Biztonságpolitika.hu

Észak-Afrika

Tárgyalások a nyugat-szaharai helyzet megoldásáról

Március 22-én a svájci Genfben az ENSZ közvetítésével zajlott a nyugat-szaharai konfliktus lezárására irányuló tárgyalások második fordulója. Bár a megbeszélések (amelyen részt vettek mind a marokkói kormány, mind pedig a Poliszárió Front képviselői) a 43 éve tartó konfliktus megoldása nélkül zárultak, a tárgyaló felek megállapodtak egymással az egyeztetések további folytatásáról. A Nyugat-Szaharáért felelős ENSZ-megbízott, Horst Kohler nyilatkozatában arról beszélt, hogy nem várható a helyzet gyors megoldása, elsősorban az alapjaiban eltérő nézőpontok miatt.

Marokkó vadászgépeket vásárol

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma megerősítette a híreket, miszerint Marokkó 25 darab F-16-os vadászbombázó repülőgépet vásárolt az országtól. Az új, legmodernebb elektronikával és fegyverekkel felszerelt gépek mellett 23 darab már meglévő régebbi modell is felújításra kerül a marokkó légi flottából.

Tovább folytatódnak az algériai tüntetések

Hat hete zajlanak Abdelaziz Bouteflika elnök ellen országszerte a tüntetések. A fővárosban milliók gyűltek össze a Nagy Posta Téren, rezsimellenes szlogeneket skandálva. Ahmed Gaid Salah altábornagy, az algériai hadsereg vezérkari főnöke előterjesztette az úgynevezett 102-es cikk életbeléptetését, melynek értelmében az elnöki tisztséget betöltetlennek nyilvánítanák. A 15 éve az elnök iránt mutatott hűségéről ismert vezérkari főnök bejelentését követően az RND (National Rally for Democracy), az uralkodó elnöki koalíció egyik pártja szintén kihátrált az elnök mögül és a lemondását kérte.

Március 31-én Bouteflika bejelentette, hogy 27 miniszterből 21-et leváltanak. Ahmed Gai Salah, vezérkari főnök tölti be továbbra is a védelmi miniszteri tisztségét. Helyi médiaértesülések szerint a 82 éves Bouteflika a napokban tervezi benyújtani lemondását.

Törökország

A török helyzet fokozódik

Törökország 2019 harmadik hónapjában a választásoktól, az amerikai fegyverkereskedelmi ultimátumtól, illetve az iráni közeledéstől volt hangos.

Törökországban a vasárnapi választások után történelmi pillanat érkezett el: hivatalosan még nem, de nagy valószínűséggel Erdogan elnök elvesztette Ankarában a helyi választásokat. A belpolitikában a központi vezetésnek nemcsak emiatt fájhat a feje, hanem annak a külpolitikai irányvonalnak a  meghatározása miatt is, ami abban a metszetben zajlik, melyet az Oroszország, az USA és a NATO, Irán, és a kurdok alkotta halmaz hoz létre.

Recep Tayyip Erdogan a fegyverkereskedelmet illetően arról beszélt, hogy Törökországnak egyaránt komoly szüksége van mind az orosz S-400-as légvédelmi rendszerre, mind pedig a 120 darab F35-ös vadászgépekre az Egyesült Államoktól.

Robert Palladino, amerikai külügyi szóvivő úgy reagált Erdogan szavaira, hogy amennyiben a török vezetés fenntartja az orosz fegyvertechnológia szükségességét, úgy az Egyesült Államok a jövőben más fegyverrendszer átadását is megfontolná. Az amerikaiakat az ultimátumon túl a tavaly Donald Trump által aláírt védelmi költségvetés is korlátozza, mely szerint csak akkor adhatnak el fegyverrendszert Ankarának, ha az nem szerez be orosz technológiát.

Az ultimátummal tovább mélyült a konfliktus Washington és Ankara között, melynek táptalaját eddig a Szíriában harcoló kurd fegyveres erők ellentétes megítélése adta. Az USA emellett Iránnal szemben szankciókat vetett ki atomprogramja miatt, ami a szövetségesek olajeladását korlátozta a muszlim állam számára. Ezeknek az alapvető információknak a tudatában érthető a török és iráni vezetés közeledése, és azoknak a híreknek a napfényre kerülése, melyekben egy közös török és iráni hadművelet szervezésről írnak a kurdok ellen.

Izrael és Palesztina

Történelmi pillanatok a brazil–izraeli kapcsolatokban

Elsőként a brazil közjogi méltóságok közül március 31-én Jair Bolsonaro, brazil elnök meglátogatta a Nyugati Falat Jeruzsálemben. Az izraeli látogatása során több fontos kérdést is áttekintettek Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnökkel, és többek között megállapodtak egy innovációs és kereskedelmi kirendeltség megnyitásáról. Emellett  Bolsonaro ígéretet tett a brazil nagykövetség Jeruzsálembe helyezésére a jövőben.

Orosz–izraeli csúcstalálkozó a választások előtt

Április elsején egy telefonos egyeztetés alkalmával beszélte meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és az izraeli miniszterelnök, hogy április 4-én (csütörtökön) csúcstalálkozót tartanak Moszkvában. A találkozó témája Irán szíriai terjeszkedése és a Golán-fennsík annexiójának amerikai elismerése lesz. Az időzítés célja valószínűsíthetőleg az, hogy ezzel Benjamin Netanjahu demonstrálja nemzetközi kapcsolatait és beágyazottságát a választások előtt.

Tovább fokozódik a biztonsági helyzet a gázai határnál

Március 31-én négyre nőtt az áldozatok száma a gázai tüntetésekkel kapcsolatban. A tüntetéseket a Hamász palesztin politikai–katonai formáció szervezi hetente, 2018. március 30-a óta. Izraeli biztonsági erők szerint több tízezres demonstrációk zajlanak, amelyek súlyos kockázattal járnak mindkét félre vonatkozólag. A gázai tüntetések fontos szerepet játszanak az izraeli választási kampányban, a regnáló miniszterelnök igyekszik elkerülni a konfliktus eszkalálódását. A hivatalos tűzszünet kialakításában és fenntartásában Egyiptom is aktívan részt vesz.

Donald Trump elismerte a Golán-fennsík izraeli annexióját

Március 25-én Benjamin Netanjahu társaságában Donald Trump aláírta a Golán-fennsík annektálásának hivatalos elismerését. Az izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy sosem volt még amerikai elnök, aki ilyen barátsággal állt volna Izrael népéhez.

A Golán-fennsíkot az 1967-es hatnapos háborúban foglalták el az Izraeli Védelmi Erők egységei. A terület stratégiai jelentőséggel rendelkezik Izrael Állam biztonságának szempontjából. Szemben más megszállt területekkel, a Golán-fennsíkot annak jelentősége okán 1981-ben az izraeli kormány egyoldalúan, de jure is annektálta, azaz integrálta az államigazgatásba. A lépést a nemzetközi közösség mindeddig nem ismerte el.

Az Európai Unió továbbra is megszállt területként tekint a Golán-fennsíkra

Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini rövid nyilatkozatában a 28 EU-tagállam álláspontját képviselve kijelentette, hogy a nemzetközi joggal, valamint az ENSZ BT 242-es és 497-es határozatával összhangban az Unió továbbra sem ismeri el Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett.

Az Arab Liga elítélte, hogy az Egyesült Államok elismerte Izrael szuverenitását a Golán-fennsík felett

A Tuniszban tartott csúcson az Arab Liga tagállamai egyhangúlag elítélték Donald Trump döntését, amelyben elismeri Izrael szuverenitását a Golán-fennsík felett. Az arab államok egy, az amerikai lépést elítélő határozattervezettel fordulnak az ENSZ BT-hez, mellyel egyidőben felszólították a nemzetközi közösség tagjait, hogy tartózkodjanak a fennsík jogállásának megváltoztatására törekvő aktusoktól.

Síita félhold

Irakba látogatott Hasszán Roháni

Háromnapos látogatást tett az iráni elnök Bagdadban, az ország politikai centrumában, és Nedzsefben, a síitizmus egyik központjában. Az esemény történelmi jelentőségű, ugyanis korábban a jelenlegi kormányfő soha nem  utazott hivatalosan a nyugati szomszédállamba.
Az utazás célja a teheráni és a bagdadi kormányzatok együttműködésének a megerősítése, valamint a gazdasági kapcsolatok fellendítése. Irán számára Irak gazdaságilag kiskaput jelenthet a tavaly életbe léptetett amerikai szankciócsomaggal szemben, hiszen csak a 2018-as évben Irán Irak felé irányuló exportja elérte a 9 milliárd dollárt. Teherán gazdasági célja, hogy 13 milliárd dollárról 20 milliárdra növelje a kereskedelmi forgalmat Irakkal. 

Irán és az Európai Unió béketárgyalásokat sürget

A stockholmi egyezmény teljesítésére  szólította fel az Európai Unió és Irán Szaúd-Arábiát és Jement. A találkozó az Európai Külügyi Szolgálat szervezésében került megrendezésre, célja a közel-keleti regionális problémák orvoslása, ugyanakkor a Brüsszel és Teherán közötti kapcsolat erősítését is szolgálja. Az idei márciusi, brüsszeli ülésen elsősorban a jemeni humanitárius és gazdasági helyzet került napirendre, különös tekintettel Hodeida kikötőjének a helyzete. Ugyanakkor megerősítették a szíriai rendezést szolgáló asztanai békefolyamat szükségességét is.

Noruz

A tavaly életbe lépett szankciók ellenére is megünnepelték hagyományos perzsa újévet, a Noruzt  Iránban. Az ünnep zoroasztriánus gyökerekhez nyúlik vissza, és a perzsa naptár legfontosabb dátuma. Az esemény központi részét képezi az ezt megelőző vásárlási hullám, amely jelenleg komoly feszültség forrása az iráni társadalomban. A riál stabilitásának megtorpanásával a teheráni vezetés közel került egy gazdasági visszaesés lehetőségéhez.

Újra akcióban a flotta

Az iráni flotta déli kötelékébe tartozó két romboló indult a Báb-el Mandeb szoros irányába az iráni kereskedelmi hajók védelmében. A szoros védelmére fokozottan figyel Irán, hiszen a terület stratégiai és gazdasági szempontból is fontos Teheránnak. A kőolajszállító-útvonal biztosítása mellett jelen tud lenni a Vörös-tenger déli bejáratánál, illetve az afrikai kontinens közelében. A kivezényelt rombolók harci ereje  nem számottevő, sokkal inkább jelzésértékű.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika hírfigyelő szerkesztőségi tagjai: Halasi Gábor és Vincze Patrik (szerkesztők), Felde Bence (Törökország), Fodor Márk Joszipovics (palesztin–izraeli konfliktus), Kiss Beatrix (Észak-Afrika), Lázin Áron (síita félhold), Shadeh Fadi (palesztin–izraeli konfliktus).

Partnerkapcsolatok

2019. március 5.: Védelemtudományi szakértők értekezlete az afgán képzési program felülvizsgálatáért (Ibrahim Imre)

Február 19-től 21-ig a NATO belgiumi központjában szakképzett oktatók értekeztek, hogy felülvizsgálják a NATO Védelemoktatási Fejlesztési Programját (DEEP) Afganisztánnal. A résztvevők átvették az eddig elért eredményeket, és kitűzték a jövőbeli célokat a katonai képzést illetően. A program főbb céljai: létrehozni egy professzionális katonai oktatási politikát, továbbfejleszteni a polgári ellenőrzést a haderő felett, gyakorlatiasabbá tenni a vezetők közötti koordinációt, valamint megadni a lehetőséget a szövetséges országok tanítási módszereinek cseréjéhez. A fejlett katonai oktatás fontos elem az afgán hadsereg együttműködésében a NATO-val. Az eseményen részt vettek továbbá az afgán Védelmi Minisztérium, Külügyminisztérium, Belügyminisztérium, a Nemzetvédelmi Tanács, az Elnöki Hivatal és a Nemzetvédelmi Egyetem magas rangú beosztottjai, valamint parancsnokok, professzorok a NATO Központból és NATO szövetséges országaiból. A DEEP Program 2019 márciusára már 15 országban mutatott eredményeket, köztük a Balkán térségben, Észak-Afrikában és a Távol-Keleten.

2019. március 5.: Biztonsági kockázatot jelent a rossz kormányzás – NATO konferencia (Vas Beatrix)

Március 5–7. között került megrendezésre Washingtonban a NATO 2019 Building Integrity Conference. A háromnapos eseményen a szövetséges- és partnerállamok képviselői, több nemzetközi és civil szervezet delegáltja, és a privát szektor képviselői megvitatták a megfelelő biztonsági rendszerek kiépítésének és működtetésének aktuális kihívásait. A NATO politikai és biztonságpolitikai ügyeinek titkára, Alejandro Alvargonzález nyitóbeszédében elmondta, hogy a rossz kormányzati gyakorlatok bizonytalansághoz vezetnek, így az átláthatóság és számonkérhetőség megerősítése jó hatással lehet a biztonságra, és hozzájárulhat a krízismegelőzéshez. A NATO integritást fejlesztő, jó kormányzati gyakorlatok kialakítását támogató programja 2007-ben indult; a NATO-tagállamok mellett mára már 23 partner köteleződött el – köztük az Európai Unió, amely 2019 es 2022 között 2 millió euróval támogatja a programot.

2019. március 6.: A NATO Főtitkára találkozott az Európai Parlament elnökével (Németh Csenge)

Jens Stoltenberg Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével találkozott a NATO–EU együttműködés keretében. A tárgyalásra március 6-án került sor. Többek között napirenden szerepelt az Európa körül kialakult helyzet, a védelmi rendszer és más aktuális kérdések. Stoltenberg hangsúlyozta, hogy a NATO fontos szerepet tölt be az Európai Unió életében, ugyanúgy, mint az európai polgárokéban. A képviselők szerint a NATO és az Európai Unió közötti együttműködés szorosabb, mint valaha, mivel 74 közösen megkötött megállapodás született olyan területeken, mint például a katonai mobilitás, az erők kiképzése és a katonai gyakorlatok, valamint a kiber- és hibrid kihívások kezelése.

2019. március 7.: Szövetségesi dicséretek (Kertai Zoltán Péter)

Jens Stoltenberg március elsején érkezett meg Bulgáriába, ahol üdvözölte a szófiai kormány elhivatottságát és erőfeszítéseit a Szövetségben. Kiemelte a bolgár felajánlásokat az afganisztáni, koszovói és iraki küldetésekhez, illetve stratégiai szerepét a Balkánon és a Fekete-tengeren. A NATO 70. évfordulója a bolgár állam szövetségesi részvételének 15. évfordulója is egyben, melynek összegzéseként a Főtitkár kijelentette, hogy „Bulgária hozzáadott a Szövetség erősödéséhez”. Ez a Szövetség tovább erősödhet, hisz: „A bolgár parlament egyhangúlag megszavazta Észak-Macedónia csatalakozását a NATO-ba” – mondta a Főtitkár.

A Főtitkár március hatodikán Milo Djanukovicot, Montenegró elnökét fogadta a NATO Főhadiszálláson. Az ország euroatlanti biztonságban betöltött szerepét hangsúlyozta, ami a Szövetség afganisztáni és koszovói küldetéseihez biztosított kontingensekben nyilvánul meg. Továbbá Montenegró tervezi a védelmi kiadásainak emelését, így 2024-re eléri a követelményekben megszabott 2%-os GDP-ráfordítást. Emellett a Trust Fund keretében is eredményes az együttműködés. A Főtitkár háláját fejezte ki, hogy Montenegró „a stabilitást mélyíti a Nyugat-Balkánon és szemléltette, hogy a NATO kapui nyitva állnak”.

Március hetedikén a Főtitkár Lengyelországba érkezett, ahol az elnökkel, Andrzej Dudaval és miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel tárgyalt. A Főtitkár örömmel fogadta, hogy Lengyelország már lassan 20 éve erősen elkötelezett a NATO felé. Lengyelország erős szövetséges, ahol NATO csapatok állomásoznak, helyet adva gyakorlatoknak, így keltve nagy elrettentő hatást a régióban. Emellett vezeti a Baltikum légtérellenőrzését Litvániában és rengeteget járul hozzá az afganisztáni és iraki NATO-küldetéseknez. A védelmi kiadások 2%-os GDP ráfordításából pedig jelenleg is fejleszti képességeit. Március nyolcadikán a Főtitkár az Európai Néppárt szervezésében lebonyolított konferencián vett részt, beszédének témája a NATO bővítése óta eltelt 20 év volt.

2019. március 12.: NATO Főtitkárhelyettes a prágai NATO-bővítés megemlékezésen (Györgyi Dominika)

Március 12-én, kedden Rose Gottemoeller, NATO Főtitkárhelyettes részt vett a Prágában tartott megemlékezésen, melyet a visegrádi országok csatlakozásának tizenötödik, illetve huszadik évfordulója alkalmából rendeztek meg. Az eseményen megjelent Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia államfője is. A délután folyamán a Főtitkárhelyettes beszédet tartott a Védelmi és Biztonsági Konferencián: „ma a szabadságot és a biztonságot ünnepeljük, elismerve az egységet és a fejlődést.” Hozzátette, hogy Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia több évtizedes elnyomás után csatlakozott a NATO-hoz, hogy polgárai számára szabad, virágzó jövőt biztosítson. A Főtitkárhelyettes körvonalazta a NATO-t érintő aktuális kihívásokat is, kiemelve a védelembe és a szövetséges egységbe történő invesztálás fontosságát, mely által a szervezet megfelelően tud reagálni a felmerülő kihívásokra.

2019. március 13.: A NATO Katonai Bizottsága meglátogatta a transzatlanti parancsnokokat (Haiszky Edina Julianna)

A NATO Katonai Bizottsága 2019. március 11-én és 12-én Norfolkban tartotta éves találkozóját a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokságán. A program magában foglalta a nemrégiben létrejött Összhaderőnemi Parancsnokság és a második amerikai flottához tartozó USS Harry S. Truman repülőgéphordozó meglátogatását. A megbeszélés érintette a kiber-, rugalmassági- és az önjáró légijárműrendszereket és kísérleteket, különös tekintettel arra, hogy a Szövetséges Transzformációs Parancsnokság elsőbbséget élvez a szövetségen belüli átjárhatóság terén. A Katonai Bizottság beszámolt arról, hogyan fejlődik és alakul át a hadviselés-fejlesztési struktúra a Szövetség tagországainak követelményeivel és elvárásaival összhangban.

2019. március 15.: A hibrid hadviselés elleni védelmről egyeztetett az EU és a NATO (Haiszky Edina Julianna)

Rose Gottemoeller, a NATO Főtitkárhelyettese és az Európai Bizottság képviselője, Julian King megbeszélést folytatott a két nemzetközi szervezet hibrid hadviselés elleni együttműködésének szorosabbá fűzése érdekében. A kibertámadások, a dezinformáció és a gazdasági beavatkozások, melyeket az Oroszországi Föderáció indít az euroatlanti biztonság csökkentése céljából, egyre inkább a tagországok ellen irányulnak. Az eddigi együttműködés keretén belül az államok számára támadásokat szimulálnak, valós idejű figyelmeztetéseket osztanak ki a számítógépes fenyegetésekről, illetve megegyeztek egy helsinki székhelyű Hibrid Fenyegetések Elleni Küzdelem Európai Kiválósági Központjának a létrehozásáról. Továbbá a NATO is létrehozott csapatokat, melyek segítséget nyújtanak a szövetségeseknek a hibrid hadviselési támadásokra való felkészülésben és az azokra való reagálásában.

2019. március 18.: Kolumbia Aknamentesítő Központja csatlakozott a NATO kötelékébe (Tóth Milán)

A Kolumbiai Nemzetközi Aknamentesítő Központ (Colombia’s International Demining Centre) március elején csatlakozott a NATO Kiképző és Oktató Központok Partnerségének (PTEC) hálózatához. A csatlakozást az Észak-atlanti Tanács is elismerte a 2019. március 15-i ülésén. Kolumbia belépésével már 25 ország 34 központja tagja a szervezetnek, mely 1999 óta fontos szerepet tölt be a szövetséges erők és partnereik kiképzésében. 2018-ban például mintegy 50 000 személyt sikerült a PTEC keretein belül kiképezni, akiknek elsődleges feladatuk a civil és katonai aknamentesítés segítése lesz. A megegyezésről még korábban, 2017 májusában határoztak, amikor is sor került a NATO–Kolumbia Egyedi Társulási és Együttműködő Program aláírására. Kolumbia csatlakozásával, a CIDE több évtizedes gyakorlati tapasztatalával a NATO aknamentesítés területén végzendő munkája várhatóan sokkal hatékonyabb lesz.

2019. március 18.: Az Észak-atlanti Tanács állásfoglalása a Krímről (Szilágyi Laura, Lendvai Tünde)

Március 6-án tárgyalóasztalhoz ült a NATO Ukrajna Tanácsa, az ukrán külügyminisztérium politikai igazgatója, Oleksiy Makeiev és a tatár kisebbség képviseletében Eskender Bariiev, hogy a krími félsziget biztonsági helyzetéről konzultáljon. Jens Stoltenberg, a NATO Főtitkára hangsúlyozta, hogy a Szövetség továbbra is politikai és gyakorlati támogatást nyújt Ukrajnának.

Ezután március 18-án az Észak-atlanti Tanács állásfoglalást adott ki a témában: öt éve az Oroszországi Föderáció annektálta a Krím-félszigetet, ezzel megsértve Ukrajna szuverenitását és területi integritását. Az Észak-atlanti Tanács nem ismeri el az orosz illegitim területszerzést, követeli, hogy Oroszország vonuljon ki a Krímről. A Krím Ukrajna része, a NATO támogatni fogja Ukrajnát területi integritásának visszaszerzésében. A Szövetségesek mély nyugtalansággal konstatálják az emberi jogok megsértését és a Krímen végbemenő erőszakot, mely a krími ukránok és krími tatárok ellen irányul. Továbbá a NATO felszólítja az Oroszországi Föderációt, hogy azonnal szüntessen be mindennemű erőszakot az annektált területen, engedje szabadon az ukrán politikai foglyokat és túszokat, és engedjen be nemzetközi ellenőrző szervezeteket a Krímre, és szüntesse meg az illegitim annexiót. A NATO elítéli az orosz fegyverkezést a Krímen és a Fekete-tenger régiójában, valamint az ukrán szuverenitás megsértését szimbolizáló, Kercsi-szoros felett épített hídjukat. A szövetségesek az ENSZ 73/194-es 2018. decemberi döntésének fényében felszólítják Oroszországot, hogy engedje szabadon a november 28-i kercsi-szorosi incidens alkalmával foglyul ejtett ukrán hajósokat és hajókat. Az Oroszország ellen bevezetett szankciókat mindaddig nem fogják visszavonni, amíg nem változtatnak konstruktívan a helyzeten, a nemzetközi joggal és nemzetközi kötelezettségekkel és felelősséggel összahangban.

2019. március 19.: Az Észak-atlanti Tanács megbeszélése az energiabiztonságról (Szilágyi Laura)

Március 19-én külső szakértőkkel való találkozása folyamán az Észak-atlanti Tanács megvitatta az energiabiztonsághoz fűződő kérdéseket. Ez a téma fontos a szövetségeseknek, mivel képes befolyásolni nemzeti és nemzetközi biztonságukat. A megbeszélés folyamán megvizsgálták az energiafejlesztés politikai, gazdasági és biztonsági tényezőit, és áttekintették Európa energiabiztonsági kihívásait.

2019. március 20.: Tiszthelyettesek képzéséről szóló workshopon vett részt a grúz védelmi miniszter (Vas Beatrix)

Március 19-én Tbilisziben 15 ország képviselőinek részvételével megrendezésre került egy nemzetközi workshop a NATO Defence Education Enhancement Programme (DEEP) által, “Képzett tiszthelyettesi állomány kialakítása” munkacímmel. Az eseményt Levan Izoria, Georgia védelmi minisztere nyitotta meg, kiemelve országa érdemeit a tiszthelyettesek kiképzésében és oktatásában. Georgia 2016-ban és 2018-ban is rendezett hasonló szakmai eseményt ebben a témában a NATO szövetséges- és partnerországai katonai vezetőinek. Izoria elmondta, hogy a márciusi NATO–Georgia közös gyakorlat mellett ezek az események is jól mutatják, hogy egyre erősödik az együttműködés országa és a Szövetség között. Az idei workshop témái között kiemelt helyet kapott az interoperabilitás fejlesztése egyes országok nemzeti tiszthelyettes-képző programjai között.

2019. március 21.: A NATO Főtitkár üdvözölte Észak-Macedónia miniszterelnökét, Zoran Zaevet (Gönczi Róbert)

A március 19-i, Zoran Zaev, macedón miniszterelnökkel tartott találkozó után a NATO Főtitkár bejelentette, hogy a csatlakozási jegyzőkönyv aláírása februárban Észak-Macedónia és a NATO számára is történelmi jelentőségű pillanat volt. Stoltenberg szerint az Athénnal kötött egyezség rengeteg pozitív politikai pillanatot okozott már, és a NATO-tagság további békét, stabilitást és prosperitást fog Délkelet-Európa számára biztosítani. Felhívta rá a figyelmet, hogy már most a szövetségesek nagy része ratifikálta a csatlakozási jegyzőkönyvet, és hogy amint az összes szövetséges megtette ezt, Észak-Macedónia a Szövetség 30. tagja lesz. Észak-Macedónia már most fontos közreműködésekben vett részt, így például a NATO afganisztáni gyakorlatában, népszerűsítve a regionális együttműködést Délkelet-Európában és megvalósított fontos reformokat is. A Főtitkár bátorította Észak-Macedóniát, hogy továbbra is haladjon a reform útján, hangsúlyozva, hogy ez egy fontos előkészület az ország szövetségbeli tagságához.

2019. március 22.: A NATO erői képzik a tunéziai haditengerészetet (Rácz-Nagy Judit)

A Tunéziai Haditengerészet hivatásosai felkészültségi képességeiket, tudásukat fejlesztették egy két hetes szimulációs gyakorlat során. A képzéseket a tunéziai La Goulette városában található La Galite Akadémián tartották a Tudomány a Békéért és Biztonságért Program (SPS Program) jóvoltából. A szimulációban kadétok, katonatisztek és a Honvédelmi Főiskola (École Supérieur de Guerre) hallgatói fejleszthették képességeiket. Húsz katonatiszt további szimulációkon vett részt, amelyek kihívásai érintették a tengeralattjáró-mentes hadviselést, az elektronikus hadviselést és a környezeti kihívásokat. A szimulátorban változatos gyakorlatokat kellett a gyakornokoknak megoldani a vízi és légi járművektől az általános tengeri kereskedelmen át az ellenséges fenyegetésekig. A feladatok megoldásában taktikai manővereket kellett alkalmazni, különösen a probléma feltárásában és azonosításában, a fenyegetések folyamán a radarok segítségével. A szimulációs képzések hosszútávú védelmi együttműködést biztosítanak Tunézia – mint aktív SPS Program partner – és a Szövetség között.

2019. március 28.: Meghosszabbították a jelenlegi Főtitkár mandátumát (Szabó Orsolya Réka)

Az Észak-atlanti Tanács ülésén a szövetségesek döntése alapján meghosszabbították Jens Stoltenber Főtitkár Úr mandátumát további két évvel. A Főtitkár így 2022. szeptember 30-ig töltheti be ezt a posztot. A szövetségesek támogatásukról biztosították Stoltenberget, hogy folytassa a NATO modernizálását és alkalmazkodási képességét, hogy a Szövetség a jövőben is fenmaradhasson.

Műveletek

2019. március 19.: US B-52-es bombázók gyakorlatoztak Európában (Rácz-Nagy Judit)

Az Egyesült Államok Légiereje hat darab B-52-es nagy hatótávolságú bombázórepülőgépet küldött az Egyesült Királyság számára az európai hadigyakorlatok végett. A louisianai Barksdale Légierő támaszpontról repülőgépekkel 450 repülőtiszt érkezett a Királyi Légierő fairfordi bázisára 2019. március 14-én. Oana Lungescu, a NATO szóvivője fogadta a küldöttséget, majd kifejezte, hogy ez a rutin átcsoportosítás is mutatja, hogy az Egyesült Államok mennyire elhivatott a NATO-val való együttműködést érintően, illetve, hogy az USA nukleáris ereje krízishelyzetben Európa védelmét tudja biztosítani. Az Amerikai Egyesült Államok 2014 óta minden évben küld stratégiai célból bombázórepülőgépeket Európába, a jelenlegi átcsoportosítás napjainkig az egyik legjelentősebb projekt Európában a 2003-as Iraki Szabadság Hadművelet óta. Várhatóan műveleteket fognak végrehajtani a repülőgépekkel Európában, beleértve a Norvég-tenger, a Balti-tenger és a Földközi-tenger térségét.

Felhívás NATO konferencián való előadásra!

A Biztonságpolitikai Szakkollégium “NATO 70” címmel konferenciát rendez a NATO 70. születésnapja alkalmából 2019. április 17-én, melyre egyetemi hallgatók jelentkezését várjuk, hogy a témához releváns kutatásukat szakmai közönség előtt mutathassák be. Részletek itt.

Brexit

Mozgalmas hónapon van túl az Egyesült Királyság parlamentje. Számos sorsdöntő vagy annak tűnő szavazás történt az Európai Unióból való kilépés mikéntje kapcsán, ugyanis célegyenesbe érkezett a Brexit. Hivatalosan, az Európai Unióról Szóló Szerződés (EUSZ) 50. cikke szerint a kilépési folyamatra 2 év van, ami 2019. március 29-én a végéhez ért. Március hónap eseményei az alábbiakban lettek összeszedve és rendszerezve:

A Theresa May, brit kormányfő nevével fémjelzett, az EU tárgyalódelegációja által is elfogadott kilépési megállapodást a januári súlyos parlamenti vereség után március 12-én ismét leszavazták a brit döntéshozók. A kiegészítések ellenére a brit alsóház ismételten elsöprő, 149 fős többséggel utasította el a megállapodást (242 igen – 391 nem arányban). A megállapodást a kormányzó Konzervatív Párt képviselőinek jelentős része és a velük szövetséges észak-ír Demokratikus Unionista Párt (DUP) is elutasította, ugyanis nem értenek egyet az ír–észak-ír határ kérdését ideiglenesen rendezni kívánó tartalékmegoldással. Ez alapján a kérdés rendezéséig meghatározatlan időre vámunióban maradna az Egyesült Királyság az Európai Unióval, amennyiben nem sikerül megállapodni a 2020 végéig tartó átmeneti időszak során, ami a döntéshozók többségének elfogadhatatlan.

Másnap, március 13-án a brit parlament alsóháza elutasította a megállapodás nélküli (ún. no-deal brexit) rendezetlen kilépést is, ezzel próbálva elkerülni a gazdasági szereplők és szakértők által jósolt katasztrófát, amit ez jelentene. Az élelmiszer- és gyógyszerellátást, az ipari termelés jelentős részét és az ír–észak-ír békét veszélyeztető kiesést a keményvonalas brexit-párti képviselőkön kívül mindenki el kívánja kerülni. A brit ipar húzóágazatának számító autóipar termelése már a kilépést megelőzően is jelentősen csökkent a brit politikát körülvevő bizonytalanság miatt. A font árfolyama pedig folyamatosan esett a dollárhoz képest a hónap során, ami a gazdasági szereplők csökkenő bizalmára utal.

Március 14-én, csütörtökön arról határoztak a döntéshozók, hogy a kilépési folyamat meghosszabbítását kérje Theresa May kormányfő az Európai Uniótól. Ezáltal az Európai Tanács kezébe adták a döntés jogát, hogy milyen feltételek mellett léphetnek ki a britek az Unióból, a 27 tagországnak ugyanis jóvá kell hagynia a hosszabbítást, illetve annak időtartamát és egyéb feltételeit is. Mindeközben a brit alsóház házelnöke, John Bercow bejelentette, hogy nem engedélyezi a May-féle kilépési megállapodás harmadszori megszavazását, amennyiben az nem tartalmaz érdemi változtatásokat. Ezzel a döntésével a házelnök rendkívüli módon leszűkítette a brit képviselők választási lehetőségeit.

Az Európai Unióban az Általános Ügyek Tanácsa március 19-én ült össze előkészíteni az Európai Tanács két nappal későbbi ülését, valamint tárgyalni 2 fő témáról: a Brexit helyzetéről és a jövőbeli teendőkről. A miniszterek egyetértettek abban, hogy a Brexittel kapcsolatban minden eshetőségre készen kell állnia az Uniónak és országainak.

A március 21-i ülést megelőzte Theresa May március 20-i levele Donald Tusknak, melyben az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikkére hivatkozva kérelmezte a kilépés határidejének meghosszabbítását 2019. június 30-ig. Tusk, az Európai Tanács elnöke még aznap nyilatkozott a témában: „Az elmúlt napokban folytatott konzultációim alapján látok esélyt a határidő rövid idővel történő meghosszabbítására, feltéve, hogy a brit alsóház kedvezően szavaz a kilépésről rendelkező megállapodásról. (…) Theresa May miniszterelnök június 30-i határidőt javasol, aminek megvannak az előnyei, viszont több jogi és politikai jellegű kérdést is felvet.”

Március 21-én az Európai Tanács ülésén az uniós tagállami vezetők által hozott döntés alapján a kilépés időpontját módosították. Kétféle lehetőség nyílt így a brit döntéshozók számára:

• Március 29-ig megszavazzák és elfogadják a kilépési megállapodást. Ebben az esetben a kilépés dátuma május 22-re módosul, hogy elég ideje legyen a képviselőknek kidolgozni a kilépéshez szükséges jogszabályokat, illetve, hogy a megállapodást az uniós országok és az EP is ratifikálják. Így az Egyesült Királyság nem vesz részt a május 23-26 között megrendezett Európai Parlamenti választásokon.
• Amennyiben nem sikerül megszavazni a megállapodást, úgy április 12-ig áll rendelkezésre idő a briteknek jelezni, hogy mit kívánnak lépni a továbbiakban. Ez esetben jó eséllyel egy hosszabb, 9-12 hónapos halasztás is szóba kerülhet, amely során egy új népszavazás vagy egy új választás is megrendezhető.

Március 23-án több százezer ember tüntetett a kilépési folyamat megfordítása, azaz az Unióban való maradás mellett, miután közel 6 millió brit állampolgár írta alá az ezt követelő petíciót. A tüntetések még nagyobb nyomás alá helyezik a brit döntéshozókat, hogy vessenek véget az alkotmányos válságnak, amit a kilépés körüli döntésképtelenség okoz. A felmérések szerint már a lakosság több mint fele szeretne inkább az Unióban maradni.

A március 25-én hétfő este tartott szavazáson a brit képviselők szembe menve a kormányfő akaratával egy sor indikatív, véleménynyilvánító szavazás megtartásáról döntöttek (329 – 302 arányban). A benyújtott alternatív javaslatokból a házelnök nyolc megszavazását engedélyezte, azonban a képviselők március 27-én mindegyik javaslatot leszavazták:

• Vámunióban maradás a kilépés után (264 mellette – 272 ellene)
• A kilépésről szóló megállapodást egy népszavazással is meg kelljen erősíteni (268 mellette – 295 ellene)
• A Munkáspárt által javasolt maradás a vámunióban és a közös piacban (237 mellette – 307 ellene)
• Közös piac 2.0: EGT tagság EFTA tagság alapján, tárgyalás átmeneti vámunióról (188 mellette – 283 ellene)
• A kilépés visszavonása, amennyiben nincs megegyezés április 11-ig, valamint nincs megszavazva a rendezetlen kilépés (184 mellette – 293 ellene)
• Rendezetlen kilépés április 12-én (160 mellette – 400 ellene)
• Kétéves átmeneti időszak a kereskedelmi kapcsolatok letárgyalásához, ha nem sikerül elfogadni a May-féle kilépési megállapodást (139 mellette – 422 ellene)
• Tagság fenntartása az EGT-ben, belépés az EFTA-ba (65 mellette – 377 ellene)

A szerdai szavazást követően Theresa May bejelentette, hogy amennyiben az alsóház megszavazza a kilépési megállapodást kész lemondani mint miniszterelnök. Pénteken a brit parlament alsóháza harmadszorra is szavazott a megállapodásról, majd szintén elutasította azt (286 mellette – 344 ellene).

A március 29-i szavazás azonban nem tántorította el a kormányfőt, ugyanis már egy esetleges negyedik szavazásról is szóltak a hírek. A képviselők április 1-jére ismételten több véleménynyilvánító szavazást hirdettek, azt azonban, hogy az Egyesült Királyság milyen irányba haladjon és milyen módon fog kilépni, bizonytalanság övezi.

Március 29-én Tusk elnök az angol alsóház döntését követően egy speciális tárgyalást hívott össze a Brexittel kapcsolatban, mely előreláthatólag április 10-én kerül megtartásra.

Szankciós politika

Az Európai Unió Tanácsa március 3-án korlátozó intézkedéseket fogadott el 7 szír miniszterrel és támogatóikkal szemben, akik az elnyomó rezsim fenntartásában aktívan részt vesznek. A Tanács határozatával 277-re emelkedett azon személyek száma, akikkel szemben utazási, vagyonbefagyasztási szankciók vannak érvényben. Szíriával szemben további korlátozások is fennállnak: olajembargó, kereskedelmi és beruházási korlátozások kerültek bevezetésre, valamint a Szíriai Központi Bank eszközei az EU-n belül befagyasztásra kerültek. Ezek mellett korlátozások érvényesek azokra a fegyverekre, eszközökre, amelyek alkalmazhatók a belső elnyomás fenntartására és a személyi jogok megsértésére. A Tanács 2018. április 16-i következtetéseiben kiemelte, hogy ameddig a rezsim folytatja elnyomó tevékenységét, addig az EU újabb korlátozó intézkedések meghozatalát helyezi kilátásba.

A Tanács reagálva a kercsi incidensre és az azovi–tengeri helyzet eszkalálódására, 8 újabb személyt vett fel az Ukrajna területi integritását, szuverenitását megsértő vagy fenyegető intézkedéseket elkövető személyek listájára. A jegyzékbe került az Oroszországi Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálatán belül a „Krími Köztársaságért és Szevasztopol városért” felelős Határigazgatóság vezetője és vezetőhelyettese; 3 parancsnok, akik rombolókon és járőrcsónakokon teljesítettek szolgálatot; 2 orosz ellenőrzőpont szolgálatainál vezető szerepet betöltő személy; és a Krímet és Szevasztopolt magában foglaló régió orosz fegyveres erőkért felelős parancsnok.

Emellett a jelenleg is érvényben lévő korlátozásokat 6 hónappal, 2019. szeptember 15-ig hosszabbították meg.  Az intézkedések összesen 170 természetes és 44 jogi személyre vonatkoznak. A szankciók az utazási tilalmon és a pénzeszközök befagyasztásán kívül az EU-s szereplők számára megtiltják, hogy pénzeszközt bocsássanak a listán szereplő szervezetek és személyek rendelkezésére. A Tanács továbbá felszólította Oroszországot az elfogott ukrán katonák és hajók visszaszolgáltatására és a Kercsi-szoros szabaddá tételére valamennyi hajó számára. Az ukrán válságra adott válaszként bevezetett egyéb uniós intézkedések a következők: az orosz gazdaság egyes ágazatait célzó gazdasági szankciók, amelyek jelenleg 2019. július 31-ig érvényesek, valamint a 2019. június 23-ig érvényes Krím és Szevasztopol tiltott elcsatolásával kapcsolatos szankciók.

Regionális politika

Hszi Csin-ping kínai államfő március 24-26. között háromnapos látogatást tett Franciaországban, közvetlenül azután, hogy római útja során aláírásra került az “Egy övezet, egy út” kezdeményezéshez való olasz csatlakozásról szóló szándéknyilatkozat. Az Európai Unió vezetői aggodalmukat fejezték ki emiatt, mert tartanak Kína gazdasági térnyerésétől. A látogatás utolsó napjára Emmanuel Macron meghívta Angela Merkel, német kancellárt és Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét is. Ezzel ki akarta fejezni az Európai Unió egységét. Az európai vezetők azt szorgalmazzák, hogy a Kínával való kereskedelemnek kiegyensúlyozottnak kell lennie és a kölcsönösségen kell alapulnia. Ez azt jelenti, hogy az európai cégek ugyanolyan mértékben férjenek hozzá a kínai piachoz, mint fordítva. Ennek szellemében számos megállapodást kötöttek francia és német cégek kínai beruházásairól, többek között a repülőgépgyártás, hajógyártás és energiatermelés területén. Ezenkívül Franciaország és Kína konkrét beruházási projektekben fog együttműködni azokban az országokban, melyeket érint az Új Selyemútnak is nevezett “Egy övezet, egy út” kezdeményezés.

Salvini: Olaszország felmondhatja a Mediterrán-térségben az uniós katonai küldetést. – Matteo Salvini kormányának fellépése a bevándorlók ellen nagy népszerűségnek örvend a lakosság körében, ezért elképzelhető, hogy Róma felmondja a Sophia-műveletet. Az európai műveletek célja a következő: az embercsempészek elleni fellépés, a fegyverembargó alkalmazása és a líbiai partvonalak biztosítása, hogy az emberek ne induljanak útnak Európa felé. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitika főképviselője még februárban kijelentette: széleskörűen támogatja a Sophia-műveleteket, és arra kérte a védelmi minisztereket is, hogy ők is tegyenek így. A művelet eredménye, hogy 80%-kal csökkent az illegális bevándorlók száma az Unió partvidékén, és számos embercsempészt és emberkereskedőt sikerült ártalmatlanítani és hatóságok elé állítani.

Szomszédságpolitika

Március 16-án egy nemzeti ünnep alkalmából Azerbajdzsán elnöke több mint 400 fogolynak adott kegyelmet. A kegyelemben részesültek között ellenzéki politikai pártok politikusai, NGO-k alkalmazottai, bloggerek és újságírók szerepelnek. Az EU egy nyilatkozatban üdvözölte az azeri államfő döntését, valamint kifejtette elvárását, hogy a jövőben Azerbajdzsán nemzetközi kötelezettségvállalásaival összhangban további hasonló lépések történjenek. „Az EU továbbra is elkötelezett Azerbajdzsán felé az együttműködés fokozásának terén, beleértve az emberi jogokat is, melyek a kapcsolat lényeges elemei”, olvasható a nyilatkozatban.

Egy március 15-én közzétett uniós jelentés ismerteti az EU-Azerbajdzsán Együttműködési Tanács utolsó ülése óta bekövetkezett fejleményeket, ezzel előkészítve a következő tárgyalást, melyre április 4-én kerül majd sor Brüsszelben. A dokumentum fókuszában a kulcsfontosságú fejlesztések, a megkezdett reformok, valamint a kétoldalú párbeszédre vonatkozó jelentések állnak. A találkozó előtt Federica Mogherini, az EU kül és biztonságpolitikai főképviselője elmondta, hogy Azerbajdzsán az EU kulcsfontosságú partnere. „Az Unió támogatja az azeri reformokat, valamint az ország gazdaságának diverzifikálását”, tette hozzá Johannes Hahn, a szomszédságpolitikáért és a bővítési tárgyalásokért felelős uniós biztos. Az EU szerint azonban a kapcsolat fejlesztéséhez az országban az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok helyzetének javítása szükséges.

Március 5-én Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke vendégül látta Nikol Pashinyant, Örményország miniszterelnökét Brüsszelben. A megbeszélés után Juncker elnök üdvözölte Örményország reformjait, és kijelentette, hogy minél több újító folyamat megy végbe, az állam annál nagyobb pénzügyi és politikai támogatást kap majd. Hangsúlyozta, hogy az EU 2017 és 2020 között 176 millió eurót különített el Örményország támogatására. A Bizottság elnöke kijelentette, hogy a vízumliberalizáció technikai feltételei teljesültek és most már ideje felkérni a többi tagállamot a kérdés közös megvitatására.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és az örmény miniszterelnök megvitatta az EU-Örményország partnermegállapodást. Mogherini az EU teljes támogatásáról biztosította Nikol Pashinyant az ország reformjaival kapcsolatban, valamint egyeztettek a hegyi-karabahi konfliktus békés rendezésének lehetőségéről az utóbbi idők örmény–azeri kapcsolatainak tükrében. A főképviselő szorgalmazta az előfeltételek nélküli tárgyalásokat a Minszk Csoport társelnökeinek felügyelete alatt. Az örmény miniszterelnököt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is támogatásáról biztosította a reformokkal kapcsolatban. Emellett Tusk kifejtette, hogy a jelenlegi helyzet a hegyi-karabahi konfliktusban fenntarthatatlan, és ezért egy mielőbbi politikai megegyezést sürgetett a nemzetközi jog szabályai szerint. Ezenkívül Tusk kiemelte Örményország elkötelezettségét az idén 10 éves Keleti Partnerség felé.

Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője napokban tett nyilatkozata szerint, az EU álláspontja továbbra sem változott a Golán-fennsíkon kialakult helyzetről. Az ENSZ BT 242-es és 497-es határozatával és a nemzetközi jogrendszerrel párhuzamosan az EU nem ismeri el a Golán-fennsík izraeli fennhatóságát.

Az EU libanoni nagykövete, Christina Lassen március folyamán két libanoni miniszterrel is találkozott a szomszédságpolitika jegyében. Március 1-jén a védelmi miniszterrel, Elias Bous Saabbal folytatott találkozója során kifejezte, hogy az EU továbbra is elkötelezett a libanoni biztonsági szektor és az UNFIL támogatásában. Lassen kifejezte a bizakodását azzal kapcsolatosan, hogy a nyugati határnál történt fejlődés folytatódik. Mindemellett, a környezetügyi, illetve a vízügyi- és energetikai miniszterrel, Fadi Jreissatival és Nada Boustanival is találkozott. A találkozón főképp a Libanont is nagy mértékben sújtó klímaváltozásról és a miniszterek jövőbeni terveiről esett szó. A nagykövet kifejezte az EU támogatását egy zöldebb Libanon kialakításában, hozzátéve, hogy az Unió szerint Libanonban elsősorban az energiaszektor szorul reformokra.

„Stratégiai pontok, fojtópontok” sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a világ területén található stratégiai jelentőségű földrajzi pontokról.

A Malaka-szoros

A Malaka-szoros (lásd 1. ábra) tágan nézve az Indiai-óceánt a lehető legrövidebb úton köti össze a Csendes-óceánnal, így régóta egy fontos kereskedelmi útvonalnak számít, ebből kifolyólag pedig fontos fojtópontnak tekinthető.

1. ábra A Malaka-szoros piros színnel jelölve. (Forrás: Google maps)

A szoros jelentősége a kereskedelem volumenével együtt folyamatosan nőtt. Több mint ezer éve még csak főként az India és Kína közti kereskedelemnek volt a leggyorsabb útvonala, ám ahogy globalizálódott a világ, úgy a kereskedelem is egyre fontosabbá vált. A szoros globális jelentőségre pedig akkor tett szert, amikor már jóval nagyobb távolság megtételére képes hajókkal folyt a kereskedelem, illetve – és ez az előbbi tényezővel szorosan összefüggően – az európai gyarmatosító hatalmak a világ minden táján megjelentek, és a meghódított területeiket csak a vízi közlekedéssel tudták összekapcsolni.

A Malaka-szoros környékét a britek (mai Malajzia és Szingapúr) és a hollandok (mai Indonézia) vonták uralmuk alá egészen a XX. század közepéig, amikor is ezek a területek függetlenekké váltak. Ma Indonézia, Malajzia és Szingapúr rendelkeznek a szoros vizei felett, ám a legnagyobb része Indonéziához tartozik, míg a legjelentősebb kikötő Szingapúré.

Napjainkban a Malaka-szoros a világ legforgalmasabb fojtópontja, jelentőségét pedig növeli, hogy itt szállítják a legtöbb olajat (a Panama-csatornánál 19-szer, a Szuezi-csatornánál 4-szer több olaj megy át a Malaka-szoroson). Ennek az az oka, hogy a kelet-ázsiai gazdaságok afrikai, közel-keleti és európai vízi kereskedelme nagyrészt a szoroson keresztül zajlik. Tekintettel arra, hogy ezek a régiók egyre jelentősebben járulnak hozzá a világgazdaság egészéhez, az itteni kereskedelem koránt sincs leáldozóban. Sőt, a problémát inkább a kapacitás végessége jelentheti.

A gazdaságban betöltött szerepe mellett említésre méltó a szoros stratégiai jelentősége is. Habár nem feltétlenül kell áthajózni a Malaka-szoroson ahhoz, hogy egyik óceánból átjussunk a másikba, mégis fontos közlekedési szempontból is, mivel nagyban lerövidíti a megtenni szükséges utat. Ebből ered Kína „Malaka-dilemmája”, mert a szoros stratégiai fontossága okán a külső hatalmak és a térség országainak érdekei is megjelenhetnek, például a szoros ellenőrzésének vagy lezárásának kérdésében.

A kihívó: Thai- (vagy Kra-)csatorna

1677-ben vetődött fel először az ötlet, hogy a mai Dél-Thaiföld keskeny félszigetét érdemes lenne átvágni, hogy egy csatornát létesítsenek ott (lásd 2. ábra). A XIX. században még Ferdinand de Lesseps is elgondolkozott ezen, aki legfőképpen a Szuezi-csatorna tervezéséről híresült el. A legutóbbi tervek 2005-ben kerültek nyilvánosságra, amikor a The Washington Post lehozott egy, az USA Védelmi Minisztériumának készített belső jelentést, ami szerint Kína szívesen finanszírozná és megépítené a Thai- (avagy Kra-)csatornát. A jelentés alapján 25 milliárd dollárba kerülne a 10 éven át tartó építkezés, amihez nagyjából 30.000 munkásra volna szükség. Maga a csatorna végül szélesebb és mélyebb lenne, mint a Malaka-szoros legkeskenyebb és legsekélyebb pontjai, ami nagyobb hajók átjutását is lehetővé tenné, amelyeknek jelenleg meg kell kerülniük a szorost és más átjárón kell eljutniuk a Csendes-óceánra.

2. ábra Thai- vagy Kra-csatorna (Forrás: International Institute of Marine Surveying)

Kína az új csatornát az Új Selyemút kezdeményezésének keretei közt képzelte el, ami lényegét tekintve arról szól, hogy Kína infrastrukturális beruházásokkal és a kereskedelmi kapcsolatainak erősítésével nagyobb gazdasági és politikai befolyásra tegyen szert. A Thai-csatorna gyakorlati hasznai azonban az Új Selyemút nélkül is kiviláglanak, ugyanis a kínai kereskedelem jelentős hányada a Malaka-szoroson át zajlik, amiből kitűnik az olajimportjának nagysága. A rövidebb úttal valamelyest olcsóbbá válna a szállítás, illetve a csatornával garantálva lenne a szállítóhajók biztonságos útja (a Malaka-szoros környékén nagyfokú a kalóztevékenység). Lényegesebb szempont azonban a katonai megfontolás: az új csatorna baráti kontrolljával biztosított lenne a kínai haditengerészet Indiai-óceánra való gyors és zavartalan átjutása.

Problémák a csatornával

A thai kormány 2007-ben engedélyezte a kínai terveket a Thai-csatornával kapcsolatban, ám a munkálatok nem kezdődtek meg, sőt 2018-ban hivatalos thai források azt nyilatkozták, hogy a kormány számára nem prioritás az új csatorna megépítése, hiszen „még vannak más problémák a térségben, így elsődlegesen azokat kell kezelni.”

Az egyik jelentős probléma Dél-Thaiföldön a szeparatizmus, ugyanis a többségében buddhista országnak ezen része muszlim többségű, akik sosem tettek le a függetlenségről. A thai kormány attól tart, hogy a 100 kilométer  hosszú és 500 méter széles csatorna, miután fizikailag is elvágja a szeparatista régiókat a thai magterülettől, felerősítené a függetlenségi mozgalmat.

Nagy hátráltató erővel bírnak még a gazdasági megfontolások. Míg Kínának kérdés nélkül pozitív volna a csatorna megépítése és üzembe helyezése, Thaiföld számára kérdéses a profit nagysága. Kérdéseket vet fel a csatorna szükségessége is, ugyanis nagyjából 2.200 kilométeres útrövidülést jelentene, míg a Szuezi-csatorna 12.000 kilométerrel, a Panama-csatorna pedig 14.000 kilométerrel rövidíti le a megtenni szükséges utat. Ennek ellenére a csatorna mellett a helyi lakosság kiáll, hiszen nagy munkalehetőségeket rejt magában az építkezés, de ami fontosabb, az új infrastruktúra üzemeltetése. Ugyanis nem csupán egy csatorna kivájásáról van szó, hanem egy új ipari központ létrehozásáról is.

Összességében a Thai-csatornára szükség lenne. Természetesen egy új csatorna önmagában még közel sem jelentené azt, hogy a Malaka-szoros csillaga végleg leáldozna. Ennek oka pedig, hogy a tengeri kereskedelemnek fontos elemei a tankolások és az áru-átrakodások, vagyis a teherszállító hajók általában nem tesznek meg rendkívül hosszú utakat, hanem egy rövidebb út után lerakodják az árut, hogy azt majd egy másik hajóra felpakolják a kikötőben. Éppen ez a Malaka-szoros nagy jelentősége, amelynek már kiépült az infrastruktúrája az üzemanyag-utántöltésekhez és átrakodásokhoz, míg a Thai-csatornánál ez is kiépítésre várna.

Olaszország az első a világ hét legfejlettebb gazdaságát tömörítő G7-csoport tagjai közül, amely csatlakozik a Kínai Népköztársaság által indított Egy övezet, egy út elnevezésű nagyszabású gazdasági kezdeményezéshez.

Az új Selyemútként is emlegetett kezdeményezéshez való csatlakozásról szóló szándéknyilatkozatot 2019. március 23-án írta alá Luigi di Maio, miniszterelnök-helyettes és iparügyi miniszter, valamint He Li-feng, a kínai nemzeti fejlesztési bizottság elnöke Rómában. Ez az esemény volt Hszi Csin-ping kínai államfő háromnapos olaszországi látogatásának csúcspontja. E három nap alatt a két fél összesen huszonkilenc egyezményt írt alá.

Az Egy övezet, egy út kezdeményezés (Belt and Road Initiative) célja olyan infrastrukturális projektek kínai hitelekből való megvalósítása szerte a világon, melyek felgyorsítják a kínai áruk áramlását. A tervek között szerepel egy új szárazföldi útvonal (New Silk Road) és egy tengeri kereskedelmi útvonal infrastruktúrájának kiépítése is (Maritime Silk Road). A cél tehát a kereskedelmileg fontos területeken lévő vasútvonalak, közutak, kikötők, gáz- és olajvezetékek fejlesztése, esetlegesen újak építése kínai bankok által nyújtott hitelekből. Ennek megfelelően a China’s Communication and Construction Company ezentúl használhatja Trieszt kikötőjét a Közép- és Kelet-Európával folytatott kereskedelem élénkítése céljából, illetve Kína részt vesz a genovai kikötő fejlesztésében is.

A kínai kormány hivatalos térképén is szerepel Trieszt kikötője.

A projekt elindítását 2013-ban jelentette be Hszi Csin-ping, kínai államfő. Az alapvető cél természetesen Kína gazdasági és politikai befolyásának növelése, illetve a felhalmozott belföldi tőke hatékony befektetése. Emellett Kínának szüksége van az exportpiacokra, ugyanis a nyugati fogyasztás visszaesése negatívan hatott az exporttól erősen függő kínai gazdaságra. A hatalmas méretű acél- és építőipari kapacitásokat igyekeznének minél hatékonyabban kihasználni, ehhez pedig a belföldi beruházások már nem elégségesek. Természetesen nem utolsó szempont az sem, hogy a kínai gazdaságnak rengeteg nyersanyagra van szüksége, ezt a szükségletet pedig könnyedén fedezhetik, ha a célországokban gazdasági befolyásra tesznek szert.

Kína gazdasági térnyerését kiválóan példázza, hogy 2016-ban kínai cégek többségi birtokosai lettek a pireuszi kikötőnek, ezáltal még több árut tudnak fuvarozni Európa különböző részeire. Ehhez szükségeltetik a Budapest és Belgrád közötti vasúti vonalszakasz felújítása is (habár a kínai kormány térképe szerint a fő útvonal az Adriai-tengeren futna). Kína és tizenhat közép- és kelet-európai ország, köztük Magyarország már aktívan együttműködik az Egy övezet, egy út keretein belül. 2017 decemberében Budapesten tartották a 16+1 együttműködés miniszterelnöki csúcstalálkozóját.

Mindeközben az Egyesült Államok és az Európai Unió nem nézi jó szemmel Olaszország csatlakozását a kezdeményezéshez, ugyanis tartanak a túlzott kínai gazdasági befolyástól. Egy héttel korábban az Európai Bizottság nyilatkozatot adott ki, szót emelve Kína gazdasági erejének növekedése és politikai befolyása ellen. A Bizottság vezetői szerint Kína nemcsak stratégiai–gazdasági partnere az EU-nak, hanem egyben versenytársa is. Ezért a gazdasági kapcsolatokat a kereskedelem és a befektetések terén kölcsönösségnek kell jellemeznie. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is hangsúlyozta a kiegyensúlyozott és fair kereskedelmi kapcsolatokat, illetve az egyenlő hozzáférést a piacokhoz. Az Egyesült Államok a kereskedelmi versengésen kívül a Huawei kínai telekommunikációs vállalat térnyerésétől is tart, mert szerintük a cég olyan hálózatokat építhet ki, amelyek segítségével a kínai állam számára kémtevékenységet folytathat.

Az olasz kormány azonban nem tulajdonított nagy jelentőséget a veszélyekre figyelmeztető véleményeknek. Hszi Csin-ping és Giuseppe Conte is utalt arra, hogy a szándéknyilatkozat aláírása történelmi pillanat, hiszen az ókorban is Kína és Itália volt a Selyemút két végpontja. Emellett, ha a kínaiak beruháznak az olasz kikötőkbe, az növelheti Olaszország közvetítő szerepét a kelet–nyugati irányú kereskedelemben. Conte nyilatkozatában megemlítette, hogy az olasz fél szívesen fogadja a kínai vállalatok beruházásait, melyek közös előnyökhöz juttatják mindkét oldalt. Ezen felül a tárgyaló felek kiemelték az Európai Unió és Kína közötti kapcsolat fontosságát. Nagy kérdés, hogy az európai vezetők által hangoztatott kölcsönösséget a kereskedelem és a befektetések terén a jövőben sikerül-e megvalósítani.

Az Egy övezet, egy út kezdeményezéssel kapcsolatban olyan jogos aggodalmak is felmerültek, miszerint Kína gyakorlatilag gyarmatosítja a projektben részt vevő országokat. A szegény, gyenge gazdasággal rendelkező afrikai és ázsiai országok esetében ennek valóban van alapja, hiszen bizonyos államok nem képesek fizetni a hiteleket Kínának. Nem egy esetben Kína területek átadásáért cserébe engedte el az adósságok egy részét. Erre példa Tádzsikisztán, amely 2011-ben egy 1160 négyzetkilométernyi vitatott hovatartozású területet volt kénytelen átengedni, vagy Sri Lanka, amely 2017-ben 99 évre átengedte Hambantota kikötőjének működtetését Kínának. A kelet-afrikai Dzsibutiban pedig kínai katonai bázis működik, tehát nem csupán gazdasági eszközökkel gyakorolják hatalmukat a régió érintett országai felett. Ez a tény pedig már biztonságpolitikai problémákat is felvet. Egyértelmű, hogy a fejlődő világ szegény országaival szemben Kína szinte teljes hatalmi pozíciót tud kialakítani. A jövő nagy kérdése, hogy a napjainkban gyengélkedő olasz gazdaságra hogyan hat majd a kínai hitelezés. Valószínűtlen, hogy Olaszország az afrikai és ázsiai országok sorsára jut, mindenesetre szimbolikus jelentőséggel bírna, ha egy, a G7-es csoportba tartozó fejlett ország gazdasága is „térdet hajtana” a világhatalmi pozícióra törekvő Kína előtt.

Írta: Kőbányai Dénes

https://www.uni-nke.hu/document/uni-nke-hu/HHK-Kereszt%C3%A9ny%C3%BCld%C3%B6z%C3%A9s-HU.pdf

1959-ben indult az első hajó a Japánban élő koreai közösség tagjaival Észak-Koreába. 1984-ig megközelítőleg 95 ezer személy hagyta el önkéntesen Japánt, csak néhányuknak sikerült kimenekülnie az országból. A Japánban élő koreai közösség tagjainak ma is élnek olyan rokonaik Észak-Koreában, akik megélhetése azon múlik, hogy mekkora anyagi támogatást képesek biztosítani nekik korábban elhagyott otthonukból. A cikk a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Japán visszahonosítási programjának 60. évfordulója alkalmából született.

Japánban az 1900-as évek közepétől beszélhetünk számottevő (kb. 2 milllió fős) koreai kisebbségről. A Japán Birodalom 1945-ös kapitulációját követően a japánban maradt nagyjából 600 ezer fős koreai közösséget zainichi-nek nevezzük. Az 1952-es San Francisco-i békeszerződés megkötésének egyik következménye volt, hogy a zainichi elveszítette japán állampolgárságát, amely Korea megszállásának eredményeként jött létre. A közösség tagjainak nyilatkoznia kellett politikai hovatartozásukról, az északi identitást választók a Chongryon nevű (más elnevezése Chosen Soren), KNDK politikai támogatásával létrejött érdekvédelmi szervezethez tartoztak, míg a dél-koreai nézeteket vallók a Mindanhoz.

Az 50-es évek elején, a koreai háború alatt valósult meg a japán állam legkeményebb fellépése a koreai kisebbség és szövetséges szélsőbaloldali szervezeteikkel szemben, akik számos alkalommal keveredtek a japán kommunisták által szervezett véres tüntetésekbe és zavargásokba. A tömeges letartóztatások következtében az Omura fogvatartási központ túlzsúfolttá vált (ahonnan a japán törvényeket megszegő külföldieket kitoloncolják a szigetországból). 1954-ben Dél-Korea politikai okokból kifolyólag nem fogadta be zainichi tagjait. Emellett a deportálásra váró elítéltek jelentős része az antikommunista Dél-Korea politikájától félve kérelmezte, hogy a KNDK-ba szállítsák őket, amelyet Kim Ir Szen még 1955-ben engedélyezett.

Kép forrása: https://www.ncnk.org/resources/briefing-papers/all-briefing-papers/overview-north-korea-japan-relations

A dél-koreai vezetés hozzáállásával szemben a KNDK igyekezett elérni, hogy a kormányon lévő japán Liberális Demokrata Párt (LDP) engedélyezze koreai munkások és szakemberek ideiglenes áttelepülését Észak-Korea újjáépítése céljából. 1955-ig bezárólag az LDP és a japán vöröskereszt (Japan Red Cross Society – JRC) többször is tárgyalt Kim Ir Szennel, aki végül egy olyan visszahonosítási programba egyezett bele, amely teljes utazási költségét a KNDK fedezi.  A programot 1959 decemberében a kalkuttai szerződés ratifikálta, amely a nemzetközi vöröskereszt (International Committee of the Red Cross in Geneva – ICRC) közreműködésével jött létre.  A kalkuttai szerződés látszólag minden érintett szempontjából előnyös volt. Észak-Korea munkaerőhöz jutott és teret nyert Dél-Koreával szemben a japán belpolitikában. Kim Ir Szen egyúttal az ország nemzetközi elismertségét is növelte, mert egyenrangú félként kötött nemzetközi szerződést a ICRC-vel és Japánnal, amely a hidegháború ellentétes hatalmi blokkjának szuperhatalma, az USA szövetségese volt. A japán vezetés ezzel párhuzamosan megszabadult a zainichi politikai (szélsőbaloldali) és társadalmi fenyegetést jelentő tagjaitól, amelyet akkoriban az összes japán párt támogatott, mert a program csökkentette az Omura fogvatartási központ túlzsúfoltságát is. Emellett a koreai közösség részéről is felmerült az igény a visszatelepülésre a Japánban megtapasztalt szigorú szabályok és nehéz életkörülmények miatt, melyre a Chongryon propagandája erőteljes befolyást gyakorolt. A szervezet ígéretében „földi paradicsomként” állította be a KNDK-t, ahová az Észak-Koreával szimpatizáló zainichi tagjai elmenekülhetnek a diszkrimináció elől vagy például ingyenes felsőoktatáshoz juthatnak. Az áttelepítést az ICRC felügyelte (a résztvevőkkel egy szándéknyilatkozatot írattak alá, hogy önszántukból hagyják el otthonukat), így megközelítőleg 95-93 ezer zainichi (és kb. 6800 japán állampolgár, akik koreaiakkal éltek vegyes házasságban) hagyta el Japánt 1959 és 1984 között, de legfeljebb 200 fő tudott visszatérni a szigetországba Dél-Koreán keresztül.

Felvonulás Japánban a visszahonosítási program során kitelepültek hazatéréséért. Kép forrása: http://www.asahi.com/ajw/articles/AJ201808210034.html

2014 februárjában az ENSZ emberi jogi bizottságának nyilatkozata egyértelműen emberiség elleni bűncselekménynek minősítette Észak-Korea részvételét a visszatelepítési programban (és a japán állampolgárok elrablását). Jelenleg 5 fő perli a phenjani kormányt emberi jogaik megsértésével a tokiói bíróságon, összesen 500 millió jenes kompenzációt követelve. A felperesek a visszahonosítási program keretein belül települtek át Észak-Korába, ahol éheztek, és a szongbun rendszer (amely az észak-koreai társadalmat 50 különböző kategóriába sorolja a rendszerhez fűződő támogatásuk mértéke alapján) az ellenséges osztályhoz tartozóként kezelték őket: vidékre telepítették és termelő közösségekbe kényszerítették vagy bányában dolgoztatták őket. Az egykori zainichi tagjait bebörtönözték vagy koholt vádak alapján kivégezték családtagjaikat. Az áttelepülteknek csak a kétezres években sikerült dezertálni, hátrahagyva hozzátartozóikat, mert a phenjani vezetés megtiltotta számukra az ország elhagyását. 2018 februárjában az egyik dezertőr keresetet nyújtott be a Hágai Emberi Jogi Bírósághoz azzal, hogy a megtévesztésért és emberi jogaik megsértéséért (Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumának 7-es cikke alapján) vonják felelősségre emberiség elleni bűncselekmény miatt Kim Dzsong Un-t, Észak-Korea vezetőjét és Ho Dzsong Man-t, a Chongryon első emberét.

A képeket Jiro Oshima, a visszahonosítási program egyik érintettje készítette, amikor fívéreit látogatta meg Észak-Koreában. Kép forrása: https://www.nytimes.com/2019/02/25/world/asia/korea-japan-diaspora.html

A Chosen Soren, Észak-Koreához köthető koreai érdekvédelmi szervezetnek, ma is nagyjából 75 ezer fős taglétszáma van. Ennek oka főként az általuk biztosított etnikai oktatás és munkalehetőségek hálózata, azonban az indokok között szerepel a visszahonosítási program keretein belül áttelepült családtagok helyzete is. A zainichi érintett tagjaira a Chosen Soren nyomást gyakorolhat Észak-Koreában tartózkodó szeretteiken keresztül (habár koruknál fogva egyre kevesebb az érintett), és többek között a rezsim anyagi és politikai támogatására kötelezheti őket. Az érintettek beszámolói alapján, rendszeresen juttatnak pénzügyi támogatást közvetlenül családtagjaiknak vagy Kínán keresztül megvalósuló személyes látogatások alkalmával olyan luxuscikkeket adnak át (kozmetikumok vagy ruhadarabok), melyket később pénzzé tehetnek, elcserélhetnek vagy megvesztegetésként használhatják fel Észak-Koreában.

A Japán állam részéről szintén fontos szerepet tölt be a Chosen Soren. A két ország közti diplomáciai kapcsolatok teljes hiányában a szervezet szolgál az egyetlen olyan fórumként, amely előremozdíthatja a két ország közti párbeszédet, és az 1970-80-as években elrabolt japán állampolgárok szabadon bocsájtásának ügyét. Emellett a koreai kisebbség életkörülményeit nagyban befolyásolja a szervezet tevékenysége és ellátja képviseletüket (Kim Dzsong Un a szervezethez írt legutóbbi levelében a Mindan, dél-koreai érdekképviseleti szervvel való együttműködést szorgalmazta a Korea-közi kapcsolatok fejlődésének tükrében). A koreai etnikum kultúra és identitás ápolásának egyik fajsúlyos szereplője a szervezet, ezért nem kerül napirendre beszüntetése a japán vezetés részéről, azonban törvénysértő, vagy titkosszolgálati és hírszerzési botrányokba keveredett tagjaival és vezetőivel szemben a japán hatóságok határozottan lépnek fel, átvizsgálások, vízummegtagadás és letartóztatások formájában.

Felhasznált irodalom:

KAZUKI BABA, Repatriation Program, 2011.12.06. Elérhető: https://japansociology.com/2011/12/16/repatriation-program/

DEWAYNE J. CREAMER, The Rise and Fall of Chosen Soren: It’s Effect On Japan’s Relations on the Korean Penninsula, Naval Postgraduate School Monterey, 2003, 24-27. oldal. Elérhető: http://www.dtic.mil/dtic/tr/fulltext/u2/a420217.pdf

Tessa MORRIS-SUZUKI, Exodus to North Korea Revisited, 2011.június 23. Forrás: https://ips-dc.org/exodus_to_north_korea_revisited

RYUICHI KITANO, Defectors bid to sue N. Korea for rights abuses in Japanese court, The Asahi Shinbun, 2018. augusztus 21. Elérhető: http://www.asahi.com/ajw/articles/AJ201808210034.html

DAISUKE KIKUCHI, ICC eyed to condemn North’s ’59-’84 repatriation program,The Japantimes, 2018. február 16. Elérhető: https://www.japantimes.co.jp/news/2018/02/16/national/politics-diplomacy/icc-eyed-condemn-norths-59-84-repatriation-program/#.W83dS3szY2w

MOTOKO RICH, Koreans in Japan Embrace the North as the World Shuns It, The New York Times, 2019. február 25. Elérhető: https://www.nytimes.com/2019/02/25/world/asia/korea-japan-diaspora.html

2016. június 23-án a britek népszavazáson a voksok 51,9%-ával megszavazták az Európai Unióból való kilépést. Az új miniszterelnök, Theresa May 2017. március 29-én jelentette be hivatalosan a kilépést, melyet az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 50. Cikkelye szabályoz. Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk kapta kézhez a levelet, mellyel elindult a kilépési folyamat, ezzel kezdetét vette a szerződésben meghatározott két éves határidő.

2017 áprilisában az Európai Tanács elfogadta az alapvető elveket, melyek meghatározták a kilépést. Ez többek között azt jelenti, hogy az Unió olyan eredmény elérésére törekszik, mely „minden tagállam számára igazságos és méltányos és az uniós polgárok érdekeit szolgálja”. Illetve a megállapodás a jogok és kötelezettségek egyensúlyán kell, hogy alapuljon, így kizárja az ágazati megközelítést, tehát a négy szabadság egymástól elválaszthatatlan. A tárgyalások során az érintett felek (nemcsak az EU és az Egyesült Királyság, hanem a polgárok, vállalkozások, nemzetközi partnerek) folyamatos és részletes tájékoztatása kötelező. Az olyan átmeneti intézkedésekben, melyek a későbbiekben a viszonyrendszer várható keretét adják, meg kell határozni az időtartamot, az átmeneti mechanizmusok hatályát. A tárgyalások során törekedni kell az uniós tagállamokban és az Egyesült Királyságban élő állampolgárok jogainak védelmére, illetve kölcsönös garanciákról kell megállapodni, a polgárok munkavállalását vagy tanulmányait érintő kérdésekben.

A bizottsági ajánlás után az Európai Tanács minősített többséggel szavazott az iránymutatásokról. Az erőteljes minősített többség azt jelentette, hogy a 27 tagállam 72 százaléka, és a tagállamok lakosságának 65 százalékára volt szükség. Megkezdődtek a tényleges tárgyalások, az EU-t Michel Barnier mint a Bizottság főtárgyalója képviselte.

A két éves periódus alatt, egy többfordulós tárgyalássorozaton, a felek megállapodtak a „Kilépésről szóló megállapodás” részleteiről, melynek tervezete 2018 februárjában készült el. Ez a dokumentum többek között a következő kérdéseket tisztázza: az EU-tagállamok állampolgárainak jogainak kérdését az Egyesült Királyságban. Ha a polgárok az átmeneti időszakban – azaz 2020 decemberéig – érkeztek az Egyesült Királyság területére, öt év tartózkodás után tartósan maradhatnak az országban. Az átmeneti időszak után érkezők helyzetét egy másik, a „Megállapodás a jövőbeli kapcsolatok”-ról elnevezésű dokumentum fogja szabályozni. Ez kiterjed az üzleti célú, a vízummentes, rövidtávú tartózkodásokra, illetve az illegális bevándorlás elleni küzdelemmel kapcsolatos együttműködésekre. Az utóbbi dokumentum fogja szabályozni a biztonsági- és védelmi együttműködést, de a Kilépési Megállapodás tisztázza, hogy biztosan nem marad a jelenlegi szintű adatmegosztás az Egyesült Királyság és az EU között. Bár az energia- és gázszolgáltatásokkal kapcsolatos egyezmények nem változnak, a kutatási, innovációs és tudományos kapcsolatok részleteiről a jövőben születik majd megállapodás. Az Európai Unió Bírósága megtartja hatáskörét az átmeneti időszak alatt, tehát rendelkezései az Egyesült Királyságra is kötelezőek maradnak. A kereskedelmi kérdések nem változnak az átmeneti időszakban.

A már elkészült, 585 oldalas „Kilépésről szóló megállapodás” elfogadásáról szavaztak a brit parlamentben. 2019 januárjában, majd március 13-án újra nagy többséggel leszavazták a dokumentum elfogadását. Az egyezmény több aspektusát is kifogásolja az Alsóház. Az átmeneti időszak alatt az EU Bíróságának ítéletei Nagy-Britanniára is érvényesek maradnak, azonban ezt követően az UK ígéretet tett, hogy a környezetvédelem, a szociálpolitika és a foglalkoztatás terén Uniós „szabványokat” fog követni, tehát nem határolódik el az uniós jogtól. A határokkal kapcsolatos kritika, hogy az átmeneti időszak alatt megmarad a szabad mozgás, és az Egyesült Királyság csak az átmenet után alakíthatja ki saját bevándorlási szabályait.

A legmegosztóbb akadály az ír határ kérdése. Ha ebben a témában nem sikerül megegyezni, életbe lép a „backstop”, ami biztosítaná a nyílt határokat az Ír Szigeten, tehát Észak-Írország továbbra is követne bizonyos uniós szabályokat. Így viszont Észak-Írország és Nagy-Britannia között lenne vámhatár, ami a brit képviselők szerint elfogadhatatlan. Viszont, ha az írek és észak-írek között vezetnének be vámhatárt, az veszélybe sodorná az 1998-as Nagypénteki Megállapodás eredményeit.

Több képviselő szerint Észak-Írországot nem kellene külön kezelni az Egyesült Királyságtól, illetve aggódnak, hogy a „backstop” szabályozást a későbbiekben nehézkes lenne megszüntetni, hiszen az Unió engedélye is szükséges ehhez. May hiába biztosította többször a képviselőket arról, hogy a „backstop” csupán ideiglenes lenne.

Ezt követően március 14-én a brit alsóház a kilépés határidejének meghosszabbítására szavazott. Ez csak akkor következhet be, ha a kezdeményezést a március 21-22-i EU–csúcson az összes tagállam egyhangúan elfogadja. A brit alsóház egyébként sokat ülésezik a Brexit kérdésében az utóbbi időben: Nemcsak a kilépési egyezményről, illetve a halasztásról, hanem egy esetleges új referendum kiírásáról is szavaztak, ezt az alsóház szintén elutasította. Szintén voksoltak arról, hogy Theresa May maradjon-e a tárgyalások vezetője, ez utóbbi szavazás szoros volt, mindössze két szavazaton múlott a May számára kedvező kimenetele.

Mi történik ezután?

A tegnapi EU-csúcson az alábbi lehetőségeket kínálták fel a tagállamok állam- és kormányfői Maynek. Ha a brit parlament megszavazná a már kétszer nagy többséggel leszavazott Kilépési Megállapodást, akkor május 22-ig maradhatnak a britek az Unióban – addig megtörténik a megállapodás ratifikációja a tagállami és az uniós parlamentben is. Ám amennyiben harmadszor is elutasítja a brit parlament a kilépési megállapodást, április 12-ig halasztja csak az Unió a brexitet; addig a brit félnek elő kell állnia egy új forgatókönyvvel, hogyan képzeli el a jövőt. Ez az eset egyébként különösen érdekes, hiszen ha ekkor hosszú távú halasztást kér Nagy-Britannia, akkor nekik is EP-választásokat kell tartaniuk.

 A 29-i határidő kitolása máig határozatlan hosszúságú halasztási időt jelent, de May egy rövidebb halasztához ragaszkodik.

Tehát a Brexit remélt március 29-i lezárása helyett várhatóan egy még kaotikusabb kilépés fog bekövetkezni. Bár a Kilépési Megállapodást sikerült megkötnie a feleknek, a brit alsóház elégedetlensége miatt az eljárás koránt sem záródhat le.

További felhasznált irodalom:

Az Európai Unióról szóló Szerződés 50. cikke – Kérdések és válaszok, Európai Bizottság – Tájékoztató

2019. február 24-25-én, az egyiptomi Sarm-es-Sejkben került sor a történelem során először az Arab Liga és az Európai Unió csúcstalálkozójára. Jelentősége azonban nemcsak abban rejlik, hogy először ültek le egymással tárgyalóasztalhoz a tagországok állam- és kormányfői, hanem abban is, hogy létrejött egy, a további kooperációról szóló közös nyilatkozat, illetve megfogalmazódott az a szándék, hogy a jövőben is folytatódjon a párbeszéd hasonló szintű találkozók keretében.

Az Arab Liga

Az 1945-ben, főként brit támogatással megalakult Arab Liga (League of Arab States – LAS) az arab államokat tömörítő, pánarab regionális szervezet, amely jelenleg 22 észak-afrikai és közel-keleti tagországot számlál, köztük a felfüggesztett tagságú Szíriát is. A Liga megalakításának célja annak alapító okiratában szerepel: egyrészt a politikai együttműködés, és az arab államok szuverenitásának és területi integritásának megőrzése; másrészt az olyan különböző szakpolitikai területeken való kooperáció, mint a gazdaság, kereskedelem, pénzügy, kommunikáció, egészségügy, szociális jólét, kultúra. Emellett részt vesz a tagállamok vitás kérdéseinek rendezésében, valamint agresszor állam elleni fellépésben is. Noha az Arab Ligát sok kritika éri a konfliktuskezelés hatékonysága, a döntések kikényszerítése és a kollektív intézkedés területén, valamint megosztottsága miatt is, a Liga maga a pánarab eszme szimbólumává vált. Mindemellett különböző szakterületein számos szervezetet hozott létre céljainak elérése, és a konfliktusok, problémák kezelése és megelőzése érdekében.

Az Arab Liga közel 70 éves fennállásának ideje alatt több szervezettel és országgal is kialakította kapcsolatát a nemzetközi közösségben: állandó képviselete működik az ENSZ-ben és az Afrikai Unióban is. A Mediterrán Unióval, az USAN-nal és az ASEAN-nal folyamatban van a szorosabb együttműködés kialakítása; a pánarab szervezetben pedig megfigyelői státuszt tölt be India, Brazília, Venezuela és Eritrea. Mindemellett Oroszországgal és Kínával is jó kapcsolatot ápol a társulás számos tagországa.

Az Euro-Arab Párbeszéd

Az Arab Liga és az Európai Unió kapcsolatépítése az 1970-es évekig nyúlik vissza. Ekkor az olajárrobbanás és az arab–izraeli konfliktusok okozta feszültség légkörében az EGK és a LAS 1974-ben, francia kezdeményezésre létrehozta az Euro-Arab Párbeszédet (EAD), amelynek célja főként a gazdasági és politikai együttműködés volt. Az arab fél azonban folyamatosan az Izrael elleni érdekérvényesítés eszközeként, míg az európai fél a gazdasági térnyerése érdekében használta fel az Euro-Arab Párbeszédet. A Párbeszéd működését végül 1979-ben, a Camp David-i megállapodás miatt felfüggesztették. Az EAD újbóli elindítását az 1980-as – a palesztinok önrendelkezési jogát elismerő – Velencei Nyilatkozat tette lehetővé, azonban az Öbölháború ismét lelassította a Párbeszéd dinamikáját, és a maastrichti-i szerződés aláírása után már egy teljesen új intézményi keretben folytatódhatott a kooperáció.

Euro-arab kapcsolatok az EU létrejötte után

Az Arab Liga és az Európai Unió tagállamai. Forrás: www.en.wikipedia.org

Az Európai Unió az 1990-es években főként a multilaterális szerződésekre koncentrált, ennek keretében jött létre az Euro-Mediterrán Partnerség, amelyhez ugyan nem kötődik intézményileg az Arab Liga, de 8 tagországa, illetve Törökország, Izrael, Ciprus és Málta is társult. A Partnerséget 2008-ban a Mediterrán Unió váltott fel, amely új löketet adott a barcelonai folyamatnak. A 2000-es évektől az Unió és a Liga különböző tisztségviselői kölcsönösen meglátogatták egymás különböző találkozóit, gyakran megfigyelő státuszban.

Az Arab Liga és az Európai Unió újbóli kapcsolatépítése 2007-ben kezdődött el, amikor Málta kezdeményezésére 2008 februárjában megrendezték a két szervezet közötti külügyminiszteri találkozót. A legfontosabb momentumnak az tekinthető, hogy közös álláspontot alakítottak ki az akkori közel-keleti helyzet kapcsán, illetve megegyeztek egy olyan keret kialakításáról, amelyen belül a jövőben is folytatódhat a párbeszéd. Ennek ellenére a máltai találkozó jelentősége végül csupán szimbolikus maradt. 2011-ben kitört az arab tavasz, így az Unió közvetlen szomszédságában megváltozott biztonsági helyzet hatására az EU felülvizsgálta a Mediterrán Partnerséget, illetve a Ligával is igyekezett szorosabbra fűzni kapcsolatát. Tette ezt sikeresen, hiszen egy évvel később ismét megrendezésre került Kairóban egy külügyminiszteri találkozó, s mindkét fél erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy tovább mélyítsék az együttműködést; magas rangú tisztviselői találkozók szintjére emelve. Ezután állandóvá váltak az összejövetelek az EU és a LAS képviselői között. Megegyeztek továbbá az Arab Liga és az Európai Parlament közötti szorosabb kooperációról is. Mindezzel az EU nagyobb mértékben hozzájárulhatott az arab országok demokratizálódásához.

2014-ben az athéni külügyminiszteri találkozón a két szervezet közötti politikai párbeszéd stratégiai párbeszéddé fejlődött, amely immár a politikai, gazdasági és biztonsági kihívásokra is fókuszált. Mindemellett útjára indították a Korai Figyelmeztetés és Válságreagálás Projektet, illetve számos szociális, biztonsági és mélyebb intézményi együttműködésről tettek nyilatkozatot. Kijelentették, hogy a Stratégiai Párbeszéd keretében, ahol lehetőség szerint a két szervezet egységes álláspontot képvisel majd, és közösen cselekednek a terrorizmus területétől kezdve a nonproliferáción át a különböző határokon átnyúló bűncselekmények ellen. Mindezen célok elérését segítette elő az EU Külügyi Szolgálata és az Arab Liga Főtitkársága által aláírt egyetértési megállapodás 2015-ben. Így kialakultak a jövőbeni találkozók pontosabb keretei: kétévente külügyminiszteri találkozókra, évente pedig az EU Politikai és Biztonsági Bizottságának képviselői és a LAS állandó képviselői közötti találkozókra kerül majd sor.

A negyedik külügyminiszteri találkozót 2016-ban rendezték meg Kairóban. Ez alkalommal megerősítették az előző találkozókon elfogadott irányelveket, illetve már felmerült az a szándék, hogy a Stratégiai Párbeszéd szintet lépve, állandó időközönként megrendezett állam- és kormányfői csúcstalálkozókon is folytatódjon.

A 2019-es Sarm-es-Sejki csúcs

A Sarm-es-Sejki csúcstalálkozó megszervezéséről az Európai Unió állam- és kormányfői 2018-ban Salzburgban egy informális találkozó során döntöttek. Az idei csúcstalálkozót közvetlenül az ötödik külügyminiszteri találkozó előzte meg, amelyet 2019. február 4-én Brüsszelben rendeztek. A külügyminiszteri találkozó legfontosabb célja a február végi csúcstalálkozó előkészítése volt. A résztvevők megvitatták az aktuális libanoni és palesztin helyzetet, valamint a klímaváltozásról, a multilateralizmusról, az emberi jogokról és az illegális migráció elleni harcról is szó esett. Azonban a közös álláspont kialakítása a migrációs helyzetről sikertelennek bizonyult, többek között a magyar vétónak „köszönhetően”. Mindezek ellenére Mogherini nyilatkozatában elmondta, hogy nagyon nyílt, nagyon konstruktív találkozó zajlott le, illetve megegyeztek a nem válságokhoz köthető, főként az oktatás, befektetés, kereskedelem területein belüli együttműködések elmélyítésében is. Az Arab Liga főtitkára, Ahmed Aboul Gheit szerint a találkozó rendkívül jól sikerült a közös megegyezések tekintetében.

Az Arab Liga és az Európai Unió 2019-es brüsszeli külügyminiszteri találkozója. Forrás: www.eumesco.net

Magára a csúcstalálkozóra 2019. február 24-25-én került sor az egyiptomi Sarm-es-Sejkben. A csúcson az EU 28 tagállamának, illetve a LAS 21 tagországának vezetői mellett a Liga főtitkára, Ahmed Aboul Gheit, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, illetve az EU szomszédságpolitikájáért és bővítési tárgyalásaiért felelős biztosa, Johannes Hahn is megjelent. Az ülés az egyiptomi elnök, Abdel Fattah el-Sisi és Donald Tusk elnöklete alatt zajlott. A találkozó fő célja az arab–európai partnerségi kapcsolat megerősítése, a közös problémákról és lehetőségekről szóló párbeszéd, illetve az aktuális regionális helyzet kiértékelése volt. A csúcs fontosságáról többek között Federica Mogherini is beszélt: ”Az arab régió volt az egyetlen olyan a világon, amellyel az Európai Uniónak nem volt csúcstalálkozója. Ez paradoxon, mind a közelségünk, mind a közös kihívások és lehetőségek miatt.”

Federica Mogherini az Arab Liga és az Európai Unió 2019-es csúcstalálkozóján. Forrás: www.eeas.europe.eu

A csúcstalálkozó február 24-én helyi idő szerint 17:00-kor kezdődött el-Sisi megnyitó beszédével. Ezután Donald Tusk megköszönte el-Sisi meleg fogadtatását és a résztvevők jelenlétét. Kifejezte a találkozó különlegességét, továbbá elmondta, hogy a két térség földrajzi közelségén, hasonló érdekein és történelmén alapuló kooperációt választották a konfliktus helyett. Felvázolta, hogy mely területeken várható az együttműködés: oktatás, munkanélküliség, kereskedelem, befektetés, fiatalok lehetőségei, klímaváltozás, valamint migráció. A nyitóceremóniát az Euro-Arab Partnerség megerősítéséről és a globális problémákról szóló plenáris ülés követte. Február 25-én egy kihívásokról szóló munkaértekezlet következett, amelyet egy újabb plenáris ülés követett. A csúcs végül a záróülést követő sajtókonferenciával fejeződött be. A záróbeszéd alkalmával Donald Tusk kifejtette, hogy az együttműködés mélyítésének legfontosabb területei jelenleg a klímaváltozás és a kereskedelem. Ezt követően el-Sisi megköszönte még egyszer a vezetők megjelenését, akik részt vettek e sikerekben gazdag csúcstalálkozón. Elmondta, hogy biztos abban, hogy kikristályosodtak mindkét fél számára egymás elképzelései és céljai, valamint hozzátette, hogy „több, ami összeköti az arab és európai világot, mint ami elválasztja”.

A csúcstalálkozó résztvevői.
Forrás: www.euneighbours.eu

A Sarm-es-Sejki csúcson sor került egy 17 pontból álló közös nyilatkozat elfogadására. A pontok közül a legfontosabb az, hogy nem ez volt az első és utolsó ilyen magas szintű csúcstalálkozó, hiszen 2022-ben ismét sor kerül majd rá, amelynek immár Belgium lesz a házigazdája. Ami a stratégiai párbeszédet illeti, megegyeztek ennek további mélyítéséről és minden, a további együttműködést elősegítő mechanizmus használatáról. Rendkívüli fontosságú a demokratizálódás folyamatában, hogy a civil társadalom, a nők és fiatalok fontossága mellett a nemzetközi jog és a multilateralizmus tiszteletben tartását is megemlítették. Mindemellett a konfliktusrendezés, a biztonság, illetve a szociális és gazdasági fejlődés területén is megegyezett a két fél a kooperáció elmélyítéséről. Egymás mellett harcolnak továbbá a kulturális és regionális intolerancia, az extrémizmus, a proliferáció és a diszkrimináció ellen. Hitet tettek a regionális konfliktusok, válságok politikai úton való megoldására, amely a kulcsa a nép által megérdemelt prosperitásnak és békének. A dokumentumban a térség konfliktusos országairól is igyekeztek közös álláspontot kialakítani. Mindegyik állam kapcsán támogatják a vonatkozó ENSZ-határozatokat, akárcsak az ENSZ különmegbízottjait is, és kifejezték aggodalmukat a fennálló humanitárius helyzetek kapcsán. A palesztin kérdésről megegyeztek az álláspontok azzal kapcsolatban, hogy a nemzetközi jogba ütközőek a megszállt palesztin területeken létrejött izraeli telepek, illetve felszólították mindkét felet a Gázai övezet fennálló helyzetének megváltoztatására irányuló azonnali lépések megtételére. A szír helyzet kapcsán kifejezték, hogy az ország stabilizálódásához elengedhetetlen a politikai transzformáció, amely a 2012-es genfi irányelveknek megfelelően kell, hogy történjen. Líbiával kapcsolatban minkét fél teljeskörűen támogatja a 2015-ös politikai megállapodást, csakúgy, mint a jemeni helyzet megoldására irányuló stockholmi egyezmény végrehajtását is.

Azonban a csúcs nem csak az egyetértésről szólt, hiszen főképp az emberi jogok védelme és garantálása területén akadt néhány nézeteltérés. Az EU ugyan kerülte Egyiptom közvetlen és nyilvános kritizálását, azonban Jean-Claude Juncker nyitóbeszéde alkalmával elmondta, hogy „azt szeretném, hogyha együtt megvédenénk az emberi jogok és tolerancia tiszteletének alapvető értékeit.” Ennek ellenére a jelenlegi egyiptomi helyzet világossá teszi, hogy az arab országnak nem azonosak az emberi jogi elképzelései az Unióéval, melynek kapcsán el-Sisi megjegyezte, hogy „ti nem taníthattok meg minket az emberiességről (…) különböző felfogásunk van róla, akárcsak az értékekről és etikáról. Tiszteljétek az értékeinket, ahogy azt mi is tesszük.”

Mindenesetre, tagadhatatlan a diplomáciai siker a találkozó létrejöttében. Az Európai Unió számára elengedhetetlen a térség stabilizálása – annak közvetlen szomszédsága és a fennálló migrációs helyzet miatt –, amelyben kiemelten fontos az Arab Liga szerepe, hiszen a konfliktusok a tagországokban zajlanak, illetve az EU-ba érkező migrációs hullám egyharmada ezekből a nemzetekből érkezik. Egyes nézetek szerint az Unió a kapcsolatépítést az USA elfordulása utáni, hatalmi vákuumot betölteni kívánó Oroszország és Kína lehetséges dominanciájának ellensúlyozására és saját érdekeinek védelmére is teszi. A közös álláspontok kialakításának elérése, illetve az együttműködés mélyítése a politikától eltérő területekre azonban rengeteg potenciállal kecsegteti mind az Unió, mind a Liga jövőjét.

Írta: Mészáros Kinga

A 2019-es év dupla évfordulót jelent Kínában. Idén 70 éves a Kínai Népköztársaság, és 40 éves a Teng Hsziao-ping által elindított „reform és nyitás” politikája. Ezen évfordulók szellemében ült le március 3-án a Nemzeti Népi Gyűlés és a Kínai Népi Konzultációs Konferencia 13. Nemzeti Bizottsága (CPPCC) az éves ülésére, ami a „Lianghui” vagyis „Dupla ülés” („Two sessions”) nevet viseli. Előzetesen a gazdaság helyzete, a további nyitás lehetőségei, az úgynevezett hármasharc (szennyezés, szegénység, pénzügyi kockázat) és az életszínvonal növelése voltak a kulcstémák.

Jeles alkalom lévén a kínai kommunikáció a világ többi részét célozta az angol nyelvű tartalmakkal. Éltették a demokrácia kínai jellegét hangzatos mondatokkal, a fiatalabb korosztálynak címezve kiadták legújabb rapszámukat(!), és legvégül pedig egy (magában az országban elérhetetlen) közösségi felületen megosztott videóban láthatjuk a kínai demokráciát egy amerikai szemével.

Ezzel párhuzamosan maga az esemény biztonsági előkészületei Pekingben annak rendje és módja szerint folytak. Érzékelhetően megnőtt a rendőri jelenlét. A városba ingázó vonatokon táskákat kutattak át, de még a lakosságból is soroztak be önkénteseket, hogy a polgárőrség a „stabilitást felügyelje”. Az árnyoldala az egésznek, hogy a közismert pekingi kormányellenes aktivistákat erre az időre vagy háziőrizetben tartják, vagy egyenesen kiutaztatják őket Pekingből az ülések idejére.

De mi is ez az egész?

A Lianghui vagy Two sessions az év legnagyobb politikai eseménye Kínában, aminek a pekingi Országos Népi Gyűlés Csarnoka ad helyet. Az ott összegyűlt politikai elit 2 héten át tanácskozik, melynek keretein belül áttekintik az elmúlt évet, megszemlélik az ország helyzetét és kilátásba helyezik a jövőbeli terveket. Két szerv ülésezik ekkor párhuzamosan, amiből ered a név.

A Nemzeti Népi Gyűlés egy közel 3000 főt számláló megválasztott törvényhozó testület. Törvényekről szavaznak, felügyelik a kormányt és megválasztják az állami tisztviselőket. A tagok csak részidős honatyáknak minősülnek és pénzt sem kapnak a szolgálatért. Ezen szerven belül képezi a kivételt a Nemzeti Népi Gyűlés állandó bizottsága, ami 166 főből áll. Az állandó bizottság látja el az egész gyűlés feladatait, az év során a megszabott keretek között.

A Kínai Népi Konzultációs Konferencia Nemzeti Bizottsága (CPPCC) egy politikai tanácsadó szerve a három  hatalmi ágnak. Az itt helyet foglaló 2157 fő az élet és Kína különböző területeiről érkezik. Ez a kínai demokrácia egy különlegessége. Az ország alkotmányának preambuluma feladatának határozza meg a „más országokkal való barátság építését, a szocialista modernizációért, az ország újbóli egyesítéséért és egységéért való küzdelmet”. A székek 2/3-át a kommunista párt tagjai foglalják el, míg a többin az Egységes Front pártjai osztoznak.

A Népi Csarnok ülésterme. Forrás: china.org.cn

A gazdasági ügyeket illetően a kínai miniszterelnök, Li Ko-csiang ismertette a terveket. Főbb pontok a kínai gazdasági növekedés lassulásának fényében kerültek kialakításra, és egy kiszámíthatóbb gazdaságra törekednek. Az éves GDP-növekedést 6-6,5%-ra tették, ami az elmúlt három évtized legalacsonyabbja, viszont ha teljesítik, akkor is a világ  egyik legnagyobb növekedési rátája lenne. Bejelentették továbbá a külföldi cégekkel szembeni gazdaságilag gátló tényezők felszámolását, és hogy „egyenlőkként kezelik” majd kínai vetélytársaikkal őket.

A hazai változások között szerepel az adócsökkentés, illetve 11 millió új munkahely teremtése, amivel milliárddolláros többlethez jut az ország népessége, így a fogyasztás mértékének a növelésével támogatják a gazdaság biztosabb növekedését. A kötvények kibocsátásából befolyt bevételeket pedig az önkormányzatok adósságkezelésére fordítják. A kutatás és fejlesztés területére szánt összegeket, illetve a hadsereg költségvetését tovább növelték. A fennálló kereskedelmi háborúról pedig azt jelentette be a miniszterelnök, hogy „pártolják az USA–Kína kereskedelmi tárgyalásokat”, de konkrétumok nem hangoztak el.

Külügyi politikában változatlanul hangsúlyozták Kína békés fejlődését, a „win-win” kapcsolatok létét, és az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezésből eredő hozzájárulásukat a világjólét, béke és prosperitás oltáránál.

A Nemzeti Népi Gyűlés állandó bizottságának elnöke, Li Zhashu a magas minőségű törvényhozást hangsúlyozta a nagymértékű fejlődés érdekében. Az idei törvényhozásnak gondja lesz többek között a további nyitás jogi hátterének megteremtése, a hatályos polgárjog áttárgyalása, az új alkotmánymódosítás megszövegezése és a fegyveres erőkre vonatkozó törvények áttekintése. Li kiemelte, hogy a törvényhozásnak táptalaját Hszi Csin-ping vezetése adta, és hogy a bizottság feladatává tűzte ki az elnök által írt mű (Hszi Csin-ping: Thought on Socialism with Chinese characteristics for a New Era) tanulmányozását és integrálását.

Az Kínai Népköztársaság elnöke Hszi Csin-ping is felszólalt a vállalkozási kedv növeléséhez szükséges feltételek megteremtése érdekében; a kis- és középvállalkozások és a high-tech vállalatok számára. A beszédében továbbá gazdasági, kereskedelmi, infrastrukturális, kulturális összefogásra buzdította a Tajvani-szoros két partját. Hozzátette, hogy 70 éve jött létre az Új Kína, és fontos, hogy egy régió se maradjon ki a gazdag társadalom építéséből. Ebben az összefogásban kiemelt szereplő Fucsien.

A cikk írásának időpontjában még hátravan 2 ülés, ami a Legfelsőbb Népi Bíróság és a Legfelsőbb Népi Ügyészség éves jelentését érinti, illetve a záró szavazásokat. Az esemény március 15-én zárja be kapuit.

Írta: Kertai Zoltán Péter

Algériában az elhalasztott választások előtt tízezrek vonultak az utcára, és az ország történetének eddigi legnagyobb tüntetéssorozata vette kezdetét az arab tavasz óta. A demonstrációk akkor kezdődtek, mikor a jelenlegi elnök, Bouteflika bejelentette, ismételten versenybe száll az államvezetői székért. A tüntetések Algír városán kívül még 40 településen folytak; mint például Oran, Constantine, Setif, Tizi Ouzou és Bouira városában is nagy tömegeket mozgatott meg a demonstrációsorozat. A jelenlegi elnök választáson való indulása ellen a közösségi médiában is széleskörű mozgalom vette kezdetét.

Az elmúlt hetek eseményei

Az események általában békésen folytak, Algír kivételével, ahol az elnöki palota közelében harcok alakultak ki a biztonsági erők és a tüntető tömeg között. Az összecsapásokban többen is megsérültek. A vezérkari főnök és védelmi miniszterhelyettes aggodalmát fejezte ki a tüntetésekkel kapcsolatosan, és óvatosságra, valamint az erőszak kerülésre kérte az embereket. Az eseményekkel kapcsolatosan ez volt az első hivatalos megnyilvánulás a hadsereg részéről.

A tüntetéssorozat részeként a média dolgozói közül március 1-jén többen összegyűltek Algír központjában és a „Demokrácia” jelszót skandálva tiltakoztak a közmédia ellen, mert annak híradásaiban az utcákon zajló eseményekről nem esett szó. Csak azt követően adtak hírt a tüntetésekről, hogy több, a közmédiában dolgozó személy is benyújtotta felmondását. Az újságírók közül többeket is letartóztatott a rendőrség, és csak több órányi fogva tartást követően engedték őket szabadon.

A most 82 éves államfő negyedik ciklusát fejezi be ebben az évben. 2013-ban azonban agyvérzést szenvedett, és egészségi állapotára hivatkozva alig mutatkozik nyilvánosság előtt. Bouteflika rendszeresen gyógykezelésekben részesül egy svájci klinikán, ám ötödik alkalommal is indul a választásokon az FLN–National Liberation Front (Nemzetit Felszabadító Front) jelöltjeként. A rezsimet mindig is átláthatatlan döntéshozatali rendszer jellemezte, de mára tagadhatatlanul nyilvánvalóvá vált, hogy a rendszer vezéralakja képtelen egyedül kormányozni Algériát.

Forrás: middleeastmonitor.com/20190227-tens-of-thousands-of-algerian-students-extend-protests-against-bouteflika/

A tüntetéseket követően az elnök leváltotta kampánymenedzserét. Majd az Ennahar TV-ben Abdelghani Zaalen, az új kampányigazgató az államfő nevében bejelentette, hogy nem fogja visszavonni indulási szándékát. Azonban, amennyiben győzelemmel zárja az elnökválasztást, egy éven belül idő előtti választásokat ír ki. A bejelentésének nem sikerült csillapítani a kedélyeken, a tüntetések folytatódtak  amikhez a társadalom egyre szélesebb rétegei csatlakoztak. Az emberek elveszítették az elnökbe vetett hitüket, és már csak a hatalomhoz ragaszkodó elit bábját látják benne, az ajánlatában pedig az ő időhúzásukat. A tüntetéssorozat eredményesnek tűnik egyelőre, ugyanis Bouteflika bejelentette, az április 18-ra tervezett választások máskor kerülnek megrendezésre, és nem kíván ötödik alkalommal is indulni az elnöki posztért.

Ellenzéki összefogás?

Az ellenzéki pártok közül néhányan megpróbáltak koalícióra lépni, az Iszlám Igazság párt és Fejlődés Front párt, de a tárgyalások egyezség nélkül értek véget. Ennek oka, hogy a pártok nem rendelkeznek közös ideológiai alappal, és az ország jövőjével kapcsolatos elképzeléseik is eltérőek. A legnagyobb iszlamista ellenzéki párt, a Társadalomért és Békéért Mozgalom bejelentette, amennyiben Bouteflika nem áll el a választásokon való indulástól, kiszállnak a versenyből és nem indítanak jelöltet az április 18-i választáson. A helyi média értesülései szerint a párt súra tanácsának 145 tagja szavazott a visszavonulás mellett, míg 97 ellene.

A tüntetések harmadik hetére már több  politikus is csatlakozott az elnök újbóli jelölése ellen, amiből arra lehet következtetni, hogy mára a politikai elit sem egységes már.

A múlt lábnyoma

Elemzők véleménye szerint a társadalomban mély nyomot hagyott az 1990-es években 200 000 ember halálát okozó vérfürdő. Emiatt az algériai társadalom tartózkodott a nyilvános politizálástól és a fegyveres erőktől való félelem mellett egyfajta kiábrándultság is áthatja az emberek viszonyát a politikához. A francia gyarmatbirodalomtól való függetlenedés óta ugyanaz a politikai–katonai elit uralja az államot. Az országban az arab tavasz eseményei – amelyek a környező országokban rezsimváltáshoz vezettek – sem tudták meggyengíteni Bouteflika immáron két évtizedes hatalmát. Sőt, a négy évvel ezelőtti választások eredményeire nagy hatással voltak az arab világ államaiban zajló események; kifejezetten a szíriai és líbiai polgárháború. Az emberek biztonságot és békét szerettek volna, így megválasztották negyedik alkalommal is vezetőjüknek az agyvérzésből lábadozó elnököt. A múltban történtek miatt megnőtt a bizalmatlanság minden társadalmi rétegben, és senki sem mert jelentős nemzeti párbeszédet kezdeményezni a változás érdekében.

A 30 éven aluliak több mint negyede munkanélküli, ami fokozza a politikai vezetéssel szembeni elégedetlenségüket. A gazdaság nagy hányadát állami tulajdonban lévő cégek uralják, melyeket a hosszú évek óta uralkodó felső vezetői réteg irányít, vagy hozzájuk közel álló iparmágnások.

Habár Bouteflika bejelentette, hogy nem indul a választásokon, a tüntetések nem érnek véget, ugyanis az emberek nem kifejezetten az ő személye ellen vonultak az utcákra, hanem a kormánypárt által kiépített rezsim ellen. Az FLN párt vezetői nyitottak a néppel való párbeszédre, azonban a társadalom elutasítóan reagált, és több új tüntetést is szerveztek a politikai vezetés ellen.

Az elmúlt hetek eseményei minden jellel arra utalnak, hogy felnőtt Algériában egy nemzedék, akik készek tenni a változás érdekében. Azonban a több évtizede hatalmon levő elit leváltása csak hosszú és kitartó erőfeszítéssekkel érhető el, és társadalmi egység nélkül ez egyelőre nem lehetséges. Ez utóbbi véghezvitele csak teljes körű ellenzéki összefogással teremthető meg, amit még nem sikerült elérni.

Február 27-én került megrendezésre a BSZK Távol-Kelet műhelyének szervezésében a Mérföldkövek és változások Kelet-Ázsiában című konferencia. A nap folyamán összesen 26 előadás hangzott el, amelyeknek főbb témái Kína, Japán és Észak-Korea voltak. A műhely vezetője, Bartók András megnyitó beszédében köszönte meg a megjelent előadóknak a részvételt, majd át is adta a szót a szekcióbontás előtti közös előadóknak.

A Kínai Népi Felszabadító Hadseregről Budai Ádám vázolta fel a képet. Előadásában kitért arra, hogy Kína mind gazdasági, diplomáciai és katonai eszközökkel igyekszik biztosítani nagyhatalmiságát a globális színtéren. Miután ismertette a hadseregfejlesztések mögött meghúzódó gazdasági helyzetet, felvázolta a hadsereg felépítését, ami nagy hangsúlyt fektet a ballisztikus és nukleáris rakétákra és a kiberhadviselésre is. Hozzátette, hogy a közel 2 millió főt magába foglaló haderőt még egy félmilliós tartalékos állomány is biztosítja. A továbbiakban beszámolt a hadsereg jövőbeni terveiről, miszerint 2049-re az Amerikai Egyesült Államok haderejével szeretne felérni Kína, ami célt pedig a tengerészet fejlesztésével, a hibridháború eszköztárának fejlesztésével (kiber-, pszichohadviselés) tervezi elérni, továbbá az űr lehetőségeinek kiaknázását célozta meg. A nagyratörő célokra és a jövőre árnyékot vet azonban a kínai gazdaság növekedésének lassulása, és az USA-hoz képest a még mindig eltörpülő védelmi kiadások.

A Heiszei-kor végét érintő kérdésekről és Japán jövőbeli regionális politikájáról adott elő Schwarcz Emese. Megtudhattuk, hogy az események kiindulópontja Akihito császár lemondása, ami jelenleg példa nélküli, így az ezzel kapcsolatos eljárás is ismeretlen. A trónörökös Naruhito-ról az előadó felfedte, hogy csakúgy, mint apja, pacifista, azonban eddigi kritikus megnyilvánulásaiból az udvari rendre tekintettel, egy reformeruralkodó várható. Az uralkodóház után Abe Shinzo-ra fordult a tekintet, aki 2012 óta van tisztségében, viszont eddigi stabil székét sok megpróbáltatás várja az év során. A fogyasztói adó emeléséből eredő népszerűségvesztést tetézte az okinawai népszavazás eredményének figyelmen kívül hagyása. Az előadó felhívta a figyelmet, hogy az elöregedő társadalomból eredő terhek finanszírozása miatt volt szükség az adóemelésre, amiből ingyenes óvodai ellátást is biztosítana az állam, így egyfajta gyermekvállalási ösztönzést szeretne elérni a kormányzat. Külpolitikában az USA-val kereskedelmi (autóimport), Oroszországgal területi vita (Kuril-szigetek) áll fent, miközben az észak-koreai rakéták árnyékának fenyegetésében próbálja normalizálni az északi országgal való viszonyát Japán, folyamatosan romlik a kapcsolata a félsziget déli oldalával. E kihívások közepette esedékes az év során két választás is; a helyi önkormányzati, illetve a felsőházi. A drága és kimerítő kampányok mellett az ország a Rugby Világbajnokság, és az idei G20 csúcstalálkozó szervezésével is foglalatoskodik.

Szakáli Máté az ASEAN-ról tartott ismertetőt. Hangsúlyozta a térségében egyedülálló kormányközi összefogásnak a jelentőségét mint platform, modell és minta a többi országnak. Ennek oka többek közt, az eredetileg gazdasági együttműködésre épülő szervezet kiegészülése egy biztonsági dimenzióval. Illetve, mint a délkelet-ázsiai országokat összekötő szervezet, megfigyelhető a nagyhatalmak ezen a platformon keresztüli próbálkozása a térségben való befolyásszerzésért. Az előadó a szervezet jelenkori kihívásai közt említette a tagországok duplázódásával járó kohéziós gyengülést, a viharos időkben való semlegesség fenntartásának nehézségeit és Peking ellensúlyozását.

E három előadás után a nap további részében két külön teremben folytak az előadások párhuzamosan. Bár mind a 26 előadót nem tudjuk bemutatni, a teljesség igénye nélkül megpróbáljuk szemlélteni, milyen változatos témákban prezentáltak a résztvevők.

Éliás Boglárka Kína élelmezésbiztonsági helyzetéről beszélt. Maga a fogalom meghatározása után kitért arra, hogy az élelmiszerhiány konfliktusokhoz és migrációhoz vezet. Kína geopolitikai érdekeit szem előtt tartva pedig az élelmezésbiztonság nem más, mint ezek biztosításának alapköve. Kína célja a 95%-os önellátás fenntartása, ami egy ekkora népességű ország esetében páratlan, illetve az alapvető élelmezésbiztonság másik tényezője 2 havi élelem folyamatos raktározása. Ez megközelítőleg 150-200 millió tonna gabonát jelent Kína esetében. Megjegyezte az előadó, hogy a történelem során Kínában mindig a népességnövekedés előtt járt a termés növekedése, de a közeljövőben a termőterületek teljes kiaknázása miatt nagymennyiségű élelmiszerimportra szorulhat az ország, ami a világpiaci ár emelkedéséhez vezethet. Jelenleg Kínában egy étrendváltozást is megfigyelhetünk. Sokkal változatosabban étkeznek, mint korábban, és a zöldségfogyasztás is jelentősen ugrott a kínai nép körében. Továbbá megjelent az elhízás és a nagymértékű pazarlás is.

Petróczki Márk témája a klímaváltozás volt, és annak hatásai Távol-Keletre. Felhívta figyelmünket olyan jelentős változásokra, amelyek a katonai, gazdasági és politikai szektort is érinthetik. Véleménye szerint az extrém időjárás miatt sokkal több pusztítóbb vihar várható, ennek következménye, hogy nehezebb lesz az élet, romlanak a munkakörülmények, amihez egy gyengülő gazdaság társul. Egy remek példa, ha a hőmérséklet 2001 és 2100 között 5 fokkal növekedni fog, akkor Szibéria akár lakható területté is válhatna. Természetesen a terület mezőgazdasági szerepe is felmerül, így emiatt akár jelentős konfliktusok is kialakulhatnak. Viszont ahogyan a hőmérséklet emelkedik, úgy nő a tengerszint is, csökken a szárazföld területe, jelentős ázsiai, sőt európai városok is víz alá kerülhetnek.

Petróczki Márk

Banglades jelenkori helyzetéről tartott beszámolót Poszavecz Tamás. A közel másfél Magyarországnyi 166 milliós muszlim országról elmondható, hogy nagyon fiatal, hisz a népesség 32%-a 20 év alatti, ami a korai gyerekvállalásnak köszönhető. Infrastruktúra tekintetében nagyon elmaradott és annak ellenére, hogy csak 3 nagyobb várost nevesített az előadó (Dhaka, Kulna, Chittagong), a városokba koncentrálódik a népesség 32%-a. További aggodalmakkal bővíti a listát az egészségügy állapota, az írástudatlanság magas aránya, és maga az éghajlatból eredő pusztító monszunok által okozott rendszeres károk. Migráció tekintetében rengeteg ember hagyja el szülőföldjét és vándorol ki Indiába, Szaúd-Arábiába, az Emirátusokba és Kuvaitba munkát keresni, hogy aztán onnan visszautalja a családtagoknak a Banglades GPD-jének 5%-át kitevő összeget. Az országot elhagyó bangladesieket ellensúlyozza azonban a szomszédos Mianmarból érkező rohingya menekültek tömege az országba, ami tovább növeli a terheket. Ők egy hatalmas menekülttáborban kaptak helyet, amit csak különleges engedéllyel hagyhatnak el, és a körülmények az ország többi részéhez hasonlatosak.

Poszavecz Tamás

Horváth Anett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság munkatáborairól tartott előadást. A téma szerves részét képező, az ENSZ által megbízott Tomás Ojea Quintana által írt jelentés ismertetésével kezdte a prezentációt. Quintana jelentésében kiemeli az emberi jogok földbe tiprását, a foglyok kínzását, a sokszor járványokhoz vezető higiénés körülményeket, és ajánlásokat tesz a rezsim részére az állapotok javítása érdekében. A táborok két fajtája emelhető ki; a politikai és az átnevelő. A politikai táborokat illetően megtudtuk, hogy az embereket tárgyalás nélkül életük végéig fogva tartják, illetve a keresztényekre külön szabályok vonatkoznak, mint például nem tekinthetnek az égre. A táborok másik fajtája az átnevelőtábor. Itt már valamiféle tárgyalásról, illetve letöltendő időről beszélhetünk, de a szigorú házirend itt is felfedezhető, miszerint 5 óra alvás engedélyezett a 14 óra munka előtt. Az foglyoknak többnyire fogalmuk sincs, hogy melyik táborba helyezték el őket, így is nehezítve a szökést, illetve észrevehető az utóbbi időkre vonatkozóan, hogy a Kínával való közös határ környékén lévő táborokat kezdik felszámolni hasonló okból kifolyólag.

Írta: Kertai Zoltán Péter és Németh Csenge

Képek: Lendvai Tünde és Kertai Zoltán Péter

Észak-Afrika

Marokkói–szaúdi szembenállás

Marokkó visszahívta szaúd-arábiai nagykövetét, Mustapha Mansourit, illetve a jemeni hadműveletekben való részvételét is felfüggeszti. Rabat döntésének a hátterében a szaúdi vezetésű koalíción belüli ellentétek állnak. A felek közötti szakítás alapja leginkább az a kiszivárgott dokumentum, amelyben az Öböl-menti államok kifejtik nézőpontjukat Marokkó nyugat-szaharai jelenlétével kapcsolatban. Bár Szaúd-Arábia és az Öböl-menti államok hagyományosan támogatják a nyugat-szaharai területek feletti marokkói igényeket, a megszelőzetettet dokumentum megszállásnak minősíti Rabatnak a volt spanyol gyarmaton való jelenlétét. Ezt követően Nasser Bourita, marokkói külügyminiszter bejelentette, hogy Marokkó többé nem kíván részt venni a Jemenben zajló harcokban és kilép a szaúdi vezetésű koalícióból.

Feszült a hangulat az elnökválasztást megelőzően

Algéria szerte több ezer fős tömeg vonult az utcákra tüntetni február 21-én, miután a jelenlegi elnök, Abdeziz Bouteflika bejelentette indulási szándékát a közelgő elnökválasztásokon.

A fővárosban, Algírban is százak protestáltak annak ellenére, hogy a hatóságok korábban betiltották a demonstrációkat. A több napos tüntetés ellen a rendőrség nagy erőkkel lépett fel, és vízágyúk, valamint könnygáz is bevetésre került a tömeg ellen. Az első napot követően 50 embert állított elő a rendőrség. Az algériai közmédia hallgatott az utcákon folyó közvetítésről, és egy híradásban sem ejtettek szót az eseményekről. Ezt követően az állami Meriem Abdou rádió főszerkesztője felbontotta munkaszerződését. 25-én pedig több száz ügyvéd tüntetett.  

A jelenlegi elnök ötödik alkalommal tölthetné be a pozíciót, azonban egészségügyi állapota miatt mind a nemzetközi, mind pedig a  hazai vélemények szerint csupán egy báb szerepét töltheti be. A tolókocsiba kényszerült államfő helyett valójában testvére és tanácsadója kormányoznak. Politikai elemzők véleménye szerint, azonban egyik ellenzéki párt sem elég erős megdönteni a jelenlegi elnök 20 éves uralmát.

Az ellenzéki pártok, az Islamist Justice és az MRN–Movement for National Reform által szervezett konferencián megpróbáltak koalícióra lépni, azonban nem sikerült közös jelöltet kiállítaniuk Bouteflikaval szemben.

Vezetőségi váltások a szudáni válság közepette

Omar al-Bashir, szudáni elnök egy nappal a szükségállapot bevezetése után új alelnököt és miniszterelnököt nevezett ki. Ezt a lépést a hónapok óta tartó Bashir-ellenes tüntetések miatt látta szükségesnek a szudáni elnök. Az alelnöki posztot az eddigi védelmi miniszter, Awad Ibnoufas ezredes tölti be, a miniszterelnöki széket pedig Kelet-Al Jazirah kormányzója, Mohamed Tahir Ayala vette át. Az alelnök személye azért érdekes, mivel szerepet játszott a Bashirt hatalomhoz juttató, három évtizede történt puccsban.

Síita félhold

Új kereskedelmi rendszer

Nagy-Britannia, Franciaország és Németország új gazdasági megállapodást írt alá Iránnal. Az új egyezmény a legmagasbb szintű standardoknak felel meg, a megállapodás értelmében az E3-ak, valamint Irán között az árucsere az orvosi eszközök, a mezőgazdasági termékek és az élelmiszeripari cikkek között továbbra is fennt fog állni.  

A mechanizmus INSTEX néven lép életbe, alapot biztosítva ezzel egy nem dollár alapú kereskedelemnek. Mint azt Jeremy Hunt, brit külügyminiszter kifejtette, az INSTEX egy nyílt kiállás a történelminek tekinthető 2015-ös atomalku mellett, mely 2018-ban vesztette érvényét, azzal, hogy Donald Trump, amerikai elnök szankciókat vezetettt be Teheránnal szemben.

Öngyilkos merénylet

27 ember életét követelő bombatámadást hajtottak végre Irán dél-keleti részén, az áldozatok többsége a  Forradalmi Gárda katonái voltak. A merényletet egy szunnita csoport, a Dzsais al Adl hajtotta végre (Igazság Serege), mely a helyi beludzs kisebbség jogainak a kivívását tűzte zászlajára.

A térségben nem újkeletűek az ehhez hasonló akciók, korábban Ahvázban egy katonai parádé során lőttek a tömegbe, illetve decemberben Csabahárban, a helyi rendőrőrs közelében hajtottak végre merényletet egy gépjárműbe rejtett bombával.  

Teherán álláspontja a mostani esetben is a korábbi támadásokhoz hasonlóan az, hogy a rivális, szaúdi királyság próbálja ezáltal destabilizálni nem csak a dél-iráni, jelentős szunnita kisebbséggel rendelkező tartományokat, hanem egész Iránt, gátat szabva ezzel az iszlám forradalom eszméinek.

Jemeni rakétacsapás

Zalaz-1 típusú rakétákkal hajtott végre támadást a jemeni hadsereg szaúdi álásokkal szemben, Alab közelében. A fő célpontok Asir és Nadzsran voltak, de tűz alá vették az Al-Hamadban található katonai bázist is, mely több szaúdi katona életét követeltelte.

Korábban Washington részéről érkezett felhívás a harcoló felek részére, melyben fegyverszünetre szólították fel a résztvevőket, hogy el tudják kezdeni a béketárgyalásokat. Az amerikai ultimátummal szemben azonban korántsem csillapodtak az összecsapások, legutóbb a jemeni hadsereg tüzet nyitott szaúdi hajókra, valamint a rakétacsapások mellett több sikeres dróntámadást is végrehajtottak szaúdi célpontokkal szemben.

Tengeri hadgyakorlatot tart Irán

Három napos hadgyakorlatot tart Irán a Hormuzi-szorosban, jelentette be Hosszein Kanzádi admirális. A műveletek során nagy arányú csapatösszevonásokra kerül sor, melyben a haditengerészet mellett szerepet kap a légierő is, valamint rakéták bevetésére is sor kerül.

A Hormuzi-szorosban november óta vált kiélezetté a helyzet, azt követően, hogy az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta az iráni kőolajtermelést, ezzel komoly bevételi forrástól vágva el az országot. A terület kiemelt szerepéhez hozzájárul az itt lebonyolításra kerülő kőolajkereskedelem, mely a teljes kőolajkereskedelem harmadát teszi ki.

Benyújtotta lemondását az iráni külügyminiszter

Bejelentette lemondását Dzsavád Zarif, iráni külügyminiszter, a hírt Abbász Muszavi, iráni külügyi szóvívő is megerősítette. Zarif külügyminisztersége alatt, 2015-ben sikerült megállapodnia Teheránnak a nagyhatalmakkal a számos kérdést felvető iráni atomprogrammal kapcsolatban, mely komoly győzelmévé vált az iráni diplomáciának.  

A Hezbollah politikai szárnyát is terrorszervezetté nyilvánította az Egyesült Királyság

A brit belügyminiszter, Sajid Javid február 25-én jelentette be, hogy a parlament döntése alapján március 1-jétől a Hezbollahnak már nem csak a katonai, de a politikai szárnya is terrorszervezetként lesz nyilvántartva a szigetországban. Ennek következményeképp bárki, aki a szervezethez köthető, akár 10 év letöltendő börtönbüntetésre is ítélhető.

A Hezbollah a 2019-ben megalakult, új libanoni kormányban három minisztériumot is megszerzett, többek között az Egészségügy Minisztériumot, amely az egyik legnagyobb költségvetéssel rendelkezik. Habár a szervezet vezetője kijelentette, hogy a minisztérium pénzét saját célokra nem használják, azok az országok, amelyek nem nézik jó szemmel Irán térnyerését mégis aggasztónak tartják ennek lehetőségét. Az iráni proxy szervezet azonban nem csupán politikailag erősödött meg. A 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban jelentős katonai tapasztalatokra is szert tett, valamint az iráni jelenlét erősödésével – a síita félholdon keresztül – lényegében szárazföldi összeköttetésbe került a perzsa állammal. Az iráni külügyminiszter, Mohammad Javad Zarif Bejrútban, február 10-én tartott beszédében kijelentette, hogy Irán kész katonai segítséget nyújtani a libanoni hadseregnek is, amennyiben az efelőli szándékáról tájékoztatja. Iránnak tehát hosszabb távú célja, hogy Libanon hadseregének ellátásában felváltsa az Egyesült Államokat.

Palesztin–izraeli konfliktus

Izrael lehet a negyedik állam a Holdon

Február 22-én sikeresen kilőtték a “Beresheet” Falcon-9 típusú rakétát a floridai Cape Canaveral állomásról, amely várhatóan április közepén eléri a Hold felszínét. A 100 milliárd dolláros nagyságrendű projektet az Elon Musk neve által fémjelzett SpaceX és az Izraeli Űrügynökség közösen, a nemzetközi zsidó közösség magánadományaiból hajtotta végre. Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök szerint a kilövés “nagy lépés Izraelnek és még nagyobb lépés az izraeli tudománynak”. A projekt nem csupán a zsidó állam szempontjából bír hatalmas jelentőséggel: a finanszírozás módja, illetve az állami és a privát szektor együttműködése iránymutató lehet az űrkutatás jövőjét illetően is.

Lengyel–izraeli diplomáciai csörte

Hetek óta súlyos kijelentések mérgezik a lengyel–izraeli diplomáciai kapcsolatokat, amelyek végül a 18-ai jeruzsálemi V4 csúcstalálkozó lemondásához vezettek, miután a lengyel kormány nem kívánt Izraelbe utazni. A konfliktust a lengyelek tisztázatlan szerepe a Holokauszt lebonyolításában, és az ezzel kapcsolatos ellentétes nézőpontok váltották ki. Először Benjamin Netanjahu tett egy nyelvtanilag félreértelmezhető kijelentést a lengyelekkel kapcsolatban, a botrányt azonban Yisrael Katz, külügyminiszter szavai okozták, aki szerint a “lengyelek az anyatejjel szívják magukba az antiszemitizmust”. A vádakat határozottan elutasította és felháborítónak nevezte Mateusz Morawiecki, lengyel miniszterelnök, és bejelentette országa távolmaradását a csúcstalálkozóról.

Tisztázódó “frontvonalak” a választások előtt

Az izraeli ellenzék két legmeghatározóbb szereplője, Benny Gantz és Yair Lapid megállapodott abban, hogy “Kék-Fehér” néven közös centrista listát indítanak Benjamin Netanjahu jobboldali koalíciója ellen az áprilisi választásokon. A közvéleménykutatások szerint az új formáció máris jelentős társadalmi támogatottságot bír maga mögött, köszönhetően a regnáló kormányt és kormányfőt kísérő korrupciós botrányoknak. A kihívásra válaszul Benjamin Netanjahu választási szövetséget kötött a Zsidó Otthon nevű szélsőjobboldali párttal. Az alku tárgya volt, hogy a Zsidó Otthon egyesüljön a Zsidó Hatalom nevű szélsőségesen vallásos és nacionalista formációval, hogy ne vesszenek kárba a jobboldali töredékszavazatok az áprilisi választásokon. A Zsidó Hatalom a betiltott kahanista mozgalom utódának vallja magát, melynek célja az arab lakosság Izraelből való deportálása volt. A lépést számtalan kritikával illették mind belföldön, mind pedig külföldön.

Küszöbön egy újabb gázai háború?

Az Izraeli Védelmi Erők új vezérkari főnöke, Aviv Kochavi lépései alapján nem kizárt, hogy hamarosan egy újabb háború bontakozik ki Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamasz között. Az új vezérkari főnök, habár csak januárban vette át a fegyveres erők irányítását, már jóváhagyott egy esetleges konfliktus alatt használható operatív tervet, illetve felállított egy egységet, amely a Gázai övezetbeli potenciális célpontok listáját állítja össze. Az előkészületek feltehetőleg annak az izraeli jelentésnek a fényében történnek, amely azt valószínűsíti, hogy a Hamasz egy újabb háborúval akarná elérni a nemzetközi közösség beavatkozását a területen kialakult humanitárius válságba. Ezzel szemben Omar Shaaban, a Pal-Think, egy gázai központú think tank vezetője állítja, hogy a Hamaszak nem érdeke egy újabb háború kitörése, hiszen az csak súlyosbítaná a területén fennálló humanitárius katasztrófát.

Február 24-én, meglepetésszerűen kezdődött meg az Izraeli Védelmi Erők nagyszabású hadgyakorlata, amelyben a katonák különféle forgatókönyvekre készülnek fel, többek között egy újabb gázai háborúra.

Átalakuló szövetségi kapcsolatok a palesztin–izraeli béketárgyalások kapcsán

Az Egyesült Államok Izraelbe akkreditált nagykövetségének Jeruzsálembe helyezése óta Washington elvesztette független közvetítő szerepét a Palesztin Hatóság szemében. Ennek következtében a palesztin elnök, Mahmoud Abbas, az ENSZ fejlődő országokat magába foglaló blokkjának, a G77-nek a jelenlegi elnökeként az Egyesült Államok közel-keleti béketervével szembeni koalíció kialakításán dolgozik. (A jelenleg 134 ENSZ tagállamból álló, illetve a Föld népességének 80%-át magába foglaló szervezet elnöklését 2019. január 1-jén vette át Mahmoud Abbas.) A kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében február 10-én, az Afrikai Unió Addisz-Abeba-i csúcstalálkozóján mondott beszédében felkérte a szervezetet, hogy küldjön megfigyelőket a közelgő palesztin választásokra.

Az Egyesült Államok közel-keleti békepolitikájának aktorai tekintetében is változásokra számíthatunk. Erre enged következtetni, hogy Jared Kushner, Donald Trump veje és tanácsadója Ankarába látogat február 27-én, hogy az Egyesült Államok béketervének részleteit ismertesse. Szakértők szerint ez annak a jele, hogy a Trump-adminisztráció szemében felértékelődött Törökország szerepe a közel-keleti béke megteremtésére irányuló amerikai tervben.

Szíria

A kormányerők január 31-től fogva újra megkezdték az északi Idlib tartomány településeinek bombázását a török megfigyelőpontok jelenlétének ellenére, megszegve ezzel az asztanai folyamatban összefoglaltakat, melynek értelmében az ENSZ BT 2254-es határozat által megkötött tűzszünet betartását török és orosz megfigyelők ellenőrzik; előbbi a felkelők, utóbbi a kormányerők oldalán.

Ezzel egyidőben a keleti Dairazzor tartományban, az Iszlám Állam elleni harc utolsó napjain több mint 6000 civil menekült el az iraki határ közelében található Baghuz településről az Eufrátesz folyó keleti partvidékén. A művelet során az Iszlám Állam végleg fel lett számolva, a menekülteket és helyi lakosokat az SDF ellenőrzi, és próbálja kiszűrni a terrorszervezethez kapcsolható gyanús személyeket.

Február 27-én Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök látogatást tett a Kremlben  a szíriai háború ügyében. A tárgyalást Putyin a következő mondattal nyitotta: “Nagyon fontos közösen átbeszélnünk a régió helyzetét és biztonsági problémáit.” Hozzátette, hogy az események nyomon követése magas szintű konzultációt követel. Netanjahu nyitóbeszéde az iráni jelenlétről szólt: “A régió stabilitásának és biztonságának legnagyobb fenyegetése Irán és csatlósai,” mondta. “Elhatározottak vagyunk az Iránt célzó agresszív fellépés mellett – aki azzal fenyeget, hogy elpusztít minket –, megakadályozva ezzel annak katonai beágyazódását Szíriába” – tette hozzá. Moszkva már tavaly nyáron ígéretet tett Izraelnek, hogy igyekszik távol tartani az iráni csapatokat legalább a Golán-fennsíktól, több-kevesebb sikerrel.

A moszkvai találkozót pusztán egy nappal megelőzve, Bassár el-Aszad, szíriai elnök rendkívüli látogatást tett Teheránba, mely az első volt a 2011-ben kitört konfliktus óta (Aszad elnök pusztán kétszer hagyta el Szíriát az utóbbi 8 év alatt, mindkét alkalommal Moszkvába repült). A teheráni látogatáson találkozott Irán legfelsőbb vallási vezetőjével, Ali Hámeneivel, valamint az iráni elnökkel, Haszan Rohanival. A találkozó részleteiről nem sok részlet derült ki. Az iráni állami média csak annyit tett közzé: “A vezetők megegyeztek abban, hogy minden szinten folytatják az együttműködést a két baráti nemzet között.” A damaszkuszi Köztársasági Palota szóvivősége így nyilatkozott: “Aszad elnök megköszönte az Iráni Iszlám Köztársaság vezetőségének és népének azt a segítséget, amit Szíriának nyújtottak a háború ideje alatt.”

Az iráni kormány 2011 óta több milliárd dollár támogatást, valamint több ezer iráni katonát és irreguláris harcost küldött Damaszkusz megsegítésére. Ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az Aszad-rezsim javára fordítsa a polgárháború kimenetelét.

Kurd kérdés

Továbbra is elutasítják a kurd autonómiát Szíriában

A közel nyolc éve tartó polgárháború során a kurd milíciák megvédték az általuk lakott területek nagy részét, és ezen északi és északkeleti országrészeken autonómiát hoztak létre. Autonómiájukat szeretnék megőrizni egy decentralizált államban, és azt is remélik, hogy Damaszkusz meg tudja akadályozni Törökországot abban, hogy megtámadja őket.

Bassár el-Aszad, szíriai elnök politikai és kommunikációs tanácsadója, Buthaina Saaban határozottan elutasítja a szíriai kurdok autonómiáját, szerinte az autonómia megadása az ország felosztásához vezethetne. Szíriát a népek olvasztótégelyének nevezte, és hangsúlyozta, hogy a szíriai alkotmány tekintetében mindenki egyenlő.

Az észak-szíriai kurd vezetésű adminisztráció üdvözölte az Egyesült Államok új döntését a csapatkivonásról

Február 21-én Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közölte, hogy egy 200 fős békefenntartó csoport „bizonyos ideig” Szíriában fog maradni. Az észak-szíriai kurdok pozitívan fogadták az Egyesült Államok döntését, mivel ez megvédi a régiójukat, és más európai államokat is arra bátoríthat, hogy békefenntartókat küldjenek a térségbe.

Az Amerikai Egyesült Államok támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) gerincét a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) adják, viszont Törökország a kurdok milíciáját, a YPG-t terrorszervezetnek tartja, és Észak-Szíriát meg szeretné tőlük tisztítani. Donald Trump, amerikai elnök decemberi döntése a Szíriában állomásozó amerikai erők teljes kivonásáról azt is jelentette volna, hogy a legfőbb szíriai szövetségesüket magukra hagyták volna.

Rendhagyó hírek

Varsói nemzetközi konferencia a Közel-Kelet biztonságáról

Habár a február 14-15-én megrendezett konferencia hivatalosan a közel-keleti térség biztonsági kihívásairól történő multilaterális egyeztetést tűzte ki célul, főként Irán térségbeli megerősödéséről folytak a megbeszélések. Ennek tükrében érdekes, hogy iráni meghívott nem volt a listán, illetve az orosz delegáció előre jelezte távolmaradási szándékát. Egyes szakértők szerint a konferencia egy hosszabb folyamat kezdete, amelynek keretében az Egyesült Államok egyfelől platformot biztosít a diplomáciai kapcsolatokkal hivatalosan nem rendelkező Izrael és a szunnita monarchiák egyeztetésére, másfelől pedig előkészíti egy Iránnal szemben felálló koalíció létrehozását, amely átveheti a helyét, amennyiben valóban kivonul Szíriából.

Szintén nem jelent meg a konferencián a libanoni külügyminiszter, aki feltehetőleg az ország feszült belpolitikai helyzetének feltüzelését kívánta ekképp elkerülni. Az ország társadalma rendkívül polarizált Irán térnyerésének megítélésében, amely az iráni proxy szervezet, a Hezbollah révén igen erős belpolitikai kérdés. Hassan Nasrallah, a Hezbollah vezetője beszédében kijelentette, hogy Omán és az Egyesül Arab Emirátusok normalizálódása Izraellel eddig is köztudott volt, de a varsói konferencia bebizonyította, hogy Szaúd-Arábia is erre az útra lépett. (Az elmúlt hetekben az izraeli Channel 13 TV csatorna a bahreini–izraeli, illetve a szaúdi–izraeli kapcsolatokról is tényfeltáró műsort sugárzott, többek között azt állítva, hogy a 2006-ban Izrael és a Hezbollah között zajló háború alatt Szaúd-Arábia Izraelt támogatta a színfalak mögött.)

Szintén távolmaradt a konferenciától a Palesztin Hatóság küldöttsége, amely a konferenciát a palesztin ügy megszűntetésére irányuló amerikai–izraeli összeesküvésnek nevezte. A palesztin vezetés és az Egyesült Államok kapcsolata 2017 decemberében romlott meg jelentősen, amikor Donald Trump bejelentette az USA izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe helyezését. A konferencia tematikája jól mutatja, hogy a palesztin kérdés a térség sokadrangú problémájává devalválódott.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika hírfigyelő szerkesztőségi tagjai: Halasi Gábor (szerkesztő), Fodor Márk Joszipovics (palesztin–izraeli konfliktus), Ibrahim Imre (Szíria), Kiss Beatrix (Észak-Afrika), Lázin Áron (síita félhold), Shadeh Fadi (palesztin–izraeli konfliktus és síita félhold), Szabó Orsolya Réka (Észak-Afrika), Vincze Patrik (kurd kérdés).

Donald Trump, amerikai elnök 2018. december 19-én jelentette be Twitterén, hogy ki kívánja vonni az USA erőit Szíriából, valamint felére csökkenté az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok létszámát. A Fehér Ház megerősítése után kiderült, hogy 30 napon belül kivonnák a katonai alakulatokat a szír területekről.

Az Egyesült Államok 2000 katonája állomásozik Szíria észak-keleti részén, akik segítik a szíriai kurdokat (SDF) az Iszlám Állam elleni harcban. A kiterjedt légi támadások mellett így szárazföldi csapatokkal is jelen van a területen az USA, felismerve a korábbi, kizárólag légicsapásokra alapuló stratégia hátrányait. Donald Trump álláspontja szerint azonban az Iszlám Államot a koalíciós erők legyőzték Szíriában, így az amerikai katonák további tartózkodása okafogyottá vált.

Forrás: BBC

Az amerikai elnök döntését belső és külső tiltakozások fogadták, amelyek közül az egyik legjelentősebb James Mattis, védelmi miniszter és Brett McGurk, ISIS elleni küzdelemmel megbízott nagykövet lemondása volt. Számos állam, többek között az ISIS elleni koalícióban részt vevő Franciaország és Egyesült Királyság is kritizálta a döntést, és kijelentették, hogy továbbra is folytatják a radikális terrorszervezet elleni hadműveleteket. Az Iszlám Állam tevékenysége által leginkább érintett Irak miniszterelnöke is arról beszélt, hogy a döntés súlyos, negatív következményekkel járhat az ország számára. Ugyan az ISIS 2014 óta elveszítette a területének 95%-t, kvázi állami jellegét elveszítette és jelentős emberi, anyagi veszteségeket szenvedett, de a jelentések alapján közel sincsen legyőzve.

A kritikusok szerint akár a dzsihadista szervezet újjáéledéséhez is vezethet az amerikai kivonulás. Irakban a katonai vereség és területeiről való kiszorulása után a szervezet teljesen átállt az aszimmetrikus hadviselésre és a terrorcselekmények végrehajtására. A kivonulás végrehajtásával megbízott Votel vezérezredes (aki egyben az közel-keleti térségért felelős Középső Parancsnokságnak vezetője) is több tízezer ISIS-harcosról beszélt Irakban és Szíriában tett látogatása során, ami komoly aggályokat vet fel a következő hónapokra vonatkozóan. A magas rangú amerikai tábornok ugyanakkor leszögezte, hogy az Irakban állomásozó 5000 amerikai katona kivonása belátható időn belül nem valószínű, és a szíriai kurd erőket továbbra is támogatják fegyverekkel és ellátmánnyal annak érdekében, hogy továbbra is fenntarthassák a nyomást az Iszlám Állam megmaradt állásain.

Forrás: sputniknews.com

Szíriában Trump a teljes kivonulással a leghűségesebb és leghatékonyabb helyi szövetségesét tenné egy rendkívül kellemetlen stratégiai pozícióba. A kurdokat, arabokat, keresztényeket és egyéb északkelet-szíriai csoportokat tömörítő ernyőszervezetet, a Szíriai Demokratikus Erőket (SDF) eddig az amerikai szárazföldi erők jelenléte oltalmazta a külső beavatkozásoktól. Törökország többször is közvetett és közvetlen módon fenyegette a szíriai kurdokat beavatkozással, sőt a török területről kiinduló szíriai ellenzéki erők, a török haderő segítségével a legnyugatibb kurd kantont, Afrint el is foglalták, és az egész szír-török határon egy biztonsági zónát akarnak kialakítani. A török kormány ugyanis a SDF fő alkotóját, a Népi Védelmi Erőket (YPG) a Kurd Munkáspárt nevű terrorszervezet szíriai ágának tekinti. Emellett pedig a török kormány érdekelt az Aszad-rezsim megdöntésében, így támogat bizonyos mérsékeltnek mondott kormányellenes szervezeteket Szíria északi részén. A törököktől való félelmükben az SDF szinte egyből tárgyalásokba kezdett a szír kormánnyal, ezzel megerősítve annak pozícióját. A konfliktusból való kiugrással az USA gyakorlatilag beismerné, hogy a szíriai polgárháborúban a szír kormány és az őt támogató Oroszország és Irán kerekedett felül.

Forrás: liveuamap.com

A decemberi bejelentés óta Donald Trump, amerikai elnök meghallgatva a belső és külső kritikákat több ízben is módosította a döntését. Először mindössze arról beszélt, hogy logisztikai nehézségek miatt 30 nap helyett 6 hónapig fog tartani a kivonulás. A napokban azonban arról érkezett hír, hogy 200 amerikai katona továbbra is marad támogatni a kurdokat az ISIS elleni küzdelemben logisztikai, hírszerzői és koordinációs képességekkel. Ezen felül további 200 katonáról esett szó, akik egy nagyobb, akár 1500 főt is elérő nemzetközi, főleg NATO-kontingens elemeként megfigyelői művelet részeként maradnának Északkelet-Szíriában. A NATO-szövetségesek (főként az Egyesült Királyság és Franciaország) ezzel kívánja biztosítani a továbbra is fenntartott USA jelenlétet, illetve azt, hogy a kurd és a török erők között összecsapások törjenek ki.

Forrás: thedefensepost.com

Egyelőre még nem tiszta a tervezett nemzetközi katonai kontingens pontos mérete, összetétele és mandátuma. Annyi biztos, hogy nem egy, az ENSZ-kötelékében végrehajtott békefenntartó illetve megfigyelő misszió lenne. Az USA tehát továbbra is fenntartja szárazföldi katonai jelenlétét Szíriában, Donald Trump decemberi bejelentésével ellentétben. Ettől függetlenül az ehhez hasonló hirtelen irányváltások, és hektikus kormányzati kommunikáció a Fehér Ház részéről komolyan alááshatják a világ vezető hatalmába vetett bizalmat, ami középtávon súlyos külpolitikai válsághoz vezethet az Egyesült Államok egyelőre kiterjedt szövetségi rendszerében.

2019. február 1-jén Mike Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere bejelentette, hogy az USA felfüggeszti a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésből eredő kötelezettségvállalásait Oroszországgal, melyet korábban az INF-szerződés szabályozott. Ezen állítást nem sokkal később Donald Trump, az ország elnöke is igazolta. Másnap Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke bejelentette, hogy országuk biztonsága érdekében minden amerikai lépésre „tükörválaszt” fognak adni. Eljött tehát egy újabb fegyverkezési időszak? A világ két nagyhatalma ismét atomtöltetű rakétákkal fogja riogatni egymást? Itt egy 2. hidegháború? A válaszok – egyelőre – nem tiszták, de a körülményeket és a lehetséges ok-okozatokat át tudjuk tekinteni, hogy egy tisztább képet kapjunk.

A szavak harca – avagy ki mit tud?

1987-ben az Egyesült Államok akkori elnöke, Ronald Reagan és a Szovjetunió akkori – és utolsó – főtitkára, Mihail Gorbacsov aláírta az INF-szerződést, mely egyezmény a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről szólt, illetve amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában az által, hogy megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését. Oroszország, a Szovjetunió jogutódja 2014 óta folyamatosan megszegte ezen szerződést – legalábbis a Trump-adminisztráció szerint. Az oroszoknak a Baltikumban található, kalinyingrádi exklávéba telepített Iszkander-M rakétái, a 9M729 kódnevű cirkálórakéták telepítése, és az állítólagos manőverező robotrepülőgépek tesztelése mind okot adtak az Egyesült Államok kormányának, hogy úgy döntsön, egyoldalúan felmondja a szerződésben foglaltakat önvédelem céljából. Trump továbbá bejelentette egy kis hatóerejű taktikai atomfegyver fejlesztését, vélheően elrettentés céljából.

Az orosz válasz nem váratott sokat magára. Putyin a Szergej Sojgu védelmi- és Szergej Lavrov külügyminiszterrel megtartott tanácskozása után röviden bejelentette, hogy ők is felfüggesztik az INF-szerződést. Kijelentette, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági és Védelmi Tanácsnak pedig arra van megdönthetetlen bizonyítéka, hogy az Egyesült Államok szegi meg a szerződést immáron sokadszorra, melyre azonban a „jószándék jeleként” nem reagáltak ilyen nyílt módon, mint azt tette a másik fél. Ismertette, hogy az amerikaiak új tűzérségi fegyvere 1600 kilométerre képes ellőni, tehát megsérti az egyezményt, továbbá, hogy manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmassá tették a Lengyelországba és Romániába telepített rakétaelhárító (MK 41 VLS) rendszerüket, mellyel immáron Moszkva pusztán 10-12 percnyi rakétaidőre van. Putyin elnök úgy fogalmazott, hogy “tükörválaszt fogunk adni. Amerikai partnereink nyilvánvalóvá tették, hogy felfüggesztik részvételüket a szerződésben, így most mi is felfüggesztjük azt. Az USA azt is bejelentette, hogy felerősítik kutatási és fejlesztési tevékenységüket, így mi is ezt fogjuk tenni,” illetve hozzátette, hogy az amerikai fél a nemzetközi rend megbontására törekszik azzal, hogy kilép mindenféle szerződésből (pl. az iráni atomalkuból és a párizsi klímaegyezményből). „Egyetértek a védelmi miniszter úrral – hangoztatta Putyin –, ezért kérem is, hogy kezdjék meg a Kalibr típusú, tengeri indítású manőverező repülőgépek szárazföldi változatának kifejlesztését, és egy szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú, hiperszonikus rakétának a tesztelését.” Említette továbbá, hogy a szerződés újratárgyalása továbbra is napirendi pontra lesz tűzve náluk, de ők nem fognak kezdeményezni.

A kétes rakéta – avagy az ominózus Iskander-M (forrás: Russian Defense Ministry).

Két nappal Trump bejelentése előtt az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erőinek Hazafi Kongresszusi és Kiállító Központjában, Moszkvában az oroszok bemutatták Mihail Matvejevszkij altábornagy vezetésével a NATO-kódban SSC-8-nak, az orosz nómenklatúrában 9M729-nek nevezett rakétát, mely az a hírhedt fegyver, ami miatt az amerikaiak felbontották nem sokkal később a szerződést. A 9M729-cel kapcsolatban Matvejevszkij megállapította, hogy a szóban forgó rakéta csupán 480 kilométert tud megtenni, több hajtóanyagot nem képes befogadni, így az amerikaiak vádja alaptalan. Az altábornagy azzal húzta alá állítását, hogy az Egyesült Államok semmilyen objektív adatot nem adott át nekik, amely bizonyítaná, hogy megsértették a szerződést. Számos CIA és NGA (National Geospatial-Intelligence Agency) forrás ugyanakkor azt állítja, hogy az oroszok egy kis cselhez folyamodtak a sajtó előtt is nyitott tájékoztatón, ugyanis szerintük másik rakétát mutattak be, mint amelyiknek létét az amerikaiak kifogásolják. Állításuk szerint a rakéta be se férne a Hazafi Kongresszusi és Kiállítási Központban, arról nem is beszélve, hogy a bemutatón csak a hordozótégelyt és a TEL-t (mobil indítóplatform) mutatták be, valódi rakéta nem is volt kiállítva.

Vélemények Kínától Gorbacsovig

Számos elemző szerint azonban ez a konfliktus döntőrészt nem az amerikai–orosz ellentéten alapszik. Valójában az amerikaiak szerződésfelmondásának hátterében az állhat, hogy míg az Egyesült Államok és Oroszország megegyezéses alapon szabályozza egymás fegyverkezését, Kínát nem korlátozza semmi, aki viszont jelentős fegyverkezésbe kezdett, mely komolyan veszélyezteti az USA-t is. Azonban a körülmények nem segítenek, és egy jelentős amerikai–orosz konfliktus – ha szavak szintjén is –, de kialakulóban van, melyben közrejátszanak a NATO-szövetségesek megnyilvánulásai is. Lengyelország bejelentette már korábban is, szintúgy, mint Románia, hogy engedélyt adnak az amerikai védelmi célzatú rakéták telepítésére, melyet Putyin sérelmez. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szerint azonban nem eszik olyan forrón a kását: „Egyelőre ezek a bejelentések inkább csak a diplomáciai fenyegetések körébe tartoznak”. Szerinte még az se biztos, hogy a NATO-szövetségesek támogatnák a lengyelek és a románok ezen lépését. Ez annak fényében is érdekes, hogy a katonai szövetség kijelentette, hogy nem szeretne fegyverkezési versenyben részt venni. Ahogy Jens Stoltenberg, a NATO Főtitkára fogalmazott: „Szeretnénk meggyőzni Oroszországot, hogy térjen vissza a megállapodáshoz. A kilépésig hat hónap van hátra, ez idő alatt Moszkva átértékelheti a döntését”. Ugyanez a vélemény került elő az Észak-atlanti Szövetség februári brüsszeli találkozóján. A védelmi miniszterek közös álláspontja is az volt, hogy meg kell egyezni Moszkvával. Trump elnök ekkor említette először rendkívül árulkodó álláspontját, mely szerint az Egyesült Államok nyílt a tárgyalásra, azonban csak akkor, ha ebben Kína is részt vesz.

Február 13-án a Vedomosztyi orosz lap vezércikkében Mihail Gorbacsov, az 1987-es INF-szerződés egyik aláírója mondott véleményt a kialakult helyzetről. Szerinte nem ez az első egyoldalú lépése Washingtonnak. Emlékeztetett arra, hogy 2002-ben az amerikaiak felmondták a rakétavédelmi rendszerek kiépítését korlátozó ABM-szerződést, és a kezdeti három, a globális biztonságot garantáló fő szerződésből (INF, ABM és START) már csak egy, a START-3 van érvényben, melyet 2010-ben kötött Barack Obama és Dmitrij Medvegyev. Gorbacsov hozzátette, hogy az ABM és az INF felbontása után a START-3 megszűnése is már csak idő kérdése lehet.

Putyin ereje – avagy miért történik ez?

Egy héttel később Vlagyimir Putyin megtartotta immáron hagyománnyá vált évértékelőjét, melyben jelentős hangsúly esett a fegyverkezésre. Az orosz elnök azzal borzolta a nemzetközi kedélyeket, hogy „nemcsak a rakétaállásos országok vannak célkeresztbe véve, hanem a gazdájuk is”, tehát Románia és Lengyelország mellett akár a  NATO központja és/vagy a Pentagon is. Putyin a NATO-tagországokról úgy fogalmazott, hogy „még a szatellitáikat is mozgósítják, akik óvatosan, de aláröfögnek az amerikaiaknak ebben a kérdésben”. Az elnök tételesen felsorolta, hogy önvédelmi célzatból milyen fegyverek fejlesztésébe vagy továbbfejlesztésébe kezdenek. A felsorolásban szerepelt a Poszejdon típusú atommeghajtású tengeralattjáró vízre bocsájtása, amely korlátlan hatótávolságú víz alatti eszközök szállítására képes; a Pereszvet lézerfegyver hadrendbe állítása; az orosz MiG-31-es harci repülők felszerelése Kinzsal típusú hiperszonikus rakétákkal; az Avantgard rakétarendszer szériagyártásának elindítása; a Szarmat interkontinentális rakéta 2020-ig történő hadrendbe állítása; és a Cirkon rakéta továbbfejlesztése, mely a hangsebesség kilencszeresével fog tudni száguldani. Piers Cazalet, a NATO szóvivője az évértékelő után kijelentette, hogy a szövetség mindig készen áll arra, hogy megvédje bármely tagját minden veszélytől.

Putyin évértékelője nemcsak a fegyverkezésről számolt be, hanem széleskörű életszínvonal-javító intézkedéseket is az orosz nép elé tárt. Ez alighanem összefüggésben áll azzal, hogy az orosz elnök támogatottsága az elmúlt egy évben érezhetően csökkent. 2014 óta most érte el először a legalacsonyabb szintet elfogadottsága (64%), ráadásul egyes felmérések szerint az oroszoknak csak a 40%-a szavazna rá. Elemzők szerint a népszerűségvesztés hátterében a gazdasági nehézségek és az ezzel összefüggő népszerűtlen reformok állnak – tavaly ősszel például nagy felháborodást váltott ki a nyugdíjkorhatár emelése. Az, hogy ezen reformok (illetve az “erőfitogtatás”) javítják-e elfogadottságát, még a jövő zenéje.

Továbbá kérdés marad, hogy a kialakult helyzet bármelyik fél elfogadottságát növelni fogja-e (hiszen 2020-ban az USA is elnököt választ)? Az is nyitott kérdés marad, hogy Kínára hatással lesz-e a burkolt amerikai üzenet, ahogy az is, hogy az orosz gazdaság bírni fogja-e a szankciók súlya alatt mindazt, amit Putyin megígért? Nem tudhatjuk, de számíthatunk még sok érdekes fordulatra az „új” vagy „kis hidegháborúban”.

Írta: Gönczi Róbert

Magyar idő szerint 2019. február 28-án hajnali háromkor ült tárgyalóasztalhoz Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, és Kim Dzsong Un, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetője. Csúcstalálkozójukat Hanoiban tartották, azonban a tárgyalásoknak váratlanul vége szakadt, s nem ejtették meg az ünnepélyes záróebédet – ahogy megállapodás sem született a kardinális kérdésekben.

Nem ez volt a két vezető első találkozása. Először a szingapúri csúcson, 2018 nyarán találkoztak, mely során a vezetők delegációik kíséretében több órás tárgyalásokat folytattak, majd aláírták a dokumentumot, melyben mindketten elkötelezték magukat a Koreai-félsziget teljes denuklearizációja mellett. A találkozó – úgy tűnt –, új fejezetet nyitott a két ország számára. A nagy horderejű eseményt követően az amerikai elnök jelentős előrelépésként könyvelte el a találkozót, előrevetítve a tárgyalások folytatását és a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok fellendítését.

Nyolc hónap elteltével, 2019 februárjára tűzték ki a második találkozót, a helyszín ezúttal Hanoi, Vietnam. Két napot töltött együtt a két vezető, a tárgyalások fókuszában a nukleáris töltetek leszerelése mellett a koreai háborút lezáró hivatalos békeszerződés aláírása állt. Utóbbit a demokraták kongresszusi tevékenysége övezi; a 18 demokrata képviselő által felterjesztett törvényjavaslat a háború végleges lezárását szorgalmazza.

Azonban nem történt megállapodás, nem történt aláírás. Trump elnök sajtótájékoztatója során kiemelte, hogy számára nem a gyorsaság fontos, hanem az, hogy helyesen cselekedjen; sok beszélgetés vár még a két vezetőre, hosszú folyamat lehet, mire az amerikai elnök képes meggyőzni a fiatalabb vezetőt, hogy hagyjon fel nukleáris programjával. Érkezett információ arról is, hogy az Otto Wambrier-ügyről is szó esett, azonban Kim Dzsong Un “nem volt tisztában” a bebörtönzött amerikai állampolgár fogvatartási körülményeivel. A tárgyalás során nem kerültek összetűzésbe, az álláspontjaik mellett azonban mindketten kitartottak: Kim Dzsong Un a szankciók eltörlését követelte, amelyek nem kedveznek országa gazdaságának – így számára ez volt a legfontosabb és egyetlen kérdés.

Mivel zártkörű beszélgetést folytattak kamerák nélkül, csak a sajtótájékoztatók alapján tudunk információhoz jutni. Trump elnök úgy fogalmazott, hogy az észak-koreai vezetőnek is van egy bizonyos jövőképe, amely nem egyezik pontosan az USA-éval, de a tavalyi állapotokhoz képest már közeledett a kettő egymáshoz, és végül összeérnek majd. A tárgyalóasztaltól végül felálltak, elsétáltak – az amerikai elnök szerint ez egy „nagyon barátságos séta volt” –, nem vettek részt az ünnepélyes záróebéden sem. Trump elnök hozzátette, hogy bár a csütörtöki tárgyalás nem vezetett közvetlen eredményre, hosszú távon fantasztikus sikereket érhetnek el. Újabb csúcsról nem egyeztek meg, de a tendenciák alapján várható, hogy a továbbiakban újra sor kerül találkozásra, hogy előremozdítsák a már megkezdett folyamatokat.

Noha Trump elnök akkurátusan kitart amellett, hogy semmi szükség sietségre, és érzékelhetően nem akarja túlfeszíteni a húrt az észak-koreai vezetőnél, a Stanford Egyetem legújabb kutatásai szerint Észak-Korea nem fogta vissza, egyáltalán nem állította le nukleáris programját, sőt, a becslések szerint elég hasadóanyaggal rendelkezik legalább öt további atomfegyver előállításához.

Nem kedvezett Trump elnöknek, hogy éppen a csúcstalálkozó alatt tanúskodott ellene a Kongresszus előtt korábbi ügyvédje és tanácsadója, Michael Cohen, a címlapokon ezzel olyan reklámot biztosítva számára, mely árnyékát a nukleáris leszerelés sikere kergethette volna el.

A nemzetközi reakciók változatosak: Kína Külügyminisztériumának szóvivője szerint nem lehet egy éjszaka alatt megoldani a Koreai-félsziget problémáját, Dél-Korea miniszterelnöke azonban sajnálatosnak tartotta, hogy nem jutottak megállapodásra.

Hatalmas elvárásokat támasztottak ezzel a találkozóval szemben az előző váratlan sikere következtében, és a tanácstalanság, hogy megakadni látszik a kommunikáció egy ilyen kardinális témakörben, mint a denuklearizáció, kétségeket ébreszthet mind az amerikai, mind az észak-koreai oldalon. Bár Trump elnök számít arra, hogy Kim Dzsong Un hajlandó engedni az elvárásaiból, és valóban közeledhetnek az álláspontok, ez mindenképpen egy harmadik találkozót vetítene elő, amelyről azonban nem egyeztek meg. Ugyanakkor nem vethető el az első találkozó és a diplomáciai siker eredménye sem.

Írta: Györgyi Dominika

Lektorálta: Bartók András 

A Visegrádi Együttműködés kialakítása

A Visegrádi Nyilatkozatot 1991. február 15-én írták alá Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország vezetői. A formáció történelmi alapja messzire nyúlik vissza: 1335-ben Róbert Károly, magyar király kezdeményezésére a cseh Luxemburgi János és a lengyel III. Kázmér uralkodók hármas találkozót tartottak a Magyar Királyság területén lévő Visegrádon. A „regionális csúcstalálkozó” célja az volt, hogy megoldást találjanak a Bécs városa, konkrétan az árumegállító joga által okozott gazdasági kihívásra, amely súlyos hátrányokkal járt a közép-európai kereskedelem számára. Megoldásképp megállapodtak egy új kereskedelmi útvonal kijelölésében, amely megkerülte a bécsi vámot. A kereskedelmen túl több politikai, sőt katonai kérdésben is fontos döntéseket hoztak, hiszen elsimították a Lengyel Királyság és a Cseh Királyság közti ellentéteket, illetve „kölcsönös védelmi megállapodást” kötöttek egymással. Ezekre a pozitív történelmi hagyományokra építkezve hívták életre az új együttműködést 1991-ben. Az eredetileg háromtagú regionális együttműködés 1993-ban vált a jelenleg is ismert négytagúvá, mikor Csehszlovákia felbomlott és létrejött a független Szlovák Köztársaság, amely továbbra is részt kívánt venni a közös formációban.

A magyar miniszterelnök által kezdeményezett együttműködés többek közt a partnerállamok közti biztonságpolitikai, azon belül is a katonai, azaz a védelempolitikai kapcsolatok fejlesztését tűzte ki célul. (Ennek magyar részről ki nem mondott célja az volt, hogy megakadályozza egy új kisantant létrejöttét a közép-európai hatalmi vákuumban.) A felek megállapodtak abban, hogy rendszeres találkozókat tartanak és összehangolják külpolitikájukat a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának lebontásával, valamint segítséget nyújtanak egymásnak az európai uniós, illetve a NATO integrációval kapcsolatban.

A védelempolitikai fejlődés korszakai

A védelempolitikai együttműködés fejlődését három szakaszra lehet bontani. Az első szakasz az alapító nyilatkozattól számítva 2004-ig tart, amikor minden visegrádi állam sikeresen felvételt nyert az Európai Unióba és az Észak-tlanti Szövetségbe. Ebben az időszakban a találkozók témáját az integráció(k) előkészítése és menedzselése dominálta. A második szakasz 2004-től körülbelül 2012-2013-ig tartott, mely során az újradefiniált visegrádi együttműködés elsődleges feladatának az EU közös kül- és biztonságpolitikájának, valamint a NATO transzformációnak és műveleteinek támogatását tartotta. A harmadi szakasz, melyet az aktív kezdeményezőkészség, majd pedig az önálló védelempolitikai együttműködés gondolata jellemez, a 2010-es évek elejétől számítható. A 2012-es chicagói NATO-csúcsot, és a megváltozott biztonsági környezet (arab tavasz, ukrajnai válság, migrációs válság) kialakulását követően új lendületet nyert a visegrádi védelempolitikai együttműködés, ismét rendszeressé váltak a miniszteri szintű találkozók, valamint a védelempolitikai vonatkozású csúcstalálkozók, melyek során részletes közlemények, valamint meghatározó stratégiai dokumentumok születtek.

Saját ábra.

Az első időszak: „tetszhalott” állapot

Az Együttműködés első éveit a kevés sikerek ellenére (mint a CEFTA) inkább a kudarcok, a széthúzás és az egymással való versengés jellemezte; a közép-európai államok külön-külön lobbiztak az euroatlanti integrációjukért. Ennek oka, hogy a Visegrádi Együttműködés nem rendelkezik állandó intézményi struktúrával, ezáltal sokkal erősebben megszenvedi a részes államok politikai irányváltásait, amelyek megnehezítik az együttműködést. A kilencvenes éveket a Visegrádi Együttműködés „tetszhalott” állapotaként jellemezzük, amely egészen az 1998-as budapesti csúcstalálkozóig tartott, ahol Csehország, Lengyelország és Magyarország megállapodott abban, hogy segítséget nyújtanak a ’97-es NATO bővítésből kimaradt Szlovákiának a lemaradásának lefaragásához, és új lendületet adnak az Együttműködésnek.

Saját ábra.

A második időszak: az euroatlanti integráció támogatása

2004-ben a formáció egy fontos választóvonalhoz érkezett, hiszen minden részes állam tagjává vált mind az Észak-atlanti Szövetségnek, mind pedig az Európai Uniónak, ezáltal pedig teljesültek az 1991-ben kitűzött célok. Szükségessé vált, hogy döntsenek az együttműködés jövőjéről; megszűntetéséről vagy új tartalommal való megtöltéséről. A 2004. május 12-ei csúcstalálkozón úgy döntöttek a visegrádi államok vezetői, hogy fenntartják a Visegrádi Együttműködés kereteit, hogy elősegítsék a régió fejlődését és érdekérvényesítő képességeit.

A 2004-től kezdődő időszakban a részes államok leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy kialakítsák a megfelelő együttműködést az Európai Unió és az Észak-atlanti Szövetség tekintetében. Önálló visegrádi védelempolitikai kezdeményezésről nem beszélhetünk. A miniszteri értekezletek és csúcstalálkozók témái legfőképpen az uniós közös kül- és biztonságpolitika, valamint a keleti bővítés voltak.

Saját ábra.

Harmadik időszak: az aktív kezdeményezés és az önálló visegrádi együttműködés időszaka

Az új időszak alapvető védelempolitikai irányvonalát az jellemezte, hogy a visegrádi országok igyekeztek meghatározni, hogy mivel tudnak hozzájárulni a NATO-képességek növeléséhez a megváltozott biztonsági környezetben. Ennek meghatározó dokumentuma a 2012. április 18-ai, a prágai védelmi miniszteri találkozón született “Responsibility for a strong NATO” nyilatkozat, melyet a 2012-es chicagói NATO-csúcs apropóján fogalmaztak meg. A nyilatkozatban a visegrádi országok kifejezték maximális támogatásukat és elhivatottságukat a 2010-es új stratégiai koncepció hármas prioritása (kollektív védelem, válságkezelés és kooperatív biztonság) iránt.

Saját ábra.

A 2013. október 14-ei budapesti csúcstalálkozó mérföldkőnek tekinthető a visegrádi országok védelempolitikai együttműködésében. A kormányfők által kiadott közös nyilatkozatban túlmennek azon, hogy a Visegrádi Négyek csupán hozzájárulnak a NATO és az Európai Unió védelmi képességeinek fejlesztéséhez, és célul tűzik ki egy saját, közös védelempolitika kidolgozását, természetesen összhangban az Észak-atlanti Szövetség és az EU törekvéseivel. A budapesti csúcstalálkozóhoz hasonló jelentőségű volt a V4 védelmi minisztereinek 2014. március 14-ei megbeszélése, ahol két, stratégiai jelentőségű dokumentumot hoztak nyilvánosságra a közös védelempolitikával kapcsolatban, melyek napjainkig meghatározzák az együttműködés törekvéseit.

Az első dokumentum a „Long Term Vision of the Visegrad Countries on Deepening their Defence Cooperation” nevet viselte, melynek célja egy hosszútávú közös védelempolitikai stratégia megalapozása volt. A biztonsági környezet értékelése (melyet törékenynek minősítettek) után megnevezik azt a három területet, melyen szükségesnek tartják az együttműködés elmélyítését, ezek a következők:

• közös képességek és a védelmi ipar fejlesztése, valamint közös beszerzések;
• többnemzeti alakulatok létrehozása;
• közös oktatások, képzések és gyakorlatok.

A második dokumentum, amely a „Framework for Enhanced Visegrad Defence Planning Cooperation” nevet viselte, a hatékonyabb védelempolitikai gazdálkodásról szólt. Miután bizonyos katonai képességek fejlesztése és fenntartása rendkívül magas költségekkel jár, ezért feladatul tűzték ki, hogy kialakítsanak egy olyan keretrendszert, amely lehetőséget biztosít azon területek felkutatására, amelyeken megvalósulhatnak a közös védelempolitikai beszerzések és fejlesztések. A gyakorlati megvalósítás elemeiként a következőket határozták meg:

• a források együttes biztosítása a visegrádi államok által;
• közös beszerzések végrehajtása;
• önálló kutatás-fejlesztés kialakítása a visegrádi együttműködésen belül.

Sikerek és kudarcok

Ha megvizsgáljuk az első dokumentumban megjelölt területeket, akkor egyaránt találhatunk sikereket és kudarcokat is. Sikeresnek tekinthető a többnemzeti alakulatok létrehozására való törekvés, hiszen 2019 nyarán másodjára kerül felállításra a V4 harccsoport, továbbá létrehoztak egy közös ABVR zászlóaljat. A közös oktatások és képzések szempontjából meg kell említeni a visegrádi országok területén található NATO Kiválósági Központokat (5), valamint a 2018-ban aláírt együttműködési megállapodást az államok védelmi felsőoktatási intézményei között.

Látható, hogy a többnemzeti alakulatok, valamint a közös képzések területén vannak sikerek és részeredmények az együttműködést tekintve. Sajnos, azonban a közös beszerzések és kutatás-fejlesztés kapcsán (melyek a szorosabb védelmi integráció irányába mutatnának) a törekvések ellenére inkább a kudarcok jellemzik a visegrádi államokat. A közös beszerzések területén számos próbálkozás történt. A kilencvenes években felmerült, hogy azonos modellekre cseréljék a volt szovjet vadászgép-flottákat, azonban ez meghiúsult. A lengyelek amerikai, a magyarok és a csehek svéd eszközöket vásároltak, míg a szlovákok megtartották a szovjet haditechnikát. Gondolkodtak egy közös, új generációs páncélozott harcjármű beszerzésében, sőt, közös modernizálásban is a T-72 harckocsikat illetően, de ezek sem valósultak meg. 2002. május 30-án hivatalosan is megállapodtak, hogy közösen hajtják végre a Mi-24 helikopterek felújítását, de ez szintén nem valósult meg. 2014-ben egy közös radarfejlesztési programot jelentettek be, amely az ígéretes indulás ellenére, végül a csehek kiszállása okán, nem valósult meg. Voltak még kisebb projektek a személyi felszerelések, a lőszergyártás összehangolása, valamint a vezetési, hírszerzési és felderítési (C4ISR) képességek terén, azonban ezek sem valósultak meg.

Értékelés

Az eredmények és a visegrádi nyilatkozat aláírása óta eltelt idő függvényében könnyedén fogalmazódhat meg bennünk negatív vélemény a védelempolitikai együttműködéssel kapcsolatban, hiszen relatív kevés sikert tud felmutatni a Visegrádi Együttműködés ebben a tekintetben. A teljes képhez azonban figyelembe kell vennünk a kooperációt gátló tényezőket is, melyből számtalan akad.

A V4 fejlődésének kulcsszava az egyensúly. A részes államok történelmét és jelenét is számos vitás pont terheli, gondoljunk csak a határon túli kisebbségek helyzetére vagy az Oroszországhoz fűződő különböző álláspontokra. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a gazdasági erőforrások és képességek aszimmetriáját. Ebben a kontextusban értelmezve a V4 akár sikeresnek is tekinthető, hiszen az érdekellentétek és a sérelmek ellenére már több mint két évtizede jelent biztos pontot a négy közép-európai ország kapcsolatában.

Egy elhamarkodott mélyítés az együttműködésben azonban felborítaná ezt a kényes politikai egyensúlyt, és az egyik részes tagállam akár bojkottba forduló ellenkezése ismételten „tetszhalott” állapotba juttathatná az együttműködést. Nagyon fontos ezért, hogy minden lépésnél, melyet az intézményesítés vagy az együttműködés mélyítése kapcsán tesznek az államok, tekintettel legyenek a konszenzusra való törekvésre és ezáltal a folyamatok időigényességére. Ezen szempontok figyelembe vételével kell véleményt alkotnunk a védelempolitikai együttműködés mértékével és minőségével kapcsolatban.

A mai csúcstechnológia egyik elengedhetetlen nyersanyaga a ritkaföldfémek gyűjtőfogalom alatt is ismert 17 elem. Kína jelenleg az egyik vezető kitermelője ezen fémeknek, s az utóbbi években számtalan hír felröppent arról, hogy Kína a termelési kvóták változtatásának segítségével nagy hatással van az árakra, illetve egyes iparágak termelési kapacitására. De pontosan mik ezek a fémek, és hogyan használja Kína őket eszközként? Milyen módon befolyásolhatják ezek az USA és Kína közötti, jelenleg épp egy csendes időszakban lévő kereskedelmi versengést?

Ritkaföldfémek oxidjai. Forrás: sg.hu.

A ritkaföldfémek (angolul: rare earth elements – REE) tulajdonképpen nem is annyira ritkák. A lantanoidák csoportjába tartozó 15 elem a lantán (La), cérium (Ce), prazeodímium (Pr), neodímium (Nd), prométium (Pm), szamárium (Sm), európium (Eu), gadolínium (Gd), terbium (Tb), diszprózium (Dy), holmium (Ho), erbium (Er), túlium (Tm), itterbium (Yb), és lutécium (Lu). A legtöbb szakember ezekhez még hozzáteszi a szkadiumot (Sc) és az ittriumot (Y) is. Ez az átlagember számára nem sokat mond, keveset tud ezekről az elemekről és tulajdonságaikról, hiába vesznek körül minket akár mindennapi használati tárgyainkban is. Elnevezésük kicsit félrevezető lehet, mert mindegyik gyakoribb az ezüstnél és kettő még a réznél is (lantán és cérium). De geokémiai tulajdonságaiknál fogva ritkán jelennek meg olyan koncentrációban, ami kitermelésre érdemes. Emellett a legtöbbször együtt fordulnak elő, mivel tulajdonságaik nagyon hasonlóak (kivétel a szkandium), sokszor keverten jelennek meg és tiszta formában nehezen előállíthatóak. 

A legnagyobb készletekkel rendelkező ország sokáig Kína, Oroszország, USA, Ausztrália, és India volt, de kisebb lelőhelyek voltak ismertek Kanadában, Malajziában, Grönlandon, Vietnamban, stb. De ehhez hozzá kell tenni, hogy a lelőhelyek feltárása közel sem tekinthető lezárt folyamatnak, számos területen alig végeztek ilyen felméréseket. Kína 2009-ig viszonylag alacsonyan tartotta az árakat, így más területek, például a kaliforniai Mountain Pass nem tudott ezzel versenyezni, így Kína igen gyorsan csaknem kizárólagos szállítója lett eme nyersanyagoknak.

A ritkaföldfémek sajnos nem helyettesíthetőek, így a szállításuk akadozása komoly zavarokat, vagy akár egyenesen a termelés leállását is okozhatja egyes ágazatokban. A teljesség igénye nélkül elmondhatjuk, hogy a gépkocsigyártásban, az olajiparban, a magas hőmérsékletnek és oxidációnak ellenálló fémötvözetek előállításában, lézerek, optikai berendezések, adattárolók vagy nagy pontosságú diagnosztikai eljárások során (pl. MRI, PET), mágnes-, üveg- és kerámiagyártásban, akkumulátorokban, világítástechnikában (pl. a LED-ek), illetve a távközlési iparban egyaránt alkalmazzák őket. Ebből látható stratégiai jelentőségük.

Ritkaföldfémek felhasználása. Forrás: massivesci.com.

Mi történik akkor, ha ezek az anyagok szűkösen állnak rendelkezésre? A továbbgyűrűző hatások szinte kimeríthetetlenek, itt most két hatásról ejthetünk szót. Amikor valami létfontosságú hiánya beindítja a takarékoskodást és az innovációt, hogyan lehetne azt saját részről előállítani, illetve helyettesíteni? Az Egyesült Államok például, észlelve saját kiszolgáltatottságát, már 2013-ban felállított egy kutatócsoportot, amelynek feladata a ritkaföldfém-hiány megoldása, különösen az energetika szempontjából (Kalantzakos 77. o.). Ez lenne az első hatás. A második azonban éppen az, amely a hiányból adódó lassulás. Ezen anyagok elengedhetetlenek a megújuló energiaforrások előállításában, például a napelemek gyártásban, vagy a szélturbinák előállításában. Így az innováció hosszútávon meghozza majd hatását, de más területeken visszaveti a fejlődést.

Különösen érdekessé válik a történet, ha megvizsgáljuk, milyen mértékben befolyásolja ez az Egyesült Államok és Kína viszonyát. Mint az köztudott, a két nagyhatalom feszültsége egy fokozott kereskedelmi versenyhez, drámaibb megfogalmazásban „kereskedelmi háborúhoz” vezetett. Az egymásnak feszülő érdekek és az érvényesítésükre felhasznált erők kétségkívül jelentősek, a kivetett vámok összege is számottevő, de pontosabb lehet az alacsony intenzitású konfliktus megnevezést is használni, hogy a távolságot a „háború” és e között szem előtt tudjuk tartani.

Az érvényben lévő, eddig kivetett vámok alapján az Egyesült Államok mintegy 267 milliárd dolláros vámot vetett ki, míg Kína a maga részéről 110 milliárdos értéket szabott meg.

Fontos kiemelni, ez nem csak pénz, hiszen Kína éppen összetett társadalmi, gazdasági változásokon megy keresztül, és ezek a veszteségek homokszemekként jelenhetnek meg a gépezetben. Jelenleg ez az erőpróba egy csendesebb szakaszában van, azonban a felek közötti megállapodás, amit 2018 decemberében kötöttek egy „fegyverszünetről”, március 1-jén le fog járni, és akkor ismét megindulhat a védővámok kivetése, a bonyolult manőverezés. Köztudott, hogy a kereskedelmi kapcsolatok minősége, és az amerikai és kínai gazdaság szoros összefonódása a katonai konfliktus megakadályozásának egyik fő oka. Ha a két ország gazdasága egyre inkább széttartó irányba fejlődik, más erőforrások és piacok felé nyitva csökkenti a riválisától való függést, így az növelheti a katonai konfliktus esélyét is.

A források diverzifikációja ellenére Kína még mindig a világ összetermelésének több mint 90%-át adja. A kereskedelmi vetélkedés végkimenetele egyelőre bizonytalan. Mindkét állam számtalan olyan jelet küld, amely a tárgyalások folytatását jelzi, majd a következő fordulóban azok zátonyra futását sejthetjük. A legutóbbi ilyen csavar Trump bejelentése volt, miszerint mégsem találkozik Xi Jinping-gel a március 1-jei határidő előtt, pedig ezt január 31-én még szorgalmazta. Mi történik a ritkaföldfémek területén? Kína a kitermelt mennyiségből sokat saját használatra tart vissza. Emellett az amerikai kormányzat ezen nyersanyagokra is vámokat vetett ki, ez tovább növeli a beszerzés nehézségeit. Ám a várakozásokkal ellentétben ez  megnehezítette az egyetlen amerikai bánya, a Mountain Pass üzemeltetését, ugyanis a korábban a kitermelt ércet Kínába szállították, hogy ott nyerjék ki belőle a fémeket, de így megnövekedtek a költségeik. A kínai fél ugyanúgy vámokat vethet ki, mint ahogy azt megtette Japánnal 2010-ben. Az ügy érdekessége az volt, hogy a piacok hamar reagáltak és a kínai lépés nem sikerült olyan hatékonyra, mint remélték.

Az új japán lelőhely. Forrás: japan-forward.com.

A kutatás új lelőhelyek után tovább folyik, és a hírek szerint éppen Japán fedezett fel egy hatalmas készletet a csendes-óceáni Minami-Torishima szigetét körülvevő iszapban. Természetesen, ennek kitermelése nagy kihívás lesz, de ha sikerül, nagyban ellensúlyozhatja a kínaiak túlsúlyát ezen a területen. Bárhogy is, de ezen a téren is érdekes éveknek nézünk elébe.

Nyomtatott források:
Sophia Kalantzakos: Kína és a ritkaföldfémek geopolitikája.Budapest: Pallas Athéné Könykiadó, 2018.

 

2019. január 21-én népszavazást tartottak a Fülöp-szigetek déli részén található Mindanaón. Az ország második legnagyobb szigetén a referendum tárgya egy jelentős muszlim lakossággal rendelkező terület autonómiája volt. Az itt élő iszlám vallást követő népesség évtizedek óta harcot folytat a többségében katolikusok által lakott Fülöp-szigetektől való elszakadásért.

A konfliktus nagyon hosszú történelmi gyökerekre tekint vissza. A 14. századtól, tehát jóval a spanyol gyarmatosítás kezdete előttől élnek Mindanao szigetén muzulmánok. Az amerikaiak 20. század végi érkezését, majd az önálló Fülöp-szigetek létrejöttét követően azonban megindult a keresztények betelepülése az ország többi részéről Mindanaóra, az itteni termőföldek kihasználása céljából. A folyamat következtében a muszlimok az 1960-as évekre kisebbségbe kerültek a katolikusokhoz képest. A feszültségek fokozatosan nőttek, és 1969-ben fegyveres összecsapások kezdődtek a kormányerők és a felkelők között.

A következő évtizedekben többször is próbálkoztak a felek a konfliktus tárgyalásos rendezésével. A januári népszavazás is ennek a hosszú folyamatnak a részeként került megrendezésre. 2014-ben ugyanis a lázadók és a központi kormány kompromisszumot kötöttek, melynek értelmében előbbiek lemondanak szeparatista elképzeléseikről a nagyobb önállóságért cserébe.

A szavazáson 1,74 millió fő adta le voksát, ami közel 88%-os részvételi arányt jelent. A szavazók túlnyomó többsége, 85%-a az autonómiát választotta. Ez az eredmény lehetővé teszi a békefolyamat további mélyítését, ugyanis a kormány és a szeparatisták egyezségének értelmében 3 év átmeneti időszakot követően a helyi lakosság saját törvényhozást választ majd, amely pedig létrehozza a terület különálló végrehajtási rendszerét. A központi kormányzat irányítása alatt marad azonban a biztonság- és védelempolitika, valamint a külügy és a monetáris rendszer irányítása is.

A terrorizmus Mindanaón

A fegyveres összecsapások a kormány és a felkelők között ugyan már lezárultak, de a terület továbbra sem békés. Az Iszlám Állam és több szélsőséges terrorszervezet is aktív a térségben, és időről időre merényletekkel hívják fel magukra a figyelmet. Január 27-én történt a legfrissebb támadás, amelyben robbantások következtében 27 ember vesztette életét és 70-nél is többen megsérültek. A terrorcselekményre egy katolikus templom közelében került sor Mindanao Sulu nevű provinciájában.

Egy másik esemény, mely szintén jelzi a szélsőséges szervezetek itteni aktvitása által okozott problémát, hogy 2018 decemberében Rodrigo Duterte elnök a 2017 májusa óta fennálló szükségállapot meghosszabbítását kezdeményezte abból a célból, hogy az ilyen helyzetben hatalmat gyakorló katonai vezetés meggátolhassa a terrorista csoportok újraszerveződését. A javaslatot a törvényhozás jóváhagyta.

A szükségállapot kihirdetésére is az Iszlám Állam tevékenysége miatt került sor. 2017 májusában ugyanis a legnagyobb muzulmán többségű városban, Marawiban fegyveres összecsapások törtek ki, amikor katonák le akarták tartóztatni egy, az ISIS-hoz köthető terrorista csoport vezetőjét. A kormányerők és a szélsőségesek közötti harcok 5 hónapig húzódtak; ezalatt 1000-nél is többen vesztették életüket, illetve 300 ezer ember kényszerült lakhelye elhagyására. Az összecsapások tehát nagy humanitárius problémát okoztak, a város újjáépítése várhatóan évekig elhúzódik majd.

Látható tehát, hogy nagy kihívást jelent Mindanao szigetén jelenleg a terrorizmus elleni küzdelem. A szavazás eredményeképpen létrejövő muszlim mindanaói Bangsamoro Autonóm Régió gyakorlati működésének megvalósulása ugyan még bizonytalan, de a széles körű támogatottság mindenképpen pozitív a térség békés jövőjére nézve.

A lerombolt Marawi. Forrás: www. aljazeera.com.