Biztonságpolitika

Az elmúlt négy év elnöki ciklusa során a Közel-Kelet jövőjét meghatározó döntések születtek. Az arab államok és Izrael viszonyában jelentős változás ment végbe a kapcsolatfelvételeknek köszönhetően. Egy érdek mentén, úgy tűnt, egyetértés van a legtöbb működőképes ország között, ez pedig az Iránnal szembeni gyanakvás és ellenérzések voltak. Jelen írás célja bemutatni, hogy miként hatott az öböl-államok térségbeli politikai harcának alakulására Donald Trump elnöksége, illetve mindez miként módosította vagy éppen őrizte meg Amerika pozícióját a régióban. Ezen kívül kitekintést tesz a kiélezett Irán-Amerika ellentétre, ami sokszor az egyes helyi szereplők támogatásán keresztül zajlik. Az ismert tények fényében megvizsgálom a Biden-adminisztráció lehetséges terveit és mozgásterét. Az első hivatalos út

Az Egyesült Államok új elnökének első diplomáciai úticéljai meghatározóak voltak, mondhatni kijelölték elnöksége külpolitikai irányának egyik fő vonalát. 2017-ben elsőként Rijadba érkezett meg Trump, ahol a tárgyalások során egyértelmű konszenzus alakult ki a felek között annak tekintetében, hogy Irán és az általa támogatatott iraki síita milíciák, a libanoni Hezbollah mind fenyegetik pozíciójukat a térségben. Az érdekkülönbség Iránnal megmutatkozik az akkor magas intenzitással zajló szíriai polgárháborúban, ahol Irán a Bassár al-Assad vezette kormányzatot támogatja, míg Amerika és a szaúdiak a lázadó erőket pártolják. A formálódó proxyháború jemeni színterén az arab monarchia az ekkor már két éve zajló polgárháborúban a kormányerőket támogatta az Irán szövetségét élvező húti népességgel szemben. Ezek a tények és Trump azon jellegű kijelentése, miszerint szakítani kíván elődje Irán-politikájával egyértelműsítették a jövőbeli együttműködést. Az Arab-félsziget keleti felének országai, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek is aggódva tekintetett az öböl másik partján fekvő Iránra, félve annak expanzív törekvéseitől. Az így létrejövő egységes érdekek egy Iránnal szembehelyezkedő tömb lehetőségeit vázolták fel. Egy törésvonal azonban keletkezett a félsziget egységében, mikor ugyancsak 2017 júniusában Egyiptom, az Emírségek, Bahrein és Szaúd-Arábia terrorizmus támogatásával vádolta Katart és azzal, hogy túl közeli viszonyt ápol Iránnal. Az ezt követően bevezetett szárazföldi és légi blokád azonban még inkább Irán felé tolta Katart, nehezítve ezzel a régió stabilizálását. Ebben a helyzetben Amerika két tűz közé szorult. Nem szerette volna feladni jövedelmező, stratégiailag is fontos szövetségeit azáltal, hogy állást foglal. A Perzsa-öböl partján elhelyezkedő országok mindegyikében rendelkezik katonai létesítményekkel és állandó erőket is állomásoztat, amely az öblön keresztül zajló olajszállítás biztosítása mellett a gyorsreagálást teszi lehetővé a térségben.

Fegyvereladás és annak hatásai

A találkozó egyik legvitatottabb eredménye a 110 milliárd dolláros fegyvereladási egyezség volt. Ez rámutatott arra, hogy Amerika fegyvereladások útján kívánja kiépíteni az újbóli jó viszonyt, ami megromlott az Obama-adminisztráció idején, annak következtében, hogy az akkori elnök kritikusan nyilatkozott a szaúdi koalíció műveleteiről a jemeni polgárháborúban, amelynek sok esetben civilek estek áldozatául. Az események tükrében felfüggesztették a precíziós irányítású lőszerek eladását a szaúdiak felé.

Az újonnan tárgyalt csomag tartalmazott: levegő-föld rakétákat, rakétavédelmi rendszereket, vízi járműveket, (ezek a forradalmi gárda kis méretű csónakjai ellen való fellépésre szolgáltak) KC-130J típusú repülőket, amelyeknek kulcsszerepe volt a légitámadások végrehajtásának támogatásában a légi utántöltés képessége révén, ami hosszabb repülési időt biztosít a gépek számára. A tárgyalások előkészítésekor tűnt fel Jared Kushner, Trump elnök veje és üzleti kapcsolatokkal is rendelkező üzletember, aki az elnökség alatt a főtanácsadói pozíciója mellett a közel-keleti ügyekért volt felelős. A későbbiek során Kushnernek jelentős szerepe volt az Izrael és az Emírségek, valamint Bahrein között köttetett diplomáciai kapcsolatfelvételről szóló egyezmény létrejöttében.

A fegyvereladásról szóló heves vitákat követően a Szenátus végül szűk többséggel, 2017 júniusában megszavazta az üzletet 47-53 arányban. Ez egy egyértelmű üzenet volt a szaúdiak számára, hogy az amerikai döntéshozók az új kabinet ellenére sem váltak támogatóbbá a fegyvereladások tekintetében. Mindenesetre a fegyverek megérkeztek az országba és bevetették őket a húti erők ellen. Az Egyesült Államok korábban a szövetségen belül megkötött bilaterális egyezmények útján rengeteg F-15-ös gépet adott el Szaúd-Arábiának, ezek kihasználására azonban csak a 2015-ös jemeni intervenciót követően került sor. A bevetett pilóták tapasztalatlansága (túl nagy magasságban oldották ki a bombákat, amik így nem a megadott célpontnál csapódtak be) és az okozott károk ignorálása vezetett a fentebb említett szankciókhoz az Obama-adminisztráció alatt. Az amerikaiak belekeveredtek egy szövetségesük által indított háború anyagi támogatásába, amiből mielőbb kiutat kellett találni.  Megfelelő választ kellett adni azon vád elhárítására, miszerint az USA olyan háborút támogat, ahol tömegesen esnek áldozatul civilek a diszkriminációmentes légi csapásoknak, illetve jelentős az okozott kár is. A megoldást eleinte a Szaúdi Királyi Légierő pilótáinak továbbképzési programján keresztül akarták megtalálni, és a korábbi elnökség által blokkolt a precíziós irányítású lőszerek eladásában. Ez sem bizonyult eredményesnek és a civil áldozatok száma nem csökkent, a lázadók katonai erejének sem tudtak döntő veszteségeket okozni.

2019-ben a Kongresszus egy, már korábban, 2018 decemberében is tárgyalt javaslattal el akarta vágni a konfliktust tápláló amerikai asszisztenciát. Az 1973-as „War Power Act” törvényi rendelkezései alapján meghozott határozat került az elnök elé, amely kimondja az elnök végrehajtó hatalmának korlátozását a nem jóváhagyott háborúk elindításának kérdésében. A Fehér Ház úgy reagált a javaslatra, hogy az Egyesült Államok nem vesz részt semmilyen összecsapásban, csupán felderítési és logisztikai támogatást nyújt, ezért a hivatkozott törvény nem mérvadó az ügyben. Annak ellenére, hogy Trump, élve vétójogával, elbuktatta a javaslatot, a Kongresszus és a Szenátus nyomásásra a Pentagon a légi utántöltések biztosítását felfüggesztette a szaúdi gépek számára. Az adminisztráció elképzelései szerint mindenképpen közel kellett tartani magához arab szövetségesét, és nem engedhetett meg magának komolyabb ellenlépéseket a kialakuló humanitárius krízis fokozódása ellenére sem, amely akkor 24 millió embert érintett.

A választási vereséget követően a kimenő elnökség egyik utolsó döntése volt az Ansár Allah húti lázadócsoport terrorista szervezetté nyilvánítása. A döntést arra alapozva hozták meg, hogy ezáltal is elszigeteljék a felkelőket, akik Irán támogatását élvezve annak kivetett horgonyaként fenyegetik az USA geopolitikai pozícióját a térségben. A döntésben az is közrejátszott, hogy a csoport rendszeresen indít rakéta- vagy drón támadásokat területéről szaúdi területekre. Az ilyen jellegű támadások egyik legnagyobb hatású esete a királyság egyik legnagyobb termelőegysége, a buqayqi olajlétesítmény elleni csapásmérés volt. Az Al-Káida tagjai 2006-ban próbálkoztak ugyan e célpont ellen, de sikertelenül. A drónok forrásaként a felkelők állításaival szemben a nemzetközi szereplők általában Iránt jelölik meg. Erre több kutatás is következtetni enged, ugyanis, ha a legtöbb esetben nem is a kész harci eszközt, de a főbb alkatrészeket Irán szállítja, ezzel viszonylagos rejtettséget biztosít magának a nyílt szembesítés ellen. Az Ansár Allah a kaotikus helyzetét kihasználva több szélsőséges csoport is teret nyert az országban, az Arab- félszigeti Al-Káida és az Iszlám Állam, amelyek elleni harc is igazolja az amerikaiak jelenlétét. Az Ansár Allah megítélése semmiképpen sem pozitív, hiszen amellett, hogy sokszor a hadi gépezet működésére használja fel a civil lakosság megsegítésére küldött ellátmányt, gyermekkatonákat is nagy számban alkalmaz. Ez a tevékenység a civil társadalom fejlődésére rombolóan hat és terhet is ró rá azzal, hogy a fiatalokat később visszaintegrálja a társadalomba. Egyfajta belső megosztottság is létezik a hútik között, aminek egyik ága a békés politikai megoldást szorgalmazná, míg a másik az erő nyelvén kívánja asztalhoz kényszeríteni a kormányt és az azt támogató koalíciót. A terrorista szervvé nyilvánítás következtében a szervezet vezetői, Abdullah Yahya al-Hakim és Abdul Malik al-Houthi nemzetközi terroristaként nem is kezdhetnének meg tárgyalásokat, emellett a nemzetközi szervezetek közvetítő szerepe is szűkülne. A probléma másik fele a humanitárius krízis felerősítése, amely a segélyszervezetek munkáját és az ellátmány szállítmányok bejutását szinte ellehetetlenítené. Ez nem elsősorban csak a lázadó csoportra, hanem az ott élő lakosságra is hatással lett volna. Az amerikai személyes érintettség abban is áll, hogy közel három éven át tartották fogva két polgárukat a hútik. A harmadik földi maradványait pedig szintén csak 2020 októberében voltak hajlandók kiadni a felkelők, a két túlélővel együtt 200, Ománban fogva tartott harcostársukért cserébe.

A frissen felesküdött új amerikai elnök, Joe Biden rendelkezések hullámait kezdte ontani beiktatása után, hűen tartva magát ígéretéhez, miszerint 180 fokos fordulatot kíván venni elődje politikájával szemben, mindezt a külkapcsolatokra is vonatkoztatva. Az első, jemeni konfliktusra vonatkozó bejelentésében Biden a szaúdiak katonai offenzívája mögüli kilépésről tájékoztatta a világot. A döntés értelmében csupán a terrorizmus elleni műveletekben és a védelmi képességek fejlesztésében vesz részt. Egy 478 milliós értékű precíziós lőszereket tartalmazó, még decemberben jóváhagyott csomag felülvizsgálatát is elrendelték. A leírt lépések és az, hogy Biden többször is felszólalt, egy alapvető attitűdváltásra enged következtetni. A két ország kapcsolata alapjaiban nem feltétlenül fog megváltozni, hiszen nyersanyag tartalékai és a térségben betöltött vezető szerepe biztosítja Szaúd-Arábiának, hogy amerikai partnere ne távolodjon el tőle. A kieső esetleges fegyverszállítmányok és az amerikai célmegjelölés egyfelől csökkentik a precíziós csapásokat, és ez növelheti a lakosság fenyegetettségét. Azonban, ha már a logisztikai és karbantartási oldalt szemléljük, látható, hogy az alkatrészek és egyéb üzemeltetéshez szükséges felszerelés hiánya a harcok részleges enyhüléséhez vezethet. Az új adminisztráció következő lépése az Ansár Allah terrorista csoportok közé sorolásának visszavonása volt. Ezzel, bár a csoporttal szembeni elítélő hangneme megmaradt, az új kabinet a békés és diplomatikus úton történő kiegyezést támogatja, remélve, hogy ennek enyhítő hatásai lesznek a polgárháborúra. A legújabb fejlemény, hogy az Egyesült Államok a szaúdi királyságot célzó rakétacsapások és a Vörös-tengeren elkövetett támadások miatt szankciókat vetett ki a húti tengerészeti főparancsnokra és a légierő parancsnokára. Láthatóan az alapvető felfogás nem változott a lázadó szervezettel szemben, csak a módszerek tekintetében. Az új megközelítés látszólag célzott retorziókban gondolkozik.

A Hasogdzsi-ügy

Dzsamál Hasogdzsi a szaúdi királyi családot élesen kritizáló újságíró halála 2018-ban még jobban beárnyékolta a két ország kapcsolatát. A disszidensként számontartott újságírót az isztambuli szaúdi nagykövetségen ölték meg, amikor házasságkötéséhez szükséges papírok miatt utazott a török városba. A nemzetközi nyomozások során feltárt telefonbeszélgetések és megszerzett információk arra engedtek következtetni, hogy Mohammad bin Salman koronaherceg rendelte el a kivégzést. Azonban a nemzetközi közösség által várt vétók helyett csupán egyes személyekre vetett ki szankciókat az Egyesült Államok. Ebben az esetben, amikor a nemzetközi reputáció nem közvetlenül forgott kockán, az elnökség elodázhatta a helyzet mélyebb vizsgálatát. A Biden-adminisztráció ígéretet tett az események teljeskörű felderítésére. A gyilkosságot tárgyaló CIA jelentés nyilvánosságra hozatala után Amerika gazdasági büntetést szabott ki azon személyekre, akik részt vettek a gyilkosság megszervezésében, köztük a szaúdi hírszerzés vezetőjével. Nincs a büntetettek között Mohammed bin Salman koronaherceg, akinek a jelentés alapján tudnia kellett Hasogdzsi kiiktatásáról, de a szöveg is arra következtet, hogy nagy valószínűséggel a trónörökös jóváhagyásával történt az eset.

Ahogy az amerikai biztonsági percepció kezd átalakulni és Ázsia-központúvá válni, elengedhetetlen, hogy a szintén a percepció részét képező Közel-Kelet a maga fojtópontjaival együtt megmaradhasson a befolyási övezetek csoportjában. Ez lényeges a világon szinte bárhol bevethető katonai erő koncepciójának fenntartásához. Az, hogy bin Salam herceget közvetlenül nem érte megtorlás a Hasogdzsi ügy kapcsán annak köszönhető, hogy a szunnita monarchia a legerősebb és legbeágyazódottabb szövetségese Amerikának a térségben. Ahhoz, hogy a fent leírt hangsúlyáttétel megvalósulhasson, erős szövetségi hálóra van szükség, amely feltartóztatja Iránt és az egyre terjeszkedő Törökországot, amely állammal ellentmondásos a szaúdiak viszonya.

Látható tehát, hogy Trump egy sokkal üzletszerűbb megközelítést alkalmazott a megkerülhetetlen fontosságú Szaúd-Arábia és hazája viszonyaira, biztosítva ezzel az olajpiac és a fegyvervásárlás zavartalan megvalósulását. Biden látszólag egy elvi alapú megközelítést igyekszik majd alkalmazni és egy sokkal aktívabb, a konfliktusban közvetítő szereplőként kíván fellépni az „America back” mottó alapján. Erre enged következtetni Tim Lenderking, Jemenbe delegált nagykövet kinevezése is. Lenderking neve nem ismeretlen a térségben. Korábban már vezető helyettesi posztot töltött be két amerikai nagykövetségre küldött misszióban is, 2013-2016-ig Rijádban, 2008 előtt pedig Kuvaitban, ahol gazdasági tanácsadó is volt, emellett pedig Bagdadban a demokratikus működésért felelős tanácsadóként is jelen volt. Így tapasztalatai és már meglévő kapcsolati hálója alapján egy stabil bástya lesz a globális sakktábla Arab-félszigetre eső felén.

Vigyázó szemetek Iránra vessétek

Az Egyesült Államok 2017-es Nemzeti Biztonsági Stratégiája 17 alkalommal említi Iránt, emellett pedig utalásokat tesz rá, mint az amerikai kulcsfontosságú regionális érdekeket veszélyeztető tényezőre. A kezdeti elnökségi szakaszban Trump kampány alatti ígéretét megtartva belépési tilalmat rendelt el több arab ország állampolgáraival, többek között irániakkal szemben is. Az Iránnal kapcsolatos viták középpontjában a 2015-ös Iráni atomalku, avagy hivatalos nevén: Joint Comprehensive Plan of Action (továbbiakban JCPOA) állt. Az egyezség Obama elnök kezdeményezésére valósult meg, és célja az iráni urándúsítás keretek közé szorítása, illetve átláthatóbbá tétele volt. A megállapodás emellett előirányozta a két ország és a nemzetközi politika prominens szereplői, valamint Irán közötti kapcsolatrendszer normalizálását, továbbá a síita ország pária státuszból való kilépését. Hasszán Rohani 2013-as megválasztása és az általa képviselt reformista felfogás is hozzájárult ahhoz, hogy az 1979 óta befagyott kapcsolat újjáéledhessen a két fél között. A részes országok a P5+1, vagyis az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai Németországgal és az Európai Unióval kiegészülve alkották az ellenpólust a tárgyalásokban. Az egyezség kezdeti alapköve az volt, hogy Irán atomprogramját olyan alacsony intenzitáson tartja, hogy az esetleges fegyverfejlesztés egy évbe teljen, így időt hagyva a többi államnak arra, hogy megfelelő választ adjanak. A szerződés megszabta a tárolható dúsított urán és plutónium mennyiségét. A dúsításkor használt centrifugák mennyiségét és minőségét is kikötötték. A hivatalos, tervezett és potenciális atomlétesítmények ellenőrzését a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) megfigyelői végezték, akik a Közös Bizottságnak (Joint Commission) jelentettek, ez a szerv közvetített vitás kérésekben. Cserébe Irán mentesült az embargók nagy része alól, néhányat kivéve, melyeket az emberi jogok megsértése és a terrorista szervek támogatása miatt szabott ki rá az USA. Az ENSZ a konvencionális fegyverekre vonatkozó ebargóját is hajlandó volt visszavonni, ha az IAEA jelentések pozitív változásokról számolnak be. Az egyezmény Iránra nézve is jó lehetőségekkel kecsegtetett, hiszen az ENSZ, az Európai Unió és az USA is feloldotta a gazdasági szankcióit, melyek éveken keresztül húzták vissza a gazdaságot és zárták ki Iránt a nemzetközi kereskedelem egy részéből. Az engedményeknek köszönhetően megkezdődhetett az olaj- és petróleum termékek exportja, ami 80%-át tette ki az ország kiviteli kereskedelmének. A gazdasági fellendülés stabilizálta az elszabadult inflációt és a korábban befagyasztott 100 millió dolláros iráni tőke szabaddá tétele a további prosperitás felé mutatott. Persze ezen változások hatásai nem az átlagos háztartások szintjén csapódtak le, sokkal inkább a központi költségvetésnek jelentettek bevételt.

A szerződés átláthatóbbá tette az atomprogram megfigyelését, így az Obama-adminisztráció egyik legnagyobb diplomáciai sikerének könyvelték el. Azonban a kirótt korlátozásoknak voltak lejárati időpontjai, mint például a nem elismert telepek látogatásának korlátozása a megfigyelők számára. Trump és csapata többek között erre is építette fel a kritikáját az egyezménnyel szemben. A viták hátterében meghúzódott az a fajta mély elköteleződés, amit Trump táplált Izraellel szemben, amely ország ellenezte az alku létrejöttét, mivel úgy látta annak intézkedései csupán látszólag szorítják vissza Irán megerősödését. A nézetet osztó elnökség szintén úgy látta, hogy a különböző síita milíciák és a Kataib Hezbollah támogatásán keresztül megszerzett mozgástér mellé társulva a növekvő gazdaság nem tartja vissza Iránt a térségben való terjeszkedéstől. Trump úgy vélte, hogy jóval átfogóbb egyezményre van szükség, amely érinti a rakétaprogramot és a közel-keleti fegyveres jelenlétet az egyes háborúkban. A végső döntés Mike Pompeo külügyminiszter ultimátumjellegű üzenete után született meg, amelyben az összes amerikai polgársággal rendelkező, Iránban fogva tartott szabadon engedését és térségbeli hatalmi politikából való teljes kivonulást követelt. Mivel ezek nem voltak egy stabil tárgyalás alapjául szolgáló feltételrendszernek tekinthetők, így 2018 májusában az Egyesült Államok egyoldalúan kilépett a JCPOA szerződésből, és ezen év novemberében visszavezette a korábbi szankciókat. A kilépést követően a maximális diplomáciai nyomás és izoláció politikáját hirdette meg az amerikai elnökség. A köztes időszakban ugyan létrejött egy barter-rendszer a szerződésben maradó felek és Irán között, ez volt az INSTEX, amely az USA által dominált pénzügyi rendszeren kívüli kereskedelem működtetését hivatott lehetővé tenni. Ez tartalmazott bizonyos termékekkel való kereskedelmet, azonban ezek köre nem terjedt tovább az élelmiszernél és a gyógyászati termékeknél, amelyek eleve kivételek az amerikai embargó alól. Irán első válaszreakciójaként dúsított urán készleteket kezdett felhalmozni, és a folyamat felgyorsításához centrifugákat kezdett fejleszteni. A megfigyelőket azonban nem utasították ki, így a munka folytatódhatott.

Ennek az időszak sajátja volt az egyre inkább a másikat felüllicitálni próbáló fenyegetések és alacsony intenzitással zajló apróbb csapások sorozata. Az atomprogram felfuttatása mellett Rohani elnök a Hormuzi-szoros lezárásával is fenyegetett, amelyen keresztül a világ olajkereskedelmének egyötöde halad át, így stratégiai jelentőséggel bír. Fontos, hogy ekkor még nem korlátozták teljesen az olajipart, létezett egyfajta felmentés a még Iránnal kereskedő országok számára, de az amerikai külpolitika egyre inkább az olajexport bojkottjára ösztönözte szövetségeseit.

A már kifejtett szaúdi elkötelezettség miatt, Izrael mellett az arab monarchia is üdvözölte a kilépést. Mivel ennek a soktényezős képletnek ők is részei, így számítani lehetett rá, hogy a kiéleződő ellentét rájuk is visszahat. 2018 júliusában ez be is következett, amikor egy Egyiptomba tartó tanker hajót a Bab-el-Mandeb-szorosban támadás ért a nyilvánvaló tengeri képességekkel rendelkező húti lázadók részéről, így a szállítást egy ideig felfüggesztették a szoroson keresztül.

A konfliktus intenzitása 2019-ben szintet lépett, amikor az iráni Forradalmi Gárdát terrorszervezetnek minősítette az Egyesült Államok. Ezt főként a szervezet külföldi tevékenységével és a szövetséges Izrael állammal szemben elkövetett támadások asszisztálásával támasztották alá. A viszontválasz az volt, hogy minden amerikai személyt és szövetségest terroristaként kezelt az iráni törvényhozás. A minősítés okán akár a Forradalmi Gárda által végzett partvédelmi feladatok során is bármely fenyegető vagy provokatív magatartást terrorista akcióként kezelhet az Egyesült Államok. Ez egyfelől kommunikációs előny is, illetve jogilag sokkal komolyabb szankciókkal szembesülhet bármely vállalat, amely kereskedik a forradalmi gárdával, ami befolyást gyakorol több iparág felett. Májusban a USS Abraham Lincoln hordozót az UNSCENTCOM térségébe vezényelték, azon belül is az Iránhoz közeli vizekre, ezzel is növelve a nyomást az országon. A lépések meghozták az „eredményt”, és júniusban egy Global Hawk típusú drónt lelőtt a Forradalmi Gárda, ami kis híján fegyveres csapásméréshez vezetett, de az utolsó pillanatban leállították a műveletet. Hosszú idő óta ez volt ez első közvetlen támadás az irániak részéről, így mindenképpen mérföldkőnek számít, és a dominószerű folyamat egyik csúcspontjának tekinthető.

Egy jóval fajsúlyosabb esemény következett be 2019 decemberében, amikor iraki tüntetők és bizonyítottan a Hezbollah tagjai megostromolták az amerikai nagykövetséget Bagdadban. Ennek közvetlen előzménye volt a kirkuki amerikai bázis megtámadása Irakban, ahol egy civil meghalt és többen megsérültek. Az esemény nem lenne különösebben kirívó, síita milíciák többször is követtek már el támadást amerikai létesítmények ellen. A válaszcsapásként elrendelt légitámadás fegyverraktárakat és vezetési pontokat érintett. Az év utolsó napján kezdődött meg a nagykövetség ostroma, aminek hatására gyorsreagálású erőket is átszállítottak Irakba. Az ott szolgáló katonák és a személyzet sikeresen elbarikádozta magát. Az iraki biztonsági szervek nem léptek komolyan közbe, hogy megállítsák az ostromot, ez is érzékeltette, hogy milyen patthelyzet elé képes állítani Irán a szomszédját és hogy mekkora befolyással bír rá. Az evakuálást január elsején sikeresen végrehajtották, azonban egy ilyen mértékű támadás már komolyabb retorziót követelt.

A tovagyűrűzés csúcspontja

2020. január 2-án Kászem Szolejmánit, az Iráni Forradalmi Gárda Kodsz Erők nevű különleges alakulatának parancsnokát és a vele egy kocsiban utazó Abu Mahdi al-Muhandiszt, a Népi Mozgósítási Erők (PMF) nevű Irán támogatta milícia vezetőjét az Egyesült Államok egy dróncsapással likvidálta. Az amerikai lépés most már egy jóval nagyobb értékű célpont ellen irányult, és Szolejmáni halálával komoly stratégiai előnytől esett el Irán. A csapást hivatalosan azzal indokolta a Védelmi Minisztérium, hogy megelőző jelleggel követték el, mivel feltételezhetően a tábornok több amerikai bázis megtámadását tervezte. Irán január 8-án ballisztikus rakétákat lőtt ki két iraki amerikai bázisra is a saját területéről. A megtorlás nem követelt áldozatokat csupán anyagi kár keletkezett, ez célja is volt az irániaknak, nem volt érdekük a további eszkalálódás. Szolemáni, mint a különleges erők parancsnoka az egyes külföldi proxy szervezetek tevékenységét koordinálta, valamint a hírszerzés területén tevékenykedett. Irán egy összetett rendszert tartott fenn Iraktól egészen Libanonig, amely saját érdekeit szolgálta és a katonai, politikai erejének kivetüléseként ezek segítségével határozott az egyes arab államok belső döntéshozataláról. A rendszer azonban jól láthatóan megroppant Szolejmáni halála után és utódja Esmail Qaani hiába vette át a kapcsolati hálót, mivel új szereplő, így kevésbé bíznak benne vagy éppen tekintik kompetensnek az egyes szervezetek, szemben a hajdani karizmatikus Szolejmánival. A műveletnek hatása volt középtávon az iraki belpolitikára is. A PMF-t vezető Mahdi al-Muhandisz elvesztése a szervezet és az iraki kormányzat közötti viszonylag kiegyensúlyozott kapcsolatot felborította. A kormányerők többször összetűzésbe kerültek a milicistákkal, letartóztatások zajlottak, különösképpen az egyes rakétatámadások után. A PMF kitüntette magát az ISIS elleni harcban, azonban ezen pozíciójával visszaél, és így próbál befolyást szerezni az eleve korrupt és kiszolgáltatott politikai berendezkedésű Irakban.

Irán enyhének mondható ellencsapása azzal magyarázható, hogy a Szoljemáni halálával meggyengült pozícióiból nem kívánt veszíteni. Az idáig vezető kisebb események alacsony erőráfordítása is azt mutatta, hogy Irán azt akarja csupán mutatni, hogy jelen van és a képességeinek köre széles. A nyílt és akár fegyveres konfliktus nem érdeke a perzsa államnak, hiszen stabilitásra van szüksége a közvetlen mikrokörnyezetében. A nemzetközi megítélés is fontos szempont e tekintetben, mivel az agresszor szerepköre sosem kifizetődő, főleg nem egy eleve szankcionált ország esetében, amely igyekszik fenntartani a jó viszonyt megmaradt partnereivel.

Az események után a feszültség még jó ideig érezhető volt az USA-Irán viszonylatban. Az új választások közeledte és Joe Biden ígéretei, valamint visszatérési szándéka a JCPOA-ba hirtelen optimizmust eredményezett, amit egyfajta visszaesés követett, amikor Bidenék nem vetették bele magukat az Iránnal való azonnali tárgyalásokba, és a szankciók feloldását sem készítették elő. Elsőként a blokád alól frissen szabadult Katar jelentette be, hogy hajlandó lenne közvetíteni a felek között, bevonva az Öböl más arab államait is. A két fél nem akart engedni, előfeltételként szabva meg, hogy a másik cselekedjen. Ezt követően nem sokkal az Európai Unió is megjelent, hogy biztosítsa a csatornát a két fél között. A konkrétumok nincsenek lefektetve, de mindkét fél részéről mutatkozik akarat a megegyezésre. Irán azt ígéri, hogy azonnal visszafogja urándúsítását, amint a szankciókat feloldják, az USA azonban Irántól várja az első lépést. Az iráni kormányzat egy 60 napos türelmi időt adott az amerikai kormányzatnak a szankciók feloldására, amelynek elmaradása esetén 20%-ra emelte volna az urándúsítás mértékét. A határidő lejárta előtt azonban egy gyors manőverként Bidenék visszavonták Trump korábbi, az ENSZ Biztonsági Tanács felé benyújtott kérelmét a korábbi szankciócsomagok visszaállításáról. Ezzel szinte párhuzamosan a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is tárgyalásokat folytatott Iránnal, amelyek után egyezség született a közös munka és az eddig bevett ellenőrzések további, három hónapos folytatásáról. Irán szempontjából fontos lenne minél hamarabb, még az iráni választások előtt lefolytatni a tárgyalásokat, hiszen Dzsávád Zaríf külügyminiszternek nagy tapasztalata van az amerikaiakkal való tárgyalásban és személye jól ismert a nemzetközi diplomáciában. Biden egy erős, az iráni kapcsolatok terén tapasztalatokban bővelkedő csapattal léphet be a tárgyalásokba. A jelenlegi CIA igazgató, William Burns, Jake Sullivan, a nemzetbiztonsági tanácsadó mindketten részt vettek az Iránnal való kezdeti kapcsolatfelvételben és az első találkozón Ománban. Wendy Sherman külügyminiszter-helyettes pedig az amerikai delegáció vezetőjeként jelent meg az atomalku tárgyalásain.

Összegzés

Donald Trump nem tért el sokban a klasszikus amerikai attitűdtől a szaúdi rezsim kapcsán. Diplomáciai döntései tükrözték üzletemberi mivoltát és a valamit-valamiért elvet. Biden megígért kemény fellépése sem váltott ki komoly hatást. Az újra felszínre hozott Hasogdzsi-ügy esetében pár, az esethez köthető személyen kívül nem érte hátrány vagy retorzió sem a koronaherceget, sem pedig az államot magát. Így láthatóan a megkerülhetetlen Szaúd-Arábia marad a közeli szövetségesek élvonalában, bár egy jóval távolságtartóbb viselkedést tapasztalhat majd az új adminisztrációtól, és haderőjének csak a terrorizmus elleni harccal összefüggő képességeit támogatja majd az Egyesült Államok. Trump kezdetektől fogva Irán-ellenes politikájába beleillett a szaúdiak nagyszabású fegyver utánpótlásának biztosítása, mivel a jemeni lázadók mögött álló Irán közvetetten érvényesítette érdekeit és fenyegette akár a kisebb öbölmenti államokban állomásozó amerikai csapatokat, de elsősorban a szaúdiakat, akik a térség hatalmi terében az egyik fő pólus. A Perzsa-öbölben zajló olajáramlás és az érdekeik megóvásáért Amerika növelte katonai jelenlétét, és az alacsony intenzitású incidensek végül a katartikus Szolejmáni elleni támadásban csúcsosodtak ki. A Trump hirdette „maximális nyomás” politikájának sikeressége megkérdőjelezhető, és ezt érdemes az atomalku körüli események prizmáján át szemlélni. Egyfelől jogos kritikákat fogalmazott meg Trump, mikor a ballisztikai képességek kérdését vetette fel, amiben Iránt semmi nem korlátozza, de ha jobban megnézzük a JCPOA keretében mégis csak egy stabilabb és átláthatóbb atomenergia felhasználást valósított meg Irán. Az újra életbeléptetett szankciók és Mohsen Fakhrizadeh atomtudós meggyilkolásának hatására, amellyel Izraelt gyanúsítják, de körülményei még mindig nem tejesen tisztázottak, kiadott törvény alapján a korábban 3,6%-ra korlátozott dúsítás januárban 20%-ra emelkedett. Az egyezményben jóváhagyott 202 kg tárolható uránium mennyisége a 2019-es megnövekedett raktározás eredményeképpen 2021 februárjában három tonna körül járt. Az adatok alapján az tűnik az ideális megoldásnak, hogy ha Bidenék újra visszatérnek az alkuhoz, amelyet egy újratárgyalással akár aktualizálhatnak is, esetleg hosszabb lejárati időket szabva az ellenőrzések és a termelési mennyiségek esetében, növelve ezzel is a bizalmat. A jelenlegi állapot elég lassú elmozdulásokat mutat és az új elnökségnek valószínűleg még időre van szüksége, hogy kiépítse a hosszútávú stratégiáját az egyezménybe való visszatéréséről.

Címlapkép: Hasogdzsi-ügy, Isztambul, 2018. október 15.
Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán nyomoz egy török rendőr 2018. október 15-én. Szaúdi és török szakértők átvizsgálják a főkonzulátust, mert Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíró sorsa azóta ismeretlen, hogy október 2-án bement a külképviseletre. (Forrás: MTI/EPA/Tolga Bozoglu)

A A Trump adminisztráció politikája a Perzsa-öböl térségében bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

2021. március 28-tól a Budapest Airport újranyitja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér korábban lezárt utasforgalmi területeit.

 

Спасибо, Ми-8!

Zord

A mai napon, 2021. március 25-én érkezett meg Portugáliából az utolsó megrendelt F-16-os vadászbombázó, mellyel teljessé vált a Román Légierő flottája.

Néhány perccel ezelőtt megérkezett Szolnokra a második kettő H145M MP (felfegyverezhető) konfigurációjú könnyűhelikopter, a 19-es és 20-as oldalszámú példány. Emlékezetes: az első három (12-13-14) decemberben ért haza.

Ahogy decemberben a 12-13-14, a mai jövevények is fel voltak szerelve fegyvertartókkal. A 19-es a D-HADU ideiglenes német lajstromot viselte a donauwörthi berepülések, majd a leszállítás (delivery flight) idejére.

A gépek sziluettjéből még meglehetősen távolról is felismerhető a konfiguráció, a fegyvertartók, a zavarótöltet kivetők, stb.

A 20-as (D-HADH Gysz: 20348) és vezére ugyanúgy bécsújhelyi tankolással repültek át, mint a megrendelt húsz gép eddig leszállított 18 példányának többsége. Már csak a Németországban kiképzésre használt 05 és 06 maradt hátra, de az év folyamán azok is megérkeznek az MH86-hoz.

A leszállításokat a gyártó személyzeteinek elutazását biztosító kisgépek szolnoki jelenléte kíséri. Ma ilyen volt a D-FSBG lajstromú Socata TBM-900...

...illetve a D-FLYW, egy Piper PA-46 Malibu.

Néhány megközelítés, illetve egy leszállás-backtrack-felszállás erejéig tiszteletét tette a 607-es Falcon 7X Kecskemétről.

A 335-ös Főnix iskolázott...

...az egyik SAR konfigurációjú okostojás pedig csörlőzést gyakorolt.

Provokatív huligán elem a reptér szomszédságában :-)

Zord

A kecskeméti nyílt napok és repülőnapok sorában az 1990-es, 1997-es, 1998-as, 2000-es, 2003-as, 2006-os, 2007-es, 2008-as és 2010-es visszatekintés után az utolsóhoz érkeztem (számomra a 2013-as kimaradt). A 2005-ös nemzetközi repülőnapot augusztus 6-7-én rendezték meg az 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.

A Royal Air Force Jaguar GR 3-asa csak a statikus bemutatón, az egyik könnyűszerkezetes hangárban volt látható. A RAF 2007-ig repülte a Jaguart.

A házigazdák 06-os MiG-29-esét vontatják a zónában. A Wright-fivérek óta tudjuk, hogy repülőgép és kerékpár jól megfér egymás mellett.

A görög légierő tűzoltásra és tengeri mentésre egyaránt használt Canadair CL-415-öse szokatlan formájával és színével egyaránt feldobta a statikus sort.

Biztos, ami biztos. A Hawk fülketetejének zárására a britek egy régóta bevált megoldást választottak.

A magyar An-26-os mellé a malackai (Malacky-Kuchyna) szállítórepülők L-410-ese került, amelyből légifotós / térképész és VIP változatot is üzemeltetnek a szlovákok.

A 410-essel szemben a francia légierő dijoni 2/2-es vadászrepülő ezredének két századától, a Sirálytól és a Kaszáló Haláltól érkezett Mirage 2000-esek kaptak helyet.

Szerbia-Montenegró MiG-21-ese. Az államszövetség 2006-os felbomlása után a 21-es Szerbiában maradt.

2005 nyarán a 6196-os aranyosgyéresi (Campia Turzii) LanceR C (MiG-21MF) képviselte a román vadászokat külföldön, így Kecskeméten is. Az izraeli segítséggel modernizált román 21-esek két évvel később már Baltic Air Policing missziót teljesítettek Litvániában.

A Fortele Aerienne Romane An-26-osa érkezik, fedélzetén a MiG-21-est kiszolgáló műszakiakkal.

F-16C az avianói 555. vadászrepülő századtól. 2005 tavaszán mindkét avianói század megfordult Kecskeméten és akkor még úgy tűnt, hogy rendszeresek lesznek a századszinten tervezett közös gyakorlatok.

Az 555-ösök lobogója két F-16-os közé feszítve. A századjelvényt ebben a formában a hetvenes és nyolcvanas években használták. Amerikában az ötcentest nevezik nickelnek és mivel a század számában három 5-ös is van, adott volt a Triple Nickel elnevezés.

Magyar An-26-osok áthúzása géppárban. Az Ancsák 2004 októberétől már Kecskeméthez tartoztak, de csak 2005 decemberében települtek át végleg Szolnokról.

Kontraszt. A német tervezésű, Rotax-motoros ultrakönnyű gépet, a Flight Design CTSW-t a Luftwaffe F-4F Phantom II-ese mellé állították.

A német Phantom orrfutóját a pilóták a magyar műszakiak segítségével igyekeznek egyenesbe állítani.

A napsütésben a Török Csillagok (Türk Yildizlari) egyik ex-holland NF-5A gépe gurul a felszálláshoz.

Ritka pillanat: Szu-22-es egy magyar repülőbázison. A lengyel légierő swidwini 21. harcászati repülőbázisának tigrismintás vadászbombázója gurul a központi zónában. (A 2006-os nyílt napon a lengyel Szuhojok ismét láthatóak voltak Kecskeméten, amikor egy olasz repülőnapról hazafelé tartva üzemanyagért szálltak le az alföldi repülőtéren.)

Tornado söpör végig a futópályán. Júniusban már jártak Kecskeméten az F3-asok - akkor a Dragon Nest gyakorlatra érkeztek - majd augusztusban a repülőnapra is eljöttek. A Tornado vadász változatának utolsó üzemeltetője a skóciai RAF Leucharson települő 43 (F) század volt, amely 1989 ősze és 2009 nyara között repülte a típust.

Egy fotó a bázison kívülről, a hétvégét megelőző napról. A kétüléses 29-es emelkedik egy véletlen fékernyőnyitást követően.

A kecskeméti üzemanyagosok a szlovákok szliácsi (Sliac) 1. századának MiG-29-esét tankolják a szállítórepülők zónájában.

A Jak-11 cseh gyártású Let C-11 változata. A gép azóta egyszínű, zöld festéssel repül.

A cseh Aero Vodochody által kifejleszetett Ae-270 Ibis sivít a kecskeméti gurulóúton. Az egy hajtóműves, légcsavaros-gázturbinás kategóriában a Pilatus PC-12-es mellett mindig is nehéz volt érvényesülni, és ez az Ibisnek sem sikerült.

A Saab Technical Support kocsija. Remek spotter járgány lehetne.

A holland légierő bemutatógépét kiszolgáló műszakiak kocsija, a demó F-16-oson akkoriban használt festésmintával megegyező színekben.

Égszínkék pajzs, napkorong és a szárnyas csikó. Az L-39-es kiképzőszázad (később 3. Felderítő és Kiképző Század), a Szárnyas Csikó jelvényét hivatalosan nem rendszeresítették és 10 éves működés után, 2004-ben a század is megszűnt.

A 2005-ös kecskeméti repülőnap egyik legjobb bemutatója a földön zajlott és a műszakiaknak volt köszönhető. A 15-ös oldalszámú MiG-29-es itt a futóműveit húzza be, de a szárnymechanizáció működését is láthatták a nézők. A 15-ös 2008-ban, egy behúzott futóval végrehajtott leszállás után lett selejt, szerencsére pilótája sikeresen katapultált.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

 

Decemberben beszélgettünk legutóbb Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület elnökével. Most ismét megkerestük őket, hiszen decemberben nagy változásokat harangoztak be! Az elnök ezúttal nem egyedül érkezett.

A dolgozatban igyekszem párhuzamokat vonni a Krím elcsatolása és a dél-kínai tengeren észlelhető kínai tengeri stratégia kapcsán. Az újfajta hadviselés megismerése rendkívül releváns, mely tényt mi sem mutat jobban, mint a nyugati világ bénultsága 2014-ben az orosz akciókat látván. Fogalmak tisztázása

A hadviselés fogalmának átalakítására, kiegészítésére a hidegháború vége felé merült fel az igény.  Többek közt ekkor alkották meg a negyedik generációs hadviselés fogalmát, mely eltér a hagyományostól abban, hogy elmosódik a határvonal a béke és hadiállapot közt, egyre több nem állami szereplő vesz részt benne. Elmosódik a civil és katona közti különbség és a csatatér, a front fogalma is gazdagon feltölthető tartalommal. A csatákat már nemcsak csatatereken vívják, hanem nagy létszámú városi területeken és a virtuális térben egyidejűleg. Az egységek jellemző taktikája az észlelés elkerülése és az ellenfél gyengeségének kihasználása.  Az aszimmetrikus hadviselésben a gyengébb felek igyekeznek egyesíteni a konvencionális és nem konvencionális eszközöket annak érdekében, hogy az erősebb fél politikai akaratát, elkötelezettségét megtörjék. Az elképzelés mögött az a logika áll, hogy a  határozottabb politikai akarattal rendelkező aktor képes legyőzni a  nagyobb gazdasági és katonai kapacitásokkal rendelkező ellenfelet. A gyengébb fél ebben az esetben nem direkt támadást intéz a katonai potenciál ellen, inkább ötvözi a gerilla harcmodort a puha társadalmi, kulturális, gazdasági eszközöket acélból, hogy polgári engedetlenséget szítson, miközben dezinformációs kampányt folytat és politikai tevékenységek révén közvetlenül támadja az ellenség politikai akaratát.

A 21. század elején újabb koncepció kezdett terjedni a hibrid hadviselés képében, melyet először a csecsen háborúk jellemzésére használtak. A fogalom ebben az esetben is a határok elmosódására utal, ami révén a hadviselő fél egyszerre vet be irreguláris és reguláris erőket, terroristákat, bűnözői csoportokat a politikai és katonai céljai elérése érdekében. Frank Hoffman annyiban különbözteti meg ezt a felfogást a gerilla harcmodortól, hogy a multimodalitását hangsúlyozza, miközben rávilágít, hogy a hibrid harcmodorral ellentétben, ami az összecsapás elkerülésével a konfliktus elnyújtására használható, a hibrid hadviselés a gyors győzelem kivívására is alkalmas.

A hibrid hadviselést a kortárs kutatók az orosz-ukrán konfliktusra alkalmazzák legtöbbet, azonban rengeteg a véleménykülönbség ezen a téren. Egyesek szürkezónás háborúnak hívják, összetett és közvetett jellegére hívják fel a figyelmet és kiemelik a meghatározhatatlanságát, mivel nehéz eldönteni, hogy államközi agresszió, polgárháború, netán államközi konfliktus-e a helyes helyzetleírás. [1]

A Dél-kínai tengerre vetítve a Krím elfoglalása hasznos tanulságokat hordozhat. 2014-ben az invázió gyorsan, minimális harc árán, teljes külföldi bizonytalanság közepette történt meg. Krím esetében az orosz fél csúcstechnológiás eszközöket használt a külföldi beavatkozás akadályozására és gyorsan szerzett meg kulcsfontosságú tengeri infrastruktúrát, ami által stabil tengeri kommunikációs vonalat (SCLO) hozott létre.

Dél-kínai tenger nemzetközi helyzete

Kína 2014-ben kezdett fehér homokot szórni néhány zátonyra a tengeren, majd lázas építkezésekbe kezdett az így a tengertől visszanyert területen. A területre jogot formáló Kína igyekszik hasznot húzni a halászatból és a nyersanyaglelőhelyekből. Rendkívül fontos a térségen folyó kereskedelem, mivel a világ kereskedelmének 30%-a halad keresztül az érintett területen.

Miközben a halászait proxyként használja, hogy szuverenitását erősítse, közben a szigeteken nem civil létesítmények is helyet kapnak. Az egyre inkább nacionalista jelleget öltő követelések által Kína egyre erősebben érvényesíti érdekeit, ami leginkább a halászai védelmén keresztül manifesztálódik. Időről időre kínai hadihajók lépnek közbe saját polgáraik érdekeinek védelmében más országok hatóságaival szemben. Hasonló módszerrel igyekszik a felderítő, majd fúró műveleteket felügyelni, más országok hasonló aktusait zavarni. A kis kék embereknek (utalás a kis zöld emberekre, akik segédkeztek a Krím elcsatolásában) is hívott félkatonai egységek (tengeri milíciák), melyek hol halásznak adják ki magukat, hol közös műveletben vesznek részt a kínai hatóságokkal, segítenek elmosni a határokat a civil és katona közt.

A területi vita miatt 2013-ban a Fülöp-szigetek a Hágai Állandó Választottbírósághoz fordult, ami 2016-ban számára hozott előnyös döntést Kínával szemben. Kína történelmi jogra alapozza követelését, amit a hágai testület a nemzetközi joggal ellentétesnek minősített. A szigetépítést illegálisnak minősítette, mivel környezetkárosító. A döntést Kína nem ismerte el, míg az Egyesült Államok lépéskényszerbe került, ha be akarja tartatni a nemzetközi jogot és a szabad hajózás elvét.

A szigetlánc akadály

Fontos megértenünk, hogy Kína hogyan tekint a rá váró tengeri kihívásokra. Az elmúlt időszakban egyre nagyobb mértékű a tenger felé fordulás, ám ez a szándék klausztrofób érzéseket kelthet a kínai döntéshozók körében, mivel a kínai parttal párhuzamosan lelhető fel az első szigetlánc, mely lezárja Kína előtt a Csendes-óceánt. A szakirodalom többnyire egyetért abban, hogy a lánc Japántól a Rjúkjú-szigeteken keresztül, Tajvant érintve a Fülöp-szigetekig húzódik. Bár a fogalom kezdetben kínai gondolkodóktól ered, mára a nyugati terminológiában is elterjedt. Bernard Cole megjegyzi, hogy miközben Kína a tenger felé fordul, a szigetláncra fókuszálás mélyen kontinentális logikát sugall, mivel térben fixált pontokhoz viszonyítja saját mozgásterét és nem a tengerész logikáját követi, ami sokkal inkább a közvetlen fizikai határokon túl gondolkozik. Az önkényesen meghúzott vonalak redukálják az igazi haditengerészet manőverezhetőségét, rugalmasságát. Cole elemzése szerint a szárazföld ilyen mértékű bevonása a tengeri stratégiába jelzi a kínai szárazföldi katonai hagyományokat és a szovjet segítség révén meghonosodott elképzeléseket. Mivel azonban a pekingi elképzelés ezt a vonalat saját védelmi vonalának tekinti és ezek más szuverén földjei, ezért prognosztizálható a súrlódás a régióban.

Míg Kína a tenger felé fordul, észben kell tartanunk, hogy az ország gazdasági és politikai centrumai végig a partvonalon húzódnak. Az ország hatalmas területe ellenére, igazából nincs stratégiai mélysége, ahova visszavonulhat egy támadás esetén, ezért igyekszik a tengerre, hogy a szárazföldi központjait biztonságban tudhassa.[2]

Műveleti elképzelések a mesterséges szigetek kapcsán

Kína elsődleges célja a Spratly-szigeteken (Dél-kínai tenger) nem az erőkivetítés, sokkal inkább az információszerzés és akadályozás, miközben erősíti a vezetési, kommunikációs, megfigyelési és felderítési kapacitásait a térségben. A nyugati koncepcióval szemben, ami a szigetek hagyományos, kinetikus fegyverek alkalmazásának képességét vizsgálja, a kínai elgondolás inkább az információs hadviselésre használná a szigeteket. A tűzerő, manőverezési képesség és a nagy hatótávú rakétafegyverek fontosak a kínai félnek is, azonban az információfölény elérését fontosabbnak tartják. Ez a fölény a csatatéren belül a minél nagyobb észlelési képességet jelenti, miközben az ellenfél hasonló képességét akadályozza. 2013-ban Peking létrehozott légvédelmi azonosítási zónákat a térség nemzetközi vizein. A cél az amerikai tűz,-és manőverezési képesség csökkentése és a flotta akadályozása abban, hogy értékes kínai célpontok közelébe kerüljön.

A PLAN (kínai haditengerészet) stratégiája az aktív védekezés, ami stratégiailag védekező jellegű, míg műveleti szinten offenzív. A szigeteken jelenlévő tornyok lehetővé tesznek egy kommunikációs hálót, ami lefedi a vitatott területet. A folyamatos valós idejű képalkotás lehetővé teszi nagyobb hatótávú fegyverrendszerek bevetését a kontinensről is, vagy vízfelszín feletti, vagy alatti hajókról, netán repülőgéphordozókról. Ez az információs fölény pedig arra késztetheti az ellenséges flottát, hogy takarékos üzemmódban üzemeljen lekapcsolva a radart annak érdekében, hogy elkerülje az észlelést. Több sziget alkalmas felderítő gépek indítására (KJ-500 korai előrejelző repülőgép), mely repülők nagy biztonsággal mozoghatnak, miközben valós idejű felderítést végeznek több száz kilométerre a szárazföldtől, köszönhetően a szigeteken elhelyezett föld-levegő rakéták jelentette védelmi „buboréknak”. Bár a területmegtagadó fegyverrendszerekre mint védekező fegyverekre gondolunk, azonban a PLAN elképzelésében ezek olyan eszközök lehetnek, melyek előnyös környezetet alakítanak ki egy offenzív akcióra is.

A parti őrség önmagában nem rendelkezik szofisztikált katonai kommunikációs képességekkel és a kínai halászhajók sem katonai szereplők, a PLAN mégis képes használni őket felderítésre, más országok halászainak megtámadására, ami után megmarad a letagadhatóság lehetősége (plausible deniability). A folyamatos gazdasági aktivitás demonstrálása hasonlatos Oroszország viselkedéséhez a Spitzbergák szigetén és a vitatott északi-sarki területeken. A jelenlét jelzése a külvilág számára az elsődleges, nem a gazdasági előnyök.

A területmegtagadással kivívott tengeri biztonság elérése nem csak műveleti előnyöket biztosít Kína számára, hanem a régiós amerikai szövetségeseket is elbizonytalanítja az amerikai haditengerészet térségbeli képességeit illetően. A mesterséges szigeteken felépített erődítések hasonló elgondolás alapján működnek, mint az orosz Bastion stratégia, mely a Kola-félszigeten állomásozott  nukleáris elrettentő arzenált védi.

Egy magas intenzitású konfliktus esetén a szigetek könnyen válhatnak elsüllyeszthetetlen repülőgéphordozókból, mozgásképtelen célpontokká. A kínai haditengerészet műveleti hatékonysága minimum kétséges, tekintettel a tényre, hogy nagyrészt csak ENSZ békefenntartó akciókban vett eddig részt. Mivel a kínai stratégia a régióban ellenérzéseket szül, ezért olyan ország is kezdett közeledni az Egyesült Államokhoz, mely nemrég még kemény harcokat vívott vele. A nyugathoz közeledő Vietnám példája joggal vethet fel aggályokat a pekingi vezetésben. A Krím esetében az oroszok ügyesen oldották meg, hogy a régiós ellenfelei ne érezzék magukat annyira fenyegetettnek, hogy erőteljesebb ellenlépéseket tegyenek.  Kína a hadászaton túlmutató stratégiával is rendelkezik, ami a három hadviselés formájában jelenik meg: pszichológiai hadviselés az ellenfelekkel szemben, vélemény hadviselés a dezinformáció segítségével, jogi hadviselés (lawfare) a nemzetközi normák kihasználása által.

A Krím elfoglalásának esetétől különbözik a régiós szigetek elfoglalása, hiszen ezek jobbára lakatlanok, vagy akár nem is minősülnek szigetnek, csupán csak zátonynak, ezért az a fajta lakosságot meggyőző információs hadviselés nem az itt élőket célozza. Sokkal inkább a külföldi és belföldi közvéleményt, valamint a szigetvitában érdekelt ellenfél országok lakosságát.

Konklúzió

Kína és Oroszország atomhatalom, az USA nukleáris védernyője pedig számos általuk fenyegetett országot véd. A nukleáris arzenál alapvetően defenzív jellegű és elrettentési célokat szolgál, a nyílt agresszió pedig hatalmas nemzetközi ellenreakciókat okoz. Ha ezen országok mégis terjeszkedni akarnak, akkor a területszerzés érdekében olyan nemzetközi környezetet kell teremteniük, ahol az ellenfél már csak a fait accompli helyzetre tud reagálni. Az új status quo gyors kivívása után pedig már a hódító válik a védekezővé, ahol a nukleáris elrettentés és a területmegtagadás (A2/AD) is hatékonyan alkalmazható az új szerzemény megtartására. A gyorsan kialakított új helyzet megteremtésének eszköze pedig az újfajta hadviselési koncepciók alkalmazása.

A 2014-es ukrajnai eseményekkel jóformán egyidőben megjelenő, egyre asszertívabb kínai tengeri aktivitás a hasonló módszerek és célok miatt fokozott odafigyelést kíván. Amennyiben a nyugati konvencionális hadászati megoldásokat alkalmazó doktrínákat nem sikerül hatásosan a kor által támasztott kihívásokhoz igazítani, úgy újabb vetélytársak kezdhetik másolni az orosz és kínai módszert, és így a világ a felboruló erőviszonyok miatt egyre kevésbé lesz biztonságos.

Írta: Bán Zoltán

Felhasznált irodalom:

[1] Laura Maria Herta, „Hybrid Warfare – A Form of Asymmetric Conflict,” International Conference Knowledge-Based Organization Vol. XXIII, no. 1 (2017): 135-143. doi: 10.1515/kbo-2017-0021

[2]Toshi Yoshihara, „China’s Vision of Its Seascape: The First Island Chain and Chinese Seapower” Asian Politics & Policy 4, no.3 (2012): 293-314 doi: 10.1111/j.1943-0787.2012.01349.x

Címlapkép: Építkezések a Dél-kínai-tengeren. Spratly-szigetek, 2015. május 11.
Légi felvétel a Dél-kínai-tengeren fekvő Spratly-szigeteknél folyó kínai építkezésrõl 2015. május 11-én. Kína nagy erőkkel dolgozik a szinte a semmibõl emelt mesterséges homokszigeteken, jóllehet Kína és a környező országok évek óta vitatkoznak a terület hovatartozása miatt. (Forrás: MTI/EPA/Pool/Ritchie B. Tongo)

A A dél-kínai tengeri konfliktus vizsgálata az újfajta hadviselési koncepciók segítségével bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

2021. március 23-án, kedden repülésre való előkészítés közben aktiválódott egy Tu-22M3 hadászati bombázó katapultrendszere, melynek során a személyzet 3 tagja életét vesztette.

Az egész világ Izraelre figyel az egyedülálló gyorsasággal és hatékonysággal megszervezett oltási kampánya miatt. Az ország nagy valószínűséggel az első lesz, amely eléri a nyájimmunitáshoz szükséges átoltottsági szintet és feloldhatja a koronavírus miatt bevezetett korlátozásokat. Mindeközben Izrael március 23-án már negyedik választását tartja az elmúlt két évben, miután a korrupcióval vádolt kormányfő, Benjámin Netanjáhú vezette Likud és Kék-Fehér egységkormány működése zátonyra futott egy évvégi költségvetési vitán. Donald Trump választási vereségével egy fontos szövetségest veszített el az izraeli politika mágusa, Netanjáhú; az amerikai elnök hivatali ideje alatt számos lépésével kifejezte támogatását Izrael irányába, legyen szó a nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről, a Golán-fennsík izraeli annektálásának elismeréséről, vagy éppen a palesztinoknak juttattot segélyek megszüntetéséről. Írásunkban összefoglaljuk az Egyesült Államok elmúlt négy esztendőben követett Izrael-politikáját, továbbá arra is kitérünk mi várható a januárban beiktatott Biden-kormányzat következő éveiben. Donald J. Trump Izrael legjobb barátja

2016 decemberében Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ Biztonsági Tanácsba delegált nagykövete, a több évtizedes amerikai állásponttal szembe menve vétó helyett tartózkodott a BT 2334-es határozatának szavazásán. A hivatalából távozó Obama-adminisztráció egyik utolsó lépéseként ezzel hozzájárult a sokak által Izrael-ellenesnek tartott határozat elfogadásához, amely felszólítja a közel-keleti államot, hogy fejezze be a telepek építését az általa megszállva tartott palesztin területeken (köztük Kelet-Jeruzsálemben).

Három héttel később hivatalba lépett Donald J. Trump, aki a hagyományosan Izrael-barát amerikai elnökök képzeletbeli rangsorában bizonyosan előkelő helyen szerepelne; az Obama-éra fagyos amerikai-izraeli kapcsolatai után Trump elnöksége elhozta a várt támogatást Izraelnek (és miniszterelnökének, Benjámin Netanjáhúnak).

Trump első hivatali útja 2017 májusában Rijádot követően Jeruzsálembe vezetett, ahol az amerikai elnökök sorában elsőként meglátogatta a Nyugat-Falat (Siratófal), majd ezt követően decemberben beváltotta korábbi kampányígéretét; Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el, ezzel egyidejűleg pedig megkezdődött Tel-Avivból az amerikai nagykövetség áthelyezése is.

A Palesztin Hatóság Jeruzsálem elismerésére válaszul megszakította diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Államokkal. Az amerikai-palesztin viszony rég nem látott mélypontra zuhant, hogy aztán 2018-ban tovább romoljon.

Májusban megnyílt az új nagykövetség Jeruzsálemben, majd augusztusban az USA törölte több mint 200 millió dollárnyi segély kifizetését, amelyet a Gázai-övezetnek és Ciszjordániának szánt, továbbá megszüntette a hozzájárulását az UNRWA (az ENSZ Segély és Munkaügyi Hivatala a Közel-keleti Palesztin Menekülteknek) finanszírozásához. Mike Pompeo külügyminiszter a Twitteren pazarlással, pénzügyi visszaéléssel és terrorizmus támogatásával vádolta meg a szervezetet, melynek működése nem segíti, hanem épp ellenkezőleg, útjában áll a béke létrejöttének. Kritizálta továbbá a UNWRA menekültjogi irányelvét, miszerint a menekültek leszármazottjainak is megadja a menekült-státuszt, Pompeo (és a Trump-adminisztráció) érvelése szerint mindezt jogtalanul.

A palesztinoknak jutatott amerikai segélyek alakulása (Forrás: Congressional Research Service)

Egyesek szerint ezen döntések valódi motívuma és végcélja is pontosan a palesztin menekültek hazatéréshez való jogának megtagadása volt, a segélyek megvonása pedig nem más, mint befolyásolás a palesztin fél tárgyalóasztalhoz kényszerítéséhez és egy számára előnytelenebb megállapodás elfogadásához. Így gondolta Száeb Erekat (húsz éven át vezette palesztin-izraeli béketárgyalásokat és tavaly novemberben hunyt el, miután megfertőződött koronavírussal) is, amikor azzal vádolta Trump vejét és közel-keleti főtárgyalóját, Jared Kushnert, hogy az a palesztinoktól megvont és átcsoportosított körülbelül évi 300 millió dollárt felajánlotta Jordániának és azon országoknak, amelyek hajlandóak a területükön élő palesztin menekülteket megfosztani a státuszuktól és honosítani.

A segélyek megvonásával párhuzamosan zajlott a PFSZ washingtoni irodájának bezárása (de-facto nagykövetségként működött), amit a külügyminisztérium szóvivője, Heather Nauert azzal indokolt, a palesztin fél anélkül ítélte el az amerikai béke terveket, hogy látta volna azt, továbbá semmilyen módon nem hajlandó kapcsolatot tartani az amerikai kormányzattal és együttműködni a béke előmozdítása érdekében. A döntés egyúttal újabb nyomásgyakorlásként is felfogható az amerikaiak részéről, ugyanis épp ebben az időszakban palesztin tisztviselők a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) próbálták elérni, hogy indítsanak vizsgálatot az állítólagosan elkövetett izraeli háborús bűncselekmények ügyében. Ez utóbbival egyébként idén februárban érték el céljukat, amikor is a Nemzetközi Büntetőbíróság több ország (köztük Magyarország) és Izrael tiltakozása ellenére kimondta joghatóságát a palesztin területeken elkövetett háborús bűnök és atrocitások felett. Ha jobban megvizsgáljuk az izraeliek esetét az ICC-vel, azt látjuk, hogy a meglévő jó kapcsolatok mellet az ügy azért sem volt közömbös az amerikaiak számára, mert az Egyesült Államok hasonló vádak elé nézett az afganisztáni szerepvállalása során felmerülő túlkapások miatt.

2019 márciusában az Egyesült Államok jeruzsálemi főkonzulátusa (korábban független diplomáciai misszióként szolgált a palesztinoknál) betagozódott a jeruzsálemi nagykövetség fennhatósága alá és Palesztin Ügyek Egységeként folytatta működését. A palesztin vezetők közül Száeb Erekat és Hanan Ashrawi is hangosan felszólalt a két misszió egyesítése ellen, a palesztin ügy háttérbe szorulását és izraeli érdekeknek való alárendelését látva benne.

Az április elején esedékes izraeli választások előtt Netanjáhú a Fehér Házba látogatott, hogy aztán hatalmas politikai győzelemmel térjen haza. Donald Trump újfent szembement a kialakult nemzetközi konszenzussal (amely a ’67-es háború óta megszállt területnek tekinti) és Izrael részének ismerte el a Golán-fennsíkot. Netanjáhu beszédében a stratégiai (és mezőgazdasági) szempontból fontos területet felbecsülhetetlennek nevezte Izrael számára: „Valóban történelmi nap a mai… fél évszázad kellett, hogy katonai győzelmünket diplomáciai győzelemre váltsuk. Izrael igazságos, önvédő háborúban nyerte el a Golán-fennsíkot, ahol a zsidó nép gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza”.

A Golán után novemberben a Trump-adminisztráció ismételten figyelmen kívül hagyta a nemzetközi jog normáit és feladta az Egyesült Államok Carter-adminisztráció (1978) óta követett álláspontját a Ciszjordániában épült izraeli telepek létjogosultságának elismerése kapcsán. Azért is volt ez példátlan lépés, mert ezzel több korábbi BT-határozatot vett semmibe (ezek közül a legutóbbi épp a bevezetőben említett 2234-es volt), amelyek a Genfi egyezmény polgári lakosság védelméről szóló részére hivatkozva tiltják, hogy a megszálló hatalom áttelepítse a saját lakosságát az általa elfoglalt területekre. Nem mellesleg a szóban forgó telepeken élő több százezer izraeli telepes ügye hosszú ideje az egyik legkényesebb pontja az izraeli-palesztin rendezésnek.

Az évszázad megállapodása (?)

Trump alatt Washington egyértelműen elállt a korábban általa betöltött mediátor szereptől a palesztin-izraeli konfliktusban, részrehajló lépéseivel diszkreditálta magát az előbbi szemében, így az amerikaiak vezetésével zajló békefolyamat újra ellehetetlenült. Ezt követően nem okozott meglepetést, hogy a 2020 januárjában bemutatott „évszázad megállapodása”, már eleve hamvába holt. A béketervezettől nem volt elragadtatva egyik fél sem, mind a ciszjordániai izraeli telepeket képviselő Jesa Tanács, mind a palesztin vezetés visszautasította, mert véleményük szerint irreális követeléseket támasztott velük szemben.

A Trump-béketervezet térképe (Forrás: France24)

Felmerül a kérdés: mégis miért tett le az asztalra Jared Kushner egy olyan tervezetet, amiről már előre tudta, hogy biztosan nem lesz sikeres? Ennek megválaszolása a későbbiek tükrében egyértelmű; a béketervnek nem volt célja a palesztin-izraeli megegyezés, az „évszázad megállapodása” csupán ugródeszkaként funkcionált egy másik nagy horderejű megállapodás, az Ábrahám-egyezmények megkötéséhez.

Mindeközben Netanjáhú az amerikaiakra hivatkozva kezdte el hangoztatni, hogy a béketerv feljogosítja Izraelt a telepek és a Jordán-völgyének annektálására. Sokan értetlenül álltak ez előtt, mert még Izraelben is kérdéses volt, hogy megvan-e hozzá a kellő támogatás. A vita három jól körülhatárolható téma mentén zajlott; először is kérdés volt a döntéssel mennyire szigeteli el magát Izrael még inkább a nemzetközi térben, másodszor szóba került a telepesek biztonságának megszervezése, legvégül pedig a palesztinok várható (erőszakos) ellenreakciója.

Amikor Ábrahám fiai üzletelnek

Amíg mindenki a lehetséges forgatókönyvek következményeit számolgatta, Netanjáhú amerikai közvetítéssel beváltotta (ez idáig informális) arab partnereinél azokat a tárgyalási pozíciókat, amelyeket az annektálással (mint fenyegetés) szerzett. Az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein megértette az üzenetet; mindkét monarchia elérkezettnek látta az időt arra, hogy hivatalosan is felvegyék a diplomáciai kapcsolatot Izraellel, cserébe pedig előmozdítsák egyéni érdekeiket és céljaikat. Mint említettük a két ország és Izrael között az együttműködés eddig is nyílt titok volt, de az ún. Ábrahám-megállapodások teljesen új szintre emelték mindazt. Látni fogjuk, hogy Abu Dzabi és Manama mindezzel olyan folyamatot indított el (Egyiptom és Jordánia után), amelyben alapvetően muszlim többségű államok bizonyos engedményekért cserébe hajlandóak normalizálni kapcsolataikat Izraellel. Nehéz megmondani, hogy mindez hosszú távon pontosan hova fog vezetni, az viszont biztosan állítható, hogy a részes felek kölcsönösen profitálnak (több területen) is egy-egy ilyen megállapodásból.

Bahrein és az Emírségek számára ez a politikailag rizikós lépés a gazdaságuk és biztonságuk területén válik majd kifizetődővé; a fejlett technológiákkal rendelkező Izraelnek kitűnő exportlehetőséget jelent mindkét ország, utóbbira pedig részükről is hatalmas (ezt megfizetni kész) igény mutatkozik (gazdaságuk diverzifikálására törekednek, mindez pedig elengedhetetlen hozzá). A megállapodás biztonságot érintő részleteinek hátterében alapvetően irániak regionális térnyerése áll. Ezért az Irán feltartóztatására létrejött, Izraellel kötött stratégiai együttműködéssel párhuzamosan az Emírségek fontosnak tartotta, hogy (Izraelhez hasonlóan) Washingtontól a legmodernebb technológiákat vásárolja meg hadseregének. A megállapodás után tehát azt remélte Abu Dzabi, hogy a térség legfejlettebb hadseregével rendelkező Izrael után megnyílik számára is a lehetőség az F-35-ös harcászati vadászbombázók és MQ-9B Reaper drónok beszerzésére az Egyesült Államokból. Ezen remények novemberben beteljesülni látszottak, amikor az amerikai Külügyminisztérium értesítette a Kongresszust, hogy előbbiből akár ötven (!), utóbbiból pedig mintegy tizennyolc darabot kész értékesíteni az olajmonarchiának.

A két kis területtel rendelkező, az arab világban mégis fontos szerepet betöltő országgal történt kapcsolatok normalizációja hatalmas sikert jelentett Izraelnek és megerősítette Netanjáhú belpolitikai pozícióját. Mindezt egy bizonytalan kimenetelű ciszjordániai annexió elhalasztásért cserébe (egy közvélemény kutatás szerint az izraeliek 80%-a preferálja a megállapodást az Emírségekkel, szemben az utóbbival). Netanjáhú egyébként politikai pályájának kezdete óta ellenezte a „földet a békéért” elvet, ehelyett a „békét a békéért” szorgalmazta, ezen életfilozófia aztán a mostani Ábrahám-megállapodásokban kulminálódott; anélkül kötött Izrael egyezményt arab államokkal, hogy a palesztinok irányába bármilyen engedményt tett volna.

Mindez rávilágít azon tényre, hogy az utóbbi évek arab világában sokat veszített súlyából és mondhatni háttérbe szorult a „palesztin ügy”. Ezzel együtt sokak szemében még mindig népszerűtlen döntés volt a palesztin érdekek erőteljesebb képviseletének elmulasztása az izraeliekkel való tárgyalások során. Igaz, ugyan Abu Dzabi a palesztinok megmentőjeként tetszeleg, mivel úgymond „elhárította” a rájuk leselkedő veszélyt (Ciszjordánia annektálását), azonban élnünk kell a feltételezéssel, miszerint nem ez volt az elsődleges motivációja; sokkal inkább hozadék amellett, hogy a már korábban ismertetett érdekeinek érvényt szerzett.

Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek példáját hamar követte Szudán és Marokkó. A kapcsolatok felvételéért viszonzásul előbbi lekerült a terrorizmust támogató országok listájáról és több milliárd dolláros segélyt kaphat a következő években, utóbbinak pedig az Egyesült Államok elismerte a fennhatóságát a vitatott hovatartozású Nyugat-Szahara felett. Ezen kívül nemrég az izraeli választások kampányfinisében bejelentette Netanjáhú, hogy közeljövőben a már meglévő négy mellett, további négy muszlim ország fogja az Ábrahám-egyezményekhez hasonló módon rendezni diplomáciai kapcsolatát Izraellel.

Új elnök Washingtonban

Választási győzelmét követően januárban Joe Biden váltotta Donald Trumpot a Fehér Házban. Annak ellenére, hogy Bident több évtizedes politikai pályafutása során mindvégig Izrael-barátjaként ismerhették meg, nem volt felhőtlen öröm Jeruzsálemben a hír hallatán. A republikánus elnök újabb négyéves ciklusát váró Netanjáhú kivárt a gratulációjával, viszonylag későn (november 8.-án), és akkor is csak egy tweetben kívánt sok sikert a Biden-Harris párosnak, cserébe viszont a frissen beiktatott elnök sem siette el izraeli kollégájának felhívását, mely több mint egy hónapot váratott magára. Korábban nem volt rá példa, hogy ilyen hosszú ideig ne vegye fel az új adminisztráció első embere a kapcsolatot a szoros szövetségesnek számító Izraellel; a jelzésértékű üzenetet tekinthetjük egy a közvetlenül Netanjáhúnak szánt célzásnak arra vonatkozóan, hogy a Trump alatt bevett, korlátlan és feltétel nélküli amerikai támogatás a személye mögül eltűnt. Másrészt értelmezhetjük az Egyesült Államok külpolitikájának következő éveiben várható hangsúlyok ismertetéseként is;  e szerint elsőként az ázsiai és az európai partnerekhez intézett telefonhívások híven tükrözik a Biden-adminisztráció azon meggyőződését, amely a Kínával és Oroszországgal való konfrontációt, valamint a megsérült kapcsolatok és szövetségek helyreállítását kezeli jelenleg legfontosabb prioritásként, mindezek mögött a Közel-Kelet (és azon belül Izrael) csupán másodlagos szerepet foglal el.

Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy Biden egy minden eddiginél megosztottabb amerikai társadalmat örökölt, továbbá belpolitikai szempontból rengeteg égető problémával kell szembenéznie (koronavírus-járvány kezelése, gazdaság helyreállítása, faji és társadalmi igazságosság, klímaváltozás stb.), tehát nem kell csodálkoznunk, ha a rendelkezésre álló erőforrásokat elsősorban ezekre és nem egy újabb izraeli-palesztin tárgyalás megszervezésére költi (amely nem vezet eredményre). Utóbbival kapcsolatban az új külügyminiszter, Anthony Blinken egyébként úgy nyilatkozott, hogy a felek nem állnak még készen, szerinte sokkal inkább az elért eredmények megőrzésére kell törekedni, továbbá óva intette a feleket olyan egyoldalú lépések megtételével kapcsolatban, amelyek árthatnak a békefolyamatnak.

Blinken ezenfelül világosság tette, hogy az Egyesült Államok továbbra is a kétállami megoldást támogatja és szakít Trump túlzottan Izrael érdekeit néző megközelítésével, ugyanakkor helybenhagyják az előző adminisztráció egyes döntéseit. Így a nagykövetség maradt Jeruzsálemben, (annak ellenére, hogy áthelyezésével nem értett egyet Biden), illetve üdvözölték az arab államokkal megindult normalizációs folyamatokat. Az új külügyminiszter következetes maradt a Nemzetközi Büntetőbíróság kontra Izrael-ügyben is, és megerősítette a mindezidáig képviselt amerikai álláspontot a szervezet tevékenységével kapcsolatban. A Golán kérdésében már árnyaltabban fogalmazott Blinken, amikor kétségbe vonta a terület feletti izraeli szuverenitás elismerésének legalitását, mindemelett hozzátette: a jelenlegi helyzetben Izrael biztonságára nézve szükségesnek tartja a fennsík izraeli ellenőrzését. Válaszul másnap az izraeli Miniszterelnöki Hivatal rövid közleményt adott ki, miszerint „a Golán örökre Izrael állam része marad” és a kérdéses terület nem képezi vita tárgyát.

Biden a kampánya során egyértelművé tette, hogy fent kívánja tartani a régióban Izrael katonai fölényét (qualitative military edge; QME), ennek folyományaként ellenezte a Trump utolsó munkanapján tető alá hozott szerződést az Emírségekkel, amely az F-35-ös vadászbombázók és drónok eladásáról szólt. A tranzakció felfüggesztésének és felülvizsgálatának hírére Kína rögtön bejelentkezett, hogy amennyiben az Egyesül Államok nem hajlandó erre, ő szívesen értékesítné saját drónjait az olajmonarchiába. A hivatalba lépő új adminisztráció jelezte az is, hogy visszatérne a Trump által felmondott 2015-ös atomalkuhoz (Joint Comprehensive Plan of Action; JCPOA), amennyiben Irán hajlandó újabb vállalásokat tenni az erről szóló tárgyalások során. Az Egyesült Államok regionális szövetségeseinek (akik kezdettől fogva nem támogatták az alkut) ez hatalmas arculcsapás, tekintve, hogy mindez éles váltást jelent a Trump-féle „maximum pressure on Iran” szankciós politikától. A bejelentés után Izraelben mind a katonai, mind a politikai vezetés közölte, hogy a hadsereg felkészül egy Irán elleni lehetséges támadó hadműveletre, megakadályozandó a perzsa állam nukleáris fegyverhez jutását (a témáról bővebben lásd cikkünket).

Kiszivárgott külügyminisztériumi feljegyzések szerint Blinkenék és az USAID legkésőbb április elején újraindítja a palesztinok segélyezését, amelyet az előző adminisztráció szüntetett meg. Számítani lehet továbbá arra is, hogy helyreáll a kapcsolat a legfelsőbb szinteken is az Egyesült Államok és a PH között, ez különösen fontos a közelgő palesztin választások tekintetében (15 éve most tartanak először). A négy oldalas dokumentumban ezenkívül szó esik még az izraeli telepes tevékenység elleni határozottabb fellépésről, a palesztin civil társadalom és média szerepének megerősítéséről, illetve azon palesztin gyakorlat beszüntetéséről, hogy a terrorizmus váddal bebörtönzött személyek anyagi támogatásban részesüljenek.

Visszavonuló amerikaiak, felértékelődő helyi szereplők

Az Egyesül Államok számára a Közel-Kelet jelentősége átalakulóban van: az Obama-érában indult, Trump idejében is folytatódó trend eddig úgy tűnik Biden alatt sem lesz másképp; azt mondhatjuk, hogy a térség mindinkább veszít fontosságából (az elmúlt évtized amerikai katonai jelentét változásai is ezt mutatják). Ennek következménye az is, hogy a régió konfliktusaiból csökkenő aktivitással veszi ki a részét az USA, azok megoldását sokkal inkább a közvetlenül érintett szövetségeire hagyja (indirekt részvétel). Az atomalku felélesztésének sikerétől független, egyre inkább az elmúlt években a kapcsolatát egymással elmélyítő szunnita arab-izraeli tengely feladata lesz a további iráni térnyerés megakadályozása, hasonlóan a ’70-es években az amerikaiak által már alkalmazott „twin pillar”-hoz, melyben az akkori két regionális szövetséges, Irán és Szaúd-Arábia felelt a szovjet befolyás feltartóztatásért. Izrael kulcsszereplő és fontos partner az Egysült Államok Közel-Kelet stratégiájában, ezért rövid- és középtávon nagy elmozdulás nem várható Washington Izrael-politikájában, (leszámítva természetesen Trump egyes intézkedéseinek visszavonását, és visszatérést a korábban is képviselt amerikai állásponthoz).

Felhasznált irodalom

Csiki Varga Tamás – Pércsi Dávid: Az amerikai globális katonai jelenlét hangsúlyeltolódása a 2010-es évtizedben, Stratégiai Védelmi Kutatóintézet, Elemzések 2021/3, 2021

Jack Thompson: Trump’s Middle East Policy, Center for Security Studies, CSS Analyses in Security Policy No. 233, 2018

Jim Zanotti: Israel: Background and U.S. Relations in Brief, Congressional Research Service, 2021

Jim Zanotti: The Palestinians: Overview and Key Issues for U.S. Policy, Congressional Research Service, 2021

Jim Zanotti – Jeremy M. Sharp – Kenneth Katzman – Christina L. Arabia – Clayton Thomas: Israel’s Qualitative Military Edge and Possible U.S. Arms Sales to the United Arab Emirates, Congressional Research Service, 2020

Kali Robinson: What Is U.S. Policy on the Israeli-Palestinian Conflict, Council on Foreign Relations, 2021

Kenneth Katzman: The United Arab Emirates (UAE): Issues for U.S. Policy, Congressional Research Service, 2020

Michael S. Doran: The Dream Palace of the Americans, Foreign Affairs, november/december 2019 vol 98., 2019

Nagy Dávid: Trump Közel-Kelete, Danube Institute, 2020

Szalai Máté – Wágner Péter: Ábrahám-megállapodások, Külügyi és Külgazdasági Intézet, E-2020/84., 2020

Varga Gergely – Isabelle Colf: Joe Biden és Donald Trump külpolitikájának összehasonlítása, Külügyi és Külgazdasági Intézet, E-2020/86., 2020

Címlapkép: Jeruzsálem, 2020. december 21. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (j) és Jared Kushner, Donald Trump leköszönõ amerikai elnök veje és tanácsadója sajtóértekezletet tart Jeruzsálemben 2020. december 21-én. (Forrás: MTI/EPA/Pool/Ronen Zvulun)

A Új időszámítás Izraelben: a Trump-korszak vége, status quo Joe Bidennel bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

2021. március 22-én, hétfőn összeütközött a Tajvani Légierő két F-5E Tiger II típusú könnyű vadászrepülőgépe. Az 5286 és 5287 oldalszámú példányok 15 óra után nem sokkal tűntek el a radarok képernyőjéről.

Az elmúlt bő egy évtized során immár több mint 30 ezer repült órát teljesített a Pápán települt Nehéz Légiszállító Ezred három, magyar felségjelű C–17 Globemaster III típusú gépe.

 

Ismerősök kérdezték múltkor, hogy az létezik-e, hogy kivontuk az erőinket Afganisztánból. Mondtam, arról biztos tudtunk volna, lett volna hír. 2015 óta konstans 80-100 fő volt a létszám, hogy tavaly még olvastam a HM hírekben, hogy a nyugat-afganisztáni Herátba is kiment talán egy szakasznyi katona egy egyszeri váltásra. 

Múlt héten aztán láttam egy hírt, az új váltásunk kiérkezéséről (Honvédségi Airbus-val, tudom valójában csak ez érdekes sokaknak :)), rákattintottam, és tényleg csak nyolc embert láttam a képben. Ezt többféle képpen lehet értékelni, egyfelől, ha  komolyan vettük az USA és a tálibok megállapodását a május elsejei kivonulásról, arról ez volt az egyetlen felelős lépés, mert az utolsó pillanatban nem lehet felszámolni a jelenlétet. Ugyanakkor az Eltökélt Támogatás misszió többi tagja nem így gondolkodott, hiszen akkor összeomlott volna a misszió. Persze lehet más országok is csökkentették a létszámot, sőt lehetnek országok, akik ugyanígy csináltak, ehhez nem ismerem a többi ország létszámtrendjeit. És természetesen releváns érv (lehet) részünkről az is, hogy novembertől indul a KFOR parancsoki beosztás, ahova extra létszámot kell biztosítani. Ha az USA nem vonul ki május elsejével, és a megkapom a COVID oltásaimat, még teszek egy utolsó kísérletet ennek a nyolc embernek a meglátogatására. Végül is ott voltam a PRT indulásakor is 2006-ban, megnézném a végét is (persze csalok, mert az afgán szerepvállalásunk nem ott kezdődött)

Hazai gyártású gyalogsági harcjárművet kapnak az ukrán tengerészgyalogosok. A hazai fejlesztésű és gyártású BTR-4E képességeit 2020 decemberében vizsgálták meg. Az itt szerzett tapasztalatok alapján dőlt el, a hányatott sorsú lövészpáncélos beszerzésre fog kerülni. Persze a szükséges egységesítés is szerepet játszott a megrendelés megszületésében. A próbák során a katonák tettek néhány észrevételt, a gyártó részéről ígéretek hangoztak el a kért módosítások végrehajtásáról. Várhatólag 75 darab BTR-4E kerül majd a tengerészgyalogosokhoz. A 2000-es évek elején a szovjet BTR-80-as alapján kifejlesztett páncélos fegyverzete az első időkben a Luch irányított páncéltörő rakétákból, 30 milliméteres ZTM-1 gépágyúból, 7,62 milliméteres géppuskából, valamint egy 30 milliméteres KBA-117 gránátvetőből áll. Pár évvel ezelőtt vált elérhetővé a BM-7 Parus távirányítású torony kétféle változata. Az egyikben csak egy 7,62 milliméteres géppuska található meg, míg a másikban egy ZTM-1 30 milliméteres gépágyú és egy AGS-17 30 milliméteres automata gránátvető alkotja a fő fegyverzetet.

Előrelépés történt a partvédelmi rendszerek terén is keleti szomszédunknál, ugyanis az ukrán haditengerészet március 15-én megkapta a Lucs Design Bureau által megalkotott P-360 Neptun hajók elleni robotrepülőgép RK-360MSz szárazföldről indítható változatának első példányát. A fegyver rendszeresítésének elkezdésére a 2021-es év volt megjelölve. Ez a 2020. december végén bejelentett megrendelés egy ütegnyi, vagyis hat USzPU-360-as indítójárművet foglal magában, összesen 24 darab hajók elleni robotrepülőgéppel. A 870 kilogrammos indulótömegű fegyver harci része 150 kilogrammos, míg hatótávolsága 280 kilométer. A Motor Szics által gyártott MS-400-as kétáramú sugárhajtómű által mozgatott szerkezet irányítását a végfázisban aktív önirányító rendszer végzi, és a harci része lehetővé teszi akár 5000 tonnás vízkiszorítással rendelkező hajók megsemmisítését is. Várhatólag kifejlesztésre fog kerülni a szárazföldről indítható variánsa mellett a hajóról, és a levegőből indítható is. A P-360-as sebessége 900 kilométer per óra körüli és a vízfelszín felett 3-10 méterrel repül. Egy 8x8-as kerékképletű teherautó alvázra épített USzPU-360-as szállító/indító járműre négy P-360 Neptun-t rejtő konténer helyezhető fel. A rendszer akár a tengerparttól 25 kilométerre is telepíthető és a telepítéshez szükséges idő legfeljebb 15 perc. 2018 augusztusának végén még csak 100 kilométeres repülési próbát hajtották végre a P-360-al, míg a 2019 végi során már 250 kilométert tett meg az indítás helyétől. Az új fegyvert három hadosztálynál fogják rendszeresíteni. Ezek a Fekete-tenger és az Azovi-tenger közelébe fognak települni.

Az amerikai légierő Rockwell B-1B Lancer bombázója először szállt le Lengyelországban egy gyakorlat során 2021. március 12-én. A texasi Dyess bázison állomásozó 7. Bombázó Ezred, 9. Expedíciós Bombázó Századának állományába tartozó szuperszonikus variaszárnyú stratégiai bombázó a Powidz légibázison landolt. Legénysége a pilótafülkében maradt, míg az üzemanyag-mennyiség pótlásra került. Tették ez járó hajtóművek mellett, ami így megvalósítva az első alkalommal történt meg Európában ezzel a típussal.

Meg nem erősített hírek szerint Lengyelország élénken érdeklődik a Leonardo C-27J NG Spartan teherszállító repülőgép iránt. Ezeket a jóval nagyobb teherbírással rendelkező, 12 évvel ezelőtt használtan beszerzett Lockheed C-130E-k pótlására vásárolnák meg. Okként az alacsonyabb üzemeltetési költségek, valamint a korszerűbb fedélzeti elektronika szerepel. A C-27J iránti lengyel érdeklődés hírét még érdekesebbé teszi, hogy Lengyelország 16 darab Airbus C-295-el is rendelkezik. A Leonardo-nál 2020 novemberében elkészült az első C-27J Next Generation taktikai szállítógép. Ez az NG konfiguráció új pilótafülke-kijelzőket, időjárási radart, modern navigációs és kommunikációs berendezéseket, valamint finomított aerodinamikai megoldásokat is tartalmaz a jobb működési hatékonyság és a még jobb teljesítmény érdekében. Ezt az új alapkonfigurációt utólagos felszerelésként kínálják majd azoknak a jelenlegi üzemeltetőknek is, akik korszerűsíteni kívánják a már meglévő C-27J gépeiket.

Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma megadta a lehetőséget a Boeing P-8A Poseidon haditengerészeti járőrgépek Németországba történő exportjára, a külföldi katonai értékesítési program (FMS) részeként március 12-én. Az amerikai kongresszus még nem hagyta jóvá ezt a lehetséges eladást. A német haditengerészetnek sürgősen szüksége van a P-3CUP + Orion tengeralattjáró vadász- és nagy hatótávolságú felderítő repülőgépek cseréjére, amelyeket Hollandiából vásároltak a Dassault-Breguet Atlantic repülőgépek pótlására. Amennyiben megvalósul a beszerzés, úgy Nagy-Britannia és Norvégia után Németország lehet a harmadik európai ország, amelyik hadrendbe állítja P-8A-t. Berlinből öt gép beszerzési kérelmével fordultak Washingtonhoz. A hadrendbe állítás időpontja 2024-re várható. A Reuters 2020. júniusi értesülése szerint a Német Haditengerészet repülőcsapatainál (Marineflieger) már elkezdték a nyolc darabos mennyiségben, hadrendben álló Lockheed P-3C Orion tengeri járőrgépek utódját keresni. Bizalmas minisztériumi dokumentumukra hivatkozva arról is írt a lap, hogy a német védelmi minisztérium abbahagyta a katonai tengeri járőr repülőgépek éppen futó felújítási programját. Ez a lépés a típus egyre dráguló üzemeltetési költségeivel volt magyarázva, amit egy gazdasági megvalósíthatósági tanulmány támasztott alá.

A Nordholz-i bázison a típust 2006 óta repülő MFG3-as Graf Zeppelin repülőezred azonban nem marad repülőgépek nélkül, az Orion-ok 2035 helyett immár 2025-ben bekövetkező - tíz évvel korábban, a tervezettnél - kivonását követően sem. Egyértelmű, hogy a tengeralattjárók vadászatára alkalmas repülőgépeknek továbbra is van helye a német haderőben, így az Orion-ok lehetséges utódjaiként az Airbus C-295 MPA, a Rheinland Air Service RAS 72 (ATR 72-es) és a Boeing P-8A Poseidon is megemlítésre került a tavalyi év közepén. Amennyiben megkötik a P-8A-król szóló szerződést, annak teljes értéke 1,77 milliárd amerikai dollár lenne, ami körülbelül 1,5 milliárd eurónak felel meg. Jó eséllyel az amerikai repülőgépek csak áthidaló megoldásként jöhetnek szóba Németországban - bár mint ilyen, a P-8 mindenképpen túl drága lenne -, hiszen a franciákkal közösen már elindult a Maritime Airborne Warfare System (MAWS) program. A MAWS program célja egy olyan tengeri járőr repülőgép kifejlesztése, amely képes lesz az Atlantique 2 és a már 37,8 éves átlag életkorral rendelkező P-3C Orion repülőgépek helyettesítésére is 2030-tól kezdődően. A program résztvevői elsősorban a repülőgép fedélzetére kerülő rendszerekre és a fegyverrendszerekre összpontosítanak a fejlesztés során, mivel a MAWS program nem csak egyetlen repülőgép, hanem egy rendszer kifejlesztését célozza. A Thales, a Hensoldt, az ESG és a Diehl társaságok, együttesen T-HED néven szerepelnek majd ebben a programban.

Mindkét ország által érintett repülőgépgyártói, az Airbus és a Dassault is 2021-ben csatlakozik majd a programhoz. A T-HED csoportnak úgy kell meghatároznia a teljes rendszer architektúráját, hogy az a jövőben többféle repülőgépre is integrálható legyen. Az elektronikus hadviselési csomag, a radar, a szonár, a szonárbóják, a fegyverek, valamint a kommunikációs és adatátviteli rendszerek mind meg kell, hogy feleljenek ennek a kritériumnak is. Az már biztos, hogy európai gyártmányú repülőgépbe kerülnek beépítésre, a konkrét típus majd csak később kerül kiválasztásra. Az Airbus már régóta javasolja az A320-on alapuló Airbus A320M3A típus használatát ebben a szerepben, de hordozóként szóba jöhet még a C295-ös, vagy akár a Dassault Falcon üzleti repülőgép is.

A brit királyi légierő Typhoon FGR.4 vadászbombázói a közelmúltban első alkalommal vetették be éles harchelyzetben az MBDA Storm Shadow csapásmérő robotrepülőgépeket. Tették ezt március 14-én, Észak-Irak felett repülve, az Erbiltől délnyugatra fekvő barlangokban megbújó Iszlám Állam fegyveresei ellen. A britek esetében az 1300 kilogrammos tömegű Storm Shadow csapásmérő robotrepülőgépeket eddig éles bevetésen csak a napjainkra már kivonásra került Panavia Tornado GR.4-es vadászbombázók alkalmazták. Most a ciprusi Akrotiri támaszpontról felszálló géppár bebizonyította, hogy ez a típus is képes ennek a darabonként több mint 1 millió dollárba kerülő fegyvernek az alkalmazására. A Storm Shadow csapásmérő robotrepülőgépek alkalmazhatóságát is megvalósító P3E továbbfejlesztés a RAF-nál egy ambiciózus hároméves, 425 millió font értékű kezdeményezés volt. Célként azt tűzték ki, hogy biztosítsa a 2019 márciusában kivonásra kerülő Panavia Tornado GR.4-es vadászbombázók által képviselt harctéri támogatási képesség hatékony helyettesítését a Eurofighter Typhoon típussal. Az Eurofighter Typhoon az 5,1 méter hosszú Storm Shadow-ból két darabot képes szállítani a szárnyai alatti felfüggesztési pontokon.

Új, többcélú felszíni célpontok elleni fegyverzetet rendszeresít majd hajóin az Olasz Haditengerészet. A hajók és szárazföldi célok ellen alkalmazható Teseo MK2 /Otomat Mk-2/A Block 4, GPS vezérlésű robotrepülőgépet a továbbfejlesztett Teseo Mk2/E fogja leváltani a FREMM és a HORIZON  hajóosztályok egységein és természetesen megtalálható lesz a következő generációs rombolókon is. Ezt a változatot az MBDA és az Olasz Haditengerészet elmúlt három év közös munkája hozta létre.

Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma március 16-án jóváhagyta General Dynamics Land Systems (GDLS) Stryker lövészpáncélosok és a hozzájuk kapcsolódó felszerelések lehetséges értékesítését Észak-Macedónia részére. Ennek a beszerzésnek a becsült költsége 210 millió dollár. Észak-Macedónia kormánya 54 darab Stryker jármű eladását kérte Washingtontól. Ebben a mennyiségben megtalálható lenne az M1126 páncélozott szállító harcjármű, az M1130 parancsnoki, és az M1129 önjáró aknavető változat is.

A héten a Lockheed Martin csapata felkereste az égei-tengeri partján fekvő görög hajógyárakat, hogy megvitassák, miként tudnak partnerként együttműködni. Görög lapértesülések szerint az ország flottája számára az Multi-Mission Surface Combatant (MMSC) fregattok jelentik majd a jövőt. Az Amerikából érkező hajók a Lockheed Martin által kidolgozott FREEDOM-osztályú egytörzsű LCS egységek módosításával jönnének létre, 118 méteres hajótesttel, és ugyanazzal a kombinált dízel- és gázturbinás meghajtórendszerrel, továbbá az Aegis rendszerből származó harci irányítási rendszert is használnák. A hajó hatótávolsága 5000 tengeri mérföld, a sebessége pedig meghaladja a 30 csomót. A négy hajón az orrban egy 76 milliméteres Oto Melara ágyút helyeznének el, ezek mögött, de még a hajóhíd előtti részen a fedélzetbe süllyesztve lennének az MK 41-es nyolccellás függőleges indítók, RIM-162 Evolved Sea Sparrow rakétákkal. Továbbá a felépítmény tetején, majdnem a helikopterhangánál a nyolc Harpoon hajók elleni robotrepülőgép indítója lesz megtalálható. A Sikorsky MH-60R Seahawk helikopternek otthont biztosító hangár bejárata felett egy SeaRAM légvédelmi rendszer tenné teljessé a fegyverzetet.

Az MMSC fregattok mindössze 4,5 méteres merülése ideális partközeli környezetben végzett hajózáshoz is, de megállja a helyét például az Égei-tengeren és az óceáni környezetben is. A görög hajógyárak az MMSC fregattok gyártásán felül beszállítóként részt vehetnének az amerikai haditengerészet következő generációs FFG (X) típusú fregattjainak építésében. Az MMSC hosszú távon pozitív előnyökkel jár a görög gazdaság számára a hajógyártásban és a védelmi ipariban is. Az MMSC-k építése Görögországban azonnali hajóépítői munkahelyeket és hosszabb távú munkalehetőségeket eredményezne, továbbá biztosítaná éveken keresztül a fenntartási, karbantartási és modernizációs munkákat is. Az LCS fregattokhoz hasonlóan az MMSC-t is a kezdettől fogva kibernetikus védelemmel tervezték meg. Az MMSC a kibervédelem szintjének előnyeit élvezi, amelyet úgy terveztek, hogy megfeleljen az amerikai haditengerészet követelményeinek. Végül az MMSC teljes mértékben együtt tud majd működni a négy modernizált görög MEKO-osztályú fregattal.

Az eddigiektől eltérő gyakorlatot tartottak Oroszországban, a Nyugati Katonai Körzet alárendeltségébe tartozó alegységeknél. Ez csak a 9P149 Sturm-Sz önjáró rakétás páncélvadász járművekkel ellátott páncéltörő tüzéreket érintette. A szovjet érában tervezett és gyártott lánctalpasok fő fegyverzete az 5 kilométeres hatótávolságú 9K114 Sturm (AT-6 Spiral) félautomata rádióirányítású páncéltörő rakétarendszer, valamint a 9M120 Ataka (AT-9 Spiral-2) páncéltörő rakéta. A mostani gyakorlat során erős elektronikai zavarás mellett nem csak kisméretű páncélos célpontok ellen tevékenykedtek a Sturm-Sz önjáró rakétás páncélvadász járművek, hanem helikopterek, valamint drón quadrokopterek ellen is. Ez utóbbi két célcsoport esetébe a repülési magasság elérte az 15000 métert is.

Oroszországban közös gyakorlatot szerveztek a BMPT-72 Terminátor 2-es tűztámogató harcjárművek és a T-72B3-as harckocsik részére. Ezt a Cseljabinszk közelében lévő gyakorlótéren hajtották végre. Ez volt a Terminátor értékelésének következő állomása. Az erős csöves és rakétafegyverzettel rendelkező jármű két változatát is bemutatták már az eltelt évek során, és a beépített területeken végzett harcfeladatok segítésére tervezett Terminátor a 2017-es évben feltűnt Szíriában is. A Terminátor létrehozásának az ötlete a csecsenföldi háború tapasztalataiból származott. A BMPT-72 létrehozásánál a tervezők felhasználták a BMPT Terminátor 1-es harctámogató járműnél megszerzett tapasztalataikat, így továbbfejlesztésen esett át a tűzvezető rendszer és megerősítésre került a torony páncélzata. Az Uralvagonzavod szerint a már meglévő T-72-es harckocsikat könnyedén, kevés ráfordítással lehet átalakítani BMPT-72 Terminátor 2-es harctámogató járművé.

A páncélos fegyverzetét két 2A42 30 milliméteres gépágyú, két AGS-17 30 milliméteres gránátvető, 4 9M120 Ataka irányított rakéta, valamint egy PKTM 7,62 milliméteres géppuska alkotja. A Terminátor-2-es egyébként könnyebb, mint elődje, ugyanis csak 44 tonnát nyom, az előd BMPT Terminátor 1-es 47 tonnájához képest. Az ellenséges harckocsikkal folytatott közös harcot is gyakorolták védelemben, nehéz terepviszonyok között. A manőverek során mindkét járműtípus együttműködésének taktikáját javították. Városi terepen egy harckocsit két Terminátor kísért, míg a nyílt terepen pont fordított volt a felállás, vagyis két harckocsi és egy Terminátor alkalmazása bizonyult hatékonynak. Két Terminátor városi harcban történő alkalmazása lehetővé tette a harckocsi személyzetének, hogy fő céljukra, vagyis más harckocsik és a megerősített állások elleni küzdelemre jobban koncentrálhasson. Hivatalos forrásból erősítették meg, hogy ezzel még nem fejeződött be mindkét járműtípus személyzete közötti együttműködés képességeinek fejlesztése. A következő gyakorlatokra hamarosan sor kerül.

Az Orosz Légi-és Űrvédelmi Erők márciusban többfeladatú MiG-35Sz Fulcrum F repülőgépeket kaptak, közölte a Krasznaja Zvezda újság. Moszkva még 2018-ban rendelt meg hat MiG-35UB kiképző és MiG-35Sz harci repülőgépet, 2023-ig történő leszállítással. A MiG évente 36 darabot tud legyártani a típusból. Moszkva eddigi terveiben 2027-ig csak 24-36 gép közötti mennyiség szerepel a még képlékeny beszerzési elképzelésben. A Fazotron Zsuk-AM AESA antennával ellátott rádiólokátor, amelyik 160 kilométeres felderítési távolsággal rendelkezik és 30 célt képes egyidejűleg követni, a továbbfejlesztett RD-33MK hajtóművek, az MSP-418KE zavarókonténer és az orosz fejlesztésű radarkeresztmetszetet csökkentő bevonat egyaránt megtalálható eme változaton. Orosz források típusmegjelölés nélkül kiemelik, hogy a MiG-35-ös az életciklusra számított költségeit tekintve legalább 20%-al alacsonyabb összeget igényel, mint a konkurencia hasonló kiadásai. A tervezők szerint a radar beépíthető a régebben gyártott MiG-29-es vadászgépekbe is, egy korszerűsítési csomag részeként.

Végrehajtotta első repülését egy Georgiában helyreállított és korszerűsített Szuhoj Szu-25-ös csatarepülőgép 2021. március 6-án. Ez év februárjának vége felé újra arról érkezett hír, hogy az egykori szovjet tagköztársaságban elkezdik a Szu-25-ös csatarepülőgépek gyártását. Ennek érdekében a Tbiliszi Repülőgépgyár (TAM), amely a Szovjetunió összeomlása óta nagyjából a bezárás küszöbén állt, részben átalakításra és felújításra került. A sikeres munkaerő toborzásnak köszönhetően idén márciusra tervezték az első, teljesen új példány felszállását. Ezt már a Ge-31 Bora típusjelzéssel illetik – a Ge Grúzia angol nevéből, a Georgia-ból származik, a 31-es a tbiliszi gyár régi szovjet nevéből - és amellett, hogy modernizáláson esett át, további fő jellegzetessége, hogy nem tartalmaz Oroszországból származó összetevőket. Itt kérdés, hogy milyen hajtóművel rendelkezik, de talán az ukrán lehet a valósághoz legközelebb álló válasz.

A TAM vezetője két évvel ezelőtt az amerikai és a francia hajtóművek iránti érdeklődésről is beszélt. A remények szerint havonta egy repülőgép elkészítése várható és ezek a hazai igények mellett akár majd külföldre is értékesítésre kerülhetnek. Mások arról tudósítanak, hogy a gyárban még mindig körülbelül öt tucat részben elkészült repülőgép sárkányszerkezet volt megtalálható, akárcsak évekkel ezelőtt, így nem biztos, hogy első példányok teljes egészében itt készültek lesznek majd. A gyártás szükségessége sokak szerint kétséges, de tény, az utolsó grúz Szu-25-ök 2017 márciusában kerültek kivonásra. Akkoriban 10-12 példány volt még hadrendben. Az ok a tartalék alkatrészek elfogyása és továbbiak beszerzési képtelensége volt. A gyár közleménye szerint nagy az érdeklődés a típus iránt Afrikából és Ázsiából is. Reményeik szerint gépeket igen versenyképes áron, 20-25 millió dollárért tudják majd értékesíteni.

Magától értetődő módon Ankara a jövőben nem szeretne olyan helyzetbe kerülni, mint az a hazai és a pakisztáni megrendelésre legyártani nem tudott TAI (Turkish Aerospace Industries) T-129 ATAK harci helikopterek esetében történt. Éppen ezért a jelenleg még fejlesztés alatt álló T-929 ATAK 2 harci helikopterekhez Ukrajnából szerzik majd be a gázturbinákat. A 2023-ban levegőbe emelkedő első ATAK 2-t két, egyenként 2500 lóerő leadására képes gázturbinával fogják ellátni. Ezekkel a helikopter maximális felszállótömege elérheti majd a 11 tonnát is, míg a szállított fegyverzet tömege 1500 kilogramm lesz. A hírek szerint a törökök az ATAK 2-t a Szíriában megszerzett harci tapasztalatok alapján fejlesztik, és kiemelt figyelmet fordítanak a személyzet védelmére.

Új, tíz éve fejleszteni kezdett precíziós aknavető-lőszert mutatott be az Elbit Systems. Az Iron Sting névre keresztelt lőszer kettős, félaktív lézeres és műholdas irányítórendszerrel egyaránt rendelkezik. Az évek óta fejlesztés alatt álló 120 milliméteres Iron Sting-el a közelmúltban hajtották végre a kísérleti lövészetet Izrael déli részén. Ezek során használták az M113-as lövészpáncélosra szerelt Cardom, illetve a Hummer-re szerelt Cardom spear aknavetőket is. Amint az Iron Sting befejezi utolsó próbáit, az Elbit megkezdi a tömeggyártást az izraeli védelmi erők számára.

Egyes források szerint Algéria közel áll ahhoz, hogy véglegesítse Szuhoj Szu-34-es megrendelését. Az észak-afrikai ország esetében már több mint egy éve keringenek hírek 14 darab Szu-34-es bombázó beszerzési terveiről. Több közel-keleti székhelyű sajtóorgánum szerint az első hat algériai Szu-34 gyártása 2021 januárjában már elkezdődött, ezeket az év végéig befejezi majd a gyártó. Így a légi és a földi személyzet képzése a 2022-es évben kezdetét is veheti majd. A többi Szu-34-et 2022-ben, illetve 2023-ban gyártják le az oroszok. Várhatólag az algériai export gépek a Szu-34ME típusjelzést viselik majd és képességeikben csak kevésben lesznek elmaradva orosz társaiktól. A repülőgépek megvásárlásával kapcsolatos tárgyalások több mint nyolc évet vettek igénybe. A múltban Oroszország a Szu-34-es nagyon lebutított exportváltozatát kínálta, amely Algériát nem érdekelte, így nagy a valószínűsége, hogy sikerült egy többet tudó variánsról megállapodni. Az értesülések azt is megemlítik, hogy amennyiben Algéria elégedett lesz a Szu-34ME képességeivel, további példányokat is megvásárolna.

Az IDEX 2021 Nemzetközi Védelmi Kiállításon és Konferencián mutatta be új, rakéták és tüzérségi lövedékek elleni rakétáját az Egyesült Arab Emírségek béli HALCON, az Edge Group 2017-ben alapított leányvállalata. A 10 kilométeres hatótávolságú SkyKnight rakéta indítására és tárolására egy 60 rakétát befogadni képes konténer szolgál. Elkélhet ez a mennyiség, hiszen a Skynight integrálható a Rheinmetall AG Skynex légvédelmi rendszerébe. A konténer 3,5 másodperc alatt összesen 16 SkyKnight rakéta indítására képes, míg a Skynex képes egyszerre akár 80 bejövő cél nyomonkövetésére és semlegesítésére, a rakéták mellett akár a 35 milliméteres RG Mk3-as gépágyúval is. A Skynex használható települések, fontos épületek, létesítmények, valamint menetben lévő erők, és hajók védelmére is.

Japánban 2021. március 17-én hajtották végre utolsó repülést a McDonnell Douglas F-4EJ Phantom repülőgépekkel. A Nagoyától északra fekvő Gifu légibázisról három példány (a 17-8301/301, 47-8336/336 és 07-8431/431) emelkedett a levegőbe, majd szállt le körülbelül 40 percnyi repülést és több áthúzást követően. Érdekesség, hogy a 301-es Phantom, az az F-4EJ volt, amelyet nem modernizáltak Kai változatra, és egyben az első F-4-es is, amelyet 1971-ben hazarepültek az Egyesült Államokból, ezáltal a japán szolgálatban a legrégebbi Phantom is lett. A Japán Légierő a típust utolsóként repülő százada, a 301-es Taktikai Vadászrepülő Század 2020. november 20-án hajtotta végre utolsó repülését az F-4EJ Kai Phantom II vadászgépekkel. A Japán által megrendelt 140 F-4EJ-ből csak az első kettőt gyártották az Egyesült Államokban, a többit a Mitsubishi Heavy Industries készítette el. Ezek közül 96 F-4EJ-t módosítottak az F-4EJ Kai szabványra, amelynek során a Westinghouse APG-66J impulzus doppler radar váltotta fel az APQ-120-at, több üzemmódot és jobb képességeket kínálva. A frissítés lehetővé tette a hajóelleni rakéták, a Mitsubishi által gyártott ASM-1 és ASM-2, valamint egyéb földi célok elleni fegyverzet alkalmazását is. Másik 15 F-4EJ és F-4EJ Kai-t átalakítottak RF-4EJ felderítő repülőgépekké. Az utolsó RF-4E-k 2020. márciusban vonultak nyugdíjba.  A világon az utolsó Phantom II is Japánban épült meg, ez az F-4EJ a 17-8440-es gyártási számot kapta és 1981. május 21-én gördült le a gyártósorról. A 301-es század volt az első japán repülőegység, amely 1972 augusztusában megkapta az F-4EJ-t.

Érdekes éleslövészetet hajtottak végre egy FIM-92J Stinger kézi légvédelmi rakétával 2020. szeptember 8-án. A Raytheon ennek során bebizonyította az amerikai hadseregnek, hogy képes a földi célpontok ellen használatos FGM-148 Javelin irányított rakéta LWCLU célzórendszerével lehetséges a Stinger rakéta eredményes alkalmazására is. Célként egy pilóta nélküli repülőgép szolgált, melyet a rakéta megsemmisített.

Március 15-én balesetet szenvedett egy Lockheed Martin F-22A Raptor lopakodó repülőgép. A floridai Eglin bázison, helyi idő szerint 15 óra 30 perc körül, egy vészhelyzet miatt landoló gépnek eddig tisztázatlan okból becsukódott az orrfutóműve. Ez csaknem két hónappal azután következett be, hogy egy másik F-22-es nagyon hasonló balesetet szenvedett a virginiai Langley támaszponton, szintén futómű probléma miatt. A mostani esetről a világhálóra felkerült képek alapján a Raptor sérülései nem tűnnek súlyosnak.

Egy fejlett orosz légvédelmi rendszert vásárolt meg Washington. A meg nem erősített hírek alapján az eladó az Egyesült Arab Emírségek volt. A rendszer pedig egy Pantsir Sz1 (SA-22), amely Líbiában tűnt fel. Ezt az egyik líbiai milíciától vásárolta meg az Egyesült Arab Emírségek, amely nem tudni mennyit fizetett az értékes zsákmányért. A Pantsir Sz1 egy Boeing C-17-es Globemaster teherterébe került egy Tripolitól nyugatra fekvő, rögtönzött leszállópálya mellett, amelyről felszállva egyesen az USA-ba repítette a teherszállító repülőgép.

Újabb probléma miatt került címlapra több helyen is az amerikai légierő új légi utántöltő és szállító repülőgépe, a Boeing KC-46S Pegasus. Az OBIGGS, vagyis a fedélzeti semleges gáztermelő rendszer a repülőgépek fedélzetén az üzemanyagtartályból elfogyasztott mennyiség helyét tölti fel robbanást nem okozó gázzal. Ez egy KC-46A-hoz hasonló tartálygép esetében is egyértelműen fontos. A hatályos előírások szerint a repülőgép csak akkor szállhat fel, ha az OBIGGS rendszer üzemkész. Az üzemképesség mértékéről egy számláló segítségével bizonyosodhatnak meg a pilóták, ami visszafelé számol és a nulla értéket elérve mutatja az üzemképességet. A probléma az, hogy a megjelenített számoknak semmi közük a valósághoz. A semleges gáz előállítása a legtöbb esetben nagyjából 1,5 órát kellene, hogy igénybe vegyen, de ismeretlen okokból ez sokkal tovább, akár több óráig is eltarthat.

Ugyanis a rendszer több alkalommal is képes eldobni az adatokat, így az eljárást, vagyis a visszaszámlálást elölről elkezdeni. Gyaníthatóan szoftverhiba húzódik meg a háttérben. Ez a hiba nem veszélyezteti a repülőgép biztonságát, épp ellenkezőleg, javítja azt. Ez azonban megnehezíti a menetrend szerint tervezett repülési feladatok lebonyolítását, mivel néha több órát kell várni a Pegasus felszállásra. Vagy éppenséggel veszélyt is jelenthet, ha a tankernek egy a tenger felett repülő géppel, gépekkel lenne randevúja, ahol igencsak szüksége lenne az életet jelentő üzemanyagra. Amíg nem találnak választ a problémára, a légierő ideiglenes megoldást fog alkalmazni. Nemes egyszerűséggel az USAF megváltoztatja az ide vonatkozó szabályozásokat, amelyek lehetővé teszik majd a repülőgépek felszállását, még akkor is, ha a rendszerindítás visszaszámlálása nincs befejezve. A módosítás várhatólag már áprilisban bevezetésre fog kerülni.

Vevőket keres az Erickson Inc. az általuk gyártott légi darura. Ez pedig nem más, mint a Sikorsky CH-54 Tarhe, melynek gyártási jogait 1992-ben vásárolta meg az Erickson, így a típusjelzése innentől fogva Erickson S-64E/F lett. A gyártás újraindítása előtt 1350 módosítást végeztek el a több évtizede tervezett helikopteren, de foglalkoztak a régebben gyártott példányok korszerűsítésével is. A teheremelés mellett tűzoltásra is alkalmas helikopterek számára most egy újabb korszerűsítés program válik elérhetővé, illetve megrendelés esetén az új gépek már ebben a konfigurációban készülhetnek el. Ez pedig az S-64F+, ami új kompozit rotorlapátokat kapott, amelyek növelik a helikopter teheremelési képességét, és csökkenti a gyártási és karbantartási költségeket. Továbbá a teljesen digitális pilótafülke műszereivel és az éjjellátó szemüveg használatát lehetővé tevő belső világításával az Erickson S-64F+ készen áll akár katonai célú felhasználásra is. Úgy tűnik, hogy az amerikai hadsereg és az amerikai tengerészgyalogosok is érdeklődnek az S-64F+ iránt, amelyekkel a teheremelési feladatok alól tudnák mentesítni a CH-47 Chinook és a CH-53 Super Stallion helikoptereiket. Továbbá a törzs alá szerelhető konténer segítségével szállítási feladatokra is igénybe tudnák venni az S-64F+-okat.

Ebben az évben is tesztlövészetet hajtottak végre az Egyesült Államokban az izraeli Rafael Advanced Defense Systems által gyártott SPIKE NLOS rakétával. A fegyver képességeit 2019-ben és 2020-ban is vizsgálták az amerikaiak. A nagy hatótávolságú, 25 kilométeres lőtávval rendelkező rakétákat a Boeing AH-64E Apache harci helikopterek fogják majd alkalmazni. 2009 végi bemutatása óta a SPIKE NLOS a rakétacsalád legnagyobb indulótömegű (70 kg) és hatótávolságú változata. Feladatkörének bővülését jelzi a harci részének cserélhetősége, így már hajók ellen is alkalmazható. Ezekből már Fülöp-szigetek és Dél-Korea is rendelt AugustaWestland AW159 Wildcat helikoptereik számára. Az izraeli AH-64-ek már évek óta alkalmazzák a SPIKE több változatát is. Az amerikai hadsereg az elmúlt években a lövészeti tesztek során kilenc SPIKE NLOS rakétát indított az AH-64E-ről. Ezek során történt éjszakai indítás is, de egy valami közös volt bennük, mégpedig az, hogy minden alkalommal sikerült a célt leküzdeni Arizona hegyvidéki sivatagában.

A mostani, 2021 februárjának második hetében végrehajtott próba alkalmával egy álló vízfelszíni célpontot semmisített meg a SPIKE NLOS Florida partjainál. A mozgó célpont elleni tesztlövészetet a rossz időjárási viszonyokra hivatkozva lemondták. 2020 júniusában Rafael bejelentette, hogy kifejleszti a SPIKE NLOS rakéta ötödik generációs változatát, amelynek maximális hatótávolsága immáron 32 kilométer lesz. Érdekesség, hogy a 2021. februári lövészet során éppen ezt a távolságot adták meg a felszíni célpont esetében, így talán már a legújabb változattal ismerkedtek meg az amerikaiak. A SPIKE NLOS a nagy hatótávolságával és pontosságával kibővíti az Apache harci képességeit, akár a kisméterű hajókkal szemben is. Az eddig nyilvánosságra került fotók alapján az AH-64E Apache harci helikopter a jobb külső felfüggesztési ponton hordozta a SPIKE NLOS rakéták konténerét, iker felfüggesztő segítségével. Ez az elrendezés megegyezik az izraeli AH-64-ekről készült fotókon láthatóval. Jelenleg még csak átmeneti megoldásként tekintenek az izraeli rakétára, míg a hasonló képességű amerikai rakéta el nem készül. Amennyiben a jövőben mégis nagyobb mennyiség megvásárlásról születne döntés, úgy a helyi gyártásban várhatólag a Lockheed Martin fog együttműködni az izraeli céggel.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Dassault Falcon 7X

Sikorsky MH-53E Sea Dragon

Dassault Rafale B

Boeing P-8A Poseidon

Tupoljev Tu-142M3

Lockheed Martin F-35A Lightning II

Panavia Tornado IDS

McDonnell Douglas F/A-18A+ Hornet

Alenia Aermacchi M-346 Master

Fairchild A-10C Thunderbolt II

Aerospatiale AS-332M1 Super Puma

McDonnell Douglas F-15J Eagle

Szuhoj Szu-27 Flanker

Lockheed F-117A Nighthawk

Agusta-Sikorsky HH-3F

McDonnell Douglas AV-8B+ Harrier II

Kawasaki P-1

General Dynamics F-111C Aardvark

British Aerospace BAe 146 C.3

1977. december 13-án a taszári ezred egyik vadászpilótája MiG-21-esével Komló térségében műrepült. Két orsó végrehajtása után elkezdett egy harmadikat is, de már nem tudta befejezni és földközelben katapultálni kényszerült.

Pinczés János főhadnagy 1975-ben végzett a Kilián György Repülőműszaki Főiskolán és Taszáron, a 31. Honi Vadászrepülő Ezrednél kezdte meg csapatszolgálatát. Már két éve repült vadászpilótaként, amikor a katapultálásra sor került. A gépelhagyáskor elszenvedett gerincsérülés miatt búcsút kellett mondania a hangsebesség feletti repülésnek. Pályáját a futárrepülők légcsavaros, dugattyús motoros Zlin Z-43-as típusán folytatta. Ez szakmailag jelentős visszalépés volt, de repülhetett, volt jövőképe és rengeteg tapasztalatot, élményt szerzett. Később vezető beosztásban dolgozott a repülőfőnökségen, a polgári és a katonai légügyi hatóságnál valamint az Open Sky programban. Repült Jak-52-esen, L-410-esen, katonai és civil An-26-oson, L-39 Albatroson, majd 2011-es nyugdíjazásáig a Malév pilótájaként CRJ-200-ason és Boeing 737-esen. Ez a sok típus és beosztás azonban még nagyon távoli volt azon a decemberi napon, amelynek történetét Pinczés János így idézte fel. 

„1977. november 16-án megszületett második fiúnk, László. Három hét szabadságot kaptam, ami rendesen elszaladt a sok teendő miatt. December elején még repültünk, de ezek már csak karbantartó repülések voltak, hiszen nappal teljesen kiképzettek voltunk, és hamarosan kezdtük volna az éjszakai képzést. A szabadságom utáni harmadik repülési nap december 13-a, kedd volt, szikrázóan kék éggel és csodás látással. A táj fehér volt, húszcentis hó lepte mindenütt, és mínusz nyolc fok volt, szélcsend. Első felszállásom az egyedül repülés előtti szokásos ellenőrző repülés volt a kétüléses géppel. Gyorsan és pontosan hajtottam végre és készültem az egyedüli közepes magasságú műrepülésre. Akkor még nem tudtam, hogy utoljára repülök a MiG-21-essel. Kisoroltam a 2-es komlói légtérbe és 5000 méteren elkezdtem a programban leírt feladatok végrehajtását: fordulók 45 fokos és maximális bedöntéssel, forszázzsal, két komplex (leborítás-bukfenc-immelman) és végül az orsók. Nagyon jól ment, éreztem, hogy úgy működik kedvenc gépem, mint a kezes bárány. A paramétereket is sikerült a kívánt 500 – 1000 km/h és a 3000-1000 méter között tartanom. Az orsókat 1000 méteren, 800 km/h-val kellett végrehajtanom. Beállítottam a paramétereket, a gép orrát húsz fokkal a horizont fölé emeltem és balra végrehajtottam az orsót. Ellenőriztem a paramétereket, visszaemelkedtem azt a 150 métert, amit a gép orrába épített blokkok nagyobb súlya, és a paláston végrehajtott orsózás miatt elvesztettem, majd elkezdtem a jobb orsót. Szépen ment, de 200 métert veszítettem. Meg tudom én ezt csinálni szebben is – gondoltam – utána besorolok és megyek haza.

Krasznodari csoportkép. Pinczés János a középső sorban balról a második.

A paraméterek jók voltak, a gép orra 20 fokon a horizont felett volt, forgattam, és háthelyzetben egy leheletnyit előre nyomtam a kormányt, hogy a gép orra ismét a horizonton legyen. Valami nem stimmelt, a gép nem pörgött tovább, leadta az orrát a föld felé, és a szárny irányába csúszva süllyedni kezdett. A sebesség 850, 870 km/h, a magasság 800, 700, majd 600 méter volt, és jött felém a föld. A kormányok semmilyen mozdulatra sem reagáltak, könnyen jártak és hatástalanok voltak. Próbáltam a gázt maximálra tolni, majd vissza alapra, de hatástalan volt. Közben ránéztem a magasságmérőre, ami 350-300 métert mutatott. Már tudtam, hogy ebből nem jön ki a gép, döntöttem és egy határozott mozdulattal meghúztam a katapult vezérlőkarját. Utolsó pillantás a magasságmérőre, 200-180 métert mutatott, a gép 75-80 fokos szögben zuhant a föld felé, és még mindig csak fél-háthelyzetben voltam. A katapult így már tangenciális irányba lőtt ki, és nem fejjel lefelé. Először nagy csattanást hallottam, a kabintetőm elszállt és 20 g-s túlterheléssel már tolt is kifelé a katapultülés rakétahajtóműve. Dirr-durr, csitt-csatt és csend – ennyit hallottam és lógtam az ernyőn, majd becsapódtam a hóba. Mindez oly gyorsan, pár pillanat alatt zajlott le, hogy szinte felfoghatatlan volt, hogy az előbb még a gép kabinjában voltam, most pedig itt a földön várom sorsom további alakulását. Később a kivizsgáló bizottság egyik tagja elmondta, hogy az utolsó orsó elkezdése és a becsapódás között nyolc másodperc telt el. - Ön a hatodik másodpercben hagyta el a gépet, 120 méteres magasságon, 870 km/h sebességnél - mondta.

Az 5705-ös MiG-21bisz, amelyből Pinczés János katapultált.

Mellettem házak voltak és láttam, hogy az ülésem éppen akkor ér földet kis ejtőernyőjével az egyik kertben. Tőlem úgy 300 méterre füstölgött valami, gondoltam oda csapódott be a gépem. Megtapogattam magam, éreztem, hogy a nyakamon folyik egy kis vér, de nem volt vészes. Katapultáláskor a légáramlat letépte a kesztyűmet, az órámat, a cipőmet és a zoknit is. Mezítláb álltam a hóban, gyorsan magamhoz húztam a mentőcsónakot és beleléptem. Kibontottam a túlélő csomagot, és működésbe hoztam a vészjeladót. Addigra megjelentek az emberek a közeli házakból. Kiderült, hogy ez Komló utolsó utcája, senki sem sérült meg és látszólag nem volt jelentősebb kár sem. Megérkeztek a tűzoltók is. Megkértem őket, hogy zárják a területet, és az egyik lakostól kapott strandpapuccsal a lábamon, a hóban odamentünk a roncs mellé. A gépem úgy 70 fokos szögben 900 km/h-val csapódott be az útba, egy nagyfeszültségű villanyoszlop betonalapját és egy ott elhaladó vízvezeték nyomócsövét is átvágva. A nagynyomású víz hűtötte a roncsokat és megakadályozta a nagyjából 1200 liternyi kerozin belobbanását. Később a műszakiak a gép adatrögzítőjét a felszínhez legközelebb lévő farokrészben találták meg, de a hajtómű és a repülőgép többi része után meddő vállalkozás volt kutatni.

Idén lesz 45 éve, hogy 1976. szeptember 1-én, Szentkirályszabadján felállt a 24 órás légi kutató-mentő szolgálat. Az első nappali váltást a 130-as oldalszámú Mi-8T helikopterrel adták.

Egy járőr bevitt a rendőrségre, ahonnan telefonáltam Taszárra, hogy katapultáltam és jól vagyok, de a gép megsemmisült. Már úton volt a kutató-mentő helikopter, amelynek pilótája barátom, Krenács Jani volt. Később mesélték, hogy még nem láttak olyan gyorsan helikoptert Veszprémből Komlóra érni, mint ahogy a barátom vezette a gépet.  Mire a helikopter leszállt, már nagyon rosszul éreztem magam, csökkent az adrenalin szint, előjött a stressz és a rosszullét. Fájt már mindenem. A lábam a földet érésnél kapott ütéstől izomzúzódást szenvedett, a hátam a felső gerincoszlop és a nyakam körül majd szétszakadt úgy fájt. A nyakamon felszakadt a bőr, ahogy a gégemikrofont letépte a szél, fájt a kezem és majd lefagyott a lábam. De éltem és ez volt a lényeg. A gyors előzetes kihallgatás közben kértem, hogy hozzák ki a feleségem, hogy két szót tudjak beszélni vele, mielőtt elrepülök a kecskeméti kórházba. Az estét már egy kórházi ágyon töltöttem, tele aggodalommal, kétségekkel, hogy mit ronthattam el, mi lesz velem, milyen eredményt hoz ki a gerincvizsgálat. Járni csak bicegve tudtam volna, de nem engedték.

KM-1M katapultülés a régi szolnoki repülőmúzeumban. Pinczés János életét is egy ilyen ülés mentette meg.

Azután jött a kivizsgáló bizottság, akik mindenre kíváncsiak voltak. Igyekeztem mindent pontosan elmondani, másodpercről másodpercre. Szorgalmasan jegyzeteltek és egyre csak kérdeztek. Két órás beszélgetés elteltével kértem, hogy hagyjuk abba, mert nagyon elfáradtam, de másnap reggel már ott lihegtek. A tét nagy volt, de én ezt nem tudtam. A MiG-21bisz gépeink garanciálisak voltak, és az orosz fél Taszáron tartózkodó mérnökei is jelezték, hogy kíváncsiak a történtekre. Ha géphiba, kapunk ingyen egy gépet, ha pilótahiba, akkor nem, illetve „attól függ”. Minden kérdésre őszintén válaszoltam, de néha amikor láttam, hogy olyan emberek is kérdeznek, akinek halvány gőze sincs a típushoz, akik nem olvasták még a légiüzemeltetési utasítást sem, kicsit berágtam. A kérdés az volt, hogy miért nem kapcsoltam be a vízszintes helyzetbe állító gombot, mert akkor az automatika mindent megoldott volna. - Ha az alezredes elvtárs elolvasta volna a légiüzemeltetési utasítás bevezető részét, akkor tudhatná, hogy a vízszintes helyzetbe állítást 1000 méter alatt tilos használni - válaszoltam. Végül a negyedik napon már csak egy-két érdeklődő jött, majd azok sem. Lelkesen nekiugrottak, hogy megállapítsák mi történt. Azt az elején leszögeztem, hogy a hajtómű jól működött és én csináltam egy plusz orsót, amelyből nem jött ki a gép, tehát emiatt hibásnak érzem magam.

Két hónap után jött valami eredményféle. A lényege az volt, hogy belevittem a gépet egy nagy sebességű átesésbe. Erről még a főiskolán sem tanultunk, csak néztem, hogy az meg mi? Később elmagyaráztak a mérnökeink, hogy nagy sebességnél egy bizonyos helyzetben a deltaszárny szél felőli oldaláról a csúszás és a nagy sebesség miatt a felhajtóerőt a nagy sebességű áramlás „lefújhatja”, míg a másik oldalt a törzs leárnyékolja, és ott nem termelődik elég felhajtóerő. A kiút, hogy hagyni kell a gépet mozogni a saját pályáján, az orsózás folytatódik és kb. 3000 méter elvesztése után, helyreáll minden vezérelhetőség, minden kormányon. Mivel 1000 méteren kezdtem a manővert az előírás szerint, esélyem sem lett volna, ha bent maradok a gépben. A légiüzemeltetési utasítást kijavították, mindenki új hajózócipőt kapott és minden ezred pilótáival ismertették, hogy ilyen eset is előfordulhat. Az orosz fél is kivizsgálta az esetet és ők is erre a következtetésre jutottak. Aztán 1978-ban valahonnan érkezett hozzánk egy új MiG-21bisz.

Számítógépes grafika az 5705-ösről.

Velem a kórházi ágyon a harmadik hónap után közölték, hogy szóbeli figyelmeztetést kapok, mert eltértem az előírt feladattól és egyel több orsót hajtottam végre. Egyébként várnak vissza, gyógyuljak meg mielőbb. Hévízen és Mátraházán voltam rekreáción és gyógykezeléseken, majd egy év után hivatott a kecskeméti repülőorvosi intézet parancsnoka, hogy beszéljük meg a sorsomat. Dr. Csengery Attila orvos-ezredes egy végtelenül tisztességes, becsületes és emberséges doktor volt, aki mindig kiállt a pilóták mellett, segített nekik, ahol csak tudott. Mindenki szerette és tisztelte, adtunk a szavára. Leültünk és elkezdődött a vizsgálati eredmények összességének ismertetése. Mindent rendben találtak a dokik, de a sebésznek volt egy megjegyzése: - A kompressziós törés a csigolyáidon begyógyult, de nagyon vigyázz, ne húzd túl a repülőt, ne használj nagy g-t műrepüléskor, és ha lehet, kerüld a katapultálást, mert ha nem tudsz felkészülni a megfelelő pozíció felvételével, nem biztos, hogy túléled - mondta. Akkor hogy repüljek a MiG-en? Három g-vel nem lehet műrepülni és légiharcolni, és ki tudja mikor, melyik rendszer hibája miatt kell katapultálni. Megkérdeztem Attilát, hogy mindez lehetséges-e. Bólintott. - János, te tudod akarod-e tovább a hangsebesség feletti repülést csinálni, de egyet véss az eszedbe: egy katapultálást szerencsésen megúsztál, kisebb repedésekkel, törésekkel. A második katapultálást már nem biztos, hogy bírja a gerinced. Döntsd el, mit szeretnél, kisebb g-terhelés mellett sokáig repülni vagy óvatosan repülni a MiG-en.

Hosszas mérlegelés, beszélgetések, és konzultációk alapján úgy döntöttem, hogy otthagyom a vadászrepülést és szeretett MiG-21bisz típusomat és kipróbálom magam más közegben. Sokan nehezteltek, megróttak, gyávának tartottak döntésemért, de az igazi barátaim megértettek és támogattak. Akkoriban nem volt gond, hogy hová mehet egy hangsebesség feletti típusról letiltott hajózó, szinte válogathattam a típusok között. Az orvosi bizottságot arra kértem, hogy egyéni elbírálás alapján tiltsanak le a vadászrepülésről. Így is lett, megkaptam a hangsebesség alatti típuson való orvosi alkalmasságot és ismét repülhettem. A sok ajánlat közül én az 1977-ben, frissen megalakult futárrepülő rajhoz kértem magam, a Zlin 43-asra. Lezártam egy csodás fejezetét az életemnek, elbúcsúztam a századtól, az ezredtől, és bevallom nagyon fájt, hogy többé nem repülhetek hangsebesség felett, és nem élhetem át azt a sok csodát, amit egy vadászgép adott nekem. Álmomban azóta is repülök néha a MiG-21-esen és élvezem a száguldást. Ma is taszárinak vallom magam és büszke vagyok, hogy ott repülhettem, abban a közösségben. Megvalósult az álmom, repülhettem hangsebesség felett és a sztratoszférában. Hosszú volt az utam a MiG-21-esig, de megérte. Elkezdődött egy másik fejezet, ami talán még érdekesebb és változatosabb lett, de az már egy másik történet.”

A taszári MiG-21-esek története Pápán ért véget.

*

Magyarországon 1977-ben még nem volt elérhető a kutatást és mentést támogató műholdas riasztás. A Szovjetunió, az Egyesült Államok, Kanada és Franciaország által, eredetileg a bajbajutott tengeri hajók megsegítésére létrehozott COSPAS-SARSAT (Koszmicseszkaja Szisztyema Poiszka Avarijnih Szudov – Search And Rescue Satellite Aided Tracking) kutató-mentő műhold rendszer csak 1982-ben kezdte meg működését. A hetvenes években a helyszínre elsőként érkező szervektől – rendőrségi körzeti megbízott, mentők, tűzoltók – vagy lakossági szemtanúktól érkezett a bejelentés, de az is előfordult, hogy Pinczés Jánoshoz hasonlóan, a katapultált pilóta telefonált a rendőrségről és jelentette a történteket. Az is megtörténhetett, hogy ha nem volt információ a gépről és a keresése sem vezetett eredményre, akkor a repülésvezető vagy a harcálláspont, amely ismerte a feladat-végrehajtás helyét, útvonalát, riasztotta a kutató-mentő szolgálatot.

A MiG-21bisz katapultülésében lévő túlélőkészlet R-855UM típusú rádió berendezése automata üzemmódban a 121,5 MHz frekvencián adott jelzést. Ezt a jelzést a földi rádiótechnikai állomások és az éppen levegőben lévő helikopterek is vehették. Előbbiek csak korlátozottan rendelkezhettek irányinformációval, viszont a helikopterek ARK-U2 berendezésének tűje stabilan a jel irányába állt. Ekkor meg lehetett hallgatni, hogy valóban vészjelzés jött-e. (Később, a Mi-17-esek ARK-UD berendezése már hangjelzést is adott.) Ugyancsak az ARK-U2-t használták a kutató-mentő Mi-8-asokon is, amelyek a berendezés segítségével a vészjeladóra, mint irányadóra repülhettek rá. A műholdas riasztás a nyolcvanas évektől Magyarország számára is elérhetővé vált.

* * *

Fotó: Pinczés-archív, Szórád Tamás. Mi-8-as fotó: Simon-archív. Az írás az Aeromagazin 2021. februári számában megjelent cikk bővített változata.

Szolnokon az új helikopterek érkezése áll a figyelem középpontjában, és ez az alakulat feladatrendszerét ismerve rendjén is van. Az elmúlt év végén ugyanakkor teljessé vált a Zlín alapfokú kiképző/kiválogató repülőgépek flottája is, mely a bővülő haderőnem jövőjének fundamentumát alkotja, a hajózó utánpótlás kinevelésében szorgoskodva...

Szolnokon járva kétségtelenül a H145M a sztár, de szorgosan pörögnek a Zlínek is. Itt 02-es pálya szerinti bejövetel közben a "fleet leader" 02-es :-) , fölötte pedig a valszeg engine out eljárást gyakorló 27-es Z 242L, az új jövevények egyike.

Itt már a kerítés fölött.

Haslövés a 28-asról. Jól látszik a léghűtéses Lycoming motor téliesítő kitje, mely az olajhőt hivatott a hideg levegőben is megfelelő szinten tartani - mert mint tudvalevő, a kenőanyag alacsony hőmérséklete a motor élettartamának csökkenését vonja maga után.

A nap alig valamivel a horizont felett, szép sárgára festve a besikló 27-est, melynek szárnyvégi strobe-je éppen bevillan.

Ez már a 2017-ben érkezett gépek egyike, a 22-es, mely műrepülést követően lenyomott még pár iskolakort az üzemnap zárásaként. 

Zord

Irak Halálos áldozattal járó rakétacsapások Erbílben

A hónap közepén rakétacsapások érték Kurdisztán Autonóm Régió fővárosának, Erbílnek környékét. A támadás a város repülőterének közelében történt, ahol az iraki koalíciós erők amerikai katonai bázisa is található. A rakétatámadás során egy, az Egyesült Államoknak dolgozó külföldi polgári munkatárs hunyt el és legalább kilenc ember sebesült meg.

Február 20-án bejelentették, hogy a fővárostól északra található Balad városában lévő légitámaszponton, ahol amerikai repülőgépeket is tárolnak, négy rakéta csapódott be. Ezúttal halálos áldozatról nem, csak sebesültekről számoltak be. Mindkét támadás esetén az elkövető nagy valószínűséggel iráni támogatású síita fegyveres csoport, a Guardian of the Blood volt.

Az Iránhoz köthető fegyveres csoportok célja, hogy a külföldi csapatok, az amerikai erőket is beleszámítva, hagyják el Irakot. A baladi támadás valószínűleg a NATO azon bejelentésére volt válaszlépés, miszerint 500 főről 4000-re növelik az Iszlám Állam legyőzésére szolgáló iraki misszió létszámát.

Irán Zavargások Beludzsisztánban

Halálos áldozata is a van a délkelet-iráni Szaravan városában kialakult megmozdulásoknak, amelynek kapcsán a tartományi kormányzati épületet is elfoglalták. A lakosság haragját az váltotta ki, hogy előző nap a hatóságok tüzet nyitottak iráni állampolgárokra, akik épp üzemanyagot próbáltak meg átcsempészni a Pakisztánnal közös határon. Az esetben legalább ketten haltak meg, és az iráni hatóságok már vizsgálják lövöldözés körülményeit.

A Pakisztánnal határos, sivatagos Szisztán és Beludzsisztán Irán egyik legelmaradottabb régiója, ahol évek óta hatalmas problémát jelent a munkanélküliség. A tartomány szunnita beludzsi lakosainak egyetlen megélhetési forrása a feketekereskedelem a szomszédos Pakisztán szintén beludzsi etnikumhoz tartozó lakosaival. Mivel a térségben Iránban a legalacsonyabbak az üzemanyagárak, rengetegen próbálnak megélni üzemanyag-csempészetből. Az évről évre fellángoló beludzsi szeparatizmus évek óta komoly fejfájást okoz mind az iráni, mind pedig a pakisztáni hatóságoknak.

Ahmadinezsád visszatérhet az elnöki székbe?

Iránban 2021 júliusában tervezik megtartani a következő elnöki választásokat. Mivel az országban a legfőbb vezető után az elnöké a legfontosabb pozíció, személye alapvetően határozza meg az ország sorsát. Irán két ciklust is kitöltött korábbi elnöke, Mahmud Ahmadinezsád júliusban újra rajthoz állhat az elnöki címért. Habár az iráni választási rendszer legfeljebb 2 ciklust engedélyez, egy bizonyos idő letelte után ismét el lehet indulni a választásokon. Mivel az Ali Hámenei ajatollah irányítása alatt álló Őrök Tanácsa hagyja jóvá a jelöltek listáját, a kérdés az, hogy az adott jelöltet végül engedik-e elindulni a választásokon.

Mahmud Ahmadinezsád 2005 és 2013 között, két elnöki ciklusig viselte az államfői tisztséget. Konzervatív, szókimondó politikusként nem egyszer élesen kritizálta az Egyesült Államokat és Izraelt. A 2009-es, második megválasztásának jogosságát hazájában és külföldön is széles körben vitatták. Mivel felmerült a választási csalás gyanúja, országszerte jelentős tűntetésekre került sor, melyek kapcsán komoly ellenhangok merültek fel magával a legfőbb vezetővel kapcsolatban is. A szókimondó Ahmadinezsád a mai napig éles kritikusa a Hasszán Rohani vezette iráni kormánynak. Többek között ezért sem indulhatott a 2017-es választásokon, valamint 2018-ban háziőrizetbe került.

Izrael Rejtélyes robbanás az izraeli hajón

Izrael miniszterelnöke Benjámin Netanjáhu Iránt tette felelőssé a Helios Ray névre hallgató és bahamai felségjelzés alatt hajózó (de izraeli tulajdonban lévő) teherhajón történt rejtélyes robbanásért. A szakértők felhívják a figyelmet, hogy az Ománi-öbölben történt incidens több biztonsági aggályt is felvet az Föld egyik legfontosabb kereskedelmi vízi útvonalán áthaladó hajózással kapcsolatban. Az iráni külügyminisztérium ugyan tagadta a vádakat, azonban nem lenne meglepő ha kiderülne, hogy volt közül hozzá: a támadás tökéletesen illeszkedik a régiót hosszú ideje destabilizáló ország akciói közé.

Ökológiai katasztrófa Izrael partjainál

Izrael partvonalát mintegy 160 kilométer hosszan több tonnányi olajszennyezés lepte el. Az ország történelmében példa nélküli esetet a hatóságok az egyik legsúlyosabb ökológiai katasztrófának tekintik, amellyel eddig szembesülniük kellet. A Környezetvédelmi minisztérium és aktivisták becslései szerint, több mint ezer tonnányi kátrány már elmosódott a partokon. Azt, hogy ki lehet a felelős még vizsgálják, de valószínűsíthetően egy a Földközi-tenger keleti részén áthaladó hajó állhat az ügy hátterében.

Elhalasztották Netanjáhú tárgyalását

A márciusi választások után három héttel elhalasztották az ország miniszterelnökének tárgyalását arra hivatkozva, hogy a bizonyítási szakaszban elhangzó tanú meghallgatások a választásokba való beavatkozást jelentenék. Több korábbi közeli munkatárs is jelezte, hogy tanúként részt kíván venni a tárgyaláson, amelyben Netanjáhut három különálló ügyben vádolják vesztegetéssel, hatalommal való visszaéléssel és csalással. Netánjáhu reményei szerint a választásokon való sikeres szereplés biztosítani fogja számára a mentességet a büntetőeljárás alól.

Jemen Harc Máribért

A Márib provincia azonos nevű fővárosa ellen indítottak offenzívát a húti lázadók még február elején. A kormányzat utolsó bástyájaként is számon tartott terület az ország gazdagabb olajforrásainak kapuja, így stratégiai jelentőséggel bír a nem túlzottan diverzifikált gazdaságú államban. A lázadók ezen kívül több rakéta támadást is végrehajtottak nem csak a régióban, de a kormány erőket támogató Szaúd-Arábia fővárosa, Rijád ellen is.

Libanon Durva politikai gyilkosság Libanonban

Eltűnését követően holtan találták autójában az ismert síita politikai aktivistát és kutatót Lokman Slimet. Az ötvennyolc éves Slim hangos kritikusa volt a Hezbollahnak. A legutóbbi hetekben több nyilvános médiaszereplése alkalmával is a bejrúti kikötőben történt robbanással a radikális iszlamista szervezetet vádolta és tette felelőssé. Slim szerint a kikötői raktárban tárolt ammónium-nitrát egy részét a szír Aszad-rezsim vetette be a polgárháborúban, és a vele szoros szövetségben álló Hezbollah ehhez nyújtott logisztikai támogatást (tehát a hajó eredeti úticéljának megjelölt mozambiki robbanószergyár csak fedőtörténet és eredetileg is Bejrútban kellett lerakodni a közel 3 ezer tonna árut).

Slim meggyilkolása hatalmas felháborodást keltett és nemcsak Libanonban. Halála egyértelműen a Hezbollahnak állt érdekében: a célzott gyilkossággal való elrettentés és a kritikusok elhallgattatása már a ’80-as évek óta részét képezi a szervezet által bevetett eszköztárnak. A gazdasági és politikai válsággal egyaránt küzdő országban a Hezbollah erejét és hatalmát demonstrálandó egyértelmű üzenetet küldött mindenkinek, aki vitatja tevékenységét.

Szaúd-Arábia Az Egyesült Államok nem szab ki szankciót Hasogdzsi meggyilkolását elrendelő szaúdi koronahercegre

A Biden-kormányzat eleget téve korábbi ígéretének, február 26-án nyilvánosságra hozta azt a hírszerzési jelentést, amely egyértelmű bizonyítékkal szolgál a szaúdi koronaherceg, Mohamed bin Szalmán a rendszerkritikus újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásában való érintettségére.

A 2018 októberében az isztambuli szaúdi nagykövetségen rejtélyesen eltűnt, majd brutálisan meggyilkolt újságíró éveken át komoly kritikusa volt az országot egyre diktatórikusabban vezető Mohamed bin Szalmánnak. Hasogdzsi eltűnését, majd halálát Rijád eleinte ügyefogyottan próbálta tagadni, majd ahogy az ügy részletei a török hírszerzésnek köszönhetően fokozatosan napvilágra kerültek, kénytelen-kelletlen elismerte a gyilkosság tényét, viszont Hasogdzsi hazahozatalára küldött osztag önkényes döntésének beállítva azt. Ezt követően a meggyilkolt újságíró családtagjai „kárpótlásképpen” házakat és havi életjáradékot kaptak a koronahercegtől.

Az amerikai hírszerző közösség jelentése szerint „A szaúdi koronaherceg 2017 óta teljes befolyással rendelkezik az állam biztonsági- és hírszerzési szervei felett, így erősen valószínűtlen, hogy az ő beleegyezése nélkül véghez lehetett volna vinni egy ilyen műveletet.” – A jelentés tehát csak megerősítette a sokak által feltételezett tényt, hogy a szaúdi koronaherceg személyesen rendelte el az emigráns újságíró meggyilkolását.

Anthony Blinken amerikai külügyminiszter a műveletben érintett 76 szaúdi állampolgár ellen jelentett be szankciókat, viszont a koronaherceget nem említette.

„Továbbra is elkötelezett védelmezői maradunk a királyságnak. (…) „Viszont az intézkedéseknek nem az a célja, hogy leromboljuk ezt a viszonyt, hanem hogy újra kalibráljuk, hogy az jobban tükrözze az érdekeinket és az értékeinket.” – mondta a külügyminiszter.

Szaúd-Arábia Izrael mellett továbbra is az Egyesült Államok fontos szövetségese a térségben. Viszont a királyi ház rivális tagjainak bebörtönzése, az ellenzéki hangok kegyetlen elfojtása, illetve a katonai beavatkozás az elhúzódó jemeni polgárháborúba számos olyan kérdést vet fel, amelyek negatívan befolyásolják a királyság nyugati megítélését.

Szíria Megtörtént a Biden-adminisztráció első légicsapása

Joe Biden januárban beiktatott amerikai elnök légi csapásokat rendelt el, válaszul az Irakot ért rakétatámadásokra. A szíriai-iraki határon található épületcsoportra dobtak le bombákat, amelynek során legalább 17 ember, a Népi Mobilizációs Egységek (Hasd as-Shaabi) síita milícia katonái vesztették életüket.

A nyilatkozat szerint az amerikai elnöknek volt lehetősége ennél súlyosabb válaszlépéssel élni, ám ő a kevésbé agresszív, arányos utat választotta, megmutatva ezzel, hogy az amerikai és a koalíciós erők védelmében járt el. A szír külügyminisztérium közleményében azonban nem értékelte ilyen pozitívan az eseményeket, sőt, az amerikai légitámadást gyáva cselekedetnek ítélte meg. Ezen felül felszólította Bident, hogy tartsa be a nemzetközi jogi szabályokat, és ne a „dzsungel törvénye” szerint járjon el, mint elődje, Donald Trump.

 Algéria Feloszlott az algériai nemzetgyűlés

A 2019-ben indult tüntetések hatására lemondott, két évtizedes hatalomban töltött év Abd el-Azíz Buteflíka elnök, akit miniszterelnöke Abdelmadjid Tebboune váltott.  A tüntetések azonban kiújultak és a Hirak mozgalom nyomásásra Tebboune úgy döntött, hogy feloszlatja a parlamentet, mivel úgy látta az új kabinet nem képes véghezvinni a megígért reformokat. Jelenleg komoly gond a gazdaság diverzitásának hiánya az olaj és géz domináns szerepe miatt, amelyből származó jövedelem az állami költségvetés 60%-át teszi ki, így nagyban függ tőle az ország. A gazdaság színesebbé tételével kíván munkahelyeket teremteni az új elnök, ez főleg fontos mivel a tüntetések résztvevői javarészt a fiatalabb munkanélküli korosztályok. Az elnök kegyelemben részesített, több letartóztatott tüntetőt is, többek között Khaled Drareni újságírót, aki a sajtószabadságért való küzdelem ikonikus alakja lett.

Egyiptom

Február közepén az Egyiptomi külügyminiszter, Sameh Shokry tárgyalóasztalhoz ült Tunéziai kollégájával, Othman Jerandival. A felek megerősítették annak szükségességét, hogy folytassák az arab erőfeszítés támogatását a Palesztin kérdésben, illetve megállapodtak a líbiai válság befejezésének mihamarabbi szükségességéről, mégpedig a líbiai nép érdekeit szem előtt tartva. Ezt követően Líbia új miniszterelnöke, Abdel Hamid Dbeibeh amint Kairóba érkezett, nem késlekedett megköszönni és elismerni Egyiptom segítségnyújtását, amely a Líbiai konfliktus rendezését célozza. Továbbá kifejezte reményét, hogy új szintre emelhetik a két ország közötti stratégiai kapcsolatot.

Egyiptom miniszterelnöke, Mostafa Madbouly ülést hívott össze február 20.-án. A találkozó célja az volt, hogy felvázoljanak egy víziót az ország élelmezési biztonságának megteremtéséről és megtegyék az ehhez szükséges lépéseket, emellett a témát beelemelték a nemzetbiztonság kérdéskörébe. Kairó haditengerészeti fejlesztésekkel igyekszik a térség stabilitását biztosítani mindemellett erősíteni kapcsolatait az USA-val, hiszen az új elhárító fegyverrendszerek (amelyek beszerzéséről februárban tárgyalt a két fél) egyrészt Egyiptom Szuezi-csatorna feletti ellenőrzését, másrészt átfogóan az ország védelmi képességeit növelhetik. Korábban már több európai állammal is születtek megegyezések haditengerészeti kérdésekben. Február 20-án például a spanyol ESPS Reina Sofia fregattal gyakorlatozott az egyiptomi „Sharm El Sheikh” fregatt a regionális biztonság és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének jegyében, később pedig az Egyesült Arab Emirátussal is zajlottak hadászati eszközökről szóló találkozók. A hónap végéhez közeledve további egyeztetéseket folytattak az USA központi parancsnokságával a „műveleti tempót” megtartva. Kenneth McKenzie és Mohammad Farid, az egyiptomi fegyveres erők vezérkari főnöke a találkozón megvitatták a térséget érintő stratégiai kérdéseket, mint például Szomáliában az ismételten romló biztonsági helyzet, ezen kívül kilátásba helyeztek újabb közös hadgyakorlatokat. Kitértek a terrorizmus elleni közös fellépésre is, hiszen a nemzetközi közösség is elismerte Egyiptom ebbéli tevékenységét a Sínai-félszigeten.

Líbia Erik Prince megsértette a líbiai embargót

A Blackwater alapítója és volt részvényese, Erik Prince megsértette a 2011 óta érvényben lévő fegyverembergót, derült ki az ENSZ jelentésből. A 2007-es Blackwater botrány óta Prince eltűnt a nyilvánosság elől, viszont ugyanúgy folytatta tevékenységét a magánkatonai vállalatok világában. A jelentésben Prince-t azzal vádolták meg, hogy egy fegyveres csapatot szervezett több Dubai központú katonai magánvállalatból, akik különleges műveleti feladatokat láttak volna el merev- és forgószárnyas technikával is megtámogatva. A „csomagot” Halifa Haftár tábornoknak ajánlották fel 2019-ben, aki ekkoriban a Tripoli elleni offenzíváját hajtotta végre. Az ajánlat tartalmazta egyes GNA vezetők és elfogását és likvidálását.

Az események felgöngyölítése már korábban is folyt, mind a média, mind pedig az ENSZ által. Az ABC News ausztráliai tv-hálózat 2020 őszén jelentetett meg egy tényfeltáró műsort, amiben Christian Paul Durrant, az ausztrál légierő volt pilótájának szerepét vizsgálták az ügyben. A részletek túlnyomó része ekkor már napvilágot látott. A Haftár tábornoknak megígért Cobra támadó helikoptereket nem sikerült beszerezni a Jordániai cégtől, aki gyanúsnak tartotta az ügyletet. Az elégedetlen Haftár jogosan kérte számon a cégen a hiányosságot. A csapat biztonsága érdekében a 20 emberből álló kis egységet végül kivonták Líbiából és Málta szigetére érkeztek, ahol a hatóságok rövid vizsgálat után elengedték őket, mivel olajipari munkásnak adták ki magukat. Prince neve már ekkor előkerült azonban az újabb részletek rávilágították, hogy a fő szervező ő volt a háttérben. Az Emírségek, mint Haftár támogatója jelent meg a polgárháború alatt, és ez az akció is egyfajta erőkivetítésként értékelhető az ország részéről. Mindemellett ez az akció inkább üzlet volt Princenek és Durrantnak egyaránt, azonban kérdéses, hogy ezek után milyen szintű felelősségre vonás várható a nemzetközi közösség részéről.

Tunézia

Taposóakna végzett négy tunéziai katonával február első hetében. A védelmi minisztérium szóvivője nyilatkozata szerint az egység – amelynek a tagjai voltak az áldozatok – terroristák után kutatott az Algír határ közeli hegyvidéki régióban.

A szélsőséges iszlamista megmozdulások a 2011-es forradalmak után felerősödtek miután Zine El Abidine Ben Ali-t elmozdították elnöki tisztségéből.

Azóta a terrorizmus megállítását célzó műveletek az elmúlt néhány évben meghozták eredményüket és a biztonság egyre magasabb fokon szavatolható az országban, viszont ez több tucat egyenruhás életét követelte az évek során és az őket célzó támadásokkal továbbra is számolnia kell a hadseregnek.

Mindeközben Tuniszban tüntetések zajlottak, amelyre a rendőrség utak és forgalmi csomópontok lezárásával válaszolt. Az emberek úgy érzik, ki kell állniuk a szabadságuk védelme érdekében az igazságtalan rendőri intézkedések és túlkapások egyre gyakoribbá válása miatt, amelyben a demokrácia erodálódását látják. Ez sérti a 2011-ben kivívott szabadságot – hangoztatják a tüntetők.

A növekvő társadalmi és gazdasági feszültség oka továbbá, hogy tíz évvel a forradalmi események után Tunézia politikai rendszere fulladozik mivel a 2019-es választások eredményeképpen fragmentálttá vált a Parlament összetétele és azóta az elnök, a miniszterelnök és a parlament képtelen az eredményes egyeztetésre, aminek következménye a stagnáló gazdaság.

 

Írta: Ács Nóra, Hende Olivér, Kovács Ádám, Márkus Gergely, Szomolányi Szabolcs

Szerkesztette: Halasi Gábor

Címlapkép: Teherán, 2021. március 11.
A legfőbb iráni vezető hivatala által közreadott képen Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah élő adásban mond beszédet Teheránban 2021. március 11-én. Az ajatollah képmutatással vádolta az Egyesült Államokat rijádi kapcsolataik vonatkozásában. Hameini szerint az amerikaiak szüntelen az emberi jogokról beszélnek, de mégis egy bűnözőt támogatnak. Ezzel az amerikai hírszerzés jelentésére utalt, amely szerint Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös rendelte el 2018-ban Dzsamál Hasogdzsi kormánykritikus szaúdi újságíró meggyilkolását.
(Forrás: MTI/EPA)

A MENA 04 – MENA térség hírfigyelő, 2021. február bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Hosszú, feszültséggel teli időszak után - amellyel részben már a perpillanat szünetelő kínai történelmi sorozatunkban is foglalkoztunk - 1937-ben nyílt háború tört ki a nemzeti Kína és az imperialista Japán között Pejping (a mai Peking) térségében; a harc augusztus 13-án átterjedt Sanghaj környékére is, amely Kína legfontosabb ipari és kereskedelmi metropolisza volt. A városban és a környező településeken három hónapig folyt a véres küzdelem, ahol a kínaiak a létszámukkal próbálták ellensúlyozni technológiai hátrányaikat, sikertelenül, így október 26-án elkezdték a visszavonulást.

A megtört kínai morál, illetve az érdektelen nyugati közvélemény inspirálása érdekében Kína Generalisszimusza, Csang Kaj-sek úgy döntött, a 88. hadosztály németek által kiképzett és felszerelt elit katonái közül az életben maradtak egy részét hátrahagyja egy hősies utolsó helytállásra. Az ő történetüket mutatja be a The Eight Hundred című 2020-as kínai film, amely a KatPol Kávéház mai adásának témája Enz és Rammjäger83 részvételével.

[...] Bővebben!

 A dániai képeim nézegetésekor beletelt egy kis időbe, míg rájöttem mi a különbség a Type 052 C és D verziói között. A neten keresve persze elsőre teljes a zűrzavar, mert a képszerkesztőknek és bloggereknek nincsenek ilyen skrupulusaik. Ami feltűnt, hogy az én "hajómnak" kör alakú indítócellái voltak a HHQ-9es légvédelmi rakéták számára, a hajó közepén két keresztbe állított négyes indítótubus fogadta be a hajó elleni célokra telepített YJ-62  rakétákat, és hogy a taton csak egy hangárajtó volt, nem kettő. Közelről ezek így néztek ki. A cikkekben említett második, a  fedélzet hátulján levő  HHQ-9 SAM indító fel sem tűntek, mivel a hangár mögött vannak.

És akkor a Type 052C és a D verziók összehasonlítása, persze csak külsőre. A leglátványosabb része a kérdésnek, amihez nem kell felülről látni a hajót az a 360 fokot lefedő, négy radar elem burkolata. A C verziónál ez köríves, a D verziónál síkban helyezkedik el. Persze ez csak a legvégén tűnt fel nekem, először az indító cellák eltérő alakja lepett meg. A C verziónál a kör alakú , a D verziónál téglalap alakúak. Emellett a hajó elleni YJ-62 indító eltűntek a hajó középfedélzetéről, és a tat, azaz inkább a hangár formája is átalakításra került gondolom a hátsó indítótubusok kialakítása miatt. A D verzióban átalakításainak (és a kínai  rakétatechnológia fejlesztésének) köszönhetően, Kína így más képes volt egységesíteni a különböző funkciójú rakétáit, úgy hogy azok mindegyik ugyanabba a cellába férjen bele. A YJ-62 hajó elleni rakétákat az YJ-18 és YJ-83 rakétákkal váltották fel.

A képek forrása itt és itt.
A korábbi, nagyobb méretű AShM rakéták elhagyása révén, az indító cellák száma is megnőtt egy keveset. 56 (6x6 elől, 2x4 YJ-62 középen és mögött 2x6 HHQ-9es megint) helyett 64 (elől és hátul is 32 cella lett kialakítva vegyesen). HHQ-9 légvédelmi rakéta mellett megjelent HHQ-16 közepes hatótávolságú SAM és a hangár tetejére még extrába felkerült egy rövid hatótávú rakétaindító is. (a orrban levő hajóágyút is 100 mm-esről 130 mm-esre cserélték ki. Azt hiszen összességében mondhatjuk hogy erősebb fegyverzetű lett a D verzió.

Itt van néhány fotó a TYPE 052C verzióról, Dániából, a PLAN DDG 152 hajóról.

A szlovák légierő két Mil Mi-17-esén a közelmúltban elkezdték a nagyjavítást. A két forgószárnyas február 26-án, illetve március 2-án érkezett meg a LOTN (Letecké opravovne Trenčín, Trencséni Repülőgép-javító Vállalat) telephelyére. A helikoptereknek hét évnyi üzemelés, vagy 1000 repült óra után teljes felújításon kell átesniük. A nagyjavítás során az összes alkatrészt szétszerelik, vagy kicserélik, megvizsgálják a további használat előtt. A festéket is eltávolítják és újrafestik a helikoptereket. A hírben szereplő két Mi-17-es, a 0827-es Mi-17LPZS, és a 0846-os Mi-17M közül az előbbit már évek óta repülésre képtelen állapotban tárolták a típusnak otthont adó eperjesi bázison.

Van, ami mellett nem lehet elmenni, mert pusztán más sem tette. Most egy ilyen hír következik. Az ukrán légierő egyik MiG-29-es harci repülőgépe sérülést szenvedett szerdán este. A vadászgépnek egy tiszt hajtott neki Volkswagen Touran gépjárművével, eléggé ittas állapotban a Vaszilkiv mellett lévő katonai repülőtéren. Az éppen vonatott, digitális festésmintával rendelkező fehér 08-as oldalszámú Fulcrum-ba hátulról hajtott bele a Volkswagen Touran. Az ütközés következtében a repülőgép kigyulladt, de a keletkezett tűzet a tűzoltók idejében megfékezték és eloltották. A baleset a repülőgép jobb hajtóművének, valamint a jobb függőleges vezérsíkjának és a stabilizátorának roncsolását is okozta. A századosi rendfokozatú tiszt zúzódásokat szenvedett a mellkasán és az arcán. Bár a MiG-29-es sérüléseinek felmérése még tart, nem zárható ki a károsodás miatt hadrendből történő kivonása sem.

Továbbra is Ukrajnában maradunk, de most egy sokkal józanabb hír apropóján. Kijevben ugyanis eldöntötték, hogy államosítani fogják a Motor Szics-et, mely a világ egyik legnagyobb repülőgép- és helikopter-hajtóműveket, valamint erőművi gázturbinákat gyártó vállalata. Az ok az, hogy nemzetbiztonsági stratégiai jelentősége van a cégnek. A két évtizede privatizált vállalat esetében az utóbbi években félő volt, hogy teljesen kínai befolyás alá fog kerülni. A kínai Skyrizon légiipari befektető legutóbb 2019-ben tett ajánlatot a több mint százéves, de már jó ideje nem túl jó pénzügyi helyzetben lévő Motor Szics többségi tulajdonrészének megvásárlására. 2017-es médiajelentések szerint a Skyrizon mintegy 80% -os részesedést halmozott fel a Motor Szics-ben, melynek megvásárlására már 2016-ban is ajánlatot tettek. Az eladás ötletét Washingtonban sem nézték jó szemmel és megpróbálták azt megakadályozni.

Különleges festést kapott egy német C-160 Transall (Transporter Allianz) szállító repülőgép. A hohni Lufttransportgeschwader 63 (LTG 63) ezred 50+40 lajstromjelű C-160-asa a típus 2021 végén történő kivonása alkalmából viseli különleges festését. A szárny felső felére Németország és az alakulatnak otthont adó Schleswig-Holstein tartomány zászlaját festették fel, a szárny középső részén pedig a 63-as szám látható egy világtérkép felett. A hajtóművek gondolái, a függőleges vezérsíkon lévő kormányfelület, valamint a törzs oldalán lévő futógondolák eleje narancssárga festést kapott. A törzs oldalán feltűnik az alakulat jelvényében is látható méh, valamint a 63-as szám is. A Németország és Franciaország által az 1960-as években közösen kifejlesztett repülőgép 1968 óta szolgál a német légierőnél, így az 1968-as és a 2021-es évszám is feltűnik a fehérre festett szárnyak alsó részén. A hírek szerint a C-160-as Transall-ok kivonásával az LTG 63-as Szállítórepülő-ezred is felszámolásra kerül szeptemberben.

A következő évtől kerülnek átadásra a franciákkal közös egységbe szervezett amerikai Lockheed Martin C-130J Super Hercules szállító, és a légi üzemanyag átadásra képes KC-130J repülőgépek Németország részére. Az első C-130J 2022 februárjában érkezik majd meg a normandiai Évreux-i BA105 légibázisra, míg az alakulat a bevethetőségét 2024 nyarára éri el. A támaszponton természetesen már folynak az építkezések, ezek mintegy 70 millió eurós költségeit a két ország megosztja egymás között. Franciaország már kapott két C-130J és két KC-130J Super Hercules-t, míg a németek 2022 februárjától kezdődően vehetik át hat gépüket, félévenkénti esedékes kézbesítési időpontokkal. Az USA-ban történő átképzést már maguk mögött tudó német pilóták jelenleg a francia C-130J típusú repülőgépeken repülnek, de még mindig az Orléans-Bricy állomásról. Idén nyáron települnek majd át Normandiába.

Felszállási tilalom alatt állnak Belgium Lockheed Martin F-16AM/BM harci repülőgépei március 9. óta. A Benelux-országok feletti légvédelmi készültséget éppen ezért a Holland Királyi Légierő (RNLAF) gépei vették át a belgáktól. A repülési tilalmat egy február 11-i eset miatt rendelték el, amikor is a Florennes-i támaszpontról felszállt egyik F-16-os (FA-118) Pratt&Whitney F100-as gázturbinájában meghibásodás lépett fel. A hajtóműből kirepülő alkatrészek nem okoztak komoly sérülést a repülőgépen, melynek pilótája sikeresen le tudott szállni az F-16-al. Az eset kivizsgálása során a többi F100-as gázturbinát is átvizsgálták, és olyan nyomokat fedeztek fel többön is, ami hasonló meghibásodással járhat a jövőben. Az alkatrészcserével megoldható javítás időtartama hajtóművenként 5 munkanap, de a szükséges alkatrészből kevés áll rendelkezésre. Belgiumban 40 darab együléses AM és 9 kétüléses BM változatú F-16-os van még hadrendben.

Március első felében két Lockheed Martin F-35-ös is végrehajtotta első repülését. 2021. március 2-án az Olaszországban gyártott kilencedik holland Lightning II-es, az F-017-es jelzésű emelkedett a levegőbe. Március 8-án viszont az első dán F-35-ös, az l-001-es szűzfelszállásának a dátumává vált, amit texasi Fort Worth-ben hajtott végre és 90 percen át tartott. Így az Egyesült Királyság, Hollandia, Norvégia és Olaszország után Dánia az ötödik európai állam, melynek 5. generációs harci gép lett. Az L-001-es számú gép összeszerelése 2020 augusztusában kezdődött el és 2021 januárjában fejeződött be. A berepülést követően 2021 áprilisában átadásra kerülhet majd az európai megrendelő számára. Egy ideig ez is az arizonai Luke támaszponton lesz majd megtalálható, ahol részt fog venni az RDAF légi és földi személyzetének átképzésében. Dánia eddig összesen 27 F-35-öt rendelt meg, ezeket 2027-ig készít el majd az amerikai gyártó. Hazai földre várhatólag csak 2023-ban érkezik meg az F-35A Lightning II, amely a Skrydstrup légibázist tudhatja majd otthonául. Dánia mondhatni igencsak későn, 2013 és 2016 között választotta ki az F-16AM/BM (MLU) Fighting Falcon gépek utódjául az F-35-öt.

Brit lapértesülések szerint Nagy-Britannia a közeljövőben akár drasztikusan is lecsökkentheti majd a beszerezni kívánt Lockheed Martin F-35B Lightning II-es vadászbombázók darabszámát. Az Egyesült Királyság csak 48 repülőgépet vásárol majd meg, a korábban ismert 138-as darabszámtól messze elmaradva. Tény, London eddig pontosan ennyi F-35B megrendelését véglegesítette, ezeket 2025-ig kell átadnia a gyártónak. Azonban azt is meg kell említeni, hogy ennyi F-35B megléte nem fogja lehetővé tenni a két QUEEN ELIZABETH-osztályú repülőgép-hordozó egyidejű alkalmazását, hiszen a képzésében használtakkal, illetve az időszakos karbantartáson lévőkkel is számolva a két hordozóra vetítve 60-70 darab F-35B beszerzésére lenne szükség. A Sunday Times jelentése szerint a további 90 darab F-35 Lightning II-es harci repülőgép megrendelését törölni kell majd a fejlesztés alatt álló Tempest vadászgép javára. Ugyanezen okból a 24 jelenleg legidősebb Tranche 1-es Typhoon vadászgép a tervezetnél korábban, 2030 körül nyugdíjba megy. Ezeket a korai variánsokat még pár éve kizárólag légvédelmi feladatok ellátására, illetve légiharc-gyakorlatokon az ellenfél szerepének eljátszásra még alkalmasnak találták. A lap a döntést azzal magyarázza, hogy a nagyon hosszú távú programok során a dolgok megváltozhatnak, más képességekre lehet szüksége egy államnak, hiszen a fenyegetettség mértéke és iránya is változhat időközben.

Várhatóan csökkenteni fogják a RAF szállítási kapacitását is, mind a 14 C-130J Hercules előrehozott kivonását is megemlítette a lap. Ezáltal az Airbus A400M Atlas marad a taktikai légszállítás alappillére, bár aggodalmak merültek fel, hogy ezek a repülőgépek nem a legalkalmasabbak a különleges erők feladatainak támogatására. Szintén leépítés várhat a forgószárnyasokra is, mégpedig igen drasztikus 41%-os. Itt elsősorban a Puma HC.2-ek lehetnek majd az érintettek, amelyekből 23 darab bár korszerűsítve lett, de szolgálatuk az 1970-es évek elejére nyúlik vissza. A fenti leépítési tendenciák mellett fejlesztési is megvalósulhat majd, hiszen a The Telegraph szerint a királyi haditengerészet repülőgépek indítására és megállítására képes szerkezeteket keres. Ezeket már akár 2023-tól fel is szerelnék a már megépített repülőgép-hordozók fedélzetére, amennyiben a rendelkezésre álló igen rövid idő alatt kifejleszthetők és üzembiztosak lesznek. Az indítórendszer 25 tonnás tömegű repülőgéppel, míg a megállító 21 tonnással kell, hogy meg tudjon birkózni. A 2023-as dátum azért is figyelemre méltó, mert a HMS QUEEN ELIZABETH akkor lesz nagyobb mérvű karbantartáson, így az átépítése viszonylag könnyen megvalósítható lenne.

Londonban a beszerzésre is figyelmet fordítanak, hiszen március 11-én jelentettek be egy fegyvervásárlást. Ennek során az új Lockheed Martin AGM-179 JAGM (Joint Air-to-Ground Missile) irányított rakéták kerültek megemlítésre, amelyeket 201,75 millió dollár értékben szereznének majd be. A kettős irányítású (félaktív lézer+radar) rakéta hatótávolsága felülmúlja a fejlesztési alapként szolgáló AGM-114R Hellfire hasonló adatát. Ennek ára a továbbfejlesztések ellenére mégis megnövekedett tömeg lett, így a Hellfire 45-50 kilogrammjához képest az AGM-179A 52 kilogrammot nyom. A rakéták számáról nem közöltek részleteket, bár a szerződésből kiderül, hogy a szállítások 2023. december 31-ig befejeződnek. Várható hordozóeszközeik a Boeing AH-64 Apache harci helikopterek, a General Atomics Aeronautical Systems Inc. MQ-9 pilóta nélküli repülőgépek és a Lockheed Martin F-35B Lightning II-es vadászbombázók lehetnek.

Franciaországban Éric Trappier, a Dassault Aviation vezérigazgatója sajtótájékoztatón jelentette be, az FCAS (Future Combat Air System) következő generációs harci repülőgép fejlesztését akár a franciák egyedül is képesek lesznek végigvinni, amennyiben a jelenlegi társaik, vagyis a németek és a spanyolok kiszállnánk a programból. Természetesen a franciák is azt szeretnék, hogy az alkotómunka közös legyen, de nem szeretnék az irányítást kiadni a kezükből. Berlin és Párizs megállapodtak abban, hogy Franciaország vezeti a következő generációs harci repülőgép programját, cserébe Németország pedig átveszi a vezetést az új MGCS harckocsi létrehozásában. Csakhogy Spanyolország tavalyi csatlakozása az FCAS-hoz felborította ezt a kényes egyensúlyt. Kezdetben a Dassault és az Airbus fele-fele arányban osztozott meg a munkán. Miután Spanyolország csatlakozott és aláírták a program demonstrációs szakaszára vonatkozó első keretszerződést, átalakítás történt. Eredetileg az Indra volt a vezető a spanyol oldalon, de végül az Airbus Spain vette át a helyét. A Dassault, valamint az Airbus német és spanyol fióktelepei közötti munka egyenlően megvalósított részarányával a részvétel kétharmada végső soron az Airbus-nál van, amely formálisan két szervezetként van jelen. A franciák számára ez a helyzet nehezen elfogadható.

Főleg azután, hogy a németek kijelentették, szeretnék elérni, hogy a második demonstrátort ők építhessék meg. Ebből eredetileg csak egyet építettek volna meg, Franciaországban. Így franciák elveszettnek látják a vezető szerepüket, amit nem szeretnének. Ezért kötik az ebet a karóhoz, akár azon az áron is, hogy egyedül maradnak. Trappier szerint a B terv esélyeit jelentősen növeli, hogy a francia ipar (Dassault, Safran, Thales, MBDA) rendelkezik minden szükséges kompetenciával, ami a fejlesztéshez kell. A pénz továbbra is külön kérdés. A multinacionális programok, például az Eurofighter, és az FCAS fő gondolata éppen a költségek csökkentése. Több ország részvétele lehetővé teszi, hogy több pénz álljon rendelkezésre, a nagyobb megrendelések pedig csökkentik a végtermék árát. Ezenkívül, több vállalat képességeinek kombinálása elméletileg lehetővé válik a projekt fejlesztési szakaszának lerövidítését, ami ismét alacsonyabb költségeket jelent.

Spanyolország a Kanári-szigeteken állomásozó 46. repülőezrednél található Boeing F/A-18 Hornet vadászbombázóit ettől az évtől kezdik majd el kivonni a hadrendből. A cseréjükre szolgáló gépekre azonban jelenleg még nincs érvényes szerződés megkötve. A Honvédelmi Minisztérium szándéka 20 Eurofighter megvásárlása, ezek így kiegészítenék a már meglévő 70 Eurofighter-t, amelyek az Albacete és Morón de la Frontera (Sevilla) bázisokon repülnek. Mivel a szerződés aláírása eddig nem történt meg, így ezek átadása csak 2025-től valósulhatna meg. Megoldást jelent erre az időszakra, ha a Hornet-et repülő két másik bázis, nevezetesen Zaragoza, vagy Torrejón de Ardoz (Madrid) gépállományából csoportosítanának át alaposan korszerűsített EF-18M gépeket a Kanári-szigetekre. Itt jelenleg csak az USA-tól az 1990-es évek végén, az úgynevezett CX program keretében megvásárolt 24 használt példányokból található meg 20 darab. A magas hőmérséklet, a levegő magas pára-és a sótartalma együttesen igencsak hamar megnövelte az eredetileg tengeri körülményekre tervezett példányok üzemeltetési költségeit.

A zord időjárás hatásainak enyhítésére elindított ellenlépés is csak a 2024-ig történő szolgálatban maradást teszi lehetővé. Az idei év végétől kezdődő nyugdíjazást az első becslések szerint körülbelül 2 milliárd euróba kerülő beszerzés tenné ideiglenes darabszám csökkenéssé. Az Airbus éppen a maga részéről ajánlotta fel Spanyolországnak, hogy csatlakozzon Németországhoz, amely épp most rendelt további 38 új Eurofighter-t, a gyártási költségek csökkentése érdekében. A korszerűsített EF-18M gépek sem örökéletűek, hiszen ezek kivonása is kezdetét fogja venni 2025-től. Utódaik jelenleg jó eséllyel szintén a Eurofighter-ek lehetnek.

Oroszországban ez év végig tervbe van véve egy LADA-osztályú tengeralattjáró átvétele a haditengerészet részéről. Ez éppenséggel a második LADA-osztályú tengeralattjáró.  A KRONSTADT (B-586) nevű egység építését még 2005-ben kezdték el, de finanszírozási és egyéb gondok miatt, építését 2009-ben felfüggesztették és 2013-tól folytatták, így csak 2018 szeptemberében jutott el a vízrebocsátásáig. A Project 677-ként is emlegetett tengeralattjárókból az orosz flotta eddig egy darabot, a SZENTPÉTERVÁR-t vette át. A LADA-osztály vízkiszorítása 1750 tonna, hossza 66,8 méter, szélessége 7,1 méter, maximális sebessége 21 csomó, legénysége 35 fő és hat 533 milliméteres vetőcsövéből a torpedókon felül képes, a több mint 500 kilométer feletti hatótávolságú, hajók és szárazföldi célpontok ellen egyaránt alkalmazható Kalibr 3M54 (NATO-kód: SS-N-27 Sizzler) csapásmérő robotrepülőgépek hordozására és indítására is. Az egyéb gondok a SZENTPÉTERVÁR által mutatott teljesítmény volt, ami igencsak elmaradt a flotta elvárásaitól.

A problémák olyan súlyosak voltak, hogy a haditengerészet azt követelte, hogy állítsák le a már folyó építési munkákat a másodikkal és a harmadikkal. Mindez azért volt meglepő, mert a második LADA majdnem készen állt a vízre bocsátásra. Emiatt a befejezetlen egységet nem selejtezték, és az eddig elkészült tengeralattjárót megőrizték, amíg valamilyen megoldást találnak az összes problémára, akkor gyorsan be lehessen fejezni a munkát. Ez végül megtörtént, és 2018 szeptemberében megtörtént a vízre bocsátása. A harmadik LADA építését 2015-ben kezdték meg, de ezt is leállították, mielőtt még vízre került volna. Leginkább a levegőtől független meghajtó rendszerben lévő hibák, illetve a rendszer képességei miatt történtek ezek a hátráltatások. Ha igazak a hírek, a KRONSTADT esetében napjaikra már egy kiforrott rendszerről lehet beszélni, amelyik megfelel a haditengerészet elvárásainak.

Már a Zsukovszkij tesztközpontban található meg az elsőnek elkészült Tupoljev Tu-160M2-es (NATO-kód Blackjack) szuperszonikus stratégiai bombázó. Ez a példány a piros 14-es oldalszámot és Igor Sikorsky nevét viseli. A gép a 2020-as év februárjában készült el, de az új hajtóművek késése miatt a levegőbe emelkedést csak hónapokkal később tudták végrehajtani vele. Az első Tu-160M2 első repülésére 2020. február 2-án került sor, még a régi hajtóművekkel, és az 2 óra 34 percig tartott. Az immáron a Kuznyecov NK-32-02-es sugárhajtóművek által hajtva 2020. november 3-án végezte el az első felszállását. Ezt 5 évvel ezelőtt még 2018-ra várták. A modernizált Tu-160M2 stratégiai bombázó első repülése az új gázturbinákkal 2 óra 20 percig tartott, és 6000 méteres magasságban hajtották végre. Egy 2015-ben tett bejelentés alapján a Tu-160M2-es a kevesebbet fogyasztó NK-32-02-eknek köszönhetően 1000-1650 kilométeres hatótávolság növekedést tud majd elkönyvelni. Ez főleg az optimalizált kompresszor és turbina lapátok révén vált elérhetővé. Még 2018. október utolsó napjaiban derült ki, hogy Moszkva 22 darab NK-32-02-es sugárhajtóművet rendelt meg a modernizált Tupoljev Tu-160M2 és Tu-22M3M bombázógépei számára.

Moszkva az összes jelenleg meglévő, vagyis 16 darab Tu-160-át korszerűsíteni fogja és 2018. január 25-én szerződést írtak alá további 10 új építésű bombázó megvásárlásáról is, egyenként 15 milliárd rubel értékben. A távlati tervekben összesen 50 darab Tu-160-on szeretnék látni a légierő felségjelét. Az új variáns tömeges megjelenésére 2023-tól lehet számítani. A modernizált változat új fegyvereket, továbbfejlesztett elektronikát és repülőelektronikát fog kapni, így harci hatékonysága a kétszeresére fog emelkedni. Az új erőforrásra feltétlenül szükség volt, hiszen a Tupoljev Tu-160-as stratégiai bombázók hajtóműve már évek óta, egészen pontosan 1993-tól nincs gyártásban, ezért a bombázók üzemképességének fenntartása igen nehézkessé vált. Egyébként az NK-32-02 nem igazán új szerzemény, még 1987-ben fejlesztették ki, de a Szovjetunió összeomlása után eddig nem került sorozatgyártásba. A Ruselectronics Group 2020. augusztusi közleménye szerint a modernizált csapásmérők kommunikációs csomagját az ötödik generációs Szuhoj Szu-57-es vadászgép számára létrehozott kommunikációs platformon fejlesztették ki. Fő előnyei, a nagyfokú megbízhatóság, a gyors információátvitel, a kis súly, valamint az energiahatékonyság. Ennek a kommunikációs rendszernek már 2020 nyarán folytak a légi tesztjei, ezek alatt magas megbízhatóságot tudott felmutatni.

Egy újabb alvázra helyezték fel a Sosna rövid hatótávolságú légvédelmi rendszert. A Strela-10M utódja 12 rakétájával jelent veszélyt 10 kilométeren belül és 5000 méteres repülési magasság alatt a levegőben tartózkodó eszközökre. Elsőként a többcélú MT-LB könnyű páncélozott lánctalpas járműre szerelve volt látható a Sosona, majd ezt követte a BMP-3-as gyalogsági harcjárműre szerelt variáns. A legújabbat a Nudelman Tervezőiroda (az Almaz-Antey Corporation leányvállalata) alkotta meg, hordozójárműként immáron nem egy lánctalpas technika, hanem a BTR-82A 8x8-as kerékképletű gyalogsági harcjármű szolgált. Ennek teherbírása lehetővé tette a javadalmazás csökkentése nélküli felszerelést, vagyis ezen is 12 rakéta található meg.

A legfrissebb hírek szerint a török Altay harckocsikba Dél-Koreából vásárolt motor és sebességváltó kerül beszerzésre. Állítólag a Doosan és az S&T Dynamics egyaránt aláírta már a szerződését a török BMC-vel. A 2021-es év januárjának közepén még arról érkeztek hírek, hogy készülőben van az Altay harckocsiba szánt Batu harckocsimotor első prototípusa is Törökországban. A teljesen hazai motorral és erőátviteli rendszerrel ellátott Altay változat talán 2023-ra készülhet el és ez után kerülhet majd sor a hazai rendszeresítés és az export megkezdésére. A Batu a török ​​BMC cég által kifejlesztett erőforrás, amely cég a dízelmotor mellé egy automata váltót is megalkot. A BMC az olasz Fiat/Iveco-val együttműködve indította el egy új, 1600 lóerő teljesítményű motor kifejlesztését. Ennek ellenére 2020 elején újra behúzták a kéziféket Törökországban az Altay harckocsi esetében. Az akkor tett bejelentés szerint 18 hónappal elcsúsztatják a páncélos sorozatgyártásának megindítását, mivel nem sikerült erőforrásokat szerezni az első példányok számára. A német MTU mindössze 4 motor szállítását vállalta arra a 2020-as évre, így, mivel más erőforrás nem állt rendelkezésre, ez az egyetlen egy lehetőség maradt a törökök számára. A 2019-es év végén pedig úgy tűnt az addigi kitérővágányon töltött idő után újra a jó irányba vezető sínen van az Altay harckocsi programja. Az egyhelyben járást már akkor is a meghajtást biztosító erőforrás körül kialakult probléma okozta.

Történt ugyanis, hogy a dél-koreai K2-es Black Panther licenc alapján Törökországban épülő Altay harckocsik számára erőforrásokat gyártó, egyébként magántulajdonban lévő Tumosan, a motor előállításához és továbbfejlesztéséhez külföldi partnert keresett. A partner egy osztrák cég, az AVL List lett. A török kormány ragaszkodott ahhoz, hogy a kutatás-fejlesztés során kitalált és megalkotott részek mind török szellemi tulajdont képezzenek, a szerződésben foglalt 200 millió dollár ellenében. Ausztria viszont szertett volna beleszólást a majdani exportra kerülő erőforrások eladásába, ebbe viszont Ankara és a Tumosan egyaránt nem egyezett bele. A vita végül a felek szakításához vezetett, aminek következében már akkor látható volt, hogy ez a (félre)lépés további csúszást fog okozni az Altay harckocsi programjában, de hogy ez mekkora lesz, azt akkor még nem lehetett tudni.

Pár hónappal későbbi hírek szerint a törökök Ukrajnát keresték meg, mint lehetséges motorbeszállítót. A volt szovjet tagköztársaságban még 2017-ben teszteket végeztek egy, az Altay számára is megfelelőnek tűnő erőforrással. Ezek során bebizonyosodott, hogy még 55 fokos környezeti hőmérséklet esetén is képes az 1500 lóerős teljesítmény leadására a folyadékhűtéses, 6TD sorozatba tartozó, hathengeres, kompresszoros motor legújabb változata. Az elsősorban harckocsik erőforrásaként reklámozott erőforrás légszűrőrendszere még sivatagi körülmények között is 99,8% hatékonysági mutatóval volt képes a levegőben található porszemcsék kiszűrésére. Meg kell említeni, hogy a 3, illetve 5 hengeres „kistestvérei” a 3TD, illetve az 5TD jelzést viselik és 280-600, valamint 700 és 1050 lóerő közötti teljesítménykategóriába tartoznak.

Persze a dél-koreai motor és sebességváltó sem (volt) tökéletes. Dél-Koreában hosszú évek alatt sem sikerül úgy a K2 Black Panther harckocsik módosítása, ahogy azt várták. Szöulban szerették volna az első rendelési tételbe tartozó harckocsikban megtalálható MTU 883–as német erőforrást és erőátviteli rendszert hazaira lecserélni a később gyártottak esetében. A helyi ipar elvárásai szerint ez megnyitotta volna az utat a harckocsi exportja előtt. De 15 év elteltével be kellett látni, az eddigi erőfeszítések csak a motor esetébe hozták meg az eredményeiket, a Renk sebességváltót nem sikerült pótolni. Így a 2020-ban, körülbelül 2,56 milliárd dollárért megrendelt újabb 50 páncélos esetében is az 1500 lóerős Doosan Infracore DV27K dízelmotor a német Renk automata sebességváltóján keresztül mozgatja majd a harckocsikat. Ez utóbbi esetében, mint említve lett, megpróbálkoztak hazai fejlesztéssel. A S&T Dynamics hat előre-és három hátrameneti fokozattal rendelkező EST15K automataváltó megbízhatósági és tartóssági problémái miatt újra csak Németországból került beszerzésre az erőátviteli rendszer a K2 Black Panther harckocsikhoz. Persze meg kell említeni, hogy a Doosan Infracore által gyártott 1500 lóerős motor nyomatéka nem tette lehetővé a hadsereg által elvárt gyorsulás mértékét az 55 tonnás páncélos számára. Az sorozatgyártás előtt készült néhány darab némelyikébe német MTU erőforrások kerültek, ezek gond nélkül hozták az elvárt értékeket a próbák során. A hadsereg megoldásként csökkentette elvárásait a K2-es szemben, így elhárult a sorozatgyártás előtt álló legfőbb ok.

Izrael nyolc használt, de felújított amerikai Sikorsky SH-60F Seahawk tengerészeti helikoptert állít majd hadrendbe. Ezek csak 2021 végén érkeznek meg, de Izrael már rég eldöntötte, hogy az SH-60F-ek milyen elektronikát és fegyvereket hordoznak. Természetesen a hazai védelmi ipar termékei itt is szerepet kapnak. Az egyik fegyverzet éppenséggel a Rafael Advanced Defense Systems által gyártott Spike NLOS (Non-Line-Of-Sight) irányított rakéta lesz. Ennek a rakétacsaládnak a legnagyobb indulótömegű, 70 kilogrammos rakétájának a darabja 250000 dollárt kóstál, cserébe akár 25 kilométerre lévő célpontok ellen is bevethető. Egy helikopternek csak körülbelül 40 méteres magasságban kell lennie ahhoz, hogy észrevegyen valamit 25 kilométeres távolságban. A Spike NLOS feladatkörének bővülését jelzi, hogy a harci része cserélhető, így már hajók ellen is alkalmazható.

Ezekből már Fülöp-szigetek és Dél-Korea is rendelt AugustaWestland AW159 Wildcat helikoptereik számára, továbbá Dél-Koreában a SandCat járművekre szerelt rakétákat partvédelmi feladatokra is használják, egy esetleges északi támadó hadművelet visszaverése érdekében. Továbbá a szárazföldről indítható változatot használják az északi tüzérség elleni feladatokra is. Egy AW159 Wildcat egyszerre négy Spike-NLOS rakétát szállíthat. Az izraeli AH-64-ek már évek óta alkalmazzák a Spike több változatát is. Az amerikai hadsereg a lövészeti tesztek során kilenc Spike NLOS rakétát indított az AH-64E-ről. Ezek során történt éjszakai indítás is, de egy valami közös volt bennük, mégpedig az, hogy minden alkalommal sikerült a célt leküzdeni Arizona hegyvidéki sivatagában.

Jelenleg még csak átmeneti megoldásként tekintenek az izraeli rakétára, míg a hasonló képességű amerikai rakéta el nem készül. Amennyiben a jövőben mégis nagyobb mennyiség megvásárlásról születne döntés, a helyi gyártásban várhatólag a Lockheed Martin fog együttműködni az izraeli céggel. Az izraeli Sikorsky SH-60F tengerészeti helikopterek az 1990-es évek óta használt francia AS 565-ök utódjai lesznek. Ezek a 4,3 tonnás forgószárnyasok felszereltségben és alkalmazhatóságban is a 10,4 tonnás SH-60F mögött állnak, viszont az eddig hadrendbe állított kisebb SAAR-osztályú hajókon tökéletesen megfelelőnek bizonyultak. A SAAR 6 osztályú rakétás korvettek esetében már lehetőség nyílt a nagyobb és nehezebb helikopterek alkalmazhatóságára is.

Az Egyesült Államok továbbra is akadályozza Pakisztánt a török TAI (Turkish Aerospace Industries) T129 ATAK harci helikopterek beszerzésében. A 1,5 milliárd dolláros bevételt eredményező, jól induló történetbe belerondított a török-amerikai viszony megromlása. Így a helikoptereket a levegőbe emelő, az amerikai Honeywell és a brit Rolls-Royce közös vállalkozásaként működő LHTEC gyártmányú T800-4A gázturbinák elérhetetlenné váltak. Meg kell jegyezni, hogy már 2017 februárjától Törökországban megkezdték a hasonló paraméterekkel rendelkező TS1400 jelzéssel ellátott hazai gázturbina kifejlesztését is. Ezt az erőforrást szeretnék felhasználni a Turkish Aerospace Industries T625 közepes méretű, több célra is felhasználható helikopteren is. A megjelenésében igencsak Agusta jegyeket mutató szerkezet fejlesztése 2010-ben kezdődött. A Pakisztán által 1,5 milliárd dollárért megvásárolni kívánt 30 darab T129 ATAK harci helikopter előállítása, valamint leszállítása is így a beépíthető hajtóművek hiánya miatt több mint egy évet késhet. Talán ennek, na és az eddigi előre nem lépésnek tudható be az, hogy Törökország egy ügyvédi iroda segítségével próbált meg a 2020-as év második felében lobbizni amerikai kongresszusi képviselőknél és a Fehér Házban is az eladás megvalósulása érdekében.  2021 márciusára kiderült, eredménytelenül. Pakisztán mindenesetre már jelezte, amennyiben a török T129-ek megvásárlása záros határidő belül nem rendeződik, kész kínai gyártmányú Z-10-es harci helikopterek beszerzésére.

Számos helyen rendszeresítették a szovjet időkben kifejlesztett Mil Mi-24 Hind harci helikoptert, valamint annak továbbfejlesztett, korszerűsített változatait. A pakisztániak is vásároltak a Mi-35-ös változatból 4 darabot. A 2017-ben megérkezett forgószárnyasokkal a már több mint 30 éves szolgálati múltat maguk mögött tudó Cobrák nagy magasságokban történő elerőtlenedését szerették volna ellensúlyozni. Nem tudni mi okból, de az emlegetett 20 darab Mi-35-ös megvásárlása már évek óta nem szerepel a tervekben, ellenben egyre inkább hajlanak arra, hogy Kínából vásárolják meg az indiai AH-64E-kel ellensúlyt képező harci helikoptereket. A kiszemelt típus az évek során továbbfejlesztett CAIC Z-10ME lett. A korai változatú Z-10-ből állítólag 3 darab már szolgálatba állt Pakisztánban 2015-ben, ezeket Peking ajándékaként kapták meg. Meg nem erősített információk alapján úgy lehetett tudni, a pakisztániak nem voltak teljesen megelégedve a kínai helikopterekkel. Leginkább az alacsony motorteljesítmény volt az elégedetlenkedés oka. Ezekben a helikopterekben még a WZ-9-es gázturbinák voltak megtalálhatók és ezekkel sok esetben a normál fegyverterhelésnek számító 16 darab AR-1/HJ-10 irányított páncéltörő rakétával a helyi viszonyok között nem voltak képesek a kitűzött repülési feladat végrehajtására a Z-10-ek. Az erősebb WZ-16-os hajtóművek fejlesztését már évekkel ezelőtt elkezdték a kínaiak, ezek talán mostanra kellően kiforrottak lettek. Mindenesetre a kialakult helyzet azt eredményezi, hogy a kínaiaknak lehet esélye. Legvalószínűbb egy 17 darabos Z-10ME megrendelés megvalósulása az elkövetkező hónapokban, hacsak a nemzetközi helyzet nem alakul a pakisztániak és leginkább más gyártók számára kedvezően.

Iszlámábád 48 darab Bell AH-1F Cobra helikoptereit szeretné lecserélni már egy jó ideje, de eddig eredmény nélkül. Első körben a kései utód, az AH-1Z Viper került megrendelésre 15 darabos mennyiségben. A még 2015 áprilisában született megállapodás a forgószárnyasokon felül tartalmazott továbbá 1000 darab AGM-114R Hellfire II lézervezérlésű rakétát is. A Pakisztánban alkalmazott Cobra harci helikopterek utódjai közül az első két példány még 2017-ben készült el. Azonban leszállításra már nem kerültek, mert 2017 augusztusában az Egyesült Államok bejelentette, befagyasztja az eddig nyújtott katonai támogatását Pakisztán irányába. Az eltelt idő alatt több mint 9 darab frissen legyártott AH-1Z Viper harci helikopter került tartós tárolásba az USA területén. A 2019-es év közepén újabb két példány volt jól megfigyelhető a tárolás helye felé vezető repülőúton. Ezek is az amerikai tengerészgyalogság számára gyártott Viper-ektől eltérő, sötétebb festést viselték és a faroktartón lévő „PAKISTAN ARMY” felírat első szava le volt festve. Az amerikai típus után került a képbe a Törökországban gyártott TAI (Turkish Aerospace Industries) T129 ATAK harci helikopter.

Egy megszületett megállapodásnak köszönhetően Szaúd-Arábiában is gyártásban fognak kerülni a dél-koreai fejlesztésű Biho II önjáró légvédelmi rendszerek. Az ázsiai országban már 2018 közepéből hadrendben álló Biho II-ek létrejöttét eredményező továbbfejlesztés még egy 2010-ben elindított program eredménye, melyben a Doosan Defense Systems & Technology, a Samsung Thales és a LIG Nex1 vett részt. Ennek célja a légi célok megsemmisítési távolságának növelés volt. Ezért a Biho tornyának két oldalán két-két hazai fejlesztésű, 7 kilométeres hatótávolságú KP-SAM Shin-Gung légvédelmi rakéta szállító-indító konténerét helyezték el. A vizsgálatok a 2013-as évben sikerrel zárultak, így a kibővített fegyverzetű Biho II-es megjelenésére már számítani lehetett a szárazföldi csapatoknál. A K200-as páncélozott szállító harcjármű alvázán létrehozott K30 Biho két 30 milliméteres gépágyújának pontos célzását egy integrált tűzvezető rendszer, valamint egy TPS-830K felderítő és tűzvezető radar és egy infravörös kamerarendszer is segíti, melyet a K30-as tornyán helyeztek el.

A Shin-Gung integrációja következtében megnövelték az elektromos rendszer kapacitását és természetesen módosították a tűzvezető rendszert is. A TPS-830K radar képes észlelni és nyomon követni a 2 négyzetméteres radarkeresztmetszetű légi célokat 17 kilométeres távolságból. A gépágyúk elméleti tűzgyorsasága 600 lövés/perc, lőtávolságuk 3000 méter. A K30-as barát-idegen felismerő rendszerrel is el lett látva, valamint a K200-hoz képest megnövekedett tömege miatt (13 tonnáról 25 tonnára) egy 520 lóerős MAN - Doosan D2840L motort és erősebb erőátviteli rendszert kapott. A K30 Biho önjáró légvédelmi gépágyú legnagyobb sebessége 60 kilométer per óra, hatótávolsága 500 kilométer. A dél-koreai Doosan DST eddig majd 200 darabot gyártott le a K30 Biho önjáró légvédelmi gépágyú első változatából. Ezek az 520 példányban meglévő K263A1 Chungung 20 milliméteres Vulcan önjáró légvédelmi gépágyúkat egészítik ki. Rijád ambiciózus célkitűzése a hazai haderőben alkalmazott védelmi felszerelések 50% -ának honi előállításának megvalósítása 2030-ig.

Hamarosan újabb MiG-29-es repülőgépek érkezhetnek majd meg Fehéroroszországba. Azonban ezek a gépek nem a helyi légierőt fogják erősíteni, hiszen csak egy alapos nagyjavítás és korszerűsítés miatt teszik tiszteletüket Európában. Ugyanis ezek Banglades tulajdonát képezik, ahol összesen 8 egy-és kétüléses MiG-29-es van hadrendben. A távoli országból 2019 és 2020 között már korszerűsítésre került a fehéroroszok által 4 gép. Ezek képességei a hírek szerint igen közel állnak az orosz SzMT variánsokhoz, bár a modernizáció során a fehérorosz BM változat kerül megalkotásra.

Hamarosan jelentős előrelépés várható majd az indiai KALVARI-osztályú (francia SCORPENE-osztály) tengeralattjárók levegőtől független meghajtása terén. Az indiai haditengerészet, ellentétben potenciális ellenfeleivel, Kínával és Pakisztánnal, még nem állította hadrendbe a levegőtől független meghajtással rendelkező egyik tengeralattjáróját sem. Ez azonban pár éven belül változni fog, ugyanis India Védelmi Kutatási és Fejlesztési Szervezete (DRDO) szárazföldi tesztüzemében már huzamos ideig üzemelt maximális teljesítményen a hazai fejlesztésű üzemanyagcellás meghajtórendszer. Ezt a törzsátmérővel megfelelő méretű térben sikerült elhelyezni, így az esedékes időszakos nagyjavítás alatt a tengeralattjárót szétvágva, majd a hazai fejlesztésű üzemanyagcellás meghajtórendszert beillesztve és újra összehegesztve a némileg hosszabbá vált (67,56 méterről 77,56 méterre) KALVARI-osztályú tengeralattjárók akár két hétig is képesek lesznek vele üzemelni.

Az indiai fejlesztésű üzemanyagcellás meghajtórendszer érdekessége, hogy a működéshez szükséges hidrogént a rendszer maga állítja elő, azt nem tárolják nagyobb mennyiségben a tengeralattjárón, csak a másik összetevőt, a folyékony oxigént. A Mazagon hajógyárban épített tengeralattjárók lemerülve 1775 tonnás vízkiszorításúak, 12000 kilométeres hatótávolságúak, 350 méteres merülési mélységgel, 67,5 méter hosszal, 12,3 méteres törzsátmérővel rendelkező egységek. Ez a hajóosztály 37 kilométer per órás maximális sebességre képes, fegyverzetét a francia gyártmányú, 50-70 kilométeres hatótávolságú SM39 Exocet tengeralattjáróról indított hajó elleni rakéták is erősítik, a Varunastra torpedók és aknák mellett. A tengeralattjárók belső terében 360 darab akkumulátortelep van elhelyezve, ezek mindegyike 750 kilogramm súlyú. A KALVARI (S 50), a KHANDERI (S 51), a KARANJ (S 52), a VELA (S 53), és a 2020 novemberében vízre tett VAGIR (S 54) után a VARSHEER (S 55) 2022-ben kerül majd átadásra a flotta részére. Szolgálatba az első három tengeralattjáró állt 2021 márciusáig, a negyedik és az ötödik a következő évben kerül a flotta állományába.

További előre lépés, hogy hamarosan kezdetét veszi az USA-ban az első indiai műszakiak és repülőszemélyzetek típusátképzése a Sikorsky MH-60R Seahawk haditengerészeti helikopterekre. Erre még tavaly került volna sor, de a koronavírus okozta járvány miatt halasztásra került. Új-Delhi ezekből a tengeralattjárók és hajók elleni hadviselésre képes helikopterekből eddig 24 darabot rendelt meg, mintegy 2,6 milliárd dollárért. Az első hármat már 2021 júniusa és szeptembere között átadják. A hírek szerint ezeket a forgószárnyasokat eredetileg az amerikai haditengerészet részére kezdték el építeni, és az indiai megrendelés befutása után lettek kijelölve az új ügyfél részére.

Dél-Koreában 2021. március 11-én, csütörtökön jelentették be, hogy további harci helikoptereket terveznek megvásárolni. A már meglévő 36 darab AH-64E Apache Guardian forgószárnyas mellé további 36-ot szereznének be. Ezekkel, a jelenleg legkorszerűbb V6-os változatokkal a még meglévő Bell AH-1S Cobra harci helikopterek cserélnék le. Az első 36 darab AH-64E-et még 2013-ban rendelte meg Szöul 1,6 milliárd dollárért.

A tavaly bejelenthez képest egy, de akár két évet is csúszhat Tajvan Harpoon partvédelmi robotrepülőgép-rendszereinek (Harpoon Coastal Defence Systems, HCDS) és a hozzájuk kapcsolódó berendezések leszállítási dátumai. Ez a 100 darab partvédelmi robotrepülőgép-rendszer indítóként négy RGM-84L-4 Harpoon Block II-es hajók elleni robotrepülőgépet szállíthat, négytengelyű teherautókra telepítve. A tajvaniak számításai szerint egy esetleges kínai inváziós erők 50% -ának feltételezett megsemmisítéséhez a meglévő készleteiket legalább 112 darab Harpoon Block II-es hajók elleni robotrepülőgéppel kell kiegészítenünk. A beszerzés becsült összköltsége 2,37 milliárd dollár körül fog alakulni. Az eddig ismert 2024-es átadási dátum eltolódása egy újabb béka, amit a tajvaniaknak le kell nyelniük, hiszen ők a 200 kilométeres hatótávolsággal rendelkező RGM-84Q-4 Block II +ER változatot szerették volna megvásárolni. Washington ezzel szemben csak a 150 kilométeres hatótávolságú RGM-84L-4 Harpoon Block II-es változat eladáshoz járult hozzá. Mindezen felül az USA-ból azt is megemlítették, lehetséges, hogy az eredetileg tervezett büdzsét meg kell majd emelni, hogy minden szükséges rendszer beszerzésre kerülhessen.

Kormányzati javaslatra az amerikai tengerészgyalogosoknak csökkenteniük kellene a Sikorsky CH-53K King Stallion helikopterek beszerzési ütemét, a fennálló problémák megoldásig. A Számvevőszék felvetése szerint évente hat darabnál többet nem kellene megvásárolni a CH-53K-ból, míg az nem lesz teljesen kiforrott és megbízható. A tengerészgyalogság ütemezése szerint hét CH-53K vásárlását tervezik a 2021-es, 11-et 2022-es, 12-őt 2023-as, 18-at 2024-es és 23-at 2025-ös költségvetési években. A Pentagon véleménye szerint a 2021-es és 2022-es évek mennyiségek csökkentése nagyobb kockázatot jelent a gyártási program életképességére és megfizethetőségére nézve, mint a fennmaradó technikai kihívások kockázata. Továbbá a beszerzések jelentős csökkentése komoly költségnövekedést okozna a Sikorsky és beszállítói részéről, valamint lelassítaná a CH-53E változatok leváltását is. Várhatólag a 2024-es évben az összes jelenleg fennálló hibát orvosolni fogja gyártó.

Az amerikai légierő a Lockheed Martin hiperszonikus rakéta tesztelésére készül. A légi indítású AGM-183A ARRW-vel (Air-launched Rapid Response Weapon = légi indítású gyorsreagálású fegyver) a következő 30 napba tervezik végrehajtani a repülési tesztet. Ennek során szeretnék elérni a tervezett, 5 Mach-os sebességet, és számos a fejlesztés további részében felhasználható adatot összegyűjteni. Az indításhoz egy Boeing B-52H Stratofortress bombázót fognak felhasználni. A kísérleti rakétát március 1-én szállították az Edwards bázisra. A torlósugár-hajtóművel ellátott AGM-183A ARRW az akár 1600 kilométerre lévő célpontját is mindössze 10-12 perc alatt éri majd el. Az 2019. június 12-én, az Edwards légibázisról felszálló B-52-es Stratofortess bombázó szárnya alatti felfüggesztési ponton volt megtalálható az AGM-183A harci rész és egyéb rendszerek nélküli, de felműszerzett súlymakettje. Ezzel a szállító gépet és az AGM-183A-t a repülés közben érő erőhatásokat vizsgálták meg.

A jelentősen korszerűsített B-52-ek a jelenlegi elképzelés szerint csak a szárnyaik alatti 1-1 felfüggesztési pontokon vethetik majd be az AGM-183A ARRW-t. Ezzel szemben a Rockwell B-1B Lancer stratégiai bombázók többet is hordozhatnak majd belőle. A 17 géppel újból csökkenő mennyiségű B-1B flotta továbbra is hadrendben maradó 44 példányán így a forgó bombatárakat is felhasználva a 8 külső felfüggesztési pontnak köszönhetően, amelyeket még az AGM-86B csapásmérő robotrepülőgépek szállítására terveztek felhasználni, egyszerre 31 darab AGM-183A ARRW hiperszonikus rakétával lesz felszerelhető. Ezekből a felfüggesztési pontokból az utóbbi időben csak egyet használtak rendszeresen, erre került felszerelése a Sniper célzókonténer. Az első körben mindössze egy századnyi, vagyis 18 darab B-1B-t érintene ez az átalakítás és átfegyverzés. A B-1B hadrafoghatósága az utóbbi hónapokban javult, a 2019-es évben volt olyan időszak, amikor csak mindössze hat gép volt bevetésre alkalmas állapotban.

Más hiperszonikus rakéta lesz megtalálható majd az amerikai haditengerészet repülőerőinél. A Screaming Arrow programban megalkotni tervezett fegyverrel szembeni elvárás, hogy férjen el a repülőgép-hordozók fegyverliftjein, továbbá a Boeing F/A-18E/F Super Hornet vadászbombázókon is. Hossza 4,5 méter, szélessége 1 méter, magassága 1,1 méret lehet. Jó lenne, ha a Super Hornet akár négyet is hordozhatna belőle egyszerre, valamint a tömege tegye lehetővé a biztonságos leszállást a hordozón is, amennyiben a torlósugár-hajtóművel ellátott fegyverek nem kerülnének bevetésre.

Lecserélik az amerikai haditengerészet pilótaképzésében használatos Boeing T-45 Goshawk sugárhajtású kiképzőgépeinek oxigénelőállító rendszerét. A 194 darabos mennyiségben hadrendben álló T-45A és T-45C gépeken eddig a Cobham Mission Systems GGU-7-es rendszerét használták. Azonban a nem megfelelő oxigénellátottság miatt több alkalommal is hypoxia-szerű tünetek jelentkeztek a gépen repülő pilótáknál a levegőben. Ezek sűrűsége és persze veszélyessége okán körülbelül 100 oktatópilóta tagadta meg a T-45 Goshawk sugárhajtású kiképzőgépekkel történő repülést 2017-ben. A megkezdett kivizsgálás nem találta meg a jelenség kiváltó okát. A megoldás a GGU-7-ek lecserélése lett egy fejlettebb rendszerre. Ez a GGU-25 típusjelzést viseli és intelligens szerkezetként lett megtervezve a Cobham Mission Systems által, amely nem csak arra képes, hogy a szükséges oxigénmennyiséget eljuttassa a pilótákhoz, hanem valós időben rögzíti a legfontosabb működési paramétereket is. Ezek az adatok rendkívül hasznosak a megmagyarázhatatlan fiziológiai jelenségek esetleges előfordulásának elhárításához repülés közben. Az első két GGU-25-ről szóló rendelés 2021. március 3-án kapta meg a gyártó.

Elkezdte az amerikai hadsereg FARA programjában megalkotásra kerülő helikopterére szánt lőfegyver első prototípusának építését a Northrop Grumman. A 20 milliméteres űrméretű gépágyú a Sky Viper nevet kapta. Ez az egycsövű gépágyú az AH-64 Apache harci helikopteren bemutatkozó M230 ágyún alapul, de a legújabb technológiák alkalmazásával csökkentették a tömegét és a lövés során fellépő hátrarúgását is. Lőszerellátását a jól ismert láncos megoldás biztosítja majd, tűzgyorsasága felülmúlja a 30 milliméteres M230-as 625 lövés/perces tűzgyorsaságát. Megpróbálják a lehető legpontosabbra készíteni ezt a 20 milliméteres gépágyút, így kevesebb lőszer felhasználásával is hasonlóan eredményes lehet, mint nagyobb űrméretű, de pontatlanabb társai. Ide kapcsolódik, hogy új lőszereket is fejlesztenek hozzá, ezek között lesz időzített robbanású is, kifejezetten drónok elleni felhasználásra. Első lövéseket késő tavasszal, vagy a nyár elején tervezik leadni vele. A megrendelésért ellenfele a Gatling-rendszerű XM915 lesz, melyet a General Dynamics Ordnance and Tactical Systems készít.

Brazíliában már folynak az átszállított Saab JAS39E Gripen hangsebesség feletti repülési tesztjei. Ezeket 5000 méter feletti légterekben végzik, az Embraer Gaviao Peixoto-ben található gyárától északnyugatra kijelölt terület felett. Ezek a repülések elengedhetetlenek az új repülőgép teljesítményének és funkcióinak teszteléséhez. Az következő néhány hónapban a szuperszonikus repülések mellett vizsgálják a JAS39E Gripen trópusi éghajlaton történő üzemeltetését, illetve a fegyverzet és a Link BR2 kommunikációs rendszer integrációját, amely titkosított adat- és hangkommunikációt biztosít a repülőgépek között.

Agustín Rossi argentin védelmi miniszter megerősítette, hogy az országa tárgyalásokat folytat Sea King helikopterek beszerzéséről. A helyi jelöléssel UH-3H Sea King-ként ismert forgószárnyasból 2007-ben már vásároltak párat az USA-ból. A használt példányokból összesen hatot szeretek be, leszállításuk 2008-ban történt. Ezekből négyet tettek képessé a repülésre, a többi alkatrészforrásként szolgált.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Transport Allianz C-160D

McDonnell Douglas TAV-8B Harrier II

Panavia Tornado F.3

Bell AH-1Z Viper

Eurofighter EF-2000 Typhoon

Boeing EA-18G Growler

Kawasaki T-4

Lockheed C-5M Super Galaxy

Alenia/Aermacchi/Embraer A-1B

McDonnell Douglas F-15C Eagle

Agusta-Westland AW-159 Wildcat HMA.2