Vous êtes ici

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Figyelem, átverés! – újabb SMS-átverések jelentek meg megyénkben

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - sam, 06/04/2019 - 08:46

Időről időre felbukkannak különböző megtévesztő SMS-k, telefonos csalások. Az egyik népszerű trükk, amikor egy nyereményről (pl. kisorsolt személygépkocsiról) tájékoztatják az ügyfelet, majd arra kérik, hogy az átvételhez utalja át a nyeremény árának 1%-át. Máskor a szélhámosok arról értesítenek, hogy valamelyik bankban lévő számlaszámunk megszűnik, amennyiben nem adjunk meg bizonyos adatainkat, noha az adott bankkal nincs is szerződésünk. A csalók olykor honlapot is működtetnek, amely szintén az emberek megtévesztését szolgálja. (Ezeket egy-két hét után felfüggesztik.)

Felhívjuk minden kárpátaljai figyelmét, hogy ne dőljenek be a kétes telefonszámokról kapott üzeneteknek! Semmiképpen ne árulják el személyes adataikat, PIN-kódjukat telefonban, e-mailben, illetve ne utaljanak pénzt olyan számlaszámokra, melyek tulajdonosai személygépkocsit, nagyobb pénzösszeget vagy ingatlan kisorsolását ígérgetik. (Amennyiben állami vagy más lottózóban vásárolnak szelvényt és az által nyernek, az más eset.)
Alább néhány képet közlünk két tipikus SMS-átverésről, amelyre semmiképpen ne válaszoljanak, ha nem akarnak átverés áldozatai lenni:


Amennyiben Ön is ilyen csalás áldozata lett, forduljon a rendőrséghez és jelentse be a történteket, vagy keressen fel jogászt vagy ügyvédet!

Érdemes tudni, hogy a banki alkalmazottak a pénzintézmény megadott telefonszámáról – melyet leellenőrizhet a hivatalos honlapjukon – kereshetik, és akkor sem kérik el bankkártyájának használati kódját, illetve annak utolsó számjegyeit. Ezeket az információkat csak a csalók próbálják kicsikarni a gyanútlan emberektől. Ilyenkor forduljanak a pénzintézmény munkatársaihoz, továbbá vitassák meg, hogy milyen esetekben, milyen információkat igényelhet az intézmény és – ami fontos! – milyen módon veszi fel a kapcsolatot az ügyféllel.
Vannak olyan pénzintézmények is, melyek letölthető mobiltelefonos alkalmazásokon – Privat24, OTP SMART stb. – keresztül informálják ügyfeleiket. Ezek a bankok különböző tranzakciók után értesítik klienseiket SMS-ben vagy e-mailben, amelyben az intézmény neve van megjelölve feladóként.

Amennyiben önök is kapnak hasonló SMS-eket, telefonhívásokat, figyelmeztessék ismerőseiket, hozzátartozóikat, illetve fordulhatnak az Itt Magyarul Is jogsegélyszolgálathoz, ahol informálják Önt a kapott információk hitelességéről. További információt a jogsegélyszolgálatról az imi.jogsegely@gmail.com e-mail címen vagy a következő telefonszámokon kaphatnak: 00380-31-41-4-24-35, illetve a +380993726240. Az érdeklődőket várják a Fodó Sándor Kulturális Központban (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének tetőtere, 90202 Beregszász, Kossuth tér 6.).

Figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy legyenek óvatosak! Ne hagyják, hogy a könnyű megélhetésre vágyók az Önök kárán gazdagodjanak meg!

Kárpátalja.ma

Kenyeres Mária: Történet

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - sam, 06/04/2019 - 08:00

Utamat kerestem,
de a tomboló viharban
ígéretét se láttam.
Mikor kitisztult az ég,
a zöld lombok között
csak magamat találtam.

2019. április 6., szombat

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - sam, 06/04/2019 - 00:00
Névnap Vilmos – latin-germán eredetű; jelentése: erős akaratú védelmező.

Bíborka – magyar eredetű; jelentése: bíbor Idézet

„Nem legyőzni kell az akadályt – hanem túljutni rajta. A folyó nem áll le vitatkozni az útját álló sziklával, hanem átfolyik rajta, s derűsen rohan a tenger felé.”

Müller Péter

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Mátyás, I. (Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1940. április 6.) Magyar király (1458-1490). Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet fia. Egy korabeli okirat tanúsága szerint a munkácsi vár és várbirtok uraként 1458-ban megerősítette a csernekhegyi kolostor tulajdonjogát Borhalom és Lauka falvakat illetően. 1467-ben a Moldva ellen folytatott hadjáratba személyesen vezette seregét Máramaroson keresztül. Katonái között több máramarosi is volt, akiknek vitézségét a király később adományokkal jutalmazta. A XV. század végéig Huszt vára is Mátyás királyé volt.  Egy 1472-ből származó levelében felmentette a pravoszláv papokat az adófizetés kötelezettsége alól.  1472. június 6-án megerősítette a máramarosi koronavárosok: Máramarossziget, Hosszúmező, Visk, Técső és Huszt privilégiumait. Munkács városát egy 1488-ban Esztergomban kelt magyar nyelvű okiratban erősítette meg szabadságjogaiban. A várat és várbirtokot később fiára, Corvin Jánosra íratta. Mátyás király kapcsolatban állt az Ugocsa megyei Perényiekkel. A hagyomány szerint többször vadászgatott Nyalábvár környékén. Több helyi monda szól Mátyás királyról. Az egyik szerint róla nevezték el az Ugocsa megyei Mátyfalvát, egy másikban pedig mint a nevickei vár rémtetteket elkövető pogány úrnőjének  megfékezője szerepel.

Forrás: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

–          Ybl Miklós, építész 1814-ben ezen a napon született. Eleinte a romantika, később az új renaissance stílusban építette legtöbb művét, melyek ma is fontos részei Budapest városképének (Opera, Várkert-bazár, a királyi palota egy része).

–          Magyarország első aranyérmét Hajós Alfréd szerzi úszásban az első újkori olompián Athénban (1896)

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

ISTEN VÁLASZTOTTJA (2)

„Isten elküldte Fiát… hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.” (Galata 4:4-5)

Isten nemcsak kiválasztott, de feladatot is kijeleölt számodra, bizonyos dolgokat betervezett az életed bizonyos időszakaiban. Néha az embernek változtatnia kell az életmódján egy váratlan terhesség esetén – de senki sem fogad örökbe egy gyermeket véletlenül. Gondolj bele:  Isten ismerte minden gyengeségedet, mégis téged választott. Fiává fogadott, sőt, jogos örökösévé tett (Id. Galata 4:5-7). Soha nem kell azon töprengened, vajon odamehetsz-e mennyei Atyádhoz, hiszen ő mindig örömmel fogad. Asztalánál fenntartott helyed van. „Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára” (Zsoltárok 23:5). Ez azt jelenti, hogy semmilyen akadály vagy ellenség nem foszthat meg Isten áldásától. Az, hogy Isten választottja vagy, olyan, mintha platinakártyád volna: kivételezett bánásmódot élvezel! Ez azonban nem jogosít fel arra, hogy úgy élj, ahogy neked tetszik! Néhányan olyanok vagyunk, mint az a kisfiú, aki így imádkozott: „Uram, add, hogy jó fiú lehessek! De ha ezt nem tudod megtenni, ne aggódj, jól érzem magam így, ahogy vagyok!” Nem, „mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad” (Zsidók 12:6). Isten fegyelmezése nem jelent elutasítást, hanem éppen szeretetének bizonyítéka! Isten nem az alapján választott ki, hogy milyen nemzetiséghez tartozol, milyen erényeid, talentumaid vannak, miben vagy tehetséges, hogy nézel ki, mennyire vagy intelligens. Isten azért választott ki, mert szeret, és különleges terve van az életedre. A legjobb pedig az, hogy meg is fog erősíteni, és fel fog készíteni arra, hogy ezt a tervet véghez vidd. „Aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára” (Filippi 1:6).

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

„A tudomány viszi előrébb a világot” –Tehetséggondozás a tudományok útján

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - ven, 05/04/2019 - 22:02

Ötödik állomásához érkezett a Tehetséggondozás a tudományok útján rendezvénysorozat április 5-én.Ezúttal a Modern könyvtár- és levéltárhasználat témakörében hallhattak előadásokat az érdeklődők a beregszászi főiskolán. Az esemény a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) szervezésében valósult meg.

A délutáni alkalom első felszólalója Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója volt, aki köszönetet mondott az előadóknak, hogy elfogadták az alapítvány felkérését.

A jó dolgok azokhoz érkeznek meg, akik hisznek. A még jobb dolgok azokhoz, akik türelmesek. A legjobb dolgok pedig azokhoz, akik sosem adják fel. Minden, amit el szeretnénk érni az életben, egy olyan ajtó mögött van, ahol előtte még soha nem jártunk. Ezért nem szabad feladni a kutatást, tudományos munkát, mert csak a tudomány viszi előrébb a világot” – mondta az irodaigazgató.

A Tehetséggondozás a tudományok útján című kurzus lehetőséget kínál a pályakezdő kárpátaljai magyar főiskolásoknak és egyetemistáknak arra, hogy kutatásaik végzéséhez minél több módszert sajátíthassanak el és alkalmazzák azokat.

A Modern könyvtár- és levéltárhasználat témakörben előadást tartott:

Dr. Palasik Mária – az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltár osztályvezetője;
Kujbusnédr. Mecsei Éva – a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának igazgatója és főlevéltárosa;
Szamborovszkynédr. Nagy Ibolya – az Apáczai Csere János Könyvtár könyvtárigazgatója;
Kutassy Ilona – a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár Beregszászi Fióklevéltár igazgatóhelyettese és főlevéltárosa;
Horváth Attila – az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltár Üzemeltetési és Biztonsági Osztályának munkatársa.

A program zárásaként az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának jóvoltából bannerkiállítást tekinthettek meg Rákóczi-főiskola Gross Arnold termében Bányászakták a Rákosi-korszakból címmel.

A kurzus Kárpátaljai OTDK Fórummal zárul május 16-án a főiskola Győr termében, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

CS.P.A.
Kárpátalja.ma

Régi idők nagyböjti gondolatai: 31. nap

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - ven, 05/04/2019 - 20:50

Zvér Endre nagyböjti gondolatai 1896-ból.

“Hány gyermek van, kiket hiába figyelmeztetnek, hogy ételben italban mértékletesek legyenek és ne tegyenek
olyast, mi testi és lelki javuknak kárára van. Ha a betegség tönkretette őket, akkor, nagy későn, ismerik be oktalanságukat. Hány gyermek viszonozza a szülői szeretetet engedetlenséggel. Kérhetik, inthetik, ő állhatatos marad a rosszban. De ha a jó szülők elhalnak, akkor veszi észre, hogy másoknál nem találja meg azt, az önzetlen szeretetet, melyet szülei tanúsítottak irányában. Keservesen tapasztalja, hogy mily nehéz az árva sorsa, mert nagyon sokszor könyeivel kell megpuhítania a kegyelemből nyújtott száraz falatokat. Ilyenkor odaadná életét, ha még egyszer föltámaszthatná szüleit.”
(Forrás: Zvér Endre: Krisztus urunk hét szava, Nagyböjti szent elmélkedés a tanuló ifjúság számára, 1896)

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Megszűnik Gáspárik Attila műsora az Erdély TV-n

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - ven, 05/04/2019 - 17:03
Gáspárik Attila ma délelőtt Facebook oldalán tette közzé, hogy előzetes bejelentés nélkül szüntették meg Erdélyi Kávéház című műsorát. Néhány órával később az Erdélyi Magyar Televízió sajtóközleményben tájékoztatott a műsorváltozásról. Azt állítják a folyamatos újítás és jobbítás szándékával hozták ...

Radioaktív szállítmány érkezett Kolozs megyéből a Holcim betongyárhoz

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - ven, 05/04/2019 - 15:04
Ismét a radioaktív sugárzás határértékét meghaladó hulladékkal megrakott kamion érkezett az este Kolozs megyéből a Bihar megyei, élesdi Holcim betongyárhoz. Egy hónap alatt ez másodjára történt meg. Az este 9 óra előtt 10 perccel jelentetették a betongyár képviselői a 112-es sürgősségi számon az úja...

Önismerkedés Balin

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - ven, 05/04/2019 - 15:04
Belesünk a földi Paradicsomba Boros Edina önkéntessel. Múlthéten Dél-Indiában kalandoztunk, ma egy kőhajításnyival tovább utazunk, Bali szigetére. Ez Indonézia 33 tartományának egyike, amelyet nagyrészt hinduk laknak. Bali népszerű turistaparadicsom, a természet háborítatlansága, dzsungelei, korallz...

Nem hívják be jövőhéten  Eugen Teodorovici pénzügyminisztert a kormány órájára

Erdély FM (Románia/Erdély) - mer, 03/04/2019 - 15:41

A képviselőház házbizottsága ma ugyanis elutasította Nemzeti Liberális Párt indítványát, hogy április második hetében beidézzék a kormány órájára Eugen Teodorovici pénzügyminisztert.Az elutasítást azzal indokolták, hogy arra a hétre a kormányoldal hívhat minisztert a parlamentbe.

Elindulhat a Junior Centenar program

Erdély FM (Románia/Erdély) - mer, 03/04/2019 - 15:41

A képviselőház ugyanis ma döntő házként elfogadta a Junior Centenar nevet viselő megtakarítási számlákról szóló sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvénytervezetet. A tervezetet 159 igen, 19 nem szavazattal, 80 tartózkodás mellett fogadta el az alsóház plénuma. A jogszabály értelmében a kontó tulajdonosai 18 éves korukig évente 600 lejt kapnak az államtól, amennyiben abban az évben legalább 1200 lejt helyeztek el a számlán. Ha a letétbe helyezett összeg nem éri el az 1200 lejt, az állami prémium elmarad, de a számlán lévő összeg kamatozik. Az évi kamat ezen kontók esetében 3%. Az erre a számlára elhelyezett összeg nem haladhatja meg a 100.000 eurónak megfelelő lejt. Az állami gondozásban lévő gyerekek számára a munkaügyi és társadalmi igazságosságért felelős minisztérium költségvetéséből biztosítják az évi 1200 lejes letétet.

Továbbra is támogatja az Európai Bizottság és az Európai Parlament Laura Codruţa Kövesit.

Erdély FM (Románia/Erdély) - mer, 03/04/2019 - 15:40

Frans Timmermans,  az EB első alelnöke nyilatkozatában rámutatott, hogy az Európai Parlament továbbra is Kövesit támogatja az európai főügyészi tisztségért folyó versenyben. Továbbá elmondása szerint az EB fontosnak tartja, hogy Kövesi a továbbiakban is fenntarthassa jelöltségét, hogy az illetékes európai intézmények dönthessenek az európai főügyész személyéről, és ezt elmondása szerint világosan közölték a román hatóságokkal is. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke ma a testület brüsszeli plenáris ülésén aggodalmát fejezte ki az európai főügyészi tisztségre jelölt Laura Codruța Kövesi elleni romániai bűnvádi eljárás miatt. Szerinte elfogadhatatlan, hogy a román hatóságok így próbálják megakadályozni a kinevezését. Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának képviselői harmadszorra ülnek tárgyalóasztalhoz csütörtökön, hogy megállapodásra jussanak az európai főügyész személyével kapcsolatban. Az EP Laura Codruţa Kövesit, az Európai Unió Tanácsa a francia Jean-Francois Bohnert-t támogatja a tisztségre.

 

Negatívan befolyásolná a román–magyar kapcsolatokat, ha nem mentenék fel Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt

Erdély FM (Románia/Erdély) - mer, 03/04/2019 - 14:27

Nyilatkozta Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa nevű civil szervezet elnöke, miután Bajkai István Fideszes országgyűlési képviselővel együtt szerdán meglátogatta a feketehalmi börtönben a terrorizmus vádjával elítélt két székelyföldi férfit. Lomnici a Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnökei felkérésére arról is tájékoztatta Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, hogy az egyesület Vasvári-díjat ítélt meg számukra, amit a szabadulás után vehetnek át Budapesten. Beke István és Szőcs Zoltán ügyét jövő kedden, azaz április 9-én tárgyalja újra a legfelsőbb bíróság.

Elutasította a képviselőház a közigazgatási törvénykönyvet

Erdély FM (Románia/Erdély) - mer, 03/04/2019 - 14:21

A helyi választott tisztségviselőknek különnyugdíjat biztosító közigazgatási törvénykönyvet 2018 júliusában fogadta el a parlament, de a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Párt parlamenti frakciói, valamint Klaus Iohannis államfő alkotmányossági kifogást emeltek a jogszabály ellen, az alkotmánybíróság pedig helyt adott a beadványuknak. Így 2018 novemberében alkotmányellenesnek nyilvánította a törvénykönyvet. Ez ügyben a képviselőház volt a döntő ház.

Figyelmeztette az Európai Bizottság Romániát az igazságügyi reformok kapcsán

Erdély FM (Románia/Erdély) - mer, 03/04/2019 - 14:21

A Biztosok Kollégiumának ülését követő sajtótájékoztatón az EB első alelnöke, Frans Timmermans úgy nyilatkozott, hogy tájékoztatta a testület tagjait a romániai fejleményekről. Kijelentette, hogy Romániának vissza kell terelnie a reformfolyamatot a helyes útra, ugyanakkor pedig tartózkodnia kell az olyan intézkedésektől, amelyek veszélybe sodorhatják az elmúlt évek megvalósításait. Azt is hangsúlyozta, hogy a Románia és az EB közötti párbeszéd eddig nem győzte meg a Bizottságot arról, hogy “Románia ismét a jó úton jár”. Elmondása szerint ha nem találnak megoldásokat hamarosan a jelzett problémákra, a Bizottságnak lépnie kell, a rendelkezésére álló eszközök felhasználásával. Az EB illetékesei közül többen is aggodalmuknak adtak hangot az utóbbi időben a romániai jogállamiság helyzetével kapcsolatban. Nyilatkozataikban azt hangsúlyozták, hogy az igazságügyet érintő törvényekkel kapcsolatos módosítások mind tartalmuk, mind elfogadási módjuk  tekintetében szembemennek  az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus keretében megfogalmazott ajánlásokkal.

Nőtt a román kiskereskedelmi forgalom

Erdély FM (Románia/Erdély) - mer, 03/04/2019 - 14:17

Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint az idei első két hónapban 8,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom mennyisége a tavalyi év azonos időszakához képest. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a növekedés 8 százalékos volt. A nyers adatok szerinti bővülés elsősorban a nem élelmiszereknek köszönhető, amelyek értékesítése 11,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az üzemanyagok eladása 9,4 százalékkal nőtt, míg az élelmiszerek, italok és dohánytermékek eladási aránya 4,5 százalékkal emelkedett. Tavaly 5,4 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző évhez képest, miután 2017-ben 10 százalékkal, 2016-ban 13 százalékkal gyorsult.

Változik a gyermeknevelési támogatást előíró törvény

Erdély FM (Románia/Erdély) - mer, 03/04/2019 - 14:17

Közölte Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője. A képviselőház döntő házként megszavazta ma azt az RMDSZ által javasolt törvénymódosítást, amely előírja, hogy ha a szülő az egyik gyermekgondozási szabadságtól számítva kevesebb mint 12 hónapon belül ismét ilyen szabadságra megy, az utóbbi időszakra járó gyermekgondozási díj összege nem lehet kevesebb az előző gyerek után kapott juttatás összegénél. Csép Éva Andrea azt is kiemelte, hogy a törvény kidolgozásában nagy szerepet játszottak a Maros megyei anyák, akik több fórumon is felhívták a figyelmét a diszkriminatív és kirekesztő előírásra. Ezen kívül a képviselőház mai döntése értelmében megemelik a GYES mellett megengedett adóköteles jövedelmek értékét 3.750 lejről, 6.250 lejre. A törvény az államelnöki kihirdetést követően, a Hivatalos Közlönyben történő megjelenés után lép hatályba.

Jelentősen megdrágult az élet Kolozsváron, de a fizetések is nőttek

Erdély FM (Románia/Erdély) - mer, 03/04/2019 - 12:35

 -írja a Ziarul Financiar. A megyében tavaly a nettó átlagfizetés 3048 lej volt, 14 százalékkal több mint 2017-ben, és 13 százalékkal magasabb mint az országos átlag. Bukarestben a Kolozs megyei nettó átlagfizetéshez képest 13 százalékkal nagyobbak az átlagbérek. Kolozs megyében a külföldi befektetők és a hazai cégek munkaerő-kereslete okozta versennyel magyarázhatók a béremelések. Ezzel párhuzamosan viszont jelentősen drágult az élet a megyében, főleg Kolozsváron. Jelenleg a Györgyfalvi negyedben egy két szobás lakás bérleti díja 380-400 euróba kerül,  Bukarestben a Vitan negyedben az árak 350 eurónál kezdődnek. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 2008-hoz képest Kolozs megyében 2,3-szor voltak nagyobbak tavaly az átlagfizetések, országos szinten ez a növekedés kétszeres, Bukarestben 1,9-szoros. A bérek összegének emelkedése Kolozs megyében volt az elmúlt tíz évben a legnagyobb a többi régióhoz képest.

Elutasította a képviselőház a szállításügyi miniszter elleni indítványt

Erdély FM (Románia/Erdély) - mer, 03/04/2019 - 12:32

A Nemzeti Liberális Párt  és a Népi Mozgalom Párt által kezdeményezett dokumentum elfogadását 93 képviselő támogatta, 148-an ellenezték, öten tartózkodtak a voksoláskor. Az egyszerű indítvány aláírói Răzvan Cuc miniszter menesztését kérték, mivel – mint állítják – “Románia valaha volt leggyengébb kormányának leggyengébb minisztere”, és ő tehető felelőssé “a sztrádaépítések csődjéért”.

Több világosságot szeretnének Vágán

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - sam, 23/03/2019 - 16:20
Nem bírnak összerázódni a képviselők a település érdekében, sorozatosan és rendületlenül megy az adok-kapok, miközben számos égető probléma megoldásra vár. Egyebek mellett az is, hogy megszűnhet a magyar iskola a faluban.

Fábián Janka: Mindig a hihetőségre törekszem a regényeimben

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - sam, 23/03/2019 - 16:00
Magyarország legnépszerűbb női történelmi regényíróját, Fábián Jankát látta vendégül a dél-komáromi Jókai Mór Városi Könyvtár. Alkotásai a könyvtár kölcsönzési toplistájának élén állnak.

Pages