző légkörre van szükség.

Írta: Györgyi Dominika

Koronavírus-járvány Dél-Koreában. (Forrás: Facebook/ Anadolu Agency)

 

dr.Fehér Zoltán

dr.N.J.L.: Kérem, ismertesse eddigi szakmai pályafutásának legfontosabb állomásait!

1. F.Z.: Tanulmányaimat Magyarországon és az Egyesült Államokban végeztem. Mesterdiplomát szereztem az ELTÉ-n amerikanisztikából és politikatudományból, jogi doktorként végeztem a Pázmányon, majd később a Harvard Egyetemen folytattam tanulmányokat, amelyek végén mesterdiplomát szereztem közigazgatás-kormányzás szakon. 13 évig dolgoztam magyar diplomataként. 2005 és 2009 között Magyarország washingtoni nagykövetségén szolgáltam külpolitikai elemzőként, illetve sajtó- és kulturális attaséként. 2011 és 2014 között Törökországban, az ankarai magyar nagykövetségen dolgoztam a nagykövet helyetteseként, valamint két hosszabb időszakban Magyarország első számú képviselője voltam Törökországban ideiglenes ügyvivőként. Ezt követően a Miniszterelnökség EU Ügyek Államtitkárságán vezettem az EU koordinációs osztályt, amely összefogta Magyarországnak az EU intézményekben képviselt hivatalos álláspontjai kidolgozását. Immáron öt éve Bostonban élek, ahol a Harvard Egyetemen közigazgatás-kormányzás szakon végzett posztgraduális tanulmányaim mellett Joseph Nye asszisztenseként dolgoztam. Jelenleg a Fletcher School of Law and Diplomacy-ban doktori disszertációmat írom, mellette pedig a Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársaként és a Tufts Egyetem Politikatudományi Tanszékének vendégelőadójaként dolgozom. Az évek során tanítottam politikatudományt és nemzetközi kapcsolatokat Magyarországon az ELTÉ-n és a Pázmány jogi karán, itt az Egyesült Államokban pedig a Harvard Summer Schoolban és a Massachusetts Institute of Technology-n (MIT) is. Mondhatjuk úgy is, hogy eddigi karrierem első szakaszában a diplomácia gyakorlati oldalán működtem, a mostani szakaszában pedig a diplomácia elméleti-tudományos oldalán, hiszen diplomáciát, nemzetközi kapcsolatokat oktatok és ezen a területen végzek tudományos kutatásokat.

dr.N.J.L.: Kérem, foglalja össze jelenlegi kutatásainak/tanulmányainak legfontosabb irányait és várható eredményeit!

1. F.Z.: Tudományos kutatásaimban mindig a szuperhatalmak stratégiái foglalkoztattak. Legelső kutatási projektemben a NATO hidegháború utáni átalakulásával foglalkoztam.[1] Ennek fontos része volt az ún. keleti bővítés, amelynek első hullámában hazánk Csehországgal és Lengyelországgal együtt része lett az atlanti szövetségnek. Ezt követően figyelmem az Egyesült Államoknak a Szovjetunióval szembeni, hidegháború alatti stratégiája, a feltartóztatás és annak szellemi atyja, George Kennan felé fordult.[2] Jelenlegi, doktori kutatásaim középpontjában pedig annak vizsgálata áll, hogyan alakult az Egyesült Államoknak Kínára vonatkozó stratégiája a Nixon-Kissinger-féle 1972-es nyitástól napjainkig. Különösen az érdekel, hogy miért követte Amerika a nyitás/együttműködés (engagement) stratégiáját a hidegháború elmúltával is, s mennyire igyekeztek az egymást követő amerikai kormányzatok az együttműködés mellett a kiegyensúlyozás (balancing) elemeit is beintegrálni stratégiájukba, amelyet az én álláspontom szerint a két hatalom nemzetközi rendszerben elfoglalt strukturális pozíciójának változása, a hatalmi átrendeződés (power transition) perspektívája indokolt volna.[3] Ezt Kenneth Waltz és Robert Gilpin neorealista elméleteinek segítségével vizsgálom, de kutatásaim alapján egyre inkább arra jutok, hogy mindennek megértéséhez a liberális Innenpolitik és a konstruktivista elméletek egyes elemeire is építeni kell.[4]

dr.N.J.L.: álláspontja szerint, milyen összefüggések ismerhetők fel/ fontosak a stratégiai kommunikáció és a nyilvános diplomácia között?

1. F.Z.: A stratégiai kommunikáció államok vagy nemzetközi szervezetek esetén mindig magában kell foglalja a nyilvános diplomáciát. A NATO Stratégiai Kommunikációs Politikájáról szóló hivatalos állásfoglalás is úgy definiálja a stratégiai kommunikációt mint „a NATO kommunikációs tevékenységei és képességei koordinált alkalmazását”, s e kommunikációs tevékenységek és képességek körébe beleérti a katonai közkapcsolatok, az információs műveletek és a pszichológiai műveletek mellett a nyilvános diplomáciát is.[5] A nyilvános diplomáciának tehát illeszkednie kell egy állam vagy szervezet stratégiai kommunikációjába, annak fő céljait kell szolgálnia. Ez természetesen azt feltételezi, hogy az adott állam vagy szervezet stratégiai kommunikációját annak központjában (a miniszterelnök stábjában vagy a NATO esetében a főtitkár stábjában, de természetesen a tagállamok egyetértésével) megtervezik és koordinálják. Ez nem egyszerű feladat, ugyanis az államok esetében a stratégiai kommunikáció általában – ahogy fent is jeleztem – nem a diplomáciáért felelős szervezeti egységhez (Magyarország vagy az Egyesült Államok esetén a Külügyminisztériumhoz), hanem a végrehajtó hatalom feje mellett közvetlenül működő stábhoz kötődik (ez Magyarországon a miniszter által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda, az Egyesült Államokban pedig a Fehér Ház kommunikációs igazgatója által vezetett csapat). A politikai kommunikáció központosításáról részletesen írtam „A kormányzás háttérintézményei” című kétrészes tanulmányomban a Politikatudományi Szemlében, amelynek első része a végrehajtó hatalom feje háttérintézményeinek egyes nemzetközi példáit mutatja be komparatív kutatásaim alapján (részletesen tárgyalva az amerikai elnök Fehér Házi Stábját),[6] a második része pedig a magyar Miniszterelnöki Hivatalról szól.[7] Számos ország kormányzatában sikerült úgy kialakítani a stratégiai kommunikációt, hogy a nyilvános diplomácia is annak a céljait szolgálja, a nyilvános diplomácia üzenetei össze legyenek hangolva a kormányzat stratégiai kommunikációjával. Ebben a Külügyminisztériumnak a miniszterelnök vagy elnök kommunikációs stábjával való együttműködése kulcsfontosságú. Ez szerintem Magyarországon vagy Németországban egy ideje már így működik, de az Egyesült Államokban nem minden időszakban sikerült ezt elérni. Különösen a most lezáródó elnöki ciklus alatt voltak zökkenők amiatt, hogy Trump elnök maga volt a „Communicator-in-Chief”, de a kormányzat egészén belül nem mindig sikerült koordinálni a nemzetközi tartalmú üzeneteket. Meg kell azonban jegyeznem, hogy Mike Pompeo külügyminisztersége alatt az üzenetek egységesülése lényegesen javult, a kormányzat stratégiai kommunikációja és nyilvános diplomáciája között nagyobb összhang jött létre.

dr.N.J.L.: Honnan ered és mi a tartalma a kreatív diplomáciának?

2006. F.Z.: Ahogy említettem, 2005 és 2009 között Washingtonban a magyar nagykövetségen teljesítettem külszolgálatot, Simonyi András és Somogyi Ferenc nagykövetek irányítása alatt külpolitikai elemzőként, valamint sajtó- és kulturális attaséként dolgoztam. Simonyi András nagykövet vezetésével fejlesztettük ki a nagykövetség új nyilvános kommunikációs megközelítését, amelyet én kreatív diplomáciának neveztem el. A kreatív diplomácia lényege, hogy a diplomácia és azon belül a nyilvános diplomácia hagyományos tárházán túl új eszközöket, új médiumokat is bevonunk egy ország nemzetközi kapcsolatépítésébe, ha úgy tetszik, az országimázs-építésbe. Három új eszközt vagy területet állítottunk a nyilvános diplomácia szolgálatába: (i) a populáris médiát, (ii) a populáris kultúrát, és (iii) a digitális média világát. Az elsőre, a populáris média alkalmazására példa a magyar nagykövet szereplése az egyik legnézettebb amerikai televíziós talk-showban, a Colbert Report-ban 2006-ban és 2007-ben is, amelyeknek nagy sikere volt az Egyesült Államokban, de komoly visszhangja volt odahaza is. A másodikra, a populáris kultúra mint diplomáciai médium alkalmazására példa a „rock and roll diplomácia”, Simonyi András nagykövet amerikai diplomatákból álló rockzenekarának koncertjei, szereplései, a rock and roll zenének mint összekötő kapocsnak a használata a két ország között. Egy másik példa, amely a kezdeményezésemre jött létre, a számos hollywoodi személyiség (Lucy Liu, Andy Vajna) bevonásával létrehozott egész estés dokumentumfilmnek, „A szabadság viharának” washingtoni premierje 2006. novemberben az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére. A Colin Keith Gray és Megan Raney Aaron filmrendező-operatőr testvérpáros által rendezett, nagyhatású filmnek Washington legnagyobb filmszínházában, az Uptown Theater-ben szerveztünk hollywood-i stílusú premiert (vörös szőnyeggel!), amelyen a világhírű színésznő és egyben a film egyik producere, Lucy Liu mellett részt vettek kongresszusi képviselők és egykori 56-os szabadságharcosok is. Végül pedig a digitális médiának a diplomácia szolgálatába való állítására példa a nagykövet és a nagykövetség diplomatái által írott „Hungarian Diplomats in DC” nevű nyilvános diplomáciai blog. A mai olvasókban, különösen a fiatalabb korúakban persze felmerül, hogy mindebben mi az újdonság, hiszen ma már mindezek az eszközök (populáris média, populáris kultúra, Internet és közösségi média) részei a nyilvános diplomácia eszköztárának. Ez igaz, de ekkor, a 2000-es évek második felében még nem voltak azok, ebben mi magyar diplomaták úttörő jellegű munkát végeztünk. Hadd meséljek el ennek alátámasztására egy anekdotát. A „Hungarian Diplomats in DC” blog 2006-ban indult, és én 2007 nyarán felkerestem az amerikai Külügyminisztérium akkor még csak rövid ideje működő e-Diplomacy igazgatóságát. Az ottani amerikai diplomaták elmondták nekem, hogy egy ideje diplomáciai blogot indítottak, de az csak az amerikai nagykövetségek és konzulátusok diplomatái számára elérhető. Amikor meséltem nekik a magyar nagykövetség blogjáról, akkor ők mondták ki: a „Hungarian Diplomats in DC” a világ első nyilvános diplomáciai blogja volt. Az, hogy mindezek az eszközök, sőt különösen a digitális térből a Facebook és a Twitter azóta a diplomáciai kommunikáció fontos részeivé váltak, számomra nagy öröm, hiszen olyan folyamatnak voltunk az előfutárai, amely gyakorlatilag forradalmasította a diplomácia eszköztárát.

dr.N.J.L.: Hogyan látja a jövő nemzetközi viszonyait a meggyőzés és befolyásolás szempontjából?

21. F.Z.: Mentorom, Joseph Nye 1990-ben megalkotta a „soft power” koncepcióját, mivel Bound to Lead című könyvében szerette volna az egyes államok hatalmának, erejének (power) mérését valamilyen tudományos alapra helyezni.[8] A katonai erő és a gazdasági erő mérésével nem voltak gondjai, de úgy látta: ezek nem fedik le egy ország erejének összességét. Van minden országnak olyan ereje, erőforrása, amely elsősorban az adott állam presztízséből, politikai rendszerének vagy kultúrájának vonzerejéből fakad. A katonai és gazdasági erő „kemény” erőforrásai (hard power) mellé, amelyre a neorealisták kizárólagosan hagyatkoztak az államok erejének megbecsülésénél, Nye megalkotta a „soft power” koncepcióját, amely az egyes országok reputációs és kulturális erejét, kisugárzó hatását foglalta egybe. Nye koncepciója azóta világszerte elfogadott lett és alkalmazzák a nemzetközi kapcsolatok elméletében ugyanúgy, mint annak gyakorlatában, de én azt gondolom, hogy a „soft power” jelentősége a mai világunkban tovább növekszik. A nyilvános diplomácia és így a kreatív diplomácia is elengedhetetlen része a „soft power”-nek. A meggyőzés és befolyásolás szempontjából a „soft power” és a „hard power” egyszerre játszik szerepet, hiszen más országok nézőpontjából az egyes országok hitelessége befolyásoló tényező, de ilyen tényező lehet az adott állam katonai erejének elrettentő hatása (deterrence) is. Nye a kétféle erő hatékony együttes alkalmazását „smart power”-nek nevezi. Azt is fontos elmondani, hogy az ún. dezinformációs műveletek és az információs hadviselés nem tartoznak a „soft power” kategóriája alá, azok részei a katonai erő alkalmazásának. Úgy látom, a 21. század diplomáciájában az az állam lehet sikeres, amely sokféle erőforrását „smart power”-ként tudja összegezni és a nemzeti érdek szolgálatába állítani.

dr.N.J.L.: Miben látja az állam és haderő szerepét/jelentőségét a jövő nemzetközi kapcsolataiban?

dr. F.Z.: A nemzetközi kapcsolatok elméletében két domináns irányzatot láthatunk az elmúlt 40-50 évben az államok közötti kapcsolatok természetének alakulását illetően. Az egyik a realizmusból kinőtt neorealista iskola, amelynek követői – Kenneth Waltztól John Mearsheimeren át Stephen Waltig – alapvetően úgy látják, az állam központi szerepe a nemzetközi politikában megmarad, ahogy továbbra is meghatározó szerepe van és lesz a haderőnek mint az állam legfontosabb erőforrásának.[9] A neorealistákkal élesen szemben áll a Joseph Nye, Robert Keohane és Richard Rosecrance által fémjelzett elméleti iskola, amelyet a neorealizmussal való kontrasztja miatt neoliberalizmusnak neveztek el. Nye és Keohane elméletének lényege, hogy az államok és a katonai erő központi szerepét megváltoztatja a globalizáció révén felélénkült világgazdaság, létrejön a vezető államok között (akár egymással szembenálló hatalmak között is) egy nagyfokú kölcsönös függőség (interdependencia), megnő a nem-állami szereplők (pl. a transznacionális vállalatok) szerepe, és bizonyos szituációkban már a gazdasági erő és a gazdasági érdekek kezdenek dominálni a katonai erő és a biztonsági érdek felett.[10] Rosecrance ezzel egybevágó elméletének lényege pedig, hogy az ún. katonai-politikai és területi államok logikáját az ún. kereskedő államok logikája váltja fel, a katonai erő és a területi expanzió háttérbe szorul a gazdasági erő és a gazdasági expanzió javára.[11] Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Harvard Egyetemen tanulhattam mind Stephen Walttól, mint Joseph Nye-tól és Richard Rosecrance-től, ráadásul a karrierem során tanúja lehettem annak, ahogy a hidegháború után a nemzetközi politikában háttérbe szorult a területi expanzió és előtérbe került a globalizáció és a kereskedelem, majd az elmúlt másfél-két évtizedben újra kiújult a nagyhatalmak versengése és ismét fontossá vált a katonai-területi expanziós politika. Külszolgálataim alatt is megtapasztalhattam mindezt, hiszen washingtoni éveim alatt még dominált a gazdasági terjeszkedés célja és a nyilvános diplomácia eszköztára, miközben már dúltak az újabb háborúk, majd törökországi diplomáciai szolgálatom alatt a „szomszédból” követhettem a szíriai háborút és a Krím-félsziget orosz annektálását is. Úgy látom, a globalizáció, az interdependencia és a világkereskedelem kiszélesedése révén eljutottunk egy olyan történelmi érába, amelyben a két elméleti irányzat által fókuszba helyezett két világ (nevezzük Rosecrance nyomán a területi államok világának és a kereskedő államok világának) egyszerre van jelen, egyfajta hibrid nemzetközi politikai univerzumot hozva létre. Visszatérve saját kutatási témámhoz, ha korunk legfontosabb nagyhatalmi versengését, az Egyesült Államok és Kína rivalizálását vesszük górcső alá, akkor azt láthatjuk, hogy miközben a két nagyhatalom gazdasága 1980 óta gyakorlatilag összefonódott, összenőtt, eközben Kína gazdasági felemelkedése természetszerűleg hozta el katonai és politikai ambícióinak növekedését, amely viszont legfőbb gazdasági partnerével, az Egyesült Államokkal állítja Kínát szembe. Kapcsolatukban jelen van a kereskedő államok együttműködése és a katonai-területi államok versengése is, utóbbi egyre növekvő mértékben. Az elmúlt évtizedben bekövetkezett változások – a nagyhatalmak versengésének kiújulása, a nemzeti alapú politikák előretörése, valamint a COVID-19 világjárvány gyakorlatilag teljes mértékben nemzetállami szintű kezelése[12] (a szakirodalom meg is alkotta az „oltás-nacionalizmus” kifejezést) – mind-mind rámutatnak arra, hogy a nemzetállam központi szerepe a nemzetközi politikában megmarad, sőt a nemzetközi együttműködések rovására még nőhet is. Másrészről viszont a mai nemzetállamoknak egy olyan időszakban kell nemzeti érdekeiket képviselniük a globális porondon, amikor a nemzetgazdaságok egymással összenőttek és a világ egyik pontján történő események sokkal közvetlenebb hatással vannak a világ akár legtávolabbi másik pontján élő emberek életére, mint bármikor a világtörténelem során. Mindennek megértéséhez az állam, a nemzeti érdek és a katonai erő központi szerepére építő realizmus, a nem-állami szereplők és a nemzetközi intézmények jelentőségét, továbbá a kereskedelem és az interdependencia fontosságát hangsúlyozó liberalizmus, végül pedig az ideák, ideológiák, eszmék nemzetközi politikát formáló szerepét hangsúlyozó konstruktivizmus elméleti koncepcióira egyaránt szükség lesz a 21. század további évtizedeiben.

[1] Fehér Zoltán: NATO’s New Place in the European Security Architecture. Bard Journal of Social Sciences 2001. ősz, 46-63. old.

[2] Fehér Zoltán: George F. Kennan: realista diplomata a hidegháborús amerikai stratégia alakításában. In: Frank Tibor (szerk.): Gyarmatokból impérium. Magyar kutatók tanulmányai az amerikai történelemről. Gondolat, 2007. 205-216. old.; Fehér Zoltán: Nekrológ: George F. Kennan. Egy realista diplomata az amerikai külpolitika alakításában. Kül-Világ – a nemzetközi kapcsolatok folyóirata II. évf. 2005/2-3. szám, 83-92. old.

[3] Fehér Zoltán: The Rise and Fall of U.S. Engagement toward China. Elephants in the War Room Blog – Center for Strategic Studies, 2020. augusztus 17. https://sites.tufts.edu/css/the-rise-and-fall-of-u-s-engagement-toward-china/

[4] Fehér Zoltán: A világrend átalakulása, az Amerikai Egyesült Államok nagystratégiája és Kína kihívása a 21. században. In: Káncz Csaba (szerk.): Változó világrend. A bizonytalanság kora a nemzetközi politikában. Kossuth, 2020.

[5] NATO Strategic Communications Policy SG(2009)0794. 2009. szeptember

[6] Fehér Zoltán: A kormányzás háttérintézményei. Amerikai és európai példák – I. rész Politikatudományi Szemle, 2002. évi 3-4. szám, 35-69. old.

[7] Fehér Zoltán: A kormányzás háttérintézményei. A Miniszterelnöki Hivatal 1990-2003 – II. rész Politikatudományi Szemle 2003. évi 1. szám, 105-154. old.

 

[8] Joseph Nye: Bound to Lead. The Changing Nature of American Power. Basic Books, 1990.

[9] Kenneth N. Waltz: Theory of International Politics. Waveland Press, 1979, 2010.

[10] Robert Keohane and Joseph Nye: Power and Interdependence: World Politics in Transition. Longman, 1977, 2001.

[11] Richard Rosecrance, The rise of the Trading State: Commerce and Conquest in the Modern World. Basic Books, 1986.

[12] Fehér Zoltán: „Realpolitik and Cooperation in the Age of COVID-19: How Can the World Escape Captivity?” Global Security Review, 2020. május 26.

„Ez a publikáció az  Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-5-NKE-108 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott és az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj szakmai támogatásávalkészült.”

(A portál következő cikkeiben a szakkollégium kettő tagjának olvasatán keresztül vizsgálhatja meg az olvasó az elmúlt hónap franciaországi eseményeit.)

Közeledve a Bataclan klubban történt mészárlás ötödik évfordulójához, kijelenthetjük, hogy 2015 után újra a radikális iszlamista szélsőségesek célpontjává vált Franciaország. Szeptember 25-én a párizsi szatirikus hetilap, a Charlie Hebdo egykori szerkesztőségénél végrehajtott késes merényletet követően, előbb az október 18-án lefejezett történelemtanár Samuel Paty esete, majd október 29-én a nizzai Notre-Dameban imádkozó (három halálos áldozatot követelő) hívek elleni terrortámadás rázta meg a francia és nemzetközi közvéleményt. Az ország államfője Emmanuel Macron ezt követő kijelentései az iszlámról aztán hatalmas felháborodást és népharagot váltottak ki szerte a világ muszlim közösségeiben és országaiban, melyek vezetői (sokszor igencsak durva és fenyegető hangvételben) megüzenték ellenérzéseiket az elhangzottakkal kapcsolatban. Macron terve azonban világos és a történéseket követő kiállása is azt tükrözi, hogy véghezvitelében semmi nem akadályozhatja meg: reformokra van szükség a békés együttélés előmozdítása érdekében, különben lehetetlen lesz elejét venni a további támadásoknak, a 2022-es választásokhoz közeledve, ezért egyre sürgetőbb számára, hogy megoldást találjon radikális muszlimok problémájára. A cél tehát nem más, mint egy felvilágosodott francia iszlám, amely békében él a köztársasággal, igazodik annak szabályaihoz és értékeihez.

Francia-muszlim együttélés, a „colonisation inversée” esete

Megállapíthatjuk, hogy a történelem folyamán Franciaország mindvégig nagy sikerrel asszimilálta a területén élő kisebbségeket, egészen addig amíg meg nem jelentek a ’60-as és ’70-es évektől főként az egykori észak-afrikai gyarmatokról beáramló muszlim vendégmunkások. A fiatal egyedülálló férfiak sok éves munkát követően megkapták az állampolgárságot, letelepedtek és családot alapítottak. Mint azt látni fogjuk az integrálásuk azonban korántsem ment úgy, ahogyan azt a franciák elképzelték. Nem kizárólagos okként, de nagyon jelentős mértékben ez a magukkal hozott, a leszármazottakra is tovább örökített iszlám vallásnak és kultúrának tudható be. A második, harmadik generációk identitásában és önmeghatározásakor sokkal nagyobb szerepet kap a származás (algériai marokkói, tunéziai stb.), mint az elsőnél volt, annak ellenére, hogy sokan jobban beszélik a franciát, mint az arab nyelvet. Nagyon sok esetben azonban a többségi társadalomtól elzárva, saját etnikumúakkal együtt nőnek fel, az ún. gettók miatt lehetséges az is, hogy jelenleg a bevándorló hátterű fiatalok kevésbé lettek integrálva a társadalomba, mint évtizedekkel korábban a szüleik és nagyszüleik. Mi sem bizonyítja ezt jobban egy friss Ifop (Institut français d’opinion publique) felmérésnél, mely szerint a jelenleg Franciaországban élő mintegy 5-6 millió fős muszlim közösség (amely egyébként jelentős szám, az összlakosság 7-9 százaléka) 25 évnél fiatalabb tagjai arra a kérdésre, hogy az iszlám vagy a köztársaság értékei fontosabb-e számukra, 74%-a azt a választ adta, hogy az iszlám felette áll és előrébb való a köztársaságnál. Fontos figyelembe venni azt a tényt is, hogy az elmúlt 25 évben a ramadánt megtartó muszlimok száma 30%-ról mára 70% fölé emelkedett. A vallás felé fordulás népszerűségének növekedése egyértelműen látható, ez pedig a már említett identitásválságban szenvedő bevándorló gyökerű fiatal muszlimoknál ugyan kiutat jelent az általuk tapasztalt bizonytalanságból, azonban egyúttal hajlamosabbá teszi őket a radikális eszmék befogadására is (gondoljunk csak az elmúlt hetekben végrehajtott merényletek elkövetőinek életkorára: 25, 18 és 21 év). Ha ehhez hozzávesszük a francia többségi lakossággal szemben kimutatható sokkal nagyobb gyermekvállalási kedvet a muszlimok körében, akkor könnyen eljuthatunk arra a következtésre, hogy jelenleg a társadalomban tapasztalható problémák és összeütközések a jövőben sem fognak csökkeni, sőt sokkal inkább a tovább erősödő negatív tendenciákra számíthatunk. Megjegyzendő ez nem a francia helyzet sajátossága minden olyan országnak szembe kell néznie ezzel, ahol elindult a „fordított gyarmatosítás” folyamata (többek között Belgium és Nagy-Britannia is ide sorolható).

2018-ban adott hangot aggodalmának az azóta már lyon-i polgármester (ekkor még belügyminiszter) Gerard Collomb, aki a francia népet sújtó közeli polgárháborút vizionált, amennyiben sürgősen nem történik változás. Nyilatkozatában felhívta a közvélemény figyelmét, hogy a mai „egymás mellett” élésből hamar átlehet csúszni az „egymással szemben” élés állapotába és ez nem csupán a jobboldali-szélsőjobboldali politikai erők riogatása, hanem a valós helyzet. A 2015-óta eltelt időszakot vizsgálva és mérlegre téve a több mint húsz terrortámadást, megközelítőleg 250 halottat és 1000 sebesültet kapunk, különösen napjaink történéseit elnézve igazat kell adnunk Collombnak. Az évtizedek alatt felgyűlt nagyon bonyolult, sokszor kényes és szerteágazó problémahalmaz megoldását az sem segíti elő, hogy az ügyben érintett francia muszlimok sokszor a reformoktörekvéseket a hitük elleni támadásként élik meg, így kontraproduktívan hatnak, továbbá fontos látni, hogy aki kiutat keres és próbál elérni valamilyen változást, annak nagyon gyorsan szembe kell majd néznie a személyére irányuló elutasítással és haraggal.

Iszlám hitoktató tanítja követőit a párizsi Eiffel-torony aljában. 2015.05.12. (forrás: Facebook/Sadiq Iqbal)

Macron fellép a szeparatista törekvésekkel szemben

Emmanuel Macron tervezete a francia iszlám átformálására korántsem az elmúlt hetek eseményeire reagál csupán, hanem már elnökségének első évében napirenden volt a gazdasági és szociális reformok mellett. Eredetileg az 1905-ös állam és egyház szétválasztásáról szóló törvény megszületésének 112-ik évfordulóján prezentálta volna a nyilvánosság előtt programját, azonban ez folyamatosan tolódott. Végül az Elysée-palotában kamerák és mikrofonok nélkül, zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásokat az általa meghívott vallási vezetőkkel, mely beszélgetés hangvétele inkább tekinthető filozofikusnak, mint a gyakorlatiasnak: „Ez a francia stílusú szekularizmus, amely időnként meglepi szomszédainkat, egy hatalmas összetartó ereje hazánknak, amelyet annyi vallási háború szakított darabokra, ahol a vallás beágyazódott a szellemi, kulturális és társadalmi örökségünkbe. Az államnak ez döntőbírói szerepet biztosít, amely lehetővé teszi, hogy a szellemi viták idején is folyamatosan megőrizze politikai legitimitását. […] Soha nem fogom megmondani a francia állampolgároknak, hogyan éljék meg a vallásukat, de mindenkit folyamatosan arra kérek, hogy teljes mértékben tartsa be a Köztársaság összes jogszabályát.”

Macron figyelmét azonban lekötötték a többi reformötletével összefüggésben kialakult társadalmi megmozdulások és tüntetések, a sárga-mellényesek miatt így egészen idén februárig várni kellett rá, hogy újra napirendre kerüljön a téma. A bejelentés helyszínéül szimbolikusan Mulhouse-t választotta. Az elzászi város egyike annak az állam által még 2018-ban kijelölt 47 körzetnek, ahol a lakóközösségek megosztottak és az együttélés nehézségekbe ütközik a kulturális különbségek miatt. Megvitatását azonban ezt követően a kibontakozó koronavírus-járvány szorította háttérbe egészen őszig. Az ügy folyamatos halasztásának az is állhat a hátterében, hogy korábban megosztotta magát a kormányt is, a nyár közepén azonban Jean Castex lett új miniszterelnök és így személyében Macron szekuláris terveit mindenben támogató politikus került kinevezésre. Megjegyzendő sokan tartják úgy, hogy ezzel Macron a 2022-es elnökválasztásra készül már, és a lehetséges kihívó Marine Le Pennel szemben akar előnyre szert tenni az új iszlám megreformálását kitűző programjával, így kifogná a szelet a Nemzeti Front jelöltjének vitorlájából, aki a Politico legújabb méréseiben már beelőzte őt.

Szeptember 4-én a III. Köztársaság kikiáltásának évfordulóján a párizsi Panthéonban mondott beszédében a francia államfő bejelentette, hogy a következő hónapok során törtvénytervezetet fognak benyújtani annak érdekében, hogy az országot veszélyeztető szeparatizmusok ellen hatékony küzdelmet lehessen folytatni. Macron határozottan kiállt a szabad véleménynyilvánítás mellett, ideértve a blaszfémiához való jogot, mellyel muszlimok tömegeinek ellenszenvét váltotta ki. Sokak szemében Mohammed szent a mai napig, és a róla készült karikatúrák a Próféta meggyalázását jelentik, mint a világsajtót bejáró képsorok a tiltakozásokról is mutatják a koronavírus sem tartja vissza őket attól, hogy az utcára menjenek érte. A párizsi késes merénylet után egy héttel, október másodikán állt elő Macron az akciótervével. Mielőtt megnéznénk ezt részletesen, tegyünk egy európai kitekintést, természetesen a témánkhoz kötődően, ugyanis fontos látnunk a francia törvényhozó milyen példákat lát maga előtt a kontinensen, amelyekre támaszkodhat és követhet.

Vajon sikeres lesz Emmanuel Macron francia elnök (középen) kísérlete, hogy megreformálja a franciaországi iszlám rendszerét? 2020.10.28. (forrás: Facebook/CGTN)

Megoldási kísérletek Európában a radikális iszlám problémájára

Először is vizsgáljuk meg Ausztriát, ahol 2015 elején fogadták el az új, kizárólag az iszlámra vonatkozó jogszabályt, mely teljes mértékben megtiltja a muszlim szervezetek külföldi finanszírozását és előírja minden magukat az osztrák muszlimokat képviselő közösség számára, a Korán német nyelvű fordításának használatát. “Osztrák típusú iszlámot akarunk, és nem olyat, amelyet más országok uralnak” – mondta Sebastian Kurz, aki ekkor még csak külügyminiszter volt. A törvény Ausztria félmillió muszlimját érinti, a lakosság körülbelül 6 százalékát jelenti ez (túlnyomórészt török vendégmunkások és családjaik). Alapvető probléma volt, hogy sok osztrák imámot a török állam vallási ügyekben illetékes igazgatósága (Diyanet) küldött ki és finanszírozta tevékenységüket, ezzel gyakorlatilag Ankara akaratát érvényesítették az általuk irányított mecsetekben. Vezetője Mehmet Gormez a törvény elfogadása előtt ki is fejtette egyet nem értését: „ezzel a törvénytervezettel Ausztriában a vallásszabadság ügye száz évet ment vissza az időben”. 2018-ban Kurz (már, mint kancellár) vezetésével megkezdődött a külföldi imámok működésének felülvizsgálata, köztük több tucat kifejezetten Törökországhoz köthető személyt tartózkodási és működési engedélyének megvonásával fenyegetve. Bécsben bezártak egy a hírhedt török nacionalista csoport, a Szürke Farkasokhoz köthető illegálisan működő mecsetet, hasonló okokból hat másik arab kézben lévő mecsettel egyetemben.

Olaszországban is évek óta folyamatos a radikálisnak tartott imámok kitoloncolása, legutóbb egy 41 éves marokkói állampolgárt az Iszlám Állam támogatásának vádjával utasítottak ki. 2015-óta megközelítőleg 500 szélsőségessel szemben jártak el hasonlóan. Hollandiában idén januárban állítottak fel egy vizsgálóbizottságot a mecsetek körüli gyanús külföldi pénzmozgásokkal kapcsolatosan. A vizsgálat lezárultával hangot is adtak aggodalmuknak a bizottság tagjai, elsősorban a szaúdi, katari, kuvaiti és török forrásokból beáramló több tízmillió euró miatt, mely főként a szalafisták által dominált közösségeket erősítette, akik hírhedt fundamentalizmusa és demokrácia-ellenessége aláássa a holland állam normális működését.

Tavaly Németország is megelégelte a külföldi imámok túlzott befolyását a muszlim közösségeken belül (szintén törökökre kell elsősorban itt gondolni, akik a DITIB néven futó német ernyőszervezet alatt, mintegy 900 mecsetet irányítanak), ezért az osnabrücki egyetemen, a belügyminisztérium támogatásával imámképzést indítottak. Az ügyben illetékesek szerint egyelőre nem kell nagy elvárásokat megfogalmazni a pilot-programmal szemben.

Sebastian Kurz osztrák kancellár mécsest helyez el a novemberi bécsi terrortámadás helyszínén. 2020.11.05. (forrás: Facebook/Patti Chetwynd-Chatwin)

A francia iszlám

Az előbb ismertetett európai válaszlépések után nem ér meglepetés senkit, ha Macronék programpontjait vizsgálva rendre visszaköszönnek ugyanezen intézkedések, sokszor még a retorikán sem változtatva, nyilván mindezt a francia helyzethez igazítva. Visszaérkezünk tehát október másodikához, Les Mureaux városába, ahol a francia elnök éppen az iszlám globális válságáról beszél hallgatóságának, majd kifejti az iszlám szeparatizmus negatív hatásait Franciaországra nézve, különös hangsúlyt fektetve a párhuzamos társadalmak kialakulásának veszélyére. A Macron által javasolt jogszabály célja annak biztosítása, hogy a francia közélet tükrözze a laïcité, vagyis az állami szekularizmus értékeit, egy évszázados jogi alapelvet, amely elválasztja az egyházat és az államot, és utóbbi semlegességét írja elő a vallássokhoz való viszonyulásában.

A francia elnök szerint az első lépésként ehhez a muszlim vallású francia állampolgárokat meg kell szabadítani az őket érő külföldi befolyástól, amely a mecsetekben éri őket. Az országban körülbelül 300 külföldi imám (150 török, 120 algériai, 30 marokkói) prédikál a több mint 2 ezer mecset egyikében, a jövőben erre nem lesz lehetőség, továbbá az imámnövendékek számára minden külföldi résztanulmány is betiltásra fog kerülni. Összefoglalva tehát megszűnik az eddig jellemző „imám-import” és helyette kizárólagosan egy francia muszlim szervezet felügyelete alatt fog működni a hazai imámképzés, továbbá a beszédben megnevezett három ország, Szaúd-Arábia, Katar és Törökország felől áramló pénzcsapot is elzárják a mecsetek és elől.

A hivatalos álláspont szerint ugyanakkor az is igaz, hogy a francia muszlimok szélsőséges ideológiával való beoltásának helye egykor a mecset volt, de mára ez áttevődött az iskolákba. Macron Franciaország iskoláit „a szekularizmus (ahol a gyermekek állampolgárrá válnak) szívének nevezte”. Az erre vonatkozó szabályozás értelmében mindenki 3 éves kortól kezdve köteles lenne francia oktatási rendszer intézményeibe járni, és csak orvosi okokból engedélyeznék a magántanulást. Jelenleg 50 ezren tanulnak otthon (jelentős részük vallási okokból), továbbá 80-100 ezren diákok a Franciaországban létrejött közel kétezer muszlim magániskolában, a következő évtől kezdve ez utóbbiak működését is szigorúbban fogják vizsgálni. Az állami támogatásban részesülő egyesületeknek számot kellene adniuk kiadásaikról, és kénytelenek lennének visszafizetni azokat a hatóságoknak, amennyibben átláthatatlanok és visszaélés történik működésük során.

Macron hangsúlyozta, hogy az intézkedések nem a francia muszlimok megbélyegzésére vagy elidegenítésére irányulnak, hanem az együttélés képességének megerősítésére. Ezt követően az iszlám jobb megértését szorgalmazta, és elmondta, hogy a radikalizálódás problémája részben annak a francia városokra jellemző „gettósodásnak” az eredménye, ahol franciák a saját szeparatizmusukat építették fel. Szerinte a lakosság származása alapján koncentrálódik, nem kellőképpen sokszínű, vagy nincs biztosítva a megfelelő gazdasági és társadalmi mobilitás az elkülönült területeken. A radikális iszlamisták lecsaptak a kínálkozó lehetőségre: „kihasználták elvonulásunkat és gyávaságunkat” – tette hozzá Macron.

A laïcité alapját képező 1905-ös állam és egyház szétválasztásáról szóló törvény 115-ik évfordulóján, december 9-én fog a kormány ülésezni a törvényjavaslattal kapcsolatosan, és a tervek szerint jövő év elején fogják a Nemzetgyűlés elé terjeszteni.

Francia és olasz muszlimok együtt imádkoznak egy katolikus templomban, hogy közösen ítéljék el a 2016-os roueni terrortámadást, melyben egy pap is, Jacques Hamel is életét vesztette. 2016.08.02. (forrás: Facebook/Daily Rosary Family)

Muszlim reakciók a tervezetre

Azzal, hogy Macron szót emelt a radikális szeparatista iszlámmal szemben és muszlim világ válságáról beszélt, hatalmas felháborodást váltott ki. Leghangosabb kritikusa a muszlim vezetők közül mindenképp Erdogan volt, akivel viszonya eddig sem volt felhőtlennek nevezhető, elég ha a két fél Kelet-Mediterránumban való egymásnak feszülését vesszük, amikor is Macron a következőképp fogalmazott török kollégájával kapcsolatosan: „A nacionalizmust és az iszlamizmust vegyítve terjeszkedő politikát folytat, ami destabilizáló tényező, és ezt nem lehet összeegyeztetni az európai érdekekkel.” (Franciaország és Törökország egyébként rendre az ellentétes oldalon találja a másikat napjaink konfliktusaiban, legyen szó Líbiáról, a török-görög és azeri-örmény viszonyról, vagy a már említett Földközi-tenger medencéjében található földgáz mezők körül kialakult bonyolult több oldalú vitáról.) Az enyhülés folyamatát az sem segíti, hogy Erdogan nemrég nyilvánosan megkérdőjelezte a francia elnök elmeállapotát, mire Párizs hazarendelte konzultációra ankarai nagykövetét. Az egyik legnagyobb médiavisszhangot kapott reakció azonban egyértelműen az egykori maláj miniszterelnöktől, Mahathir Mohamadtól érkezett, aki mikroblogján azt írta: „A franciák történelmük során emberek millióit ölték meg. Sokan közölük muszlimok voltak. A muszlimoknak joguk van haragudni és francia emberek millióit megölni a múlt mészárlásai miatt.” A rangos egyiptomi szunnita iszlám egyetem (amely az arab világban hatalmas tekintéllyel bír) az Al-Azhar tudósai is elítélték Emmanuel Macron francia elnököt az iszlamista szeparatizmussal kapcsolatosan tett megjegyzései miatt, rasszizmussal és gyűlöletbeszéd terjesztésével megvádolva őt. Mások a Mohamed-karikatúrákra és Macron tervezetére válaszul a muszlim többségű országokban a francia termékek, márkák és vállalkozások bojkottjára szólítottak fel. Míg egyes helyeken már elkezdték a bojkottot nem-kormányzati szinten (például Kuvaitban és Katarban), addig Erdogan nyilvánosan is felszólította erre az embereket Törökországban. A helyzet komolyságát mi sem bizonyítja jobban, mint a francia külügy tárcavezetőjének nyilatkozata a nizzai terrortámadást követően a kormány által életbe léptetett intézkedésekről, melyben kiemelte a további terrorakciók megvalósulásának reális veszélyét: „A francia állampolgárok és érdekek mindenhol veszélyben vannak külföldön” – jelentette ki a védelmi tanács ülését követően Jean-Yves Le Drian. „A virtuális gyűlölettől gyorsan jutunk el a tényleges erőszakhoz, ezért úgy döntöttünk, hogy minden szükséges intézkedést meghozunk az érdekeink és az állampolgáraink védelmére” – tette hozzá. A bejelentés szerint a francia nagykövetségek utasítást kaptak, hogy erősítsék meg a biztonsági intézkedéseket minden francia érdekeltségű épület és intézmény körül (nagykövetségek, konzulátusok, iskolák). A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a nizzai Notre-Dame-bazilikában három áldozatot követelő dzsihadista támadás előtt két héttel Samuel Paty francia történelemtanárt azért ölte meg, majd fejezte le egy csecsen iszlamista, mert Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján. A nizzai támadást követően Emmanuel Macron államfő a helyszínen jelentette be, hogy az Őrszem (Sentinelle) művelet keretében 3000-ről 7000-re emelik a fontos létesítmények, imahelyek és iskolákat védő katonák létszámát.

Macron-ellenes muszlim tüntetés Franciaországban. A legközelebbi tábla felirata így szól: “Tiszteld Mózest, tiszteld Jézust, tiszteld Mohamedet!” 2020.11.14. (forrás: Facebook/Syed Ayleya)

Zárógondolatok

Macron tervét a francia iszlám megreformálására tekinthetjük előre mutatónak. Eddig nem szóltunk róla, de például a törvényjavaslat megtiltaná az orvosok által a muszlim nőknek házasság előtt kiadott „szüzességi bizonyítványokat” is. Macron, aki elnöksége prioritásává tette a nemek közötti egyenlőség megvalósulását, elmondta, hogy ezek a dokumentumok sértik a női méltóságot. A másik oldalon azonban a francia muszlimok érezhetik úgy, hogy a vallásukban újra korlátozni akarja őket az állam, márpedig, ha kívülről próbálnak valamit ráerőltetni egy közösségre és a belső akarat hiányzik, addig az biztosan nem fog működni. A burka betiltásával is hasonlóan jártak a franciák: született rá törvény 2011-ben, de a gyakorlatban már nem tudott teljes mértékben megvalósulni és félő a mostani szabályozással is megeshet ez. Nagyon sok fog múlni helyi szinten, az államot képviselő személyek hozzáállásán (orvosok, rendőrök, tanárok stb.), mindezt úgy, hogy a terhek jelentős része eddig is az ő vállukon nyugodott. Macron programjának sikeréhez kulcsfontosságú az együttműködés olyanokkal, mint Tareq Oubrou a Bordeux-i nagymecset imámja és teológusa: „A vallás feladata a reform megindítása és a köztársaság törvényeinek tiszteletben tartása […] A muszlim teológiának Franciaországban kell elvégeznie az iszlám adaptálását, a francia kultúrához igazítva. Lehetséges az iszlám egyszerűsítése és a muszlim hagyomány szempontjából fontos szokások megőrzése, valamint a francia törvények és kultúra tiszteletben tartása. Számos muszlim dolgozik az alkalmazkodás teológiáján, hogy az iszlámot a Nyugathoz és Franciaországhoz igazítsa. […] Figyelembe kell vennünk, hogy mennyi időbe telik az integráció. Ez nem történik meg egy pillanat alatt. Az iszlám olyan vallás, amely viszonylag nemrégiben honosodott csak meg Franciaországban. A teológia egyszerű adaptálása nem fogja az embereket rögtön megváltoztatni – időre van szükség ehhez.” – nyilatkozta egy interjú során.

Vajon Macron és Franciaország sikerrel fog járni az iszlám szeparatizmus elleni harcában? Az idő majd választ ad erre a kérdésre is, egy biztos, jelenleg még vannak radikálisok és minden bizonnyal lesznek is, egészen addig amíg meg nem történik az iszlám teljes integrálása a francia rendszerbe (amennyiben ez valaha be fog egyáltalán következni).

Írta: Hende Olivér

Japán kizárhatja a kínai drónokat az állami beszerzésekből

Japán akár teljesen kizárhatja a Kínában előállított drónokat állami szervei beszerzési láncából, írta meg a Reuters japán kormánytagokra hivatkozva. A döntés mögött kiber- és információbiztonsági szempontok állnak, bizalmas adatok Kínába való szivárgásától tartanak ugyanis a drónok hálózatán keresztül. A döntéshozók kockázatként mérték fel a kínai drónok olyan állami szerveknél való alkalmazását, mint a védelmi minisztérium vagy a partiőrség. Előbbi több száz, utóbbi körülbelül harminc drónnal rendelkezik, ezek többsége kínai gyártmány. A döntés értelmében többek közt a nyomozás, infrastruktúrafejlesztés, és mentési műveletek alkalmával használt drónoknak szigorúbb vizsgálatokon kell majd átesniük, bárminemű információszivárgás ellen védettnek kell lenniük. A japán törvényhozás elé idén januárban került először a tervezet.

A szigorított szabályok 2021 áprilisában léphetnek életbe. Habár nevesítve egyetlen ország sem szerepel a tervezetben, a kormánypárti források megerősítették, hogy az mindenekelőtt Kínát szem előtt tartva született meg. Az új irányelvek haszonélvezői a belföldi dróngyártók lehetnek, mint például a Tokyo Aircraft Instrument Corporation, amely jelenleg is párbeszédet folytat a kormánnyal drónjai lehetséges felhasználásáról.

Írta: Varga Domonkos Bálint

Egy CH-4-es kína drón. 2017.09.27. (forrás: Facebook/ China Daily)

Reakció a tervezett francia szigorításokra

Több közel-, illetve távol-keleti országban heves tüntetések robbantak ki, miután Emmanuel Macron, francia államfő szigorúbb, iszlám szeparatizmus megfékezését célzó törvények meghozatalát helyezte kilátásba. A bejelentés előzménye az október 16-án meggyilkolt francia tanár, Samuel Paty ügye, aki Mohamed prófétáról készült karikatúrát mutatott diákjainak sajtószabadságról szóló óráján. A tervezett szigorítások tartalmazzák a sport- és más típusú szervezetek alaposabb ellenőrzését, az imámok külföldről való behozatalának megtiltását, mecsetek finanszírozásának szigorúbb nyomon követését, valamint az otthoni oktatás betiltását.

Október 25-én Pakisztán miniszterelnöke, Imran Khan tweetjében közölte, hogy levelet írt Mark Zuckerbergnek a Facebook közösségi oldalon való iszlámellenes gyűlöletbeszéd megfékezésének szükségességéről. Khan elítélte a francia elnök álláspontját és az „iszlám megtámadásával” vádolta meg. Bangladesben október 27-én 40 ezren vonultak utcára Dhakában a francia törvényszigorításokra válaszul. A demonstrációt szervező Andolan Bangladesh (az ország legnagyobb iszlamista pártja) bojkottot hirdetett a francia árukra, sürgette a bangladesi kormányt a francia nagykövet mielőbbi kiutasítására, valamint Macron elszámoltatását követelte az iszlám vallás becsmérlése miatt. A felbőszült tömeg a francia követséget tervezte megrohamozni, azonban a rendvédelmi erők segítségével végül sikerült megállítani őket.

A tiltakozási hullám több közel-keleti országban is megjelent, melynek eredményeképpen Kuvaitban, Jordániában és Katarban bojkottot hirdettek a francia árukkal szemben. Párizs több muszlim országra is figyelmeztetést adott ki és javasolta ott tartózkodó állampolgárainak a fokozott elővigyázatosságot a kialakult helyzet eszkalációjára tekintettel.

Írta: Zernig Csombor

Franciaország elleni tüntetés Pakisztánban. 2020.10.31. (forrás: Facebook/Journalist Youssef Daoud)

Kirgizisztán a parlamenti választások után

Tüntetések zajlanak és szükségállapotot hirdettek ki Kirgizisztánban, miután az október 4-i parlamenti választásokon hatalmas fölénnyel nyert a kormánypárt. Az ellenzéki tüntetések során politikai foglyokat szabadítottak ki a börtönből, akik közül ki is kiáltották Szadir Zsaparov-ot elnöknek. A tüntetések nyomása alatt a kormánypárti Szooronbaj Zseenbekov elnök lemondott, hogy így elkerülje a „vérontást”. Őt a házelnök követné az államfői tevékenységek ellátásában, aki vonakodott azt elvállalni, lévén a tüntetők Zsaparov elnökségére törekednek, így a parlament őt hatalmazta fel megbízott elnöknek az újra kiírt választásokig.

A Központi Választási Bizottság ezt január 10-re időzítette, miután a parlament nem volt határozatképes a napirend vitatásakor. A fejetlenséget tovább bonyolítja, hogy a parlamenti választásokat december 20-ra írták ki, majd másnap visszamondták, illetve, hogy a jelenlegi alkotmányos keretek között a nagy favorit megbízott elnök ugyan indulhatna a választáson, ám ez egy szokatlan politikai precedenst teremtene a régiójából kiemelkedő jogállamisággal rendelkező államban. Ennek jogi megoldásán kell a parlamentnek dolgoznia.

Írta: Kertai Zoltán Péter

Egy biskeki tüntető kirgiz zászlóba bugyolálva. 2020.10.07. (forrás: Facebook/Saqlain Shah)

A Szuga-diplomácia kezdete

Japán új miniszterelnökének első hivatalban eltöltött hónapja többnyire a világ állam- és kormányfőivel, magasrangú diplomatákkal való telefonbeszélgetésekkel telt. Habár 1945 óta a frissen megválasztott japán kormányfők elsőként hagyományosan az Egyesült Államokba utaznak, ezt most a tomboló koronavírus-járvány, és a belpolitikai helyzet nem tette lehetővé.
Az idén augusztusban váratlanul lemondott Abe Sinzó utódja, Szuga Josihide megválasztását követően először Vietnámot és Indonéziát látogatta meg.

Mindkét ország az ASEAN fontos tagja. Az idei évben Vietnám büszkélkedhet a tíz tagot számláló szervezet soros elnökségével, míg Indonézia a 260 millió főt meghaladó lakosságával annak legnépesebb tagja, és legnagyobb piaca. Délkelet-Ázsia, mint a világ egyik legdinamikusabban fejlődő régiója már hosszú ideje fontos szerepet tölt be Japán számára.

Szuga a négynaposra tervezett út előtt úgy nyilatkozott a tokiói Haneda Repülőtéren összegyűlt újságíróknak, hogy a „mivel az ASEAN egy kiemelten fontos partner Japán számára a szabad és nyílt Délkelet-Ázsia megteremtésében, ezért szeretné kimutatni szándékát, hogy Japán kész a régió békéjéhez és jólétéhez hozzájárulni.”

A japán kormányfő október 19-20 között Vietnámba látogatott, ahol találkozott Nguyen Xuan Phuc vietnámi miniszterelnökkel, és sikerült megállapodniuk a két ország közötti gazdasági és biztonsági kapcsolatok további mélyítéséről. Hamarosan előkerült a Dél-kínai-tenger kérdése is, amely kapcsán Vietnám és több szomszédos ország területi vitát folytat Kínával. Napjainkban Vietnám fokozott aggodalommal szemléli Kína nagyhatalmi ambícióit, így egyre közelebbi kapcsolatokat épít ki az Egyesült Államokkal. Szuga a Dél-kínai-tenger kapcsán kijelentette, hogy „Japán ellenez minden olyan viselkedést, amely a feszültségek fokozódásához vezethet a térségben”.

Habár mindenki odafigyelt arra, hogy Kínát még véletlenül se nevesítsék, nyilvánvaló volt, hogy a nyilatkozatokban a Kínai Népköztársaságról van szó. Október elején az Egyesült Államok, Ausztrália, Japán és India külügyminiszterei Tokióban találkoztak, nem titkoltan a feltörekvő Kínai Népköztársaság ellensúlyozása érdekében életre hívott négyoldalú kormányközi találkozó (röviden „Quad”) keretében. Habár még nem került sor a „Quad” intézményesítésére, megállapodás született arról, hogy jövőre ismét összeülnek.

Írta: Szomolányi Szabolcs

Szuga Josihide (jobbra) és Nguyen Xuan Phuc Vietnamban. 2020.11.16. (forrás: Facebook/Thông Tin Tuyển Dụng Lao Động Nhật Bản)

India űrkooperációja az USA-val

Harmadszorra is megrendezték az India-USA 2+2 stratégiai párbeszédet, melyen a két ország külügyminiszterei és védelmi miniszterei vettek részt. Közös nyilatkozatukban arról adtak tájékoztatást, hogy megállapodtak az űrhelyzet-tudatosság (Space Situational Awareness, SSA) keretében napirend-alapú együttműködés folytatásáról. Az SSA az űrkörnyezet felé való tudatosságot jelenti, amely az ütközések elkerülésével, az űr-időjárással és az űrben előforduló természeti jelenségekkel kapcsolatos információkkal hozzájárulhat az űrmissziók biztonságához. Arra törekszik, hogy adatokat gyűjtsön a pályára állt műholdakról, a régi rakétatestekről és más űrhulladékokról, előre jelezze az űrobjektumok visszatérését a légkörbe, és figyelje az űrhajókat, műholdakat érő esetleges fenyegetéseket: általános célja a fizikai űrkörnyezet figyelemmel kísérésének, megértésének és előrejelzésének képessége. Az együttműködésnek köszönhetően India civil űrügynöksége, az ISRO külön SSA osztályt hozhatott létre, valamint megnyílt előtte a kapacitásépítés lehetősége – az USA mellett Japán és Franciaország is elkötelezett SSA-képességek fejlesztésében, mely a későbbiekben további kollaborációra adhat alapot.

Írta: Györgyi Dominika

Kedves Olvasó!

Nagy örömmel jelenthetjük be, hogy újraindult a Biztonságpolitikai Szakkollégium Észak-afrikai és Közel-keleti (avagy MENA) Műhelye, valamint megindult annak hírfigyelője. Műhelyünk tagjainak feltett szándéka, hogy igényes összefoglaló keretében, hónapról hónapra beszámoljunk a térségben folyó politikai és gazdasági eseményekről. Természetesen a havi hírfigyelő mellett a műhelyünk tagjai rendszeresen fognak hosszabb cikket és tanulmányokat készíteni a régiót érintő legfrissebb aktualitásokról. Reméljük, hogy leendő olvasóink elégedettek lesznek a jövőbeni hírfigyelőink és cikkeink tartalmával és minőségével.

Halasi Gábor

(a MENA műhely koordinátora)

Szeptember 4. hete

Észak-Afrika

Szudán

Szükségállapotot hirdettek Szudánban a sosem látott mértékű árvízveszély miatt. Az afrikai országban eddig több mint 100 ezer épületet tett tönkre, 100 embert ölt meg és már a szudáni piramisokat fenyegeti a víztömeg. Az UNESCO felszólította Kartúmot a sürgős intézkedésre, ugyanis a történelmi örökségi helyszínen a piramisok mellett templomok, temetők és más jelentős emlékhelyek is találhatók. Meroé ősi városa, az egykori Kusita királyság központja pl. mindössze 500 méterre fekszik a Nílustól. Szudánban, Etiópiában és Ugandában nem ritka az év ezen időszakában az esőzés, ugyanakkor a Nílus szintje idén magasabb mint amelyet valaha feljegyeztek.

Békemegállapodást írt alá Szudán átmeneti kormánya a kulcsfontosságú darfúri lázadócsoportokkal augusztus 31-én Jubában, Dél-Szudán fővárosában. Az egyezséget Salva Kiir dél-szudáni elnök hathatós segítségével sikerült tető alá hozni. A kormány oldaláról Abdalla Hamdok miniszterelnök és Abdel-Fattáh al-Burháni tábornok vettek részt, míg a lázadókat a Szudáni Forradalmi Front vezetői képviselték. A felek ezzel egy 17 éve tartó polgárháborúnak vetettek véget. A darfúri konfliktus 2003-ban kezdődött, amikor a fekete-afrikai etnikai csoportok hátrányos megkülönböztetéssel vádolta Kartúmot. Az akkori arab vezetés a lázadást kegyetlenül vérbe fojtották, mellyel elindítottak egy 17 éves konfliktust. Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője üdvözölte a megállapodást és kijelentette, a „békemegállapodás mérföldkő a demokratikus folyamat és a gazdasági átmenet szempontjából, valamint megnyitja az utat az ország tartós békéjének megteremtése felé”.

Az Egyesült Államok eltökéltségét fejezte ki, hogy még több arab állammal kössön egyezséget, melynek tudatában ők normalizálják kapcsolatukat Izraellel. A Washington által kiemelt egyik állam, akivel folynak a tárgyalások Szudán volt. Egyes állítások szerint a Szudánt képviselő tárgyalófelek 3-4 milliárd dolláros segélyt kérnek a kapcsolat normalizálásáért cserébe. A The New York Times szerint a képviselők elutasítottak egy 800 millió dolláros ajánlatot. Washington már csak azért sem valószínű, hogy igazán bőkezű lenne Kartúmmal, ugyanis főként arra koncetrálnak, hogy rávegyék Szaúd-Arábiát az Izraellel való kapcsolat normalizálására – mely szakértők szerint egyelőre nem valószínű. Az Anadolu török hírügynökség értesülései szerint a két legvalószínűbb arab ország, mely elismerheti még az év végéig Izrael szuverenitását és feloldja a gazdasági izolációt vele szemben Omán és Szudán. Az Anadolu állítását ugyanakkor cáfolta Omar Ismail, Szudán ügyvivő külügyminisztere, aki szerint „szó sem volt ilyesmiről eddig” és hogy „nem érzik a sürgető kényszert Izrael elismerésére”.

Életkép a szudáni árvíz sújtotta egy településről. 2020.09.16. (forrás: Facebook/ Islamic Relief USA)

Szomália

Újabb fordulatok az al-Shabaab elleni küzdelemben Szomáliában. A szomáliai terrorszervezet legkevesebb 30 embert végzett ki a kelet-afrikai ország középső részén egy faluban szeptember 5-én, miután összecsaptak a helyiekkel. A falusi vezető felvette a kapcsolatot Mogadishuval is, valamint beszámolt róla, hogy a dzsihadisták hetek óta járkáltak településükre állataikat követelve. A falusi vezető szerint a dzsihadisták a „behatoló idegenek elleni szent háborúhoz” szerették volna elkobozni állataikat, melyből elege lett a helyieknek. Terrortámadások történtek Mogadishuban is. Augusztus 8-án pokolgép robbant a fővárosban egy katonain támaszpont mellett. A merényletben legalább nyolc katona meghalt. Augusztus 16-án az al-Shabaabhoz köthető dzsihadista fegyveresek elfoglalták az Elite Hotelt, túszul ejtve politikusokat, újságírókat és civil szervezetek munkatársait is. Ugyanezen a napon pokolgépes támadást hajtottak végre az oktatási miniszter konvoja ellen is – ott egy ember sérült meg. Szeptember 26-án végül ellentámadásba lendült Szomália központi kormánya és felszabadította a dzsihadisták megszállása alól Bariire települését, mely 62 kilométerre helyezkedik el a fővárostól. A műveletben 40 fogvatartott gyermeket mentettek ki a szomáliai hadsereg katonái. Az Anadolu hírügynökség szerint a művelettel szeretné Mogadishu demonstrálni a külvilág felé, hogy készen áll a jövő évi parlamenti- és elnökválasztásokra. Szomáliában lassan 30 éve polgárháború van, miután 1991-ben az összefogó hadurak megbuktatták Sziad Barrét, ám nem tudtak megfelelő utódban megegyezni. A konfliktust elmélyítette az al-Kaida megjelenése, ugyanis 2008-ban támogatni kezdték az al-Shabaab dzsihadista terrorszervezetet, mely azóta a nemzetközileg elismert központi kormány legerősebb ellenfelévé vált az országért folyó küzdelemben.

Mogadishu bemutatta új miniszterelnökét, a politikában korábban semmilyen szerepet nem vállalt Mohamed Husszein Roble-t. A parlament 215 tagja bizalmat szavazott Roble-nak, szintúgy Mohamed Abdullahi Mohamed elnök. Roble elődje, Hasszan Ali Khaire júliusban került eltávolításra hivatalában egy bizalmi szavazást követően. Szomáliának a nemzetközi elvárásoknak megfelelően 2021 februárjáig választásokat kell tartania. „A koronavírus kihívásai ellenére keményen dolgozunk, hogy megtarthassuk azokat a kiemelt jelentőségű választásokat, melyeken a szomáliai emberek dönthetnek jövőjükről” – fogalmazott Mohamed elnök az ENSZ-ben.

Az új szomáliai miniszterelnök, Mohammed Husszein Roble. 2020.09.17. (forrás: Facebook/Kosar Senior Nur)

Közel-Kelet

Izrael és Palesztin hatóság

A washingtoni aláírást követően Mahmoud Abbász a Palesztin hatóság elnöke erősen kritizálta az Egyesült Arab Emirátusok, Bahrein és Izrael közötti kapcsolatok normalizálásáról szóló egyezményt, mely szerinte a nemzetközi jog értelmében, az izraeli-palesztin konfliktusra adott igazságos és tartós megoldás létrejöttét akadályozza. A ENSZ Közgyűlése előtt elmondott beszédében 2021 elejére nemzetközi konferencia összehívását szorgalmazta a „valódi békefolyamat elindítása érdekében”.

A két legnagyobb palesztin frakció a Fatah és Hamász vezetői megállapodtak arról, hogy közel 15 év után először választásokat tartanak, melyre a következő fél év során kerül majd sor. Az utolsó parlamenti választásokat 2006-ban tartották, amikor is a Hamász fölcsuszamlásszerű győzelmet aratott.

Mahmúd Abbász, a Fatah vezetője. 2014.12.31. (forrás: Facebook/Foreign Policy)

Jemen

Újabb fordulatok a jemeni polgárháborúban. Az ENSZ csökkentette, illetve leállította tizenöt legfontosabb segélyprogramját Jemenbe, további harmincról pedig az ősz során dönt. Szeptember 13-án légitámadás érte az Iránnal szövetséges húszi lázadók barakkjait. A megtámadott húszi légibázison szaúd-arábiai vadászgépek kilőtt négy drónt is. A szaúdi légitámadás válasz volt a húszi lázadók szeptember 8-i akciójára. Szeptember 27-én végül a húszi lázadók beleegyeztek 1000 fogvatartott, köztük 15 szaúdi katona fogolycseréjébe. Az ENSZ szerint ez egy lassú bizalomépítési folyamat kezdete lehet a felek között. A jemeni kormány és Anszar Allah húszi képviselő beleegyezett, hogy azonnal szabadon bocsájt 1081 fogvatartottat. Az egyezség tíz nap alatt jött létre a felek között a svájci Glionban. A megkötött fogolycsere-egyezmény a legnagyobb a 2018-as stockholmi egyezmény óta, amikor is 15 ezer fogoly cseréjében állapodtak meg a felek. Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború, amikor is kitört a konfliktus a kormányellenes siíta húszik és a nemzetközileg elismert, Rijádhoz hű elnök között. A lázadó húszik ellen 2015 márciusában lépett háborúba az arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével. A polgárháború során több mint százezren veszítették eddig életüket, a földönfutóvá válók számát megtippelni sem lehet. A lakosság 80%-a – magyarul több mint 24 millió ember – szorul humanitárius segélyre, melyen nem könnyít a koronavírus-járvány. Az ENSZ szerint a húszik által igazgatott 16 jemeni körzet ráadásul közelebb áll egy éhínség lehetőségéhez, mint a Föld bármelyik másik régiója. Miközben a nemzetközi diplomácia és az ENSZ is igyekszik diplomáciai úton megoldani a kilátástalan konfliktust, a jemeni helyzet egyre komplexebbé válik. Kijelenthető, hogy a polgárháborúnak nincsen se nyertese, se egyértelmű vesztese, ugyanis mindenki annak számít.

Humanitárius segítségnyújtás Jemenben. 2020.11.15. (forrás: Facebook/IHH Nederland)

Október 1. hete

Észak-Afrika

Algéria

Algéria jelenleg egy stabilizáló elemnek tekinthető az észak-afrikai országok sorában. A Száhel övezetben fellépő szélsőséges csoportok által generált helyzet normalizálódása mellett tett hitet, valamint közvetítői szerepet is vállalt a líbiai konfliktusban, amiről még mindig nem mondott le.

Október elsején Mark T. Esper védelmi miniszter a mediterrán és észak-afrikai térségeben tett látogatássorozata részeként Algériában járt, ahol többek között Abd el-Madzsíd Tebbún elnökkel is tárgyalt. Az utazások célja a régi kapcsolatok megerősítése és újak megkötése. A védelmi miniszter méltatta a két ország Algéria függetlenségi harcáig visszanyúló együttműködését és határozott szándékát fejezte ki a mélyebb együttműködésre a terrorizmus elleni harc és egyéb katonai együttműködés terén. Az ország Amerika egyik fő bázisa a térségben folyó terrorista sejtek elleni fellépésben.

A találkozó egyik fő témája az Algéria szomszédságában zajló második líbiai polgárháború kezelése volt, amelynek feloldását tovább bonyolítja a nyugati Egységkormány és a keleti Líbiai Nemzeti Hadsereg (és az általuk támogatott Képviselő Ház) mögé felsorakozó nemzetközi aktorok sokasága.

Ezek egyike a keleti Halifa Haftár tábornokot támogató Oroszország, amely a védelmi szektorban alkalmazott eszközök 90%-át szállítja Algériának.

Az Esper látogató előtt Chengriha tábornok az algériai hadsereg vezetője találkozott egy orosz katonai delegációval, akikkel a katonai partnerségük további alakulását vitatta meg. Tehát az ország kis részben színtere a két hatalom rivalizálásának a befolyási övezeteik kialakításában. Ez kellemetlen helyzetbe hozhatja Algériát, mivel fegyverzete az orosz beszállítókon múlik – ami számára olcsóbb – azonban szövetségi szinten az USA felé mélyít. Esper a találkozóról szóló összegzésében úgy fogalmazott: „Ez egy hosszútávú munka, amit nem lehet egy látogatással elvégezni”. Eszerint számítani lehet a jövőben is további látogatásokra Algériában és a környező országokban is.

Mark Esper megérkezik Algériába. 2020.10.01. (forrás: Facebook/U.S. Embassy Algiers)

Szudán

Mohamed Hamdan Dagalo (vagy Hemetti, ahogy gyakran hívják), a szudáni Szuverén Tanács elnökhelyettese a televízióban jelentette be október 3-án, hogy az ország kapcsolatának normalizálására fog törekedni Izraellel, ugyanis szükségük van a zsidó állam fejlett technológiájára. Az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein után lehetséges, hogy a kelet-afrikai Szudán lesz a következő arab állam, mely normalizálhatja kapcsolatát Izraellel. Minderre azt követően került sor, hogy három szudáni párt közös konferenciát tartott szeptember 30-án Kartúmban, melyben felszólították a jelenlegi rezsimet, az Átmeneti Katonai Tanácsot, hogy kössön alkut Washingtonnal és Tel-Avivval. Erre azért lehet szüksége Kartúmnak, ugyanis mindeddig az ország sikertelenül lobbizott az Egyesült Államoknál, hogy vegye le Szudánt a terrorizmust támogató országok listájáról, melyre még a tavaly megbukott elnök, Omar el-Basír alatt került.

Szudán 1973 óta hivatalosan háborúban állt Izraellel, bár sosem vett részt a jóm kippuri háborúban. Omar al-Basír elnök alatt ráadásul Kartúmot szoros kapcsolat fűzte Teheránhoz és a Hamászhoz. Miután 1989-ben a Muszlim Testvériség átvette a hatalmat Szudán felett egy puccs keretei közt, a Hamász tagjai könnyedén igényelhettek helyi útlevelet, mellyel egyszerűbben utazhattak. Vélhetően elsősorban ezért került Szudán a terrorizmust támogató országok listájára, majd maradt is úgy, hogy 2019 során megbuktatásra került al-Basír. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök végül február 3-án találkozott a Szuverén Tanács elnökével, Abdel Fattah al-Burhannal titokban Ugandában, melyet követően bejelentésre került, hogy elképzelhető egy normalizációs folyamat a két ország között. Hemetti televízióban bejelentett döntését azzal indokolta, hogy „semmivel sem rosszabb” Szudán, mint Egyiptom vagy Jordánia, ha békét akar kötni.

Tüntetők mindeközben elfoglalták Port Szudán egyik legnagyobb kikötőjét, valamint a hozzá vezető utat, ezzel tiltakozva a megegyezés ellen, melyet szeptember során kötött Kartúm a dél-szudáni Jubában a déli régiók felkelő csoportjaival. Szudán 17 évig állt konfliktusban több déli felkelő csoporttal, főként Darfúr, Kék Nílus és Dél-Kordofán régiókban, melynek az előző héten aláírt béke vetett véget.

Benjamin Netanjahu bemutatja a jövőbeli izraeli-szudáni légi járatokat. 2020.10.24. (forrás: Facebook/The Prime Minister of Israel)

Közel-Kelet

Szíria

Örményország moszkvai nagykövete elmondta, hogy Törökország körülbelül négyezer harcost küldött Szíria északi részéről az azeriek támogatására. Franciaország is mérlegelte a vádakat, Emmanuel Macron elnök hivatala azt nyilatkozta, hogy ő és Vlagyimir Putyin orosz elnök megvitatták a kérdést, és mindkettőjük „osztja az aggodalmát a szíriai zsoldosok Hegyi-Karabahba történő küldése miatt.” Ezt látszik megerősíteni azok az utóbbi napokban napvilágot látott beszámolók is, ahol a szóban forgó szíriai harcosok mesélik el a történetüket, hangot adva csalódottságuknak. Ezek szerint még a konfliktus kitörése előtt szerződtek abban a hitben, hogy csupán őrzés-védelem lesz a feladatuk az azeri határon havi kétezer dollár fizetésért, ehelyett érkezésük után kitört a konfliktus, először elvették mindenüket, azeri egyenruhát adtak rájuk, hogy ne lehessen azonosítani a származásukat és kivezényelték őket a frontra, ahol első veszteségeiket is elszenvedték.

Irak

Egy iraki fegyveres csoport katyusha-rakétákat lőtt ki, amelyek közül egy eltalált egy bagdadi házat, amelyben két nő és három gyermek életét vesztette, miközben további két gyermeket súlyosan megsebesült – közölte az iraki hadsereg. Hónapok óta ez volt az első alkalom, amikor egy támadás polgári áldozatokhoz vezetett. A három iraki gyermek és két nő ugyanabból a családból származott, amikor a bagdadi repülőteret célzó rakéta, ahol amerikai csapatok állomásoznak, az otthonukra zuhant – áll a hadsereg közleményében. Ezzel párhuzamosan szintén rakétatámadás érte az erbili repülőtéren állomásozó amerikai katonákat is, károkról és veszteségekről nem tudni. A támadások után, a USA külügyminisztere Mike Pompeo sok amerikai és iraki tisztviselő meglepetésére felvetette a lehetőségét a bagdadi nagykövetség bezárásának, amennyiben az iraki kormányerők nem veszik elejét a milíciák további ténykedésének.

Jemen

Szudáni és szenegáli katonai alakulatok landoltak a Jemenhez tartozó Szokotra szigetén október 1-jén. A körülbelül 600 főből álló csoportosulás állítólag az Egyesült Arab Emírségek és a Déli Átmeneti Tanács megegyezésének keretei közt kerülhetett az Ádeni-öbölben fekvő szigetre, hogy teljes anarchiából visszajuttassa a Jemen déli részét kormányzó erők irányítása alá. Egy gyanús hajó is érkezett az öbölbe az Egyesült Arab Emírségek zászlaja alatt, mely vélhetően katonai és kommunikációs eszközöket szállít az említett alakulatok számára. Szenegál, mely egy szunnita többségű, ám nem arab afrikai ország a kezdetektől támogatja Szudánnal, az Egyesült Arab Emírségekkel és az Egyesült Államokkal egyetemben a szaúdiak vezette koalíció akcióit.

Szeptember végén újrakezdődött, majd október során folytatódott a földgázban gazdag Marib régió irányításáért folytatott harc a szaúdi koalíció és a húszi lázadók között. Marib az egyik utolsó mentsvára a nemzetközileg elismert szunnita jemeni kormánynak. Kiemelt problémakört képez, hogy pár kilométerre a harcok helyszínétől egy jelentős menekülttábor található, ahol már a harcok kiújulása előtt is jelentős hiány volt vízből, ételből és gyógyszerből.

A jemeni háború immáron öt éve tart és folyamatosan egyre több nemzetközi szereplő kerül bevonásra benne. A konfliktus közepében az iráni támogatású húszi lázadó milíciák és a nemzetközi erők által favorizált szunnita elnök, Abed Rabbó Manszúr Hadi kormánya áll, aki jelenleg száműzetésben él Szaúd-Arábiában. A Jementől északra található Szaúd-Arábia az erősödő húszi síita erőkkel szemben megalkotta a szunnita frontot, mely azóta is több-kevesebb sikerrel harcolja az ország történetének legnagyobb polgárháborúját.

Az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje, a várható elnök Joe Biden bejelentette a 2020-as elnökválasztási vita során, hogy megvonja Szaúd-Arábia támogatását a jemeni háborúban amennyiben hatalomra jut. Trump elnök a kezdetektől támogatásáról biztosította Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségeket az Irán ellen folytatott jemeni proxyháborúban. Bár a különböző nemzetközi szervezetek következetesen elítélték Washington fegyverkereskedelmét a szunnita koalícióval, mely gyakran a helyi lakosság emberi jogainak sérülését eredményezték, a Trump-adminisztráció nem mondott le szövetségesének támogatásáról.

Maríbot védő harcosok. 2020.11.13. (forrás: Facebook/Juan Rodass)

Október 2. hét

Észak-Afrika

Szudán

A Maariy nevezetű izraeli hírportál információi szerint Szudán Ománnal együtt elhalasztaná az Izraellel való normalizációt az amerikai elnökválasztást követő hónapokra, amikor is tisztázódik, milyen kedvezményekre számíthatnak Washingtontól. A döntést követően felerősödtek a kartúmi parlament Izrael-ellenes ellenzéki hangjai. Szadik al-Mahdi, korábbi miniszterelnök úgy fogalmazott: „ez [Izrael] nem egy normális állam, viszont egy aberráció. A normalizáció egy politikailag korrekt kifejezés a megadásra, aminek semmi dolga nincsen a békével”.

Szudán már korábban beleegyezett a normalizációért cserébe egy 335 millió dolláros csomagba, azonban ezt két demokrata szenátor, Chuck Schumer és Bob Menedez megvétózta, ugyanis az Egyesült Államok hivatalos adatai szerint Szudán továbbra is felelős a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban, így az országnak továbbra sem lenne szabad, hogy bármilyen forrást biztosítson nekik. Többen a 9/11-es terrorcselekményben életüket vesztettek családjaiból nemtetszésüket fejezték ki Washington döntésével kapcsolatban. Szerintük a segély Kartúm számára ajándék pénz lenne az al-Kaida irányába.

A Trump-adminisztráció ezt követően ajánlott egy menekülőutat Szudán számára. Mike Pompeo augusztusban látogatást tett Kartúmban, ahol ajánlatot tett Abdullah Hamdok miniszterelnök számára: amennyiben Szudán elismeri Izraelt, az elnök feloldja a demokrata blokádot. Az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein döntését követően Szudán, az Arab Liga országa az ötödik lenne, amely elismeri Izrael függetlenségét. Ez egy hatalmas lökést jelenthetne a választás előtt álló Trump-adminisztrációnak, ugyanis a közel-keleti helyzet rendezése sok szavazatot képes bevonzani. Mindemellett a történelmi zsidó-arab konfliktus feszültségeinek oldásában is lényeges lépés lenne.

Mindeközben újabb kritikus ponthoz érkezett Kartúm és Moszkva közeledése egymáshoz: Szudán öt hadihajót szerzett Oroszországban a védelmi együttműködési megállapodás keretei közt – állítja a SUNA szudáni hírügynökség. A hírügynökség információi szerint október 11-én Port Szudán kikötőjébe érkeztek az orosz hadihajók.

Orosz katonai hajók érkeznem Szudánba. 2020.11.12. (forrás: Facebook/PERUENLANOTICIA)

Marokkó

Marokkóban október 2 és 6 között zajlott Bouznika városában annak, a már szeptemberben elkezdődött tárgyalássorozatnak a második fordulója, amely két párhuzamosan működő líbiai kormányzat között van folyamatban.

A találkozón a Tripoli központú Nemzeti Egységkormány legfelső Államtanácsa, valamint a Tobrukban székelő Képviselőház (House of Representatives) 5-5 küldötte vett részt, ahol sikeresen megegyeztek a 2015-ös Skhirat Egyezmény – ami a jelenlegi tárgyalások alapjául is szolgál – 15. cikkejének teljesítéséhez szükséges feltételekről és végrehajtásának menetéről. A szerződés e pontja az egyes állami szervek vezetőinek megválasztásáról szól úgymint: A Líbiai Központi Bank elnöke, az Ellenőrzési Iroda elnöke, az Igazgatási Ellenőrző Hatóság vezetője, a Korrupcióellenes Ügynökség vezetője, a Választási Felső Bizottság elnöke és tagjai, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész.

Ugyan ahhoz, hogy a kiválasztott személyek pozícióba kerülhessenek szükséges a parlament tagjainak kétharmados hozzájárulása, ami még várat magára. Azonban optimizmusra ad okot az, ahogyan mindkét fél a stabilitás iránti elkötelezettségről és az intézményi megosztottság felszámolása iránti szándékáról nyilatkozott.

A tárgyalásokon született döntést az ENSZ üdvözölte, és kiemelte Marokkó egyéni hozzáállását is a helyzet kezeléséhez, amely a „líbiaiak által a líbiaiakért” narratíva mellett áll ki és ellenez mindenfajta külső beavatkozást. Rabat kijelentette, hogy a közvetítéssel semmiféle mögöttes érdeke nincsen, ami a majdani egységes Líbia belügyeibe való beavatkozást jelentene. Mindez a retorika összehangban van a már említett Skhirat Egyezménnyel, amely a politikai és más ország befolyásától mentes egyezség megkötését tűzte ki célul.

A nemzetközi szervezet reményét fejezte ki, hogy a felek közvetlen párbeszédet folytatva ténylegesen előre léphetnek a konfliktus megoldásában a párhuzamos adminisztrációk megszüntetésével.

A marokkói kezdeményezés sikere kapcsán, többek között az Amerikai Egyesült Államok, Japán és Spanyolország is kifejezte gratulációját.

A Líbiai Képviselőház és a Legfelsőbb Állami Tanács képviselői megfogják egymást kezét Marokkóban, Bouznika városában az interlíbiai tárgyalásokon. 2020.10.06. (forrás: Facebook/Khalid Boudali)

Közel-Kelet

Szíria

A szír rezsim elnöke, Bashar Al-Aszad egy orosz hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy nem ellenzi az izraeliekkel való kapcsolatok normalizálását, bizonyos feltételek teljesülése esetén. Al-Aszad elmondta, hogy a szír-izraeli tárgyalásokhoz elengedhetetlen az Izrael által elfoglalt összes szír föld visszaszolgáltatása. A Sputniknak adott interjújában így folytatta: „A mi álláspontunk nagyon világos volt az 1990-es évek béketárgyalásainak kezdete óta, amikor azt mondtuk, hogy a szíriai béke összefüggésben áll jogaink visszaszerzésével.” Al-Aszad hozzátette: „Nem lehet normális kapcsolatunk Izraellel, amíg vissza nem kapjuk a földjeinket. A kérdés nagyon egyszerű.”

Irak

A kurdisztáni regionális kormány és a bagdadi központi kormány egy hosszú ideje tartó vitát igyekszik lezárni az észak-iraki kurd régió olaj- és földgáz kitermelésének jogairól. Az iraki olajügyi miniszter javaslata értelmében egy közös vállalatot hoznának létre az olajtermelés és export irányítására, mely lehetőség a kurd részen is pozitív fogadtatásra talált. Az állami vállalat vezetése technikailag és adminisztratív kapcsolatban állna a kurd regionális hatóságokkal és a szövetségi olajminisztériummal, hasonlóan az Irak kőolajtermelő tartományaiban működő állami vállalatokhoz.

Jemen

A Jemen jelentős részét irányító húszi lázadócsoport betiltotta a WhatsApp nevű applikáció használatát az ország délnyugati Ibb provinciájában. Hivatalos közleményük szerint „bárki aki használja a WhatsAppot, le lesz tartóztatva”, valamint ha valakinek le van töltve az alkalmazás, az „illetlenségnek” minősül. „Ez az applikáció az iszlám világ legnagyobb kórjává nőtte ki magát, mely alkalmas illegális kapcsolatok kiépítésére, így hát mostantól az erkölcs megsértésének minősül” – fogalmaztak.

Mindeközben lényegesen megnövekedett a harcok mértéke Hodeidah kormányzóság területén, mely a legnagyobb összecsapást eredményezte az elmúlt hét végén a két évvel ezelőtt aláírt stockholmi megállapodás óta. A legsúlyosabb harcok Ad Durayhmi és Hodeidah város agglomerációjában alakultak ki. Az összecsapásokban 38 polgári lakos vesztette életét, döntően a bombázások miatt. 16 bomba polgári otthonokat is ért, mely 73 háztartást kényszerített elvándorlásra. Az egyik találat egy egészségügyi központot ért ráadásul, mely több mint 32 ezer háztartást lehetetlenített el az orvosi ellátástól.

Az Egyesült Arab Emírségek oldalán Jemenben harcoló alakulatok nemrégiben szabadon engedték azokat a török állampolgárságú vöröskeresztes dolgozókat, akiket a déli Áden provinciában tartóztattak le. A törökországi Vöröskereszt szerdán, október 7-én osztotta meg Twitteren az örömhírt, mely szerint szabadon bocsájtották munkatársaikat. Jemeni források szerint az Emírségekhez hű erők kedden (október 6-a) este tartóztatták le a dolgozókat és ádeni központjukba szállította őket. A jemeni források megerősítették, hogy a letartóztatásra az ádeni Al-Tawahi körzetben került sor.

Egyre súlyosabb a belső menekültek helyzete Jemenben mindeközben: a húszi kormányzat adatai szerint immáron 4 millióan élnek az általuk ellenőrzött területen átmeneti lakhelyeken, szörnyű humanitárius helyzetben. Az összefoglalójuk szerint „az átmeneti vándorlásba kényszerült családok száma 606 ezer és folyamatosan növekszik, melynek eredményeképp augusztusra 4,1 millió fő élt átmeneti menekültotthonokban a 15 jemeni kormányzóság területén”.

A húszi kormányzat betiltotta a WhatsApp nevű közösségi médiaplatformot. 2017.02.24. (forrás: Facebook/App Garaj)

Október 3. hét

Közel-Kelet

Izrael

Válságosra fordult a koronavírus-fertőzés miatt Izraelbe szállított Száeb Erekat palesztin főtárgyaló egészségi állapota – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. A Palesztin Hatóság kérésére vasárnap szállították jerikói otthonából Izraelbe, és helyezték el a kórház intenzív ápolást igénylők koronavírus-osztályán az ismert, 65 éves palesztin politikust, a Palesztin Felszabadítási Szövetség végrehajtó bizottságának főtitkárát. A palesztin-izraeli tárgyalásokat húsz éven át vezető politikus három évvel ezelőtt az Egyesült Államokban sikeres tüdőtranszplantáción esett át, és ezért a koronavírus-járványban a különösen veszélyeztetettek csoportjába tartozik.

Az izraeli parlament október 15-én csütörtökön megszavazta az Egyesült Arab Emírségekkel kötött egyezményt a két ország kapcsolatának normalizálásáról. A szeptember közepén Washingtonban aláírt, a kormány által hétfőn jóváhagyott nemzetközi megállapodást 80 szavazattal 13 ellenében fogadták el a 120 tagú kneszetben, miután többen távol maradtak a szavazástól. Az arab pártok közös listájának képviselői szavaztak ellene, mert szerintük az egyezmény támogatja a palesztin földek izraeli megszállását, és ezért nem szolgálja a béke ügyét.

Izraelben újra országszerte tüntetéseket tartottak október 17-én szombat este Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen, a vele szemben felhozott korrupciós vádak és kormányának koronavírusjárvány-kezelése miatt – jelentette az izraeli média. A szombat esti tüntetések hónapok óta tartó sorozata háromhetes szünet után kezdődött újra, mert a járványhelyzet súlyosbodása miatt kihirdetett országos karantén idején tilos volt ezer méternél nagyobb távolságra elhagyni a lakóhelyet, és tüntetni is csak ekkora körzetben lehetett. Tizenhét hete tartanak a tömegtüntetések Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen, akinek januárban kezdődik a bírósági pere csalás, közhivatallal visszaélés és korrupció miatt.

Netanjahu-ellenes tüntetők. 2020.11.15. (forrás: Facebook/Village News Network)

Irak

Az Irán által támogatott iraki félkatonai szervezet, a Hashd al-Shaabi támogatói felégették a legnagyobb kurd párt székhelyét Bagdadban, miután Hoshyar Zebari kurd származású egykori külügyminiszter és jelenleg is prominens politikus kritikát fogalmazott meg a működésükkel kapcsolatban. Hashd tüntetők százai elsöpörték a biztonsági akadályokat és behatoltak az észak-iraki kurd autonóm régiót irányító Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP) irodáiba, és felgyújtották őket.

Irak nemzetközi befektetőket hívott meg Mansuriya közelében található gázmezők fejlesztésére az iráni határ közelében – mondta Ihsan Abdul Jabbar iraki olajminiszter az INA állami hírügynökségnek. A meghívás a török állami tulajdonú Turkish Petroleum Corp. által vezetett csoporttal kötött szerződés felmondása után történt, amelybe a Kuwait Energy PLC és a Corean Gas Corp. is beletartozott. A szerződés hatályon kívül helyezése és az új ajánlattevők országba csábítása nagyobb nyomást gyakorol az államra, miután Jabbar kijelentette, hogy késni fognak az esedékes olajprojektek. A késéseket a kőolaj-exportáló országok szervezete és Oroszország (OPEC +) által követelt csökkentések okozzák, amellyel a kőolaj világpiaci árának stabilizálódását próbálják elérni.

A Hash al-Shaabi tüntetői a felgyújtott kurd pártiroda előtt. 2020.10.17. (forrás: YouTube/RT Arabic)

Szíria

Egy a közelmúltban megjelent jelentés szerint a Fehér Ház legalább egy tisztviselője az év elején Szíriába utazott, hogy titkos tárgyalásokat folytasson a Bassar el-Aszad rezsimmel az amerikai túszok szabadon engedése érdekében. Donald Trump elnök adminisztráció tisztviselőire és a tárgyalásokban jártas személyekre hivatkozva a The Wall Street Journal szerint a kérdéses személy Kash Patel, a Fehér Ház legfőbb terrorizmusellenes szakértője találkozott az Aszad kormány tisztviselőivel. A jelentés szerint az amerikai tisztviselők megállapodást keresnek Austin Tice amerikai újságíró ügyében, aki még 2012-ben tűnt el miközben a polgárháborút mutatta be, illetve Majd Kamalmaz szír-amerikai terapeuta szabadon bocsátása érdekében, akiről úgy vélik, hogy a szíriai kormányerők fogták el egy damaszkuszi ellenőrző ponton még 2017-ben.

Hét új szír miniszter került fel az EU szankciós listájára. A Tanács úgy határozott, hogy célzott korlátozó intézkedéseket vezet be a nemrég kinevezett szíriai miniszterekkel szemben. A mai döntés 280-főre növeli a beutazási tilalommal és vagyon befagyasztással súlytott személyek számát, ezenkívül további 70 cég is szerepel a jegyzékben. A szíriai rezsim ellen jelenleg érvényben lévő szankciókat 2011-ben vezették be, válaszul a szíriai polgári lakosság erőszakos elnyomására. A szankciók azokat a vállalatokat és prominens üzletembereket célozzák, akik profitálnak a rezsimhez és a háborús gazdasághoz fűződő kapcsolataikból. A korlátozó intézkedések magukban foglalják az olaj import tilalmát, bizonyos beruházások korlátozását, a szíriai központi bank EU-ban tartott pénzeszközeinek befagyasztását, a belső elnyomáshoz felhasználható eszközök és technológiák kivitelének korlátozását.

Írta: Hende Olivér, Gönczi Róbert, Kovács Ádám

Szerkesztette: Halasi Gábor

A Vatikán és az LMBTQ – reform vagy reálpolitikai lépés?
Az egész világot megdöbbentették Ferenc pápa homoszexuális párokkal és a családi egységgel, valamint az LMBTQ közösséggel kapcsolatos áthallásos kijelentései, melyek alapvetően mennek szembe a Bibliával és a katolikus tanításokkal. 2020. októberében tett nyilatkozataival a katolikus egyház feje ismét bebizonyította miért illetik a „reformer” jelzővel.
A keresztény vezető már Buenos Aires érsekeként kiállt a homoszexuális élettársi kapcsolatok szabályossága mellett. 2013-ban például egy a meleg papokkal kapcsolatos kérdésre így válaszolt: „Ki vagyok én, hogy ítélkezzek?”, majd a múlt hónapban a meleg gyermekeket nevelő szülőknek üzente meg, hogy „Isten úgy szereti őket, ahogy vannak, mert ők Isten gyermekei”. Majd pedig „Fransesco” nevű nemrég elkészült dokumentumfilmjében a következő képpen beszélt róla: „Meg kell teremtenünk az élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt. Így jogilag biztosítva lesz. E mellett álltam ki.” Továbbá a pápa azt is kijelentette, hogy szívesen látja a katolikus közösség köreiben az LMBTQ közösség tagjait: „A homoszexuálisoknak joguk van a család része lenni. Ők Isten gyermekei, és joguk van a családhoz. Senkit nem kellene kidobni, vagy szenvedésnek kitenni emiatt.”
Ilyen formán az egyházi világ egyik legprominensebb és legtiszteltebb alakjának ezen kijelentései globális előrelépést és véleményalakítást eredményezett a meleg-, és LMBTQ-jogokat korlátozottan biztosító országok, továbbá felháborodást keltett az egyház konzervatívabb köreiben.
A katolikus egyház hagyományos értékeit valló tagjai erős kritikával illette Ferenc pápa megnyilvánulását és a Hittani Kongresszus által kiadott dokumentumra is felhívta a szentatya figyelmét. Ebben a dokumentumban az foglaltatik, hogy a homoszexuális személyek iránti tisztelet semmiképpen nem vezethet a homoszexuális magatartás jóváhagyásához, vagy a homoszexuális együttélések törvényes elismeréséhez. Továbbá azzal vádolták a pápát, hogy az általa tanúsított politikai kiállás alapvetően nehezíti a hithű keresztények és kormányok hétköznapjait, illetve a katolikus tanítások érvényre juttatását.
Írta: Haiszky Edina Julianna

Ferenc pápa imádkozik. 2020.11.04. (Forrás: Facebook/ Vatican News)

Börtönbüntetés vár a neonáci Arany Hajnal vezetőire és több tagjára
Október 7-én az antiszemita, iszlámellenes és neonáci szervezetként elhíresült Arany Hajnal párt több tucat tagját találták bűnösnek számos erőszakos és durva bűncselekményben, a mintegy öt éve húzódó tárgyalások végén. A szélsőséges párt vezérét Nikosz Miháloliákoszt 13 év börtönre ítélték, amiért bűnszervezetet működtetett politikai párt leple alatt, továbbá hat másik egykori pártvezetőt hasonló vádak alapján 10 és 13 év között, tizenegy korábbi Arany Hajnal-képviselőt pedig 5 és 7 év közötti börtönre ítéltek, mert a bűnözői csoport tagjai voltak. Vádat emeltek még Pavlov Flyssas antifasiszta rapper meggyilkolása, egy bevándorló halász és több baloldali aktivista megtámadása ügyében is, ezek elkövetése is mind a párt tagjaihoz köthető (a támadásokat főként Athénban követték el). Az előzetes vizsgálatok megállapították, hogy az Arany Hajnal paramilitáris szervezetként működött, melyben a központi vezetés adta ki a parancsokat a helyi csoportoknak a muszlim hátterű bevándorlók elleni támadások végrehajtására (gyakran ezek aztán súlyos sérülésekhez vezettek). A tárgyalótermet éljenzés töltötte be, amikor a nagy horderejű per öt év után véget ért, az ünnepléshez csatlakoztak antifasiszta tüntetők ezrei is, akik az athéni fellebbviteli bíróság előtt gyűltek össze, kezükben „Fasizmust soha többé” és „Szabadságot az embereknek, halál a fasizmusra” stb. feliratokat tartva. A tüntető tömeget végül a rendőrség könnygázzal és vízágyúval oszlatta fel.

Az Arany Hajnal neonáci csoportot az 1980-as években alapították, mely az országot sújtó pénzügyi válság idején lett népszerű. A harmadik legnagyobb pártként 2012-ben jutottak be először a görög törvényhozásba (ahonnan tavaly estek ki, egy képviselőhelyet sem nyerve), köszönhetően radikális programjuknak a migráció és pénzügyi megszorító intézkedések kapcsán.

Írta: Hende Olivér

Az Arany Hajnal vezetőjét, Nikosz Miháloliákoszt láncra verve viszik el a hatóság emberei. 2013.10.02. (forrás: Facebook/ DW News)

„Az Iszlám állam egy módosult, de távolról sem legyőzött szervezet”
2020 októberében az Iszlám Állam terrorszervezet levantei tevékenysége mellett Afrikában is újra megjelent. A kontinensen több olyan támadás és egyéb terrorizmussal kapcsolatos tevékenység is történt, amelyek egyértelműen az ISIS-hoz köthetők. A Pentagon óvatosságra int, hivatkozva a 2017-es adatokra. Szerintük a Száhel-övezetben ugyanúgy fennáll az ISIS ismételt térnyerésének esélye, ahogyan Irakban és Szíriában. A címben szereplő idézet a West Point’s Combating Terrorism Centre jelentéséből származik.
Szíria egyes tartományaiban olyan mértéket ért el a terrorszervezet tevékenysége, amelyet a Szír Arab Hadsereg (SAA) már nem tudott helyi erőkkel kezelni, így tartalékos haderő bevetésére kényszerült. Oroszország légicsapásokkal segíti a szövetséges szír erőket. Moszkva ezenfelül nemzetközi konferenciát szervez a szíriai menekültek hazatéréséről, mivel úgy vélik az ország nagy részén normalizálódott a helyzet, így visszatérésük akadálytalan.
A kalifátus ugyanakkor Szaúd-Arábia és annak gazdasági infrastruktúrája elleni támadásra bíztatja szimpatizánsait. Főként az olajvezetékek válhatnak célponttá. A felszólítás oka, hogy a királyság közreműködött az Öböl-menti államok és Izrael kapcsolatának normalizálásában.
Októberben rengeteg az Iszlám Államhoz köthető esetleges terroristát fogtak el vagy vontak eljárás alá. A legsikeresebb Törökország volt, de Irak is kievette a részét az elfogásokból. Spanyolországban is letartóztattak egy közösségi oldalakon, az ISIS-nak katonákat toborzó marokkói férfit. Az USA-ban megkezdődött két volt terrorista pere, akiket újságírók és segélymunkások, tehát civilek haláláért való felelősséggel vádolnak.
Írta: Patocskai Péter

“A személyes bátorság fertőző a csatatéren” – egy ilyen idézet különösen összhangban áll egy olyan katonával, aki 70 iraki túsz életét mentette meg, amikor az Iszlám Állam megkezdte a felkelők kivégzését. Thomas “Patrick” Payne őrnagy bátorságáért kitüntették. A képen éppen a Fort Sill hadseregének katonái kérdéseire válaszol. 2020.10.18.
(forrás: Facebook/ U.S. Army)

Keresztényellenes tüntetéshullám és vandalizmus Lengyelországban az abortusztörvényt követően
Baloldali tüntetők lepték el Lengyelországot az abortuszellenes törvény elfogadását követően. A tüntetők megrongálták többek közt II. János Pál pápa és Ronald Reagan szobrait is – számolt be róla a Mandiner az Origora és a V4NA nemzetközi hírügynökségre hivatkozva. A hírügynökség adatai szerint a szent pápa poznani szobrát festékkel öntötték le, szalagokkal, transzparensekkel és vállfákkal aggatták tele. Néhány helyen, például Katowicében – ahol 7000 ember gyűlt össze – a rendőrség kénytelen volt könnygázt bevetni az agresszív tüntető tömeg megfékezésére.
Október 22-én Lengyelország Alkotmánybírósága az eugenikus abortuszt alkotmányellenesnek minősítette, ezzel véget vetve az olyan magzatok elvetésének, akik pusztán olyan genetikus elváltozásban szenvednek, mint a Down-szindróma. Lengyelországban eddig körülbelül évi 1000 abortuszt végeztek, java részét súlyos magzati rendellenesség miatt. A döntés értelmében az abortusz pusztán néhány fennmaradó esetben marad legális: nemi erőszak, vérfertőzés és az anya életét veszélyeztető terhesség esetén.
Marek Jędraszewski krakkói érsek fellebbezett október 27-én, miután a tüntetők félbeszakították a vasárnapi miséket országszerte. „Miután Krisztus Urunk arra kért minket, szeressük felebarátainkat, arra kérek mindenkit, imádkozzanak és böjtöljenek, hogy ők is megértsék az igazságot, békében a szülőföldünkön” – fogalmazott az érsek a nyájának. Krakkó érseksége ugyanakkor beszámolt róla, hogy másnap ifjú katolikus megkezdték a templomok környékeinek rendbetételét (pl. a graffitik eltüntetését). A tüntetők nem csak megzavarták a miséket, számos helyen megrongálták a templomokat (pl. graffitikkel) valamint a papság ellen szóló szlogeneket skandáltak az utcákon.
Mateusz Morawiecki miniszterelnök úgy fogalmazott október 27-én, hogy „ami történik a köztereken, az agresszó, támadás, illetve barbarizmus, melyek mindegyike elfogadhatatlan”. Jaroslaw Kaczynski, az országot vezető Jog és Igazságosság nevű jobboldali, konzervatív és kereszténydemokrata párt elnöke is megszólalt az ügyben, aki szerint a tüntetők „bűnözők”, akiknek a célja „elpusztítani a lengyel nemzetet”.
Írta: Gönczi Róbert

Tüntetők Lengyelországban. 2020.09.30. (forrás: Facebook/ Gazeta.pl)

Újabb iszlamista támadások Fekete-Afrikában
Október 20-án két ember életét vesztette Szomália fővárosában, Mogadishuban, egy bombatámadás következtében, amelynek célpontja a feltételezések szerint Mohamed Aden Kofi a szomáliai bevándorlási ügynökség vezetője volt. A merényletért még egy csoport sem vállalta a felelősséget, szakértők azonban az al-Kaidához köthető al-Shabaab terrorcsoportot sejtik a támadás mögött.
7 gyermek életét vesztette 12 pedig megsebesült, amikor egy fegyveres behatolt az iskolájukba és tüzet nyitott a gyerekekre. A támadás Kamerun délnyugati részén történt, ahol különböző fegyveres csoportok 2017-óta küzdenek a kormányerőkkel. Az összecsapások során eddig több mint 3 ezer ember vesztette életét. A kameruni kormányzat közlése szerint szeparatista fegyveresek raboltak el 11 tanárt az ország északkeleti részén található Kumbo városából. Szemtanúk jelentése szerint a tanárokat a felfegyverzett szeparatista harcosok motorokon szállították el a foglyaikat, akiknek tartózkodási helye továbbra is ismeretlen. A folyamatos harcoknak köszönhetően több mint 500 ezer ember volt kénytelen elhagyni az otthonát.
Iszlamista harcosok végeztek 25 emberrel, köztük 13 katonával Mali központi területein, az összecsapások során az iszlamista fegyvereseknek egy katonai támaszpontot is sikerült felégetniük. A támadássorozat mindössze néhány nappal azután következett be, hogy az átmeneti kormány egy fogolycsere keretében szabadon engedett több iszlamista harcost. A hadsereg bejelentése szerint az első támadásban 9 katona vesztette életét egy katonai támaszponton a Burkina Fasó-i határ közelében. Ezt követően a dzsihadisták megtámadták a tábor felmentésérre érkező katonákat is. Az újabb összecsapás során 3 katona és 9 milicista vesztette életét. A következő támadás során a fegyveresek 12 kereskedővel és egy katonával végeztek. Antonio Guterres ENSZ főtitkár szóvivőjén keresztül elítélte az ENSZ békefenntartók ellen végrehajtott támadásokat Maliban. Az iszlamista harcosok október 16-án felrobbantottak egy békefenntartók által használt járművet, aminek következtében egy egyiptomi békefenntartó életét vesztette, egy pedig megsebesült. Ezt követően a dzsihadista felkelők tüzet nyitottak egy ENSZ táborra, a támadás során egy békefenntartó sebesült meg. A szóvivő felszólította az afrikai ország kormányzatát, hogy tegyenek meg mindent a felkelők mihamarabbi kézre kerítésének érdekében. A támadásokért eddig még egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget, de a feltételezések szerint az al-Kaidához köthetők az elkövetők.
Florence Parly francia védelmi miniszter bejelentése szerint egy október 30-án végrehajtott műveletben a francia hadsereg 50 terroristával végzett, valamint fegyverek és további ellátmány mellett 4 további terroristát is elfogtak. A védelmi miniszter elmondta, hogy az iszlamista harcosokat a francia hadsereg egy közelben járőröző drónja észlelte, majd 2 Mirage harci repülőgép légi csapást mért a rejtőzködő iszlamista csoportra. A francia hadsereg jelenleg több mint 5 ezer katonával van jelen a Száhel övezetben, hogy segítséget nyújtson a dzsihadista csoportok felszámolásában.
Írta: Párducz Árpád

A Francia Idegenlégió katonái a mali-burkina fasói határon. 2020.11.10. (forrás: Facebook/ Troupes de marine)

Az egyházak szerepe az amerikai elnökválasztás során
Nem túlzás azt állítani, hogy az egész világ most az Egyesült Államokra figyel. November 3-án tartották az elnökválasztást, amely az eddig hatalmon lévő republikánus Donald Trump és a demokrata jelölt Joe Biden között dől el. 2016-ban a fehér, protestáns hívők nagyobb része Trump mellett tette le a voksát, valamint számos megagyülekezet vezetője is nyíltan fejezte ki támogatását a republikánus jelölt felé. De vajon ez a 2020-as választások során is így lesz-e?
Október elején létrejött a Pro-life Evangelicals for Biden-ért csoport, amely többségében olyan keresztény intézményeket képviselő evangélikusokat fog össze, akik négy éve még Trump-ra, idén azonban már Biden-re szavaznak, és erre buzdítják a híveket is. A fordulat oka, hogy bár korábban szimpatizáltak Trump konzervatív ideológiájával, valamint Clintonhoz (Hillary Clinton, 2016-os demokrata elnökjelölt) képest Trump eredményesebben meg tudta szólítani az egyházakat és a hívőket, mára azonban főleg a republikánus jelölt személyiségében és politikájában is csalódtak. Így a demokrata jelöltet támogatják annak ellenére, hogy nem mindennel értenek vele sem egyet (pl.: abortusz kérdés).
Érdemes figyelni a katolikus szavazópolgárokra is, hiszen az amerikai választók 25%-a e felekezethez sorolja magát. Az előző választáson a többség itt is Trump mellett tette le a voksát, ez három államban is kulcsfontosságú faktor volt a győzelmében. 2020-ra a Trump-ot támogatók aránya e körökben is csökkent. Biden maga is katolikus, így van esélye begyűjteni az innen származó voksokat, de szüksége van a nagy részvételi arányra és a latínók szavazatára is.
A fekete egyházi vezetők a BLM mozgalom kapcsán is kiemelték a részvétel fontosságát, és ennek okán a mozgósításban is részt vesznek. A BLM mozgalmon belül létrejött a Black Vote Matters (Fekete Szavazat Számít), melynek célja, hogy az afroamerikai választópolgárok az urnák előtt fejezzék ki véleményüket a szisztematikus rasszizmus ellen. Sajnálatos módon a BLM mozgalomnak van negatív hatása is, a rongálás a történelmi emléktárgyak mellett egyházakat is érintett. Október végén a philadelphiai tüntetéssorozat alatt felgyújtották a vietnámi baptista templomot, amely az épület teljes megsemmisülésével járt.
Összességében elmondható, hogy a demokrata jelölt támogatottsága a hívők körében jelentősen megnőtt, a statisztikák szerint még mindig Donald Trumpot támogatja a fehér református többség. Kérdés az, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy megnyerje második elnöki ciklusát. Bár a szavazás november 3-án van, a hivatalos eredményre a levélszavazatok megszámlálása miatt várni kell.

(A cikk pár nappal a választás előtt íródott.)
Írta: Ács Nóra

Trump elnök meglátogatta a Szent János episzkopális templomot. A fényképen egy fekete borítású, arany szegéllyel ellátott Bibliával pózolt. 2020.10.21. (forrás: Facebook/ UBC Public Humanities)

Terrorizmus és kormányellenes tüntetések Pakisztánban
Október 27-én az északnyugat-pakisztáni Pesavar városából terrortámadást jelentettek, amelyben legkevesebb hét ember életét vesztette, további 109 személy pedig megsebesült. A vallási iskolaként is működő Speen Jamaat mecsetben helyi idő szerint reggel fél kilenckor történt a robbantásos merénylet, amelyet egy terrorszervezet sem vállalt magára. Felmerült a Pakisztánban állomásozó tálibok bűnrészessége is, azonban a szunnita mozgalom tagjai ezt tagadták, ők kifogásolhatónak találták az iskola ellen végrehajtott akciót.
A nyomozások szerint a robbanást egy táskába rejtett, mintegy öt kilogrammos pokolgéppel vitték véghez. Az emberáldozatok mellett a detonáció a mecsetben is nagy kárt okozott. A támadás következtében Iszlámábádban magas szintű terrorkészültséget rendeltek el, a terrortámadás kapcsán pedig Pakisztán miniszterelnöke, Imran Khan együttérzését fejezte ki az áldozatoknak és családjuknak.
Az eset miatt a szeptemberben megalakuló, mintegy 11 ellenzéki pártból álló Pakisztáni Demokratikus Mozgalomnak (Pakistan Democratic Movement, PDM) a hajber-pahtunhvai régió vezetősége javasolta, hogy a fokozott terrorveszély miatt halasszák el a pesavari, eredetileg november 22-re szervezett, kormányellenes tüntetésüket. A PDM mindezek ellenére azonban ragaszkodik a demonstráció megtartásához, jóllehet, a mozgalom még határozhat másként, hiszen napjainkban nem a pesavari robbantás volt az egyetlen véghez vitt merénylet az afgán-pakisztáni határ közelében. Kvetta városában az elmúlt hetekben több terrorcselekmény is történt, október 25-én például egy motorra erősített pokolgép felrobbanása követelt hét halálos áldozatot. Ezt a merényletet később a kandahári székhelyű Beludzs Felszabadító Hadsereg (Balochistan Liberation Army, BLA) vállalta magára.
Írta: Fuksz Emese

Pesavar városa újabb terrotámadás áldozata lett, melynek során több tucat ember vesztette életét. A terroristák egy vallási összejövetelt választottak támadásuk helyszínéül. 2020.10.27. (forrás: Facebook/ Muhammad Khurshid)

Az ISIS helyi provinciája csapott össze az észak-nigériai erőkkel
Észak-Nigériában szeptember végén egy, az ISIL Nyugat-Afrikai Provincia (ISWAP) által végrehajtott terrortámadás során legalább 11, biztonsági konvojban kísért ember vesztette el életét. Az áldozatok között 8 rendőrtiszt volt, további 13 ember pedig megsérült. A konvoj a belső konfliktusok miatt otthonukat elhagyni kényszerülő emberek védelmének érdekében lett létrehozva. A jelenség hatalmas problémává vált a Boko Haram és az abból kiszakadó ISWAP 2016-os megjelenése óta a Csád-tó környéki országokban.
Október hónapban számos merényletet követett el a két terrorszervezet leginkább Észak-Nigériában és a környező területeken. A Boko Haram több alkalommal vett célpontba fegyvertelen civileket, mezőgazdasági dolgozókat, nagyrészt az instabil és a terrorizmus által leginkább veszélyeztetett Borno és Yobe államban. A két rivális terrorszervezet miközben egymással és a kormányerőkkel is küzd, azért hajt végre a helyi lakosok ellen merényleteket, mert attól tart, hogy azok az ellenfél informátorai. A kisebb közösségek a merényletek megfékezése érdekében milíciákat és kisebb fegyveres alakulatokat szerveztek, amelyek azonban sokszor nem tudják megakadályozni az erőszakot és hatásosan felvenni a harcot a tapasztalt terrorista erőkkel.
A kormányerők folyamatos harcokat folytatnak a dzsihadistákkal az észak-nigériai hadszíntéren, a legutóbbi műveletük, az Operation Fire Ball során 16 terroristát öltek meg, ezen kívül számos fegyvert foglaltak le, többek közt AK-47-eseket és robbanószerkezeteket is. Az viszont nem tisztázott, hogy pontosan melyik szervezethez tartozhattak. Rendkívüli módon megnehezíti az észak-nigériai helyzet megértését és kezelését az is, hogy sok esetben nem egyértelmű a határvonal és a különbség a Boko Haram és az ISIL Nyugat-Afrikai Provincia területei, katonái és támadásai között.
Írta: Ustea Dóra

Sen Ali Ndume volt Boko Haram-tag hivatalos körülmények között jelenti be, hogy megbánta egykori tagságát és részt kíván venni informátorként a hatóságok munkájában. 2020.11.11. (forrás: YouTube/ Roots TV Nigeria)

Terrorhullám Franciaországban
Október 29-én, három terrorcselekmény is lezajlott egy nap alatt Franciaországban. Emanuel Macron korábban tett nyilatkozata, az iszlám válságáról és az elnök azon irányú terveiről, hogy gátat szabjon a szeparatista iszlám szélsőségek térhódításának egy erőteljes reakciót váltott ki. Recep Tayyip Erdogan török elnök megkérdőjelezte Macron elmeállapotának épségét az AKP október 24-i gyűlésén és a muzulmán közösség jelenlegi helyzetét Európában az 1940-es évek zsidó lakosságának körülményeihez hasonlította, és fasizmussal vádolta az európai vezetőket.
A legelső terrorcselekmény október közepén történt, Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorie külvárosában. Az áldozat egy középiskolai történelemtanár volt, az elkövető pedig egy 18 éves csecsen férfi, aki már márciusban menekültstátuszt kért és 10 éves tartózkodási engedélyt kapott Franciaországban. A gyilkosság egy iskolai karikatúra miatt került végrehajtásra, hiszen a történelemtanár egyik tanóráján egy Mohamed karikatúrát mutatott be, hogy demonstrálja diákjainak a szólásszabadság fontosságát és felelősségét. Az elkövető a 47 éves lefejezett történelemtanárról képet is posztolt a közösségi média egyik legismertebb platformjára, a Twitterre melyben azt írta, üzeni a „hitetlenek vezetőjének”, Emmanuel Macron francia elnöknek, hogy végzett egy „pokolfajzattal, aki becsmérelte Mohamed prófétát”. Macron elnök szerint „egy történelemtanár meggyilkolása támadás a véleménynyilvánítás szabadsága és a Köztársaság értékei ellen. Egy tanárt megtámadni annyit jelent, mint megtámadni minden francia állampolgárt és a szabadságot”. A csecsen terrorista által meggyilkolt Samuel Paty történelemtanár halálát követő sokk után, a francia álláspont csak még erősebbé vált a szólásszabadság és a karikatúrák védelmét illetően. A Charlie Hebdo magazin, amelynek rajzát bemutatta Paty a sajtószabadságról tartott óráján, megjelentetett egy karikatúrát a franci termékek bojkottjára felszólító Erdoganról is , amit a török államfő felháborítónak tartott.
Miért választja a legtöbb terrorista a lefejezést? A válasz igen egyszerű, a kés olcsón és könnyen beszerezhető és elrejthető fegyver, több tucat késelés és lefejezés történt már Franciaország területén, amelyet főként terroristák hajtottak végre. A legelső késeléses iszlamista provokáció 2012-ben volt, amikor Daniel Pearl, amerikai származású újságírót lefejezték Pakisztánban. Majd 2 évvel később az ISIS dzsihádistái is számos amerikait lefejeztek. Ugyan csökkentek a pokolgéppel, robbantással elkövetett terrortámadások száma, amely hosszas előkészültséget és tervezést igényelt, azonban megszaporodtak a késes támadások, főként Franciaországban.
A megpróbáltatások sorozata még nem érhetett véget az állami tiszteletadással eltemetett Samuel Paty búcsúztatását követően sem. Nizzában, a Notre-Dame katedrálisban, egy terrorista három emberrel végzett, közülük egyet lefejezett. A 21 éves tunéziai férfi Brahim Aouissaoui egy nappal korábban érkezett a városba. A rendőrség a helyszínen megsebesítette a támadót, aki kórházban van és még nincsen kihallgatható állapotban. A nyomozás azóta kiderítette, hogy Aoussaoui Olaszországból érkezett, egy Vöröskeresztes igazolvánnyal Lampedusa szigetéről. Arra is fényderült a Tunéziával közös nyomozás során, hogy az elkövetőt hazájában körözik, de nem szerepel a terrorizmussal gyanúsított személyek listáján.
Emmanuel Macron a helyszínre érkezése után adott interjúban elmondta, hogy a franciák nem adják fel alapértékeiket. Az elnök bejelentette, hogy 3000-ről 7000-re növeli a katonák számát az egyes közintézmények, iskolák és templomok környékén, ezen kívül a legmagasabb szintű terrorfenyegetettségi szint lépett érvénybe.
Az eset kapcsán Donald Trump, Ferenc pápa, Boris Johnson és persze a több más világvezető is kifejezte együttérzését és elítélte a támadást. A részvétet nyilvánítók sorában ott található Törökország is, aki ebben az esetben már nem engedhette meg magának diplomáciailag a hallgatást.
A másik eset a Dzsiddai francia konzulátus előtt történt Szaúd-Arábiában, ahol egy őr esett áldozatául egy késes támadásnak, őt azóta kórházban ápolják. Egyelőre nincs bizonyított kordináció az estek háttrében, elemzők szerint is Macron kijelentései miatt gyulladt indulatok válthatták ki ezen cselekményeket.
A harmadik támadás kilóg az események sorából, ugyanis az előzetes feltételezések ellenére Avignonban nem iszlamista támadás zajlott. Egy szélsőjobboldali szervezet, az Identitárius Mozgalom egyik szimpatizánsa (a szervezet állítása szerint nem tagjuk) fenyegetőzött fegyverrel, amit többszöri felszólítás után sem dobott el. A „Defend Europe” feliratú pulóvert viselő fiatalembert végül lelőtték. Október 31-én egy görög ortodox papra lőtt rá emellett egy elkövető Lyon városában. A papot életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A rendőrség később letartóztatott egy gyanúsítottat, akit bizonyíték hiányában elengedtek.
Írta: Németh Csenge és Kovács Ádám

Megemlékezés Samuel Paty lefejezett történelemtanárról az előtt a középiskola előtt, ahol bemutatta azokat a képeket, mely miatt végül egy iszlamista szerint meg kellett halnia. 2020.10.19. (forrás: Facebook/ Le Monde)

Kirgizisztánban, Közép-Ázsia egyetlen nyugati típusú demokráciájában az utóbbi egy hónapban – mondhatni szokás szerint – forrottak az indulatok. Zseenbekov elnököt – aki bebizonyította, hogy szemben a többi poszt-szovjet állammal, Kirgizisztánban nem lehet elcsalt választás után hatalomban maradni – , csakúgy mint kettő másik elődjét, az utcai indulatok késztették lemondásra. A hatalomba került Zsaparov ideiglenes elnök (és miniszterelnök) a tüntetők követelésének megfelelően egyenesen a börtönből került hatalomra. A nacionalista és populista kijelentéseiről ismert új elnök komoly kihívás elé állíthatja az Oroszország és Kína közé szorult államot: képes lesz Kirgizisztán megtartani nyugati típusú demokráciáját, vagy megindul a lejtőn a poszt-szovjet tagállamokra jellemző autokrácia sikamlós mezsgyéjén?

Utcai indulatok és egy kiszabadított ex-elnök

Október 5-én hatalmas tömegek gyűltek össze Biskekben, mondhatni gyakorlatilag menetrendszerűen, miután Zseenbekov elnök pártján és pár vele szövetséges politikai formáción kívül mindössze kettő ellenzéki párt jutott be a kirgizisztáni parlamentbe. A rendvédelmi erők még aznap megkezdték a választások eredményét elutasító tüntetők oszlatását: többek közt könnygázt, gumilövedéket és villanógránátot is bevetettek. A TASZSZ szerint a hatóság azért kényszerült erre a megoldásra, mivel a tüntetők kövekkel hajigálták meg őket. A megmozdulást több mint tíz párt támogatta, hangosan kritizálva az autokratikus kormánypártot, illetve neheztelve az elcsalt választás miatt, követelve annak megismétlését. Állításuk szerint egyenetlen volt a küzdelem, melyben a hatalom érvényesítette minden legitim (sőt illegitim, például szavazatvásárlás) eszközét. A pártok vezetői levélben szólította fel a kirgiz központi választási bizottságot, hogy érvénytelenítse a választás eredményét. Késő délutánra közel hatezer fő gyűlt össze Biskek belvárosában, támogatva az indítványt.

A választási eredmények értelmében egy kivétellel Szooronbaj Zseenbekov elnökhöz közel álló politikai erők jutottak be csak a parlamentbe, így az újonnan alapított Egység (Birimdik) nevű szocialista párt (25%-al) – Zseenbekov csoportja, melyet fivére vezet –, a liberális Hazám, Kirgizisztán (Mekenim Kirgizstan), mely az elnökkel kifejezetten jó kapcsolatot ápoló Matraimov-családhoz köthető, továbbá a kormányhű centrista Kirgizisztán Párt, valamint a valódi ellenzéki Egységes Kirgizisztán, mely mindössze 13 mandátumot tudott szerezni, illetve hajszál híján, de elérte a bejutási küszöböt a radikálisabb hangvételű Zseenbekov-ellenes Hazafi (Mekencsil).

A tüntetések nem hagytak alább: egy nappal később a demonstrálók megostromolták és elfoglalták a kirgiz kormány székházát Biskekben. Mindeközben más források szerint a biskeki városháza is tüntetők kezére került. Az éjszaka során végül a parlament is elesett, mely többek közt az elnöki és az államügyészi hivatalnak is otthont ad. A tüntetők különböző dokumentumokat szórtak ki az ablakon, az épület egyik része pedig ki is gyulladt. Zseenbekov ekkor már visszafogottabban reagált: megkérte a tüntetőket, hogy ne destabilizálják az államrendet és megígérte, hogy tárgyalásokat kezd az ellenzék vezetőivel, melynek eredményeképp kész akár meg is semmisíteni a választás eredményét. A hatalom eddigre viszont már kicsúszni látszott Zseenbekov kezéből: a belügyminiszter például nem ment be dolgozni, minisztériumát pedig az ellenzék egyik nagyhatalmú képviselője, az egykoron magas rangú belbiztonsági tisztként szolgálatot teljesítő Kurszan Aszanov vette át. Az új belügyminiszter ígéretet tett, hogy megszünteti az ország destabilizálására irányuló törekvéseket, és nem fogja engedni, hogy Biskekben olyan képek legyenek, mint 2010-ben, amikor a Bakijev elnök elleni erőszak több száz kirgiz életet követelt az utcákon. A rendőrség egymással ellentétes utasításokat kapott: egyszerre kellett biztosítania a tüntetők biztonságát, valamint levernie a demonstrációt, az összecsapásokat és a fosztogatást.

Demonstrálók egy csoportja kiszabadította a korrupció miatt 11 évnyi börtönbüntetésre ítélt 63 éves Almazbek Atambajevet is, aki 2011 és 2017 között államfőként szolgált Kirgizisztánban. A nyári ítélet szerint Atambajev közrejátszott az alvilági bandavezér, a kábítószer- és fegyverbirtoklásért, valamint különböző lázongások szervezéséért elítélt Aziz Batukajev kiszabadításában, aki 2013-ban hamis iratokkal tudott elhagyni egy javító-átnevelő tábort. Dokumentumai halálos betegnek állították be, holott egy későbbi orvosi vizsgálatból kiderült, mindez nem volt igaz. Batukajev azonnal külföldre menekült. A volt államfőt az után fosztották meg végleg mentelmi jogától, miután még a biztonsági erők sem tudták őrizetbe venni, ugyanis saját, privát kommandósai visszaverték a támadást, sőt hatot még túszul is ejtettek a rendfenntartók közül. Később egy összetűzés is kialakult a volt elnök háza előtt, melyben egy kommandós meghalt, 52 civil pedig megsebesült. Két napos ostromot követően Atambajev végül megadta magát. A tüntetők kiszabadították továbbá Szapar Iszakov volt miniszterelnököt és Atambajev kabinetfőnökét, Farid Nijazovot is.

Atambajev azonban nem került vissza a hatalomban. A magukat a hatalom letéteményeseinek valló ellenzéki körök kijelölték saját nemzetbiztonsági vezetőjüket, főügyészeket, sőt még Biskek parancsnokát is. Akit a tüntetők kinéztek maguknak, az viszont nem Atambajev volt, hanem a Mekencsil egykori vezetője, a szintén börtönbe zárt, majd kiszabadított, korrupcióért, valamint túszejtésért elítélt Szadir Zsaparov volt, aki már amint kikerült a rácsok mögül kijelentette, hogy programja ugyan nincs, de alapvetésnek tekinti, hogy egy „békés megújulásra” van szükség, melyben ugyanakkor nem játszik szerepet az Oroszországtól való távolodás, illetve Atambajev „felmagasztalása”.

Mindeközben a déli Oshban, a Zseenbekov hazai terepének számító városban kormánypárti ellentüntetők is feltűntek, akik egységet és rendet követeltek. A tüntetéseket az elnök fivére, Aszilbek Zseenbekov vezette.

Leadja szavazatát egy férfi a kirgizisztáni parlamenti választásokon egy Biskek melletti faluban 2020. október 4-én.
(MTI/EPA/Igor Kovalenko)

Menetrendszerű káosz a sztyeppék földjén

A Kazahsztánnal, Kínával, Tádzsikisztánnal és Üzbegisztánnal határos Kirgizisztán 1991-ben vált függetlenné a Szovjetuniótól, melynek első két elnöke hasonló körülmények között kényszerült távozásra, mint Zseenbekov. Aszkar Akajev, aki 1991 és 2005 között töltötte be az elnöki pozíciót jelenleg Moszkvában, utódja, Kurmanbek Bakijev pedig Minszkben él önkéntes száműzetésben. Mind Akajev, mind Bakijev arra törekedett, mint Lukasenka Fehéroroszországban, Nazarbajev Kazahsztánban, vagy Putyin Oroszországban. Zseenbekov ezen jó hagyományt folytatva szintén felajánlotta diktátori szolgálatait a kirgiz népnek, akik viszont ezt határozottan visszautasították. Roza Otunbajeva és Almazbek Atambajev korábbi elnökök másképp jártak: ők ugyan Biskekben tartózkodtak lemondásukat követően is, azonban mindketten börtönben – köszönhetően annak, hogy nyíltan kiálltak Zseenbekov ellen. Az első ilyen eset a 2005. februári „tulipános forradalom” volt, mely tökéletes beleillik a többi „színes forradalom” listájába, így a 2003-as georgiai „rózsás”, a 2004-es ukrajnai „narancsos”, illetve a gyakran nem ide sorolt, de nagyon hasonló jellemzőkkel rendelkező 2000-es jugoszláviai „Buldózer-” forradalomhoz.

Akajev 2005-ben nem állt ellen. Családjával együtt Moszkvába távozott, ahol a nem mellesleg híres matematikus-filozófust már tárt karokkal várta az Orosz Tudományos Akadémia, hogy folytathassa szakmai munkáját. Oroszország mindeközben briliáns manőverekkel megakadályozta, hogy Kirgizisztán kicsússzon a kezéből a forradalom közepette, az USA pedig folyamatosan elvesztette éppen kialakuló befolyását. Az anarchikus viszonyok közepette Bakijev elnök vette át az irányítást, aki egy júliusi választáson közel 90%-al zsebelte be a szavazatok abszolút többségét. Az EBESZ megfigyelői Washingtonba vonultak tiltakozni, azonban Moszkva következetesen megvédte a választási eredményeket az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ülésein.

Mindezek után nehéz bebizonyítani, hogy Kirgizisztán egy jól működő nyugati típusú demokrácia, holott a régió többi országához képest tényleg ez az igazság. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Freedom House index mutatói, melyek szerint Kirgizisztán pontjai ugyan alacsonynak tűnhetnek (38/100, melyből a politikai jogok 11/40, a szabadságjogok pedig 27/60), ugyanakkor magasan kiemelik az országot a többi közép-ázsiai poszt-szovjet állam közül (Üzbegisztán: 10/100; Kazahsztán: 23/100; Tádzsikisztán: 9/100; Türkmenisztán: 2/100). Kirgizisztánban ugyan gyakran buknak meg az elnökök utcai lázadásokkal, ugyanakkor a választások mindig megtartásra kerülnek, mely igazi kuriózum Közép-Ázsiában, ahol a vezetők jellemzően évtizedeken át uralkodnak, a megválasztott parlament pedig inkább szimbolikus. Kirgizisztánban ezzel szemben nyüzsgő polgári társadalom figyelhető meg, független médiája pedig következetesen törekszik a hatalom monitorizálására. Éppen ezért tekintik gyakran Kirgizisztánt a nyugati típusú demokráciák keleti fellegvárának.

Megdöbbentő emellett tehát, hogy az első valódi, demokratikus kormányváltásra egészen 2017-ig kellett várni, amikor a papíron 2023-ig hivatalban lévő Szooronbaj Zseenbekov vette át a hatalmat Almazbek Atambajevtől. A Kínával határos Kirgizisztán hasonlóan a többi közép-ázsiai poszt-szovjet államhoz Oroszország közeli szövetségese. Moszkva éppen ezért katonai bázissal, illetve védelmi szerződéssel is rendelkezik Kirgizisztánban. Nem Oroszország az egyetlen ugyanakkor, aki katonai bázist működtethetett Kirgizisztánban: Washington is büszkélkedhetett hasonlóval 2001 és 2014 között, mely egy szokatlan precedenst hozott létre. Ennek oka pusztán az volt, hogy Kirgizisztán hathatós segítséget nyújtott az Egyesült Államoknak az afganisztáni NATO-missziók során, ehhez pedig szükséges volt egy légi bázis építése Manas régióban. Fontos ugyanakkor látni, hogy egy tartós amerikai-kirgiz katonai együttműködés elképzelhetetlen, ugyanis az ország folyamatos geopolitikai, gazdasági és politikai nyomás alatt áll Moszkva és Peking irányából. Jó példát állíthat ugyanakkor ez a nyugati világ elé: ha az USA egyszer ilyen közel tudott kerülni Kirgizisztánhoz, az utcán tüntető emberek pedig demokratikus választást követelnek, az Unió, az Egyesült Államok és Kanada legfontosabb dolga, hogy mindenféleképpen támogassák ezeket a progresszív lépéseket. Kirgizisztán egy kivételes lehetőség arra, hogy az úgynevezett Nyugat példát mutathasson a többi poszt-szovjet közép-ázsiai államnak a demokratikus elkötelezettségről vagy a politikai vezetők elszámoltathatóságáról.

A kirgiz parlamentbe be nem jutott ellenzéki pártok támogatói tiltakoznak a parlamenti választások eredménye ellen Biskek kormányzati negyedében 2020. október 5-én. A hivatalos eredmények szerint főleg a Szooronbaj Zseenbekov kirgiz elnökhöz közel álló pártok kerültek be a törvényhozásba. A tüntetők a szerintük elcsalt október 4-i voksolás érvénytelenítését, a választások megismétlését követelik.
(MTI/AP/Vlagyimir Voronyin)

Egy megsemmisített választási eredmény, klánok kusza hálója

A központi kirgizisztáni választási testület sajtószolgálata végül bejelentette, hogy „a szavazáson és a választás előtti időszakban történt számos szabálysértés miatt a központi választási bizottság tagjainak keddi ülésén döntés született a választás semmissé nyilvánításáról”, avagy a voks eredményét törölték. Éppen ennek okán a kirgiz parlament már aznap, avagy október 6-án összeült, ahol Temir Szarijev volt miniszterelnök vezetésével létrejött a Kirgiz Koordinációs Tanács, melynek célja egy „népbizalmi” kabinet felállítása és egy új választás létrehozása, együttműködve az utcán tüntetőkkel, de Zseenbekovval is, biztosítva a békés átmenetet. Zseenbekov azonban sokkal agresszívabban lépett fel a helyzettel szemben, mint akár egy nappal korábban. A parlamentben beszédet tartott, ahol tisztázta, hogy puccskísérlet zajlik ellene, majd felszólította az ellenzéki pártok képviselőit, hogy azonnal küldjék haza az utcákról embereiket. Zseenbekov azonban eddigre már nem uralta a helyzetet: a választási testület az elnök nélkül döntött az eredmények megsemmisítéséről.

Sz. Bíró Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének mesteroktatója szerint az elnök szorult helyzetét az okozta, hogy úgy kezdett bele az ország átalakításához, hogy nem figyelt a politikai és üzleti életben elhanyagolhatatlan klánok egyensúlyára. A jelenlegi választási eredmény például a déli klánokat reprezentáló képviselők abszolút túlsúlyát jelentett volna a parlamentben, mely már önmagában egy destabilizáló tényező. Kirgizisztánban a politikát és a bűnözést elválasztó vonal nagyon vékony, mondhatni szinte láthatatlan. Míg természetesen mindennek törvényesnek kell lennie, bátran kijelenthető, hogy az alkotmány értelmezése igen rugalmas, mely összefonódva a nomád tradíciókkal teret ad a klánoknak. Bakijev elnök annak idején például egy erős, déli, Jalal-Abad régióból származó klán képviselője volt a politikában. Bakijev emellett szoros kapcsolatot kötött az egykoron miniszterelnökként szolgált Felix Kulovval, az orosz anyanyelvű politikussal, aki pedig egy északi, a Kreml szoros regionális szövetségesének tekinthető klán tagja volt, mely egy csodálatos politikai kombinációnak minősült. Szooronbaj Zseenbekov elnököt is a délhez, pontosabban Osh régiójához kötik stratégiai szövetségesei, így például Raimbek Matrajmov üzletemberhez, akinek innen származik rendkívül erős klánja.

Sz. Bíró Zoltán szerint ugyanakkor az eddigi példátlan mértékű csalási kísérlet is közrejátszhatott Zseenbekov bukásában. Véleménye szerint a poszt-szovjet térség vezetői köszönhetően annak, hogy Oroszországban egyre gyakrabban és egyre leplezetlenebbül csalják el a választásokat, maguk is felhatalmazva érzik magukat a hasonló akciókra: ezt láthattuk az elmúlt hónapokban Fehéroroszországban és most Kirgizisztánban is. A központi hatalom elvesztette az irányítást az események felett: Biskek polgármestere, Aziz Szurakmatov például október 6-án már nem jelent meg a munkahelyén, majd be is nyújtotta a lemondását. Oshban, Zseenbekov politikai fellegvárában eközben a városi tanács (kenes) menesztette a hozzá hű polgármestert, Talajbek Szaribasovot. Mindeközben folytatódtak a tüntetések országszerte, melynek során az egészségügyi minisztérium adatai szerint már 590 sebesültje volt, köztük 190 rendőrrel.

Zseenbekov pártja, a szocialista Birimdik (Egység) elnöke, Adilet Szultanalijev mindeközben Twitter-posztban tudatta, hogy nem félnek az előrehozott választásoktól. „A Birimdik kész részt venni a megismételt választásokon a Zsogorku Kenesbe (parlament), amennyiben meghirdetnek ilyet. A Birimdik ugyanerre szólítja fel azon pártokat is, amelyeknek sikerült a 7 százalékos parlamenti küszöböt átlépniük” – fogalmazott.

Almazbek Atambajev volt kirgiz elnök támogatóihoz beszél egy tüntetésen Biskek belvárosában 2020. október 9-én. Az előző vasárnapi parlamenti választások eredménye elleni tömeges tüntetések miatt Szooronbaj Zseenbekov elnök rendkívüli állapotot vezetett be Biskekben október 21-ig.
(MTI/AP/Vladimir Voronin)

Börtönből az elnöki hivatalba

„A parlament döntése alapján Zsaparovot jelölték ki az ország miniszterelnökévé” – közölte a törvényhozás sajtószolgálata, miután a parlament elfogadta elődje, Boronov lemondását. Nem a miniszterelnök volt az egyetlen, aki lemondott tisztségéről: távozott a házelnök is, Dasztanbek Artiszbekovics Dzsumabekov, akinek a helyére a liberális Miktibek Abdildajev került. Zseenbekov, illetve az új miniszterelnök, Szadir Zsaparov a biskeki Dosztuk szállodában találkozott, hogy megegyezzenek az új kormányról, melyet azonban megzavartak a tüntetők, akik téglákkal dobták be az ablakokat. Zseenbekov az eset után megint felszólalt a tüntetők ellen: „Illegális hatalomátvételnek tekintem ezt” – hangoztatta. „Ahogy azt a tegnapi események mutatják, a tüntetésekre és a tiltakozó akciókra kivonulók célja nemcsak a választási eredmények érvénytelenítése, de az ország stabilitásának felforgatása” – tette hozzá.

Október 7-én késő este Zsaparov bejelentkezett a televízióban is, ahol elmondta, hogy előbb egy alkotmányos reformot javasol, mielőtt megtartanák a választást két-három hónapon belül. Zsaparov egyetértett egyik képviselőtársával, Dasztan Bekesevvel, aki abban látta a választási eredmény alapvető problematikáját, hogy 7%-os a választási küszöb, mely rendkívül magas a világ demokráciáinak tükrében. Zsaparov céljává vált, hogy lecsökkentse a küszöböt. Ezen vágyában a Szarijev vezette Kirgiz Koordinációs Tanács nem támogatta, mely hosszú távon komoly törést eredményezhet a Zseenbekov-ellenzéken belül. „A helyzet zavaros és kaotikus” – fogalmazott Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő. Állítása szerint, mivel Kirgizisztán a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének tagja, Oroszország kötelessége fenntartani a rendet és megakadályozni az államapparátus összeomlását, melynek érdekében már felvették a kapcsolatot az FSZB által a kirgiz titkosszolgálattal. Oroszország azonban hasonló módon végül, mint Fehéroroszországban, vagy a Hegyi-Karabahban, Kirgizisztánban sem avatkozott be.

Nem csak Zsaparov nyújtotta be igényét ugyanakkor a miniszterelnöki pozícióra. A pályán feltűnt Tilek Toktogazijev üzletember és Omurbek Babanov volt miniszterelnök is. Ez hozta el a tüntetéssorozat talán egyik legabszurdabb momentumát is, amikor is Almazbek Atambajev volt elnök és Szapar Iszakov volt miniszterelnök közös felvonulást szervezett, hogy Babanov – aki legutóbb 2017-ben vett részt aktív politikában, mint az elnökválasztáson fő Zseenbekov kihívója – visszatérjen, mint kormányfő. Kirgizisztán központi bankja eközben október 8-án engedélyezte a pénzintézetek újbóli megnyitását keddi bezárásukat követően, mivel az üzleti szféra szakemberei arra figyelmeztettek, hogy 6,5 millió ember nézhet hamarosan szembe élelmiszerhiánnyal, a közbiztonság pedig nem lesz garantálható, ha a bankok és az adóhivatalok zárva maradnak.

De ki is Szadir Zsaparov? A frissen megválasztott miniszterelnök 2012-ben nacionalista populista ellenzéki parlamenti képviselőként kampányt indított az ország legnagyobb aranybányájának, a Kumtornak az államosítására, melyet akkor is és jelenleg is kanadaiak birtokolnak. A programot egy jelentős tömeg támogatta, akikkel, illetve politikai szövetségesével, Tasijevvel ugyanezen évben megpróbálták elfoglalni a biskeki elnöki palotát, mely azonban kudarcba fulladt. A két férfi akciójának köszönhetően megfosztották Zsaparovot parlamenti mandátumától és azzal vádolták meg, hogy puccsot akart végrehajtani. A Kumtor-ügynek köszönhetően a következő évben hatóságilag nem engedélyezett zavargások törtek ki az Issyk-Kul régióban is, Karakol városában, ahol a kormányzót még túszul is ejtették a demonstrálók. Zsaparovot – aki két nappal korábban külföldre menekült – ekkor a zavargások felbujtásával vádolták meg. Az ellenzéki politikus ezt követően sokáig külföldről folytatta politikai aktivizmusát. Amikor 2017-ben végül megpróbált visszatérni, a hatóságok letartóztatták a kazah-kirgiz határon, majd 11 és fél év börtönre ítélték.

Míg Zsaparov börtönben ült, szülei és fia kis meghalt, melynek következtében a politikus öngyilkosságot kísérelt meg cellájában. Politikai népszerűségének és imázsának ugyanakkor ezek a szörnyű tragédiák valójában kedveztek, hiszen egyre hitelesebben tudta játszani a „korrupt hatóságok ellen harcoló megtört forradalmárt”. Zsaparov közösségi oldala emellett messze a legnépszerűbb az összes politikai profil közül Kirgizisztánban. A politikus továbbá nagyon erős kapcsolatot ápol az északi Issyk-Kul régióból származó klánnal, valamint Tasijevnek – stabil politikai szövetségesének – köszönhetően a déli Jalal-Abad régió klánja is támogatásáról biztosította.

Szadir Zsaparov kirgiz ellenzéki vezető, miniszterelnök-jelölt a parlament rendkívüli ülésén Biskekben 2020. október 10-én. A kirgiz biztonsági erők a nap folyamán őrizetbe vették Almazbek Atambajev volt elnököt. Az október 4-i parlamenti választások eredménye elleni tömeges tüntetések miatt Szooronbaj Zseenbekov elnök rendkívüli állapotot vezetett be Biskekben október 21-ig.
(MTI/EPA/Igor Kovalenko)

Zsaparovnak ugyanakkor van hátoldala is: a független kirgiz média az új elnököt gyakran előszedi. Véleményük szerint a Zsaparov-Tasijev tandemnek kiterjedt alvilági kapcsolatai vannak, többek közt számos radikális nacionalista csoporttal, így a Kyrk Choro (Negyven Lovag) nevű paramilitáris egységgel is, melynek tagjai összeköttetésbe hozhatóak a Mekencsil párttal. Tasijev ráadásul sokáig jó kapcsolatot ápolt Raimbek Matrajmovval is, akivel viszont Zsaparov szinte első intézkedései között számolt le. A kirgiz biztonsági szervek nemrég letartóztatták Raimbek Matrajmovot, aki Zseenbekov alatt a vámügyi szervek igazgatóhelyettesi pozícióját is betöltötte és aki állítólag több millió dollárt keresett csempészettel. A Nemzetbiztonságért felelős Állami Tanács október 20-i nyilatkozatában nyilvánossá tette, hogy Matrajmov 2016 óta vett részt aktív szereplőként a csempésziparban, ahol „jelentős árnyékjövedelemre tett szert adminisztrációja alatt a vámrendszeren keresztül”. De mégis mi késztethette Zsaparovot arra, hogy lecsukjon egy ilyen befolyásos embert, aki ráadásul Tasijev közeli szövetségese is volt? Vélhetően egy korábbi populista ígérete, melynek fenntartása hatalma megtartásának kérdése is lett, méghozzá a korrupció felszámolása. A korábban szkeptikus sajtó is meglepődve tapasztalta tehát a Matrajmov körüli eljárást. „Az állították, hogy bűnözők támogatnak” – jelentette ki az Al-Jazeerával készült interjújában Zsaparov. „Ezek csak pletykák. Arra törekednek, hogy ellenem fordítsák az embereket. Ezek csak szavak. Semmi közöm nincs a bűnözéshez. Sőt, ellenkezőleg: ki fogom iktatni a bűnözést az egész országban és törekedni fogok arra, hogy Kirgizisztánt egy tiszta és fejlett országgá tegyem” – fogalmazott.

Szooronbaj Zseenbekov végül október 9-én bejelentette, hogy kész lemondani pozíciójáról, amennyiben ez gátolja egy új kormány megalakulását. „Kész vagyok lemondani a Kirgiz Köztársaság elnöki tisztségéről, amint jóváhagyják a kormányt, és visszatérünk a törvényesség útjára” – fogalmazott az elnök. (Mindeközben a biskeki tüntetések már egy hete tartottak szüntelenül.) Zsaparov eközben megerősítette pozícióját, számos más frissen szabadult politikust, köztük Atambajevet is visszadugta a börtönbe, de más képviselőket is megfigyelés alá helyezett. Október 13-án végül Zseenbekov még egy utolsó próbálkozást tett hatalma visszaszerzésére és megjelent a parlamentbe, hogy visszautasítsa a Zsaparov vezette kormány kinevezését. „Annak érdekében, hogy a stabilitást fenntartsuk és megerősítsük, minden döntésünk legitim kell, hogy legyen, nem pedig bizonytalanság kérdése” – jelentette ki Zseenbekov. Indítványát meg is szavazták, azonban a voks érvénytelen volt, ugyanis 61 támogató szavazat érkezett rá, holott mindössze 51 képviselő tartózkodott a parlamentben.

Érvénytelenség miatt október 13-án újra összehívták a parlamentet egy rendhagyó ülés keretei között, ahol a 120 képviselőből ezúttal már 80 fő megjelent, azonban sem a kormány, sem a miniszterelnök személyét nem tárgyalták. Ezzel szemben a parlament megjelent képviselői megszavazták Kanat Iszajevet házelnöknek. Ez a pozíció rendkívül fontos a kirgiz politikában és kiemelt jelentőségű volt Zseenbekov számára, hiszen ha nincs házelnök (aki második a ranglétrán), az elnök lemondása esetén a miniszterelnök kerül az elnöki hivatalba, ami Zsaparovot jelentené – igaz ekkor Zseenbekov ezt még csak sejti. Iszajev éppen ezért nem is ellenezte Zsaparov kinevezését ezt követően miniszterelnöknek, mely hamarosan meg is történt. Zseenbekov szerint ugyanakkor a kinevezés nem változtat semmin: „sajnos az agresszió nem csendesedik, továbbra is követelik az azonnali távozásomat” – fogalmazott. Mindeközben a biskeki esküdtszék elutasította azokat az indítványokat, melyek megkérdőjelezték a választási testület döntését a parlamenti választások eredményének megszüntetéséről: avagy nyilvánvalóvá vált, hogy hamarosan ismét választásokat tartanak Kirgizisztánban.

Október 15-én végül bekövetkezett az, amire már mindenki készült egy ideje: Szooronbaj Zseenbekov benyújtotta lemondását. A leköszönő elnök egyik utolsó döntése volt, hogy üzenjen az utcán tüntetőkhöz. Mint fogalmazott: „semmi sem drágább bármely honfitárs életénél […] nem ragaszkodom foggal-körömmel a hatalomhoz. Nem szeretnék olyan elnökként bevonulni Kirgizisztán történelmébe, mint aki vért ontott és lövette saját polgárait. Ezért döntöttem úgy, hogy lemondok” – üzente. Hogy miért mondott le pontosan, nem lehet tudni. Sokak szerint megrendült Zseenbekov Zsaparov stabil támogatottságától, ugyanakkor érdekes és gyanús körülmény, hogy 3 nappal korábban Dmitrij Kozak, az orosz elnök helyettes vezérkari főnöke váratlan látogatást tett Kirgizisztánban, ahol állítólag találkozott mindkét féllel. Nem kizárt, hogy ő segíthetett egyezségre segíteni a feleket, ugyanis láttunk már ilyen: 2019-ben, a moldovai politikai válság során Igor Dodon és Maia Sandu szintén Kozak segítségével ült össze, hogy megegyezzenek Vladimir Plahotniuc oligarcha megbuktatásáról. Szakértők szerint pont Kozak jelenlegi beavatkozásának köszönhetően bukott meg egy újabb bimbózó színes forradalom a kirgiz sztyeppéken.

A felek végül abban állapodtak meg, hogy 90 nap áll majd rendelkezésre a választás lebonyolítására (avagy január 10-ig kell azt megszervezni). Azt azonban még senki nem tudta ki fogja levezényelni: Zsaparov vagy Iszajev? Zsaparov ellen szólt, hogy ő maga deklaráltan indulni kíván a következő választáson, míg Iszajev ellen pedig hatalmas társadalmi elutasítottsága. Míg a kirgiz alkotmány szerint nem tiltott, hogy az ideiglenes elnökök újra indulhassanak a tisztségért, a helyi politikában veteránnak számító Omurbek Tekebajev képviselő úgy fogalmazott, hogy „amennyiben az [ideiglenes] elnök az alkotmányos szabályok holtpontjainak kijátszásával kíván hatalmon maradni, az alááshatja az egész ország stabilitását”. Ugyanakkor a Zseenbekov segítségével az utolsó pillanatban házelnöki pozícióba jutott Iszajev ellen ismét hatalmas tüntetéseket szerveztek Biskekben a Zsaparov-párti tüntetők. Tudósítások szerint a miniszterelnök személyéről szóló ülés során a tömeg egyenesen azt skandálta „Tartóztassák le Iszajevet!”. A helyettes házelnök, Aida Kszimalijeva végül megkerülve felettesét, október 13-án felajánlotta, hogy a parlament támogassa Zsaparov jelölését, melyet a képviselők el is fogadtak. Így került Zsaparov orosz támogatással végül egykori radikális, börtönt is megjárt szuverenistaként az ideiglenes elnöki pozícióba.

Beárnyékolja a képet ugyanakkor az azóta nyilvánosságot látott vallomása az esetről. Kszimalijeva szerint döntése nem lehetett szabad Zsaparovról, ugyanis állítólag „az elmúlt [a szavazást megelőző] napokban többször is megfenyegették képviselőtársai és különböző bűnszervezetek, hogy megverik és megerőszakolják, amennyiben nem kerüli meg Iszajevet és nem támogatja Zsaparovot”. Az egyre növekvő szervezett bűnözői hálózattal kapcsolatban megszólalt az Egyesült Államok biskeki nagykövetsége is. Nyilatkozatukban úgy fogalmaztak, a bűnözői csoportok „nyílt próbálkozást tesznek, hogy átvegyék az irányítást Kirgizisztán felett”.

A 2020. október 15-én közreadott képen Szooronbaj Zseenbekov kirgiz államfő beszédet mond az Eurázsiai Kormányközi Gazdasági Tanács ülésén a kirgizisztáni Cholpon-Atában 2019. augusztus 9-én. A kirgiz elnöki hivatal sajtószolgálata ezen a napon közölte, hogy Zseenbekov lemondott.
(MTI/AP/Szputnyik/Jekatyerina Stukina)

Választások elé

A TASZSZ orosz hírügynökség információi szerint október 19-én a frissen megválasztott ideiglenes elnök, Szadir Zsaparov már be is jelentette, hogy meg kívánja mérettetni magát az október 21-én december 20-ra kiírt parlamenti- és előrehozott elnökválasztáson. A várható választás végleg el fogja törölni a sokat vitatott októberi eredményeket, melynek 7%-os bejutási küszöbének köszönhetően 12 politikai párt sem tudott bejutni a parlamentbe.

Sokak azonban aggodalommal tekintenek a várható választás elé. „A politikai rendszer összeomlik. Nincsenek valódi pártok” – fogalmazott Azamat Temirkulov kirgiz politikai elemző és a kormány tanácsadója. „Ezek pusztán emberek, akiknek egyetlen céljuk van, hogy megvédjék saját érdekeltségüket… Az emberek pedig már hozzászoktak, hogy csak úgy érhetnek el bármilyen politikai célt, ha szervezett módon az utcára vonulnak” – tette hozzá. Erica Marat, a washingtoni amerikai védelmi igazgatóság által támogatott Nemzetközi Biztonsági Ügyek Főiskolájának (College of International Security Affairs) docense sok mindenben egyetért Temirkulovval. Véleménye szerint Kirgizisztánban erős a politikai verseny, de az intézmények gyengék. „Zsaparov vitatott hatalomra kerülése jól mutatja, hogy Kirgizisztán igazságszolgáltatási rendszerét és a különböző bűnüldöző szerveket is befolyásolja a politika” – emelte ki. Ha nagyon nyersen akarunk fogalmazni, azt mondhatnánk, jelenleg egy „rabból lett elnökön” múlik Kirgizisztán demokráciájának fennmaradása, melyet sokan természetes szkepticizmussal fogadnak. Mindeközben Zsaparov teljes politikai vonzerejének eltűnése miatt aggódik Temur Uramov, a The Moscow Times elemzője. Véleménye szerint az új elnök meteorszerű népszerűségét a radikális retorika és a befolyásos emberekkel való kapcsolatok tették lehetővé, azonban hozzáteszi, a tartós politikai hatalom fenntartása érdekében „egyiket majd fel kell áldoznia”.

Ujgurföld sarkában eladósodva

Kínáról mindeddig nem esett sok szó, holott a kirgiz külpolitika alakításában igen komoly szerepet játszanak. Ennek oka nem más, mint hogy Kirgizisztán körülbelül 1,7 milliárd dollárral tartozik Kínának, mely az ország teljes adósságának a felét teszi ki. Kína mindeddig csendesen figyelte a kaotikus belpolitikai válságot a közép-ázsiai országban, mely közvetlenül az ujguroknak otthont adó Hszincsiang tartomány mellett helyezkedik el. Ennek oka, hogy lassan Peking megvilágosodott: akármi is történik Kirgizisztánban, sosem lesz a legstabilabb üzleti partnerük. A társadalomban a korrupciós ügyeknek köszönhetően széleskörű Kína-ellenesség tapasztalható, mely Peking jövőbeli befektetéseinek útjában áll. Nem segít az sem, hogy Biskek a hitel csapdájába került, mely szintén nem növeli Kína népszerűségét a lakosságban. Ráadásul a koronavírus világjárvány – mint bármelyiket – Kirgizisztán gazdaságát is megviselte, mely komoly problémát jelent az adósság törlesztésében. Biskek éppen ezért többször is megkérte óvatosan a járvány alatt Kínát, hogy könnyítsen adósságukon, mely kérésük azonban következetesen megválaszolatlanul maradt.

Október 16-án az új kirgizisztáni külügyminiszter, Ruszlan Kazakbajev találkozott a kínai nagykövettel, aki továbbította az új kormány kijelentését, mely szerint fokozni kell a gazdasági együttműködést Kínával. Ez már csak azért is érdekes fordulat, ugyanis a korábban kanadai tulajdonú aranybányák ellen harciasan állást foglaló Zsaparov támogatói most is ellenzik még az északi Chuy és a déli Jalal-Abad tartományok bányáinak kínai vezetőségét, mely törést eredményezhet még mielőtt megkezdődhetne az átmeneti időszak.

Archív: A hivatalos látogatásra Kirgizisztánba érkezett Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök (balra) Kurmanbek Bakijev kirgiz elnök kíséretében ellép a díszegység előtt Biskekben 2007. július 14-én. Hu később részt vett a Sanghaji Együttműködési Szervezet hetedik csúcstalálkozóján a kirgiz fővárosban. (MTI/EPA/Igor Kovalenko)

De hol van Putyin?

„In Russia’s Near Abroad, Its Influence Is More Optics Than Substance” címmel („Oroszország közel-külföldjén inkább csak látszatbefolyással rendelkezik, mint valódival” – szabadfordításban) jelent meg Anna Arutunjan cikke a Moscow Times-on, aki megkérdőjelezi Vlagyimir Putyin képességét a poszt-szovjet térségben tapasztalt helyzetek kezelésében. Véleménye szerint míg Oroszország 2014-ben még kényelmesen besétálhatott a Krímre vagy kiszoríthatta Washingtont Észak-Szíriából, ha „úgy tartotta kedve”, ma már legfeljebb csak zsoldosok ügyében tárgyal távoli, zavaros országokkal, mint Venezuela, vagy a Közép-afrikai Köztársaság, miközben még a saját holdudvarában sem tudja fenntartani a rendet: csak az elmúlt hónapokban több válság is kitört (előbb Fehéroroszország, majd Azerbajdzsán és Örményország, végül pedig Kirgizisztán) a régióban. Arutunjan szerint Putyin 2014-ben „olyan fába vágta a fejszéjét”, mely végül rádőlt – avagy sokkal nagyobb volt az ára, mint amennyit ért, és melyben belegyengült Moszkva. Sz. Bíró Zoltán szerint ugyanakkor a kirgizisztáni krízis megoldását nem lehet feltétlenül Oroszországtól várni, ugyanis pont Fehéroroszország és a Hegyi-Karabah sokkal jelentősebb konfliktuszónák, melyek fontosabbak is a moszkvai narratíva tekintetében.

Zsaparov ugyanakkor nem úgy néz ki, mint aki elvesztette volna bizalmát Oroszországban. „Ahogy korábban is, Oroszország mindig is megbízható stratégiai partnere lesz az ország számára. Épp ezért megragadnám a pillanatot, hogy megköszönjem Oroszországnak támogatását még ebben a nehéz időszakban is” – fogalmazott Zsaparov első hivatalos elnöki beszédében. Az új elnök ugyanakkor nem csak szavakban volt erős: meg is kérte a helyi orosz nagykövetet, hogy azonnal növelje az országban oktató orosz tanárok számát a kirgiz iskolákban. Maximilian Hess, az AKE International vezető politikai kockázatelemzője pedig alapvetően máshogy látja a helyzetet, mint Arutunjan. Véleménye szerint „ha Moszkva tényleg úgy érezte volna, hogy az új kormány nacionalizmusa például veszélyeztetheti befolyását vagy vagyonát, akkor határozott módon sújtottak volna le rájuk”. A szakértő kiemelte, hogy egy színes forradalom elbukása nem meglepő tény, ugyanis mint megtanulhattuk, „ez a színes forradalmak dolga”.

Archív: Dmitrij Medvegyev orosz elnök (jobbra) és Kurmanbek Bakijev kirgiz elnök beszélget a moszkvai Kremlben tartott találkozóján 2009. február 3-án. Bakijev bejelentette, hogy országa bezárja a manaszi amerikai légi támaszpontot, amely kulcsszerepet töltött be az afganisztáni hadműveletekben.
(MTI/EPA/Alekszandr Nyemenov)

Konklúzió

Ingatag talajra tévedt Kirgizisztán, immáron sokadjára: Zsaparov jó vagy rossz döntésként is elsülhet. Az új elnökhöz (és miniszterelnökhöz) egyszerre köthetők pozitív és negatív információk. Abszolút jó jelként könyvelhető el, hogy az előrehozott választásokkal egy olyan alkalom jöhet létre, mely Kirgizisztán 30 éves történelmében még nem fordult elő: békés és demokratikus átmenet jöhet létre akár mind az elnöki, mind a miniszterelnöki székben egyszerre. Oroszország és Kína közé beszorulva Kirgizisztán demokráciája egyedi és különleges. Autokratikus államok gyűrűjében fontos, hogy megőrizzük ezt a kis puskaporos hegyi nomád államot, melynek sokszor kétértelmű értékei még mindig közelebb állnak a mi keresztény-európai jogállamainkhoz, mint bármelyik másik regionális riválisáé.

A délkelet-ázsiai szubkomplexum biztonsági folyamatainak formálásában a társadalmi-politikai változásokat célzó megmozdulások meghatározó szerepet játszanak. A Thaiföldön zajló, alkotmányos reformot követelő tüntetések az elmúlt hónapok során nagyobb hangsúllyal jelentek meg a nyugati médiában. A demokrácia előmozdítását, szabad választások tartását célzó, Maha Vajiralongkorn (X. Ráma) királyt nyíltan kritizáló tömegtüntetések hátterének bemutatása feltétlenül szükséges a demonstrációkhoz vezető út megértéséhez.

Maha Vadzsiralongkorn, azaz X. Ráma király (balra) és felesége, Szuthida királyné távozik a Bhumibol Aduljadedzs, más néven IX. Ráma thaiföldi király halálának negyedik évfordulóján rendezett megemlékezésről a bangkoki Nagy Palotából 2020. október 13-án.
(MTI/AP/Vaszon Vanicsakorn)

Előzmények: elmozdulás az abszolút monarchia irányába

Az elmúlt fél évszázadban hat katonai puccs és hét új alkotmány alakította a délkelet-ázsiai alkotmányos monarchia belső viszonyait. 2014-ben a hadsereg átvette a hatalmat békefenntartás céljából, ám végső soron annak érdekében, hogy előkészítse az akkori koronaherceg, Vajiralongkorn ellenállás nélküli trónra lépését apja, a népszerű Bhumibol (IX. Ráma) király után. A katonai vezetés 2016-ban tartott referendumot az új alkotmányról, amely ellen tilos volt kampányolni, és amely fontos változásokat eszközölt: a kétkamarás parlament 250 fős felsőházát ezt követően a katonai junta választja, ez a pozíció öt évre szól, a miniszterelnököt a felső- és alsóház együtt választja meg; húszéves tervet dolgoztak ki; ezen kívül az új alkotmány lehetővé tette az uralkodó számára a külföldről történő államvezetést. Az új alkotmány megkönnyítette, hogy a puccs vezetője, Prayut Chan-o-cha miniszterelnöki pozícióját megtartsa (2014 óta tölti be a tisztséget).

Vajiralongkorn király személyisége nagyban különbözik apjáétól, ám nemcsak ezt nehezményezik vele szemben. Amellett, hogy lebontatta a múltbéli abszolút monarchiát elítélő emlékműveket, egyre mélyebben avatkozott bele a politikába, amely nem egyezik az alkotmányos monarchia elveivel („a király uralkodik, de nem kormányoz”). A király szinte kizárólag a buddhista ünnepek idejére látogat Thaiföldre, életvitelszerűen Németországban tartózkodik, Garmisch-Partenkirschenben bérel szállodát magának és húsz főből álló „háremének” (eközben negyedik felesége, a korábban légi utaskísérőként dolgozó Suthida királyné Svájcban él). A király Bajorország területén írja alá a Thaiföldet érintő rendeleteket, e tevékenységét a német külügyminiszter, Heiko Maas kritizálta. Annak ellenére, hogy az uralkodó utasította a kormányt a lèse-majesté törvény használatának mellőzésére, amely értelmében a király, királyné, trónörökös vagy régens inzultálása 3-15 évig terjedő börtönnel büntetendő – népszerűsége nem nőtt. A király pénzügyeit vizsgálva elmondható, hogy 2017-ben teljes ellenőrzést szerzett a palota vagyona felett (2018-ban pedig a nevére írták), amely alapot korábban a Pénzügyminisztérium kezelte, és amely becslések szerint 40 milliárd USD-t jelent – emellett Thaiföld legnagyobb vállalatainak is részvényese. A magánbefektetések mellett az állami pénzeszközökkel is támogatják a királyi családot – a monarchia számára (több mint 1,1 milliárd USD értékben) 37 milliárd baht-t különítenek el a 2021-es pénzügyi évre az összeállított költségvetés alapján. A király életmódja, politikai térnyerése, valamint a hadsereg iránti elkötelezettsége egyaránt visszavetette társadalmi támogatottságát.

Az ellenállás jelképének tekintett kézjelet mutatják demokráciát követelő tüntetők a thaiföldi fővárosban, Bangkokban a kormányellenes tiltakozás negyedik napján, 2020. október 17-én.
(MTI/EPA/Diego Azubel)

Tíz követelés az alkotmányos reformért

A demokratikus változásokat célzó, főként fiatalok részvételével zajló demonstrációk vezetői tíz reformkövetelést fogalmaztak meg, többek között a lèse-majesté törvény eltörlését, a király és a monarchia vagyonának elkülönítését, „fékek és ellensúlyok” rendszerének kialakítását, visszatérést a nem politizáló királyhoz, igazságszolgáltatást a monarchia civil áldozatainak, valamint azt, hogy a király ne támogassa a katonai hatalomátvételt. A követelések célja nem a monarchia megdöntése, sokkal inkább a monarchia intézményének demokratikus rendszerbe való integrálása, melyben maradéktalanul érvényesülnek az emberi jogok. Ezek kiegészültek a kormány feloszlatásával és a miniszterelnök, Prayut Chan-o-cha lemondásával.

A thaiföldi törvényhozás 2020. szeptember 24-én, csütörtökön megszavazta az ország alkotmányának módosítására vonatkozó döntés elhalasztását, a tüntetők pedig folytatták a több mint két hónapja tartó, napi rendszerességű demonstrációkat. A halasztás következtében az alkotmánymódosításról leghamarabb novemberben dönthet a parlament, eközben a demokráciapárti tömegtüntetések folytatódtak Bangkok utcáin.

A rendőrség vízágyúval oszlatja a demokráciát követelő tüntetőket a thaiföldi fővárosban, Bangkokban a kormányellenes tiltakozás harmadik napján, 2020. október 16-án.
(MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit)

A demokráciáért zajló demonstrációk

Thaiföld történelmétől nem idegenek a politikai tiltakozások, azonban 2020 februárjában új hullám kezdődött, miután a bíróság döntésében feloszlatta a fiatalok körében különösen népszerű, demokráciáért és hadseregreformért kampányoló ellenzéki pártot (Future Forward Party, FFP), mely a 2019-es általános választásokon a harmadik legnagyobb támogatottsággal rendelkezett. A koronavírus-járvány következtében a tüntetések abbamaradtak, azonban júniusban, a Kambodzsába száműzött prominens demokráciapárti aktivista, Wanchalearm Satsaksit eltűnésével új lendületet vettek: a tiltakozók azzal vádolták a thai vezetést, hogy megszervezte az elrablását – a vádat a rendőrség és a kormány is tagadta. A megmozdulások során a tüntetők három ujjukat emelték a magasba, melyet a szabadság és egység szimbólumaként tartanak számon.

Az 1950-es évek óta a hadsereg és a palota közötti szimbiotikus kapcsolat megerősítette a katonai rendszerek legitimitását. Az elmúlt két évtizedben az elit csoportok legnagyobb ellensége Thaksin Shinawatra, a hadsereg által 2006-ban menesztett populista miniszterelnök volt, aki azóta önkéntes száműzetésben él Dubaiban. Támogatói, akik vörösingesekként ismertek, az évek során többször összecsaptak a sárgainges royalistákkal. A sárgaingesek napjainkban is feltűntek a kormányt és a királyt támogatva, azonban megjelenésük önkéntessége erősen kétségbe vonható. Rajtuk kívül nem szabad figyelmen kívül hagyni a változtatások ellenzőit, köztük a Thaipakdee ultraroyalista csoportot, mely különösen aktív az alkotmánymódosítással kapcsolatban: 130 000 aláírást gyűjtöttek össze olyan emberektől, akik elleneznek minden változást, ugyanakkor ezek eredetiségét sokan vitatják. „A jelenlegi alkotmányt népszavazáson 16,8 millió thai hagyta jóvá” – nyilatkozta Warong Dechgitvigrom, a Thaipakdee vezetője. Arra nem tért ki, hogy ellenkampányolásra nem volt lehetőség.

A kormány és a hadsereg nem akadályozta meg, hogy a tüntetések folytatódjanak, de a Prayut-adminisztráció eddig nem mutatott hajlandóságot kompromisszumra. Október 12-én a thaiföldi vezető lényegében a tüntetőket vádolta Thaiföld gazdasági hátránya miatt, azzal érvelve, hogy a gazdaság talpra állása érdekében az országnak „békésnek kell lennie”, kiemelve, hogy a hónapokig tartó kormányellenes tüntetések „feleslegesek” és kontraproduktívak voltak. A koronavírus-járvány következtében a gazdasági visszaesés jelentősebb mértékű és jobban megviseli az országot, mint az 1997-es ázsiai pénzügyi válság.

A demonstrációk kezdetétől egyre növekedett a feszültség, valamint a kettős nyomás a kormányon. Amennyiben Prayut nem intézkedik, a katonaság elveszítheti a royalisták tiszteletét, ha azonban enged a közvéleménynek, és lehetővé teszi a monarchia hatalmának radikális korlátozását, akkor a hadsereg látszólagos, berendezkedést védelmező szerepe el fog tűnni – ezzel együtt a politikába való beavatkozásának legitimitása is megszűnne.

A rendőrség vízágyúval oszlatja a demokráciát követelő tüntetőket a thaiföldi fővárosban, Bangkokban a kormányellenes tiltakozás harmadik napján, 2020. október 16-án.
(MTI/AP/Gemunu Amaraszinghe)

Október

A tüntetéseken résztvevők létszáma az általános feszültséggel párhuzamosan nőtt. Október 14-én, az 1973-mas Kittikachorn-diktatúra (egyetemisták általi) megdöntésének évfordulójára jelentős megmozdulást terveztek. A Ratchadamnoen Nok sugárút mentén zajló tüntetések során a rendőrség biztosította a sárgaingesek és a demokráciapárti aktivisták szétválasztását. A demonstráció során a Nagy Palotában tartott Buddhista szertartásról városon átutazó Suthida királyné és Dipangkorn herceg autója a tüntetés színterén haladt át, A várakozásokkal ellentétben a találkozás békés maradt, a tömeg nem támadta meg a gépkocsit. A tüntetés éjszakába nyúlóan folytatódott a miniszterelnöki épület előtt.

Október 15-én hajnalban kihirdették a veszélyhelyzetet, ezáltal betiltották az öt, vagy annál több résztvevős gyülekezést, valamint engedélyezték a hatóságok számára az emberek mozgásának korlátozását bizonyos területek lezárásával. Megtiltották továbbá „olyan hírek, egyéb média és elektronikus információk közzétételét, amelyek félelmet keltő üzeneteket tartalmaznak, vagy szándékosan torzíthatják az információkat, félreértéseket okozva, amelyek kihatnak a nemzetbiztonságra, a békére és a rendre”. Röviddel a különleges jogrend kihirdetését követően a rohamrendőrök felléptek – az akkor már jóval alacsonyabb létszámmal jelenlévő – tüntetők ellen, legalább három aktivista vezetőt letartóztattak. A veszélyhelyzet kihirdetése és betartatása ellenére október 15-én délután újabb tüntetés kezdődött Ratchaprasong kereszteződésben, a demonstrálók száma 30.000-80.000 fő közé tehető, erőszakmentesen telt a tiltakozás. Másnap a rendőrség lezárta a területet, így a tüntetők a Pathum kereszteződésben gyűltek össze – az esti órákban a rendőrség megkezdte a tömegoszlatást vízzel, majd könnygázzal.

A Thaiföldi Jogászok az Emberi Jogokért (Thai Lawyers for Human Rights) egyesülete arról számolt be, hogy a tüntetések kezdetétől számítva legalább 65 tüntetővel szemben emeltek vádat illegális gyülekezés miatt, a békés tüntetések megtartásáért Bangkokban és más tartományokban. Néhány tiltakozó vezetőt a monarchia reformjával kapcsolatos követelések előterjesztése miatt is vád alá helyeztek, amely zendülésnek minősül, így maximum hétéves börtönbüntetést jelent. A kormány kezdetben célként határozta meg, hogy párbeszédet folytasson a tüntető hallgatókkal a sérelmeikről, azonban az aktivisták letartóztatása nem erről árulkodik.

Prajuth Csan-Ocsa thaiföldi miniszterelnök (középen) sajtótájékoztatót tart Bangkokban 2020. október 16-án. Az előző napokon tartott tüntetések során a tiltakozók a miniszterelnök lemondását, új alkotmány elfogadását, az uralkodó jogkörének megnyirbálását és pénzügyi elszámoltatását követelik.
(MTI/EPA/Narong Szangnak)

Konklúzió

Összefoglalva megállapítható, hogy Vajiralongkorn király politikai térnyerésének következtében a társadalom nyíltan kezdte kritizálni a monarchiát. Idővel a békés gyülekezések tömegtüntetésekké váltak, melyek kezelésében a katonai juntára kettős nyomás nehezedett – a Prayut-adminisztráció végül nem a közvéleménynek engedett. A veszélyhelyzet bevezetésével, a gyülekezéshez való jog korlátozásával és az aktivisták letartóztatásával azonban nem érték el a várt eredményt, ugyanis a demokráciapárti tüntetések folytatódnak. A követelések alapvetően nem a monarchia intézményének eltörlésére vagy gyökeres megváltoztatására irányulnak, hanem a hadsereg befolyásának csökkentésére, a király és a nemzet vagyonának elkülönítésére, a lèse-majesté törvény eltörlésére, valamint az alkotmányos monarchiához való visszatérésre, melyben a király nem politizál. A társadalmi igény a demokrácia felé való elmozdulásra nyíltan megmutatkozik, és annak ellenére, hogy a retorzióktól való félelem (munkahely elvesztése, letartóztatások) miatt nem mernek olyan sokan utcára vonulni, a fiatal demonstrálók száma megdöbbentő. A közvélemény általános elégedetlensége a katonai vezetéssel és a politikába beavatkozó, azonban külföldön élő uralkodóval feltehetően a konfliktus eszkalációjához vezet.

Írta: Györgyi Dominika

Napjainkban egyre gyakrabban találkozhatunk a Hegyi Karabah Köztársaság (Arcah Köztársaság, Nagorno-Karabah) körüli évtizedes konfliktus újbóli fellángolásáról szóló hírekkel. Megannyi sajtóorgánumban hallhatjuk, olvashatjuk, hogy minden nappal egyre több helyen csapódnak be rakéták, civilek vesztik életüket a harcokban, illetve, hogy a nemzetközi közösség tűzszünetet szorgalmaz a két ország között. De mi vezetett el odáig, hogy az elhúzódó konfliktusból napjainkra újból egy állóháború kerekedjen ki?

A konfliktushelyzet évtizedekkel előtti kialakulásához nagyban hozzájárult Nagorno-Karabah elhelyezkedése: a mindössze 11 433 km2  területű délnyugat-ázsiai enklávé, Azerbajdzsán, Irán és Örményország között fekszik. Hegyi Karabah jogilag (de jure) Azerbajdzsánhoz, gyakorlatban (de facto) pedig Örményországhoz tartozik. A terület államiságát csak három, korlátozottan elismert állam, Abházia, Dél-Oszétia és a Dnyeszter-menti Köztársaság (Transznisztria), illetve Ausztrália Új-Dél-Wales állama és az Amerikai Egyesült Államok egyes területei, illetve 2020 október 16-a óta Milánó ismeri el.

Hegyi-Karabahot jelenleg 147 906 fő nevezi hazájának. Népességét tekintve az ország az elmúlt száz évben nagyot változott. A népszámlálások szerint Nagorno-Karabah lakossága 1939-ben mintegy 150 000 fő volt, melynek nagyjából 88%-át (132 800 fő) az örmény nemzetiségűek, és kicsivel több mint 9%-át (9 079 fő) a magukat azerbajdzsáninak valló lakosok tették ki. Az évtizedek során a társadalom szinte egynemzetiségűvé vált, ezt támasztja alá a 2005-ös cenzus eredménye: ebben az évben az országnak már csak hat lakosa vallotta magát azerinek, a későbbi, 2015-ös népszámláláson pedig már nem regisztráltak azerbajdzsáni gyökerekkel rendelkező polgárt.

A népesség nagy mértékű változásának okát a terület hovatartozásának évtizedes vitái között kell keresnünk. Habár az évszázadok alatt Örményország hegyi-karabahi területe megannyi nép fennhatósága alá került már, nagyobb etnikai konfliktusok egészen kicsivel több, mint 100 évvel ezelőttig nem fordultak elő. A ma Hegyi-Karabahként ismert terület az 1828-as türkmencsáji béke megkötése után az Orosz Birodalomhoz került, de a „modern”,  mai összetűzések elődjeinek tekinthető konfliktusok nem ekkortájt, hanem közvetlenül a Szovjetunió létrejötte előtt alakultak ki.

A viszályok kialakulásához nagyban hozzájárult a Kaukázusontúli Demokratikus és Szövetségi Köztársaság felbomlása. Az 1918-ban széthulló szövetség nyomán, rövid időre három ország jött létre, amely magában foglalta azokat a területeket, amelyeket ma Azerbajdzsánként, Georgiaként és Örményországként ismerünk. Míg Georgia ebben az időszakban viszonylag egyértelmű határokkal rendelkezett, addig Örményország és Azerbajdzsán között határviták indultak meg több terület, közöttük Hegyi-Karabah és Nahicseván miatt. (Nahicseván Azerbajdzsán 5500 km2 területű exklávéja, Hegyi-Karabahhoz hasonlóan ez a terület is többször gazdát cserélt az elmúlt évszázadban.) Tovább gerjesztették a feszültséget a két nép között olyan etnikai konfliktusok, mint az 1904-1905-ös bakui sztrájk, vagy az 1910-es örmény népirtás. A helyzet alakulásának szempontjából a bakui sztrájkot tekinthetjük a mérvadónak.  Az 1904 decemberében kirobbanó tüntetés alapkonfliktusa az, hogy a bakui örmény munkásság és középosztály életkörülményei sokkal jobbak voltak az azeri munkásokénál. Az elégedetlenség miatt a nemzetiségek között etnikai pogromok robbantak ki, a sztrájk vérfürdőbe torkollt, amely egy napjainkra állandósuló feszültséget teremtett a két népcsoport között.

Tüntetők azerbajdzsáni zászlókkal autóznak Isztambul belvárosában 2020. október 5-én.
(MTI/EPA/Erdem Sahin)

1920 áprilisában a Szovjetunió Vörös Hadserege megszállta Azerbajdzsánt. Az országban megkezdődött a szovjetizáció, illetve a megszállás következtében, a Vörös Hadsereg közvetlen fenyegetése és a bakui lázongások miatt az Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársaság felbomlott, helyette megalakult az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság (Azerbajdzsáni SZSZK). A szovjet hatás következtében Hegyi-Karabah helyzete többször is változott. Az első, nemzetek közötti összetűzéseket is erre az időszakra datáljuk, amely a Szovjetunió megalakulásával még inkább elmélyültek. 1920 november 30-án az Azerbajdzsáni SZSZK Forradalmi Bizottságának elnöke Nariman Narimanov és Azerbajdzsán külügyi népbiztosa, Mirza Huseynov bejelentette, hogy az Örményországgal folytatott területi vitákat elrendezték, és hogy ezentúl az Azerbajdzsáni SZSZK Hegyi-Karabahot, Nahicsevánt és Zangezurt az Örmény Szovjet Szocialista Köztársaság (Örmény SZSZK) részeként ismeri el.

Ezt a határozatott ugyan a Kaukázusi Kommunista Párt Politikai Bizottsága is deklarálta, azonban a terület Örményországhoz csatolása nem történt meg. A bejelentés után másnap Narimanov szerette volna semmissé tenni a döntést, emellett az ekkor már a nemzetiségi ügyek népbiztosának posztját betöltő Joszif Visszarionovics Sztálin – habár először támogatta Hegyi-Karabah az Örmény Demokratikus Köztársasághoz csatolását – hogy erősítse országának törökökkel való kapcsolatát, szorgalmazta, hogy az arcahi régiót inkább az Azerbajdzsáni SZSZK kapja meg. Ezen törekvéseit a karsi és a moszkvai egyezmények aláírásával véghez is vitte, így Hegyi-Karabah Azerbajdzsánhoz került. Az itt élő örmény lakosság azonban nem nyugodott bele a helyzetébe, többször is megpróbálták a hegyi-karabahi területet visszacsatoltatni Örményországhoz, de ez a szovjet ráhatás miatt évtizedekig megvalósíthatatlan tervnek bizonyult.

A nyolcvanas évek végére azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a Szovjetunió belátható időn belül szét fog hullani. Részben ennek is köszönhetően az örmények újra mozgolódni kezdtek Hegyi-Karabah visszaszerzésének érdekében. 1988. február 20-án kérelmezték a szovjet vezetőségtől Hegyi-Karabah Örmény SZSZK-val való egyesítését.  Ez az etnikai konfliktusok szempontjából viszont olaj volt a tűzre, miután Hegyi-Karabahban egyre csak fokozódott az azeriek elleni erőszak, erre pedig mintegy válaszul, Azerbajdzsánban örményellenes pogromok kezdődtek meg. Az erőszak olyannyira elharapózott, hogy 1989-re a konfliktus háborús méretűvé fokozódott, amelynek állóháborúvá alakulásához az adott zöld utat, hogy a Szovjetunió 1991-ben felbomlott. Így Örményországot és a függetlenségét még 1991. augusztus 30-án deklaráló Azerbajdzsánt a továbbiakban semmi sem állította meg abban, hogy a két ország kirobbantson egy évekig húzódó háborút. További katalizátorként hatott az helyzet végérvényes megromlására az, hogy 1991. szeptember 2-án Hegyi-Karabah is kikiáltotta függetlenségét. Ez után egy éveken keresztül húzódó háborús időszak következett az immáron független államok közös történelmében, egészen addig, amíg 1994. május 11-én, Biskekben a két fél megkötötte a háborút lezáró tűzszünetet. A mintegy hat évig tartó összecsapások több mint 30 000 áldozatot követeltek, és több százezer lakost kényszerítettek lakhelyük elhagyására. A konfliktus megoldására az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ, vagy angolul OSCE) létrehozta a Minszk-csoportot, amellyel az volt a cél, hogy az azeri-örmény háborúskodást elsimítsák. A fegyverszünetekkel ez nagyrészt sikerült is, azonban a területi vita továbbra is megoldatlan maradt. A két ország között továbbra is előfordultak kisebb fegyveres összetűzések, de egyik ilyen esemény sem okozott akkora konfliktushelyzetet, hogy abból háború kerekedjen ki. Az országok közötti konfrontáció legközelebb 2016-ban vált kritikussá, amikor április 2-án az azerbajdzsáni erők offenzívát indítottak az örmény erők által ellenőrzött területeken. A támadás indokaként Baku azt állította, hogy az civilek lakta területeken zajló örmény bombázásokra ad válaszlépést, de a támadás inkább az örmény védelmi vonal áttörésére irányult. A két ország többféle fenyegetést is támasztott egymással szemben, Azerbajdzsán felvetette Sztyepanakert bombázásának gondolatát, míg Örményország kilátásba helyezte Azerbajdzsán olajlétesítményeinek megtámadását. A fenyegetések azonban üresnek bizonyultak, ugyanis április 5-én a felek kijelentették, hogy a harcot felfüggesztik. A négynapos háború nem kapott nagy nemzetközi szerepet, csupán néhány állam szorgalmazta egy régóta várt békeszerződés megkötését, Törökország pedig kifejezte támogatását Azerbajdzsán irányába.

A komolyabb konfliktusok nélkül zajló négy év után a befagyott konfliktusból ismét egy háborús helyzet bontakozott ki. A viszonylagos csend után 2020-ban az örmény-azeri konfliktus újra kiélesedett. Július 13-án a kora délutáni órákban Hegyi-Karabah határain újból összecsapások kezdődtek. Az eszkaláció megfékezésére a Minszk-csoport már a nyári konfliktushelyzet első napján közleményt adott ki, amelyben felhívta Azerbajdzsán és Örményország figyelmét arra, hogy folytassák a tárgyalásokat a területi vitákkal kapcsolatban, emellett nemzetközi megfigyelők kihelyezést szorgalmazták a konfliktus követésére. A szeptembertől napjainkig tartó háborús helyzetet több hónapnyi feszültség előzte meg, amelyet olyan, kisebb események tarkítottak, mint a tűzszünet sokadszori megsértése, mind azeri, mind pedig örmény oldalról.

Az azerbajdzsáni védelmi minisztérium honlapján 2020. október 20-án közzétett videofelvételről készült képen az azerbajdzsáni hadsereg tüzérségi támadást indít a a többségében örmények lakta Hegyi-Karabahban. Az örmény védelmi minisztérium ismét arról adott hírt ezen a napon, hogy a hegyi-karabahi hadsereg lelőtt egy azerbajdzsáni harci repülőgépet, amit Bakuban tagadtak.
(MTI/EPA/Azerbajdzsáni védelmi minisztérium)

Azonban a nyári konfliktus jelenleg úgy tűnik, hogy nem „fagyott vissza”, és nem is kapott végleges lezárást. 2020. szeptember 27-én  harcok törtek ki Hegyi-Karabah területén. A jelenlegi konfliktus súlyosságát mutatja az is, hogy megannyi jereváni tanuló és lakos vonulna harcba önkéntesként az azeri erők ellen. Emellett a nemzetközi érdeklődés is fokozódott a harc iránt: Törökország zsoldosokat kezdett toborozni az azeri erők kisegítéséhez, Szíriából és Libanonból pedig örmények térnek haza csapataik megerősítésére. Az eldurvuló konfliktushelyzet megoldása azonban égetővé vált akkor, amikor a bombázások már nem csak katonai célpontok felé irányultak. A Hegyi-Karabahot érő támadások három nap alatt a 80 katona esett el, és 5 civil halt meg, másik 35 pedig megsebesült. Azóta, nagyjából két hét alatt összesen több száz civil vesztette életét, emellett tízezrek lettek áthelyezve, vagy veszítették el otthonukat. A civilek támadását a Nemzetközi Vöröskereszt is elítélte: Martin Schüepp, a Nemzetközi Vöröskereszt eurázsiai regionális igazgatója kifejtette, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni a civilek védelmében, emellett – a nemzetközi humanitárius jogok megsértésének elkerülése érdekében – kitért arra, hogy a helyi kórházakat és az iskolákat is meg kell óvni.

Október 2-án Örményország kihirdette, hogy kész a tűzszünet megkötésére. A konfliktushelyzet kezeléséhez Georgia is hozzá akar járulni: Salome Zourabichvili, georgiai elnök kijelentette, hogy Tbiliszi felkészült a Minszk-csoport tagjainak fogadására és egy találkozó megtartására. A tárgyalás végül a Minszk-csoport jelenléte nélkül, október 10-én, Moszkvában zajlott. A találkozón Oroszország, Azerbajdzsán és Örményország külügyminiszterei – Szergej Lavrov, Dzseihun Bairamov és Zohrab Mnatsakanyan – vettek részt. A három miniszter Vlagyimir Putyin orosz elnök által támogatott megbeszélése mintegy 10 órán át zajlott, de az összejövetel végül eredményesen zárult: sikerült megkötni a tűzszünetet, ami helyi idő szerint, aznap déltől hatályba is lépett. A megállapodást a nemzetközi közösség is üdvözölte, az ENSZ főtitkár, Antonio Guterres megkérte a feleket, hogy a helyzet helyreállításának érdekében tartsák tiszteletben a tűzszünetet, egyben megköszönte az Oroszországi Föderációnak, hogy vállalta a közvetítői szerepet Azerbajdzsán és Örményország között.

Házának romjain ülő férfit vigasztal egy azerbajdzsáni rendőr (jobbra) 2020. október 17-én, miután az éjjel örmény rakétatámadás érte az északnyugat-azerbajdzsáni Gandzsa városát. Azeri források szerint tizenhárom polgári lakos életét vesztette, ötven megsebesült. Az örmény irányítás alatt álló, vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahért vívott harcok az október 10-i tűzszünet ellenére kiújultak, Azerbajdzsán és Örményország egymást vádolja a megállapodás megsértésével.
(MTI/AP/Aziz Karimov)

Azonban úgy tűnik, hogy a tűzszünet nem sokat jelentett a harcban álló feleknek. A megállapodást már percekkel a szombati hatályba lépés után megsértették: az örmény védelmi minisztérium azeri bombázásokat jelentett egy örmény településen, illetve hírek érkeztek arról, hogy csupán öt perccel déli 12 óra után Azerbajdzsán offenzívát indított Hegyi-Karabah ellen. Azerbajdzsán pedig örmény csapásokról számolt be az ország területén. Az összecsapások folytatódtak, talán még nagyobb intenzitással, mint a tűzszünet előtt. A megállapodás megszegése óta állandósultak a Sztyepanakert elleni irányuló bombázások, illetve a konfliktus kezdete óta egyre gyakoribbá vált török gyártású drónok észlelése a Hegyi-Karabah légtérben, amely megteremtheti a lehetőséget arra, hogy a karabahi küzdelmekbe idegen erők is belépjenek. Ezzel kacsolatban az örmény elnök, Armen Sarkissian is úgy fogalmazott, hogy Törökországnak célja lehet egy „kaukázusi Szíria” létrehozása.

Az október 10-én megkötött, jobbára semmibe vettnek tekinthető fegyverszünet után 2020. október 18-án Örményország és Azerbajdzsán ugyancsak fegyverszünetet helyeztek kilátásba, amely azután vált fontossá, hogy Örményország éjszakai rakétatámadást indított az azerbajdzsáni Gandzsa városa ellen, ezzel legalább 13 civil életét kioltotta, és a város számtalan lakosát hajléktalanná tette. A két ország a helyzet további eszkalációjának elkerülése érdekében újból megegyezett egy október 18-i humanitárius tűzszünetben, azonban az éjféli hatálybalépés után, még az éjszaka folyamán, a Gandzsáért bosszúra felesküdött Azerbajdzsán az éjszaka folyamán újból támadást indított Hegyi-Karabah ellen. Ez újfent indokot adott arra, hogy az összecsapások folytatódjanak, hiszen láthatjuk, hogy amíg az egyik fél nem veszi komolyan a tűzszünetet, addig a másik fél – akár defenzíven, akár támadó jelleggel – fel fog lépni a saját területének megóvása érdekében.

Azeri tüzérségi támadásban megrongálódott épület udvarán nyávog egy macska Hegyi-Karabah székhelyén, Sztyepanakertben 2020. október 13-án.
(MTI/AP)

Ezek után feltételezhető, hogy Azerbajdzsán és Örményország mintegy harminc éves szélmalomharca Hegyi-Karabahért nem a közeljövőben fog véget érni. Hiába a nemzetközi közösség segítőkészsége, tekintve az azeri és az örmény érdekeket, a két nép közös történelmét és ragaszkodásukat Hegyi-Karabahhoz nem valószínű, hogy belátható időn belül olyan egyezség születhet a két ország között, amely támogatna egy hosszan tartó tűzszünetet, vagy esetleg egy, a befagyott konfliktust lezáró, sokak által várt békeszerződést.

Írta: Fuksz Emese

 

Felhasznált irodalom:

Ali Askerov (2020): The Nagorno Karabakh Conflict – The Beginning of the Soviet End.

Carey Cavanaugh (2017): Renewed Conflict Over Nagorno-Karabakh.

International Crisis Group (2005): Nagorno-Karabakh: Viewing the Conflict from the Ground.

Kiss Adrienn (2016): Konfliktusok és önrendelkezés a Kaukázusban. Letöltés dátuma: 2020.10.15.

forrás: http://real.mtak.hu/37522/1/11_Kiss20Adrienn_u.pdf

Mark A. Uhlig (Vol. 10, No. 4 (Winter, 1993/1994): The Karabakh War.

Public International Law and Policy Group (2000): The Nagorno Karabagh Crisis: A Blueprint for Resolution.

Szabó Mihály (2016): Befagyott Konfliktusok: Esettanulmány Hegyi-Karabah példáján keresztül. Letöltés dátuma: 2020.10.14.

forrás: https://kgk.sze.hu/images/dokumentumok/folyoirat/TGE_IV_evf02.pdf#page=97

Wagner Péter (2016/5): A „négynapos háború” Hegyi-Karabahban. Letöltés dátuma: 2020.10. 14.

forrás: https://kki.hu/assets/upload/5_KKI-tanulmany_AZE-ARM_Wagner_20160713.pdf

 

A Kínai Népköztársaság „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezése a XXI. század egyik kiemelt geostratégiai-geoökonómiai projektje lesz, amely meghatározza majd a globális hatalmi vetélkedés dinamikáját. Napjainkban egyre inkább kézzelfoghatóvá válik a 2013-ban meghirdetett program tartalma a transzkontinentális infrastrukturális nagyberuházásokon keresztül, mindemellett azonban már láthatóak azok a kritikus pontok is, amelyek árnyalják a projektben való részvétel kifizetődését akár már középtávon is. Ez az alapvető ellentmondás, hogy a gazdasági előnyök vagy a nemzetbiztonsági érdekek élveznek prioritást a projektben résztvevő minden államban felmerül a közép-ázsiai országoktól kezdve Afrikán át egészen a Balkánig – hazánk, Magyarország kapcsán is élénk politikai vita övezi például a Belgrád-Budapest vasútvonal fejlesztését. Nincs ez másképpen Izrael Állam esetében sem, a közel-keleti ország részvételét azonban szükséges alaposabban is megvizsgálni, hiszen a zsidó állam olyan speciális jellegzetességekkel bír (az Egyesült Államokhoz fűződő különleges viszony, a nemzetbiztonság kiemelt helye a stratégiai tervezésben), amelyek tekintetében fontos tapasztalatokkal szolgálhat az „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezésben való részvétel kapcsán.

Elsősorban azt szükséges megvizsgálni, hogy a részes felek számára milyen előnyökkel jár az együttműködés. Fontos megjegyezni, hogy Izrael Állam eredendően nem fekszik a Kína által tervezetten kialakítandó két gazdasági folyosó útvonalán, így a részvételét a projektben ettől különálló okok indokolják. Kínai részről elsősorban a rendkívül fejlett izraeli tudományos, kutatási-fejlesztési szektorhoz való hozzáférés áll a befektetések hátterében, míg az izraeli kormányzat a kínai piacokon való megjelenés és az ebből fakadó külkereskedelmi, valamint a kínai infrastrukturális beruházásokból fakadó gazdasági előnyök okán kíván részese lenni Peking globális kezdeményezésének.

Csen Ping-tö (Chen Bingde), a kínai hadsereg akkori vezérkari főnöke (balra), Simon Peresz, az akkori izraeli elnök (középen) és Benny Gantz, az akkori izraeli vezérkari főnök (jobbra) fényképezkedik megbeszélésük során az izraeli elnök rezidenciáján 2011-ben, Jeruzsálemben. Simon Peresz ezen a napon volt 88 éves. (MTI/EPA/Abir Szultán)

Ennek az együttműködésnek azonban megvan a már említett alapvető dilemmája, hogy a rövid- és középtávú gazdasági nyereség felülírhatja-e a zsidó állam nemzetbiztonsági érdekeit. A kínai infrastrukturális nagyberuházások ugyanis olyan stratégiai szektorokban valósulnak meg, mint a kereskedelmi kikötők építése és koncessziós fenntartása, a közlekedés, különösen a vasúthálózat fejlesztése (pl. Eilat – Ashdod vasútvonal), kritikus infrastruktúra üzemeltetése (különösen erőművek esetében), de Izraelben az is jelentős politikai vihart kavart, hogy 2014-ben a China’s Bright Food felvásárolta a Tnuva-t, az ország legnagyobb élelmiszeripari cégét. Tekintettel arra, hogy ezek a cégek mögött közvetlen a kínai kormányzat pénzügyi és egyéb erőforrása áll, jelentősen torzítják a piaci versenyt adott infrastrukturális közbeszerzési eljárások során. Ebből kifolyólag továbbá megállapítható, hogy az izraeli infrastruktúra és nagyvállalatok eladása ezen cégeknek gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Kínai Népköztársaság kormányának ellenőrzése alá kerülnek az állam biztonságának szempontjából létfontosságú vállalatok, valamint technológiai tudás.

Az „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezésben való részvétel rendkívül megterheli az amerikai-izraeli kapcsolatokat is. Ennek oka az általános amerikai-kínai geostratégiai vetélkedés mellett a szoros nemzetbiztonsági és védelmi együttműködés a két ország között, amelyre az amerikai álláspont szerint súlyos kockázatot jelent a kínaiak növekvő jelenléte és befolyása a közel-keleti államban. Ahogyan Mike Pompeo amerikai külügyminiszter fogalmazott: „Amennyiben bizonyos (kínai) rendszerek adott helyeken megjelennek, az megnehezíti az amerikai szándékokat az izraeli együttműködés tekintetében, bizonyos esetekben pedig lehetetlenné teszik azt.” Az egyik legnagyobb konfliktust kiváltó ügy Haifa új kereskedelmi kikötőjének a felépítése és a kínai koncesszióban való üzemeltetése, ugyanis az amerikai haditengerészet 6. flottája is igénybe szokta venni a város kikötőjét – 2019-ben az amerikai Szenátus már figyelmeztette Izraelt, hogy amennyiben nem állnak el a kínai beruházás tervétől, a flotta többé fog lehorgonyozni ott, tartva a kínai hírszerzési potenciáltól. Egy másik, stratégiailag fontos szempont, hogy az amerikai belpolitikában a Demokrata Párt részéről már jelen van egyfajta kiegyensúlyozottabb hozzáállás az izraeli biztonságpolitikai törekvések támogatását illetően, míg a Republikánus Párt továbbra is kitart a (közel) feltételmentes támogatás mellett, különösen napjainkban. A kínaiakkal való együttműködés fokozása azonban a republikánus politikusokat is eltávolíthatja közép- és hosszútávon ettől a magatartásuktól, tekintve azt, hogy Kínát és hatalmi törekvéseit tekintik az amerikai nemzetbiztonság szempontjából a XXI. század legnagyobb kihívásának.

Az izraeli kormány sajtóhivatala által közreadott képen Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (jobbra) üdvözli Mike Pompeo amerikai külügyminisztert Tel-Avivban 2018. április 29-én. Pompeo közel-keleti körútja során látogatott Izraelbe. (MTI/EPA/Haim Zach/Izraeli kormány sajtóhivatala)

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az izraeli kormányzatnak amerikai nyomásra teljes mértékben meg kellene szüntetnie a kereskedelmi és technológiai együttműködését Kínával, azonban meg kell találni azokat a szabályzó eszközöket, amelyekkel garantálható, hogy Kína nem tehet szert nemzetbiztonsági szempontból érzékeny információkra, valamint technológiai tudásra, illetve biztosítaniuk kell, hogy az ország stratégiai ágazataiban ne válhassanak domináns szereplőkké a kínai államilag támogatott nagyvállalatok. Erre már léteznek működő gyakorlatok, például Németország esetében, amely az elmúlt időszakban számos korlátozó intézkedést hozott a harmadik országok befektetéseit illetően a stratégiai jelentőségű ágazatokban.

Az bizonyos, hogy a Kínai Népköztársaság a XXI. század egyik meghatározó szereplője lesz, akivel célszerű a megfelelő biztonságos keretrendszeren belül pragmatikusan együttműködni, ahogyan Kína sem hagyhatja figyelmen kívül Izraelt, a közel-keleti régió egyik legmeghatározóbb államát. Éppen ezért – és nem csupán Izrael esetében, hanem általánosan – az egyik legfontosabb feladat az lesz, hogy megtalálják a megfelelő egyensúlyt az országok gazdasági fejlődése és nemzetbiztonságuk között.

Kedves Olvasó!

A Nyugat-Balkán stabilitása nem csak hazánk számára prioritás, de az Európai Unió bővítéspolitikájának legmarkánsabb kihívása is. A régió magán viseli a közelmúlt véres eseményeinek lenyomatát, ami kiegészülve a jogállamiság helyzetével, a törékeny koalíciós kormányzással, a különböző államok érdekeinek összeütközésével, illetve a korrupcióval és szervezett bűnözéssel kapcsolatos problémakörrel, átfogó megoldási mechanizmusok kialakítását követeli meg. Hírfigyelőnk elindításával azt a célt tűztük ki, hogy keretbe helyezzük a nyugat-balkáni országokban végbemenő különböző folyamatokat, egyúttal segítséget nyújtsunk a bonyolult, de annál érdekesebb történések átlátásához.

Asztalos Máté

(a Balkán Műhely vezetője)

Albánia

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) sajtónak eljutatott nyilatkozata szerint az albán gazdaság 7,5%-os csökkenése várható 2020 végéig. Az IMF jelentése megállapította, hogy a gazdasági problémák kialakulásához a 2019. novemberi földrengés, illetve a jelenlegi koronavírus-járvány nagyban hozzájárult. Ugyanakkor az IMF szakértői szerint az ország stabilitását sikerült fenntartani, valamint Albánia képes a megítélt kölcsön visszafizetésére. A prognosztizált 7,5%-os csökkenés a turisztikai szektortól és a külföldről hazautalt bérektől való túlzott függőségnek köszönhető. A gazdasági mutatók romlása mellett, az államháztartási hiány várhatóan 7%-ra emelkedik, az államadósság pedig meghaladja a GDP 80%-át.

Edi Rama, albán miniszterelnök bejelentette, hogy engedélyezésre kerül a beltéri kiszolgálás a bárokban és az éttermekben, mivel az időjárás a továbbiakban nem teszi lehetővé a kültéri kiszolgálást. A kormányfő közlése szerint az albán egészségügyi minisztérium illetékesei további pontosításokat fognak közölni a vendéglátóegységekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban. Az Olaszországhoz való közelsége miatt, Albániában a koronavírus megjelenését követően kijárási tilalmat és további szigorú intézkedéseket vezetettek be.

2020. október 2-án közös ülést tartott a koszovói és az albán kormány Shkodrában, amin a felek megvitatták a korábban megkötött egyezmények addigi hatásait, valamint közös célként jelöltek meg 15 új tárgyalási témát. A találkozó legfontosabb pontjai között szerepelt egy közös 5G hálózat kiépítésére vonatkozó memorandum aláírása, továbbá a koronavírus és különböző katasztrófák következménye elleni közös védekezés erősítésének szükségessége. Továbbá a találkozó napirendjében szerepelt a két ország közötti határátkelés egyszerűsítése, illetve az oktatás, kultúra és sport területén történő kooperáció javítása.

Az Európai Néppárt (EPP) politikai gyűlésének tagjai egy online megbeszélés keretében vitatták meg a jelenlegi albán helyzetet, mivel a helyi politikai pártok képtelenek megegyezni a választójogi reformokkal kapcsolatban. Az EPP által kiadott közlemény felszólítja a pártokat a június 5-ei egyezmény betartására, hiszen a tisztességesés szabad választások az európai integráció sarokkövei.

Írta: Párducz Árpád

Edi Rama albán kormányfő (jobbra) Avdullah Hoti új koszovói miniszterelnököt fogadja Tiranában 2020. július 3-án.
(Forrás: MTI/EPA/Malton Dibra)

Bosznia-Hercegovina

Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina szerb többségű entitásának, a Republika Srpskának a vezetője és a hármas államelnökség szerb tagja, 2020. Szeptember 16-án látogatást tett Zágrábban, ahol találkozott Andrej Plenkovic horvát miniszterelnökkel és Zoran Milanovic államfővel. A hivatalos közlemények szerint Dodik nem az államelnökséget, hanem a bosznia-hercegovinai szerbeket képviselte a látogatáson. Az államelnökség bosnyák elnöke (Sefik Dzaferovic) és horvát tagja (Zeljko Komsic) nehezményezte az egyoldalú lépését, többek között azért, mert Dodik rendszerint az ország létét fenyegető szeparatista politikai álláspontot hangoztat. A legerősebb bosnyák politikai párt, az SDA közleménye szerint, az államelnökség és a boszniai intézmények megkerülése a találkozó szervezésekor hozzájárulnak az ország további destabilizációjához. Plenkovic horvát miniszterelnök elmondása alapján azonban a találkozón főleg infrastrukturális projektekről volt szó.

Elemzők szerint dodik horvátországi látogatása a szerbia és koszovó által korábban aláírt washingtoni egyezmény következménye. Dodik tehát, Aleksandar Vucic szerb elnök az egyesült államokhoz való közeledése miatt próbál más szövetségest keresni, mégpedig a bosnyákellenes politikájának a fenntartásához. Boszniai szerb források szerint a találkozó megszervezésében szerepet vállalt Dragan Covic is, a Boszniai Horvát Demokratikus Unió elnöke, aki Andrej Plenkoviccsal szoros kapcsolatot ápol. Dodik és Covic együttműködése azon a közös érdeken alapulhat, hogy a szerb és horvát politikai erők közösen ellensúlyozzák a bosnyák centralizáló törekvéseket, illetve hogy fenntartsák az ország széttagoltságát, vagy akár elősegítsék Bosznia-Hercegovina felbomlását.

Írta: Kőbányai Dénes

Sefik Dzaferovic, a háromtagú boszniai kollektív államelnökség bosnyák tagja (balra), Zeljko Komsic, az államelnökség horvát tagja (balról a második), valamint Milorad Dodik, az államelnökség szerb tagja (jobbra) és Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője (jobbról a második) tárgyalásuk előtt az Európai Bizottság brüsszeli székházában 2020. szeptember 30-án.
(Forrás: MTI/EPA/Pool/Olivier Hoslet)

Észak-Macedónia

Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnök szeptember 22-én levelet továbbított I. Bertalan konstantinápolyi pátriárkához, hogy ismerje el a macedón ortodox egyház autokefáliáját, azaz egyházi independenciáját a szerb ortodox egyháztól. A macedón ortodox egyház ohridi érseksége még 1967-ben kinyilvánította függetlenségét a szerbektől, azonban ezt sem a konstantinápolyi patriarchátus, sem a többi ortodox egyház nem ismerte el, így az hivatalosan nem lépett érvénybe. Bár a szerbektől széleskörű autonómiát kaptak 2002-ben, a Nišben aláírt egyezség keretében, a macedónok ragaszkodnak a teljes egyházi függetlenséghez és egyenrangúsághoz. 2018-ban Zaev hasonló kéréssel fordult I. Bertalanhoz, így a mostani lépés is egy hosszadalmas folyamat újabb állomásának tekinthető.

Október elsején megkezdődött a tanév az észak-macedón iskolákban, miután szeptemberben a hatóságok egy hónappal elhalasztották azt a koronavírus-járvány miatt. A távoktatás rendszerének egységes bevezetése és tesztelése egyelőre folyamatban van, ezért a tervek szerint az általános iskolák első három osztályának személyes jelenléti formában lesznek megtartva a tanórák. Mind az oktatók, mind a diákok részéről kritikák érték az online oktatásra való átállást. A tanárok szerint ugyanis nem volt elég idő a távoktatáshoz szükséges készségek elsajátítására, egy középiskola diákjai pedig bojkottal való fenyegetéssel próbálják felhívni a figyelmet az ilyen módú oktatás elégtelen színvonalára. Az országban jelenleg nagyjából 2300 aktív fertőzöttet vettek nyilvántartásban, a járvány kitörése óta pedig több mint 700 ember hunyt el a vírus okozta szövődményekben.

Írta: Kocsis Máté

Védőmaszkos járókelők Szkopjéban 2020. június 4-én.
(Forrás: MTI/EPA/Georgi Licovszki)

Montenegró

Története legrosszabb eredményét érte el a montenegrói Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS), ami elvesztette a 2020-as parlamenti választásokat. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy szűk többséggel az ellenzék alkothat koalíciós kormányt, aminek vezető ereje a főként szerb származású és szerb ortodox vallású embereket megszólító, Montenegró Jövőjéért politikai tömörülés lett. A DPS 1991 óta kormányzott, élén az önálló ország atyjával, Milo Djukanoviccsal, aki volt már miniszterelnök is, jelenleg pedig az elnöki tisztséget tölti be. Irányítása alatt vált Montenegró független nemzetté 2006-ban, majd NATO-taggá 2017-ben.

Egyes szakértők a januárban életbelépett vallásügyi törvénynek tulajdonítják az elvesztett választást. A törvény értelmében több olyan, jelenleg a szerb ortodox egyház kezében lévő montenegrói ingatlan került Podgorica tulajdonába, amely 1918 előtt (vagyis az első független Montenegró önállósodását megelőzően) az államé volt. Mindennek ellenére szeptember 6-án tömegtüntetések kezdődtek a fővárosban a tradicionálisan nyugatbarát Djukanovics mellett, attól tartva, hogy az ország irányítását szerb- és oroszbarát erők veszik át. Elemzők szerint elképzelhető, hogy az új vezetéssel a radikális irányváltás következik be Montenegróban. Zdravko Krivokapics, a győztes ellenzéki tömb vezetője és a miniszterelnöki poszt várományosa ugyanakkor nem ért egyet az elemzők állításával, ugyanis kijelentette: „nem igaz, hogy szerb- vagy oroszbarátok lennénk, és az sem, hogy NATO-ellenesek. Nyugatbarát elkötelezettségünk megkérdőjelezhetetlen”.

Krivokapics a Montenegró Jövőjéért elnevezésű koalícióval 27, a parlament új elnöke, Aleksa Becics által vezetett Béke a mi nemzetünk párt 10, míg a Dritan Abazovics fémjelezte Fekete-fehéren lista 4 helyet szerzett a 81 fős törvényhozásban. Szakértők egyetértenek abban, hogy a kormánykoalíció megalakítása jelentősen elhúzódhat, ugyanis Djukanovics elnöknek három hónapja van, hogy elfogadja azt, és várhatóan nem fog az ellenzék segítségére sietni. Krivokapics saját állítása szerint professzori munkájából a „diszkriminatív egyháztörvényt” követően lépett át a politikába.

Írta: Gönczi Róbert

A koronavírus-járvány miatt védőmaszkot viselő képviselők állnak a padok között az új montenegrói parlament alakuló ülésén Podgoricában 2020. szeptember 23-án.
(Forrás: MTI/EPA/Boris Pejovic)

Szerbia

2020. szeptember 4-én Aleksandar Vučić szerb államfő és Avdullah Hoti koszovói miniszterelnök – egy hetes washingtoni egyeztetést követően – a két ország közötti gazdasági kapcsolatok normalizálásáról szóló megállapodást írt alá. A több évtizede húzódó szerb-koszovói szembenállás enyhítésére tett kísérletet az egyezmény, azonban az esemény több szempontból is felkeltette és megosztotta a nemzetközi közvélemény figyelmét, véleményét.

A dokumentum elkészítése után Vučić kiemelte: Donald Trump amerikai elnökkel írták alá a megállapodást, Koszovó pedig nem szerepel a szerződő felek között a szerb kéziratban. Később kiderült, hogy az elnök kijelentésének valódi oka mögött az a jogi kötelezettség húzódott, hogy megfeleljen az országa alkotmányának, mely szerint Koszovó még mindig Szerbia részét képezi.

Amennyiben a megállapodás gazdasági oldalát tekintjük át, annak megvalósulása valóban kölcsönösen előnyös lenne: új vasút- és úthálózat épülne – így Szerbia új vasútvonalra és Durres-ig terjedő tengeri kijáratra tenne szert – és az országok arra is kötelezettséget vállaltak, hogy a legkorszerűbb eszközöket alkalmazzák a határátkelőhelyeiken a biztonsági kockázatok kiszűrésére.

A megállapodás értékeléséhez továbbá fontos megjegyezni, hogy Ana Brnabić szerb kormányfő hazájából követte az események alakulását és kihangsúlyozta: Szerbia továbbra is jó kapcsolatokra törekszik Kínával és Oroszországgal, amit azzal támasztott alá, hogy sikerült elkerülniük energiaellátásuk diverzifikálását és így továbbra is csak orosz cseppfolyósított gázt fognak importálni.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Aleksandar Vucic szerb államfő (balra) Donald Trump amerikai elnökkel beszél, miután gazdasági kapcsolatokról szóló megállapodásokat írt alá Avdullah Hoti koszovói miniszterelnökkel a szerb-koszovói csúcstalálkozón a washingtoni Fehér Házban 2020. szeptember 4-én.
(Forrás: MTI/AP/Evan Vucci)

Szeptember 27-én újra fellángolt a Kaukázus térségének egyik régóta húzódó konfliktusa; Azerbajdzsán és Örményország viszálya a Hegyi-Karabah térség felett. A jelenleg is zajló fegyveres összecsapás esetében nem világos, hogy melyik fél kezdeményezett, Baku és Jereván egymásra mutogat, de mindkét fél elrendelte a hadiállapotot. A két fél tüzérségi és légi csapásokat indított egymás ellen, mely a Hegyi-Karabahon kívül már átterjedt más azeri területekre is. Az immáron második hete tartó konfliktus során a Hegyi-Karabah fővárosának számító Sztepanakertet is rakétacsapások érték. Azerbajdzsán azt állítja, hogy a városai ellen indított csapások kiindulópontja nem a Hegyi-Karabah, hanem Örményország volt. Nemzetközi közbelépés ez idáig nem történt, csupán diplomáciai úton szólították fel a két felet a harcok befejezésére. A konfliktusnak ez idáig több tucat civil és katonai áldozata, valamint legalább száz fő sebesültje van.

Bár nem egyedülálló eset a fegyveres összetűzés a Hegyi-Karabah területén, mégis kétségkívül ez az elmúlt évek legvéresebb és katonai értelemben legkomolyabb fegyveres szembenállása a térségben, amely időtartamában is meghaladja a korábbiakat. A történtek aktualitása és egy lehetséges háború eszkalálódása miatt írásom célja bemutatni a Hegyi-Karabah történetét, a konfliktus nemzetközi szereplőit és az azeri-örmény erőviszonyokat.

Az örmény védelmi minisztérium által közreadott kép az azeri és az örmény fegyveres erők közötti összecsapásokról a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban 2020. október 6-án. Azerbajdzsán és Örményország között a régóta fennálló területi vita miatt tört ki ismét fegyveres konfliktus 2020. szeptember 27-én. A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah 1996-ban kikiáltotta függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a hegyi-karabahi enklávét.
(Forrás: MTI/EPA/Örmény védelmi minisztérium)

Hegyi-Karabah Köztársaság története

A Kaukázus déli részén található Hegyi-Karabah régiót a Szovjetunió hozta létre az 1920-as években Azerbajdzsánon belül. Lakosságát tekintve több, mint 90 százalékban örmények lakják és az örmények a területet „ősi szálláshelynek” tekintik. A XX. század folyamán a Hegyi-Karabah több kísérletet tett arra, hogy egyesüljön Örményországgal; a leglátványosabb lépések erre vonatkozóan már a gyengülő szovjet érában az 1988-as ígéret volt, miszerint kiválnak Azerbajdzsánból, valamint a Függetlenségi referendum 1991-ben. Ezt Azerbajdzsán nem hagyta, így hat éven át tartott a hegyi-karabahi háború (1988-1994). A fegyveres konfliktus során Örményország segítette a Hegyi-Karabah Köztársaságot, amely 1994-re elérte, hogy az enklávén kívül eső területeket is elfoglalhatott és az irányítása alatt tarthatott. A konfliktus során az etnikai tisztogatások eredményeként számos lakos elhagyta a térséget. A háború végül orosz közbelépéssel tűzszünettel zárult. Eredményesnek bizonyult a tekintetben, hogy a Hegyi-Karabah, mint egy új köztársaság, kikiáltotta függetlenségét, azonban békekötés nem született. A terület jogilag a mai napig Azerbajdzsánhoz tartozik, ugyanis egy állam sem ismerte el hivatalosan függetlenségét, még Örményország sem.

Befagyott konfliktus

Fontos kiemelni, hogy a hat évet át tartó háborúnak nem békekötés, hanem tűzszüneti megállapodás vetett véget, így a konfliktust hivatalosan sosem sikerült végleges lezárni. A háború óta eltelt évtizedek során a tűzszüneti megállapodást mindkét fél időről-időre megszegi. Az elmúlt évek legforróbb pontja a 2016-os négynapos háború volt, melyet az azeri fél kezdett és bár az előretörésük sikeressége nem tartott sokáig, több hegyi-karabahi területet is meg tudtak szerezni. Ezt a pár napos konfliktust végül fegyverszünettel zárták le, melyben az EBESZ is segédkezett, a Minszki Csoport létrehozásával.

A Minszki Csoportot 1992-ben alapították annak érdekében, hogy békés megoldást találjon és a felek között, valamint közvetítsen Hegyi-Karabah kérdésében. Az EBESZ Minszki Csoportjának három társelnöke van; Oroszország, az Egyesült Államok és Franciaország, akik az elmúlt évtizedekben számos kezdeményezést tettek a helyzet megoldására, azonban nagy sikereket nem tudtak elérni. Oroszország részvételét egyébként is több kritika éri; vannak, akik úgy gondolják, hogy Oroszország mesterségesen generálja a konfliktus Baku és Jereván között, hiszen így tudja megtartani hatalmi pozícióját a térség felett. A 2016-os konfliktus értékelésekor nemzetközi szinten többen arra gondoltak, hogy Oroszország mozgatta a szálakat a háttérben (az ukrán válság és a szíriai beavatkozása miatt), de végül megállapították, hogy nem így történt. Oroszország szerepe rendkívül nagyon fontos a karabahi konfliktusban, ugyanis a békekötéskor az orosz politikai résztvevők és diplomaták a Minszki Csoport többi tagja nélkül is eredményes munkát tudtak végezni.

Nemzetközi szereplők

Korábbi kutatások alapján elmondható, hogy a hegyi-karabahi konfliktus nem ideológiai, hanem inkább politikai érdekellentétek következménye. Ebből adódóan a két egymásnak feszülő fél eltérő vallása nem alapja a konfliktusnak és ez meglátszik abból a szempontból is, hogy mely országok támogatják a két oldalt.

A síita Azerbajdzsán elsődleges támogatója Törökország; a két állam jó kapcsolata történelmi múltra tekint vissza. Mindig is „két állam, egy nemzetként” tekintettek egymásra, és török-örmény diplomáciai kapcsolat lényegében nem is létezik, ezzel kifejezve támogatásukat Baku felé a Hegyi-Karabah helyzete miatt. Ezzel szemben a szintén síita Irán Örményországot támogatja, melynek elsősorban két oka van, egyrészt Iránban jelentős azeri kisebbség él, és Teherán tart egy esetleges azeri szeparatista mozgalomtól. Másrészt mind Irán, mind Azerbajdzsán a Kaszpi-tenger országai között vannak, így közöttük az ezzel kapcsolatos határviták miatt is hosszú évtizedek óta húzódó érdekellentétek vannak.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter (balra) és Hazar Zaríf Ibrahimoglu, Azerbajdzsán törökországi nagykövete üdvözlik egymást találkozójuk előtt Ankarában 2020. szeptember 29-én. Cavusoglu újra felszólította Örményországot, hogy vonuljon ki a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah területéről. Azerbajdzsán és Örményország, a két egymással szomszédos korábbi szovjet köztársaság között a régóta fennálló területi vita miatt tört ki ismét fegyveres konfliktus. A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah 1996-ban kikiáltotta függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el.
(Forrás: MTI/AP/Török külügyminisztérium/Cem Ozdel)

A Nyugat nagy része, köztük az Egyesült Államok álláspontja is érdekes. Legtöbbször Örményországot támogatják a konfliktusban, ez elsősorban az elvileg demokratikus azeri politikai rendszer megkérdőjelezhetősége miatt van így. Ennek ellenére az USA már a korábbi, de a jelenleg is zajló konfliktus során sem vállalt aktív szerepet, ami még inkább megerősíti Oroszország fennhatóságát a térség felett.

Gazdasági erőviszonyok

Örményország és Azerbajdzsán között komoly fegyverkezési verseny van. Az örmény fegyveres erők elengedhetetlenek a Hegyi-Karabah számára, hiszen egyedül nem lenne képes felvenni a versenyt az azeri hadsereggel. A számok azt mutatják, hogy az azeriek közel hét és félszer annyi anyagi forrást tudnak biztosítani a katonai kiadásokra, mint az örmények. Azerbajdzsán főként a 2016-os négynapos háború után kezdett el ismételten védelmi kiadásaira költeni, amelynek anyagi feltételei elsősorban az olajbevételeinek köszönhető.

Az ISSICEU egy hiánypótló tanulmányt írt, amely kifejezetten a Hegyi-Karabah politikai gazdaságát vizsgálja. A Hegyi-Karabah gazdaságát Örményország és a diaszpóra tartja szinten. A költségvetéshez előbbi több millió dollár értékben, ún. állami kölcsönöket biztosít, ez azt jelenti, hogy a Hegyi-Karabah gazdaságának több, mint fele teljes mértékben az örmény támogatástól függ. Emellett nem elhanyagolható a világon lévő örmény diaszpóra támogatása sem, az innen érkező jövedelmet főként az infrastruktúrára, az oktatási rendszerre és az egészségügyi rendszerre fordítják.

Érdekesség, hogy Oroszország külügyminisztere, Sergei Lavrov is örmény származású. A 2018 óta miniszteri pozíciót betöltő politikus többször nyilatkozott, illetve közvetített a két fél között, több-kevesebb sikerrel. Legutóbb idén tavasszal okozott gondot egy rosszul megfogalmazott nyilatkozatával, amelyben a „régió felszabadítása” és „szakaszos megközelítés” kifejezéseket használta, mindezt a konfliktus megoldásáról szóló diskurzus során. Előbbi kifejezés az örmény fennhatóság alatt lévő területekre vonatkozik, utóbbi pedig az elfoglalt területek visszaadását foglalja magában. Ezt az örmények természetesen sérelmezték, így ez a megoldási csomag sem valósulhatott meg.

Örményország gazdasága a posztszovjet államok között igen jelentős volt az elmúlt években, amit főleg a fémbányászat és az informatikai ipar fellendülése eredményezett, de a szolgáltatóipar és az idegenforgalom is jelentős. Bár az elmúlt években némi lassulás volt látható a legkomolyabb problémát most mégis a COVID-19 járvány okozta bezárás eredményez. Jereván nem olajexportőr, ami kiszolgáltatottá teszi a térség más szereplői felé.

Azerbajdzsán fő gazdasági erejét a fosszilis üzemanyagok exportja adja, legnagyobb gazdasági növekedést a 2000-es években produkált. Gazdaságának épp ez a legnagyobb problémája, hogy exportja túlságosan is az olajra épül, kevés más terméke van az azerieknek, ami versenyképes lenne a világon. Épp ezért érzékenyen érintette tavasszal Azerbajdzsán szénhidrogénfüggő gazdaságát a gyorsan zuhanó olajárak is, amit rögtön utána a COVID-19 miatti bezárás követte.

Gazdasági szempontok alapján szedte össze 2018-ban a Berlin Economics azt, hogy mivel járna az örmény és azeri gazdaságra nézve a békekötés. Az elemzés három fő szektort vizsgált; az államháztartást, az energia- és vízszektort, valamint a pénzügyi szektort. Mindhárom szektorra kimutatták, hogy a béke nagy gazdasági hasznot hozna, és ezáltal mindkét ország gazdasági érdeke lenne. Örményország emellett nagyon erőteljesen profitálna a jelentős költségvetési megtakarításokból, aminek oka az erőművekbe történő költséges beruházásainak csökkent igénye is. Azeri oldalról főleg az emberi erőforrásnál lehet kimutatni a hasznot, amely a mezőgazdasági, valamint az olajiparban jelentene hosszútávon számokat.

Ez természetesen csak egy feltételezés, egy lehetséges béke lehetséges kimenetele. Jelenleg az látszik, hogy a hegyi-karabahi erőegyensúly versenyében Baku felé hajlik a mérleg. Komoly olajbevétele van, ami képessé teszi a fegyverkezésre és szövetségeseket is könnyebben szerez. Jereván ehhez képest jóval szűkebb mozgástérrel rendelkezik.

2020. október 1-jén közreadott kép örmény önkéntesekről egy toborzó központban, a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban fekvő Hadrutban szeptember 29-én. Azerbajdzsán és Örményország között a régóta fennálló területi vita miatt tört ki ismét fegyveres konfliktus 2020. szeptember 27-én. A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah 1996-ban kikiáltotta függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a hegyi-karabahi enklávét.
(Forrás: MTI/AP/Karen Mirzoyan)

Összegzés

A Hegyi-Karabah konfliktus aligha nevezhető ma már befagyott konfliktusnak. Az elmúlt évek során folyamatosan növekvő feszültség, és egyre gyarapodó számú fegyveres összecsapások miatt emberek százai vesztették már életüket. A jelenleg is zajló fegyveres konfliktus könnyen tényleges háborúvá eszkalálódhat, amit nagy valószínűséggel az azeri fél nyerne meg. A nemzetközi beavatkozás is kockázattal jár, az Egyesült Államok az amerikai elnökválasztás előtt nem valószínű, hogy bármi érdemi lépést is tenne ez ügyben, Törökország nyíltan támogatja ismét Bakut, míg a nyugati államok csupán diplomáciai úton fejezték ki egyet nem értésüket a konfliktussal kapcsolatban. Így elképzelhető, hogy ismét Oroszország lesz az, aki pontot tesz a konfliktus végére, de hosszútávú megoldásra nemigen számíthatunk.

Írta: Ács Nóra

További felhasznált irodalom:
Barrowman-Welton (2016): The political economy of conflict in Nagorno-Karabakh, ISSICEU
Berlin Economics (2018): The economic effect of a resolution of the Nagorno-Karabakh conflict on Armenia and Azerbaijan
Háda-Tálas (szerk.) (2014): Regionális biztonsági tanulmányok
Hratch Tchilingirian (1998): Religious Discourse on the Conflict in Nagorno Karabakh
Moshe Gammer (2015): Separatism in the Northern Caucasus
Patricia Carley (1998): Nagorno-Karabakh: Searching for a Solution
Svante E. Cornell (1998): Iran and the Caucasus
Wagner Péter (2016/5): A „négynapos háború” Hegyi-Karabahban, Külügyi és Külgazdasági Intézet, Letöltés dátuma: 2020. október 2. https://kki.hu/assets/upload/5_KKI-tanulmany_AZE-ARM_Wagner_20160713.pdf

 

Kedves Olvasó!

Az Ázsia Műhely újraindulásával a szakkollégistáknak ismét lehetősége nyílt a kontinens biztonsági folyamatainak mélyebb megismerésére. Különösen fontos számunkra a térség bemutatása, köztudatba emelése, valamint az, hogy a biztonsagpolitika.hu biztonságpolitikai szakmai portál olvasói igényes, tudományos, egyúttal izgalmas, havonta megjelenő összefoglalókon keresztül értesüljenek napjaink eseményeiről.

Nagy örömmel töltött el bennünket a műhely elindulása, bízunk abban, hogy hírfigyelőnk képes felkelteni és fenntartani olvasóink figyelmét!

Györgyi Dominika

(az Ázsia Műhely koordinátora)

Miniszerelnökváltás Japánban – Szuga Josihide

Nem kevéssé érte váratlanul a világot Abe Sinzó augusztus 28-án tett bejelentése – miszerint egyre súlyosbodó egészségügyi állapotára hivatkozva lemond a miniszterelnöki tisztségről. Mostani mandátumából alig egy éve volt hátra a következő alsóházi választásokig. Visszavonulásának híre meglepte politikustársait is, akik közül többen ugyancsak kétkedve fogadták a hírt, viszont ugyanilyen gyorsan megkezdődtek a találgatások utódját illetően.

Mivel a Liberális Demokrata Párt (LDP) mind az alsó-, mind pedig a felsőházban többségben van, a következő miniszterelnök személye a párt döntésén múlt, amelyre szeptember 14-én egy zártkörű szavazáson került sor. Ezen a szavazáson a japán lapok szerint már a kezdetektől fogva legesélyesebbnek tartott korábbi kabinetvezető, Szuga Josihide nyert. Mellette a pártpolitika-vezető, volt külügyminiszter Kisida Fumio; és a pártelnöki tisztségért negyedjére is ringbe szálló volt védelmi miniszter Isiba Sigeru kerültek szóba. Mind a három jelölt a párt veteránja, komoly politikusi múlttal, és párton belüli tekintéllyel rendelkezik. Ezt követően szeptember 16-án az országgyűlés egy különleges ülésen formálisan is megszavazta a párt által korábban választott jelöltet.

Szuga Josihide szintén rekordernek számít a maga pozíciójában. Hivatalából adódóan mindvégig komoly háttérszerepet töltött be Abe Sinzó miniszterelnöksége alatt. Éppen ezért várhatóan folytatni fogja az elődje által megkezdett, de még be nem fejezett gazdaságpolitikát, az Abenomicsot. Már megválasztását követően rögtön bele került a mélyvízbe: az új kormányfőnek olyan komoly kihívásokkal kell szembenéznie, mint a koronavírus járvány, és a következő évre áttett tokiói olimpia kérdése. Ezek mellett számos olyan területen várnak tőle reformot, amelyekhez elődje félt hozzányúlni. Példaként említhetjük a hivatali adminisztrációt, és a bankszektort érintő rendszerszintű problémákat; a már betegesen munkaközpontú társadalmi berendezkedést vagy akár a japán nők szélesebb körű társadalmi szerepvállalásának kérdését. Ezekhez társul az évek óta ígérgetett alkotmányreform; Hszi Csin-ping hivatalos látogatásának megszervezése; illetve az Oroszországgal történő megegyezés a vitatott hovatartozású északi szigetekkel kapcsolatban. Kérdéses, hogy ezekből mennyi minden fog teljesülni az elkövetkező egy év során, és mely problémák maradnak a következő kormányfőre.

Írta: Szomolányi Szabolcs

Megtapsolják Szuga Josihidét, a Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetője (középen), miután megválasztották kormányfőnek a japán parlament alsóházában Tokióban 2020. szeptember 16-án. A korábbi miniszterelnök, Abe Sinzó augusztus 28-án jelentette be lemondását tisztségéről, romló egészségi állapotára hivatkozva.
(Forrás: MTI/AP/Szaszahara Kodzsi)

Hongkong-i tüntetések

A kínai fennhatóság alá tartozó városállamban az új nemzetbiztonsági törvény elfogadását követően felélénkültek a tavaly november óta tartó demonstrációk. A hongkongi hatóságok bejelentették, hogy a média akkreditációinak csak a nemzetközileg elismert és a kormányzati információs rendszerben számon tartott típusait engedélyezik. A szabályozás értelmében a Hongkongi Újságírók Szövetségének (HKJA) és Hongkong-i Sajtófotósok Szövetségének (HKPA) munkatársai nem vehetnek részt sajtótájékoztatókon, valamint kiszolgáltatottabbak lesznek a rendőri intézkedéseknek a demonstrációk során. A hírszövetségek szerint, a lépés nagymértékben korlátozza a sajtószabadságot és a hiteles tudósítást a városban zajló valós eseményekről és azok nemzetközi következményeiről. A hongkongi rendőrség főfelügyelője cáfolta a felmerülő aggályokat, azonban megerősítette, hogy a rendőri sajtótájékoztatókon és nem nyilvános eseményeken szabadúszó és hallgatói újságírók az elkövetkezőkben nem vehetnek részt.

Írta: Zernig Csombor

Demokráciapárti tüntetők a Kínai Népköztársaság alapításának 71. évfordulója alkalmából rendezett és a hatóságok által nem engedélyezett tiltakozáson Hongkongban 2020. október 1-jén.
(Forrás: MTI/EPA/Jerome Favre)

Srí Lanka 20. alkotmánymódosítása

2020. augusztus 5-én a Népi Front (SLPP) nyerte a parlamenti választásokat Srí Lankán. A 225 parlamenti székből 145-öt foglaltak el, ez kiegészül a szövetségeseik által megszerzett további 5 mandátummal, így az SLPP kétharmados, alkotmányozó többséghez jutott. A miniszterelnöki széket Mahinda Radzsapaksza foglalta el, aki a tavaly novemberben megválasztott elnök, Gotabaja Radzsapaksza bátyja. A Radzsapaksze család régóta aktív résztvevője a Srí Lanka-i politikai életnek, Mahinda 2005 és 2015 között töltötte be az elnöki pozíciót, 2009-ben az ő vezetése alatt záródott le az 1983 óta tartó polgárháború.

A Mahinda elnöklése alatt elfogadott 18. alkotmánymódosítás eltörölte az elnök hivatali idejét két hatéves ciklusra korlátozó limitet, és az államfő kezében centralizálta a hatalmat. 2015-ben, Mahinda leváltása után az új kormány az 19. alkotmánymódosítással újra két ciklusban maximalizálta az elnöki székben eltölthető időt, valamint a ciklusok hosszát öt évre csökkentette. Emellett lefektettet egy 35 éves alsó korhatárt az elnökjelöltek számára, és kizárta a kettős állampolgárokat a választásokról. Gotabajának ezért le kellett mondania egyesült államokbeli állampolgárságáról, hogy indulhasson a tavalyi választásokon.

A Mahinda és kormánya által előkészített 20. alkotmánymódosítás közel teljesen felülírná az előzőt, szinte csak az öt éves ciklusok és a két ciklusos limit maradna érintetlen. Az elnök mentesülne minden jogi felelősségre vonás alól, egymaga nevezhetné ki és menthetné fel a bizottságok elnökeit, a minisztereket és a miniszterelnököt, bármilyen miniszteri hatáskört magára ruházhatna, valamint a parlamentet annak felállításától számított egy év után feloszlathatná. Újra indulhatnának a választásokon kettős állampolgárok, és az elnöki pozíció betöltésének korhatárát 30 évre csökkentené. A törvényjavaslatokat két hét helyett csupán egy héttel azelőtt kellene nyilvánosságra hozni, hogy azok a parlament elé kerülnének. Az új kormány eközben egy teljesen új alkotmány megalkotásán is dolgozik, amelynek fő célja a tamil kisebbség érdekeit védő, a 13. alkotmánymódosításban bevezetett tartományi tanácsok rendszerének eltörlése és a választási rendszer módosítása lehet.

Írta: Varga Domonkos

Voksolásra várók sorakoznak egy colombói szavazóhelyiség előtt 2020. augusztus 5-én, a Srí Lanka-i parlamenti választások napján.
(Forrás: MTI/EPA/Chamila Karunarathne)

Tüntetések a mezőgazdaságért

Szeptember 27-én írta alá az indiai elnök az új mezőgazdasági törvénycsomagot, mely már a parlament padsorai között hatalmas vitát generált, összesen 4 tagállam fejtette ki ellenérzéseit és több helyen is tüntetéseket robbantott ki.

Az új törvények mögött megbúvó jogalkotói szándék a befektetések növelése az ágazatban, illetve a mezőgazdasági áruk piacának liberalizálása. A túloldal azonban úgy véli, hogy a módosítás előnytelen üzletekbe kényszeríti a gazdákat, és a termékeik államilag meghatározott minimum árának eltörlésével veszítenek a gazdák a helyi piacokon való értékesítés során. Emellett a tagállamok hatalmas bevételektől eshetnek el a mezőgazdaság átszervezésével.

A tüntetések eseményi közül kiemelkedő epizód a pandzsábi Kongresszus Párt ifjúsági szövetségének tiltakozása. A szervezet több tagját is (beleértve az elnököt) letartóztatták, mivel az általuk szervezett tüntetésen felgyújtottak egy traktort, majd csak a rendőri intézkedés akadályozta meg őket abban, hogy a szövetségi fővárosba tartó autópályát elbarikádozzák.

Az indiai miniszterelnök Narendra Modi szerint a traktor felgyújtása a parasztok megsértése. Ezen túl még azt tette hozzá, hogy rengeteg tüntető már csak magáért a tüntetés miatt megy ki, és kevésbé a parasztok érdekeinek védelméért. „A politikájuk lényege kizárólag az ellenkezés” – zárta le a gondolatot a kormányfő.

Írta: Kertai Zoltán Péter

A kormány ellen mezőgazdasági törvények miatt tüntető indiai parasztgazdák Újdelhibe vonulnak a főváros közelében fekvő Noidából 2020. szeptember 25-én. Az indiai kormány szerint a néhány nappal korábban elfogadott törvények előmozdítják a magánbefektetések mezőgazdaságba áramlását és ezáltal az ágazat termelékenységét, a parasztok viszont attól tartanak, rosszul járnak, a vállalkozók alacsony áron fogják felvásárolni a terményeiket.
(Forrás: MTI/AP/Altaf Kadri)

Alkotmányos reform Thaiföldön?

A thaiföldi törvényhozás 2020. szeptember 24-én, csütörtökön megszavazta az ország alkotmányának módosítására vonatkozó döntés elhalasztását, a kormányellenes tüntetők pedig folytatták a több mint két hónapja tartó, napi rendszerességű tüntetéseket, melyek célja a demokrácia előmozdítására és a monarchia reformjára való felszólítás – a kritikus hangok szerint a jelenlegi alkotmány csupán azt szolgálta, hogy a jelenlegi miniszterelnök (a katonai junta korábbi vezetője), Prayut Chan-o-cha a tavalyi választásokat követően is hatalmon maradhasson. A halasztás következtében az alkotmánymódosításról leghamarabb novemberben dönthet a parlament, eközben a demokráciapárti tömegtüntetések folytatódnak Bangkok utcáin.

Eközben a változtatások ellenzői, köztük a Thaipakdee ultraroyalista csoport is aktív az alkotmánymódosítással kapcsolatban: 130 000 aláírást gyűjtöttek össze olyan emberektől, akik elleneznek minden változást, ugyanakkor az aláírások eredetiségét sokan kétségbe vonják. „A jelenlegi alkotmányt népszavazáson 16,8 millió thai hagyta jóvá” – nyilatkozta Warong Dechgitvigrom, a Thaipakdee vezetője. Az alkotmánymódosítással kapcsolatos társadalmi feszültség várhatóan tovább fog nőni Thaiföldön.

Írta: Györgyi Dominika

A demokráciát követelő kétnapos tüntetés második napja a thaiföldi fővárosban, Bangkokban 2020. szeptember 20-án.
(Forrás: MTI/EPA/Narong Szangnak)

Szervezett bűnözés, elszabaduló erőszak és keresztények elleni vandalizmus Svédországban

„Svédország elveszíti az uralmat saját területe felett” – nyilatkozta nemrég Ivar Arpi, svéd rovatvezető a Berlingske Tidende dán lapnak. „Ezek a szörnyű bűncselekmények a gettokultúrához kapcsolódnak … Az újságírók nem szeretnek róla írni, a politikusok nem akarnak erről beszélni, a kutatók pedig nem akarnak hozzáérni. Szisztematikus tudatlanság van.”

Állításait látszik megerősíteni azok a rendőrségi nyilatkozatok és hírek is, amelyek az utóbb időben bejárták a svéd sajtót. Göteborg Angered városrészében például egy, az Ali Khan klánhoz köthető bűnbanda fegyveres tagjai úttorlaszokat emeltek és ellenőrzőpontot állítottak fel, a be- és kimenő forgalom figyelésére. A rendőrség szerint több mint 200 esetben történt bejelentés a bűnszervezet ellen, azonban szinte az összes ügyet le kellett zárni, miután az áldozatokat és szemtanúkat megfenyegették a bandatagok (a szintén göteborgi Lövgardes iskola egy tanárját, aki szintén szemtanú volt, munka után elrabolták és bántalmazták). Felkavarta a közvéleményt az a több eset is, ami napvilágot látott, melyekben sokszor kiskorúak váltak elszenvedőivé a bűncselekményeknek (legsúlyosabbak: erőszakos rablótámadás, szexuális bántalmazás és gyilkosság).

További hír volt, hogy ismeretlen elkövetők a malmői Västra Skrävlinge templomot egymás után hét éjszaka rongálták meg, a támadásban betörték az ablakokat és szobrokat törtek darabokra, köztük Krisztusét is. Ezt később a svéd demokrata párt malmői szervezete határozottan elítélte a nyilatkozatában: „Figyelembe véve a Västra Skrävlinge templom megrongálását, amelyet láttunk, és a rendszerszintű rongálást, amelyet temetőinkben tapasztalunk, kijelenthetjük ez egy olyan terület, amelyen a Svéd Egyháznak együtt kell működnie. Sajnálatos módon bizonyos csoportok ellenszenvvel viseltetnek az egyház és keresztény kultúra ellen. Malmőben Svédország nem lehet passzív, miközben keresztény kulturális örökségét rongálják.”

Írta: Hende Olivér

Lángoló barikád mellett állnak fiatalok Malmőben 2008. december 19-én, amikor második napja tartottak a rendbontások a dél-svédországi város Rosengard nevű negyedében. A zömmel muszlim bevándorlók lakta külvárosi negyedben élő fiatalok egy helyi iszlám kulturális központ bezárása miatt tiltakoztak. (Forrás: MTI/EPA/Dr Rago Prvulovic)

Ismételt merénylet a Charlie Hebdo ellen

Szeptember 2-án megkezdődött a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen, 2015 januárjában végrehajtott terrortámadás 14 elkövetőjének bírósági tárgyalása. Az esemény apropóján a szatirikus francia hetilap szerkesztői úgy döntöttek, hogy öt évvel a 12 halálos áldozatot követelő támadás után újból megjelentetik azt a lapszámot, amely annak idején Mohamed próféta kifigurázásával nagy port kavart a muszlim világban.

A bejelentésre természetesen a világ számos pontjáról reagáltak az iszlám hívői. Megannyi muszlim országban demonstrálni kezdtek a hetilap ellen: Pakisztánban például a francia nagykövet kiutasításáért és az európai ország termékeinek bojkottálásáért léptek fel a helyiek, míg Törökországban a tüntetők Emmanuel Macron irányába címezték fenyegető hangvételű üzeneteiket, miután a francia államfő kijelentette, hogy országában az embereknek joguk van a blaszfémikus cselekedetek elkövetéséhez. A képregény újbóli megjelentetésének hírére az al-Kaida is üzent a Charlie Hebdonak. A terrorszervezet felhívta a szerkesztőség figyelmét arra, hogy tévednek, amennyiben azt gondolják, hogy a 2015-ös terrortámadás egy megismételhetetlen akció volt velük szemben.

A hónap végére a konfliktushelyzet egy újabb párizsi támadásban csúcsosodott ki. Szeptember 25-én egy fiatal férfi a Charlie Hebdo korábbi épülete előtt megkéselt két ott tartózkodó, a Premières Lignes produkciós társaságnak dolgozó személyt. A kiérkező rendőrök először egy 18 éves pakisztáni és egy 33 éves algériai származású férfit tartóztattak le, mostanra pedig összesen hét olyan személyt állítottak elő, akik érintettek lehetnek az ügyben. A merénylő állítása szerint a támadás eredetileg a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen irányult a karikatúra újrapublikálása miatt. Az esemény után Jean Castex francia miniszterelnök szorgalmazta az határozottabb fellépést a terrorizmus ellen, azzal az indokkal, hogy a köztársaság ellenségei nem nyerhetnek.

Írta: Fuksz Emese

Rendőrök járőröznek a helyszín közelében 2020. szeptember 25-én, miután egy késes támadó négy embert megsebesített a Charlie Hebdo szatirikus lap egykori párizsi szerkesztőségének környékén. A támadót őrizetbe vették.
(Forrás: MTI/EPA/Ian Langsdon)

Szélsőjobboldali neonácik ellen: német és finn körkép

Leváltották Németországban a katonai elhárítás (Militärischer Abschirmdienst; MAD) vezetőjét. Christof Gramm 2015-óta töltötte be a posztot, kinevezését követően reformok sorába kezdett annak érdekében, hogy kiszűrjék a szélsőséges elemeket a Bundeswehren belül, munkáját azonban védelmi minisztérium elégtelennek ítélte. Grammot korábban is már több kritika érte, legutóbb például januárban amikor egy jelentés szerint több száz szélsőjobboldali szimpatizáns szolgált a hadseregben, közülük többen a (már azóta részben feloszlatott) különleges erőknél (Kommando Spezialkräfte; KSK).

A finn Legfelsőbb Bíróság betiltotta a magát Északi Ellenállás Mozgalomként (Nordic Resistance Movement; NRM) hirdető neonáci csoportot, arra hivatkozva, hogy tevékenységével jelentős mértékben sérti az országban hatályos törvényeket (az indoklás szerint a nyíltan erőszakos és rasszista szervezet azért sem élvezheti a szabad véleménynyilvánítás és gyülekezés jogát, mert tevékenységének jellege a természeténél fogva az e jogokkal való visszaélést vonja maga után).

Az NRM egyik tagját, Jesse Torniainent, korábban két év börtönre ítélték súlyos bántalmazásért, amiért 2016-ban egy tüntetésen mellkason rúgott egy 28 éves férfit, aki később belehalt így szerzett sérüléseibe. A haláleset felhívta a közvélemény és hatóságok figyelmét a veszélyre, majd pedig elvezetett több rasszista és szélsőséges szervezet betiltásához.

Heikki Lausmaa, az országos rendőrfőfelügyelő az YLE finn műsorszolgáltatónak elmondta, hogy „a Legfelsőbb Bíróság döntése egyértelmű, melynek értelmében az erőszakos, rasszista vagy más az emberi méltóságot sértő beszédet használó szervezeteknek nincs helye a finn társadalomban”.

Írta: Hende Olivér

Szélsőjobboldali tiltakozók rendőrökkel vitatkoznak a szászországi Chemnitzben, ahol a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen, a Pegida német mozgalom és az Alternatíva Németországnak (AfD) bevándorlásellenes párt szimpatizánsai tüntetést tartottak 2018. szeptember 1-jén amiatt, hogy a városban augusztus 26-ra virradóra egy iraki és egy szíriai bevándorló agyonszúrt egy 35 éves német férfit. A bevándorlásellenes megmozduláson és a vele párhuzamosan zajló ellentüntetésen legalább kilenc ember megsérült. (Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek)

Történelmi megállapodás a Közel-Keleten

Szeptember 15-én Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök jelenlétében aláírta az Egyesült Arab Emirátusok és Bahrein a zsidó állammal a diplomáciai kapcsolatok létrehozásáról szóló egyezményt. Az egyezményt a Bibliára való utalással Ábrahám-egyezségnek neveztek el. Trump a megállapodást egy „új Közel-Kelet hajnalának” nevezte. Az aláírási ceremónián az Unió külügyminiszterei közül egyedül Szijjártó Péter magyar külgazdasági- és külügyminiszter vett részt. „Megváltoztatjuk a történelem menetét. A megosztottság, a konfliktusok évtizedei után új Közel-Kelet születik, köszönhetően e három ország vezetőinek és bátorságuknak. Jelentős lépést teszünk egy olyan jövő irányába, melyben az emberek vallásuktól és származásuktól függetlenül élhetnek együtt békében és jólétben” – fogalmazott az amerikai elnök. Netanjahu osztotta Trump véleményét: „ez egy sarokpont a történelemben, mely a béke új hajnalát harangozza be” – fogalmazott. A megállapodást ugyanakkor agresszióként értékelte Palesztina. A Palesztin Hatóság egyik minisztere, Ahmad Majdalani egyenesen „népe hátba szúrásának” nevezte a lépést, a Hamász pedig bosszút ígért.

Elemzők egyetértenek abban, hogy az egyezmény az aláíró arab államok számára több szempontból is nyereséges. „A békekötő arab államok számottevő külgazdasági fejlődésre, technológiai és hírszerzési tapasztalatcserére, valamint diplomáciai jelentőségük növekedésekre számíthatnak a jövőben” – fogalmazott Fodor Márk Joszipovics, szakkollégiumunk tagja a Magyar Hírlap hasábjain. Izrael a megegyezés fejében megígérte a megszállás alatt álló Jordán-folyó völgyében található telepek elcsatolási tervének elnapolását, mellyel az aláíró arab államok a palesztin függetlenség védelmezőjeként léphetnek fel, a zsidó állam pedig józannak és tárgyalóképesnek mutathatja magát a világ felé. Elemzők szerint geopolitikai okai is vannak a megállapodásnak, ugyanis nagy mértékben befolyásolhatta a két arab állam döntését a szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán közti állandó politikai (és vallási) konfliktus. Mind Bahrein, mind az Egyesült Arab Emirátusok Rijád szövetségese, aki úgy érzi Iránt Izraellel tudja sarokba szorítani. Az izraeli sajtó arról is beszámolt, hogy az Egyesült Arab Emirátusok érdekelt az Egyesült Államok F35-ös vadászbombázóiban is, amiknek a megvásárlását Washington az aláíráshoz köthette – azonban ezt Netanjahu tagadta.

Nem csak az Egyesült Arab Emirátusok és Bahrein ismeri el ugyanakkor Izraelt független államnak. Egyiptom 1978-ban, Jordánia pedig 1994-ben ismerte el a zsidó államot. Az északnyugat-afrikai Mauritánia is megkezdte a diplomáciai kapcsolatok kiépítését Izraellel 1999-ben, azonban megszakította a folyamatot 2010-ben. Sokak szerint Izrael következő elismerője Szaúd-Arábia lehet, azonban ezt Rijád eddig nem igazolta.

Írta: Gönczi Róbert

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Donald Trump amerikai elnök, Hálid bin Ahmed al-Kalifa bahreini és Abdalláh bin Zajid án-Nahajan sejk, egyesült arab emírségekbeli külügyminiszter (balról jobbra) az Izrael, valamint Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek közötti békeszerződés aláírási ünnepségén a washingtoni Fehér Ház Kék termének erkélyén 2020. szeptember 15-én.
(Forrás: MTI/AP/Alex Brandon)

Ítélet a burgaszi robbantás ügyében és egy újabb ország, amely Jeruzsálembe költözteti nagykövetségét

A bolgár bíróság, in absentia életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a libanoni származású ausztrál állampolgárt, Meliad Farahot és a kanadai állampolgárságú Hassan El-Hajj Hassant a 2012-es burgaszi izraeli turistabusz elleni terrortámadás miatt, melyben öt izraeli turista és egy helyi sofőr vesztette életét. A bizonyítékok alapján az ügyészek a támadás mögött a libanoni radikális síita Hezbollahot vélték, mely azonban tagadta részességét.

Honduras elnöke Juan Orlando Hernandez, szeptember 20-án a Twitteren jelentette be, hogy telefonon tárgyalt Benjamin Netanjahuval, a közép-amerikai ország nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetéséről. Reményét fejezte ki továbbá, hogy a történelmi lépésre (a koronavírus járványtól függően), még az idén sor kerül.

Írta: Hende Olivér

Hozzátartozók zokognak a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren, miután hazaszállították a burgaszi öngyilkos merénylet öt izraeli áldozatának koporsóját. 2012. július 18-án egy öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott egy izraeli utasokat szállító autóbuszon a bulgáriai Burgasz repülőtere előtt. A támadásban az öt izraeli állampolgáron kívül egy bolgár sofőr is életét vesztette, 32 ember megsebesült. (Forrás: MTI/EPA/Oliver Weiken)

Mecsetek helyzete az Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen

A kínai kormány szerint felháborító, míg a nemzetközi közösség felé jelzés értékkel bíró az a tanulmány, amelyet az ausztrál kormány által alapított kutatóközpont (think-tank), az Australian Strategic Policy Institute (ASPI) tett nyilvánossá szeptember 24-én.

Az intézet kutatói a térségben fellelhető átnevelő táborok kutatásakor 900 műholdas és több helyszíni vizsgálattal igyekeztek felmérni, hogy miként hatott az ujgurok erőszakos asszimilációja azok mecseteire, szent zarándokhelyeire és temetőikre. A kutatás a 2016-tól máig tartó állapotokat mérte fel, és civil szervezetek valamint különböző sajtóorgánumok is részt vettek benne. A végső számadatok megállapításához jelenlegi műholdképeket hasonlítottak össze a korábbi évek felvételeivel.

A Hszi-Csin-ping kormányzat a nem Han kultúrába tartozó, de a régióban törzsgyökeresnek számító türk népeket és különösképpen az ujgurokat igyekszik elidegeníteni saját kultúrájuktól, nyelvüktől, hagyományaiktól. Ennek a központilag szabályozott folyamatnak része a vallási épületek, mecsetek, minaretek, sírok államilag támogatott rombolása. A tanulmány rámutat arra is, hogy Kína ezzel saját alkotmányával is szembe megy, hiszen annak 4. cikkeje kimondja a kisebbségek és a kultúrák egyenlőségét és szabadságuknak védelmét.

A mérések megmutatták, hogy Hszingcsiang tartományban 2017, az új átnevelési hullám kezdete óta 16 000 mecsetet romboltak le vagy rongáltak meg. A megfigyelők szerint megközelítőleg 7500 esetben a rombolási folyamatokat gyakran álcázzák renoválásnak, miközben eltávolítják az iszlám építészetre jellemző elemeket és vallási szimbólumokat. A lebontott épületekből gyakran készülnek utak, de előfordul, hogy az adott földterületet bevonják a mezőgazdasági termelésbe. Egyes mecseteket, mint például az 1540-ben épült kasgari nagy mecsetet újra emelik, de ezek kevésbé grandiózusok elődjeiknél.

Kasgaron sorsának bemutatásán kívül több esettanulmány is fellelhető az írásban, amelyek konkrét helyszíneket mutatnak be illusztrálva a műholdképet összevetésével. Az egyik ilyen volt a hszingcsiangi muszlimok számára központi szereppel bírt Imam Asim szentélye, melynek központjában egy sírhely volt található, ami egy szent harcos maradványait tartalmazta a VIII. századból. Ez volt az iszlámban szokásos haddzs (zarándoklat) teljesítésének ottani célja a muzulmánok számára. Ezt azonban 2019 júliusában már nem tehették meg, mivel az épületeket lerombolták, a kegytárgyak pedig eltűntek.

A felmérések megmutatták, hogy a rombolások alól a turisták által is gyakran látogatott tartományi főváros, Ürümcsi mentesült.

Wang Wenbin kínai külügyminiszter aljas hazugságnak nevezte az ASPI állításait, és azzal vádolta őket, hogy más államok megbízásából gyártanak elméleteket Kína ellen. Wang azt is hozzátette, hogy Hszingcsiang 24 000 mecsettel rendelkezik, ami jobb arány, mint a legtöbb iszlám országban.

Az ország rendszeresen minden ujgurokkal kapcsolatos intézkedés kapcsán felmerült kérdést felzárkóztató programokkal és a radikalizáció megelőzésével legitimizálja.

Írta: Kovács Ádám

Kínai katonák ügyelnek a biztonságra a pénteki ima előtt egy mecset bejáratában Ürümcsiben, a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm (Xinjiang) Terület székhelyén 2009. július 10-én. Öt nappal korábban zavargásokba torkollott egy békésnek induló ujgur tiltakozó akció Ürümcsiben, az összetűzésekben legkevesebb 156 ember életét vesztette, több mint ezren megsebesültek. A katonákat a régióban őslakos muszlim ujgurok és a betelepített hanok (kínaiak) közötti etnikai villongások megfékezésére vezényelték a városba. A mecsetek a zavargások kezdete óta zárva vannak a városban. (Forrás: MTI/EPA/Diego Azubel)

Szabadságvesztésre ítélhetnek egy német lelkészt amiért kritizálta a meleglobbit

Olaf Latzel, az 52 éves brémai evangélikus lelkésznek uszítás vádja miatt kell bíróság elé állnia ez év novemberében. A lelkész júniusban hozta nyilvánosságra egyik októberi szemináriumának hanganyagát, melyben a Pride felvonulás résztvevőit bűnözőknek hívta, a homoszexualitást pedig a társadalom degenerációjának és a civilizáció és kultúra elpusztítójának nevezte. Emellett prédikációi alatt óva intette híveit a „Genderdreck”, vagyis magyarul a „gendermocsok” és a „homolobbi” támadásaitól és veszélyeitől. A YouTube-ra feltöltött videója hamar letiltásra került, csatornáját azonban így is több mint 23 ezren követik.

A lelkész az őt ért támadások után hivatalosan is bocsánatot kért a „bűnözők” kifejezés használatáért, és kifejtette, nem az átlagos homoszexuális emberekről beszélt, hanem a „militáns agresszorokról, akik a közösségünket az utóbbi években újra és újra megtámadják és istenkáromlóan rágalmazzák”, az eljárás ekkor azonban már elkezdődött. A történet heves vitát váltott ki a lelkész támogatói és kritizálói között arról, hogy az eljárás a szólásszabadság korlátozása, illetve vallásüldözés vagy a gyűlöletbeszéd és uszítás elleni fellépés. Latzel mellett a német evangélikus egyház nem állt ki, a jogalkalmazói hatósági eljárást nem kommentálták, támogatói azonban gyűjtést is szerveztek neki. Eközben a brémai Szent Martin templomot, ahol a lelkész szolgál folyamatos támadások érik, az épület falain gyakran jelennek meg keresztényellenes feliratok. Azonban nem ez az első alkalom, hogy Latzelt szélsőséges beszédei és az LGBT ellenes retorikája miatt kritizálták, már 2015-ben megközelítőleg 60 teológus protestált ellene a brémai katedrális előtt. Prédikációi alatt ugyanis nem csak a homoszexuálisokat becsmérelte, hanem többek közt a pápát és egy muszlim fesztivált is, a Buddháról pedig azt mondta, egy „kövér úr”.

A német Büntető Törvénykönyv szerint három hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az a személy, aki a közbéke megzavarására alkalmas módon mások emberi méltóságát sérti azzal, hogy személyeket egy adott csoporthoz tartozásuk miatt szidalmaz, rossz szándékkal megvetendőnek állít be, vagy megrágalmaz. Olaf Latzel lelkész bírósági tárgyalása november 20-án fog megkezdődni.

Írta: Ustea Dóra

Martin Luther (magyarosan Luther Márton) a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor. Az általa lefordított Luther-Biblia (németül Lutherbibel) a német nyelvterületen ma is az egyik legfontosabb Biblia-fordítás. A szobor másolata a Worms-beli Luther-emlékmű fő alakjának, melyből világszerte több reprodukció is létezik.
(Forrás: MTVA/Bizományosi: Máté Attila)

Ukrajna nem engedte át határain az ünneplő haszid zsidókat

A Ros Hásáná, azaz a zsidó újév – idén szeptember 18-20. közötti időszakra esett – volt az az esemény amely több, mint 1000 haszid zsidót vonzott a hónap közepén a fehérorosz-ukrán határra.

Ennek oka a kétnapos ünnep kiemelt fontosságában rejlik, hiszen ilyenkor emlékeznek meg a zsidók az ember teremtésének (ezúttal) 5781. évfordulójára, és mintegy megújítják az Örökkévalóval kötött szövetségüket a világ létezésére és újjáteremtésére. A haszidok (a judaizmus ultraortodox, Lengyelországból kiinduló válfaja) ilyenkor a közép-ukrajnai Uman városban rendeznek vidám ünneplést és egyben elzarándokolnak a város temetőjében nyugvó Nachman rabbinak, a breszlávi haszidizmus alapítójának sírjához.

Idén azonban a járványügyi helyzetre való tekintettel az ukrán kormány augusztus és szeptember 28-a között leállította határforgalmát. Így ugyan a zarándokok sikeresen elhagyták Fehéroroszországot, de nem léptették be őket Ukrajnába és a határvidéken eltöltött néhány nap után kénytelenek voltak visszatérni a belarusz területekre.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Imasálat viselő ultraortodox zsidó férfiak imádkoznak a judaizmus legszentebb helyén, a jeruzsálemi Siratófalnál a zsidó újév előestéjén, 2018. szeptember 9-én. A zsidó hívők számára idén szeptember 10-én napszálltával köszönt be az újév, a ros hásáná ünnepe. (Forrás: MTI/EPA/Abir Szultan)

Vallási vonzata is van, ám nem alapja Hegyi-Karabah konfliktusának

Szeptember 27-én újra fellángolt a Kaukázus térségének egyik régóta húzódó konfliktusa; Azerbajdzsán és Örményország viszálya a Hegyi-Karabah térség felett. A jelenleg is zajló fegyveres összecsapás esetében nem világos, hogy melyik fél kezdeményezett: Baku és Jereván egymásra mutogat, de mindkét fél elrendelte a hadiállapotot. A két fél tüzérségi és légi csapásokat indított egymás ellen, mely a Hegyi-Karabahon kívül már átterjedt más azeri területekre is. A konfliktusnak ez idáig több tucat civil és katonai áldozata, valamint legalább száz fő sebesültje van.

A többségében örmény lakta Hegyi-Karabah már a Szovjetunió idején is számos alkalommal kísérletet tett arra vonatkozóan, hogy kiváljon Azerbajdzsánból, és Örményország része legyen. Végül az 1988-1994 között zajló háborúban, melyet csupán egy tűzszüneti megállapodás zárt le, vált de facto autonóm tartománnyá, de jure azonban mai napig Azerbajdzsán része.

A térség vallási szempontból is érdekes, ugyanakkor nem ez határozza meg a két ország rossz viszonyát. A síita iszlám többségű Azerbajdzsánnak része a Hegyi-Karabah, amely területen a nagyszámú örmény lakossága révén a keresztény vallás a meghatározó. Az, hogy a vallási kérdés nem alapja a konfliktusnak az is mutatja, hogy a síita Azerbajdzsán fő támogatója Törökország, aki már kinyilvánította teljes támogatását szövetségese felé. Oroszország mindkét félnek fontos fegyverexportőre, míg a síita Irán Örményországot támogatja, melynek elsősorban az az oka, hogy Iránban jelentős azeri kisebbség él, és Teherán tart egy esetleges azeri szeparatista mozgalomtól.

Azerbajdzsán mind a hadieszközök arányát tekintve, mind a hadikiadások terén nagyobb katonai ütőerővel rendelkezik Örményországnál. A nemzetközi felszólítás ellenére a két fél továbbra sem hajlandó békét kötni.

Írta: Ács Nóra

Az örmény védelmi minisztérium sajtóhivatala által közreadott kép egy ágyút elsütő örmény katonáról az azeri és az örmény fegyveres erők közötti összecsapásokban a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban 2020. szeptember 29-én. Azerbajdzsán és Örményország, a két egymással szomszédos korábbi szovjet köztársaság között a régóta fennálló területi vita miatt tört ki ismét fegyveres konfliktus szeptember 27-én. A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah 1996-ban kikiáltotta függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a hegyi-karabahi enklávét, ahogy lényegében Örményország is.
(Forrás: MTI/AP/Örmény védelmi minisztérium sajtóhivatala/PAN Photo/Sipan Gyulumyan)

Iszlamista terrorizmus az afrikai kontinensen

A nigériai hadsereg jelentése szerint egy dzsihadista ellenes hadművelet során sikerült végezniük a Boko Haram iszlamista terrorszervezet több magas rangú vezetőjével. A bejelentés szerint a Csád-tó körzetében végrehajtott művelet során több terrorista bázist és rejtekhelyet is elpusztítottak. A Boko Haram kiemelt fenyegetést jelent a Csád-tavat határoló három ország, Nigéria, Csád és Kamerun számára.

A szomáliai vezetés közlése szerint a hadsereg alakulatai felszámoltak, egy az Al-Shabaab terrorista szervezethez köthető fogolytábort délkelet Szomáliában. A hadsereg jelentése szerint a művelet során 16 terrorista vesztette életét, valamint sikeresen kiszabadítottak 40, a környékről elrabolt gyereket. Az akció parancsnokának elmondása szerint az elrabolt gyermekeket öngyilkos merényletek végrehajtására tervezték felhasználni.

2020. február 25-én pénteken az Iszlám Államhoz köthető milicisták gépkarabélyokkal és rakétavetőkkel támadtak a nigériai Borno állam kormányzóját Babagana Zulum-ot szállító konvojra. Az összecsapásban 18 ember vesztette életét. A támadás a nigériai terrorizmus fellegvárának számító Csád-tó partján fekvő Baga város közelében történt. Zulum kormányzó az elmúlt hét során felszólította a terrortámadások miatt elmenekült személyeket, hogy térjenek vissza a lakhelyükre, mivel a tartomány vezetése nem tud a továbbiakban gondoskodni az ellátásukról. A terrortámadások során 36 ezer ember vesztette életét, valamint több mint 2 millió személy menekült el a térségből.

Február 26-án, szombaton milicisták támadták meg a Kongói Demokratikus Köztársaság második legnagyobb városát Lubumbashi-t. Az összecsapás során a biztonsági erők három tagja vesztette életét, valamint 16 támadó hunyt el és többeket foglyul ejtettek a biztonsági erők alakulatai. A hivatalos szervek közlése szerint a támadást egy a helyi börtönből történő szökési kísérlet előzte meg. A hivatalos adatok szerint a városban több épületben jelentős károk keletkeztek. A rendőrség a támadókat a Maï-Maï milícia tagjaiként azonosította.

A marokkói hatóságok az Iszlám Államhoz köthető szélsőséges csoportok megerősödésére figyelmeztetnek a régióban, különösen Mali és Líbia területén. A marokkói belbiztonsági szolgálat feje emellett azt is bejelentette, hogy a régióban a terrorizmus mellett komoly fenyegetést jelent a különböző szervezett bűnözői hálózatok megerősödése, valamint az ezekhez köthető, drog-, fegyver- és emberkereskedelem. A marokkói belbiztonság munkatársainak sikerült felszámolnia egy terrorista sejtet, amely nagy mennyiségű ammóniumnitráttal tervezett végrehajtani támadásokat fontos állami vezetők ellen.

Írta: Párducz Árpád

Az Afrikai Unió szomáliai békefenntartó erői (AMISOM) által közzétett felvételen egy asszony áll az elhagyatott Bakara piacon Mogadishu kereskedelmi és gazdasági központjában, három nappal az után, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges, al-Shabaab iszlámista lázadók kivonultak a szomáliai fővárosból. (Forrás: MTI/EPA/AMISOM/Stuart Price)

Az Iszlám Állam újbóli térnyerése?

Az elmúlt hónapokban, márciustól kezdődően az Iszlám Állam ismét növekvő aktivitást mutat a Közel-Keleten, amivel párhuzamosan az ellenük történő fellépés is erőre kapott. Augusztus során csak Szíriában 35 darab, az ISIS-hoz köthető támadás történt, amelyek összesen (az eddigi adatok alapján) legalább 76 áldozatot követeltek. Ehhez hasonló számokat utoljára 2017-ben rögzítettek a térségben. Irakban viszont ennél sokkal több, körülbelül 100 támadás történt.

Az Egyesült Államok szeptember közepén jelentős páncélozott szárazföldi haderőt és egy repülőgép hordozó hajót rendelt a térségbe. A Perzsa-öbölben tartózkodó hajóról Szíria és Irak teljes területe elérhető egy légicsapás igénye esetén. A lépés reakció a kifejezetten magas augusztusi számokra, az USA így próbálja megvédeni és megerősíteni a térségben tartózkodó erőit. Érdekesség, hogy Donald Trump tagadta az említett erők jelenlétét a régióban. A szektor kérdése az elnökválasztás folyamatában is fontos szerephez jutott Amerikában. Ez egyébként 2001 óta általános jelenségnek számít.

Szeptember elején, szintén az USA-ban bűnösnek ítélt az esküdtszék egy amerikai állampolgárt, aki 2014-ben csatlakozott az Iszlám Államhoz vallási meggyőződésből. A vád terrorista csoport támogatása volt. A férfi a kalifátus telekommunikációjában vállalt szerepet Raqqah-ban, a de facto fővárosban. A vádlott beismerte, hogy hűséget fogadott Abu Bakr al-Baghdadinak és terrorszervezetének.

Szeptember során a harcok eszkalálódni látszanak a helyi erők és az Iszlám Állam között. Egyre gyakoribbá váltak a rakéta- és bombatámadások az ISIS részéről, amelyek fő célpontjai a nagykövetségek, főként az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok követségei. A lőfegyveres és pokolgépes támadások továbbra is jellemzőek.

Írta: Patocskai Péter

„Halál Amerikára és Izraelre!” feliratú plakátok Bagdadban 2020. január 3-án.
(Forrás: MTI/EPA/Murtadzsa Latif)

Égő templomok Floridában és Kaliforniában

Közel 38 országban diszkriminálják és üldözik a keresztényeket és további, más vallási kisebbségeket, ez körülbelül 300 milliót jelent – állapítják meg a specifikusan ezzel foglalkozó nemzetközi szervezetek adatai. 2017-hez képest 14 százalékkal növekedett a keresztényülsözés-gyanús esetek száma. Azonban ezek a növekvő tendenciák nem érintik meg annyira a nemzetközi közösséget és a nyugati, fejlett társadalommal rendelkező világot, hiszen talán korunk legnagyobb és eltitkolt emberi jogi válsága zajlik.

2020-ban nemcsak a koronavírus okozott fejetlenséget az Amerikai Egyesült Államokban, hanem a Black Lives Matter (magyarul: „A fekete életek számítanak”, röviden BLM) mozgalom is, amelnyek alapja George Floyd nevű afroamerikai, minneapolisi lakos rendőri brutalitás által előidézett kegyetlen halála. Halálát követően kezdődtek el országos szinten erőszakos tüntetések. Ezen megmozdulások eseményei túlságosan eldurvultak, melynek keretei közt 2020 júliusában a BLM egyes aktivistái 2 nap alatt 5 keresztény templomot gyújtottak fel Floridától Kaliforniáig, köztük a 249 éves Los Angeles-i San Gabriel templomot is, mely teljesen megsemmisült. A leégett templomról készült felvételek hasonlítanak azokra a képekre, amelyeket az Iszlám Állam nevű terroristacsoport akcióiról készítettek. A BLM aktivistái a továbbiakban következetesen követelték bizonyos szimbólumok, szobrok eltávolítását. Érintettek voltak a déli államok konföderációs hátterű szimbólumai, így az USA volt elnökeinek szobrai is. Emellett egyes aktivisták követelték Jézus ábrázolásainak megsemmisítését, amiért jellemzően fehér európainak mutatják.

Orlando államban, Ocala városában található Béke Királynője templomba belehajtott egy férfi, miközben éppen a vasárnapi mise előkészületei zajlottak. A férfi benzint öntött az előtérbe, majd meggyújtotta, mielőtt elindult volna. Később a rendőrségnek sikerült őrizetbe vennie a 24 éves elkövetőt, aki valószínűleg skizofrémiában is szenvedett, de gyógyszereit nem szedte gyógyulásának céljából. Bostonban és New Yorkban emellett Szűz Mária-szobrokat rongáltak meg, de San Diegóban is felgyújtottak egy keresztény templomot. Ugyanakkor nem csak katolikus templomok ellen hajtottak végre támadásokat: rejtélyes tűz ütött ki a San Diegó-i Kálvária nevezetű baptista templomban is. Július során több Szűz Mária-szobor elleni támadásról is beszámoltak, többek közt Bostonban (műanyag virágokat gyújtottak fel, amelyeket a szobor a kezében tartott), de volt, hogy festékszórókkal feketítették be a keresztény emlékműveket.

Írta: Németh Csenge

Drónnal készült felvétel James Ewell Brown Stuart konföderációs tábornok vörös festékkel leöntött, összefirkált szobrának eltávolításáról a Virginia állambeli Richmondban 2020. július 7-én. A konföderáció egykori fővárosában, Richmondban a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) mozgalom követelésére eddig Lee tábornoknak, Jefferson Davisnek, a konföderáció elnökének és J.E.B. Stuart tábornoknak a szobrát távolították el a közterekről. A déli emlékművek a mozgalom álláspontja szerint a fehér felsőbbrendűség kifejeződései. A konföderáció, becenevén Dixie az Egyesült Államok tizenegy déli állama által létrehozott, 1861 és 1865 között fennállt államszövetség volt.
(Forrás: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

Szerkesztette: Gönczi Róbert

Recenzió Tim Marshall – A földrajz fogságában – Tíz térkép, amely mindent elmond arról, amit tudni érdemes a globális politikai folyamatokról c. könyvéről.

Napóleon állítólag azt mondta: „ha ismerjük egy ország földrajzát, akkor ismerjük a külpolitikáját is.” (Brzezinski, Zbigniew [2017]: A nagy sakktábla – Amerika világelsősége és geopolitikai feladatai, Antal József Tudásközpont, Budapest, p.59.) A történelem folyamán számos birodalom vezére, Hannibál, Napóleon vagy Hitler, figyelmen kívül hagyta a meghódítandó terület földrajzi sajátosságait – a hegységek, a folyók és hosszan elnyúló síkvidékek stratégiai jelentőségét, helyette inkább hadseregük erejében bíztak. Óvatlanságuk végül saját és birodalmuk vesztét okozta. Tim Marshall brit újságíró és külügyi szakértő „A földrajz fogságában – Tíz térkép, amely mindent elmond arról, amit tudni érdemes a globális politikai folyamatokról” című könyvében amellett érvel, hogy korunk politikai és gazdasági érdekek által vezérelt világában ugyanúgy kiemelt helye van a földrajznak.

A szerző tíz fejezeten keresztül mutatja be, hogy a földrajzi domborzat és a vízfelületek hogyan befolyásolják a jelenkori, valamint a jövő hatalmainak mozgásterét. A fejezetek sokrétűek, logikusan vannak felépítve, a régiók, ezeken belül az államok bemutatása fejlődéstörténeti leírással kezdődik, melyek végül a jelenkori regionális geopolitikai konfliktusok és gazdasági koncessziók fontosabb folyamataira irányulnak.

Az első fejezet rámutat arra, hogy Oroszország számos belső gonddal küzd. 17 millió négyzetkilométernyi területével Oroszország kétszerese az Egyesült Államok területének,  ötszöröse Indiának, ugyanakkor népessége viszonylag alacsony, mindössze 114 millió. A mezőgazdasági termelésre alkalmas időszak rövid, és nagy nehézségeket okoz a Megtermelt javak megfelelő elosztása a tizenegy időzónát felölelő országban. A fejezett vége Oroszország problémaival foglalkozik, a várható népességcsökkenés baljóslatú jövőképe mellett a télen befagyó kikötők és a Kelet-európai-síkság nyitott folyosója ugyanolyan problémát okoz a mai orosz vezetésnek, mint a XVI. Század közepén Rettegett Iván cárnak.

A következő két fejezet az Egyesült Államok és Kína nagyhatalmi erőviszonyát mutatja be. A szerző felvetése szerint a globális tengeri hatalom és a tengeri kereskedelmi útvonalak megszerzéséért folytatott harc hamarosan eldől. Továbbá Tim Marshall szerint hamis az a vélekedés, hogy az Egyesült Államok hatalma hanyatlana, kiterjedt, hajózásra alkalmas folyóhálózata és a Panama-csatorna révén sokkal jobban be tud kapcsolódni a világkereskedelembe, mint Kína. Peking céljainak elérését egyedül a gazdasága és a növekvő életszínvonal iránti igény fenntartása közötti kapcsolat akadályoztathatja. Kínának iparosítania kell a modernizáció és az életszínvonal javítása érdekében, ami viszont csökkenti az élelemtermelés lehetőségét, ennek eredményeként a tömeges és tartós munkanélküliség problematikája ördögi kört alkotva nem csak Kína, hanem az egész világgazdaság problémájává vált.

A könyv egyik legnagyobb erőssége, hogy Európa és Ázsia kontinensek nemzetállamai közötti politikai/gazdasági kapcsolatrendszereket tömören, érthetően foglalja össze. Az európai kontinens bővelkedik termékeny földekben, két óceán által határolt keskeny, kikötésre alkalmas partokban valamint a szétágazó, hosszan elnyúló folyók Közép-Európa szívében külön gazdasági körzeteket alakítottak ki. A fejezetben visszaköszön az orosz gázpolitika tényezője és a krími-válság, valamint az illegális migráció biztonságpolitikai hatásai. A bővített kiadásnak köszönhetően Marshall kitekint a Brexit utáni Európa politikai lehetőségeire, véleménye szerint az Európai Unió fennmaradása a francia-német szövetség rugalmasságtól függ.

Afrikáról szóló fejezetben a szerző abszolút sikerének mondható, hogy képes összefüggő logikai érvek mentén rávilágítani arra, hogy a megosztott, belső konfliktusoktól terhelt afrikai társadalmak problémái a mesterségesen meghúzott határvonalakon alapuló európai területfelosztó-politika felfogásából adódik. A kontinensen zajló folyamatokat két részre oszthatjuk. Amíg a kínai és más külföldi hatalmak érdekei a nemesfémek és az olaj megszerzésére koncentrálódnak, addig a régió államai számára az igazi kincs a Nílus, mely szállításra és ivóvízbiztosításra egyaránt alkalmas, és amelyért Egyiptom akár nyílt katonai összecsapásba is bocsátkozna Etiópiával, ha utóbbi a Nagy Reneszánsz gátrendszerével visszatartaná a folyó vizét.

Afrikán túllépve  a számos konfliktustól terhelt Közel-Keletet vizsgálja a szerző. A fejezeten belül több témakör is előkerül, mint például Szaúd-Arábia és Irán szerepe a jemeni háborúban, a terrorizmus (ezen belül is az Iszlám Állam felemelkedéséről és bukásáról kapunk áttekintő leírást) valamint betekintést kapunk az amerikai csapatkivonás hatására megerősödő Teherán-Ankara-Moszkva-Damaszkusz tengely stratégiai érdekeinek (kusza) logikájáról. A szerző megemlíti Izraelt, mely állam esetében kérdéses, hogyan tudja kihasználni földrajzi adottságait a szomszédos arab országokkal szemben.

A következő fejezetben a jövőbeli hatalmi harc színterét, Ázsiát ismerhetik meg az olvasók. Betekintést nyerhetünk abba, hogyan képesek apró alapterülettel rendelkező szigetek formálni a Dél-kínai-tenger államainak nemzetközi kapcsolatát, választ kaphatunk arra, hogy míg Japán az elöregedő társadalom problémájával néz szembe, addig Kína és Észak-Korea egyre égetőbb problémája közös együttműködési alapot teremt Japán és Dél-Korea között. Marshall külön fejezetet szentel India, Pakisztán és Banglades kapcsolatának. A fejeztet bemutatja Pakisztán geostratégiai hiányosságait, Indiával kapcsolatos félelmeit, valamint felhívja a figyelmet a mindenkori afganisztáni kormánnyal való jó viszony fenntartására, mely mind Pakisztán, mind India számára létfontosságú lehet.

A könyv sokszor visszatér Kína egyre erősödő befolyásához az afrikai kontinensen. Peking érdekeinek leginkább a Dél-Afrikai Köztársaság és Nigéria felel meg, mivel sekély tengerpartjai potenciális kereskedelmi kikötőbázisokat, míg az olajmezők és nemes fémek biztos nyersanyag piacot jelentenek a kínai iparosítás biztosításához. A Kínai Népköztársaság figyelme továbbá a közép-amerikai régióra irányul. A kínai segítséggel megépülő nicaraguai Nagy-Csatorna új tengeri kereskedelmi útvonalat jelentene a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán között, mindezzel kikerülve az USA fennhatósága alatt álló Panama-csatornát. A szerző meglátása szerint Brazília nem rendelkezik elég népességgel és olyan erős gazdasággal, hogy a Dél-Amerika epicentruma legyen, azonban a szomszédjaival kötött kereskedelemi megállapodások mellett út- és vasúthálózata felélesztése fontos annak érdekében, a távol eső városrészek összekapcsolódjanak és az áruforgalomba bekapcsolódva növeljék a kereskedelem volumenét.

A könyv különlegessége, hogy a stratégiai szempontokat is kiemelve mutatja meg, hogy a földrajz természete kényszert idéz elő. Ennek értelmében minden országnak létezik egy védvonala, egy végpontja, amely az USA esetében Kuba: inkább maradjon magányos rezsim, mintsem kínai vagy orosz érdekek célpontja. Oroszország esetében a Krím-félsziget annektálásával nem csak egy melegvizű kikötőt foglalt el, hanem tudtára adta Washingtonnak, hogy Ukrajna semmiféleképpen sem lehet NATO/EU tag sem most, sem a jövőben. Hasonló folyamat játszódik le a Csendes-óceánon, ahol a geopolitikai érdekek rákényszerítik Pekinget, hogy az általa „első szigetláncnak” nevezett szigetcsoportok mindegyikét birtokolja, garantálva a Dél- és Kelet-kínai-tenger kereskedelmi útjai feletti ellenőrzést, valamint védelmi vonalának kitolását.

Az utolsó fejezet az Északi-Sarkvidéket uralni kívánó nagyhatalmak közötti versenyt mutatja be. Jelenleg az Egyesült Államok figyelme sokkal inkább Ázsia területeire fókuszál, valamint Oroszország hatalmas mennyiségű erőforrást fordít a sarkköri katonai létesítményei építésére, a világ legnagyobb jégtörő flottájának bővítésén át egészen a gyorsreagálású egységek kiképzéséig. A jégsapkák olvadása átalakítja a régió stratégiai értékét, egyre jobban fokozza a feszültségek a nagyhatalmak között, hogy ki birtokolja majd a jég alól felbukkanó arany, cink, réz, vasérc, olaj és földgáz lelőhelyeket. A szerző meglátása szerint a felmelegedés következtében a vízi kereskedelmi útvonalak átalakulnak, így például a Kanada északi részét átszelő északnyugati átjáró fontosabb lesz, mint a Panama-csatorna vagy a Szuezi-csatorna.

A könyv címe frappáns, számos alkalommal eszmélünk fel, hogy a fejezetekben tárgyalt országok földrajzi adottságaik helyzetéből adódóan politikai, gazdasági, vagy katonai, stratégiai lehetőségei (vagy mozgástere) korlátozottak. A könyv puhaborítója élénk tengerkék színével figyelemfelkeltő, a nyomdai és grafikai feliratokat betöltő kontinensek igényesek, a mai trendek vonalát követi. Az idegennyelvű (angol) példány első változata 2015-ben jelent meg, hazánk könyvespolcaira 2019-ben érkezett meg a Park Könyvkiadó gondozásában. A kiadvány talán az egyik legbravúrosabban sikerült magyar adaptáció, külön kiemelendő – és a kiadó számlájára írandó, – hogy frissített, bővített kiadással jelent meg. A könyv könnyen olvasható, tiszta, hiteles forrásokkal alátámasztott, megkerülhetetlen mű mindazok számára, akik szeretnék megérteni a jelenkori politika folyamatok mozgatórugóit. A könyv további érdeme, hogy az olvasók mindegyik régióhoz egy fekete-fehér politikai térképet kapnak segítségül, amelyek névrajza könnyen olvasható, a térkép hátteréül szolgáló szürkés vízrajz és domborzati árnyékolás jobb megértést biztosít az adott ország vagy régió földrajzi előnyei szempontjából, vizualizálja a hegységek, völgyek, folyók és hosszan elnyúló sík vidékek okozta stratégiai helyzetét. A könyv nem megy bele figyelmet elvonó apró részeletekkel az elmúlt évek történéseibe, így marad könnyű, magával ragadó olvasmány. Magyar nyelvezetével kimerítő ismeretanyagot kaphat az olvasó, a mű mindenkinek kellő alapot teremt a jövőbeli regionális és globális hatalmi folyamatok megértéséhez.

Írta: Nyírán Tamás (a szerző a Külgazdasági és Külügyi Intézet gyakornoka), a recenziót Wagner Péter, a KKI vezető kutatója lektorálta

Joaquin „El Chapo” Guzmán, a mexikói Sinaloa drogkartell vezetőjének elfogása és bíróság elé állítása az Amerikai Egyesült Államokban sokak számára olyan áttörésnek tűnt, amely teljesen megváltoztathatja a drogháború menetét. El Chapot 2019. július 17-én életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Majdnem egy évvel később érdemes megvizsgálni, a Sinaloa kartell hanyatlásával milyen változások történtek, illetve azt, hogy sikeres-e az USA által támogatott elképzelés, miszerint a drogbárókat eltávolítva a mexikói helyzet megoldódik.

A Sinaloa El Chapo nélkül

El Chapo 2016-os letartóztatása után a hatalmi vákuumot betölteni kívánó tagok véres harcai miatt 2017-re Sinaloa vált Mexikó legveszélyesebb régiójává. A hatalmi harc elsősorban El Chapo két gyermeke (Iván Archivaldo Guzmán Salazar és Jesús Alfredo Guzmán Salazar, vagyis a Los Chapitos), és El Chapo legközelebbi tanácsadói között folyik. A családot megfigyelő szakértők úgy gondolják, a két fiú nem lenne alkalmas a vezetői pozíció betöltésére, hiszen míg El Chapo a mélyszegénységből tört a csúcsra, addig ők szórják apjuk pénzét és rendkívül tapasztalatlanok. A drogbárók fiatalabb generációja teljesen más elvekkel és értékekkel rendelkezik, általában sokkal erőszakosabbak és kegyetlenebbek, mint elődeik. A Sinaloa kartell vezetése így jelenleg megoszlik az El Chapitos és Ismael „El Mayo” Zambada kezében, aki El Chapo elfogásával Mexikó rangidős drogbárójává vált és akit, bár egész életében illegális tevékenységet végzett, erős politikai és gazdasági kapcsolatai miatt sosem vettek őrizetbe. Sinaloa rendőrsége gyakorlatilag az irányítása alatt áll, sokkal óvatosabbnak és körültekintőbbnek tartják, mint a többi „narcost” (drogkereskedőt).

Guerrero és Morelos szövetségi államokban elkobzott kábítószer elégetésénél mexikói tengerészgyalogosok a mexikói Acapulcóban 2018. szeptember 20-án. A tengerészgyalogosok 4,7 tonna kokaint, 468 kilogramm marihuánát és 54 pszichoaktív kábítószert semmisítettek meg. (Forrás: MTI/EPA/David Guzmán)

A többi kartell térnyerése – A Jalisco New Generation

Napjainkban több olyan nagyobb drogkartell kezdett el hanyatlani, amelyek hatalma régen megkérdőjelezhetetlen volt, ilyen jelenleg a Sinaloa, és a Los Zatos is, ennek hatására pedig pár éve olyan új bűnszervezetek alakultak ki, mint például a Jalisco New Generation. Pár év alatt ez a kartell vált a Sinaloa egyik legnagyobb riválisává, sokkal erőszakosabb és barbáribb eszközöket vet be ellenfelei ellen, mint elődei, és leginkább Mexikó nyugati és déli területein szerzett hatalmat. 2006 óta a drogkartellek száma 6-ról 37-re nőtt, emellett több mint 60.000 ember tűnt el a kartellháborúk hatására, legtöbbjük valószínűleg jelöletlen sírokban fekszik. Az általában bizalmatlan civileket az ellenőrzött területeken eközben a Jalisco igyekszik meggyőzni a közösségi média és a propaganda segítségével, hogy amennyiben nem avatkoznak bele a drog bizniszbe, nem esik bántódásuk. Sokan inkább választanák azt, hogy egyetlen kartell szerezzen hatalmat az országban, mint a folyamatos háborúzást, mely rengeteg civil áldozatot követel. A megszerzett területeken a Jalisco egyfajta rendfenntartó erőként is működik, a lakosok gyakran fordulnak hozzájuk a helyi hatóságok helyett, ők pedig segítséget nyújtanak, és viszonylagos rendet teremtenek az emberek hallgatásáért cserébe. Más eszközökkel is próbálják elnyerni a lakosság bizalmát, El Alcíhuatl településen a bűnszervezet például egy kórházat épített és működtet, melyben mind saját emberei, mind a helyi lakosok ellátást kaphatnak. Azzal, hogy a rend fenntartásával és kritikus infrastruktúra építésével gyakorlatilag átveszi az állam feladatait, vagy éppen helyettesíti azt, a Jalisco rendkívül gyorsan gyarapodik mind a tagok számában, mind területileg. Terjeszkedése napjainkban leginkább az északi területekre és Mexikóvárosra koncentrálódik, ez pedig egyre sűrűbb és véresebb összecsapásokkal jár, így a JNG nagy árat fizet érte. A mélyszegénységben élő fiatalok számára sokszor valóban a drogkartell az egyetlen lehetőség a szerencsétlen életkörülményekből történő kitörésre. Nem segít a helyzeten az sem, hogy az országban rengetegen, főleg a szegényebb rétegek közül példaképként, egyfajta Robin Hoodhoz hasonló alakként tekintenek a drogbárókra. Mindezek mellett azonban a Jalisco sem jobb, mint társai. A városokért és falvakért folyamatosak folynak a véres harcok, a terjeszkedésük és stratégiájuk pedig rendkívül agresszív. A JNG sikere főleg abban rejlik, hogy a vezetés jól szervezett, hierarchikus és szilárd. A kartell vezetője Nemesio Oseguera, „El Mencho” jelenleg a legkeresettebb bűnöző Mexikóban. Ugyan jelentős hatalommal bír, népszerűsége meg sem közelíti El Chapoét, aki szinte sztárrá, élő legendává vált, és tudatosan építette fel hírnevét anélkül, hogy kórházakat, vagy iskolákat hozott volna létre. El Menchot olyan bűncselekményekkel is kapcsolatba hozzák, mint például Gabriel Gómez Michel politikus merénylete, 2016-ban pedig El Chapo két fiát is elrabolta és rövidebb ideig fogva tartotta. A kartellek tőkéje nem csak a drogkereskedelemből származik, a Jalisco New Generation legnagyobb bevételi forrásai között a pénzmosás és emberkereskedelem is szerepel, de állandó harcok folynak vidéken a termőföldekért is, különösen az avokádó termesztéséért, melyből hatalmas pénzösszegekhez jutnak a bűnszervezetek. A Jalisco működéséhez elengedhetetlenek a pénzmosáshoz szükséges fantom cégek, amelyek egy részét Mexikó júniusban befagyasztotta, ezzel nagy veszteségeket okozva a kartellnek. A már említett drogbárók mellett érdemes kiemelni többek közt José Antonio „El Marro” Yépezt, a Santa Rosa de Lima vezetőjét, mely a Jalisco nagy riválisa, vagy Juan Gerardo „El Huevo” Treviñot, aki a Los Zetas utolsó aktív vezetőjeként van számon tartva.

Marihuánaültetvény felszámolásában vesz részt egy mexikói katona a mexikói Jalisco szövetségi államban lévő Hostotipaquillóban 2012. szeptember 27-én. (Forrás: MTI/EPA/Ulises Ruiz Basurto)

Van megoldás?

A mexikóiak nagy része nosztalgiával és vágyakozással tekint vissza azokra az időkre, amikor még csak egy bűnszervezetnek volt ilyen hatalma, az élet ekkor sokkal békésebb és stabilabb volt. Az USA stratégiája, miszerint a drogbárók elfogásával a bűnszervezetek is elveszítik a hatalmukat, teljesen sikertelennek bizonyult. Andres Manuel López Obrador, a jelenlegi mexikói miniszterelnök új szempontból közelítette meg a kérdést, sokkal inkább fókuszál a társadalmi egyenlőtlenségek kezelésére és a korrupció csökkentésére, mint a kartellek elleni aktív küzdelemre. Ez a stratégia ugyan kevésbé látványos és azonnali hatást ettől nem várhatunk, de hosszú távon annál eredményesebb lehet. Rövidtávon ennek az ára az volt, hogy a 2019-ben elkövetett gyilkosságok aránya tovább nőtt az eddigi évekhez képest. A korrupció, az erőszak és a drogháború áldozatainak száma növekvő tendenciát mutat, és amíg a kartellek a kezükben tartják a helyi rendőrségeket és a politikusokat, igazi haladás nem érhető el. Miközben Mexikó kormánya a kartellek elleni aktív küzdelemmel eddig csak rontott a helyzeten, azt sem teheti meg, hogy szabad utat enged a szervezett bűnözésnek. A kormány számára a kartelleket hagyományos módon legyőzni lehetetlen, hiszen nagyon könnyen szétbomlanak és azonnal újak lépnek a helyükbe. Az új miniszterelnök által felvázolt stratégia az egyenlőtlenségek csökkentésére rendkívül hatásos lehet, de egy 6 éves mandátum erre nem elég, Mexikóban a miniszterelnökök újraválasztását pedig törvény tiltja. Az egyik lehetséges megoldás a marihuána legalizálása az USA-ban és Mexikóban, ezt véghez vinni azonban korántsem egyszerű. López Obrador a legalizálást szigorúan orvosi használatra korlátozná. Fontos lenne emellett a rendőrség megreformálása is, jobb kiképzés és fizetések biztosítása, valamint a szigorú, korrupciómentes folyamatos ellenőrzés. Az, hogy ez gyakorlatban, hogyan, ha egyáltalán teljesíthető, már sokkal bonyolultabb kérdés. Obrador ennek érdekében 2019-ben nemzeti gárdát alakított, ebben alkalmazva katonai és rendőri erőket is, akiknek fő feladata a drogkartellekhez köthető bűncselekmények kivizsgálása. A gárda lényege eredetileg a polgári rendfenntartás erősítése volt, azonban eddig csak tovább erősödött a közbiztonság militarizált jellege. A nemzeti gárdát megalakulása óta számos kritika érte, tagjait többek közt bevándorlók zaklatásával, kínzással és bűnszervezetekkel való szoros együttműködéssel is vádolták. Úgy tűnik, bármilyen stratégiát is vetne be az USA, vagy Mexikó, a helyzet nem javul, és egyre inkább tűnik úgy, hogy El Chapo helyesen mondta: „A drogkereskedelem sosem fog véget érni”.

Írta: Ustea Dóra

Abe Sinzó augusztus 28-án tett bejelentése – miszerint az egyre súlyosbodó egészségügyi állapotára hivatkozva lemond a miniszterelnöki tisztségről – az egész világot váratlanul érte, nem csupán Japánt. Habár már 2006-ban sikerült elnyernie a kormányfői tisztséget, alig egy évre rá a kiújuló vastagbélgyulladására hivatkozva mégis le kellett mondania. A 2012-es alsóházi választások idején szállóigévé vált „Nippon o torimodoszu!” (Visszavesszük Japánt!) reménykeltően csengett a megoldatlan gazdasági problémák sokasága és a 2011-es fukusimai katasztrófa miatt elkeseredett emberek szemében. Abe nemcsak, hogy visszaszerezte a kormányfői tisztséget, hanem képes volt azt négy cikluson át megtartani úgy, hogy a modern japán történelem mindezidáig leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke lett. A mostani miniszterelnöki mandátumából alig egy éve volt hátra a következő alsóházi választásokig. Visszavonulásának híre meglepte politikustársait is, akik közül többen ugyancsak kétkedve fogadták a hírt, viszont ugyanilyen gyorsan megkezdődtek a találgatások utódját illetően. 

Mivel a kormányzó Liberális Demokrata Párt mind az alsó-, mind pedig a felsőházban többségben van, a következő miniszterelnök személye a párt döntésén múlt, amelyre szeptember 14-én került sor. Ezen a döntésen a japán lapok szerint már a kezdetektől fogva legesélyesebbnek tartott jelölt, a jelenlegi kabinetvezető, Szuga Josihide nyert. Ezt követően szeptember 16-án az országgyűlés egy speciális ülésen formálisan is megszavazta a párt által korábban választott jelöltet.

Szuga Josihide szintén rekordernek számít a maga pozíciójában. Hivatalából adódóan mindvégig komoly háttérszerepet töltött be Abe Sinzó miniszterelnöksége alatt. Mellette a pártpolitika-vezető, volt külügyminiszter Kisida Fumio; és a pártelnöki tisztségért negyedjére is ringbe szálló volt védelmi miniszter Isiba Sigeru kerültek szóba. Mind a három jelölt a párt veteránja, komoly politikusi múlttal, és párton belüli tekintéllyel rendelkezik.

Abe Sinzó japán miniszterelnök (balra) virágot nyújt át Szuga Josihide kormányszóvivőnek, miután utóbbi megnyerte a japán kormánypárt, a Liberális Demokrata Párt (LDP) új vezetőjének megválasztására kiírt szavazást Tokióban 2020. szeptember 14-én. A kormánypárt új vezetője lett az új miniszterelnök is az egészségi okok miatt augusztus 28-án lemondó Abe Sinzó után.
(Forrás: MTI/AP pool/Eugene Hoshiko)

Japán pacifista, vagy abnormális ország?

Nemzetközi kapcsolatok elméletének kutatói között hosszú ideje vita folyik a háború utáni Japán megítélésével kapcsolatban. Japán gazdasági erejénél fogva nagyhatalom, évtizedekig a világ második legnagyobb gazdaságával rendelkezett (míg 2010-ben Kína le nem hagyta). Ezzel szemben Japán külpolitikai érdekérvényesítő képessége, és katonai ereje nem áll összhangban az ország gazdasági erejével, ami egyfajta abnormális állapotot eredményez: „Gazdasági óriás és politikai-katonai törpe.” 

Ennek az abnormális állapotnak a középpontjában kétségtelenül a II. világháború utáni alkotmány áll, amit a megszállást vezető amerikai Douglas MacArthur tábornok és munkatársai vázoltak fel. Alapvetően a korábbi, Meidzsi-alkotmány módosításaként született meg, megőrizve így a jogi folytonosságot. Azonban hatályba lépésének idején Japán még mindig katonai megszállás alatt állt, és nem a császár, nem is a nép birtokolta a hatalmat, hanem a továbbra is a szövetséges megszálló erők. Az általuk véghezvitt reformpolitika fő célja volt megakadályozni, hogy Japán katonai erejénél fogva ismételten veszélyt jelentsen a világbékére. Ezért az új alkotmányba külön MacArthur kérésére foglalták bele a 9. törvénycikkelyt, avagy az un. „Békezáradékot”:

9. cikk: „Törekedve az igazságon és renden alapuló nemzetközi békére, a japán nép örökre lemond a háborúról, mint a nemzet szuverén jogáról, és fenyegetés, vagy erő alkalmazásáról, mint nemzetközi viták rendezésének eszközéről. 

A fenti célok elérése érdekében, nem tart fenn szárazföldi-, tengeri- és légierőt, ahogy más katonai potenciált sem. Az ország hadviseléshez való joga soha nem lesz elismerve.” (Fordítás forrása: Japán Alkotmánya)

Ez akkoriban megfelelt mind az amerikai céloknak, mind pedig a militarizmusból kiábrándult emberek általános érzéseinek, így fenti elköteleződés a japán nép egyik sajátos jellemvonásává vált. A japánok közül sokan, mint nemzetük sajátosságára, ma is büszkén tekintenek az alkotmányba belefoglalt pacifista értékekre, és a később részben ezzel magyarázható előnyökből származó gazdasági sikerekre.

Mi számit normálisnak?

A neves svéd politikatudományi kutató, Linus Hagström tanulmányában összegyűjtött jó pár meghatározást a kérdést illetően. A „normális országot” az utóbbi években gyakran definiálták úgy, mint egy olyan országot, amely „alkotmányosan képes és kész katonai erőt mozgósítani, nemzeti és nemzetközi biztonsági célok elérése érdekében” (különös tekintettel itt a kollektív önvédelem kérdésére). Andrew Oros meghatározása szerint „normálisnak” számít egy „független, és teljesen felfegyverzett nagyhatalom”. Richard J. Samuels egy olyan országot ír le, amely egyszerűen „képes háborút indítani”.  Kenneth Waltz meghatározása szerint pedig „normális ország” az, amelyik „stratégiai nukleáris fegyverekkel rendelkezik”. Habár ezen meghatározásba kevés ország illik bele, gyakran hivatkoznak az Egyesült Királyságra, mint mintára.

Érdekes viszont az a kérdés, hogy maguk a japánok mit is tartottak, és tartanak ma is „normálisnak”. Míg az országot a modernizáció útjára terelő 1868-as Meidzsi-restaurációt megelőzően a szonnó dzsói (Tisztelt a császárt, űzd el a barbárokat!) volt a domináns szlogen az ország megnyitását végletekig halogató Szigetország számára, addig a császári restaurációt követően már olyan jelszavak jelentek meg, mint a dacua njújó (Kilépni Ázsiából, belépni Európába!), illetve a fukoku kjóhei (Gazdag ország, erős hadsereg!). Ezek a szlogenek egyértelműen jelezték, hogy az új japán vezetés döntött az ország jövőjét illetően. Ebben a korszakban a Japán Császárság próbálta elhatárolni magát a gyengének, és lemaradottnak tartott Ázsiától (Kínától), és mindenáron a modern, gyarmattartó nagyhatalmak klubjába kívánt tartozni. A korszakban ezt az identitáskeresést; Kínától, és az addig domináns kínai kultúrától való eltávolodást próbálta alátámasztani a kokutai (az ország milyensége, minősége) eszméje és a kultúrát meghatározó kokugaku (nemzetművelés) mozgalma, amelyek eleinte a japán kultúra meghatározására, jellegzetességeinek hangsúlyozására irányultak, de idővel az országot katasztrofális háborúba vezető nacionalista, és militarista ideológia brutális eszközeivé váltak. Japán ekkoriban, mint Ázsia egyetlen, a Nyugatot választó „civilizált” nagyhatalma, küldetésének érezte, hogy „vezesse” a modernizációra egyedül képtelen, megosztott ázsiai országokat. Látható, hogy a Meidzsi-restaurációt követően a modernizáció útjára lépett állam a fejlett, gyarmattartó nagyhatalmakat tartotta „normális országoknak”, ugyanakkor szomorú, hogy „civilizáltságon” kulturális felsőbbrendűséget, a „modern ipari államon” gazdasági és katonai dominanciát értett, amely végül Ázsia gyarmatosításába és a gyenge államok kizsákmányolásába csapott át.

A háborús vereséggel Japán elveszítette addigi „normál” státuszát, amit az 1947-es új alkotmány, különösen annak 9. cikkelye rögzített. Ugyanakkor a japán politikai vezetésen belül továbbra is kiemelt cél maradt az a Meidzsi-korból származó tradicionális ambíció, hogy Japán „egyenrangú legyen a világ nagyhatalmaival.” Ennek jó példája volt, amikor 1992-ben Mijazava Kiicsi miniszterelnök (1991-1993) kijelentette, hogy Japán állandó tagja kíván lenni az ENSZ Biztonsági Tanácsának. (Bobák 2017.) Legutóbb Motegi Tosimicu külügyminiszter hozta fel újra a kérdést.

Hirosima prefektúra iparcsarnokának kupolás romja, a később mementóként meghagyott Atombomba-kupola 1945-ben, miután augusztus 6-án, a II. világháború végén egy amerikai nehézbombázó ledobta a történelem első atombombáját Hirosimára. A város elleni atomtámadás mintegy 140 ezer halálos áldozatot követelt. Az épület 160 métere állt a becsapódás helyétől. (Forrás: MTI/EPA/Béke Emlékmúzeum)

A japán külpolitika határozatlansága

Michael J. Green így ír könyvének bevezetőjében: „Amikor elmeséltem egy japán médiában dolgozó barátomnak, hogy az országa külpolitikájáról tervezek könyvet írni, viccelődve így válaszolt: »Japán külpolitika? Majd szólj, ha találsz valamit!«” (Michael J. Green, Japan’s Reluctant Realism, Palgrave, 2003.)

A 20. század második felének japán külpolitikája nem nevezhető különösebben határozottnak. A japán külpolitika „jellegtelensége” abból adódott, hogy a második világháború után Japán szándékosan tartózkodott attól, hogy jelentőseb szerepet játsszon a világpolitika színpadán. Mivel katonai erejét az alkotmánya szigorúan korlátozta, illetve biztonság tekintetében minden iránymutatást az Egyesült Államoktól kapott, így az érdekérvényesítés egyetlen eszköze a gazdasági potenciálja maradt főleg külföldi működőtőke befektetések (Foreign Direct Investment – FDI) és fejlesztési támogatások (Official Development Aid – ODA) formájában. Az, hogy Japán a világ legtöbb országával törekedett jó kapcsolatokat kiépíteni, az ország gazdaságának fejlődése szempontjából rendkívül pozitív, és alacsony kockázatú külpolitikai stratégia volt, de a komolyabb, főleg biztonságpolitikai kérdésekben mindvégig az Egyesült Államok álláspontját képviselte. Ezt a külpolitikai kettősséget a korszakalkotó politikus, Josida Sigeru (Japán miniszterelnöke 1946 és 1947, illetve 1948 és 1954 között) alapozta meg az ’50-es évek első felében. Röviden összefoglalva a Josida-doktrína lehetővé tette, hogy Japán katonai erő/ katonai potenciál (szenrjoku, lásd Japán alkotmánya: 9. tc!) hiányában a saját gazdasági fejlődésére, és jólétére tudjon koncentrálni az amerikai nukleáris védőernyő alatt.

 

Abe és a japán védelempolitika „normalizációja”

Visszatekintve Abe Sinzó több, mint 7 éves munkájára, nehéz egyértelműen állást foglalni annak eredményességét illetően. Japán, mint a világ egyik legfejlettebb és legiparosodottabb országa napjainkban is számos olyan problémával küzd, amelyek a gazdaságot jóformán a ’90-es évektől kezdve folyamatos recesszióban tartják. Abe miniszterelnöksége alatt elindította azt gazdaságélénkítő programot, amely leginkább csak „Abenomics” néven terjedt el a köztudatban. Habár a gazdaságpolitika kapott hideget és meleget is, nagy szerepe volt abban, hogy a japán gazdaság két évtizednyi recesszió után, újra lassú növekedési pályára állt, aminek csak az idei koronavírus járvány vetett véget.

Abe, mint konzervatív politikus, a Jaszukuni Szentélyben tett látogatásaival gyakran okozott közfelháborodást a szomszédos országokban. Továbbá az sem volt titok, hogy anyai nagyapja az ’50-es évek miniszterelnöke Kisi Nobuszuke volt, aki a korábbi II. világháborús tevékenysége, és betöltött pozíciója miatt talán a modernkori japán történelem egyik legellentmondásosabb alakja.

A 2000-es évek elején Észak-Korea destabilizációs tevékenysége jelentette a legfőbb fenyegetést Japán számára. Különösen az 1970-80-as évek idején Japán partvidékéről erőszakkal Észak-Koreába hurcolt japán állampolgárok ügye váltott ki hatalmas felháborodást Japán-szerte. A 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően George W. Bush 2002-es beszédében Irakhoz, és Iránhoz hasonlóan Észak-Koreát is a világbékét fenyegető „gonosz tengelyéhez” sorolta. Ebben az időszakban Japán politikai vezetése, a szeszélyes szomszéd, Észak-Korea mellett Kína nagyfokú katonai modernizációját, és a korábbinál agresszívabb tengeri aktivitását is elkezdte fenyegetésként kezelni (Bobák 2017.). Ez a 2004-ben elfogadott nemzetvédelmi programban külön említésre került.

Egy ilyen, geopolitikai problémáktól terhelt légkört örökölt az első Abe-kormány 2006-ban. Abe választási programjában az alkotmánymódosítás is szerepelt, ami kétségkívül radikálisnak minősül Japánban. Továbbá felállított egy testületet (Kokka anzenhosó ni kanszuru kantei kinó kjóka kaigi – A Miniszterelnökséget segítő tanács a nemzeti biztonságpolitikával kapcsolatban), amely azt vizsgálta, hogy a kollektív önvédelem gyakorlása hogyan egyeztethető össze az akkori jogi struktúrával. Japánban az első komolyabb ilyen vita a 1990-1991-es öbölháború során merült fel, ahol az Egyesült Államok logisztikai hozzájárulást kért Japántól, azonban a Kaifu Tosiki (liberáldemokrata miniszterelnök 1989-1991 között) vezette japán kormány a 9. cikkelyre hivatkozva visszautasította azt. Később amerikai nyomásra (gaiacu), Japán mintegy 13 milliárd USD támogatással járult hozzá a misszióhoz, amely a nemzetközi sajtóban csak „csekk-könyv-diplomáciaként” jelent meg. Ennek ellenére Japán éles kritikát kapott a nemzetközi szerepvállalását illetően és az országon belül is megindult a vita azzal kapcsolatban, hogy Japánnak milyen nemzetközi szerepet kellene játszania a hidegháború utáni világban. Ez vezetett el odáig, hogy 2007-ben a fent említett testület vizsgálta meg a kérdést, amely az alábbi négy pontban összegezte a talált problémákat:

1. Japán képes-e megvédeni egy, a Japán-közeli vizeken támadás alatt álló amerikai hadihajót?
2. Japán képes-e lelőni egy, az ország légterén áthaladó ballisztikus rakétát, melynek célpontja egy harmadik ország?
3. Japán képes-e mentési akciót végrehajtani egy támadás alatt álló külföldi kontingens számára egy ENSZ békefenntartó küldetés keretén belül?
4. Japán képes-e megfelelő támogatást nyújtani egy külföldi kontingens számára egy ENSZ békefenntartó küldetés keretén belül?

A jelentés négy fő megállapítást tartalmazott, amelyek rávilágítottak az akkori jogi struktúra hiányosságaira:

1. A jelenlegi jogi rendszerben Japán képtelen végrehajtani a fent vizsgált négy eset bármelyikét.
2. Mindazonáltal ezek a hiányosságok rendkívül hátrányosan érintik Japán nemzeti érdekeit.
3. Következésképpen mihamarabbi intézkedések szükségesek, hogy Japán teljesíteni tudja a fent vizsgált eseteket.
4. Erre vonatkozólag alkotmánymódosítás nem szükséges, hanem elegendő az alkotmány újra értelmezése.

Abe Sinzó korai lemondása miatt már csak az őt követő miniszterelnök, Fukuda Jaszuó (2007-2008) tudta kézhez kapni a testület javaslatait, de ő érintetlenül hagyta azokat.

Fukuda Jaszuo, a kormányzó japán Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöke fejet hajt a képviselők előtt 2007. szeptember 25-én, miután a japán parlament alsóháza miniszterelnöknek választotta. A mérsékelt konzervatív 71 éves politikus a szeptember 12-én lemondott Abe Sinzót váltja a kormányfői poszton. (Forrás: MTI/EPA/Everett Kennedy Brown)

Amikor a Liberális Demokrata Párt új koalíciós partnerével, az Új Kómeitó Párttal 2012-ben megnyerte a választásokat, legfőbb célként az évek óta stagnáló gazdaság újjáélesztését, és a nemzetbiztonsági politika megváltoztatását tűzte ki. Abe 2013 decemberében „nemzetbiztonsági szempontból fontos kérdések mérlegelése szempontjából” a kormányon belül felállította a Nemzetbiztonsági Tanácsot (Kokka anzenhosó kaigi). A tanács a megvitatásra kerülő témák függvényében a tanácson elnöklő miniszterelnök mellett akár 9 miniszter részvételével, vagy 4 miniszter részvételével is felállhat. Speciális témák esetében a miniszterelnök, a kabinetfőnök mellett az ügyben érintett miniszterek részvételével folyhat a tanácskozás. (Forrás: Nemzetbizonsági Tanács működési szabályzata)

2013 decemberében a Nemzetbiztonsági Tanács felállítása mellett még két fontos dolog történt, nevezetesen a kormány kiadta Japán első nemzeti biztonsági stratégiáját (National Security Strategy – NSS, Kokka anzenhosó szenrjaku, 2013). Habár 1957-ben már született egy dokumentum Nemzeti Biztonság Alapterve (Kokubo no kihon hósin) néven, amely – valljuk be – igencsak megkopott az eltelt 56 év során. Annak elkészültekor Japán még épphogy csak kezdett talpra állni a második világháború okozta pusztításból, a hidegháború már javában zajlott, és a japán védelempolitika leginkább a szovjet nukleáris és konvencionális katonai fenyegetésekre koncentrált. A fő gondolat az új biztonsági stratégia mögött a „proaktív pacifizmus” (szekkjokuteki heivasugi) volt, ami azon alapult, hogy Japánnak a korábbinál aktívabb szerepet kellene játszania a nemzetközi közösség feladataiban (elsősorban a csendes-óceáni térségben). Ez totálisan ellentmondott az addig alkalmazott „passzív pacifizmus” (sókjokuteki heivasugi) koncepciójának, ami abból indult ki, hogy Japán minél nagyobb mértékben mond le a fegyverhasználatról, annál jobban járulhat hozzá a világ békéjéhez. Az utóbbi szellemben született meg Japán alkotmánya is a második világháborút követő években. Az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának 51. cikkelye alapján egy állam gyakorolhatja az „egyéni vagy kollektív önvédelemhez való természetes jogát”. Habár Japán tagja a Szervezetnek, mégsem gyakorolta ezt a jogot, mivel a mindenkori japán kormány a 9. cikkelyből kiindulva alkotmányellenesnek minősitette, és önként lemondott az önvédelem gyakorlásáról. Mivel Japán az öbölháborút követően évről évre egyre több nemzetközi békemisszióban vett részt, komoly problémákat okozott Japánnak ez a sajátos alkotmány-értelmezés, amely a küldetés eredményességét, és az ország kredibilitását veszélyeztette végső soron. Éppen ezért vált szükségessé az ország kollektív önvédelemhez való hozzáállásának újragondolása a 2000-es évekre.

A másik lényeges dolog a 2014-es költségvetési évre kiadott új nemzetvédelmi program (National Defense Program Guidelines for FY2014, Heiszei 26 nendo ikó ni kakaru bóei keikaku no taikó) elkészítése volt. A dokumentumban többek kifejtésre került a változó biztonsági környezet, ami kapcsán a japán elemzők különösen Észak-Korea destabilizáló tevékenységét, és ballisztikus rakétaprogramját; illetve a Kínai Népköztársaság katonai képességeinek elképesztő ütemű növekedését és az egyre gyakoribb légi- és tengeri katonai jelenlétet találták aggasztónak. A dokumentum továbbá támogatja a Nemzeti biztonsági stratégiában már említésre került „proaktív hozzájárulást a békéhez”, ami a korábbinál szélesebb körű nemzetközi együttműködésen és az Egyesült Államokkal való szorosabb szövetségen alapul. Ezen kívül a dokumentum szintén Észak-Korea és Kína kapcsán hívja fel a figyelmet az ún. „szürke-zónás” szituációk további eszkalációjának veszélyeire. Ezért elengedhetetlen az összhaderőnemi; a hírszerző, megfigyelő, felderítő (Intelligence, Surveillance, Reconnaisance – ISR); valamint a légifölény- és haditengerészeti képességek javítása. (Kiss 2015.) Hogy Japán elérje ezeket a célokat, a dokumentum előáll a „dinamikus egyesített védelmi erő” (Dynamic Joint Defence Force – DJDF) koncepciójával, ami különleges hangsúlyt helyez az fejlett technológia alkalmazására; a vezetési-, és kommunikációs képességekre; a készenlét; mobilitás; flexibilitás; és fenntarthatóság növelésére.

Ellenzéki politikusok, köztük Hamada Jaszukadzu (középen, jobbról) Ellenezzük az erőszakos törvényeket! és Abe politikája megbocsáthatatlan! feliratú transzparensekkel tüntetnek a tokiói parlamentben 2015. július 15-én, miután az alsóház nemzetbiztonsági bizottsága olyan törvényjavaslatot hagyott jóvá, amely szerint a japán katonák külföldön is bevethetőek lennének, a második világháború után először. Az alsóház július 16-án szavaz a javaslatról, és várhatóan jóvá is fogja hagyni. Ezt követően dönthet róla a felsőház is. (Forrás: MTI/EPA/Franck Robichon)

A jelenleg legfrissebb nemzetvédelmi program 2018 decemberében készült el. A korábbihoz hasonlóan ez a dokumentum is aggodalommal szemléli a Japán körül egyre gyorsabb ütemben változó biztonsági környezetet. Legtöbb ország nemzeti biztonsági stratégiájához hasonlóan itt is megjelenik a „hibrid hadviselés”, mint a status quo megváltoztatására irányuló katonai és nem katonai tevékenységek határmezsgyéjén mozgó komplex akciók összessége. A dokumentum különösen a már korábban említett „szürke-zónás” szituációk kapcsán emeli ki a „hibrid hadviselést”, mint lehetséges kockázatot.  A dokumentum legaggasztóbbnak már egyértelműen Kína „világszínvonalú haderő kiépítését” megcélzó törekvéseit tartja, amelynek velejárója a kínai védelmi kiadások nagymértékű növekedése, katonai erejének mennyiségi és minőségi növekedése. Ehhez társul a kínai fölény biztosítása olyan új (közös) terekben, mint a gyorsan fejlődő kiber- és elektromágneses tér, illetve a világűr. Itt a dokumentum kiemeli Kína műhold-elhárító-, rakétavédelmen áthatoló-, illetve a kétéltű partraszálló képességeket érintő fejlesztéseit. Ezek között lehet említeni az un. „hozzáférést akadályozó” (Anti-Access/ Area Denial („A2/AD”) szekkin bósi – rjóiki kjohi) képességeket, melyeknek célja, hogy a szemben álló fél/ felek ne tudjanak katonai tevékenységet folytatni egy-egy jól körülhatárolt területen. Itt egyértelműen a Kelet-kínai-tengeren található Szenkaku/ Tiaojü-szigeteket lehet említeni, amelyek kapcsán Kína 2013-ban bejelentette, hogy ún. légvédelmi azonosító övezetet hoz létre („air-defence identification zone – ADIZ, Bókúsikibecuken”), hogy saját maga tudja ellenőrizni a vitatott hovatartozású szigeteket is magába foglaló légteret. Kérdéses, hogy Kína a közeljövőben  hasonló módszerrel próbálja-e meg befolyását erősíteni a napjainkban szintén „forrópontnak” számító Dél-kínai-tengeren.

Észak-Korea kapcsán Japán továbbra is a „renegát ország” nukleáris arzenálját tartja leginkább veszélyesnek a saját biztonságára nézve. Az utóbbi években Észak-Koreának sikerülhetett az atomfegyvereinek méreteit olyan jelentős mértékben lecsökkenteni, hogy ballisztikus rakétára való felszerelésük és célba juttatásuk megoldható legyen. Ez nagymértékben növeli a kommunista ország elrettentőképességét, ugyanakkor tovább rontja az ország nemzetközi megítélését, mivel egyértelmű jele annak, hogy a Kim Dzsong Un és Donald Trump között elkezdődött észak-koreai atomfegyverek leszereléséről szóló tárgyalások zsákutcába jutottak, és a Kim-rezsim tovább folytatja atomarzenálja fejlesztését.

Továbbá a dokumentum felhívja a figyelmet észak-koreai atomfegyverek mellett az ország kiberhadviselésre szakosodott egységei által jelentett veszélyekre. Egyes becslések szerint mintegy 6000 és 7500 főből állhat a rezsim „kiberhadserege”, amelynek tagjai leginkább Kínát, Oroszországot, Indiát, Malajziát és Fehéroroszországot bázisul használva tevékenykednek. A kibertérből indított, alacsony költségű – alacsony kockázatú támadások leggyakrabban a technológiailag fejlettebb országok ipari- és katonai titkainak megszerzésére, illetve a kritikus infrastruktúra-, és a pénzintézetek megbénítására irányulnak.

Legvégül szeretnék szót ejteni a japán fegyverexportra vonatkozó szabályok enyhítéséről. A szigetország 1967-ben vezetett be saját magára nézve szigorú korlátozásokat, melyek megtiltották a kommunista-, az ENSZ embargó alá eső-, illetve nemzetközi konfliktusokban részt vevő országok irányába történő fegyverek eladását. Később a korlátozások köre kiterjedt szinte minden országra, ez alól kivételt csak az Egyesült Államok irányába történő technológia transzfer; illetve 1987-ben a mintegy 30 db már szolgálatból kivont F-104J/DJ Starfighter szuperszonikus vadászrepülőgép Tajvannak való eladása jelentett. A japán kormány végül csak 2014-ben törölte el a fegyverexportra vonatkozó korlátozásokat. Az új irányelvek alapján Japán immár külföldi partnereknek is exportálhat katonai eszközöket, technológiát, illetve más országokkal együtt dolgozhat közös fegyverfejlesztési programokon. Természetesen Japán továbbra sem ad el fegyvert az ENSZ-embargó alá eső (Irán, Észak-Korea), illetve konfliktusban részt vevő országoknak. A korlátozások feloldása után rögtön elterjedt a hír, hogy Japán 20 millió dolláros ajánlatot tett a már öregedő Collins-osztályú tengeralattjáróit leváltani kívánó Ausztrália számára. Habár az eladásra kínált Szórjú-osztályú tengeralattjárók talán a legmodernebbek, és a legcsendesebbek a napjainkban szolgálatban álló nem nukleáris meghajtású tengeralattjárók között, az ausztrálok később mégis a franciákkal állapodtak meg. Az export-korlátozások feloldásával a kormány egyik, nem titkolt célja a japán gazdaság fellendítését megcélzó Abenomics támogatása volt. Az olyan nehézipari nagyvállalatok, mint a Mitsubishi Heavy Industries (MHI), a Mitsubishi Electronics és a Kawasaki Heavy Industries részvényárai 70%-ot meghaladó mértékben növekedtek Abe kormányra lépésétől kezdve 2014 végéig bezáróan. Habár a japán technológia köztudottan világszínvonalú, Japán mégis nehezen talál ki a nemzetközi fegyverpiacra. Ennek okai a piac telítettsége, illetve a fegyvergyártók és a megrendelők között már meglévő kapcsolati hálók. Tovább rontja a Szigetország nemzetközi piacra szánt termékeinek versenyképességét azok magas ára. Ez főként a drága japán munkaerőből, a belső verseny hiányából, illetve az alkatrészek hiányából következik. Habár Japán a tengeralattjárói mellett több katonai eszközt kínál eladásra, az első nagyobb üzletet csak idén augusztusban sikerült nyélbe ütni. A Dél-kínai-tengeren tapasztalható egyre erősebb kínai jelenlét miatt döntött úgy a fülöp-szigeteki kormány, hogy Japántól vásárol telepített- és mobil radarrendszert 103,5 millió dollár értékben. Ez egybeesik a Kína feltartóztatását szem előtt tartó Tokió külpolitikai érdekeivel is.

Abe Sinzó, korábbi japán miniszterelnök integet, mielőtt távozik a miniszterelnöki hivatalból Tokióban 2020. szeptember 16-án. Ezen a napon Szuga Josihidét, a Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetőjét (nem látható a képen) választották kormányfőnek a japán parlament alsóházában. Sinzó augusztus 28-án jelentette be lemondását tisztségéről, romló egészségi állapotára hivatkozva.
(Forrás: MTI/AP/Eugene Hoshiko)

Konklúzió

Tanulmányom első felében megpróbáltam rámutatni a II. világháború utáni Japán talán legszembetűnőbb tulajdonságára: nevezetesen arra, hogy külpolitikai- illetve katonai érdekérvényesítő ereje messze nem áll összhangban az ország gazdasági erejével. Ennek legfőbb okait az új alkotmányban, a pacifista identitásban, és az Egyesült Államokra való kül- és biztonságpolitikai ráutaltságban keresni. Ezzel élesen szembenáll Japán Meidzsi-korból jelenlévő vágya, hogy a szigetország „egyenrangú legyen a világ nagyhatalmaival.” Erre jó példa a japán politikusok vágya az ENSZ Biztonsági Tanács szerkezeti reformja, és az országuk számára az állandó tagsági hely megszerzése iránt.

Tanulmányom második részében megpróbáltam röviden végig bemutatni Abe Sinzó első miniszterelnöksége (2006-2007), illetve 2012-től egészen lemondásáig tartó egybefüggő kormányzása alatt végbement normalizációs folyamat főbb kérdéseit, és dokumentumait. Látható, hogy a hidegháború után Japán számára egyre sürgetőbb volt olyan jogi intézkedések meghozatala, amelyek a korábbinál nagyobb autonómiát adnak az országnak a saját biztonságára vonatkozó ügyekben. Évek óta fontos vita tárgyát képezi az a kérdés, hogy szükséges-e az alkotmány módosítása, vagy elegendő-e annak újraértelmezése. Abe Sinzó miniszterelnöksége alatt az alkotmány módosítására nem került sor. Kérdéses, hogy az elkövetkező évek jelentette új kihívások következtében az ország vezetése szükségesnek fogja-e érezni az alkotmány, különösen annak 9. cikkelyének módosítását.

Fontos előrelépés volt a kollektív önvédelem kérdésének újragondolása, aminek következtében Japán már aktívan is hozzájárul a nemzetközi béke fenntartásához. Ezen felül Japán továbbra is nagy hangsúlyt helyez az Egyesült Államokkal való szövetségre, amely várhatóan a jövőben is a japán védelempolitika sarokköve marad. Japán évek óta növekvő aggodalommal figyeli a Kínai Népköztársaság elképesztő ütemű fegyverkezését, illetve egyre növekvő, és agresszívabb jelenlétét a Japánhoz közeli tengereken és a légtérben. Erre jó példa a Kelet-kínai-tengeren található vitatott hovatartozású Szenkaku/Tiaojü-szigetek; Tajvan függetlenségének kérdése; illetve a Dél-kínai-tenger eszkalálódó légköre.

Japán normalizációs folyamatának fontos részét jelentette a fegyver- és katonai technológia külföldi exportjára irányuló korlátozások enyhítése. Habár az export-korlátozások 2014-es feloldásával a kormány nem titkolt célja a japán védelmi ipar fellendítése volt, egészen mostanáig csak igen kevés kézzelfogható eredményt sikerült elérni. Ennek legfőbb okai a nemzetközi fegyverpiac telítettsége, a fegyvergyártók és a megrendelők között már meglévő kapcsolati hálók és a japánban elállított termékek magas ára.

Írta: Szomolányi Szabolcs

További hivatkozott irodalom:

Beasley, W. (2000). The Rise of Modern Japan, Political, Economic and Social Change Since 1850. New York: St. Martin’s Press.

Bobák, P. (2017. Január). A japán védelempolitika “normalizációja”. Nemzet és Biztonság, 81-109. Letöltés dátuma: 2020. 09 23, forrás: http://www.nemzetesbiztonsag.hu/cikkek/nb_2017_1_08_bobak_peter_-_a_japan_vedelempolitika_normalizacioja.pdf

Eguchi, K. (1989). Taikei nihon no rekishi : Futatsu no taisen (14. kötet). Tokyo, Japan: Shougakukan.

Finn, R. (1992). Winners in Peace: MacArthur, Yoshida and Postwar Japan. Oxford, England: University of California Press.

Green, M. (2003). Japan’s Reluctant Realism. New York: Palgrave.

Hagström, L. (2015). The “abnormal” state: Identity, norm/exception and Japan. European Journal of International Relations.

Hasebe, K. (2016). Jieitai, Saishin Saikyou Soubi. Tokyo: Saizusha.

Kiss, R. (2015/2). Új japán védelempolitika (I.). Nemzet és Biztonság, 59-73. Letöltés dátuma: 2020. 09 29, forrás: http://nemzetesbiztonsag.hu/letoltes.php?letolt=664

Kiss, R. (2015/3). Új japán védelempolitika (II.). Nemzet és Biztonság, 100-113. Letöltés dátuma: 2020. 09 29, forrás: http://nemzetesbiztonsag.hu/letoltes.php?letolt=679

Kissinger, H. (2011). Kínáról. Budapest: Antall József Tudásközpont.

MacArthur, D. (2012). Reminiscences. Annapolis: Naval Institute Press.

McWilliams, W. C., & Piotrowsky, H. (2014). The world since 1945: a history of international relations. Lynne Rienner Publishers.

(1947). Nihon koku kenpó. Letöltés dátuma: 2020. 09 23, forrás: http://www.houko.com/00/01/S21/000.HTM

(1966). Potsdam Declaration, July 26, 1945. National Diet Library. Letöltés dátuma: 2020. 09 09, forrás: http://www.ndl.go.jp/constitution/e/etc/c06.html

Reischauer, E. (1995). Japán története. Magyar Könyvklub.

Sakurabayashi, M. (2015). Jieitai no keizaigaku. Tokyo: Eastpress.

Shinoda, H. (2013). Heiwa kouchiku nyuumon – Sono shisou to houhou wo toinaosu. Tokyo: Chikuma shinsho.

The Cambridge History of Japan vol.6. (1988). Cambridge, United Kingdom: Cambridge University Press.

Ebben az esszében hazánk katonái, mint individuumok és a Magyar Honvédség, mint szervezet társadalmi megbecsültségét igyekszünk felmérni. Motivációként ehhez a munkához amellett, hogy a hadsereg jó megítélése stratégiai fontosságú az utánpótlás biztosítása szempontjából, az a meggyőződés szolgál, hogy a jó állam lehetőségeihez mérten köteles olyan szervezeteket létre hozni és fenntartani, amik nem pusztán elsődleges funkciójukban szolgálják a társadalmat, hanem – amennyire ez csak lehetséges – minden feladatukat a társadalom megelégedésére hajtják végre.

Munkamódszerünk a következő. Cecil C. North és Paul K. Hatt (1947) empirikus kutatása azonosította elsőként egy foglalkozás társadalmi megítélésének összetevőit. Eszerint egy adott pozíció funkcionalitása, azaz társadalmi hasznossága, presztízse és képzettségi követelményei mellett az állás betöltésével elérhető jövedelem is fontos szerepet játszik annak betöltőjének társadalmi megítélésében. Ezt a négy aspektust külön-külön megvizsgáljuk külföldi felmérésekre támaszkodva. Majd ezen kutatások kérdéseit felhasználva egy olyan kérdőívet szerkesztünk, amivel a magyar társadalom véleménye közvetlenül összehasonlíthatóvá válik a külföldi felmérések országaiéval. Ezt a kérdőívet a közösségi médiában adjuk közre, így nem számíthatunk reprezentatív mintára, viszont a válaszadók demográfiai adatait összegyűjtjük és válaszaikat ezek szerint súlyozva átlagoljuk. A kérdőív demográfiai változói a következőek: korosztály, nem, legmagasabb iskolai végzettség és település típus. Sajnos a KSH legutóbbi, 2016-os mikrocenzusa nem publikálja ezeknek a közös eloszlását, csak kétdimenziós eloszlásokat tartalmaz. Ezért a (korosztály, iskolai végzettség) eloszlás mellé a többi két változót függetlennek veszük. Itt megjegyezzük, hogy mivel ismerősök osztották meg a kérdőívet ismerősökkel, ezért a válaszok nem függetlenek egymástól. Ezért ennek eredménye mindenképp csak indikatív jellegű lehet. A kérdőív ezen a webcímen elérhető. A válaszokat pedig a Melléklet tartalmazza.

A foglalkozási körök társadalmi megítélése többféle képen mérhető. Talán az egyik legkifejezőbb ilyen módszer az igazmondási (veracity) index. Ez azt méri, hogy a társadalom tagjai mekkora arányban hiszik el az adott foglalkozásúról, hogy igazat mond. 2019-ben Ipsos a 15 éves vagy annál idősebb brit emberek között végzett kutatása szerint a katonák (81%) közvetlenül a kutatók (84%) és a bírók (81%) alatt, és a rendőrök (76%) felett helyezkednek el ebben a rangsorban. Viszonyításul, az utca emberének a brit társadalom 65 százaléka hisz, míg a politikusoknak csak 14 százalékuk. Ami viszont érdekes, az az, hogy bármennyire is magas a katonák társadalmi megítélése és bármennyire törekszenek rá, hogy függetlennek lássák őket a politikától, a két nagy párt szavazói vélekedése között mégis van különbség: míg a Konzervatív Párt szavazók 87 százaléka, addig a Munkás Párt szimpatizánsainak csak 69% bízik a katonák szavában. A diplomások és az egyeteminél alacsonyabb végzetségűek vélekedése között viszont nincs számottevő eltérés (78%/80%). (Ipsos MORI 2019)

Ipsos Igazmondás index 2019 a különböző foglalkozások körében (Forrás: Ipsos MORI 2019)

Ugyan ezt a kérdést, azaz „általában bízik Ön abban, hogy az alábbi foglalkozásúak igazat mondanak vagy sem?” tettük fel a saját felmérésünkben. Eszerint a kutatók szavában a hazai válaszadók egyaránt 90 százaléka bízik, míg a rendőrökében 81, a bírók szavában pedig 78 százalékuk. Ezek nagyjából megegyeznek az Ipsos (2019) által a brit társadalom körében mért adatokkal. A katonák szavában viszont jobban bíznak itthon, mint az Egyesült Királyságban: a válaszadók 90 százaléka felelte, hogy „teljesen” vagy „inkább igen” megbízik benne. Ezeket az adatokat tulajdonképpen az utca embere bizalmi indexéhez érdemes hasonlítani, hiszen az emberek hajlamosak az átlaghoz viszonyítva gondolkodni. Eszerint hazánkban még ennél is nagyobb bizalmat élveznek a katonák, ugyanis az átlagember szavában a válaszadóknak csak a 37 százaléka bízik meg; ez az arány majdnem a fele az Egyesült Királyságban mértnek.

Veracity index az összes válaszadó körében, n=189

A katonák társadalmi megítélése nem választható el a társadalom az ország fegyveres erejébe, mint szervezetbe vetett bizalmától. Ezt a kérdést vizsgálja Rácz Attila (2018) hazánkban a 2016-os mikrocenzus alapján. A mikrocenzushoz csatlakozó Szubjektív jólét című reprezentatív mintán végzett felmérés többek közt azt a kérdést is feltette, hogy „mennyire bízik a Magyar Honvédségben?” A válaszadók 48 százaléka inkább bízott a szervezetben minthogy nem, míg 32 százalékuk inkább nem bízott benne minthogy igen. (A kérdőív a semleges válaszokat is megengedte.) A szerző rámutat, hogy egy, a menekültválság előtti 2004-es felmérés ugyanezen kérdésére adott válaszai pont ennek a fordítottját jelezték: akkor még a válaszadóknak csak a 17 százaléka inkább bízott a Honvédségben és 47 százalékuk inkább nem (ECHO Survey 2004). Azt, hogy a menekültválság szerepet játszott a társadalom a Honvédség iránti bizalmának növekedésében bizonyítja, hogy a leginkább érintett határmenti Csongrád megyében különösen magas volt a Honvédségben megbízók aránya.

A társadalmi vélekedés egy másik dimenziója a foglalkozás presztízse. Az emberek mások objektív sajátosságait egyfajta kulturális lencsén keresztül látják. Így van ez a foglalkozások esetében is. A hadsereget tekintve ráadásul az objektív sajátosságok nem is biztos, hogy a társadalom számára megismerhetőek vagy megmérhetőek. Ki tud arra válaszolni például, hogy tavaly hány magyar katona esett el külföldön vagy, hogy milyen hatékonyan látták el feladatukat? Ha választ is kapunk az utca emberétől ezekre a kérdésekre, akkor az egy szubjektív értékítélet lesz, amit a hollywoodi filmstúdiók, hírszerkesztők és megmondó emberek alakítanak.

A 2016-os mikrocenzushoz csatlakozó Szubjektív jólét „mennyire bízik a Honvédségben?” kérdésével az a probléma, hogy túl általános. Pontosan mit ért a válaszadó alatta? Ezért érdemes lehet ezt két részre bontani: egy szubjektív, a saját személyünkre vonatkozó kérdésre és egy másikra, ami a védekezés kollektív eredményességére kérdez rá. A felmérésünkben így azt a két kérdést tettük fel, hogy „veszélyhelyzetben Ön rábízná-e az életét a Magyar Honvédségre?”, illetve azt, hogy „egy váratlan támadás esetén képes lenne-e a Honvédség elfogadható veszteségek árán megvédeni hazánkat?”. Eszerint, személyes szemszögből, a válaszadók 69 százaléka bízná rá az életét veszélyhelyzetben a Honvédségre, és kevesebb mint tizedük mondta azt, hogy nem bízná rá azt. Viszont a kollektív eredményesség szempontjából már egészen más válaszokat kapunk. A válaszadók 45 százaléka szerint a Honvédség nem tudná megvédeni hazánkat, és csak egynegyedük válaszolta ennek ellenkezőjét. Azért, hogy megérthessük ennek okát lehetőséget adtunk a szabad válaszra: „ha nem, akkor mi ennek az oka?” A 78 válaszból 43 említette a létszámbeli hiányosságot; 34 a felszerelés, technika elavultságát (ezzel kapcsolatban többen megjegyezték, hogy ez most változóban van); 13 válasz volt elégedetlen a kiképzettséggel; 12 az irányítással, a szervezetlenséggel; hatan a politikusokat okolják; szintén hatan az alacsony fizetéseket és a megbecsülés hiányát, négyen a sikertelenséget az alacsony morál és az elszántság hiánya számlájára írják, míg szintén négyen a fatalista elemeket említették: hazánk kicsi ország és védhetetlen földrajzi elhelyezkedésű.

A Magyar Honvédség missziós szerepválásának értékelésével külön foglalkozunk. A válaszadók véleményét a szerepvállalás fontosságát illetően négy szempont szerint kértük ki. A legtöbben (92%) hazánk szövetségesi kötelezettségei teljesítése szempontjából tartják fontosnak a Honvédség külföldön végzett feladatait. De a válaszadók fontosnak tartják a missziókat humanitárius szempontból (83%) és az instabil régiók fentartható fejlődésének elősegítése szemszögéből (73%) is. Az ország biztonsága szempontjából viszont a válaszadóknak csak kicsivel kevesebb mint a fele (49%) tartja fontosnak a külföldi szerepvállalást. A 18-37 év közötti korosztályban különösen magas azok aránya, akik humanitárius (91%) vagy a távoli régiók fentartható fejlődésének biztosítása (82%) szempontjából tartja fontosnak a missziós szolgálatot. Végül, rákérdeztünk a missziós tevékenységekkel való elégedettségre is: „saját megítélése szerint a Magyar Honvédség mennyire sikeresen teljesíti nemzetközi vállalásait?” A válaszadók 58 százaléka inkább elégedet mint ahogy nem a Honvédségnek ebben a dimenzióban nyújtott teljesítményével és csak 4 százalékuk mondta, hogy inkább elégedetlen vele, mint ahogy nem. Magas azoknak az aránya, akik úgy érzik, hogy nem tudják megítélni. Ehhez kapcsolódik, hogy a válaszadók szerint a missziós emberélet veszteségeket illetően a Honvédség inkább titkolózó (34%) mint nyílt (18%). Ez azért érdekes, mert ugyanakkor azok a válaszadóknak, akiknek nincs katona vagy rendőr ismerősük egy jelentős része (20%) részt venne egy olyan elesett katona temetésén is, akit személyesen nem ismertek. Tehát a társadalom maga nem feltétlenül kezeli az emberélet veszteséget tabuként.

Hannah Pollack (2014) a különböző foglalkozások presztízséről 2538 amerikai felnőttet kérdezett meg. A válaszadóknak egy 23 foglalkozásból álló listát mutattak, amin osztályozniuk kellett az egyes foglalkozások presztízsét: nagy presztízsű/van presztízse/alacsony presztízsű/egyáltalán nincs presztízse. Ezek szerint a legmagasabbra értékelt foglalkozások az amerikai társadalomban 2014-ben az orvosi (a válaszadók 88% nevezte magas presztízsűnek), a katonatiszti (78%), a tűzoltói (76%) és a kutatói (76%) voltak. Az összehasonlítás végett, a lista alján áll az értékpapír kereskedő (38%), a szakszervezeti vezető (35%) és végül az ingatlanközvetítő (27%). Az látszik ebből, hogy azoknak a foglalkozásoknak magas a presztízse, amiket az emberek a társadalom szempontjából fontosnak tartanak.

Ugyanezt a kérdést feltettük hazai válaszadóknak is. Itthon a válaszadók 61 százaléka nevezte a katonai vezetőt nagyon magas a presztízsű foglalkozásnak, míg további 28 százalékuk mondta azt, hogy van presztízse. Tehát a mi nem reprezentatív mintánkon 11 százalék ponttal magasabb a katonatiszteknek presztízsének a megítélése, mint Amerikában volt 2014-ben.

Hannah Pollack (2014) egy inkább a jövőre mutató, a foglalkozások megítélésének a dinamikáját mérő kérdést is feltett a felmérésben résztvevőknek: „az alábbi foglalkozások közül melyeket ajánlana egy gyermek figyelmébe?” Az erre adott válaszoknál a katonai vezető már lényegesen hátrébb sorolódott; 11 helyen végzett a 23 foglalkozás közül. A válaszadók 65% tartotta a gyerekek figyelmére érdemesnek ezt a foglalkozást, a tanár (81%), könyvelő (78%), tűzoltó (77%) és a jogász (69%) után. Generációs bontásban a válaszadók közül a legidősebbek (69 évnél idősebbek) tartják a legtöbben jó ötletnek a katonai pályát (79%), míg az Y és X nemzedék tagjainak csak 60%-a ajánlaná a gyerekeknek a katonai vezetői pályát.

Az egész mintát tekintve a válaszadók 56 százaléka ajánlaná itthon a katonai hivatást egy pályaválasztás előtt álló fiatal számára. Bár ez nem sokkal marad el a Hannah Pollack (2014) mért aránytól az Egyesült Államokban a felmérésünkben a 18-25 év közötti korcsoport és azok, akiknek vannak rendőr vagy katona ismerőseik erősen felülreprezentáltak. A katona vagy rendőr ismerőssel nem rendelkezőek körében az 1. táblázat mutatja a katonai hivatást ajánlók arányát. Azt látjuk, hogy a 37 évesnél idősebb válaszadók száma viszonylag alacsony.

18-37 év közöttiek (Y nemzedék) 38-49 év közöttiek (X nemzedék) 50-68 év közöttiek 69 évnél idősebbek Egyesült Áll. 60% 61% 67% 79% Magyarország

n=51 48% 0% 40% 0%

1. táblázat: A katonai hivatást gyermekek figyelmébe ajánlani szándékozók aránya az egyes generációkban (Hannah Pollack 2014)

Cecil C. North és Paul K. Hatt (1947) megállapítja, hogy a képzettségi követelményeket is meghatározóak az adott foglalkozás társadalmi megítélésével kapcsolatban. Bár napjainkban egyre inkább felértékelődik a felsőfokú végzettség a katonák esetében is, hiszen a modern haderőnek szüksége van idegennyelveket beszélő diplomás gépészmérnökökre, villamosmérnökökre, informatikusokra, vegyészekre, orvosokra, pszichológusokra, testnevelőkre, nyelvészekre és jogászokra. Emellett a különleges alakulatok is előnybe részesítik a legjobb egyetemeken végzetteket pusztán kitűnő puha készségeik miatt. A csapatmunkára, a munkaetikára, és a kommunikációs, problémamegoldó, vezetői képességek fejlesztésére különös hangsúlyt fektet az amerikai felsőoktatás, de pontosan a munkaadók elvárásai miatt a hazai egyetemeken is egyre inkább előtérbe kerülnek ezek a hasznos készségek, amiket életkori sajátosságok miatt, az érzelmi intelligencia és problémamegoldó képességtől eltekintve a középiskolákban legfeljebb csak megalapozni lehet. A felsőoktatás mellett a hadseregek természetesen a kiképzett legénységi és altiszti állományra is támaszkodnak. Ez azonban csak akkor vezethet a katonai hivatást választók presztízsének devalválódásához, ha a felkészítés minősége alacsony. Magyarországon a 10-11 hetes alapkiképzést, szakkiképzés, iskolalövészetek követik és végül a combat ready státuszt egy hadgyakorlaton való részvételhez kötik. Nem győzzük hangsúlyozni a folyamatos felkészítés fontosságát!

Az Egyesült Államokban több katonai akadémia működik: a szövetségi akadémiák a West Point, Anapolis, Colorado Springs, New London és a Kings Point. A katonai oktatási intézmények többnyire középiskolák, de vannak főiskolák is; összesen 65 ilyen intézmény működik, többségük a keleti parton. A haditengerészet külön is rendelkezik képzőintézményekkel. (Millitaryschoolusa 2020) Hazánkban a haderő méretének megfelelően a tiszt és altiszt képzések központosítottak. De Közszolgálati Egyetem és a szentendrei Altiszti Akadémia mellett egy középiskola is működik Debrecenben. A katonai középszintű oktatásnak nem a szakmai felkészítést, hanem a katonai pályán kívül is fontos erkölcsi értékek átadását kell célul kitűznie, ha az életpálya társadalmi megítélésében gondolkozunk. A tengerentúli katonai oktatás ebben nagyon erős, aminek konkrét példája Omar Khadr pere.

A 15 éves Omar Khadr tűzharc közben fogták el Afganisztánban 2002-ben és Christopher Speer őrmester meggyilkolásával vádolták meg egy amerikai katonai bizottság előtt. Bár tény, hogy Khadr kapcsolatban állt az Al-Kaidával és segített útszéli robbanó eszközöket telepíteni, magának Speer megölésének nem volt szemtanúja és az ezzel kapcsolatos jelentés szövegét is több hónappal később úgy változtatták meg, hogy a fiú bűnösségét indikálják vele. A Guantanamoban lefolytatott katonai eljárás alatt Khadr kirendelt védője John Merriam százados tapasztalatlansága miatt nem vállalta el a képviseletet, ki kellett cserélni a bírót és az ügyészt kétszer leváltani ahhoz, hogy az eljárás végén mégis sikerüljön Khadrt egy vádalku keretében elítélni. (Meserve 2010)

Végül a társadalmi hasznosság és megbecsültség egyik mércéje a munkáért járó fizetség is. A hasznosság a munkaerő piac kereslet oldalán, míg a megbecsültség a kínálat oldalán jelentkezik. A könnyebb összehasonlíthatóság miatt kezdő (legalább 4 hónap kiképzés utáni) fizetésekkel dolgozunk, mert a kezdő katonák fizetése nem tartalmazza a különféle plusz jutatásokat mint például a családalapítási támogatást, veszélyességi pótlékok stb. Mikor a medián jövedelemmel vetjük össze a fizetéseket, szem előtt kell tartanunk, hogy a katonáknak ingyenes étkezés és lakhatás jár. Lásd 2. táblázat.

Ország Kezdő legénységi állománykategória Kezdő tiszti állomány kategória Medián havi kereset

2018-ban Amerikai Egyesült Államok $1 680 $3 188 $2 894 Egyesült Királyság $2 083 $2 841 $2 057 Franciaország $1 550 $1 851 $2 129 Magyarország $677 $1 078 $744

2. táblázat: Kezdő katonák havi fizetése (USD)

Az Egyesült Államokban a kezdő legénységi és tiszti fizetések között arányaiban véve nagyobb a különbség, mint Magyarországon, az Egyesült Királyságban és Franciaországban. Európában a fizetésben a tiszti állomány nem szakad el annyira a legénységtől, mint a tengerentúlon. Mivel nemzetközi szinten nincs nagy verseny a munkaerőpiacon a különböző nemzetek professzionális hadseregei között, csak a nemzeti medián fizetésekkel van értelme összevetni az egyes hadseregek által kínált járandóságokat, egymás fizetéseivel nincs. A fizetéseket a medián kereset százalékaként kifejezve az látszik, hogy Magyarországon a többi munkavállalóhoz képest jobban fizetettek a kezdő katonák, mint az angolszász országokban. Legénységi állománykategóriában csak az Egyesült Királyságban keresnek jobban, mint Magyarországon, sőt a magyar kezdő tisztek a medián fizetéshez viszonyítva a négy ország közül a legjobban keresnek. Lásd 3. táblázat.

Ország Kezdő legénységi állománykategória Kezdő tiszti állomány kategória Amerikai Egyesült Államok 58% 110% Egyesült Királyság 101% 138% Franciaország 72% 87% Magyarország 91% 145%

3. táblázat: Kezdő katonák havi fizetése a medián fizetés százalékában kifejezve

Összegezve, hazánk katonáinak a társadalmi megítélése összevethető a külföldiekkel; szinte a megítélés egy aspektusában sem marad el szövetségeseik haderejétől. Sőt a magyar katonák iránti bizalom még a brit kollégáik irántinál is magasabb. Egy kicsi lemaradás tapasztalható a képzés presztízsének terén és a katonák javadalmazásának bizonyos aspektusaiban, de ezeken az elkövetkezendő haderőfejlesztési reformok minden bizonnyal változtathatnak.

További hivatkozott irodalom:

1. Militarybenefits.info 2019 https://militarybenefits.info/2019-military-pay-charts/ utolsó hozzáférés: 2020.04.09.
2. Armedforces.co.uk Pay Scales 2019 http://www.armedforces.co.uk/armypayscales.php#.Xo-ensgzZPY utolsó hozzáférés: 2020.04.09.
3. United States Census Bureau Current Population Survey 2018 https://www.census.gov/data/tables/time-series/demo/income-poverty/cps-pinc/pinc-02.html utolsó hozzáférés: 2020.04.10.
4. Oriane Officier de l’armée de terre https://www.oriane.info/metier/officier-de-l-armee-de-terre/548 utolsó hozzáférés: 2020.05.03.
5. Eurostat Labour Market Earnings Database 2018 https://ec.europa.eu/eurostat/web/labour-market/earnings/database utolsó hozzáférés: 2020.04.10.
6. A Magyar Honvédség lakossági megítélése, 2004. november 25. Kutatási beszámoló. ECHO Survey Szociológiai Kutatóintézet Közhasznú Társaság.
7. Cecil C. North és Paul K. Hatt Jobs and Occupations: A popular evaluation, Sociological Analysis. An Introductory Text and Case Book, New YorkHarcourt, Brace and Co.) 1949, pp. 464-474.

Írta: Kvasznicza Imre

Hongkongban csaknem egy éve folyamatosak a változó intenzitású, a kommunista pártrezsim befolyását ellenző demonstrációk. A tavaly benyújtott állampolgársági törvényre válaszul kitörő tüntetések sora egy új ellenállási hullámokat indítottak el, amelyek végül megakadályozták a politikai menekültek kiadatását célzó törvénytervezet elfogadását. A megmozdulások eredményeként a kínai központi kormánnyal szemben társadalmi mozgalmak jöttek létre, melyeknek közös céljuk Hongkong különleges státuszának biztosítása az „egy ország-két rendszer” elv alapján. A kínai Wuhan városából kiinduló pandémia következtében világszerte betiltották a nagyobb csoportosulásokat és különleges járványügyi intézkedéseket vezettek be a vírus terjedésének meggátolása érdekében. Az új távolságtartási szabályok és karantén kötelezettség egyet jelentett a hongkongi tüntetések lecsillapodásával, azonban a járványból kilábaló Peking kihasználva a világban tomboló vírust és az amerikai, George Floyd halála következtében kitörő („Black Lives Matter”) demonstrációk keltette zűrzavart, elkezdte növelni befolyását a fontos pénzügyi hídfőként funkcionáló autonóm, különleges jogállású városállamban.

Integráció és szeparatizmus

Megelégelve a hongkongi rendfenntartó hatóságok tehetetlenségét az őszi zavargások során, a pekingi párt elit úgy döntött, nem tűri tovább szó nélkül a „terrorista és az ország biztonságát fenyegető” elemek további akcióit. Május 28-án a Nemzeti Népi Kongresszus elfogadta azt a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet, amely, hatálybalépését követően, az ország biztonságát és integritását veszélyeztető „terrorista és szeparatista” cselekedetek elfojtásának jogalapját hivatott megteremteni a hatóságok számára. A döntés hatására az 1997-es brit kivonulás óta különleges státuszt élvező városban a kínai központi kormányzat integrációs politikájával szemben újabb tüntetések robbantak ki.

Hongkongban a „nagytestvér” földrajzi közelsége és politikai nyomásgyakorlása következtében mindig is gyakoriak voltak a „szárazföld” (Makaó és Hongkong nélküli Kínai Népköztársaság) elleni társadalmi demonstrációk, amelyek a város egyedi státuszát, az általános emberi és polgári jogok érvényesülését, valamint a demokratikus kormányzást tűzték ki zászlajukra. A törvény sarkalatos következménye a hongkongi társadalmi szervezetek elvágása a külvilágtól, az NGO-k tevékenységének ellehetetlenítése, valamint a kormányzati narratívával szemben elhelyezkedő külföldi újságírók, emberjogi aktivisták munkájának akadályozása a városban. Peking többször is hangoztatta: Hongkong Kína integráns részét képezi és az országon belül különleges státuszt élvez, amelyet a kínai kormány tiszteletben fog tartani.

A törvény megvalósíthatósága azonban alapvető alkotmányossági problémákba ütközik. Az alaptörvény 18. cikkét értelmezve a nemzeti – kínai – törvények csak akkor alkalmazhatóak gyakorlatban, ha azokat a mini alkotmány (Basic Law) III. melléklete is tartalmazza, valamint külügyekkel, védelemmel és város határain kívüli egyéb kérdéseivel kapcsolatosak. A 23. cikk szerint a városállamnak saját nemzetbiztonsági törvényt kellett volna elfogadnia, amely azonban 2003-as a heves tiltakozások következtében egészen mostanáig nem valósult meg. A cikk szerint e jogszabályt csak maga, a hongkongi törvényhozás hozhatja meg, azonban Peking ezt saját maga, önkényesen tette meg, ami összeegyeztethetetlen a 22. cikkel, miszerint a kínai kormány, nem avatkozhat be semmilyen formában a városállam saját, belső, önmagában végzett ügyeibe. Peking részéről gyakori hivatkozási alapként szolgál, hogy a nemzetbiztonsági törvény a város „külső erőktől” való védelme és saját biztonsága érdekében kardinális jelentőségű volt, ezzel legitimálva a hongkongi törvényhozás megkerülését a jogalkotás során.

Carrie Lam hongkongi kormányzó sajtótájékoztatót tart Hongkongban 2019. október 29-én. A Hongkongi Választási Ügyek Bizottsága bejelentette, hogy Joshua Wong ismert demokráciapárti aktivista nem indulhat a novemberben megrendezésre kerülő helyhatósági választásokon. A 23 éves aktivista 2014-ben vált ismertté, az úgynevezett esernyős forradalom egyik vezetőjeként.
(MTI/EPA/Jerome Favre)

Hongkong halála?

Az ellenzék kijelentette: a nemzetbiztonsági törvény kihirdetése egyenlő az „egy ország-két rendszer” elv meghiúsításával, valamint egy szabályozatlan, Peking konstruálta jogi rendszer kiépülésének kezdetével, amely egyértelműen a párt érdekeit szolgálná ki az autonóm státuszt élvező városállamban. Figyelmeztettek, a törvény egy olyan eszköz a kínai párt elit kezében, amellyel bárki, aki a hivatalos központi kormány narratívát megkérdőjelezi, vagy ellene felszólal, büntethetővé válik akár kínai bíróságok előtt is.

A minden évben június 4-én megrendezett Tienanmen téri vérengzés áldozatairól való megemlékezés, amely a demokráciához és polgári jogokhoz való erős kötődést jelképezi, a város egy kiváltságos privilégiuma. Az esemény egész Kínán belül csak Hongkongban engedélyezett, azonban az új nemzetbiztonsági törvény életbelépésével félő, hogy betiltásra kerül, hiszen gyakran felhangzanak olyan szeparatista, a város függetlenségét propagáló szlogenek („Liberate Hong Kong, revolution of our times”), amelyek a kommunista karhatalom kínai egységet hangoztató narratívája számára összeegyeztethetetlenek és elfogadhatatlanok. Az idei évben tomboló koronavírus járványra hivatkozva a megemlékezést a hongkongi hatóságok nem engedélyezték, azonban – az egyre növekvő szimpatizáns tömeg miatt – végül mégis megtartásra került. Az este folyamán többen aggodalmukat fejezték ki Peking törekvései kapcsán és egyes csoportok összetűzésbe kerültek a rendfenntartó erőkkel, akik könnygázzal és paprika spray-vel oszlatták a csoportosulókat. A spontán szerveződő eseményen őrizetbe vettek 25 ellenzéki aktivistát, többek között az ellenzék egyik kulcsemberét Joshua Wong-ot és Kína-ellenes hongkongi lap, az Apple Daily tulajdonosát Jimmy Lai-t.

A hatóságok tiltása ellenére gyertyás virrasztással emlékeznek meg az emberek a pekingi Tienanmen téri mészárlás áldozatairól Hongkongban 2020. június 4-én, a demokratikus változásokat követelő kínai diákmozgalom vérbe fojtásának 31. évfordulóján. A Kínai Néphadsereg 1989. június 4-én megtámadta a pekingi Tienanmen téren hat héten át tüntető több tízezer diákot, és kíméletlen, sok halottat követelő beavatkozással véget vetett a tüntetéssorozatnak.
(MTI/EPA/Jerome Favre)

A kínai kormány lépésének következtében további békés és erőszakos megmozdulások sora kezdődött meg, amelyek rendkívül negatív gazdasági hatással voltak az ország egyik legfontosabb pénzügyi központjára. A hongkongi tőzsdeindex (Hang Seng) a törvény bejelentésének hírére 5,6%-ot zuhant, amely 5 éve a legalacsonyabb értéknek bizonyult.

A dollárárfolyam esését bemutató diagram, közvetlenül a biztonsági törvény elfogadása előtt és után. (Forrás: Financial Times)

A törvény végül június 30.-án – Nagy-Britanniától való elszakadás 23. évfordulója előtt egy órával lépett hatályba, melynek következtében 4 új büntetőjogi tényállást vezettek be:A törvény végül június 30.-án – Nagy-Britanniától való elszakadás 23. évfordulója előtt egy órával lépett hatályba, melynek következtében 4 új büntetőjogi tényállást vezettek be:

• Kínától való elszakadás támogatása,
• a központi kormányzatot célzó felforgató tevékenység,
• terrorizmus,
• valamint a külső erőkkel való kollaboráció.

A nemzetbiztonsági törvény megfogalmazása nem határolja precízen körül az egyes tényállásokba eső konkrét bűncselekményeket, így azokat – az aktuális helyzethez igazítva – a hatalom szabadon alkalmazhatja bármilyen, a központi kormánnyal ellentétes oldalon elhelyezkedő személy felelősségre vonására, vagy új szabályozás bevezetésére. A tüntetéseken elhangzó különböző szlogeneket és transzparenseket – amelyek eddig a szólás- és véleményszabadság alá tartoztak – rövidesen nemzetbiztonsági kockázatnak ítélték meg és törvényes rendfenntartói intézkedés indult az ezeket hangoztató, vagy birtokló demonstrálókkal.

A törvény hatálybalépésével jelentősen kibővült a helyi hatóságok jogköre. A hongkongi rendőrségen egy külön egységet hoztak létre, amely többek között hírszerzésért, különböző műveletek végrehajtásáért, valamint a nemzetbiztonságot fenyegető bűncselekmények kivizsgálásáért lett felelős A nemzetbiztonsági törvény betartásának és betartatásának garantálása érdekében Peking létrehozott egy, a központból irányított, Hongkong-ban működő hatóságot, amelynek legfőbb rendeltetése a kínai egységet fenyegető szeparatista erők felderítése és kezelése a városállamban. A szervezet tagjai a helyi hatóságok által nem igazoltathatóak és nem is vonhatóak felelősségre, így a kommunista párt hongkongi befolyását és a politikailag kényes elemek kontrollját immár Peking közvetlenül, saját hatáskörében is el tudja látni. A Hongkongban letartóztatott személyek a törvény hatálybalépésével kiadhatóvá váltak– bármilyen elszámolás nélkül – a kínai („szárazföldi”) hatóságok számára, így tárgyalásuk során a párt befolyása alatt működő bíróságok illetékesek az ítélethozatalban.

USA és Kína

A hongkongi eseményeket Washington kiemelt pontként kezeli a Pekinggel való kapcsolatok további alakításában. Mike Pompeo külügyminiszter nyilatkozatában kifejezte, hogy a városállam már nem tekinthető autonómnak a továbbiakban. Különleges státusza miatt az USA-val való export kereskedelem során Hongkong kedvezményes vámtételeket élvez, míg az Államokból importált áruk és szolgáltatások vámmentesen áramolhatnak, így évente átlagosan 67 milliárd amerikai dollár forgalom generálódik.

Az USA megkezdte Hongkong különleges státuszából adódó kereskedelmi és gazdasági engedményeket felfüggesztését, valamint szankciókat vetett ki a kialakult helyzetért felelős természetes személyekre, bankokra, így tovább mélyítve, az amúgy is patthelyzetben lévő, két nagyhatalom között tátongó diplomáciai űrt. Azoknak a vállalatoknak, amelyek eddig Hongkong kedvező exportrendszerén keresztül végezték üzleti tranzakcióikat – az új életbelépő szabályozások miatt – működési változtatásokat kell végrehajtaniuk. Az érintett cégek annak érdekében, hogy nyereségeiket maximalizálni tudják, valószínű, hogy alternatív behozatali, illetve kiviteli útvonalakat fognak kiépíteni, melynek eredményeként felgyorsulhat az ellátási láncok Kínából való kitelepítésének tendenciája. Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy a létfontosságúnak ítélt egyetemi kutatások védelme érdekében, felfüggeszti azon kínai állampolgárok beutazásának jogát, akik potenciális veszélyt jelenthetnek az USA biztonságára nézve.

A kínai állami tulajdonban lévő Global Times az elnök nyilatkozatát „meggondolatlanul önkényesnek” titulálta. A kialakuló kommunikációs harc során Peking előszeretettel hozza fel a George Floyd halálát követően újra reflektorfénybe kerülő „Black Lives Matter” mozgalmat és gyakran hangoztatja az ügy mellett vállalt szolidaritását. A kínai külügy szóvivője, Zhao Lijian nyilatkozata, miszerint „a rasszizmus és a rendőri erőszak jól tükrözi az USA-ban jelenleg uralkodó helyzetet”, egyfajta ellenreakció Peking részéről Washington hongkongi tevékenységére. A kínai narratíva ezzel szemben egy igen sajátos és cinikus üzenetet közvetít az Egyesült Államok felé, mégpedig: „Ha ti nektek szabad, nekünk miért nem?”. A Minneapolisban történt rendőri brutalitást követően számos tüntetés robbant ki, amelyek gyakran torkollottak rendőri túlkapásokba a demonstrálókkal, vagy éppen semleges személyekkel szemben. A kínai pártpropaganda, nem mulasztotta el párhuzamba állítani a hongkongi eseményeket az Államokban zajló rasszizmus elleni tüntetésekkel. A narratíva érdekessége, hogy az ujgur kisebbséget szervezett módon átnevelő táborokba záró pártállamban a koronavírus járvány kitörését követően az afrikai állampolgárokkal szembeni hátrányos diszkrimináció és kínai hatóságok erőszakos fellépése gyakori jelenségnek számítottak.

Összegzés

Az ázsiai városállam sorsa a koronavírus utáni világrendszerben kulcskérdéssé válhat. Az USA szankciós politikájának következtében a hongkongi demokratikus ellenzék magára maradt Pekinggel szemben, a preferenciális kereskedelmi engedmények megvonása egyet jelenthet hongkongi kormánykritikus társadalmi szervezetek ellehetetlenítésével. A koronavírusból kilábaló Kínai Népköztársaság ezen lépésével, azonban kockáztatná a külföldi tőke és befektetések beáramlását az országba, valamint koronavírus opportunista kihasználását tükröző „világmegmentő” szerepe omolhatna le a város önkényes, erőszakon alapuló integrálása következtében, amely a jelenlegi bizonytalan helyzetben beláthatatlan következményekkel járna számára. Peking egyelőre nem tervez visszavonulót fújni és vállalja nyugati vetélytársaival való diplomáciai és gazdasági csatározásokat, miközben lassú térnyeléssel és nyomásgyakorlással igyekszik egyre nagyobb befolyást szerezni a városállamban.

Írta: Zernig Csombor